Címke: történelem

(Idézet: Felszabadulás krónikája)

Áttelepülés a Gyepü I-re és a Gyepü II-re

A Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállása 1944. október 28-án direktívát küldött Malinovszkij marsallnak, a 2. Ukrán Front parancsnokának, és elrendelte, hogy

„… a 46. hadsereg és a 2. gárda gépesített hadtest október 29-én menjen át támadásba a Duna-Tisza közén, göngyölítse fel a Tisza nyugati partján kiépített ellenséges védelmet, és biztosítsa a 7. gárdahadsereg átkelését a folyón. Ezután a 2. és a 4. gárda gépesített hadtesttel megerősített 46. hadseregnek csapást kellett mérnie a Budapestet védő ellenségre.

A Legfelsőbb Főparancsnokság hadműveleti elgondolása tehát az volt, hogy Budapestre frontális csapást mér, és viszonylag kis erőkkel foglalja el Magyarország fővárosát.”

Ez volt a haditerv.

A megvalósítás: október 29-én délután a 2. Ukrán Front balszárnyának csapatai támadásba lendültek, és még aznap áttörték a német-magyar védelmi vonalakat a Duna-Tisza közén. November 2-án a gépesített hadtestek elérték Budapest déli megközelítési útjait.

November 4-én közölte a magyar királyi honvédvezérkar főnöke:

„A Duna-Tisza közében az ellenség nagy támadása erős tüzérségi tűztől támogatva megindult. Csapataink a túlerővel támadó és erős páncélos kötelékektől támogatott orosz gyalogsággal és gépesített csapatokkal szemben súlyos harcban állanak. A váltakozó és mindkét félre veszteségteljes harcokban Kiskunfélegyháza, Kecskemét és Fülöpszállás az ellenség kezére jutott.”

A berlini jelentés így hangzott:

„Átmenetileg válságos volt a helyzet a magyar-német arcvonal jobbszárnyán… A magyar-német arcvonalat az éjszaka oltalma alatt a Bugyitól délre elterülő vidékig kellett visszavonni.”

A német hadvezetőség e kritikus helyzetben egy páncélos hadtestet dobott be a Budapesttől délre tomboló csatába, és sikerült is a Vecsésig és Üllőig előretört szovjet csapatokat megállítania.

A 2. Ukrán Front főparancsnoka ezen a frontszakaszon mindössze két gépesített hadtestet és jelentéktelen gyalogságot tudott bevetni, ezért a főhadiszállás – az indokolatlan veszteségek elkerülése céljából – elrendelte a frontális támadás megszüntetését.

Ez volt az első kísérlet Budapest elfoglalására, és bár a hadműveleti tervet nem sikerült teljes egészében végrehajtani, a Duna-Tisza közén elért áttörés – amely egyebek között Szolnok és Cegléd birtokbavételét is jelentette – le nem becsülhető hatással volt a még fel nem szabadított területek lakosságára.

A „Vasvármegye” című szombathelyi lap 1944. november 8-i számában találhatták a lap olvasói az alábbi, Berlinből (!) származó színes leírást a Budapest környéki harcokról:

„… Budapest nagyvárosi forgalmában sokszor nemigen hinné az ember, hogy déli elővárosaitól mindössze néhány kilométernyire most már több mint hat napja súlyos harc folyik. Az elegáns gépkocsik, a siető járókelők és a zsúfolt villamosok forgatagában sokszor elfelejti az ember, hogy Dunaharaszti, Vecsés mellett páncéloságyúk bömbölnek, géppuskák kattognak, kézigránátok robbannak …”

Philipp Böss SS-haditudósító jelentette november 9-én a magyarországi arcvonalról:

„Beregfy Károly vezérezredes, honvédelmi miniszter és a magyar vezérkar főnöke november 8-án a déli órákban magasabb rangú magyar tisztek kíséretében megszemlélte a soroksári magyar szakaszt, innen pedig az SS-lovashadosztály, valamint a magyar ejtőernyős vadászok harci területére ment.”

Ugyanezen a napon budapesti „illetékes hely” közölte:

„Budapest kiürítése távolról sem jelenti azt, mintha annak védelme iránt katonai részről a bizalom a legcsekélyebb mértékben is megingott volna …

… Mindenki számára megnyugtatásul közöljük, hogy a kormány továbbra is Budapesten marad …

… Az aggodalmaskodókat nyugtassuk meg, hogy semmiféle közvetlen veszély nem áll fenn. Ne higgyék, hogy az orosz holnap a nyakunkon van.”

E hivatalos közlemények és félhivatalos tudósítások még a Harmadik Birodalom végső győzelmében bízókat sem igen nyugtathatták meg …

Mindenesetre Szálasi, a „nemzetvezető” és a főbb kormányhivatalok már november első felében megkezdték az „áttelepülést” a Gyepű I-re (Farkasgyepű) és a Gyepű II-re (a nyugati határszél). A Nyilaskeresztes Párt és más szélsőjobboldali pártok vezérférfiai nem bíztak annyira sem a német csodafegyverekben, sem saját propagandájukban, hogy Budapesten mertek volna maradni.

Az általános pánikhangulatot tükrözte Vajna belügyminiszter „Szigorúan bizalmas! Sürgős!” jelzésű rendelete:

„Valamennyi meg nem szállt törvényhatóság első tisztviselőjének. A m. kir. rendőrség budapesti és vidéki főkapitányának. Valamennyi csendőrkerületi parancsnokságnak. M. kir. csendőrség központi nyomozó parancsnokságnak. A Magyar Élet Pártja, az Erdélyi Párt, a Magyar Megújulás Pártja és a Magyar Nemzetiszocialista Párt vezetőjének.

Székhelyeiken

Nem kívánatos, hogy élőre nem látható események következtében a volt jobboldali pártok iratai, különösen tagnévsoraik, ellenséges kézre kerüljenek; ezért megengedem, hogy a Magyar Élet Pártja, az Erdélyi Párt, a Magyar Megújulás Pártja és a Magyar Nemzetiszocialista Párt 3080/1944. ME. számú rendelet alapján őrizetbe vett iratai, amennyiben azokat a volt párt kéri, a párt részére kiadassanak.

Budapest, 1944. évi november hó 13-án”

Dr. Görgényi János, Kőszeg város polgármesterének helyettese Vas vármegye alispánjának az alábbi kimutatást terjesztette elő:

„A Kőszeg szab. kir. megyei városban levő menekültekről és a városban elhelyezett intézményekről.

A város neve: Kőszeg.
A lakosság száma: 10 321.

Ezen felül befogadóképessége a városnak (férőhelyek számának figyelembevételével hány fő helyezhető el a városban?) 4000.

A városban levő menekültek és bombakárosultak összes létszáma (fő) 8582.
Hatóságilag irányítottak száma 3075.
Önként letelepedettek száma 5507.

A városba menekült és ott elhelyezett közületek (kórházak, intézmények) megnevezése:

Honv. Minisztérium és Vkf. (vezetéshez és bizt. és egyéb szükséges részei)
Fővezérség (legfontosabb osztályai)
Nemzetvezető kat. irodája
Nemzetvezető kab. irodája
Miniszterelnökség részei
Országépítési Iroda
Országos Munkarendvezető Iroda …”

A „pártvezető testvér” és szűkebb környezete elég gyorsan eljutott a Gyepű Il-re …

„800 egyént elvittek az SS-alakulatokba”

Ahol még a Wehrmacht és a Szálasi-hadsereg volt az úr, ott a be nem vonultatott férfiak és a munkaképes nők igen súlyosnak, szinte elviselhetetlennek érezték a sáncásást, a kötelező közmunkát, mert értelmetlennek tartották: 1944 decemberében már nemigen akadt olyan valaki a józan ítélőképességű emberek között, aki ne tudta volna, hogy Szálasi és hívei vesztett, kilátástalan harcot propagálnak. A panaszok hosszú sorából idézünk néhányat.

A front már Bátaszék közelében volt. A község főjegyzője jelentette 1944. november 9-én Tolna vármegye alispánjának:

„A mezőgazdasági termények betakarítása, az őszi szántások és vetések elvégzése községünkben lehetetlen. Ugyanis kb. 800 egyént elvittek a németek az SS-alakulatokba, kb. 400 személy a honvédségnél teljesít szolgálatot, s a földművesek jelentékeny része lovait eladta. A még meglevő fogatokat 4 hét óta a községünkben állomásozó magyar és német katonaság állandóan igénybe veszi, s az igénybevétel még hosszú ideig tart, úgyhogy a még meglevő fogatok sem tudnak mezőgazdasági munkát végezni. A német katonaság által igénybe vett fogatok sokszor nem is katonai munkát végeznek, hanem szállásadójuk kukoricáját vagy más terményét szállítják haza. Tehát a lótulajdonos a maga munkáját elvégezni nem tudja. Őszi szántásról és vetésről szó sem lehet, mert addig, amíg a kukorica, burgonya és répa még a szántóföldön van, a földeket felszántani nem lehet.

Kérek sürgős intézkedést, hogy a magyar és német katonaság állandóan ne az összes bátaszéki fogatokat vegye igénybe, hanem részükre a szomszédos községekből rendeltessenek ki, hogy a helybeli fogatok felszabaduljanak és a mezőgazdaságban dolgozhassanak. A folyó évben gabonaneműekkel elvetve volt területek felszántására pedig kérem traktorok kirendelését.

Végül jelentem, hogyha sürgős intézkedést és segítséget nem kapunk, bekövetkezik az esős idő, amikor a termények már nem takaríthatók be, s a szántóföldön fognak elpusztulni.”

Hasonló állapotokat tükröz a Sopron vármegyei Ágfalva község jegyzőjének jelentése:

„Jelentem, hogy a községben kb. 2300 katona van beszállásolva. A katonaság naponta 10-15 előfogatot kér. A község férfilakossága katonai szolgálatot teljesít, azonkívül a legtöbb fogatot lovakkal együtt a katonaság behívta, így alig van férfi és munkaerő a községben. A sürgős őszi mezőgazdasági munkák elvégzése végett tisztelettel kérném a községet az előfogat állítása kötelezettsége alól mentesíteni, illetve a községben elhelyezett szász menekültek fogatait erre a célra felhasználni.”

Es egy tárgyilagos, de éppen ezért megdöbbentő kép a Bácskából kényszerkiürítéssel Nyugat-Magyarországra menekített sváb családok helyzetéről. A kapuvári főszolgabíró 1944. november 17-i jelentése:

„Jelentem, hogy az átvonuló bácskai karavánok ügyét itt dr. Kremer SS-hadnagy intézi, és az ügyet az ő kívánsága szerint szerveztük meg. Az átvonulok – ha megállnak – meleg bablevest kapnak, amibe a marhabelsőség lesz apróra darálva belefőzve. A levesfőzést és a helyszínre szállítást a Hangya Ipar Rt. itteni húsárugyára vállalta, illetve ő adja az üstöket, a fűtőanyagot és a szállító eszközöket. A szakácsokat a szatmárnémeti honvédüdülő vállalta, illetve adja. Éjjelre kb. 100-150 anya és gyermek a mozi helyiségében helyezkedik el szalmán. Ennek rendben tartását a német 09405 számú alakulat vállalta. A szekerező férfiak az egyes udvarokon helyezkednek el részben a szekereken, részben az istállóban. Lisztet, babot, sót stb. a község utalt ki a főzés céljára.

Eszterházán a honvédség hat üstjének felhasználásával szintén megoldható volna leveskonyha, de erre irányuló kívánságot nem adott elő dr. Kremer SS- hadnagy.

Véleménye szerint egyébként ezres csoportokban 45 000 bácskai fog átvonulni Kapuváron keresztül, de az is lehet, hogy kb. 20 000-et majd másfelé irányítanak.”

Ugyanezen a napon vitéz Farkas Ferenc vezérezredes, az országos elhelyezési kormánybiztos közölte Tolna, Baranya és Somogy vármegyék főispánjaival, az e területen bevetett 3. magyar hadsereg, valamint a német Weichs-hadseregcsoport parancsnokságával:

„A német vezetés a Duna-Dráva szögből a német származású lakosságot a birodalom területére szállítja.

Felhívom az összes hatóságokat és szerveket, hogy a német SS-vezetőséget ebben a munkájában teljes mértékben támogassák. Megjegyzem, hogy az áttelepüléshez az egyelőre még lakóhelyükön maradó lakosság járműveit nem szabad igénybe venni.”

Hogy mi történt a kiürített vagy a kiürítésre kerülő községekben, azt jól illusztrálja a Fővezérség 1944. november 11-i rendelete. (A rendelet jelzése: „Szigorúan bizalmas! Tiszt – tisztnek!”)

„Az utóbbi időben mind gyakrabban érkeznek jelentések arról, hogy német csapatok a kiürített községekben fosztogatnak. Az ellenszegülő lakosságot bántalmazzák, és általában olyan magatartást tanúsítanak, mely alkalmas arra, hogy a lakosság ellenszenvét kiváltsa. Ami viszont a magyar-német fegyverbarátságot is aláássa, és így a magyar csapatok harckészségét is csökkenti. Az ily cselekmények megakadályozására, illetve megtorlására eddig alig volt mód, mert az események rendszerint elkésve kerültek a vezetés tudomására, a jelentések pedig oly általános adatokat tartalmaznak, hogy az utólagos kivizsgálásra és megtorlásra nem volt mód. A német vezetés az ily cselekményeket a leghatározottabban ellenzi, és a legerélyesebb megtorlástól sem riad vissza.”

Mi a teendő? Meg kell pontosan jelölni az „ily cselekmények” helyét és idejét, továbbá azt, hogy a „cselekményt elkövető német katonák melyik alakulatokhoz tartoznak”; „mindezt pedig haladéktalanul a legközelebbi német parancsnokság tudomására kell hozni…”

(Szóval: meg kell kérdezni a fosztogató Wehrmacht- vagy SS-katonát, mely alakulatban teljesít szolgálatot, hogy a feljelentés pontos legyen …)

Sáncásás – Bécs védelmére

Aligha meglepő, hogy napról napra szaporodtak az elégedetlenség jelei. Egész községek tagadták meg a sáncásást, a Bécs védelmére szolgáló erődvonal építését – a magyar földön, a határ mentén.

A szombathelyi járás főszolgabírája felsőbb utasításra az alábbi rendeletet intézte a szentpéterfai községi jegyzőhöz:

„… A magyar-német határ mentén végzendő árkolási munkálatokkal kapcsolatban a következőket rendelem: 1944. november 22-én reggel 7 órára a község minden házából egy fő az árkolási munkálatokhoz kirendelendő. A kirendelés tényleges megtörténtéért a családfő vagy intézkedésre jogosított hozzátartozója személyében felelős. A községbíró az így összejött és távbeszélőn leadott rendelkezésem szerint lapáttal és csákánnyal ellátott munkásokat csoportba fogva elkíséri az eberaui vámházhoz, ahol Augusztin munkavezetőnek átadja őket. A lakossággal közölni kell, hogy amennyiben a munkát a jövőben is megtagadja, a következő megtorló intézkedéseket teszem folyamatba:

1. A háztulajdonos, illetőleg felelős családtagok közül személy szerint fogom kijelölni azokat, akiket azonnali hatállyal internálok. 2. Azonnali hatállyal az összes eddig kiadott éves határátlépési igazolványokat visszavonom. 3. A lakosságot személyválogatás nélkül karhatalommal a munkához előállíttatom …

Szombathely, 1944. november 21-én

Kitartás! Éljen Szálasi!
Dr. Nagy János s. k.
járási főszolgabíró”

(Meg kell jegyezni: a járási főszolgabíró nem túlbuzgóságból fejezte be ezen üdvözléssel hivatalos rendeletét; erre néhány nappal azelőtt az alispántól megfelelő utasítást kapott. Íme az alispáni rendelet:

„Valamennyi Főszolgabíró és Polgármester Úrnak!

Értesítem Címeteket, hogy hivatali érintkezésben a »Kitartás! Éljen Szálasi!« köszöntés bevezetését rendelem el. A hivatali köszöntést a jobb kar üdvözlésre való szokásos emelése kíséri.

Elrendelem egyúttal a hivatalos kiadványoknak a »Kitartás! Éljen Szálasi!« üdvözléssel való zárását.

Felhívom Címeteket, hogy rendelkezésemet a legszigorúbban kövessék, és alárendeltjeiket annak betartására ugyancsak nyomatékkal, haladéktalanul utasítsák.

Szombathely, 1944. november 17.”)

A szentpéterfaihoz hasonló esetek elkerülése érdekében az illetékes polgári hatóságok már idejekorán értesítették a területükhöz tartozó csendőrőrs-parancsnokságot, hogy felkészülhessen a szükséges intézkedések megtételére.

A szentgotthárdi járás főszolgabírája 1944. november 25-én az alábbi átiratot intézte a csörötneki csendőrőrs-parancsnoksághoz:

„Értesítem, hogy a német véderő kérelmére 1944. november 30-a reggel 7 órára Alsórönök községből 200, Nemesmedves községből 50 és Vasszentmihály községből 200 földmunkást rendeltem ki.

Felhívom, hogy a kirendelt munkások hiánytalan és pontos megjelenését az egyes községekben járőrök kirendelésével biztosítsa.”

Így azután lett rend és fegyelem …

Hunyadi magyar fegyveres SS gránátoshadosztály …

Beregfy vezérezredes, honvédelmi miniszter 1944. október 20-án, négy nappal a hatalomátvétel után bocsátotta ki első felhívását az SS-hadosztályba való belépésre. Miután ez nem járt megfelelő eredménnyel, november 20-án megismételte a felhívást – imígyen:

„A hazafias magyar ifjúság a Hazánk elfoglalt területei felszabadításában fokozottan közreműködni hivatott Hunyadi magyar fegyveres SS gránátoshadosztályba első felhívásomra igen nagy számban jelentkezett. A nagy érdeklődésre való tekintettel a Hunyadi magyar fegyveres SS gránátoshadosztályba való jelentkezési határidőt f. évi december hó 15-ig meghosszabbítom.”

Ha valakinek esetleg kételyei lennének a felhívás valóságos eredményei felől, annak álljon itt a november 20-i felhíváshoz csatolt rendelet:

„Egyes parancsnokságok rendeletemet nem, vagy csak egészen felületesen hajtották végre. Nagyon sok községben (városban) a felhívások egyáltalán nem voltak láthatók. Egyes parancsnokságok alárendeltjeikkel rendeletemet nem közölték, és nem adták meg a jelentkezésre a lehetőséget, a jelentkezéseket nem továbbították hozzám. Egyes kieg. pságok különféle nehézségeket támasztottak a jelentkezőkkel szemben, nem gondoskodtak azoknak a Hunyadi-hadosztály állomáshelyére való elszállításáról. Ennek a következménye, hogy tömegesen keresnek fel közvetlenül jelentkezés végett. A Hunyadi-hadosztályba való jelentkezés iránt tehát mindenütt nagy érdeklődés nyilvánul meg.”

Mivel kecsegtette Beregfy a jelentkezőket?

„A jelentkezők önként vállalt szolgálati kötelezettsége a háború tartamára terjed. Minden jelentkezőnek ugyanazon jogai, kötelességei és illetményei vannak, mint minden SS-katonának.

A hadosztály minden vonatkozásban magyar seregtest. Tagjai az egyenruhán magyar felségjelet viselnek.

A jelentkezés csak a magyar SS-hadosztályokban való szolgálatra kötelez.

A hadosztály parancsnoka, tiszti és tiszthelyettesi kara, valamint a szolgálati és vezényleti nyelve magyar.”

A Hunyadi SS-hadosztály „működését” egy nyilas képviselő így méltatta a Törvényhozók Nemzeti Szövetségének titkos ülésén:

„… Nagy lelkesedéssel vettük tudomásul a Hunyadi páncélgránátos hadosztály felállítását, bár ennek volt bizonyos ára, mert SS-alakulatként jelentkezik, és nekünk az a véleményünk, hogy a magyarból honvédként is lehet kemény katonát nevelni. Mindenki úgy gondol a Hunyadi páncélgránátosokra, mint akik példát fognak statuálni. Sajnos, úgy látszik, szedett-vedett vagányokból toborozódtak, úgyhogy Vas és Zala megye fellélegzett, amikor utolsó részlegüket is elszállították. Remélhetőleg ezekből a vagányokból katonákat nevelnek Németországban, és akik nem törnek be a fegyelembe, azokat rövid úton el fogják intézni. Sajnos, az egyik oldalon a zászlaját elhagyó honvédet látjuk, a másik oldalon pedig azt, hogy akikből hősöket akarunk nevelni, azok rablási alkalomnak tekintik a háborút; a honvédtisztek, akik be akartak lépni ebbe az alakulatba, visszariadva hagyták ott őket. Zala megyei tapasztalataink egyébként inkább jók: láttunk kemény magyar tiszteket, akik kemény magyar honvédeket tudnak kiképezni. A mai magyar honvédség és tisztikar akkor lesz egészséges, ha kb. 25 százalékát kioperálják, és olyan helyen állítják be szolgálatra, ahol nincs lehetőségük beteg szellemiségükkel fertőzni.”

„A budapesti zsidók evakuálása tervszerűen folyik …”

1944. augusztus 23-a után a minisztertanács úgy döntött, hogy „zsidó deportálás többé nem lesz”. Valóban: a Lakatos-kormány, 47 napos uralma alatt, nem utolsósorban külpolitikai okokból, ismételten elzárkózott a zsidók deportálásának folytatására vonatkozó német követelések teljesítése elől.

A sárga csillaggal megjelölt házakba tömörített budapesti zsidók helyzete 1944 nyarán sok tekintetben súlyosabb volt, mint a megkülönböztető jel viselésére nem kötelezett polgártársaiké: semmiféle munkát nem vállalhattak, lakóházaikat csak a nap megjelölt két órájában hagyhatták el; hogy a szegényebb, élelmiszer- és pénztartalékokkal nem rendelkező zsidók hogyan, miből tartották fenn magukat, rejtély. Október 16-a után a Szálasi-kormány hivatalos rendelkezései, továbbá az árpádsávos nyilaskeresztes osztagok garázdálkodásai arra mutattak, hogy a fővárosban még megmaradt mintegy 200 ezer főnyi, zsidónak minősített magyar állampolgár helyzete még inkább rosszabbodni fog.

Október 16-a után csak az éjjel-nappal razziázó nyilas osztagok előtt nyíltak meg a budapesti sárga csillagos házak kapui. A házak lakói csak a KISOK-sporttelepre vagy a Lóversenytérre mehettek – deportálás céljából …

Október 20-án Veesenmayer német követ megelégedéssel írta a kérdésről készített összefoglaló memorandumában:

„Október 16-a után kezdődtek el a német fél tanácsadó közreműködése mellett az újabb tárgyalások, amelyeknek célja a magyarországi zsidókérdés végleges megoldása volt.”

A „végleges megoldás” (Endlösung) 1944. március 19-e után Magyarországon Auschwitzot, Treblinkát, Majdaneket, Ravensbrücköt – a megsemmisítő táborokat jelentette…

Október 31-én Wagner külügyminisztériumi osztályvezető jelentést küldött Ribbentrop birodalmi külügyminiszternek:

„A Szálasi-kormány beiktatása után elkezdődött a munkaképes zsidók Budapestről való kiürítése: jelenleg 25 000-en vannak útban a Birodalom felé, munkára való bevetésre szánva; további 25 000 kiküldéséről Veesenmayer követ hamarosan tárgyalásokba bocsátkozik.”

Az egyik „útba indított”, Reich Aranka így emlékezett vissza azokra a napokra:

„Október 23-án bevonultam a KISOK-pályára mint munkaszolgálatos. Innen kétnapi keserves gyaloglás után Örszentmiklósra kerültünk. A téglagyár udvarán (egy pajtában), ahol a téglákat szárítják, és amelynek csak teteje volt, falai nem, lettünk elszállásolva. Az első öt napon semmit nem kaptunk enni, földmunkát végeztünk …

Két nőt, akik egy másik munkatáborból szöktek meg, az állomáson elfogtak. Parancsnokunk kiadta a rendelkezést: agyonlőni. Az egyik, egy ragyogóan szép fiatal nő, térdre borult, úgy kérte, kegyelmezzen neki; két kis gyermeke van, azokhoz akart hazamenni. De a parancsnok azt mondta, nem lehet kegyelmezni. Ott temették el őket az állomás mellett.”

Nem ismertek kíméletet a betegekkel, a lemaradókkal szemben. A budapesti Népbíróság egyik ítéletéből idézünk:

„A vádlott (ifj. Hortobágyi László) először 1944 október végén kapott utasítást a nyilas uralom üldözöttjeinek összeszedésére. 550 zsidót kellett ez alkalommal a Szilágyi utcából Budára kísérniük. Utasításuk az volt, hogy a betegeket és lemaradókat útközben agyon kell lőni. Csupán a Margit-híd budai hídfőjéig kísérték őket, itt pártszolgálatosok vették át tőlük a kísérteket. Amíg a menet idáig ért, a vádlott és társai összesen 130 zsidót lőttek agyon, akik közül a vádlott 6-8 embert ölt meg.

Pár nap múlva a KISOK-pályáról kísért a vádlott zsidókat a Teleki térre. Ekkor utasítás nélkül, sőt kifejezett parancs ellenére, újabb 5-6 embert lőtt agyon.”

A 2. Ukrán Front csapatai azokban a napokban már mintegy 80-100 km-re közelítették meg Budapestet…

1944. november 13-án jelentette Veesenmayer követ Ribbentrop külügyminiszternek:

„A budapesti zsidók evakuálása a technikai nehézségektől eltekintve tervszerűen folyik. Eichmann SS-Obersturmbannführer közlése szerint a mai napig kereken 27 000 mindkét nembeli munkaképes zsidót indítottak el a Birodalom területe felé. A még fennmaradt kereken 40 000 munkaképes zsidó napi 2-4000-es csoportokban kerül deportálásra. Az elkülönített városrészben összegyűjtött, nem munkaképes elemek száma a gyermekekkel együtt kb. 120 000-re tehető, ezeknek végleges sorsáról még nem történt döntés; ez főképpen megfelelő szállítóeszközök biztosításának lehetőségétől függ.”

Négy nappal később, november 17-én a magyar Külügyminisztériumban készített feljegyzés szerint:

„Szálasi Ferenc Nemzetvezető továbbiakban a zsidókérdést a maga részéről végleg elintézettnek tekinti, és e tárgyban senkivel tárgyalni nem óhajt.”

A Nemzetvezető a zsidókat a következő csoportokba osztja:

„1. A külföldi menleveles zsidók. Ezekkel való elbánás Magyarország diplomáciai összeköttetései figyelembevételével foganatosítandó. Ezek a zsidók a belügyminiszter által kijelölt ún. Palatinus-házakba gyűjtendők össze, legkésőbb 1944. november 20-án 16 óráig. Az összegyűjtés érdekében ilyen irányú felhívás közlendő az érdekelt külképviseletekkel, valamint mindennap a magyar sajtóban közzéteendő. Ezek a zsidók a belügyminiszter által kijelölt házakban maradnak elutazásukig, részükre minden reggel 8-9 óráig sétalehetőség biztosítandó.

2. A kölcsönzsidók, akiket a német birodalmi kormány mint munkaképeseket (a férfiak 16-60 és a nők 17-50 évig) a közös hadviselés érdekében hajlandó munkába állítani. Ezek a zsidók a magyar nemzet javára teljesítik munkaszolgálatukat. Név szerint adandók át a német kormánynak.
3. A Magyarországon egyelőre visszamaradó zsidókgettóban tömörítendők a belügyminiszter javaslata alapján, Budapest pesti oldalán …

… A gettón belül a zsidók szabadon mozoghatnak és élhetnek, a gettót el nem hagyhatják, rádiót, telefont nem használhatnak, postaforgalmat külön postahivatal bonyolít le számukra, a belügyminiszternek a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszterrel egyetértésben felállított postahivatala. A zsidók csak magyar nyelven levelezhetnek, csak zsidóknak írhatnak feladó pontos megjelölésével, sárga színű különjelzésű levelezőlapon …

… A gettónak négy kapuja van a négy világtáj felé. Gettóból zsidók csak egy esetben távozhatnak el: a munkaszolgálatra kötelezett kölcsönzsidók, munkára szállításuk esetén.”

És íme, az 1944. november 30-án kiadott rendelet a pesti gettó létrehozásáról:

„Felhívás
a magyar főváros zsidó lakóihoz!

A magyar kir. kormány a Budapesten élő, sárga csillag viselésére kötelezett zsidóknak a VII. ker. Dohány, Nagyatádi Szabó István, Király és Rumbach Sebestyén (17-19. szám) utcák, a Madách Imre út, Madách Imre tér és a Károly király út által határolt területre való összeköltöztetését és a zsidók részére kijelölt területnek (gettónak) a nem-zsidók (keresztények, mohamedánok stb.) által lakott területtől való elkülönítését elrendelte.

Ezt a kijelölt területet a betelepített zsidó személyek el nem hagyhatják, és volt lakásaikba többé nem térhetnek.

A kijelölt területre való azonnali bevonulás végett minden zsidó személy 2 (kettő) órán belül a ház udvarán – helyszűke esetén a ház folyosóin – menetkészen gyülekezni köteles …

… A kijelölt területre bevonuló zsidók magukkal vihetik:

1. a) a rajtuk levő öltözékeket,
2. b) két rend fehérneműt,
3. c) egy rend ágyneműt,
4. d) teljes élelmiszerkészletüket,
5. e) összes pénzüket és más kisebb értékeiket (gyűrűk, ékszerek stb.)

A bútorzaton kívül a lakásban fellelhető, de az előbbi bekezdés szerint magukkal nem vihető értékeiket kötelesek – a rendelkezésre álló két órán belül – a házfelügyelő, a légó-, házparancsnok és a kirendelt karhatalom parancsnoka által a ház földszintjén kijelölt lakásba levinni és ott elraktározni…”

Az apatini átkelés

Az 1944. november 7-re virradó éjszakán a 3. Ukrán Front több lövészszázada Apatinnál minden különösebb, tervszerű előkészítés nélkül váratlanul átkelt a Dunán, és a nyugati parton több kisebb hídfőt létesített. Két nappal később Batina körzetében hasonló sikerre vezetett más lövészszázadok átkelési akciója. A német főerőket Budapest alatt lekötötte a támadó 2. Ukrán Front, a magyarországi német főparancsnokság mégis napokon belül nagy erőket vetett be, hogy a veszélyes hídfőket felszámolja.

A „Nagy Honvédő Háború története 1941-1945” című mű ezt írja a két hídfő körül kialakult csatáról:

„Elkeseredett harc kezdődött, amely éjjel-nappal szakadatlanul tartott. A folyó több helyen átszakította a gátat, és elöntötte az ellenséges állások megközelítési útjait. A szovjet csapatok nagy veszteségeket szenvedtek. A helyzet megkövetelte, hogy azonnal friss erőket dobjanak át a hídfőkbe. Az ellenség azonban állandóan lőtte és bombázta az egyetlen pontonhidat, a két gőzkompot és a mocsaras terepen át hozzájuk vezető utat. Emiatt csak éjszaka lehetett átkelni. November 13-án harcba vetették a 64. lövészhadtestet. A következő tíz napon mindkét hadtest valamennyi erejét összpontosította a hídfőkben (a 64. a batinai, a 75. az apatini hídfőben), és november 23-án egyesítették a két hídfőt.”

Három nap múlva, november 26-án este a hídfő szélessége elérte az 50 kilométert, mélysége 14 és 17 kilométer között volt. A szovjet csapatok támadásba lendültek. November 28-án Sztálin hadsereg-főparancsnok napiparancsban adta hírül:

„A 3. Ukrán Front csapatai, támadásba menve át, a Dráva folyótól északra átkeltek a Dunán, áttörték az ellenség megerősített vonalát a Duna nyugati partján, és 150 kilométer szélességben és 40 kilométer mélységben behatoltak az ellenség védelmi berendezésébe.

A támadás folyamán a 3. Ukrán Front csapatai elfoglalták Pécs, Bátaszék és Mohács városait.

Az elért győzelem megemlékezésére Pécs, Bátaszék és Mohács elfoglalásánál kivált egységek és csapattestek kitüntetésre terjesztendők elő.

Ma, november 28-án, este 21 órakor hazánk fővárosa, Moszkva, a 3. Ukrán Front dicsőséges csapatait 224 ágyúból leadott 20 üdvlövéssel üdvözli.

Örök dicsőség hőseinknek, akik a haza szabadságáért és függetlenségéért vívott küzdelemben életüket áldozták!

Halál a német hódítókra!

Moszkva, 1944. november 28-án

Sztálin
hadsereg-főparancsnok,
a Szovjetunió marsallja”

Szőllősi Jenő, a Szálasi-kormány miniszterelnök-helyettese néhány nappal később, december 1-én Sopronban így próbálta magyarázni a Duna déli szakaszán elszenvedett vereséget:

„Egy német hadosztály az olasz frontról érkezett. Bizonyára nem tudják az urak: partizán vasútrobbantás miatt két napig késett a vasúti szállítás. Szörnyű hadihelyzet alakult ki emiatt. A német csapatok éle beérkezett Pécsre, és még Pécstől keletre feltartóztatta az oroszokat. Minthogy azonban az oroszok több oszlopban jöttek, az orosz főerők elől mégis kénytelenek voltak hátrább vonulni, és így Pécset feladni azért, mert a felvonuló német erők továbbszállítása éppen a vonatrobbantás következtében elkésett. Merem állítani, hogy a német hadvezetés tisztán látja a hadihelyzetet abból a szempontból, hogy az oroszoknak mi a szándéka. Az erők felvonultatása valahogyan késedelmet szenvedett, úgy látszik, annak következtében, mert a Weichs-hadseregnek korábban való beérkezésében reménykedtek. Most már azonban a Weichs-hadsereggel úgy kell számolni, mint amely tényleg elérkezett a megfelelő területre, bár tulajdonképpen még csak éleivel, úgyhogy a mostani pécsi hadihelyzet tulajdonképpen annak az eredménye, hogy a Weichs-hadsereggel még nem lehetett úgy rendelkeznie a német hadvezetőségnek, mint ahogyan arra számítottak. Pécs városának fájdalmas elvesztése tehát – azt merném mondani – időlegesnek tekintendő, mert a német legfőbb hadvezetés, de a diplomáciai és politikai vezetés is a Duna-vonalnak tartását mint feltétlen szükségességet minimálisnak ítélte, és ezt a vonalat minden erővel meg óhajtja tartani. Remélem, a pécsi helyzet mostani alakulásában is előnyös változás fog bekövetkezni. Jósolni nem merek, hogy ez bekövetkezik, a német hadvezetésnek azonban ez a szándéka.”

Dr. Somos Ferenc pécsi postafelügyelő a Postaigazgatósághoz intézett hivatalos jelentésében így rögzítette az eseményeket:

„Tekintetes Igazgatóság!

Jelentem, hogy az orosz előnyomulás következtében a Pécset fenyegető megszállás elől 1944. évi november hó 27-én 19 óra 20 perckor induló vonattal a város területét elhagytam, és osztályom székhelyére, Dombóvárra utaztam.

Vasárnap, november 26-a nyugodtan telt el, senki sem gondolt arra, ami másnap bekövetkezett. Bár a városban szerteszét suttogták, hogy Mohácsot elfoglalták és Németbólynál kemény harcok vannak, az uralkodó hangulat és vélemény mégis az volt, hogy erős ellentámadás van kialakulóban, mely a Dunán át visszaveti az ellenséget.

Tudok arról, hogy a Pécsi Postaigazgatóság kirendeltséget akart Kaposváron létesíteni, de hogy erre miért nem került sor, arról felvilágosítást adni nem. (sic!)

Hétfőn, november 27-én hajnali 3 órakor értesültem a 4. honv. ker. parság útján arról, hogy a szovjet csapatok a várostól 22 km-nyire nyomulnak előre. Ugyancsak a hajnali órákban értesültem arról, hogy a kormánybiztosnál tartott értekezleten arra való hivatkozással, hogy már intézkedésre nincs idő, több hivatal – köztük a Postaigazgatóság is – a maradás mellett döntött. Reggel 8 órakor már az utcán hallani lehetett az ágyúdörgést, s bár szakadt az eső, igen sok ember tartózkodott kint.

Az igazgatóság épületében teljes a felfordulás, mindenki tanácstalanul ténfereg a folyosókon, vagy kis csoportban tárgyalják az eseményeket. Íveket köröznek annak megállapítására, hogy ki megy és ki marad, majd megkezdődik az illetmények kifizetése. A két kincstári hivatal a működését beszüntette. Délután 15 órától kezdve az állomáson, mozgópostakocsiban tartózkodtam, s így az azután történtekről pontos értesüléseim nincsenek. Annyit hallottam, hogy a rádió reléállomás épülete aknaszilánkot kapott, továbbá, hogy az igazgatóság személyzetének egy része családostól a postai óvóhelyen töltötte az éjszakát.

Dombóvárra kedden, november 28-án éjjel két órakor érkeztem meg. Itt általános a tanácstalanság és a zűrzavar. Pécsett már csak a riadóközpont működik, így az igazgatóságtól utasítás nem érkezik. A távirdamunkások szétszéledtek, a katonaság, csendőrség csomagol. A német híradóalakulatok az általuk létesített berendezéseket bontják, közben német csapatok vonulnak mindkét irányban. A pályaudvaron rendkívül nagy a torlódás. November 29-én, szerdán hajnali 3 órakor értesültünk távbeszélőn Pécsről, hogy a várost kedden, vagyis előző nap este 23 órakor a bolsevisták elfoglalták. Délelőtt 11 órakor érkezik a hír, hogy Bonyhádot elfoglalták, Komló és Magyarszék előtt orosz páncélosok gyülekeznek. Délután 2 órakor a hivatal a távíró és távbeszélő kivételével beszüntette a működését. Délután 16 órakor az állomásfőnökségtől nyert értesülés szerint Pécs, Komló és Bátaszék felé megszűnt a vasúti forgalom, Budapest, Kaposvár és Veszprém felé a mai nap folyamán indítják az utolsó szerelvényeket. Este 21 óra körül Veszprém felé elhagytam Dombóvárt, és Kőszegre utaztam. A dombóvári és újdombóvári kincstári postahivatalok teljes személyzete, a vonalfelvigyázók és a műszerészek visszamaradtak. A bonyhádi vonalfelvigyázókról értesülést nem kaptam.”

Dr. Koltai János Újpetre községben volt főjegyző. Az ő visszaemlékezéséből idézünk:

„A községnek a földrajzi helyzete igen érdekes: három felé ágazó országútja van. A németek megerősített hellyé akarták kiépíteni, és több volt akkor már ott a német katona, mint a magyar vagy mint a község lakói. Magának a német lakosságnak sem tetszett ez, mert hiszen az összes lakásokat elfoglalták, az állatokat leöldösték minden kérdezés nélkül. Az én lakásomban lakott a generális, engem ki is akart teljesen lakoltatni a jegyzőlakásból; egy kis szobát nagy nehezen meghagytak a számunkra, de állandó felügyelet mellett, szinte állandóan puskás őr állt mellettem, és csak úgy közlekedhettem a lakásban.

November 25-én, úgy emlékszem, egy vasárnapi napon volt, délután már egészen közel hallatszottak a lövések. Én erről a megyei hatóságot értesítettem is, telefonáltam; kinevettek és azt mondták, most kapták az értesítést, hogy Kiskőszegnél visszaszorították a Duna másik oldalára az oroszokat. De a községnek a vásárterébe már becsapódások is voltak. Másnap reggel a németek azzal keltettek fel bennünket, hogy a községnek azt a részét, ahol a községháza is volt, kiürítik. El kell hagynunk egy órán belül lakásunkat. A megye előző éjjel, talán úgy 11 óra felé rendelte el a község kiürítését, ami abból állt volna, hogy hármas sorokba kellett volna állítani az embereket, és gyalog elindítani Zalaszentgrótra.

Ezt én nem hirdettem ki, mert én magam is megtagadtam. Azt mondtam, hogy nem megyek sehová, és nem viszek senkit sehová, mert hiszen ez öngyilkosság, ennek semmi értelme nincsen, és egyébként sem vagyok hajlandó ezt a parancsot teljesíteni. Meg is fenyegettek érte, hogy bajom lesz. Ugyanakkor elrendelték az anyagi kiürítést is, ami annyit jelentett, hogy a német katonaság összehajtotta az összes állatokat a vásártérre, s igyekeztek embereket szerezni, akik zsákolják a búzát. Ez már kevésbé sikerült; az állatokat azonban összehajtották, és azt a parancsot kaptam, hogy tíz hajcsárt adjak, akik az állatokat elhajtják. Én ezt is megtagadtam, úgyhogy keresni kezdtek. Egy szekrénnyel elzárt spájzban bújtam el, hogy bajom ne történjen, mert állandóan futkostak utánam a németek. Úgyhogy ott maradtak az állatok, mind.

Hétfőn reggel, ahogy mondottam, elrendelték a község egy részének kiürítését. Kénytelenek voltunk elmenni a lakásból. Egy órát adtak. Én ezt arra használtam fel, hogy az anyakönyveket, jegyzőkönyveket, a fontosabb iratokat igyekeztem biztonságba helyezni; a pincében rejtettem el ezeket, és a falu közepén levő plébánia épületébe mentünk a feleségemmel. Ott voltunk 24 óra hosszat, körülbelül negyvenen. A házak mind megteltek, mert hiszen a fél falut ki kellett üríteni. Éjjel már egészen a kertek alatt folyt a harc. Reggel ismét németek jöttek a plébánia épületébe, hogy azt is el kell hagynunk, mert a templom tornyába géppuskafészket építenek. Egyébként is, a községből nem marad semmi – így mondták -, mert ezt a községet ők minden körülmények között megvédik, éppen az útkereszteződések miatt. Ezután nem volt már más választásunk, mint hogy megpróbálunk valahogyan gyalog bekerülni Pécsre. Elindultunk, persze nem az úton, mert ott már állt a harc, hanem, szinte azt lehet mondani, a két front között, mert az egyik domboldalon a németek ágyúi álltak, a másik oldalon közeledtek az oroszok. Körülbelül ötórás gyaloglás után apró gyerekekkel, asszonyokkal elkerültünk Egerág községig. A gyerekek már tovább menni nemigen tudtak, hát úgy határoztunk, hogy pihenünk egy-két órát. Ott is bementünk a plébániára, amely teljesen üresen állt, mert akkor éppen üres volt a plébánosi stallum. Ott voltunk körülbelül egy félóra hosszat, amikor az első orosz katonát láttuk. A községet egyébként, Újpetre községet, nem tudták védeni a németek. Azt gondolták, hogy az oroszok a nyugat felőli oldalon fognak a községbe érkezni az országúton, mert Szederkényben voltak előzőleg a harcok, s a szederkényi út ott vezetett be; de az oroszok nem onnan jöttek, hanem egyszerre három felől is odaérkeztek a község alá, és a németek, még mielőtt bármilyen ellenállást kifejtettek volna, az egyetlen szabad úton, dél felé elmenekültek onnan.

Visszamentem Újpetrére, és próbáltam megindítani az életet, hogy így mondjam. A legelső az volt, hogy népszámlálást tartottam, tulajdonképpen ki is maradt, mert a svábságnak a nagyobbik része elmenekült; nem emlékszem most már a pontos számra, körülbelül 500 ember maradt az 1200-ból a faluban. Ezeket összegyűjtöttem, amennyire lehetett. A legelső teendőm az volt, hogy a szanaszét kóborló állatokat összefogdostam, mert hiszen mondottam, hogy a vásártéren összegyűjtötték az állatokat, de elhajtani már nem lehetett, hajcsárt nem kaptak … Összetereltük, amit tudtunk még, a gazdátlanul maradt házakba, istállókba bekötöttük és kalákában etettük, úgyhogy valamennyien mentünk este is, reggel is, etettük az állatokat. Azután összeírtam a megmaradt gabonát, ami a padlásokon volt. Azután összegyűjtöttem egy helyre a zsírt, a gabonakereskedő pincéibe, ott tároltuk; ez később nagyon jó szolgálatot tett, mert úgy tudom, hogy az első élelmiszerszállítmányt én küldtem Pécsre. Egy pincér – ma is még találkozom vele szinte naponta, korábbról is ismertem – jött ki Pécsről a pártnak és a szakszervezetnek a megbízásából, hogy élelmet szerezzen, és mi tudtunk adni, mert jó néhány száz állatunk volt és volt gabonánk; jóformán az egész évi termésünk ott volt a padláson. De tudtunk adni zsírt is … Nem is jutott eszünkbe, hogy azért valamit kérjünk.

Azután persze el se lehet mondani azt az érzést, amikor először hallottunk vonatfüttyöt, vagy amikor az „Új Dunántúl” első számát a kezünkbe kaptuk, és láttuk, hogy azért van élet rajtunk kívül is. A község körülbelül húsz napig semmi hírt nem kapott sehonnan.”

Az apatini és a batinai hídfőnél vívott harcokkal egy időben a 2. Ukrán Front csapatai – a Vörös Hadsereg főparancsnokságának november 4-i utasítása értelmében – kelet felől frontális támadást indítottak Budapest elfoglalására. A november 11-tői 26-ig tartó hadművelet eredménye a következő volt: a front csapatai kelet felől elérték Budapest megközelítési útjait, a jobbszárnyon Miskolc keleti körzetét, és megközelítették a Bükk-hegységet és a Mátrát. December 5-re beásták magukat az elért terepszakaszon, de fő feladatukat nem sikerült megvalósítaniuk.

A 3. Ukrán Front csapatai december 2-án Szekszárdról, Bonyhádról és Kaposvárról verték ki az ellenséget.

A december 5-i szovjet hadijelentés Magyarországot érintő része így hangzott:

„Magyarországon csapataink a Balaton tava és a Dráva-folyó között tovább folytatják támadásaikat, és elfoglalták Szigetvár fontos vasúti gócpontot és még 120 más helységet, közöttük Zamárdi, Balatonföldvár, Balatonboglár, Balatoncsehi (Ordacsehi), Szőlősgyéres, Somogyvár, Öreglak, Boronka, Marcali, Libickozma, Patanya, Merenye, Molvány, Dencsháza, Potony, Lakócsa, Drávafok, Felsőszentmárton, Drávasztára, Sellye és Zaláta helységeket és Szántód, Balatonboglár, Buzsák, öreglak, Kiskorpád, Nagysári (Sári), Sellye és Fenek vasútállomásokat.”

December 9-én Tolbuhin marsall, miután csapatai elérték a Velencei-tó déli körzetét és a Balatont, s kitűnt, hogy a szemben álló ellenséges erők jól kiépített erődvonalra támaszkodnak, elrendelte a támadás beszüntetését.

Ezalatt, december 5-e és 9-e között, a 2. Ukrán Front újabb offenzívát indított Budapest bevételéért: észak és nyugat felől kísérelte meg átkarolni a fővárost.

Az eredmény: a front csapatai Budapesttől északra elérték a Dunát, Érdtől délnyugatra, nagy veszteségekkel járó dunai átkelés után, megközelítették a Margitvonalat, de Budapestig nem jutottak el.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(Idézet: Felszabadulás krónikája)

A fordulat hónapja

A fegyverszüneti kísérlet sikertelensége után a gondolkodó emberek számára már egy pillanatig sem volt kétséges a világháború végkifejlése. Aki figyelemmel kísérte a háború menetét – még ha csak az utolsó évben kapta is fel a fejét az tudta: a német fasizmust csak a csoda segítheti győzelemhez.

A goebbelsi propagandagépezet mind csendesebben terjesztette a bevetett csodafegyverek által elért eredményeket, és egyre kevesebb hír, kommentár foglalkozott a még bevetésre kerülő csodafegyverekkel.

A Harmadik Birodalom Hitler mögött még kitartó katonai és politikai vezetői már csak időnyerésért harcoltak. Részben azért, hogy kivárhassák, míg a szövetségesek feltételezett vagy valóságos ellentétei nyílt konfliktusban robbannak ki, részben pedig azért, hogy legyen idő az atombomba-kísérletek befejezésére és az új sugárhajtású repülőgépek harcba vetésére. Reálisan azonban sem az elsőben, sem a másodikban nem lehetett reménykedni.

A fegyverszünet meghiúsulása tehát csak a szenvedések időszakát hosszabbította meg az országban, a gazdasági romlást fokozta a végtelenségig, amúgy is reakciós politikai hírünket rontotta tovább, de sem a magyar és a német fasizmus vereségét, sem a felszabadított területeken kibontakozó demokratikus fejlődést meg nem akadályozhatta, még csak kétségessé sem tehette.

A felszabadított területeken az új élet normái lassan-lassan kezdtek kialakulni. Makó város megbízott polgármestere 1944. október 12-én a következő „Hirdetmény”-t bocsátotta ki:

„A városparancsnokság rendelkezése alapján az alábbi tudnivalókat közlöm a város lakosságával:

1. Az összes városi ügyosztályok a régi helyükön megkezdték működésüket. A hivatalos óra reggel 8 órától délután 2 óráig tart. Az órák a városi hivatalokban levő, a közép-európai időt mutató órákhoz igazítandók.
2. A katonai parancsnokság engedélye alapján a város külterületén a gazdasági munkák megkezdhetők. Felhívom a város lakosságát, hogy a termények betakarításáról (kukoricatörés stb.), továbbá az őszi gazdasági munkák elvégzéséről (szántás, búzavetés) még a rossz idő beállta előtt gondoskodjék, mivel e munkálatok elvégzése az egész lakosságnak létérdeke.

Felhívom az eddig munka nélkül álló mezőgazdasági és egyéb foglalkozású lakosokat, hogy a kukoricatörés és egyéb gazdasági munkák végzését azonnal kezdjék meg, hogy ezáltal némi keresetre tegyenek szert, és a sertésük hizlalásához szükséges eleséget biztosítani tudják.

3. A város tulajdonát képező csipkési és landori erdőkben a fakitermelési munkálatok folytatódnak. A munkadíj erdővágás esetén a tuskó és 6 cm-nél nem vastagabb rőzse, erdőgyérítés esetén a kitermelt tuskó és rőzse fele része és a kitermelt ölfa kétötöd része.

Tekintettel arra, hogy a tüzelőkészletek kifogyóban vannak, és a mindennapi kenyér biztosításához is szükséges a tűzifa kitermelése, felhívom a város lakosságát, hogy a kitermelési munkálatok során igyekezzék a szükséges tüzelőanyagot biztosítani. Mindaddig, amíg a forgalom meg nem indulhat, a minimális tüzelő csakis ily módon biztosítható. Amíg a hullámtéri erdőkben fa található, addig a városparancsnokság rendelkezése folytán a város utcáin és parkjaiban levő fák kivágása a legszigorúbban tilos. Akit a rendőrparancsnokság utcai fa kivágásánál tetten ér, attól a városparancsnokság minden további segítséget megvon.

4. A vámőrlés az összes belterületi malomban megindult.
5. A liszt- és kenyérjeggyel rendelkezők – tehát ellátatlan lakosság – a városháza földszint 1. számú helyiségében a jegyek ellenében búzautalványt kaphat, éspedig fejenkint és havonkint 20 kg búzáról szóló utalványt, egyelőre 3 hónapra, tehát 1944. évi december hó 31-ig. Az őrléshez szükséges őrlési igazolványt a jelzett hivatali helyiségben egyidejűleg kiállítják.
6. Az adó- és illetékfizetés kötelezettségének mindenki köteles eleget tenni.

Felhívom az adó- és illetékhátralékosokat, hogy tartozásukat sürgősen rendezzék, mert a város egyébként fizetési kötelezettségének eleget tenni nem tud, és a legszükségesebb segélyeket sem tudja folyósítani.

7. A városi épületek (bérházak, kislakások, Bonczos-telepi házak stb.) lakói az esedékes házbért, továbbá a városi földek haszonbér-hátralékosai az esedékes haszonbért 3 napon belül tartoznak rendezni.

A zsidó lakások bérlői az esedékes házbért továbbra is a pénzügyigazgatósághoz tartoznak befizetni.

8. A hullák feltalálásuk esetén azonnal jelentendők dr. Tóth Zoltán és dr. Nacsa Mihály városi halottkémeknél.

Az orvosoktól nyert halottvizsgálati bizonyítvány alapján a hozzátartozók a haláleseteket azonnal jelenteni tartoznak az anyakönyvi hivatalnál.

A személyazonosság megállapítása nélkül halottat csak akkor szabad eltemetni, ha a személyazonosság egyáltalán nem állapítható meg.

Felhívom mindazokat, akik hullákat anyakönyvi bejelentés nélkül temettek el, hogy az utólagos anyakönyvi bejelentést azonnal tegyék meg.

9. Ismételten felhívom az üzlettulajdonosokat, hogy üzleteikben az árusítást kezdjék meg, mert ellenkező esetben a szovjet katonai parancsnokság az üzleteket kinyittatja. Árusítani csakis a megállapított maximális áron szabad.

Az árdrágítókkal szemben a parancsnokság a legszigorúbban jár el.

10. 1944. évi október hó 15-től kezdődőleg a belvárosi és újvárosi református templomokban és a honvéd imaházban az istentiszteletek hétköznap 8 órakor, vasárnap 9 órai kezdettel tartatnak meg.

A szovjet katonai parancsnokság engedélye folytán az istentiszteletek kezdetét harangozás jelzi.”

Csongrád város kirendelt polgári parancsnoka október 13-án adta ki első rendelkezéseit:

„Felhívom a lakosság figyelmét arra, hogy a város orosz katonai megszállás alá került, tehát orosz katonai közigazgatás lépett életbe a mai naptól fogva. Figyelmeztetem a lakosságot, hogy lakóhelyeiket bármilyen szükségletek beszerzése céljából csak reggel 7 órától este 7 óráig hagyhatják el. Aki a fenti időn túl az utcán megjelennék, az orosz járőrök minden előzetes felszólítás nélkül agyonlövik. Mindazok, akik tényleges katonai szolgálatot teljesítenek, akár magyar, akár német hadseregben, a mai nap folyamán a város katonai parancsnokságánál (Szivák tér 6. sz.) fejvesztés terhe mellett okvetlen jelentkezzenek. Ugyancsak halállal bűnhődnek azok is, akik katonákat rejtegetnek, vagy elrejtőzött katonákról tudnak és azt nem jelentik. Nyomatékosan figyelmeztetem a lakosságot, hogy a lakásokból vagy rejtett helyekről sem maguk, sem a lakásokban tartózkodó más személyek ne lövöldözzenek, mert az esetleg megsebesített vagy agyonlőtt orosz tisztért vagy katonáért tíz polgári személyt végeznek ki és a házát is felégetik. Minden néven nevezendő fegyvert (tőrt és a kardot is beleértve) ma estig mindenki köteles a város katonai parancsnokságánál beszolgáltatni. A sötétség beálltától kezdve virradatig a lakásokat el kell sötétíteni. Minden foglalkozási ágbeli egyén, legyen az iparos vagy kereskedő, úgy mezőgazdasági mint ipari munkás, tisztviselő vagy földműves, foglalkozását haladéktalanul köteles megkezdeni. Ha bárkit foglalkozása teljesítése közben akár orosz, akár más részről bántódás érne, haladéktalanul jelentse a város katonai parancsnokságánál, ahol az illetők ellen a legszigorúbb megtorlást teszik folyamatba. Fő célja a város katonai parancsnokságának, hogy a lakosság élet- és vagyon- és közbiztonsága biztosítva legyen, és hogy a békés munka zavartalan folytatható legyen.”

Orosházán megnyílt az első mozi, és a „Népakarat”-ban közzétett hirdetés szerint 1944. október 15-én délelőtt 10 órakor és délután 4 órakor a „Harc Ukrajnáért” című filmet,

délután 2 órakor pedig a „Lermontov életé”-t vetítik;

az orosz híradó címe: „Sztálingrád”.

Az első intézkedések, rendelkezések közvetlenül a szovjet hadsereg községi, városi parancsnokságaitól eredtek. Abban a mértékben azonban, ahogy sikerült helyreállítani a közigazgatást, a katonai parancsnokságok ennek engedték át a polgári élet megszervezését, irányítását, s maguknak csak az ellenőrzés jogát tartották fent. Az első intézkedések – a helyi lakosság életfeltételeinek biztosítása mellett – természetesen mindenekelőtt a harcoló hadsereg érdekét, biztonságának megteremtését szolgálták.

A szovjet hadsereg és a polgári közigazgatás, illetve a civil lakosság viszonyának jobb megértése érdekében – amiről a továbbiakban bőven lesz szó az adott történeti viszonyokba behelyezve, tisztázni kell a megszállás, illetve felszabadítás fogalmak jelentését.

A magyar királyi légierő 1941. június 27-én – a kassai légitámadás hazug ürügyére hivatkozva – megtámadta a Szovjetuniót.

Ugyanezen a napon Bárdossy miniszterelnök bejelentette a Parlamentben: Magyarország és a Szovjetunió között beállt a hadiállapot.

Ezt az antifasiszta koalíció – joggal – úgy tekintette, hogy Magyarország hadüzenet nélkül háborút indított a Szovjetunió ellen.

A magyar királyi honvédség, a gyorshadtest és a 2. magyar hadsereg majd másfél esztendeig támadó hadműveletekben vett részt, majd Voronyezs után mint megszálló haderő tevékenykedett, mérhetetlen pusztítást okozva emberéletben és javakban. A harcot Magyarország nem hagyta abba, sőt a Szálasi-kormány még további erőfeszítéseket tett a totális hadviselés érdekében. Természetes, hogy a fasiszta hadseregeket az ország földjéről kiűző, a hitleri fasizmust hazájában megfojtani készülő szovjet hadsereg a nemzetközi jog értelmében megszállóként érkezett az országba. A háború – ez a könyörtelen, végső óráit élő háború – megkövetelte ettől a hadseregtől, hogy éljen is a megszálló hadsereg jogaival: biztosítsa a harcoló katonaság ellátását, sebesültjeinek gondozását, óvintézkedéseket tegyen az esetleges hátbatámadás ellen, munkába állítsa a civil lakosságot a hadtápvonalak helyreállítása érdekében, ellenőrizze a közigazgatást, hogy az ne hozhasson a hadsereg érdekeit sértő intézkedéseket.

Ez a tény azonban mit sem von le a Szovjetunió felszabadító szerepéből, nem homályosítja el a szovjet hadsereg történelmi küldetését. A szovjet hadsereg eltiporta a fasizmust, összetörte a magyar gazdasági és társadalmi fejlődést gúzsba kötő úri rend önmagát túlélt hatalmát, s ezzel megadta Magyarországnak egy szabadabb, emberibb fejlődés lehetőségét. Az első hetek, hónapok háborús és politikai zűrzavarában itt-ott természetesen elkerülhetetlenül támadt feszültség, ellentmondás a katonaság és a polgári lakosság között, hiszen pillanatnyi érdekeik olykor ellentétesek voltak. A gyorsan múló érdekellentétek mögött viszont Magyarország számára a hosszú távra szóló társadalmi haladás lehetősége tárult fel. A korabeli sajtó igyekezett mindezt megértetni a lakossággal. Az orosházi „Népakarat” 1944. október 18-i számának vezércikkében, „A mi programunk”-ban olvashatjuk:

„A Vörös Hadsereg bevonulása megszüntette a régi rendszert. Most az új rendszer alapjait kell megvetni, mert új rendszer következik. Az a rendszer, amely az anyagi javak igazságos elosztásán alapul. Az a rendszer, ahol az értelem és az emberiesség alapelvén intézik a népek sorsát. Az a rendszer, ahol nem juthat szerephez ködös és tébolyult világszemléletek tömege. Az a rendszer, ahol az emberi szeretet nem kenetteljes frázis, hanem élő valóság. Az a rendszer, amelyet nem a mezítlábas, éhes, rongyos gyermekvédelem jellemez. Az a rendszer, ahol a hazafiasság nem zsivány cselekményt takar, hanem a maga nemes értelmében ragyog. Az a rendszer, amelyben mindenki a részére megfelelő helyen elvégzett társadalmi munka után kultúremberhez méltó életet fog élni.

Az új rendszerben munka nélküli jövedelem nincs. Naplopásból, más emberek bőrére élni nem lehet. Mindenkinek dolgoznia kell, akár a maga kis földbirtokán, akár a munka más területén …

Még arra hívjuk fel mindenki figyelmét, hogy a pillanatnyi helyzetet, amely sok egyéni kellemetlenséget és sérelmet okoz, nem szabad azonosítani az új rendszerrel. Elvárjuk a közvélemény túlnyomó részétől, hogy az ítélet kimondását későbbi időkre halasztják el. Mindenki dolgozzék a maga helyén, legelsősorban a földművelő társadalom végezze el a maga munkáját, hogy megindulhasson újra a termelés. Takarítsák be az őszi termést, szántsanak, vessenek. Mi mindnyájan segítségükre leszünk a nehéz feladatok elvégzésében. Mindenki érezze át, hogy egy világégés porából kell felépíteni az új Magyarországot.”

„Nem 19-ben, hanem 1944-ben vagyunk…”

Az ellenforradalmi Magyarországon az 1921: III. törvénycikk a Kommunista Pártot törvényen kívül helyezte. Már a kommunista eszmék terjesztéséért is börtön járt, s még súlyosabb megtorlással kellett számolniuk azoknak, akik a pártot akarták megszervezni, vagy éppenséggel szervezték is.

1944 őszén a Viharsarokban – és később másutt is – az új élet egyik legbiztosabb jeleként egymás után alakultak a kommunista pártszervezetek. Ha bizonytalanok voltak is az első lépések – szűk vagy széles alapon folytassák a szervezést, kit vegyenek fel a pártba? -, ez nem befolyásolta lényegesen azt, hogy a Kommunista Párt a fejlődés motorja, a legaktívabb párt volt, s az ország jövőjét érintő kérdések tisztázásában messze a többi párt előtt járt.

Az alábbi visszaemlékezések a Viharsarokban kialakult helyzetet tükrözik.

Czakó József, Battonya:

„A pártok megalakulásával kapcsolatban legelsőbbül a volt csendőrlaktanya épületében jöttünk össze. (Akkor még a harcok 4-5 kilométernyire álltak Battonyától.) A közismerten baloldali mozgalmi emberek vettek részt rajta: Jó Márton, és hát név szerint még nem tudom, kik. Ottan döntötték el – félve attól, hogy 4-5 kilométernyire áll még a harc, és bármelyik pillanatban visszajöhetnek -, hogy nem alakítanak mindjárt kommunista pártot Battonyán, hanem a szocdem pártot alakítják meg, és dolgoznak mint kommunisták, illetve dolgozunk mint kommunisták. Így alakult meg legelőször is Battonyán a Szociáldemokrata Párt. Utána pár napra már aztán alakult a Kommunista Párt is.”

Vad János, Hódmezővásárhely:

„1944. október 8-án hajnalban Újváros felől a Vörös Hadsereg harcosai bevonultak a városba. És amikor jöttek, a lakosság itten a katolikus templommal szemben egy üzletet fosztogatott. Én éppen egy nagy háznak a pincéjéből jöttem fel. Bementem oda az üzletbe, és azt mondom a fosztogatóknak, hogy emberek, nem így képzeltük ezt, hogy a felszabadulás első napját is rablással kezdjük. A tietek lesz ez, mert kosztunk nektek és mindannyiunknak lesz. Úgyhogy hallgattak rám az emberek, és kijöttek a helyiségből. És ahogy kitódult a nép, éppen akkor jött oda egy személyautó, négy katonatiszt ült benne. Én nem is vettem annyira figyelembe, mert hátul maradtam, hogy majd lehúzzam a rollót. Amikor odaérnek, megáll a kocsi a katonatisztekkel, és kiszáll egy zömök, széles vállú, olyan 60 év körüli férfi – orosz katonai egyenruhában, ezt hozzáteszem -, és magyarul azt kérdezi tőlem, mit csinálnak itt. Hát, mondtam, sajnos a lakosság ezt az üzletet ki akarta fosztani, és én megakadályozom. Azt mondja: azt maga nagyon okosan teszi. Kicsoda maga? Mondom neki, hogy én, kérem, Hódmezővásárhelyen molnársegéd vagyok, és 932 óta kommunista párttag. Úgy gondoltam, hogy helyes, ha rögtön ezt szögezem le. Azt mondja, üljön be a kocsiba. Beültünk a kocsiba, eljöttünk ide a városháza elé, de itt is álltak olyan tizenöt- húszan, és ezek közül három volt, aki tudott oroszul: egy Katona nevű tanácsnok, aztán egy Szél nevű és Ferenci volt, úgy tudom, a harmadik. Ezek mindjárt elkezdtek ott a tisztekkel beszélgetni, és akkor azt kérdezték tőlem, hogy van-e itt a városban még kommunista? Hát mondom, körülbelül 28-30-ra tehetően vagyunk közismerten kommunisták. Azt mondja, szedjem ezeket össze, és ezekből egy olyan magot hozunk létre, amely alkalmas lesz arra, hogy a városnak a rendjét valamennyire meg tudja őrizni. Október 9-én délelőtt még nem volt itten senki, itt bandáztunk fenn a városházán, lestük, hogy mi lesz, vártuk, hogy valami intézkedés csak történik. Délután 5 óra tájon Vas Zoltán elvtárs Gabrovszki nevű őrnaggyal megérkezett, és akkor felmentünk rögtön a polgármesteri szobába. Ott már ott volt Takács Ferenc, Borsi János, még többen voltak, nem emlékszem már személy szerint, hogy kik, és ezekkel elkezdtünk tárgyalni. Először Borsi János – ez is a történethez tartozik – felajánlkozott, hogy mivel ő 19-ben is direktóriumi tag volt, elvállalja a polgármesterséget. Erre Vas Zoltán azt mondta: elvtárs, nem 19-ben vagyunk, hanem 1944-ben, és most a város létérdeke azt kívánja, hogy itten olyan posszibilis valaki legyen a polgármester, aki a lakosság megnyugtatását hozza, és aki pártonkívüli. Így esett a választás Kis Pálra. Behívattuk. Kis Pál el is vállalta, úgyhogy másnaptól kezdve Kis Pál vezette a várost. 28-an lementünk a munkásotthonba, és a nagy eperfa alatt megalakult hivatalosan a Kommunista Párt. Én lettem a titkára, a Poltári Mihály lett a pénztárnok, az elnöke Mór Sándor. A többiek? Hát ottan voltak Kovács Mihály, Papp Imre, Borsos Sándor, Lévai Bálint, Lévai János, ez a Lévai Sándor, Fári József. Ezekre név szerint emlékszem, a többire így név szerint most nem emlékszem.”

Boros János, Hódmezővásárhely:

„Tizedikén itt összegyűltünk, már akkor a munkásotthonban, tízen vagy tizenöten. Itt elhatároztuk, hogy a Kommunista Pártnak egy helyiséget kell teremteni. Hetünket kiküldtek. Elmentünk lefoglalni a Kokron-palotát, így heten, a nép nevében lefoglaltuk. Minden pártnak volt, aki működött, itt helyisége. A Szociáldemokrata Pártnak, a Kisgazdapártnak, csak éppen a Kommunista Pártnak nem, és ezt néztük ki legalkalmasabbnak. Egy gondnokot találtunk ott, Brescsánszky nevű volt az illető. A nép nevében – mondtuk – lefoglaljuk, édes barátom, ezt a »könnyek palotáját« (így neveztük mink akkor); az nem szólt egy szót sem, nem is mert szólni.

»Könnyek palotájának« neveztük, mert a munkások izzadták azt ki annak a Kokron nevű tulajdonosnak. És ott összetalálkoztam mindjárt ezután egy pár olyan katonával, akikkel együtt voltam 1919-ben. Odasúgtam nekik azonnal, szólj, akit el tudsz érni, hogy gyüjjenek befelé, hívatom. Körülbelül 5-4 nap múlva már begyütt vagy száz ember. Azt se tudták, lesz-e fizetésük, nem lesz-e fizetésük, begyüttek. 200-an is lettek utoljára, mert mindig gyöttek, gyöttek. Körülbelül 4-5 nap múlva állt a vörösőrség – én így neveztem, ma munkásőrségnek mondjuk -, állt a munkásőrség, és elosztottam őket szakaszokba. A Fő utcán rablás kezdődött, tehát az volt a feladat, hogy a város különböző részeiben szakaszonként a rendre és csendre vigyázzanak.”

Szabó Péter asztalosmester, Orosháza:

„Október 12-én már népes piac volt, élelmiszert, tejet és szárnyas állatot lehetett már bőven kapni. Egy rubel egyenlő volt egy pengővel. Pénzünk romlásának semmi nyoma nem volt. Október 14-én megalakult Orosházán a magyar kommunisták helyi szerve, és megkaptuk a tagkönyvet is. Ettől fogva mindenki által ismerten működő párttagok lettünk.”

Krajkó András, Szeged:

„Sajnos, mi a Kommunista Párt szervezésével éppen Vas Zoltán hibájából el voltunk maradva. Mert amikor egyszer lejött ide, akkor éppen száz tagja volt a Kommunista Pártnak. Erre ő azt mondta: »Mit gondolnak, száz kommunista nincs is Szegeden.« Utasítására nekem mint szervező titkárnak el kellett tanácsolnom olyan régi szervezett munkásokat, akikről tudtuk, hogy baloldaliak, becsületesek. Nem lehetett őket a Kommunista Pártba bevenni, mert azt mondták, kérem, nincs itt száz kommunista. Ez húzódott mintegy két hónapig, akkor lejött Farkas Mihály, és akkor az leszidott engem azért, hogy még mindig csak 120 tagja van a Kommunista Pártnak. Álljunk meg egy szóra, mondtam, azért engem nem a lemezesek közül és az utcasarkon szedett össze a párt, hogy így beszéljenek velem. Kérem, mondom, én ilyen utasítást kaptam Vas Zoltántól, és tudtommal az a Központi Bizottságból jött. Akkor a fejét vakarta Farkas Mihály, és azt mondta, induljon meg a párt szervezése erőteljesen. Akkor azokat a pártba jelentkező régi baloldali embereket úgy kellett darabonként visszacsalogatni, mert azok meg voltak sértődve, hogy őket a Kommunista Pártból elutasítottuk.”

A pártszervezetek létrejöttével egyidejűleg megalakultak a különböző rendeltetésű társadalmi, népi bizottságok: a nemzeti, a termelési és az üzemi bizottságok. Mindegyikkel többször fogunk még „munkájuk közben” találkozni. Itt most elsőnek – és ez nem érdemi, nem is időrendi besorolás, hiszen ezek a bizottságok mind szinte egyszerre alakultak, s a maga területén mindegyik nélkülözhetetlen lévén, nehéz lenne őket egymás elé vagy mögé állítani – az üzemi bizottságokról, a munkástanácsokról ejtenénk néhány szót; aztán később majd még többet is. Az üzemi bizottságokat a tulajdonosok nélkül álló, háborús sérüléseket szenvedett gyárak üzembe állításának szükségessége hívta életre. A munkások jól látták, hogyha nem akarnak éhen halni, s a gyárat, az országot nem akarják veszni hagyni, termelniük kell. A nagyobbrészt elmenekült tőkés tulajdonosok, üzemvezetők, mérnökök munkáját volt hivatva pótolni, új, demokratikus tartalommal kiegészítve, az egyes gyárak üzemi bizottsága.

Agócsi János, Szeged:

„Az első üzemi tanács megalakulásáról eredeti jegyzőkönyvem van.

»Jegyzőkönyvi kivonat. A Szegedi Kenderfonógyár üzemvezetőségének, Szeged város polgármesteri hivatal gazdasági szakbizottságának utasítása folytán megalakult üzemi tanács a következő tagokból állt: Strack Ádám, Kovács József, Agócsi János, Borbély Jenő, Török Gábor, Szőcs Sándor, Péter Lajos. Az üzemi tanács hatásköre és kötelessége a következő: részt vesz az üzemi élet minden megnyilvánulásában. Nevezetesen: 1. teljes jogú ellenőrzés; 2. felmerült panaszok felülvizsgálása; 3. a közellátás ügyeinek ellenőrzése és részbeni intézése; 4. az üzem valamennyi alkalmazottjának a szakcsoportjába való tömörítése, valamint azoknak a Kommunista Pártba való politikai beszervezése; 5. a szociális berendezkedés megszervezése és fejlesztése; 6. esetenként felmerülő kérdésekben határoz. A tanács tagjai üzemi hibák és előre nem látható esetekben régi munkakörükben is dolgoznak, és ezért a normális munkaidő keretében fizetést nem igényelnek. Az üzemi tanács tagjakénti minőségben tagonként heti 150 pengőt fog a Szegedi Kenderfonógyár Rt. pénztárából folyósítani mindaddig, amíg a központi irányítás ezen járandóságot véglegesen nem rendezi, vagy a pénzviszonyokban beállható változás ezt szükségessé nem teszi. Szeged, 1944. október 27. Strack Ádám elnök, Agócsi János jegyző.«”

A másik Magyarországon.

Október 16-án délután 4 és 5 óra között a budai királyi Vár egyik fürdőszobájában Horthy kormányzó aláírta a saját lemondásáról és Szálasi miniszterelnöki kinevezéséről szóló okmányokat.

A Szálasi-kormány október 17-én tartotta első minisztertanácsi ülését, amelyen megállapították az 1945. január 1-ig megoldandó feladatok sorrendjét.

Szálasi másnap, október 18-án, a késő délutáni órákban jelentkezett Veesenmayer német követnél; egyrészt, hogy beszámoljon a minisztertanács előző napi üléséről, másrészt, hogy átvegye a Harmadik Birodalom követétől az azonnali intézkedések listáját.

A németek első követelése: Magyarország a havi háborús hozzájárulás összegét 200 millióról emelje fel 300 millióra!

Szálasi ígéretet tett a követelés teljesítésére…

Más téren is a nácik elképzeléseinek megfelelően alakultak az események. Különösen áll ez a zsidókérdés keményebb kezelésére. Budapesten már október 15-én, a késő délutáni órákban súlyos zsidóellenes atrocitások történtek. A pogromhangulat a következő napokban még fokozódott.

Október 20-án Ribbentrop az alábbi távirati utasítást küldte Veesenmayernek:

„Különvonat, 1944. október 20. 23,13 óra
Érk.: 1944. október 21. 0,15 óra
No 2262. 20. 10-ről
Birodalmi Külügyminiszter
Hivatala 1068/44 R

Citissime!
Titkos birodalmi ügy

Diplogerma Budapest
Számjeltáv. (Titkos rejtj. felhaszn.)

Titkos jelzés titkos birodalmi ügyekben

Csak a követnek személyesen

Arra kérem Önt, ne akadályozza meg a magyarokat olyan intézkedések végrehajtásában, amelyek ellenségeink előtt kompromittálják őket; ellenkezőleg, minden módon nyújtson nekik támogatást; különösen érdekünkben áll, hogy a magyarok most a legélesebben járjanak el a zsidók ellen.”

Megkezdődött a Nyilaskeresztes Párt hatalomátvétele vidéken is. Íme erről az első dokumentum. A Hungarista Mozgalom Vas vármegyei szervezete 1944. október 22-én a következő értesítést küldte az alispánnak:

„A Nyilaskeresztes Párt-Hungarista Mozgalom Országos Pártépítés Vezetőjének 1944. okt. 18-án kiadott szervezeti utasítása alapján közlöm Alispán úrral, hogy a hatóságok rendfenntartó munkájának és a Nemzet politikai akaratának biztosítása érdekében múlhatatlanul szükségesnek tartom, hogy Alispán úr vezetése alatt álló hivatalhoz pártmegbízottat küldjenek ki.

Közlöm Alispán úrral, hogy a pártmegbízott joga és kötelessége a teljes ügymenetet ellenőrizni, és szükség esetén joga és kötelessége utasítást adni.

A pártmegbízott: Ormándy János kamarai titkár.
Szombathely, 1944. október 22.”

Az új belügyminiszter, Vajna Gábor, 1944. október 24-én rendeletet adott ki a hatóságok és a Hungarista Mozgalom fegyveres pártszolgálata közötti együttműködés biztosításáról.

A rendelet fontosabb pontjai:

„Annak, hogy a hungarista állameszme célkitűzései minél előbb és minél erőteljesebben érvényre jussanak, alapfeltétele az, hogy a törvényes rend mindenki által megtartassék. Ez elsősorban a közigazgatási hatóságok és a közbiztonsági szervek feladata, de abból kiveszi részét a Pártszolgálat is.”

Továbbá:

„A Pártszolgálat, mint a Nyilaskeresztes Párt-Hungarista Mozgalom végrehajtó szerve, az államvédelmi szolgálat teljesítésében saját elöljáróinak rendelkezései szerint és a közigazgatási hatóságok, valamint a közbiztonsági szervek megkeresései alapján jár el.”

Végül:

„A Pártszolgálat önállóan nem jár el, hanem segédszerve a közbiztonsági szerveknek.”

Egy helyi rendelet – Szentgotthárdról:

„1. A községháza azonnali fellobogózása a német és magyar zászlóval (egy héten át) a Szálasi-kormányzat életbe lépte alkalmából.

2. A Führer-kép azonnali elhelyezése a községi irodában és a Horthy-képek eltávolítása; később az új államfő képe is elhelyezendő. Führer-képet és horogkeresztes zászlót e célból egyelőre a helyi csoport bocsátja rendelkezésre.
3. A jelenlegi községi képviselő-testület csak a kezelési ügyeket intézi el az új községi vezetőség kinevezéséig. A községi bíró teendőit, aki a lakosság vagy ennek egy részét előnyben vagy hátrányban részesíti (beszállásolás, kényszermunka, jegyek és ruházati juttatások stb.), azonnali hatállyal a helyi csoportvezető, illetőleg a rangidősebb helyi hivatalnok látja el. A jegyző csak a helyi csoportvezetővel egyetértésben cselekedhet, és a csoportvezetőnek ellenőrzési joga van a rendelet végrehajtása tárgyában.
4. Az összes helyi csoportok jelöljenek ki otthonuk részére egy üresen álló zsidó házat, és ezt a jegyző által foglaltassák le.
5. A helyi csoportvezető állandóan tartsa fenn a jegyzővel az érintkezést, és a községházából tartsa fenn távbeszélő útján az összeköttetést a körzetvezetőséggel.
6. Szabotálok nem lesznek kímélve, és a csoportvezető a hatóságok előtt nyomatékosan szerezzen érvényt rendeleteinek.”

Ismét – és még hányszor majd! – szólni kell a menekülésről, amely október végén új fordulatot vett. A hatóságok egy hónappal előbb visszafogni igyekeztek a lakosság menekülési lázát, mert az szerintük erősebb volt annál, mint ahogy a körülmények indokolták volna.

Alig egy hónap elteltével megváltozott a helyzet. A szovjet hadsereg megállíthatatlan előrehaladása láttán az emberek gondolkodóba estek afölött, hogy érdemes-e batyut kötni a hátukra és nekivágni a háborús nagyvilágnak; a hatóságok viszont ugyanakkor, ugyancsak a hadiesemények hatása alatt, de más céllal, elkezdtek a kényszer-kitelepítés gondolatával foglalkozni.

Szekszárdon 1944. október 27-én a polgármesteri hivatalban a következő „hivatalos jegyzet” készült:

„A m. kir. kormány a régi kormány felfogásával szemben a veszélyeztetett területek teljes személyi és anyagi kiürítését rendelte el. A polgári kiürítés nemre és korra való tekintet nélkül nem önkéntes többé, hanem kötelező. Erre a parancsnokság készüljön fel, és a katonai, valamint polgári szerveket haladéktalanul tájékoztassa. A kiürítés ütemére és mikénti végrehajtására az intézkedés következik. Ezt a rendeletet az országmozgósítási kormánybiztos közölte a honvéd kerületi parancsnoksággal. A rendelet egyébként ad 385/om. 1944. szám alatt az om. kormánybiztostól megérkezik. A rendelet egyelőre csak tájékoztatásul szolgál, vele pánikot kelteni nem szabad, a kiürítés még nincs elrendelve, és még a kiürítésre kerülő területek sem ismeretesek.”

Ha a kényszer-kitelepítésre nem is került sor, 1944 október végén, majd a hideg, esős novemberben, a havas decemberben szomorú emberáradat lepte el az országutakat, különösen a Duna-Tisza közén, hogy átkelvén a Dunán, biztonságosabbnak hitt területre jusson.

A kecskeméti eseményeket Molnár Erik kecskeméti ügyvéd, a majdan megalakuló Ideiglenes Kormány népjóléti minisztere idézi:

„A város kiürítésekor letartóztattak mint kommunistát, és Németországba akartak deportálni.

A deportálás elől egész különleges módon sikerült megmenekülni. A szovjet hadsereg a város alatt volt már. Nyilvánvaló volt, hogy egy pár napon belül a szovjet csapatok kezén lesz Kecskemét; és akkor a városi burzsoáziának az a része, mely nem menekült el, hanem visszamaradt a városban, egy küldöttséget menesztett a tábori csendőrség parancsnokához, ahhoz, aki engem letartóztatott, és kérte, hogy helyezzenek engem szabadlábra, mert nekik jobb az, hogyha a szovjet csapatok bevonulása után én veszem át Kecskemétnek az igazgatását, semmint valaki más. És erre engem tényleg szabadlábra helyeztek.

A felszabadulás egy tanyán ért Kecskemét környékén; mivel nyilasok tartották a hatalmat a kezükben, tehát tanácsos volt távol lenni a várostól.

A város felszabadulása után körülbelül hat hétig Kecskeméten polgármesterhelyettes voltam. Kecskeméten az életet akkor a teljes kihaltság jellemezte. Abban az utcában, ahol én laktam, az egyetlen lakott lakás az enyém volt. Tudniillik a várost erőszakkal kiürítették, a lakosságnak egy nagy része eltávozott, egy nagy része viszont a szőlőkben húzódott meg. Ezek aztán a szovjet csapatoknak a bevonulása után lassanként visszaszivárogtak a városba, és így egyre jobban nőtt a városi lakosság száma. Valamilyen népszámlálásfélébe kezdtünk annak a megállapítására, hogy hányan vagyunk Kecskeméten. Lehettünk ezren, ezerötszázán az első napokban. Ez a szám azután folyton növekedett.”

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A nagy per

1938 március 4 ― március 14

(idézet: Moszkvai jelentés – Davies)

JELENTÉS AZ ÁLLAMTITKÁR ÚRNAK
LITVINOV KÜLÜGYI NÉPBIZTOSSAL
FOLYTATOTT TANÁCSKOZÁSOMRÓL

Moszkva, 1938 március 4.
Szigorúan bizalmas!

Sir,

engedje meg, hogy Litvinov külügyi népbiztossal a külügyi népbiztosságon folytatott széleskörű megbeszélésemről tudósítsam.

Találkozásunk kezdetén először is szerencsekívánataimat fejeztem ki a Papanin-féle északsarki felfedező expedíció sikeres befejezése és e bátor orosz tudósok megmentése alkalmából. Közöltem vele azt is, hogy az elnök és a külügyminiszter egyaránt amaz óhajukat tolmácsolták, hogy az Egyesült Államokban tett látogatássom után és Belgiumba való áthelyezésem előtt még egyszer visszatérjek a Szovjetunióba, hogy jelentésemet és munkámat itt fejezzem be és hivatalos elutazásom előtt elbúcsúzzak a hatóságoktól. Litvinov népbiztos megköszönte a sarkvidéki utazók megmenekülése alkalmából tett szerencsekívánataimat. Áthelyezésem miatt igen szeretetreméltó módon sajnálkozását fejezte ki. Ez alkalommal érdeklődött Roosevelt elnök hogyléte iránt, örült, hogy egészséges és ismét hangsúlyozta, mennyire csodálja, amiért síkraszállt a demokratikus eszmék és a béke érdekében. Ugyancsak csodálattal beszélt a kereskedelmi szerződések tervezetéről, melyet Hull államtitkár „annyi bölcsességgel és előkelő szellemmel” készített elő.

Majd megemlítette, nagyon nyugtalanítja Trojanovszki nagykövet jelentése. Trojanovszki közölte vele, hogy az amerikai kormány felfogása szerint az itteni amerikai diplomáciai missziót a szovjet kormány nem kezeli kellő előzékenységgel. Ez annyira aggasztotta, hogy személyesen tanulmányozta az emlékiratot, melyet a kormány juttatott Trojanovszki nagykövethez. Gondos tanulmányozás után azt a következtetést vonta le, hogy az adósságok kérdésén kívül az összes felhozott ügyek részben jelentéktelenek, részben már az Egyesült Államok megelégedésére intéződtek el. Az emlékiratból kivilágló magatartást különösen azért fájlalja, mert ez szomorú jutalom a Szovjetunió és a külügyi népbiztosság hallatlan fáradozásaiért, hogy az Egyesült Államokkal a leg- előzékenyebben bánjanak. Hangsúlyozta előttem és biztosra várja, hogy ezt kormányommal is közlöm, hogy a Szovjetunió többet tett az Egyesült Államok érdekében, mint bármely országért s erre a jövőben is rendelkezésre áll. Ennél a kérdésnél hosszabban időzött és megemlítette, gondoljak arra, hogy egyetlen letartóztatott amerikai állampolgárért több ellenséges hangú sajtóközlemény jelent meg, mint többszáz német vagy más nemzetiségű fogolyért, akiket országuk diplomáciai képviselője még csak meg sem interjúvolhatott.*

―――

* A Rubens-esetről van szó, ez távollétemben történt. Mihelyt értesültem erről, megbeszéltem az ügyet a külügyminiszterrel és Trojanovszki nagykövettel, sikerült is az ügyet elsimítani.*

Nem érti, miért keletkezett ebből ilyen sajtóhadjárat és miért kezelték úgy az ügyet, hogy ilyen sajtómegnyilvánulásokra adott alkalmat, hiszen az utolsó két hónapban ő két hasonló ügyet nyomban elintézett, mihelyt én közvetlenül fordultam hozzá. Hangsúlyozta, hogy H … esetében késedelem nélkül teljesítette kívánságomat és hogy a fogságban levő H …-t amerikai diplomáciai tisztviselők meginterjúvolták. P … esetére is hivatkozott és emlékeztetett arra most is, hogy P … esete elég súlyos volt, tanúskodnia kellett volna, mégis közbelépésemre azonnal megkapta a kiutazási vízumot. Pedig P … tettleg is megtámadott egy szovjethivatalnokot. E két újabbkeletű példa figyelembevételével nehezen tudja megérteni, hogyan támadhattak ezek a kellemetlenségek, hiszen az említett esetekben csak közvetlenül, formaságok nélkül őhozzá kellett fordulnom és máris gyorsan, eredményesen elintéződtek.

Azt is hangoztatta Litvinov, képzelhető, milyen súlyos helyzetben van kormánya, milyen rendkívüli körülmények kényszerítik arra, hogy százával tartóztasson le német és egyéb állampolgárokat s megakadályozza, hogy érintkezésbe lépjenek országaik diplomáciai képviselőivel. Ezzel szemben az Egyesült Államok irányában egészen más magatartást tanúsítanak, ami a legutóbbi hónapok eseményeiből is kitűnik. Végezetül sajnálkozott, hogy mindezek ellenére, idáig fajultak a dolgok. Az ismert tényállás alapján általánosságban válaszoltam.

Ezután Litvinov népbiztos más tárgyra tért át ezekkel a szavakkal: „Most azonban hagyjuk a jelentéktelen dolgokat és térjünk át a nagy problémákra.” Érdeklődött, milyen hatása van az elnök chicagói beszédének és miképpen ítéli meg az Egyesült Államokban a közvélemény az elszigetelődés politikáját. Erre a kérdésre azt feleltem, hogy az angol események, az Eden—Chamberlain-féle parlamenti válság, legalább is pillanatnyilag fokozták az Egyesült Államokban az elszigetelődésre irányuló beállítottságot.

Az általános európai helyzetről Litvinov azt a nézetét fejezte ki, hogy Hitler és Mussolini alighanem megdolgozták Chamberlaint a helyszínen és Chamberlainnek ügyesnek kell lennie, hogy igazolhassa magát országának közvéleménye előtt. Lehetséges, hogy a diktátorok annyira sarokba szorítják Chamberlaint, hogy erre kénytelen lesz valami papirosbékét kötni, aminek gyakorlati értéke nincs, csak arra lesz jó, hogy a belpolitikában port hintsen a szemekbe.

NAPLÓ

Moszkva. 1938 március 4.

A volt „Nemesek Házában” — ma szakszervezeti székház — megkezdődött Bucharin, Rykov és társainak hazaárulási pere. Minden külföldi követség csak egy belépőjegyet kaphatott, ezért nem vihettem magammal tolmácsot. Közvetlenül az amerikai sajtó kiküldöttei előtt ültem és ha az elhangzottakból valamit érteni akartam, a vallomások felől csak az ő fordítójuktól érdeklődhettem. Szerencsére mellettem ült az észt követ, Koznik gróf; kifogástalanul beszél angolul és suttogva tolmácsolta az elhangzottakat Koznik a cári hadseregben szolgált és fiatalkorában Pétervárott végezte tanulmányait. Vajmi nehéz volt borzongás nélkül a vádlottak padjára pillantanom. Ott ült Kresztinszki helyettes népbiztos, neki mutattam be még alig egy év előtt meghatalmazásomat; Rosengoltz kereskedelmi népbiztos, aki tavaly, ugyanebben a hónapban vidéki házában látott vendégül; dr. Pletnov, a szívspecialista, aki orvosi kezelésben részesített s akit nagyon jól ismertem és ott volt a pénzügyi népbiztosság titkára, Grinko. Mindezek alig három méternyire előttem ültek a vádlottak padján.

NAPLÓ

Moszkva. 1938 március 5.

Löncs Litvinovval dácsájában. Értekezésünk anyagát megküldtem a kormánynak.

JELENTÉS AZ ÁLLAMTITKÁR ÚRNAK
A MOSZKVAI ÁLLAPOTOKRÓL
A TISZTOGATÁS IDEJÉN

Moszkva, 1938 március 8.

Sir!

Bátorkodom átnyújtani egy emlékiratot, melyben …. követtel a mai napon, 1938 március 6-án folytatott tanácskozásomról tudósítom. Véleménye szerint más országokkal szemben a szovjetkormány véglegesen az elszigetelődés politikája mellett határozott.

Mikor a világhelyzet megbeszélésére tértünk át, nyíltan kimondotta, hogy az Egyesült Államok (saját szavait idézem) „a természet és Isten” legnagyobb ajándéka a világnak, mert benne védelmet és menedéket talál a vallásszabadság, a magántulajdon, az egyéni biztonság és a személyes szabadság.

NAPLÓ

Moszkva, 1938 március 8.

Ismét elmentem a Bucharin-per tárgyalására, nyolc napja kezdődött és én napról-napra ott vagyok.

Dr. Levin vallomást tett Jagoda, a titkosrendőrség főnöke ellen, aki őt és barátait arra akarta kényszeríteni, hogy Maxim Gorkijt és fiát „halálra kezeljék”, ez is az összeesküvők céljai közé tartozott, hogy diszkreditálják a Kremlt. Félelmetes és bizarr história.

A pletyka szerint az ügy hátterében csakugyan Jagoda, az egyik vádlott áll, aki halálosan beleszeretett a fiatal Gorkij szép feleségébe s az idősb Gorkijra azért haragudott meg, mert beleavatkozott és megzavarta a „háromszöget”. Mondják, Jagoda tartott Gorkijtól, aki nagyon népszerű az orosz nép körében. Azt beszélik, részben ez az oka annak, hogy Jagoda meg akarta vesztegetni az orvosokat, „kezeljék halálra” a költőt, aki tuberkulotikus.*

―――

* Mikor Jagoda később, a nyilvános tárgyaláson tett vallomást, engedélyt kért, hogy erről a személyes ügyéről zárt ülésen szólhasson. A pletyka tehát a nyilvánosság előtt, hogy úgy mondjam, aktaszerű, hiteles igazolást nem nyert, általában azonban valónak fogadják el.*

FELJEGYZÉS

Moszkva, 1938 március 8.

Reynaud nyilatkozott Párisban az orosz perekről. Azt mondotta, hogy ezzel olyan helyzet keletkezett, mely nyugtalanító tényező az európai béke megőrzésével kapcsolatos nehézségek közepette. Másrészt kétségtelen, hogy a béke mellett szólnak a Szovjetunió ember- és nyersanyagban felhalmozott hatalmas készletei, ez a tényező nagyjelentőségű a hatalmak egyensúlyában.

Itt a perek aggasztó mellékzöngéje. Az európai béke szempontjából igen nagy kár, hogy bizonyos fokig megrendítik az orosz kormányba vetett bizalmat, kétséget keltenek, hogy megbízható tényező-e Hitlerrel szemben.

LEVÉL MRS. EMLEN GROSJEANNAK

1938 március 8.

Kedves Bijoux!

Múlt héten minden nap elmentem a Bucharin-per tárgyalására. Bizonyára elolvastad az erről szóló újságcikkeket. Rettenetes. Intellektuális érdeklődést keltett bennem, mert ismét tápot adott kritikai érzékemnek, már pedig kritikai érzékre van szükség, hogy az ember mérlegelhesse a tanuk szavahihetőségét, hogy elválassza a búzát a konkolytól, — más szóval, hogy megkülönböztesse az igazságot a valótlanságtól — amiben én ügyvédi tevékenységem folyamán sokéves gyakorlatot szereztem.

A peres eljárás folyamán az emberi természet összes alapvető hibái és gyöngéi megnyilatkoznak — így a legcsúnyább személyes becsvágy. Kibontakoznak belőle egy összeesküvés körvonalai; meg akarták buktatni a mostani kormányt s ez majdnem sikerült is.

A mostani vallomásokból kiderül, mi történt a múlt nyáron, ezt akkor még nem értettük. Bizonyára emlékszel még, a követségi tisztviselők beszélték nekünk, micsoda hallatlan sürgés-forgás van a Kremlben, kapui azonban a nyilvánosság előtt zárva voltak; számos jel vallott arra, hogy valami agitáció folyik s az őrség egészen más típusú katonákból került ki. Az őrséget akkor szinte kizáróan georgiaiak látták el, Sztálin szűkebb hazájának népe.

Kresztinszki, Bucharin és a többiek igen-igein, érdekes vallomásai azonban azt a hitet keltik bennünk, hogy a Kreml akkori aggodalmai alaposak voltak. Most kiderült, hogy 1936 november elején összeesküvést szőttek abból a célból, hogy a következő év májusában államcsínyt hajtsanak végre. Az összeesküvés élén Tuchacsevszki állt. Úgy látszik, akkor valóban a végsőkig kiéleződött, sikerül-e az akció vagy sem?

A kormány azonban a legnagyobb energiával és gyorsasággal cselekedett. A Vörös Hadsereg tábornokait agyonlőtték, az egész pártszervezetet kitisztogatták és vasseprővel söpörték ki. Majd kiderült, hogy néhány vezető személyiséget is megmérgezett az összeesküvés szelleme és valóban együtt dolgoztak a német és japán titkos szolgálat szervezeteivel.

Ebből magyarázható jelenleg a hatóságoknak külföldiekkel szemben megnyilvánuló ellenséges magatartása is, az ország területén több külföldi konzulátus bezárása és egyéb hasonlók. Őszintén szólva, a hatalom birtokosainak nem is lehet felróni, hogy így reagáltak, ha tudták mindazt, ami a perben napvilágra került.

NAPLÓ

Moszkva, 1938 március 12.

Ismét ott voltam a bírósági tárgyaláson. Pletnov, Rosengoltz és más vádlottak „utolsó szavai” szivettépően érdekesek és tragikusak voltak. Alig esztendeje mult, hogy Grinko, Kresztinszki, Visinszki államügyész, Ulrich báró, Mikojan, Rosov és Vorosilov társaságában voltunk dinére hivatalosak Rosengoltz dácsájában. Egyikükre-másikukra egyáltalán nem hatott, amikor arról beszéltem, hogy egy külső háború veszélye most velünk szemben fennálló adósságuk megfizetésére ösztönözhetné őket. A vendégek egy része, akik most a vádlottak közt foglalnak helyet, saját vallomásuk szerint egyenesen kívánták a háborút! Nem így nyilatkozott Vorosilov és néhány társa. Ő akkor — egy évvel ezelőtt — az Egyesült Államokkal szemben fennálló adósságok megfizetése mellett foglalt állást.

JELENTÉS AZ ÁLLAMTITKÁR ÚRNAK
A BÍRÓSÁG ÍTÉLETÉRŐL
A BUCHARIN-PERBEN

Moszkva, 1938 március 17.

Sir!

Bátorkodom tudatni, hogy ezennel megerősítem kábelsürgönyömet, melyben sifrírozva közöltem az ú. n. Bucharin-féle hazaárulási monstre-perben a bíróság ítéletét.

Kábelsürgönyöm szövege rendes folyóírásba áttéve a következő:

1938 március 13-án körülbelül reggel öt órakor a bíróság az összes vádlottakat bűnösnek mondta ki s ítéletet hozott felettük. Három vádlottat szabadságvesztésre ítélt, az összes többiekre golyóáltali halált szabott. Utóbbiak közé tartozik a szovjetkormány nyolc kimagasló tagja, köztük egy volt kormányelnök, hat volt kormánytag, egy neves pártvezér és a Politbüró tagja s végül az Unióban egyesült köztársaságok egyikének volt elnöke. Börtönbüntetést kapott egy volt londoni és párisi nagykövet, a berlini szovjet nagykövetség egy volt tanácsosa és egy híres szívspecialista.

A tanuknak s a tanúskodás módjának napról-napra való megfigyeléséből, valamint önkéntelenül megnyilvánuló beismerésekből és a per más sajátságos jelenségeiből, melyekről külön jogtudományi emlékiratot lehetne kidolgozni, arra a meggyőződésre jutottam, hogy a vádiratban felsorolt s a szovjet törvénykönyvbe ütköző bűncselekmények megfelelő számban nyertek bizonyítást ahhoz, hogy józan gondolkodás szerint méltányosnak tartsuk a hazaárulás alapján a politikai vádlottakra kimondott ítéletet és a szovjet büntetőtörvénykönyv szerint kiszabott büntetéseket. Azok a diplomaták, akik rendszeresen látogatták a tárgyalásokat, arra az egyértelmű meggyőződésre jutottak, hogy a per erős politikai ellenzék lappangását s egy komoly összeesküvést leplezett le s a Szovjetunióban az elmúlt félesztendő folyamán lezajlott érthetetlen eseményekkel a diplomaták a per alapján most jöttek tisztába. A vélemények csupán abban tértek el, mennyire jutottak a vádlottak az összeesküvés gyakorlati megvalósítása terén s az akció mily mértékben volt egységes.

„Az ötödik brigád” Oroszországban*

―――

* Az alábbiak csak 1941-ben, a németek oroszországi betörése után íródtak, az összefüggés okából mégis ide kell beiktatnunk, mert azt tárgyalják, hogy a hazaárulási perek hogyan semmisítették meg Oroszországban Hitler „ötödik brigádját”.*

Miután hazafelé tartva átutaztam Chicagón és résztvettem régi egyetememen az akadémiai fokozatok kiosztásával kapcsolatos júniusi ünnepségeken, megkérdezték, hajlandó volnék-e előadást tartani az egyetemi klubban, a wisconsini társaságok részvételével. Éppen három nappal Hitler oroszországi betörése után történt. A hallgatóság köréből valaki megkérdezte: „Hogyan áll a Szovjetúnióban az ötödik brigád?” Habozás nélkül feleltem: „Nincs. Mind agyonlőtték.”

A vonatban ismét eszembe jutott ez a kérdés. Ha az ember alaposan meggondolja, valóban furcsa, hogy a nácik legújabb inváziója alkalmával egyetlen szó sem hangzik el az orosz vonalak mögött folytatott „belső munkáról”. A Szovjetunióban a német hadvezetőséggel együtt dolgozó „hátbatámadásának szinte kísérlete sem történt. 1939-ben a prágai bevonulásnál aktív katonai támogatást nyújtott Heinlein csehszlovákiai szervezete. A norvég betörésnél ez megismétlődött. A Szovjetúnió mai képén teljesem hiányzanak Heinlein szudetái, Tiso szlovákjai, a belga Degrellek és a norvég Quislingek.

Átgondoltam ezeket a kérdéseket s ekkor hirtelen felvillant bennem, hogy ottartózkodásom alatt a szovjetunióbeli eseményeknek olyan jelentősége is lehet, melyre eddig nem gondoltam. Washingtonba érkezve hamar újra átolvastam régi naplófeljegyzéseimet s a kormány engedélyével bepillantottam újra néhány hivatalos jelentésembe.

Akik 1937—1938-ban a Szovjetunióban tartózkodtunk, egyikünknek se jutott eszébe, hogy lehetséges egy „ötödik hadosztály” is. Ez a fogalom akkor még ismeretlen volt. Csak újabban születtek meg ezek a szavak: ötödik hadosztály, belső front — mint a nemzetiszocialista hódítási technika termékei.

Általában a beavatottak bizonyára számoltak azzal, hogy Hitler ilyen módszereket is alkalmaz, de ezek is ama dolgok közé tartoztak, melyek sokak szerint, egyszerűen lehetetlenek. Csak az utolsó két évben derült ki a Dies-bizottságok és az F. B. I. tevékenysége segítségével, hogy milyen működést fejtettek ki a német szervezetek minálunk és Dél-Amerikában s csak azóta tudjuk, a német ügynökök hogyan dolgoztak együtt a német, csehszlovák és osztrák árulókkal, akik bentről adták el országukat, miközben előkészítették, segítették Hitler támadásait.

Nyilvánvaló, hogy a Szovjetunióban is hasonló módszerekkel folyt ez a művelet már 1935-ben s előkészítette a német támadást, rajtaütést.

Most látjuk, hogy a szovjetkormány, már annakidején élénken figyelte a legfelsőbb német katonai körök és a politikai vezérek terveit, valamint a szovjetunióbeli „belső frontot”, melyek a német támadás előkészítését szolgálták.

Mialatt ezeken a lehetőségeken töprengtem, egyszerre úgy láttam magam előtt az elmúlt tragikus eseményeket, ahogyan akkor kellett volna látnom. Az esetet az 1937-i és 1938-i ú. n. hazaárulási vagy tisztogatási perekben tálalták fel s ezeken a hallgatóság soraiban magam is résztvettem. Most ebből a szempontból olvastam újra át a tárgyalásokról szóló tudósításokat és saját akkoriban kelt följegyzéseimet. Arra a megállapításra jutottam, hogy ezekben a perekben a beismerő vallomást tevő szovjet Quislingek és a tanúvallomások leleplezték és nyilvánosságra hozták a német ötödik hadoszlopnak úgyszólván összes fogásait és cselszövényeit. Azóta bőven volt alkalmunk más országokban megismerkedni ezzel a szervezettel.

Meggyőződtem arról, hogy a szovjetkormány tisztában volt azzal, hogy ez a tevékenység folyik, ez a legnagyobb mértékben nyugtalanította s erélyes kézzel fogott elnyomásához. 1941-ig, vagyis a németek betöréséig az előbb megszervezett ötödik hadoszlop minden nyomát eltörölték.

Ugyancsak nehezen értettük meg annakidején azt a másik jelenséget, miképpen és milyen eszközökkel járt el a szovjetkormány 1937-ben és 1938-ban a német és az olasz konzuli hatóságokkal szemben, de az időközben lezajlott események most már erre is világosságot derítettek. Kíméletlenül jártak el, egyszerűen ügyet sem vetettek arra, hogy ez milyen hatást kelt az érintett országok közvéleményében. A szovjetkormány eljárását azzal indokolta, hogy ezeket a konzulátusokat be kellett szüntetni, mert belpolitikai és földalatti üzelmekben vettek részt. Abban az évben a jelentések, melyek az egész országon végighullámzó per- és kivégzési lavinákról szóltak (a „tisztogatásról”), mind azt rótták fel a vádlottaknak, hogy áruló aknamunkát végeztek, bűnösök abban, hogy „külföldi hatalmat” támogattak a szovjetállam megbuktatása érdekében.

A per folyamán az amerikai újságírók esténként, a gyakran éjszakába nyúló tárgyalások után egy kis vacsorára és sörre gyűltek a nagykövetség épületébe és itt „megtárgyaltuk” a nap eseményeit. A laptudósítók közt volt a New York Times részéről Walter Duranty és Harold Denny, a New York Herald Tribune részéről Joe Barnes és Joe Philips, az Associated Press-től Charlie Nutter vagy Dick Mussock, a United Press képviseletében Norman Deuel és Henry Schapiro, az International

News-től Jim Brown és a Manchester Guardian képviseletében Spencer Williams. Csupa pompáseszű, nagytehetségű ember, nagy bizalmat keltettek bennem. Igen sokra értékeltem, hogyan ítélték meg a szovjet életében szereplő embereket, helyzeteket és fejlődési jelenségeket. Eredeti hivatásom folyamán magam is sokszor emeltem vádat bűntettesek ellen és sokszor láttam el vádlottak védelmét. Schapiro is jogász volt és oklevelét a moszkvai egyetem jogi fakultásán nyerte. Ismerte a szovjet jogrendszerét és felvilágosításainak jó hasznát vettük. A többiek is mind alaposan ismerték a Szovjetunió viszonyait, embereit és az oroszok pszichológiáját. Érdekes beszélgetéseket folytattunk, melyek gyakran a késő éjszakába nyúltak.

Mind, akik akkor Moszkvában voltunk, a pereknek erre a vonatkozására nem sok ügyet vetettünk. A kellő időben többen közülünk „nem kapcsoltak”. Ezek közé tartoztam én is! Minden figyelmünket lekötötte a drámai összecsapás a „belső” és a „külső” törekvések képviselői — Sztálin és Trockij — között s a szovjetkormányon belül az egyéniségek és politikai hitvallások között lezajló drámai összecsapás; az ötödik brigád üzelmeire még csak nem is gondoltunk, amúgy sem sok sejtelmünk volt róla és lehetőségében nem igen hittünk.

Nekem pedig többet kellett volna tudnom róla, mert ismertem két ténykörülményt és furcsa, hogy ezek nem ejtettek gondolkodóba — a többiek azonban nem tudtak erről. Az első eset akkor merült fel, amikor nem sokkal Moszkvába érkezésem után a szovjet külügyi népbiztosság egyik hivatalnokával értekeztem; a másik berlini tartózkodásom alatt történt, amikor egy helyettes külügyminiszterrel beszélgettem.

E perek tényállása valóban megdöbbentő módon leplezte le a Szovjetben a náciknak dolgozó ötödik hadoszlop fennállását, tevékenységét és földalatti munkáját. A hivatalos jelentésekből a perbeli vallomások lényege a következő volt:

A fővádlottak egymás közt összeesküvést szőttek és tárgyalásba bocsátkoztak Németországgal és Japánnal, megígérték, hogy támogatják ezeket a kormányokat a Szovjetúnió ellen irányuló katonai támadás esetén. Megegyeztek Sztálin ós Molotov meggyilkolásában és valóban segítséget nyújtottak e tervek megvalósításához; ugyancsak részük, volt a Kreml ellen irányuló katonai zendülés tervében is, ennek vezére Tuchacsevszki, a vörös hadseregnek rangban második parancsnoka lett volna. A háború előkészítése céljából nemcsak helyeselték az ipari munka szabotálását, vegyipari művek felrobbantását, bányák elpusztítását, úthálózatok megrongálását és más földalatti aknamunkát, de maguk is terveztek és irányítottak ilyen merényleteket. Késznek nyilatkoztak arra, hogy a német vezérkar kívánságai és utasításai szerint járnak el s erre valóban előkészületeket is tettek. Tudtak a német és japán katonai kémszervezet működéséről és a gyakorlatban is együttműködtek vele. Készek voltak arra és kellő lépéseket is tettek abban az irányban, hogy Németországnak és Japánnak oly értelmű információkat szolgáltassanak, melyek a Szovjetúnió védelme szempontjából életfontosságúak voltak stb., hogy a szovjetkormány elleni háborúban együttműködjenek a német és a japán kormánnyal s egy kisebb szovjetállamot szervezzenek, aminek folyományaképpen a Szovjetúnió jelentékeny része veszendőbe menne — így nyugaton Ukrajnát és Fehéroroszországot Németország, míg keleten a tengerparti tartományokat Japán kapná meg.

Hozzájárultak ahhoz, hogy Oroszország német megszállása után német cégek kapnak koncessziókat és kedvezményeket nyersvas, magnézium, olaj, szén, épületfa s a Szovjetúnió más nagy természeti kincseinek kiaknázására.

Magam is hallottam ezeket a vallomásokat, értékelésüknél, jelentőségük felmérésénél nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy két elsőrangú kormánytag támasztotta alá: a pénzügyi és a külkereskedelmi népbiztos; továbbá, egy volt kormányelnök, két szovjet nagykövet, akik Párisban és Londonban, illetve Japánban székeltek, egy volt helyettes népbiztos és a kormány egy még aktív államtitkára, végül a Szovjetúnió két nagy lapjának két neves publicistája és szerkesztője.

Az ügy jelentőségének felméréséhez képzeljük el, hogy nálunk itthon Morgenthau, a pénzügyminisztérium államtitkára, Jones kereskedelmi államtitkár és Welles helyettes államtitkár, Bullitt és Kennedy nagykövetek és Early, az elnök titkára bevallanák, hogy összeesküdtek, támogatják Németországot az Egyesült Államok megtámadása esetén.

A nyilvános törvényszéki tárgyaláson elhangzott vallomásokból felhozok néhány idézetet:

Kresztinszki helyettes népbiztos mondotta:

Megállapodásra jutottam Seeckt és Hess tábornokokkal, segédkezet nyújtunk ahhoz, hogy a Szovjetúnió területén a német hadsereg kémszervezete számára több támaszpontot létesítsenek. … A ,német véderő viszont arra is vállalt kötelezettséget, hogy kétszázötvenezer márka évi szubvenciót folyósít.

A pénzügyi népbiztosság államtitkára, Grinko mondotta:

Ismertem olyan embereket és összeköttetésben álltam velük, akik az ukrán szervezetekben és a vörös hadseregben előkészületeket tettek arra, hogy ellenséges támadás esetén megnyitják a határokat. Én elsősorban Ukrajnában dolgoztam, ahonnan az első támadás várható, Németország arra készült, hogy onnan törjön be a Szovjetúnió területére.

Rosengoltz kereskedelmi államtitkár ezt mondta jegyzőkönyvbe:

A német véderő főparancsnoka számára több alkalommal titkos információkat szolgáltattam… A Szovjetunióban székelő német követtel állandó kapcsolatba léptem, rendszeresen szolgáltattam számára adatokat, ami kémkedés jellegű volt.

Szokolnikov volt londoni nagykövet ezt adta elő:

Japán az Amur vidékén és tengerparti tartományokban kapott volna területeket, amennyiben résztvesz a háborúban. Németországot illetően az volt a terv, hogy nemzeti érdekei Ukrajnával nyerjenek kielégítést.

Több másodrendű vádlott vallomásának lényege az volt, hogy az elsőrendű vádlottak utasítására közvetlen kapcsolatot tartottak fenn a német és a japán titkos szolgálattal s ezekkel a rendszeres kémkedés és szabotázs munkájában együttműködtek. Mindegyiküket számos bűncselekmény terhelte, részben tettesi, részben bűnsegédi minőségben, részben azzal, hogy a cselekményeket előmozdította. Rataisak például kijelentette, ő felelős a gorlovkai műtrágyagyárban történt két robbanásért, ezt ő maga irányította s ez nemcsak nagy anyagi kárt okozott, hanem számos emberáldozatot is követelt. Puskin részes vagy tettes volt a voszkreszenszki és nevszki iparvidéken levő kémiai művek gyártelepein történt balesetekben. Knjazev elmondotta, hogy kifejezetten külföldi kémszolgálat utasítására és útbaigazítása szerint tervezte meg a katonavonatok kisiklatását, ezeket a terveket meg is valósította és ez is sok emberáldozattal járt. Vallomásában arra is kitért, mi módon kapott utasításokat az idegen kémszervezetektől „katonai laktanyák, konyhák és hadianyagraktárak felgyújtására” és arra is előkészítették, hogy „háború esetén bakteriológiai anyagokat is kell használnia, hogy katonavonatokat, konyhákat és táborokat méreganyagokkal megfertőzzön”.

A perekben elhangzott vallomások súlyosan kompromittálták Tuchacsevszki tábornokot, valamint a hadsereg és a flotta számos magasrangú vezetőjét. A Bucharin-per után csakhamar ezeket is letartóztatták. Azzal vádolták őket, hogy Tuchacsevszki vezetésével megállapodást kötöttek a német nagyvezérkarral, hogy a szovjet állam megtámadása esetére együttműködnek. A vallomások a hadsereg kebelén belül is számos földalatti mozgalmat lepleztek le. Sok magasrangú tisztet megvesztegettek vagy más eszközökkel nyertek meg az összeesküvés számára. Ezekből a vallomásokból kiderült, hogy teljes együttműködés áll fenn e szervezet egyes ágai: a politikusok forradalmár csoportja, a katonai csoport, valamint a német és a japán nagyvezérkar között.

A perekben ezt a tényállást állapították meg és a később bekövetkezett események ezt csakugyan igazolták. Nem kételkedhetünk abban, hogy a szovjet hatóságokat ezek a leleplezések és a vádlottak vallomásai nagy aggodalommal töltötték el. A kormány igazsága tudatában gyorsan járt el és gyökeresen. Azon voltak minden erejükkel, hogy alapos nagytakarítást végezzenek a házuktáján. Vorosilov, a vörös hadsereg főparancsnoka kijelentette:

— Könnyű dolga volt a betörőnek, hogyha bent a házban segítőtársa van, aki a betörést előmozdítja azzal, hogy beengedi őt. Mi ezekkel a bűnsegédekkel végeztünk.

Tuchacsevszki tábornok nem vett részt a londoni koronázási ünnepségen, noha a tervek szerint ott kellett volna lennie. A sajtóban közlemény jelent meg, hogy a volgamenti hadsereg parancsnokságához helyezték át; a hír szerint azonban odaérkezése előtt leszállították a vonatról és letartóztatták. Néhány héttel később, június 11-én elítélték és agyonlőtték, vele együtt tizenegy más tisztet, akik egytől-egyig magas állást töltöttek be a hadseregben. A tárgyalások katonai törvényszék előtt folytak le, tartalmukat nem hozták nyilvánosságra. Mindezek a perek, a tisztogatás és felszámolás annakidején olyan erőszak benyomását keltették, hogy az egész világ felzúdult, most azonban már világos, hogy a Sztálin-kormány tudta, mit csinál, minden erejét megfeszítve, energikusan és határozottan járt el, hogy ne csak belső forradalom, hanem külső támadás ellen is védekezzék. A tisztogatás terén nem végeztek félmunkát és az országot megszabadították az összes árulóktól, a „második fronttól”. A bekövetkezett események felmentették a kormányt minden gyanú alól.

1941-ben a Szovjetunióban nem volt „ötödik hadoszlop”— kiirtották. A tisztogatási akció valóban alaposan kisöpörte az országot és megszabadította az összes árulóktól.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Vihar előtt

1937 szeptember 1 ― 1938 március 4

(idézet: Moszkvai jelentés – Davies)

JELENTÉS AZ ÁLLAMTITKÁR ÚRNAK
LITVINOV KÜLÜGYI NÉPBIZTOSSAL
FOLYTATOTT ÉRTEKEZLETRŐL

Moszkva, 1937 november 9.

Sir!

Szombaton, közvetlenül a bruxellesi konferenciára való elutazása előtt, Litvinov külügyi népbiztos löncsre hívott dacsájába, vagyis vidéki udvarházába. Mintegy másfél óráig tartó beható, bizalmas megbeszélésre nyílt alkalmunk. Litvinov kijelentette, nem szándéka, hogy a konferencia egész tartama alatt Bruxellesben maradjon.*

―――

* Utalok a távolkeleti helyzetnek az 1922-i washingtoni négyhatalmi egyezményhez való viszonyára.*

Potemkin helyettes külügyi népbiztos elkíséri. Potemkin éveken át Litvinov mellett vett részt Genfben a Népszövetség ülésein, legutóbb Párizsban volt nagykövet.

A bruxellesi konferencia eredményében Litvinov a legnagyobb mértékben kételkedik. Mégis odautazik és már a másnap délutáni ülésen résztvesz.

A kínai részről elfogadható kína-japáni békekötés feltételeinek kérdésében a külügyi népbiztosnak kialakult, határozott véleménye van. Kifejtette, hogy Kína figyelembe sem vehet olyan békeközvetítést, melynek eredményeképpen északi tartományai japán uralom alá kerülnének. Megkérdeztem, hogy az adott körülmények közt milyen más lehetőség marad fenn Kína számára. Erre Litvinov azt felelte, hogy Kínának továbbra is módjában áll kitartania, gerillaharcot folytatnia és ez esetben az utánpótlások, a szállítások kérdése nem túlságosan lényeges. Gerilla-háborúban a kínai haderő elégséges, ellenállását nem törheti meg sem a tengeri blokád, sem a szárazföldi szállítások esetleges elvágása az indokínai útvonalon. Azt a benyomást nyertem, hogy Kína hadianyaggal való ellátásáról, majd a Szovjetúnió gondoskodik, esetleg Mongólián keresztül.

Litvinov éppen akkor kapta a hírt, hogy Németország megtagadta a bruxellesi konferencián való részvételét. Erre megjegyezte, hogy tudomása szerint Németország a japán külügyminisztérium elé terjesztette a kérdést, résztvegyen-e a konferencián vagy sem s Hirota álláspontja az volt, hogy Németország maradjon távol az értekezlettől. Mondotta továbbá, hogy Japán közölte barátaival, nem kívánja, hogy bármelyikük is a konferencián való részvételével mintegy hallgatólagosan elismerje a washingtoni egyezmény japán részről történt megsértését. Hozzátette, hogy a Nyugat-Európában lévő japán követek arra kérték a külügyminisztériumot, tanácsolja Németországnak a konferencián való részvételét, de Hirota kitartott elutasító álláspontja mellett.

Itáliára vonatkozóan a japán külügyminisztérium arra az álláspontra helyezkedett, hogy Olaszország részvételének következményei nem lehetnek túlságosan komolyak s Itália közreműködése nem aggályos. Litvinov nézete szerint ennek oka, hogy Japán szívesen veszi, ha egyik szövetségese bentről figyeli a tárgyalások menetét és mindenről értesíti.

Azt is elmondotta Litvinov, hogy a bruxellesi konferencia összehívása előtti időben Japán közvetítésre kérte fel a brit külügyminisztériumot; ezért nagy csalódást okozott a Downing Streeten, hogy Japán elutasította részvételét. London minden módon nyomást gyakorolt Japánra, hogy közreműködésre bírja, remélte ugyanis, hogy előterjesztett közvetítését figyelembe veszik s a konferencián haladék nélkül tárgyalhatnak róla.

A konferencia irányában tanúsított német magatartás ellenére — mondotta Litvinov — konfliktus támadt a német kereskedelmi és ipari körök érdekei és a német kormányzat politikai kötelezettségei között.

Szóba került Ribbentrop római látogatása is, mire megkérdeztem, tudja-e, vajon csatlakozott-e Itália az újabb német-japán kominternellenes paktumhoz vagy sem? Litvinov határozottan állította, hogy Itália igenis csatlakozott a kominternellenes egyezményhez. Megkérdeztem továbbá, hogy ezzel az egyezményt aláíró hatalmak kifejezetten támadó és védő jellegű katonai szövetséget kötöttek-e, mire Litvinov megjegyezte, hogy a szerződő feleknek nem szükséges forma szerinti katonai kötelezettségeket vállalniok, mert manapság ünnepélyes hadüzenetek nélkül indítják meg a háborúkat.

Értekezésünk folyamán nagyon világos kép alakult ki bennem arról, hogyan fogja fel a szovjetkormány a nyugateurópai hatalmakkal való együttműködését és hozzájuk fűződő kapcsolatait. Erről mostanában sok diplomáciai eszmecserét folytatnak. Litvinov részletesen kifejtette nekem a Szovjetúniónak a Benemavatkozási Bizottságban képviselt álláspontját. Elmondotta, hogy Majszki londoni nagykövet azt a felfogást hirdeti: a Szovjetúnió nem vállalhat felelősséget a brit-francia tervezetért, mégis, hogy a béke kilátásának lehetőségét se veszélyeztesse, nem fog a tervezet ellen szavazni, csak egyszerűen nem szavaz. Megjegyezte, hogy Itália nem fogadta el ezt az álláspontot. Erre a francia és brit nagykövetek vele, Litvinovval tárgyaltak s arra akarták rábírni, változtassa meg a Szovjet ezt az álláspontját és tartson velük. Franciaország és Nagybritannia egyaránt erős nyomást gyakorolt a szovjet kormányra, hogy ebben az ügyben működjenek együtt, mert ellenkező esetben a világ szemében a szovjet kormány a békelehetőségek megrontója lesz s ennek a magatartásnak következményeképpen „a Szovjetúnió elszigetelődik”. Erre ő azt felelte a nagyköveteknek, hogy inkább elszigetelődik s magára marad a jog és az igazság oldalán, mintsem hogy jó társaságban a jogtalansághoz, sőt az ostobasághoz csatlakozzék. Mondotta továbbá, hogy a Szovjetúnió mindenképpen felkészült arra, hogy magára marad s erre az esetre tovább is készül. Ez is megerősíti júliusban szerzett értesülésemet, melyet annak idején közöltem a külügyminisztériummal. Egy magasállású kormányhivatalnok akkoriban kijelentette nekem, hogy a Szovjetúnió számára a külhatalmak magatartása teljesen közömbös, még Nagybritanniával és Franciaországgal sem törődik s a szovjet hatalom irányítói készek egyedül is kitartani ama politika mellett, melyet maguk elé tűztek, mert bíznak abban, hogy nyugaton és keleten egyaránt szembeszállhatnak összes ellenségeikkel. Megkérdeztem, hogy Majszki állandó jellegű utasításokat kapott-e s szilárdan kitartanak-e a fent vázolt politika mellett: erre határozott igennel felelt. Kijelentette, hogy ellenkező híresztelésekkel szemben, a szovjetkormány nem tagadta meg a Benemavatkozási Bizottság további fenntartásának költségeihez való hozzájárulását.

Beszélgetésünk folyamán egyenesen megkérdeztem tőle, hogy a most végbemenő tisztogatási akciókkal és a Vörös Hadsereg tábornokainak agyonlövetésével kapcsolatban megbízhatik-e a kormány a hadsereg hűségében és támogatásában. Azt felelte: „Hadseregünk híven kitart ügyünk alapeszméi mellett, kétségtelen, hogy nem a tábornokokhoz, hanem a kormányhoz hű.”

Véleményem szerint nagy hiba volna lebecsülni nemzetközi kérdésekben a szovjetkormány súlyát. Számos megbeszélést folytattam a diplomáciai kar konzervatív tagjaival és más, itt élő, jólértesült személyiségekkel s ezek alapján az a véleményem, hogy a kormány szilárdan tartja kezében a hadsereget s helyzete — ha csak valami változás nem történik — szilárd. Minden lehetséges eszközzel állandó propaganda figyelmezteti az állam polgárait a háborús veszedelemre és az ország megtámadásának lehetőségére. Nemrégen a Nagyipari Népbiztosság jelentős részét közvetlenül katonai vezetés alá rendelték. Általános az a vélemény, hogy ez a hadsereg sürgetésére történt és pedig abból az indokból, hogy a hadsereg csak akkor állhat feladata magaslatán, ha súlyos felelőssége vállalásához kellő hatalmat is nyer: csak ez esetben lesz a hadsereg hathatós, ütőképes eszköz a kormány kezében. Más itteni jelek valósággal lázas tevékenységre mutatnak: tárgyalások folynak anyagok, áruk, stb. beszerzése céljából. Kétségtelenül meg vannak győződve arról, hogy szembeszállhatnak bármely, akár keletről, alkar nyugatról jövő katonai támadással és a kormány nem bízza dolgát a jószerencsére, hanem ezekre a lehetőségekre alaposan felkészül. Sok jel utal arra is, hogy a nép is megbarátkozott a háború gondolatával, bátran néz elébe.

NAPLÓ

Moszkva, 1937 november 10.

Sztomoniakov helyettes külügyi népbiztossal tárgyaltam amerikai állampolgárokat érintő két ügyben.

F… amerikai állampolgár az olajtröszttel dolgozott és bujtogatókkal került kapcsolatba. A hatóságok azt akarták, hogy F. tanúskodjék és amikor F. kiutazási vízumot kért, Ponciustól Pilátusig küldözgették — ez az elintézési mód, mióta a bürokráciát feltalálták, minden országban lehetséges. F. bánatában leitta magát a sárga földig, egy moszkvai rendőrnek eltörte az állkapcsát, amikor elfogták, delírium tremensben volt. Megbeszélésem után huszonnégy órával mégis kezében volt a vizűm.

G… honosított amerikai, akinek felesége orosz nő, mindenféle bajba keveredett. Tavasszal azt a hírt kaptuk, hogy deportálni fogják. Nemrégiben letartóztatták és szóbelileg elutasították azt a kérésünket, hogy Durbrov követségi titkár meglátogassa Minszkben.

Sztomoniakov nagyon finoman viselkedett, amikor megbeszéltem vele ezeket az ügyeket. G… ügyében is gyors sikert értem el. Készségesen elismertem, hogy jogi szempontból mindkét eset igen súlyos, miután azonban amerikai állampolgárokról van szó, az Egyesült Államok nagykövetének joga van gyors és hathatós beavatkozásra. Nagyon kielégített, hogy előterjesztésem oly hamar célt ért, valóban páratlan eset volt ez olyan időben, amikor a külföldiek ellen valóságos „gyűlölethadjárat” folyik.

JELENTÉS AZ ÁLLAMTITKÁR ÚRNAK
A SZOVJETKORMÁNY POLITIKÁJÁRÓL,
TEKINTETTEL A BRÜSSZELI KONFERENCIÁRA

Moszkva, 1937 november 11.
Szigorúan bizalmas!

Sir!

Litvinov külügyi népbiztos úr csak néhány napja tért vissza Genéveből s már is a bruxellesi konferenciára indult. Meghívásomra meglátogatott a követség épületében és kettesben volt velem löncsön. Ezzel alkalom adódott, hogy széleskörű megbeszélést folytassunk és pedig nemcsak néhány kisebb jelentőségű, amerikai állampolgárokat illető ügyben, hanem a nemzetközi helyzet nagyjelentőségű kérdéseiben is. Litvinov elmondotta, hogy a szovjetkormány meghívást kapott a bruxellesi konferenciára, ezen részt is fog venni s ő rövidesen Potemkin helyettes külügyi népbiztos társaságában Bruxellesbe indul. Ott maradni ugyan nem tud, de reméli, hogy legalább az első üléseken résztvehet. Véleménye szerint a távolkeleti helyzet inkább Nagybritannia és Franciaország létérdekeit érinti, semmint a Szovjetuniót; a konferencia eredményéhez nem sok reményt fűz, főképpen a francia és a brit kormány ingadozó magatartása miatt. Az elnök Csikágóban mondott beszédéről nagyon lelkesen nyilatkozott, de kifejezte kétségét is, hogy az Egyesült Államok — tekintettel erre a konferenciára — képes lesz-e Kínának gyakorlati, kézzelfogható támogatást nyújtani. Mondotta továbbá, hogy Genéveben a britek és a franciák „az Egyesült Államok háta mögé bújtak”, minthogy azt mondták, jelenleg semmit sem tehetnek mindaddig, amíg az Egyesült Államok nem biztosítja őket aktív részvételéről. Az a gyanúja, hogy csak azért hivatkoztak az U. S. A.-ra s azért „bújtak mögé”, mert nem ismerik a Szovjetúnió álláspontját. Kijelentette, hogy a Szovjetúnió már is kész arra, hogy szilárdan foglaljon állást, feltéve, hogy Franciaországgal, Nagybritanniával és az Egyesült Államokkal egyetértésben járhat el. A Szovjetúniónak valóban komoly érdeke fűződik ahhoz, hogy az ellenségeskedések véget érjenek s a legsürgősebben létrejöjjön a kollektív biztonság és béke. Reményét fejezte ki, hogy Bruxellesbe érkezésekor szoros kapcsolatba léphet az amerikai delegációval.

Az általános európai helyzetet Litvinov rendkívül pesszimistán ítélte meg, különösen a Németország, Csehszlovákia és Ausztria közt fokozódó feszültséget rója fel a francia és a brit politika gyöngeségének.

FELJEGYZÉS

Moszkva, 1937 november 11.

Átbeszéltem az egész távolkeleti helyzetet egyik kollégámmal, akinek nagyon jó értesülései vannak és közölte velem a legújabb híreket is.

Múlt év augusztusában a szovjetkormány százmillió kínai dollár hitelt nyújtott a kínai kormánynak hadianyagok beszerzése céljából. A Szovjetúnió szállításai ezt a hitelkeretet már messze túllépték. Szárazföldi úton már több mint négyszáz bombázó- és vadászrepülőgépet vittek át Kínába. A gépeket legalább negyven szovjet kiképző kísérte. Sok kisebb szállítmány is ment már részben szárazföldi, részben légi, sőt karavánúton Kínába, közte repülőgépek is. Ezidőszerint több mint kétszáz camion van útban karaván-szállítmányként. Éppen most tervezik, hogy nehéz szállítmányokat, így tankokat, stb. tengeri úton továbbítsanak, esetleg Indokínán keresztül, feltéve, hogy Franciaországot meg lehet nyerni az együttműködésnek. Mintegy hat héttel ezelőtt kínai katonai misszió járt itt hadianyagvásárlás és katonai kiképzés céljából. Szerinte több európai ország szállított hadianyagot Kínának készpénzben kiegyenlítendő részletfizetés ellenében; a legnagyobb szállítók Nagybritannia, Franciaország, Belgium és Csehszlovákia. Gyanítják, hogy a legutóbbi időkig Németország és Itália is szállított ugyanilyen alapon hadianyagot. Az olasz vásárlások egyenesen olasz kezdeményezésre indultak meg, Itália ötven százalékos hitelt nyújtott* s a vételár csak a szállítmánynak Kínába való szerencsés megérkezése után vált esedékessé. Hozzátette, hogy a helyzet Németország és Itália tekintetében az utolsó tíz napban valószínűleg megváltozott.

―――

* Úgy látszik, Itália nemcsak kereste ezt az üzleti összeköttetést, hanem késznek nyilatkozott mindjárt ötven százalék készpénzfizetés elfogadására azzal, hogy a hátralék az áru épségben való megérkezésekor esedékes.*

Bogomolov, a szovjet kínai nagykövete október 7-én megérkezett Kínából, repülőgépen jött Szibérián át Moszkvába. Néhány nap múlva várják Moszkvába a szovjet katonai attasét, Lapint is. Feltehető, hogy ez is ugyanazon az útvonalon érkezik. Két okból jöttek ide: 1. A hadianyagszállítás számára jobb útvonalakat kell kidolgozni. 2. Meg kell kísérelni, hogy közvetlen katonai támogatás révén több sikert érjenek el. Informátorom nem igen hiszi, hogy a 2. pont megvalósítására már sor kerülhet, mert a szovjetkormány szemmel láthatóan nem akarja megzavarni Japánnal forma szerint fennálló kifogástalan kapcsolatait.

Hozzátette, ha már mindenképpen úgy fordul a dolog s Japán sikerei ezt szükségessé teszik, a kínai haderők fokozatosan visszavonulhatnak az ország belsejébe s így folytathatnak hosszantartó háborút; lehetséges az is, hogy Francia-Indokínán keresztül kellő hadianyag-utánpótláshoz jussanak s ilymódon álljanak ellen az ostromnak.

FELJEGYZÉS

Moszkva, 1937 november 11.

Ismét alkalmam nyílt hosszas megbeszélést folytatnom távolkeleti „szakértőmmel”.

Azt mondotta, hogy fontos távolkeleti kormányok követei és számos itteni katonai szakértő sürgetése ellenére a szovjet kormány pillanatnyilag nem tud olyértelmű végleges kötelezettséget vállalni, hogy közvetlen katonai szövetséget kössön Kínával. Elmondotta, hogy Bogomolov még mindig a Szovjetúnió területén van és pedig Leningrádban s állítólag a bruxellesi konferencia befejezése előtt nem is tér vissza Kínába, addig végleges utasításokat sem kap. Úgy tudja, Franciaország arra használja fel a Szovjetúnióra gyakorolt befolyását, hogy a szovjetet minden közvetlen segélynyújtási szándékától visszariasztja; azt kívánja ugyanis, hogy szövetségese német támadás esetére tartalékolja erőit és el ne forgácsolja egy távolkeleti háborúban.

Közölte továbbá a szakértő, hogy Kínának komoly nehézségeket okoz a hadianyag Francia-Indokínán át történő szállítása. Szerinte ennek oka a francia kormány, mely fél, hogy belekeveredik a távolkeleti viszályba. A szállítást különböző szabályok korlátozzák ezen az útvonalon. A szállítmányokat részekre kell bontani s elegyíteni olyan küldeményekkel, melyek nem dugáruk. Ez sok huzavonával jár, külön kezelést igényel s a szétszedett fegyvereket, ha szerencsésen céljukhoz érnek, ismét össze kell állítani. Kijelentette, hogy ezek az óvóintézkedések szükségesek, ilyenmódon az a veszély, hogy egész szállítmányok odavesznek, csupán egyes küldeményekre csökken s a francia kormány méltán tart attól, hogy Franciaország háborúba keveredhetik, ha francia útvonalakon át hadianyagszállítást engedélyez.

Szakértőm határozottan állította, hogy Kína szinte végtelenségig folytathatja az ellenállást, feltéve, hogy elegendő hadianyagot kap. Ennek beszerzése nem nehéz, csupán, a szállítás.

Véleménye szerint, Németország nincs ellenséges indulattal Kína iránt. A japán kormány hivatalosan tiltakozik az ellen, hogy Kínában nagyszámban vannak német katonai kiképzők, Németország mégsem hajlandó ezeket visszahívni s ezt azzal indokolja, hogy magánvállalkozásról van szó.

Kínában nagy csalódást okozott Nagybritanniának a bruxellesi konferencia előtt tett állítólagos elsietett nyilatkozata, mely szerint szankciókról szó sincs. Informátorom egyébként azt gondolja, hogy Kína mélységesen hálás azért az erkölcsi támogatásért, amelyet Roosevelt elnök csikágói beszédében kapott.

JELENTÉS AZ ÁLLAMTITKÁR ÚRNAK
A MOSZKVAI JAPÁN NAGYKÖVET
BERLINI UTAZÁSÁRÓL

Moszkva. 1037 november 11.

Sir!

Október 20-án, szerdán a moszkvai japán nagykövet Berlinbe utazott; hivatalos közlés szerint ott orvosi kezelésben részesül. Feltehető azonban, hogy a német külügyminisztériummal folytat megbeszélést a bruxellesi konferencia ügyében.

LEVÉL AZ ÁLLAMTITKÁR ÚRNAK

Moszkva, 1937 november 16.

Kedves Cordell!

Az utóbbi hetekben a vidéki sajtó a szó szoros értelmében százszámra jelenti a kivégzéseket. A vád szabotázs vagy terror. Egyidejűleg neves, magasállású szovjethivatalnokokat mozdítottak el s ezek alighanem letartóztatásba kerültek, így Bubnov, Ljubimov, Ruchimovics, Weitzer, Karp, Orlov.

Ezekről az eseményekről ugyan számszerű, pontos kimutatást nem kaphatunk, a legilletékesebb megfigyelők szerint azonban a jelenlegi tisztogatási akció megkezdése óta kivégzett pártemberek száma ezrekre, a letartóztatottaké pedig tízezrekre rúg.*

―――

* A moszkvai sajtó aránylag kevés ilyen perről közölt tudósítást. Az amerikai újságírók azonban figyelték az eseményeket, járatták és fordíttatták a vidéki lapokat. Hetenként listákat készítettek a „tisztogatásról”.*

A tisztogatás kiterjed a szovjettársadalom összes rétegeire, beleértve a vörös uralom régebbi legrendíthetetlenebb híveit is. Köztudomású például, hogy a letartóztatottak közt van a párt központi bizottságának több mint negyven tagja, illetve póttagja, a Politbüró kilenc volt tagja, tizennyolc volt népbiztos, ötven helyettes népbiztos, tizenhat nagykövet és követ s az egyes szovjetköztársaságok elnökeinek és népbiztosainak többsége.

JELENTÉS AZ ÁLLAMTITKÁR ÚRNAK
EGY ÉRDEKES DIPLOMÁCIAI BESZÉLGETÉSRŐL

Moszkva, 1937 november 16.

Sir,

bátorkodom jelenteni, hogy legutóbb … nagykövettel beható megbeszélést folytattam. A következőképpen nyilatkozott:

A Szovjetunió elhatározta, hogy legalább is pillanatnyilag aktív katonai műveletbe nem keveredik. Ezzel szemben kész Kínának olymérvű támogatást nyújtani, amennyi a Japánhoz fűződő kifogástalan viszony fenntartása mellett csak lehetséges.

Ausztria jövőjét borúlátóan ítéli meg. Hogy Itália őr szerepének a Brenner-hágón nincs már jelentősége, mióta Olaszország Abesszíniában és a Földközi-tenger melléki országokban kalandokba bocsátkozott, ennélfogva Itália felől Németország Ausztria irányában többé-kevésbé szabad kezet nyert. Véleménye szerint minden attól függ, milyen erővel állhat ellen Schuschnigg. Ha Németország kinyújtja kezét Ausztria után, ez lényegében nem érintené Csehszlovákiát, legföljebb annyiban, hogy más nagyhatalmak (Nagybritánnia, Franciaország) saját érdekükben valószínűleg közvetlenebb támogatást nyújtanának számára.

Románia ugyan tisztában van azzal a veszedelemmel, hogy Németország a Fekete-tengerig is kinyújthatja a kezét, helyzete azonban különbözik Csehszlovákia helyzetétől s ebben az országban kisebb az aggodalom.

Németország pénzügyei rosszul állanak. Schacht lemondása is ennek tulajdonítható, véleménye szerint azonban ez az állapot még évekig megmaradhat, még legalább két-három évig.

NAPLÓ

Moszkva, 1937 november 17.

A cseh követ löncsön volt nálam. Délután kikocsiztam a környékre és mulatságos élményben volt részem. Amikor a kocsi nyílt mezőn az erdő felé kanyarodott, elakadt a hóban, úgy hogy a tőlünk elválhatatlan GPU- ifjak vittek haza Ford-kocsijukon.

A sűrű havazás csodálatosan megszépítette az erdőt és a bozótot. Még az ágak hegye is két ujjnyi vastag volt és a lombokat a hó terhe szinte a földig húzta. Azelőtt túlzottaknak ítéltem Siskin havas tájképeit, most megértem.

NAPLÓ

Moszkva, 1937 november 20.

Tea, film — Szentivánéji álom — majd négytől nyolcig fogadás a diplomáciai kar számára. Nagybritannia Afganisztán, Németország, Ausztria, Belgium, Bulgária, Itália, Japán, Lengyelország és Törökország képviselői jelentek meg. Litvinov magával hozta három gyermekét: egy fia és két leánya van — ezek közül az egyik fogadott gyerek — mind pompásan beszélnek angolul.

NAPLÓ

Moszkva, 1937 november 20.

Sürgönyökön dolgoztam és rendet csináltam íróasztalomon, készülődés az útra, hogy jelentést tegyek Washingtonban.

NAPLÓ

Moszkva, 1937 november 23.

Ma reggel kábelt kaptam a külügyminisztériumtól azzal a hírrel, hogy az elnök szerint a megváltozott helyzetre való tekintettel tanácsos egy szakértő diplomata berlini küldetése; nevezetesen Gibson menjen Berlinbe, aki most Bruxellesben van. Az elnök azt kívánja, hogy én utazzam Bruxellesbe, Európa „őrhelyére”. Ez aztán megkönnyebbülés. A részleteket majd jövő héten tudom meg, mihelyt Washingtonba érkeztem. Hetek óta nyilvánvaló tehát, hogy Hitler tervei véglegesek. Ezért fontos, hogy tapasztalt, igazi diplomata-típus menjen Berlinbe. Az utolsó háborúban Gibson élesen bírálta Németországot, ha ez okból mégse kerülne oda, remélem, nem olyas valakit küldenek, aki bámulja a nemzetiszocialistákat, vagy aki hagyja, hogy lóvá tegyék.

FELJEGYZÉS

Moszkva, 1937 november 23.

A leningrádi katonai törvényszék huszonötévi börtönre ítélt két német kémet, akik a német titkos szolgálat számára dolgoztak.

NAPLÓ

Newyork, 1937 december 7.

Megérkeztem Newyorkba és rögtön folytattam utamat Washington felé.

NAPLÓ

Washington, 1937 december 8.

Washingtonba érkezésem után nyomban értekeztem az elnökkel, majd vele együtt fogyasztottam dolgozószobájában a löncsöt. Bizonyára megértem, mondotta, miért változtatta meg tervét, miért küld Berlin helyett Belgiumba.

Nyilvánvaló, semmi kilátás sincs arra, hogy Németország hajtóerői más fordulatot vegyenek: Hitlernek a világ meghódításáról és uralmáról vallott felfogása egyre közelebb visz a háborúhoz. Schachttal júniusban folytatott utolsó megbeszélésemből kiviláglik, hogy semmi remény a változásra. Ily körülmények közt az elnök azt kívánja, hogy világosan kitűnjék, a berlini küldetés csak formaság és célja merőben reprezentáció. Szakember kiküldésének nincs különös politikai jelentősége, nem mutatja az amerikai kormány különleges érdeklődését. Az elnök, kijelentése szerint, kívánja, hogy Belgiumba menjek. Ez jelenleg a legfontosabb európai küldetés, mert valószínűleg most ez odaát a legjobb „megfigyelőhely”. Azt feleltem, szívesen vállalok minden megbízatást, amelyben őt a legjobban szolgálhatom. Valójában nagy megkönnyebbülés, hogy nem kell Berlinbe mennem és szívesen indulok Bruxellesbe. Fokozza kedvemet az a körülmény is, hogy Belgium semleges ország, a london—berlini útvonalon fekszik, így az állás érdekesnek kínálkozik. Zavartalan áttekintést nyerhetek, tisztán láthatom a helyzetet, helyi kormányérdekek és előítéletek nem zavarnak meg és nem befolyásolnak.

Szóba került a bruxellesi konferencia és az európai helyzet több más részlete is. Személyes üzeneteket is küldött velem Lipót királynak, akit már gyermekkorában ismert s később is találkozott vele, amikor a múlt világháborúban Albert királlyal járt itt. Az elnök közvetlen melegségével nyeri meg az embereket. Így szólt hozzám: „Adok egy kis levelet, kérem, nyújtsa át a királynak.” Aztán fogott egy lapot a Fehér Ház fejlécével és ráírta: Kedves Joe. üdvözölje a királyt! F. D. R.”

Megemlítettem, az a szándékom, hogy Belgiumba költözésem előtt még egy körutazást tennék, hogy a többi iparvidéket is megismerjem s ezzel egészíthessem ki a Szovjetunióról készülő jelentésemet. Az elnök helyeselte s az őt jellemző alapossággal vitatta meg a tervet. Említettem, az az érzésem, hogy a Szovjetből való távozásomkor a két ország közt jobb a kapcsolat, mint egy idővel azelőtt. Azt is mondottam még, hogy összefoglaló jelentést készítek és ebben az iratban megfigyeléseim és tanulmányaim alapján — már amennyire ez lehetséges volt — mérlegre teszem a Szovjetunió gyengéit és erejét, vázolom jelentőségét a világpolitika szempontjából, különös tekintettel az Egyesült Államokkal való kapcsolatára.

NAPLÓ

Washington, 1937 december 19.

Moszkvai hírek szerint hivatalosan közölték nyolc magasállású államhivatalnoknak felségsértés, kémkedés és terrorcselekmények miatt való elítélését és kivégzését; köztük van Karackan, Jenikidse, Zukerman és Steiger.

Szegény Steiger. Hivatalosan ő volt a vezetője a kulturális kapcsolatokat fenntartó vagy valami hasonló nevet viselő irodának. Valójában összekötő volt a Kreml és — a Külügyi Népbiztosság megkerülésével — a diplomáciai kar között. Néhány társaságbeli előkelőséget elvitt az Opera díszelőadására, majd a Metropol-szálló éjjeli klubjába ment velük. Kevéssel egy óra után valaki megérintette a vállát: Steiger felállt az asztal mellől, nem tért vissza. Nem látták soha többé. Ukrajnában megtelepedett, előkelő, német eredetű családból származott, Steiger „báró” néven emlegették, pompás fiú volt.*

―――

* V. ö. az 1937 február 19-i naplóval s az ugyanaznap kelt jelentéssel. A később lefolytatott Bucharin-perben az ukrajnai származású Grinko, a pénzügyi hivatal volt titkára részletes vallomást tett, hogy ukrajnai betörés esetén hogyan akarták segíteni a németeket. Nyilván Steigernek is része volt az ügyben.*

FELJEGYZÉS

Washington, 1937 december 24.

Az újságok szerint a pápa őszentsége beszédet mondott a bíborosok és más vezető egyházi személyiségek előtt s ennek folyamán azt mondotta, hogy először egy tényt, majd egy elvet akar leszögezni. Tény, hogy Németországban elkeseredett, heves vallásüldözés folyik „és még ritkán fordult elő, hogy egy üldöztetés ilyen súlyos, ilyen félelmetes és mély hatásaiban ilyen szomorú lett volna.” Milyen gúny a civilizációra, hogy a szentestén, a világ Megváltójának születése napja előtt a római Egyház feje szükségesnek tartja, hogy a német kormányt vallásüldözésért rója meg!

FELJEGYZÉS

Moszkva, 1938 január 15.

Úgy látszik, az elmúlt nyáron a Kreml valóban belső válságtól tartott.

A két tanács együttes ülést tartott és egyhangú határozattal azt a pótlást fűzte az alkotmányhoz, hogy az elnökségnek (a legfelsőbb végrehajtószervnek) jogában áll kihirdetni a hadiállapotot az ország egész területére, mihelyt külső ellenség fenyegeti a Szovjetet.

FELJEGYZÉS

Moszkva, 1938 január 19.

A Szovjetúnió vezetői nem kételkednek benne, hogy tevékenységükre úton-útfélen kémek leselkednek. Molotov nyilvánosan megvádolt egyes konzulátusokat azzal, hogy „szovjet területen szovjetellenes tevékenységet folytatnak” és megfenyegette Japánt: a Szovjet véget fog vetni „Japán hetvenkedésének a távolkeleti határon”.

FELJEGYZÉS

Moszkva, 1938 február 27.

Az államügyész vádja alapján huszonegy neves személyiséget állítanak bíróság elé felségsértés címén; köztük vannak Bucharin, Rykov, Rakovszki, Grinko, Krestinszki, Rosengoltz, Jagoda, Csernov és Ivanov.

A legfőbb vádak melyeket külön kiemelnek: kémszervezet, stb. létesítése egy külső hatalom javára abból a célból, hogy előmozdítsák a Szovjetunió felbomlását és idegen országok számára szolgáltassák ki Ukrajnát, Fehéroroszországot, Turkesztánt, a Kaukázust és a távolkeleti tengerparti tartományokat — és mindnyájan egy idegen hatalom zsoldjában álltak.

NAPLÓ

Moszkva, 1938 március 4.

Délután fél hatkor eljött Litvinov a leányával, hogy megnézzék a filmelőadást.

Rendkívül felizgatta Krestinszki letartóztatása. Nem érti, hogy emberek miért vallanak be olyan bűncselekményeket, melyekért tudják, hogy halál vár rájuk, hacsak valóban nem bűnösök. Rykov és Bucharin a múlt nyáron nagy megdöbbenést keltettek, — mondotta — amikor a párt központi választmánya elé idézték és Szokolnikov és Radek elé állították őket. Elkeseredetten hangoztatták ártatlanságukat, végül azonban könnyezni kezdtek és megtörtek. Biztos, hogy bűnösök, mert azután kimerítő vallomást tettek. Litvinov azt mondotta, ismeri ezeket az embereket és beismerő vallomásukat csak úgy értelmezheti, hogy valóban bűnösök. „Az ember csak egyszer halhat meg”, mondotta és ezek az emberek tudták, hogy ünnepélyes vallomásuknak eredményeképpen biztos halál vár rájuk. Sajnálatos, de a kormányt nem volt szabad veszélyeztetni és „ezen nem múlhatott”. Szerencse, hogy az országnak vannak olyan vezérei, akik elég erősek az elővigyázatossági rendszabályok foganatosítására.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Vihar előtt

1937 szeptember 1 ― 1938 március 4

(idézet: Moszkvai jelentés – Davies)

NAPLÓ

Páris, 1937 szeptember 4.

Eltaláltam, melyik napon kell Párisba érkeznem. „Földijeink” részére a Világkiállítás Német Házában dinner-t adtak: Madame Roosevelt, Barkley szenátor és leánya, Bob La Follette szenátor és neje, Alva Thomas szenátor és neje, Mc. Kellar szenátor, Henry Hollis szenátor, Mrs. Muldowney, egy bizonyos Miss Young (aki La Folletteék társaságában van) Mr. Bess és neje Moszkvából, Charlie Nuttes (A. P.), aki útban van Moszkvából Madrid felé. Jó pár órát töltöttünk társaságukban.

Bob La Follette különösen erős egyéniséggé fejlődött ki; igen kiegyensúlyozott szellem. Igen jó elnök válhatna belőle. Allen Barkley jó színben van és tényleg nagy ember — sokkal nagyobb, mint amilyennek szerénysége és egyszerűsége mutatja. Nagyon élveztem a régi barátaimmal, Mc. Kellarral és Thomasszal való csevegést. Milyen megnyugtató tudni, hogy ilyen vágású emberek szolgálják országunkat.

Egészen sajátságos érzés régi barátainkkal találkozni egy idegen országban.

NAPLÓ

Páris, 1937 szeptember 6.

Hírlik, hogy a szovjetkormányzat igen erélyeshangú táviratot küldött az olasz külügyminisztériumnak, melyben Olaszországot felelősségre vonja két orosz hajónak a Földközi tenger keleti részén történt elsüllyesztéséért s ezért kártérítést és a bűnösök megbüntetését követeli.

Az olasz kormány válaszában a hajózás elleni támadások felelősségét visszahárítja a Szovjetre és en bloc elutasítja a kártérítésre és a bűnösök megbüntetésére vonatkozó követeléseket.

A francia és brit kormányképviselők közbenjárására Olaszország, Görögország, Jugoszlávia, Törökország, Egyiptom és Albánia (mint az 1936-os egyezményt aláíró hatalmak) kormányai szeptember 10-ére Nyonba meghívást kaptak a földközitengeri kalózkodást megakadályozó konferenciára; ezenkívül meghívták a Szovjetúnió, Románia és Bulgária kormányait, mint a Földközi-tengeren érdekelt feketetengeri hatalmakét és Németországot is, mely közvetlenül érdekelt az ellenőrzési tervben és szintén áldozata volt már ilyen támadásoknak.

Ez is egy példa a sok közül, amely a tengeralattjárók kalózainak szemtelenségét bizonyítja: senki sem kételkedik benne, hogy valóban olasz tengeralattjárók támadták meg az orosz hajókat, Spanyolországra hárítva át a felelősséget.

A földközitengeri konferenciára való francia-brit meghívást a Szovjetúnió, Görögország, Egyiptom, Románia és Bulgária fogadta el.

A szovjetkormányzat válaszában „az olasz hadihajók kereskedelmi hajók elleni támadásainak elviselhetetlen voltára való tekintettel” azt kérdezi, miért hívják meg Németországot, mely mégsem földközitengeri hatalom és követeli, hogy Spanyolországot ugyancsak vonják be a tárgyalásokba.

NAPLÓ

Vichy, 1937 szeptember 7.

Utazásomat néhány napra itt megszakítom, mert Marjorie most megy át a „Vichyi-kúrán”, miközben sürgős európai körutazásom erősen érlelődik. Sétákat tettünk és különlegességeket vásároltunk. Felfedeztünk egy különleges teakészletet, melyet sévres-i munkások Szentpétervárott készítettek Katalin parancsára, szeretője, Orlov gróf számára. Ezenkívül Voltaire bronz képmását Houdontól, mely Katalin Palais-i íróasztalán állott és egy Voltaire-arcképet, mely szintén Katalin birtokában volt száműzetésbeli könyvtárában.

NAPLÓ

Budapest, 1937 szeptember 22.

Moszkvából közlik velem, hogy Leningrád vidékén huszonegy személyt végeztek ki az ottani szovjet ellen szervezett felkelés miatt.

Karéliában is hírül adták egy komoly összeesküvés felfedezését, melynek célja a Petroszavodszk alatti vasútvonal elpusztításával Murmanszk kikötőjének és a Kola félszigetnek elvágása volt. Állítólag finn és német ügynökök bonyolították le az ügyet.

NAPLÓ

Bécs, 1937 szeptember 29.

Moszkvai közlések szerint több hivatalos személyt végeztek ki Charkovban, a Don melletti Rosztovban, Szverdlovszkban, Tifliszben és más városokban; Leningrádban tizenhat személyt lőttek agyon a kormányzat elleni orvgyilkos kísérlet és kémiai üzemek elpusztítása miatt. Ez annyit jelent, hogy a német titkosrendőrség kémei voltak.

NAPLÓ

Moszkva. 1937 október 4.

Délután 5.30-kor újságírók fogadása sajtókonferencián. Walter Duranty, Anna Louise Strong, Rodmann, Massoch, Deuel, Joe Barnes és Sinn Brown. Átnyújtottam nekik egy erre a célra készült összefoglalást, amelyben érintettem az európai béke, a japán-kínai helyzet kérdéseit. Duranty nagyon pesszimista volt. A legújabb csehszlovákiai és balkáni eseményekről szóló hírek miatt az volt a véleménye, hogy Hitler háborúja közvetlenül küszöbön áll.

NAPLÓ

Moszkva. 1937 október 5.

Az elnök beszélt Csikágóban — nagyjelentőségű beszéd volt. Panaszkodott az egész világot betöltő nyugtalanság miatt és arra a világválságtól való félelemre, mely felváltotta a Kellogg-paktum megkötése idején táplált nagy reményeket. „A terror és a nemzetközi törvényenkívüliség mai uralma néhány évvel ezelőtt kezdődött — magyarázta — és most elérte azt a fokot, mikor a civilizáció alapjait veszélyezteti… Ott erjed a népek szívében. Egyes hatalomra vágyó államok támogatják olyan nemzetek polgárháborúit, melyek sohasem vétettek ellenük… Nemzetek, melyek maguk is szabadság után áhítoznak, elutasítják a többiekét.”

Aztán arra figyelmeztet, hogy senki se képzelje, hogy ha a világ többi részében a válság ennyire kiéleződik, Amerika kimaradhat a játékból és a legnagyobb nyugalommal ápolhatja tovább etikáját és a békés művészeteket. Ha ez az időszak nem lenne átmeneti, — tette hozzá — akkor „a békeszerető nemzeteknek” közös erőfeszítéseket kellene tenniök a törvények és az alapigazságok megőrzése érdekében.

Csak úgy biztosítható a béke, ha közös erőfeszítésre szánják rá magukat, hogy ellenszegüljenek az egyezmények és az emberi gonoszság fűtötte szándékos mulasztásoknak, melyek a mai nemzetközi anarchia és bizonytalanság forrásai s melyeket nem lehet csupán elszigetelődéssel vagy semlegességgel elintézni.

A modern világot mind technikai, mind erkölcsi szempontból a szolidaritás és a kölcsönös függőség jellemzi s ez annyit jelent, hogy egyetlen nemzet sem vonhatja ki magát tökéletesen a körülötte végbemenő általános megrázkódtatásokból. Ez életfontosságú és az amerikai nép számára igen nagyérdekű kérdés, mely a nemzetközi egyezmények szentségeit és a nemzetközi erkölcs tiszteletbentartását újra helyreállítaná.

Megemlékezett azután a fegyverkezések aránytalanul nagy költségeiről, mely célra az U. S. A. sokkal kevesebbet áldoz, mint sok más ország, — de „nekem és nektek azért nem kevésbé kell előrelátnunk”. A világnépesség kilencven százalékának békéjét, szabadságát és biztonságát a másik tíz százalék kockára teszi… Ez a helyzet minden nemzetet és minden egyes polgárt érint. Továbbá megjegyezte, hogy ha egy lelki járvány törne ki, az amerikai közösség mindig kész lesz rá, hogy a betegeket vesztegzár alatt tartsa. A diplomáciai testület különböző tagjai felhívtak engem e beszéd miatt. Meglehetős szenzációt keltett és ez nem csoda, — mert ez volt az eddig elhangzott legvilágosabb megnyilatkozás arról a keresztútról, mely előtt állunk.

LEVÉL CORDELL HULL ÁLLAMTITKÁRNAK

Moszkva, 1937 október 15.

Kedves Cordell!

A legutóbbi napokban néhány igen érdekes tárgyalást folytattam, melyeket csak azzal a feltétellel kezdtek, hogy tartalmuk továbbadásában a legmesszebbmenő elővigyázatot tanúsítom. Egészen új volt számomra, mikor felfedeztem, hogy az itteni diplomácia milyen kevéssé bízik a távirati code-ok titokban maradásában. Szükségesnek láttam külön futárt küldeni Párisba, hogy ezeket a híreket eljuttassa önhöz. Csak ezzel a kikötéssel kaptam meg őket.

NAPLÓ

Moszkva, 1937 október 16.

Dinén fogadtuk Rosso és Sigemicu nagyköveteket és Urbaye norvég követet.

A bridzsnél Rosso olasz nagykövet volt a japán nagykövet partnere és tréfás megjegyzést tett a „támadó nemzetekről”. Ugrattam őket, mikor a „támadó nemzetek” egyike egy ütésével egy ászt vesztett. Azt mondtam, hogy a támadók talán nem is olyan veszélyesek. Ezen igen sokat mulattunk!

LEVÉL HONORABLE BERNHARD
M. BARUCHNAK

Moszkva, 1937 október 25.

Kedves Birney!

Miután elbúcsúztam tőled, rendkívül érdekes beszélgetést folytattam Benessel, a csehszlovák elnökkel, valamint Horthy tengernaggyal, Magyarország kormányzójával és végül az osztrák külügyminiszterrel. Ezek a nyári utazások meglehetősen megerőltetők voltak, azonban nagyon is megérték a fáradságot. Így némi benyomást, sőt talán intim értesülést is szerezhetek a meglátogatott országok külügyminisztériumainak szándékairól és megismerhetem a különböző kormányok vezető embereit. Nemcsak a Szovjethez fűződő viszonyuk miatt érdekeltek ezek az államok, hanem mindig tekintettel voltam a különböző európai problémákra és az európai béke érdekeire is.

Valószínűleg az volt az oka annak a nagy nyíltságnak, amivel összes, különben mindig nem hivatalos jellegű megbeszéléseim során találkoztam, hogy biztosak voltak abban: az Egyesült Államoknak Európában semmiféle önző érdekük nincs. Így természetesen rendkívül értékes felvilágosításokra tettem szert, amelyek semmi esetre sem voltak általánosan ismertek, és éppen ezért köteleztek arra, hogy csak az elnöknek vagy az államtitkárnak mondhatom el ezeket.

Párisi megbeszélésünk óta sokat gondolkoztam világos és mélyenjáró következtetéseiden, melyeket az európai béke ügyében előadtál nekem. Jellemző volt ítéleteid világosságára és alaposságára, amellyel minden problémát taglalsz. Nagyon szeretném, ha ezt másokról is mondhatnám.

Európában a helyzet egyik nap kedvezőnek látszik, másnap pedig minden elborul. Az események úgy változnak, mint egy kaleidoszkópban. Spanyolországban nem valami rózsásak a viszonyok, azonban lehetséges, hogy Franco gyors katonai győzelemmel befejezi az egész ügyet. Ekkor majd meglátjuk, hogy a Baleárok még mindig olyan „Erisz almája”-e. Hitler propagandát csinál a német kisebbség állítólagos csehországi elnyomásából. Úgy látszik, fontos számára, hogy ez az ügy állandóan köztudatban maradjon. Franciaország belülről alighanem erősödik. Anglia, mint mindig, tovább játssza a maga nagytávlatú, céltudatos és realista játékát. Japán úgy látszik még egyszer olyan komédiával akar szolgálni a világnak, hogy mikor látszólag más problémákkal van elfoglalva, a helyzetet a maga javára használja ki, a jelek szerint alighanem eredménnyel.

Az az erély, amely az itteni tisztogatási akcióknál minduntalan jelentkezik, meglepő és célja valószínűleg a jelenlegi kormány megerősítése, amely bármily különösen hangzik is, alighanem őszintén azon fáradozik, hogy javítson az egyszerű emberek életfeltételein. A gyöngeség, amit Nyugat-Európa Oroszországra ráfog, sokkal inkább vágyálom, mintsem józan becslés szülötte.

NAPLÓ

Moszkva, 1937 október 28.

Hosszas megbeszélés a brit nagykövettel egy erdei sétán. A mellénk beosztott titkosrendőrök egész úton követtek bennünket. Úgy látszik, nagy gyönyörűségük telt a sétában és egymás társaságában. Mindig tisztes távolságban, de látótávolon belül tartózkodtak. — Kifejtettem, hogy szerintem az a különös, hogy a kormány politikai hatalma a tisztogatási akciók ellenére sem csökkent.

NAPLÓ

Moszkva, 1937 október 29.

Lunchön láttuk vendégül Litvinovot.

Mikor azt az indítványt tettük, hogy az orosz balettet New Yorkba küldjük, tréfásan felelte, hogy a táncosnők nagyon szépek és vonzók, még beleszeretnek valakibe és nem térnek vissza Moszkvába. Komolyan mondta, hogy ez a hosszabb vendégszereplés annyira ártana az opera terveinek, hogy aligha lehet megvalósítani. Azt az ajánlatot tette, hogy a Vörös Hadsereg férfikórusát szerződtessük, ezt remélhetőleg el tudjuk majd érni. Gyönyörűen énekelnek.

LEVÉL MRS. DAVIESNEK

Moszkva, 1937 október 30.

Kedves Marjoriem!

A mindig készséges Bender kérésemre intézkedett, hogy megnézhessük „Nagy Péter”-t, az új szovjetfilmet. Litvinov és Barkov fogadtak bennünket. Jelen volt az olasz nagykövet, Lord és Lady Chilston, a francia nagykövet Madame Coulandre-ral, a norvég követ és több más diplomata. Nagy, kényelmes fotöjeket tartottak fenn részünkre a kedves kis színházban.*

―――

* Ezt a kis színházat gyakran használja a szovjet külügyi népbiztosság filmek bemutatására, melyekre a diplomáciai testület hivatalos. Valamennyi bútor a legmodernebb stílusú kézifaragás, igazán csinosak és szokatlanul kényelmesek. A filmbemutatók mindig délután voltak. A nagy, mély karosszékek mellett asztalkák álltak, amelyeiken teát és süteményt szolgáltak fel.*

Két órán át tartott ennek a nagyon megrázó filmnek a bemutatása. Nemcsak technikailag, hanem gyönyörű díszletei és előadása miatt is tökéletes. A színészek „nagyok”, a szó legjobb értelmében. Feltétlenül meg kell néznünk, amint visszatérsz. „Rendkívül érdekes, hogy az orosz nemzeti érzés céljából régi történelmi nagyságokig, sőt fejedelmekig nyúlnak vissza.

NAPILAP

Moszkva. 1937 október 31.

Németország protestáns (evangélikus) egyházai a reformáció ünnepére külön imádságot olvastattak fel, amelyben ez áll:

Krisztus egyházát elnyomják… Ócsárolják a Krisztusban való hitet… Új vallás van terjedőben, amelyben semmi helye sincs a biblia tanításának.

A szegény Niemöller és a sok többi pap, akiket a Gestapo elkapott! Hír szerint százharmincan vannak fogságban.

NAPLÓ

Moszkva, 1937 november 8.

Albert Rhyss Williamst, a „Szovjet-Oroszország” szerzőjét lunch-re hívtam meg. Kéthónapos utat tett meg az ország belsejében és rengeteg érdekfeszítő értesülést hozott. Elmesélte, hogyan látogatta meg vidéken a Szovjetúnió elnökét, Kalinint és anyját. Uzsonnára is meghívták. Anya és fia közös tányérból ettek, mert Kalinin nem akarta, hogy anyja „gőgösnek” tartsa őt. A falon számos ikon függött, Williams megjegyzést tett erre. Kalinin kijelentette, hogy semmi kifogása sincs ellenük. Ebből is levonhatjuk azt a következtetést, hogy a Szovjet hivatalos vallásellenessége talán mégsem egészen csontig, velőig ható. Más jelentésekből is erre következtettem. Vajmi nehéz kiirtani a hitet, melyet az ember anyja emlőjén szívott magába.

A forradalom születésnapja

JELENTÉS AZ ÁLLAMTITKÁR ÚRNAK
A SZOVJETFORRADALOM HUSZADIK ÉVFORDULÓJÁRA
RENDEZETT ÜNNEPSÉGRŐL

Moszkva, 1937 november 15.

Sir!

A szovjetkormány három napot — 1937 november 6., 7. és 8-át — a szovjetforradalom huszadik évfordulójának emlékére nemzeti ünnepnek nyilvánított.

A hivatalos program főbb pontjai a kővetkezők voltak:

1. a) Nagy nyilvános gyűlés (csak meghívottak részére) szombat este, november 6-án a bolsevista operában.
2. b) Ünnepség a Vörös-téren november 7-én, vasárnap; a Vörös Hadsereg egységeinek díszszemléje és polgári egyesületek felvonulása Sztálin, a Kommunista Párt főtitkára és egy csoport előtt, amely Kalinin elnökből, Molotov miniszterelnökből, Vorosilov marsallból és több más vezető pártemberből állott.
3. c) A diplomáciai kar tagjainak fogadása a külügyi népbiztosságon Spiridonovkában, a hivatalos gyűlésházban, amelyet a kormányzat ilyen alkalmakra szokott használni.

Ünnepség az orosz operában

A gyűlés 6 órakor kezdődött. Jóval ez időpont előtt a régi Operaház előtti teret teljesen ellepte a tömeg. Közvetlenül az Opera előtt állott Sztálin és Lenin két szép, nagy, fehér szobra. A szobrokat a szovjet különböző tagállamait jelképező zászlók és lobogók díszítették. A háttérben elrejtett lámpák fényében vörös zászlókból készült díszek és virágok látszottak. Az épületet ugyanilyen hatásosan díszítették fel Marx, Engels, Lenin és Sztálin egy-egy átvilágított, hatalmas képével, ami az opera egész homlokzatát elfoglalta. Hasonló és nem kevésbé hatásos volt az Opera belseje is. A hat páholysort széles vörös vászoncsíkok választották el egymástól, mindegyiken egy-egy kommunista jelmondat arany betűkből. A legalább 25 méter széles színpadot óriási vörös plüssdrapériákkal aggatták tele; Lenin még egy másik fehér szobra és Sztálin nagy portréja szolgált hátterül, mindkettő virágoktól övezve. A színpad előterében hosszú asztal állott, amelynél Kalinin elnök és a kormány más személyiségei ültek. A második sorban, közvetlenül Kalinin mögött ült Sztálin, Vorosilov és Esov (a GPU főnöke). A gyűlés kezdetén figyelemreméltó volt a nagy lelkesedés és a hosszantartó tapsvihar.

Molotov miniszterelnök beszédet mondott a szónoki emelvényről. Komoly, tudós beszéd volt és körülbelül két órán át tartott. Előadásmódjában nem volt semmi különösen magával ragadó, mégis nagy tetszést aratott, különösen Sztálin nevének említésekor. A hosszú beszéd alatt megfigyelhettük, hogy Sztálin, Vorosilov és Esov a hátsó sorban nyugodtan, mit sem zavartatva magukat, csevegnek és tréfálkoznak.

A beszéd után félórás szünet következett. Ezalatt a diplomáciai testületnek hideg vacsorát szolgáltak fel a diplomatapáholyok mögötti foyerben.

A szünet után egy szovjet filmet mutattak be, amely Lenin tevékenységét adta elő, közvetlenül a Kerenszki- kormány bukása előtti három napon. A film nagyon jó volt.

A filmbemutató után dalok, népi táncok stb. következtek, amelyek egész reggelig tartottak.

Ünnepség a Vörös-téren

Megkértek minden meghívottat, hogy vasárnap délelőtt ½10 óráig foglalja el a helyét. A belépőjegyeket előző este, egyes esetekben aznap reggel 8 órakor adták ki. Csak a nagykövetségek és követségek vezetői és első titkáruk biztosíthattak helyet maguknak. Úgyszólván az egész diplomáciai testület megjelent a diplomatapáholyban, amely szorosan a Lenin-emlékmű melletti tribün közelében volt; ezen foglalt helyet Sztálin, Kalinin, Vorosilov, Esov és mások. Szemben katonák és tengerészek álltak díszőrséget zászlókkal. Hat- vagy hétezren lehettek. Igen hatásosan működött a hat-hétszáz tagból álló zenekar. Az épület falain lengedeztek, a nézővel szemben, a megszokott vörös zászlók és lobogók, rajtuk jelmondatok. Ezek között leginkább a minden szovjetnyelvre lefordított „Világ proletárjai, egyesüljetek” tűnt föl. Pontosan tíz órakor lovagolt ki Vorosilov, a Vörös Hadsereg parancsnoka a Kreml kapuján és megszemlélte a felállított csapattesteket. A moszkvai katonai körzet parancsnoka, Budjenny tábornagy és segédtisztje kísérte. Ekkor a csapatok díszlépésben elvonultak a tribün előtt, amelyen Sztálin, Molotov, Kalinin, Esov, Dimitrov (a Komintern elnöke), Vorosilov, Jegorov és Budjenny tábornagyok álltak. A csapatokat pontosan felsorolja Faymonville ezredes, nagykövetségünk katonai attaséjának memoranduma, melyet kívánságomra készített és amelyet jelentéseimhez mellékelek.

A katonai felvonulás végeztével, körülbelül fél 1 órakor a diplomáciai testület tagjai általában visszavonultak. Sztálin és a kormány vezető emberei még tovább maradtak, hogy folytassák a polgári csapatok megszemlélését, amely egész szürkületig húzódott.

A diplomáciai testület tagjai számára az ünnepségek a Spiridonovkában tartott fogadással fejeződtek be. Ez egy igen nagy, valóban érdekes épület, különösen alkalmas társadalmi összejövetelek céljára. Ezt a házat is, mint Moszkva több más nagy házát, egy iparmágnás építette a forradalom előtti időkben.

Olajfestmények mint plakátok

Mivel Litvinov külügyi népbiztos és első helyettese, Potemkin elutazott a brüsszeli konferenciára, helyettük Stomoniakov helyettes népbiztos fogadta a vendégeket, feleségével és Madame Litvinovval. Az egész diplomáciai testület jelen volt. Háromnegyed órán keresztül kiváló zenei műsort élvezhettünk. A legnagyobb hatást két csodagyerek szereplése keltette; egyikük kis 14 éves hegedűs, másikuk pedig 15 éves csellista. Mindketten első díjat nyertek a brüsszeli nemzetközi versenyeken. 12 órakor rendkívül bőséges bankettet tálaltak fel. Nagyszerű fogások, melyek a szokatlanul szép porcelánokon és a régi cári uralom idejéből való arany tálakon még gyönyörűbben festettek.

A hatóságok semmi fáradságtól sem riadtak vissza, hogy a város ünnepélyes légkörét megteremtsék. Már napokkal előbb munkások dolgoztak mindenféle állványokon, hogy a hatalmas zászlókat és a rengeteg propaganda-feliratot viselő lobogókat elhelyezzék.

Néhány hónappal ezelőtt alkalmam volt meglátogatni a műtermeket, ahol a művészek, akik valamennyien a kormánytól kapnak megbízást munkáikra, nagyban dolgoztak. Megfigyeltem, hogy majdnem valamennyien nagy faliképeket festettek a forradalom huszadik évfordulójára, részint a Vörös Hadsereg, részint a kormányzat ünnepségeire. Most mindenütt ezeket a képeket láttam. Hatalmas képeket támasztottak a házak oldalához, melyek a forradalom történelmi eseményeit és a kormány vezető Személyiségeinek arcképeit ábrázolták. Némelyik legalább 6—8 méter magas volt. Éjjel a legtöbbet rejtett lámpákkal világították meg. Az olajfestményéket rengeteg színes vagy színtelen sokszorosított plakát egészítette ki.

Amint már említettem Lenin és Sztálin nagy gipszszobrait is látni lehetett, fehéren vagy bronzzal bevonva. Moszkva középpontjában egy középület sarkán, az utca forgatagából Lenin óriás szobra emelkedett ki. Az épület oldalához erősítették és legalább 9—10 méter magas volt.

A kereskedőnegyedben a kirakatokat pazarul feldíszítették vörös zászlókkal, amelyek sehonnan sem hiányoztak és sok egyéb látnivalóval. Az egyik főútvonalon a képek a Szovjet gyermekgondozó intézményeit és az ifjúsági mozgalmakat mutatták be.

Az építkezések meggyorsítása

Nagyon figyelemreméltó volt az ünnepségek előkészületei alatt, hogy mennyire szorgalmazták a fővárosba vezető útvonalak kijavítását és tisztántartását, valamint a még építés vagy javítás alatt álló épületeken a munkák befejezését, hogy a vörös forradalom emléknapján minden készen álljon. Azon a nagy hídon például, amely a Kreml mellett a Moszkva folyón vezet át és amelyet már a múlt év óta építenek, közvetlenül az ünnepségek előtt, lázas tevékenységet észleltem, hogy a hidat a „Munkás- és a paraszthadsereg” ünnepére, november 7-ére meg lehessen nyitni.

Különösen feltűnt nekem az árusbódék nagy száma, amelyeket az ellátásügyi hivatal állított föl és ahol szendvicset, frissítő italokat lehetett kapni. Az ételek nagyon étvágygerjesztőek voltak. Igen sok frissítőket áruló autót is láttam. Hasonlítottak a mi fagylaltos autóinkhoz.

Azt hiszem, hogy érdekelné a Külügyminisztériumot az a néhány szokatlan jelenség, amelyek nekem is feltűntek és amelyek megjegyzésekre szolgáltattak okot a diplomáciai testület azon tagjainak, akik már korábban is láttak hasonló ünnepségeket.

Külön felhívták figyelmemet arra, hogy az idei ünnepség és a tavalyi közt volt egy lényeges különbség: a szónoklatok, feliratok és képek nem támadták a kapitalista országokat, a fasiszta ellenségeket. Jómagam csak három torzképet vettem észre, melyek éle Németország ellen irányult.

Felvonulás a Vörös-téren

A Vörös-téren lezajló ünnepségen legjobban a munkástömegek leptek meg. A munkások tulajdonképpen csak a katonai szemle után vonultak fel, de már magán a katonai szemlén is rengeteg munkás vett részt. Vorosilov hadseregparancsnok előtt vonultak el; a tulajdonképpeni katonai egységek közé sokezer polgári egyén volt beékelve: századonként menetoszlopba alakulva, puskásan, a legkülönbözőbb civilruhákban haladtak el előttünk. „Proletár fegyveres hadtest” a nevük.*

―――

* A Szovjetben a gerillaharcnak nagy jelentősége van. A modern szovjetművészek rengeteg képet készítenek a Vörös Hadsereg számára, melyek a szovjetkatonák tetteit dicsőítik; feltűnő, hogy ezek között mennyire kiemelik a gerillacsapatokat, az ú. n. partizánokat. Ebből is látható, hogy a Vörös Hadsereg vezetői milyen fontosságot tulajdonítanak a hadviselés e módjának s hogy ez a harcmodor jól be is vált a bolsevista hadsereg eddigi hadjárataiban. Hasonló volt ehhez régebbi amerikai történelmünk folyamán a kisemberek, a „harcos farmerek” szerepe. Németországnak most már meg is gyűlt a baja e nyers megjelenésű férfiakkal, panaszkodik is miattuk eleget. Ez a harcmodor polgárháborúk gerillaháborúiban, barikádküzdelmeiben született meg.*

Többek között az is mély benyomást tett rám, hogy mindezek a látványosságok kivételes szervező tehetségről és az elgondolások rendkívül energikus, pontos és szabatos végrehajtásáról tanúskodtak. Minden mozzanat percről percre úgy következett be, ahogy azt kiszámították. A nyilvános fogadások is nagyon jól sikerültek és komoly méltóságuk és rendjük nagy hatást tett a megjelent diplomatákra.

A haditengerészet és a haderő felvonulása impozáns látványt nyújtott. Mindnyájunkra nagy hatást tett a különböző csapattestek kitűnő felszerelése, a katonák és a tisztek jó megjelenése. Különösen megragadott a téren nagy gyorsasággal végigdübörgő gépesített egységek: harckocsik, gépfegyveres osztagok, tüzérség látványa.

Faymonville ezredes közölte velem, hogy a katonai attasék egyértelmű megállapítása szerint a katonai látványosság minden bírálatot elbírt és a Szovjetunió katonai erejéről tanúskodott. Az elmúlt májusi felvonuláshoz képesít semmi újat nem mutattak be és a hatóságoknak nyilván az volt a szándékuk, hogy feleslegesen ne hozzák nyilvánosságra azt, amijük van. Általában véve a katonai bemutatók ugyanazt a képet nyújtották, mint a nagy májusi parádé.

Tizenkét óra 30 perekor azonban már az egész Vörös-teret elárasztotta a polgári lakosság felvonulása, a munkásklubok menete: a Vörös-térre torkolló mindhárom utcából egyszerre jöttek. Reggel óta gyalogoltak a tér felé tartó útvonalak felől és felvonulásuk a Kreml díszpáholya előtt betöltötte az egész délutánt.

Lent a téren tengernyi zászló, transzparens, feliratos és jelképes ábrázolatokkal tarka lobogó hullámzik: a felvonuló ezrek szemmelláthatólag lelkesek. A csoportokban mindkét nem és minden korosztály képviselve van. Sok szülő a vállán hozza gyermekét, hogy egy pillanatra a kicsinyek is megláthassák Sztálint. A lelkesedést állandóan felszítják a katonai zenekarok, de ezekről már szóltam. Volt valami „klakkmesternek” nevezhető berendezés is: hatalmas megafonokon láthatatlanul, de állandóan éljenezte a forradalom vezéreit és ideáljait.

A titkosrendőrség (N. K. D. V., azelőtt G. P. U.)

Az ünnepségek folyamán nagyon megkapott a titkosrendőrség fontos szerepe is. Esov népbiztos aprótermetű ember, szinte törpe, de arca, feje finom; állandóan Sztálin közvetlen közelében állt, de egyáltalán nem volt feltűnő.

Becslésem szerint a katonai szemlén a titkosrendőrség mintegy négy-ötezer fővel volt képviselve. Határozottan katonai szervezet. A tisztikar és a legénység öltözete feltűnően jó, pompás alakúak, kiképzésük remek. Lassú díszlépésben szépen vonultak fel. Lovascsapataik igen gyakorlottak, fegyelmezettek.

A Vörös-téren lezajló polgári felvonulás és a tér felé özönlő embertömegek között négy párhuzamos hosszú sorban százszámra vonultak a titkosrendőrség kék- és zöldsapkás katonái. Megkapó és jelentős intézkedés. A díszpáholy előtt és a tér egész területén is hosszú sorban álltak a zöldsapkás titkosrendőrök és határőrök.

A délután folyamán Lenin sírja és Sztálin előtt felvonuló emberek száma becslésem szerint nyolcszázezer és egymilliókétszázezer között mozgott.

A háromnapos ünnepségek tartama alatt az összes hivatalok zárva vannak, minden gazdasági élet, üzleti tevékenység szünetel.

Az ünnep lényege, jelentősége

A húszéves vörös forradalom ünnepének fontos jelentősége van s erről nem szabad megfeledkeznünk. Jelentős már maga az a tény is, hogy ez az uralom húsz éve valóban fennáll. Mondják, hogy Lenin a szovjet forradalom első kilencven napjának elteltével nagy örömmel állapította meg, hogy forradalmuk milyen sokáig tart, a francia forradalmi átalakulás tulajdonképpen rövidebb idő alatt zajlott le: ez is rávilágít a helyzetre.

A szovjet rezsim gazdasági, politikai és katonai ereje tagadhatatlan: kétségtelen az is, hogy e forradalom a további fejlődés folyamán szintén azokon a vágányokon fog haladni, melyeket az emberi természet szab meg minden forradalom számára. A kifejlődés irama itt lassúbb, de a kovász itt is állandóan végzi a maga munkáját.

Hacsak egy európai háború, politikai vagy más baleset zavart nem okoz, egybehangzó vélemények szerint, a hadsereg kormányhű marad, a propaganda-intézmények jól beváltak és a pártvezérek megbízhatóak s így a mostani uralom szilárdan és biztosan tartja kezében a kormányrudat.

FELJEGYZÉS

Moszkva, 1937 november 12.

Egy órahosszat értekeztem egyik diplomata kollégámmal, aki alaposan ismeri a távolkeleti helyzetet. Röviden összegezve, álláspontja az volt, hogy adott helyzetben a bruxellesi konferencia sorsa reménytelen. Ő azonban még minidig görcsösen ragaszkodik ahhoz a reménységhez, hogy Nagybritannia, Franciaország és az Egyesült Államok egymásközt kidolgozhatnak egy olyan tervezetet, melyből valami elfogadható kibontakozás lehetséges. Ellenkező esetben az az érzése, hogy Kínára gerilla-módszerekkel folytatott, hosszú háború vár. Azt mondta, hogy a Szovjet nem vesz aktív részt a hadműveletekben, egyébként azonban megad a kínaiaknak minden lehető támogatást.

LEVÉL MRS. WALKERNEK

Moszkva, 1937 november 13.

Kedvesem!

Tegnap este Faymonville ezredes mindnyájunkat meghívott az Opera balettelőadására. Orosz zeneszerző muzsikája, orosz rendezés. Több volt a némajáték mint a tánc, de a szánpadi képek csodálatosak. Címe: A forradalom lángjai s azt ábrázolta, hogyan győz a munkás és a paraszt a régi rendszer felett. Talán ismeri: arról a balettről van szó, amelyben a tömeg megrohanja a Tuileriákat — vadul előretörnek a zenekar felé, fegyveresen, bunkókkal stb., dühöngve, vad fenyegetések közepette. A drámai feszültséget felfokozza a szélsőséges realizmus. Félelmetesen ábrázolja, mire képes a tömeg, mihelyt szétpattan a társadalom kovásza: a törvény és a rend.

Azt hiszem, ezen a téren sehol a világon nem alkottak olyat, ami hasonlít a tegnap esti látványossághoz.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Tragikus események

1937 június 20—szeptember 1

(idézet: Moszkvai jelentés – Davies)

JELENTÉS AZ ÁLLAMTITKÁR ÚRNAK
AZ ÉSZTORSZÁGI POLITIKAI HELYZETRŐL

Moszkva, 1937 július 28.

Sir!

Egy szabad hétvéget kihasználva, nem hivatalosan ellátogattam Tallinnba, Észtország fővárosába.

A jelenlegi kormányzat közel áll a diktatúrához. A szomszédos fasiszta kormányok megerősödése folytán az észtek saját kormányrendszerüket túl gyengének találták. Nem volt abban a helyzetben, hogy megfelelő gyorsasággal és teljhatalommal hajtsa végre elhatározásait, melyeket az ország védelme megkövetelt. Túl sok időt töltöttek vitákkal. Nehogy az ország — Németország példájára — teljesen a fasizmus karmaiba kerüljön, az elnök — igen széles látókörű férfi — egy másik kitűnő és kemény egyéniséggel együtt, békés úton magához ragadta a hatalmat és jóakaratú diktatúrája egy bizonyos állandó politikai vonalért és ha a nemzet érdeke úgy követeli, gyors, egységes cselekvésért kezeskedik. Ezt annak a feltételezésével cselekedte, hogy egy későbbi népszavazás majd véglegesen megteremti az erős, demokratikus kormányzatot.

A belpolitika legfőbb irányelve: Észtország az észteké. A nemzeti érzület igen erős. Az észtországi németek, bár családjuk már évszázadokkal azelőtt telepedett le Észtországban, nem számítanak valódi észteknek és Németországhoz húznak. Nagy gondot fordítanak az önálló észt kultúrára.

Az Oroszországhoz fűződő viszony barátságos és korrekt. Meg akarnak férni nagy szomszédjukkal, de az 1924-es kommunista megmozdulást nem felejtették el.

Észtország Lettországgal és Litvániával együtt „balti” tömböt alkot. E tömb az Oroszország és Németország közé szorított kis nemzeti egységek fenntartását szolgálja.

A béke fenntartása mindnyájuk számára életkérdés.

Mint a többi keleteurópai ország, Észtország is „kifeszített kötélen egyensúlyozik” és fenn kell tartania az egyensúlyt Németország és Oroszország között. Tagja a Népszövetségnek és „résztvesz” az európai politika kérdéseiben. „Tagja vagyunk a londoni benemavatkozási bizottságnak. Szerencsénkre ottani képviseletünk szerény és tudatában van határainak, kicsinységének és ebből következő jelentéktelenségünknek. Nyíltan kimondva, mi nem állhatunk egyik fél mellé sem. Mindkét félnek nyíltan tudomására hoztuk, hogy a többséghez csatlakoztunk.” Ez az ország külpolitikájának a kulcsa. Rövid idő óta mégis Anglia gyakorol külpolitikai befolyást Észtország felett. Egy kereskedelmi utazás során, mely mintegy a politikai „jóakaratot” demonstrálta, lord Plymouth nemrégiben felkereste az országot.

Mind Észtországban, mind Lettországban jelentékeny német kisebbség él. Ez nagyon nyugtalanító elem. Mindig fenyeget az a veszély, hogy ez a csoport egy német uralom feltámasztása esetén egykori hatalmi előjogait vissza fogja szerezni.

Katonai szempontból úgy vélik, hogy Észtország egy Oroszország elleni német támadás esetén kívül esnék a veszélyes zónán. Midőn arra hívtam fel a figyelmet, hogy szákértők véleménye szerint Németországnak valószínűleg szándékában van egyidejű flotta- és katonai támadást intézni a Baltikumon át Leningrád irányában, azt válaszolták, hogy nem osztják ezt a felfogást. Észtország túl északon fekszik és a támadás célja nem Leningrád, hanem Moszkva lesz; az odavezető út délebbre fekszik, úgy hogy Észtország kimarad a játékból. Megmaradtak emellett a véleményük mellett, annak ellenére, hogy felhívtam figyelmüket annak a meggondolására, hogy Tallinn-Reval egykori fontos orosz tengeri kikötő és egyenesen össze van kötve a leningrádi vasúttal.

Két napot töltöttem Tallinn fővárosban és egyet vidéken, Narvában, egykor az orosz textilipar egyik központjában, mely immár elvesztette ipari jelentőségét.

Mind a városokban, mind a vidéken az önérzetes nép jó gazdálkodásáról, jómódjáról, kitartásáról, tisztaságáról győződtem meg.

NAPLÓ

Stockholm, 1937 augusztus 8

Érdekelt, hogy vajon tényleg igaznak bizonyultak-e Litvinov kijelentései Sandler moszkvai látogatásával kapcsolatban, melyről a külügyminisztériumot már régebben tájékoztattam. Elég világos szavakkal tudomásomra hozták, hogy felfogásuk szerint az egyezmény 16-ik cikkelyét oda kell módosítani, hogy a kis nemzetek semlegességük könnyebb megóvása végett megszabaduljanak a gazdasági vagy katonai szankciókban való részvételtől.

Azt is megemlítették, hogy egy küszöbön álló skandináv blokk — Finnország bekapcsolásával — az európai politika komoly tényezője lesz. Hozzáfűzték, hogy a svéd kormányzat Finnországtól a blokkba való belépése előtt bizonyítékokat kért arravonatkozólag, hogy Oroszországhoz fűződő kapcsolatai nem barátságtalan természetűek, mert legfőbb szempontja, hogy egy orosz-német ellenségeskedés, vagy más európai háborús esemény bekövetkezésével is a skandináv országok semlegességét fenntartsa.

Az európai békekilátásokkal kapcsolatban azt mondták, hogy a feszültség rövid idő óta némileg enyhült, különösen Anglia és Olaszország közötti közeledés lehetőségére és a spanyol veszélyre való tekintettel. A helyzet azonban mégis igen kényes, mert minden ellentét fegyveres összetűzésre vezethet.

Öreg, ha nem tévedek, 80 éven felüli, de derék és vidám barátom, Sam Untermeyer Moszkvában van. Már régebben is itt volt. El van ragadtatva attól a különleges gondtól, melyet a kormány a moszkvai földalatti villamos megépítésére fordított és kijelentette, hogy egészségügyi szempontból ez a világ egyik legjobb földalatti vasútrendszere. „Te tudod, hogy a földalatti-vasutak szakértője vagyok — mondta nekem, arra a harcra célozva, melyet New York városával vívott az 5 centes tarifa és a földalatti-vasút kiépítése érdekében. Oroszország nagy varázst gyakorolt rá. Úgy vélte, igen örvendetes, hogy erre a helyre engem jelöltek ki. Az ő szemében ez a világ egyik legérdekesebb diplomáciai állomása. Veje, Laurence Steinhardt mondta neki, hogy az oroszországi állomás messze a legkívánatosabb. Dinamikus élet lüktet benne és nemcsak az európai helyzet, hanem az egész világ számára nagy távlatot nyit.

Igen kimerítően beszélgettünk a megoldandó és talán még megoldható feladatokról. Éles esze és mindig egészséges ítélete nagy emberré teszik.

LEVÉL MAXIM LITVINOV
ŐEXCELLENCIÁJÁNAK

Leningrád, 1937 augusztus 10.

Kedves Népbiztos uram!

Legyen szabad felhívnom figyelmét egy engem nagyon foglalkoztató ügyre.

Egy amerikai állampolgárról, Pater Braunról van szó, aki katolikus pap, a francia követségen lakik és a diplomáciai testület lelkipásztora.

Nagyon jól ismerem Pater Braunt és igen tisztelem jellemét és meggyőződéséhez való hűségét. Biztos vagyok benne, hogy minden vonatkozásban becsületes ember.

Nos tehát, közötte és az illetékes szovjet hatóságok között nézeteltérések támadtak bizonyos születési és házasságkötési kivonatok esetleges kiszolgáltatása miatt, melyeket őrzött. Ha jól értettem, nem engedte a hatóságnak, hogy bepillantsanak ezekbe a kivonatokba; lelkiismereti okokból nagyon fontos volt számára, hogy azokat ne adja ki kezéből.

Utalva arra a bensőséges szellemre, melyben Ön az U. S. A. elnökével tárgyalt, mely az 1933 novemberi megegyezésre vezetett,* nagyon remélem, hogy nagybecsű kormánya nem engedi kiélezni, vagy éppen komoly eseménnyé fejlődni ezt a jelentéktelen ügyet, ami érzésem szerint kedvezőtlen benyomást gyakorolna az amerikai nép nagy részére.

―――

* Lásd az 1937 március 20-i naplót. Ebben az ügyben, mint Pater Braun több más vízumügyében a Külügyi Hivatal kéréseimet maradéktalanul teljesítette.*

Annak a biztosításával, hogy személyes figyelmességét, melyet ennek az ügynek szentel, igen méltányolni fogom, maradok

LEVÉL MAXIM LITVINOV
ŐEXCELLENCIÁJÁNAK

Leningrád, 1937 augusztus 10.

Kedves Népbiztos uram!

Legyen szabad felhívnom figyelmét egy ügyre, mely éppen a Szovjet illetékes hatóságai előtt fekszik. — Mr. Sherwood vízum-meghosszabbításának az ügye.

Amerikai állampolgár és a Nemzetközi Irodagép-Társaság amerikai, jelenleg moszkvai képviselője.

A Nemzetközi Irodagép-Társaság mindenfajta irodagépek gyártásával foglalkozik, melyek a nagyvállalatok könyvelésének és számadásainak megkönnyítésére szolgálnak. Régi, állandó üzleti kapcsolatai vannak a szovjet-közigazgatás és gazdaság különböző ágaival s ezek a kapcsolatok, ha jól értesültem, mindig barátságosak voltak. Nagyszámú szovjet vállalatnak vannak birtokában ezek a gépek, melyek jelentékeny tőkebefektetést képviselnek és Mr, Sherwood moszkvai jelenlétét a társaság azért tartaná kívánatosnak, hogy kéznél legyen valaki, aki a gépeket állandóan javítja és arról gondoskodik, hogy azok a legjobban működjenek.

E körülmények figyelembevételével tanácsosnak vélném Mr. Sherwood további oroszországi tartózkodásának megengedését.

E tényektől eltekintve, azért is érdeklődöm a dolog iránt, mert a Nemzetközi Irodagép-Társaság elnöke, Mr. Thomas Watson olyan egyéniség, aki idejének és energiájának nagy részét közösségi és nem csupán személyes érdekek istápolásának szenteli. A haladó szellemű amerikai, üzleti körökben közismert és sokra értékelik, továbbá bizalmas barátja nagy elnökünknek. Olyan ember, aki hajlamos rá, hogy a Szovjetunió humanista intézményeivel és vállalkozásaival rokonszenvezzen és mélyen fájlalnám, ha az lenne az érzése, hogy barátságtalanul és igazságtalanul bántak vele. Talán Ön ismeri is Mr. Watsont, aki mindig igen tájékozott volt világpolitikai dolgokban és jelenleg a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara elnöke.

Kérem bocsássa meg, hogy miközben Ön olyan fontos államügyekkel van elfoglalva, figyelmét ilyen kis ügyre hívom fel.*

―――

* A szigorú hadjárat ellenére, melyet a kormányzat több külföldi ellen indított, a Külügyi Népbiztosság méltányolta megkeresésemet. Ez az ügy mutatja, mi mindennel volt a követség elfoglalva és arról a barátságos magatartásról is tanúságot tesz, mellyel a Szovjet kivétel nélkül viseltetett ottani szolgálati időm alatt az U. S. A. irányában.*

LEVÉL HONORABLE HENRY
MORGENTHAU-NAK

Útban Riga félé, 1937 augusztus 12.

Kedves Henry!

Midőn júniusban Londonban tartózkodtunk, Binghammal lunch-ön voltunk Majszky orosz követnél, aki nagyon tehetséges és okos ember. Bár alkalmi megjegyzések formájában, de igen világosan elétártuk, hogy mekkora érdeke lenne a Szovjetúniónak az aranyalap védelmezése. Azt hiszem, eléggé megvilágítottuk előtte (anélkül, hogy egyenesen rátértünk volna), milyen bölcs lenne a Szovjetúniótól, ha együttműködne az U. S. A-val, különösen pedig kincstári hivatalunkkal. Biztos vagyok benne, hogy értesítette róla kormányzatát.

Londonban elég kimerítő tárgyalásom volt még Litvinovval is, amikor is részletesen beszélgettünk az aranykérdés állásáról az egész világon. Láthatólag benyomást tett rá az a kijelentésem, hogy kívánatos lenne szorosabb kapcsolat felvétele. Közölte velem, hogy jóváhagyta egy további követségi titkár kinevezését a washingtoni szovjetkövetségen a kincstári kapcsolat kiépítése céljából. Nyíltan megkérdeztem tőle, hogy mekkora Oroszország jelenlegi aranytermelése és hogy mekkora az aranykészlete. Kitérően válaszolt. Később azonban bizalmasan mondotta, hogy a szokásos értékelések bizonyos fokig túlzottak. Litvinovnak természetesen gondosan kell ügyelnie arra, hogy hatáskörét át ne lépje és érthető módon óvakodik attól, hogy beleszóljon a katonai hatalmasságok ügykörébe, akik féltékenyen őrzik az ország aranytermelésének adatait, melyeket katonai és hadititokként kezelnek.

NAPLÓ

Riga, 1937 augusztus 13.

Mint hallom, a német követ tiltakozást nyújtott be a Külügyi Népbiztosságon német állampolgárok letartóztatása ellen, akiket Moszkvában, Leningrádban, Kievben, Charkovban, Tifliszben és más helyeken, fogtak le. A hivatalos jelentések szerint a legtöbb letartóztatott kémkedéssel volt gyanúsítható.

BIZALMAS ÖSSZEFOGLALÓ
AZ ÁLLAMTITKÁR ÚRNAK
A BALTI ÉS SKANDINÁV ÁLLAMOKBAN
TETT KÖRUTAMRÓL

Prága, 1937 szeptember 1.

Kedves Cordell!

Az elnökkel és Önnel való megbeszéléseimhez híven elutaztam az Oroszországgal határos kis államokba, hogy személyes benyomásokra tegyék szert a befolyásos személyiségekről és a politikai hatóerőkről. Felmérhetetlen becsű volt számomra és gondolom, hogy a külügyminisztériumnak küldött „hivatalos beszámoló” hasznos lehet majd Önnek. Nehéz munka volt, de igen megérte a fáradságot.

Meglátogattam a balti és skandináv blokk majdnem összes országát: Észtországot, Lettországot, Litvániát, Finnországot, Svédországot, Dániát, ezenkívül Memelt és Danzigot. Útban hazafelé Csehszlovákiát és Lengyelországot keresem fel.

A Szovjetunió nagy szálka Németország szemében. Németország nagyon szereti a Szovjetúniót a civilizáció fenyegető veszedelmének feltüntetni. Ténylegesen pedig, legalább pillanatnyilag, Oroszország a béke őszinte képviselője. Nagy gazdasági érdeke, hogy fenntartsa a békét, miközben hatalmas természeti kincseit és iparát fejleszti és kormányrendszerét erősíti. Földrajzilag Oroszország szerencsés helyzetben van. Az ország terjedelme Napoleont is legyőzte.

Észtországnak, Lettországnak és Litvániának, melyek mindhárman a Népszövetség alkotásai, azonos a külpolitikai vonalvezetése, csak arra vágyakoznak, hogy megvédjék önállóságukat és függetlenségüket. Két félelmetes szomszéd közé ékelve, Észtország és Lettország kevésbé barátságosak a Szovjetúnió iránt, mint Litvánia. Utóbbinak elintézetlen vitái vannak Lengyelországgal, mely Vilnát, Litvánia régi fővárosát, a Lengyel Köztársaságba kebelezte be. A helyzet feszült. A két ország közti határok, legalább is részben, el vannak barikádozva. Az összes közlekedési utak ennek folytán el vannak vágva. Másrészt amiatt aggódnak Litvániában, hogy az ország egyetlen kiútját a tengerhez, Memel kikötőjét, mely félig önálló államként jelenleg a Népszövetség fennhatósága alatt áll, Németország egyszerűen birtokba veheti. Véleményem szerint Németországnak — hacsak egy Oroszország elleni támadás következtében nem válna katonai szükségszerűséggé, kevéssé áll érdekében Memel vagy Litvánia meghódítása, inkább nemzeti gőgjét akarná kielégíteni. Litvánia életszínvonala alacsony és erőforrásai oly szűkösek, hogy a Német Birodalom saját életszínvonalát is korlátozná és a látszólagos megnagyobbodás tulajdonképpen kínos kötelezettséget jelentene. E körülmények folytán Litvánia a többi államoknál jobban hajlik Oroszországhoz.

A Skandináv blokk

A szóbanforgó államok külpolitikáját és a Népszövetséggel szemben követett magatartását az Északi- és Keleti-tengermelléki földrajzi helyzetük szabja meg, továbbra az a lehetőség, hogy Németországnak és más európai államoknak Oroszországgal való fegyveres összetűzése esetén a hadiövezetbe esnének. Főcéljuk sértetlenségük és semlegességük megőrzése. Finnország, melyet egy Leningrád elleni támadás minden bizonnyal német támaszponttá tenne, éppen ezért különlegesen veszélyes helyzetben van. A skandináv blokk ez északi országok semlegességének és függetlenségének megőrzésére alakult laza szervezet. A Népszövetséghez tartoznak, de hajlanak rá (mint ezt Svédország egész nyíltan teszi), hogy az egyezmény 16. pontjának módosítását követeljék s ilymódon akár a gazdasági, akár a katonai szankciókban való részvételtől megszabaduljanak és semlegességüket így jobban megőrizzék.

A balti államokhoz hasonlóan itt is brit befolyás uralkodik. Nagybritannia legjobb vevőjük és valutájuk mindig az angol fonthoz igazodik.

A Németországhoz fűződő viszony

Mindezekben az államokban a külpolitika élénk gondot fordít arra, hogy Oroszország és Németország között az egyensúlyt fenntarthassa. Jellemző, hogy Finnországot nem vették fel addig a skandináv blokkba, míg Svédország meg nem bizonyosodott róla, hogy az Oroszország és Finnország közötti kapcsolatok békések és barátságosak. Folyton azon fáradoznak, hogy mindkét országgal kifogástalan kapcsolatokat tartsanak fenn.

Magatartás Oroszország iránt

Ezek az országok úgy látszik nem félnek attól, hogy az orosz rádiópropaganda révén vagy más úton-módon kommunista tanokkal fogják őket „megfertőzni”. Mégis általános ezekben az államokban a hajlandóság, hogy számoljanak Oroszország fejlődésével és gazdasági haladásával. Az a vélemény uralkodik itt, hogy Oroszországot békevágy irányítja. A Vörös Hadsereg tábornokainak agyonlövetése és a tisztogató akciók, melyek még folyamatban vannak, a bizalmat mégis nagyon megrendítették.

A nyugati Locarno és a keleteurópai béke

Látogatásaim folyamán szerzett legértékesebb értesüléseim közé tartoznak Anglia és Franciaországnak a keleteurópai béke fenntartását célzó tervének bizonyos jelei, melyek Anglia, Franciaország és Olaszország közötti egyezmény előkészületeire mutatnak, az utóbbi három hónap eseményei miatt valószínűleg Oroszország kizárásával. Az alapgondolat, melyet Neville Chamberlain fejtett ki értesülésem forrásának, a lett külügyminiszternek, röviden összefoglalva a következő volt. Miután bizonyossá vált, hogy Hitler nem köt szerződést Sztálinnál, megfontolták, hogy Németország — a „nyugati Locarno” tagjaként és azzal egyidejűleg — megnemtámadási szerződéseket köthetne az orosz határállamokkal, azokhoz a szerződésekhez hasonlóan, melyek küszöbön állnak Oroszország és ugyanez államok között. Azt remélték, hogy az eredmény a Németország és Oroszország közötti súrlódási felületnek, e két ország közt létesített „semlegesített” övezet folytán bekövetkező csökkenése lenne. Ilymódon azt a keleteurópai békét biztosító, tartós építményként lehetne emelni az ellenséges államok fölé.

Az hiszem, hogy ez a hír igen nagy horderejű: első nyoma egy valószínűleg Anglia szándékában levő tervnek, mely a keleteurópai béke megőrzése végett torkollik a Szovjetúnió—Franciaország problémába. Ez magyarázza meg Anglia új ajánlatait, melyek szemmelláthatólag a Szovjetúnió terhére történtek.

Oroszország, Japán és Kína

Két héttel ezelőtt még személyesen tájékozódtam a Moszkvában folyó ügyekről. Azóta minden másodnap telefonbeszélgetést folytatok Mr. Hendersonnal, chargé de l’affaire-ünkkel. A Kreml nyilván kizártnak tartja, a Szovjet mindenképpen kerüli a Japán elleni aktív beavatkozást. Minden igyekezettel azon vannak, hogy a „mozdulatlan nyugalmi állapot” benyomását keltsék. Felületesen szemlélve, ez a helyzet. A magam részéről mégis némi személyes kételyeim vannak e magatartás bona fides-e felől. Egy pillanatig sem kételkedem abban, hogy Oroszország természetes vágya Kína megsegítése. Csak egy német támadás lehetősége tartja vissza, amivel számolnia kell egy távolkeleti aktív háborús beavatkozás esetében. Azonban ha Japán Kínán keresztül komolyan fenyegetné a vasúti összeköttetést és a Bajkál-tavat, akkor a Szovjetúnió kétségkívül harcba lépne.

A kollektív mezőgazdálkodás és az olajföldek megtekintése

Az a szándékom, hogy visszaérkezésem után tanulmányútra indulok, hogy megismerjem a legfontosabb kollektív mezőgazdálkodási ágakat és a kollektív jólétre vonatkozó intézkedéseket a Fekete tenger vidékén. Ezenkívül van Oroszországnak még egy rendkívül fontos gazdasági ágazata, melyet tanulmányozni szeretnék, a bakui és a kaukázusi olajtermelés. Perzsa, angol, török, orosz érdekek találkoznak itt, melyek egymásba ütközése könnyen viszályra vezethet és ezért a béke szempontjából is ajánlatos szemmeltartani az olajvidéket. E viszonyokról szeretnék saját tapasztalataimon alapuló beszámolót küldeni. Ha a különböző ágazatok leírását befejezem, akikor, amennyire látom, elég átfogóan festettem le a Szovjetúnió mind gazdasági, mind politikai vállalkozásait és tevékenységét. Úgy gondolom, körülbelül október közepére készen leszek vele.

Ezzel megkíséreltem, hogy a helyzetről, amint azt én látom, áttekintést adjak.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!