Magyarország felszabadulása 1945

(Idézet: Felszabadulás krónikája)

A fordulat hónapja

A fegyverszüneti kísérlet sikertelensége után a gondolkodó emberek számára már egy pillanatig sem volt kétséges a világháború végkifejlése. Aki figyelemmel kísérte a háború menetét – még ha csak az utolsó évben kapta is fel a fejét az tudta: a német fasizmust csak a csoda segítheti győzelemhez.

A goebbelsi propagandagépezet mind csendesebben terjesztette a bevetett csodafegyverek által elért eredményeket, és egyre kevesebb hír, kommentár foglalkozott a még bevetésre kerülő csodafegyverekkel.

A Harmadik Birodalom Hitler mögött még kitartó katonai és politikai vezetői már csak időnyerésért harcoltak. Részben azért, hogy kivárhassák, míg a szövetségesek feltételezett vagy valóságos ellentétei nyílt konfliktusban robbannak ki, részben pedig azért, hogy legyen idő az atombomba-kísérletek befejezésére és az új sugárhajtású repülőgépek harcba vetésére. Reálisan azonban sem az elsőben, sem a másodikban nem lehetett reménykedni.

A fegyverszünet meghiúsulása tehát csak a szenvedések időszakát hosszabbította meg az országban, a gazdasági romlást fokozta a végtelenségig, amúgy is reakciós politikai hírünket rontotta tovább, de sem a magyar és a német fasizmus vereségét, sem a felszabadított területeken kibontakozó demokratikus fejlődést meg nem akadályozhatta, még csak kétségessé sem tehette.

A felszabadított területeken az új élet normái lassan-lassan kezdtek kialakulni. Makó város megbízott polgármestere 1944. október 12-én a következő „Hirdetmény”-t bocsátotta ki:

„A városparancsnokság rendelkezése alapján az alábbi tudnivalókat közlöm a város lakosságával:

1. Az összes városi ügyosztályok a régi helyükön megkezdték működésüket. A hivatalos óra reggel 8 órától délután 2 óráig tart. Az órák a városi hivatalokban levő, a közép-európai időt mutató órákhoz igazítandók.
2. A katonai parancsnokság engedélye alapján a város külterületén a gazdasági munkák megkezdhetők. Felhívom a város lakosságát, hogy a termények betakarításáról (kukoricatörés stb.), továbbá az őszi gazdasági munkák elvégzéséről (szántás, búzavetés) még a rossz idő beállta előtt gondoskodjék, mivel e munkálatok elvégzése az egész lakosságnak létérdeke.

Felhívom az eddig munka nélkül álló mezőgazdasági és egyéb foglalkozású lakosokat, hogy a kukoricatörés és egyéb gazdasági munkák végzését azonnal kezdjék meg, hogy ezáltal némi keresetre tegyenek szert, és a sertésük hizlalásához szükséges eleséget biztosítani tudják.

3. A város tulajdonát képező csipkési és landori erdőkben a fakitermelési munkálatok folytatódnak. A munkadíj erdővágás esetén a tuskó és 6 cm-nél nem vastagabb rőzse, erdőgyérítés esetén a kitermelt tuskó és rőzse fele része és a kitermelt ölfa kétötöd része.

Tekintettel arra, hogy a tüzelőkészletek kifogyóban vannak, és a mindennapi kenyér biztosításához is szükséges a tűzifa kitermelése, felhívom a város lakosságát, hogy a kitermelési munkálatok során igyekezzék a szükséges tüzelőanyagot biztosítani. Mindaddig, amíg a forgalom meg nem indulhat, a minimális tüzelő csakis ily módon biztosítható. Amíg a hullámtéri erdőkben fa található, addig a városparancsnokság rendelkezése folytán a város utcáin és parkjaiban levő fák kivágása a legszigorúbban tilos. Akit a rendőrparancsnokság utcai fa kivágásánál tetten ér, attól a városparancsnokság minden további segítséget megvon.

4. A vámőrlés az összes belterületi malomban megindult.
5. A liszt- és kenyérjeggyel rendelkezők – tehát ellátatlan lakosság – a városháza földszint 1. számú helyiségében a jegyek ellenében búzautalványt kaphat, éspedig fejenkint és havonkint 20 kg búzáról szóló utalványt, egyelőre 3 hónapra, tehát 1944. évi december hó 31-ig. Az őrléshez szükséges őrlési igazolványt a jelzett hivatali helyiségben egyidejűleg kiállítják.
6. Az adó- és illetékfizetés kötelezettségének mindenki köteles eleget tenni.

Felhívom az adó- és illetékhátralékosokat, hogy tartozásukat sürgősen rendezzék, mert a város egyébként fizetési kötelezettségének eleget tenni nem tud, és a legszükségesebb segélyeket sem tudja folyósítani.

7. A városi épületek (bérházak, kislakások, Bonczos-telepi házak stb.) lakói az esedékes házbért, továbbá a városi földek haszonbér-hátralékosai az esedékes haszonbért 3 napon belül tartoznak rendezni.

A zsidó lakások bérlői az esedékes házbért továbbra is a pénzügyigazgatósághoz tartoznak befizetni.

8. A hullák feltalálásuk esetén azonnal jelentendők dr. Tóth Zoltán és dr. Nacsa Mihály városi halottkémeknél.

Az orvosoktól nyert halottvizsgálati bizonyítvány alapján a hozzátartozók a haláleseteket azonnal jelenteni tartoznak az anyakönyvi hivatalnál.

A személyazonosság megállapítása nélkül halottat csak akkor szabad eltemetni, ha a személyazonosság egyáltalán nem állapítható meg.

Felhívom mindazokat, akik hullákat anyakönyvi bejelentés nélkül temettek el, hogy az utólagos anyakönyvi bejelentést azonnal tegyék meg.

9. Ismételten felhívom az üzlettulajdonosokat, hogy üzleteikben az árusítást kezdjék meg, mert ellenkező esetben a szovjet katonai parancsnokság az üzleteket kinyittatja. Árusítani csakis a megállapított maximális áron szabad.

Az árdrágítókkal szemben a parancsnokság a legszigorúbban jár el.

10. 1944. évi október hó 15-től kezdődőleg a belvárosi és újvárosi református templomokban és a honvéd imaházban az istentiszteletek hétköznap 8 órakor, vasárnap 9 órai kezdettel tartatnak meg.

A szovjet katonai parancsnokság engedélye folytán az istentiszteletek kezdetét harangozás jelzi.”

Csongrád város kirendelt polgári parancsnoka október 13-án adta ki első rendelkezéseit:

„Felhívom a lakosság figyelmét arra, hogy a város orosz katonai megszállás alá került, tehát orosz katonai közigazgatás lépett életbe a mai naptól fogva. Figyelmeztetem a lakosságot, hogy lakóhelyeiket bármilyen szükségletek beszerzése céljából csak reggel 7 órától este 7 óráig hagyhatják el. Aki a fenti időn túl az utcán megjelennék, az orosz járőrök minden előzetes felszólítás nélkül agyonlövik. Mindazok, akik tényleges katonai szolgálatot teljesítenek, akár magyar, akár német hadseregben, a mai nap folyamán a város katonai parancsnokságánál (Szivák tér 6. sz.) fejvesztés terhe mellett okvetlen jelentkezzenek. Ugyancsak halállal bűnhődnek azok is, akik katonákat rejtegetnek, vagy elrejtőzött katonákról tudnak és azt nem jelentik. Nyomatékosan figyelmeztetem a lakosságot, hogy a lakásokból vagy rejtett helyekről sem maguk, sem a lakásokban tartózkodó más személyek ne lövöldözzenek, mert az esetleg megsebesített vagy agyonlőtt orosz tisztért vagy katonáért tíz polgári személyt végeznek ki és a házát is felégetik. Minden néven nevezendő fegyvert (tőrt és a kardot is beleértve) ma estig mindenki köteles a város katonai parancsnokságánál beszolgáltatni. A sötétség beálltától kezdve virradatig a lakásokat el kell sötétíteni. Minden foglalkozási ágbeli egyén, legyen az iparos vagy kereskedő, úgy mezőgazdasági mint ipari munkás, tisztviselő vagy földműves, foglalkozását haladéktalanul köteles megkezdeni. Ha bárkit foglalkozása teljesítése közben akár orosz, akár más részről bántódás érne, haladéktalanul jelentse a város katonai parancsnokságánál, ahol az illetők ellen a legszigorúbb megtorlást teszik folyamatba. Fő célja a város katonai parancsnokságának, hogy a lakosság élet- és vagyon- és közbiztonsága biztosítva legyen, és hogy a békés munka zavartalan folytatható legyen.”

Orosházán megnyílt az első mozi, és a „Népakarat”-ban közzétett hirdetés szerint 1944. október 15-én délelőtt 10 órakor és délután 4 órakor a „Harc Ukrajnáért” című filmet,

délután 2 órakor pedig a „Lermontov életé”-t vetítik;

az orosz híradó címe: „Sztálingrád”.

Az első intézkedések, rendelkezések közvetlenül a szovjet hadsereg községi, városi parancsnokságaitól eredtek. Abban a mértékben azonban, ahogy sikerült helyreállítani a közigazgatást, a katonai parancsnokságok ennek engedték át a polgári élet megszervezését, irányítását, s maguknak csak az ellenőrzés jogát tartották fent. Az első intézkedések – a helyi lakosság életfeltételeinek biztosítása mellett – természetesen mindenekelőtt a harcoló hadsereg érdekét, biztonságának megteremtését szolgálták.

A szovjet hadsereg és a polgári közigazgatás, illetve a civil lakosság viszonyának jobb megértése érdekében – amiről a továbbiakban bőven lesz szó az adott történeti viszonyokba behelyezve, tisztázni kell a megszállás, illetve felszabadítás fogalmak jelentését.

A magyar királyi légierő 1941. június 27-én – a kassai légitámadás hazug ürügyére hivatkozva – megtámadta a Szovjetuniót.

Ugyanezen a napon Bárdossy miniszterelnök bejelentette a Parlamentben: Magyarország és a Szovjetunió között beállt a hadiállapot.

Ezt az antifasiszta koalíció – joggal – úgy tekintette, hogy Magyarország hadüzenet nélkül háborút indított a Szovjetunió ellen.

A magyar királyi honvédség, a gyorshadtest és a 2. magyar hadsereg majd másfél esztendeig támadó hadműveletekben vett részt, majd Voronyezs után mint megszálló haderő tevékenykedett, mérhetetlen pusztítást okozva emberéletben és javakban. A harcot Magyarország nem hagyta abba, sőt a Szálasi-kormány még további erőfeszítéseket tett a totális hadviselés érdekében. Természetes, hogy a fasiszta hadseregeket az ország földjéről kiűző, a hitleri fasizmust hazájában megfojtani készülő szovjet hadsereg a nemzetközi jog értelmében megszállóként érkezett az országba. A háború – ez a könyörtelen, végső óráit élő háború – megkövetelte ettől a hadseregtől, hogy éljen is a megszálló hadsereg jogaival: biztosítsa a harcoló katonaság ellátását, sebesültjeinek gondozását, óvintézkedéseket tegyen az esetleges hátbatámadás ellen, munkába állítsa a civil lakosságot a hadtápvonalak helyreállítása érdekében, ellenőrizze a közigazgatást, hogy az ne hozhasson a hadsereg érdekeit sértő intézkedéseket.

Ez a tény azonban mit sem von le a Szovjetunió felszabadító szerepéből, nem homályosítja el a szovjet hadsereg történelmi küldetését. A szovjet hadsereg eltiporta a fasizmust, összetörte a magyar gazdasági és társadalmi fejlődést gúzsba kötő úri rend önmagát túlélt hatalmát, s ezzel megadta Magyarországnak egy szabadabb, emberibb fejlődés lehetőségét. Az első hetek, hónapok háborús és politikai zűrzavarában itt-ott természetesen elkerülhetetlenül támadt feszültség, ellentmondás a katonaság és a polgári lakosság között, hiszen pillanatnyi érdekeik olykor ellentétesek voltak. A gyorsan múló érdekellentétek mögött viszont Magyarország számára a hosszú távra szóló társadalmi haladás lehetősége tárult fel. A korabeli sajtó igyekezett mindezt megértetni a lakossággal. Az orosházi „Népakarat” 1944. október 18-i számának vezércikkében, „A mi programunk”-ban olvashatjuk:

„A Vörös Hadsereg bevonulása megszüntette a régi rendszert. Most az új rendszer alapjait kell megvetni, mert új rendszer következik. Az a rendszer, amely az anyagi javak igazságos elosztásán alapul. Az a rendszer, ahol az értelem és az emberiesség alapelvén intézik a népek sorsát. Az a rendszer, ahol nem juthat szerephez ködös és tébolyult világszemléletek tömege. Az a rendszer, ahol az emberi szeretet nem kenetteljes frázis, hanem élő valóság. Az a rendszer, amelyet nem a mezítlábas, éhes, rongyos gyermekvédelem jellemez. Az a rendszer, ahol a hazafiasság nem zsivány cselekményt takar, hanem a maga nemes értelmében ragyog. Az a rendszer, amelyben mindenki a részére megfelelő helyen elvégzett társadalmi munka után kultúremberhez méltó életet fog élni.

Az új rendszerben munka nélküli jövedelem nincs. Naplopásból, más emberek bőrére élni nem lehet. Mindenkinek dolgoznia kell, akár a maga kis földbirtokán, akár a munka más területén …

Még arra hívjuk fel mindenki figyelmét, hogy a pillanatnyi helyzetet, amely sok egyéni kellemetlenséget és sérelmet okoz, nem szabad azonosítani az új rendszerrel. Elvárjuk a közvélemény túlnyomó részétől, hogy az ítélet kimondását későbbi időkre halasztják el. Mindenki dolgozzék a maga helyén, legelsősorban a földművelő társadalom végezze el a maga munkáját, hogy megindulhasson újra a termelés. Takarítsák be az őszi termést, szántsanak, vessenek. Mi mindnyájan segítségükre leszünk a nehéz feladatok elvégzésében. Mindenki érezze át, hogy egy világégés porából kell felépíteni az új Magyarországot.”

„Nem 19-ben, hanem 1944-ben vagyunk…”

Az ellenforradalmi Magyarországon az 1921: III. törvénycikk a Kommunista Pártot törvényen kívül helyezte. Már a kommunista eszmék terjesztéséért is börtön járt, s még súlyosabb megtorlással kellett számolniuk azoknak, akik a pártot akarták megszervezni, vagy éppenséggel szervezték is.

1944 őszén a Viharsarokban – és később másutt is – az új élet egyik legbiztosabb jeleként egymás után alakultak a kommunista pártszervezetek. Ha bizonytalanok voltak is az első lépések – szűk vagy széles alapon folytassák a szervezést, kit vegyenek fel a pártba? -, ez nem befolyásolta lényegesen azt, hogy a Kommunista Párt a fejlődés motorja, a legaktívabb párt volt, s az ország jövőjét érintő kérdések tisztázásában messze a többi párt előtt járt.

Az alábbi visszaemlékezések a Viharsarokban kialakult helyzetet tükrözik.

Czakó József, Battonya:

„A pártok megalakulásával kapcsolatban legelsőbbül a volt csendőrlaktanya épületében jöttünk össze. (Akkor még a harcok 4-5 kilométernyire álltak Battonyától.) A közismerten baloldali mozgalmi emberek vettek részt rajta: Jó Márton, és hát név szerint még nem tudom, kik. Ottan döntötték el – félve attól, hogy 4-5 kilométernyire áll még a harc, és bármelyik pillanatban visszajöhetnek -, hogy nem alakítanak mindjárt kommunista pártot Battonyán, hanem a szocdem pártot alakítják meg, és dolgoznak mint kommunisták, illetve dolgozunk mint kommunisták. Így alakult meg legelőször is Battonyán a Szociáldemokrata Párt. Utána pár napra már aztán alakult a Kommunista Párt is.”

Vad János, Hódmezővásárhely:

„1944. október 8-án hajnalban Újváros felől a Vörös Hadsereg harcosai bevonultak a városba. És amikor jöttek, a lakosság itten a katolikus templommal szemben egy üzletet fosztogatott. Én éppen egy nagy háznak a pincéjéből jöttem fel. Bementem oda az üzletbe, és azt mondom a fosztogatóknak, hogy emberek, nem így képzeltük ezt, hogy a felszabadulás első napját is rablással kezdjük. A tietek lesz ez, mert kosztunk nektek és mindannyiunknak lesz. Úgyhogy hallgattak rám az emberek, és kijöttek a helyiségből. És ahogy kitódult a nép, éppen akkor jött oda egy személyautó, négy katonatiszt ült benne. Én nem is vettem annyira figyelembe, mert hátul maradtam, hogy majd lehúzzam a rollót. Amikor odaérnek, megáll a kocsi a katonatisztekkel, és kiszáll egy zömök, széles vállú, olyan 60 év körüli férfi – orosz katonai egyenruhában, ezt hozzáteszem -, és magyarul azt kérdezi tőlem, mit csinálnak itt. Hát, mondtam, sajnos a lakosság ezt az üzletet ki akarta fosztani, és én megakadályozom. Azt mondja: azt maga nagyon okosan teszi. Kicsoda maga? Mondom neki, hogy én, kérem, Hódmezővásárhelyen molnársegéd vagyok, és 932 óta kommunista párttag. Úgy gondoltam, hogy helyes, ha rögtön ezt szögezem le. Azt mondja, üljön be a kocsiba. Beültünk a kocsiba, eljöttünk ide a városháza elé, de itt is álltak olyan tizenöt- húszan, és ezek közül három volt, aki tudott oroszul: egy Katona nevű tanácsnok, aztán egy Szél nevű és Ferenci volt, úgy tudom, a harmadik. Ezek mindjárt elkezdtek ott a tisztekkel beszélgetni, és akkor azt kérdezték tőlem, hogy van-e itt a városban még kommunista? Hát mondom, körülbelül 28-30-ra tehetően vagyunk közismerten kommunisták. Azt mondja, szedjem ezeket össze, és ezekből egy olyan magot hozunk létre, amely alkalmas lesz arra, hogy a városnak a rendjét valamennyire meg tudja őrizni. Október 9-én délelőtt még nem volt itten senki, itt bandáztunk fenn a városházán, lestük, hogy mi lesz, vártuk, hogy valami intézkedés csak történik. Délután 5 óra tájon Vas Zoltán elvtárs Gabrovszki nevű őrnaggyal megérkezett, és akkor felmentünk rögtön a polgármesteri szobába. Ott már ott volt Takács Ferenc, Borsi János, még többen voltak, nem emlékszem már személy szerint, hogy kik, és ezekkel elkezdtünk tárgyalni. Először Borsi János – ez is a történethez tartozik – felajánlkozott, hogy mivel ő 19-ben is direktóriumi tag volt, elvállalja a polgármesterséget. Erre Vas Zoltán azt mondta: elvtárs, nem 19-ben vagyunk, hanem 1944-ben, és most a város létérdeke azt kívánja, hogy itten olyan posszibilis valaki legyen a polgármester, aki a lakosság megnyugtatását hozza, és aki pártonkívüli. Így esett a választás Kis Pálra. Behívattuk. Kis Pál el is vállalta, úgyhogy másnaptól kezdve Kis Pál vezette a várost. 28-an lementünk a munkásotthonba, és a nagy eperfa alatt megalakult hivatalosan a Kommunista Párt. Én lettem a titkára, a Poltári Mihály lett a pénztárnok, az elnöke Mór Sándor. A többiek? Hát ottan voltak Kovács Mihály, Papp Imre, Borsos Sándor, Lévai Bálint, Lévai János, ez a Lévai Sándor, Fári József. Ezekre név szerint emlékszem, a többire így név szerint most nem emlékszem.”

Boros János, Hódmezővásárhely:

„Tizedikén itt összegyűltünk, már akkor a munkásotthonban, tízen vagy tizenöten. Itt elhatároztuk, hogy a Kommunista Pártnak egy helyiséget kell teremteni. Hetünket kiküldtek. Elmentünk lefoglalni a Kokron-palotát, így heten, a nép nevében lefoglaltuk. Minden pártnak volt, aki működött, itt helyisége. A Szociáldemokrata Pártnak, a Kisgazdapártnak, csak éppen a Kommunista Pártnak nem, és ezt néztük ki legalkalmasabbnak. Egy gondnokot találtunk ott, Brescsánszky nevű volt az illető. A nép nevében – mondtuk – lefoglaljuk, édes barátom, ezt a »könnyek palotáját« (így neveztük mink akkor); az nem szólt egy szót sem, nem is mert szólni.

»Könnyek palotájának« neveztük, mert a munkások izzadták azt ki annak a Kokron nevű tulajdonosnak. És ott összetalálkoztam mindjárt ezután egy pár olyan katonával, akikkel együtt voltam 1919-ben. Odasúgtam nekik azonnal, szólj, akit el tudsz érni, hogy gyüjjenek befelé, hívatom. Körülbelül 5-4 nap múlva már begyütt vagy száz ember. Azt se tudták, lesz-e fizetésük, nem lesz-e fizetésük, begyüttek. 200-an is lettek utoljára, mert mindig gyöttek, gyöttek. Körülbelül 4-5 nap múlva állt a vörösőrség – én így neveztem, ma munkásőrségnek mondjuk -, állt a munkásőrség, és elosztottam őket szakaszokba. A Fő utcán rablás kezdődött, tehát az volt a feladat, hogy a város különböző részeiben szakaszonként a rendre és csendre vigyázzanak.”

Szabó Péter asztalosmester, Orosháza:

„Október 12-én már népes piac volt, élelmiszert, tejet és szárnyas állatot lehetett már bőven kapni. Egy rubel egyenlő volt egy pengővel. Pénzünk romlásának semmi nyoma nem volt. Október 14-én megalakult Orosházán a magyar kommunisták helyi szerve, és megkaptuk a tagkönyvet is. Ettől fogva mindenki által ismerten működő párttagok lettünk.”

Krajkó András, Szeged:

„Sajnos, mi a Kommunista Párt szervezésével éppen Vas Zoltán hibájából el voltunk maradva. Mert amikor egyszer lejött ide, akkor éppen száz tagja volt a Kommunista Pártnak. Erre ő azt mondta: »Mit gondolnak, száz kommunista nincs is Szegeden.« Utasítására nekem mint szervező titkárnak el kellett tanácsolnom olyan régi szervezett munkásokat, akikről tudtuk, hogy baloldaliak, becsületesek. Nem lehetett őket a Kommunista Pártba bevenni, mert azt mondták, kérem, nincs itt száz kommunista. Ez húzódott mintegy két hónapig, akkor lejött Farkas Mihály, és akkor az leszidott engem azért, hogy még mindig csak 120 tagja van a Kommunista Pártnak. Álljunk meg egy szóra, mondtam, azért engem nem a lemezesek közül és az utcasarkon szedett össze a párt, hogy így beszéljenek velem. Kérem, mondom, én ilyen utasítást kaptam Vas Zoltántól, és tudtommal az a Központi Bizottságból jött. Akkor a fejét vakarta Farkas Mihály, és azt mondta, induljon meg a párt szervezése erőteljesen. Akkor azokat a pártba jelentkező régi baloldali embereket úgy kellett darabonként visszacsalogatni, mert azok meg voltak sértődve, hogy őket a Kommunista Pártból elutasítottuk.”

A pártszervezetek létrejöttével egyidejűleg megalakultak a különböző rendeltetésű társadalmi, népi bizottságok: a nemzeti, a termelési és az üzemi bizottságok. Mindegyikkel többször fogunk még „munkájuk közben” találkozni. Itt most elsőnek – és ez nem érdemi, nem is időrendi besorolás, hiszen ezek a bizottságok mind szinte egyszerre alakultak, s a maga területén mindegyik nélkülözhetetlen lévén, nehéz lenne őket egymás elé vagy mögé állítani – az üzemi bizottságokról, a munkástanácsokról ejtenénk néhány szót; aztán később majd még többet is. Az üzemi bizottságokat a tulajdonosok nélkül álló, háborús sérüléseket szenvedett gyárak üzembe állításának szükségessége hívta életre. A munkások jól látták, hogyha nem akarnak éhen halni, s a gyárat, az országot nem akarják veszni hagyni, termelniük kell. A nagyobbrészt elmenekült tőkés tulajdonosok, üzemvezetők, mérnökök munkáját volt hivatva pótolni, új, demokratikus tartalommal kiegészítve, az egyes gyárak üzemi bizottsága.

Agócsi János, Szeged:

„Az első üzemi tanács megalakulásáról eredeti jegyzőkönyvem van.

»Jegyzőkönyvi kivonat. A Szegedi Kenderfonógyár üzemvezetőségének, Szeged város polgármesteri hivatal gazdasági szakbizottságának utasítása folytán megalakult üzemi tanács a következő tagokból állt: Strack Ádám, Kovács József, Agócsi János, Borbély Jenő, Török Gábor, Szőcs Sándor, Péter Lajos. Az üzemi tanács hatásköre és kötelessége a következő: részt vesz az üzemi élet minden megnyilvánulásában. Nevezetesen: 1. teljes jogú ellenőrzés; 2. felmerült panaszok felülvizsgálása; 3. a közellátás ügyeinek ellenőrzése és részbeni intézése; 4. az üzem valamennyi alkalmazottjának a szakcsoportjába való tömörítése, valamint azoknak a Kommunista Pártba való politikai beszervezése; 5. a szociális berendezkedés megszervezése és fejlesztése; 6. esetenként felmerülő kérdésekben határoz. A tanács tagjai üzemi hibák és előre nem látható esetekben régi munkakörükben is dolgoznak, és ezért a normális munkaidő keretében fizetést nem igényelnek. Az üzemi tanács tagjakénti minőségben tagonként heti 150 pengőt fog a Szegedi Kenderfonógyár Rt. pénztárából folyósítani mindaddig, amíg a központi irányítás ezen járandóságot véglegesen nem rendezi, vagy a pénzviszonyokban beállható változás ezt szükségessé nem teszi. Szeged, 1944. október 27. Strack Ádám elnök, Agócsi János jegyző.«”

A másik Magyarországon.

Október 16-án délután 4 és 5 óra között a budai királyi Vár egyik fürdőszobájában Horthy kormányzó aláírta a saját lemondásáról és Szálasi miniszterelnöki kinevezéséről szóló okmányokat.

A Szálasi-kormány október 17-én tartotta első minisztertanácsi ülését, amelyen megállapították az 1945. január 1-ig megoldandó feladatok sorrendjét.

Szálasi másnap, október 18-án, a késő délutáni órákban jelentkezett Veesenmayer német követnél; egyrészt, hogy beszámoljon a minisztertanács előző napi üléséről, másrészt, hogy átvegye a Harmadik Birodalom követétől az azonnali intézkedések listáját.

A németek első követelése: Magyarország a havi háborús hozzájárulás összegét 200 millióról emelje fel 300 millióra!

Szálasi ígéretet tett a követelés teljesítésére…

Más téren is a nácik elképzeléseinek megfelelően alakultak az események. Különösen áll ez a zsidókérdés keményebb kezelésére. Budapesten már október 15-én, a késő délutáni órákban súlyos zsidóellenes atrocitások történtek. A pogromhangulat a következő napokban még fokozódott.

Október 20-án Ribbentrop az alábbi távirati utasítást küldte Veesenmayernek:

„Különvonat, 1944. október 20. 23,13 óra
Érk.: 1944. október 21. 0,15 óra
No 2262. 20. 10-ről
Birodalmi Külügyminiszter
Hivatala 1068/44 R

Citissime!
Titkos birodalmi ügy

Diplogerma Budapest
Számjeltáv. (Titkos rejtj. felhaszn.)

Titkos jelzés titkos birodalmi ügyekben

Csak a követnek személyesen

Arra kérem Önt, ne akadályozza meg a magyarokat olyan intézkedések végrehajtásában, amelyek ellenségeink előtt kompromittálják őket; ellenkezőleg, minden módon nyújtson nekik támogatást; különösen érdekünkben áll, hogy a magyarok most a legélesebben járjanak el a zsidók ellen.”

Megkezdődött a Nyilaskeresztes Párt hatalomátvétele vidéken is. Íme erről az első dokumentum. A Hungarista Mozgalom Vas vármegyei szervezete 1944. október 22-én a következő értesítést küldte az alispánnak:

„A Nyilaskeresztes Párt-Hungarista Mozgalom Országos Pártépítés Vezetőjének 1944. okt. 18-án kiadott szervezeti utasítása alapján közlöm Alispán úrral, hogy a hatóságok rendfenntartó munkájának és a Nemzet politikai akaratának biztosítása érdekében múlhatatlanul szükségesnek tartom, hogy Alispán úr vezetése alatt álló hivatalhoz pártmegbízottat küldjenek ki.

Közlöm Alispán úrral, hogy a pártmegbízott joga és kötelessége a teljes ügymenetet ellenőrizni, és szükség esetén joga és kötelessége utasítást adni.

A pártmegbízott: Ormándy János kamarai titkár.
Szombathely, 1944. október 22.”

Az új belügyminiszter, Vajna Gábor, 1944. október 24-én rendeletet adott ki a hatóságok és a Hungarista Mozgalom fegyveres pártszolgálata közötti együttműködés biztosításáról.

A rendelet fontosabb pontjai:

„Annak, hogy a hungarista állameszme célkitűzései minél előbb és minél erőteljesebben érvényre jussanak, alapfeltétele az, hogy a törvényes rend mindenki által megtartassék. Ez elsősorban a közigazgatási hatóságok és a közbiztonsági szervek feladata, de abból kiveszi részét a Pártszolgálat is.”

Továbbá:

„A Pártszolgálat, mint a Nyilaskeresztes Párt-Hungarista Mozgalom végrehajtó szerve, az államvédelmi szolgálat teljesítésében saját elöljáróinak rendelkezései szerint és a közigazgatási hatóságok, valamint a közbiztonsági szervek megkeresései alapján jár el.”

Végül:

„A Pártszolgálat önállóan nem jár el, hanem segédszerve a közbiztonsági szerveknek.”

Egy helyi rendelet – Szentgotthárdról:

„1. A községháza azonnali fellobogózása a német és magyar zászlóval (egy héten át) a Szálasi-kormányzat életbe lépte alkalmából.

2. A Führer-kép azonnali elhelyezése a községi irodában és a Horthy-képek eltávolítása; később az új államfő képe is elhelyezendő. Führer-képet és horogkeresztes zászlót e célból egyelőre a helyi csoport bocsátja rendelkezésre.
3. A jelenlegi községi képviselő-testület csak a kezelési ügyeket intézi el az új községi vezetőség kinevezéséig. A községi bíró teendőit, aki a lakosság vagy ennek egy részét előnyben vagy hátrányban részesíti (beszállásolás, kényszermunka, jegyek és ruházati juttatások stb.), azonnali hatállyal a helyi csoportvezető, illetőleg a rangidősebb helyi hivatalnok látja el. A jegyző csak a helyi csoportvezetővel egyetértésben cselekedhet, és a csoportvezetőnek ellenőrzési joga van a rendelet végrehajtása tárgyában.
4. Az összes helyi csoportok jelöljenek ki otthonuk részére egy üresen álló zsidó házat, és ezt a jegyző által foglaltassák le.
5. A helyi csoportvezető állandóan tartsa fenn a jegyzővel az érintkezést, és a községházából tartsa fenn távbeszélő útján az összeköttetést a körzetvezetőséggel.
6. Szabotálok nem lesznek kímélve, és a csoportvezető a hatóságok előtt nyomatékosan szerezzen érvényt rendeleteinek.”

Ismét – és még hányszor majd! – szólni kell a menekülésről, amely október végén új fordulatot vett. A hatóságok egy hónappal előbb visszafogni igyekeztek a lakosság menekülési lázát, mert az szerintük erősebb volt annál, mint ahogy a körülmények indokolták volna.

Alig egy hónap elteltével megváltozott a helyzet. A szovjet hadsereg megállíthatatlan előrehaladása láttán az emberek gondolkodóba estek afölött, hogy érdemes-e batyut kötni a hátukra és nekivágni a háborús nagyvilágnak; a hatóságok viszont ugyanakkor, ugyancsak a hadiesemények hatása alatt, de más céllal, elkezdtek a kényszer-kitelepítés gondolatával foglalkozni.

Szekszárdon 1944. október 27-én a polgármesteri hivatalban a következő „hivatalos jegyzet” készült:

„A m. kir. kormány a régi kormány felfogásával szemben a veszélyeztetett területek teljes személyi és anyagi kiürítését rendelte el. A polgári kiürítés nemre és korra való tekintet nélkül nem önkéntes többé, hanem kötelező. Erre a parancsnokság készüljön fel, és a katonai, valamint polgári szerveket haladéktalanul tájékoztassa. A kiürítés ütemére és mikénti végrehajtására az intézkedés következik. Ezt a rendeletet az országmozgósítási kormánybiztos közölte a honvéd kerületi parancsnoksággal. A rendelet egyébként ad 385/om. 1944. szám alatt az om. kormánybiztostól megérkezik. A rendelet egyelőre csak tájékoztatásul szolgál, vele pánikot kelteni nem szabad, a kiürítés még nincs elrendelve, és még a kiürítésre kerülő területek sem ismeretesek.”

Ha a kényszer-kitelepítésre nem is került sor, 1944 október végén, majd a hideg, esős novemberben, a havas decemberben szomorú emberáradat lepte el az országutakat, különösen a Duna-Tisza közén, hogy átkelvén a Dunán, biztonságosabbnak hitt területre jusson.

A kecskeméti eseményeket Molnár Erik kecskeméti ügyvéd, a majdan megalakuló Ideiglenes Kormány népjóléti minisztere idézi:

„A város kiürítésekor letartóztattak mint kommunistát, és Németországba akartak deportálni.

A deportálás elől egész különleges módon sikerült megmenekülni. A szovjet hadsereg a város alatt volt már. Nyilvánvaló volt, hogy egy pár napon belül a szovjet csapatok kezén lesz Kecskemét; és akkor a városi burzsoáziának az a része, mely nem menekült el, hanem visszamaradt a városban, egy küldöttséget menesztett a tábori csendőrség parancsnokához, ahhoz, aki engem letartóztatott, és kérte, hogy helyezzenek engem szabadlábra, mert nekik jobb az, hogyha a szovjet csapatok bevonulása után én veszem át Kecskemétnek az igazgatását, semmint valaki más. És erre engem tényleg szabadlábra helyeztek.

A felszabadulás egy tanyán ért Kecskemét környékén; mivel nyilasok tartották a hatalmat a kezükben, tehát tanácsos volt távol lenni a várostól.

A város felszabadulása után körülbelül hat hétig Kecskeméten polgármesterhelyettes voltam. Kecskeméten az életet akkor a teljes kihaltság jellemezte. Abban az utcában, ahol én laktam, az egyetlen lakott lakás az enyém volt. Tudniillik a várost erőszakkal kiürítették, a lakosságnak egy nagy része eltávozott, egy nagy része viszont a szőlőkben húzódott meg. Ezek aztán a szovjet csapatoknak a bevonulása után lassanként visszaszivárogtak a városba, és így egyre jobban nőtt a városi lakosság száma. Valamilyen népszámlálásfélébe kezdtünk annak a megállapítására, hogy hányan vagyunk Kecskeméten. Lehettünk ezren, ezerötszázán az első napokban. Ez a szám azután folyton növekedett.”

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!