„Hunniában valami készül …”
Párhuzamos naptár – 1944 november
| 2. A képviselőház ülése, az 1944: X. tc. („vitéz nagybányai Horthy Miklósnak a kormányzói tisztről való lemondása következtében szükségessé vált intézkedésekről”) sürgős elfogadása. | |
| 4. Szálasi az országgyűlésben leteszi a nemzetvezetői esküt. – Farkas vezérezredes, országos elhelyezési kormánybiztos „Sürgős, azonnal!” jelzésű rendeletet ad ki: „Budapest veszélyeztetettsége folytán a m. kir. kormány és Budapest székesfőváros részére gyepűszállások kijelölése vált szükségessé.” | 4. Budapesttől 100 km-re délkeletre a szovjet csapatok felszabadítják Szolnokot – megnyílik az út Északkelet-Magyarország felé. |
| 7. A Magyar Kommunista Párt nagygyűlése Szegeden a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 27. évfordulója alkalmából. | |
| 10. A szovjet csapatok elérik a Budapest-Miskolc vasútvonalat. | |
| 11. Rajniss vallás- és közoktatásügyi miniszter elrendeli: a mai naptól az ipari középiskolákban és a felső ipariskolákban a tanítást ideiglenesen szüneteltetni kell. | |
| 13. Az 1944: XI. tc. elfogadása. (Az országgyűlés üléseinek összehívására vonatkozó kivételes rendelkezésekről.) 1. §: az országgyűlés üléseit „a háború által okozott szükséghez képest Budapest helyett más városba (községbe)” is össze lehet hívni. | |
| 14. A Szakváry-Hellebronth-Veesenmayer-Boden megegyezés: „A termelés folytatásának biztosítása céljából bizonyos – a háború továbbfolytatása szempontjából fontos – termelési ágakat átmenetileg Magyarországból a Birodalom, illetőleg a Protektorátus területére kell áttelepíteni.” | — A hónap közepére megerősödik az ellenállási mozgalom Budapesten és környékén, továbbá Miskolcon és Diósgyőrött (MOKÁN-komité). |
| 15. Felszabadul Jászberény, Mende és több más helység a Jászságban. – Debrecenben megjelenik a kommunista „Néplap”. | |
| 18. Felszabadul Gyöngyös. | |
| 19. Szegeden megjelenik a „Délmagyarország”, a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front első lapja. | |
| 20. A szovjet csapatok átkelnek a Duna déli szakaszán, és a nyugati parton erős hídfőt építenek ki. | |
| 22. A Szálasi-kormány elhagyja Budapestet, és a Bakonyba, Farkasgyepű községbe (Gyepű I.) költözik. | 22. A Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága vezérkarát – Bajcsy-Zsilinszky Endrét, Kis Jánost, Nagy Vilmost és Tartsay Vilmost – árulás folytán a nyilasok letartóztatják. |
| 23. Felszabadul Tokaj. | |
| 25. Felszabadul Hatvan. | |
| 28. Felszabadul Pécs, Bátaszék és Mohács. | |
| 30. Vajna belügyminiszter kiadja a budapesti zsidók gettóba tömörítéséről szóló rendeletet. | 30. Felszabadul Eger. |
Ha Magyarország felszabadulásának hat hónapját az egyes hónapokban végbement események alapján jellemezni akarnánk, akkor októbert a nagy fordulatok hónapjának, novembert a berendezkedések idejének kellene neveznünk. A többes szám – berendezkedések – használata a kettészakadt Magyarország viszonyaira utal. Arra a tényre, hogy novemberben itt is, ott is egyaránt az októberben kialakult kereteket igyekeztek kitölteni. A nyilas kormányzat még, a felszabadított Magyarország már remélt. Az e két szócska mögött meghúzódó magatartásbeli különbség gyökeresen más tartalmat eredményezett. De mennyire eltérő tartalmat! A háború mint súlyos örökség teremtett néhány azonos, főleg gazdasági természetű problémát mindkét Magyarországon – amelyeknél, mint látni fogjuk, a megoldás is látszólag szinte ugyanaz -, de a politikai, a társadalmi fejlődésben már az eltérés komoly jegyei mutatkoztak.
Az ország keleti felében novemberben folytatódott – csak sokkal szervezettebb, átgondoltabb, kiegyensúlyozottabb, egyszóval jövőre tekintőbb formában – a rendteremtés, az élet elemi feltételeinek a biztosítása és a termelés megindítása, illetve maga a termelés. Ezzel párhuzamosan folyt – az előbbieket kiegészítve, rájuk épülve, nem egy esetben így biztosítva azokat – a harcoló szovjet hadsereg – magyar lakosságot is terhelő – szükségleteinek a kielégítése.
Az őszi munkálatok
Szentes megyei város polgármestere 1944. október 28-án az alábbi hirdetményt tette közzé:
„Felhívom és felkérem a gazdaközönséget, hogy az őszi munkálatokat minden emberileg lehető úton-módon végezzék. Akinek egy lova van, fogjon össze másik egylovas társával, és földjeiket közösen műveljék meg és vessék be.
Azok a törpegazdák pedig, akiknek 1-2-3-4 hold búzavetésük szokott lenni, ha másként nem lehetséges, vessék el a búzát a földekre, gereblyézzék bele, vagy ha gazos a föld, családtagjaikkal kapálják bele, és a föld kedvező időjárás esetén így is fog valamelyes termést adni.
Felhívom a traktortulajdonosokat, hogy amennyiben üzemanyaguk van, haladéktalanul lépjenek érintkezésbe a gazdákkal, illetve a gazdák a traktortulajdonosokkal, és megegyezés szerinti méltányos árért a szántást haladéktalanul kezdjék meg.
Végül felkérem a mezőgazdasággal foglalkozó munkásokat, hogy munkájukkal és teljes erejükkel segítsék elő méltányos munkabér mellett a földek megművelését és bevetését, mert a földek termésére mindnyájunknak a legnagyobb szükségünk lesz, bármilyen foglalkozású is legyen valaki a városban.
Elvárom, hogy a gazdaközönség, mind a traktortulajdonosok, mind pedig a földműveléssel foglalkozó munkásság megérti hívó szavam, és mindent elkövet, hogy a föld megművelése által jövő évi kenyérszükségletünk biztosítva legyen.
Dr. Négyessy
polgármester”
A makóiak tovább mentek a szentesieknél. Nemcsak a gazdaközönséghez fordultak felhívással a termelés sikere érdekében, hanem – az adott viszonyok felmérése után – a reális lehetőségeket számba véve ki is dolgozták a tennivalókat. Megvalósításukhoz kérték a városparancsnokság segítségét is.
A makói magyar rendőrparancsnok a szovjet katonai városparancsnoksághoz a következő beadványt intézte:
„A mostani jelenlegi helyzetben, amikor a jövőre való tekintettel búzatermelésünk veszélyben van azért, mert igavonó állatainkat a szovjet katonai parancsnokság igénybe vette, a gazdatársadalom nem tudott hiányos igavonó állataival elvégezni, mert van olyan határ, ahol 10 tanyánál sem találni 1 db lovat.
Hogy ezen a nehéz gazdasági helyzeten valamiképpen segítsünk, és nehogy abba a helyzetbe kerüljünk, hogy a jövőben még a fejkvótát sem tudjuk megtermelni, az alábbi indítványunk volna a tekintetes városparancsnokhoz. Nem érünk ma célt azzal, hogy egyenként kiosszuk a lovakat egyes tényezőknek, mert az időjárás viszontagsága mellett képtelen így boldogulni, és a városi gazdasági intéző bizottság sem találja meg azt a lehetőséget, hogy a jövő gazdasági év meghozza legalábbis azt a várt eredményt, hogy városunkat éhínség ne fenyegesse.
Tisztelettel kérjük, mivel a tanyavilágban 955 db ló áll rendelkezésünkre – nem számolva bele a városi lovakat -, ezen lóállománnyal egy intenzív rendelkezés esetén 266 db kettős ekét lehetne beállítani közös munkára, ami naponta legkevesebb 300 kat. hold búzavetést jelentene, ugyanakkor 150 ló pedig rendelkezésre állna a befogasolásra.
Mi ezt olyképpen gondoljuk, hogy ezekkel a lovakkal ott, ahol szabad földet találnánk – még ha az tarló is -, kellő felügyelő odaállításával sorban elvégeznék a munkálatokat. A földtulajdonosok rendelkezésre állnának vetőmaggal és munkával a szántók részére, és a szántó lovakat, akinek a földje beleesik a munkába, kötelesek takarmánnyal ellátni. Így kellő rászorítással elérnénk azt, hogy hetenként legalábbis 1500 kat. holdat búzával be tudna a városparancsnokság vettetni. A munka megindulása [érdekében] az időnek előrehaladása miatt célszerű volna egy repülőbizottságot a határba kiküldeni, akinek az lenne a feladata, hogy megállapítsa, hogy a munkák megkezdése hol volna minél hamarabb megkezdhető.
Ugyancsak országos mezőgazdasági érdeke fűződik a városparancsnokságnak a tengeri betakarítása és annak hasznosítására is.
Makó város határában kb. 3500 kat. hold tengeri áll lábon; az, ha ilyen időjárás lesz továbbra is, ott fog tönkremenni, miért is tanácsos volna – mivel a földtulajdonosok 8 mázsát, sőt 10-et is ígértek a leszedéséért -, célirányos volna erre a célra legalább 1000 embert ezen ajánlati feltételek mellett [kiküldeni], és azt a mennyiségű keresetet a közellátás átvenné a munkásoktól a jelenlegi áron, és azt felhasználná hizlalási célra; mert az a körülmény is előállhat, hogy nemcsak a városunk, hanem az egész ország hús- és zsírellátása is hiányt fog szenvedni.
Sertésállomány is meg lett ritkítva, és arra sem lehet számolni, hogy kellő mennyiséget fognak tudni hizlalni a gazdák, mert nincs elég anyag hozzá; miért is célirányos volna ezen kukoricamennyiség feletetéséről gondoskodni a katonai parancsnokság útján, mert Bácskában elegendő mennyiség van, mert ott minden megmaradt.
Tisztelettel kérjük ezen beadványunkat vagyis indítványunkat mérlegelés tárgyává tenni, és odahatni, hogy elfogadása esetén a mezőgazdasági munka azonnal megindulhasson.
Ugyanilyen állásfoglalásunk van a hagymakertészek ügyében is, mert igásfogat hiányában a terményeiket nem tudják hazaszállítani, miért is kérjük ezen ügyben a város belterületén levő – legalábbis a tudomásunk szerint levő – 500 db lovat ezen közös cél érdekében ugyanolyan formában beállítani, mint azt a búzavetésre javasoljuk, mert akkor minden kertésztestvérünknek ily formában nem fog tönkremenni a termelvényük, és igyekezni fognak is azt betakarítani. Tekintettel arra, hogy Makó városának legalábbis 60 db üzemképes traktor is áll rendelkezésére, de mivel üzemanyagot nem tudunk beszerezni, de még ha ezen anyag rendelkezésünkre is állna, akkor is a traktoroknak nagyobb részét őszi mélyszántásra kell beállítani, hogy kertésztestvéreink a tavaszi munkát idejében tudják eszközölni.
Tavaszi munka csak egyedül tengeri és árpa és zab alá felel meg, de ez sem 80% arányban; így ezen lehetőség szerint mérlegeljék az indítványunkat.”
A termelés fokozását nem szorgalmazták hiába. Híven illusztrálja ezt Békéscsaba polgármesterének alábbi jelentése is, jelezve ugyanakkor, mennyi még a leküzdendő nehézség.
„Közigazgatási Főnök Úrnak
Gyula
Jelentem, hogy joghatóságom területén, különösen a kis gazdaságokban, az őszi munkálatok, dacára a fennálló sok nehézségnek, a megszervezett kaláka rendszerű közös munkálatokkal annyira előrehaladt, hogy a más normális évek őszi búza-vetésterületének körülbelül 50%-a lett bevetve, mely körülbelül 7-8000 kat. holdnak felel meg.
A kis gazdaságokban, amennyiben az időjárás megengedi, még mindig folyamatban van a vetési munka.
Sajnos azonban a nagy gazdaságokban az őszi munkálatok végzése egyáltalában nem megy úgy, amint az kívánatos volna, sőt oly gazdaság is van, ahol még eddig semmiféle munka nem végeztetett.
Ezen nagy gazdaságokat az oroszok megszállották – összes állatállományt elhajtották, vezetők elmenekültek, s a cselédség nagyobb része is elhagyta a gazdaságot.”
Voltak községek, városok, ahol nem sikerült ilyen eredményt elérni, de akadtak ahol többre is jutottak. Ahol a szovjet katonai parancsnokságnak módja és lehetősége nyílott arra, hogy segítsen leküzdeni az indulás nehézségeit, ott jobbak voltak az eredmények. Makó város magyar polgári parancsnoka 1944. november 2-án kihirdette:
„A Szovjetunió katonai parancsnokságának utasítása alapján közlöm a METESZ (Mezőgazdasági Termelők Egyesült Szövetkezete. – Szerk.) szárítóüzem munkásaival és mindazokkal, akik ott dolgozni akarnak, hogy az üzemben folyó évi november hó 3-án az üzemi munka megindul.
Felhívom az összes munkásokat és az üzemben dolgozni szándékozó többi munkásokat, hogy az üzemben a jelzett napon munkafelvétel végett jelenjen[ek] meg.
A Szovjetunió katonai parancsnoka gondoskodott arról, hogy a munkások megkapják mindazokat a munkabéreket, melyeket eddig élveztek. Ha valakinek a munka végeztével a megdolgozott munkabérrel kapcsolatban panasza lenne, úgy közvetlenül a katonai parancsnokhoz fordulhat orvoslásért.
Elvárom, hogy a munkások a tőlük telhető legnagyobb szorgalommal végezzék munkájukat.”
„A vasút- és postaszolgálat megindult…”
Nagy gondot jelentett a postaforgalom helyreállítása akkor, amikor a vasúti közlekedésre alig lehetett számítani, s a hírközlő berendezéseket teljesen a harcoló hadsereg szolgálatába kellett állítani.
Varga István orosházi mozgóposta-kezelő a kezdet nehézségeire így emlékezett vissza:
„A posta beindulásáról szeretnék néhány szót szólni. Ami a legfontosabb, nálunk a vezér nem ment el. Tehát a főnök itt maradt, és október 8-án láncszerűen üzengettünk egyik a másikának, illetve ő, hogy számba tudja venni, kik maradtak itthon, kik nem menekültek el, és ezekkel valahogy meg tudjuk kezdeni a munkát. Október 9-én reggel a városparancsnokságnak az udvarán gyülekeztünk, illetve a hivatalban számba vett a főnökünk, néhai Sín [?] József igazgató, hogy kik vagyunk, és ott mindjárt kiosztották a munkát. A legelső munka, a posta beindulása, 9-én délután 1 órakor, illetve 13 órakor történt, amikor is kimentünk a leszaggatott vezetékeket összeszedni, és a szovjet hadsereg részére a vasút mentén Orosházától Székkutasig egy vonalat kiépíteni. Ezt meg is csináltuk. De mire mi bejöttünk, illetve ezt a vonalat megépítettük, és bejöttünk jelenteni, hogy kész, akkorára megelőztek minket a román katonák, és jelentették, hogy nekik X. számú vonaluk van, tehát elvették tőlünk. Másnap ugyanezt csináltuk. Vezetékünk nem volt, az állomásnál a postaraktárt bombatalálat érte, ott minden széjjelment. Akkor kimentünk a jelenlegi üveggyár környékére felesleges drótot szedni; mikor azt leszedtük, megint kivittük oda. Ez volt az első megindulása a postának. Majd, ahogy szabadult fel Orosháza környéke, a főnökünk kezdeményezte, hogy próbálni kéne a levelezést is megindítani. Ennek a megindulása úgy történt: más jármű nem lévén, a szovjet parancsnokság adott lovat, s Szabó Péter bácsi vezénylete alatt a község adott hajtóembert, a posta adott postást, hogy elvigyük Kaszaperig azt a levelet, amit a közönség feladott, és onnan próbáljuk továbbítani jobbra-balra, tehát Tótkomlós felé. Ez sikerült is, eljuttattuk Békéscsabáig. Békéscsabán is volt jó néhány szaktárs, aki ott maradt. Üzenettel voltunk, hogy ezeket a zsákokat, illetve leveleket próbálják feladni a szovjet szabadságos vonatra. Ez eljutott Szolnokig. Akkor tudtuk meg, hogy munkánk eredményes volt. És ez nagy örömet okozott az egész postásságnak, már akik itthon voltunk, mert hiszen fizetés nem volt, pénz nem volt, ezeket a leveleket készpénz-bérmentesítéssel szedték föl: amennyi pénz összegyűlt, és amennyien voltunk, azt osztotta a főnökünk. Ez volt a fizetésünk. Tehát már érdekünk is volt, hogy próbáljuk ezt a forgalmat mentül jobban megindítani. Mondom, a siker akkor koronázta munkánkat, amikor már Debrecenből, Szolnokról és a Tiszán inneni részen – mert hiszen arra volt engedély az orosz katonai városparancsnoktól, hogy a Tiszán inneni részen indítsuk meg a forgalmat (-jöttek a levelek). És ő sürgette is ezt. Kérte a főnökünktől. És jöttek a válaszok. Amikor megtudta a lakosság, hogy a levélre már válaszok is érkeznek, akkor természetesen mindenki írt kettőt-hármat, négyet-ötöt is egy-egy hozzátartozójának, hogy valamelyik majd csak fog sikerülni, és sikerült is. Úgyhogy ez ment egészen majd Budapest felszabadításáig. Majd későbben katonai szerelvénnyel, amikor már volt paklikocsi, akkor pakoltunk be, abba húzódtunk, és mi is azzal mentünk Békéscsabáig. Békéscsabán szintén a szovjet katonai szerelvénnyel ment tovább a levél, emitt pedig Tiszahídfőn át közvetítettük, illetve gyalog vagy kompon átvittük a Tiszán.”
A makói vasúti közlekedés helyreállításáról és a posta működéséről a következő szűkszavú ismertetés tudósít:
„A vasút- és a postaszolgálat megindult, azonban rendszeresnek nem nevezhető, mivel a marosi vasúti hidat a visszavonuló csapatok felrobbantották. A távbeszélő-állomást a posta üzembe helyezte.”
Öcsöd községben – és még sok más helyen – viszont az alkalmazottak elmenekülése miatt nem indulhatott meg a postai forgalom.
„Jelentem, hogy a postai forgalom megindítása érdekében eredményes intézkedéseket tenni alig tudunk, mert a helybeli postamester annak idején az értékekkel együtt – minden valószínűség szerint felsőbb utasításra – eltávozott, s így szakértő személyzet rendelkezésre nem áll. Talán a viszonyok javulása majd kedvezőbb helyzetet teremt.”
A csongrádi postamester 1944. november 14-én a következő jelentést küldte Csongrád polgármesteri hivatalának:
„Hivatalos tisztelettel értesítem, hogy az orosz katonai parancsnokság a csongrádi postahivatal vezetésével megbízott.
- Cím távbeszélő-készülékének üzembe helyezése folyamatban van.
Egyben kérem, hogy a város közönségével a posta megnyitását közölni szíveskedjék.
Egyelőre a közönséges levélpostai küldemények közül: levelezőlap (látképes és egyes középületeket ábrázoló levelezőlapok, valamint a posta által eddig kibocsátott levelezőlapok és bélyegek nem használhatók fel) és levelek továbbítására szorítkozunk. Levelezőlap-díj 18 f., levéldíj 20 grammonként 30 fill., úgy helyi, mint távolsági viszonylatban, mely összeget a postahivatalban történő feladáskor készpénzben kell leróni. Magánosok birtokában levő értékcikkek felhasználásáról későbbi időpontban történik intézkedés.
Levélpostai küldeményeket csak az orosz fennhatóság alá tartozó helységekbe lehet küldeni, és azok tartalma csak személyes jellegű lehet. Hivatalos órák: 8-12 és 14-16 óráig.
Vezetés az eddig érvényben levő szabályok szerint történik.”
Munkaerők előállítása …
A közmunka – vagy korabeli, kicsit dühös, kicsit tréfás elnevezéssel, a szovjet katonákat idézve, a „malinki robot” – a hadsereg részére történő élelmiszer-beszolgáltatás mellett a legnehezebb tehertétele volt a felszabadult Magyarország lakosságának. Ugyanakkor azonban a magyar nép e szolgáltatások által, ha fegyvert nem is ragadott, a szovjet hadsereg oldalán mégis részese lett a fasizmus elleni harcnak. A közmunka tartalma, az igénybevétel mértéke a frontvonal közelségétől, az adott terület háborús pusztulásának fokától, természeti viszonyaitól és sok egyébtől függően rendkívül változatos volt.
Csongrád város kirendelt polgári parancsnoksága 1944. október 27-én az alábbi hirdetményt tette közzé:
„Felhívom a város lakosságát, hogy az összes rendelkezésre álló férfi kézi munkaerő, valamint a rendelkezésre álló fogatolt járművek holnap, szombaton reggel 6 órakor a városháza előtt jelentkezzenek. Mindenki egy napra való élelmet hozzon magával.
Figyelmeztetem a város lakosságát, hogy aki a fent jelzett időben ásóval, lapáttal és akinek van, talicskával, a teherszállításra alkalmas fogatolt járművek pedig üzemképes állapotban meg nem jelennek, azonnali főbelövéssel büntettetik.”
Csongrád város kirendelt polgármestere és a csongrádi járás kirendelt főszolgabírája jelentette a vármegye alispánjának 1944. november 14-én:
„9763-7/alisp. 1944. számra tisztelettel jelentem, hogy nemcsak Csanytelek és Tömörkény községek, de az egész csongrádi járás is be lett már szervezve a hídépítési munkálatokba. Ezt az tette szükségessé, hogy Csongrád város lakossága a közel egy hónapja tartó állandó éjjeli és nappali munka következtében majdnem felerészben kibetegedett, sokan teljesen lerongyolódtak, és nem tudták előállítani a megfelelő erőt. A fogatok bevonása is megtörtént a járásból, miután a város területéről az áttört szovjet csapatok majdnem minden lovat elvittek …
Nagy hálával fogadtam Méltóságodnak az orvosszükség enyhítésére irányuló ajánlatát. Az bizonyos, hogy mi, csongrádiak, minden erőnkkel támogatni fogjuk azt az orvost, aki városunkban le akar telepedni. Gondoskodni fogunk róla a legjobb tudásunk szerint, s anyagi lehetőségei is vannak, mert a város sok betege, sebesültje – akik még a bombázás és ostrom alatt kaptak sebet – nagy részben ellátatlan. Ha szükséges, az ide ajánlkozó orvosért kocsit is küldök.
Csongrád város képe egyébként nagyon szomorú. Az állandó robot alatt a lakosság nagyon tönkrement, alig van valaki, akinek nagy kára ne lenne. Külsőleg ugyan teljes a rend – hiszen arra minden intézkedést megtettem -, de egyébként sok még a baj nálunk. A nagy kiterjedésű szőlőhegy teljesen szüreteletlen maradt, az őszi szántásból ha 5% készült el, sokat mondok, általában a munkabíró lakosság a mezőgazdasági munkálatoktól el lett vonva, s így bizony a jövő évi termés nagyon aggasztó. Sokan jutottak olyan ínséges helyzetbe, hogy a hatóság menti meg őket az éhhaláltól; a baromfi- és sertésállományunk kifogyóban van. Eddig még a lakosság kenyér- és húsellátását biztosítani tudtam, az első két-három nap kivételével. A magam részéről mindent megteszek, hogy a rend és viszonylagos béke helyreálljon, az iskolák előadásai megkezdődjenek; természetesen nem kis feladat ez a mai viszonyok között.”
A Szabolcs vármegyei Nyírszőllős község nehéz helyzetét rövid, szűkszavú jelentés rögzítette:
„Férfiak vannak még itthon, de nagyon kevesen. Éppen ma is bizonytalan időre vagy 30 embert elvittek munkára. Nov. 9-én is vagy 28 szekér lóval és 28 emberrel együtt (2 napra) elment, de azok még mind a mai napig nem tértek vissza. Emiatt nagy a nyugtalanság a faluban, miután itt állandó katonaság van, nov. 13-án is közel 4000 orosz gyalogos szállta meg pihenés szempontjából a községet, ma 16-án már készülődnek, a törzsparancsnokság azonban még itt marad, s újabb csapatra számíthatunk.”
Akadnak másfajta jelentések is, a fentieknél derűsebb, nyugalmasabb helyzetet tükrözők, de ahol átviharzott a háború, ott a lakosságot nem lehetett megóvni a harc anyagi pusztításaitól, a lelki megpróbáltatásoktól.
Amikor eltávolodott a hadszíntér, a mögöttes területre még mindig súlyos teherként nehezedett a közmunka.
A közmunkák sokrétűségéről, arról, hogy milyen terhet jelentettek, s hogy hogyan próbálták a problémát a háborús viszonyok között elérhető maximális szervezettséggel megoldani, szól az alábbi két visszaemlékezés.
Szabó Péter asztalosmester, Orosháza:
„A közmunkahivatal, amelynek 1944. október 8-tól 1947. február 1-ig a vezetője voltam, a községházán, a mérnöki hivatalban működött. A helyiségben irodavezető és hét alkalmazott dolgozott. Kartotéklapot fektettünk fel a hivatal számára 18 évtől 50 évig mindenkinek. Havonta egy munkanapot kellett elvégezni az elosztás szerint. Az első két hónapban 30 ezer fő vett részt a közmunkában és 900 lófogat. Ha valaki 200 pengőt fizetett, egy évig mentesült a közmunka alól. A befolyt összegből fizettük az állandó alkalmazottakat: voltak akna- és hulladékszedők, éjjeliőrök, tolmácsok, fűtők stb. 1945 áprilisában szűntek meg ezek a beosztások…
… Mintegy 200 család elmenekült. Házaik üresen álltak. Bútoraikat összegyűjtöttük, az ágyneműt a kórházakba szállítottuk, az üres lakásokat elsősorban a felszabadítók, majd a rászorultak részére utaltuk ki.
A pékek állandóan két műszakban sütötték a kenyeret. Élesztőt, sót, lisztet a malmoktól utalt ki az orosz parancsnokság, továbbá benzint és olajat, hogy a traktorokat üzembe tudjuk helyezni és a mezőgazdaságban foglalkoztatni. Először kijavítottuk, majd használatba állítottuk őket. Orosháza határában 6000 katasztrális holdat vetettünk be búzával. Utóbb már a nagymágocsi erdőből hoztuk a fát, gallyat, illetve a lakosság feleslegét is igénybe vettük. A kereskedők góréiban tárolt kukoricát csutájáért lemorzsoltuk.”
Marik Dénes, Gyula:
„Az egyik leglényegesebb funkció, miután mind a városi, mind a megyei szervezet nem annyira polgári, mint inkább katonai igazgatást végzett, a városi katonai egészségügyi szervezet felállítása volt. Erről külön kell beszélnem, mert emiatt egészen különleges helyzetbe került a város. November elején ugyanis, miután a szovjet katonai parancsnokságok látták, hogy itt jól működő igazgatási szervezet áll fenn, elhatározták, hogy Gyulán rendezik be az egész Alföld körzetét ellátó nagy egészségügyi katonai kórházhálózatot. Erre rendkívül alkalmas volt a város fekvése, a város egészségügyi szervezete is megadta hozzá a kellő anyagi alapot, s megfelelő egészségügyi személyzet is rendelkezésre állott. Először két kórházat állítottak fel. Ekkor még az ezerágyas gyulai kórház megmaradt a polgári személyek részére. Később azonban, ahogy kiterjedtek a hadműveletek, és egyre nagyobb tömegű sebesült ellátásáról kellett gondoskodni, ezt is igénybe kellett venni. Végeredményben hét kórháztömb alakult a város területén, ahol 1945 január közepétől április végéig körülbelül tízezer szovjet sebesültet láttak el. Ugyanakkor a város belterületi lakossága – figyelembe véve az elmenekültek nagy számát – körülbelül 12 ezer főre volt tehető. El lehet képzelni, hogy egy tízezres katonai kórháztömbnek a felállítása, ennek anyagiakkal való ellátása nekünk, a város lakosainak micsoda rendkívüli igazgatási feladatot jelentett… Az ágytól, az ágyneműtől, a lavóroktól, az étkezőeszközöktől kezdve jóformán mindent adni kellett. Ezeket igazgatási úton kellett összeszedni. Ezeknek a kórházaknak a teljes személyzetét, konyhai, takarító-, sőt részben az ápolószemélyzetét is a város lakosságából kellett rendelkezésre bocsátani. Azonkívül a villanyhálózatba bekapcsoltuk ugyan a várost, de Békéscsaba nem tudott áramot szolgáltatni, tehát a városban levő két kis villanytelep segítségével kellett a kórházaknak és a fontosabb igazgatási szervezeteknek villanyáramot adni. Ezt a nagy létszámú kórháztömböt tüzelővel kellett ellátnunk, élelmeznünk kellett, és ezeket mind a városi igazgatási szervezetnek kellett előteremteni. Még egy kérdésről kívánok beszámolni. Arról az igen kedvező viszonyról, amelyet a városi és a megyei vezetőség a szovjet hadsereg vezetőivel tartott fenn. Név szerint meg kell említenem az első városparancsnokot, Zsázsa őrnagyot és annak helyettesét, Sztukalov őrnagyot, aki mérnök volt. Ők rendkívül nagy segítséget nyújtottak a város gazdasági életének a megindításában és az összes szervezési problémák megoldásában. Egy Arhipov Artyom nevű főhadnagy végezte a gyulai gazdasági üzemek megindításának a munkáját. De még nagyobb segítséget nyertünk akkor, amikor Mátyás László magyar származású szovjet őrnagy érkezett a városba november első napjaiban. Ő aztán nemcsak Gyulát, mint Békés megye székhelyét, hanem Szolnokot és Szegedet is látogatta, rendkívül sok szolgálatot tett a város vezetőinek politikai átállítása vonatkozásában. Még nagyobb jelentőségű volt, amikor felállították a szovjet katonai ellenőrző bizottságot, amelyet Mihejev őrnagy és helyettese, Danyilov őrnagy vezetett. Mihejev őrnagy különösen a politikai vonatkozású ügyeket intézte, Danyilov őrnagy pedig a gazdasági szervező funkcióit látta el. Ezeknek a szovjet tiszteknek a segítsége, baráti támogatása nélkül, akik a város igazgatási szervezetével, a pártszervezettel, a később felállított nemzeti bizottsággal a legnagyobb harmóniában működtek együtt, ezeket a rendkívül nehéz problémákat megoldani nem tudtuk volna.”
Nyilvánvaló tehát, hogy a szovjet hadvezetés, bár semmiképp sem mondhatott le a magyar nép által teljesítendő közmunkáról, tudta, hogy ez komoly tehertétel; megbecsülte, értékelte a végzett munkát.
Amennyire csak tehette, a helyi közigazgatás is igyekezett könnyíteni a lakosság gondjain.
„Kivonat
Csongrád megyei város tanácsának 1944. évi november hó 27-én kelt ülési jegyzőkönyvéből.
Tárgy: A munkások kisipari munkamegsegítése.
Határozat
Csongrád város tanácsa az ingyen dolgozó lakosság megsegítésére kisipari munkamegsegítést nyújt, amely abban áll, hogy az állandó kényszermunkában lerongyolódott munkásságnak ingyen álljon rendelkezésére szabó-, cipész-, bognár- és kovácsiparos. A javításokhoz, illetve a munkához szükséges anyagokat részben a javíttató adja, részben – a cipőjavításhoz – a város utalja ki. A javítással foglalkozó kisiparosok – foglalkoztatásuk idejére – a közmunka alól fel lesznek mentve.
Indokok:
A leszegényedett és munkával terhelt lakosság a legszükségesebb kisipari javítási munkálatokat sem képes elvégeztetni, mert a magas munkadíjak kifizetésére nincs lehetősége.
Az ingyen dolgozó lakosság nyomorán akar tehát a városi tanács a kisipari munkajuttatással enyhíteni akkor, mikor a fenti határozatát meghozta.
Miről a város polgármestere, a gazdasági, közellátási és pénzügyi osztályok vezetői, a Csongrád és Vidéke Ipartestület a megfelelő szakosztályok kiértesítése végett ezen határozattal értesíttetnek.
- m. f.”
Ezek után most már közelebbről meg kell néznünk a szerveződő közigazgatást is.
A megyei közigazgatás megkezdte működését…
November hónapban komoly előrelépés történt a közigazgatásban is: mind a szervezeti keretek kiépülése, mind a munka végzése, mind pedig a demokratizálódás tekintetében.
Gyulán az 1944. október 31-én megtartott alispáni értekezlet jegyzőkönyve jól tájékoztat arról, milyen problémákkal kellett megbirkóznia a megyei vezetésnek.
„Elnök (dr. Csige-Varga Antal) üdvözli a megjelenteket és ismerteti, hogy az orosz katonai parancsnokságtól pár nappal ezelőtt oly parancsot, meghagyást kapott, hogy meg kell szerveznie Békés vármegye közigazgatását, ti. a központi, járási és községi szerveket. Erre összesen 5 nap határidőt kapott. A lehetőségen belül a központi igazgatás, számvevőség, árvaszék, államépítészet stb., már meg is kezdte működését, mely igen sok nehézséggel áll szemben. Cél volna az élet megindítása, a vármegye minden részén a személyi, vagyoni értékek lehető megóvása, közalkalmazottak, nyugdíjasok illetményeinek biztosítása stb. A megoldás azonban feltétlenül megkívánja az összes községekkel való érintkezés szükségességét, ami posta, vasút hiánya miatt csak egyéb módon lehetséges. Ezek között lehetetlen a lóval, kerékpárral, autóval való közlekedés, mert a katonai parancsnokság ahhoz támogatást, segítséget nyújtani nem tud.
A községekkel való kapcsolatra az útőröket látszik célszerűnek felhasználni staféta módszerrel. Gyuláról indulna 5 irányban, pl. du. 2 óra körül, egyszerre ki az ily szolgálatra az államépítészeti hivatal útján berendelt útőr mint futár, s vinné s átadná a hivatalok iratait a következő útőrnek, s így eljutna a legközelebbi községhez. A községek természetesen maguk is ily módon továbbítanák küldeményüket a másik községbe, vagy vissza Gyulára. Így pár nap alatt visszaérkezhetik a válasz a távoli helységből is. Ezen futárszolgálat bármely hivatal iratait elviheti, s így arra kéri a hivatalok vezetőit, hogy az esetleges kézbesítendő, községnek szánt iratokat borítékolva, minden nap délután ¾ 2 óráig juttassák el az alispáni hivatalba, hogy összegyűjtés után a futárok azt átvehessék.
Tudomásul.
Elnök megbeszélés tárgyává kívánja tenni, hogy mint a megyei közigazgatás vezetője, ezen állásában, szerepében milyen címet, elnevezést viseljen. Szerinte az alispáni cím nem illetheti meg, mert arra az jogosult, akit a törvényhatóság megválaszt, vagy kit a belügyminiszter kinevez ezen állásra. Gondolkozva a kérdésen, »Békés vármegye közigazgatásának főnöke« elnevezést találná a legmegfelelőbbnek.
Dr. Kiss László árvaszéki elnök az elnevezést a legmegfelelőbbnek és a leghelyesebbnek találja, s úgy gondolja, hogy a helyzetnek ismeretében »Békés vármegye közigazgatási főnöke« lesz a leghelyesebb elnevezés. Véleménye szerint a jogfolytonosság kedvéért a hivatal viselheti az alispáni hivatal elnevezést, s az élén álló vezető pedig legyen vármegyei közigazgatási főnök.
Határozatilag Békés vármegye közigazgatásának főnöke elnevezés fogadtatott el.
Elnök a tisztviselők, nyugdíjasok, hadiözvegyek járandóságával foglalkozik, s megállapítja, hogy ezen kérdés megoldása igen sok nehézséggel fog járni, mivelhogy szükséges fedezet nincsen. A vármegyének pénze nem maradt vissza, s így fedezet csak előreláthatólag adófizetés útján remélhető. Kéri a pénzügyigazgató urat, hogy az adófizetés megindítása tekintetében bocsásson ki körrendeletet a községekhez, hogy a községi adóhivatalok kezdjék meg működéseiket, adóbehajtásokról gondoskodjanak stb. A hadiözvegyi segélyekre vonatkozólag még behatóbban nem foglalkozott, de megállapítható, hogy az orosz katonai parancsnok nem akar ismerni hadisegélyt, hanem szerinte mindenkinek dolgoznia kell. E kérdésben valószínűleg az fog kialakulni, hogy a segélyezés a rászorult szegénysegélyezés területére fog átjutni.
Dr. Fekete Dezső h. püig. (helyettes pénzügyigazgató) vázolja az adófizetések, adókivetések, behajtások nehézségeit, és ígéretet tesz, hogy a kért körrendelet kibocsátását a legrövidebb időn belül meg fogja tenni. Már most leszögezi, hogy sok károsodás, lopás, jövedelemkiesés stb. következtében iparos, kereskedő, gazda, tisztviselő alig fizetőképes, s így sok remény, sok fedezet az adófizetésből egyelőre nem várható. A tisztviselők kifizetésére vonatkozóan, mivel sem a pénzügyigazgatóságnak, sem a vármegyének közvetlen pénztára nincsen, a központi illetményhivataltól pedig a küzdő arcvonal elszakított, ezért valami központi megyei pénztár vagy központi kisebb illetményhivatal volna felállítandó, mely a beérkező pénzeket kezelné és a kifizetéseket teljesítené.
Halmos János szv. főtanácsos tiltakozik azellen, hogy a vármegyénél ilyen szerv létesüljön, rámutatva annak akadályaira.
E kérdésben ezúttal határozat nincsen, mert az újabb tanulmányozást igényel.
Dr. Fekete Dezső pénzügyigazgató-helyettes kéri, hogy a pénzügyi nyugdíjasok csekkjeit, utalványait a postahivatal kézbesítse ki. Ezek az utalványok a postahivatalnál visszatartattak, s az érdekeltek állandóan a pénzügyigazgatóságot zaklatják az utalványokért. Remélve, hogy a jövőben az igazgatóság módot talál ezen utalványok kifizetésére, kívánatosnak tartja, hogy azokat a postahivatal juttassa el az érdekeltekhez.
Megkeresendő a postahivatal az utalványok sürgős kikézbesítése iránt.
Elnök megállapítja, hogy jelenleg a közigazgatás és az állami hivatalok is, elszakítva a minisztériumtól, oly helyzetben vannak, hogy nem tudnak a régi alapokon dolgozni, hanem maguknak kell az élethez szükséges feltételekről, eszközökről, módozatokról gondoskodni, ami eddig talán jórészt a minisztérium hatáskörébe tartozott. Amikor Békés vármegye közigazgatásának vezetését átvette,akkor nagy felelősséget is vállalt, mely felelősség viselésénél, úgy gondolja, nem intézkedhetik csak saját ismeretei alapján, hanem az egyes szakhivatalok véleményét értekezlet keretében rendszeresen hetenként egyszer vagy kétszer igénybe kívánja venni, s ezen a fontosabb problémák körül eszmecserék történnének, s így talán a közületekre, közönségre s mindenkire a legkedvezőbb, legelőnyösebb megoldás útja-módja a lehetőség szerint biztosítva volna.
Az értekezlet megtartását jelenlevők egyhangúlag helyeslik, s megtartása a jövőre nézve határozatilag kimondatott.
Több tárgy nem lévén, elnök az értekezletet berekesztette azzal, hogy az újabb értekezlet napját az érdekeltekkel annak idején közölni fogja.
- m. f.
Dr. Ipolyi József
jegyzőkönyvvezető
Dr. Csige-Varga Antal
elnök,
közigazgatási főnök”
Természetesen az itt elhangzottak csak egy részét körvonalazták a megoldandó közigazgatási feladatoknak; pedig ez sem volt kevés. Hogy teljesebb képet kapjunk a közigazgatás szerteágazó teendőiről, olvassuk el még Makó város polgármesterének beszámolójából az erről szóló sorokat:
„Az igazgatás az első napok óta a bevonulás előtti ügybeosztásnak megfelelően zavartalanul folyik. 1944. november 20-án a városparancsnok részben a régi képviselő-testület tagjaiból, a demokratikus pártok megbízottaiból, a gazdák, kereskedők képviselőiből egy, a képviselő-testületet ideiglenesen pótló bizottságot hívott életre, amely 60 tagból áll. Elnöke a polgármester-helyettes, előadói a városi ügyosztályvezetők. A képviselő-testületet ideiglenesen pótló bizottság a város szervezési szabályrendeletében foglaltaknak megfelelően azokkal az ügyekkel foglalkozik, amelyek a szabályrendelet szerint a képviselő-testület hatáskörébe tartoztak. Eltérés a szabályrendelettől csupán annyiban történt, hogy az előadó tisztviselők szavazati joggal nem rendelkeznek, csupán az elnöklő polgármesterhelyettes, aki szavazategyenlőség esetén szavazatával dönt. Ez a képviselő-testületet ideiglenesen pótló bizottság dönt mindazokban az ügyekben, melyekben a polgármester mint egyéni hatóság nem dönthet. Üléseit a szükséghez képest hetenként tartja. Ügyrendje a képviselő-testület ügyrendje.
A közellátási és jogügyi kérdések megvitatására és előkészítésére a képviselőtestület jogügyi, illetve közellátási bizottságot választott. A közélelmezés kérdéseit eddig megelégedésre sikerült megoldani, hozzávetőlegesen az eddigi közellátási jogszabályok keretében. A kenyér– és zsírjegyeket az állami jegyek mintájára rendszeresítettem, és hogy a lakosság kenyérellátását biztosítsam, lehetőséget nyújtottam arra, hogy az ellátatlan lakosság 1945. július 31-ig kenyérgabonáját – havonként és fejenként 20 kg-ot – megvásárolhassa. Azoknak, akik ezzel a joggal élni kívántak, őrlési tanúsítványt és vásárlási engedélyt adattam ki. A közellátás terén azokból a cikkekből, melyekből behozatalra szorult a város, mint pl. só, paprika, cukor, petróleum, hiányok mutatkoznak, bár egy minimális mennyiséghez a romániai csempészek révén hozzájut a város lakossága. A behozatali cikkek beszerzésére a szakszervezetbe tömörült kereskedők árubeszerző és cserélő szervet alakítottak, amely a hatóság ellenőrzése alatt áll, és élvezi a hatóság támogatását. Ez a szerv a hatóság engedélyével szállítja a városból az itt nélkülözhető árukat, és a hatóság ellenőrzése mellett, a nagykereskedőn keresztül osztatja ki a kiskereskedőknek a csereképpen hozott cikkeket.
A piaci árusítás, mondhatni egyheti szünet után, megindult. A termelők terményeiket zavartalanul és maximális áron árusítják. A kereskedelmi üzletek a katonai parancsnokság, illetve a városi hatóság felhívása alapján ugyancsak zavartalanul árusítanak.”
A nyírszőllősi főjegyző helyét ideiglenesen a községi szociális titkár, Fazekas Mária volt kénytelen elfoglalni. 1944. november 16-án jelentette az alispáni hivatalnak:
„A főszolgabírói teendőkkel a megszálló orosz járási katonai parancsnokság részéről (Kemecse és 18 község) Hazay Zoltán főszolgabíró úr lett megbízva. Jelentésünket hetenként küldönc útján kétszer küldjük el.
A főszolgabírói hivatal régi tisztviselői közül Kemecsén, tudomásom szerint, senki sincs.
A községi jegyzői hivatalokban sem igen maradtak főjegyzők, mert Kótajban is a községi irodatiszt látja el a főjegyzői teendőket. Itt, Nyírszőllősön, a faluban egyetlenegy tanult ember maradt, ki nyug. tanító, s ki tanerő hiányában a tanításban (leányával együtt) kíván részt venni.
Csendőrség vagy rendőrség sem a faluban, sem a közelben nincs.
A községi főbíró Riegel József, ki az elöljárósági tagokkal együtt – mert csak a főjegyző úr és közs. irodatiszt, valamint három tanítónő (és három katona) hagyta el a községet – a legnehezebb munkát fejtik ki.”
„A szellem mindenben demokratikus legyen!”
A közigazgatás helyreállításával egy időben felszínre került a demokratizálódás folyamatának és ebben az egyes pártok súlyának, szerepének, befolyásának a kérdése is. Nem véletlen, hogy ez a probléma leghamarabb és korai időpontját tekintve meglepően éles formában éppen Békés megyében jelentkezett. A megye múltjából természetesen következett ugyanis, hogy az agrármozgalmakon nevelkedett lakosság a forradalmi örökségnek megfelelő úton igyekezett 1944 őszén is elindulni. Mivel azonban Békés megye nemcsak a szegényparaszti mozgalmaknak volt a szülőföldje, hanem a parasztburzsoázia is jelentős haladó hagyományokkal rendelkezett itt, hamar kiéleződött a kérdés: proletár vagy burzsoá vezetés legyen-e az országban? Békés megye közigazgatási főnöke ezt a maga hatáskörén belül minél előbb igyekezett tisztázni, és lehetőségeit megpróbálta felhasználni a kommunista befolyás növekedésének megakadályozására.
- november 3-án Csige-Varga az alábbi utasítást adta az alárendelt polgármestereknek, főszolgabíráknak és községi elöljáróságoknak:
„A Kommunista Pártnak s a kommunista pártállású egyéneknek a közigazgatásban való szerepét illetően tájékoztatás és miheztartás végett a következőket közlöm:
A megszálló haderő parancsnokai, akiknek parancsszerű intézkedésére a megszállt területen a közigazgatás megszervezése s működésbe helyezése megindult, általában s kezdettől fogva azt hangsúlyozzák, hogy mindent a rendes magyar törvények és jogszabályok szerint kell tovább folytatni, tehát a közigazgatás is a régi mederben és formák között folytatandó, csupán a szellem kell hogy teljesen szakítson a népellenes, fasiszta elvekkel, azaz a szellem mindenben demokratikus legyen.
Hitelt érdemlő és irányadónak tekintendő forrásokból arról is értesültem, hogy Szovjet-Oroszországnak, illetőleg a Kommunista Pártnak hivatalos politikai programja is kizárja jelenleg Magyarországon a kommunista rendszernek, a proletárdiktatúrának s hasonlóknak behozatalát, s a Szovjetunió és a Kommunista Párt kifejezett, hivatalos programja: szabad, független és demokratikus Magyarország megteremtése. Nem kevesebb, de nem is több.
Ezekhez képest helytelen s meg nem engedhető, hogy bárhol is egyetlen párt igényelje magának a közigazgatási vezetést, vagy bármiben ténylegesen döntési jogot gyakoroljon. Ez ellenkeznék a Szovjet-Oroszország által is fenntartani kívánt magyar alkotmányos renddel és demokratikus szellemmel.
Az itt közölteket kérem tudomásul venni, mindig szem előtt tartani, és kérem megfelelően gondoskodni arról, hogy mások is, akiket illet, megtudják, és magukat ezekhez tartsák. Ahol netán eltérő felfogás vagy törekvés mutatkoznék, ott demokratikus módon, azaz a határozottság, a céltudatosság mellett a türelmes felvilágosítás és megnyerés eszközével igyekezzék érvényre juttatni a fentiekben ismertetett fontos elveket.
Tehát a Kommunista Párt a törvényszerű keretekben szintén bevonható, és be is vonandó az ügyek intézésébe; megbízottjai, mint segítő s tanácsadó szervek, külön díjazás nélkül részt vehetnek a közigazgatásban, de nem kizárólagosan, s nem döntő vagy kényszerítő hatáskörrel, hanem úgy, hogy a többi demokratikus magyar pártoknak (a Kisgazda-, a Szocdem Pártnak) is joga s tényleges módja legyen hasonlóképpen közreműködni.
A helyzetről, illetve az eredményről a szükséghez képest jelentést kérek.”
A közigazgatási főnök körlevelére beérkezett jelentések azt tanúsítják, hogy a Kommunista Párt, illetve annak tagjai, jóllehet a cselekvésben, a tennivalók megoldásában a legnagyobb részt vállalták, részükről ez – egy-két kirívó, egyéni kezdeményezésből származó és gyorsan felszámolt esettől eltekintve – nem párosult a hatalom kisajátításával, illetve annak szándékával.
Dr. Szőllősi László, az orosházi járás közigazgatási főnöke 1944. november 9-én Csige-Vargának a következő megnyugtató jelentést küldte:
„Tisztelettel jelentem, hogy a megszálló Vörös Hadsereggel egy időben a helybeli Kommunista Párt megkezdte működését.
A párt vezető személyei azonnal érintkezésbe léptek a helybeli hatóságokkal, s így kölcsönösen – átérezve az idők súlyosságát – igyekeztek orvosolni az orosz parancsnokság előtt a felmerült panaszokat és bajokat.
Orosházán a Kommunista Párt nem tett egyetlen olyan lépést sem, melyből az volna feltételezhető, hogy a közigazgatás vezetését magának igényelné.
Bár a járás többi községeiben a közlekedési nehézségek miatt ez ideig nem tudom, mi a helyzet, de ismerve a helybeli Kommunista Párt mentalitását, erős meggyőződésem, a közigazgatás ott is a régi mederben és a régi formák között folyik.
Orosházán megalakult az antifasiszta blokk, mely a régi szellemmel szakítva, célul tűzte ki a szabad, független és demokratikus Magyarország megteremtését.
Mint a fentiekből is kitűnik, a Kommunista Párt – nem kizárólagosan és nem döntő szereppel – az ügyek vitelébe be van vonva, a közigazgatás demokrata szellemben a régi mederben tovább folyik.”
Mezőmegyer község elöljárósága nevében dr. Elekes Zoltán főjegyző 1944. november 10-én így foglalta össze a helyzet rendezésére tett lépéseket:
„Tisztelettel jelentjük, hogy Mezőmegyer községben Zsibrita András mezőmegyeri lakos, aki a Kommunista Pártnak tényleges tagja, azon kívánsággal jött elöljárósághoz, hogy a Kommunista Párttól kapott utasítások szerint a községben a Kommunista Párt tényleges tagjaiból községi tanács alakíttassék meg, s ezzel az elöljáróság hatásköre szűnjék meg. Az ügy tisztázása végett a közs. bíró és főjegyző, valamint Zsibrita András beutaztak Békésre K. L. Szabó Gábor járási parancsnokhoz, aki kijelentette, hogy a közs. tanács megalakítása ügyében már ki is akart szállni a községbe, mivel a községi tanács megalakítása az ő hatáskörébe tartozik. Zsibrita Andrást a tárgyalás során mezőmegyeri közs. tanács elnökévé kinevezte, és megbízta, hogy hívja be maga mellé a tanács tagjait annak a figyelembevételével azonban, hogy a tanács a pártokon felül áll, tehát abba behívhatok tagokul a szovjet katonai hatóságok által engedélyezett kommunista, szocdem és kisgazda pártok tagjai vagy olyanok, akik még pártokba nem léptek be, csak szociális és demokrata gondolkozású, tisztességes egyének legyenek. Úgy állítandó azonban a tanács össze, hogy tagjai a községben levő foglalkozási ágak szerinti érdekeltségekből képviseltessenek, tehát legyen a tanácsban a kisgazdák, munkások, iparosok, kereskedők és szellemiekből képviselő.
A járási parancsnok rendelkezése szerint Zsibrita András 4 tanácstagot maga mellé be is hívott, éspedig Vidovenyecz Mihály és ifj. Szabados Mátyás kisgazdákat, Kraszkó Mihályt a munkások részéről, Lehóczki Andrást a kereskedők részéről. Úgy vélte, hogy mivel iparosok és kereskedők összesen alig vannak a községben, elég lesz részükről egy kereskedő, Lehóczki behívása, és mivel szellemiek csupán a főjegyző és irodatiszt, továbbá az ev. tanító és a közs. tanítónő a községben, értelmiségi képviselőre a tanácsban szükség nem is lesz.
A tanács megalakulásával az elöljáróság megszűnt, és az elöljárók hivatalukat elhagyták.
A helyzet e téren Mezőmegyer községben a jelenben ez. Amennyiben ez a jelenlegi szabályoknak és követelményeknek valamilyen vonatkozásban nem felelne meg, tisztelettel kérjük a Vármegyei Közigazgatási Főnök Úr idevonatkozó rendelkezését, hogy az esetleges szabálytalanságokat kiküszöbölhessük.”
Gyoma nehezen vagy alig ismerte el Gyula felsőbbségét. A községi irodatiszt – ő lett a község közigazgatási vezetője – 1944. november 23-i jelentése szerint meglehetősen tehetetlenül állt a felmerült problémákkal szemben:
„Tisztelettel jelentem, hogy 30/1944. számú hirdetmény megjelenésekor a volt direktórium, s annak megszűnésével 1944. évi november hó 12-től november hó 15-ig terjedő időben a kommunisták pártja gyomai csoportja magának kívánta a közigazgatás irányítását. 1944. november hó 15-ig ezt gyakorolta is, azonban ekkor valamely országos kiküldött, a nevét nem tudom, felkereste itt helyben a pártot, és a további működésüket illetőleg felvilágosította a teendőkre vonatkozólag. Hogy az értekezleten mi hangzott el, nem tudom, mástól sem hallottam, csak amikor a kiküldött Gyomáról eltávozott, tudomásomra hozták, hogy a közigazgatás további irányításától eltekintenek, mondván, mindenki végezze a dolgát legjobb tudása és igyekezete szerint, ők tovább a közigazgatási dolgokkal nem törődnek. Ezzel szemben a polgári lakosság kenyérgabonával való ellátása tárgyában kiadott 65/1944. számú rendelet, a kir. Pénzügyigazgató Úr által kiadott 25 589/1.1944. számú rendelet pontos végrehajtásában akadályoznak, annak mikénti végrehajtását ők kívánnák szabályozni, ők kívánnak fizetésrendezést eszközölni, egyszóval mindenben ők akarnak rendelkezni.
Miután a fenti 30/1944. számú rendelet azt kizárja, hogy a közigazgatás irányítását és a kiadott rendeletek végrehajtását itt helyben ők szabályozzák és engedélyezzék, és mert a kevés számú és igen nagy feladatokkal küzdő tisztviselők zavartalan munkáját ezáltal zavarják, mély tisztelettel kérem Főnök urat, hogy a Kommunisták Magyarországi Pártja gyomai csoport vezetőségét (elnöke Vaszkó Imre szabó, titkára Lakatos János cipész) méltóztassék hivatalos úton figyelmeztetni, hogy a közigazgatási teendőktől tartsák magukat [távol].
Főnök Úr, a kir. Pénzügyigazgató Úr, M. Kir. Közellátási Felügyelőség által kiadott rendeleteket nem veszik tudomásul, azt mondják, azt hajtsák végre Gyulán, itt Gyoma van. Ami pénzt Gyomán adóban beszednek, annak Gyomán van a helye, Gyulán intézzék el azt, amit Gyulán beszednek, s ehhez hasonló kijelentéseket tesznek, s hiába minden igyekezetem és magyarázatom, hogy nekem felettes hatóságom parancsol, és annak a rendeleteit vagyok köteles végrehajtani, teljesen üres fülekre talál.
Mély tisztelettel kérem a lehető legsürgősebb intézkedését, mivel munkánkat zavartalanul nem tudjuk ellátni.”
A gyomai jelentés vétele után Békés megye közigazgatási főnöke november 25-én még egyszer szükségesnek tartotta körlevélben leszögezni: a pártok egyikét sem illeti kiváltságos helyzet vagy a többivel szemben előjog, hanem mindegyik demokratikus pártnak egyformán kell módot és lehetőséget nyújtani a közigazgatásban demokratikus alapon való részvételre. Ugyanebben a körlevélben viszont már figyelmeztette azokat a régi közigazgatási tisztviselőket is, akik „a közönség irányában újból oly hangot és magatartást tanúsítanak, amit a régi rendszer idején esetleg megengedhettek maguknak, ma azonban többé már remélniök s megkockáztatniok sem szabad.
Ezért saját érdekükben is figyelmeztetem és utasítom az összes elöljárókat, tisztviselőket és hivatalos közegeket, hogy minden ténykedésükben és a közösséggel való érintkezésükben őszintén és maradéktalanul igyekezzenek alkalmazkodni a demokratikus elvekhez és szellemhez, mint amelyek a jövőben egyedül hivatottak uralkodni s érvényesülni. Gorombaságnak, türelmetlenségnek s közömbösségnek nincs helye sehol, senkivel szemben, hanem jóindulattal, figyelmesen és türelmesen meg kell hallgatni mindig a panaszokat és kéréseket, és ugyanily szellemben kell intézkedni, dönteni is úgy, hogy a közigazgatási szervek és általában a közigazgatás iránt a közönség minden rétegében bizalmat és megelégedést tudjanak kivívni, s állandóan vagy mind jobban biztosítani. Minden komoly, jóakaratú ember megértheti, hogy más módon, másféle eszközökkel nem tudunk hasznára lenni se a köznek, se saját magunknak. Amikor pedig ezeket az elveket és igazságokat ismételten hangsúlyozom, arra is figyelmeztetem Címet, hogy részemről az illetőkkel szemben ez az utolsó tájékoztatás és utasítás! Ha tehát a jövőben bármely tisztviselő vagy hivatalos közeg magatartása netán az itt kifejtett irányelvekbe ütköznék, a tudomásomra jutott konkrét esethez képest haladéktalanul meg fogom tenni az illető ellen a legszigorúbb megtorló intézkedést.”
Kinek a kezében legyen a vezetés, ki irányítsa a megyei közigazgatást? A hatalomért folyó harc, ha aránylag kis területen és helyi kérdéseket illetően is, ha kezdeti formában is, de itt, Békés vármegyében 1944 őszén előtör; a későbbi hetekben, hónapokban Debrecenben, majd Budapesten e harc más formái tűnnek fel. Itt az indulásnál vagyunk.
A békési kommunisták is, a 19-esek és a Kommunista Párthoz újonnan csatlakozók, meg Csige-Varga is demokráciát akart, de mindegyik a maga módján.
Amiben a szemben álló felek tévedtek: egyfelől, 1944 őszén a Tiszántúlon irreálisvolt a proletárdiktatúra azonnali megvalósítása, 1919 új kiadása; másfelől pedig nem felelhetett meg a néptömegeknek a tiszta polgári demokrácia nyugati formája sem.
Itt előre kellett lépni.
„A gyermekeknek rendszeres iskolába járásáról gondoskodjanak”…
A hadműveletek során súlyos károk érték az iskolákat: részben a harci cselekmények, részben pedig azáltal, hogy a harcoló katonaság szálláshelyül használta az iskolaépületeket. A bombázásoktól sérült, törött ablakú, jórészt felszerelés és jó néhány helyen tanítók nélkül maradt iskolák szomorú képet nyújtottak.
A szovjet parancsnokságok a mindennapi élet helyreállítása, az élet normalizálása érdekében arra törekedtek, hogy mielőbb megkezdődjék a tanítás. Ezt elősegítették azzal is, hogy ilyen értelmű parancsot adtak a közigazgatási szerveknek, de azzal is, hogy közreműködtek az akadályok elhárításában. Ahogy a frontvonal távolodott, s megszűntek a háborúval együtt járó katonai és civil kilengések, már kísérletet lehetett tenni az iskolák rendbehozatalára és a tanítás megkezdésére. Az októberben felszabadult községekben, városokban november végén már csaknem mindenütt iskolába jártak a gyerekek, természetesen nem a békebeli feltételek között. Decemberben vagy januárban nagyon sok helyen ismét be kellett csukni az iskolákat, de ennek már csak közvetve volt oka a háború: hiányzott a tüzelő, nem tudtak fűteni.
A bajaszentistváni római katolikus iskola első tantestületi értekezletén, 1944. december 14-én az alábbi beszámoló hangzott el az iskola háborús viszontagságairól:
„Az 1943/44-ik iskolai évet a német megszállás miatt 1944 márciusában vizsgák nélkül fejeztük be. A gyerekek tudása a sok légiriadó miatt bizony eléggé gyenge és bizonytalan volt. Féltudással kellett gyermekeinket vizsga nélkül osztályozni, és ez a tanítótestületnek gondot okozott, mit sajnos, igazol a jelenlegi hiányos tudás.
Iskolánkba bevonult a német katonaság. Iskolánk jól felszerelt, modern, új iskola, mit sajnos, megviselt az átvonuló csapatok garázdálkodása. Megszállás után iskolánkat majdnem kifosztva kaptuk vissza. Padjaink, tábláink és egyéb eszközeink szétszórva, darabokban hevertek. Szekrényeink, asztalaink felfeszítve és kifosztva kerültek vissza hozzánk. A tantestület tagjai megszállás után fájó szívvel és könnyes szemmel nézték a romokat, és kutató szemmel keresték az újabb lehetőségeit annak, hogy a romokból hogyan tudnák újjá, régivé varázsolni a feldúlt dolgokat.
1944 október elején a német csapatok megkezdték a menekülést Bácskából és Bajáról is. Sok értékes dolgot vittek el magukkal. A város lakossága is nagyobbrészt félt a propagandától (ti. hitelt adott a fasiszta propagandának. – Szerk.), és a lakásukat itt hagyva menekültek Dunántúlra. A tantestület tagjai is elmenekültek, csak egy rendes kinevezett tanító maradt itt és három kisegítő. 1944. október 20-án nagy lövöldözések mellett bevonult a [szovjet] hadsereg Bajára. Bevonulás után sok mindenen ment át az iskola, mert ismét szálláshelyül használták fel. Október 26-án az orosz katonai parancsnokság az iskolák megkezdését rendelte el. A menekülés által négy személyre megcsappant tantestület remegve gondolt a tanév megkezdésére. A gyerekeket összehívtuk, és a négy tanító erőit meghaladó munkateljesítménnyel dolgozott azon, hogy a kitűzött időre, október 30-ra az iskola kapuit megnyithassa kis tanulói előtt. Minden anyagiak nélkülözése mellett magunknak kellett mindent kitakarítanunk és rendbehoznunk. Dicséretet érdemel egy-két lelkes szülő, ki látta a tanítók jóakaratát, önként és teljesen ingyen vállalkozott a régi rend helyreállítására. Úgy a tanítóság, mint a szülők és gyerekek közös megértésével és szíves segítségével tudtuk elérni azt, hogy iskolánkat 1944. október 30-án Isten segítségével meg tudtuk nyitni. A tanítás azóta rendszeresen folyik. Megemlítést érdemel, hogy első hetekben úgy a gyermek, mint a tanító élet- és halálfélelem között tudta csak látogatni az iskolát, mert a németek állandóan géppuskázták úgy az iskolánkat, mint az egész város utcáit. De a jó Isten megsegített bennünket, és azóta zavartalanul folyik a tanítás. Igaz, nem a napi öt óra munkaidővel, hanem csak két óra munkaidő van. De reméljük és kérjük a jó Istent, hogy adja meg azt, hogy a régi rendben folyhasson a tanításunk. És a nehéz időben áldja meg a munkánkat, és adja, hogy minden kis tudáscsíra, amit a gyermek lelkében vetünk el, gyümölcsöző legyen.”
A bajaszentistváni iskolában 1944. december 14-én a beírt, és az iskolát valóban látogató tanulók száma így alakult:
| „Beírt létszám: | Az iskolát látogatja: | |
| I. | 75 | 56 |
| II. | 71 | 62 |
| III. | 50 | 38 |
| IV. | 70 | 60 |
| V-IV. fiú | 33 | 33 |
| V-IV. leány | 53 | 40 |
| VII-VIII. fiú | 42 | 12 |
| VII-VIII. leány | 38 | 25 |
A tanulók egészségi állapota kielégítő, táplálkozásuk elég rendes. A ruházat néhány kivételtől eltekintve megfelelő. Tankönyv- és írószerekkel való ellátottságuk azonban hiányos. A redukált óraszám mellett folyó tanításban a tanítók iparkodnak a feldolgozható anyagot elvégezni.”
Öcsöd község főjegyzője november 10-én jelentette:
„A községünkben lévő iskolák egy része működését megkezdte, és azt végzi mindaddig, míg a fűtési viszonyok lehetővé teszik. Az egyházi élet megindult.”
Fazekas Mária nyírszőllősi főjegyzőhelyettes 1944. november 16-i jelentésének az oktatással foglalkozó része:
„A népoktatást főszolgabíró úr rendeletére meg kell kezdenünk, bár az iskola le van foglalva a községházával együtt, így a tanítást talán nov. 20-án privát helyen megkezdjük. A régi tanerők közül csak özv. Moldován Lászlóné tanítónő van itthon, de felajánlotta szolgálatát Ilvács Mihály nyug. tanító leányával együtt, ki most végzett, s így a tanítást hat-nyolc tanerő helyett három tanerővel meg tudjuk kezdeni.”
Az orosházi „Népakarat”-ban jelent meg november 30-án a következő közérdekű hirdetmény:
„Az orosz katonai városparancsnokság rendelkezéséből folyó évi november hó 15-én a község összes iskoláiban megkezdődött a tanítás.
Felhívom a község összes tanköteles gyermekeinek szülőit, hogy tanköteles gyermekeiket pótlólag az iskolába írattassák be, és a gyermekeknek rendszeres iskolába járásáról gondoskodjanak, mert ellenkezőleg a mulasztóval szemben a legszigorúbb eljárást fogom alkalmazni.
Dr. Szőllősy László s. k.
járási közigazgatási főnök”
A kiskunfélegyházi polgári iskola igazgatójának 1944. november 30-i hirdetménye:
„A Vörös Hadsereg kiskunfélegyházi katonai parancsnoka elrendelte az összes iskolák mielőbbi megnyitását.
Felhívom ennélfogva mindazon tanulókat, akik a gimnáziumba akarnak beiratkozni, hogy 1944. december 4-én délelőtt 8-12 óráig az Egyház téri tanonciskolában jelentkezzenek.”
És az eredmény? Az 1944. december 7-i jelentés szerint a Szent László reálgimnáziumban megkezdődött a tanítás: 4 tanteremben 4 tanár 69 diákot oktat.
Magyarország felszabadított területein az iskolai oktatás megindulása azonban nemcsak a kapuk megnyitását jelenthette. Rendezni kellett azt is, ami a kapukon belül történik. Révész Imre, Tiszántúl református püspöke, megbízott tankerületi főigazgató „Bizalmas utasítás”-sal fordult a tanárokhoz tennivalóik, követendő magatartásuk tisztázása érdekében. Levele a tiszta emberi humánum, a demokratizmus, a történelmi realitás józan mérlegelésének szellemében fogant. Alkalmas volt arra, hogy eszmei alapot adjon a nehéz történelmi helyzetben induló iskolai oktatáshoz.
„Isten kegyelméből újra megkezdhetjük a tanítást és vele a jobb magyar jövő építését. Munkánk nem lesz könnyű, mert egyelőre számos külső akadály és belső gátlás fogja megnehezíteni. A külső akadályok elhárítása nagyobbrészt rajtunk kívül álló tényezőktől függ, a belső gátlásokon ellenben magunknak kell úrrá lennünk, ha azt óhajtjuk, hogy munkánk a mai helyzetben eredményes, az óhajtott jövő számára pedig gyümölcsöző legyen.
Ennek érdekében addig is, amíg a megalakulandó törvényes magyar kormány e tekintetben végleges érvénnyel, részletekbe menően intézkednék, a következőket adom bizalmas utasításba:
A magyar köznevelés és közoktatás minden munkásának tisztán kell látnia azt, hogy a mostani világháború közelgő befejeződtével hazánk és népünk életében sokkal mélyebbre ható változások fognak együtt járni, mint aminőket 1918-i összeomlásunk hozott magával. Minden tanár és tanító gondolja meg, hogy az iskolát ezrek figyelik, reménykedő és gyanakvó szemek; gondolja el, hogyan nő meg kiejtett szava a szülők körében, s hogyan torzul el akárhányszor a tanulók tolmácsolásán át még nyugodtabb időben is. Éppen ezért minden tanár és tanító, rendkívüli felelőssége teljes tudatában, gondosan óvakodjék attól, hogy növendékei előtt a mai helyzetet, akár csak puszta célozgatásokkal, hangulatkeltéssel is, valami epizódszerű rövid közjátéknak tüntesse fel, amelynek elmúltával lényegileg éppúgy a megelőző társadalmi és politikai rend, az eddigi magyar közszellem fog visszatérni, mint ahogyan az 1919 augusztusától kezdve történt. Az ilyen beállítottság maga éppen elég volna arra, hogy a mai helyzetben minden tanítói és nevelői munkát lehetetlenné tegyen, iránta a sorsunk irányítását ma és a jövőben kezükben tartó külső és belső tényezőkben teljes bizalmatlanságot ébresszen.
Tisztán kell látni azt is, hogy a letűnt, illetőleg az országnak még meg nem szállott részén is letűnőben levő magyar bel- és külpolitikai rendszer fölött már az eddigi események meghozták a lesújtó ítéletet. Külpolitikánk eltévesztett voltát, a német szövetség végzetes hatását maga Magyarország kormányzója állapította meg október hó 15-én, egyúttal az egyedül helyes kivezető utat is megjelölve. Belpolitikánk a német nemzetiszocialista szellem és rendszer egyre szolgaibb utánzásával, a szabadság és humanitás örök emberi és magyar értékeinek megtagadásával, a faji kérdés materialisztikus felfogásával, a zsidókérdés embertelen és keresztyéntelen »megoldásával«, a »keresztyén« jelző jogosulatlan és képmutató használatával s ennélfogva lejáratásával, s emellett az igazi demokrácia és parlamentarizmus, a ma kívánatos ütemű társadalom-gazdasági fejlődés elgáncsolásával szintén megérdemelte bukását. Föltétlenül óhajtandó tehát, hogy tanáraink és tanítóink vessenek lelkiismeretesen számot magukkal: eljutottak-e már, s ha nem, képesnek érzik-e magukat eljutni mindennek tiszta meglátására? Ha e tekintetben más meggyőződésük van, az iskolai munka nyugalmának s az iránta való bizalomnak biztosítása érdekében meg kell hozniuk azt az áldozatot, hogy meggyőződésük következményeit önként levonják, s az előbb-utóbb elkerülhetetlen külső beavatkozást maguk és esetleg iskolájuk ellen nem idézik föl.
Minden tanár és tanító tartsa kötelességének, hogy a rendelkezésére álló eszközök felhasználásával tárgyilagos képet alkosson magának az angol birodalom, az Észak-amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió valódi szelleméről, politikai, társadalmi, gazdasági rendszeréről és belső állapotáról, függetlenítve magát a német és a nyomán járó eddigi magyar propaganda végzetes ferdítéseitől és elhallgatásaitól, sőt egyenes uszításaitól. Aggodalmasan óvakodni kell attól, hogy a Szovjet megtorló háborújának előttünk kavargó véres képeit összetévesszük magával a szovjet rendszerrel és annak eddigi eredményeivel, s ily irányban tegyünk meggondolatlan nyilatkozatokat vagy célzásokat. Az iskolában természetesen semmiféle pártpropagandának nem lehet helye, de a tárgyilagosság és a tisztánlátás érdekében a növendékek fejlettségi fokához képest nem lehet alkalomadtán megemlítés nélkül hagyni, hogy a szovjet rendszer a magántulajdont nem, csak annak korlátlan túltengését, a kapitalista rendszernek ezt a legfőbb bűnét zárja ki, hogy a Szovjetunió a kebelébe tartozó 250-300 millió ember műveltségi színvonalának emelésére aránylag rövid idő alatt bámulatosan sokat tett, a művelt értelmiségi embert a nem anyagi vonatkozású pályákon is rendkívül megbecsüli, a vallási és egyházi életet és annak tényezőit pedig — amint erről közvetlen tapasztalásból meggyőződhettünk – nemcsak nem üldözi, hanem tiszteletben részesíti. Arra is rá kell mutatnunk, hogy minden eddigi jel szerint a megszálló orosz hadseregnek nem célja Magyarország önállóságának és függetlenségének megszüntetése: katonai céljának elérése után, amelyben őt magyar részről akadályozni éppoly hiábavaló, mint amilyen bűnös, nemzetellenes cselekedet, sorsunkra biz bennünket.
Ennek a sorsnak nem szabad másnak lennie, mint annak, ami történelmünkből következik: korszerű megvalósítása Kossuth kezdeményének, Petőfi álmának, amelynek első villanásai ott lobbantak fel már a középkor, a reformáció és az ellenreformáció korának legnagyobb magyar uralkodói és államférfiai szívében is: az emberi jogaihoz juttatott nép, a demokratikus Magyarország. »Az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért…«
Ennek a nagy és sürgős átalakulásnak az előkészítéséből az iskola munkájának is ki kell vennie a maga részét. Különösen meg kell újhódnia történelmünk és irodalmunk tanításának. Tankönyveink általában véve a letűnt és letűnő régi rendszer feudális és kapitalista, illetőleg »fasiszta« szellemében vannak írva, ezért hiányaikat, téves beállításaikat a tanár és a tanító van hivatva az élő szó, a közvetlen ráhatás erejével – természetesen a növendékek fejlettségi fokához lelkiismeretesen és megfontoltan alkalmazkodva – pótolni, illetőleg helyesbíteni. Történelmünkben az eddiginél sokkal nagyobb figyelmet kell szentelni a szociális gondolat erőfeszítéseinek, a népi erők mozgalmának. Kossuthot éppúgy végleg meg kell szabadítani a demagógia vádjától, mint Adyt a rossz magyarság, a merő destrukció bélyegétől. Rá kell mutatnunk Ady váteszi lelkének iszonyatosan beteljesült jövőbelátásaira. Az eddiginél jóval több figyelmet kell szentelnünk az Ady nyomán felnőtt írónemzedékeknek is, amelyek egészen magas rendű művészi értékeiken át mind a demokratikus átalakulásnak, a népi gondolatnak voltak szószólói. A régibb magyar irodalom örök értékeinek változatlan kultusza mellett onnan is fel kell ragyogtatni minden olyan, eddig kevésbé méltányolt nevet, amelyeknek viselői, kezdve a kódexírókon s a protestáns prédikátorokon Bacsányiig, Vajdáig és Tolnai Lajosig a szociális Magyarországért, a demokrata eszményekért küzdöttek. Ezeknek az íróknak méltó tárgyalásából derül majd ki, hogy amit most akarunk építeni, az a valódi magyar hagyomány: az a méltóbb, emberibb, gyökeresebben magyar és krisztusibb.
Történelmünk és irodalmunk tanítása közben, de egyébként is különösen óvakodni kell az 1920-1940 közti üres, felszínes és nem is mindig jóhiszemű irredenta ideológia felújításától, akár csak megszokott szólamok vagy nekibúsult célzások alakjában is. Ez az ideológia a most összeomló magyar rendszerrel együtt megérdemelten elbukott. A »Csonka-Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország« istenkáromláshoz közel járó pedagógiai tévelyéért méltán bűnhődünk. A magyarság jogos igényeinek érvényesítésére a békekötés előtt és után az eddigitől teljesen eltérő utat kell keresnünk, amely nem fantomokon, hanem realitásokon át kell hogy vezessen, s amely út járhatásának előfeltétele a környező dunai népekkel s legelsősorban a saját megmaradó nemzetiségeinkkel való lelki megbékélés lesz, a szociális és a demokratikus népi gondolat jegyében, az eddiginél emberibb és keresztyénibb, a saját régebbi történelmünk irányvonalának is megfelelőbb szellemben. Éppen ezért a legnyomatékosabban felhívom tanárainkat és tanítóinkat arra, hogy a hagyományos irredenta szellemnek minden olyan megnyilatkozását gondosan kerüljék, amelyből fajgyűlöletre lehetne következtetni, kerüljék még akkor is, hogyha a használt tankönyv erre alkalmat vagy indítást adna. Ugyanilyen legnyomatékosabb figyelmeztetéssel óvok mindenkit a zsidókérdésnek oly szellemben való feszegetésétől vagy akár csak vigyázatlan kiszólásokkal érintésétől is, amely szellem az elbukott régi rendszer tartozéka volt, s amelyet a gyökeres magyarság lelke önmagától mindig éppoly idegennek érzett, mint ahogyan idegennek érezte a komoly keresztyén szellemiség. Magától értetődik ezek után, hogy a növendékek közt faji, vallási és hasonló megkülönböztetést nem szabad tennünk, társadalmi szempontból is csak egyet: minél szegényebb valaki, annál inkább kötelességünk támogatni.
Óriási feladat vár ránk. De a mi önfeláldozó munkánktól függ a gyermekeken át a felnőttek mennél gyorsabb megnyugtatása, felvilágosítása is. Nem lehet ettől vonakodnunk. Elsősorban a mi kötelességünk, hogy kemény önnevelés árán, egymást buzgón és önzetlenül támogatva, úttörői legyünk egy jobb és valóban szabad Magyarországnak, amely a »keresztyén« nevet nem hazug politikai cégér gyanánt, hanem valódi krisztusi szelleménél fogva viseli. Isten áldását kívánom munkánkra és jövendőnkre!
Debrecenben, 1944. december 1.
Kiváló tisztelettel
Dr. Révész Imre
egyetemi c. ny. r. tanár,
a tiszántúli református
egyházkerület püspöke,
mb. tanker. kir. főigazgató”
„A városi őrség fő tevékenysége”
A közigazgatási munka feladatai közé tartozott a közállapotok normalizálása. A harcok, az emberéletben és az anyagi javakban bekövetkezett pusztulás mélységes megrázkódtatásokat idézett elő a kis és nagy emberi közösségekben egyaránt. Megváltoztak az erkölcsi normák, fellazultak, érvényteleneknek tűntek az emberi együttélést szabályozó törvények, rendeletek.
A normális, megszokott életritmus helyreállítása, a tulajdon és az emberi élet védelme – tehát a közbiztonság megteremtése – nem várathatott sokáig magára, és ezt mind a katonai parancsnokságok, mind a polgári hatóságok elsőrendű feladatuknak tekintették.
Az általános közbiztonsági állapotokat és az elért eredményeket tükrözi a kiskunhalasi rendőrség 1944 november havi működéséről szóló jelentés:
„A városi őrség fő tevékenységét november havában a közrend és közbiztonság képezte, november 20-ig 120 főnyi létszámmal, majd november 20-tól kezdve a lecsökkentett 60 főnyi őrszemélyzettel.
A városi rendőrség létszámcsökkenésével megtörtént a többi ügyosztályok véglegesítése is az alábbi beosztás szerint:
Bűnügyi nyomozók 16 fő, politikai nyomozók 4 fő, karhatalmi csoport (külterületi nyomozók) 16 fő, parancsnoki ügyosztály (írnokok, raktárkezelők stb.) 12 fő.
A személyzet összes létszáma 110 fő, a megállapított javadalmazás összege havonta 17 992 P.
A karhatalmi csoport (bel- és külterületi nyomozók) november havi munkájáról az alábbi kimutatást terjesztem elő, megjegyezvén, hogy a kimutatás csak a nagyobb ügydarabokat tartalmazza.
A karhatalmi csoport november hónapban 360 lakást kutatott át, és 11 esetben az elkobzott holmikat részint Kiskunhalas város kórházának, részint a szegényügyi hivatalnak bocsátotta rendelkezésére. A karhatalmi csoport november hónapban a tanyavilágba 36 esetben szállt ki nyomozás végett, minden esetben sikerrel. Kirabolt magánosok ügyében való nyomozások száma 45 volt. Magánosoktól visszaszerzett ingóságok értéke meghaladja a félmillió pengőt. Ezen becslés a károsultak kárbejelentése alapján történt. A kórháznak átadott gyógyszerek és orvosi műszerek értéke egyelőre nem megállapítható. A karhatalmi csoport november hónapban a rendőrparancsnok utasítására 44 egyént helyezett előzetes letartóztatásba. A gettóból elrabolt holmik után való kutatások száma 198 volt. A gettóba visszaszállított holmik értéke megközelíti hozzávetőleges becslés szerint a félmillió pengőt. A laktanyából elrabolt holmik után való kutatások száma 108 volt. Az orosz katonai parancsnokságnak átadott kincstári javak értéke orosz becslés szerint több millió pengőt tett ki… Jugoszláviába átmenekülök leigazolásának száma 18 volt. Elrejtett fegyverek után 27 esetben történt nyomozás. Beszállított katonai fegyverek száma 14, vadászfegyver 3, lőszer tonnaszámra. A karhatalmi csoportot az orosz katonai parancsnokság fegyverrel is ellátta.
Elismerés és dicséret illeti meg a karhatalmi csoport eredményes munkájáért annak vezetőjét, Engelmann Sándor csoportvezetőt, és javasolom, hogy ezt a városi tanács jegyzőkönyvileg is fejezze ki a csoport kiváló teljesítményéért.
A rögtönítélő bíróság november hó folyamán 21 egyént ítélt el rablás és fosztogatás miatt, és büntette őket 4 év és 3 hónap közötti szabadságvesztés-büntetéssel. További 16 egyén van őrizetben, úgyhogy a fogdák már túlzsúfoltak. Kívánatos, hogy a bíróság a vagyonosokat magas pénzbüntetéssel sújtsa, ami a város jövedelmének fokozása érdekében is indokolt.”
Az öcsödi főjegyző november 10-i jelentése, amely a még szükséges tennivalókat elemzi, egészében biztatónak ítéli a közállapotokat.
„A község közbiztonságának ellátását a megszálló hadsereg által idehelyezett ez idő szerint két csendőr, két községi rendőr segítségével, jóakarattal igyekszik szolgálni, panaszok esetén minden alkalommal rendelkezésre áll, ami általában megnyugtató jelenség. Természetesen indokolt lenne egy nagyobb létszámú csendőrség beállítása, hogy a visszaélések s ezáltal a panaszok a lehető legkisebb mértékre redukáltassanak.”
Nem kevésbé megnyugtató a makói helyzetkép sem.
„A közrend helyre van állítva. A szovjet szervek csak az ellenőrző szerepet gyakorolják, a rend fenntartásáról a polgárőrség gondoskodik. A 130 belterületi és 30 külterületi polgárőr fizetéséről – havi 45 000 P – a város gondoskodik, remélve, hogy ezeket a kiadásokat a belügyi kormányzat vissza fogja téríteni.”
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!