Az iráni Forradalmi Gárda ma hajnalban ballisztikus rakétákkal támadta Kelet-Szíriában annak a latorhordának a főhadiszállását, amely az ahvázi katonai díszszemle elleni merényletet kivitelezte.
Az iráni állami televízió, valamint az IRNA helyi hírügynökség beszámolója szerint a rakétacsapásban számos vadorzó egyed belepusztult.
A tévéfelvételekből kiderült, hogy a rakétákat a nyugat-iráni Kermansahból indították. Egy ábrán bemutatták, hogy a rakéták átrepültek az Irak középső részén fekvő Tikrit felett, majd a délkelet-szíriai Abu Kamal városa környékén becsapódtak, az Eufrátesz-folyótól keletre.
A Fars félhivatalos hírügynökség szerint a támadásban a 750 kilométeres hatótávolságú Zolfaghar típusú, valamint a 800 kilométeres Kiam rakétákat vetették be.
A mókázásban drónok is részt vettek.
Jean-Yves Le Drian gall külügyér török kollégájának Mevlut Cavusoglunak melegen gratulált az Oroszország és Törökország közötti idlibi latormentő megállapodás tető alá hozataláért.
Igen ám! Csakhogy gondok merülhetnek föl a latorrezervátum ellátmányának korlátozott célbaérése miatt. Éheznek a terrorhordák. Ezért aztán a Horas al-Din, az Ansar al-Tohid, Ansar al-Din, Ansar Allah, Tahamu al-Forkan, Yund al-Aqsa, Tahrir al Sham bandák stb. bejelentették, hogy ők bizony nem hajlandók éhen dögleni! Ezért aztán nem ismerik fel az orosz-török megállapodást az Idlib latorrezervátum demilitarizációjáról. Aki pedig olyasmit forgat a fejében, hogy…- na az elköszönhet a fejétől!
De most egyelőre még viszonylagos nyugi van.

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A https://deutsch.rt.com/der-nahe-osten/76854-nach-angriff-auf-militaerparade közlése szerint, az elmúlt hónapokban ez a harmadik alkalom, hogy Irán rakétákkal támadja meg a terroristák bázisait. Szeptemberben Irán az iráni kurd szeparatisták iraki katonai bázisát célozták meg rakétákkal. A támadásban 11 kurd szeparatistát megöltek és 50 megsebesült.
Rossz helyre küldték a rakétákat, SzA-t kellett volna megcélozni vele, és nincs többé terrortámadás.