PÉLDÁTLAN POFÁTLANSÁG!

Itt van két videó, ahogy Döbrögi vigyorogva beszámol a magánrepülős meccsnézésekről

A miniszterelnök saját bevallása szerint 30 éve jár így, a jövőben sem fog változtatni a szokásán. Videón is mutatjuk a jobbikos Szilágyi György kérdését és Orbán Viktor arra adott válaszát.

Ahogy tudósításunkban már olvashatták, hétfőn kérdést kapott Orbán Viktor arról, miért repteti őt Garancsi István a Videoton mérkőzéseire egy igen drága repülőgépen. Orbán nem kertelt, felszólalásakor kerek-perek kimondta: „Harminc éve így mentem. Jövő héten is így megyek, azután is így fogok menni.”

A jobbikos Szilágyi György szerint erkölcsileg vállalhatatlan, amit Orbán tesz, és aggályos, hogy a miniszterelnök ilyen értékes utakat fogad el attól, aki sokmilliárdos közbeszerzéseket nyer. Érdemes megnézni a kapcsolódó videót, amelyet a 444 idézett, már csak az arcok miatt is:

Az MSZP-s Harangozó Tamás szintén ebben a témában kérdezte a miniszterelnököt, illetve arról is érdeklődött, hogy kormányfőként Orbánnak be kell-e tartania a törvényeket. Ez szintén megvan videón:

(HVG)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Bal-Rad komm: Döbrögi a MINDENKI SZÁMÁRA EGYÉRTELMŰ BŰNCSELEKMÉNYT NEM TAGADTA, SŐT KÉRKEDIK VELE! Állítva, hogy Ő BETARTJA A TÖRVÉNYEKET!

A kérdésekre NEM VÁLASZLT, viszont megigérte, hogy a JÖVŐBEN IS ÍGY FOG TENNI!

Hiszen ő már Soros tanítványaként is mások pénzén dőzsölt, és „a’ zeemúttharminsévben” már teljesen hozzászokott! Olyannyira TERMÉSZETESNEK TARTJA MÁR EZT AZ ELŐJOGGYAKORLATOT, hogy nem is érti…!

A LEGESLEGÚJABB KORI MAGYAR TÖRTÉNELEM LEGPOFÁTLANABB, LEGCINIKUSABB POLITIKUSI DÖLYFÖLÉSÉT LÁTHATTUK! ÉN MEGTEHETEM! ÉN VAGYOK AZ ATYAISTEN! ÉRINTHETETLEN VAGYOK!

DÖBRÖGI TEGNAP LÁTVÁNYOSAN A MAGYAR TÁRSADALOM ARCÁBA KÖPÖTT! EZT IS MEGÉRTÜK!

„…azután is így fogok menni…”

– LÉSZEN MAJD EGY KIVÉTEL! A CSUKOTKÁRA VALÓ ODAÚT!

DE ONNAN VISSZAÚT NEM LESZ!
 

Elvetette a horda a kollektív öngyilkosság ötletét!

A horda NEM HAJLANDÓ szavazni az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról

A fideszes többség kétszer is leszavazta hétfőn az Országgyűlés európai ügyek bizottságában azt a két javaslatot, amelyben felszólították volna a kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez – írja a Népszava.

Nem hajlandó a Fidesz szavazni az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról

 

Az egyik javaslatot a Jobbik, a másikat az MSZP-Párbeszéd képviselői nyújtották be hasonló tartalommal, de a kormánypártok tárgyalni sem akartak az ügyről.                                                                                                                   (atv)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Bolond is lenne a döbrögista horda – a vajdával az élen – kaszás kútba vetni magát! A nemmzetthy függetlenség záloga a Polt – Handó – Trócsányi szentháromság kezébe téve a legjobb garancia a korlátlan szabad rablásra! Jó ez a SOK „eemúttnyóócév” rablásaiban jeleskedő egykori szadeszes (és egyéb) bűnözőknek is. (Nem is törik magukat az ellenmaffiák az aláírásgyűjtés elősegítése végett!) Nem is beszélve a vajdáról és hordájáról.

Az Európai Ügyészséghez való csatlakozást CSAKIS A NÉP KÉNYSZERÍTHETI KI, egy NÉPSZAVAZÁSSAL! Ehhez viszont előzetesen szükséges egy, de inkább kétmillió lakossági aláírás!

ÍRD ALÁ TE IS!

Szükséges lenne! – de már az aláírásgyűjtés is – ha szigorúan értelmezik a hatóságok a tegnaptól évényes GYÜLEKEZÉSI TILALMAT! – komoly nehézségekbe ütközik.

Márpedig ha cudarra fordulna a helyzet, a HATALOM SZIGORÚAN ÉRVÉNYT FOG SZEREZNI A TILALOMNAK!

Általában ilyesmik szoktak megelőzni EGY FORRADALMAT!

Már ezzel sem lenne gond! Jöjjön aminek jönnie kell! – mondhatnók, csakhát van egy kis probléma. NINCS AKI/AMI HITELESEN AZ ÉLÉRE ÁLLHATNA!

Csupáncsak az elythcserével semmire nem jutnánk!

Cseberből – vederbe?

Döbrögisztán torz valósága

Azt hitted, dübörög a magyar fogyasztás? – Kijózanító ábrán a valóság

Egy érdekes grafikonra figyeltünk fel a Morgan Stanley elemzésében, amely a háztartási fogyasztás alakulását mutatja be a régióban. Hiába gondolhattuk azt, hogy a lakossági fogyasztás nagyot erősödött Magyarországon, még így is sereghajtók vagyunk.

A világgazdasági válság Lengyelországot érintette a legkevésbé, és ma már 30%-kal haladja meg a lakossági fogyasztás az utolsó békeidőben mért adatot, a 2008 harmadik negyedévi szintet.

Azt hitted, dübörög a magyar fogyasztás? - Kijózanító ábrán a valóság

Habár Romániában nagyobb mértékben esett vissza a fogyasztás, mint nálunk, de a válság előtti szintjüket már jóval hamarabb érték el, mint mi, és azóta is gyorsabb növekedési pályán haladnak.

Csehország viszonylag kiegyensúlyozott teljesítményt mutat. Érdemi visszaesést nem láthattunk a válság után a lakossági fogyasztásban, de a növekedés csak lassan indult meg. Mostanra 15%-os többletet tudnak felmutatni 2008 harmadik negyedévéhez képest.

És habár sokat halljuk az elmúlt években, hogy milyen dinamikus növekedési pályán van a magyar fogyasztás, a Morgan Stanley ábrája szerint az utolsók vagyunk a régióban. Az elmúlt években nagyjából hasonló ütemben nőtt a magyar fogyasztás, mint a cseh vagy a lengyel, ez azonban nem volt elég ahhoz, hogy a hátrányt ledolgozzuk.                                          (portfolio)

Bal-Rad komm: „…És habár sokat halljuk az elmúlt években, hogy milyen dinamikus növekedési pályán van a magyar fogyasztás…”

– A fogyasztás inkább csak EURÓPA MAGYARFOGYASZTÁSÁRA lehet igaz!

Mindazonáltal a kép KISSÉ TORZ!

Ajánljuk az alábbi videot Döbrögisztán alacsony vérnyomású pórjainak figyelmébe. Parókásné Palácsik Timea aranyhabzsolásáról.

Persze lenne még mivel illusztrálni a TORZ KÉPET Döbrögisztán lakossági fogyasztásairól, a kukázástól a luxusrepülgetésig meg luxusyachtozásokig, de minek!

Hallgassuk, nézzük, olvassuk inkább a qrmányzati diadaljelentéseket! Úgyis odáig vagyunk a mesékért!

Zúdul nyakunkba a rendszerváltás nyugdíjhatása!

Egészen elkeserítőek a magyar nyugdíjkilátások: ebből katasztrófa lesz

Az elmúlt időszakban záporoztak azok a kutatási eredmények, amelyek a lakosság körében vizsgálták a nyugdíjjal kapcsolatos várakozásokat. Az eredményekből kirajzolódó kép nem elsősorban azért elkeserítő, mert semmi jóra nem számítanak a magyarok, hanem azért, mert ennek ellenére nem igazán tesznek semmit. Ha nem lesz megtakarításunk a nyugdíj kiegészítésére, az egészségünk pedig nem engedi majd meg, hogy dolgozzunk 65 év felett is, az katasztrófával fenyeget.

A legtöbben csak legyintenek az állami nyugdíjra

A CIG Pannónia Életbiztosító kutatása szerint semennyire sem bíznak a nem nyugdíjaskorú magyarok a majdani állami nyugdíjban. A megkérdezettek közül szinte mindenki úgy látja, nem fog tudni megélni az állam juttatásaiból az elvárásainak megfelelően – 95 százalékuk nyilatkozott így.

2017-ben az öregségi nyugdíj átlagos havi nettó összege 124 ezer forint volt. Mikor a kutatók azt kérték, hogy a felmérésben részt vevők becsüljék meg a havi nyugdíjátlagot. Az eredmény: a férfiak 45 százaléka, míg a nők 41 százaléka találta el nagyjából a valós összeget. A nők egyébként a valósnál sokkal rosszabbnak látják a helyzetet: harmaduk úgy tippelte, 100 ezer forintnál is kevesebből kell megélnie egy átlagnyugdíjasnak Magyarországon.

Ehhez képes mekkora időskori jövedelmet látnak megfelelőnek a problémamentes nyugdíjas évekhez a magyarok? A CIG felmérése szerint a nők 208 ezer forinttal, a férfiak átlagosan 240 ezer forinttal lennének elégedettek, havonta – magyarán a férfiak a jelenlegi nyugdíj megduplázását tartanák csak elegendőnek, de a nők is 70 százalékos emelést tartanának elfogadhatónak.

Forrás: CIG Pannónia Életbiztosító
Forrás: CIG Pannónia Életbiztosító

A K&H minap publikált felmérése is hasonló eredményeket hozott: a bankcsoport „biztos jövő indexe” szerint a magyarok úgy látják, átlagosan havi 243 ezer forint kell a kényelmes nyugdíjas évekhez.

102 ezer kell a túléléshez, 243 ezer a vágy - Forrás: K&H felmérés
102 ezer kell a túléléshez, 243 ezer a vágy – Forrás: K&H felmérés

Nem nagyon találni olyat, aki szerint meg lehet majd élni a nyugdíjból

A gender-szakadék egyébként a személyes nyugdíjkilátások terén is megvan: a CIG felmérése szerint férfiak harmada gondolja azt, hogy várható nyugdíja magasabb lesz a mostani átlagnál, a nőknek viszont mindössze 18 százaléka reméli ugyanezt. Elenyésző (férfiaknál 3, nőknél 2 százalék) volt azoknak az aránya, akik szerint a majdani nyugdíj eléri a megélhetési szempontból ideálisnak tartott szintet. Vagyis alig akad olyan, aki elhinné, hogy idős korában az állami nyugdíjából meg tud majd élni az elvárásainak megfelelően.

A K&H felmérése szerint a magyarok nagy átlagban úgy számolnak, hogy mostani jövedelmük mindössze 47 százalékát kapják majd nyugdíjasként – amiből nyilvánvalóan lehetetlen biztosítani az aktív évek életszínvonalát. A K&H által megkérdezettek mindössze 5 százaléka számol azzal, hogy a fizetésének 80-89 százalékához hozzájut a nyugdíjba vonulás után.

Forrás: K&H felmérés
Forrás: K&H felmérés

Tudjuk, hogy félre kéne tenni az öregkorunkra, de mégsem spórolunk

Logikus lenne feltételezni, hogy ilyen elképesztően pesszimista várakozások közepette felébred az öngondoskodási ösztön az emberekben, és értelmezhető megtakarításokat képeznek az idős korra. A K&H-nak a válaszadók 78 százaléka mondta azt, hogy az állami nyugdíj mellett fontos, hogy időben elkezdje az öngondoskodást, 74 százalék pedig jobban hisz az öngondoskodásban, mint az állami nyugdíjban.

Csakhogy egy dolog, hogy mit gondolunk és egy másik, hogy mit teszünk: ugyanebből a felmérésből az is kiderül, hogy míg 2017-ben a megtakarítók 38 százaléka tett félre a nyugdíjas éveire, arányuk idén 29 százalékra olvadt. A teljes lakosságra vetítve – tehát a megtakarítással nem rendelkezőket is figyelembe véve – mindössze minden ötödik ember, azaz a lakosság 20 százaléka készül spórolással nyugdíjas éveire.

Egyre többeknek van ugyan megtakarítása, de az érintettek több mint fele továbbra is konkrét cél nélkül takarékoskodik, leginkább biztonsági tartaléknak tekintik a felhalmozott összeget. A magyarok átlagosan mindössze 6 hónapot tudnának átvészelni, ha jövedelem híján csak a megtakarításaikra támaszkodhatnának – ráadásul az átlag ez esetben csalóka, mivel a válaszadók 40 százaléka maximum 1 hónapig tudna megélni a félretett pénzéből.

Majd húzzuk az igát, amíg csak bírjuk…

Ha az állami nyugdíj a várakozások szerint értelmezhetetlenül kevés lesz, és mégsem tesznek félre pénzt ennek kiegészítésére az érintettek, az csak egyetlen kiutat hagy számukra: ha bőven a nyugdíjkorhatár elérése után is tovább dolgoznak majd. Erre a K&H felmérése szerint valóban készülnek a megkérdezettek: 78 százalékuk arra számít, hogy nyugdíjasként is dolgozni fog majd, és a jelenlegi nyugdíjkorhatárnál csak 4 évvel később, 69 évesen kezdhetik meg ténylegesen a nyugdíjas éveket.

A túlélés záloga a nyugdíj melletti munka - Forrás: K&H felmérés
A túlélés záloga a nyugdíj melletti munka – Forrás: K&H felmérés

Ha ez így lesz, akkor jó sok megkeseredett idős ember él majd az országban: a mostani aktív dolgozók ugyanis valójában átlagosan 57 éves korukban szeretnének nyugdíjba menni, ez 12 évvel kevesebb, mint amire ténylegesen számítanak. A mostani 30-as korosztály 21 százaléka pedig már 50 évesen abbahagyná a munkát.

Az OTP Nyugdíjpénztár egyébként épp a fiatalabbak körében járta körül nemrég a kérdést; eszerint a jelenlegi nyugdíjasok életét az Y generációba tartozó (’80-as – ’90-es években született) válaszadók 55,5 százaléka küzdelmesnek vagy elviselhetetlennek tartja. A Z generációsok (a 2000-es években születettek) 43,7 százaléka gondolkodik így. A rossz hír ebben az, hogy nagy többségük szintén nem a megtakarításban hisz, hanem az élethosszig tartó munkára készíti magát lélekben.

Forrás: Pulzus kutatás az OTP Nyugdíjpénztár megrendeléséből (2018)
Forrás: Pulzus kutatás az OTP Nyugdíjpénztár megrendeléséből (2018)

…de meddig bírjuk?

Ha nem megtakarításainkból, hanem nyugdíj mellett végzett munkával szeretnénk biztosítani azt, hogy ne kopjon fel az állunk idős korunkban, biztosan nagyon odafigyelünk az egészségünkre – gondolhatnánk. Az biztos, hogy a jövőbeli egészségügyi állapotukat  pozitívan látják a K&H által megkérdezettek: 44 százalék gondolja úgy, hogy az átlagnál kevesebb gondja lesz és mindössze 17-17 százalék számol azzal, hogy megromlott egészsége miatt kórházi vagy otthoni  ápolásra szorul majd.

Ennek ellenére az egészségükért nem sokat tesznek: 72 százalék betegen is dolgozik, 55 százalék jár csak szűrővizsgálatokra és még ennél is kevesebben, mindössze 45 százalék sportol rendszeresen.

Az állam mindeközben tárt karokkal várja a nyugdíjas dolgozókat

Az mindenesetre biztosnak látszik, hogy a jövőben több nyugdíjas lesz majd a munkahelyeken. Ez nem csak az öngondoskodási matek következménye: az állam is ösztönzi a folyamatot, több fronton is. Januártól ugyanis csak a 15 százalékos szja-t kell megfizetniük a nyugdíjas munkavállalóknak jövedelmük után, az egészségbiztosítási járulékot és nyugdíjjárulékot „elengedik” – ez azonos bruttó bérből 14 százalékkal magasabb nettó jövedelmet jelent. A munkáltatóknak pedig nem kell szochót fizetniük a nyugdíjas munkavállalók után. (A miniszterelnök egyébként az MTI tudósítása szerint hétfőn arról beszélt, hogy ezek a változások november 1-jén lépnek hatályba – ez alapján elképzelhető, hogy az őszi adótörvényekben a jelenleg érvényes január 1-jei hatályba lépési dátumot előbbre hozzák.)

Az ösztönzés érthető: a magyarországi cégek egyre nagyobb munkaerőhiánnyal szembesülnek, miközben a munkanélküliség az elméleti minimumát közelíti; a foglalkoztatottság csak akkor tud bővülni, ha a munkaerő-bázist sikerül növelni – például azzal, ha újra bevonják a munkaerőpiacra azokat is, akik képesek és szeretnének dolgozni, de már elérték a nyugdíjkorhatárt.                                                                                             (privatbankar)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Az hogy katasztrófa lesz, az nem kérdéses. A fejlett vagy viszonylag fejlett országok népességének elöregedése egy viszonylag régen megkezdődött civilizációs „ártalom”. Egyre több a nyugdíjakorú, és egyre kevesebb az aktív. Ezt az országok a nyugdíjtakarékoskodással meg különféle intézkedésekkel próbálják kezelni. Ahol van gazdaság, ott jobbak az esélyek az időskori anyagi biztonság elérésére.

A GAZDASÁG alatt egy adott ország SAÁT GAZDASÁGA értendő.

Döbrögisztánnak NINCS SAJÁT, ÉRTÉKTEREMTŐ GAZDASÁGA! De van egy rohamosan fogyatkozó, elöregedő, összetételében egyre rosszabb minőségű lakossága.

Nyugodt szívvel jelenthetjük ki, hogy mindez a rendszerváltás EREDMÉNYE!

Szigorúan „szakmai” szempontok alapján vizsgálva a dolgokat:

1. – A szocializmus korszakában VOLT SAJÁT ÉRTÉKTEREMTŐ, PIACOKKAL RENDELKEZŐ GAZDASÁGA a Magyar Népköztársaságnak. Működött a jövőteremtő folyamat oktatással, közegészségüggyel, szociális ellátórendszerrel együtt. Működött a lakosság reprodukciója, működött a felosztó/kirovó rendszer.

2. – A rendszerváltást követően megszűnt a gazdasági háttér, lett másfél millió munkanélküli, (benne kb.félmillió korkedvezményes nyugdíjassal) és lett hirtelen ugyanennyi szociálisan rászorult, azaz: JÁRULÉKBEFIZETŐ HELYETT ELLÁTANDÓ! Ez a folyamat gyakorlatilag most is tart. Hiszen hétszázezerrel kevesebb az országlétszám, plusz hatszázezer magyar elmenekült. Egyre több a nyugdíjba vonuló, és egyre egészségtelenebb a lakosság összetétele. Vagyis a befizetők száma nem növekedett, viszont az „ellátandók” száma igen – a természetes lakosságfogyás dacára is!

3. – Egy viszonylag helyes katasztrófa – előjelző intézkedés (MANYUP – rendszer) 3500 milliárdos összegét a döbrögista horda „megvédjük!”- üvöltéssel szőrén – szálán elsíbolta. Államadósság csökkentés címén. Az eredmény: https://www.nationaldebtclocks.org/debtclock/hungary

4. – A betelepült multicégek biorobotjainak járulékbefizetéseivel is már csak nehezen tartható a nyugdíjkassza egyensúlyban tartása. Kizárólag ezt a célt szolgálja a folyamatos minimálbér emelés, ami viszont a kisinyke magyar „melléküzemágakat” hajszolja bele a szürke – vagy fekete zónába.

5. – A látszólag kedvező jövedelmi statisztikák dacára a kevésbé emlegetett megélhetési költségek vadabb iramú növekedése a szorgalmazott nyugdíjelőtakarékosságot – még ha egre nagyobb is a dolog elfogadottsága – egyszerűen nem teszi lehetővé.

6. – A SAJÁT MAGYAR GAZDASÁG hiányában előállott általános pénzhiány miatt a jövőalakítás „járulékosnk” mondott, ám létfontosságú „melléküzemága” – AZ OKTATÁS ÉS SZAKKÉPZÉS IS – lózungok szintjére zuhanva, kimondottan a gyarmati lét elfogadását tanítja, növelve a kilátástalanságot.

Lehetne még persze hosszasan sorolni a HAMAROSAN RÁNK SZAKADÓ NYUGDÍJKATASZTRÓFA OKAIT, de a lényegen ez semmit nem változtatna!

Meggyőződéssel valljuk, hogy a nyugdíjkatasztrófa elleni qrmányzati „csodaszer” – A SZÜLŐTARTÁS ÖTLETE – nem egyéb, mint felelősségáthárítás. Azokra a szerencsétlenekre, akik pedig végképp nem tehetnek a dolgok ilyetén alakulásáról. GYEREKEINKRE, UNOKÁINKRA!

Ők ugyanis a rendszerváltásnak nem voltak akarói, részesei! DE ÁLDOZATOKKÁ TETTÜK ŐKET ÉPPÚGY, MINT SAJÁT MAGUNKAT!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2018 október 2. kedd van. Rohan az idő! 

Lassan letelik ez az esztendő is!  Az évből már csak 90 nap van hátra. (Szökőévben eggyel több)

De mi az a szökőév?

Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.

Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!

Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.      

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Petra, Berengár, Örs, Petrina, Tamás, Tomaj  nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!

Október 2 – án  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Okt%C3%B3ber_2.

Ma van a Guineai Köztársaság nemzeti ünnepe – a Franciaországtól való függetlenné válás napja.

– A Béke világnapja (ENSZ által elfogadott, Mahátma Gandhi születésének emlékére)

– Gyaloglók Világnapja (World Walking Day) október 7-én.

– A sztómások világnapja

A balrad.ru mai zeneajánlata:


 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Donbassz

Valcman Nyalókakirály telefonon dögönyözte Germánia kanzlerináját az Oroszország elleni szankciók kiterjesztéséről – jelentette ma a kijevi udvar sajtószolgálata.

Meghányták – vetették az újabb és még szigorúbb szankciók kilátásait, és ábrándoztak egy donbasszi ENSZ megszállásról. Pontosították a kanzlerina hamarosan esedékes kijevi vizitjének napirendjét is.

Végre hathatósan lőtt vissza Kijevre vadaságunk Külügyminisztériuma magyar útlevélügyben. Mentzer Tamás KüM – szóvivő szerint a kijevi rezsim törvényei NEM TILTJÁK MÁS ORSZÁG(ok) birtoklását ukrán állampolgároknak. Mentzer hintett még egy kis sót is a Kijevet e témában hátbadöfő kárpátaljai gubernátor, Gennagyij Moszkal okozta sebbe. Mentzer felidézte ugyanis Moszkal útlevéltémában kifejtett véleményét, miszerint „nem is érti, hogy Kijev miért szívózik a magyarokkal útlevél – témában. Hiszen a kijevi Rada képviselői LEGALÁBB FELÉNEK VAN LEGALÁBB KÉT ÁLLAMPOLGÁRSÁGA!”

Leonyid Kucsma volt ukrán elnök, Kijev eddigi minszki „tiszteletbeli főtárgyalója” visszavonul. Kiszivárgott hírek szerint csalódott, és megorrintotta, hogy a valcmanista udvar a donbasszi konfliktus eszkalációján töri a fejét. Ez már neki is sok! Távozik.

A donbasszi fronthelyzetről semmi újat nem lehet mondani. Minden változatlan.

Gorlovkánál arat a kaszás! Ma két valcmanista tévedt taposóaknára! Két zsolddal kevesebbet kell a kijevi kincstárnak kifizetni.

Tegnap este Kominternovo aknavetőzése viszont két DNR – védőt ölt meg. Ezt ma délután közölte Eduard Baszurin.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Szíria

Az iráni Forradalmi Gárda ma hajnalban ballisztikus rakétákkal támadta Kelet-Szíriában annak a latorhordának a főhadiszállását, amely az ahvázi katonai díszszemle elleni merényletet kivitelezte.

Az iráni állami televízió, valamint az IRNA helyi hírügynökség beszámolója szerint a rakétacsapásban számos vadorzó egyed belepusztult.

A tévéfelvételekből kiderült, hogy a rakétákat a nyugat-iráni Kermansahból indították. Egy ábrán bemutatták, hogy a rakéták átrepültek az Irak középső részén fekvő Tikrit felett, majd a délkelet-szíriai Abu Kamal városa környékén becsapódtak, az Eufrátesz-folyótól keletre.

A Fars félhivatalos hírügynökség szerint a támadásban a 750 kilométeres hatótávolságú Zolfaghar típusú, valamint a 800 kilométeres Kiam rakétákat vetették be.

A mókázásban drónok is részt vettek.

Jean-Yves Le Drian gall külügyér török kollégájának Mevlut Cavusoglunak melegen gratulált az Oroszország és Törökország közötti idlibi latormentő megállapodás tető alá hozataláért.

Igen ám! Csakhogy gondok merülhetnek föl a latorrezervátum ellátmányának korlátozott célbaérése miatt. Éheznek a terrorhordák. Ezért aztán a Horas al-Din, az Ansar al-Tohid, Ansar al-Din, Ansar Allah, Tahamu al-Forkan, Yund al-Aqsa, Tahrir al Sham bandák stb. bejelentették, hogy ők bizony nem hajlandók éhen dögleni! Ezért aztán nem ismerik fel az orosz-török ​​megállapodást az Idlib latorrezervátum demilitarizációjáról. Aki pedig olyasmit forgat a fejében, hogy…- na az elköszönhet a fejétől!

De most egyelőre még viszonylagos nyugi van.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Emmá’ döfi!

Folyamatos, országos tüntetést jelentenek be El Qroék!

A Demokratikus Koalíció (DK) minden országgyűlési képviselője levelet ír az Országos Rendőr-főkapitányságnak, amelyben folyamatos tüntetést jelent be az ország teljes területére – közölte a párt frakcióvezető-helyettese.

Arató Gergely hétfői budapesti sajtótájékoztatóján arra hivatkozott, hogy október elsején lépett életbe az új gyülekezési törvény, amely kimondja: gyűlésnek azt kell tekinteni, amikor legalább két ember részvételével közügyben véleménynyilvánítás céljából nyilvános összejövetelt tartanak.


A gyülekezési jog „ilyen elképesztő szigorítása csak diktatúrákban fordulhat elő”

– mondta az ellenzéki politikus, arra bíztatva az embereket, hogy tiltakozzanak, tüntessenek, gyülekezzenek, vitatkozzanak és beszélgessenek, mert a népet „sem elhallgattatni, sem betiltani nem lehet”.(atv)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Bal-Rad komm: Nem hiába tartják a döbrögisták Soros után a második legútálatosabbnak El Qrot! Fleto és társulása nem nyugszik! Bár a Sátánfajzat elég gyorsan beleunt az „addig innen nem megyünk…!” – mókázásba, most a vajdaság egészére való fölhívást adatott ki. Tüzeli „…az embereket, hogy tiltakozzanak, tüntessenek, gyülekezzenek, vitatkozzanak és beszélgessenek…”

Namármost! Innentől kezdve ha két ember közterületen rendőri tilalom ellenére Döbrögit sutyorog, azok máris az ő emberei! Ügyes politikai marketingfogás! Nagy észre valló, igazi politikusi cselekedet!

Majd ő otthonról szurkol!

Te Jóisten! Lejjebb csúszott a gazdag országok sorában Döbrögisztán!

Már nem Döbrögisztán a 30. leggazdagabb ország

Lejjebb csúszott a gazdag országok sorában Magyarország az Allianz legfrissebb globális vagyonosodási jelentése szerint. Az évek óta tartott 30. helyről Észtország ütött ki minket. Regionális összevetésben is visszaestünk.

Hazánk négy éve jókora ugrást követően került a harminc leggazdagabb nemzet közé a megfigyelt 53 közül, de térségünkben már akkor is azon kevés államok közé tartoztunk, ahol a legtehetősebbek előnye nőtt. A múlt évben nagyobb ütemben nőtt a magyarok pénzügyi vagyona, mint az ötven leggazdagabb országé, a jólét és gazdagodás elosztása még igazságtalanabb lett. (Hát igen – jegyezzük meg mi –, az átlagokban benne van a kormányzathoz köthető „üzletemberek” brutális gyarapodása, egyik tanulmányában már a KSH is polarizációról írt.)

A nettó pénzügyi eszközök értéke Magyarországon – olvasható a jelentésről kiadott közleményben  (a teljes tanulmányt itt találja)– 2017-ben 9,2 százalékkal nőtt. A leggazdagabb országok listáján 13 400 eurós egy főre jutó nettó pénzügyi eszközállományával Magyarország a 31. helyen áll. Egy hellyel tehát visszaestünk az előző évekhez képest. Beelőzött ugyanis Észtország. Regionális összehasonlításban Magyarország szintén egy hellyel visszaesve jelenleg a 4. helyet foglalja el Csehország, Szlovénia és Észtország után.                                                                                                       (azenpenzem)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Döbrögisztánban tehát 13 400 euro az egy főre jutó nettó pénzügyi eszközállomány. Az pedig 4 288 000 forint alaphangon is! Per fő! Itt! Döbrögisztánban!

Ennyije van a Jó Pénztáros Lőrinc Komának, a Nemmzetth Elsőszámú Vejkójának, a Kötélbarátnak, Csányi Satyának, El Qronak, Puch Mesternek, meg balrad.ru adminnak! Meg a köztudottan vagyontalan vajdának is! Kancsal Macának is, meg Ungár Petyának is! Meg minden magyarnak!

Valaki hazudik! Pontosabban VALAKIK HAZUDNAK!

„ŐK”nem hazudhatnak, hiszen „ŐK” igazmondók!

Jah! Hogy „…egyik tanulmányában már a KSH is polarizációról írt…”

De mindegy is! AZ ÁTLAG A LÉNYEG! balrad.ru admin mindjárt ír is egy e-mailt a tárhelyszolgáltatónak, hogy hagyják őt békén az éves díjjal Ösmerik a számlaszámát, hát vonják le azt a rongyos ötvenezer forintot! Alig 160 euro! Észre sem vehető. De azért ez az 1 – 1 hellyel való visszacsúszásunk aggasztó! 

Lezsák nem lát, nem hall, nem olvas! Véleménye sincs!

A döbrögista dagonyaalelnök mosolyogva mondja, hogy nem hallott még Döbrögi repülőzéséről

Lezsák Sándor saját bevallása szerint nem követi a híreket, így arról is lemaradt, hogy Orbán Viktor Garancsi István vendégeként magánrepülővel jár kedvenc fehérvári focicsapatának meccseire.
(index)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Bal-Rad komm: Lezsák Satya LEHET HOGY HALLOTTA EZT AZ ÁLHÍRT! Miszerint a kötélbarát VENDÉGEKÉNT..! Hahaha…! Hát ez eleve hülyeség! Ugyanis egyre erősebb a gyanú, hogy DÖBRÖGI HÍVTA MEG a Jó Kötélbarátot. „Ne zötykölődj holmi charterjáraton Pestám! Gyere AZ ÉN GÉPEMMEL! Útközben meg átdumcsizunk néhány bulit.”

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com