Vége az aranykornak, komoly figyelmeztetést küldött az OECD a kormánynak
Hiába az öt százalékos növekedés, az óvatosságra intő jelek egyre gyűlnek, miközben a kormány nem készült fel a gazdaság lassulására.
A magyar gazdaság jelenlegi robusztus öt százalékot közelítő növekedése lehetőséget adott volna a magyar kormány számára, hogy javítson a költségvetés fenntarthatóságán, fejlessze a nyugdíjrendszert vagy akár az egészségügyet, a bölcsődei, az óvodai ellátást – írja az Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legfrissebb elemzésében. A szervezet szerint érdemes lett volna a közmunkaprogramokat gyorsabban és érdemben leépíteni, ezzel pótlólagos munkaerőhöz juttatva a versenyszférát. Ezekkel az intézkedéssekkel a magyar gazdaság hosszú távú fejlődésének alapjait vethette volna meg a magyar kormány.
Az OECD szerint azonban a kedvező időszaknak vége. Az idei 4,8 százalék után jövőre a magyar gazdaság növekedése 3,3 százalékra, 2020-ban pedig 3,1 százalékra lassul. A költségvetési hiánya eközben az idei 1,8 százalékáról a GDP 1,7 százalékára csökken – ez jóval magasabb az uniós átlagnál illetve a jövő évi költségvetésben elfogadott egy százalékos célnál. A nagyobb hiány nem meglepő, hiszen a kormány az OECD-ajánlásokkal szemben nem a magyar gazdaság hosszú távú növekedéséhez szükséges intézkedésekre, hanem úgynevezett gazdaságvédelmi programra készül, vagyis a költségvetési kiadások növelésével – és az adók csökkentével – igyekszik rövid távon pörgetni a növekedést.
GVI: Négyéves mélypont magyar cégek várakozásai
Négyéves mélypontra esett vissza az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet vállalati konjunktúra-mutatója az idei, októberi felmérés szerint. Az üzleti klíma romlását leginkább a külföldi (rész)tulajdonban lévő, a döntően exportáló, illetve az 50 főnél nagyobb méretű cégek jelzik. A feldolgozóipari cégek várakozásai különösen romlottak 2019 áprilisához képest, ugyanakkor az építőiparban, a kereskedelemben, valamint az egyéb szolgáltatások területén tevékenykedő cégek körében szintén a konjunktúramutató csökkenése tapasztalható. A vállalkozások a múlt félévhez képest lényegesen kedvezőtlenebben ítélik meg mind a jelenlegi, mind a várható az üzleti helyzetüket. (Népszava)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: “…a kormány az OECD-ajánlásokkal szemben nem a magyar gazdaság hosszú távú növekedéséhez szükséges intézkedésekre, hanem úgynevezett gazdaságvédelmi programra készül…”
-Ebben van Döbrögiék logikája! MIVELHOGY MAGYAR GAZDASÁG NINCS:
http://balrad.ru/2017/09/17/fussunk-neki-megegyszer/
http://balrad.ru/2017/09/15/kimondatott-gyarmat-vagyunk/
-Döbrögisztán csak egy vajdaság – CSAK EGY GYARMATI TERÜLET! – MEG KELL VÉDENI AZOKAT AZ ELŐJOGOKAT, AMIKET GYARMATOSÍTÓINKNAK ADOMÁNYOZTAK! Ezzel GARANTÁLJÁK MAGUKNAK SAJÁT ELŐJOGAIKAT!
Hogy kitől – mitől KELL MEGVÉDENI?
Hát TŐLÜNK! A NÉPTŐL!
Folyamatos hazugsággal, csalással! Ha az kevés, megfélemlítéssel elüldözéssel! Ha már az is kevés, erőszakkal!
MOST MELYIK FÁZISNÁL TARTUNK?
“úgynevezett gazdaságvédelmi programra készül”
Továbbra is gyenge marad a forint, a multik újabb adókedvezményeket kapnak, és a munkabéreket ismét megelőlegezi nekik a kormány 1-2 évre. Így kell érteni?
Hogy mire megy a világ pénze?!
Íme:
Above Majestic
maj01.indavideo
Gazdaságvédelmi program = Áremelések lesznek
Ha egy fidesz kormány arra készül, hogy megvédjen valakit, vagy valamit, az eddig mindig azt jelentette, hogy ostorpattogtatás lesz az emberek hátán.
Cigi, pia, benzin, forint leértékelés, stb. Még az áfa emelésen sem lepődnék meg.
Ja, és vége lesz a rezsicsökkentés időszakának… Fogadunk?
A sok szép stadion árát valakinknek meg kell fizetni és a labdarúgók bérét is ki kell gazdálkodni valamiből…
No, meg természetesen a nagyjaink extra béremelését is. Mennyibe is kerülhet egy olyan hajóút, ahol bizonyos full extrás szolgáltatásokra külön személyzetet kell bérelni ? Nehogy erre már ne teljen…