„Civilek győzték le a hordát a XV. kerületben!” bővebben

"/>

Civilek győzték le a hordát a XV. kerületben!

A „baloldal” jelöltjét választották a XV. kerület polgármesterének

A DK-s országgyűlési képviselő, Hajdu László utódját választották meg a XV. kerületben élők. A baloldal egy civil jelölt, Németh Angéla mögé állt be, a kormánypárt a 2010 és 2014 között polgármesterként dolgozó László Tamást indította.

A baloldal jelöltjét választották a XV. kerület polgármesterének

Időközi polgármester-választást tartottak vasárnap Budapest XV. kerületében.

valasztas.hu eredményei alapján


az ellenzéki Németh Angélát 100 százalékos feldolgozottságnál 11 287 szavazattal (50.95 százalékkal) választották meg polgármesterének. A kormánypárti jelölt, László Tamás 10 590 voksot kapott.

A választáson 64 918  polgár adhatta le voksát, közülük 22 308-an szavaztak, az érvénytelen szavazatok száma 156 volt. A részvételi arány 34,36 százalékos volt.

A választást azért kellett kiírni, mert Hajdu László (DK) korábbi polgármestert áprilisban országgyűlési képviselővé választották. Hajdu László utódjául Németh Angéla jelenleg polgármesteri jogkörben eljáró alpolgármestert (RÁTE -Szolidaritás, Rászorulókat Támogatók Egyesülete-Magyar Szolidaritás Mozgalom) ajánlotta, akit a DK, az MSZP, a Párbeszéd és a Liberálisok is támogattak.

„Budapest felszabadítása”

Az MSZP-s Molnár Zsolt már nyolc óra után pár perccel bejelentette a győzelmet és úgy fogalmazott egy videóban, hogy „megkezdődött Budapest felszabadítása”.

A Demokratikus Koalíció közleményben gratulált Németh Angélának. „A XV. kerületiek nem hittek a hazug lejáratókampánynak, nem engedtek a megfélemlítésnek, hanem megmutatták, hogy hol a helye a lúzerkormánynak” – írták.

Szerintük ezzel bebizonyították, hogy a Fidesz verhető. „A DK szeretne köszönetet mondani önkénteseinek, aktivistáinak, akik oroszlánrészt vállaltak Németh Angéla kampányában és akik nélkül ma nem ünnepelhetnénk győzelmet. A DK szerint a mai siker egyben üzenet is az ellenzéknek az önkormányzati választásokra: összefogással verhető a Fidesz” – áll a közleményben.

A Liberálisok szerint Németh győzelme bebizonyította, hogy az egységes ellenzék képes a választók többségének a bizalmát elnyerni. „Ez a győzelem nem jöhetett volna létre az ellenzéki pártok aktív kampánya és támogatása nélkül. De az is kulcsfontosságú volt, hogy az LMP és a Jobbik se indítson külön jelölteket, ahogy azt az országgyűlési választásokon tette országszerte” – fogalmaztak a közleményükben.

Kőbányán a Fidesz legyőzte a Momentumot

Vasárnap a főváros X. kerületében, Kőbányán a 6. számú egyéni választókerületben egyéni választókerületi képviselőt választottak, miután a korábbi képviselő, Gazdag Ferenc (Fidesz-KDNP) júniusban lemondott.

A választáson három jelölt indult: Fléger István Tamás (Magyar Munkáspárt), Kovács Róbert (Momentum Mozgalom) és Szilágyi-Sándor András (Fidesz-KDNP).

A szavazást a kormánypárti jelölt nyerte 488 (53.51%) szavazattal,

őt követte a Momentum jelöltje 406 (44.52%) vokssal. Fléger István Tamás összesen 18 szavazatot kapott.                                                                       (atv)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Bal-Rad komm: Minden álellenzéki diadalordítás dacára Youdapesten is bebizonyosodott: NINCS ELFOGADHATÓ PÁRTJELÖLT! ELFOGADHATÓ JELÖLTET CSAK AZ ÚTÁLKOZÓK KÉPESEK PREZENTÁLNI, AKI MÖGÉ ÉRDEMES BEÁLLNI A HORDÁVAL SZEMBEN! Ezt bizonyítja a XV. kerület – Rákospalota-Pestújhely-Újpalota – esete.

De ékes bizonyíték erre Kőbánya is, ahol bár csak képviselőt választottak „tisztán” pártjelöltek közül, a horda simán nyert!

“Civilek győzték le a hordát a XV. kerületben!” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Semmi sem változott. A XVI. ker.-ben ugyanúgy ellenzéki győzött, mint korábban. Kőbányán meg a Fidesz vitte a prímet, szintén semmi sem változott.
    Ennek tudatában az ellenzéki diadal jelentések viccesek.

  2. Lampert Mónikával remek egységet alkotnak vélhetően.
    Olyan kedvesek a XV.-ben a közterületesek,hogy csuda.
    Májusban itt álltam meg negyed órára,ahol az utánfutó

    https://www.google.com/maps/@47.5453457,19.1404585,3a,15.5y,303.19h,84.42t/data=!3m6!1e1!3m4!1s61BPKKuBtUhBjlVAtl6X_Q!2e0!7i13312!8i6656?hl=hu

    A térfigyelő kamerát figyelő ,figyelő,riasztotta az elhárítást,és egy feljelentést zsebeltem be zöld területen parkolás, szabálysértés okán.
    Azért kedvesek,mert első alkalommal figyelmeztetnek,másodikra irgum-burgum.
    Mégis csak egy másik rendszer,nem úgy mint Zuglóban.
    És most taps.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com