“Retteg a gall politikai elit” bővebben

"/>

Retteg a gall politikai elit

Emmanuel Macron úgy döntött, hogy a 2015-ös terrortámadások után bevezetett vészhelyzet megszüntetése óta először az utcára vezényli a hadsereget.

Az intézkedés apropója, hogy ma kerülne sor a “sárgamellényesek – hatalom” erőösszemérő 19. fordulójára Gallia szerte.

“Minden szükséges intézkedést meg fogunk tenni annak érdekében, hogy megakadályozzuk a tüntetéseket számos város területén” – jelentették a hatóságok.

Edouard Philip miniszterelnök bejelentette: “Annak érdekében, hogy az eseményekre megfelelő szinten reagálni a múlt szombati történések után, új stratégiát dolgoztunk ki.”

Ezen régi – új (1968 – asmódszer) stratégia jegyében lepik el a rendőrök mellett a katonák ma Galliát.

Egy csomó nagyvárosban eleve be is tiltották a “sárgamellényesek” immáron a POLGÁRI ENGEDETLENSÉG rangjára emlt mozgalom mára tervezett demonstrációit. A rendőri és katonai erőket egyetlen parancsnoki központból irányítják, a csapatok pedig NAGYOBB HATÁSKÖRT kapnak.

A gall hatalom – MINDEN HASZONÉLVEZŐJÉVEL EGYÜTT – retteg!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Retteg a gall politikai elit” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. A törvény értelmében a katonák nem vehetnek részt a közrend fenntartásában, csak repterek, vasútállomások, zsinagógák, templomok, stb. védelmét látják el – hangsúlyozta a francia elnök. Az elmúlt hetekben látható volt ahogy törtek-zúztak és gyújtogattak, úgyhogy érthető a katonák bevetése a kiemelt épületek védelme érdekében.

  2. Kezd kifulladni a mozgalom, a vandálok nélkül csak pár ezren mennek tüntetni.

  3. A nemzeti jellegű mozgalmat szélsőbalos anarchista csoportok lazítják, akik ellen érdekes módon a karhatalom nem tesz semmit. Ez emlékeztet a 2006-os tüntetésekre, ahol provokátorok voltak beküldve a tüntetők közé.
    A radikális neoliberalista cionisták pedig gátlástalanul szövetkeznek iszlám csoportokkal. Ilyen alakokat egyes fotókon is lehetett látni.
    (Valószínűleg az újmarxisták sem maradnak ki, egyes csoportjaik a marxizmussal kombinálják anarchista gyakorlatukat, emlékeztetve a valamikori orosz és a jelenkori német anarchizmusra, valójában a marxizmus és anarchizmus ötvözete jelenik meg anarchista kommunizmus és anarchokommunizmus formájában).
    Ez lehetővé teszi a megmozdulások elleni drasztikus fellépéseket. Viszont a sajtó állandóan szélsőjobbról beszél. Nos erről a valamikori görög választások jutottak eszembe, ahol a baloldali radikális mozgalmak segítségével érték el, hogy ne szabaduljon meg Görögország, a cionista befolyástól. A nép pedig (hülyesége végtelen, ahogy Einstein mondaná) elpártolt a nemzeti vonaltól.
    Ahogy az akkori eseményeket Gyurcsány és liberálcionista köre irányította, valószínűleg ez alól Macron sem kivétel, csak neki van annyi esze, hogy szabadságolja magát.
    A hatalom pedig egyáltalán nem retteg, hanem tudatosan hagyja elfajulni a dolgokat, hogy indokoltan mérhessen csapást a nemzeti ellenállásra a zsidó hatalom és bevándoroltatási politika érdekeinek megfelelően.
    Miközben Magyarországon a Munkáspárt éppen a Kohn Béla -féle zsidó puccsot élteti, amit a valamikori bolsevik zsidók most elítélnek, mert azóta kommunistából „demokratákká”, azaz magyarságot nyúzó kapitalistákká váltak, no nem a szerencsétlen Marx filozófiája, mert azt már elvetették, hanem a talmudista gondolkodásmódjuk szerint. Nemhiába mondta a Knesszet egyik prominens képviselője, aki büszke, hogy tagja a világ legintelligensebb és legokosabb népének, ami igaz legalábbis abban, hogy senki sem tud tehetségesebbé válni az aranyborjú imádásában, és a világ gyors tönkretételében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com