Róna Dániel: Ha a Jó Pénztáros Lőrinc Koma négy év múlva is családi napokat fog tartani, az a választók szemében a Magyar qrmány kudarca lesz

Róna Dániel, a 21 Kutatóközpont igazgatója volt a Telex politikai műsorának vendége, ahol elemezte a kormány autópálya-koncesszióval kapcsolatos lépéseit, a NER elszámoltatását, valamint Orbán Viktor kiszivárgott kötcsei beszédét.
Szerinte érdekes a kronológiája annak, hogy a kormány éppen most jelentette be az autópálya-koncesszió felülvizsgálatát, ugyanis Mészáros Lőrinc nemrég nagy beszédet tartott a cégcsoportja családi napján. Az elemző először azt hitte, hogy a felvételt mesterséges intelligencia generálta. Szerinte ezt a beszédet nem volt nehéz úgy dekódolni, mint egy odaszúrást Magyar Péternek.
Mint mondta, a 23 ezer milliárd forintos ügy valóban hatalmas, ez a jegybank 500 milliárdos ügyénél is sokszorosan nagyobb, egyfajta „kiszivattyúzás” történik. Az autósok által befizetett matricadíjak az államtól szinte azonnal a konzorciumhoz vándorolnak, miközben az állam minden kockázatot átvállal. Azt gondolja, a miniszterelnök nem túlzott, amikor az eddigi legnagyobb ügynek nevezte. Azt is hangsúlyozta, hogy most még csak újratárgyalásról van szó: „Itt az állam egyelőre nem csinál mást, mint kezdeményezi a szerződés újratárgyalását. Nem arról van szó, hogy felbontották, nem arról van szó, hogy visszaveszik, hanem hogy megpróbálják.”
Magyar Péter börtönnel kapcsolatos kijelentéseiről Róna Dániel azt mondta: a miniszterelnököt biztosan éri majd kritika. Szerinte végül nem a szavak számítanak, hanem az, mi lesz Mészáros Lőrinc sorsa.
Úgy véli, a Tisza szavazóinak jelentős része elvárja Mészáros és valamilyen szinten Orbán Viktor felelősségre vonását is. Szerinte Magyar Péter kényszerpályán mozog, mert a várakozások az egekben vannak. Ha most ezeket csökkentené, azzal csak ártana magának.
Az elszámoltatással kapcsolatban Róna példaként Jellinek Dániel letartóztatását említette. Mint mondta, a kapucnis felvételek bejárták az internetet, és szerinte a többi top 100-as üzletember is alaposan megnézte őket. Úgy véli, ezek jelentős lépcsőfokok, de önmagukban csalókák. Egy focis hasonlattal érzékeltette: „persze lehet vizsgálni az XG-mutatót, meg a helyzeteket, meg a labdabirtoklást, és elemzők erről ott is tudnak beszélni, de ezt gólra játsszák. Én úgy érzem, hogy az elszámoltatás esetében a gólok tényleg az ítéletek, a vagyon visszaszerzése.”
Orbán Viktor kiszivárgott kötcsei beszédével kapcsolatban az elemző azt mondta, spekulálni tud arról, hogy a volt miniszterelnök mennyire volt őszinte. Szerinte volt a beszédben őszinteség, abban az értelemben, hogy Orbán valószínűleg tényleg elhiszi a nemzetközi összeesküvést a Soros-hálózattal és a titkosszolgálatokkal.
Az elemző arról is beszélt, hogy a volt kormányfőnek nincs jó válasza a valódi problémákra, például az autópálya-koncesszióra. Úgy látja, az egyetlen reális út a megmaradt tábor összetartása, amihez szerinte kellenek az összeesküvés-elméletek. Róna Dániel vitatja a motiválatlanságról szóló értelmezést: „Én nem láttam a motiválatlanságot, vagy hát nem hallottam. Nagyon alaposan végighallgattam ezt a beszédet is. Szerintem ugyanolyan volt hallgatni, mint a korábbi miniszterelnöki beszédeket.”
A fiatalokról szóló megjegyzéssel kapcsolatban az elemző azt mondta: Orbán ezzel is csak a felelősséget hárítja. Úgy fogalmazott, „máshogy van huzalozva az agyuk”. Róna szerint a valódi ok, amiért a fiatalok nem szavaznak a Fideszre, az maga Orbán Viktor személye.
Majd hozzátette: „nem tud Orbán Viktor megváltozni. És ha megváltozna, attól még ugyanúgy Orbán Viktornak hívnák, és ugyanúgy nem szavaznának rá a 40 év alattiak.”
Az elemző szerint a Fidesz jövője bizonytalan. Egy újabb focis hasonlattal élve azt mondta, a párt most védekezik, és már az is siker, ha nem kap több gólt. A Békemenet lefújását egyértelmű öngólnak nevezte. Úgy látja, a Fidesznek arra már nincs esélye, hogy újra 40 százalék feletti, egyeduralkodó párt legyen.
Elképzelhetőnek tartja, hogy az ellenzékbe került párt csak koalícióban tud hatalomra kerülni, például a Mi Hazánk Mozgalommal. Ezt az olasz Berlusconi-párt későbbi szerepéhez hasonlította.
A politikusi fizetések csökkentéséről azt mondta, ez egy populista, de hatásos üzenet, egy „kis gól a Fidesz kapujában”. Úgy véli, a mostani kormánynak ezt könnyebb meglépnie, hiszen sok képviselőjük alacsonyabb fizetésű szakmákból érkezett. A valódi kihívást nem a miniszteri fizetésekben látja, hanem az alsóbb szinteken dolgozó szakértők bérében. Szerinte ez bérfeszültséget okozhat, ha a miniszteri fizetésekhez igazítják. (szmo)
Bal-Rad komm: „…Nem értitek a világ változásait, bedőltök egy primitív átverésnek, nézitek és tényként beszélgettek egy abszólút filmszínházról…” – homályosította fel a balrad.hu olvasóit Realista!
AKI PEDIG AKTÍV RÉSZTVEVŐJE A PRIMITÍV ÁTVERÉSNEK!
„…Azt ígérted, hogy börtönben lennék, én még itt vagyok. És még azt is megtehetem, hogy szónokolok is. Nemhogy itt vagyok, nemhogy nem bújok el, hanem az emelvényről szónoklok” – fejtette ki Róna, hogy szerinte mi volt Mészáros üzenete…”
„…„Itt az állam egyelőre nem csinál mást, mint kezdeményezi a szerződés újratárgyalását. Nem arról van szó, hogy felbontották, nem arról van szó, hogy visszaveszik, hanem hogy megpróbálják…”
„… ha a kormányzati ciklus végén is ugyanott fogunk tartani, mint most, és Mészáros Lőrinc ellen semmilyen büntetőeljárás nem fog folyni, akkor azt a választók egyértelműen kudarcként fogják értékelni…”
DEJSZEN PONTOSAN EZ VOLT A CÉLJUK! Döbrögi és az álala kiválasztott MP. KÖZÖS CÉLJA! Amit pedig inkább úgy kellene megfogalmaznunk, hogy a vajda MESTERTERVÉNEK A LÉNYEGE EZ VOLT! ÍGY KÉSZÍTVÉN ELŐ A NÉGY ESZTENDŐ MÚLVA ESEDÉKES „VÁLASZTÁSOKON” AZ Ő VISSZATÉRÉSÉT, MINT EGY VALÓDI „MEGVÁLTÓ”!
Csakhát a Nagy Terv egy kicsikét félresiklott! Elsősorban is ott, hogy NÉHÁNY GONDOLKODNI KÉPES MAGYAR ember RÁJÖTT: EZ VALÓJÁBAN A „KÉSZ ÁTVERÉS SHOW”!
Másodsorban pedig ott, hogy a vajdakiválasztott MP. időközben RÁJÖTT A HATALOM ÉDES ÍZÉRE! És hát bizony MOSTMÁR OTT TART, HOGY Ő AZ, AKI DIKTÁLNI AKAR!
CSAKHÁT Ő NEM A SOROS – SÁTTÁNFATTYÚ ÁLTAL KIVÁLASZTOTT ZSIDÓ SZÁRMAZÁSÚ VEZETŐ! AZ MAGA DÖBRÖGI! EZ A TÉNY PEDIG ALAPVETŐEN HATÁROZZA MEG A MI – AZ EGYSZERÜ PÓRMAGYAROK! – SORSÁT! Ami pedig ÍGY FOGLALHATÓ ÖSSZE: MI NEM VAGYUNK AZ EU – SZÁMÁRA VONZÓAK!
Folytatás következik…
