A keleti népek egyetemének politikai feladatairól

Beszéd a Keleti Dolgozók Kommunista Egyeteme hallgatóinak gyűlésén
1925. május 18

Elvtársak! Engedjék meg, hogy mindenekelőtt üdvözöljem önöket a Keleti Dolgozók Kommunista Egyeteme fennállásának negyedik évfordulója alkalmából. Mondanom sem kell, hogy egyetemüknek sok sikert kívánok a keleti kommunista káderek kiképzésének nehéz útján.

Most pedig térjünk a tárgyra.

Ha a Keleti Dolgozók Egyetemének összetételét elemezzük, feltétlenül észre kell vennünk az összetételnek bizonyos kettősségét. Ez az egyetem kereken 50 keleti nemzet és nemzeti csoport képviselőit egyesíti. Az egyetem hallgatói egytől-egyig a Kelet fiai. De ez a meghatározás még nem ad tiszta és teljes képet. Az egyetem hallgatói ugyanis két fő csoportra oszlanak, amelyek mindegyike teljesen különböző fejlődési fokot képvisel. Az első csoport olyanokból áll, akik a szovjet Keletről jöttek hozzánk, azokból az országokból, amelyekben nem uralkodik többé a burzsoázia, amelyekben lerázták az imperializmus igáját és a hatalom a munkásoké. A hallgatók második csoportja olyanokból áll, akik gyarmati és függő országokból jöttek el hozzánk, olyan országokból, amelyekben még mindig a kapitalizmus uralkodik, amelyekben az imperialista elnyomás még ereje teljében van és amelyekben még ki kell harcolni a függetlenséget és el kell kergetni az imperialistákat.

Ilyenformán két Kelet áll előttünk, s mindegyik más-más életet él és különböző viszonyok között fejlődik.

Kétségtelen, hogy a hallgatók összetételének ez a kettős jellege elkerülhetetlenül rányomja bélyegét a Keleti Dolgozók Egyetemének munkájára. Éppen ez a magyarázata annak, hogy az egyetem egyik lábával szovjet talajon, a másikkal pedig a gyarmatok és a függő országok talaján áll.

Ennélfogva az egyetemnek két vonalon kell dolgoznia: egyrészt, olyan kádereket kell kiképeznie, amelyek ki tudják elégíteni a keleti szovjet köztársaságok szükségleteit, másrészt, olyan kádereket kell kiképeznie, amelyek ki tudják elégíteni a gyarmati és a függő keleti országok dolgozó tömegeinek forradalmi szükségleteit.

Ebből következik az, hogy a Keleti Dolgozók Egyetemére kétfajta feladat hárul.

Vizsgáljuk meg külön-külön a Keleti Dolgozók Kommunista Egyetemének ezeket a feladatait.

I
A keleti dolgozók kommunista egyetemének feladatai a keleti szovjet köztársaságok tekintetében

Melyek ez országok, e köztársaságok létének és fejlődésének jellemző, a gyarmati és a függő országoktól eltérő sajátosságai?

Először az a sajátosság, hogy ezekben a köztársaságokban nincsen imperialista elnyomás.

Másodszor az a tény, hogy ezek nem a burzsoá rendszer, hanem a Szovjethatalom égisze alatt fejlődnek és konszolidálódnak nemzetekké. Erre a történelemben még nem volt példa, de ez tény.

Harmadszor az, hogy mivel ipari tekintetben kevéssé fejlettek, fejlődésükben teljesen a Szovjetunió ipari proletariátusának segítségére támaszkodhatnak.

Negyedszer az, hogy ezek a köztársaságok, minthogy mentesek a gyarmati elnyomástól, minthogy a proletárdiktatúra védelme alatt állanak és minthogy a Szovjetunió tagjai, bekapcsolódhatnak és be is kell kapcsolódniok országunk szocialista építésébe.

A legfontosabb feladat az, hogy megkönnyítsük e köztársaságok munkásainak és parasztjainak bekapcsolódását a Szovjetunió szocialista építésébe, hogy e köztársaságok sajátos létfeltételeinek megfelelően megteremtsük és fejlesszük azokat az előfeltételeket, amelyek előmozdíthatják és siettethetik ezt a bekapcsolódást.

A szovjet Kelet aktív funkcionáriusainak soronlevő feladatai tehát a következők:

1) A keleti szovjet köztársaságokban ipari gócokat kell teremteni, amelyek alapul szolgálnak majd arra, hogy a parasztság a munkásosztály köré tömörüljön. Önök tudják, hogy ehhez a munkához már hozzá is láttunk és ez a munka a Szovjetunió gazdasági fejlődése arányában halad majd előre. E köztársaságokban különféle nyersanyagok vannak, ami biztosítéka annak, hogy ezt a munkát idővel be is fejezzük.

2) Fejleszteni kell a mezőgazdaságot és mindenekelőtt az öntözést. Önök tudják, hogy ezt a munkát, legalábbis a Kaukázusontúl és Turkesztánban, szintén előbbrevittük.

3) Meg kell indítani és fokozni kell a parasztok és kézművesek nagy tömegeinek szövetkezetekben való tömörítését, mert ez a legbiztosabb eszköze annak, hogy a keleti szovjet köztársaságokat bevonjuk a szovjet gazdasági építés általános rendszerébe.

4) A Szovjeteket közelebb kell hozni a tömegekhez, összetételükben nemzetivé kell tenni őket és ilyenformán olyan nemzeti-szovjet államiságot kell létrehozni, amely a dolgozó tömegekhez közeláll és amelyet a dolgozó tömegek megértenek.

5) Fejleszteni kell a nemzeti kultúrát, meg kell teremteni a nép anyanyelvén működő általános képzettséget nyújtó, valamint szakmai és műszaki tanfolyamok és iskolák széles hálózatát, hogy helyi emberekből szovjet- és párt-, továbbá szakszervezeti és gazdasági kádereket képezhessünk ki.

Ezeknek a feladatoknak a teljesítése megkönnyíti a szocialista építés művét a keleti szovjet köztársaságokban.

A szovjet Kelet mintaköztársaságairól beszélnek. De mi is a mintaköztársaság? Mintaköztársaság az a köztársaság, amely becsületesen és lelkiismeretesen teljesíti mindezeket a feladatokat és ezzel a szomszédos gyarmati és függő országok munkásaiban és parasztjaiban felkelti a szabadságmozgalom iránti vonzódást.

Fentebb arról beszéltem, hogy a Szovjeteket közelebb kell hozni a nemzetiségek dolgozó tömegeihez, hogy a Szovjeteket összetételükben nemzetivé kell tenni. De mit jelent ez és hogyan nyilvánul meg ez a gyakorlatban? Azt hiszem, hogy a tömegekhez való ilyen közeledés példaképének a nemzeti-állami határoknak azt a megállapítását tekinthetjük, amelyet a közelmúltban Turkesztánban hajtottunk végre. A burzsoá sajtó „bolsevik ravaszságot” lát ebben a határmegállapításban. Pedig világos, hogy itt nem holmi „ravaszság” érvényesült, hanem Türkmenisztán és Uzbekisztán néptömegeinek az a mélységes törekvése, hogy saját, hozzájuk közelálló és számukra érthető hatalmi szerveik legyenek. A forradalomelőtti korszakban ez a két ország több kánságra és államra volt feldarabolva, ami megkönnyítette a „hatalom birtokosainak” kizsákmányoló machinációit. Most elérkezett az a pillanat, amikor lehetővé vált ezeknek a szétszakított daraboknak független államokká való egyesítése, hogy Uzbekisztán és Türkmenisztán dolgozó tömegeit közelebb hozzuk és összeforrasszuk a hatalom szerveivel. A turkesztáni határmegállapítás mindenekelőtt ez országok egymástól elszakított részeinek független államokká való újraegyesítését jelenti. Ha ezeknek az államoknak aztán az volt a kívánságuk, hogy egyenjogú tagokként belépjenek a Szovjetunióba, ez csak azt mutatja, hogy a bolsevikok megértették a keleti néptömegek legmélyebb törekvéseit, a Szovjetunió pedig különböző nemzetiségek dolgozó tömegeinek egyetlen önkéntes egyesülése a világon. A burzsoáziának jónéhány háborúra volt szüksége ahhoz, hogy helyreállítsa Lengyelország egységét. A kommunistáknak viszont ahhoz, hogy újra egyesítsék Türkmenisztánt és Uzbekisztánt, csak néhány hónapi felvilágosító propagandára volt szükségük.

Így kell közelebb hozni az állami szerveket, a jelen esetben a Szovjeteket, a különböző nemzetiségek dolgozóinak nagy tömegeihez.

Íme, itt a bizonyítéka annak, hogy a bolsevik nemzetiségi politika az egyetlen helyes politika.

Beszéltem továbbá a keleti szovjet köztársaságok nemzeti kultúrájának emeléséről. De mi is az a nemzeti kultúra? Hogyan egyeztethető össze a proletár kultúrával? Vajon nem mondotta-e Lenin még a háború előtt, hogy nálunk két kultúra van: egy polgári és egy szocialista kultúra, hogy a nemzeti kultúra jelszava a burzsoázia reakciós jelszava, amellyel a burzsoázia a dolgozók tudatát nacionalizmussal igyekszik megmételyezni? Hogyan egyeztethető össze a nemzeti kultúra építése, a lakosság anyanyelvén működő iskolák és tanfolyamok fejlesztése és a helyi káderek kiképzése a szocializmus építésével, a proletár kultúra építésével? Nincs-e itt áthidalhatatlan ellentmondás? Persze, hogy nincs! Mi proletár kultúrát építünk. Ez tökéletesen igaz. De az is igaz, hogy a proletár kultúra, amely tartalmát tekintve szocialista kultúra, a szocialista építésbe bevont különböző népeknél a nyelv, az életmód stb. különbözősége szerint különböző formákban és különböző módokon jut kifejezésre. Az az általános emberi kultúra, amely felé a szocializmus halad, tartalmát tekintve proletár kultúra, formáját tekintve nemzeti kultúra. A proletár kultúra nem szünteti meg a nemzeti kultúrát, hanem tartalmat ad neki. És megfordítva, a nemzeti kultúra nem szünteti meg a proletár kultúrát, hanem formát ad neki. A nemzeti kultúra jelszava burzsoá jelszó volt, amíg a hatalom a burzsoázia kezében volt s a nemzetek konszolidációja a burzsoá rendszer égisze alatt ment végbe. A nemzeti kultúra jelszava proletár jelszóvá vált, amikor a hatalom a proletariátus kezébe került s a nemzetek konszolidációja a Szovjethatalom égisze alatt kezdett végbemenni. Aki a két különböző helyzetnek ezt az elvi különbségét nem értette meg, az sohasem érti meg sem a leninizmust, sem a nemzeti kérdés lényegét.

Beszélnek arról (így például Kautsky), hogy a szocializmus időszakában az egész emberiségnek egyetlen közös nyelve lesz s minden más nyelv el fog halni. Én nem igen hiszek ennek a világot átfogó egységes nyelvnek elméletében. A tapasztalat mindenesetre nem e mellett az elmélet mellett, hanem ellene szól. Mindeddig azt láttuk, hogy a szocialista forradalom nem csökkentette, hanem szaporította a nyelvek számát, mert a szocialista forradalom, amely felrázza az emberiség legmélyebb rétegeit és a politikai színtérre taszítja őket, új életre ébreszt számos új, korábban nem ismert vagy csak kevéssé ismert nemzetiséget. Ki gondolta volna, hogy a régi cári Oroszországban legalább ötven nemzet és nemzetiségi csoport van? Az Októberi Forradalom azonban, midőn szétzúzta a régi láncokat s felszínre hozta a feledésbe merült népek és nemzetiségek egész sorát, új életre keltette őket és új fejlődési utat nyitott meg számukra. Indiáról ma úgy beszélnek, mint egységes egészről. De aligha fér kétség ahhoz, hogy ha majd Indiát forradalom rázkódtatja meg, tucatjával fognak felszínre kerülni olyan korábban ismeretlen nemzetiségek, amelyeknek saját nyelvük, saját kultúrájuk van. És ha arról van szó, hogy a különböző nemzetiségek bekapcsolódjanak a proletár kultúrába, aligha kételkedhetünk abban, hogy ez a bekapcsolódás e nemzetiségek nyelvének és életmódjának megfelelő formában fog végbemenni.

Nemrég levelet kaptam burját elvtársaktól, amelyben arra kérnek, hogy magyarázzam meg nekik az általános emberi és nemzeti kultúra kölcsönös viszonyának komoly és nehéz kérdését. A levél így szól:

„Nagyon kérjük, magyarázza meg a következő, számunkra igen komoly és nehéz kérdéseket. A kommunista párt végcélja: az egységes általános emberi kultúra. Hogyan képzelhető el az átmenet az egyes autonóm köztársaságaink keretében fejlődő nemzeti kultúrákon keresztül az egységes általános emberi kultúrához? Mimódon fog végbemenni az egyes nemzeti kultúrák sajátosságainak (nyelv stb.) asszimilálódása?”

Azt hiszem, hogy a fentebb mondottak válaszolnak a burját elvtársakat nyugtalanító kérdésre.

A burját elvtársak azt a kérdést teszik fel, hogy miképpen megy végbe az egyes nemzetiségek asszimilálódása az általános emberi proletár kultúra felépítése során. Kétségtelen, hogy egyes nemzetiségek asszimilálódhatnak és bizonyosan fognak is asszimilálódni. Ilyen asszimilációs folyamatok régebben is voltak. De a lényeg az, hogy egyes nemzetiségek asszimilálódása nem zárja ki, hanem feltételezi az ellentétes folyamatot: számos élő és fejlődőben levő nemzet megerősödését és továbbfejlődését, mert az egyes nemzetek asszimilálódásának részleges folyamata a nemzetek általános fejlődési folyamatának eredménye. Egyes nemzetek esetleges asszimilálódása éppen ezért nem gyengíti, hanem megerősíti azt a teljesen helyes tételt, hogy a proletár általános emberi kultúra nem zárja ki, hanem feltételezi és táplálja a népek nemzeti kultúráját éppen úgy, mint ahogy a népek nemzeti kultúrája nem szünteti meg, hanem kiegészíti és gazdagítja az általános emberi proletár kultúrát.

Nagy vonásokban ezek azok a soronlevő feladatok, amelyek a keleti szovjet köztársaságok aktív funkcionáriusai előtt állanak.

Ez e feladatok jellege és tartalma.

Az intenzív gazdasági építés és a parasztságnak tett újabb engedmények most beállt időszakát arra kell felhasználni, hogy e feladatok teljesítését előmozdítsuk és ezzel megkönnyítsük a keleti szovjet köztársaságoknak, ezeknek a túlnyomórészt paraszti országoknak a bekapcsolódását a Szovjetunió szocialista építésébe.

Azt mondják, hogy a párt új parasztpolitikája a visszavonulás bizonyos elemeit tartalmazza, mert számos újabb engedményt tesz a parasztságnak (rövidlejáratú bérlet, a bérmunka megengedése). Igaz-e ez? Igen, ez igaz. Ezek azonban a visszavonulásnak olyan elemei, amelyeket a párt és a Szovjethatalom óriási erőfölényének biztosítása mellett engedünk meg. A szilárd valuta, a fejlődő ipar, a fejlődő közlekedés, az erősödő hitelrendszer, amelynek segítségével — kedvezményes hitel nyújtásával — a lakosság bármely rétegét a legcsekélyebb megrázkódtatás nélkül tönkre lehet tenni vagy magasabb fokra lehet emelni — mindezek olyan tartalékok a proletárdiktatúra kezében, amelyek alapján a visszavonulásnak bizonyos elemei a front egyik szakaszán csak megkönnyíthetik a támadás előkészítését az egész fronton. Éppen ezért az a néhány újabb engedmény, melyeket a párt a parasztságnak tett, az adott helyzetben nem megnehezíteni, hanem megkönnyíteni fogja a parasztság bekapcsolódását a szocialista építésbe.

Mi jelentősége lehet ennek a körülménynek a Kelet köztársaságai számára? Csak az a jelentősége lehet, hogy új fegyvert ad e köztársaságok aktív funkcionáriusai kezébe, amely megkönnyíti és meggyorsítja ez országok bekapcsolódását a szovjet gazdaság fejlődésének általános rendszerébe.

Ilyen összefüggés van a párt falusi politikája és a szovjet Kelet aktív funkcionáriusai előtt álló legközelebbi nemzeti feladatok között.

Ezzel kapcsolatban a Keleti Népek Egyetemére a keleti szovjet köztársaságok tekintetében az a feladat hárul, hogy e köztársaságok részére olyan irányban neveljék a kádereket, hogy az biztosítsa a fentebb vázolt feladatok teljesítését.

A Keleti Népek Egyetemének nem szabad elszakadnia az élettől. Nem olyan intézmény ez, és nem is lehet olyan intézmény, amely az élet felett lebeg. Létének minden szálával a reális élethez kell kapcsolódnia. A Keleti Népek Egyeteme ennélfogva nem zárkózhat el a keleti szovjet köztársaságokra háruló legközelebbi feladatok elől. Ezért a Keleti Népek Egyetemének, amikor e köztársaságok számára kádereket nevel, kötelessége tekintetbe venni e köztársaságok soronlevő feladatait.

Szem előtt kell továbbá tartani, hogy a szovjet Kelet aktív funkcionáriusainak gyakorlatában két elhajlás észlelhető, amelyek ellen feltétlenül harcolni kell az Egyetem falain belül, ha igazi kádereket és igazi forradalmárokat akarunk nevelni a szovjet Kelet számára.

Az első elhajlást a szimplifikálás jellemzi, a fentebb vázolt feladatoknak a leegyszerűsítése, az, hogy megpróbálják a keleti köztársaságokba gépiesen átültetni a gazdasági építésnek azokat a mintáit, amelyek teljesen érthetők és alkalmazhatók a Szovjetunió központjában, de egyáltalán nem felelnek meg az úgynevezett végvidékek fejlődési feltételeinek. Azok az elvtársak, akiknél ilyen elhajlás tapasztalható, két dolgot nem értenek meg. Nem értik, hogy a központban és a „végvidékeken” a viszonyok nem egyformák és korántsem azonosak. Nem értik meg ezenkívül, hogy maguk a keleti szovjet köztársaságok sem egyfélék, hogy köztük egyesek, például Grúzia és Örményország, a nemzetté alakulás magasabb fokán állnak, mások ellenben, például a csecsencek országa és Kabardia, a nemzetté alakulás legalacsonyabb fokán állnak, ismét mások pedig, mint például Kirgizia, közbülső helyet foglalnak el a két véglet között. Ezek az elvtársak nem értik, hogy szó sem lehet komoly építésről, ha nem alkalmazkodunk a helyi viszonyokhoz, ha nem vesszük gondosan számba minden egyes ország mindenféle sajátosságát. Ennek az elhajlásnak az a következménye, hogy elszakadnak a tömegektől és baloldali szájhősökké fajulnak el. A Keleti Népek Egyetemének feladata, hogy a kádereket az ilyen leegyszerűsítés elleni engesztelhetetlen harc szellemében nevelje.

A második elhajlás ezzel szemben túlozza a helyi sajátosságokat, megfeledkezik azokról a közös és legfőbb mozzanatokról, amelyek összekapcsolják a Kelet szovjet köztársaságait és a Szovjetunió ipari vidékeit, elhallgatja a szocialista feladatokat és alkalmazkodik a szűkkeblű és korlátolt nacionalizmus feladataihoz. Azok az elvtársak, akiknél ilyen elhajlás tapasztalható, keveset törődnek országuk belső építésével, jobbnak tartják ezt a fejlődést a dolgok természetes folyására bízni. Számukra nem a belső építés a fontos, hanem a „külpolitika”, köztársaságaik határainak kiszélesítése, a környező köztársaságokkal való pereskedés, az, hogy a szomszédok területéből egy darabkát megkaparintsanak, s ilymódon megnyerjék országuk burzsoá nacionalistáinak tetszését. Ennek az elhajlásnak az a következménye, hogy elszakadnak a szocializmustól és közönséges burzsoá nacionalistákká fajulnak el. A Keleti Népek Egyetemének feladata, hogy a kádereket az ilyen leplezett nacionalizmus elleni engesztelhetetlen harc szellemében nevelje.

Ezek a Keleti Népek Egyetemének a keleti szovjet köztársaságokkal kapcsolatos feladatai.

II
A keleti dolgozók kommunista egyetemének feladatai a kelet gyarmatai és függő országai tekintetében

Térjünk át a második kérdésre, arra a kérdésre, hogy milyen feladatok hárulnak a Keleti Dolgozók Kommunista Egyetemére a Kelet gyarmati és függő országai tekintetében.

Melyek ez országok létének és fejlődésének jellemző, a Kelet szovjet köztársaságaitól eltérő sajátosságai?

Először az, hogy ezek az országok az imperializmus járma alatt élnek és fejlődnek.

Másodszor az, hogy a kettős elnyomás: a belső elnyomás (saját burzsoáziájuk részéről) és a külső elnyomás (az idegen imperialista burzsoázia részéről) kiélezi és elmélyíti a forradalmi válságot ezekben az országokban.

Harmadszor az, hogy ez országok némelyikében, például Indiában, a kapitalizmus fokozott ütemben fejlődik és a helyi proletároknak többé-kevésbé nagyszámú osztályát hozza létre és alakítja ki.

Negyedszer az, hogy az ilyen országok nemzeti burzsoáziája, a forradalmi mozgalom növekedésével, két részre szakad: forradalmi részre (kispolgárság) és megalkuvó részre (nagyburzsoázia); közülük az előbbi folytatja a forradalmi harcot, az utóbbi pedig blokkra lép az imperializmussal.

Ötödször az, hogy az ilyen országokban az imperialista blokkon kívül kialakul egy másik blokk, a munkások és a forradalmi kispolgárság blokkja, olyan imperialistaellenes blokk, amelynek célja az imperializmus alól való teljes felszabadulás.

Hatodszor az, hogy az ilyen országokban a proletariátus hegemóniájának kérdése és az a kérdés, hogy a néptömegek kiszabaduljanak a megalkuvó nemzeti burzsoázia befolyása alól, egyre égetőbbé válik.

Hetedszer az, hogy ez a körülmény jelentősen megkönnyíti az ilyen országok nemzeti szabadságmozgalmának összefogását a Nyugat élenjáró országainak proletármozgalmával.

Ebből legalább három dolog következik:

1. A gyarmati és a függő országokat győzelmes forradalom nélkül nem lehet az imperializmus igája alól felszabadítani: a függetlenséget nem adják ingyen.

2. Lehetetlen a forradalmat előbbrevinni és a kapitalizmus tekintetében fejlett gyarmatok és függő országok teljes függetlenségét kivívni, ha nem szigetelik el a megalkuvó nemzeti burzsoáziát, ha nem szabadítják ki a forradalmi kispolgári tömegeket a burzsoázia befolyása alól, ha nem folytatnak a proletariátus hegemóniáját biztosító politikát, ha a munkásosztály élenjáró elemei nem szervezkednek meg önálló kommunista pártban.

3. A gyarmati és a függő országokban tartós győzelem lehetetlen, ha ez országok szabadságmozgalma és a Nyugat élenjáró országainak proletármozgalma között nincs tényleges összefogás.

A gyarmati és a függő országok kommunistáinak az a fő feladata, hogy forradalmi munkájukban ezekből a következtetésekből induljanak ki.

Melyek azok a soronlevő feladatok, amelyek e körülményekkel kapcsolatban a gyarmatok és a függő országok forradalmi mozgalmára hárulnak?

A gyarmatoknak és a függő országoknak ma az a jellegzetessége, hogy nincs többé egységes és mindent átfogó gyarmati Kelet. Azelőtt a gyarmati Keletet egységesnek és egyneműnek képzelték. Ez az elképzelés ma már nem felel meg a valóságnak. Jelenleg a gyarmati és a függő országoknak legalább három kategóriájával van dolgunk. Először olyan országokkal, mint Marokkó, amelyeknek nincs, vagy alig van saját proletariátusuk és amelyek ipari tekintetben teljesen fejletlenek. Másodszor olyan országokkal, mint Kína és Egyiptom, amelyek ipari tekintetben kevéssé fejlettek és amelyeknek aránylag kisszámú proletariátusuk van. Harmadszor olyan országokkal, mint India, amelyekben a kapitalizmus többé-kevésbé fejlett és amelyeknek többé-kevésbé nagyszámú nemzeti proletariátusa van.

Világos, hogy lehetetlen mindezeket az országokat egy kalap alá venni.

Az olyan országokban, mint Marokkó, ahol a nemzeti burzsoáziának még nincs oka két pártra — forradalmi és megalkuvó pártra — szakadni, a kommunista elemek feladata az, hogy mindent megtegyenek az imperializmus elleni nemzeti egységfront megteremtése érdekében. Az ilyen országokban a kommunista elemek kiválása egységes pártba csak az imperializmus elleni harc folyamán, és különösen az imperializmus ellen folytatott győzelmes forradalmi harc után következhetik be.

Az olyan országokban, mint Egyiptom vagy Kína, ahol a nemzeti burzsoázia máris forradalmi és megalkuvó pártokra szakadt, de ahol a burzsoázia megalkuvó része még nem tud összeforrni az imperializmussal, a kommunisták már nem tűzhetik ki céljukul, hogy nemzeti egységfrontot alkossanak az imperializmus ellen. Az ilyen országokban a kommunistáknak a nemzeti egységfront politikájáról át kell térniök a munkások és a kispolgárság forradalmi blokkjának politikájára. Az ilyen országokban ez a blokk egységes párt, munkás-paraszt párt formáját öltheti, de úgy, hogy ez a sajátos párt valójában két erő blokkja — a kommunista pártnak és a forradalmi kispolgárság pártjának blokkja legyen. A blokknak az a feladata, hogy leleplezze a nemzeti burzsoázia felemás mivoltát és következetlenségét és elszántan harcoljon az imperializmus ellen. Az ilyen kettős összetételű párt szükséges és célszerű, ha nem kötözi meg a kommunista párt kezét-lábát, ha nem gátolja a kommunista párt agitációs és propaganda munkájának szabadságát, ha nem akadályozza, hogy a proletárok a kommunista párt köré tömörüljenek, ha megkönnyíti, hogy a forradalmi mozgalom tényleges vezetése a kommunista párt kezében legyen. Az ilyen kettős összetételű párt nem szükséges és nem célszerű, ha nem felel meg mindezeknek a feltételeknek, mert csak arra vezethet, hogy a kommunista elemek feloldódnak a burzsoázia soraiban, hogy a kommunista párt elveszti proletárhadseregét.

Némileg más a helyzet az olyan országokban, mint India. Az ilyen gyarmatok létfeltételeiben, mint India, nemcsak az az alapvető és új mozzanat, hogy a nemzeti burzsoázia két pártra — forradalmi és megalkuvó pártra szakadt, hanem elsősorban az, hogy a burzsoázia megalkuvó része lényegében már meg is tudott egyezni az imperializmussal. A burzsoáziának ez a leggazdagabb és legbefolyásosabb része jobban fél a forradalomtól, mint az imperializmustól, pénzeszsákjának érdekei neki előbbre valók, mint hazájának érdekei s ezért a leghatározottabban átáll a forradalom engesztelhetetlen ellenségeinek táborába és blokkot alkot az imperializmussal saját országának munkásai és parasztjai ellen. A forradalom győzelme e blokk szétverése nélkül elérhetetlen. De ahhoz, hogy ezt a blokkot szétverjék, a tüzet a megalkuvó nemzeti burzsoázia ellen kell összpontosítani, le kell leplezni árulását, ki kell szabadítani befolyása alól a dolgozó tömegeket és rendszeresen elő kell készíteni azokat a feltételeket, amelyek a proletariátus hegemóniájához szükségesek. Másszóval, a feladat az, hogy az olyan gyarmatokban, mint India, a proletariátust előkészítsék a szabadságmozgalom vezérének szerepére, lépésről-lépésre kiszorítva a burzsoáziát és szóvivőit ebből a megtisztelő pozícióból. A feladat az, hogy forradalmi imperialistaellenes blokkot teremtsenek és e blokkon belül biztosítsák a proletariátus hegemóniáját. Ennek a blokknak a formája lehet — de nem mindig okvetlenül lesz — egy egységes munkás-parasztpárt, amelyet egységes platform tart formailag össze. A kommunista párt önállóságának kell az ilyen országokban az élenjáró kommunista elemek fő jelszavának lennie, mert csak a kommunista párt készítheti elő és valósíthatja meg a proletariátus hegemóniáját. A kommunista párt azonban nyílt blokkra léphet és kell is hogy lépjen a burzsoázia forradalmi szárnyával abból a célból, hogy elszigetelje a megalkuvó nemzeti burzsoáziát és az imperializmus elleni harcban magával vigye a városi és falusi kispolgárság milliós tömegeit.

Ennélfogva a kapitalizmus tekintetében fejlett gyarmatok és függő országok forradalmi mozgalmának soronlevő feladatai:

1) Meg kell nyerni a munkásosztály legjobb elemeit a kommunizmusnak és önálló kommunista pártokat kell teremteni.

2) A megalkuvó nemzeti burzsoázia és az imperializmus blokkjával szemben meg kell teremteni a munkások, parasztok és a forradalmi értelmiség nemzeti forradalmi blokkját.

3) Biztosítani kell ebben a blokkban a proletariátus hegemóniáját.

4) Harcolni kell azért, hogy a városi és a falusi kispolgárságot kiszabadítsák a megalkuvó nemzeti burzsoázia befolyása alól.

5) Biztosítani kell a szabadságmozgalomnak és az élenjáró országok proletármozgalmának összefogását.

Ez a Kelet gyarmati és függő országainak aktív funkcionáriusai előtt álló legközelebbi feladatok három csoportja.

E feladatok különösen komoly jellege és különösen nagy jelentősége akkor tűnik ki, ha azokat a mai nemzetközi helyzet megvilágításában vizsgáljuk. A jelen pillanatban a nemzetközi helyzetet az jellemzi, hogy a forradalmi mozgalomban ideiglenesen szélcsend állt be. De mi a szélcsend, mit jelenthet ez a szélcsend a jelen pillanatban? Csak azt jelentheti, hogy erősödik a Nyugat munkásaira, a Kelet gyarmataira, és mindenekelőtt a Szovjetunióra mint az egész világ forradalmi mozgalmának zászlóvivőjére gyakorolt nyomás. Aligha fér kétség ahhoz, hogy az imperialisták soraiban máris megkezdték az előkészületeket ahhoz, hogy a Szovjetunióra nyomást gyakoroljanak.

Az észtországi felkeléssel kapcsolatos rágalomhadjárat, a szófiai robbantással kapcsolatos alávaló uszítás a Szovjetunió ellen, a burzsoá sajtó általános hadjárata országunk ellen — mindez a támadás előkészítő szakasza. Ez a közvélemény tüzérségi előkészítése, amelynek az a célja, hogy a nyárspolgárokat hozzászoktassák a Szovjetunió elleni kirohanásokhoz és megteremtsék az intervenció erkölcsi előfeltételeit. Hogy mi jön ki ebből a hazugság- és rágalomhadjáratból, hogy az imperialisták megkockáztatnak-e komoly támadást — azt majd megnézzük. De hogy ezek a kirohanások semmi jóval nem kecsegtetik a gyarmatokat, abban aligha lehet kételkedni. Ezért mellőzhetetlen aktuális feladat, hogy a forradalom egyesült erői az imperializmus valószínű támadásával szemben előkészítsék az ellentámadást.

Ezért a jelen pillanatban különösen nagyjelentőségű a gyarmatok és a függő országok forradalmi mozgalmára háruló legközelebbi feladatok következetes teljesítése.

Mi a Keleti Népek Egyetemének hivatása a gyarmati és a függő országok tekintetében mindezekkel a körülményekkel kapcsolatban? Az a hivatása, hogy ez országok forradalmi fejlődésének minden sajátosságát számításba vegye és olyan irányban nevelje az ezekből az országokból jött kádereket, amely biztosítja a fentebb ismertetett különböző időszerű feladatok teljesítését.

A Keleti Népek Egyetemén a hallgatóknak mintegy tíz olyan különböző csoportja van, amelyek gyarmati és függő országokból jöttek hozzánk. Mindenki tudja, hogy ezek az elvtársak világosságra és tudásra szomjaznak. A Keleti Népek Egyetemének feladata az, hogy igazi forradalmárokat kovácsoljon ki belőlük, olyan forradalmárokat, akik fel vannak vértezve a leninizmus elméletével, rendelkeznek a leninizmus gyakorlati tapasztalataival, és lelkiismereti kötelességüknek tekintik a gyarmatok és a függő országok forradalmi mozgalmára háruló aktuális feladatok teljesítését.

Emellett szem előtt kell tartani, hogy a gyarmati Kelet aktív funkcionáriusainak gyakorlatában két elhajlás észlelhető, amelyek ellen feltétlenül harcolnunk kell, hogy igazán forradalmi kádereket nevelhessünk.

Az első elhajlás alábecsüli a szabadságmozgalom forradalmi lehetőségeit és túlbecsüli a gyarmatok és a függő országok mindent átfogó nemzeti egységfrontjának eszméjét, nem véve tekintetbe ez országok állapotát és fejlődési fokát. Ez jobboldali elhajlás, mely azzal a veszéllyel fenyeget, hogy a forradalmi mozgalom alacsonyabb fokra süllyed és hogy a kommunista elemek hangja elvész a polgári nacionalisták közös kórusában. A Keleti Népek Egyetemének feltétlenül kötelessége, hogy erélyesen harcoljon ez ellen az elhajlás ellen.

A második elhajlás túlbecsüli a szabadságmozgalom forradalmi lehetőségeit és alábecsüli a munkásosztály és a forradalmi burzsoázia imperializmusellenes szövetségét. Úgy látszik, hogy ebben az elhajlásban szenvednek a jávai kommunisták, akik nemrég, helytelenül, a szovjet hatalom jelszavát adták ki országukban. Ez baloldali elhajlás, amely azzal a veszéllyel fenyeget, hogy a kommunisták elszakadnak a tömegektől és a kommunista párt szektává válik. Ha Kelet gyarmatai és függő országai számára valóban forradalmi kádereket akarunk nevelni, ennek elengedhetetlen feltétele, hogy erélyesen harcoljunk ez ellen az elhajlás ellen.

Nagy vonásokban ezek a politikai feladatok hárulnak a Keleti Népek Egyetemére a szovjet és a gyarmati Kelet népeit illetően.

Reméljük, hogy a Keleti Népek Egyeteme becsülettel tudja majd teljesíteni e feladatokat.

„Pravda” 115. sz.
1925. május 22.

(idézet: – Sztálin Művei 7. kötet – című könyvből)

SaLa