A szó lehető legrosszabb értelmében veendő „gyermeknap” volt tegnap a Donyecki Népköztársaságban.
Mint arról már tegnapi donbasszi összefoglalónkban írtunk, három gyerek halt meg, egy negyedik pedig súlyosan megsebesült a Gorlovkához közeli „Majorszk – 0” áteresztőpont közelében.
A körülmények is tisztázódtak. A gyerekek NEM AZ ÚTON haladtak, hanem az út menti bozótos területen „bandáztak”, amikor egyikük egy eddig fel nem fedezett taposóaknára lépett.
Este hat óra előtt néhányperccel Sztaromihajlovkára adott le lövéseket egy martalóc BMP. A „célterületen” éppen lányok „bandáztak”. Az egyik 16 éves lányt több helyen megsebezték a lövedékek repeszei. Őt is kórházba kellett szállítani.
Emberek! Elakadt a szavunk! ITT A VÉG! A mi Döbrögi vajdánk ŰZÖTT VADDÁ NYILVÁNÍTTATOTT! Ehhez kétség nem férhet! Íme a Lőrinc Tv által szolgáltatott bizonyíték:
EZ ŐRÜLET! KINCSÜNK VESZÉLYBEN! SZAGÉRTŐ MONDTA KI!
Mese nincs! Ferihegyet, a tököli, meg a kecskeméti, meg a szolnoki, meg a…- reptereket azonnal NER – tulajdonba! Meg az összes szóba jöhető kikötőket.
Azonnal repteret a budai Cinege utcai kotorékhoz, a felcsúffy whyskó kertjébe, meg…- ahová kell! NER – HELIKOPTEREKET! NER – őrnaszádokat!
TELJES HÍR, LÉGTÉR, ÉS TENGERZÁRAT! HATÁRZÁRAT!
Betiltani drónokat, papírsárkányokat, vízi járgányokat! Mindenféle fotózó és kommunikáló eszközt betiltani! Internetet lekapcsolni, postai levélkézbesítő szolgálatot megszüntetni. Legyen tilos a jelbeszéd, meg az íróeszközök forgalmazása!
ÁLLANDÓ KIJÁRÁSI TILALMAT! De nem is! LELŐDÖZNI MINDENKIT! Ennek az áldatlan állapotnak EGYSZER ‘S MINDENKORRA! – DE VÉGET KELL VETNI!
Hm! De akkor ki fogja gyarapítani a kincstárat?
EMBEREK! NAGY ÖTLETÜNK VAN!
A vajda Csukotkán lenne a legbiztosabb helyen! Merthogy Csukotkán vannak olyan tágas helyek, hogy arrafelé ember nem jár. Csak jegesmedvék. Ha pedig Kincsünk gyorsabban tud futni mint a jegesmedvék…! Ha meg nem, akkor meséljen nekik valami szórakoztatót! Vagy választassa meg magát vezérmedvévé. (Bár nem hülyék azok! Jegesmedvék ők! – nem magyarok!)
A zsírtartalékai legalább egy évre elegendők! Aztán ha egy év alatt előadja a rablott vagyont, köréje lehet csoportosítani a többi bűnözőt is. Azok is hadd fussanak a jegesmedvék elől. (De sok lopott jószág előkerülhetne!)
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Mától változik a gyülekezési törvény is. Ennek értelmében már az is gyűlésnek számít, ha két ember közügyekről nyilvános összejövetelt szervez.
Az ilyeneket legalább 3 hónappal az esemény előtt be kell jelenteni. A sündőrség az eddigi gyakorlat mellett akkor is megtilthatja az ilyen összeröffeneteket, ha az alkalmas mások magán – és családi életének megzavarására. Ezzel aztán tákolmányosan ellehetetlenítik, hogy politikusbűnözők házainál morgolódjanak. Erre az elmúlt évben többször is volt példa, amikor többek között Döbrögi vagy más hordapotentátok kotorékai környékén valakik tiltakoztak.
Döbrögiék PÉLDÁTLAN DOLGOT CSELEKEDTEK MEG EZÁLTAL! Természetesen a „magyarok” nyugalmának megvédése érdekében!
Szóval nagy nap a mai! Döbrögisztán Demokráciatörténetének Nagy Napja!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
A „baloldal” jelöltjét választották a XV. kerület polgármesterének
A DK-s országgyűlési képviselő, Hajdu László utódját választották meg a XV. kerületben élők. A baloldal egy civil jelölt, Németh Angéla mögé állt be, a kormánypárt a 2010 és 2014 között polgármesterként dolgozó László Tamást indította.
Időközi polgármester-választást tartottak vasárnap Budapest XV. kerületében.
az ellenzéki Németh Angélát 100 százalékos feldolgozottságnál 11 287 szavazattal (50.95 százalékkal) választották meg polgármesterének. A kormánypárti jelölt, László Tamás 10 590 voksot kapott.
A választáson 64 918 polgár adhatta le voksát, közülük 22 308-an szavaztak, az érvénytelen szavazatok száma 156 volt. A részvételi arány 34,36 százalékos volt.
A választást azért kellett kiírni, mert Hajdu László (DK) korábbi polgármestert áprilisban országgyűlési képviselővé választották. Hajdu László utódjául Németh Angéla jelenleg polgármesteri jogkörben eljáró alpolgármestert (RÁTE -Szolidaritás, Rászorulókat Támogatók Egyesülete-Magyar Szolidaritás Mozgalom) ajánlotta, akit a DK, az MSZP, a Párbeszéd és a Liberálisok is támogattak.
„Budapest felszabadítása”
Az MSZP-s Molnár Zsolt már nyolc óra után pár perccel bejelentette a győzelmet és úgy fogalmazott egy videóban, hogy „megkezdődött Budapest felszabadítása”.
A Demokratikus Koalíció közleményben gratulált Németh Angélának. „A XV. kerületiek nem hittek a hazug lejáratókampánynak, nem engedtek a megfélemlítésnek, hanem megmutatták, hogy hol a helye a lúzerkormánynak” – írták.
Szerintük ezzel bebizonyították, hogy a Fidesz verhető. „A DK szeretne köszönetet mondani önkénteseinek, aktivistáinak, akik oroszlánrészt vállaltak Németh Angéla kampányában és akik nélkül ma nem ünnepelhetnénk győzelmet. A DK szerint a mai siker egyben üzenet is az ellenzéknek az önkormányzati választásokra: összefogással verhető a Fidesz” – áll a közleményben.
A Liberálisok szerint Németh győzelme bebizonyította, hogy az egységes ellenzék képes a választók többségének a bizalmát elnyerni. „Ez a győzelem nem jöhetett volna létre az ellenzéki pártok aktív kampánya és támogatása nélkül. De az is kulcsfontosságú volt, hogy az LMP és a Jobbik se indítson külön jelölteket, ahogy azt az országgyűlési választásokon tette országszerte” – fogalmaztak a közleményükben.
Kőbányán a Fidesz legyőzte a Momentumot
Vasárnap a főváros X. kerületében, Kőbányán a 6. számú egyéni választókerületben egyéni választókerületi képviselőt választottak, miután a korábbi képviselő, Gazdag Ferenc (Fidesz-KDNP) júniusban lemondott.
A választáson három jelölt indult: Fléger István Tamás (Magyar Munkáspárt), Kovács Róbert (Momentum Mozgalom) és Szilágyi-Sándor András (Fidesz-KDNP).
A szavazást a kormánypárti jelölt nyerte 488 (53.51%) szavazattal,
őt követte a Momentum jelöltje 406 (44.52%) vokssal. Fléger István Tamás összesen 18 szavazatot kapott. (atv)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Minden álellenzéki diadalordítás dacára Youdapesten is bebizonyosodott: NINCS ELFOGADHATÓ PÁRTJELÖLT! ELFOGADHATÓ JELÖLTET CSAK AZ ÚTÁLKOZÓK KÉPESEK PREZENTÁLNI, AKI MÖGÉ ÉRDEMES BEÁLLNI A HORDÁVAL SZEMBEN! Ezt bizonyítja a XV. kerület – Rákospalota-Pestújhely-Újpalota – esete.
De ékes bizonyíték erre Kőbánya is, ahol bár csak képviselőt választottak „tisztán” pártjelöltek közül, a horda simán nyert!
Sehol sem éleződött ki annyira a választási küzdelem, mint Pétervárott. Sehol sem voltak olyan összeütközések a pártok között, mint Pétervárott. Szociáldemokraták, narodnyikok, kadetok, feketeszázasok, a szociáldemokrácián belül bolsevikok és mensevikek, trudovikok, a narodnyikok között eszerek és népi szocialisták, a kadetpárton belül baloldali és jobboldali kadetok — mindezek ádáz harcot vívtak egymással…
Viszont sehol sem mutatkozott meg olyan világosan a pártok arculata, mint Pétervárott. Ennek így is kellett lennie. A választási küzdelem — élő gyakorlat, a pártokat pedig csak a gyakorlatban lehet megismerni. Világos, hogy mennél elkeseredettebben folyt a harc, annál élesebben kellett kirajzolódnia a harcolók arculatának is.
Ebben a tekintetben igen érdekes a bolsevikok és a mensevikek magatartása a választási küzdelem idején.
Önök valószínűleg emlékeznek a mensevikek szónoklataira. Még a választások előtt kijelentették, hogy az Alkotmányozó Gyűlés és a demokratikus köztársaság fölösleges teher, hogy mindenekelőtt Dumára és kadét kormányra van szükség, minek következtében választási megegyezésre kell lépni a kadetokkal. Ellenkező esetben, mondták, a feketeszázasok győznek. Csereványin, a mensevikek vezére a választások előestéjén ezt írta:
„Ostobaság és oktalanság volna a proletariátus részéről, ha megkísérelné — amint ezt némelyek ajánlják —, hogy a parasztsággal együtt harcba szálljon mind a kormány, mind a burzsoázia ellen a teljhatalmú és az egész népet képviselő Alkotmányozó Gyűlésért” (lásd „Nase Djelo” 1. sz.).
A mensevikek másik vezére, Plechánov, helyeslően bólogatott Csereványinnak, szintén elvetette az egész népet képviselő Alkotmányozó Gyűlést és helyette „teljes hatalommal felruházott Dumát” javasolt — ennek a követelésnek kell a kadetok és a szociáldemokraták „közös platformjává” válnia (lásd „Továriscs”, 1906. november 24).
Az ismert mensevik Vaszíljev pedig még nyíltabban azt mondotta, hogy az osztályharc „az adott pillanatban gyilkos és bűnös harc . . .”, hogy a különböző osztályoknak és csoportoknak „félre kell tenniök minden «legjobb programot» és egybe kell olvadniok egyetlen alkotmányos pártba . . .” (lásd „Továriscs”, 1906. december 17).
Így beszéltek a mensevikek.
A bolsevikok már a kezdet kezdetétől elítélték a mensevikek efféle álláspontját. Azt mondották, hogy szocialistának nem való a kadetokkal való megegyezés — a szocialistáknak önállóan kell fellépniök a választási küzdelemben. A választások első szakaszában a megegyezés csak mint kivétel engedhető meg, s akkor is csak olyan pártokkal, amelyek a nap jelszavául az egész népet képviselő Alkotmányozó Gyűlést, minden föld elkobzását, a nyolcórás munkanapot stb. tűzik ki. Márpedig a kadetok mindezt elvetik. A „feketeszázas veszély” nem egyéb, mint a liberálisok koholmánya némely naiv ember megfélemlítésére. A feketeszázasok nem tudják „rabul ejteni” a Dumát. A mensevikek a liberálisok szavait ismételgetik, amikor „feketeszázas veszélyről” beszélnek. Van ellenben „kadét veszély” és ez valóban veszély. A mi kötelességünk — minden forradalmi elemet magunk köré tömöríteni és harcra kelni a kadetok ellen, akik a reakcióval a forradalom ellen szövetkeznek. Nekünk egyidejűleg kettős harcot kell folytatnunk: mind a reakció, mind a liberális burzsoázia és ügyvédjei ellen.
Így beszéltek a bolsevikok.
Közeledett tehát a pétervári szociáldemokrata értekezlet megnyitásának napja. Itt, ezen az értekezleten, a proletariátus színe előtt két taktikának kellett megjelenni: a kadetokkal való megegyezés taktikájának és a kadetok elleni harc taktikájának .. . A proletariátusnak most, ezen az értekezleten, ki kellett értékelnie mindazt, amit a bolsevikok és a mensevikek eddig beszéltek. A mensevikek azonban megszimatolták, hogy vereség vár rájuk, megérezték, hogy az értekezlet el fogja ítélni taktikájukat, és úgy döntöttek, hogy otthagyják az értekezletet és szakítanak a szociáldemokráciával. A kadetokkal való megegyezés kedvéért a mensevikek megkezdték a szakítást. A kadetokkal való alku útján akarták bejuttatni a Dumába a „saját embereiket”.
A bolsevikok határozottan elítélték ezt a jellemtelen eljárást. Számadatokkal bizonyították be, hogy nincs „feketeszázas veszély”. Kíméletlen kritikával illették az eszereket és a trudovikokat, nyíltan felszólítva őket arra, hogy tömörüljenek a proletariátus köré az ellenforradalom és a kadetok ellen.
És ugyanakkor, amikor a bolsevikok azon fáradoztak, hogy a forradalmi elemeket a proletariátus köré egyesítsék, amikor hajthatatlanul megvalósították a proletariátus engesztelhetetlen taktikáját — a mensevikek a munkások háta mögött a kadetokkal tárgyalásokat folytattak.
A kadetok pedig fokozatosan jobbra hajlottak. Sztolipin meghívta magához „tárgyalásokra” Miljukovot, a kadetok vezetőjét. A kadetok egyhangúlag megbízták Miljukovot, hogy a „párt nevében” folytasson tárgyalásokat a reakcióval. Világos, hogy a kadetok meg akartak egyezni a reakcióval a forradalom ellen. Ugyanakkor Sztrúve, a kadetok másik vezetője, nyíltan kijelentette, hogy a „kadetok megegyezést akarnak az uralkodóval, hogy alkotmányt kapjanak” (lásd „Récs”, 1907. január 18.). Nyilvánvaló volt, hogy a kadetok szövetségre lépnek a reakcióval.
A mensevikek azonban mégis tárgyaltak a kadetokkal, mégis keresték velük a szövetséget. Szerencsétlen emberek! Nem is gondoltak arra, hogy amikor megegyezésre léptek a kadetokkal, a reakcióval léptek megegyezésre!
Ugyanakkor megkezdődnek a hatóságok által engedélyezett vitagyűlések. Itt, ezeken a gyűléseken világosan kitűnt, hogy a „feketeszázas veszély” nem egyéb, mint fantázia, hogy a fő harc a kadetok és a szociáldemokraták között folyik, és az, aki megegyezésre lép a kadetokkal, elárulja a szociáldemokráciát. A mensevikek többé nem láthatók a gyűléseken: kétszer, háromszor megpróbálták védelmükbe venni a kadetokat, de szégyent vallottak és elbújtak. A kadetok csatlósai — a mensevikek — már hitelüket vesztették. A bolsevikok és a kadetok maradtak a vita küzdőterén. Az ő harcuk töltötte be a gyűléseket. Az eszerek és a trudovikok elutasítják a kadetokkal való tárgyalásokat. A népi szocialisták ingadoznak. A bolsevikok állnak a választási harc élére.
Hol voltak ezalatt a mensevikek?
A kadetokkal értekeztek három képviselői mandátum ügyében. Ez hihetetlen, de tény, és nekünk kötelességünk nyíltan megmondani az igazságot.
A bolsevikok kijelentik: le a kadetok vezető szerepével!
A mensevikek azonban elvetik ezt a jelszót és ezzel meghódolnak a kadetok vezető szerepe előtt, a kadetok uszályában vonszolódnak.
Ezalatt lezajlanak a választások a munkáskúriákban. Kitűnt, hogy a munkások a mensevik kerületekben majdnem mindenütt eszereket választoltak meg meghatalmazottaknak. „Nem szavazhatunk azokra, akik megegyeztek a kadetokkal, az eszerek mégis jobbak náluknál” — íme így beszéltek a munkások. A munkások liberálisoknak nevezik a szociáldemokratákat és inkább a polgári demokratákkal, az eszerekkel mennek együtt! Ezt érték hát el a mensevikek az ő opportunizmusukkal!
A bolsevikok folytatják engesztelhetetlen taktikájukat és felszólítanak minden forradalmi elemet, hogy tömörüljön a proletariátus köré. Az eszerek és a trudovikok nyíltan csatlakoznak a bolsevik jelszóhoz: le a kadetok vezető szerepével! A népi szocialisták szakítanak a kadetokkal. Mindenki láthatja már, hogy a szociáldemokraták és eszerek-trudovikok megegyezése semmi esetre sem osztja meg annyira a szavazatokat, hogy a feketeszázasok győzzenek. Vagy a kadetoknak, vagy a szélső baloldaliaknak kell győzniük, — a „feketeszázas veszély” fantázia.
A kadetok eközben beszüntetik tárgyalásaikat a mensevikekkel. Nyilván eredménytelenül. A bolsevikok viszont megegyeztek az eszerekkel, trudovikokkal és népi szocialistákkal, elszigetelték a kadetokat és közös támadást indítottak a reakció és a kadetok ellen. Pétervárott három választási listát hirdettek ki: a feketeszázasokét, a kadetokét és a szélső baloldaliakét. Így váltak valóra a mensevikek ellenére a bolsevikok szavai a három listáról.
A mensevikek, akiket a proletariátus elutasított, a kadetok cserben hagytak, az eszerek és trudovikok kigúnyoltak és a történelem megcsúfolt, lerakják a fegyvert és a szélső baloldaliak listájára szavaznak, a kadetok ellen. A mensevikek Vüborg-kerületi bizottsága nyíltan kijelenti, hogy a mensevikek a szélső baloldaliakra fognak szavazni, a kadetok ellen.
Ez azt jelenti, hogy a mensevikek elismerték, hogy nincs „feketeszázas veszély”, elvetették a kadetokkal való megegyezést és a bolsevik jelszót támogatták — le a kadetok vezető szerepével!
Ez azt jelenti továbbá, hogy a mensevikek elvetették saját taktikájukat és nyíltan elismerték a bolsevikok taktikáját.
Ez azt jelenti végül, hogy a mensevikek nem kullognak már a kadetok után és most a bolsevikokat követik.
Végül, lezajlottak a választások és kitűnt, hogy Pétervárott egyetlen feketeszázast sem választottak meg!
Így igazolódott be a bolsevik taktika Pétervárott.
Így szenvedtek vereséget a mensevikek.
„Csveni Czhovreba” („Életünk”) 1. sz. 1907. február 18.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Lassan letelik ez az esztendő is! „Alá mentünk” a száznak! Hiszen az évből már csak 91 nap van hátra. (Szökőévben eggyel több)
De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Malvin, Bazsó, Diké, Euridiké, Ludovika, Malvina, Remig, Rémus, Rémusz, Rómeó, Teréz, Tereza, Teréza, Terézia, Teri, Terka, Tessza nevű kedves olvasóit.
Sok boldogságot kíván a balrad.ru!
Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!
A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!
Október 1 – én IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.
E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.
(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)
Valcman Nyalókakirály Harkovban egy nemzetközi jogászkonferencián szerepelt. Ott elsírta álmaik füstbe menetelét. „Ugyan az ENSZ BT három állandó tagja – az USA, GALLannia – támogatja Donbassz ENSZ lerohanását, de sajnos ott van a BT – ben Oroszország és Kína is! Márpedig AZOK KETTEN meg fogják vétózni a javaslatot!” – sopánkodott.
Donbassz mai fronthelyzete SZOKVÁNYOSNAK lenne mondható. Tulajdonképpen az is. Mérsékelt – amolyan vasárnapias hangulatú – a latorostrom-tevékenység.
De…
Szörnyű hír érkezett Gorlovkából.
Ma dél előtt negyed órával a Majorszk felé vezető úton lévő blokkposzt közelében HÁROM GYEREK HALT MEG.
Egymásnak ellentmondanak a hírek a körülményekről.
Mivelhogy a blokkposztot sűrűn aknavetőzik latorék, lehet hogy most is ez történt.
Más hír szerint egy föl nem robbant lövedékbe botolhattak bele.
Még másabb hír arról szól, hogy taposóaknára léphettek.
Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy a fiúk az ÚTTESTEN HALADTAK! Ott pedig taposóakna? Föl nem robbant lövedék lehet, de egy viszonylag nagy forgalmú úton?
Mindhárom gyerek 13-14 éves volt. Negyedik társuk, egy tízesztendős kissrác életveszélyes sebesülésekkel került kórházba.
Egyszóval korántsem egy szokványos vasárnapi a mai fronthelyzet Donbasszban.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Szíriában többnyire békésen múltak az utóbbi napok. A diplomaták az ENSZ Közgyűlésén marták egymást, kevésbé foglalkoztak „helyi” ügyekkel. Idlib latorrezervátum dolga is sínen van. Egyelőre közvetlen életveszély nem fenyegeti a Nyugat által apanázsolt, és Idlibben körbezárt vadakat.
Mintha némi bűnbánatnak is lenne jele Nyugat – Európában. Kezdik belátni, hogy gondok lehettek a Szíriába küldött „humanitárius” segítséggel. Mármint a kézbesítéssel.
Merthogy azok szinte kivétel nélkül a terrorbandákhoz kerültek Európából. Néhányan már eljutottak addig a felismerésig, hogy a „feladó” európai államokat felelősség terheli a helyzet elmérgesedéséért, hiszen tisztában voltak azzal, hogy a segélyek nem feltétlenül a rendeltetési helyükre jutnak el. Franciaországnak például fontosabb volt segíteni a damaszkuszi kormány hatalmának a megdöntése, hiszen attól hasznot és hozzáférést remélt a szíriai erőforrásokhoz. Párizsból 250 millió euró támogatás érkezhetett a martalócokhoz, de hírek szerint Hollandia és Németország is érintett az ügyben.
Tegnap este teljessé vált az első Sz-300 – as komplexum Szíriában, ami az IL-20 – as lelövése miatt lett beigérve. Izrael legnagyobb döbbenetére Szíria Déli Katonai Körzetébe került.
A hírek arról szólnak, hogy október 5 – ig MINDEGYIK Sz-300-as le lesz szállítva, és üzembe lesznek helyezve. Netanjahu toporzékol, és orosz felelőtlenségről hablatyol, meg arról, hogy nem erről szól az orosz – izraeli légtérbiztonsági paktum. Ismételt tárgyalásokat sürget Oroszországgal.
Moszkva szerint viszont MEGVÁLTOZTAK A KÖRÜLMÉNYEK, és kéretik ezt Izrael részéről tudomásul venni!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
A bőnyi rendőrgyilkosság ügyében “eltűnt” egy lövésnyom. Győrkös szerint társai lőtték agyon a nyomozót
Igazságügyi szakértők meghallgatásával folytatódott pénteken a Szombathelyi Törvényszéken a bőnyi rendőrgyilkossággal vádolt Győrkös István ügyének elsőfokú tárgyalása. Győrkös bejelentette, hogy vallomást akar tenni.
Az idős vádlott továbbra is fenntartotta, hogy ártatlan az emberölésben, a pénteki tárgyaláson is azt hangoztatta, éppen lehajolt, hogy lerakja a kezében tartott gépkarabélyt, amikor a rendőrök lövése eltalálta, ezután pedig szinte „önkívületi állapotba” került, és ekkor sülhetett el a fegyvere.
A rendőrök „célba lőttek” rá, amikor pedig meghallották a gépkarabély hangját, „elszaladtak” – állította. Azt nem tudja, hogy a vele szemben egyméternyire álló rendőr őrnagyot hogyan érte fejlövés – mondta, azzal védekezve, hogy az intézkedő rendőrök lőhették meg véletlenül a társukat.
A délelőtt meghallgatott fegyverszakértők azonban arra a következtetésre jutottak, hogy a 46 éves áldozat halálát a Győrkös István gépkarabélyából származó lövés okozta. Győrkös több lőfegyvert is engedély nélkül tartott, éppen ezek miatt akartak 2016. október 26-án a bőnyi házában házkutatást tartani a rendőrök.
Az idős hungarista és védői a fegyverszakértő a rendőrök által kilőtt nyolc lövést nem vizsgálta olyan részletességgel, mint a vádlott által sorozatlövéssel kilőtt három lövedék útját. Közölték: a nyomozati iratok szerint nem lehet pontosan tudni, hogy a rendőrök nyolc vagy kilenc lövést adtak le, mivel kilenc töltényhüvelyt szedtek össze, de csak nyolc lövésnyomot vizsgáltak, egy állítólag eltűnt. Ezt az állítást a fegyverszakértő sem cáfolta.
Fontos szerep jutott a pénteki tárgyaláson annak a baseballsapkának, amelyet az áldozat viselt, a szakértő szerint ugyanis a műanyag sildjén gellert kapott a lövedék. A védelem ezzel kapcsolatban azt kifogásolta, hogy a sapka vizsgálatának módszeréről semmi sincs a szakértői véleményben, és teljesen új az az állítás, hogy a silddel ütközve a golyó elfordult volna.
Az igazságügyi orvos szakértő elmondta: a rendőr őrnagyot halántékán érte a lövés, azonnal orvosi beavatkozással sem lehetett volna megmenteni az életét.
A tárgyalást – újabb szakértők meghallgatása után – elnapolták. (harcunk.info)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Az igazat megvallva szándékomban állt a témával foglalkozni. Mint eddig is. Olvasói ösztönzésre lett a tudósítás egy a balrad.ru iránti barátsággal nem igazán vádolható portálról átvéve. Lehetett volna meríteni bőven, de…! Talán így szerencsésebb is!
Nem is foglalkoznék én mos a szagértői hülyeségekkel. Az egy méterről kilőtt, a „sapkasilten gellert kapó” 7,62 – es Kalasnyikov – lövedék HALÁNTÉKBA FÚRÓDÁSÁRÓL szóló hülyeségről, meg egyebekről. Aki volt katona, az tudja: egy méterről a Kalasnyikovnak a „szele” fejet tép…!
Én inkább az eset kapcsán egy régóta bennem lévő történet miatt inkább az „Öreg” személyével kapcsolatban fejteném ki egy gondolatomat.
Neki már – véleményem szerint – úgyis mindegy! Nekem is! Úgyhogy…
Gyanúm szerint a Bal-Rad létrejöttéhez neki is köze van. De ennek semmi jelentősége már nincs! (Különben is csak gyanú!)
Már működött a Bal-Rad – még igen szerény olvasottsággal – amikor észrevettem a kommentek között egy új fórumozót. Első ránézésre „megtért” kommentelőnek tűnt, aki SOKAKHOZ HASONLÓAN RÁJÖTT: „A KÁDÁR – RENDSZER VOLT A KISMAGYAROKNAK VALÓ JÓ RENDSZER!” KÁR VOLT A RENDSZERVÁLTÁSÉRT!
Természetesen elégedett voltam a kommentjeivel.
Id. Győrkös Istvánnal aztán volt szerencsém személyesen is megismerkedni.
Talán három – vagy négy alkalommal találkoztunk – társaságban – és beszélgettünk. Szerencsére ő jobban szeretett beszélni. Bennem pedig erősödött a gyanú: „EZ AZ EMBER ÉPPEN NEMZETI KOMMUNISTUL”! Aki éppen kiábrándult vén fejjel egy hamisságból. Alighanem a kiábrándulásának hevessége miatt aztán – az én hibámból – nem is mélyült el az ismeretségünk.
De…!
A néhányszori beszélgetésünk alapján bizton kijelenthetem: az „Öreg” elszánt „fajvédőként” – értsd: migránsellenes és magyarpártiként – bármikor kész lett volna FEGYVERT FOGNI, de hogy házkutatásra hozzá érkező rendőrökre rálőjön? – AZT ÉN KIZÁRTNAK TARTOM!
El fogják meszelni! Ez nyilvánvaló. Olyasmiért, amit SZERINTEM nem követett el!
Az eset óta motoszkál bennem a kérdés: VAJON MIÉRT? MI A VALÓDI OK?
Magát a dolgot – ha a forgalomból akarták volna kivonni – véráldozat nélkül el lehetett volna intézni. „Öreg, vén fasiszta” – bavarrják valami ürüggyel öt – hat évre. Ha szerencséje van, még életében szabadul, mindenki által elfelejtve! A rendőr meg ha valakiknek útban volt, kiiktatható lett volna KEMÉNY BŰNÖZŐKKEL VÍVOTT TÚZHARCBAN! (Persze ANNAK vannak kockázatai!)
– Szóval énbennem motoszkál a kérdés: MIÉRT TÖRTÉNT MINDEZ?
Bár jó lenne a választ megkapni, (néhány más gyanúmra is!) JÓ ESÉLYEM VAN ARRA, HOGY TUDATLANSÁGBAN HALOK MEG!
Óriási szégyen érte a balrad.ru – t. Admin legvadabb rémálmaiban sem fordult elő még a gondolata sem, hogy valaha „egy lapon” lesz nyilvántartva személye, a Bal-Rad, és valaki döbrögisztáni excellent!
Ez is megtörtént!
A Bal-Rad – adminostul – a „Миротворец – Békefenntartó” – nevű kijevi szennyportál – a 2014 – es Majdan idején, és azóta tanúsított „ukránellenes”, az Ukrán Kommunista Párttal, Donbasszal és Oroszországgal szimpatizálás miatt, a Krím – fésziget Oroszország általi elrablásával való egyetértése miatt – meg EGYÉB FŐBENJÁRÓ vétkei miatt IS – Ukrajna ellenségeit, nemzeti egységét és szuverenitását veszélyeztetők listáján tündököl. A lista amúgy nemzetközi, elég hosszú, és folyamatosan bővül. Tegnap is bővült.
A mi Zseléagyúnkkal! Ezt a szégyent a balrad.ru nehezen képes feldolgozni! Rengeteg aljasságra képes ez a Миротворец, de ilyen ordasságot azért még róluk sem feltételeztünk! Ezidáig!
Tegnap megtörtént az eddig elképzelhetetlen! A Bal-Rad (.wp; .com; .ru) EGY LAPON EMLEGETVE SZÍJJÁRTÓVAL! Hát hová jutott ez a világ?
PÉDÁTLAN ROSSZINDULAT! SKANDALLUM!
Mi jöhet még ezután?
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!