„Donbassz” bővebben

"/>

Donbassz

A Kreml hivatalos honlapján megjelent tájékoztató szerint ma Vlagyimir Putyin orosz elnök munkaértekezletet tartott az Orosz Föderáció Biztonsági Tanácsának tagjaival.

Az értekezlet egyik fő témája az ukrán – donbasszi konfliktus volt. Vlagyimir Putyin az Orosz Föderáció Biztonsági Tanácsának tagjaival megbeszélte a „Normandiai négyek” december 9 – én Párizsban megrendezendő csúcstalálkozójáig megteendő dolgokat.

Holnapután – november 27 – én – Minszkben köddöfködési forduló lesz!

Donyeckből meglepő hír kelt szárnyra. A mai nap folyamán a DNR „mindössze” hat települését ostromolta Kijev ordashada. A leginkább bántott Sztaromihajlovkára is egy kézen megszámolható aknavetőgránátot – összesen ötöt – lőttek ki. A második helyezett Szahanka lett négy belövéssel. Gorlovka és Zajcevo a maguk három – három gránátjukkal holtversenyben a harmadik – negyedik helyezést kapták ki, Szpartak kettővel az ötödik, míg Kominternovo a maga egy kapott latorgránátjával az utolsó lett. (Bár ezt aligha bánják!)

Marinyka blokkposztjának hohololdalán ma délben egy civil férfi kapott lőtt sebet. Állapota súlyos, de nem életveszélyes. Latormagyarázat szerint a ‘zoroszok vaútak.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Donbassz” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. „egy kézen megszámolható aknavetőgránátot – összesen ötöt – lőttek ki.”
    Egy aknagránát is sok, több embert képes megölni….

    Mikor lesz már végre egy „hatásos” visszacsapás az elvakult
    ukrofasisztákra ? ?
    Szerintem elérkezett az idő, az új köztársaságokat jogszerűen Oroszországnak el kéne ismernie, aztán kérésükre béketeremtés céljából bevonulni…… (úgy, mint Koszóvót létrehozta az EU, illetve a NATO)
    Nem vitás, lenne nagy ajvékolás, de hát ki nem sz…ja le a majdant létrehozó szarkeverőket….

    1. Bizony már lassan öt és fél év alatt megtehette volna simán. Ha a KPRF lett volna hatalmon, akkor vagy nem került volna sor komfliktusra, mert megelőzték volna- megszálták volna, megakadályozták volna csirájábam fojtották volna meg a neonáci banderista puccsot. Putyinnak kezdetben volt szándéka békefentartó hadakat küldeni ukrajnába- alig 1 méterre voltak az uki határtól. De putyin elhülyitette magát az amcsiktól, és sorsára hagyta ukrajnát, és persze Donbaszt-Luganskot. Most meg szerintem NEM AKARJA ELISMERNI – már talán szándékosan is a két köztársaságot, csak a tessék lássék kedvéért néha megcsörgeti a kardot,hogy lám, lám menyire a szivén viseli a két köztársaság ügyét. Úgy látszik nem tartja katonailag fontos stratégiai pontnak Donbaszt,illetve Luganszkot. Pedig donbasz és luganszk védi az orosz federációt a banderista hordáktól. Más szóval a donbaszi régió nem az orosz federáció stratégiailag fontos Krím félszigete, ahonnan kijárata van Fekete tengerenkeresztül a Földközi tengerre, illetve az Atlanti óceán felé is, többek között. Hogy az ukik gyilkolják Donbasz-Luganszk népét, az őtet talán abszolut nem is érdekli. Az a lényeg, hogy az ukik donbaszt pusztitják és nem a rossiján vezetik le a dühüket. De a helyzet könnyen változhat. Jobb előrelátóan félni, mint nagyon későn megijedni. Nem szabad az ellenfélt lebecsülni és tulságosan elbizakodni sem. Sokszor érhetik váratlan meglepetések is nem csak az embert, hanem egy egész országot is. Putyinnak EGYÉRTELMÜEN ÁT KELLET VOLNA LÉPNI A RUBICONT, ha ez valakinek/ valakiknek tetszet,vagy nem tetszet volna. Majd megbékéltek volna . Nem lépte át a Rubicont meg is lett a következménye, az Ogyesszai mészárlás, és a folyamatos donbaszi gyilkolás, rombolás.

    2. Mondjuk mi.

      A csodaelnök azonban halálosan retteg attól, hogy netán szó érheti a ház elejét.

  2. Azért a dolgot jobban át kell gondolni,még akkor is,ha az elgondolásokban sok igazság van!
    Azt hiszem(konkrét bizonyítékom nincs ugyan!) ,hogy Ukrajna megszerzése a Nyugat korábbi céljai
    közé tartozott,és tarozik ma is!Nem véletlen,hogy a SzU felbomlása után Ukrajnát leválasztották a volt SzU területéről,aminek nem csak gazdasági,hanem stratégiai okai voltak,és vannak ma is !
    A SzU,illetve Oo.megszállása a mai napig nem került le a háttérhatalom célkitűzései közül.Valszeg ezért került sor a NATO erősítésére Európában,és olyan ellenséges országok létrehozására,mintOo.ősellensége ,Lengyelország,Ukrajna,Lettország,Észtország,Litvánia.
    Grúzia . Fehéroroszország leválasztására még folyik a kísérlet.Ezért igaz az,hogy a két donnbasszi köztársaság elővéd csupán,jól felfegyverezve!
    Az sem véletlen,hogy Szíriában nem ért véget a háború,a törökök,szerintem,azért vonultak be Szíriába,hogy az oroszokat lekössék hamis szerződésekkel,amit aztán nem tartanak be.Lényeg,hogy az oroszok figyelmét megosszák.Az,hogy az alternatív hírekben mi van,azt nem mondom,mert azok ellentmondásosak,azt el kell olvasni,és saját véleményt kialakítani.Ezek nélkül egyoldalas az egész,nem tudni,mi fog kialakulni..
    Nem véletlen,hogy már többször hivatkoztam az új világtudat,a Goodet Hungary cikkeire,Fullford vasánap megjelenő elemzéseire az új világtudaton!Érdekes módon abból a szemszögből nézve valósabb a kép,bár sok a fenntartásom velük szemben.
    Visszatérve Donbasszra,olyan érzésem van,hogy hamarosan kenyértörésre kerül a sor,nem csak azért, mert a köztársaságok,és Oo. sok mocskot lenyelt már,és torkig vannak,hanem olyan lépéseket kell tenni,amelyek megszüntetik a válságot ebben a térségben,ha a „tolakodók” minden igyekezete kudarcot vall fegyverek nélkül,és a közvetlen támadás fenyeget,amolyan sámsoni kétségbeeséstől sarkallva..Ugyanis ez bekövetkezhet,ha a háttérhatalomnak a bukást megelőzendő,csak egy háború kirobbantása lenne a megoldás!

    1. Ukrajna soha nem volt a Sz:u. területet, még az ENSZ-ben is önálló országként volt jelen. Hogy teljesen szovjet mintájú uralom volt, az más kérdés. Pontosan azért adta át Ukrajnának a Krímet Hruscsov, mert bízott a „megbonthatatlan” barátságban. Persze amikor mocskolni kezdték az Oroszokat, és mindenben ellenük voltak, simán átadták volna egész Ukrajnát az amiknak, ezzel bezárult volna a kör Oroszország körül akkor az ajándékot visszavették (és igazuk volt). Az amikat az sem zavarja, hogy olyan fegyveres alakulatok garázdálkodnak Ukrajnában melyek ellen ők is küzdöttek a II. Világháborúban. Sőt még el is fegyverzik őket!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com