Látványosság

Egyetlen látványos ábrán a világ országainak adóssága

Látványos infografikát mutatott be a Visual Capitalist a világ kormányzati adósságairól és ezek országokra vetített százalékos arányáról. Kiderült az is, két évtized alatt többszörösére emelkedett az államok tartozása.

Két évtizede nagyjából 20 ezer milliárd dollárra rúgott a világ országainak kormányzati tartozása. Most viszont, 2019-re, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) adatai szerint a világ adósságállománya minden korábbinál magasabbra,eddig soha nem látott történelmi mértékre ugrott.

Eszerint a globális kormányzati tartozások mértéke, elérve a világgazdaság GDP-jének 82 százalékát,69,3 ezer milliárd dollárra nőtt.

Egyáltalán nem biztos, hogy ezt a bődületes számot van értelme forintra váltani, de ha megtesszük, akkor nagyjából 21 ezer, szorozva ezerrel, milliárd forintot kapunk.

Ha ezt a felfoghatatlan számot vizuálisan ábrázolva lebontjuk a világ országaira, akkor azt látjuk, hogy a világ legtöbb tartozást felhalmozó országa továbbra is az Egyesült Államok, mely egymaga a végösszeg közel harmadát, 21 ezer millárd dollárt tudhat magáénak.

Egészen pontosan, a november 12-i közlés szerint ennyit: 23.015.089.744.090,63 dollárt.

Ez az elsőre ijesztő szám természetesen kontextus nélkül valóban az maradhat, ám közben nem szabad elfeledkezni arról, hogy az USA jelenleg továbbra is a világ vezető gazdasága, a globális GDP jelentős hányadáért felel. Adósságállománya saját GDP-jének 104 százaléka, ami ekkora gazdaság esetében kezelhető arányt jelent. Hasonlóképp Japán rekordmértékű, saját GDP-jéhez képest 237 százalékos adósságállományánál tudni kell, hogy ennek jelentős része belföldi adósság, ami lényegesen csökkenti az ország gazdasági kiszolgáltatottságát.

Lássuk tehát, hogyan oszlik meg ez a hatalmas szám az országok között!

Az ábrán ott van Magyarország is, de csak alig észrevehetően, hiszen Magyarország a világ teljes állami adósságállományából mindössze 0,2 százalékkal veszi ki a részét:

További érdekesség, hogya globális adósság 90 százaléka Észak-Amerika, Ázsia csendes-óceáni térségeire, valamint Európára koncentrálódik.

Afrika, Dél-Amerika és a világ többi része a teljes adósság alig 10 százalékáért felel.

Sorrenben pedig az első három helyen álló ország adósságállományukat tekintve:

  • Az Egyesült Államok a GDP-je 104,3 százalékát kitevő, 21.465 milliárd dollárra rúgó adósságával a világ teljes adósságának 31 százalékáért felel.
  • Japán GDP-je 237 százalékával, 11.788 milliárd dollárral, 17 százalékot hasít ki a tortából.
  • Kína a harmadik, mely GDP-je 50,6 százalékának mértékéig van eladósodva, 6.764 milliárd dollárral, a globális adósságállomány 9,8 százalékát görgetve.                                                                                                              (origo)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Hogy Döbrögisztán mennyire lehet büszke a MAGA NEM LÉTEZŐ GAZDASÁGÁNAK GDP – arányos államadósságára – azt döntse el ki – ki maga. Itt a ketyerénk, ami megmutatja a paksi orosz, a kínai sínhitel, meg egyéb aprócska trükkök nélküli adósság ÖSSZEGÉT:

https://commodity.com/debt-clock/hungary/

117,5 milliárd USA dollár. 35,4 EZER MILLIÁRD FORINT, szemben a 16 ezer milliárd forintra taksált állami vagyonnal!

Érdemes a linkre kattintani! Aztán lehet fantáziálni, hogy mi lesz ennek a vége?!

Persze ugyanezt a kérdést föl lehet tenni a világ össz. adósságának láttán is! 

 

A NER – mozi közönsége jól szórakozik!

A NER – mozi legújabb matinéjának filmje – ami a „Kapjatok el ha tudtok!” címet viseli – pazar szórakozást kínáló tragikomédia! Káprázatos a történet, pazar a szereposztás, kiváló a rendezés.

Közismert a történet. PORNOSTORY A’ LA DEOBREOGHISTAN. Szórakoztató egy história! Minden szokványossága ellenére. Országa szétlopásán, jövője ellopásán a közönség annyit nem izgult összesen, mint mostanság az Új Film Forgalmazójának kiben – miben léte miatt. Ki a fene lehet ez az „Ördög Ügyvédje”?

Mert most mindenkit – de főként Döbrögisztán hivatalosságait – kizárólag ez a kérdés izgatja! Aki ártani akar a NER – nek! De csak a döbrögista NER – nek! A NER rossz hírének keltése szándékával!

Döbrögisztán szervei mind megmozdultak, hogy a rossz hír hozóját kézre kerítsék! Beindult a hajtóvadászat az Ördög Ügyvédje után.

Az ókori görögöknél szokás volt a rossz hír hozóját menten kivégezni. Mert közlésével rombolta az optimista hangulatot. A HELYZET az ettől ugyan jobb nem lett, de az ILLETÉKESEK A LÁTSZATOT LEGALÁBB fenn tudták tartani! (Persze csak egy ideig, aztán…!)

„…A Fidesz-csicska Polt Péter ügyészsége valamiért mindig rosszul dönt ezekben a kérdésekben. A hatóságok a fideszes bűnözőket védik, és nem Benneteket szolgálnak!

Polt, kapj el, ha tudsz!
Van még mit mondanom a gazdáidról!”

– izente a hírhozó! A Film Forgalmazója! Inkább JOGOS FÉLEMÉBEN, mint dacosságában! Joggal félhet, mert filmje MESSZE NEM ÉRTE EL A VÁRT HATÁST! A közönség – MI! – csak röhög és szórakozik a tartalmán! Az a közönség, amely azon is csak röhögött/röhög, s szórakozott/szórakozik a dogokon, amikor hazáját – országát lopták/lopják el, vagyonából forgatták/forgatják ki, üldözték/üldözik el szülőföldjéről, tették/teszik jövőtlenné, földönfutóvá.

EZ A KÖZÖNSÉG SAJÁT KIVÉGZÉSÉN IS CSAK RÖHÖG!

De addig is jól szórakozik az Ördög Ügyvédjén. (Akiről egyébiránt a NER – ideje alatt nem fogjuk megtudni, hogy ki is valójában. Mert ez a NER – titka!)

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A kínai kommunista párt rövid története

A kínai kommunista párt rövid története – 3. rész
A Kínai Kommunista Párt az első forradalmi polgárháború időszakában

(idézet: A kínai kommunista párt rövid története című könyvből)

A Kínai Kommunista Párt az első forradalmi
polgárháború időszakában

(1924-1927)

1. A forradalmi egységfront létrehozása.
A forradalmi mozgalom növekedése

Kína nemzetközi és belső helyzete, a párt feladatai
A húszas éveket az jellemezte, hogy a Szovjetunió, miután legyőzte az imperialista hatalmak fegyveres intervencióját és a belső ellenforradalmat, majd helyreállította a hosszú háború következtében tönkrement népgazdaságot, új fejlődési szakaszba — az ország szocialista iparosításáért folyó harc időszakába lépett.

A Szovjetunió számára lehetővé vált, hogy még nagyobb segítséget nyújtson a kínai forradalomnak, s ez kedvező nemzetközi feltételeket teremtett a kínai forradalom 1924 után következő eredményes fejlődéséhez.

Ugyanakkor azonban a húszas évek közepéig az imperialista burzsoáziának saját országaiban sikerült ideiglenesen elnyomnia a proletariátusnak az első világháború után fenyegető arányokat öltött forradalmi megmozdulásait. Az újabb forradalmi hullám közeledett, de még nem csapott fel. Majdnem valamennyi kapitalista államban elérték a termelés háború előtti színvonalát, s már előtűntek egy újabb gazdasági válság jelei, de a válság még nem tört ki. Napról napra egyre éleződtek az imperialista államok közötti ellentétek, de nyílt összeütközésekre és háborúra még nem került sor. Ezek a körülmények lehetővé tették, hogy az imperializmus fokozza agresszív cselekményeit Kínával szemben, és igen nagy nehézségeket támasszon a kínai forradalom számára.

Az imperialista terjeszkedés fokozódása következtében Kína politikai és gazdasági helyzete napról napra rosszabbodott. A nemzeti ipar, amelynek az első világháború idején volt bizonyos lehetősége a fejlődésre, most a külföldi tőke beözönlése folytán ismét a pangás és a depresszió állapotába jutott, a külkereskedelmi mérleg passzív egyenlege jelentősen megnövekedett. Az imperialista államok bujtogatására még élesebb formákat öltött a különböző militarista klikkek közötti ellenségeskedés. 1921-től 1925-ig Kelet-, Észak- és Északkelet-Kína tartományaiban szünet nélkül dúlt a harc a militaristák között. A belháború csupán ebben a négy esztendőben több mint 1,1 milliárd jüan kárt okozott az országnak. A kínai nép szenvedései elviselhetetlenekké váltak. Kína forradalmi osztályai egyre kitartóbban követelték a fegyveres fellépést az imperializmus és a feudális militaristák ellen. 1924 elején azonban rendkívül nehéz feltételek alakultak ki a forradalom szempontjából. A parasztmozgalom, egyes kerületek kivételével, még nem indult meg. A munkásmozgalomban a február 7-i vereség után hanyatlás állt be. Az ország kerületeinek túlnyomó többsége a militaristák uralma alatt volt. A Szun Jat-szen vezette Kuomintang által felszabadított Kuangcsou városát és a várost környező nem nagy területet szoros gyűrűbe zárta a belső és a külső ellenség, a militaristák több százezer főnyi serege. A város közvetlen környékén, sőt magában a városban is a komprádorok és a sensik1 mintegy tízezer főnyi fegyveres erői — a „sangtuancsün”-ök tanyáztak.
1 Sensi — a feudális Kínában kialakult sajátos társadalmi réteg. A sensik (szó szerint — „hivatalnoki övet viselő férfiak”), az „előkelő emberek”, a régi kínai faluban az uralkodó felső réteghez tartoztak, akik külön állami fokozatot szereztek, és a falvakban hivatalnoki tisztségeket töltöttek be. — Szerk.

Azonkívül a kuangcsoui kormány fennhatósága alá tartozó területen 50—60  000 úgynevezett „szövetségi katona” tartózkodott, akik formailag Szun Jat-szennek voltak alárendelve, de valójában egy gyékényen árultak a militaristákkal és az imperializmussal. A kormánynak viszont nem volt elegendő létszámú megbízható, forradalmi katonasága.

A kialakult helyzet a következő sürgős feladatokat állította a forradalom elé: a munkás-paraszt mozgalom fellendítése, forradalmi hadsereg létrehozása, és Kuangcsou forradalmi támaszponttá való kiépítése. A párt a forradalmi osztályoknak e halaszthatatlan feladatok végrehajtására tömörítése érdekében, minden erejét a forradalmi egységfront létrehozására összpontosította.

A forradalmi egységfront létrehozása
A kommunista pártnak III. országos kongresszusa után a forradalmi egységfront létrehozására vonatkozóan sikerült megegyezésre jutnia Szun Jat-szennel és a vezetése alatt álló Kuomintanggal. 1924 januárjában a Kuomintang Kuangcsouban megtartotta I. országos kongresszusát. A kongresszus munkájában kommunisták is részt vettek, Li Ta-csao, Mao Ce-tung, Lin Po-csü és mások, akiket beválasztottak a kongresszus vezető szerveibe. A kongresszus a három döntő fontosságú politikai kérdésben helyes határozatot hozott: szövetség Szovjet-Oroszországgal, szövetség a kommunista párttal, és a munkás-paraszt mozgalom támogatása. Csatlakozott ahhoz a nyilatkozathoz, melyben a kommunisták meghirdették a harcot a feudalizmus és az imperializmus ellen. Jóváhagyott több, a Kuomintang átszervezésével kapcsolatban végrehajtott, s a Kuomintang forradalmasítására irányuló intézkedést. A kongresszus után a kommunisták segítségére voltak a Kuomintangnak abban, hogy megjavítsa a Központi Végrehajtó Bizottság szervezési osztályát, munkás-paraszt osztályt létesítsen, s egyszersmind irányították a Kuomintang e központi szerveinek munkáját. Ugyanakkor a Kuomintang tartományi bizottságainak a többségét is átszervezték, s ezeknek a gerincét kommunisták alkották. Annak a szívós harcnak következtében, amelyet a Kommunisták a Kuomintang Központi Végrehajtó Bizottságában és helyi szervezeteiben folytattak, a Kuomintang-szervezetek igen sok reakciós elemet eltávolítottak, s nagy számban vettek fel soraikba munkásokat, parasztokat és forradalmi értelmiségieket. A Kuomintangot a hszinhaj-forradalom után jellemző fejetlenségnek nyoma sem maradt. Egész működése aktívabbá vált (persze, még maradt a soraiban jó néhány földbirtokos és komprádor elem).

Ettől az időtől kezdve hivatalosan fennállott a forradalmi egységfront, amelynek közös imperialistaellenes, antifeudális programja volt. Az egységfront szervezeti formája a Kuomintang lett, amely átszervezése után a munkások, parasztok, a városi kispolgárság és a nemzeti burzsoázia blokkjának pártjává vált.

A forradalmi egységfront létrehozása elősegítette a forradalmi mozgalom fejlődését
A forradalmi egységfront létrehozása kedvező feltételeket teremtett a forradalmi hadsereg megszervezéséhez. A Kuomintang első kongresszusa után a Kínai Kommunista Párt Csou En-lajt, Je Csien-jinget, Nie Zsung-csent és Jün Taj-jinget bízta meg azzal, hogy Huangpuban (Vampu), Kuangcsoutól délkeletre, a Kuomintanggal együttműködve létesítsenek forradalmi tiszteket képző iskolát. Ez volt Kína történetében az első forradalmi katonaiskola. Hallgatói többnyire a forradalmi érzelmű ifjúság soraiból toborzódtak, akiket a Kínai Kommunista Párt küldött ide az ország különböző vidékeiről. Az iskola működési szabályzatát a kommunisták dolgozták ki, s ők állították össze a katonai kiképzés tervét is. A hallgatók oktatásában szovjet tanácsadók is részt vettek. A lőfegyverek nagy részét ugyancsak a Szovjetunió küldte az iskolának.

Különösen nagy jelentősége volt annak a körülménynek, hogy a kommunisták — a szovjet hadsereg példáját követve — a huangpui katonaiskolában, s ugyanúgy az új hadseregben, amelynek parancsnoki kara ennek az iskolának a hallgatói közül került ki, megszervezték a forradalmi politikai munkát, és bevezették a politikai biztosok, vagyis a pártmegbízottak intézményét. Ennek eredményeképpen a hadsereget forradalmi szellem hatotta át. A huangpui katonaiskola létrehozása megteremtette a forradalmi hadsereg szervezésének alapját. Sajnos, a Kínai Kommunista Párt abban az időben még nem rendelkezett a szükséges ismeretekkel és tapasztalatokkal, nem ismerte fel annak fontosságát, hogy a párt közvetlenül maga vezesse a hadsereget, és ne engedje ki kezéből a hadsereg irányítását. Ezért engedte, hogy a burzsoázia jobbszárnyának képviselőjét, a forradalmár mezében tetszelgő Csang Kaj-seket nevezzék ki az iskola parancsnokává, és Csang Kaj-sek cimborái különböző vezető beosztásokat kapjanak az új hadseregben. Ilyenformán a burzsoázia jobbszárnyának később lehetősége nyílt arra, hogy a huangpui katonaiskolát és az új hadsereget az ellenforradalom eszközévé változtassa.

A forradalmi egységfront lehetővé tette, hogy a Kínai Kommunista Párt a Kuomintang fennhatósága alá tartozó Kuangtung tartományban legális szervezeteket hozzon létre, s nagyarányú nevelőmunkát fejtsen ki a munkás- és paraszttömegek között. 1924 július—augusztusában a kuangcsoui kerületben fekvő Samien munkásai a kommunista párt vezetésével sztrájkba léptek. Ezzel a sztrájkkal, amely az angol és a francia imperializmus ellen irányult, a február 7-i vereség után kivívták a munkásmozgalom első győzelmét. A sztrájk nyomán megalakult a kuangcsoui munkástanács és létrejöttek a kuangcsoui fegyveres munkásosztagok. Kuangtung tartományban a parasztmozgalom is fellendült. Az 1924 júliusát követő mintegy nyolc-kilenc hónap alatt 22 járásban alakult parasztszövetség, összesen több mint 200 000 taggal. Egyes kerületekben a parasztok harcot indítottak a földbérek leszállításáért és önvédelmi osztagokat alakítottak.

A Kuangtung tartományi forradalmi mozgalom fejlődése feldühösítette az imperialistákat és a feudális erőket. 1924 augusztus—októberében a kuangcsoui sensi „sangtuancsün”-ök, miután nagy mennyiségű fegyvert kaptak az angol imperialistáktól, felkelést szerveztek a városban, s kísérletet tettek a forradalmi kormány megdöntésére. Ugyanakkor más ellenforradalmi erők is akcióba léptek. A tungcsiangi militaristák támadást indítottak Kuangcsou ellen. Az angol imperialisták hadihajókat küldtek, és azzal fenyegetőztek, hogy tűz alá veszik a várost. A militaristák magában a városban is nyíltan védelmükbe vették a „sangtuan”-okat. A forradalmi kormány látta, hogy katonai ereje nem elegendő, s ezért elhatározta, hogy kompromisszumot köt a „sangtuan”-okkal. A jobboldali opportunisták, akiket a távoli Sanghajban tartózkodó Csen Tu-hsziu irányított, ebben a kritikus pillanatban meginogtak. Azt javasolták a forradalmi kormánynak, hogy hagyja el Kuangtung tartományt, és mondjon le a fegyveres forradalmi harcról. A Kínai Kommunista Párt kuangtungi szervezete azonban, mely együttműködött Szun Jat-szennel és a Kuomintang Központi Végrehajtó Bizottságával, határozottan kiállt amellett, hogy le kell verni az ellenforradalmi lázadást, s a forradalmi kormány támogatására nagy munkás-paraszt tüntetéseket szervezett. Szun Jat-szen elfogadta a kommunistáknak és a Kuomintang balszárnyának a javaslatait, amelyeket a nép nagy tömegei támogattak. Szun Jat-szen testőrsége, a huangpui katonaiskola hallgatói, a kuangcsoui önkéntes munkásosztagok, a Kuangcsou környéki parasztok önvédelmi alakulatai és más forradalmi csapatok Szun Jat-szen vezetésével hősies harcokban megsemmisítették a „sangtuan”-ok ellenforradalmi csapatait, ami megszilárdította a kuangcsoui forradalmi támaszpont helyzetét.

A forradalmi egységfront létrehozása amellett, hogy Kuangtung tartományban előmozdította a forradalmi mozgalom fejlődését, fokozatosan az egész országban a forradalom szempontjából kedvezőtlen helyzet megváltozására vezetett. A kommunisták, a Kuomintang történelmi és társadalmi viszonylatban kedvező helyzetét kihasználva, Sanghajban, Pekingben, Vuhanban és a militaristák uralma alatt álló vidékeken nagy szervező és nevelő munkát fejtettek ki a munkástömegek körében. 1924 októberében Feng Jü-hsziang szakított a militaristákkal, s miután alakulataiból nemzeti hadsereget szervezett, elfoglalta Peking térségét, Hopej, Csahar, Honan és Szujjüan tartományokat. Kijelentette, hogy egyetért a Kuomintang forradalmi politikájával. E kedvező körülmények közepette a Kínai Kommunista Párt, miután elérte a február 7-i véres incidens után letartóztatott munkásvezetők szabadlábra helyezését, mindenütt újjászervezte a korábban betiltott szakszervezeteket, s országos mozgalmat indított a nemzetgyűlés összehívásáért és az egyenlőtlen szerződések hatálytalanításáért. Ilyenformán a forradalmi mozgalom fokozatosan országszerte újból fellendülésnek indult.

A KKP IV. országos kongresszusa az újabb országos méretű tömegharc fellendülésének közeledésével kapcsolatban nagy előkészítő munkát végzett
A Kínai Kommunista Párt, hogy teljes fegyverzetben fogadhassa a forradalmi fellendülést, 1925 januárjában Sanghajba összehívta IV. országos kongresszusát. A kongresszus munkájában 20 küldött vett részt 950 párttag képviseletében. A kongresszus megállapította: „A kínai nemzeti forradalmi mozgalom csak abban az esetben győzedelmeskedhet, ha a legforradalmibb osztály — a proletariátus tevékenyen részt vesz benne, és kivívja a vezető szerepet.” A kongresszus leszögezte, hogy a parasztság a kínai proletariátus fő szövetségese. „Ha a Kínai Kommunista Párt és a munkásosztály győzelemre akarja vinni a kínai forradalmat, akkor minden lehetőséget kihasználva, rendszeres agitációt és szervező munkát kell végeznie a parasztok soraiban, hogy ilyenformán fokozatosan bevonja őket a gazdasági és a politikai harcba. Enélkül hiába reménykedünk abban, hogy a kínai forradalom győzni fog, és hogy vezető szerephez juthatunk a nemzeti mozgalomban.” A kitűzött célok érdekében a kongresszus határozatokat hozott a nemzeti forradalmi mozgalommal, a munkás-paraszt mozgalommal és a tömegmozgalom más formáival kapcsolatban, megbírálta az egységfront munkájában mutatkozó „baloldali” és jobboldali elhajlásokat, s különösen nagy nyomatékkal hangsúlyozta a párt szervezeti önállóságának a feladására irányuló jobboldali törekvések veszélyességét. A kongresszus a párt vezető szerepének megszilárdítása érdekében követelte a helyi pártszervezetek fejlesztését és erősítését, hogy így a párt „kis szervezetből” a munkás-paraszt tömegekkel szoros kapcsolatban álló politikai párttá váljék. Ily módon a kongresszus szervezeti viszonylatban igen jelentős előkészítő munkát végzett, hogy a párt teljes fegyverzetben fogadhassa a tömegharc újabb fellendülését.

Óriási jelentőségű az a tény, hogy a IV. országos kongresszus napirendre tűzte a proletariátus hegemóniájának és a munkás-paraszt szövetségnek kérdését, amelyet a korábbi pártkongresszusokon hivatalosan nem tárgyaltak. A kongresszus azonban nem adott világos útmutatást arra vonatkozóan, hogy a demokratikus forradalom időszakában a munkás-paraszt szövetség alapja — az agrárkérdés megoldása, amit a proletariátus vezette parasztság hajt végre. Sőt, a kongresszus helytelen álláspontot foglalt el, amikor kijelentette: „A paraszttanácsok ne hozzanak elhamarkodottan olyan határozatot, hogy mozgalmat indítanak a földbérek leszállításáért.”

Kínában a forradalmi harc fő formája a fegyveres harc. A Kínai Kommunista Párt abban az időben a Kuomintanggal együttműködve Kuangtung tartományban már létrehozta a forradalom fegyveres erőit, a kongresszus azonban nem tárgyalta ezt a fontos kérdést, s ugyancsak nem bírálta meg keményen Csen Tu-hsziunak és társainak értelmetlen álláspontját, akik a fegyveres harc elvetése mellett ágáltak.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2019 november 24. vasárnap van. Az esztendő 328. napját tapossuk. Rohan az idő! 

A Gergely-naptár szerint az évből még 37 (szökőévekben 38) nap van hátra. 

De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Emma, Emmi, Flóra, Florica, János, Kurszán, Szvetlána, Tűzvirág, Virág nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!

November 24 – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)

https://hu.wikipedia.org/wiki/November_24.

Ma avégből örömködhetünk, hogy ma van:

– Dung-Lac Szent András és vértanútársai emléknapja a katolikus egyházban

– a tanárok napja Törökországban (a latin ABC 1928-as bevezetésének évfordulóján)

A balrad.ru mai zeneajánlata:

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A NER Szent Célja: Betömni a vajdasági munkaerőpiac tátongó lyukait

Megtaláltuk Döbrögi migránsait, az EU negyedmillió emberről tud

Magyart csak magyarral lehet pótolni! Ezt jelentette ki a múlt héten Orbán Viktor a Magyar Diaszpóra Tanács plenáris ülésén, megerősítve, hogy politikájának továbbra is része marad a bevándorlókkal kapcsolatos hisztériakeltés.

Eközben azonban a kormány igen jelentős erőfeszítéseket tesz éppen annak érdekében, hogy külföldivel pótolja a magyart, azaz távoli országok szülötteivel tömje be a hazai munkaerőpiac tátongó lyukait.

Lapértesülések szerint manapság legalább 75 ezer vendégmunkás dolgozik Magyarországon, miközben majdnem húszezren érkeztek letelepedési kötvénnyel is, az az EU statisztikákat közlő főigazgatósága,

az Eurostat viszont sokkal több, negyedmillió olyan nem uniós állampolgárról tud, aki Magyarországon 2014 óta tartózkodási engedélyt kapott.

A kormány titkolózással próbálja elfedni, hogy mást mond és mást cselekszik. Az Országházban a jobbikos Jakab Péter augusztus óta már háromszor kérdezte meg Varga Mihály pénzügyminisztertől, hányan vannak a vendégmunkások Magyarországon. Választ egyszer sem kapott, pedig egyre nyilvánvalóbb, hogy külföldről érkező munkások nélkül a kormány kedvenc, alacsony hozzáadott értékkel dolgozó befektetői nem tudnák folytatni a munkát.

Ukrán és mongol vendégmunkásokat is felkerestünk, miközben feltérképeztük, hogy a magyar gazdaság kulcságazatai becsukhatnák a kaput külföldi munkaerő nélkül.                                                                                       (168óra)

Bal-Rad komm: „…Magyart csak magyarral lehet pótolni! Ezt jelentette ki a múlt héten…”

Ha Döbrögi ezt komolyan gondolta volna, akkor ő már régen fagyott jegesmedveganyé lenne Csukotkán! Nemmzetthyjeskedő dölyfölgetései során csak hazudni képes!

Mentségére szolgáljon, hogy ő megmondta előre:

Hívei MINDEN HAZUGSÁGÁT ELHISZIK neki, csak ezt az egyetlen igazmondását nem!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Kettős rendszerhiba miatt csak kicsi lehet az örömünk!

Megvan a közös ellenzéki jelölt Dunaújvárosban

A jobbikos Kálló Gergelyt az összes ellenzéki párt támogatja.

Kálló Gergely indulhat a jövő év elején esedékes időközi országgyűlési választáson Dunaújvárosban, és beállt mögé az összes ellenzéki párt – írja a Magyar Hang.

A várost is magában foglaló választókörzetben azért kell majd voksolást tartani, mert a korábban ott győztes jobbikos Pintér Tamás időközben Dunaújváros polgármestere lett. Az időközi választást egyébként jövő év február 16-án tartják meg.

A lap összefoglalója szerint Pintér Tamás a jelöltet bemutató sajtótájékoztatón elmondta, hogy Kálló Gergely egyébként a kabinetfőnöke. Beállt mögé a teljes ellenzéki összefogás, a helyi Demokratikus Koalíció, az MSZP, a Mindenki Magyarországa Mozgalom, az LMP, a Párbeszéd és a Momentum is.

Kálló Gergely azt mondta, 2008 óta tagja a Jobbiknak, 2011 óta dolgozik a magyar Országgyűlésben, Pintér Tamás munkáját 2016 óta segíti. Hangsúlyozta, alázattal és szorgalommal dolgozik majd az ott élőkért, ahogy azt eddig is láthatták tőle az emberek.

A Jobbik országgyűlési frakciójából Mirkóczki Ádámból is polgármester lett, ő is inkább a városvezetést választotta a parlamenti munka helyett. Mivel azonban nem egyéniben, hanem listáról jutott be korábban az Országgyűlésbe, így saját pártja választhatta ki utódját, aki Dudás Róbert lett.                                                                                                                                               (Népszava)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Akár KETTŐS RENDSZERHIBA is említhető a dunaújvárosi időközi kapcsán. MINDKETTŐ NAGYON SÚLYOS HIBA!

 1. Ne feledjük: Dunaújváros a szocializmus korszakának egyik ipari bástyája volt. Mint ilyen, komoly kommunista hagyományokkal KELL(ene)… – de mégsem, és BÁZISVESZTÉS! A MIÉRT? – re csak tippelhetünk! Az biztos, hogy nem az ott élők hibája. IGAZI baloldali érzelműeknek -Dunaújvárosban és országszerte – FÁJÓ RENDSZERHBA EZ!

   2.  A másik RENDSZERHIBA már örvendetesebb, ékesebb, bizonyító erejű! Ugyanis szinte biztosra vehető, hogy folytatódni fog a trend, miszerint az időközi dagonyaválasztások bizos hordakudarccal járnak! (Legalábbis többségükben!) Ennek oka VÁLASZTÁSTECHNIKAI! Mivelhogy lokális eseményről van szó, az álellenzék jelen tud lenni mindenütt, és ki van zárva a csalás lehetősége! A NER ezt a RENDSZERHIBÁT (egyelőre még) nem tudta orvosolni!   

Mivelhogy a felállás EGY AZ EGY ELLENI LESZ Dunaújvárosban (a kisebb lehetséges „zavaró tényezőknek” jelentősége nem lesz!), MÁR AKÁR MOST BIZTOSRA VEHETŐ A HORDABUKTA!

Ha ez így fog történni, az a jobbikos siker a balrad.ru számára egy kis öröm lesz! JOBB HÍJÁN! (Hiszen csak részleges elythváltás lesz!)

DE HÁT A KICSI ÖRÖM IS ÖRÖM!

El Qro az ördög! Van ügyvédje is!

Szorul a hurok a Borkai-féle Ördög ügyvédje körül

Szorul a hurok a Borkai-féle Ördög ügyvédje körül

Egy ellenzéki párt körüli kör lehet az a kitalált személy, amely blogján nyilvánosságra hozta a Borkai-féle szexvideót.

Egy ellenzéki párt körüli kör lehet az Ördög ügyvédje, értesült a Magyar Nemzet, az a „személy”, aki az önkormányzati választás előtt a volt győri polgármestert leleplező szexvideóval előállt. A rendőrség hamis vád és nagy nyilvánosság előtti rágalmazás miatt gyanúsítja meg a kört, írja a lap, a személyeket már azonosították a bűnüldözők.

Több feljelentés után is megszüntették a nyomozást: a droghoz kapcsolódót azért, mert „semmi nem igazolta a kokainozásról szóló vádat”, és a törvénytelen pénzügyi ügyletek ügyében sem nyomoz immár a rendőrség. A Jobbik szexuális kényszerítés miatt tett feljelentést, Tényi István pedig személyes adattal visszaélés miatt, utóbbit az Ördög ügyvédje követhette el, ezek a nyomozások még folynak.

Korábban előállították a Marina Part lakóparkból azt a két nőt, aki szexmunkásként volt jelen a jachton, őket és Póczik József egykori labdarúgót zsarolással gyanúsítják, utóbbi tagadja az ellene felhozott vádakat.

A rendőrség házkutatást tartott a szexvideón látható Rákosfalvy-féle ügyvédi irodánál, ahol kiderült, csőtörés miatt dokumentumok semmisültek meg.                                                                                                                  (HVG)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: „…A rendőrség hamis vád és nagy nyilvánosság előtti rágalmazás miatt gyanúsítja meg a kört…”

-Merthogy a videokon NEM IS BORKAI, HANEM CSAK EGY BORKAIRA HASONLÍTÓ „VALAKI” lehet, mert a teljes győri hordaalom állítja: a kérdéses időpontban Borkai végig velük ájtatoskodott a városházán.

Csőtörés meg bárkit érhet! Abból meg csak kára keletkezik a tulajnak! Haszna nem!

Különben is: az az undorító El Qro szervezte az egész cirkuszt! Megint ártani akarva a NER – nek!

El Qro maga az ördög!

Emlékeznek még olvasóink a labancok qrmánybuktató Strache – ügyére? Ott is volt video! Azon Strache CSAK BESZÉLT ARRÓL, hogy mit is szeretne!

Hol van már Strache?! Hol van már az akkori bécsi qrmánykoalíció?!

JAH! HOGY „AZ OTT” LABANCIA! „EZ MEG ITT” DÖBRÖGISZTÁN!

„Ott” NINCS NER meg kétharmad!

„Itt” MEG VAN! Oszt’ jónapot!

Tombolnak örömükben a bulgárok

Tegnap kisorsolták a jövő esztendei futball EB reményágának párosításait. TERMÉSZETESEN érintett volt ebben Döbrögisztán aranylábúinak gyülekezete is.

A BIZTOS BUKÁST JELENTŐ IZRAELT KAPÁSBÓL ELKERÜLTÜK!

Bulgáriával Szófiában március 26 – án, az Izland – Román párharc továbblépőjével Youdapesten kell meccselnünk EGY – EGY randin. Persze az izlandi – román párosítás továbblépőjével öt nap múlva csak akkor, ha a bulgárokat – mindegy milyen arányban – legyőzi idegenben a Rossi – féle legénység.

A tegnapi sorsolást követően Bulgária futballrajongói delejes örömteli állapotba kerülvén, kevés híján örömtüzeket gyújtottak elégedettségükben! A LEHETŐ LEGKÖNNYEBB ELLENFELET KAPTÁK DÖBRÖGISZTÁN CSAPATA SZEMÉLYÉBEN! Úgy érzik, Futball Fortuna Istennő homlokon csókolta őket.

„Ez egy rendkívül fontos mérkőzés, melyhez felelősségteljesen fogunk hozzáállni. Nem foglalkoztunk előzetesen azzal, mi lenne számunkra a legjobb” – idézte Georgij Dermendzsijevet, a bolgár válogatott szövetségi kapitányát a topsport.bg című oldal.

„Nem szabad eufóriába esnünk és a múlttal foglalkoznunk. Kielemezzük az ellenfelet annak érdekében, hogy a játékosok minél jobban fel tudjanak készülni. Tény, hogy van esélyünk, amit szeretnénk kihasználni. A magyar labdarúgás folyamatosan fejlődik, jól játszik a válogatottja, de ennél jóval részletesebben meg kell ismernünk. Nem szabad, hogy feleslegesen örömködjünk, nem éghetünk meg ellenük!” – mondta Dermendzsijev kellő szerénységgel és túlzottnak tűnő udvariassággal.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A baloldali embertípus

Demokrácia (kapitalizmus, népi demokrácia, szocializmus)
A baloldaliság jellemző tulajdonságai
Baloldaliság az emberiség történelmében
A marxizmus-leninizmus a baloldaliság tudományos fegyvere

***
Baloldal, Szocializmus, Társadalmi törvényszerűség
***

Az emberré válás útja az emberiség erkölcsének, világnézetének megváltoztatása az állati eredetű ösztönösség helyett az emberséges tudományos gondolkodással, ami sokkal jobban biztosítja számára a létfeltételeket, mintha csak az agyarát használná. Az emberré válás a társadalom fejlődésével, az emberséges tulajdonságok meghatározóvá válásával lehetséges. Az ember a társadalomban az összefogással, és a gondolkodással jobban tud védekezni a természet káros hatásai ellen, mint a legerősebb állat. A társadalom működési modellje a meghatározó az emberré válás útján, ami a termelőerők fejlődésével törvényszerűen változik a fejlettebb az emberségesebb termelési viszonyokba. Ha a társadalmi tudatosság, az érdekazonosságon történő összefogás, a többség számára a demokrácia megteremtése a vezérfonal, az kedvezően hat az emberiség és a többség létére, ami legjobban a szocializmuson keresztűl a kommunizmusban érvényesül. A ösztönös társadalmi formát a tudatosságnak, a kevesek diktatúráját a többség demokráciájának kell felváltania a társadalom legkedvezőbb működése érdekében. A harc az emberré válásért, a baloldali tulajdonságok érvényre jutásáért folyik a jobboldali embertelenség, az állati ösztönök leküzdésére. Ez a harc nagyon kíméletlen, sok áldozattal jár, a jobboldali világnézetű rabló állati ösztönre épülő világ nehezen változtatható. De változni kell az emberré váláshoz!

A kapitalizmus hajnalán a haladó polgárság nagy gondolkodói megalkották az emberi és polgári jogok nyilatkozatát, a „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség” igazi baloldali programját, de sajnos ez nem megvalósítható a kapitalizmus modell keretében. A kapitalizmus csak jobboldali programot valósíthat meg, felsőbbrendűséget, élősködést, szolgaságot.

Demokrácia:
kapitalizmusban a termelőeszközök magántulajdonára épülő gazdasági-politikai társadalmi rendszerben a dolgozó osztályok semmilyen formában nem vesznek részt hatalomban, kivéve a választásokat, amikor a proletárok a kizsákmányolóik, az osztályellenségük képviselőit választják a hatalmi pozíciókba. Marad még a sztrájk és az utcán való hőbörgés, a tüntetés, ami egyáltalán nem demokratikus módszer az érdekérvényesítésre. A prolik hőbörgését a prolikból verbuvált rendőrség, katonaság, ha szükségét látja a kapitalista állam, akkor megtorolja. Ez a „demokrácia” a kapitalizmus totális diktatúrájának, az agymosásának az eredménye, melynek célja a proletárok kizsákmányolásával a minél nagyobb profit biztosítása a tőkések számára. Tehát a kapitalizmus a jobboldali világnézettel, a kissebségben lévő tőkések diktatúrája a többségben lévő dolgozó proletárok felett, így az önkényuralom valósul meg. Ezért a kapitalizmusban az emberiség többsége számára nem valósulhatnak meg a polgári és emberi jogok, mert a jobboldali erkölcs, a kapitalista diktatúra, a felsőbbrendűség, kizsákmányolás, élősködés, szolgaság ezt nem teszi lehetővé. A „szabadság, Egyenlőség, Testvériség” kapitalizmusban nem lehet cél, nem is valósul meg.

népi demokráciában a termelőeszközök közösségi és magántulajdonú működtetésével a nép ellenőrzésével korlátozza a reakciós népellenes tendenciákat. A politikai hatalomban a kommunisták vezetésével a dolgozó nép képviselői mellett a demokráciát elfogadó polgári irányzat is részt vesz és közösen gyakorolják a népi demokráciát. A cél a gazdaság gyors katasztrófamentes tervszerű fejlesztése a szocializmus elérése érdekében, egyfajta átmenet a szocializmusba. A népi-demokrácia állama a dolgozó nép és a demokráciát elfogadó magánvállalkozók számára korlátozott mértékben biztosítja a polgári és emberi jogokat, de diktatúrával korlátozza a reakciós kapitalista és fasiszta diktatúrára törekvést. A „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség” megvalósítása még várat magára, mert a kapitalista tendenciák ezt nem teszik lehetővé, a szocialista viszonyok még fejletlenek.

(A rendszerváltással Magyarországon ez is megvalósulhatott volna, de a „mosolygó fasizmus” került hatalomra, a totális kapitalista diktatúra félgyarmati formában.)

Filozófiai kislexikon (1980) – népi demokrácia: „… A népi demokratikus formát a népi demokratikus forradalom széles osztályalapja (amely nemcsak a munkásosztályt és a parasztságot, hanem a burzsoázia egyes rétegeit is magába foglalja), továbbá a népi demokratikus forradalomból a szocialista forradalomba, való békés átnövés hozta létre, ami lehetőséget nyújtott egyes régebbi képviseleti formák (parlament) felhasználására. …”

szocializmusban a termelőeszközök közösségi működtetetésével megszűnik a kizsákmányolás lehetősége és így az élősködés és a felsőbbrendűség is. A dolgozók saját maguk közül választhatják az érdekeiket képviselőket a hatalmi pozíciókba, mert csak dolgozó osztályok lehetnek. A dolgozókat képviselőknek megfelelő tudással, képességgel kell rendelkezniük, de nem uralkodnak, hanem képviselik választóikat. A szocialista állam a dolgozók közül kikerülő kommunisták vezetésével, a dolgozók élcsapatával, a dolgozó nép érdekében működik.

A kommunista vezetésre a dolgozó nép demokráciájának a megteremtése és védelme miatt van szükség. Egyedül a kommunista párt képviseli következetesen, a marxizmus-leninizmus tudományos világnézetével, mint hatékony fegyverrel és szervezettségével a dolgozó nép demokráciáját.

A szocializmus a dolgozó nép társadalma, a dolgozó nép demokráciája, ahol a káros kapitalista tendenciák diktatórikus elnyomása valósul meg. Tehát a szocializmus következetesen baloldali emberséges társadalom, a polgári és emberi jogokat, a szabadság, egyenlőség, testvériséget valósítja meg, ami a polgári demokrácia feladata lett volna. Megvalósul a termelt javakból a „mindenkinek munkája mennyisége és minősége szerint” elosztás elve. Eltűnnek a kizsákmányoló osztályok, ezzel a felsőbbrendűség, az élősködés és a szolgaság.

A baloldaliság jellemző tulajdonságai:
A baloldali emberi értékeknek, a humánusságnak, a polgári és az emberi jogok megvalósítására való törekvésnek a „Szabadság, Egyenlőség, Testvériesség”-nek a következetes megvalósítását jelenti. A szolgaság, a kiszolgáltatottság, az emberi méltóság megsértése, a társadalmi megosztottság, a faji, nemzeti megkülönböztetés elleni küzdelem jellegzetesen baloldali érték, ami a jobboldali felsőbbrendűség, diktatúra, kizsákmányolás és az élősködés elleni harcban nyilvánul meg. A polgári „demokrácia” keretében működő „mosolygó fasizmus” demagóg módon használja a baloldali jelszavakat, de nem valósíthatja meg következetesen, mert kizsákmányolni, élősködni, szolgát tartani a kapitalizmusban szükséges, a totális diktatúra a proletárokkal szemben elkerülhetetlen. Ettől a demagóg baloldali jelszavaktól olyan „édes” és „mosolygós” a kapitalista diktatúra.

Baloldaliság az emberiség történelmében:
A jobboldali tulajdonságok elleni küzdelem végig kíséri az emberiség történetét, bár ez csak az újkortól vált tudatossá és reális megvalósulása a legújabb korban, a szocializmussal kezdődött meg. A társadalmi haladás, az emberségesebbé válás minden korban meglévő tendencia, a kizsákmányolás, az élősködés, a szolgaság, az embertelenség jobboldali erkölcse végigkíséri az emberiség történelmét. Az ellene valamilyen formában fellépőket a kor szintjének megfelelő emberségesség vezérelte, ami manapság már a baloldaliság fogalmát jelenti. A rabszolgák, a jobbágyok, a proletárok harca a kizsákmányolóik ellen a baloldaliságért, az emberré válásért, az emberiség társadalmi haladásáért folyt, még akkor is, ha ezt az érintettek csak ösztönösen tették.

A marxizmus-leninizmus a baloldaliság tudományos fegyvere:
A tudományok fejlődésével a természet és a társadalom materialista, a valóságra támaszkodó tudományos módszerrel felfedezett törvényeit a marxizmusnak köszönheti az emberiség. Ez lehetőséget teremtett az emberiségnek arra, hogy az emberi társadalom tudatos, emberséges megváltoztatására törekedhet. A természet és a társadalom vak erői így már egyre kevésbé katasztrofálisak, ehhez csak gondolkodni kell, el kell fogadni a marxizmus-leninizmus vezérfonalát. Világ proletárjai egyesüljetek! a „tőke” elleni harcra, a demokráciáért. A baloldali világnézet az egyedüli út az emberré váláshoz. Az ösztönösség helyett a tudatosságot, az emberségességet, mint hatékony módszert kell használni, ettől vagyunk emberek, ez segít leghatékonyabban az emberré váláshoz.

A kapitalizmus ösztönös társadalmi világnézete csak a válságokon, háborúkon keresztűl a népirtással, felsőbbrendűséggel, élősködéssel, szolgasággal, nyomorral, az emberi jogok megsértésével, a társadalmi katasztrófákon keresztűl tudja kezelni az emberiség életét.

Ez a jobboldali érték!
Bravó, jobboldaliak!
Csak így tovább és jön a forradalom, minden embertelenség, amit a lelkiismeretek, érdeketek, erkölcsötök elfogad a visszájára, ellenetek fordul.

Az ember erősebb, mint az állat!
Ha gondolkodik és összefog, leküzdheti az emberben megbújó jobboldali állati ösztönt.

***
Marxista fogalomlexikon – Baloldal: a politikában általában a reakcióval szemben álló erők, pártok, mozgalmak, személyek összességének elnevezése. Onnan ered, hogy a reakcióellen küzdő, többé-kevésbé haladó pártok képviselőit egyes polgári parlamentekben a baloldalra ültették (ellentétben a reakciós erők képviselőivel, akiket a jobboldalra ültettek). A baloldali megjelölés, ill. elnevezés azonban csak viszonylagos, mert különböző történeti időszakokban különböző tartalma van, más és más erőket képviselhet, különböző elveket és célkitűzéseket, pártokat és személyeket jelölhet; nem fejezi ki, hogy a hozzá tartozó pártok vagy személyek mely osztály vagy osztályok, érdekeinek képviselői és azok mennyire következetesek. A baloldal legnagyobb ereje a munkásmozgalom. De a kapitalista országokban a munkásmozgalom sem egységes, lényegileg három főirányzatra szakad: opportunista, reformista és forradalmi irányzatra. Az egész baloldal legkövetkezetesebb ereje a kommunista mozgalom. A kapitalista országok kommunista pártjai következetesen harcolnak azért, hogy az összes baloldali erőket egységbe forrasszák, mert ez képezi az alapját valamennyi monopoltőkellenes erőegységfrontjának.

***
Filozófiai kislexikon (1980) – szocializmus (franciául socialisme, a latin socialis — társadalmi szóból): 1. a kommunizmusnak mint társadalmi-gazdasági alakulatnak első (alacsonyabb) foka; 2. a tudományos szocializmus a kommunista alakulat létrejöttének történelmi szükségszerűségét és megteremtésének útjait megalapozó marxista—leninista elmélet (tudományos kommunizmus), 3. különböző tanok, amelyek a szocializmus létrehozását tűzik ki mint célt és eszményt, de a szocializmus-ra és megvalósításának módjaira vonatkozó elképzeléseikben eltérnek a tudományos szocializmus-tól.

szocializmus-t mint tudományos elméletet Marx és Engels alkotta meg a XIX. sz. közepén, a filozófia, a politikai gazdaságtan és az utópikus szocializmus addigi vívmányaira támaszkodva. A történelem materialista felfogása alapján úgy tekintették a szocializmus-t, mint a természettörténeti fejlődés törvényszerű eredményét, a kommunizmus első szakaszát. A marxizmus megalapítói általános formában felvázolták a leendő társadalom körvonalait és elvi sajátosságait. A szocialista társadalmi szervezet részleteinek kidolgozását illetően az volt a véleményük, hogy ezt azoknak kell majd elvégezniük, akik gyakorlati megvalósítói lesznek a szocialista társadalom építésének. Jellemző, hogy Lenin még 1918-ban is ezt mondta „A szocializmust jellemezni nem tudjuk; milyen lesz a szocializmus, amikor eléri kész formáit — ezt nem tudjuk, ezt nem tudjuk megmondani. Ellenben azt meg tudjuk mondani, hogy a szociális forradalom korszaka megkezdődött, hogy ezt meg ezt végrehajtottuk, és ezt meg ezt meg akarjuk tenni — ezt tudjuk, ezt megmondjuk, és ezzel megmutatjuk az európai munkásoknak, hogy mi, hogy úgy mondjuk, egyáltalán nem becsüljük túl erőinket ezt elkezdtük, ezt szándékozzuk tenni. De hogy már most tudnók, milyen lesz a kiforrott szocializmus — azt nem tudjuk.” (Művei. 27. köt. 136—137. old.).

Lenin, miközben az önelégült doktrinerek ellen harcolt, akik az új társadalomra vonatkozó tökéletes „tervrajzok” boldog birtokosainak vélték magukat és a siker titkát az elképzeléseikkel szigorúan egybevágó cselekvésben látták, nem győzte ismételni, hogy a szocializmus-hoz vezető út „sohasem lesz egyenes, hihetetlenül bonyolult lesz” (ugyanott, 118. old.), hogy a szocializmus építése milliók alkotása, szakadatlan keresés. „Már a kezdet kezdetén hangsúlyoztuk — hangoztatta Lenin az OK(b)P XI. kongresszusán 1922-ben —, hogy az előttünk álló feladat teljesen új és hogy ha a kapitalista fejlődés magasabb színvonalát elért országokban élő munkás-elvtársaink hamarosan segítségünkre nem jönnek, hihetetlenül nehéz lesz a dolgunk s kétségtelenül egész sor hibát fogunk elkövetni. Az a fő, hogy józanul meg tudjuk ítélni, hol követtünk el ilyen hibákat és tudjunk mindent újra elölről kezdeni. Ha nem kétszer, hanem sokszor kell majd mindent elölről kezdenünk, ez azt fogja mutatni, hogy előítéletek nélkül, józan fővel oldjuk meg a világon példa nélkül álló óriási feladatunkat.” (Művei. 33. köt. 263—264. old.) …

… A szocializmus olyan társadalom, amely a termelési eszközök társadalmi tulajdonán alapul, és ahol az egész népgazdaság fejlődését a tervszerűség jellemzi. A szocializmus-ban felszámolják a kizsákmányoló osztályokat, megszüntetik az ember kizsákmányolását. A politikai hatalom (a proletárdiktatúra a szocializmus-ba való átmenet, az egyetemes népi állam a felépült szocializmus és a kommunizmusba való átmenet idején) a dolgozók kezében van, a munkásosztály vezető szerepe mellett. A szocializmus létrejötte és fejlődése elszakíthatatlanul összekapcsolódik a marxista—leninista, kommunista pártok vezető, irányító tevékenységével. Ezek a pártok haladnak a társadalmi fejlődés élén, mozgósítják és szervezik a tömegeket a szocialista építés új győzelmeire.

***
Filozófiai kislexikon (1980) – társadalmi törvényszerűség: … A társadalmi törvények objektív jellege abban áll, hogy a törvényeket nem az emberek alkotják és nem is szüntethetik meg őket; érvényesülésük független attól, hogy kívánatosak-e az emberek számára vagy sem, megismerték-e őket az emberek vagy sem. A társadalmi viszonyok rendszerének objektív összefüggéseit, a társadalmi fejlődés objektív logikáját jelentik. A történelemben akarattal és tudattal bíró emberek cselekednek, akik maguk alkotják történelmüket. Minden ember tudatosan cselekszik, meghatározott célokat tűzve maga elé. Az a társadalmi eredmény azonban, amely az összes egyéni cselekvések, célok stb. összetevődése során kialakul, nem esik egybe az egyes egyének szándékával. Ez két körülménnyel magyarázható: először, minden új nemzedék már születésekor készen találja a társadalmi viszonyok kialakult formáit, amelyek legalábbis kiindulópontul szolgálnak tevékenységében. Másodszor, az emberek, amikor tudatos tetteket hajtanak végre, a legjobb esetben is csak a legközelebbi következményeket láthatják, s nem láthatják előre tetteik távoli társadalmi következményeit. Lényeges sajátossága ez azoknak a társadalmaknak, ahol a fejlődés antagonisztikus osztályérdekek ütközése útján valósul meg. A társadalmi törvényszerűség ezekben a társadalmakban úgy alakul ki, mint egyfajta eredője a társadalom valamennyi tagja tettei összességének. (Lásd Marx—Engels Válogatott levelek. 492—493. old.) …

… Az emberek — mutatott rá Engels — meghatározott körülmények között alkotják történelmüket, s ezért tudatos cselekvésük abban az esetben lehet sikeres, ha ezt az objektív törvényekkel összhangban hajtják végre. Ebben az esetben cselekvésük hatalmas forradalmi erőre tesz szert. Az objektíve létező társadalmi törvényszerűség-re támaszkodva az emberek magában a valóságban találják meg a valóság megváltoztatásának forrásait és erőit. …

… A történelmi materializmus a történelemben működő törvények általánosságának több fokozatát különbözteti meg. Ebből a szempontból a törvények három csoportja emelhető ki: 1. Az egész emberi történelem folyamán, minden társadalmi-gazdasági alakulatban egyaránt működő törvények. Ezekhez az ún. „általános szociológiai törvényekhez” tartozik pl. a termelőerők és a termelési viszonyok összhangjának törvénye, a társadalmi lét társadalmi tudattal szembeni meghatározó szerepének törvénye stb. 2. A történelemnek egy hosszú szakaszán át — az osztálytársadalmak egész fennállása alatt — működő törvények, ilyen pl. az osztályharcnak mint a társadalmi fejlődés hajtóerejének törvénye, a társadalmi forradalomnak mint az egyik antagonisztikus osztályalakulatból a másikba való átmenet formájának törvénye stb. 3. Az ún. specifikus törvények, amelyek egy-egy társadalmi-gazdasági alakulatban működnek; például a kapitalizmus specifikus törvénye a termelési anarchia és a konkurencia törvénye; a szocializmus specifikus törvénye a termelés tervszerű, arányos fejlődésének törvénye. A specifikus törvényekhez tartoznak egy-egy formáció törvényein kívül az egyik társadalmi-gazdasági alakulatból a másikba való átmenet törvényei is (pl. a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet törvényei, a kommunista alakulat létrejöttének törvényei). E törvények kutatásának óriási gyakorlati jelentősége van. A kommunista alakulat létrejötte éppen abban különbözik minden más alakulat létrejöttétől, hogy itt soha nem látott mértékben megnő a tömegek tudatos cselekvésének szerepe, e cselekvés sikeréhez pedig elengedhetetlen e folyamat alapját képező specifikus törvények ismerete. A specifikus törvények körében emellett különbséget kell tennünk az alakulat egész fennállása idején ható és az alakulat fejlődésének bizonyos szakaszaiban ható törvények között. Így a munka szerinti elosztás törvénye csak a kommunista alakulat fejlődésének első szakaszában, a szocializmus idején és a szocializmusból a kommunizmusba való átmenet időszakában működik. Az alakulatok fejlődésének specifikus törvényei egyébként általános törvények valamennyi országra nézve, amelyek a történelmi fejlődés azonos fokán állnak. Ebben az értelemben beszélünk a szocializmus építésének általános törvényeiről, a kommunista alakulat létrehozásának általános törvényeiről stb. …

… A természeti törvényekhez hasonlóan a társadalmi fejlődés törvényei is megismerhetők, megismerésüknek azonban számos sajátossága van. Marx rámutatott, hogy általában minden folyamatot fejlődésének legmagasabb pontján vizsgálhat a legkönnyebben a tudomány. A társadalmi fejlődés törvényeinek megismerése a társadalmi viszonyok érettségétől függ. Az osztályviszonyok lényegének és az osztályharc törvényeinek felfedezése csak a kapitalizmusban vált lehetővé, az osztályviszonyok teljes kifejlődésével. …

… A szocialista társadalomban a történelemben először jönnek létre kedvező lehetőségek az objektív törvények tudatos felhasználására. A szocializmus idején megváltozik az ösztönösség és tudatosság viszonya a társadalmi fejlődésben, megnő a tudatos tevékenység jelentősege és az emberi cselekvések távoli társadalmi következményei előrelátásának lehetősége (a társadalom egésze számára). A termelési eszközök magántulajdona a társadalom alapjában véve ösztönös fejlődését eredményezi; a termelési eszközök társadalmi tulajdona ezzel szemben megalapozza a társadalom tervszerű fejlődésének objektív lehetőségét és szükségszerűséget. …

… A társadalmi fejlődés törvényeinek kérdése a marxista és a burzsoá világnézet jelenkori harcának egyik legélesebb kérdése. A modern burzsoá filozófia és szociológia jellemző vonása, hogy nem ismeri el a társadalmi törvényszerűség-et, az objektív törvények megismerésének és felhasználásának lehetőségét. Ez a burzsoá osztály társadalmi szerepének megváltozásával függ össze. Amikor még haladó történelmi szerepet töltött be, ideológusai elismertek a társadalmi törvényszerűség eszméjét. …

… A polgári szociológiában az empirizmus uralkodik, amelynek az a legfőbb ismerve, hogy nem törekszik a társadalmi jelenségek lényegének megismerésére, fejlődésük objektív törvényeinek feltárására. A társadalmi törvényszerűség tagadásának mély osztálygyökerei vannak. Az objektív társadalmi törvényszerűség elismerése azt jelentené a burzsoá ideológusok számára, hogy el kellene ismerniük a kapitalizmus összeomlásának és szocializmussal való felváltásának szükségszerűségét.

***
Filozófiai kislexikon (1980) – termelőerők és termelési viszonyok összhangjának törvénye: objektív gazdasági törvény, amelyet Marx fedezett fel. Ez a törvény valamennyi társadalmi-gazdasági alakulatra, vonatkozólag meghatározza a termelőerők és a termelési viszonyok kölcsönhatását. A termelőerők alkotják a termelés meghatározó, legforradalmibb és legmozgékonyabb elemét. Szüntelenül fejlődnek, míg a termelési viszonyok a stabilabb elemet alkotják. Ezért a társadalom fejlődésének bizonyos fokán ellentmondás támad az új termelőerők és az elavult termelési viszonyok között. Bármennyire elmaradnak is azonban a termelési viszonyok a termelőerők fejlődése mögött, előbb-utóbb helyre kell állnia az összhangnak, s mint a társadalom fejlődésének története mutatja, összhangba is kerülnek a termelőerők fejlettségi színvonalával, azok jellegével. Az antagonisztikus osztályokra tagolt társadalomban a megnövekedett termelőerők és a régi termelési viszonyok közötti ellentmondás mindig konfliktushoz vezet, amely társadalmi forradalom útján oldódik meg. A szocializmusban a termelési viszonyok a tulajdon társadalmi jellege folytán összhangban vannak a termelőerők állapotával, szabad teret engednek ezek gyors ütemű és válságmentes fejlődésének. A szocializmusban is keletkeznek ellentmondások egyfelől a termelőerők és másfelől a termelési viszonyok egyes oldalai között. Itt azonban ezek az ellentmondások nem érlelődnek konfliktusokká, mivel a társadalmi tulajdon az uralkodó, s nincsenek olyan osztályok, amelyek érdekeltek lennének az elavult termelési viszonyok fenntartásában. E körülmény alapján a kialakuló ellentmondások idejében kiküszöbölhetők a termelési viszonyok tökéletesítését szolgáló megfelelő intézkedésekkel. A termelőerők és termelési viszonyok összhangjának törvénye adja meg a kulcsot a társadalmi-gazdasági alakulatok szükségszerű egymásra következtetése törvényszerűségének a megértéséhez.
***

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2019 november 23. szombat van. Az esztendő 327. napját tapossuk. Rohan az idő! 

A Gergely-naptár szerint az évből még 38 (szökőévekben 39) nap van hátra. 

De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Kelemen, Dániel, Daniló, Dános, Felicita, Felicitás, Felicitász, Kelemér, Kelen, Klélia, Klemencia, Klementin, Klementina, Kolumbán nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!

November 23 – án  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)

https://hu.wikipedia.org/wiki/November_23.

Ma van Szent I. Kelemen pápa vértanú emléknapja a katolikus egyházban. Ha nem lenne, ma dögunalom lenne az életünk!

A balrad.ru mai zeneajánlata:

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com