A nagy per
1938 március 4 ― március 14
(idézet: Moszkvai jelentés – Davies)
JELENTÉS AZ ÁLLAMTITKÁR ÚRNAK
LITVINOV KÜLÜGYI NÉPBIZTOSSAL
FOLYTATOTT TANÁCSKOZÁSOMRÓL
Moszkva, 1938 március 4.
Szigorúan bizalmas!
Sir,
engedje meg, hogy Litvinov külügyi népbiztossal a külügyi népbiztosságon folytatott széleskörű megbeszélésemről tudósítsam.
Találkozásunk kezdetén először is szerencsekívánataimat fejeztem ki a Papanin-féle északsarki felfedező expedíció sikeres befejezése és e bátor orosz tudósok megmentése alkalmából. Közöltem vele azt is, hogy az elnök és a külügyminiszter egyaránt amaz óhajukat tolmácsolták, hogy az Egyesült Államokban tett látogatássom után és Belgiumba való áthelyezésem előtt még egyszer visszatérjek a Szovjetunióba, hogy jelentésemet és munkámat itt fejezzem be és hivatalos elutazásom előtt elbúcsúzzak a hatóságoktól. Litvinov népbiztos megköszönte a sarkvidéki utazók megmenekülése alkalmából tett szerencsekívánataimat. Áthelyezésem miatt igen szeretetreméltó módon sajnálkozását fejezte ki. Ez alkalommal érdeklődött Roosevelt elnök hogyléte iránt, örült, hogy egészséges és ismét hangsúlyozta, mennyire csodálja, amiért síkraszállt a demokratikus eszmék és a béke érdekében. Ugyancsak csodálattal beszélt a kereskedelmi szerződések tervezetéről, melyet Hull államtitkár „annyi bölcsességgel és előkelő szellemmel” készített elő.
Majd megemlítette, nagyon nyugtalanítja Trojanovszki nagykövet jelentése. Trojanovszki közölte vele, hogy az amerikai kormány felfogása szerint az itteni amerikai diplomáciai missziót a szovjet kormány nem kezeli kellő előzékenységgel. Ez annyira aggasztotta, hogy személyesen tanulmányozta az emlékiratot, melyet a kormány juttatott Trojanovszki nagykövethez. Gondos tanulmányozás után azt a következtetést vonta le, hogy az adósságok kérdésén kívül az összes felhozott ügyek részben jelentéktelenek, részben már az Egyesült Államok megelégedésére intéződtek el. Az emlékiratból kivilágló magatartást különösen azért fájlalja, mert ez szomorú jutalom a Szovjetunió és a külügyi népbiztosság hallatlan fáradozásaiért, hogy az Egyesült Államokkal a leg- előzékenyebben bánjanak. Hangsúlyozta előttem és biztosra várja, hogy ezt kormányommal is közlöm, hogy a Szovjetunió többet tett az Egyesült Államok érdekében, mint bármely országért s erre a jövőben is rendelkezésre áll. Ennél a kérdésnél hosszabban időzött és megemlítette, gondoljak arra, hogy egyetlen letartóztatott amerikai állampolgárért több ellenséges hangú sajtóközlemény jelent meg, mint többszáz német vagy más nemzetiségű fogolyért, akiket országuk diplomáciai képviselője még csak meg sem interjúvolhatott.*
―――
* A Rubens-esetről van szó, ez távollétemben történt. Mihelyt értesültem erről, megbeszéltem az ügyet a külügyminiszterrel és Trojanovszki nagykövettel, sikerült is az ügyet elsimítani.*
Nem érti, miért keletkezett ebből ilyen sajtóhadjárat és miért kezelték úgy az ügyet, hogy ilyen sajtómegnyilvánulásokra adott alkalmat, hiszen az utolsó két hónapban ő két hasonló ügyet nyomban elintézett, mihelyt én közvetlenül fordultam hozzá. Hangsúlyozta, hogy H … esetében késedelem nélkül teljesítette kívánságomat és hogy a fogságban levő H …-t amerikai diplomáciai tisztviselők meginterjúvolták. P … esetére is hivatkozott és emlékeztetett arra most is, hogy P … esete elég súlyos volt, tanúskodnia kellett volna, mégis közbelépésemre azonnal megkapta a kiutazási vízumot. Pedig P … tettleg is megtámadott egy szovjethivatalnokot. E két újabbkeletű példa figyelembevételével nehezen tudja megérteni, hogyan támadhattak ezek a kellemetlenségek, hiszen az említett esetekben csak közvetlenül, formaságok nélkül őhozzá kellett fordulnom és máris gyorsan, eredményesen elintéződtek.
Azt is hangoztatta Litvinov, képzelhető, milyen súlyos helyzetben van kormánya, milyen rendkívüli körülmények kényszerítik arra, hogy százával tartóztasson le német és egyéb állampolgárokat s megakadályozza, hogy érintkezésbe lépjenek országaik diplomáciai képviselőivel. Ezzel szemben az Egyesült Államok irányában egészen más magatartást tanúsítanak, ami a legutóbbi hónapok eseményeiből is kitűnik. Végezetül sajnálkozott, hogy mindezek ellenére, idáig fajultak a dolgok. Az ismert tényállás alapján általánosságban válaszoltam.
Ezután Litvinov népbiztos más tárgyra tért át ezekkel a szavakkal: „Most azonban hagyjuk a jelentéktelen dolgokat és térjünk át a nagy problémákra.” Érdeklődött, milyen hatása van az elnök chicagói beszédének és miképpen ítéli meg az Egyesült Államokban a közvélemény az elszigetelődés politikáját. Erre a kérdésre azt feleltem, hogy az angol események, az Eden—Chamberlain-féle parlamenti válság, legalább is pillanatnyilag fokozták az Egyesült Államokban az elszigetelődésre irányuló beállítottságot.
Az általános európai helyzetről Litvinov azt a nézetét fejezte ki, hogy Hitler és Mussolini alighanem megdolgozták Chamberlaint a helyszínen és Chamberlainnek ügyesnek kell lennie, hogy igazolhassa magát országának közvéleménye előtt. Lehetséges, hogy a diktátorok annyira sarokba szorítják Chamberlaint, hogy erre kénytelen lesz valami papirosbékét kötni, aminek gyakorlati értéke nincs, csak arra lesz jó, hogy a belpolitikában port hintsen a szemekbe.
NAPLÓ
Moszkva. 1938 március 4.
A volt „Nemesek Házában” — ma szakszervezeti székház — megkezdődött Bucharin, Rykov és társainak hazaárulási pere. Minden külföldi követség csak egy belépőjegyet kaphatott, ezért nem vihettem magammal tolmácsot. Közvetlenül az amerikai sajtó kiküldöttei előtt ültem és ha az elhangzottakból valamit érteni akartam, a vallomások felől csak az ő fordítójuktól érdeklődhettem. Szerencsére mellettem ült az észt követ, Koznik gróf; kifogástalanul beszél angolul és suttogva tolmácsolta az elhangzottakat Koznik a cári hadseregben szolgált és fiatalkorában Pétervárott végezte tanulmányait. Vajmi nehéz volt borzongás nélkül a vádlottak padjára pillantanom. Ott ült Kresztinszki helyettes népbiztos, neki mutattam be még alig egy év előtt meghatalmazásomat; Rosengoltz kereskedelmi népbiztos, aki tavaly, ugyanebben a hónapban vidéki házában látott vendégül; dr. Pletnov, a szívspecialista, aki orvosi kezelésben részesített s akit nagyon jól ismertem és ott volt a pénzügyi népbiztosság titkára, Grinko. Mindezek alig három méternyire előttem ültek a vádlottak padján.
NAPLÓ
Moszkva. 1938 március 5.
Löncs Litvinovval dácsájában. Értekezésünk anyagát megküldtem a kormánynak.
JELENTÉS AZ ÁLLAMTITKÁR ÚRNAK
A MOSZKVAI ÁLLAPOTOKRÓL
A TISZTOGATÁS IDEJÉN
Moszkva, 1938 március 8.
Sir!
Bátorkodom átnyújtani egy emlékiratot, melyben …. követtel a mai napon, 1938 március 6-án folytatott tanácskozásomról tudósítom. Véleménye szerint más országokkal szemben a szovjetkormány véglegesen az elszigetelődés politikája mellett határozott.
Mikor a világhelyzet megbeszélésére tértünk át, nyíltan kimondotta, hogy az Egyesült Államok (saját szavait idézem) „a természet és Isten” legnagyobb ajándéka a világnak, mert benne védelmet és menedéket talál a vallásszabadság, a magántulajdon, az egyéni biztonság és a személyes szabadság.
NAPLÓ
Moszkva, 1938 március 8.
Ismét elmentem a Bucharin-per tárgyalására, nyolc napja kezdődött és én napról-napra ott vagyok.
Dr. Levin vallomást tett Jagoda, a titkosrendőrség főnöke ellen, aki őt és barátait arra akarta kényszeríteni, hogy Maxim Gorkijt és fiát „halálra kezeljék”, ez is az összeesküvők céljai közé tartozott, hogy diszkreditálják a Kremlt. Félelmetes és bizarr história.
A pletyka szerint az ügy hátterében csakugyan Jagoda, az egyik vádlott áll, aki halálosan beleszeretett a fiatal Gorkij szép feleségébe s az idősb Gorkijra azért haragudott meg, mert beleavatkozott és megzavarta a „háromszöget”. Mondják, Jagoda tartott Gorkijtól, aki nagyon népszerű az orosz nép körében. Azt beszélik, részben ez az oka annak, hogy Jagoda meg akarta vesztegetni az orvosokat, „kezeljék halálra” a költőt, aki tuberkulotikus.*
―――
* Mikor Jagoda később, a nyilvános tárgyaláson tett vallomást, engedélyt kért, hogy erről a személyes ügyéről zárt ülésen szólhasson. A pletyka tehát a nyilvánosság előtt, hogy úgy mondjam, aktaszerű, hiteles igazolást nem nyert, általában azonban valónak fogadják el.*
FELJEGYZÉS
Moszkva, 1938 március 8.
Reynaud nyilatkozott Párisban az orosz perekről. Azt mondotta, hogy ezzel olyan helyzet keletkezett, mely nyugtalanító tényező az európai béke megőrzésével kapcsolatos nehézségek közepette. Másrészt kétségtelen, hogy a béke mellett szólnak a Szovjetunió ember- és nyersanyagban felhalmozott hatalmas készletei, ez a tényező nagyjelentőségű a hatalmak egyensúlyában.
Itt a perek aggasztó mellékzöngéje. Az európai béke szempontjából igen nagy kár, hogy bizonyos fokig megrendítik az orosz kormányba vetett bizalmat, kétséget keltenek, hogy megbízható tényező-e Hitlerrel szemben.
LEVÉL MRS. EMLEN GROSJEANNAK
1938 március 8.
Kedves Bijoux!
Múlt héten minden nap elmentem a Bucharin-per tárgyalására. Bizonyára elolvastad az erről szóló újságcikkeket. Rettenetes. Intellektuális érdeklődést keltett bennem, mert ismét tápot adott kritikai érzékemnek, már pedig kritikai érzékre van szükség, hogy az ember mérlegelhesse a tanuk szavahihetőségét, hogy elválassza a búzát a konkolytól, — más szóval, hogy megkülönböztesse az igazságot a valótlanságtól — amiben én ügyvédi tevékenységem folyamán sokéves gyakorlatot szereztem.
A peres eljárás folyamán az emberi természet összes alapvető hibái és gyöngéi megnyilatkoznak — így a legcsúnyább személyes becsvágy. Kibontakoznak belőle egy összeesküvés körvonalai; meg akarták buktatni a mostani kormányt s ez majdnem sikerült is.
A mostani vallomásokból kiderül, mi történt a múlt nyáron, ezt akkor még nem értettük. Bizonyára emlékszel még, a követségi tisztviselők beszélték nekünk, micsoda hallatlan sürgés-forgás van a Kremlben, kapui azonban a nyilvánosság előtt zárva voltak; számos jel vallott arra, hogy valami agitáció folyik s az őrség egészen más típusú katonákból került ki. Az őrséget akkor szinte kizáróan georgiaiak látták el, Sztálin szűkebb hazájának népe.
Kresztinszki, Bucharin és a többiek igen-igein, érdekes vallomásai azonban azt a hitet keltik bennünk, hogy a Kreml akkori aggodalmai alaposak voltak. Most kiderült, hogy 1936 november elején összeesküvést szőttek abból a célból, hogy a következő év májusában államcsínyt hajtsanak végre. Az összeesküvés élén Tuchacsevszki állt. Úgy látszik, akkor valóban a végsőkig kiéleződött, sikerül-e az akció vagy sem?
A kormány azonban a legnagyobb energiával és gyorsasággal cselekedett. A Vörös Hadsereg tábornokait agyonlőtték, az egész pártszervezetet kitisztogatták és vasseprővel söpörték ki. Majd kiderült, hogy néhány vezető személyiséget is megmérgezett az összeesküvés szelleme és valóban együtt dolgoztak a német és japán titkos szolgálat szervezeteivel.
Ebből magyarázható jelenleg a hatóságoknak külföldiekkel szemben megnyilvánuló ellenséges magatartása is, az ország területén több külföldi konzulátus bezárása és egyéb hasonlók. Őszintén szólva, a hatalom birtokosainak nem is lehet felróni, hogy így reagáltak, ha tudták mindazt, ami a perben napvilágra került.
NAPLÓ
Moszkva, 1938 március 12.
Ismét ott voltam a bírósági tárgyaláson. Pletnov, Rosengoltz és más vádlottak „utolsó szavai” szivettépően érdekesek és tragikusak voltak. Alig esztendeje mult, hogy Grinko, Kresztinszki, Visinszki államügyész, Ulrich báró, Mikojan, Rosov és Vorosilov társaságában voltunk dinére hivatalosak Rosengoltz dácsájában. Egyikükre-másikukra egyáltalán nem hatott, amikor arról beszéltem, hogy egy külső háború veszélye most velünk szemben fennálló adósságuk megfizetésére ösztönözhetné őket. A vendégek egy része, akik most a vádlottak közt foglalnak helyet, saját vallomásuk szerint egyenesen kívánták a háborút! Nem így nyilatkozott Vorosilov és néhány társa. Ő akkor — egy évvel ezelőtt — az Egyesült Államokkal szemben fennálló adósságok megfizetése mellett foglalt állást.
JELENTÉS AZ ÁLLAMTITKÁR ÚRNAK
A BÍRÓSÁG ÍTÉLETÉRŐL
A BUCHARIN-PERBEN
Moszkva, 1938 március 17.
Sir!
Bátorkodom tudatni, hogy ezennel megerősítem kábelsürgönyömet, melyben sifrírozva közöltem az ú. n. Bucharin-féle hazaárulási monstre-perben a bíróság ítéletét.
Kábelsürgönyöm szövege rendes folyóírásba áttéve a következő:
1938 március 13-án körülbelül reggel öt órakor a bíróság az összes vádlottakat bűnösnek mondta ki s ítéletet hozott felettük. Három vádlottat szabadságvesztésre ítélt, az összes többiekre golyóáltali halált szabott. Utóbbiak közé tartozik a szovjetkormány nyolc kimagasló tagja, köztük egy volt kormányelnök, hat volt kormánytag, egy neves pártvezér és a Politbüró tagja s végül az Unióban egyesült köztársaságok egyikének volt elnöke. Börtönbüntetést kapott egy volt londoni és párisi nagykövet, a berlini szovjet nagykövetség egy volt tanácsosa és egy híres szívspecialista.
A tanuknak s a tanúskodás módjának napról-napra való megfigyeléséből, valamint önkéntelenül megnyilvánuló beismerésekből és a per más sajátságos jelenségeiből, melyekről külön jogtudományi emlékiratot lehetne kidolgozni, arra a meggyőződésre jutottam, hogy a vádiratban felsorolt s a szovjet törvénykönyvbe ütköző bűncselekmények megfelelő számban nyertek bizonyítást ahhoz, hogy józan gondolkodás szerint méltányosnak tartsuk a hazaárulás alapján a politikai vádlottakra kimondott ítéletet és a szovjet büntetőtörvénykönyv szerint kiszabott büntetéseket. Azok a diplomaták, akik rendszeresen látogatták a tárgyalásokat, arra az egyértelmű meggyőződésre jutottak, hogy a per erős politikai ellenzék lappangását s egy komoly összeesküvést leplezett le s a Szovjetunióban az elmúlt félesztendő folyamán lezajlott érthetetlen eseményekkel a diplomaták a per alapján most jöttek tisztába. A vélemények csupán abban tértek el, mennyire jutottak a vádlottak az összeesküvés gyakorlati megvalósítása terén s az akció mily mértékben volt egységes.
„Az ötödik brigád” Oroszországban*
―――
* Az alábbiak csak 1941-ben, a németek oroszországi betörése után íródtak, az összefüggés okából mégis ide kell beiktatnunk, mert azt tárgyalják, hogy a hazaárulási perek hogyan semmisítették meg Oroszországban Hitler „ötödik brigádját”.*
Miután hazafelé tartva átutaztam Chicagón és résztvettem régi egyetememen az akadémiai fokozatok kiosztásával kapcsolatos júniusi ünnepségeken, megkérdezték, hajlandó volnék-e előadást tartani az egyetemi klubban, a wisconsini társaságok részvételével. Éppen három nappal Hitler oroszországi betörése után történt. A hallgatóság köréből valaki megkérdezte: „Hogyan áll a Szovjetúnióban az ötödik brigád?” Habozás nélkül feleltem: „Nincs. Mind agyonlőtték.”
A vonatban ismét eszembe jutott ez a kérdés. Ha az ember alaposan meggondolja, valóban furcsa, hogy a nácik legújabb inváziója alkalmával egyetlen szó sem hangzik el az orosz vonalak mögött folytatott „belső munkáról”. A Szovjetunióban a német hadvezetőséggel együtt dolgozó „hátbatámadásának szinte kísérlete sem történt. 1939-ben a prágai bevonulásnál aktív katonai támogatást nyújtott Heinlein csehszlovákiai szervezete. A norvég betörésnél ez megismétlődött. A Szovjetúnió mai képén teljesem hiányzanak Heinlein szudetái, Tiso szlovákjai, a belga Degrellek és a norvég Quislingek.
Átgondoltam ezeket a kérdéseket s ekkor hirtelen felvillant bennem, hogy ottartózkodásom alatt a szovjetunióbeli eseményeknek olyan jelentősége is lehet, melyre eddig nem gondoltam. Washingtonba érkezve hamar újra átolvastam régi naplófeljegyzéseimet s a kormány engedélyével bepillantottam újra néhány hivatalos jelentésembe.
Akik 1937—1938-ban a Szovjetunióban tartózkodtunk, egyikünknek se jutott eszébe, hogy lehetséges egy „ötödik hadosztály” is. Ez a fogalom akkor még ismeretlen volt. Csak újabban születtek meg ezek a szavak: ötödik hadosztály, belső front — mint a nemzetiszocialista hódítási technika termékei.
Általában a beavatottak bizonyára számoltak azzal, hogy Hitler ilyen módszereket is alkalmaz, de ezek is ama dolgok közé tartoztak, melyek sokak szerint, egyszerűen lehetetlenek. Csak az utolsó két évben derült ki a Dies-bizottságok és az F. B. I. tevékenysége segítségével, hogy milyen működést fejtettek ki a német szervezetek minálunk és Dél-Amerikában s csak azóta tudjuk, a német ügynökök hogyan dolgoztak együtt a német, csehszlovák és osztrák árulókkal, akik bentről adták el országukat, miközben előkészítették, segítették Hitler támadásait.
Nyilvánvaló, hogy a Szovjetunióban is hasonló módszerekkel folyt ez a művelet már 1935-ben s előkészítette a német támadást, rajtaütést.
Most látjuk, hogy a szovjetkormány, már annakidején élénken figyelte a legfelsőbb német katonai körök és a politikai vezérek terveit, valamint a szovjetunióbeli „belső frontot”, melyek a német támadás előkészítését szolgálták.
Mialatt ezeken a lehetőségeken töprengtem, egyszerre úgy láttam magam előtt az elmúlt tragikus eseményeket, ahogyan akkor kellett volna látnom. Az esetet az 1937-i és 1938-i ú. n. hazaárulási vagy tisztogatási perekben tálalták fel s ezeken a hallgatóság soraiban magam is résztvettem. Most ebből a szempontból olvastam újra át a tárgyalásokról szóló tudósításokat és saját akkoriban kelt följegyzéseimet. Arra a megállapításra jutottam, hogy ezekben a perekben a beismerő vallomást tevő szovjet Quislingek és a tanúvallomások leleplezték és nyilvánosságra hozták a német ötödik hadoszlopnak úgyszólván összes fogásait és cselszövényeit. Azóta bőven volt alkalmunk más országokban megismerkedni ezzel a szervezettel.
Meggyőződtem arról, hogy a szovjetkormány tisztában volt azzal, hogy ez a tevékenység folyik, ez a legnagyobb mértékben nyugtalanította s erélyes kézzel fogott elnyomásához. 1941-ig, vagyis a németek betöréséig az előbb megszervezett ötödik hadoszlop minden nyomát eltörölték.
Ugyancsak nehezen értettük meg annakidején azt a másik jelenséget, miképpen és milyen eszközökkel járt el a szovjetkormány 1937-ben és 1938-ban a német és az olasz konzuli hatóságokkal szemben, de az időközben lezajlott események most már erre is világosságot derítettek. Kíméletlenül jártak el, egyszerűen ügyet sem vetettek arra, hogy ez milyen hatást kelt az érintett országok közvéleményében. A szovjetkormány eljárását azzal indokolta, hogy ezeket a konzulátusokat be kellett szüntetni, mert belpolitikai és földalatti üzelmekben vettek részt. Abban az évben a jelentések, melyek az egész országon végighullámzó per- és kivégzési lavinákról szóltak (a „tisztogatásról”), mind azt rótták fel a vádlottaknak, hogy áruló aknamunkát végeztek, bűnösök abban, hogy „külföldi hatalmat” támogattak a szovjetállam megbuktatása érdekében.
A per folyamán az amerikai újságírók esténként, a gyakran éjszakába nyúló tárgyalások után egy kis vacsorára és sörre gyűltek a nagykövetség épületébe és itt „megtárgyaltuk” a nap eseményeit. A laptudósítók közt volt a New York Times részéről Walter Duranty és Harold Denny, a New York Herald Tribune részéről Joe Barnes és Joe Philips, az Associated Press-től Charlie Nutter vagy Dick Mussock, a United Press képviseletében Norman Deuel és Henry Schapiro, az International
News-től Jim Brown és a Manchester Guardian képviseletében Spencer Williams. Csupa pompáseszű, nagytehetségű ember, nagy bizalmat keltettek bennem. Igen sokra értékeltem, hogyan ítélték meg a szovjet életében szereplő embereket, helyzeteket és fejlődési jelenségeket. Eredeti hivatásom folyamán magam is sokszor emeltem vádat bűntettesek ellen és sokszor láttam el vádlottak védelmét. Schapiro is jogász volt és oklevelét a moszkvai egyetem jogi fakultásán nyerte. Ismerte a szovjet jogrendszerét és felvilágosításainak jó hasznát vettük. A többiek is mind alaposan ismerték a Szovjetunió viszonyait, embereit és az oroszok pszichológiáját. Érdekes beszélgetéseket folytattunk, melyek gyakran a késő éjszakába nyúltak.
Mind, akik akkor Moszkvában voltunk, a pereknek erre a vonatkozására nem sok ügyet vetettünk. A kellő időben többen közülünk „nem kapcsoltak”. Ezek közé tartoztam én is! Minden figyelmünket lekötötte a drámai összecsapás a „belső” és a „külső” törekvések képviselői — Sztálin és Trockij — között s a szovjetkormányon belül az egyéniségek és politikai hitvallások között lezajló drámai összecsapás; az ötödik brigád üzelmeire még csak nem is gondoltunk, amúgy sem sok sejtelmünk volt róla és lehetőségében nem igen hittünk.
Nekem pedig többet kellett volna tudnom róla, mert ismertem két ténykörülményt és furcsa, hogy ezek nem ejtettek gondolkodóba — a többiek azonban nem tudtak erről. Az első eset akkor merült fel, amikor nem sokkal Moszkvába érkezésem után a szovjet külügyi népbiztosság egyik hivatalnokával értekeztem; a másik berlini tartózkodásom alatt történt, amikor egy helyettes külügyminiszterrel beszélgettem.
E perek tényállása valóban megdöbbentő módon leplezte le a Szovjetben a náciknak dolgozó ötödik hadoszlop fennállását, tevékenységét és földalatti munkáját. A hivatalos jelentésekből a perbeli vallomások lényege a következő volt:
A fővádlottak egymás közt összeesküvést szőttek és tárgyalásba bocsátkoztak Németországgal és Japánnal, megígérték, hogy támogatják ezeket a kormányokat a Szovjetúnió ellen irányuló katonai támadás esetén. Megegyeztek Sztálin ós Molotov meggyilkolásában és valóban segítséget nyújtottak e tervek megvalósításához; ugyancsak részük, volt a Kreml ellen irányuló katonai zendülés tervében is, ennek vezére Tuchacsevszki, a vörös hadseregnek rangban második parancsnoka lett volna. A háború előkészítése céljából nemcsak helyeselték az ipari munka szabotálását, vegyipari művek felrobbantását, bányák elpusztítását, úthálózatok megrongálását és más földalatti aknamunkát, de maguk is terveztek és irányítottak ilyen merényleteket. Késznek nyilatkoztak arra, hogy a német vezérkar kívánságai és utasításai szerint járnak el s erre valóban előkészületeket is tettek. Tudtak a német és japán katonai kémszervezet működéséről és a gyakorlatban is együttműködtek vele. Készek voltak arra és kellő lépéseket is tettek abban az irányban, hogy Németországnak és Japánnak oly értelmű információkat szolgáltassanak, melyek a Szovjetúnió védelme szempontjából életfontosságúak voltak stb., hogy a szovjetkormány elleni háborúban együttműködjenek a német és a japán kormánnyal s egy kisebb szovjetállamot szervezzenek, aminek folyományaképpen a Szovjetúnió jelentékeny része veszendőbe menne — így nyugaton Ukrajnát és Fehéroroszországot Németország, míg keleten a tengerparti tartományokat Japán kapná meg.
Hozzájárultak ahhoz, hogy Oroszország német megszállása után német cégek kapnak koncessziókat és kedvezményeket nyersvas, magnézium, olaj, szén, épületfa s a Szovjetúnió más nagy természeti kincseinek kiaknázására.
Magam is hallottam ezeket a vallomásokat, értékelésüknél, jelentőségük felmérésénél nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy két elsőrangú kormánytag támasztotta alá: a pénzügyi és a külkereskedelmi népbiztos; továbbá, egy volt kormányelnök, két szovjet nagykövet, akik Párisban és Londonban, illetve Japánban székeltek, egy volt helyettes népbiztos és a kormány egy még aktív államtitkára, végül a Szovjetúnió két nagy lapjának két neves publicistája és szerkesztője.
Az ügy jelentőségének felméréséhez képzeljük el, hogy nálunk itthon Morgenthau, a pénzügyminisztérium államtitkára, Jones kereskedelmi államtitkár és Welles helyettes államtitkár, Bullitt és Kennedy nagykövetek és Early, az elnök titkára bevallanák, hogy összeesküdtek, támogatják Németországot az Egyesült Államok megtámadása esetén.
A nyilvános törvényszéki tárgyaláson elhangzott vallomásokból felhozok néhány idézetet:
Kresztinszki helyettes népbiztos mondotta:
Megállapodásra jutottam Seeckt és Hess tábornokokkal, segédkezet nyújtunk ahhoz, hogy a Szovjetúnió területén a német hadsereg kémszervezete számára több támaszpontot létesítsenek. … A ,német véderő viszont arra is vállalt kötelezettséget, hogy kétszázötvenezer márka évi szubvenciót folyósít.
A pénzügyi népbiztosság államtitkára, Grinko mondotta:
Ismertem olyan embereket és összeköttetésben álltam velük, akik az ukrán szervezetekben és a vörös hadseregben előkészületeket tettek arra, hogy ellenséges támadás esetén megnyitják a határokat. Én elsősorban Ukrajnában dolgoztam, ahonnan az első támadás várható, Németország arra készült, hogy onnan törjön be a Szovjetúnió területére.
Rosengoltz kereskedelmi államtitkár ezt mondta jegyzőkönyvbe:
A német véderő főparancsnoka számára több alkalommal titkos információkat szolgáltattam… A Szovjetunióban székelő német követtel állandó kapcsolatba léptem, rendszeresen szolgáltattam számára adatokat, ami kémkedés jellegű volt.
Szokolnikov volt londoni nagykövet ezt adta elő:
Japán az Amur vidékén és tengerparti tartományokban kapott volna területeket, amennyiben résztvesz a háborúban. Németországot illetően az volt a terv, hogy nemzeti érdekei Ukrajnával nyerjenek kielégítést.
Több másodrendű vádlott vallomásának lényege az volt, hogy az elsőrendű vádlottak utasítására közvetlen kapcsolatot tartottak fenn a német és a japán titkos szolgálattal s ezekkel a rendszeres kémkedés és szabotázs munkájában együttműködtek. Mindegyiküket számos bűncselekmény terhelte, részben tettesi, részben bűnsegédi minőségben, részben azzal, hogy a cselekményeket előmozdította. Rataisak például kijelentette, ő felelős a gorlovkai műtrágyagyárban történt két robbanásért, ezt ő maga irányította s ez nemcsak nagy anyagi kárt okozott, hanem számos emberáldozatot is követelt. Puskin részes vagy tettes volt a voszkreszenszki és nevszki iparvidéken levő kémiai művek gyártelepein történt balesetekben. Knjazev elmondotta, hogy kifejezetten külföldi kémszolgálat utasítására és útbaigazítása szerint tervezte meg a katonavonatok kisiklatását, ezeket a terveket meg is valósította és ez is sok emberáldozattal járt. Vallomásában arra is kitért, mi módon kapott utasításokat az idegen kémszervezetektől „katonai laktanyák, konyhák és hadianyagraktárak felgyújtására” és arra is előkészítették, hogy „háború esetén bakteriológiai anyagokat is kell használnia, hogy katonavonatokat, konyhákat és táborokat méreganyagokkal megfertőzzön”.
A perekben elhangzott vallomások súlyosan kompromittálták Tuchacsevszki tábornokot, valamint a hadsereg és a flotta számos magasrangú vezetőjét. A Bucharin-per után csakhamar ezeket is letartóztatták. Azzal vádolták őket, hogy Tuchacsevszki vezetésével megállapodást kötöttek a német nagyvezérkarral, hogy a szovjet állam megtámadása esetére együttműködnek. A vallomások a hadsereg kebelén belül is számos földalatti mozgalmat lepleztek le. Sok magasrangú tisztet megvesztegettek vagy más eszközökkel nyertek meg az összeesküvés számára. Ezekből a vallomásokból kiderült, hogy teljes együttműködés áll fenn e szervezet egyes ágai: a politikusok forradalmár csoportja, a katonai csoport, valamint a német és a japán nagyvezérkar között.
A perekben ezt a tényállást állapították meg és a később bekövetkezett események ezt csakugyan igazolták. Nem kételkedhetünk abban, hogy a szovjet hatóságokat ezek a leleplezések és a vádlottak vallomásai nagy aggodalommal töltötték el. A kormány igazsága tudatában gyorsan járt el és gyökeresen. Azon voltak minden erejükkel, hogy alapos nagytakarítást végezzenek a házuktáján. Vorosilov, a vörös hadsereg főparancsnoka kijelentette:
— Könnyű dolga volt a betörőnek, hogyha bent a házban segítőtársa van, aki a betörést előmozdítja azzal, hogy beengedi őt. Mi ezekkel a bűnsegédekkel végeztünk.
Tuchacsevszki tábornok nem vett részt a londoni koronázási ünnepségen, noha a tervek szerint ott kellett volna lennie. A sajtóban közlemény jelent meg, hogy a volgamenti hadsereg parancsnokságához helyezték át; a hír szerint azonban odaérkezése előtt leszállították a vonatról és letartóztatták. Néhány héttel később, június 11-én elítélték és agyonlőtték, vele együtt tizenegy más tisztet, akik egytől-egyig magas állást töltöttek be a hadseregben. A tárgyalások katonai törvényszék előtt folytak le, tartalmukat nem hozták nyilvánosságra. Mindezek a perek, a tisztogatás és felszámolás annakidején olyan erőszak benyomását keltették, hogy az egész világ felzúdult, most azonban már világos, hogy a Sztálin-kormány tudta, mit csinál, minden erejét megfeszítve, energikusan és határozottan járt el, hogy ne csak belső forradalom, hanem külső támadás ellen is védekezzék. A tisztogatás terén nem végeztek félmunkát és az országot megszabadították az összes árulóktól, a „második fronttól”. A bekövetkezett események felmentették a kormányt minden gyanú alól.
1941-ben a Szovjetunióban nem volt „ötödik hadoszlop”— kiirtották. A tisztogatási akció valóban alaposan kisöpörte az országot és megszabadította az összes árulóktól.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!