Megjött az üzenet Washingtonból Youdapestre

Szokatlan módját választotta az USA a vajdaság qrmánya figyelmeztetésének

Megváltoztatta facebookos profilképét a budapesti amerikai nagykövetség, egy nagy fotón a kijevi Majdan téren lévő függetlenségi emlékművet díszítő nőalak látható, a szöveg pedig ez: Fókuszban Ukrajna. Az is figyelemre méltó, hogy az USA diplomáciai képviseletei más országokban nem léptek hasonlóan, így az üzenet egyértelműen Magyarországnak szól.

Egy posztban meg is magyarázta a követség a döntést. „Ukrajna, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Kanada magyarországi nagykövetségei továbbra is egy független, egységes és biztonságos Ukrajna kitartó támogatására ösztönöznek azzal, hogy felhívják a figyelmet az ország folyamatban lévő, széles körű reformtörekvéseire, az aggodalmat keltő politikai, biztonsági, társadalmi-gazdasági és a médiát érintő kérdésekre – beleértve a Krím törvénytelen elcsatolását és a folyamatos orosz agressziót Kelet-Ukrajnában –, valamint rávilágítanak az Oroszország elleni szankciók fontosságára” – írta a követség.

Az üzenet minden bizonnyal kapcsolatban van azzal, hogy több NATO-tagország, köztük az USA és Lengyelország is úgy véli, Magyarország hibát követ el azzal, hogy a magyar kisebbséget is hátrányosan érintő ukrajnai oktatási törvény elfogadása miatt hosszú ideje blokkolja Ukrajna euro-atlanti integrációját. Míg a magyar álláspont szerint csak akkor indulhat meg újra a folyamat, ha Kijev visszavonja a törvényt, a NATO-tagállamok többsége attól tart, a magyar politika visszakényszerítheti Ukrajnát az orosz érdekövezetbe.                                                                                                                     (HVG)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Amennyiben a szokásos amerikai – NATO süketelést lehántjuk a a helytartói Fb. posztról, elő is tűnik a Ruszlan Bortnyik által egy éve már kifejtett, a MAGYAROKRA ÉS UKRÁNOKRA NÉZVÉST IS RETTENETES VALÓSÁG:

A Gazda és latorszervei DÖNTÖTTEK: Magyarországot (a rendszerváltott országokkal együtt) MÁR MEGKAPARINTOTTÁK, ÉS UKRAJNA IS KELL NEKI(k)! Meg MINDEN KEL NEKI(k)!

MEGJÖTT AZ ÜZENET: Döbrögi verheti a nyálát kedve szerint, amíg úgy szájon nem csapják, hogy BELEROGYUNK! A vajda MOST TÉNYLEG NAGY BAJBAN VAN, DE MÉG NAGYOBB BAJBA SODORT MINKET! (A story megérne egy külön tanulmányt, de…- az már RAJTUNK úgysem segítene! Sovány vigasz, hogy Döbrögin sem!)

VISZONT ÉRDEKLŐDVE VÁRJUK A PÁVATÁNC ÚJABB SASSZÉJÁT! Ami már csak MOCSÁRTAPOSÁS lesz. (Annak meg fulladás szokott lenni a vége!)

Emlékeztetnénk: még az ELSŐ kétharmados vajdauralom kezdetén FIGYELMEZTETTE az akkor még balrad.wp Döbrögit: ELŐSZÖR A NATO – BÓL KELL KIVEZETNI az akkor még úgy – ahogy Magyarországot! Hiszen MINDEN BAJUNK A LATORSZÖVETSÉGI TAGSÁGUNKBÓL ERED! (Bár a kiugrás hosszadalmas és bonyolult, ÉS VANNAK KOCKÁZATAI!)

Döbrögi a latorszövetségi tagság mellett döntött! NAGYON ROSSZUL DÖNTÖTT! A NATO pedig most üzent! UKRAJNÁRA FÓKUSZÁL!

Lehet elképzelésünk arról, hogy ez mit jelent NEKÜNK! SEMMI JÓT!

Döbrögit meg a fene ott egye meg ahol van!

Moszkva pedig tűnődhet: ÉRDEMES VOLT EGY PÁVÁSKODÓ SZÉLKAKASBAN „MEGBÍZNIA”?

Volt egyszer egy…

…MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG!

https://www.facebook.com/528953683935735/videos/307642776709569/

Ez a Magyar Népköztársaság nem a semmiből keletkezett ám! Káoszból született, a magyarok verejtékes munkája eredményeként!

Aki élt benne, építette, az tudja: A MIÉNK – MAGYAROKÉ – VOLT!

Egészen 1990 – ig a miénk volt! Akkor behülyített bennünket néhány gonosztevő. Jobbat igértek! Szebbet! Mi pedig odaadtuk nekik. Tessék! – csináljatok belőle JOBBAT – SZEBBET! Nekünk!

Aztán kiderült, hogy az igérők CSAK PITIÁNER CSALÓK!

Az országunk kellett nekik! Amikor kicsalták tőlünk, egyből elsikkasztották! Eladták, elajándékozták, vagy maguk közt szétosztották.

MINKET PEDIG ELÁRULTAK! JÚDÁSPÉNZÉRT!

NINCS MÁR HAZÁNK, CSAK ÉLŐHELYÜNK!

Itt már csak szolgáljuk a bűnözőket, a hazaárulókat, a vevőket! Kitaszítottakká, üldözöttekké, szolgákká lettünk EGYKORI HAZÁNKBAN!

„Nagyapám cseléd volt. Apám gyári munkás. Én mérnök lettem. A fiam gyárban robotol. Az unokám cseléd lesz!”

EZ MÁR NEM A MI ORSZÁGUNK!

DE MI RAGASZKODUNK A SAJÁT ORSZÁGHOZ! AMI CSAKIS A MIÉNK! A GYEREKEINKÉ, UNOKÁINKÉ! A MAGYAROKÉ!

ADJÁTOK VISSZA SZEMÉT BANDITÁK AZ ORSZÁGUNKAT!

ADJÁTOK VISSZA A HAZÁNKAT! ITT A MI ŐSEINK SÍRJAI DOMBORULNAK!

ADJÁTOK VISSZA! – VAGY VISSZAVESSZÜK ERŐVEL!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Menekülnének…

Bámulatos kreativitással védik Döbrögi magánrepülőzését a hordatagok


(index)

Hétfő este „Mészáros Lőrinc” (;-)) tévéjében, az Echo Tv-ben a Sajtóklub című műsorban a legelhivatottabb Fidesz-aktivisták is vállalták a nemes feladatot, és ők is belevetették magukat a hablatyolásba.

Bayer Zsolt vetette fel, hogy az nem független, aki drónnal figyelte meg az ország leggazdagabb emberét, Mészáros Lőrincet (a televízió tulajdonosát), akihez a kormány bevallottan direkt lapátolt százmilliárd forintokat.

Bencsik András kezdte azzal, hogy csak az ellátás sok-sok millió forintba kerülhetett abban az átlátszós anyagban, amihez megfigyelték Mészáros Lőrincéket, és drónnal videózták le a jachtozó Orbán-közeli vállalkozókat. Ehhez jön még a felszerelés meg a tiszteletdíj. Bencsik szerint annyi derült ki az anyagból, hogy „Mészáros Lőrinc jár nyaralni” az Adriára.

A viccelődés után Huth Gergely dobta be a legkomolyabb megfejtést: Mészárosék megfigyelése „bűncselekmény”, „a magánéletbe való legdurvább beavatkozás”. (Reméljük, ez a Hadházy Ákosék kertjébe betrappoló TV2-riporterekre nem vonatkozik.) Sőt:

„Az, hogy egyébként Orbán Viktor egy focimeccsről visszajövet leszáll egy repülőgépről, és lesifotósként arcon fényképezik, most abban a kézben egy fegyver is lehetett volna ugyebár. Tehát ez mind-mind bűncselekmény.”

Érdekesség: természetesen bárhol le lehet fotózni egy magángépből kiszálló miniszterelnököt, mert ez közügy. Huth szerint egyébként ezzel nem is tudnak ütni Orbánon, mert mindenki tudja, hogy Garancsival szokta nézni a Videoton meccseit, és nincs arról törvény, hogy elfogadhatja-e egy gazdag vállalkozó meghívását. (Azt, hogy általában ki repteti Orbánt, a kormány nem hajlandó elárulni, Garancsit csak a bulgáriai útnál dobták be.)

Bayer ezután azzal viccelődött, hogy a minap egy miniszterrel és egy másik befolyásos Fidesz-KDNP-s politikussal sörözött és vacsorázott, majd kifizette a cechet. Ennyi, ezzel el is van intézve a magánrepülőgépezés.

Huth mégsem engedte el a sztorit: ha valaki az amerikai elnököt akarná így megfigyelni, már nem élne. Szentesi Zöldi tovább is vitte a fonalat:

„Ennek az egész ügynek a szálai, amelyek Rogán Antal utcai beszélgetésétől Orbán Ráhel pelenkaügyén keresztül most Mészáros Lőrincig tartanak, azt ugye a kedves nézők sem hiszik komolyan, hogy ezek véletlenek összejátszásából adódnak. Ez egy hadművelet, ez egy titkosszolgálati operatív akciósorozat, amelynek a szálai egyértelműen külföldre vezetnek.”

Egyébként a szálakról bizonyos értelemben igazat mond: Kertész Balázsnál grúz üzletemberek beszélgettek, Orbán Ráhelt Horvátországban fotózták le, a MÁV elnöke Mészáros Lőrinc kipróbált üzlettársával ment hajózni az Adriára, és Orbán Viktor is külföldre ment magánrepülőgéppel.

Bencsik András itt átvezetett a Sargentini-jelentésre: miközben ez az egész egy súlytalan fércmunka, egy vicc, a nyugat-európai média által agymosott polgár elhiszi. És hogy ezt az egészet alátámasszák – hogy megvalósíthassák a tervüket, a „négerek” tömeges betelepítését – bizonyítékokat szállítanak a „kelet-európai diktatúrák térnyerésére”. Itt rá is tért arra, hogy Orbán Ráhelt Kötcsén 12 millió forintos karórával a kezén fotózták le. Bencsik meg is fejtette, hogy hogyan lehetett a miniszterelnök lányának ilyen drága órája:hát mert olcsó órát komoly ember nem vesz fel! 😀

Szegény Kriza Ákos miskolci fideszes polgármester ezek szerint nem komoly ember…

Bencsik András, az egyszemélyes fideszes think tank (sőt think Panzerkampfwagen VI) azóta nem dobott ekkorát, hogy a Rogán házaspár helikopterezéséről két éve azt mondta: „Miért kell ezt a retek, proletár demagógiát nyomni a Népszabadságban? Félmillió forint egy ilyen helikopter-bérlés, minden középosztálybéli ember ki tudná fizetni, ráadásul Rogánnak ingyen volt.” Most Szentesi Zöldi László sorakozott fel mellé, mondván: „Nekem is van karórám.”

Bencsik szerint is titkosszolgálati hadművelet folyik, véres lesz az EP-kampány, úgyhogy sokkal keményebben kell fellépni az ilyen szemétségek ellen – ezt a hazaárulást nem szabad eltűrni.
(444)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Bal-Rad komm: Elképesztő riadalomban van a horda! A BÁLVÁNYOK ELLEN INTÉZETT – talán még azt sem állíthatjuk, hogy NEM SZERVEZETT ÉS KÜLFÖLDRŐL PÉNZELT – TÁMADÁSOK elképzelhető vajdasági hatásaitól.

„EZEK” már látják magukat, amint vasra verve dühödt magyarok szidkozódó – köpködő sorfalai között ballagnak a marhavagonokhoz. Örökre bűcsút intve dús abraknak, kényelemnek.

EGY ÖSSZECSALT KÉTHARMAD BIRTOKÁBAN RTTEGNEK! Pedig látszólag semmi okuk rá!

LÁTSZÓLAG! De a látszat csal!

„EZEK” TAPASZTALATBÓL TUDJÁK: HA A GAZDA RÁJUK SZÁLL, NEKIK RESZELTEK! Márpedig a Gazda rájuk szállt!

„…Ez egy hadművelet, ez egy titkosszolgálati operatív akciósorozat, amelynek a szálai egyértelműen külföldre vezetnek…”

– Ha pedig ez igaz lehet – ÉS MIÉRT NE LHETNE IGAZ? – akkor teljesen érthető a pánik! Nincs az a birkamenet, ami kimentené őket! Várhatóak itt még IGAZI TULAJDONOSNEVEK FÖLBUKKANÁSAIIS! Talán még nevesített bankszámlák, összegekkel is! Na akkor aztán lesz(lenne) nemulass!

HA ÍGY LESZ/LENNE sem lesz/lenne okunk – NEKÜNK – az örömködésre! Legfeljebb kárörömködésre, aminél nincs is talán magyar léleknek szebb! – de az nem az igazi! Hiszen NEM A MI ÉRDEMÜNK LESZ/LENNE! Hiszen „AZ” tőlünk független.

Legalább egy kis SAJÁT SIKERÉLMÉNYT VIGYÜNK BELE a remélt hordabuktába!

ÍRJUK ALÁ EZT AZ UNIÓS ÜGYÉSZSÉGET AKARÓ KEZDEMÉNYEZÉST! Hátha ennek kapcsán kialakulna valamiféle IGAZÁN ÜTŐS egység a hordával szemben, amiből kikelhetne egy rendszerváltó igény! Ami elsöpörné és a neki való helyre juttatná a hazaáruló politikai bűnbandák mindegyikét!

NE HEZITÁLJ! ÍRD ALÁ TE IS!

A proletariátus a kormány ellen harcol, a burzsoázia szövetséget köt vele

A proletariátus a kormány ellen harcol, a burzsoázia szövetséget köt vele
– írta: J. V. Sztálin –

„A porosz burzsoázia 1789 francia burzsoáziájától eltérően. . . valamiféle renddé süllyedt. . . amely eleve hajlott az árulásra a nép ellen s a kiegyezésre a régi társadalom koronás képviselőjével”,

Így írt Marx K. a porosz liberálisokról.

És valóban, a forradalom még ki sem bontakozott igazán, amikor a német liberálisok megegyezésre léptek a „legfelsőbb hatalommal”. Ezt a megegyezést gyorsan meg is valósították és azután a kormánnyal együtt hadra keltek a munkások és parasztok ellen. Ismeretes, mily maró gúnnyal és milyen kitűnően leplezte le Marx a liberálisoknak ezt a kétszínűségét: „Nem bízva önmagában, nem bízva a népben, felfelé morog, lefelé reszket, mindkét oldal felé csak saját érdekeit lesve és saját önzése tudatában, forradalmár a konzervatívok felé, konzervatív a forradalmárok felé, saját jelszavaiban is kételkedve, frázisokat hangoztatva eszmék helyett, megrémülve a világrengető vihartól, kiaknázva ezt a világrengető vihart — erő semerre, utánzás mindenfelé, közönséges, mert nem eredeti, eredeti a közönségességben, saját vágyaival kufárkodó, minden kezdeményezés nélkül, önmagába vetett hit nélkül, a népbe vetett hit nélkül, világtörténelmi hivatottság nélkül — egy átkozott aggastyán … vakon, süketen! fogatlanul, tehetetlenül — ilyen állapotban került a porosz burzsoázia a márciusi forradalom után a porosz állam kormányára” (lásd „Neue Rheinische Zeitung”).

Ilyesvalami történik most nálunk, a mi forradalmunkban is.

A mi burzsoáziánk ugyanis szintén különbözik 1789 francia burzsoáziájától. A mi liberális burzsoáziánk még a német burzsoáziánál is gyorsabban és nyíltabban kijelentette, hogy „megegyezésre lép a legfelsőbb hatalommal”, a munkások és parasztok ellen. A liberális burzsoázia pártja, az úgynevezett kadetok a nép háta mögött már régen titkos tárgyalásokba kezdtek Sztolüpinnal. Mi volt a céljuk ezeknek a tárgyalásoknak, mi értekezni valójuk volt a kadetoknak a „statáriumos” miniszterrel, ha valóban nem árulják el a nép érdekeit? A francia és angol lapok ezzel kapcsolatban nemrég azt írták, hogy a kormány és a kadetok szövetségre lépnek egymással, hogy megfékezzék a forradalmat. Ennek a titkos szövetségnek ezek a feltételei: a kadetoknak le kell mondaniok ellenzéki követeléseikről, viszonzásul a kormány miniszteri tárcát ad néhány kadétnak. A kadetok megsértődtek — ez, mondták, nem igaz. De valójában kiderült, hogy ez bizony igaz, hogy a kadetok már megkötötték a szövetséget a jobboldaliakkal és a kormánnyal.

Miről tanúskodik a Dumában lezajlott legutóbbi szavazás, ha nem a kadetok és a kormány szövetségéről? Idézzük emlékezetünkbe a tényeket. A szociáldemokraták indítványt terjesztenek be, hogy alakítsanak bizottságot az éhező parasztságnak nyújtott segítség ügyében. Azt akarják, hogy az éhezők megsegítésének ügyében képviselőkön és bürokratákon kívül a nép maga vegye kezébe és maga leplezze le a Gurkók—Lidvalok „hősi tetteit”. Ez jó, ez kívánatos, mert mindez erősíti a képviselők kapcsolatát a néppel, mindez tudatos jelleget ad a nép fojtott zúgolódásának. Világos, hogy aki valóban a nép érdekeit szolgálja, annak okvetlenül támogatnia kell a szociáldemokraták indítványát, mint a népnek hasznos eszközt. De hogyan cselekedtek a kadetok, támogatták-e a szociáldemokratákat? Nem! Az októbristákkal és a feketeszázasokkal teljes egyetértésben elvetették a szociáldemokraták indítványát. Indítványotok megvalósítása népmozgalmat idézne elő, ezért káros — felelte a szociáldemokratáknak Gesszen, a kadetok vezetője (lásd „Párusz” 24. sz.). — Tökéletesen egyetértek önökkel, kadét uraim, önöknek igazuk van — ezzel az elismeréssel adózott Sztolüpin a kadetoknak (lásd ugyanott). Így azután csak az eszerek, a népi szocialisták, valamint a trudovikok többsége támogatta a szociáldemokratákat.

A Duma ilyképpen két táborra oszlott: a népi mozgalom ellenségeinek táborára és a népi mozgalom híveinek táborára. Az elsőkhöz tartoztak: a feketeszázasok, az októbristák, Sztolüpin, a kadetok stb. Az utóbbiakhoz: a szociáldemokraták, az eszerek, a népi szocialisták, a trudovikok többsége stb.

Mit jelent ez, ha nem azt, hogy a kadetok máris szövetségre léptek a kormánnyal?

Ebből látható, hogy beigazolódik a bolsevikok taktikája, amely bizalmatlanságot hint el a nép árulóival, a kadetokkal szemben és harcot hirdet ellenük.

De ez még nem minden. Ugyanis a francia és angol lapok által terjesztett fent említett hírek teljesen igaznak bizonyulnak. A fővárosi lapok az utóbbi napokban „megbízható forrásokból” jelentik, hogy a kadetok megegyezése a kormánnyal már létrejött. És képzeljék, ennek a megegyezésnek feltételei még részleteiben is kiderültek. Igaz, a kadetok mindezt cáfolják, de ez csupán farizeuskodás és semmi más. Figyeljék:

„A «Szevodnya» a legmegbízhatóbb forrásból jelenti, hogy Sztolüpin tegnapi felszólalása az Állami Dumában egyáltalán nem volt meglepetés a kadetok és az októbristák számára. Erről egész nap előzetes tárgyalások folytak a miniszterelnök, Kutler… és Fjódorov között, aki a jobboldali centrumot képviselte. A döntő megegyezés e személyek között a «Szlóvo» szerkesztőségében jött létre, ahová Witte úr is készült elmenni … Az egyezmény nagy vonásokban a következő: 1. A kadetok nyíltan megszakítanak minden kapcsolatot a baloldali pártokkal és szigorúan közbülső helyet foglalnak el a Dumában. 2. A kadetok lemondanak agrárprogramjuk egy részéről oly módon, hogy saját programjukat közelebb viszik az októbristákéhoz. 3. A kadetok egyelőre nem követelik a nemzetiségek egyenjogúságát. 4. A kadetok támogatják a külföldi kölcsönt. A kadetok cserébe a kővetkező ígéreteket kapták: 1. A kadetpárt azonnali legalizálása. 2. … A kadetoknak felajánlják majd a következő miniszteri tárcákat: a földbirtokrendezési és földművelésügyi, a közoktatásügyi, a kereskedelmi és ipari és az igazságügyi tárcát.3. Részleges amnesztia. 4. A haditörvényszékek megszüntetéséről szóló kadét törvényjavaslat támogatása” (lásd „Párusz” 25. sz.). Ez a helyzet.

A nép harcol, a munkások és parasztok vérüket ontják, hogy szétzúzzák a reakciót — s ezalatt a kadetok szövetséget kötnek ezzel a reakcióval, hogy megzabolázzák a népi forradalmat!

Íme, kik ezek a kadetok!

Ezért akarják hát „megóvni” a Dumát!

Ezért nem támogatták a szociáldemokratáknak az éhezők ügyével foglalkozó bizottság megalakítására vonatkozó indítványát! Így mond csődöt a kadetok demokratizmusáról szóló mensevik tétel.

Így mond csődöt a kadetok támogatásának mensevik taktikája: aki ezután is támogatja a kadetokat — a kormányt támogatja!

Beigazolódik a bolsevikok nézete, hogy komoly helyzetben csak a parasztok tudatos képviselői támogatnak bennünket, mint például az eszerek stb.

Világos, hogy nekünk is támogatnunk kell őket a kadetokkal szemben.

Avagy a mensevikek talán továbbra is támogatni szándékoznak a kadetokat? ..

„Dro” („Idő”) 6. sz.
1907. március 17.
Aláírás nélkül.
Az eredeti nyelve: grúz.
(idézet: – Sztálin Művei 2. kötet – című könyvből)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2018 október 3. szerda van. Rohan az idő! 

Lassan letelik ez az esztendő is!  Az évből már csak 89 nap van hátra. (Szökőévben eggyel több)

De mi az a szökőév?

Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.

Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!

Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.      

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Helga, Gertrúd, Heliodor, Hiador, Ignác, Ilián, Jozefa, Jozefin, Jozefina, Mária, Teréz, Tereza, Teréza, Terézia, Teri, Terka, Tessza  nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!

Október 3 – án  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Okt%C3%B3ber_3.

Ma van a a Német Egység Napja (németül: Tag der Deutschen Einheit). 1990 – ben ezen a napon egyesült az NDK és az NSZK.

A mainap a Koreai Köztársaságban az államalapítás napja.

A balrad.ru mai zeneajánlata:

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

 

Donbassz

Borisz Grizlov orosz minszki főkapcsolattartó ma jelentette: megállapodás született a felek között, hogy Kijev október 5 – én megkezdi a két éve végre nem hajtott „erőlágyítást” Sztanyica Luganszka (LNR) térségében.

Az Orosz Nyomozati Bizottság nemzetközi büntetőfeljelentést készít „tiltott eszközök és hadviselési módszerek használata miatt” a gorlovkai gyermektragédia miatt. Az eddigi vizsgálatok megállapították, hogy egy régebbi ukrán telepítésű akna ölte meg a három gyermeket.

Donbassz határain a fronthelyzet változatlan.

Az LNR milicistái Kalasnyikovval kaptak le tegnap egy hoholdrónt, amely nem csak fotoapparáttal, de kézigránáttal is föl volt szerelve. A ketyere egy amerikai gyártmányú Phantom-4 volt, melyet az azonosítója alapján idén júliusban vásárolt Kijev.

Marinyka hoholdalán egy valcmanista whytézz belenézett az „optikai felderítő készülékébe.” Attól amit látott, azóta nem lát.

Parancsnoka állítása szerint. „Látott valami nagy fényességet a’ zorosz oldalon, majd szúró fájdalmat érzett a szemeiben. Retinasérülése 80 százalékos.” – nyilatkozta a latorparancsnok kórházi doktorokra hivatkozva.

Eduard Baszurin szerint megtörténhetett a dolog, ha a hoholwhytézz egy jó erős nagyítón át kémlelte a déli napot. De megjegyezte, hogy hasonló tüneteket okoz bizonyos fenolszármazékok szájon keresztül való szervezetbe jutása is.

A DNR milícia békés módon köti le fölös energiáit. A frissen érkezett oroszországi humanitárius segélek kézbesítésében jeleskednek.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Lecsapott a NERendszerÉNEK jogszolgáltatása!

Hűtlen kezelésben bűnösek a szegedi városvezetők – Börtönbüntetésre ítélték Botka László embereit

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Mózes Ervin címzetes főjegyzőt, Solymos László alpolgármestert, Botka László helyettesét és Kalmár Gábor polgármesteri kabinetfőnököt a Gyulai Járásbíróság kedden.

A vádlottaknak hűtlen kezelés miatt kellett felelniük, mert több mint 40 millió forintos kárt okoztak Szegednek azzal, hogy ingyenes parkolóbérleteket adtak olyanoknak is, akiknek nemhogy a városi intézményekhez, de Szegedhez sem volt közük. Az SZKT két volt vezetője és a parkolási üzletág korábbi irányítója szintén felfüggesztett börtönt kapott.

Egyik vádlott sem jelent meg a Gyulai Járásbíróságon, amikor kedden ítéletet hirdettek a szegedi VIP-parkolóbotrány ügyében. Pedig erről a tárgyalásról szabadlábon távozhattak volna, annak ellenére, hogy mindegyikőjüket elítélték. Ahogy arról már beszámoltunk, Mózes Ervin főjegyzőt, Solymos László alpolgármestert, Kalmár Gábort – Botka László kabinetfőnökét, az SZKT korábbi két vezetőjét, valamint a parkolási üzletág volt irányítóját azzal vádolták, hogy több mint 40 millió forint kárt okoztak a városnak parkolóbérletek osztogatásával. Az ügyészség szerint 2008 és 2012 között 307 ingyenes parkolóbérletet adtak, amelyek odaítéléséről vezetői értekezleteken döntöttek. A probléma az volt, hogy olyanok is kaptak ingyenes éves parkolóbérletet, akikek a bíróság szerint semmi közük sem volt Szegedhez, ráadásul a bérletek kiadásához a közgyűlés felhatalmazása kellett volna.

Az első- és másodrendű vádlottak az SZKT volt vezetői, a harmadrendű a parkolási üzletágat vezette, ők az ügyészség szerint társtettesként elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelést követtek el. A negyed-, ötöd- és hatodrendű vádlott, azaz Mózes Ervin címzetes főjegyző, Solymos László alpolgármester és Kalmár Gábor kabinetfőnök pedig felbujtóként szerepelt az ügyben.

A bíróság az ügyészséggel maradéktalanul egyetértve ezekben mondta ki bűnösnek a városvezetőket, illetve a cég irányítóit.                                          (delmagyar)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Döbrögisztán JOGSZOLGÁLTATÁSA LECSAPOTT a szegedi galádokra! „…A bíróság az ügyészséggel maradéktalanul egyetértve ezekben mondta ki bűnösnek a…”

– MEGÉRDEMLIK!

Báár… – nekünk lenne kifogásunk a BŰN ÉS A BŰNÖSÖK megállapítását illetően. Mondjuk MI – pórmagyarok – bűnnek mondanánk a PÉNZÉRT KÖZTERÜLETEN PARKOLTATÁST, BŰNÖZŐKNEK MEG A PARKOLÓCÉGEKET neveznénk. Így első nekifutásra.

Aztán lenne még ötletünk bűn – és bűnözők definiálására!

Kész szerencséje a RENDSZERNEK, hogy MI – pórmagyarok – a törvényhozásból és az IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁSBÓL ki vagyunk rekesztve!

MI CSAK JOGALANYOK VAGYUNK/LEHETÜNK! EBBEN A RENDSZERBEN!

De bizakodunk! Hiszen annyit föl a kerék, amennyit le! – tartja a népi bölcselet!

„…Hol Duna – Tisza partja vár…”

https://www.facebook.com/irorszagimagyarokradio/videos/2091470667777808/

Írországból, szeretettel!

A Radnóti versről készült gyönyörű videó megihletett sokunkat és készítettünk egyet Írországban, melyhez Szász Károly csodálatos Hazámhoz című versét használtuk fel. Reméljük hagyománnyá válik és még sok hasonló videó készül a jövőben.

Ha tetszett, kérlek oszd meg, hogy eljusson másokhoz is! Köszönjük!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Klimkin megálmodta…

Ukrajna külügyére – Pavlo Klimkin – megálmodta, hogy ki a felelős a kárpátaljai magyaroknak adott döbrögisztáni állampolgárság és útlevélügy okán az egyre feszültebb Youdapest – Kijev viszonyért!

OROSZORSZÁG A FELELŐS!

Álomlátása után menten kamera után rikkantott, hogy még mielőtt elfelejtené – megörökítse fölismerését, amit közkinccsé is tett.

„Értse meg mindenki, hogy Oroszország Ukrajna és ezen belül Kárpátalja destabilizálásában érdekelt. Oroszország nem a kárpátaljai magyarok és nem Magyarország érdekeiben lép fel. Mindenkit szeretnék figyelmeztetni: mi nem a kárpátaljai magyarok ellen vagyunk! Ellenkezőleg: mi segítjük a magyar közösségünket! …Akik pedig törekvéseink ellen tesznek, azokkal szemben udvariasan, de keményen és következetesen fogunk eljárni!”

Ezután pedig az egészet föltöltötte az ő Facebook oldalára. Okuljon a világ az ő bölcseletéből.

A világ pedig máris okul. Klimkin válltól fölfelé beteg. Tekintettel arra, hogy összekeverte a FELELŐSSÉGET ÉS A HASZNOT!

Az meglehet, hogy Moszkva bizonyos értelemben „hasznot húzhat” a dologból. (Bolond lenne ha nem úgy tenne. Ez is a politika és a diplomácia része!)

Képtalálat a következőre: „Klimkin-kép”

De miért lenne felelős a Döbrögiék haszonleső politikájából fakadó feszültségért?

Merthogy Klimkin mester ezt elfelejtette megindokolni videora mondott álomfejtésében.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Mozgolódik a horda

Tüntetést szerveznek Döbrögi mellett október 23-ra

Egy múlt héten alapított Facebook-csoportban szerveznek tüntetést Orbán Viktor mellett október 23-ra. Az esemény leírásában az szerepel, hogy *Álljunk ki Orbán Viktor mellett fővárosunkban Budapesten az október 23-i nemzeti ünnep napján! Mutassuk meg, mekkora a békés magyar többség!”

false

Az eseményre eddig 300 ember jelzett vissza, bár a tüntetés inkább kamunak tűnik. Ugyanakkor erősen hajaz a békemeneteket szervező CÖF rendezvényeire. Ám a szervezet elnöke, Csizmadia László az Indexnek azt mondta, ők most nem szerveznek semmit, pedig elvileg lenne rá igény a tábor részéről. „Naponta több tíz levelet kapunk, hogy legyen békemenet, de ahhoz nagyon komoly eseménynek kell megtörténnie” – mondta Csizmadia.                                                                                                                          (magyarnarancs)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Bal-Rad komm: Igény az lenne birkamenetre, DE AZ CSAK KOMOLY

DOLOG ESETÉRE van tartogatva!  

„…Mutassuk meg, mekkora a békés magyar többség!…”

-A gond akkor – és abból lesz, ha a békés többség beleun a döbrögizmusba!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com