Címke: ideológia

Marx – Tőke 1 – A munkabér
(idézet: Marx és Engels válogatott művei 2)

Hatodik szakasz
A munkabér
Tizenhetedik fejezet
A munkaerő értékének, illetve árának átváltozása munkabérré
A polgári társadalom felszínén a munkás bére mint a munka ára jelenik meg, mint meghatározott mennyiségű pénz, amelyet meghatározott mennyiségű munkáért fizetnek. A munka értékéről beszélnek itt és ennek pénzkifejezését a munka szükséges vagy természetes árának nevezik. Másrészt beszélnek a munka piaci árairól, azaz a szükséges ára felett vagy alatt ingadozó árakról.

De mi egy áru értéke? A termelésében kifejtett társadalmi munka tárgyi formája. És mivel mérjük értékének nagyságát? A benne foglalt munka nagyságával. Mi határozná meg tehát például egy 12 órás munkanap értékét? A 12 órás munkanapban foglalt 12 munkaóra, ami ízetlen tautológia.²¹*Ahhoz, hogy mint árut a piacon eladják, a munkának mindenesetre léteznie kellene, mielőtt eladják. De ha a munkás önálló létezést adhatna munkájának, akkor árut adna el és nem munkát.²²*
^2l* „Ricardo úr, elég elmésen, elkerül egy nehézséget, amely első pillantásra megdöntéssel fenyegeti azt a tanát, hogy az érték a termelésben alkalmazott munkamennyiségtől függ. Ha ehhez az elvhez szigorúan ragaszkodunk, az következik belőle, hogy a munka értéke a megtermelésében alkalmazott munkamennyiségtől függ — ami nyilvánvalóan képtelenség. Ricardo úr ezért ügyes fordulattal a munka értékét a bér megtermeléséhez szükséges munkamennyiségtől teszi függővé; illetve, saját szavaival szólva, azt állítja, hogy a munka értékét a bér megtermeléséhez szükséges munkamennyiséggel kell felbecsülni; amin a munkásnak adott pénz vagy áruk megtermeléséhez szükséges munkamennyiséget érti. Ez olyan, mintha azt mondanék, hogy a posztó értékét nem a termelésére fordított munkamennyiséggel kell felbecsülni, hanem az annak az ezüstnek a termelésére fordított munkamennyiséggel, amelyre a posztót kicserélték.” („A Critical Dissertation on the Natare etc. of Value”, 50—51. old.)*
²²* „Ha a munkát árunak nevezitek, ez nem olyan, mint az az áru, amelyet először megtermelnek avégett, hogy kicseréljék, és azután piacra viszik, ahol más árukkal azok szerint a megfelelő mennyiségek szerint kell kicserélődnie, amely mindegyikükből abban az időben a piacon lehet; a munkát ama pillanatban hozzák létre, amikor a piacra viszik; sőt, piacra viszik mielőtt létrehozták volna.”(„Observations on Certain Verbal Disputes etc.”, 75—76. old.)*

Ezektől az ellentmondásoktól eltekintve, pénznek, azaz tárgyiasult munkának eleven munkával való közvetlen cseréje vagy az értéktörvényt szüntetné meg, amely éppen a tőkés termelés alapzatán fejlődik csak ki szabadon, vagy magát a tőkés termelést, amely éppen a bérmunkán nyugszik. Például a 12 órás munkanap 6 sh. pénzértékben fejeződik ki. Vagy egyenértékeket cserélnek, és akkor a munkás 12 órai munkáért 6 sh.-et kap. Munkájának ára egyenlő lenne termékének árával. Ebben az esetben nem termelne munkájának megvásárlója számára értéktöbbletet, a 6 sh. nem változnék át tőkévé, a tőkés termelés alapzata eltűnnék, de éppen ezen az alapzaton adja el a munkás a munkáját és ezen az alapzaton bérmunka a munkája. Vagy pedig 12 óra munkáért kevesebbet kap 6 sh.-nél, azaz kevesebbet 12 óra munkánál. 12 óra munka 10,6 stb. óra munkával cserélődik ki. Egyenlőtlen nagyságoknak ez az egyenlővé tétele nemcsak az értékmeghatározást szünteti meg. Az ilyen önmagát megszüntető ellentmondást egyáltalában még csak ki sem lehet fejezni vagy meg sem lehet formulázni törvényként.²³*

Mit sem használ a több munkának kevesebb munkára való cseréjét abból a formakülönbségből levezetni, hogy az egyik tárgyiasult, a másik eleven munka.²⁴* Ez annál ízetlenebb, mert egy áru értékét nem a benne valóban tárgyiasult munka mennyisége, hanem a megtermeléséhez szükséges eleven munka mennyisége határozza meg. Tegyük fel, hogy egy áru 6 munkaórát testesít meg. Ha olyan találmányok jönnek létre, amelyek révén 3 óra alatt lehet megtermelni, akkor a már megtermelt áru értéke is a felére csökken. Most a korábbi 6 óra helyett 3 óra szükséges társadalmi munkát testesít meg. Tehát a megtermeléséhez szükséges munkamennyiség, nem a munka tárgyi formája határozza meg az áru értéknagyságát.

Ami a pénzbirtokossal az árupiacon közvetlenül szembelép, az valójában nem a munka, hanem a munkás. Amit az utóbbi elad, az a munkaereje. Mihelyt munkája valóban megkezdődik, már megszűnt az övé lenni, tehát nem adhatja el többé. A munka az értékek szubsztanciája és immanens mértéke, de neki magának nincs értéke.²⁵*

A „munka értéke” kifejezésben az értékfogalom nemcsak teljesen kihunyt, hanem ellenkezőjébe fordult. Képzetes kifejezés ez, mint mondjuk a föld értéke.
²³* „Ha a munkát egy áruként és a tőkét, a munka termékét egy másik áruként kezeljük, akkor, ha e két áru értékét egyenlő munkamennyiségek szabályozzák, egy adott tömegű, munka … olyan tőkemennyiségre cserélődnék ki, amelyet ugyanakkora tömegű munka termelt volt; a múltbeli munka … ugyanakkora tömegű jelenlegi munkára cserélődnék ki. De a munka értékét, más árukhoz viszonyítva … nem egyenlő munkamennyiségek határozzák meg.” (E. G. Wakefield jegyzete A. Smith „Wealth of Nations”-ének általa sajtó alá rendezett kiadásában, I. köt., London 1835, 230—231. old.)*
²⁴* „Meg kellett állapodni” (ismét a „contrat social” [társadalmi szerződés] egy kiadása), „hogy mindannyiszor, amikor megtett munkát megteendő munkával cserélnek ki, az utóbbi” (a tőkés) „magasabb értéket kap, mint az előbbi” (munkás). (Simonde (azaz Sismondi): „De la richesse commerciale” [A kereskedelmi gazdagságról] Genf 1803, I. köt. 37. old.*
²⁵* „A munka, az érték kizárólagos mércéje … minden gazdagság teremtője, nem áru.” (Th. Hodgskin: „Popular Political Economy”, 186. old.)*

Ezek a képzetes kifejezések azonban magukból a termelési viszonyokból fakadnak. Kategóriák lényegi viszonyok megjelenési formái számára. Hogy megjelenésükben a dolgok gyakran fonákjukról mutatkoznak meg, az egyébként minden tudományban ismeretes, kivéve a politikai gazdaságtanban.²⁶*

A klasszikus politikai gazdaságtan minden további bírálat nélkül átvette a mindennapi életből a „munka ára” kategóriát, hogy aztán utólag megkérdezze, hogy mi határozza meg ezt az árat. Csakhamar felismerte, hogy a kereslet és a kínálat viszonyának változása a munka ára tekintetében, mint minden más áru tekintetében, semmit sem magyaráz meg, kivéve a változását, azaz a piaci árak ingadozását egy bizonyos nagyság alatt vagy felett. Ha a kereslet és a kínálat fedik egymást, akkor, különben változatlan körülmények között, az áringadozás megszűnik. De akkor a kereslet és kínálat is megszűnik bármit is megmagyarázni. A munka ára, ha a kereslet és a kínálat fedik egymást, a munkának a kereslet és a kínálat viszonyától függetlenül meghatározott ára, természetes ára, amelyben így megtalálták a tulajdonképpen elemzésre váró tárgyat. Vagy a piaci ár ingadozásainak egy hosszabb időszakát vették, például egy évet, és azután azt találták, hogy a hullámhegyek és hullámvölgyek kiegyenlítődnek egy közepes átlagnagysággá, egy állandó nagysággá. Ezt természetesen másképp kellett meghatározni, mint a tőle magától való, egymást kiegyenlítő eltéréseket. Ez az ár, amely a munka véletlen piaci árai felett átnyúlik és őket szabályozza, a munka „szükséges ára” (fiziokraták) vagy „természetes ára” (Adam Smith), ez, miként más áruknál, csak a pénzben kifejezett értéke lehet. A politikai gazdaságtan azt hitte, hogy ilyen módon a munka véletlen árain át az értékéhez hatolhat. Ezt az értéket aztán, mint a többi árunál, a termelési költségek által határozták meg tovább. De mik a termelési költségei — a munkásnak, azaz mik a költségei annak, hogy magát a munkást termeljék vagy újratermeljék?
²⁶* Ilyen kifejezéseket puszta licentia poeticának [költői szabadságnak] kijelenteni viszont csak az elemzés tehetetlenségét mutatja. Proudhon frázisával szemben: „Azt mondják a munkáról, hogy értéke van, nem azért és annyiban, mert maga is áru, hanem azokra az értékekre való tekintettel, amelyekről felteszik, hogy potenciálisan megvannak benne. A munka értéke képletes kifejezés stb.”, ezért megjegyzem: „A munka-áruban, amely félelmetes valóság, csak nyelvtani leegyszerűsítést lát. Így tehát az egész mai, a munka-árun alapuló társadalom ezentúl költői szabadságon, képletes kifejezésen alapul. Ha a társadalom »ki akar küszöbölni minden visszásságot« amely gyötri, nos, küszöbölje ki ezeket a rossz hangzású kifejezéseket, változtassa meg a nyelvet, és evégett csak az Akadémiához kell fordulnia, hogy szótárának új kiadását kérje tőle.” (K. Marx: „Misére de la philosophie”, 34—35. old. [Marx—Engels Művei. 4. köt. 84—85. old ]) Még kényelmesebb természetesen értéken semmit sem gondolni. Akkor teketória nélkül mindent e kategória alá lehet sorolni. Így például J. B Say: Mi az „értek”? Felelet: „Az, amit egy dolog ér”, és mi az „ár”? Felelet: „Egy dolog értéke pénzben kifejezve.” És miért van a „föld munkájának … értéke? Mert árat adnak érte.”¹²¹ Tehát érték az, amit egy dolog ér, és a földnek azért van „értéke”, mert értékét „pénzben fejezik ki”. Ez mindenesetre igen egyszerű módszer arra,hogy a dolgok why-ját [miértjét] és wherefore-ját [micelbólját] megmagyarázzák.*

A politikai gazdaságtan tudattalanul ezt a kérdést csúsztatta az eredeti helyébe, minthogy a munkának, mint olyannak termelési költségeivel körben forgott és egy tapodtat sem jutott előre. Amit tehát a munka értékének (value of labour) nevez, az valójában a munkaerő értéke, amely munkaerő a munkás személyiségében létezik, és funkciójától, a munkától, éppúgy különbözik, mint a gép a gép műveleteitől. Minthogy el voltak foglalva a munka piaci árai és úgynevezett értéke közti különbséggel, ennek az értéknek a profitrátához, a munka segítségével termelt áruértékekhez stb. való viszonyával, sohasem fedezték fel, hogy az elemzés menete nemcsak a munka piaci áraitól a vélt értékéhez vezetett, hanem oda is, hogy a munkának ezt az értékét magát megint feloldják a munkaerő értékévé. Az, hogy saját elemzése ezen eredményének nem volt tudatában, hogy „a munka értéke”, „a munka természetes ára” stb. kategóriákat kritikátlanul elfogadta a tárgyalt értékviszony utolsó adekvát kifejezéseiként, a klasszikus politikai gazdaságtant, mint később látni fogjuk, feloldhatatlan zűrzavarba és ellentmondásokba bonyolította, míg a vulgáris gazdaságtan elvből csak a látszatnak hódoló lapossága számára biztos működési bázist nyújtott.

Lássuk mármost először, hogyan fejeződnek ki a munkaerő értéke és árai átváltozott formájukban, munkabérként.

Tudjuk, hogy a munkaerő napi értékét a munkás bizonyos élettartamára számítják, melynek a munkanap bizonyos hossza felel meg. Tegyük fel, hogy a szokásos munkanap 12 óra és a munkaerő napi értéke 3 sh., egy olyan érték pénzkifejezése, amelyben 6 munkaóra fejeződik ki. Ha a munkás 3 sh.-et kap, akkor megkapja 12 órán át funkcionáló munkaerejének értékét. Ha mármost a munkaerőnek ezt a napi értékét mint a napi munka értékét fejezik ki, akkor ezt a formulát kapjuk: a 12 órás munkának 3 sh. értéke van. A munkaerő értéke ilymódon meghatározza a munka értékét, vagy, pénzben kifejezve, szükséges árát. Ha ellenben a munkaerő ára eltér értékétől, akkor a munka ára ugyancsak eltér úgynevezett értékétől.

Minthogy a munka értéke csak irracionális kifejezés a munkaerő értékére, magától adódik, hogy a munka értékének mindig kisebbnek kell lennie értéktermékénél, mert a tőkés mindig hosszabb ideig funkcionáltatja a munkaerőt, mint amennyi saját értékének újratermeléséhez szükséges. A fenti példában a 12 órán át funkcionáló munkaerő értéke 3 sh., olyan érték, amelynek újratermeléséhez 6 óra kell neki. Értékterméke viszont 6 sh., mert valójában 12 órán át funkcionál és értékterméke nem saját értékétől, hanem funkciójának időtartamától függ. Ilymódon azt az első pillantásra ízetlen eredményt kapjuk, hogy a munkának, amely 6 sh. értéket teremt, 3 sh. értéke van.²⁷*
²⁷* Vö. „Zur Kritik der politischen Ökonomie”, 40. old. [Marx—Engels Művei. 13. köt. 41—42. old.], ahol bejelentem, hogy a tőke vizsgálatánál meg kell oldani a következő problémát: „Hogyan vezet a pusztán munkaidő által meghatározott csereérték bázisán folyó termelés arra az eredményre, hogy a munka csereértéke kisebb, mint termékének csereértéke.”*

Látjuk továbbá: a 3 sh. érték, amelyben a munkanap megfizetett része, azaz 6 órai munka megtestesül, úgy jelenik meg, mint a 12 órás — 6 meg nem fizetett órát tartalmazó — teljes munkanap értéke vagy ára. A munkabér formája tehát eltünteti minden nyomát annak, hogy a munkanap megoszlik szükséges munkára és többletmunkára, megfizetett és meg nem fizetett munkára. Az egész munka mint megfizetett munka jelenik meg. A robotmunkánál térben és időben, kézzelfoghatóan érzékileg megkülönböztethető a robotos önmaga számára végzett munkája és a földesúr számára végzett kényszermunkája. A rabszolgamunkánál a munkanapnak még az a része is, amelyben a rabszolga csak saját létfenntartási eszközeinek értékét pótolja, tehát amelyben valójában önmaga számára dolgozik, úgy jelenik meg, mint gazdája számára végzett munka. Egész munkája mint meg nem fizetett munka jelenik meg.²⁸* A bérmunkánál, megfordítva, még a többletmunka, vagyis a meg nem fizetett munka is úgy jelenik meg, mint megfizetett. Ott a tulajdonviszony elrejti a rabszolga önmaga számára végzett munkáját, itt a pénzviszony a bérmunkás ingyenmunkáját.
²⁸* A „Morning Star” egy a bárgyúságig naiv londoni szabadkereskedő lap, az amerikai polgárháború alatt az emberileg lehetséges legnagyobb erkölcsi felháborodással újra meg újra azt bizonygatta, hogy a négerek a „Confederate States”-ben¹²² teljesen ingyen dolgoznak. Szíveskedett volna összehasonlítani egy ilyen néger napi költségeit például a londoni East End szabad munkásának napi költségeivel.*

Érthető ezért, milyen döntő fontosságú, hogy a munkaerő értéke és ára a munkabér formájává, vagyis magának a munkának értékévé és árává változik át. Ezen a megjelenési formán, amely a valóságos viszonyt láthatatlanná teszi és éppen az ellenkezőjét mutatja, alapulnak mind a munkás, mind a tőkés összes jogi képzetei, a tőkés termelési mód összes misztifikációi, összes szabadság-illúziói, a vulgáris gazdaságtan összes apologetikus lódításai.

Ha a világtörténelemnek sok időre volt is szüksége ahhoz, hogy a bérmunka titkának a végére járjon, ezzel szemben mi sem könnyebb, mint ennek a megjelenési formának a szükségszerűségét, a raison d’étre-jeit [létokait] megérteni.

A tőke és a munka közötti csere az észlelés számára először ugyanolyan módon mutatkozik meg, mint minden más áru vétele és eladása. A vevő egy bizonyos pénzösszeget, az eladó egy a pénztől különböző cikket ad. A jogi tudat itt legfeljebb anyagi különbséget ismer fel, amely e jogilag egyenértékű formulákban fejeződik ki: Do ut des, do ut facias, facio ut des és facio ut facias.¹²³

Továbbá: minthogy csereérték és használati érték önmagukban összemérhetetlen nagyságok, a „munka értéke”, „munka ára” kifejezés nem tűnik irracionálisabbnak, mint a „pamut értéke”, „pamut ára” kifejezés. Ehhez járul, hogy a munkást akkor fizetik, amikor munkáját már szolgáltatta. Fizetési eszköz-funkciójában pedig a pénz utólag realizálja a szolgáltatott cikk értékét vagy árát, tehát az adott esetben a szolgáltatott munka értékét vagy árát. Végül a „használati érték”, amelyet a munkás a tőkésnek szolgáltat, valójában nem a munkaereje, hanem annak funkciója, meghatározott hasznos munka, szabómunka, cipészmunka, fonómunka stb. Hogy ugyanaz a munka más oldalról tekintve általános értékképző elem — olyan tulajdonság ez, amely minden más árutól megkülönbözteti —, ez kívül esik a közönséges tudat területén.

Ha a munkásnak az álláspontjára helyezkedünk, aki 12 órai munka fejében például 6 órai munka értéktermékét kapja meg, mondjuk 3 sh.-et, számára a valóságban az ő 12 órás munkája a 3 sh. vásárlási eszköze. Munkaerejének értéke szokásos létfenntartási eszközeinek értékével együtt 3 sh.-ről 4-re vagy 3-ról 2-re változhat, vagy munkaerejének változatlan értéke mellett annak ára a kereslet és kínálat változó viszonya következtében 4 sh.-re emelkedhet vagy 2 sh.-re eshet, ő mindig 12 munkaórát ad. A kapott egyenérték nagyságának minden változása ezért szükségképpen úgy jelenik meg neki, mint 12 munkaórája értékének vagy árának változása. Ez a körülmény Adam Smitht, aki a munkanapot állandó nagyságnak kezelte,²⁹* éppen fordítva, arra az állításra csábította, hogy a munka értéke állandó, bár a létfenntartási eszközök értéke változik és ugyanaz a munkanap ezért több vagy kevesebb pénzben fejeződik ki a munkás számára.
²⁹* A. Smith csak véletlenszerűen céloz a munkanap változására a darabbér alkalmából.*

Ha másrészt a tőkést vesszük szemügyre, ő persze a lehető legkevesebb pénzért a lehető legtöbb munkát szeretné kapni. Gyakorlatilag ezért csak a munkaerő árának és a funkciója teremtette értéknek a különbözete érdekli. De minden árut a lehető legolcsóbban igyekszik megvenni és profitját mindenütt az egyszerű becsapásból, az értéken aluli vételből és értéken felüli eladásból magyarázza. Ezért nem jut el ahhoz a felismeréshez, hogy ha olyan dolog, mint a munka értéke, valóban léteznék, és ő ezt az értéket valóban megfizetné, akkor nem léteznék tőke, pénze nem változna át tőkévé.

Ráadásul a munkabér valóságos mozgása mutat olyan jelenségeket, melyek bizonyítani látszanak, hogy nem a munkaerő értékét fizetik meg, hanem funkciójának, magának a munkának az értékét. Ezeket a jelenségeket két nagy osztályra vezethetjük vissza. Először: a munkabér változása a munkanap hosszának, változásával. Ugyanígy lehetne azt következtetni, hogy nem a gép értékét, hanem művelete értékét fizetik meg, mert többe kerül a gépet egy hétre bérelni, mint egy napra. Másodszor: az egyéni különbség a különböző munkások munkabéreiben, akik ugyanazt a funkciót végzik. Ez az egyéni különbség — de anélkül, hogy illúziókra alkalmat adna — a rabszolgaság rendszerében is megtalálható, ahol nyíltan és szabadon, kertelés nélkül magát a munkaerőt adják el. Csakhogy az átlagon felüli munkaerő előnye vagy az átlagon aluli munkaerő hátránya a rabszolgarendszerben a rabszolgatulajdonosnak jut, a bérmunka rendszerében magának a munkásnak, mert munkaerejét az egyik esetben ő maga, a másikban egy harmadik személy adja el.

Egyébként a „munka értéke és ára” vagy a „munkabér” megjelenési formára — megkülönböztetve a lényegi viszonytól, amely megjelenik, a munkaerő értékétől és árától — ugyanaz érvényes, ami az összes megjelenési formákra és rejtett mögöttes alapjukra. Az előbbiek közvetlenül spontán újratermelődnek, mint közkeletű gondolkodási formák, az utóbbit a tudomány révén először fel kell fedezni. A klasszikus politikai gazdaságtan megközelíti az igazi tényállást, anélkül azonban, hogy tudatosan megformulázná. Nem képes erre, amíg polgári bőrében van.

SaLa

Marx – Tőke 1 – Gépi berendezés és nagyipar – Gyári törvényhozás
(idézet: Marx és Engels válogatott művei 2)

9. Gyári törvényhozás. (Egészség- és nevelésügyi záradékok.)
Általánossá válása Angliában
A gyári törvényhozás, a társadalomnak ez az első tudatos és tervszerű visszahatása termelési folyamatának természetadta alakjára, mint láttuk, éppúgy szükségszerű terméke a nagyiparnak, mint a pamutfonal, a selfactorok és a villamos távíró. Mielőtt áttérnénk általánossá válására Angliában, röviden meg kell említenünk az angol gyári törvénynek még néhány, nem a munkanap óraszámára vonatkozó záradékát.

Nem beszélve megszerkesztésükről, amely a tőkésnek megkönnyíti kijátszásukat, az egészségügyi záradékok rendkívül soványak, a valóságban a falak meszelését illető előírásokra és néhány egyéb tisztasági rendszabályra, szellőztetésre és veszélyes gépek elleni védelemre korlátozódnak. A harmadik könyvben visszatérünk a gyárosok fanatikus harcára az ellen a záradék ellen, amely egy csekély kiadást kényszerít rájuk „kezeik” testrészeinek védelmére. Itt ismét ragyogóan igazolódik a szabadkereskedelmi dogma, hogy antagonisztikus érdekek társadalmában mindenki azáltal mozdítja elő a köz javát, hogy a saját hasznát hajszolja. Egy példa elegendő. Tudjuk, hogy a legutóbbi húszéves időszak alatt a lenipar és vele a scutching millek (lentiloló gyárak) Írországban nagyon megszaporodtak. 1864-ben mintegy 1800 ilyen mill volt ott. Periodikusan ősszel és télen főleg fiatal személyeket és nőket, a szomszédos kis bérlők fiait, leányait és asszonyait, csupa olyan embert, akiknek gépi berendezéssel soha dolguk nem volt, elvisznek a mezei munkától, hogy a scutching millek hengereit lennel etessék. A balesetek terjedelmüket és intenzitásukat tekintve egészen példátlanok a gépi berendezés történetében. Egyetlen scutching millben Kildinanben (Cork mellett) 1852-től 1856-ig 6 haláleset és 60 súlyos csonkítás történt, melyeknek a legegyszerűbb intézkedésekkel, néhány shilling árán elejét lehetett volna venni. Dr. W. White, a downpatricki gyárak certifying surgeonja egy 1865. december 16-i keltezésű hivatalos jelentésben kijelenti: „A scutching millekben előforduló balesetek a legborzalmasabb fajtájúak. Sok esetben a test egynegyed része szakad le a törzsről. Halál vagy nyomorult tehetetlenséget és szenvedést rejtő jövő a sebek szokásos következménye. A gyárak szaporodása ez országban természetesen ki fogja terjeszteni ezeket az irtózatos eredményeket. Meg vagyok győződve arról, hogy a scutching millek megfelelő állami felügyelete által nagy áldozatokat lehet elkerülni testben és életben.”²⁹⁴*
²⁹⁴* I. m. XV. old., 72. skk. sz.*

Mi jellemezhetné jobban a tőkés termelési módot, mint az a szükségesség, hogy kényszertörvény által államilag rá kell erőszakolni a legegyszerűbb tisztasági és egészségügyi berendezéseket? „Az 1864-es gyári törvény a fazekasságokban több mint 200 műhelyt meszelt és tisztított ki minden ilyen művelettől való húszéves vagy teljes tartózkodás után” (ez a tőke „önmegtartóztatása”!) „olyan helyeken, ahol 27 878 munkás van foglalkoztatva, és eddig, mértéken felüli nappali, gyakran éjszakai munka közben, dögletes levegőt lélegzett be, amely a különben aránylag ártalmatlan foglalkozást betegséggel és halállal tette terhessé. A törvény a szellőztetőeszközöket nagyon megszaporította.”²⁹⁵*
²⁹⁵* „Reports of Insp. of Fact. 31st Oct. 1865”. 127. old.*

Egyúttal a gyári törvénynek ez az ága csattanósan megmutatja, hogy a tőkés termelési mód, lényege szerint, egy bizonyos ponton túl minden ésszerű tökéletesítést kizár. Mint ismételten megjegyeztük, az angol orvosok egyhangúlag kijelentik, hogy személyenként 500 köbláb légtér alig elégséges minimum folyamatos munka esetén. Nos jó! Ha a gyári törvény összes kényszerrendszabályai révén közvetetten meggyorsítja kisebb műhelyek átváltozását gyárakká, ennélfogva közvetetten belenyúl a kisebb tőkések tulajdonjogába és biztosítja a nagyoknak a monopóliumot, akkor annak törvényes kikényszerítése, hogy a szükséges légtér meglegyen a műhelyben minden munkás számára, kis tőkések ezreit egy csapásra közvetlenül kisajátítaná! A tőkés termelési mód gyökerét támadná meg, azaz a tőkének — akár nagy, akár kicsi — a munkaerő „szabad” vétele és elfogyasztása által való önértékesítését. Ez előtt az 500 köbláb levegő előtt ezért a gyári törvényhozásnak kifogy a lélegzete. Az egészségügyi hatóságok, az ipari vizsgáló bizottságok, a gyárfelügyelők újra meg újra megismétlik az 500 köbláb szükségességét és annak lehetetlenségét, hogy ezt a tőkére rákényszerítsék. Így valójában a tüdővészt és a munka egyéb tüdőbetegségeit a tőke életfeltételének jelentik ki.²⁹⁶*

Bármennyire szegényesek a gyári törvény nevelési záradékai egészben véve, az elemi oktatást a munka kényszerfeltételének nyilvánították.²⁰⁷* Sikerük bizonyította be először, hogy lehetséges az oktatást és a tornát²⁹⁸* kétkezi munkával, tehát a kétkezi munkát is oktatással és tornával összekapcsolni. A gyárfelügyelők csakhamar felfedezték az iskolamesterek tanúkihallgatásaiból, hogy a gyári gyermekek, bár csak feleannyi oktatásban részesülnek, mint a rendes nappali tanulók, ugyanannyit, sőt gyakran többet tanulnak. A dolog egyszerű. Azok, akik csak fél napot tartózkodnak az iskolában, állandóan frissek és csaknem mindig képesek és készek oktatás befogadására. A fele munka, fele iskola rendszere mind a két foglalatosságot pihenéssé és felüdüléssé teszi a másik után és következésképp sokkal megfelelőbb a gyermek számára, mintha valamelyikük szakadatlanul folynék. Egy fiú, aki kora reggeltől az iskolában ül, s kivált meleg időben, nem versenyezhet egy másikkal, aki frissen és fürgén jön munkájából.²⁹⁹* További bizonyító adatok találhatók Seniornak az edinburgh-i szociológiai kongresszuson 1863-ban mondott beszédében.
²⁹³* Tapasztalatilag megállapították, hogy egy egészséges átlagegyén minden egyes közepes intenzitású lélegzetvételnél körülbelül 25 köbhüvelyk levegőt fogyaszt el, és percenként körülbelül 20-at lélegzik. Egy egyén 24 órai levegőfogyasztása ezek szerint kb. 720 000 köbhüvelyk vagyis 416 köbláb lenne. Tudjuk azonban, hogy az egyszer belélegzett levegő nem szolgálhat többé ugyanerre a folyamatra, amíg a természet nagy műhelyében meg nem tisztították. Valentin és Brunner kísérletei alapján úgy látszik, hogy egy egészséges férfi körülbelül 1300 köbhüvelyk szénsavat lélegzik ki óránként; ez azt jelenti, hogy a tüdő 24 óra alatt körülbelül 8 uncia szilárd szenet vet ki. „Minden férfira legalább 800 köblábnak kellene jutnia.” (Huxley: „Lessons in Elementary Physiology” [Leckék a fiziológia alapelemeiből], London 1866,105. old.)*
²⁹⁷* Az angol gyári törvény szerint a szülők 14 éven aluli gyermekeiket nem küldhetik a „ellenőrzött” gyárakba anélkül, hogy egyúttal elemi oktatásban ne részesíttessék őket. A gyáros felelős a törvény megtartásáért. „A gyári oktatás kötelező és feltétele a munkának.” („Reports of Insp. of Fact. 31st Oct. 1865”, 111. old.)*
²⁹⁸* Azokról az igen előnyös eredményekről, amelyeket tornának (fiúk számára katonai gyakorlatnak is) a gyári gyermekek és szegényiskolások kényszeroktatásával való összekapcsolásával elértek, lásd N. W. Senior beszédét a „National Association for the Promotion of Social Science” [A társadalomtudomány fellendítésére alakult nemzeti szövetség] 7. évi kongresszusán, „Report of Proceedings etc.”, London 1863, 63—64. old., éppígy a gyárfelügyelők 1865. október 31-i jelentését, 118—120., 126. skk. old.
²⁹⁹* „Reports of Insp. of Fact. 31st Oct. 1865”, 118—119. old. Egy naiv selyemgyáros kijelenti a „Children’s Employment Commission” vizsgálóbiztosainak: „Tökéletesen meg vagyok győződve róla, hogy a derék munkások termelésének igazi titkát megtalálták a munkának és oktatásnak a gyermekkortól kezdődő egyesítésében. Természetesen a munka ne legyen se túl megerőltető, se visszataszító és egészségtelen. Kívánnám, bár saját gyermekeimnek volna munkájuk és játékuk, hogy váltogathatnák velük az iskolát.” („Ch. Empl. Comm., V. Rep.”, 82. old., 36. sz.)*

Itt többek között még azt is megmutatja, hogy a felső és középosztályok gyermekeinek egyoldalú, improduktív és hosszúra nyújtott iskolai napja hogyan szaporítja haszontalanul a tanítók munkáját, „miközben a gyermekek idejét, egészségét és energiáját nemcsak terméketlenül, hanem abszolúte károsan pocsékolja”.³⁰⁰* A gyárrendszerből — ahogyan Robert Owennál részleteiben nyomon követhetjük — kisarjadt a csírája a jövő nevelésének, amely minden gyermek számára egy bizonyos koron túl összekapcsolja majd a termelő munkát az oktatással és a tornával, nemcsak egyik módszerként a társadalmi termelés fokozására, hanem egyetlen módszerként mindenoldalúan fejlett emberek termelésére.
³⁰⁰* Senior a „Report of Proceedings etc.” 66. oldalán. Hogy a nagyipar bizonyos fejlettségi fokon az anyagi termelési mód és a társadalmi termelési viszonyok forradalmasítása révén hogyan forradalmasítja a fejeket is, csattanósan megmutatkozik, ha összehasonlítjuk N. W. Senior 1863-as beszédét és az 1833-as gyári törvény elleni filippikáját, vagy ha összehasonlítjuk az említett kongresszus nézeteit azzal a ténnyel, hogy Anglia bizonyos vidéki részein a szegény szülőknek még mindig éhhalál terhe alatt tilos gyermekeiket nevelni. Így például Snell úr arról tudósít mint Somersetshire-ban szokásos gyakorlatról, hogy ha egy szegény személy egyházközségi segélyt kér, kényszerítik, hogy gyermekeit kivegye az iskolából. Így Wollaston úr, felthami pap, olyan esetekről számol be, amikor bizonyos családoktól minden támogatást megtagadtak, „mert fiaikat iskolába küldték”!*

Láttuk, hogy a nagyipar a munka manufaktúraszerű megosztását és vele azt, hogy egy egész embert élethossziglan egy részművelethez csatol hozzá, technikailag megszünteti, ugyanakkor viszont a nagyipar tőkés formája ezt a munkamegosztást még szörnyűbb alakban újratermeli, a tulajdonképpeni gyárban a munkásnak egy részgép öntudattal bíró tartozékává való átváltoztatása által, mindenütt egyebütt részben a gépek és a gépi munka szórványos használata³⁰¹*, részben női, gyermek- és tanulatlan munkának mint a munkamegosztás új alapzatának bevezetése által.
³⁰¹* Ahol kézműszerű gépek, amelyeket emberi erő hajt, fejlett és ezért mechanikai hajtóerőt előfeltételező gépi berendezéssel konkurálnak közvetlenül vagy közvetetten, ott nagy átalakulás megy végbe a munkásra vonatkozólag, aki a gépet hajtja. Eredetileg a gőzgép helyettesítette ezt a munkást, most neki kell a gőzgépet helyettesítenie. Munkaerejének megfeszítése és kifejtése ezért szörnyű lesz, hát még nem-felnőttek számára, akiket e gyötrelemre ítéllek! Így Longe biztos Coventryben és környékén 10—15 éves fiúkat talált, akiket szalagszövőszékek forgatására alkalmaztak, nem beszélve fiatalabb gyermekekről, akiknek kisebb méretű szövőszékeket kellett forgatniok. „Rendkívül fáradságos munka ez. The boy is a mere substitute for steam power [a fiú pusztán helyettesítője a gőzerőnek].” („Ch. Empl. Comm., V. Rep.”, 1866,114. old., 6. sz.) A „rabszolgaság e rendszerének” — ahogyan a hivatalos jelentés ezt nevezi — gyilkos következményeiről uo. sk. old.*

A munka manufaktúraszerű megosztása és a nagyipar lényege közötti ellentmondás erőszakosan érvényt szerez magának. Megjelenik többek között abban a rettentő tényben, hogy a modern gyárakban és manufaktúrákban foglalkoztatott gyermekek nagy részét, legzsengébb koruktól odaláncolva a legegyszerűbb műveletekhez, éveken át kizsákmányolják, anélkül hogy bármilyen munkát megtanulnának, amely őket később akár csak ugyanabban a manufaktúrában vagy gyárban is használhatókká tenné. Az angol könyvnyomdákban pl. korábban megvolt a tanoncok számára a régi manufaktúra és a kézművesség rendszerének megfelelő átmenet a könnyebb munkákról a tartalmasabbakra. Egy tanmenetet végeztek el, mire kész nyomdászok lettek. Az olvasni és írni tudás mindannyiuk számára szakmai követelmény volt. Mindez megváltozott a nyomógéppel. Ez kétfajta munkást használt, egy felnőtt munkást, a gépfelügyelőt, és gépfiúkat, többnyire 11—17 éveseket, akiknek dolga kizárólag az, hogy egy ív papírt rakjanak be a gépbe vagy a megnyomott ívet kivegyék. Ezt a robotolást, nevezetesen Londonban, 14, 15, 16 órán át szakadatlanul végzik a hét néhány napján, és sokszor 36 órán át egyhuzamban, csak 2 óra pihenővel étkezésre és alvásra!³⁰²* Nagy részük nem tud olvasni, és rendszerint egészen elvadult, abnormis teremtmények. „Semmiféle fajta intellektuális neveltetés nem szükséges ahhoz, hogy munkájukra képessé tegyék őket; kevés alkalmuk van ügyességre és még kevesebb ítéletalkotásra; bérük, ámbár fiúk számára némileg magas, nem nő arányosan, ahogy ők maguk felnőnek, és nagy többségüknek nincs kilátása a gépfelügyelő jövedelmezőbb és felelősebb posztjára, mert mindegyik gépre csak egy felügyelő és gyakran négy fiú jut.”³⁰³* Mihelyt kiöregszenek gyerekes munkájukból, tehát legkésőbb a 17. évükben, elbocsátják őket a nyomdából. A bűnözés újoncai lesznek. Néhány kísérlet, hogy másutt szerezzenek nekik foglalatosságot, meghiúsult tudatlanságukon, nyerseségükön, testi és szellemi züllöttségükön.
³⁰²* I. m. 3. old., 24. sz.*
³⁰³* I. m. 7. old., 60. sz.*

Ami érvényes a munkának a műhelyen belüli manufaktúraszerű megosztására, az érvényes a munkának a társadalmon belüli megosztására. Ameddig a kézművesség és a manufaktúra a társadalmi termelés általános alapzata, addig a termelőnek egy kizárólagos termelési ág alá való besorolása, foglalatosságai eredeti sokrétűségének szétszakítása³⁰⁴* szükségszerű fejlődési mozzanat. Ezen az alapzaton minden különös termelési ág tapasztalatilag találja meg a neki megfelelő technikai alakot, ezt lassan tökéletesíti és gyorsan kikristályosítja, mihelyt egy bizonyos érettségi fokot elért. Ami hellyel-közzel változást idéz elő, az, a kereskedelem szolgáltatta új munkaanyagon kívül, a munkaszerszám fokozatos megváltozása. Ha a tapasztalatszerűen megfelelő formájára egyszer szert tett, megcsontosodik a munkaszerszám is, amint gyakran évezredes átöröklődése egyik nemzedék kezéből a másikéba bizonyítja.
³⁰⁴* „A Skót Felföld egyes részein … sok juhpásztor és cotter [zsellér], asszonyával és gyerekével együtt, a Statistical Account szerint olyan cipőkben jelent meg, amelyeket maguk készítettek maguk cserzette bőrből, olyan ruhákban, amelyeket semmilyen kéz a sajátjukon kívül nem érintett, amelyeknek anyagát maguk nyírták a juhokról, vagy amelyekhez a lent maguk termesztették. A ruhák elkészítésébe alig került bele valamilyen vásárolt cikk, kivéve az árt, tűt, gyűszűt és a szövésnél alkalmazott vasfelszerelés igen kevés részét. A festékeket az asszonyok maguk nyerték fákból, cserjékből és füvekből stb.” (Dugald Stewart: „Works”, Hamilton kiadása. VIII. köt. 327—328 old.)*

Jellemző, hogy még jócskán a XVIII. században is a különös szakmákat mysteryknek (mystéres [titkok])³⁰⁵* hívták, melyeknek homályába csak a tapasztalatilag és hivatásosan beavatott hatolhatott be. A nagyipar széttépte a fátylat, amely az emberek elöl saját társadalmi termelési folyamatukat elrejtette, és a különböző természetadta módon elkülönösült termelési ágakat egymással szemben, sőt az ágakba beavatottnak is rejtélyekké tette. A nagyipar elve, hogy minden termelési folyamatot, önmagában és mindenekelőtt az emberi kézre való minden tekintet nélkül, összetevő elemeivé oldjon fel, megteremtette a technológia egészen modern tudományát. A társadalmi termelési folyamat tarka, látszólag össze nem függő és megcsontosodott alakjai a természettudomány tudatosan tervszerű és a célul tűzött hasznos hatás szerint rendszeresen elkülönült alkalmazásaivá oldódtak fel. A technológia továbbá felfedezte a mozgásnak azt a kevés nagy alapformáját, amelyekben az emberi test minden termelő cselekvése, az alkalmazott szerszámok minden sokrétűsége ellenére, szükségszerűen végbemegy — egészen úgy, ahogyan a mechanikát a gépi berendezés legnagyobb bonyolultsága nem tévesztheti meg afelől, hogy e berendezésben az egyszerű mechanikai potenciák ismétlődnek állandóan. A modern ipar egy termelési folyamat meglevő formáját soha nem tekinti és kezeli véglegesnek. Technikai bázisa ezért forradalmi, míg minden korábbi termelési módé lényegileg konzervatív volt.³⁰⁶* Gépi berendezés, vegyi folyamatok és más módszerek révén a modern ipar állandóan forradalmasítja a termelés technikai alapzatával együtt a munkások funkcióit és a munkafolyamat társadalmi kombinációit. Ezzel éppoly állandóan forradalmasítja a munkának a társadalmon belüli megosztását, és szakadatlanul tőketömegeket és munkástömegeket dob egyik termelési ágból a másikba. A nagyipar természete ezért feltételezi a munka váltakozását, a funkció folyékonyságát, a munkás mindenoldalú mozgékonyságát.
³⁰⁵* Etienne Boileau híres „Livre des métiers”-jében [Mesterségek könyve] többek között elő van írva, hogy a legénynek a mesterek közé való felvételekor esküt kell tennie, hogy „testvéreit testvérien szereti, támogatja őket, ki-ki a métier-jében [mesterségében], a szakmai titkokat önként nem árulja el, sőt az összesség érdekében nem hívja fel a vevő figyelmét saját árujának ajánlása céljából mások készítményeinek hibáira”.*
³⁰⁶* burzsoázia nem létezhet anélkül, hogy ne forradalmasítsa folyton a termelési szerszámokat, tehát a termelési viszonyokat, tehát az összes társadalmi viszonyokat. Ezzel szemben minden korábbi ipari osztály első létfeltétele a régi termelési mód változatlan fenntartása volt. A burzsoá korszakot minden előbbi korszaktól a termelés folytonos átalakítása, az összes társadalmi állapotok szakadatlan megrendítése, az örökös bizonytalanság és mozgás különbözteti meg. Az összes szilárd, berozsdásodott viszonyok, a nyomukban járó régtől tisztelt képzetekkel és nézetekkel együtt felbomlanak, az összes újonnan kialakuló viszonyok elavulnak, mielőtt még megcsontosodhatnának. Minden, ami rendi és állandó, elpárolog, mindent, ami szent, megszentségtelenítenek, és az emberek végre arra kényszerülhetnek, hogy józan szemmel vizsgálják léthelyzetüket, kölcsönös kapcsolataikat.” (F. Engels und Karl Marx: „Manifest der Kommunistischen Partei” [A Kommunista Párt kiáltványa], London 1848, 5. old. [Marx — Engels Művei. 4. köt. 444—445. old.])*

Másrészt tőkés formájában újratermeli a munka régi megosztását, megcsontosodott partikularitásaival együtt. Láttuk, hogyan szünteti meg ez az abszolút ellentmondás a munkás élethelyzetének minden nyugalmát, szilárdságát, biztonságát, hogyan fenyegeti őt állandóan azzal, hogy a munkaeszközzel együtt kiveri kezéből a létfenntartási eszközt³⁰⁷* és részfunkciójával együtt feleslegessé teszi őt magát is; hogyan tombolja ki magát ez az ellentmondás a munkásosztály szakadatlan feláldozási ünnepében, a munkaerők legmértéktelenebb elpocsékolásában és a társadalmi anarchia dúlásaiban.
³⁰⁷* „Éltem veszed,

Ha attól fosztasz meg, mi által élek.”

(Shakespeare)¹¹⁹*

Ez a negatív oldal. Ha azonban a munka változása most csak mindent legyőző természeti törvényként, mégpedig egy mindenütt akadályokba ütköző természeti törvény vakon romboló hatásával tör magának utat³⁰⁸, a nagyipar a maga katasztrófái által élethalál-kérdéssé teszi, hogy a munkák váltogatását és ezért a munkások lehető legnagyobb sokoldalúságát általános társadalmi termelési törvénynek ismerjék el, és ennek normális megvalósulásához a viszonyokat hozzáidomítsák.
³⁰⁸* Egy francia munkás írja San Franciscóból való visszatértekor: „Sohasem hittem volna, hogy képes lennék mindazokat a mesterségeket gyakorolni, amelyeket Kaliforniában űztem. Szilárdan meg voltam győződve arról, hogy a könyvnyomtatáson kívül semmire sem vagyok jó … De amint belecsöppentem a kalandorok e világába, akik könnyebben váltogatják szakmájukat, mint az ingüket, hitemre! úgy tettem, mint a többiek. Minthogy a bányamunka nem bizonyult elég jövedelmezőnek, otthagytam és a városba költöztem, ahol sorjában betűszedő, tetőfedő, ólomöntő stb. lettem. E tapasztalat folytán, hogy minden munkára alkalmas vagyok, kevésbé érzem magam puhánynak és inkább embernek.” (A. Corbon: „De l’enseignement professionnel” [A szakmai oktatásról], II. kiad., 50. old.)*

Élethalál-kérdéssé teszi, hogy egy nyomorult, a tőke változó kiaknázási szükséglete számára tartalékban tartott, rendelkezésre álló munkásnépesség szörnyűségét helyettesítsék azzal, hogy az ember abszolúte rendelkezésre áll változó munkakövetelmények számára; hogy a részegyént, egy társadalmi részletfunkció puszta hordozóját, helyettesítsék a totálisan fejlett egyénnel, akinek számára a különböző társadalmi funkciók egymást felváltó ténykedési módok. Ennek a forradalmasodási folyamatnak a nagyipar alapzatán természetadta módon kifejlődött egyik mozzanatát a politechnikai és agronómiai iskolák alkotják, egy másikat az „écoles d’enseignement professionnel” [szakoktatási iskolák], amelyekben a munkások gyermekei némi oktatást kapnak a technológiában és a különböző termelési szerszámok gyakorlati kezelésében. Ha a gyári törvényhozás a tőkétől kicsikart első szűkös engedményként csak elemi oktatást kapcsol össze gyárszerű munkával, nem fér kétség hozzá, hogy a politikai hatalomnak a munkásosztály által való elkerülhetetlen meghódítása meg fogja hódítani a helyet az elméleti és gyakorlati technológiai oktatásnak is a munkásiskolákban.

Éppily kevéssé fér kétség ahhoz, hogy a termelés tőkés formája és a munkások ennek megfelelő gazdasági viszonyai a legszögesebb ellentmondásban állnak a forradalmasodás ilyen erjesztőivel és ezek céljával, a munka régi megosztásának megszüntetésével. Egy történelmi termelési forma ellentmondásainak fejlődése azonban az egyetlen történelmi útja e termelési forma feloldódásának és újjáalakulásának. „Ne sutor ultra crepidam!”¹²⁰ — a kézműszerű bölcsességnek ez a nec plus ultrája [netovábbja] rettentő butasággá lett attól a pillanattól, amikor az órás Watt feltalálta a gőzgépet, a borbély Arkwright a láncszövőszéket, az ötvösmunkás Fulton a gőzhajót³⁰⁹*.

Amennyiben a gyári törvényhozás a munkát a gyárakban, manufaktúrákban stb. szabályozza, ez először csak a tőke kizsákmányolási jogaiba való beavatkozásként jelenik meg. Az úgynevezett otthonmunka³¹⁰* minden szabályozása ellenben azonnal a patria potestasba [atyai hatalomba], azaz modernül értelmezve a szülői tekintélybe való közvetlen belenyúlásként mutatkozik meg, olyan lépésként, amelytől a gyengédérzelmű angol parlament sokáig visszarettenést szenvelgett. A tények ereje azonban végül is rákényszerítette annak elismerésére, hogy a nagyipar a régi család [Familienwesen] gazdasági alapzatával és az ennek megfelelő családi munkával együtt magukat a régi családi viszonyokat is felbomlasztja. A gyermekek jogát ki kellett nyilvánítani. „Sajnálatos módon”, olvasható az 1866-os „Children’s Employment Commission” zárójelentésében, „a tanúvallomások összességéből kiviláglik, hogy a mindkét nembeli gyermekek senkivel szemben sem szorulnak rá inkább védelemre, mint szüleikkel szemben.” A gyermekmunka mértéktelen kizsákmányolásának rendszerét egyáltalában és az otthonmunkáét különösen azáltal „tartják fenn, hogy a szülők fiatal és zsenge sarjaikon önkényes és áldatlan hatalmat gyakorolnak, zabolázás vagy ellenőrzés nélkül… A szülőknek nem szabad azzal az abszolút hatalommal rendelkezniök, hogy gyermekeiket merő gépekké tegyék, amelyeken ennyi és ennyi hetibért keresnek…
³⁰⁹* John Bellers, egy igazi tünemény a politikai gazdaságtan történetében, már a XVII. század végén teljesen világosan megértette a szükségszerűségét a mostani nevelés és munkamegosztás megszüntetésének, amelyek a társadalom két végpontján — ha ellentétes irányban is — hipertrófiát [túlfejlődést] és atrófiát [sorvadást] hoznak létre. Szépen mondja többek között: „A rest tanulás nem sokkal jobb a restség tanulásánál… Testi munka, ez Isten eredeti intézménye. A munka éppúgy szükséges a test egészsége szempontjából, mint az evés élete szempontjából; mert amely szenvedéseket egy ember megtakarít kényelmességgel [ease], megleli majd betegségben [disease]… A munka olajat önt az élet lámpásába, a gondolkodás meggyújtja azt … A gyerekesen buta foglalatosság” (a jövőt sejtően mondja ezt, a Basedowok és modern kontár-utódaik ellen) „bután hagyja a gyermekek szellemét.” („Proposals for raising a Colledge of Industry of all usefulTrades and Husbandry”, London 1696, 12., 14., 16., 18. old.)*
³¹⁰* Ez a fajta munka egyébként többnyire kisebb műhelyekben is folyik, amint a csipkegyártásnál és szalmafonásnál láttuk, és amint nevezetesen a sheffieldi, birminghami stb. fémipari üzemeken is meg lehetne részletesebben mutatni.*

A gyermekeknek és a fiatal személyeknek joguk van a törvényhozás védelmére a szülői hatalommal való visszaéléssel szemben, amely idő előtt megtöri fizikai erejüket és lefokozza őket az erkölcsi és értelmi lények rangsorában.”³¹¹* Mégis, nem a szülői hatalommal való visszaélés az, amely megteremtette éretlen munkaerők közvetlen vagy közvetett kizsákmányolását a tőke által, hanem megfordítva, a tőkés kizsákmányolási mód az, amely a szülői hatalmat, a neki megfelelő gazdasági alapzat megszüntetése által, visszaéléssé tette. Bármily rettenetesnek és undorítónak látszik mármost a régi család felbomlása a tőkés rendszeren belül, mégis a nagyipar azzal a döntő szereppel, melyet a nőknek, fiatal személyeknek és mindkét nembeli gyermekeknek a háztartás területén túl, társadalmilag szervezett termelési folyamatokban kiutal, megteremti az új gazdasági alapzatot a családnak és a két nem viszonyának egy magasabb formája számára. Természetesen éppolyan bárgyú a család keresztény-germán formáját abszolútnak tartani, mint a régi római formáját, vagy a régi görögöt, vagy a keletit, amelyek egyébként egymás között történelmi fejlődési sort alkotnak. Éppígy világos, hogy a kombinált munkaszemélyzet mindkét nembeli és legkülönbözőbb korosztályú egyénekből való összetevődésének, bár természetadta módon brutális, tőkés formájában, ahol a munkás van a termelési folyamatért, nem a termelési folyamat a munkásért, a romlás és a rabszolgaság dögletes forrása, megfelelő viszonyok között, megfordítva, humánus fejlődés forrásába kell átcsapnia.³¹²*

Az a szükségesség, hogy a gyári törvényt a fonodákra és szövödékre, a gépi üzem ezen első képződményeire vonatkozó kivételes törvényből az egész társadalmi termelés törvényévé általánosítsák, mint láttuk, a nagyipar történelmi fejlődésmenetéből ered, amelynek mögöttes alapján a manufaktúra, a kézművesség és az otthonmunka hagyományos alakja teljesen forradalmasodik, a manufaktúra folyton átcsap a gyárba, a kézművesség a manufaktúrába, és végül a kézművesség és az otthonmunka területei viszonylag csodálatosan rövid idő alatt siralombarlangokká válnak, ahol a tőkés kizsákmányolás legvadabb szörnyűségei szabad játékukat űzik. Két körülmény dönti el végül a kérdést, először a folyton újra megismétlődő tapasztalat, hogy a tőke, amennyiben csak a társadalmi periféria egyes pontjain kerül az állami ellenőrzés alá, annál mértéktelenebbül kárpótolja magát a többi ponton³¹³* másodszor maguknak a tőkéseknek a kiáltása a konkurenciafeltételek egyenlőségéért, azaz a munkakizsákmányolás egyenlő korlátaiért.³¹⁴*
³¹¹* „Ch. Empl. Comm., V. Rep ”, XXV. old., 162. sz., „II. Rep.” XXXVIII. old., 285.. 289. sz., XXV—XXVI. old. 191. sz.*
³¹²*A gyári munka éppolyan tiszta és éppolyan kitűnő lehet, mint az otthonmunka, sőt talán még inkább.” („Reports of Insp. of Fact. 3lst Oct. 1865”, 129. old.)*
³¹³* I. m. 27., 32. old.*
³¹⁴* Tömeges bizonyító adatok erre a „Rep. of Insp. of Fact.”-ban.*

Halljunk erről két szívet tépő megnyilatkozást. W. Cooksley urak (bristoli szög-, lánc- stb. gyárosok) a gyári szabályozást önként bevezették üzletükbe. „Minthogy a régi szabálytalan rendszer a szomszédos üzemekben tovább tart, ki vannak téve annak a méltánytalanságnak, hogy munkásfiúikat máshová csábítják (enticed) a munka este 6 óra utáni folytatására. »Ez«, mondják természetesen, »igazságtalanság velünk szemben és veszteség, mert kimeríti egy részét a fiúk erejének, melynek teljes haszna bennünket illet.«”³¹⁵* J. Simpson úr (paper-box and bag maker [papírdoboz- és zacskókészítő], London), kijelenti a „Children’s Employment Commission” biztosainak: „Aláírna minden petíciót a gyári törvények bevezetése érdekében. Ahogy most van, mindig nyugtalannak érzi magát éjszaka (he always felt restless at night) műhelye bezárása után, arra gondolva, hogy mások tovább dolgoztatnak és megrendeléseket halásznak el az orra elől.”³¹⁶* „Igazságtalanság lenne a nagyobb munkáltatókkal szemben”, mondja a „Children’s Employment Commission” összefoglalóan, „ha gyáraikat a szabályozásnak alávetnék, miközben saját üzletágukban a kisüzem a munkaidő semmilyen törvényes korlátozása alá nem esik. A kisebb műhelyek kivételezettsége esetén a munkaórák tekintetében egyenlőtlen konkurencia-feltételek igazságtalanságához még az a másik hátrány is járulna a nagyobb gyárosokra nézve, hogy fiatal és női munkautánpótlásukat elterelnék a törvénytől megkímélt műhelyek felé. Végül pedig ez lökést adna a kisebb műhelyek szaporításához, amelyek csaknem kivétel nélkül igen kedvezőtlenek a nép egészsége, kényelme, nevelése és helyzetének általános javítása szempontjából.”³¹⁷*

Zárójelentésében a „Children’s Employment Commission” javasolja, hogy több mint 1 400 000 gyermeket, fiatal személyt és nőt, akiknek körülbelül a felét a kisüzem és az otthonmunka zsákmányolja ki, vessenek alá a gyári törvénynek.³¹⁸*
³¹⁵* „Ch. Empl. Comm., V. Rep.”, X. old., 35. sz.*
³¹⁶* I. m. IX. old., 28. sz.*
³¹⁷* I. m. XXV. old., 165—167. sz. A nagyüzem előnyeiről a törpeüzemhez képest vö. „Ch. Empl. Comm., III. Rep.”, 13. old., 144. sz.; 25. old., 121. sz.; 26. old., 125. sz.; 27. old., 140. sz. stb.*
³¹⁸* A rendszabályozandó iparágak a következők: csipkegyártás, harisnyakötés, szalmafonás, wearing apparel-készítés ennek számos fajtájával, művirágkészítés, cipő-, kalap- és kesztyűkészítés, szabászat, minden fémgyár, a kohóktól a tűgyárakig stb., papírgyártás, üveggyártás, dohánygyártás, india rubber- [gumi-] üzemek, nyüstgyártás (a szövés számára), kézi szőnyegszövés, esernyő- és napernyőkészítés, orsó- és csévegyártás, könyvnyomtatás, könyvkötészet, írószerkereskedelem (stationery, ehhez hozzátartozik papírdobozok, kártyák készítése, papírfestés stb. is), kötélverés, gagátékszerek készítése, téglagyárak, kézi selyemgyártás, Coventry-szövés [selyemszalagszövés], só-, faggyúgyertya- és cementüzemek, cukorfinomítás, kétszersültkészítés, különböző fa- és más vegyes munkák.*

„Ha a parlament”, mondja, „javaslatunkat teljes terjedelmében elfogadná, kétségtelen, hogy ilyen törvényhozásnak a legjótékonyabb befolyása lenne nemcsak az ifjakra és gyengékre, akikkel mindenekelőtt foglalkozik, hanem a felnőtt munkásoknak még nagyobb tömegére is, akik közvetlenül”, (nők) „és közvetetten” (férfiak) „hatókörébe esnek. Szabályos és mérsékelt munkaidőt kényszerítene rájuk; a fizikai erő-készlettel, amelytől saját jólétük és az országé oly nagyon függ, gazdálkodnék és gyarapítaná azt; megvédené a felcseperedő nemzedéket a zsenge korban való túlerőltetéstől, amely szervezetüket aláássa és idő előtti pusztuláshoz vezet; végül, legalábbis a 13. életévig alkalmat adna az elemi oktatásra és ezzel véget vetne a hihetetlen tudatlanságnak, amelyet oly híven rajzolnak meg a bizottsági jelentések, és amelyre csak a legmélyebb gyötrelemmel és a nemzeti megalázottság kínzó érzésével tekinthetünk.”³¹⁹* A tory kormány az 1867. február 5-i trónbeszédben bejelentette, hogy az ipari vizsgáló bizottság javaslatait^319a „billekbe” [törvényjavaslatokba] öntötte. Ehhez új húszéves experimentum in corpore vili-re [értéktelen testen végzett kísérletre] volt szükség. Már 1840-ben kineveztek egy parlamenti bizottságot a gyermekmunka megvizsgálására. E bizottság 1842-es jelentése N. W. Senior szavai szerint „a tőkések és szülők kapzsiságáról, önzéséről és kegyetlenségéről, a gyermekek és fiatal személyek nyomoráról, lealacsonyításáról és elpusztításáról a legrettenetesebb képet” teregette ki, „amely valaha a világ szeme elé tárult… Azt hihetnék talán, hogy a jelentés egy elmúlt korszak borzalmait írja le. Sajnos azonban jelentések vannak arról, hogy ezek a borzalmak tovább tartanak, olyan intenzíven, mint valaha. Egy Hardwicke által két évvel ezelőtt közzétett röpirat kijelenti, hogy az 1842-ben megrótt visszaélések manapság” (1863) „teljes virágjukban vannak… Ez a jelentés” (az 1842-es) „húsz éven át hevert figyelemre se méltatva, mialatt ezeknek a gyermekeknek, akik úgy nőttek fel, hogy a legcsekélyebb sejtelmük sincs sem arról, amit erkölcsnek nevezünk, sem iskolai képzésről, vallásról vagy természetes családi szeretetről — ezeknek a gyermekeknek megengedték, hogy a mostani nemzedék szülei legyenek.”³²⁰*

Közben a társadalmi helyzet megváltozott. A parlament nem merte az 1863-as bizottság követeléseit éppúgy visszautasítani, mint annak idején az 1842-es követeléseket.
³¹⁹* „Ch. Empl. Comm., V. Rep.”, XXV. old., 169. sz.*
^319a* A Factory Acts Extension Actet [gyári törvények kiterjesztéséről szóló törvényt] 1867. augusztus 12-én fogadták el. Szabályozza az összes fémöntödéket, fémkovácsoló és fémfeldolgozó üzemeket, belefoglalva a gépgyárakat, továbbá az üveg-, papír-, guttapercha-, kaucsuk-, dohány-manufaktúrákat, könyvnyomdákat, könyvkötödéket, végül valamennyi műhelyt, amelyben több mint 50 személyt foglalkoztatnak. — A Hours of Labour Regulation Act [munkaórák szabályozásáról szóló törvény], amelyet 1867. augusztus 17-én fogadtak el, a kisebb műhelyeket és az úgynevezett otthonmunkát szabályozza. — E törvényekre az 1872-es új Mines Actre [bányatörvényre] stb. a második kötetben visszatérek.*
³²⁰* Senior: „Social Science Congress”, 55—58. old.*

Ezért már 1864-ben, amikor a bizottság csak egy részét hozta nyilvánosságra jelentéseinek, a cserépáru-ipart (belefoglalva a fazekasságot), a kárpitok, gyufák, töltények és gyutacsok gyártását, valamint a bársonynyírást a textiliparra érvényes törvények alá helyezték. Az 1867. február 5-i trónbeszédben az akkori tory kabinet további törvényjavaslatokat jelentett be a bizottság zárójavaslataira alapozva, amely közben 1866-ban bevégezte munkáját.

1867. augusztus 15-én a Factory Acts Extension Act és augusztus 21-én a Workshops’ Regulation Act [műhelyek szabályozásáról szóló törvény] elnyerte a királyi jóváhagyást; az előbbi törvény a nagy, az utóbbi a kis üzletágakat szabályozza.

A Factory Acts Extension Act szabályozza a kohókat, vas- és rézműveket, öntödéket, gépgyárakat, fémműhelyeket, guttapercha-, papír-, üveg- és dohánygyárakat, továbbá a nyomdákat és könyvkötödéket, és egyáltalában az összes effajta ipari műhelyeket, amelyekben 50 vagy több személyt egyidejűleg és legalább évi 100 napon át foglalkoztatnak.

Hogy elképzelést adjunk az e törvény által átfogott terület kiterjedéséről, itt következik néhány a benne lerögzített meghatározások közül:

„Kézművesség” (ebben a törvényben) „ezt jelentse: bármely kézi munka, amelyet üzletszerűen, illetve nyereségért űznek bármilyen cikknek vagy egy részének elkészítése, megváltoztatása, díszítése, javítása vagy eladáshoz való kikészítése közben vagy alkalmából.”

„Műhely ezt jelentse: bármely szoba vagy helyiség, fedett vagy a szabad ég alatti, amelyben valamely »kézművességet« űz bármilyen gyermek, fiatal munkás vagy nő, és amelyre vonatkozóan annak a személynek, aki ilyen gyermeket, fiatal munkást vagy nőt foglalkoztat, belépési és ellenőrzési joga van.”

„Foglalkoztatott ezt jelentse: tevékeny egy »kézművességben«, akár bér fejében, akár nem, egy mester vagy a szülők egyike alatt, amint ezek alább közelebbről meg vannak határozva.”

„Szülők ezt jelentse: atya, anya, gyám vagy más személy, akié a gyámság vagy ellenőrzés bármilyen … gyermek vagy fiatal munkás fölött.”

A 7. záradék, a büntetőzáradék, gyermekeknek, fiatal munkásoknak és nőknek e törvény rendelkezéseivel ellenkező foglalkoztatására pénzbüntetéseket állapít meg, nemcsak a műhely tulajdonosára — akár a szülők egyike ez, akár nem —, hanem éppúgy „a szülőkre vagy más személyekre, akiknek a gyermek, a fiatal munkás vagy a nő oltalma alatt van, vagy akik közvetlen hasznot húznak annak munkájából”.

A Factory Acts Extension Act, amely a nagy vállalatokat érinti, mögötte marad a gyári törvénynek, mert egy sereg nyomorult kivételt tesz és a tőkésekkel gyáva kompromisszumot köt.

A Workshops’ Regulation Act, amely szánalmas minden részletében, holt betű maradt a végrehajtásával megbízott városi és helyi hatóságok kezében. Amikor a parlament 1871-ben ezt a teljhatalmat megvonta tőlük, hogy a gyár felügyelőkre ruházza át, akiknek felügyeleti kerülete így egy csapásra több mint 100 000 műhellyel és csak téglagyárból 300-zal nagyobbodott, személyzetüket igen gondosan csak 8 segéderővel szaporították, holott már eddig is túlságosan kevesen voltak.³²¹*

Ami tehát ebben az 1867-es angol törvényhozásban feltűnik, az egyrészt az uralkodó osztályok parlamentjére rákényszerített szükségesség, hogy ilyen rendkívüli és kiterjedt rendszabályokat a tőkés kizsákmányolás túlkapásai ellen elvben elfogadjon; másrészt a felemásság, a kelletlenség és a mala fides [rosszhiszeműség], amellyel a parlament ezeket a rendszabályokat azután valóban életre hívta.

Az 1862-es vizsgáló bizottság a bányaipar új szabályozását is javasolta, egy olyan iparét, amely valamennyi többitől abban különbözik, hogy itt a földbirtokosok és az ipari tőkések érdekei karöltve haladnak. E két érdek ellentéte kedvezett a gyári törvényhozásnak; az ellentét hiánya elegendő ahhoz, hogy megmagyarázza a bányászati törvényhozásnál tapasztalható huzavonát és akadékoskodást.

Az 1840-es vizsgáló bizottság olyan szörnyűséges és felháborító leleplezéseket tett és egész Európa színe előtt olyan botrányt idézett elő, hogy a parlamentnek meg kellett váltania lelkiismeretét az 1842-es Mines Act révén, amelyben arra szorítkozott, hogy a nők és 10 éven aluli gyermekek föld alatti munkáját megtiltotta.

Azután jött 1860-ban a Mines Inspection Act [bányafelügyeleti törvény], amely szerint a bányákat külön erre kinevezett közhivatalnokok vizsgálják felül, s 10 és 12 év közötti fiúkat nem szabad foglalkoztatni, kivéve akkor, ha iskolai bizonyítvány birtokában vannak vagy bizonyos számú órán át az iskolát látogatják. Ez a törvény teljességgel holt betű maradt a kinevezett felügyelők nevetségesen csekély száma, jogkörük arasznyi volta és más okok következtében, amelyek a későbbiek során közelebbről kiderülnek.

Az egyik legújabb Kékkönyv a bányákról a „Report from the Select Committee on Mines, together with… Evidence, 23rd July 1866”. Az alsóház tagjaiból választott bizottság műve ez, amelyet felhatalmaztak, hogy tanúkat idézzen meg és hallgasson ki; egy vastag fólió kötet, melyben a „Report” maga csak öt sorra terjed, tartalma: hogy a bizottság semmit sem tud mondani, és hogy még több tanút kell kihallgatni!
³²¹* A gyárfelügyelet személyzete 2 felügyelőből, 2 helyettes felügyelőből és 41 segédfelügyelőből állott. 1871-ben 8 további segédfelügyelőt neveztek ki. Agyári törvények végrehajtásának összköltsége Angliában, Skóciában és Írországban 1871—72-ben csak 25 347 font sterling volt, beleszámítva az áthágások elleni perek bírói költségeit.*

A tanúkikérdezés módja az angol bíróságok előtti cross examinationekre [keresztkérdéses kihallgatásokra] emlékeztet, ahol az ügyvéd igyekszik szemtelen, összezavaró keresztül-kasul kérdezéssel a tanút sodrából kihozni és szavait kiforgatni. Az ügyvédek itt maguk a parlamenti vizsgálóbiztosok, köztük bányatulajdonosok és kiaknázok; a tanúk bányamunkások, többnyire szénbányákból. Az egész komédia túl jellemző a tőke szellemére, semhogy itt néhány kivonatot ne adjunk. A könnyebb áttekinthetőség kedvéért a vizsgálat eredményeit stb. rovatokban közlöm. Emlékeztetek arra, hogy a kérdés és a rá adott felelet az angol Blue Bookokban [Kékkönyvekben] számozva van, és hogy a tanúk, akiknek vallomását itt idézem, szénbányákban dolgozó munkások.

1. Fiúk foglalkoztatása, 10 éves kortól, a bányákban. A munka a vele járó odamenéssel és hazatéréssel rendszerint 14—15 órát, kivételesen hosszabb ideig, reggel 3, 4, 5 órától este 4 és 5 óráig tart. (6., 452., 83. sz.) A felnőtt munkások két műszakban, vagyis 8 órát dolgoznak, de a fiúk számára ilyen váltás nincs, hogy a költségeket megtakarítsák. (80., 203., 204. sz.) A fiatal gyermekeket főleg a bánya különböző tagozataiban levő szellőzőajtók nyitására és csukására alkalmazzák, az idősebbeket nehezebb munkára, szénszállításra stb. (122., 739., 740. sz.) A hosszú munkaidő a föld alatt a 18. vagy 22. évig tart, amikor az átmenet a tulajdonképpeni bányamunkára megtörténik. (161. sz.) A gyermekeket és fiatal személyeket manapság keményebben robotoltatják, mint bármelyik korábbi időszakban. (1663—1667. sz.) A bányamunkások csaknem egyhangúlag parlamenti törvényt kívánnak a 14 éven aluliak bányamunkájának megtiltására. És most Hussey Vivian (maga is bányakiaknázó) megkérdezi: „Nem függ-e ez a kívánság a szülők nagyobb vagy kisebb szegénységétől?” — És Bruce úr: „Nem volna-e kegyetlen dolog megvonni a családtól ezt a segélyforrást ott, ahol az apa halott vagy megrokkant stb.? Hiszen egy általános szabálynak kell uralkodnia. Minden esetben meg akarjátok tiltani a 14 éven aluli gyermekek föld alatti foglalkoztatását?” Felelet: „Minden esetben.” (107—110. sz.) Vivian: „Ha a 14 éven aluliak munkáját a bányákban betiltanák, nem küldenék-e a szülők a gyermekeket gyárakba stb.? — Általában nem.” (174. sz.) Munkás: „Az ajtók kinyitása és becsukása könnyűnek látszik, de valójában ez igen gyötrelmes munka. Az állandó huzatról nem beszélve, a fiú be van börtönözve, éppen úgy, mint egy sötét börtöncellában.” Vivian polgár: „Nem olvashat a fiú az ajtóőrzés közben, ha gyertyája van? — Először is neki kellene megvennie a gyertyát. De ezenkívül nem engednék meg neki. Azért van ott, hogy a dolgára ügyeljen, kötelességet kell teljesítenie. Soha egy fiút nem láttam a bányában olvasni.” (139., 141—160. sz.)

2. Nevelés. A bányamunkások törvényt kívánnak a gyermekek kényszeroktatására, akárcsak a gyárakban. Az 1860-as törvénynek azt a záradékát, amely iskolai bizonyítványt követel meg a 10—12 éves fiúk alkalmazásához, merőben illuzórikusnak mondják. A tőkés vizsgálóbírák „kínos” kihallgatási eljárása itt valósággal mulatságos lesz. „A törvény a munkáltatókkal vagy a szülőkkel szemben szükséges-e inkább? — Mindkettővel szemben.” (115. sz.) „Inkább az egyikkel, mint a másikkal szemben? — Hogyan feleljek erre?” (116. sz.) „Mutatnak-e a munkáltatók valamilyen óhajt, hogy a munkaórákat az iskolai oktatáshoz igazítsák? — Soha.” (137. sz.) „Javítanak-e a bányamunkások később nevelésükön? — Általában rosszabbodnak; gonosz szokásokat vesznek fel; ivásra, játékra és hasonlókra adják magukat és teljességgel zátonyra jutnak.” (211. sz.) „Miért nem járatják a gyerekeket esti iskolába? — A legtöbb szén-kerületben ilyenek nincsenek. De a fő ok az, hogy a hosszú túlmunkától annyira kimerültek, hogy a fáradtságtól leragad a szemük.” (454. sz.) „Tehát”, következtet a polgár, „ti a nevelés ellen vagytok? — A világért sem, de stb.” (443. sz.) „Nincsenek-e a bányatulajdonosok stb. az 1860-as törvény által rákényszerítve, hogy iskolai bizonyítványt kérjenek, ha 10 és 12 év közötti gyermekeket alkalmaznak? — A törvény által igen, de a munkáltatók ezt nem teszik.” (444. sz.) „A ti nézetetek szerint ez a törvényzáradék nincs általánosan végrehajtva? — Semmiképpen nincs végrehajtva.” (717. sz.) „A bányamunkások nagyon érdeklődnek a nevelési kérdés iránt? — A nagy többség.” (718. sz.) „Hőn óhajtják a törvény végrehajtását? — A nagy többség.” (720. sz.) „Miért nem kényszerítik hát ki a végrehajtását? — Nem egy munkás kívánja, hogy az iskolai bizonyítvány nélküli fiúkat utasítsák el, de ezzel megjegyzett emberré lesz (a marked man).” (721. sz.) „Ki jegyzi meg? — A munkáltatói.” (722. sz.) „Csak nem hiszitek, hogy a munkáltatók üldöznének egy embert a törvény iránti engedelmességéért? — Azt hiszem, megtennék.” (723. sz.) „Miért nem utasítják el a munkások, hogy ilyen fiúkat alkalmazzanak? — Ez nincs az ő választásukra bízva.” (1634. sz.) „A parlament beavatkozását kívánjátok? — Ha azt akarják, hogy valami hathatós történjék a bányamunkások gyermekeinek nevelése dolgában, akkor a nevelést parlamenti törvény révén kényszerjellegűvé kell tenni.” (1636. sz.) „Ez Nagy-Britannia összes munkásainak gyermekeire érvényes legyen, vagy csak a bányamunkásokra? — Azért vagyok itt, hogy a bányamunkások nevében beszéljek.” (1638. sz.) „Minek megkülönböztetni a bányászgyermekeket másoktól? — Mert kivételek a szabály alól.” (1639. sz.) „Milyen tekintetben? — Fizikai tekintetben.” (1640. sz.) „Miért lenne a nevelés számukra értékesebb, mint más osztályok fiai számára ? — Nem mondom, hogy értékesebb számukra, de a bányákban való túldolgoztatásuk miatt kevesebb esélyük van nevelésre a nappali és vasárnapi iskolákban.” (1644. sz.) „Ugye, lehetetlen effajta kérdéseket abszolút módon kezelni?” (1646. sz.) „Elég iskola van a kerületekben? — Nem.” (1647. sz.) „Ha az állam azt kívánná, hogy minden gyermeket iskolába járassanak, honnan kerülne iskola minden gyermek számára? — Azt hiszem, mihelyt a körülmények parancsolják, az iskolák maguktól létrejönnek.” „Nemcsak a gyermekeknek, hanem a felnőtt bányamunkásoknak nagy többsége sem tud sem írni, sem olvasni.” (705., 726. sz.)

3. Női munka. Munkásnőket, igaz, 1842 óta a föld alatt nem használnak, de annál inkább a föld felett, a szén rakodására stb., a teknőknek a csatornákhoz és vasúti kocsikhoz való cipelésére, a szén válogatására stb. Alkalmazásuk nagyon megnövekedett az utóbbi 3—4 év alatt. (1727. sz.) Többnyire bányamunkások feleségei, leányai és özvegyei, 12-től 50—60 éves korig. (647., 1779., 1781. sz.) „Hogyan vélekednek a bányamunkások a nők foglalkoztatásáról a bányákban? — Általánosan elítélik.” (648. sz.) „Miért? — Mert lealacsonyítónak tartják nemükre… ” (649. sz.) „Valami férfiruha-félét hordanak. Sok esetben minden szemérem elvész. Nem egy nő dohányzik. A munka éppolyan piszkos, mint magukban a bányákban. Köztük sok a férjes asszony, akik házi kötelességeiket nem teljesíthetik.” (651. skk., 701. sz.) „Találhatnak-e az özvegyek ilyen jövedelmező munkát” (heti 8—10 shilling) „másutt? — Erről semmit sem tudok mondani.” (709. sz.) „És mégis el vagytok tökélve ” (milyen kőszívűek!), „hogy megfosztjátok őket ettől a megélhetéstől? — Minden bizonnyal.” (710. sz.) „Honnan ez a hangulat? — Mi, bányamunkások, jobban becsüljük a szépnemet annál, semhogy szénbányára ítélve lássuk… Ez a munka nagyrészt igen nehéz. Sokan e lányok közül 10 tonnát emelnek naponta.” (1715., 1717. sz.) „Azt hiszitek, hogy a bányákban foglalkoztatott munkásnők erkölcstelenebbek, mint a gyárakban foglalkoztatottak? — A rosszak százalékszáma nagyobb, mint a gyári lányok között.” (1732. sz.) „De nem vagytok megelégedve az erkölcsiség állásával a gyárakban sem? — Nem.” (1733. sz.) „Akkor hát a gyárakban is meg akarjátok tiltani a női munkát? — Nem, nem akarom.” (1734. sz.) „Miért nem? — Az a női nem számára tisztesebb és illőbb.” (1735. sz.) „Mégis káros erkölcsiségükre, nemde? — Nem, korántsem annyira, mint a bányákban való munka. Egyébként nemcsak erkölcsi, hanem fizikai és társadalmi okokból is beszélek. A lányok társadalmi lealacsonyodása siralmas és határtalan. Ha ezek a lányok bányamunkás-feleségek lesznek, férjeik mélységesen szenvednek ettől a lealacsonyodástól, és ez elűzi őket hazulról a kocsmába.” (1736. sz.) „De nem érvényes-e ugyanez a vasművekben foglalkoztatott nőkre? — Nem beszélhetek más üzletágak nevében.” (1737. sz.) „De mi különbség van hát a vasművekben és a bányákban foglalkoztatott nők között? — Nem foglalkoztam ezzel a kérdéssel.” (1740. sz.) „Fel tudtok fedezni valamilyen különbséget az egyik vagy a másik osztály között? — Erről nem bizonyosodtam meg, de házról házra tett látogatásaim révén ismerem a dolgok gyalázatos állapotát kerületünkben.” (1741. sz.) „Nem lenne nagy kedvetek a nők foglalkoztatását mindenütt megszüntetni, ahol az lealacsonyító? — Igen… A gyermekek legjobb érzései az anyai nevelésből kell hogy származzanak.” (1750. sz.) „De hiszen ez ráillik a nők mezőgazdasági foglalkoztatására is? — Ez csak két évszakra terjed, nálunk viszont mind a négy évszakon át dolgoznak, néha éjjel-nappal, bőrig ázva, legyöngült szervezettel, megtört egészséggel. (1751. sz.) „A kérdést” (ti. a nők foglalkoztatását) „nem tanulmányoztátok általánosan? — Körülnéztem és annyit mondhatok, hogy sehol sem láttam semmit, ami a nők szénbányákban való foglalkoztatásához fogható. Ez férfimunka, erős férfiaknak való munka.” (1753., 1793., 1794. sz.) „A bányamunkások jobb osztályát, amely igyekszik felemelkedni és humanizálódni, asszonyai, ahelyett hogy valamilyen támaszt találna bennük, lehúzzák.” [1808. sz.] Miután a polgárok még tovább kérdezgettek keresztbe-hosszába, végül kibújt az özvegyek, szegény családok stb. iránti „részvétük” titka: „A széntulajdonos bizonyos úriembereket nevez ki a főfelügyeletre, és ezek azzal a politikával igyekeznek tetszést aratni, hogy mindent a lehető leggazdaságosabb alapra helyeznek, s a foglalkoztatott leányok napi 1 shilling—1 shilling 6 penny bért kapnak ott, ahol egy férfinak 2 shilling 6 pennyt kellene kapnia.” (1816. sz.)

4. Halottkém-esküdtszékek. „A coroner’s inquestekre [halottkémi vizsgálatokra] vonatkozólag meg vannak elégedve kerületeitekben a munkások a balesetekkor folytatott bírói eljárással? — Nem, nincsenek.” (360. sz.) „Miért nem? — Kivált mert olyan embereket tettek meg esküdteknek, akik abszolúte semmit nem tudnak a bányákról. Másokat sohasem vonnak be, kivéve mint tanúkat. Általában szatócsokat hívnak a szomszédságból, akik a bányatulajdonosok, vevőik befolyása alatt állnak és még a tanúk szakkifejezéseit sem értik. Azt kívánjuk, hogy bányamunkások alkossák az esküdtszék egy részét. Átlagban az ítélet ellentmondásban van a tanúvallomásokkal.” (361., 364., 366., 368., 371., 375. sz.) „Ne legyenek az esküdtszékek pártatlanok? — De igen.” (378. sz.) „A munkások azok lennének? — Nem látok semmi indokot, amiért ne lennének pártatlanok. Szakértelmük van.” (379. sz.) „De nem lenne-e az a tendenciájuk, hogy a munkások érdekében igazságtalanul kemény ítéleteket hozzanak? — Nem, nem hiszem.” (380. sz.)

5. Hamis mérték és súly stb. A munkások heti fizetést kívánnak félhavi helyett, súly és nem a teknők köbtartalma szerinti mérést, védelmet a hamis súlyok alkalmazása ellen stb. „Hiszen ha a teknőket csalárdul megnagyobbítják, akkor a munkás elhagyhatja a bányát félhavi felmondás után? — De ha más. helyre megy, ugyanazt találja.” (1071. sz.) „De mégis elhagyhatja a helyet, ahol a jogtalanságot elkövetik? — A jogtalanság általánosan uralkodó.” (1072. sz.) „De a munkás a mindenkori helyét félhavi felmondás után elhagyhatja? — Igen.” (1037. sz.) Ezzel aztán be van fejezve!

6. Bányafelügyelet. A munkások nemcsak a robbanó gázok okozta balesetektől szenvednek. „Éppannyira panaszt kell tennünk amiatt, hogy rossz a szénbányák szellőztetése, úgyhogy az emberek alig tudnak bennük lélegzeni; ezáltal mindenfajta foglalatosságra képtelenekké válnak. Így például éppen most a bányának abban a részében, ahol dolgozom, a dögletes levegő sok embert hetekre betegágynak döntött. A fő járatok többnyire elég levegősek, de azok a helyek éppen nem, ahol dolgozunk. Ha egy ember panaszt tesz a szellőztetésről a felügyelőnél, akkor elbocsátják és »megjegyzett« ember lesz, aki másutt sem talál foglalkoztatást. Az 1860-as »Mines Inspection Act« puszta papírrongy. A felügyelő — számuk túlságosan kicsi — talán 7 évben egyszer tesz egy formális látogatást. A mi felügyelőnk teljesen tehetetlen, 70 éves ember, aki alá több mint 130 szénbánya tartozik. Több felügyelőn kívül segédfelügyelők kellenek nekünk.” (234., 241., 251.,254., 274., 275., 554., 276., 293.sz.) „A kormány tehát olyan felügyelő-sereget tartson, hogy mindazt, amit kívántok, maguktól a munkásoktól kapott tájékoztatás nélkül megtehessék? — Ez lehetetlen, de jöjjenek el tájékoztatásért magukba a bányákba.” (280., 277. sz.) „Nem gondoljátok, hogy a hatás az lenne, hogy a felelősséget” (!) „a szellőzésért stb. a bányatulajdonosról a kormányhivatalnokokra hárítanák? — Semmiképpen; az ő dolguk az kell legyen, hogy a már fennálló törvények megtartását kikényszerítsék.” (285. sz.) „Amikor segédfelügyelőkről beszéltek, akkor kevesebb fizetésű és alantasabb jellegű emberekre gondoltok, mint a jelenlegi felügyelők? — Semmi esetre sem kívánok alantasabbakat, ha jobbakat tudnak kapni.” (294. sz.) „Több felügyelőt akartok, vagy a felügyelőknél alantasabb osztályú embereket? — Olyan emberek kellenek nekünk, akik magukban a bányákban forgolódnak, emberek, akik nem féltik a saját bőrüket.” (295. sz.) „Ha rosszabb fajtájú felügyelők iránti kívánságtokat teljesítenék, szakképzettségük hiánya nem idézne elő veszélyeket stb.? — Nem; a kormány dolga megfelelő embereket alkalmazni.” (297. sz.) Ezt a fajta kikérdezést végül még a vizsgáló bizottság elnöke is megsokallja. „Ti”, vág közbe, „gyakorlati embereket akartok, akik magukban a bányákban körülnéznek és jelentést tesznek a felügyelőnek, aki aztán magasabb tudományát felhasználhatja.” (298., 299. sz.) „Mindezeknek a régi üzemeknek a szellőztetése nem okozna-e sok költséget? — Igen, költségek felmerülhetnének, de emberéletek meg lennének védve.” (531. sz.) Egy szénmunkás tiltakozik az 1860-as törvény 17. szakasza ellen: „Jelenleg, ha a bányafelügyelő úgy találja, hogy a bánya valamilyen része nemmegművelhető állapotban van, akkor ezt a bányatulajdonosnak és a belügyminiszternek kell jelentenie. Ezután a bányatulajdonosnak 20 nap gondolkodási ideje van; a 20 nap végén minden változtatást megtagadhat. Ha pedig ezt teszi, írnia kell a belügyminiszternek és 5 bányamérnököt kell javasolnia, akik közül a miniszternek ki kell választania a döntőbírákat. Mi azt állítjuk, hogy ebben az esetben virtuálisan a bányatulajdonos nevezi ki saját bíráit.” (581. sz.) A burzsoá kikérdező, maga is bányatulajdonos: „Ez tisztán spekulatív ellenvetés.” (586. sz.) „Ti tehát nagyon keveset tartotok a bányamérnökök becsületességéről? — Azt mondom, hogy ez nagyon méltánytalan és igazságtalan.” (588. sz.) „Nincs-e a bányamérnököknek egy fajta nyilvános jellegük, amely döntéseiket fölébe emeli annak a részrehajlásnak, amelytől féltek? — Megtagadom, hogy ezeknek az embereknek személyes jellemére vonatkozó kérdésekre feleljek. Meg vagyok győződve róla, hogy sok esetben igen részrehajlóan cselekszenek, és hogy ezt a hatalmat el kellene tőlük venni ott, ahol emberéletek forognak kockán.’’ (589. sz.) Ugyanez a burzsoá van olyan szemérmetlen, hogy megkérdezze: „Nem gondoljátok-e, hogy a bányatulajdonosoknak is vannak veszteségeik a robbanásoknál?” — Végül: „Ti munkások nem ügyelhettek saját érdekeitekre magatok, anélkül, hogy a kormány segítségéhez folyamodnátok? — Nem.” (1042. sz.) — 1865-ben 3217 szénbánya volt Nagy-Britanniában és — 12 felügyelő. Egy yorkshire-i bányatulajdonos („Times”, 1867. január 26.) maga kiszámítja, hogy ezek a felügyelők, figyelmen kívül hagyva a tisztán bürokratikus teendőiket, amelyek egész idejüket felemésztik, minden bányát csak 10 évben egyszer tekinthetnének meg. Nem csoda, hogy a katasztrófák az utóbbi években (nevezetesen 1866-ban és 1867-ben is) számban és terjedelemben progresszíve növekedtek (néha 200—300 munkás esett áldozatul). Ezek a „szabad” tőkés termelés szépségei!

Mindenesetre az 1872-es törvény, akármilyen hiányos, az első, amely a bányákban foglalkoztatott gyermekek munkaidejét szabályozza és a kiaknázókat és bányatulajdonosokat bizonyos mértékben felelőssé teszi úgynevezett balesetekért.

A gyermekek, fiatal személyek és nők mezőgazdasági foglalkoztatásának vizsgálatára alakult 1867-es királyi bizottság néhány igen fontos jelentést tett közzé. Különböző kísérletek történtek, hogy a gyári törvényhozás elveit, módosított formában, a mezőgazdaságra alkalmazzák, de mostanáig valamennyi teljes kudarcot vallott. Amire azonban itt fel kell hívnom a figyelmet, az az, hogy ellenállhatatlan tendencia van ezeknek az elveknek általános alkalmazására.

Ha a gyári törvényhozás általánossá tétele a munkásosztály fizikai és szellemi védelmi eszközeként elkerülhetetlenné vált, másrészt ez általánossá teszi és meggyorsítja, mint már jeleztük, a törpeméretű szétszórt munkafolyamatok átváltozását nagy, társadalmi méretű kombinált munkafolyamatokká, tehát a tőke koncentrációját és a gyárrendszer egyeduralmát. Szétrombolja az összes ódon és átmeneti formákat, amelyek mögé a tőke uralma még részben rejtőzik, és ezeket a tőke közvetlen, leplezetlen uralmával helyettesíti. Ezzel általánossá teszi a közvetlen harcot is ez ellen az uralom ellen. Míg az egyéni műhelyekben egyformaságot, szabályszerűséget, rendet és gazdaságosságot kényszerít ki, azzal a hatalmas ösztökéléssel, amelyet a munkanap korlátozása és szabályozása a technikának ad, a gyári törvényhozás megnöveli a tőkés termelés egészének anarchiáját és katasztrófáit, a munka intenzitását és a gépi berendezés konkurenciáját a munkással. A kisüzem és az otthonmunka területeivel megsemmisíti a „létszámfelettiek” utolsó menedékeit, és ezzel az egész társadalmi mechanizmus eddigi biztonsági szelepét. A termelési folyamat anyagi feltételeivel és társadalmi kombinációjával érleli e folyamat tőkés formájának ellentmondásait és antagonizmusait, ennélfogva egyszersmind egy új társadalom alkotóelemeit és a régi társadalom forradalmasító mozzanatait^322*
322* Robert Owen a szövetkezeti gyárak és boltok atyja, aki azonban, mint korábban megjegyeztem, semmiképpen nem osztozott kővetőinek ez elszigetelt átalakítóelemek horderejére vonatkozó illúzióiban, nemcsak ténylegesen, kísérleteiben indult ki a gyárrendszerből, hanem azt elméletileg is a szociális forradalom kiindulópontjának jelentette ki. Vissering úr, a politikai gazdaságtan professzora a leydeni egyetemen, úgy látszik ilyesvalamit sejt, amikor „Handbook van Praktische Staathuishoudkunde”-jában [A gyakorlati államgazdaság kézikönyve], 1860—62, amely a vulgáris gazdaságtan sekélyességeit a nekik legmegfelelőbb formában adja elő, a nagyiparral szemben a kézművesüzemért hevül.

(A 4 kiadáshoz Az „új jogi óriáskígyó” (264 [nálunk 281.] old.) amelyet az angol törvényhozás az egymásnak ellentmondó Factory Actek, Factory Acts Extension Act és Workshops’ Act révén életre hívott, végül is elviselhetetlenné vált, és így az 1878-as Factory and Workshop Actben [gyári és műhelytörvényben] létrejött az egész idevaló törvényhozás kodifikálása. Anglia e most érvényes iparkódexének részletes kritikáját itt természetesen nem tudhatjuk. Ezért talán elegendők lesznek a kővetkező jegyzetek: A törvény felölel 1. Textilgyárakat. Itt nagyjából minden a régiben marad. 10 éven felüli gyermekek engedélyezett munkaideje napi 5 ½ óra, vagy pedig 6 óra, és akkor a szombat szabad, fiatal személyek és nők öt napon 10 óra, szombaton legfeljebb 6 ½. — 2. Nem textilgyárakat. Itt a rendelkezések jobban megközelítik az 1. pontot, mint korábban, de még mindig vannak némely, a tőkéseknek kedvező kivételek, amelyek némely esetekben a belügyminiszter külön engedélyével még kiterjeszthetők. — 3. Workshopokat [műhelyeket], körülbelül úgy meghatározva, mint a korábbi törvényben, amennyiben gyermekeket, fiatal munkásokat vagy nőket foglalkoztatnak bennük, a workshopoknak a nem textilgyárakkal meglehetősen egy a helyzetük, de megint könnyítésekkel az egyes esetekben. — 4. Workshopokat, amelyekben nem foglalkoztatnak gyermekeket vagy fiatal munkásokat, csak 18 éven felüli mindkét nembeli személyeket, erre a kategóriára még további könnyítések érvényesek. — 5. Domestic workshopokat [otthonműhelyeket], ahol csak családtagokat foglalkoztatnak a családi lakásban, még rugalmasabbak a rendelkezések, és egyidejűleg az a korlátozás, hogy a felügyelő különleges miniszteri vagy bírói engedély nélkül csak olyan helyiségekbe léphet be, amelyeket nem használnak egyúttal lakóhelyiségnek, és végül a családon belül szalmafonás, csipkeverés és kesztyűkészítés teljes szabadjára engedése. Minden hiányosságával együtt a törvény még mindig, az 1877. március 23-i svájci szövetségi gyári törvény mellett, messze a legjobb törvény ebben a tárgyban. Összehasonlítása az említett svájci szövetségi törvénnyel különösen érdekes, mert jól szemlélteti a két törvényhozói módszer — az angol, „történelmi”, esetről esetre belenyúló és a kontinentális, a francia forradalom hagyományaira felépített, inkább általánosító módszer — előnyeit és hátrányait. Sajnos az angol kódex a workshopokra való alkalmazásában nagyrészt még mindig holt betű — elégtelen felügyelő személyzet miatt — F. E.)

SaLa

Marx – Tőke 1 – Gépi berendezés és nagyipar – A gyár

(idézet: Marx és Engels válogatott művei 2)
4. A gyár

	Kivitel: mennyiség
	1848	1851	1861	1865
Pamutgyárak Pamutfonal (font)
	135 831 162	143 966 106	197 343 655	103 751 455
Varrócérna (font)		4 392 176	6 297 554	4 648 611
Pamutszövet (yard)	1 091 373 930	1 543 161 789	2 776 218 427	2 015 237 851
Len- és kendergyárak
Fonal (font)	11 722 182	18 841 326	31 210 612	36 777 334
Szövet (yard)	88 901 519	129 106 753	143 996 773	247 012 329
Selyemárak
Láncolt, cérna,
Fonal (font)	[1846] 466 825	462 513	897 402	812 589
Szövet (yard)		1 181 455	1 307 293	2 869 837
				[vég 14 879]
				[font 103 773]
Gyapjúgyárak
Gyapjú- és fésűsfonál
(font)		14 670 880	25 533 968	31 669 267
Szövet (yard)		151 231 153	190 371 537	278 837 418
	Kivitel: érték (font sterling)
	1848	1851	1860	1965
Pamutgyárak
Pamutfonal	5 927 831	6 634 026	9 870 875	10 351 049
Pamutszövet	16 753 369	23 454 810	42 141 505	46 903 796
Len- és kendergyárak
Fonal	493 449	951 426	1 801 272	2 505 497
Szövet	2 802 789	4 107 396	4 804 803	9 155 358
Selyemárak
Láncolt, cérna, fonal	77 789	1 130 398	1 587 303	1 409 221
Gyapjúgyárak
Gyapjú- és fésűsfonál	776 975	1 484 544	3 843 450	5 424 047
Szövet	5 733 828	8 377 183	12 156 998	20 102 259

E fejezet elején a gyár testét, a géprendszer tagozódását vettük szemügyre. Azután láttuk, hogyan szaporítja a gépi berendezés a női és a gyermekmunka elsajátítása révén a tőke emberi kizsákmányolási anyagát, hogyan kobozza el a munkanap mértéktelen kiterjesztése révén a munkás egész életidejét, és hogyan szolgál haladása, amely lehetővé teszi, hogy mind rövidebb idő alatt roppantul növekvő termékmennyiséget állítsanak elő, végül rendszeres eszközül arra, hogy minden pillanatban több munkát folyósítsanak, vagyis a munkaerőt mind intenzívebben zsákmányolják ki. Most a gyáregészhez fordulunk, mégpedig ennek legkifejlettebb alakjához.

Dr. Ure, az automatikus gyár Pindarosza, egyrészt úgy írja le azt, mint „kooperációját különböző kategóriájú munkásoknak — felnőtteknek és nem-felnőtteknek —, akik gyakorlottan és szorgalmasan felügyelnek a termelő gépeknek olyan rendszerére, amelyet egy központi erő” (az elsődleges mozgató) „szakadatlanul működtet”, másrészt mint „roppant automatát, amely számtalan mechanikai és öntudattal bíró szervből van összetéve; e szervek egyetértésben és megszakítás nélkül hatnak, hogy egy és ugyanazt a tárgyat termeljék, úgyhogy mindnyájan alá vannak rendelve egy mozgatóerőnek, amely magától mozog”. Ez a két meghatározás semmiképpen sem azonos. Az egyikben a kombinált összmunkás, vagyis a társadalmi munkaorganizmus jelenik meg mint átfogó alany és a mechanikai automata mint tárgy; a másikban maga az automata az alany és a munkások csak mint tudattal bíró szervek vannak tudattalan szerveinek mellérendelve és ezekkel együtt a központi mozgatóerőnek alárendelve. Az előbbi meghatározás a gépi berendezés minden lehetséges nagybani alkalmazására érvényes, a másik pedig tőkés alkalmazását és ezért a modern gyárrendszert jellemzi. Ure ezért szereti a központi gépet, amelyből a mozgás kiindul, nemcsak automatának, hanem autokratának is ábrázolni. „Ezekben a nagy műhelyekben a gőz jótékony hatalma alattvalóinak miriádjait gyűjti maga köré.”¹⁷⁹*
¹⁷⁹* Ure. „Philosophy of Manufactures”, 18. old.*

A munkaszerszámmal együtt kezelésének virtuozitása is átmegy a munkásról a gépre. A szerszám teljesítőképessége felszabadul az emberi munkaerő személyi korlátai alól. Ezzel megszűnik az a technikai alapzat, amelyen a munka megosztása a manufaktúrában nyugszik. A specializált munkásoknak a manufaktúrára jellemző hierarchiája helyébe ezért az automatikus gyárban azon munkák egyenlősítésének, vagyis nivellálásának tendenciája lép, amelyeket a gépi berendezés segítőinek kell elvégezniük,¹⁸⁰* a részmunkások mesterségesen létrehozott különbségei helyébe túlnyomórészt a kor és a nem természetes különbségei lépnek.
¹⁸⁰* I. m. 31. old. Vö. Karl Marx: „Misére etc.”, 140—141. old. [Marx és Engels Művei.4. köt. 148—150. old.]*

Amennyiben az automatikus gyárban a munka megosztása újramegjelenik, ez mindenekelőtt munkások elosztása a specializált gépek között, és munkástömegeké, amelyek azonban nem alkotnak tagozott csoportokat, a gyár különböző részlegei között, ahol egymás mellé sorozott egyenlő fajta szerszámgépeken dolgoznak, tehát csak egyszerű kooperáció megy végbe közöttük. A manufaktúra tagozott csoportját a főmunkásnak néhány segítővel való kapcsolata helyettesíti. A lényeges választóvonal a valóban a szerszámgépeken foglalkoztatott munkások (közéjük számít a mozgatógép felügyelésére, illetve etetésére alkalmazott néhány munkás) és e gépmunkások puszta kéz alá adogatói (csaknem kizárólag gyermekek) között húzódik. A kéz alá adogatók közé számítanak többé-kevésbé az összes „feederek” [etetők] (akik pusztán munkaanyagot juttatnak a gépeknek). E fő osztályok mellett van egy számszerűen jelentéktelent személyzet, amely a teljes gépi berendezés ellenőrzésével és állandó javításával foglalkozik; ide mérnökök, mechanikusok, asztalosok stb. tartoznak. Magasabb fokon álló, részint tudományosan képzett, részint kézművesszerű munkásosztály ez, amely kívül esik a gyári munkások körén és csak hozzájuk van csatolva.¹⁸¹* A munkának ez a megosztása merőben technikai.
¹⁸¹* Jellemző a statisztikai csalás szándékára, amelyet egyebütt is ki lehetne még részletesen mutatni, hogy az angol gyári törvényhozás a szövegben utoljára említett munkásokat kifejezetten kizárja hatóköréből mint nem-gyári munkásokat, másrészt viszont a parlament által közzétett „Return”-ök éppoly kifejezetten nemcsak mérnököket, mechanikusokat stb., hanem gyárigazgatókat, írnokokat, kifutókat, raktárfelügyelőket, csomagolókat stb., egyszóval mindenkit, kivéve magát a gyártulajdonost, a gyári munkások kategóriájába foglalnak.*

A gépen való minden munka megköveteli a munkás korai betanítását, azért hogy megtanulja saját mozgását hozzáidomítani egy automata egyenletes, folyamatos mozgásához. Amennyiben maga a teljes gépi berendezés sokféle, egyidejűleg ható és kombinált gép rendszere, a rajta nyugvó kooperáció is különböző fajta munkáscsoportoknak a különböző fajta gépek közötti elosztását követeli meg. De a gépi üzem megszünteti annak szükségességét, hogy ezt az elosztást manufaktúraszerűen megszilárdítsák ugyanazon munkásoknak ugyanazon funkcióhoz való állandó hozzáalkalmazása által.¹⁸²*
¹⁸²* Ure elismeri ezt. Azt mondja, a munkásokat „szükség esetén” az igazgató akarata szerint át lehet tenni egyik géptől a másikhoz, majd diadalmaskodva felkiált: „Az ilyen cserélés nyílt ellentmondásban van a régi rutinnal, amely megosztja a munkát és az egyik munkásra azt a feladatot rója, hogy a gombostűfejét formázza, a másikra azt, hogy a hegyét köszörülje.” [I. m. 22. old.] Sokkal inkább meg kellett volna kérdeznie magától, hogy ezzel a „régi rutinnal” az automatikus gyárban miért csak „szükség esetén” szakítanak.*

Minthogy a gyár összmozgása nem a munkástól indul ki, hanem a géptől, folytonos személycsere mehet végbe a munkafolyamat megszakítása nélkül. A legcsattanósabb bizonyítékot erre az 1848—50. évi angol gyároslázadás idején életbe léptetett relais-rendszer szolgáltatja. Végül az a gyorsaság, amellyel a gépen való munkát fiatal korban megtanulják, kiküszöböli annak szükségességét is, hogy a munkások egy különös osztályát kizárólag gépmunkásokká neveljék.¹⁸³* A pusztán kéz alá adogatok szolgálatai viszont a gyárban részint gépekkel helyettesíthetők,¹⁸⁴* részint teljes egyszerűségük miatt megengedik az ezzel a robottal terhelt személyek gyors és állandó cserélését.
¹⁸³* Ha szorul a kapca, mint például az amerikai polgárháború alatt, akkor a gyári munkást a burzsoá kivételesen a legdurvább munkákra, például útépítésre stb. alkalmazza. Az 1862-es és ezt követő éveknek a munkanélküli pamutmunkások számára létesített angol „atelier nationaljai” [nemzeti műhelyei] abban különböztek az 1848-as franciáktól, hogy az utóbbiakban a munkásnak az állam költségén improduktív munkákat, az előbbiekben a burzsoá előnyére produktív városi munkákat kellett végeznie, mégpedig olcsóbban a rendes munkásoknál, akikkel így konkurenciára kényszerítették. „Kétségtelen, hogy a pamutmunkások fizikai megjelenése javult. Ezt … ami a férfiakat illeti, a szabadban végzett közmunkának tulajdonítom.” (Itt a prestoni gyári munkásokról van szó, akiket a „Preston Moor”-nál [prestoni mocsárnál] foglalkoztattak. „Rep. of Insp. of Fact. Oct. 1863”, 59. old.)*
¹⁸⁴* Példa: a különböző mechanikai készülékek, amelyeket a gyermekmunka helyettesítésére az 1844-es törvény óta a gyapjúgyárakba bevezettek. Mihelyt a gyáros urak gyermekeinek is gyári kéz alá adogatókként kell kijárniok „iskolájukat”, a mechanikának ez a szinte még feltöretlen területe csakhamar figyelemreméltóan fel fog lendülni. „A selfacting mule talán éppolyan veszélyes gépi berendezés, mint bármely másik. A legtöbb baleset kis gyermekekkel történik, mégpedig annak következtében, hogy a mule-ok alá kúsznak, hogy a padlót söpörjék, miközben a mule-ok mozgásban vannak. Különböző »mindereket«” (a mule-on dolgozó munkásokat) „feljelentettek” (a gyárfelügyelők), „és a bíróság pénzbüntetésre ítélte őket e vétség miatt, de ez semmiféle általános haszonnal nem járt. Ha a gépkészítők csupán egy önműködő söprűt találnának fel, amelynek használata következtében e kis gyermekeknek nem kellene a gépi berendezés alá kúszniok, ez szerencsés hozzájárulás volna védelmi rendszabályainkhoz.” („Reports of Insp. of Factories for 31st October 1866”, 63. old.)*

Ámbár a gépi berendezés a munka megosztásának régi rendszerét technikailag halomra dönti, e rendszer először mint a manufaktúra hagyománya szokásszerűen tovább tengődik a gyárban, hogy azután a tőke mint a munkaerő kizsákmányolásának eszközét még undorítóbb formában rendszeresen újratermelje és megszilárdítsa. Egy részszerszám kezelésének élethossziglani specialitása egy részgép szolgálatának élethossziglani specialitásává lesz. A gépi berendezéssel visszaélnek, hogy a munkást már zsenge gyermekkorától fogva egy részgép részévé változtassák.¹⁸⁵* Így nemcsak a munkás újratermeléséhez szükséges költségeket csökkentik jelentősen, hanem egyúttal teljessé teszik a munkásnak a gyár-egésztől, tehát a tőkéstől való tehetetlen függőségét is.
¹⁸⁵* Eszerint kell méltatnunk Proudhon mesés ötletét, aki a gépi berendezést nem mint munkaeszközök szintézisét, hanem mint részmunkáknak maguk a munkások számára való szintézisét — „konstruálja meg”*

Itt, mint mindenütt, különbséget kell tennünk azon nagyobb termelékenység között, amely a társadalmi termelési folyamat fejlődésének, és azon nagyobb termelékenység között, amely e folyamat tőkés kiaknázásának tulajdonítható.

A manufaktúrában és a kézművességben a szerszám szolgál a munkásnak, a gyárban ő szolgál a gépnek. Ott tőle indul ki a munkaeszköz mozgása, itt neki kell követnie annak mozgását. A manufaktúrában a munkások egy eleven mechanizmus tagjai. A gyárban egy holt mechanizmus létezik függetlenül tőlük, és ebbe a mechanizmusba eleven függelékekként kebelezik be őket. „A vég nélküli munkagyötrelem nyomorult egyhangúsága, ugyanannak a mechanikus műveletnek szüntelen ismétlése Sziszüphosz kínjához hasonló, a munka terhe, akár a szikla, mindig újra visszazúdul az elcsigázott munkásra.”¹⁸⁶* A gépi munka, miközben az idegrendszert a legsúlyosabban megtámadja, elnyomja az izmok sokoldalú játékát és minden szabad testi és szellemi tevékenységet konfiskál.¹⁸⁷*
¹⁸⁶* F. Engels: „Lage etc.”,217. old. [Marx és Engels Művei. 2. köt. 370. old.] Még egy egészen közönséges, optimista szabadkereskedő, Molinari úr is megjegyzi: „Az ember gyorsabban használódik el, ha naponta tizenöt órát felügyel egy mechanizmus egyforma járására, mint ha ugyanezen időtartam alatt fizikai erejét működteti. A felügyeletnek ez a munkája, amely, meglehet, hasznos torna lenne az értelemnek, ha nem nyújtanák nagyon hosszúra, végtére is túlzott mértéke folytán szétrombolja az értelmet és magát a testet is.” (G. de Molinari: „Etudes économiques” [Közgazdasági tanulmányok], Párizs 1846, [49. old.])*
¹⁸⁷* F Engels: i. m. 216. old. [369—370. old.]*

Még a munka megkönnyítése is a kínzás eszközévé lesz, mert a gép nem a munkást szabadítja meg a munkától, hanem munkáját a tartalomtól. Minden tőkés termelésnek, amennyiben nemcsak munkafolyamat, hanem egyszersmind a tőke értékesítési folyamata is, közös vonása, hogy nem a munkás alkalmazza a munkafeltételt, hanem fordítva, a munkafeltétel a munkást; de csak a gépi berendezéssel tesz szert ez a megfordítás technikailag kézzelfogható valóságra. Automatává való átváltozása révén a munkaeszköz magának a munkafolyamatnak során a munkással mint tőke lép szembe, mint holt munka, amely az eleven munkaerőn uralkodik és azt kiszipolyozza. A termelési folyamat szellemi potenciáinak elválása a kétkezi munkától és átváltozásuk a tőkének a munka feletti hatalmaivá, mint már korábban jeleztük, kiteljesedik a gépi berendezés alapzatán felépült nagyiparban. Az egyéni, üressé tett gépmunkás részletügyessége mint apró mellékes dolog eltűnik a tudomány, a roppant természeti erők és a társadalmi tömegmunka mellett, amelyek a géprendszerben testesülnek meg és az utóbbival együtt a „mester” (master) hatalmát alkotják. Ezért ez a mester, akinek agyában a gépi berendezés és az e feletti monopóliuma elválaszthatatlanul összenőtt, összeütközések esetén megvetően odakiáltja a „kezeknek”: „A gyári munkások tartsák üdvös emlékezetükben, hogy munkájuk valójában a tanult munkának igen alacsony fajtája; hogy nincs munka, amely könnyebben elsajátítható és minőségét tekintve jobban díjazott, vagy amelyet a legjáratlanabbak rövid betanítása révén ily gyorsan és ilyen bőségben lehet megszerezni. A mester gépi berendezése valójában sokkal fontosabb szerepet játszik a termelés ügyletében, mint a munka meg a munkás ügyessége, amelyre hathónapos nevelés megtaníthat és amelyet minden béres megtanulhat.”¹⁸⁸*
¹⁸⁸* „The factory operatives should keep in wholesome remembrance thefact that theirs is really a low species of skilled labour; and that there is none which is more easily acquired or of its quality more amply remunerated, or which, by a short training of the least expert can be more quickly as well as abundantly acquired … The master’s machinery really plays a far more important part in the business of production than the labour and the skill of the operative, which six months’ education can teach, and a common labourer can learn.” („The Master Spinners’ and Manufacturers’ Defence Fund. Report of the Committee” [Fonómesterek és gyárosok védelmi alapja. A bizottság jelentése], Manchester 1854, 17. old.) Mint később látni fogjuk, a „master” más húrokat penget, mihelyt az a veszély fenyegeti, hogy elveszíti „eleven” automatáit.*

Az, hogy a munkás technikailag alá van rendelve a munkaeszköz egyforma járásának, és hogy a munkaorganizmus mindkét nembeli, legkülönbözőbb korosztályú egyénekből tevődik össze sajátságos módon, kaszárnyaszerű fegyelmet teremt, amely teljes gyári rezsimmé alakul és tökéletesen kifejleszti a már korábban említett felügyeleti munkát, tehát egyszersmind a munkások megosztását kétkezi munkásokra és munkafelügyelőkre, ipari közkatonákra és ipari altisztekre. „Az automatikus gyárban a fő nehézség… a szükséges fegyelem megteremtésében állott, abban, hogy az emberek lemondjanak szabályszerűtlen munkaszokásaikról és azonosuljanak a nagy automata változhatatlan szabályszerűségével. De egy olyan fegyelmi kódexet feltalálni és sikerrel érvényesíteni, amely megfelel az automatikus rendszer szükségleteinek és sebességének, Herkuleshez méltó vállalkozás volt, és ez Arkwright nemes műve! Még manapság is, amikor a rendszert egész kiteljesedettségében megszervezték, csaknem lehetetlen a serdülőkoron már túl levő munkások között… hasznos segítőket találni az automatikus rendszer számára.”¹⁸⁹*
¹⁸⁹* Ure: „Philosophy of Manufactures”, 15. old. Aki ismeri Arkwright élettörténetét, a „nemes” szót e zseniális borbélynak sohasem fogja a fejéhez vágni. A XVIII. század valamennyi nagy feltalálója közül vitathatatlanul ő volt a mások találmányainak legnagyobb tolvaja és a legaljasabb fickó.*

A gyári kódex, amelyben a tőke a munkásai feletti önkényuralmát — a hatalmaknak a polgárság által különben annyira kedvelt megosztását és a még kedveltebb képviseleti rendszert mellőzve — magántörvényekkel és önhatalmúlag formulázza meg, csak tőkés karikatúrája a munkafolyamat társadalmi szabályozásának, amely szükségessé válik a nagyméretű kooperáció és a közös munkaeszközök, nevezetesen a gépi berendezés alkalmazása következtében. A rabszolgahajcsár korbácsa helyébe a felügyelő büntetőkönyve lép. Valamennyi büntetés természetesen pénzbüntetésekben és bérlevonásokban oldódik fel, és a gyár-Lükurgoszok törvényhozói éleselméjűsége törvényeik megsértését, ha lehet még jövedelmezőbbé teszi számukra, mint megtartásukat.¹⁹⁰*
¹⁹⁰* „A rabszolgaság amelynek bilincseiben a burzsoázia a proletariátust tartja sehol sem mutatkozik meg világosabban, mint a gyárrendszerben. Itt nyoma sincs többé a szabadságnak sem jogilag, sem ténylegesen. A munkásnak reggel ½ 6 kor a gyárban kell lennie, ha pár perccel később jön, megbüntetik, ha 10 perccel jön később, be sem engedik, amíg a reggelizés ideje el nem telt, és elveszti negyednapi bérét. Parancsszóra kell ennie, innia es aludnia. A zsarnoki harang elszólítja ágyából elszólítja a reggeli és az ebéd mellől. És mi történik aztán magában a gyárban? Itt a gyáros abszolút törvényhozó. Gyári szabályokat bocsát ki, ahogy a kedve tartja változtatja és kiegészíti kódexét, ahogy neki tetszik, és bármilyen eszeveszett dolgot ír is bele, a bíróságok ezt mondjak a munkásnak. Mivel önként vállaltátok ezt a szerződést most meg is kell tartanotok. Ezek a munkások arra vannak kárhoztatva, hogy kilencéves koruktól halálukig szellemi és testi pallos alatt éljenek” (F. Engels: Die Lage der arbeitenden Klasse etc ” 217. skk. old. [Marx és Engels Művei 2 köt. 370—372 old.]) Azt, amit „a bíróságok mondanak”, két példán akarom megvilágítani. Az egyik eset Sheffieldben játszódik, 1866 végén. Egy munkás két évre elszegődött egy fémgyárba. A gyárossal való összeütközés következtében otthagyta a gyárat és kijelentette, hogy semmilyen körülmények között sem akar többé dolgozni neki. Szerződésszegés miatt perbe fogták és kéthavi börtönre ítélték. (Ha a gyáros szegi meg a szerződést perbe fogni csak [magánjogilag] lehet, és csak pénzbüntetést kockáztat.) Miután a két hónapot leülte, ugyanaz a gyáros idézést küldött neki, hogy a régi szerződés értelmében térjen vissza a gyárba. A munkás ki jelenti: Nem. A szerződésszegésért már megbűnhődött. A gyáros újra perbe fogja, a bíróság újra elítéli bár a bírák egyike, Shee úr, nyilvánosan jogi szörnyűségnek bélyegzi azt, hogy egy embert egész életén át periodikusan ugyanazért a vétségért, illetőleg bűntettért újra és újra meg lehessen büntetni. Ezt az ítéletet nem a … hozták hanem Londonban az egyik legfelsőbb bíróság ítélt így. (A 4 kiadáshoz: Ezt most megszüntették. Kisszámú esetet kivéve — például a községi gázműveknél — Angliában most a munka-szerződésszegés tekintetében az alkalmazóval egyenrangú és csak magánjogilag perelhető — F. E.) — A második eset Wiltshire-ben játszódik 1863 november végén. Egy bizonyos Harrupp posztógyáros (Leower’s Mill, Westbury Leigh) alkalmazásában álló mintegy 30, gőzszövő széken dolgozó munkásnő sztrájkba lépett, mert ennek a Harruppnak az a kellemes szokása volt, hogy reggeli elkésés miatt levont a bérükből, mégpedig 2 percért 6 pennyt 3 percért 1 shillinget és 10 percért 1 shilling 6 pennyt. Ez óránként 9 shillingjével napi 4 font sterling 10 shillingre rúg, ezzel szemben átlagbérük az év folyamán soha nem emelkedik heti 10—12 shilling föle. Harrupp továbbá kirendelt egy fiút hogy a munkakezdés idejét síppal jelezze, amit ez néha reggel 6 óra előtt tesz meg, és ha a kezek nincsenek ott pontosan, amint abba hagyja, a kapukat bezárják és a kintrekedteket pénzbüntetéssel sújtják, mint hogy pedig az épületben óra nincs a szerencsétlen kezek a Harrupp által irányított ifjú idő őr hatalmában vannak. A „sztrájkban” levő kezek — családanyák és leányok — kijelentették, hogy újra munkába állnak, ha az idő őrt órával helyettesítik és ésszerűbb büntetési díjszabást vezetnek be. Harrupp 19 asszonyt és leányt idézett a magistrate-ek [békebírák] elé szerződésszegés miatt. Fejenként 6 penny büntetésre és 2 shilling 6 penny perköltség megtérítésre ítélték őket, a hallgatóság hangos felháborodása közepette. Harruppot a bíróságtól távoztában pisszegő néptömeg kísérte. — A gyárosok egyik kedvenc művelete, hogy a munkásokat bérlevonással büntetik a nekik szolgáltatott anyaghibáért. Ez a módszer 1866-ban általános sztrájkot idézett elő az angol fazekaskerületekben. A „Children’s Emplovment Commission” jelentései (1863—66) felsorolnak eseteket, amikor a munkás ahelyett, hogy bért kapna, munkája által és a büntetőszabályzat révén még a tetejébe adósává lesz kegyelmes „masterének”. Épületes adalékokkal szolgált a gyár-autokraták bérlevonásban tanúsított éleselméjűségéhez a legutóbbi gyapotválság is. „Nekem magamnak”, mondja R. Baker gyárfelügyelő, „nemrégiben bírót eljárást kellett indítanom egy pamutgyáros ellen, mert ezekben a nehéz és gyötrelmes időkben 10 pennyt levont az általa foglalkoztatott »fiatal« (13 éven felüli) „munkások közül egynéhánytól az orvosi korbizonylatért, amely neki csak 6 pennyjébe kerül és amelyért a törvény csak 3 pennys levonást enged meg, a szokás pedig semmilyet sem … Egy másik gyáros, hogy ugyanezt a célt a törvénnyel való összeütközés nélkül érje el, a szegény gyermekek mindegyikét, akik számára dolgoznak, 1 shilling illetékkel terheli meg a fonás művészetének és misztériumának kitanulásáért, mihelyt az orvosi bizonyítvány e foglalkozásra éretteknek jelenti ki őket. Léteznek tehát rejtett áramlatok, amelyeket ismernünk kell, hogy megérthessünk olyan rendkívüli jelenségeket, aminők a sztrájkok olyan időkben, mint a jelenlegiek” (a darveni gyárban 1863 júniusában a gépszövők között kitört sztrájkról van szó). „Reports of Insp. of Fact. for 30th April 1863”, 50—51. old. (A gyári jelentések tartalma időben mindig túlmegy hivatalos keltezésükön.)*

Csak utalunk azokra az anyagi feltételekre, melyek között a gyári munkát végzik. Valamennyi érzékszervet egyaránt sérti a mesterségesen felfokozott hőmérséklet, a nyersanyag hulladékaival teli levegő, a fülsiketítő lárma stb., nem is beszélve az életveszélyről a sűrűn összezsúfolt gépek között, amelyek az évszakok szabályszerűségével termelik ipari veszteséglistájukat.^190a*
^190a* A veszélyes gépek elleni védekezésre irányuló törvények jótékonyan hatottak. „De … a baleseteknek most új forrásai vannak, amelyek 20 évvel ezelőtt nem léteztek, nevezetesen a gépi berendezés megnövekedett sebessége. A kerekeket, hengereket, orsókat és szövőszékeket most megnövekedett és még egyre növekvő erővel hajtják; az ujjaknak gyorsabban és biztosabban kell megragadniuk az elszakadt szálat, mert ha habozva vagy vigyázatlanul nyúlnak hozzá, már áldozatul is estek … nagyszámú balesetet okoz a munkások buzgósága, hogy munkájukat gyorsan elvégezzék. Emlékeztetnünk kell arra, hogy a gyárosoknak szerfelett fontos az, hogy gépi berendezésüket szakadatlanul mozgásban tartsák, azaz szakadatlanul termeljenek fonalat és szövetet. Minden percnyi állás veszteség nemcsak hajtóerőben, hanem termelésben is. A munkásokat ezért munkafelügyelők révén, akik a gyártmány mennyiségében érdekeltek, arra hajszolják, hogy a gépi berendezést mozgásban tartsák; és ez nem kevésbé fontos az olyan munkásoknak, akiket súly vagy darab szerint fizetnek. Ezért, ámbár a legtöbb gyárban forma szerint tilos a gépi berendezést mozgása közben tisztogatni, ez a gyakorlat mégis általános. Ez az ok egymaga az utóbbi 6 hónap alatt 906 balesetet idézett elő … Jóllehet a tisztogatás napról napra folyik, mégis többnyire a szombatot jelölik ki a gépi berendezés alapos megtisztítására, és ez nagyrészt a gépek mozgása közben történik … Ez meg nem fizetett művelet, és a munkások igyekeznek ezért a lehető leggyorsabban elkészülni vele. Emiatt a balesetek száma pénteken és különösen szombaton sokkal nagyobb, mint a hét többi napján. Pénteken a baleseteknek az első négy hétköznap átlaga feletti többlete körülbelül 12 %, szombaton a megelőző öt nap átlaga feletti többlet 25 %; ha azonban számításba vesszük, hogy a gyári nap szombaton csak 7½ órát, a többi hétköznapon 10½ órát számlál — akkor a többlet több mint 65 %-ra emelkedik.” („Rep. of Insp. of Fact. for 31st October 1866”, London 1867, 9., 15—17. old.)*

A társadalmi termelési eszközök gazdaságosabbá tétele, amelyet először a gyárrendszerben érlelnek melegházszerűen, a tőke kezén egyúttal rendszeres megrablásává lesz a munkás munka közbeni életfeltételeinek, a térnek, levegőnek, világosságnak és a termelési folyamat életveszélyes vagy egészségre ártalmas körülményei elleni személyes védelmi eszközöknek, hogy a munkás kényelmét szolgáló berendezésekről ne is beszéljünk.¹⁹¹* Vajon igaztalanul nevezi-e Fourier a gyárakat „enyhített bagnónak” [gályarabságnak]¹¹⁷ ? ¹⁹²*
¹⁹¹* A harmadik könyv első szakaszában be fogok számolni az angol gyárosoknak a legutóbbi időben folytatott hadjáratáról a gyári törvény ama záradékai ellen, amelyek a „kezek” testrészeinek az életveszélyes gépek elleni védelmét szolgálják. Itt legyen elég egy idézet Leonard Horner gyárfelügyelő egyik hivatalos jelentéséből: „Hallottam gyárosokat megbocsáthatatlan léhasággal beszélni némelyik balesetről; egy ujj elvesztése például szerintük csekélység. Egy munkás élete és kilátásai annyira ujjaitól függnek, hogy az ilyen veszteség neki rendkívül komoly esemény. Ha ilyen meggondolatlan fecsegést hallok, meg szoktam kérdezni: Feltéve, hogy Önnek egy pótlólagos munkás kell, és ketten jelentkeznek, akik mindketten minden egyéb tekintetben egyformán alkalmasak, de az egyiknek nincs hüvelyk vagy mutatóujja, melyiket választaná? Soha egy pillanatig sem haboztak: amellett döntöttek, akinek minden ujja megvan… Ezeknek a gyáros uraknak téves előítéleteik vannak azzal szemben, amit ők ál-emberbaráti törvényhozásnak neveznek.” („Reports of Insp. of Fact. for 31st Oct. 1855”, [6—7, old.]) Ezeknek az uraknak „van sütnivalójuk”, és nemhiába rajonganak a rabszolgatartó-lázadásért¹¹⁸!
¹⁹²* Azokban a gyárakban, amelyek legrégebben vannak alávetve a gyári törvénynek, e törvény kényszerű munkaidő-korlátozásának és egyéb szabályozásainak, néhány korábbi visszásság eltűnt. Maga a gépi berendezés tökéletesedése bizonyos ponton megköveteli „a gyárépületek tökéletesített konstrukcióját”, és ez a munkásoknak javukra válik. (Vö. „Reports etc. for 31st Oct. 1863”, 109. old.)*

SaLa

Marx – Tőke 1 – Gépi berendezés és nagyipar – A gépi üzem legközvetlenebb hatásai a munkásra

(idézet: Marx és Engels válogatott művei 2)
3. A gépi üzem legközvetlenebb hatásai a munkásra
A nagyipar kiindulópontja, mint megmutattuk, a munkaeszköz forradalma, a forradalmasított munkaeszköz pedig legkifejlettebb alakját a gyár tagozott géprendszerében nyeri el. Mielőtt megnéznők, hogy ebbe az objektív organizmusba hogyan kebeleznek be emberanyagot, vegyük szemügyre e forradalom néhány általános visszahatását magára a munkásra.

a) Pótlólagos munkaerők elsajátítása a tőke által.
Női és gyermekmunka
A gépi berendezés, amennyiben izomerőt tesz nélkülözhetővé, eszközzé lesz olyan munkások alkalmazására, akiknek nincs izomerejük vagy testi fejlettségre nézve éretlenek, de akiknek tagjai hajlékonyabbak. A női és gyermekmunka volt tehát az első szava a gépi berendezés tőkés alkalmazásának! Ez a munkának és munkásoknak a pótlására szolgáló hatalmas eszköz ezzel rögtön a bérmunkáslétszám gyarapításának eszközévé változott azáltal, hogy a munkáscsalád valamennyi tagját korra és nemre való tekintet nélkül a tőke közvetlen fennhatósága alá hajtotta. A tőkés számára végzett kényszermunka bitorolta a helyét nemcsak a gyermekek játékának, hanem a szokások megszabta erkölcsi korláton belül még az otthon, a család számára végzett szabad munkának is.¹²⁰*
¹²⁰* Dr. Edward Smitht az amerikai polgárháborút kísérő gyapotválság idején az angol kormány Lancashire-be, Cheshire-be stb. küldte, hogy a pamutipari munkások egészségi állapotáról jelentést tegyen. Többek között ezt jelenti: Egészségügyi szempontból a válságnak, nem beszélve arról, hogy száműzte a munkásokat a gyári légkörből, sokféle más előnye is van. A munkásasszonyoknak most megvan a szükséges szabad idejük arra, hogy gyermekeiknek mellüket nyújtsák, ahelyett hogy Godfrey cordialjával (egy ópiumkészítménnyel) mérgezzék őket. Van idejük arra, hogy megtanuljanak főzni. Szerencsétlenségükre ez a főzőművészet olyan pillanatra esett, amikor nem volt mit enniök. Látjuk azonban, hogyan bitorolta a tőke a maga önértékesítése céljából a fogyasztáshoz szükséges családi munkát. Ugyanígy felhasználták a válságot arra, hogy a munkások lányait külön iskolákban varrni tanítsák. Egy amerikai forradalomra és egy világválságra van szükség, hogy a munkáslányok, akik az egész világ számára fonnak, varrni tanuljanak!*

A munkaerő értékét nem csupán az egyéni felnőtt munkás fenntartásához szükséges munkaidő, hanem a munkáscsalád fenntartásához szükséges munkaidő határozta meg. Minthogy a gépi berendezés a munkáscsalád valamennyi tagját a munkapiacra dobja, a férfi munkaerejének értékét elosztja egész családjára. Ezért elértékteleníti a férfi munkaerejét. A például négy munkaerőre felparcellázott család megvásárlása talán többe kerül, mint korábban a családfa munkaerejének megvásárlása, de ennek ellenében egy munkanap helyébe négy lép, és áruk olyan arányban csökken, amilyenben a négynek a többletmunkája meghaladja az egy többletmunkáját. Most már négynek kell nemcsak munkát, hanem többletmunkát is szolgáltatnia a tőke számára, hogy egy család megéljen. Így a gépi berendezés a kizsákmányolás emberanyagával, a tőke legsajátabb kiaknázási mezejével¹²¹* egyszersmind a kizsákmányolás fokát is eleve kibővíti.
¹²¹* „A munkások száma nagyon megnövekedett azáltal, hogy a férfimunkát mindinkább nőivel, és mindenekfelett a felnőttmunkát gyermekmunkával helyettesítették. Három 13 éves leány, akik heti 6—8 shilling bért kapnak, lépett egy meglett férfi helyére, akinek bére 18—45 shilling között váltakozott.” (Th. de Quincey: „The Logic of Political Economy” [A politikai gazdaságtan logikája], London 1844, jegyzet a 147. oldalhoz.) Minthogy a család bizonyos funkcióit, például a gyermekek gondozását és szoptatását stb., nem lehet egészen megszüntetni, a tőke által konfiskált családanyáknak többé-kevésbé helyettest kell szegődtetniök. Azokat a munkákat, amelyekre a családi fogyasztásnak szüksége van, például varrás, foltozás stb., kész áruk vásárlásával kell helyettesíteni. A csökkent házimunka-ráfordításnak tehát megszaporodott pénz-ráfordítás felel meg. A munkáscsalád termelési költségei ezért növekednek és kiegyenlítik a többletbevételt. Ehhez járul, hogy lehetetlenné lesz a gazdaságosság és a célszerűség a létfenntartási eszközök elhasználásában és elkészítésében. Ezekről a hivatalos politikai gazdaságtan által eltitkolt tényekről bőséges anyag található a gyárfelügyelők, a „Children’s Employment Commission” jelentéseiben és főleg a „Reports on Public Health”-ben is.*

Éppen így alapjaiban forradalmasítja a gépi berendezés a tőkeviszony formai közvetítését, a munkás és tőkés közötti szerződést. Az árucsere alapzatán az első előfeltétel az volt, hogy tőkés és munkás mint szabad személyek, mint független árubirtokosok lépjenek szembe egymással: az egyik mint pénz és termelési eszközök birtokosa, a másik mint munkaerő birtokosa. De most a tőke nem-teljesjogú vagy félig nem-teljesjogú személyeket vásárol. Korábban a munkás a saját munkaerejét adta el, amellyel mint formailag szabad személy rendelkezett. Most asszonyát és gyermekét adja el. Rabszolgakereskedő lesz.¹²²*
¹²²* Szemben azzal a nagy horderejű ténnyel, hogy az angol gyárakban a felnőtt férfimunkások kicsikarták a tőkétől a női és gyermekmunka korlátozását, a „Children’s Employment Commission” legutóbbi jelentéseiben még mindig igazán felháborító tények találhatók arra vonatkozóan, hogy a munkás-szülők rabszolgakereskedők módjára kufárkodnak a gyermekekkel. A tőkés farizeus azonban, amint ugyanezekből a „Report”-okból látható, megbélyegzi ezt az állatiasságot, amelyet önmaga teremtett, állandósított és aknáz ki, és amelyet különben „a munka szabadságának” keresztel. „Gyermekmunkát hívtak segítségül … még arra is, hogy a saját maguk mindennapi kenyerét megszerezzék. Ezeket a gyermekeket fizikailag és erkölcsileg megfertőzött helyzetbe taszították, anélkül hogy erejük lett volna ilyen aránytalan fáradtság elviseléséhez, anélkül hogy megtanították volna őket jövendő életük irányítására. A zsidó történetíró Jeruzsálem Titus által történt lerombolásáról megjegyezte, nem csoda, hogy a várost ilyen hallatlan pusztítással dúlták fel, amikor egy embertelen anya saját szülöttjét áldozta fel, hogy fékezhetetlen gyötrő éhségét csillapítsa.” („Public Economy Concentrated”, Carlisle 1833, 66. old.)*

A gyermekmunka iránti kereslet gyakran formájában is egyezik a néger rabszolgák iránti kereslettel, ahogy azt amerikai újsághirdetésekben szoktuk volt olvasni. „Figyelmemet”, mondja például egy angol gyárfelügyelő, „ráirányították egy hirdetésre, amely kerületem egyik legjelentősebb ipari városának helyi lapjában jelent meg, a következő szöveggel: Keresünk 12—20 fiút, akik legalább 13 éves számba vehetők. Bér heti 4 shilling. Érdeklődni lehet stb.”¹²³* A „legalább 13 éves számba vehetők” kitétel arra vonatkozik, hogy a Factory Act szerint a 13 éven aluli gyermekeknek csak 6 órát szabad dolgozniok. Hivatalosan kinevezett orvosnak (certifying surgeon) kell korukat igazolnia. A gyáros tehát olyan fiúkat kíván, akik úgy néznek ki, mintha már 13 évesek lennének. A gyárosok által foglalkoztatott 13 éven aluli gyermekek számának néha ugrásszerű csökkenése, ami az utóbbi 20 év angol statisztikájában olyan meglepő, maguknak a gyárfelügyelőknek a vallomása szerint nagyrészt certifying surgeonök műve volt, akik a gyermekkor határát a tőkések kizsákmányolókedvének és a szülők kufárszükségletének megfelelően odébb tolták. Bethnal Greenben, ebben a hírhedt londoni kerületben, minden hétfőn és kedden reggel nyílt vásárt tartanak, amelyen mindkét nembeli gyermekek 9 éves kortól önmagukat adják bérbe a londoni selyem-manufaktúráknak. „A szokásos feltételek: 1 shilling 8 penny egy hétre (ez a szülőké) és 2 penny nekem magamnak, meg tea.” A szerződések csak egy hétre érvényesek. E vásáron a jelenetek és a hangnem igazán felháborítóak.¹²⁴* Még mindig előfordul Angliában, hogy nők „fiúkat vesznek a workhouse-ból [dologházból] és heti 2 shilling 6 pennyért bérbe adják őket bármely tetszőleges vevőnek”¹²⁵* A törvényhozás ellenére Nagy-Britanniában még mindig legalább 2000 fiút adnak el saját szüleik eleven kéményseprő gépnek (holott léteznek gépek a helyettesítésükre).¹²⁶* A gépi berendezés olyannyira forradalmasította a munkaerő vevője és eladója közötti jogviszonyt, hogy az egész ügylet a szabad személyek közötti szerződésnek még a látszatát is elveszíti, és ez szolgáltatta később az angol parlamentnek a jogi mentőokot a gyárügybe való állami beavatkozásra. Valahányszor a gyári törvény eddig meg nem támadott iparágakban 6 órára korlátozza a gyermekmunkát, mindig újra felhangzik a gyárosok siránkozása: most a szülők egy része elvonja a gyermekeket a megrendszabályozott iparból, hogy olyanokba adja el őket, ahol még „a munka szabadsága” uralkodik, azaz ahol 13 éven aluli gyermekeket arra kényszerítenek, hogy úgy dolgozzanak, mint a felnőttek, tehát ahol drágábban is lehet rajtuk túladni. Minthogy azonban a tőke természettől fogva leveller¹¹², azaz a munka kizsákmányolási feltételeinek egyenlőségét minden termelési területen mint a maga vele született emberi jogát követeli, a gyermekmunka törvényes korlátozása az egyik iparágban oka lesz korlátozásának a másikban.
¹²³* A. Redgrave a „Reports of Insp. of Fact. for 31st October 1858”-ben, 40—41.old.*
¹²⁴* „Ch. Empl. Comm., V. Report”, London 1866, 81. old., 31. sz. (A 4. kiadáshoz. Bethnal Green selyemipara ma már csaknem teljesen megsemmisült. — F. E.)*
¹²⁵* „Ch. Empl. Comm., III. Report”, London 1864, 53. old., 15. sz.*
¹²⁶* I. m. „V. Report”, XXII. old., 137. sz.*

Már korábban utaltunk azoknak a gyermekeknek és fiatal személyeknek valamint munkásasszonyoknak a fizikai romlására, akiket a gépi berendezés először közvetlenül, a maga alapzatán kisarjadó gyárakban, és aztán közvetve, valamennyi többi iparágban, a tőke kizsákmányolásának vet alá. Itt ezért csak egy pontnál időzünk, a munkások gyermekeinek az első életévekben tapasztalható iszonyú halandóságánál. Angliában 16 olyan anyakönyvi kerület van, ahol, évi átlagban, 100 000 1 éven aluli élő gyermekre csak 9000 haláleset jut (az egyik kerületben csak 7047), 24 kerületben 10 000-nél több, de 11 000-nél kevesebb, 39 kerületben 11 000-nél több, de 12 000-nél kevesebb, 48 kerületben 12 000-nél több, de 13 000-nél kevesebb, 22 kerületben a halálesetek száma meghaladja a 20 000-et, 25 kerületben a 21 000-et, 17-ben a 22 000-et, 11-ben a 23 000-et, Hooban, Wolverhamptonban, Ashton-under-Lyne-ban és Prestonban a 24 000-et, Nottinghamban, Stockportban és Bradfordban a 25 000-et, Wisbeachben 26 001 és Manchesterben 26 12 .¹²⁷* Mint egy 1861-ben megtartott hivatalos orvosi vizsgálat bebizonyította, a magas halálozási arányszámok, helyi körülményektől eltekintve, kiváltképpen az anyák házon kívüli foglalkoztatásának, a gyermekek ebből eredő elhanyagolásának és a velük való rossz bánásmódnak, többek között meg nem felelő tápláléknak vagy táplálékhiánynak, ópiumkészítményekkel való etetésnek stb. tulajdoníthatók, ehhez járul az anyák természetellenes elidegenedése gyermekeiktől és ennek következtében az utóbbiak szándékos éhenveszejtése és megmérgezése.²¹⁸* Olyan mezőgazdasági kerületekben viszont, „ahol a nők foglalkoztatása minimális, a halálozási arányszám igen alacsony”.¹²⁹* Az 1861. évi vizsgáló bizottság mégis arra a váratlan eredményre jutott, hogy némely az Északi-tengernél elterülő tisztán mezőgazdasági kerületekben az 1 éven aluli gyermekek halálozási arányszáma csaknem eléri a leghírhedtebb gyári kerületekét. Ezért dr. Julian Huntert megbízták, hogy e jelenségnek a helyszínen a végére járjon. Jelentését belefoglalták a „VI. Report on Public Health”-be.¹³⁰* Addig azt gyanították, hogy malária és más, alacsony fekvésű és mocsaras tájakra jellemző betegségek tizedelték meg a gyermekeket.
¹²⁷* „Sixth Report on Public Health”, London 1864, 34. old.*
¹²⁸* „Ez”(az 1861. évi vizsgálat) „… megmutatta ezenfelül, hogy miközben gyermekek, a leírt körülmények között, elpusztulnak az elhanyagolás és a rossz bánásmód következtében, amely az anyák elfoglaltságából ered, ugyanakkor az anyák fájdalmas mértékben természetellenesekké válnak szülötteikkel szemben — rendszerint nem sokat bánkódnak halálukon, sőt néha … közvetlen intézkedéseket tesznek, hogy azt előidézzék.” (Uo.)*
¹²⁹* „Sixth Report on Public Health”, 454. old.*
¹³⁰* „Sixth Report on Public Health”, London 1864, 454—462. old. „Report by dr. Henry Julian Hunter on the excessive mortality of infants in some rural districts of England”.*

A vizsgálat ennek éppen az ellenkezőjét mutatta meg, nevezetesen azt, „hogy a csecsemők rendkívül halálozási arányszámát ugyanaz az ok hozta létre, amely a maláriát elűzte, tudniillik a talajnak téli mocsárból és nyári sovány legelőből termékeny gabonafölddé való átváltoztatása”.¹³¹* Az a 70 gyakorló orvos, akiket dr. Hunter ezekben a kerületekben kihallgatott, „bámulatosan egyetértett” e pontban. A talajművelés forradalmával ugyanis bevezették az ipari rendszert. „Férjes asszonyokat, akik bandákban lányokkal és fiúkkal dolgoznak együtt, egy férfi, akit »bandagazdának« hívnak és aki az egész bandát szegődteti, meghatározott összegért a bérlő rendelkezésére bocsát. Ezek a bandák gyakran sok mérföldre vándorolnak falujuktól, reggel és este az országutakon találkozunk velük, a nők rövid alsószoknyába, ennek megfelelő szoknyába, csizmába, néha pedig nadrágba öltözötten, külsőre igen erőteljesek és egészségesek, de megrontotta őket a szokásukká lett ledérség, és mit sem törődnek azokkal a vészterhes következményekkel, amelyeket e mozgalmas és független életmód iránti előszeretetük szülötteikre zúdít, akik otthon elsatnyulnak.”¹³²* A gyári kerületek minden jelensége újratermelődik itt, és a burkolt gyermekgyilkosság, a gyermekeknek ópiumkészítményekkel való kezelése még nagyobb méreteket ölt.¹³³* „Mélységes irtózásomra”, mondja dr. Simon, az angol Privy Council¹¹³ tiszti főorvosa és a „Public Health”-ről szóló jelentések rédacteur en chefje [főszerkesztője], „amellyel a felnőtt nők mindennemű átfogó ipari foglalkoztatását szemlélem, szolgáljon mentségül az, hogy ismerem az általa előidézett bajokat.”¹³⁴* „Valóban”, kiált fel R. Baker gyárfelügyelő egy hivatalos jelentésben, „szerencse lesz Anglia ipari kerületei számára, ha minden férjes asszonynak, akinek családja van, megtiltják, hogy bármilyen gyárban dolgozzék.”¹³⁵*
¹³¹* I. m. 35., 455—456. old.*
¹³²* I. m. 456. old.*
¹³³* Mint az angol gyári kerületekben, ugyanúgy a mezőgazdasági kerületekben is napról napra terjed az ópiumfogyasztás a felnőtt munkások és munkásnők között. „Az ópiumkészítmények eladásának előmozdítása … némely vállalkozó nagykereskedők nagy célja. A gyógyszerészek a legkelendőbb cikknek tekintik ezeket.” (I. m. 459. old.) Csecsemők, akik ópiumkészítményeket kaptak, „apró öregemberekké töpörödtek vagy kis majmokká zsugorodtak”. (I. m. 460. old.) Látjuk, India és Kína hogyan áll bosszút Anglián.*
¹³⁴* I. m. 37. old.*
¹³⁵* „Reports of Insp. of Fact. for 31st Oct. 1862”, 59. old. Ez a gyárfelügyelő korábban orvos volt.*

A női és gyermekmunka tőkés kizsákmányolásából fakadó erkölcsi elnyomorodást F. Engels a „Lage der arbeitenden Klasse in England”-ban [„A munkásosztály helyzete Angliában”], valamint más írók olyan kimerítően ecsetelték, hogy én itt csak emlékezetbe idézem. Az az értelmi elsivárodás pedig, amelyet éretlen embereknek puszta értéktöbblet-gyártó gépekké való átváltoztatása mesterségesen kitermel — és amelyet nagyon meg kell különböztetni attól a természetadta tudatlanságtól, amely a szellemet parlagon heverteti, de magát a fejlődőképességét, természetes termékenységét nem rontja meg —, végül még az angol parlamentet is rákényszerítette, hogy az elemi oktatást a gyári törvény alá vetett minden iparban a 14 éven aluli gyermekek „produktív” elhasználásának törvényes feltételévé tegye. A tőkés termelés szellemét napnál világosabban mutatta a gyári törvények úgynevezett nevelési záradékainak hányaveti megszerkesztése, az adminisztratív gépezet hiánya, ami által ez a kötelező oktatás nagyrészt megint csak illuzórikussá lesz, a gyárosoknak még ezzel az oktatási törvénnyel szemben is kifejtett oppozíciója és kijátszására irányuló számos gyakorlati fogása és furfangja. „Csakis a törvényhozást kell hibáztatni, amiért egy csalóka törvényt (delusive law) bocsátott ki, amely miközben azt színleli, hogy gondoskodik a gyermekek neveléséről, egyetlenegy rendelkezést sem tartalmaz, amellyel ez az állítólagos cél biztosítható volna. Semmit sem rendel el azonkívül, hogy a gyermekeket naponta bizonyos óraszámra” (3 órára) „egy iskolának nevezett hely négy fala közé kell bezárni, és hogy a gyermek alkalmazójának erről hetenként bizonyítványt kell kapnia egy személytől, aki mint iskolai tanító vagy iskolai tanítónő írja alá a nevét.”¹³⁶* Az 1844-es módosított gyári törvény kibocsátása előtt nem voltak ritkák az olyan iskolalátogatási bizonyítványok, amelyeket az iskolamester vagy iskolamesternő kereszttel írt alá, mert maga sem tudott írni. „Amikor egy ilyen bizonyítványokat kiállító iskolát meglátogattam, annyira megdöbbentett az iskolamester tudatlansága, hogy így szóltam hozzá: »Kérem, Uram, tud ön olvasni?« Felelete ez volt: »Ehe, valamicskét (summat).« A maga igazolására hozzáfűzte: »Mindenesetre felette állok tanítványaimnak.«” Az 1844-es törvény előkészítése folyamán a gyárfelügyelők leleplezték, hogy milyen gyalázatos állapotok uralkodnak az iskolának nevezett helyeken, melyeknek bizonyítványait a törvény szempontjából teljes érvényűnek kellett elfogadniok. Mindössze annyit értek el, hogy 1844-től „az iskolai bizonyítványban a jegyeket az iskolamesternek saját kezeírásával kell kitöltenie, és éppígy vezeték- és keresztnevét is neki magának kell aláírnia”.¹³⁷* Sir John Kincaid skóciai gyárfelügyelő hasonló hivatalos tapasztalatokról számol be: „Az első iskolát, amelyet meglátogattunk, bizonyos Ann Killin asszony vezette. Felkérésünkre, hogy betűzze nevét, tüstént bakot lőtt, mert C betűvel kezdte, de azonnal kijavítva magát, azt mondta, hogy neve K-val kezdődik. Amikor azonban megnéztem aláírását a bizonyítvány-könyvekben, észrevettem, hogy nevét különbözőképpen írja, emellett kézírása sem hagyott kétséget afelől, hogy alkalmatlan a tanításra. Maga is bevallotta, hogy a névsort nem tudja vezetni…
¹³⁶* Leonard Horner a „Reports of Insp. of Fact. for 30th April 1857”-ben, 17. old.*
¹³⁷* Leonard Horner a „Reports of Insp. of Fact. for 31st Oct. 1855”-ben, 18—19. old.*

Egy másik iskolában azt láttam, hogy a tanterem 15 láb hosszú és 10 láb széles, és ebben a helyiségben 75 gyermeket számoltam össze, akik valami érthetetlent rikácsoltak.”¹³⁸* „De nemcsak ezekben a siralmas lyukakban történik az, hogy a gyermekek bizonyítványt ugyan kapnak, oktatást azonban nem, mivel sok iskolában, ahol a tanító alkalmas, fáradozásai csaknem teljesen meghiúsulnak a gyermekek észbontó összevisszaságán, akik a legkülönbözőbb korúak, háromévestől felfelé. A tanító megélhetése, amely a legjobb esetben is nyomorúságos, teljesen attól függ, hogy hány gyermeket tud bezsúfolni egy szobába, mert aszerint kapja a pennyket. Ehhez járul a gyér iskolabútorzat, a könyvek és más tanszerek hiánya s a fülledt és undorító levegőnek magukra a szegény gyermekekre gyakorolt leverő hatása. Sok ilyen iskolában voltam és számos gyermeket láttam, akik semmit a világon nem csináltak; és ezt mint iskolalátogatást nyugtázzák, s az ilyen gyermekek a hivatalos statisztikában mint iskolázottak (educated) szerepelnek.”¹³⁹* Skóciában a gyárosok arra törekednek, hogy az iskolalátogatásra kötelezett gyerekeket lehetőleg mellőzzék. „Ez elegendő bizonyíték arra, hogy mennyire nem kedvelik a gyárosok a nevelési záradékokat.”¹⁴⁰* Groteszk és förtelmes módon jelenik ez meg a karton- stb. nyomóüzemekben, amelyeket külön gyári törvény szabályoz. A törvény rendelkezései szerint „minden gyermeknek, mielőtt egy ilyen nyomóüzemben foglalkoztatnák, a foglalkoztatása első napját közvetlenül megelőző 6 hónap alatt legalább 30 napon és nem kevesebb mint 150 órán át iskolát kell látogatnia. A nyomóüzemben való foglalkoztatásának tartama alatt minden második 6 hónapban ugyancsak egy 30 napos és 150 órás perióduson át iskolát kell látogatnia… Az iskolalátogatásnak reggel 8 óra és délután 6 óra között kell megtörténnie. Ugyanazon a napon 2½ óránál rövidebb vagy 5 óránál hosszabb látogatás nem számítható be a 150 órába. Rendes körülmények között a gyermekek délelőtt és délután mennek iskolába, 30 napon át, napi 5 óra hosszat, és a 30 nap leteltével, amikor a statútumnak megfelelő összesen 150 órát elérték, amikor, saját nyelvükön szólva, könyvüket elintézték, visszatérnek a nyomodába, ahol ismét 6 hónapig maradnak, míg esedékessé nem lesz az iskolalátogatásnak egy másik törlesztési ideje, és akkor megint az iskolában maradnak, míg a könyvet megint el nem intézik… Nagyon sok fiú, aki az iskolát az előírásos 150 órán át látogatta, amikor a nyomodában való 6 hónapos tartózkodás után visszatér, ugyanott tart, ahol kezdte… Természetesen megint elfelejtettek mindent, amit a korábbi iskolalátogatás során tanultak. Más kartonnyomó üzemekben az iskolalátogatást teljesen a gyár üzleti szükségleteitől teszik függővé. A megkövetelt óraszámot minden 6 hónapos periódus alatt alkalmanként 3—5 órás részletekben róják le, amelyek esetleg6 hónapra vannak szétszórva.
¹³⁸* Sir John Kincaid a „Reports of Insp. of Fact. for 31 st Oct. 1858”-ben, 31—32. old.*
¹³⁹* Leonard Horner a „Reports etc. for 30th April 1857”-ben, 17—18. old.*
¹⁴⁰* Sir J. Kincaid a „Reports of Insp. of Fact. for 31st Oct. 3856”-ben. 66. old.*

Például a gyermek egy napon reggel 8 órától 11 óráig, egy másik napon délután 1-től 4 óráig van iskolában, majd miután megint jó pár napra kimaradt, hirtelen újra jön délután 3-tól 6-ig; azután talán 3 vagy 4 napon át egymás után vagy egy hétig megjelenik, azután 3 hétre vagy egy egész hónapra eltűnik megint és egyes kieső napokon, egyes lyukas órákra tér vissza, amikor alkalmazóinak véletlenül nincs rá szükségük; a gyereket így úgyszólván ide-oda lökdösik (buffeted) az iskolából a gyárba, a gyárból az iskolába, amíg le nem rója a 150 órát.”¹⁴¹* Azáltal, hogy a kombinált munkaszemélyzethez túlnyomó számú gyermeket és nőt tesz hozzá, a gépi berendezés végül is megtöri azt az ellenállást, amelyet a manufaktúrában a férfimunkás a tőke zsarnokságával még szembeszegezett.¹⁴²*
¹⁴¹* A. Redgrave a „Reports of Insp. of Fact. for 31st Oct. 1857”-ben, 41—43. old. Azokban az angol iparágakban, amelyekben a tulajdonképpeni gyári törvény (nem a szövegben legutolszor említett Printworks’ Act) hosszabb ideje érvényben van, a nevelési záradékokkal szemben támasztott akadályokat a legutóbbi években némileg legyűrték. A gyári törvénynek alá nem vetett iparokban még erősen uralkodnak J. Geddes üveggyáros nézetei, aki White vizsgálóbiztost így oktatja ki: „Amennyire én látom, a nagyobb mértékű nevelés, amelyet a munkásosztály egy része az utóbbi években élvezett, káros. Veszélyes, mert túl függetlenné teszi őket.” („Ch. Empl. Comm., IV. Report”, London 1865, 253. old.)*
¹⁴²* „E. úr, egy gyáros […] közölte velem, hogy kizárólag nőket foglalkoztat mechanikai szövőszékein […] előnyben részesíti a férjes nőket, különösen az olyanokat, akiknek otthon családjuk van, amely függ tőlük megélhetésében; ezek a nők sokkal figyelmesebbek és tanulékonyabbak, mint a hajadonok,és rákényszerülnek erőik végső megfeszítésére, hogy a szükséges létfenntartási eszközöket megszerezzék. Az erények, a női jellem sajátságos erényei így kárukra fordulnak — és minden, ami természetükben erkölcsös és gyöngéd, rabszolgaságuk és szenvedésük eszközévé lesz.” („Ten Hour’s Factory Bill. The Speech of Lord Ashley, 15th March” [Törvényjavaslat a tízórás gyári munkanapról. Lord Ashley március 15-én elmondott beszéde], London 1844, 20. old)*

b) A munkanap meghosszabbítása
A gépi berendezés, amely a legerőteljesebb eszköz a munka termelékenységének fokozására, vagyis a valamely áru termeléséhez szükséges munkaidő megrövidítésére, a tőke hordozójaként — először azokban az iparokban, amelyeket közvetlenül megragadott — a legerőteljesebb eszközzé lesz a munkanap minden természetes korláton túlmenő meghosszabbítására. Egyrészt új feltételeket teremt, amelyek a tőkét képessé teszik arra, hogy ennek az állandó tendenciájának gyeplőjét szabadjára engedje, másrészt új motívumokat hoz létre idegen munkára való farkasétvágyának felgerjesztésére.

Először is a gépi berendezésben a munkaeszköz mozgása és munkálkodása a munkással szemben önállósul. A munkaeszköz önmagában ipari perpetuum mobilévé [örökmozgóvá] lesz, amely szakadatlanul tovább termelne, ha nem ütköznék emberi segédeinek bizonyos természeti korlátaiba: testi gyengeségükbe és önakaratukba. Ezért mint tőkében — márpedig mint ilyen az automata a tőkésben tudattal és akarattal rendelkezik — az a törekvés él benne, hogy az ellenszegülő, de rugalmas emberi természeti korlátot a minimális ellenállásra szorítsa össze.¹⁴³* Ezt az ellenállást amúgy is csökkenti a gépen való munka látszólagos könnyűsége s az alkalmazkodóbb és hajlíthatóbb női és gyermekelem.¹⁴⁴*
¹⁴³* „A költséges gépi berendezés általános bevezetése óta az emberi természetet jóval átlagos erején felül kényszerítették munkára.” (Róbert Owen: „Observations on the Effects of the Manufacturing System” [Észrevételek a gyárrendszer hatásáról], II. kiad., London 1817, [16. old.])*
¹⁴⁴* Az angolok, akik valamely dolog első tapasztalati megjelenési formáját szívesen tekintik az illető dolog okának, a gyárakban uralkodó hosszá munkaidő okául gyakran azt a nagy heródesi gyermekrablást adják meg, amelyet a tőke a gyárrendszer kezdetein a szegényházakban és az árvaházakban elkövetett, és ami által egy egészen akarat nélküli emberanyagot kebelezett be magába. Fielden, maga is angol gyáros, például így ír: „A hosszú munkaórákat nyilvánvalóan az a körülmény idézte elő, hogy az ország különböző részei olyan nagy számú elhagyott gyermeket szolgáltattak, hogy a vállalkozók függetlenek lettek a kezektől, és miután az ily módon megszerzett nyomorúságos anyag segítségével már megteremtették a szokást, ezt könnyebben rákényszeríthették szomszédaikra.” (J. Fielden: „The Curse of the Factory System” [A gyárrendszer átka], London 1836, 11. old.) A női munkára vonatkozólag Saunders gyárfelügyelő azt mondja az 1844. évi gyári jelentésben: „A munkásnők között vannak asszonyok, akiket hosszú heteken át, csak kevés nap kiestével, reggel 6 órától éjjel 12 óráig foglalkoztatnak — étkezési idejük kevesebb mint 2 óra —, úgyhogy a hét 5 napján a nap 24 órájából csak 6 marad nekik arra, hogy a gyárba jöjjenek és hazamenjenek, s az ágyban megpihenjenek”*

A gépi berendezés termelékenysége, mint láttuk, fordított arányban áll az általa a készítményre átvitt érték-alkotórésszel. Minél hosszabb az a periódus, amelyben működik, annál nagyobb terméktömegre oszlik el az általa hozzátett érték, és annál kisebb az az értékrész, amelyet az egyes áruhoz hozzáad. A gépi berendezés életének aktív periódusát azonban nyilvánvalóan meghatározza a munkanap hossza, vagyis a napi munkafolyamat tartama, szorozva a napok számával, amelyeken át e munkafolyamat ismétlődik.

A gépkopás semmiképpen sem felel meg matematikai pontossággal a gép használati idejének. De még ha feltételezzük is ezt, egy gép, amely 7½ éven át napi 16 órát működik, ugyanakkora termelési periódust ölel fel és az össztermékhez nem tesz hozzá több értéket, mint ugyanez a gép akkor, ha 15 éven át csak napi 8 órát működik. Az előbbi esetben azonban a gépérték kétszer olyan gyorsan termelődnék újra, mint az utóbbiban és a tőkés a gép közvetítésével 7½ év alatt annyi többletmunkát nyelne el, mint különben 15 év alatt.

A gép anyagi kopásának két fajtája van. Az egyik a használatából ered, mint ahogy pénzdarabok elkopnak a forgalom által, a másik a nem-használatából, mint ahogy a tétlen kard megrozsdásodik hüvelyében. Ez a gépnek az elemek által való elfogyasztása. Az első fajta kopás többé-kevésbé egyenes arányban, az utóbbi bizonyos fokig fordított arányban van a gép használatával.¹⁴⁵*
¹⁴⁵* „A rongálódás, amelyet… a fémmechanizmus kényes mozgó részeiben a tétlenség okoz.” (Ure: „Philosophy of Manufactures”, London 1835, 281. old.)*

Az anyagi kopáson kívül azonban a gép egy mondhatni erkölcsi kopásnak is alá van vetve. Veszít csereértékéből abban a mértékben, amelyben vagy olcsóbban lehet újratermelni ugyanilyen szerkezetű gépeket, vagy jobb gépek kelnek versenyre vele.¹⁴⁶* Értékét mindkét esetben — bármilyen fiatal és életerős még egyébként a gép — többé nem a benne magában valóban tárgyiasult, hanem a saját újratermeléséhez vagy a jobb gép újratermeléséhez szükséges munkaidő határozza meg. Ezért többé vagy kevésbé elértéktelenedett. Minél rövidebb az a periódus, amely alatt a gép összértékét újratermelik, annál csekélyebb az erkölcsi kopás veszélye, és minél hosszabb a munkanap, annál rövidebb ez a periódus. Amikor először vezetik be a gépi berendezést valamilyen termelési ágba, egymást érik az új módszerek a gépek olcsóbb újratermelésére¹⁴⁷*, egymást érik a tökéletesítések, amelyek a gépi berendezésnek nemcsak egyes részeit vagy készülékeit, hanem egész szerkezetét ragadják meg. Ez a munkanap meghosszabbítására késztető különös motívum ezért a gépi berendezés első életperiódusában hat a legakutabban.¹⁴⁸*
¹⁴⁶* A már korábban említett „Manchester Spinner” [manchesteri fonógyáros] („Times”,1862. november 26.) a gépi berendezés költségei között felsorolja: „Ezt” (tudniillik „a gépi berendezés romlásának felszámítását”) annak a veszteségnek a fedezésére is szánják, amely állandóan keletkezik amiatt, hogy a gépeket elkopásuk előtt kiszorítják más — új és jobb szerkezetű — gépek.”*
¹⁴⁷* „Hozzávetőlegesen úgy becsülik, hogy egy újonnan feltalált gép első példányának megépítése ötször annyiba kerül, mint a második példány megépítése.” (Babbage: „On the Economy of Machinery”, 211—212. old.)*
¹⁴⁸* „Néhány év óta olyan jelentős és nagyszámú tökéletesítést végeztek a tüligyártásban, hogy egy jó karban tartott gépet, amelynek eredeti költségára 1200 font sterling volt, néhány évvel később 60 font sterlingért adtak el… A tökéletesítések oly gyorsan követték egymást, hogy gépek befejezetlenül építőik nyakán maradtak, mert szerencsésebb találmányok miatt már elavultak.” Ebben a Sturm und Drang-időszakban ezért a tüllgyárosok az eredeti 8 órás munkaidőt két műszakkal csakhamar 24 órára tágították. (I. m. 233. old.)*

Különben változatlan körülmények között és adott munkanap mellett kétszer annyi munkás kizsákmányolásához az állandó tőkének a gépi berendezésre és épületekre kiadott részét éppúgy meg kell kétszerezni, mint a nyersanyagra, segédanyagokra stb. kiadott részét. A munkanap meghosszabbításával kibővül a termelés szintje, míg a gépi berendezésre és épületekre kiadott tőkerész változatlan marad.¹⁴⁹*
¹⁴⁹* „Magától értetődő,hogy a piac apálya és dagálya és a kereslet váltakozó kitágulása és összehúzódása közepette állandóan visszatérnek olyan alkalmak, amikor a gyáros pótlólagos forgótőkét alkalmazhat pótlólagos állótőke alkalmazása nélkül… ha pótlólagos nyersanyag-mennyiségeket lehel feldolgozni az épületekre és gépi berendezésre fordítandó pótlólagos kiadás nélkül.” (R. Torrens: „On Wages and Combination” [A bérről és az egyesülésről], London 1834, 64. old.)*

Ezért nemcsak az értéktöbblet nő, hanem a megszerzéséhez szükséges kiadások is csökkennek. Bár ez különben is megtörténik többé-kevésbé a munkanap bárminő meghosszabbításakor, itt azonban döntőbb súllyal esik latba, mert a munkaeszközökké átváltozott tőkerész egyáltalában többet nyom a latban.¹⁵⁰* A gépi üzem fejlődése ugyanis a tőkének egyre növekvő alkotórészét köti meg olyan formában, amelyben egyrészt folytonosan értékesíthető, másrészt veszít használati értékéből és csereértékéből, mihelyt az eleven munkával való érintkezése megszakad. „Ha”, oktatta ki Ashworth úr, egy angol pamutmágnás, Nassau W. Senior professzort, „ha a földműves leteszi ásóját, 18 penny értékű tőkét tesz haszontalanná erre a periódusra. Ha a mi embereink” (azaz a gyári munkások) „közül valaki elhagyja a gyárat, olyan tőkét tesz haszontalanná, amely 100 000 font sterlingbe került.”¹⁵¹* Gondoljuk csak el! Egy tőkét, amely 100 000 font sterlingbe került, „haszontalanná” tenni akár csak egy pillanatra is! Valóban égbekiáltó, hogy a mi embereink közül valaki egyáltalán bármikor is elhagyja a gyárat! A gépi berendezés növekvő terjedelme — mint az Ashworth által kioktatott Senior belátja — a munkanap egyre növekvő meghosszabbítását teszi „kívánatossá”.¹⁵²*
¹⁵⁰* A szövegben említett körülményt csupán a teljesség kedvéért említem meg, mivel a profitrátát, azaz az értéktöbbletnek az előlegezett össztőkéhez való viszonyát csak a harmadik könyvben tárgyalom.*
¹⁵¹* „When a labourer”, said Mr. Ashworth, „lays down his spade, he renders useless, for that period, a capital worth 18 d. When one of our people leaves the mill, he renders useless a capital that has cost 100 000 pounds.” (Senior: „Letters on the Factory Act” [Levelek a gyári törvényről], London 1837,14. old.)*
¹⁵²* „Az állótőke nagy aránya a forgóval szemben… hosszú munkaórákat tesz kívánatossá.” Ahogy a gépi berendezés terjedelme stb. növekszik, „erősebbekké válnak a hosszú munkaórákra mint az egyetlen olyan eszközre irányuló indítékok, amellyel az állótőke nagy arányát hasznothajtóvá lehet tenni”. (I. m. 11—14. old.) „Egy gyárban különböző kiadások vannak, amelyek állandóak maradnak, akár több, akár kevesebb időn át dolgozik a gyár, például: az épületek után fizetendő járadék, helyi és általános adók, tűzbiztosítás, a különböző állandó munkásoknak járó munkabér, a gépi berendezés romlása, valamint különböző más terhek, amelyeknek a profithoz való aránya ugyanúgy csökken, ahogy a termelés terjedelme nő.” („Reports of the Insp. Fact. for 31st Oct. 1862”, 19. old.)*

A gép relatív értéktöbbletet termel, nemcsak azáltal, hogy a munkaerőt közvetlenül elértékteleníti, közvetve pedig az újratermelésébe belekerülő áruk olcsóbbítása révén olcsóbbítja, hanem azáltal is, hogy első, szórványos bevezetésekor a gépbirtokos által alkalmazott munkát hatványozott munkává változtatja át, a gépi termék társadalmi értékét egyéni értéke fölé emeli és a tőkést így képessé teszi arra, hogy a munkaerő napi értékét a napi termék csekélyebb értékrészével pótolja. Ebben az átmeneti időszakban, amelyben a gépi üzem egyfajta monopólium marad, a nyereségek következésképpen rendkívüliek, és a tőkés igyekszik „ifjú szerelme első napjait” a legalaposabban kiaknázni a munkanap lehető legnagyobb meghosszabbítása révén. A nyereség nagysága felgerjeszti a több nyereségre való farkasétvágyat.

Amint a gépi berendezés ugyanabban a termelési ágban általánossá válik, a gépi termék társadalmi értéke egyéni értékére süllyed és érvényesül az a törvény, hogy az értéktöbblet nem azokból a munkaerőkből ered, amelyeket a tőkés a géppel helyettesített, hanem fordítva, azokból a munkaerőkből, amelyeket a gépen foglalkoztat. Az értéktöbblet csak a tőke változó részéből ered, és láttuk, hogy az értéktöbblet tömegét két tényező határozza meg: az értéktöbblet rátája és az egyidejűleg foglalkoztatott munkások száma. Ha a munkanap hossza adott, az értéktöbblet rátáját az az arány határozza meg, amelyben a munkanap szükséges munkára és többletmunkára oszlik. Az egyidejűleg foglalkoztatott munkások száma viszont a változó tőkerésznek az állandóhoz való arányától függ. Mármost világos, hogy a gépi üzem, bármennyire kiterjeszti is a munka termelőerejének fokozása révén a többletmunkát a szükséges munka rovására, ezt az eredményt csak azáltal hozza létre, hogy a valamely adott tőke által foglalkoztatott munkások számát csökkenti. A tőke egy részét, amely korábban változó volt, azaz eleven munkaerővé alakult át, gépi berendezéssé, tehát állandó tőkévé változtatja, amely nem termel értéktöbbletet. Lehetetlen például 2 munkásból annyi értéktöbbletet kisajtolni, mint 24-ből. Ha a 24 munkás mindegyike 12 órából csak 1 óra többletmunkát szolgáltat, akkor együtt 24 óra többletmunkát szolgáltatnak, ezzel szemben a 2 munkás összmunkája csak 24 óra. A gépi berendezésnek értéktöbblet termelésére való alkalmazásában tehát egy benső ellentmondás van, mert a valamely adott nagyságú tőke által szolgáltatott értéktöbblet két tényezője közül az egyik tényezőt, az értéktöbblet rátáját csak azáltal nagyobbítja, hogy a másik tényezőt, a munkások számát, kisebbíti. Ez a benső ellentmondás kiütközik, mihelyt a gépi berendezésnek egy iparágban való általánossá válásával a gépileg termelt áru értéke az összes ugyanolyan fajtájú áruk szabályozó társadalmi értékévé lesz, és ez az ellentmondás ösztökéli viszont a tőkét, anélkül hogy ennek tudatában volna¹⁵³*, a munkanap legerőszakosabb meghosszabbítására, hogy a kizsákmányolt munkások viszonylagos számának csökkenését ne csak a relatív többletmunka növekedésével egyenlítse ki, hanem az abszolút többletmunkáéval is.
¹⁵³* Hogy ez a benső ellentmondás miért nem jut a tudatára az egyes tőkésnek és következésképpen a tőkés szemléletétől korlátozott politikai gazdaságtannak sem, kitűnik majd a harmadik könyv első szakaszaiból.*

A gépi berendezés tőkés alkalmazása tehát egyfelől új hatalmas indítékokat teremt a munkanap mértéktelen meghosszabbítására és magát a munkamódot valamint a társadalmi munkaorganizmus jellegét olymódon forradalmasítja, hogy e forradalmasodás megtöri az ezzel a tendenciával szemben mutatkozó ellenállást, másfelől viszont — részben azáltal, hogy besorozza a munkásosztálynak a tőke számára korábban hozzáférhetetlen rétegeit, részben pedig azáltal, hogy szabaddá teszi a gép által kiszorított munkásokat — fölös munkásnépességet¹⁵⁴* termel, amely kénytelen engedni, hogy a törvényt a tőke diktálja neki. Innen ered az a figyelemreméltó jelenség a modern ipar történetében, hogy a gép halomra dönti a munkanap valamennyi erkölcsi és természeti korlátját. Innen ered az a gazdasági paradoxon, hogy a munkaidő megrövidítésének legerőteljesebb eszköze a legbiztosabb eszközévé válik annak, hogy a munkás és családja egész életidejét a tőke értékesítése számára rendelkezésre álló munkaidővé változtassák. „Ha”, álmodozott Arisztotelész, az ókor legnagyobb gondolkodója, „ha minden szerszám parancsszóra vagy éppen önnön sugallatra el tudná végezni munkáját, ahogyan Daidalosz mesterművei maguktól mozogtak, vagy ahogyan Héphaisztosz háromlábú állványai önnön sugallatra mentek a szent munkára, ha így a vetélők maguktól szőnének, akkor sem a mestereknek nem volna szükségük a segédekre, sem az uraknak a rabszolgákra.”¹⁵⁵* S Antipatrosz, egy Cicero korabeli görög költő, a gabona őrlésére szolgáló vízimalom feltalálását, minden termelő gépi berendezésnek ezt az elemi formáját mint a rabszolganők felszabadítóját és az aranykor helyreállítóját köszöntötte!¹⁵⁶* „A pogányok, azok a pogányok!” Azok, mint az okos Bastiat és már előtte a még bölcsebb MacGulloch felfedezte, semmit sem fogtak fel politikai gazdaságtanból és kereszténységből. Többek között nem fogták fel, hogy a gép a legbeváltabb eszköz a munkanap meghosszabbítására.
¹⁵⁴* Ricardo nagy érdemeinek egyike, hogy a gépi berendezést nemcsak úgy fogta fel, mint áruk termelési eszközét, hanem mint „redundant population” [fölös népesség] termelést eszközét is.*
¹⁵⁵* F. Biese: „Die Philosophie des Aristoteles” [Arisztotelész filozófiája], II. köt., Berlin 1842, 408. old.*
¹⁵⁶* Közlöm itt a költeményt fordításban, mert, éppúgy mint a munkamegosztásra vonatkozó korábbi idézetek, jól jellemzi azt, hogy az antik szemlélet mennyire ellentétes a modernnel.

„Őrlő asszonyok, alhattok már nagy nyugalomban!
Szól a kakas? Nektek hasztalan kukorít.
Mert malmok kerekén szökellő szép nimfa-csapatnak
adta ki már Déó mind a ti dolgotokat.
Lábuk alatt rázkódik a tengely, perdül a küllő,
forgatják a követ s őrleni kényszerítik.
Éljünk hát munkátlanul, úgy, mint boldog apáink,
mert istennőtől kapjuk a dús adományt.”

(„Gedichte aus dem Griechisehen übersetzt [görögből fordított költemények) von Christian Graf zu Stolberg”. Hamburg 1782.)*

Mentegették esetleg az egyik ember rabszolgaságát azzal, hogy ez eszköze a másik teljes emberi kifejlődésének. De a tömegek rabszolgaságát prédikálni azért, hogy néhány faragatlan vagy félművelt parvenüt „eminent spinnerré” [jeles fonóvá], „extensive sausage makerré” [nagy kolbászgyárossá], „influential shoe black dealerré” [befolyásos cipőkenőcs-kereskedővé] tegyenek — erre nem volt meg a sajátosan keresztény szervük.

c) A munka intenzívebbé tétele
A munkanap mértéktelen meghosszabbítása, amelyet a gépi berendezés a tőke kezei között előidéz, később, mint láttuk, az életének gyökerében fenyegetett társadalom reakcióját váltja ki és ezzel a törvényileg korlátozott normálmunkanaphoz vezet. Az utóbbinak alapzatán döntő fontosságúvá fejlődik egy jelenség, amellyel már korábban találkoztunk — tudniillik a munka intenzívebbé tétele. Az abszolút értéktöbblet elemzésénél mindenekelőtt a munka extenzív nagyságáról volt szó, míg intenzitásának fokát adottnak tételeztük fel. Most az extenzív nagyságnak intenzív, vagyis fokozati nagyságba való átcsapását kell szemügyre vennünk.

Magától értetődik, hogy a gépek fejlődése és a gépekkel dolgozó munkások külön osztályának felhalmozott tapasztalata folytán a munka sebessége és ezzel intenzitása természetadta módon növekszik. Így Angliában egy fél évszázadon át a munkanap meghosszabbítása karöltve jár a gyári munka növekvő intenzitásával. Mindazonáltal érthető, hogy az olyan munkánál, ahol nem múlékony nekirugaszkodásokról, hanem napról napra ismétlődő, szabályszerű egyformaságról van szó, be kell következnie egy csomópontnak, amelyen a munkanap kiterjedtsége és a munka intenzitása kizárja egymást, úgyhogy a munkanap meghosszabbítása már csak a munka gyengébb intenzitási fokával, és megfordítva, a megnövelt intenzitási fok már csak a munkanap megrövidítésével fér meg. Mihelyt a munkásosztály fokozatosan gyülemlő felháborodása rákényszerítette az államot, hogy a munkaidőt erőszakosan megrövidítse és mindenekelőtt a tulajdonképpeni gyár számára normálmunkanapot írjon elő, tehát attól a pillanattól fogva, hogy a munkanap meghosszabbítása útján történő fokozott értéktöbblet-termelés egyszer s mindenkorra lehetetlenné vált, a tőke minden hatalmával és teljes tudatossággal rávetette magát a géprendszer gyorsított kifejlesztése útján történő relatív értéktöbblet-termelésre. Egyidejűleg változás következik be a relatív értéktöbblet jellegében. Általában a relatív értéktöbblet termelésének az a módszere, hogy a munka termelőerejének fokozása által a munkást képessé teszik arra, hogy ugyanazon munkakifejtéssel ugyanazon idő alatt többet termeljen. Ugyanazon munkaidő az össztermékhez továbbra is ugyanannyi értéket tesz hozzá, bár ez a változatlan csereérték most több használati értékben testesül meg, és ezért az egyes áru értéke csökken. Nem így azonban, mihelyt a munkanap erőszakos megrövidítése — azzal a roppant lökéssel, amelyet a termelőerő fejlesztésének és a termelési feltételek gazdaságossá tételének ad — egyúttal rákényszeríti a munkást, hogy ugyanazon idő alatt több munkát fejtsen ki, fokozottabban megfeszítse munkaerejét, szorosabban töltse ki a munkaidő pórusait, azaz sűrítse a munkát, olyan mértékben, amely csak a megrövidített munkanapon belül érhető el. Nagyobb tömegű munkának ez a valamely adott időperiódusba való belepréselése most annak számít, ami: nagyobb munkamennyiségnek. A munkaidőnek mint „kiterjedt nagyságnak” mértéke mellé most sűrítettségi fokának mértéke lép.¹⁵⁷* A tízórás munkanap intenzívebb órája most annyi vagy több munkát, azaz kifejtett munkaerőt tartalmaz, mint a tizenkétórás munkanap likacsosabb órája. Termékének ezért annyi vagy több értéke van, mint a likacsosabb 1¹/₅ óráénak. Nem tekintve a relatív értéktöbbletnek a munka fokozott termelőereje általi megnövekedését, most például 3¹/₃ óra többletmunka, amely 6²/₃ óra szükséges munkára jut, a tőkésnek ugyanazt az értéktömeget szolgáltatja, mint előzőleg a 8 óra szükséges munkára jutó 4 óra többletmunka.

A kérdés mármost az, hogyan teszik intenzívebbé a munkát?A megrövidített munkanap első hatása azon a magától értetődő törvényen alapszik, hogy a munkaerő hatóképessége fordított arányban van hatóidejével. Ezért, bizonyos határok között, az erőkifejtés fokában megnyerik azt, amit tartamában veszítenek. Arról pedig, hogy a munkás valóban több munkaerőt folyósítson, a fizetés módszere révén gondoskodik a tőke.¹⁵⁸* Manufaktúrákban, például a fazekasságban, ahol a gépi berendezés semmilyen szerepet nem játszik vagy csak jelentéktelent, a gyári törvény bevezetése csattanósan bebizonyította, hogy a munkanap puszta megrövidítése csodálatosan növeli a munka rendszerességét, egyformaságát, rendjét, folyamatosságát és energiáját.¹⁵⁹*
¹⁵⁷* Természetesen vannak egyáltalában különbségek a különböző termelési ágak munkáinak intenzitásában. Ezek, mint már A. Smith kimutatta, részint kiegyenlítődnek azáltal, hogy mindegyik munkafajtának megvannak a saját mellékkörülményei. A munkaidőre mint értékmérőre azonban ez is csak annyiban van hatással, amennyiben az intenzív és az extenzív nagyság mint ugyanazon munkamennyiség ellenkező és egymást kizáró kifejezései mutatkoznak meg.*
¹⁵⁸ * Nevezetesen a darabbér, egy olyan forma révén, amelyet a hatodik szakaszban fogunk kifejteni.*
¹⁵⁹* Lásd „Reports of Insp. of Fact. for 31st Oct. 1865”.*

Ez a hatás azonban a tulajdonképpeni gyárban kétségesnek látszott, mert a munkásnak a gép folyamatos és egyforma mozgásától való függősége itt már régen megteremtette a legszigorúbb fegyelmet. Ezért amikor 1844-ben azt tárgyalták, hogy a munkanapot 12 óra alá kell csökkenteni, a gyárosok csaknem egyhangúlag kijelentették: „munkafelügyelőik a különböző munkatermékben vigyáztak, nehogy a kezek időt veszítsenek”, „az éberség és figyelem foka a munkások részéről (the extent of vigilance and attention on the part of the workmen) aligha növelhető”, és ezért minden más körülményt, mint a gépi berendezés járását stb. változatlannak feltételezve, „értelmetlenség jól vezetett gyárakban a munkások fokozott figyelmétől stb. bármilyen jelentékeny eredményt várni”.¹⁶⁰* Ezt az állítást a kísérletek megcáfolták. R. Gardner úr két nagy prestoni gyárában 1844. április 20-tól 12 helyett csak 11 órát dolgoztatott naponta. Körülbelül egy év elteltével az az eredmény mutatkozott, hogy „ugyanazt a termékmennyiséget ugyanazért a költségért kapta meg, és a munkások együttvéve ugyanannyi munkabért kerestek 11 óra alatt, mint korábban 12 alatt”.¹⁶¹* Mellőzöm itt a fonó- és kártolótermekben végzett kísérleteket, mert ezek a gépek sebességének (2%-os) növekedésével voltak egybekötve. A szövőrészlegnél ellenben, ahol méghozzá nagyon különböző fajtájú különleges, könnyű, mintás cikkeket szőttek, egyáltalában semmi változás nem történt az objektív termelési feltételekben. Az eredmény: „1844. január 6-tól április 20-ig, tizenkétórás munkanap mellett, egy-egy munkás heti átlagbére 10 shilling 1½ penny, 1844. április 20-tól június 29-ig, tizenegyórás munkanap mellett, a heti átlagbér 10 shilling 3½ penny volt”.¹⁶²* Itt 11 óra alatt többet termeltek, mint régebben 12 alatt, kizárólag a munkások egyenletesebb kitartása és idejük gazdaságosabb felhasználása következtében. Míg ők ugyanazt a bért kapták és egy óra szabad időt nyertek, a tőkés ugyanarra a terméktömegre tett szert és megtakarította egy órára a szén-, gáz- stb. ráfordítást. Hasonló kísérleteket végeztek egyező eredménnyel Horrocks és Jacson urak gyáraiban.¹⁶³*
¹⁶⁰* „Reports of Insp. of Fact. for 1844 and the quarter ending 30th April 1845”, 20—21. old.*
¹⁶¹* I. m. 19 old. Minthogy a darabbér ugyanaz maradt, a hetibér nagysága a termék mennyiségétől függött.*
¹⁶²* I. m. 20. old.*
¹⁶³* I. m. 21. old. Az erkölcsi elem jelentős szerepet játszott a fent említett kísérletekben. „Több kedvvel dolgozunk”, jelentették ki a munkások a gyárfelügyelőnek, „folyton előttünk van az a jutalom, hogy éjjel korábban szabadulunk, és tetterős és örömteli szellem hatja át az egész gyárat a legfiatalabb csomózótól a legöregebb munkásig, és sokat segíthetünk egy másnak.”*

Mihelyt a munkanap megrövidítése, amely először is megteremti a munka sűrítésének szubjektív feltételét tudniillik a munkás képességét arra, hogy több erőt folyósítson adott idő alatt —, kényszertörvény jellegűvé válik, a gép a tőke kezében objektív és rendszeresen alkalmazott eszközzé lesz arra, hogy ugyanazon idő alatt több munkát préseljen ki. Ez kettős módon történik: a gépek megnövelt sebessége révén és az ugyanazon munkás felügyeletére bízott gépi berendezésnek, illetve a munkás munkamezejének bővített terjedelme révén. A gépi berendezés szerkezetének tökéletesítése részint szükséges ahhoz, hogy a munkásra nagyobb nyomást gyakoroljanak, részint automatikusan együtt jár a munka intenzívebbé tételével, mert a munkanap korlátja a tőkést a termelési költségekkel való legszigorúbb gazdálkodásra kényszeríti. A gőzgép tökéletesítése megnöveli dugattyúlökéseinek percenkénti számát, és egyúttal lehetővé teszi, hogy nagyobb erőmegtakarítás következtében ugyanazzal az erőgéppel terjedelmesebb mechanizmust hajtsanak változatlan, sőt csökkenő szénfogyasztás mellett. Az átviteli mechanizmus tökéletesítése csökkenti a súrlódást és, ami oly szembeszökően megkülönbözteti a modern gépi berendezést a régitől, egy állandóan csökkenő minimumra redukálja a nagy és kis tengelyek átmérőjét és súlyát. Végül a munkagépek tökéletesítései csökkentik azok terjedelmét — miközben növelik sebességüket és kiterjesztik hatékonyságukat —, mint a modern gőzszövőszék esetében, vagy a munkagépek törzsével együtt megnagyobbítják szerszámaik terjedelmét és számát, mint a fonógép esetében, vagy észrevétlen részletváltoztatásokkal növelik e szerszámok mozgékonyságát, ahogyan a selfacting mule esetében az orsók sebességét az ötvenes évek közepén ilymódon ¹/₅-ével fokozták.

A munkanap 12 órára való rövidítése Angliában 1833-tól kelteződik. Már 1836-ban kijelentette egy angol gyáros: „A gyárakban végzendő munka a korábbihoz képest nagyon megnőtt ama nagyobb figyelem és tevékenység következtében, amelyet a gépi berendezés jelentősen megnövelt sebessége a munkástól megkövetel.”¹⁶⁴*
¹⁶⁴* John Fielden: „The Curse of the Factory System”, 32. old.*

1844-ben Lord Ashley, most Shaftesbury grófja, a következő, dokumentumokkal alátámasztott megállapításokat tette az alsóházban:

„A gyári folyamatokban foglalkoztatottak munkája most háromszor akkora, mint az ilyen műveletek bevezetésekor. A gépi berendezés kétségkívül olyan munkát végzett, amely sok millió ember inait és izmait helyettesíti, de egyúttal bámulatosan (prodigiously) megszaporította a félelmetes mozgásának uralma alá vetett emberek munkáját… Az a munka, amellyel egy mule-párt 40-es számú fonal fonása közben 12 órán át követnek, 1815-ben 8 mérföldnyi távolság megtételét foglalta magában. 1832-ben ugyanezen szám fonása közben egy mule-pár nyomon kísérése azt jelentette, hogy 12 óra alatt 20 és gyakran még több mérföld távolságot kell bejárni. 1815-ben 12 óra alatt a fonónak 820 kihúzást kellett végeznie mindegyik mule-on, ami összesen 1640 volt a 12 órára. 1832-ben a fonónak, tizenkétórás munkanapja alatt, mindegyik mule-on 2200 kihúzást kellett végeznie, tehát összesen 4400-at, 1844-ben mindegyik mule-on 2400-at, tehát összesen 4800-at; és egyes esetekben a megkívánt munkamennyiség (amount of labour) még nagyobb… Itt van a kezemben egy másik, 1842-es dokumentum, amely bizonyítja, hogy a munka progresszíven növekszik, nemcsak azért, mert nagyobb távolságot kell megtenni, hanem azért is, mert a termelt áruk mennyisége szaporodik, míg a kezek száma aránylag csökken; és továbbá, mert most gyakran rosszabb gyapotot fonnak, amely több munkát követel… A kártolóteremben szintén nagyon megnövekedett a munka. Most egy személy végzi azt a munkát, amely korábban kettő között oszlott el… A szövődében, ahol nagyszámú személyt, többnyire nőket foglalkoztatnak, a munka az utóbbi években teljes 10%-kal növekedett a gépi berendezés megnövelt sebessége következtében. 1838-ban a hetenként megfont hankek [matringok] száma 18 000 volt, 1843-ban elérte a 21 000-et. 1819-ben a pickek [vetések] száma a gőzszövőszéknél percenként 60 volt, 1842-ben 140, ami a munka erős növekedését mutatja.”¹⁶⁵*
¹⁶⁵* Lord Ashley: „Ten Hour’s Factory Bill”, 6—9. old. elszórtan.*

Tekintettel erre a figyelemreméltó intenzitásra, amelyet a munka a tizenkétórás törvény uralma alatt már 1844-ben elért, akkoriban jogosultnak látszott az angol gyárosoknak az a kijelentése, hogy ebben az irányban lehetetlen minden további haladás, és hogy ezért a munkaidő minden további csökkenése a termelés csökkenésével azonos. Okoskodásuk látszólagos helyességét a legjobban bizonyítja fáradhatatlan cenzoruknak, Leonard Horner gyárfelügyelőnek a következő egykorú közlése:

„Minthogy a termelt mennyiséget főképpen a gépi berendezés sebessége szabályozza, a gyárosnak szükségképpen érdeke, hogy azt a lehető legnagyobb sebességgel működtesse, amely még összeegyeztethető a következő feltételekkel: a gépi berendezésnek a túl gyors romlástól való megóvásával, a gyártott cikk minőségének fenntartásával és azzal, hogy a munkástól a gép mozgásának követése ne kívánjon nagyobb erőfeszítést, mint amekkorát folyamatosan teljesíteni bír. Gyakran előfordul, hogy a gyáros sietségében a mozgást túlságosan gyorsítja. A számos törés és a gyártmány elrontása a gyorsaságot ekkor jócskán kiegyensúlyozza, és a gyáros arra kényszerül, hogy mérsékelje a gépi berendezés sebességét. Minthogy a tevékeny és intelligens gyáros megtalálja az elérhető maximumot, arra a következtetésre jutottam, hogy lehetetlen 11 óra alatt annyit termelni, mint 12 alatt. Ezenkívül feltettem, hogy a darabbér szerint fizetett munkás a végletekig megfeszíti erejét, annyira, amennyire a munkának ezt a fokát folyamatosan el bírja viselni.”¹⁶⁶* Horner ennélfogva, Gardner és mások kísérletei ellenére, arra a következtetésre jutott, hogy a munkanap 12 óra alá történő további csökkentésének csökkentenie kell a termék mennyiségét.¹⁶⁷* Ő maga idézi tíz évvel később 1845-ös aggályát bizonyságul, hogy akkoriban még milyen kevéssé értette meg, mennyire rugalmas a gépi berendezés és az emberi munkaerő, amelyeket a munkanap kényszerű megrövidítése révén egyaránt a végsőkig feszítenek.
¹⁶⁶* „Reports of Insp. of Fact. to 30th. April. 1845”, 20. old.*
¹⁶⁷* I. m. 22. old.*

Térjünk mármost rá az 1847 utáni, a tízórás törvénynek az angol pamut-, gyapjú-, selyem- és lengyárakba való bevezetését követő időszakra.

„Az orsók sebessége a throstle-okon percenként 500, a mule-okon 1000 fordulattal nőtt, azaz a throstle-orsók sebessége, amely 1839-ben percenként 4500 fordulat volt, most” (1862-ben) „5000-re rúg, a mule-orsóké pedig, amely 5000 volt, most percenként 6000-re rúg; ez az első esetben ¹/₁₀, a másodikban ¹/₅ sebességtöbblet.”¹⁶⁸* James Nasmyth, a Manchester melletti Patricroft híres mérnöke 1852-ben Leonard Hornerhoz intézett levelében taglalta azokat a tökéletesítéseket, amelyeket a gőzgépen 1848 és 1852 között végeztek. Miután megjegyzi, hogy az a gőz-lóerő, amelyet a hivatalos gyári statisztikában állandóan a gőzgépek 1828. évi hatásfoka alapján számítanak¹⁶⁹*, már csak névleges, és a valóságos erőnek csak indexéül szolgálhat, többek között ezt mondja: „Biztos vagyok abban, hogy ugyanolyan súlyú gőzgépek”, gyakran ugyanazok a gépek, amelyeken csupán alkalmazták az újabb tökéletesítéseket, „most átlagosan legalább 50%-kal több szolgálatot, illetve munkát végeznek, mint korábban, és hogy sok esetben ugyanazok a gőzgépek, amelyek a percenként 220 lábra korlátozott sebesség napjaiban 50 lóerőt szolgáltattak, most”, csökkent szénfogyasztással, „több mint 100-at szolgáltatnak… Az ugyanakkora névleges lóerejű modern gőzgépet a korábbinál nagyobb erő hajtja a szerkezetében, a gőzkazánok térfogatában és felépítésében stb. eszközölt tökéletesítések következtében… Ezért ámbár a névleges lóerőhöz viszonyítva a kezeknek ugyanakkora számát foglalkoztatják, mint korábban, a munkagépekhez viszonyítva kevesebb kezet alkalmaznak.”¹⁷⁰* 1850-ben az Egyesült Királyság gyárai 134 217 névleges lóerőt alkalmaztak 25 638 716 orsó és 301 445 szövőszék mozgatására. 1856-ban az orsók és a szövőszékek száma 33 503 580, illetőleg 369 205 volt. Ha a megkívánt lóerő ugyanaz maradt volna, mint 1850-ben, akkor 1856-ban 175 000 lóerőre lett volna szükség. A hivatalos kimutatás szerint azonban a lóerők száma csak 161 435 volt, tehát több mint 10 000-rel kevesebb, mint ha az 1850-es bázis szerint számítanék.¹⁷¹*
¹⁶⁸* „Reports of Insp. of Fact. for 31st Oct. 1862”, 62. old.*
¹⁶⁹* Ez az 1862-es „Parliamentary Return”-nel megváltozott, itt a modern gőzgépek és vízikerekek valóságos gőz-lóereje lép a névleges helyére. A kettőzőorsókat sem keverik már össze a tulajdonképpeni fonóorsókkal (mint az 1839-es, 1850-es és 1856-os „Return”-ökben); továbbá a gyapjúgyárakban feltüntetik a „gigek” [bolyhozógépek] számát, megkülönböztetik egyrészt a juta- és kendergyárakat, másrészt a lengyárakat, és végül, ez alkalommal először, a harisnyakötést felvették a jelentésbe.*
¹⁷⁰* „Reports of Insp. of Fact. for 31st Oct. 1856”, 14., 20. old.*
¹⁷¹* I. m. 14—15. old.*

„A legutóbbi, 1856-os »Return«” (hivatalos statisztika) „által megállapított tények a következők: a gyárrendszer rohamos gyorsasággal terjed, a kezek száma a gépi berendezéshez viszonyítva csökkent, a gőzgép az erő gazdaságos felhasználása és más módszerek révén nagyobb súlyú gépet hajt meg, és a munkagépek tökéletesítése, a gyártási módszerek megváltoztatása, a gépi berendezés sebességének megnövelése és sok más ok következtében nagyobb mennyiségű gyártmányt érnek el.”¹⁷²* „A legkülönbözőbb fajtájú gépeken bevezetett nagyarányú tökéletesítések a gépek termelőerejét igen fokozták. Minden kétségen kívül a munkanap megrövidítése … ösztökélte tökéletesítésekre. Az utóbbiaknak és a munkás intenzívebb erőfeszítésének az volt a hatása, hogy a” (két órával, vagyis ¹/₆-ával) „megrövidített munkanap alatt legalább ugyanannyi gyártmányt állítanak elő, mint régebben a hosszabb alatt.”¹⁷³*
¹⁷²* I. m. 20. old.*
¹⁷³* „Reports etc. for 3lst Oct. 1858”, 10. old. Vö. „Reports etc. for 30th April 1860”, 30. skk. old.*

Hogy a gyárosok meggazdagodása a munkaerő intenzívebb kizsákmányolásával mennyire fokozódott, azt már az az egy körülmény is bizonyítja, hogy az angol pamut- stb. gyárak számának átlagos évi növekedése 1838-tól 1850-ig 32, 1850-től 1856-ig ellenben 86 volt.¹¹⁴

Bármilyen nagy volt is az 1848-tól 1856-ig terjedő 8 évben a tízórás munkanap uralma alatt az angol ipar haladása, a következő, 1856-tól 1862-ig terjedő 6 éves időszakban ezt megint messze túlszárnyalták. A selyemgyárakban például az orsók száma 1856-ban 1 093 799 volt, 1862-ben 1 388 544; a szövőszékeké 1856-ban 9 260 és 1862-ben 10 709. Ezzel szemben a munkások száma 1856-ban 56 137 és 1862-ben 52 429. Vagyis az orsók száma 26,9%-kal és a szövőszékek száma 15,6%-kal növekedett, ugyanakkor a munkások száma 7%-kal csökkent. 1850-ben a fésűsfonógyárakban 875 830 orsót alkalmaztak, 1856-ban 1 324 549- et (51,2%-os növekedés) és 1862-ben 1 289 172-t (2,7%-os csökkenés). Ha azonban leszámítjuk a kettőzőorsókat, amelyek az 1856. évi adatokban szerepelnek, de az 1862. éviekben nem, akkor az orsók száma 1856 óta meglehetősen változatlan maradt. Ezzel szemben az orsók és a szövőszékek sebességét 1850 óta sok esetben megkétszerezték. A gőzszövőszékek száma a fésűsfonógyárakban 1850-ben 32 617, 1856-ban 38 956 és 1862-ben 43 048. Ezeken 1850-ben 79 737, 1856-ban 87 794 és 1862-ben 86 063 személyt foglalkoztattak, de ebből 14 éven aluli gyermek 1850-ben 9 956,1856-ban 11 228 és 1862-ben 13 178. Tehát annak ellenére, hogy a szövőszékek száma 1862-re 1856-hoz képest nagyon megszaporodott, a foglalkoztatott munkások teljes száma csökkent, a kizsákmányolt gyermekeké növekedett.¹⁷⁴*
¹⁷⁴* „Reports of Insp. of Fact. for 31st Oct. 1862”, 100., 103., 129., 130. old.*

1863. április 27-én Ferrand képviselő az alsóházban kijelentette: „Lancashire és Cheshire 16 kerületének munkásküldöttei, akiknek megbízásából beszélek, közölték velem, hogy a munka a gyárakban a gépi berendezés tökéletesítése következtében állandóan növekszik. Korábban egy személy segítőkkel két szövőszéket szolgált ki, most viszont hármat szolgál ki segítők nélkül, és egyáltalán nem szokatlan, hogy egy személy négyet szolgál ki stb. 12 óra munkát, mint a közölt tényekből kiderül, most kevesebb mint 10 munkaórába préselnek bele. Ezért magától értetődő, hogy milyen rettenetes mértékben megnövekedett az utóbbi években a gyári munkások munkaterhe.”¹⁷⁵*
¹⁷⁵* a modern gőzszövőszékek alkalmazásával egy szövő most heti 60 óra alatt két szövőszéken 26 véget gyárt egy bizonyos meghatározott hosszúságú és szélességű fajtából, melyből a régi gőzszövőszéken csak 4-et tudott gyártani. Egy ilyen vég szövési költségei már az 1850-es évek elején 2 shilling 9 pennyről 5 ¹/₈ pennyre csökkentek.

Pótlás a 2. kiadáshoz. „30 évvel ezelőtt” (1841) „egy pamutfonótól, aki 3 segítővel dolgozott, csak azt kívánták meg, hogy egy 300—324 orsós mule-párra felügyeljen. Most” (1871 végén) „a mule-ok, amelyekre 5 segítővel felügyelnie kell, 2200 orsót számlálnak, és legalább hétszer annyi fonalat termel, mint 1841-ben.” (Alexander Redgrave gyárfelügyelő a „Journal of the Society of Arts”-ban, 1872. január 5.)*

Ezért a gyárfelügyelők, bár fáradhatatlanul és teljes joggal magasztalják az 1844-es és 1850-es gyári törvények kedvező eredményeit, mindazonáltal megvallják, hogy a munkanap megrövidítése máris a munkának a munkás egészségét, tehát magát a munkaerőt tönkretevő intenzitását idézte elő. „Úgy látszik, a legtöbb pamut-, fésűsfonó- és selyemgyárban az a kimerítő izgalmi állapot, amelyet a munka az utóbbi években oly rendkívül meggyorsított mozgású gépi berendezésen megkövetel, egyik oka a tüdőmegbetegedésekben való elhalálozás ama többletének, amelyet dr. Greenhow a legutóbbi csodálatraméltó jelentésében kimutatott.”¹⁷⁶* A legcsekélyebb kétség sem fér hozzá, hogy mihelyt a munkanap meghosszabbítását a törvény a tőke számára egyszer s mindenkorra lehetetlenné tette, a tőke ama tendenciájának, hogy magát a munka intenzitásfokának rendszeres növelésével kárpótolja és a gépi berendezés minden tökéletesítését a munkaerő fokozottabb kiszipolyozására szolgáló eszközzé torzítsa, csakhamar megint egy fordulóponthoz kell elvezetnie, amelyen a munkaórák újabb csökkentése elkerülhetetlenné lesz.¹⁷⁷* Másrészt az angol iparnak 1848-tól napjainkig, azaz a tízórás munkanap időszakában végbement rohamos fejlődése még sokkal inkább túlszárnyalja az 1833 és 1847 közötti időt, azaz a tizenkétórás munkanap időszakát, mint az utóbbi a gyárrendszer bevezetése utáni fél évszázadot, azaz a korlátozatlan munkanap időszakát.¹⁷⁸*
¹⁷⁶* „Reports of Insp. of Fact. for 31st Oct. 1861”, 25—26. old.*
¹⁷⁷* A nyolcórás agitáció most (1867) megkezdődött Lancashire-ben a gyári munkások között.*
¹⁷⁸* a következő néhány szám mutatja a tulajdonképpeni „factoryk” [gyárak] haladását az Egyesült Királyságban 1848 óta: (Lásd a következő Kékkönyveket: „Statistical Abstract fór the United Kingdom”, 8., 13. sz., London 1861, 1866.)

Lancashire-ben a gyárak 1839 és 1850 között csak 4%-kal, 1850 és 1856 között 19%-kal, 1856 és 1862 között 33%-kal szaporodtak, ezzel szemben a foglalkoztatott személyek száma mind a két 11 éves időszakban abszolúte növekedett, relatíve csökkent. Vö. „Reports of Insp. of Fact. for 31st Oct. 1862”, 63. old. Lancashire-ben a pamutgyárak az uralkodók. Hogy azonban e gyárak mekkora teret foglalnak el egyáltalában a fonal- és szövetgyártásban, azt abból látni, hogy rájuk jut Anglia, Wales, Skócia és Írország összes textilgyárainak 45,2%-a, az összes orsók 83,3 %-a, az összes gőzszövőszékek 81,4 %-a, az ezeket mozgató összes gőzlóerők 72,6 %-a és a foglalkoztatott személyek teljes számának 58,2 %-a. (I. m. 62—63. old.)*

SaLa

Marx – Tőke 1 – Gépi berendezés és nagyipar – A gépi berendezés által a terméknek átadott érték
(idézet: Marx és Engels válogatott művei 2)

2. A gépi berendezés által a terméknek átadott érték
Láttuk, hogy a kooperációból és a munkamegosztásból eredő termelőerők a tőkének semmibe sem kerülnek. Ezek a társadalmi munka természeti erői. Azok a természeti erők, amelyeket termelő folyamatokhoz elsajátítanak, például a gőz, a víz stb., ugyancsak nem kerülnek semmibe. De ahogy az embernek tüdő kell a lélegzéshez, ugyanúgy „emberkéz alkotására”¹⁰⁹ van szüksége ahhoz, hogy természeti erőket termelő módon fogyasszon el. Vízikerékre van szükség a víz mozgatóerejének, gőzgépre a gőz rugalmasságának kiaknázásához. Ami a természeti erőkre, az áll a tudományra is. Az a törvény, hogy a mágnestű elektromos áram hatókörében elhajlik, vagy hogy a vasban, amely körül elektromos áram kering, mágnesség keletkezik, mihelyt egyszer felfedezték, nem kerül egy fityingbe sem.¹⁰⁸* De e törvényeknek a távírás stb. céljaira való kiaknázásához igen költséges és szerteágazó készülékre van szükség. A gép, mint láttuk, a szerszámot nem szorítja ki. Az emberi szervezet törpeszerszámából az ember teremtette mechanizmus szerszámává terebélyesedik és sokasodik. A kézművesszerszám helyett a tőke a munkást most géppel dolgoztatja, amely maga irányítja a szerszámait. Ha tehát az első pillantásra világos, hogy a nagyipar roppant természeti erőknek és a természettudománynak a termelési folyamatba való bekebelezése által szükségképpen rendkívüli módon fokozza a munka termelékenységét, korántsem ugyanilyen világos az, hogy ezt a fokozott termelőerőt a másik oldalon nem megnövelt munkaráfordítás árán szerzik-e meg. Mint az állandó tőke minden más alkotórésze, a gépi berendezés sem teremt értéket, de átadja saját értékét a terméknek, amelynek előállítására szolgál. Amennyiben értéke van és ezért értéket visz át a termékre, annyiban alkotórésze ez utóbbi értékének. Ahelyett, hogy olcsóbbítaná, saját értékének arányában megdrágítja a terméket. És kézzelfogható, hogy a gép és a rendszeresen kifejlesztett gépi berendezés, a nagyipar jellegzetes munkaeszköze, értékben aránytalanul felduzzad a kézműves- és manufaktúra-üzem munkaeszközeihez képest.
¹⁰⁸* a tudomány a tőkésnek egyáltalán „semmibe” nem kerül, de ez a legkevésbé sem akadályozza meg abban, hogy ki ne aknázza. Az „idegen” tudományt a tőkébe ugyanúgy bekebelezik, mint az idegen munkát. „Tőkés” elsajátítás és „személyes” elsajátítás azonban — akár tudományról, akár anyagi gazdagságról van szó — teljességgel különböző dolgok. Dr. Ure maga siránkozott azon, hogy a gépeket kiaknázó kedves gyárosai szörnyen járatlanok a mechanikában, és Liebignek van mit elbeszélnie arról, hogy az angol vegyészeti gyárosok hajmeresztően tudatlanok a kémiában.*

Mármost mindenekelőtt meg kell jegyeznünk, hogy a gépi berendezés a munkafolyamatba mindig egészen és az értékesítési folyamatba mindig csak részenként kerül bele. Sohasem tesz hozzá a termékhez több értéket, mint amennyit elhasználódása révén átlagosan elveszít. Nagy különbség van tehát a gép értéke és az általa a termékre periodikusan átvitt értékrész között. Nagy különbség van a gép mint értékképző és mint termékképző elem között. Minél nagyobb a periódus, amely alatt ugyanaz a gépi berendezés ismételten ugyanabban a munkafolyamatban szolgál, annál nagyobb ez a különbség. Igaz, láttuk, hogy minden tulajdonképpeni munkaeszköz vagy termelési szerszám mindig egészen kerül bele a munkafolyamatba és mindig csak töredékenként, napi átlagkopásának arányában az értékesítési folyamatba. De ez a használás és elhasználás közötti különbség sokkal nagyobb a gépi berendezés, mint a szerszám esetében, mert az előbbi, tartósabb anyagból készülvén, tovább él, mert alkalmazása, melyet szigorúan tudományos törvények szabályoznak, nagyobb gazdaságosságot tesz lehetővé alkotórészeinek és fogyasztási eszközeinek ráfordításában, és végül, mert termelési mezeje aránytalanul nagyobb, mint a szerszámé. Ha mindkettőből, a gépi berendezésből és a szerszámból levonjuk napi átlagköltségüket, vagyis azt az érték-alkotórészt, amelyet napi átlagkopásuk és a segédanyagoknak, például olajnak, szénnek stb. elfogyasztása által a termékhez hozzátesznek, akkor ingyen hatnak, egészen úgy, mint az emberi munka közreműködése nélkül meglevő természeti erők. Amennyivel nagyobb a gépi berendezés termelő hatásterjedelme a szerszáménál, annyival nagyobb ingyenes szolgálatának terjedelme a szerszáméhoz képest. Csak a nagyiparban tanulja meg az ember, hogy múltbeli, már tárgyiasult munkájának termékét nagy méretben, akár egy természeti erőt, ingyen hatni engedje.¹⁰⁹*
¹⁰⁹* Ricardo a gépeknek ezt a hatását, amelyet egyébként éppoly kevésbé fejtett ki, mint a munkafolyamat és az értékesítési folyamat közötti általános különbséget, néha annyira szem előtt tartja, hogy alkalmilag megfeledkezik arról az érték-alkotórészről, amelyet a gépek átadnak a terméknek, és teljességgel összekeveri a gépeket a természeti erőkkel. Így például: „Adam Smith sehol sem becsüli le azokat a szolgálatokat, amelyeket a természeti erők és a gépi berendezés teljesítenek nekünk, de nagyon helyesen megkülönbözteti azon érték természetét, amelyet ezek az árukhoz hozzátesznek … mivel munkájukat ingyenesen teljesítik [… ] a segítség, amelyet nekünk nyújtanak, semmit sem tesz hozzá a csereértékhez.” (Ricardo: „Principles etc.”, 336—337. old.) Ricardo megjegyzése természetesen helyes J. B. Sayvel szemben, aki arról képzeleg, hogy a gépek azt a „szolgálatot” teljesítik, hogy értéket teremtenek, amely része a „profitnak”.*

A kooperáció és a manufaktúra vizsgálatánál kitűnt, hogy bizonyos általános termelési feltételek, például épületek stb., összehasonlítva elszigetelt munkások szétforgácsolt termelési feltételeivel, a közös fogyasztás által gazdaságosabbá lesznek, ezért a terméket kevésbé drágítják meg. A gépi berendezésnél nemcsak hogy egy munkagép testét használja el közösen e gép sok szerszáma, hanem egyazon mozgatógépet és az átviteli mechanizmus egy részét sok munkagép közösen használja el.

Ha a különbség a gépi berendezés értéke és a napi termékére átvitt értékrész között adott, a termék ez értékrész okozta megdrágulásának foka elsősorban a termék terjedelmétől, mintegy felületétől függ. A blackburni Baynes úr egy 1857-ben közzétett előadásában úgy véli, hogy „minden reális^109a* mechanikai lóerő 450 selfacting mule-orsót hajt az előkészítőgépekkel egyetemben, vagy 200 throstle-orsót, vagy 15 szövőszéket — amely 40 inch clotht [40 hüvelyk széles posztót] állít elő — a lánc felvetésére, az irezésre stb. szolgáló berendezésekkel egyetemben”.¹¹⁰ Az első esetben 450 mule-orsó, a másodikban 200 throstle-orsó, a harmadikban 15 mechanikai szövőszék napi terméke az, amire egy gőz-lóerő napi költsége és az általa mozgásba hozott gépi berendezés kopása eloszlik, úgyhogy e réven egy uncia fonalra vagy egy rőf szövetre csak egy parányi értékrész megy át. Ugyanez a helyzet a fenti példában a gőzkalapáccsal. Minthogy napi kopása, szénfogyasztása stb. eloszlik azokra a félelmetes vastömegekre, amelyeket naponta kalapál, minden mázsa vasra csak csekély értékrész akaszkodik, amely azonban igen nagy volna, ha az óriási szerszámnak kis szögeket kellene bevernie.
^109a* (Jegyzet a 3. kiadáshoz. 1 „lóerő” percenként 33 000 láb-font erővel egyenlő, vagyis azzal az erővel, amely 33 000 fontot 1 perc alatt 1 (angol) lábnyira vagy 1 fontot 33 000 lábnyira emel fel. A fenti lóerőn ez értendő. De a közönséges üzleti nyelvben és hellyel-közzel e könyv idézeteiben is különbséget tesznek ugyanazon gép „névleges” és „kereskedelmi” vagy „indikált” lóerői között. A régi vagy névleges lóerőt kizárólag a dugattyúlöketből és a hengerátmérőből számítják és a gőznyomást meg a dugattyúsebességet egészen figyelmen kívül hagyják. Vagyis ez ténylegesen a következőt jelenti: ennek a gőzgépnek pl. 50 lóereje van, ha ugyanazzal a gyenge gőznyomással és ugyanazzal a csekély dugattyúsebességgel működtetik, mint Boulton és Watt idején. Az utóbbi két tényező azonban azóta rendkívül megnőtt. Valamely gép által manapság valóban szolgáltatott mechanikai erő mérésére feltalálták az indikátort, amely jelzi a gőznyomást. A dugattyúsebességet könnyű megállapítani. Ily módon valamely gép „indikált” vagy „kereskedelmi” lóerejének mértéke egy matematikai formula, amely a hengerátmérőt, a dugattyúlöket magasságát, a dugattyúsebességet és a gőznyomást egyidejűleg tekintetbe veszi és ezzel jelzi, hogy a gép a valóságban percenként hányszor 33 000 láb-fontot teljesít. Egy névleges lóerő ezért a valóságban három, négy, sőt öt indikált, vagyis valóságos lóerőt teljesíthet. Ennyit különböző későbbi idézetek megvilágítására. — F. E.)*

Ha a munkagép hatóköre, tehát szerszámainak száma, vagy, ahol erőről van szó, az erő terjedelme adott, a terméktömeg attól a sebességtől függ, amellyel a gép működik, tehát például attól a sebességtől, amellyel az orsó forog, vagy azoknak az ütéseknek a számától, amelyeket a kalapács egy perc alatt mér. E hatalmas kalapácsok némelyike 70-et, Ryder különleges kovácsológépe pedig, amely kisebb méretű gőzkalapácsokat alkalmaz orsók kovácsolásához, 700-at üt egy perc alatt.

Ha az az arány, amelyben a gépi berendezés értéket visz át a termékre, adott, akkor ennek az értékrésznek a nagysága a gépi berendezés saját értéknagyságától függ.¹¹⁰*
¹¹⁰* az olvasó, aki a tőkés képzetek foglya, természetesen hiányolja itt a „kamatot”, amelyet a gép, tőkeértékével arányosan, a termékhez hozzátesz. Könnyű azonban átlátni, hogy a gép, minthogy éppoly kevéssé hoz létre új értéket, mint az állandó tőke bármely más alkotórésze, semmi ilyet nem tehet hozzá „kamat” néven. Világos továbbá, hogy itt, ahol az értéktöbblet termeléséről van szó, nem lehet az értéktöbbletnek egy részét a priori előfeltételezni „kamat” néven. A tőkés számítási mód, amely príma facie [első pillantásra] ízetlennek és az értékképzés törvényeivel ellentmondónak látszik, ez írás harmadik könyvében leli meg magyarázatát.*

Minél kevesebb munkát tartalmaz ő maga, annál kevesebb értéket tesz hozzá a termékhez. Minél kevesebb értéket ad át, annál termelékenyebb, és szolgálata annál inkább megközelíti a természeti erőkét. Márpedig a gépi berendezésnek gépi berendezés által való termelése csökkenti értékét, kiterjedéséhez és hatásához viszonyítva.

A kézmű- vagy manufaktúraszerűen termelt áruk árának és ugyanezen áruk mint gépi termékek árának összehasonlító elemzése általában azt az eredményt adja, hogy a gépi terméknél a munkaeszköz számlájára írható érték-alkotórész relatíve nő, abszolúte azonban csökken. Azaz abszolút nagysága csökken, de a termék — például egy font fonal — összértékéhez viszonyított nagysága növekszik.¹¹¹*
¹¹¹* Ez a gép által a termékhez hozzátett érték-alkotórész abszolúte és relatíve csökken ott, ahol a gép lovakat, egyáltalában munkaállatokat szorít ki, olyan állatokat, amelyeket csak mint mozgatóerőt, nem mint anyagcseregépeket használnak. Mellesleg megjegyezve, Descartes azzal, hogy az állatokat puszta gépekként határozza meg, a manufaktúra-időszak szemével lát, eltérően a középkortól, amelynek számára az állat az ember segítőtársának számított, mint ahogy később von Haller úr számára a „Restauration der Staatswissenschaften” [Az államtudomány restaurációja] című munkájában újra annak számított. Hogy Descartes, éppúgy, mint Bacon, a termelés megváltozott alakját és az embernek a természet feletti gyakorlati uralmát a megváltozott gondolkodási módszer eredményének tekintette, mutatja „Discours de la méthode”-ja [Értekezés a módszerről], amelyben többek között ez olvasható [VI. rész]: „Lehetséges” (az általa a filozófiába bevezetett módszer révén) „eljutnunk az élet számára igen hasznos ismeretekhez, és azon spekulatív filozófia helyett, amelyet az iskolákban tanítanak, találhatunk egy gyakorlatit, amelynek révén a tűz, a víz, a levegő, a csillagok és valamennyi többi bennünket körülvevő test erejét és cselekvéseit éppoly szabatosan ismerve, mint ahogyan műveseink különböző mesterségeit ismerjük, ezeket ugyanolyan módon mindazokra a használatokra alkalmazhatnánk, amelyekre megfelelőek, és ily módon magunkat a természet uraivá és birtokosaivá tehetnénk”, és így „hozzájárulhatnánk az emberi élet tökéletesítéséhez”. Sir Dudley North „Discourses upon Trade”-jének [Értekezések a kereskedelemről] (1691) előszavában az olvasható, hogy Descartes módszere, a politikai gazdaságtanra alkalmazva, kezdte azt megszabadítani a pénzről, kereskedelemről stb. szóló régi meséktől és babonás képzetektől. Általában azonban a korábbi idők angol közgazdászai Baconhoz és Hobbeshoz csatlakoznak mint filozófusaikhoz, később pedig Locke [sajátképpen] „a filozófusa” a politikai gazdaságtannak Anglia, Franciaország és Itália számára*

Világos, hogy a munka pusztán áthelyeződik, tehát az egy áru termeléséhez szükséges munka teljes összege nem csökken, illetve a munka termelőereje nem nő akkor, ha a gép megtermelése annyi munkába kerül, amennyit alkalmazása megtakarít. Mégis, a különbség azon munka között, amelybe kerül és azon munka között, amelyet megtakarít, vagyis termelékenységének foka nyilvánvalóan nem függ attól a különbségtől, amely saját értéke és az általa helyettesített szerszám értéke között van. Ez a különbség addig áll fenn, amíg a gép munkaköltsége, és ezért az általa a termékhez hozzátett értékrész kisebb marad, mint az az érték, amelyet a munkás a szerszámával tenne hozzá a munkatárgyhoz. A gép termelékenységét ezért az méri, hogy milyen fokban helyettesít emberi munkaerőt. Baynes úr szerint 450 mule-orsóra és előberendezésre, amelyeket 1 gőz-lóerő hajt meg, 2½ munkás jut¹¹²*, és egy tízórás munkanap alatt minden egyes selfacting mule-orsóval 13 uncia (átlagos finomsági számú) fonalat fonnak meg, tehát 2½ munkás hetenként 365⁵/₈ font fonalat fon meg. Fonallá változása közben a körülbelül 366 font gyapot (az egyszerűség kedvéért a hulladékot figyelmen kívül hagyjuk) tehát csak 150 munkaórát, vagyis 15 tízórás munkanapot szív fel, míg a rokka esetében, amikor a kézifonó 60 óra alatt szolgáltat 13 uncia fonalat, ugyanez a gyapotmennyiség 2700 tízórás munkanapot, vagyis 27 000 munkaórát szívna fel.³¹³* Ahol a block printing, vagyis a kézi kartonnyomás régi módszerét a gépi nyomás kiszorította, egyetlen gép egy férfi vagy fiú segédletével annyi négyszínű kartont nyom egy óra alatt, mint korábban 200 férfi.¹¹⁴* Mielőtt Eli Whitney 1793-ban feltalálta a cotton gint, 1 font gyapotnak a magtól való elválasztása egy átlagmunkanapba került. Találmánya következtében egy néger nő naponta 100 font gyapotot tudott megtisztítani, és a gin hatékonyságát azóta még jelentősen növelték. Egy font gyapotszálat, amelyet azelőtt 50 centért termeltek, később nagyobb profittal — azaz több meg nem fizetett munka belefoglalásával — 10 centért adtak el. Indiában a szálnak a magtól való elválasztására egy félig gépszerű szerszámot használnak, a churkát, amellyel egy férfi meg egy nő naponta 28 fontot tisztít meg. A dr. Forbes által néhány éve feltalált churkával egy férfi meg egy fiú naponta 250 fontot termel; ott, ahol ökröket, gőzt vagy vizet használnak hajtóerőül, csak néhány fiúra vagy leányra van szükség mint feederekre (akik a gépet anyaggal táplálják). Tizenhat ilyen, ökrökkel hajtott gép naponta 750 ember korábbi átlagos napi munkáját végzi el.¹¹⁵*
¹¹²* Az esseni kereskedelmi kamara egyik évi jelentése (1863. október) szerint 1862-ben a Krupp-féle acélöntöde 161 olvasztó-, izzító- és cementálókemencével, 32 gőzgéppel (1800-ban körülbelül ennyi volt a Manchesterben alkalmazott gőzgépek teljes száma) és 14 gőzkalapáccsal, amelyek összesen 1236 lóerőt képviselnek, 49 kovácstűzhellyel, 203 szerszámgéppel és körülbelül 2400 munkással — 13 millió font öntöttacélt termelt. Itt még 2 munkás sem jut 1 lóerőre.*
¹¹³* Babbage úgy számítja, hogy Jávában úgyszólván csak a fonómunka 117%-ot tesz hozzá a gyapotértékhez. Ugyanabban az időben (1832) Angliában az az összérték, amelyet gépi berendezés és munka a gyapothoz a finomfonásban hozzátett, körülbelül 33%-a volt a nyersanyag értékének. („On the Economy of Machinery”, 165—166. old.)*
¹¹⁴* a gépi nyomás ezenkívül festéket takarít meg.*
¹¹⁵* Vö. „Paper read by dr. Watson, Reporter on Products to the Government of India, before the Society of Arts”, 117. April 1860.*

Mint már említettük, a gőzeke gőzgépe egy óra alatt 3 d.-ért, vagyis ¼ sh.-ért annyi munkát végez el, mint 66 ember óránként 15 sh.-ért. Visszatérek erre a példára, hogy eloszlassak egy téves elképzelést. A 15 sh. ugyanis semmiképpen sem a 66 ember által egy óra alatt hozzátett munkának a kifejezése. Ha a többletmunka aránya a szükséges munkához 100% volt, akkor ez a 66 munkás óránként 30 sh. értéket termelt, ámbár csak 33 óra testesül meg a kapott egyenértékben, azaz a 15 sh. munkabérben. Ha tehát feltételezzük, hogy egy gép ugyanannyiba kerül, mint amennyi 150 általa kiszorított munkás évi bére, mondjuk 3000 £-be, akkor a 3000 £ semmiképpen sem a 150 munkás által szolgáltatott és a munkatárgyhoz hozzátett munkának a pénzkifejezése, hanem csak évi munkájuk azon részének, amely az ő számukra munkabérben testesül meg. Ezzel szemben a gép 3000 £ pénzértéke a megtermelése során kifejtett összes munkát kifejezi, bármilyen arányban alkot ez a munka munkabért a munkás és értéktöbbletet a tőkés számára. Ha tehát a gép ugyanannyiba kerül, mint az általa helyettesített munkaerő, akkor a benne tárgyiasult munka mindig sokkal kisebb, mint az általa helyettesített eleven munka.¹¹⁶*
¹¹⁶* „Ezek a néma szereplők” (a gépek) „mindig sokkal kevesebb munka termékei, mint az, amit kiszorítanak, még akkor is, ha ugyanolyan pénzértékűek.” (Ricardo: „Principles etc.”, 40. old.)*

Ha a gépi berendezést kizárólag a termék olcsóbbítására szolgáló eszköznek tekintjük, használatának határát az szabja meg, hogy önmaga megtermelésének kevesebb munkába kell kerülnie, mint amennyi munkát alkalmazása helyettesít. A tőke számára azonban ez a határ szűkebb. Minthogy a tőke nem az alkalmazott munkát fizeti meg, hanem az alkalmazott munkaerő értékét, ezért számára a gépek használatának határát a gép értéke és az általa helyettesített munkaerő értéke közti különbség szabja meg. Minthogy a munkanapnak szükséges munkára és többletmunkára való megoszlása különböző országokban, továbbá egyazon országon belül különböző időszakokban, vagy egyazon időszak alatt különböző üzletágakban különböző, minthogy továbbá a munkás valóságos bére hol munkaerejének értéke alá süllyed, hol afölé emelkedik, a gépi berendezés ára és az általa helyettesítendő munkaerő ára közti különbség nagyon változó lehet, akkor is, ha a gép megtermeléséhez szükséges munkamennyiség és az általa helyettesített munka összmennyisége közti különbség ugyanaz marad.^116a*
^116a* Jegyzet a 2. kiadáshoz. Egy kommunista társadalomban ezért a gépi berendezésnek egészen más játéktere lenne, mint a polgári társadalomban.*

De csak az első különbség az, amely az áru termelési költségét magának a tőkésnek számára meghatározza és őt a konkurencia kényszertörvényei révén befolyásolja. Ezért van az, hogy ma Angliában feltalálnak olyan gépeket, amelyeket csak Észak-Amerikában alkalmaznak, mint ahogyan Németország a XVI. és XVII. században feltalált olyan gépeket, amelyeket csak Hollandia alkalmazott, és ahogyan a XVIII. század egynémely francia találmányát csak Angliában aknázták ki. Maga a gép régebbtől fogva fejlett országokban némely üzletágakra való alkalmazása révén más ágakban olyan munkafelesleget (redundancy of labour, mondja Ricardo) termel, hogy a munkabérnek a munkaerő értéke alá süllyedése ez országokban a gépi berendezés használatát akadályozza, és a tőke álláspontjáról, amelynek nyeresége amúgy sem az alkalmazott, hanem a megfizetett munka csökkenéséből ered, feleslegessé, gyakran lehetetlenné teszi. Az angol gyapjúipar némely ágaiban az utóbbi évek folyamán a gyermekmunka erősen csökkent, hellyel-közzel csakhamar kiszorult. Miért? A gyári törvény két gyermekcsoport alkalmazását tette szükségessé, melyek közül az egyik 6, a másik 4 órát, vagy mindegyik csak 5 órát dolgozik. A szülők azonban a half-timereket (félmunkaidősöket) nem akarták olcsóbban eladni, mint korábban a full-timereket (teljesmunkaidősöket). Ezért a half-timereket gépi berendezéssel helyettesítették.¹¹⁷* A nők és gyermekek (10 éven aluliak) bányamunkájának eltiltása előtt a tőke azt a módszert, hogy meztelen asszonyokat és leányokat, gyakran férfiakkal egyesítve, használjon fel szén- és más bányákban, annyira összhangban levőnek találta a maga erkölcskódexével, kiváltképpen pedig főkönyvével, hogy csak az eltiltás után folyamodott gépi berendezéshez¹¹¹. A jenkik gépeket találtak fel a kőtöréshez. Az angolok ezeket nem alkalmazzák, mert a „nyomorultnak” („wretch”, ez az angol politikai gazdaságtan műszava a mezőgazdasági munkásra), aki ezt a munkát végzi, munkája oly csekély részét fizetik meg, hogy a gépi berendezés a termelést a tőkés számára megdrágítaná.¹¹⁸* Angliában még mindig előfordul, hogy lovak helyett nőket alkalmaznak a csatornákon közlekedő bárkák vontatására stb.,¹¹⁹* mert a lovak és a gépek megtermeléséhez szükséges munka matematikailag adott mennyiség, a többletnépesség asszonyainak fenntartásához szükséges munka ellenben minden számvetésnek alatta áll. Emberi erőt ezért sehol sem pocsékolnak szégyentelenebbül hitványságokra, mint éppen Angliában, a gépek országában.
¹¹⁷* „A munkáltatók nem akartak szükségtelenül két csoport 13 éven aluli gyermeket megtartani… A gyárosok egyik osztálya, a gyapjúfonalfonók, most valóban ritkán foglalkoztat 13 éves koron aluli gyermekeket, azaz félmunkaidősöket. Különféle tökéletesített és új gépi berendezést vezettek be, amely teljesen kiküszöböli a gyermekek” (azaz 13 éven aluliak) „alkalmazásának szükségességét […] pl. a gyermekek számának e csökkenését illusztrálandó megemlítek egy ilyen folyamatot, amelyben a meglevő gépeket egy csomózógépnek nevezett készülékkel egészítették ki, és ezáltal az egyes gépek sajátosságának megfelelően, hat vagy négy félmunkaidős gyermek munkáját egy fiatal személy” (13 éven felüli) „el tudja végezni … a félidős rendszer” ösztönzött „a csomózógép feltalálására”. („Reports of Insp. of Fact. for 31st Oct. 1858” [42—43. old.])*
¹¹⁸* „Gépi berendezés … gyakran nem alkalmazható, amíg a munka” (a bért érti ezen) „nem emelkedik.” (Ricardo: „Principles etc.”, 479. old.)*
¹¹⁹* Lásd „Report of the Social Science Congress at Edinburgh. Oct. 1863”.*

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Marx – Tőke 1 – Gépi berendezés és nagyipar – A gépi berendezés fejlődése
(idézet: Marx és Engels válogatott művei 2)

1. A gépi berendezés fejlődése
John Stuart Mill „A politikai gazdaságtan alapelvei”-ben ezt mondja: „Kérdéses, vajon az összes eddigi mechanikai találmányok megkönnyítették-e a napi fáradságát bármely emberi lénynek.”⁸⁶* Ilyesmi azonban semmiképpen nem is célja a tőkés módon alkalmazott gépi berendezésnek. Mint a munka termelőereje minden más fejlődésének, ennek is árukat kell olcsóbbítania és a munkanapnak azt a részét, amelyre a munkásnak önmaga számára van szüksége, megrövidítenie, hogy a munkanap másik részét, amelyet a munkás ingyen ad a tőkésnek, meghosszabbítsa. A gépi berendezés eszköz értéktöbblet termelésére.
⁸⁶* „It is questionable, if all the mechanical inventions yet made have lightened the day’s toil of any human being.” Millnek ezt kellett volna mondania: „bármely emberi lénynek, aki nem más emberek munkájából táplálkozik”, a gépi berendezés ugyanis az előkelő semmittevők számát kétségtelenül nagyon szaporította.*

A termelési mód forradalmasodásának a manufaktúrában a munkaerő a kiindulópontja, a nagyiparban a munkaeszköz. Először tehát meg kell vizsgálnunk, mi által változik át a munkaeszköz szerszámból géppé, vagyis miben különbözik a gép a kézművesszerszámtól. Itt csak nagy, általános jellemvonásokról van szó, hiszen a társadalomtörténet korszakait éppoly kevéssé választják el elvontan merev határvonalak, mint a földtörténet korszakait.

Matematikusok és mechanikusok — hellyel-közzel angol közgazdászok is megismétlik ezt — a szerszámot egyszerű gépnek és a gépet összetett szerszámnak jelentik ki. Nem látnak itt lényeges különbséget, sőt az egyszerű mechanikai potenciákat is, például az emelőt, a lejtőt, a csavart, az éket stb., gépeknek nevezik.⁸⁷*
⁸⁷* Lásd például Hutton „Course of Mathematics”-jét [Matematikai előadások].*

Valóban minden gép ezekből az egyszerű potenciákból áll, bármennyire burkoltan és kombináltan vannak is meg benne. Gazdasági nézőpontból azonban ez a kijelentés mit sem ér, mert hiányzik belőle a történelmi elem. Mások a szerszám és a gép közötti különbséget abban keresik, hogy a szerszámnál az ember a mozgatóerő, a gépnél pedig az emberitől különböző természeti erő, mint az állat, a víz, a szél stb.⁸⁸* Ezek szerint az ökörfogatos eke, amely a legkülönbözőbb termelési korszakokhoz tartozik hozzá, gép volna, Claussen circular loomja [körkötőgépe] pedig, amelyet egyetlen munkás mozgat és amely percenként 96 000 hurkot készít, puszta szerszám. Sőt, ugyanez a loom szerszám volna, ha kézzel, és gép, ha gőzzel mozgatják. Minthogy az állati erő alkalmazása az emberiség egyik legrégibb találmánya, valójában a gépi termelés megelőzte volna a kézműves termelést. Amikor John Wyatt 1735-ben bejelentette fonógépét és vele a XVIII. század ipari forradalmát, egy szóval sem említette, hogy ember helyett szamár hajtja a gépet, és mégis e szerep a szamárnak jutott. Egy gép, amellyel „ujjak nélkül lehet fonni” — így hangzott programja.⁸⁹*
⁸⁸* „Ebből a nézőpontból aztán éles határt lehet vonni szerszám és gép közé: ásó, kalapács, véső stb., emelő- és csavarszerkezetek, amelyek számára, ha mégoly mesterségesek is egyébként, az ember a mozgatóerő … mindez a szerszám fogalmába tartozik; míg az ekét az őt mozgató állati erővel, a szél- és egyéb malmokat a gépekhez kell számítani.” (Wilhelm Schulz: „Die Bewegung der Produktion” [A termelés mozgása], Zürich 1843, 38. old.) Némely tekintetben dicséretreméltó írás.*
⁸⁹* Már Wyatt előtt alkalmaztak — habár igen tökéletlen — gépeket az előfonáshoz, valószínűleg először Itáliában. Egyáltalán a technológia kritikai története kimutatná, hogy a XVIII. század bármely találmánya mennyire nem egyetlen egyéné. Eddig még nem létezik ilyen mű. Darwin ráirányította az érdeklődést a természeti technológia történetére, azaz a növényi és állati szerveknek mint a növények és állatok életét szolgáló termelési szerszámoknak a képződésére. Nem érdemel-e a társadalmi ember termelő szerveinek — minden különös társadalmi szervezet anyagi bázisának — képződéstörténete ezzel egyenlő figyelmet? És nem lehetne-e ezt könnyebben megírni, hiszen — mint Vico mondja — az emberi történet abban különbözik a természettörténettől, hogy az egyiket csináltuk, a másikat pedig nem csináltuk? A technológia felfedi az ember aktív magatartását a természettel szemben, felfedi életének közvetlen termelési folyamatát, és ezzel társadalmi életviszonyainak és az ezekből fakadó szellemi képzeteknek termelési folyamatát is. Sőt minden vallástörténet is, amely ettől az anyagi bázistól elvonatkoztat — kritikátlan. Valóban sokkal könnyebb elemzés révén a vallási ködképződmények földi magvát megtalálni, mint fordítva, a mindenkori valóságos életviszonyokból kifejteni égivé magasztosított formáikat. Az utóbbi az egyetlen materialista és ezért tudományos módszer. Az elvontan természettudományos materializmusnak — amely a történelmi folyamatot kizárja — fogyatékosságai láthatók már szóvivőinek elvont és ideologikus képzeteiből, mihelyt túlmerészkednek specialitásukon.*

Minden kifejlődött gépi berendezés három lényegileg különböző részből áll, a mozgatógépből, az átviteli mechanizmusból, végül a szerszámgépből vagy munkagépből. A mozgatógép az egész mechanizmus hajtóerejeként működik. Létrehozza saját mozgatóerejét, mint a gőzgép, a kalorikus gép¹⁰⁶, az elektromágneses gép stb., vagy pedig rajta kívül álló, már kész természeti erőtől kapja a lökést, mint a vízikerék a víz esésétől, a szélkerék a széltől stb. Az átviteli mechanizmus, amely lendkerekekből, hajtótengelyekből, fogaskerekekből, csigakerekekből, vezető rudazatból, kötelekből, szíjakból, a legkülönbözőbb fajtájú közlőművekből és előtétekből van összetéve, szabályozza a mozgást, ahol szükséges, átváltoztatja formáját, például egyenesvonalúból körformájúvá, s elosztja és átviszi a szerszámgépekre. A mechanizmusnak e két része csak arra való, hogy a mozgást közölje a szerszámgéppel, ami által ez a munkatárgyat megragadja és célirányosan megváltoztatja. A gépi berendezés utóbbi része, a szerszámgép az, amelyből a XVIII. századi ipari forradalom kiindul. Még napról napra újólag ez a kiindulópont, valahányszor kézműves üzem vagy manufaktúra üzem gépi üzemmé alakul át.

Ha mármost a szerszámgépet, vagyis a tulajdonképpeni munkagépet közelebbről megnézzük, akkor nagyjában és egészében — ha sokszor nagyon módosult formában is — azok a készülékek és szerszámok jelennek meg újra, amelyekkel a kézműves és a manufaktúramunkás dolgozik, de most nem úgy, mint az embernek, hanem mint egy mechanizmusnak a szerszámai, vagyis mint mechanikai szerszámok. Az egész gép vagy csak többé-kevésbé megváltozott mechanikai kiadása a régi kézművesszerszámnak, mint a mechanikai szövőszék esetében⁹⁰*, vagy pedig a munkagép vázára alkalmazott tevékeny szervek régi ismerőseink, mint az orsók a fonógép, a tűk a harisnyakötőgép, a fűrészlapok a fűrészgép, a kések a darabológép esetében stb. E szerszámoknak a munkagép tulajdonképpeni testétől való különbsége még a születésükre is kiterjed. Ezeket ugyanis még mindig nagyrészt kézműszerűen vagy manufaktúraszerűen termelik és csak később erősítik rá a munkagép gépileg termelt testére.⁹¹*
⁹⁰* Nevezetesen a mechanikai szövőszék eredeti formáján az első pillantásra felismerhető a régi szövőszék. Modern formájában lényegesen megváltozottan jelenik meg.*
⁹¹* Csak körülbelül 1850 óta gyártják a munkagépek szerszámainak egyre nagyobb részét gépileg Angliában, ámbár nem ugyanazok a gyárosok, akik maguk a gépeket készítik. Ilyen mechanikai szerszámok gyártására szolgáló gépek például az automatic bobbin-making engine [automatikus fonóhüvelykészítő gép], a card-setting engine [kárttűző gép], a nyüstszálkészítő gépek, a mule- és throstle-orsók kovácsolására szolgáló gépek.*

A szerszámgép tehát olyan mechanizmus, amely a megfelelő mozgás közlése után szerszámaival elvégzi ugyanazokat a műveleteket, amelyeket korábban a munkás végzett el hasonló szerszámokkal. Hogy mármost a hajtóerő az emberből indul-e ki vagy megint csak egy gépből, a dolog lényegén mit sem változtat. A tulajdonképpeni szerszámnak az emberről egy mechanizmusra való átvitele után gép lép a puszta szerszám helyére. A különbség azonnal szembeötlik, akkor is, ha még mindig maga az ember az elsődleges mozgató [erster Motor]. A munkaszerszámok száma, melyekkel az ember egyidejűleg hatni tud, korlátozva van természetes termelési szerszámainak, saját testi szerveinek száma által. Németországban eleinte megkísérelték, hogy egy fonómunkással két rokkát hajtassanak, tehát hogy egyidejűleg két kezével és két lábával dolgoztassák. Ez túl megerőltető volt. Később feltaláltak egy kétorsós, lábbal hajtott rokkát, de azok a fonóvirtuózok, akik egyidejűleg két fonalat tudtak fonni, csaknem olyan ritkák voltak, mint a kétfejű emberek. A jenny¹⁰⁷ ellenben eleve 12—18 orsóval fon, a harisnyakötőgép sok ezer tűvel köt egyszerre stb. A szerszámok száma, melyekkel egyazon szerszámgép egyidejűleg játszik, eleve megszabadult ama szerves korláttól, mely a munkás kézművesszerszámát szűkre szabja.

Sok kézművesszerszámnál annak a különbségnek, amely az ember mint puszta hajtóerő és mint a tulajdonképpeni operátorral dolgozó munkás között fennáll, érzékileg különvált létezése van. Például a rokkánál a láb csak hajtóerőként hat, míg a tulajdonképpeni fonóműveletet a kéz végzi, amely az orsón dolgozik, húz és sodor. A kézművesszerszámnak éppen ez utóbbi részét ragadja meg az ipari forradalom elsőnek, és eleinte még meghagyja az embernek — azon új munka mellett, hogy a gépre szemével felügyeljen és annak tévedéseit kezével kijavítsa — a hajtóerő pusztán mechanikus szerepét. Olyan szerszámok ellenben, amelyekre az ember eleve csak mint egyszerű hajtóerő hat — mint például egy malom forgattyújánakforgatásakor⁹²*, szivattyúzáskor, a fújtató karjának fel és le mozgatásakor, mozsárban töréskor stb. —, igaz, elsőnek idézik elő az állatok, a víz, a szél mozgatóerőként való alkalmazását.⁹³* Ezek a szerszámok részben a manufaktúra-időszakban, szórványosan pedig már sokkal előtte gépekké nőnek, de nem forradalmasítják a termelési módot. Hogy kézműszerű formájukban is gépek már, az a nagyipar időszakában mutatkozik meg. Azok a szivattyúk például, amelyekkel a hollandusok 1836—37-ben a haarlemi tavat kiszivattyúzták, a közönséges szivattyúk elve szerint voltak szerkesztve, csakhogy dugattyúikat emberi kezek helyett óriási gőzgépek hajtották. A kovács közönséges és igen tökéletlen fújtatóját Angliában olykor még ma is átalakítják mechanikai légszivattyúvá pusztán azáltal, hogy karját gőzgéppel kötik össze. Maga a gőzgép, ahogyan a XVII. század végén a manufaktúra-időszak alatt feltalálták, és ahogyan a XVIII. század 80-as éveinek elejéig tovább létezett⁹⁴*, nem idézett elő ipari forradalmat.
⁹²* Mózes, az egyiptomi mondja: „Ne kösd be az ökörnek száját, mikor nyomtat.”¹⁰⁸ A keresztény-germán emberbarátok viszont a jobbágynak, akit az őrléshez hajtóerőként alkalmaztak, egy nagy fakorongot raktak a nyakába, hogy kezével ne vihessen lisztet a szájához.*
⁹³* Részben az erős esésű vizek hiánya, részben a különbeni vízfelesleg elleni harc arra kényszerítette a hollandusokat, hogy a szelet alkalmazzák hajtóerőül. Magát a szélmalmot Németországból kapták, ahol ez a találmány csinos harcot idézett elő a nemesség, a papok és a császár közt amiatt, hogy hármójuk közül ugyan kit „illet” a szél. Luft macht eigen [a levegő tulajdonná, illetve jobbággyá tesz], mondották Németországban, míg a szél Hollandiát szabaddá tette. Amit itt tulajdonná tett, az nem a hollandus volt, hanem a föld, a hollandus számára. Még 1836-ban 12 000, összesen 6000 lóerőnyi szélmalmot alkalmaztak Hollandiában, hogy az ország kétharmad részét a mocsárrá való visszaváltozástól megvédjék.*
⁹⁴* Bár Watt első, úgynevezett egyszeresen működő gőzgépe már nagyon tökéletesítette, mégis ebben a formájában puszta emelőgép maradt víz és sólé számára.*

Éppen fordítva, a szerszámgépek megalkotása volt az, ami a forradalmasított gőzgépet szükségessé tette. Mihelyt az ember, ahelyett hogy a szerszámmal hatna a munkatárgyra, már csak hajtóerőként hat egy szerszámgépre, a hajtóerőnek emberi izom álöltözetében való fellépése véletlenné lesz, és helyébe a szél, a víz, a gőz stb. léphet. Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy az ilyen változás gyakran nagy technikai módosításokat idéz elő az eredetileg kizárólag emberi hajtóerőre szerkesztett mechanizmusban. Manapság minden gépet, amelynek előbb még utat kell törnie magának, pl. varrógépet, kenyérdagasztó gépet stb., hacsak rendeltetésük eleve nem teszi lehetetlenné a kis méretet, úgy szerkesztenek meg, hogy emberi és tisztán mechanikai hajtóerőre egyaránt alkalmas legyen.

A gép, amelyből az ipari forradalom kiindul, az egyetlen szerszámot kezelő munkást olyan mechanizmussal helyettesíti, amely ugyanazon vagy egyenlő fajta szerszámok tömegével egyszerre operál és amelyet egyetlen hajtóerő mozgat, bármilyen is annak formája.⁹⁵* Itt áll előttünk a gép, de csak mint a gépi termelés egyszerű eleme.
⁹⁵* „Mindezen egyszerű szerszámok egyesülése, egyetlen motor által mozgásba hozva — gépet alkot.” (Babbage: „On the Economy of Machinery” [136. old.])*

A munkagép terjedelmének és egyidejűleg operáló szerszámai számának kibővülése tömegesebb mozgató mechanizmust, e mechanizmus pedig saját ellenállásának legyőzésére az emberinél hatalmasabb hajtóerőt feltételez, nem beszélve arról, hogy az ember egyforma és folytonos mozgás termelésére igen tökéletlen szerszám. Feltételezve, hogy az ember már csak mint egyszerű hajtóerő hat, tehát szerszáma helyébe egy szerszámgép lépett, a természeti erők most már mint hajtóerőt is helyettesíthetik. A manufaktúra-időszakból ránk maradt valamennyi nagy mozgatóerő közül a lóerő volt a legrosszabb, részint mert a lónak saját feje van, részint mert költséges és gyárakban csak korlátozott mértékben alkalmazható.⁹⁶*
⁹⁶* John C. Morton 1859 decemberében a Society of Arisban felolvasott egy tanulmányt a „földművelésben alkalmazott erőkről”. Ebben többek között ezeket mondta: „Minden javítás, amely előmozdítja a talaj egyformaságát, alkalmazhatóbbá teszi a gőzgépet tisztán mechanikai erő előállítására … Lóerőre ott van szükség, ahol girbegurba sövények és más akadályok meggátolják az egyforma cselekvést. Ezek az akadályok napról napra inkább eltűnnek. Olyan műveletekben, amelyek inkább az akarat kifejtését követelik meg és kevésbé a valóságos erőt, csakis az emberi szellem által percről percre irányított erő, tehát emberi erő alkalmazható.” Morton úr ezután gőzerőt, lóerőt és emberi erőt redukál a gőzgépeknél szokásos mértékegységre, ti. arra az erőre, amely 33 000 fontot egy perc alatt egy láb magasra emel, és kiszámítja, hogy egy gőzlóerő költsége a gőzgépnél 3 d., a lónál pedig 5 ½ d. óránként. Továbbá a lovat egészségének teljes fenntartásával csak 8 órán át lehet naponta alkalmazni. Gőzerő révén a művelt földön az egész év folyamán minden hét ló közül legalább hármat meg lehet takarítani, olyan önköltségi áron, amely nem nagyobb, mint a nélkülözhetővé tett lovaké az alatt a három vagy négy hónap alatt, amelyre valóságos felhasználásuk korlátozódik. Végül a gőzerő, azon mezőgazdasági műveleteknél, ahol alkalmazható, a lóerőhöz képest megjavítja a készítmény minőségét. A gőzgép munkájának elvégzésére 66 munkást kellene alkalmazni, óránként összesen 15 sh.-ért, a lovak munkájának elvégzésére pedig 32 embert, összesen 8 sh.-ért óránként.*

Mégis, a lovat a nagyipar gyermekkorában gyakran alkalmazták, amit az egykorú mezőgazdászok siránkozásán kívül már a mechanikai erőnek lóerőben való, máig fennmaradt kifejezése is tanúsít. A szél túl állhatatlan és ellenőrizhetetlen volt, és ezenkívül Angliában, a nagyipar szülőhelyén, már a manufaktúra-időszak alatt túlnyomórészt vízierőt alkalmaztak. Már a XVII. században megkísérelték, hogy két forgókövet, tehát két őrlőjáratot is, egy vízikerékkel hozzanak mozgásba. Az átviteli mechanizmus felduzzadt terjedelme azonban ekkor összeütközésbe került a most már elégtelen vízierővel, és ez az egyik körülmény, amely a súrlódás törvényeinek pontosabb vizsgálatára indított. Éppúgy a mozgatóerő egyenetlen hatása az olyan malmoknál, amelyeket lengőkarokkal való lökéssel és húzással hoztak mozgásba, a lendkerék elméletére és alkalmazására vezetett,⁹⁷* amely később olyan fontos szerepet játszik a nagyiparban. Ilymódon fejlesztette ki a manufaktúra-időszak a nagyipar első tudományos és technikai elemeit. Arkwright throstle-fonodáját kezdettől fogva vízzel hajtották. De a vízierőnek mint uralkodó hajtóerőnek a használata is megnehezítő körülményekkel járt együtt. Nem lehetett tetszőlegesen növelni és hiányán nem lehetett segíteni, olykor felmondta a szolgálatot és mindenekelőtt merőben helyi természetű volt.⁹⁸* Csak Watt második, úgynevezett kettősen működő gőzgépével találtak olyan elsődleges mozgatót, amely — szén és víz elfogyasztása révén — maga állítja elő mozgatóerejét, amelynek erőpotenciája teljességgel az ember ellenőrzése alatt áll, amely mozgékony és a mozgatás eszköze, amely városi, nem pedig falusi, mint a vízikerék, amely lehetővé teszi a termelés városokban való koncentrációját, ahelyett hogy, mint a vízikerék, szétszórná a vidéken⁹⁹*, amely technológiai alkalmazását tekintve egyetemes, a székhelyét illetően viszonylag kevéssé függ helyi körülményektől. Watt lángelméje megmutatkozik az 1784 áprilisában kiváltott szabadalom részletezésében, amelyben gőzgépét nem mint egy különös célokra szolgáló találmányt, hanem mint a nagyipar általános szereplőjét írja le. Olyan alkalmazásokra utal itt, amelyek közül némelyiket, mint például a gőzkalapácsot, több mint fél évszázaddal később vezették csak be. De kétségbe vonta a gőzgépnek tengerhajózásra való alkalmazhatóságát.
⁹⁷* Faulhaber, 1625; De Cous, 1688.*
⁹⁸* A turbinák modern találmánya megszabadítja a vízierő ipari kiaknázását sok korábbi korlátjától.*
⁹⁹* „A textil-manufaktúrák első idejében a gyár helye olyan folyóvíz létezésétől függött, amelynek elegendő esése volt ahhoz, hogy egy vízikereket forgasson; és bár a vízimalmok létesítése az otthonipar-rendszer felbomlásának kezdete volt, mégis a malmok, amelyeket szükségszerűen folyóvizek mellé helyeztek el, gyakran tekintélyes távolságra egymástól, inkább egy falusi mintsem városi rendszer részei voltak; csak a gőzerőnek a vízierő helyettesítőjeként való bevezetése után tömörültek a gyárak városokban és olyan helyeken, ahol a gőz termeléséhez szükséges szén és víz elegendő mennyiségben található. A gőzgép az ipari városok szülőanyja.” (A. Redgrave megállapítása, „Reports of the Insp. of Fact. 30th April 1860”, 36. old.)*

Utódai, Boulton és Watt, 1851-ben a londoni ipari kiállításon roppant gőzgépet állítottak ki ocean steamerek [óceánjáró gőzösök] számára.

Miután előbb a szerszámok az emberi szervezet szerszámaiból egy mechanikai készülék, a szerszámgép szerszámaivá változtak át, most már a mozgatógép is önálló, az emberi erő korlátai alól teljesen felszabadult formát kapott. Ezzel az egyes szerszámgép, amelyet eddig szemügyre vettünk, a gépi termelés puszta elemévé süllyed. Egy mozgatógép most már sok munkagépet hajthatott egyidejűleg. A mozgatógép az egyidejűleg mozgatott munkagépek számával nő, és az átviteli mechanizmus szerteágazó apparátussá tágul.

Ezek után kétféle dolgot kell megkülönböztetnünk: sok egyenlő fajta gép kooperációját és a géprendszert.

Az egyik esetben az egész készítményt ugyanaz a munkagép csinálja. Végrehajtja mindazokat a különböző műveleteket, amelyeket egy kézműves a szerszámával, például a takács a szövőszékével elvégzett, vagy amelyeket kézművesek különböző szerszámokkal, akár önállóan, akár egy manufaktúra tagjaiként sorjában hajtottak végre.¹⁰⁰*
¹⁰⁰* A manufaktúraszerű megosztás álláspontjáról nézve a szövés nem egyszerű, hanem ellenkezőleg, bonyolult kézműszerű munka volt, és ezért a mechanikus szövőszék olyan gép, amely nagyon sokféle műveletet végez. Egyáltalában téves elképzelés az, hogy a modern gépi berendezés eredetileg olyan műveleteket kerített hatalmába, amelyeket a munka manufaktúraszerű megosztása leegyszerűsített. A fonást és szövést a manufaktúra-időszakban új fajtákra különítették, szerszámaikat tökéletesítették és változatossá tették, de maga a munkafolyamat, amely semmi módon nem volt megosztva, kézműszerű maradt. Nem a munka, hanem a munkaeszköz az, amiből a gép kiindul.*

Például a modern levélboríték-manufaktúrában egy munkás a papírt hajtogatta a simítócsonttal, a másik a ragasztót kente fel, a harmadik áthajtotta a nyelvet, amelyre a névjelet nyomják rá, a negyedik a névjelet domborította stb., és mindegyik ilyen részműveletnél minden egyes borítéknak újabb kézbe kellett kerülnie. Egyetlen borítékgyártó gép mindezeket a műveleteket egy csapásra elvégzi, és 3000, sőt több borítékot készít óránként. Az 1862. évi londoni ipari kiállításon bemutattak egy amerikai papírzacskókészítő gépet, amely felvágja a papírt és 300 darabot enyvez, hajtogat és fejez be percenként. A manufaktúrában megosztott és sorrendben végzett összfolyamatot itt egy munkagép végzi el, amely különböző szerszámok kombinációja révén hat. Mármost akár csupán mechanikai újjászületése az ilyen munkagép egy bonyolultabb kézművesszerszámnak, akár kombinációja különböző fajta egyszerű, manufaktúraszerűen specializált szerszámoknak — a gyárban, azaz a gépi üzemre alapozott műhelyben mindannyiszor újra megjelenik az egyszerű kooperáció, mégpedig először is (a munkástól itt eltekintünk) mint egyenlő fajta és egyidejűleg összeműködő munkagépek térbeli összetömörülése. Így a szövőgyár sok mechanikai szövőszéknek, a konfekciógyár sok varrógépnek ugyanabban a munkaépületben való egymás mellett léte folytán jön létre. De itt technikai egység létezik, mert a sok egyenlő fajta munkagép egyidejűleg és egyenlően kapja impulzusát az átviteli mechanizmus révén a közös elsődleges mozgató szívverésétől, és ez a mechanizmus részben szintén közös, mert csak külön kifutások ágaznak ki belőle minden egyes szerszámgéphez. Ahogy a sok szerszám egy munkagép szerveit, éppúgy a sok munkagép most már csak ugyanazon mozgató mechanizmus egyenlő fajta szerveit alkotja.

Tulajdonképpeni géprendszer azonban csak ott lép az egyes önálló gép helyébe, ahol a munkatárgy különböző lépcsőfok-folyamatok összefüggő során fut át, amelyeket különböző fajta, de egymást kiegészítő szerszámgépek láncolata visz véghez. Itt újra megjelenik a manufaktúrára jellemző, munkamegosztás útján megvalósuló kooperáció, de most már részmunkagépek kombinációjaként. A különböző részmunkások — a gyapjú-manufaktúrában például a gyapjúverők, gyapjúfésülők, gyapjúnyírók, gyapjúfonók stb. — sajátos szerszámai most sajátossá lett munkagépek szerszámaivá változnak át, és e munkagépek mindegyike egy különös funkcióra szánt különös szerv a kombinált szerszámmechanizmus rendszerében. Azokban az ágakban, amelyekben először vezetik be a géprendszert, a manufaktúra nagyjában és egészében maga szolgáltatja számára a termelési folyamat megosztásának és ennélfogva szervezetének természetadta alapzatát.¹⁰¹*
¹⁰¹* A nagyipar korszaka előtt a gyapjú-manufaktúra volt Anglia uralkodó manufaktúrája. Ezért ott végezték a XVIII. század első felében a legtöbb kísérletet. A gyapotnak, amelynek mechanikai feldolgozása kevésbé fáradságos előkészületeket követel, a gyapjúval kapcsolatban szerzett tapasztalatok a javára váltak, mint ahogyan később megfordítva, a mechanikai gyapjúipar a mechanikai gyapotfonás és -szövés alapján fejlődik ki. A gyapjú-manufaktúra egyes elemeit csak az utóbbi évtizedek folyamán kebelezték be a gyári rendszerbe, például a gyapjúfésülést. „Mechanikai erő alkalmazása a gyapjúfésülés folyamatában … ami a »fésülőgép«, különösképpen a Lister-féle gép bevezetése óta kiterjedt gyakorlat … kétségtelenül azzal a hatással járt, hogy igen nagyszámú embert dobtak ki munkájából. A gyapjút azelőtt kézzel fésülték, leggyakrabban a fésülő cottage-ában. Most igen általános az, hogy a gyárban fésülik, és a kézi munka kiszorult, kivéve néhány különleges munkafajtát, amelyekben a kézzel fésült gyapjút még előnyben részesítik. A kézifésülők közül sokan foglalkoztatást találtak a gyárakban, de a kézifésülő terméke a gép termékéhez képest olyan csekély, hogy igen nagy számú fésülő foglalkoztatottsága megszűnt.” („Rep. of Insp. of Fact. fór 31st Oct. 1856”, 16. old.)*

Mindazonáltal azonnal lényeges különbség mutatkozik. A manufaktúrában a munkásoknak kell, elszigetelten vagy csoportokban, minden különös részfolyamatot kézművesszerszámukkal elvégezniük. A munkást a folyamathoz hozzáalkalmazzák, de előzőleg a folyamatot is hozzáidomítják a munkáshoz. A megosztásnak ez a szubjektív elve elesik a gépi termelésnél. Az összfolyamatot itt objektíven önmagában és önmagáért tekintik, összetevő szakaszaiban elemzik, és minden részfolyamat elvégzésének és a különböző részfolyamatok összekapcsolásának kérdését a mechanika, a kémia stb. technikai alkalmazása révén oldják meg¹⁰²*, miközben természetesen az elméleti felfogásnak továbbra is tökéletesednie kell a nagy méretekben felhalmozott gyakorlati tapasztalás révén.
¹⁰²* „A gyárrendszer elve tehát az, hogy … a munkának a művesek közötti megosztását vagy fokozatokra osztását a folyamatnak lényeges összetevőire való felosztásával helyettesíti.” (Ure: „Philosophy of Manufactures”, 20. old.)*

Minden részgép nyersanyagot szolgáltat a rákövetkezőnek, és minthogy valamennyien egyidejűleg működnek, a termék éppúgy folytonosan a maga képzési folyamatának különböző lépcsőfokain van, mint ahogy átmenőben van az egyik termelési szakaszból a másikba. Ahogyan a manufaktúrában a részmunkások közvetlen kooperációja meghatározott viszonyszámokat hoz létre a különös munkáscsoportok között, úgy a tagozott géprendszerben a részgépeknek egymás által való állandó foglalkoztatottsága meghatározott viszonyt hoz létre számuk, terjedelmük és sebességük között. A kombinált munkagép — ebben az esetben különböző fajta egyes munkagépeknek és ezek csoportjainak tagozott rendszere — annál tökéletesebb, minél folytonosabb az összfolyamat, azaz minél kevesebb megszakítással megy át a nyersanyag az első szakaszából az utolsóba, tehát minél inkább maga a mechanizmus és nem az emberi kéz továbbítja az egyik termelési szakaszból a másikba. A manufaktúrában a külön folyamatok elszigetelése magának a munkának a megosztása által adott elv, a kifejlett gyárban ezzel szemben a külön folyamatok folytonossága uralkodik.

A gépi berendezés valamely rendszere, akár egyenlő fajta munkagépek puszta kooperációján nyugszik, mint a szövődében, akár a különböző fajtájúak kombinációján, mint a fonodában, önmagában egyetlen nagy automata, mihelyt egy önmozgó elsődleges mozgató hajtja. Mindamellett lehet, hogy az összrendszert például a gőzgép hajtja, bár egyes szerszámgépeknek bizonyos mozgásokhoz még szükségük van a munkásra — ilyen a mule betolásához szükséges mozgás a selfacting mule [szelfaktor] bevezetése előtt, a finomfonásnál pedig még most is, vagy pedig a gép meghatározott részeit, mint valami szerszámot, a munkásnak irányítania kell munkájuk elvégzéséhez, például a gépépítésnél, mielőtt a slide restet (egy esztergakészüléket) selfactorrá [önműködővé] változtatták. Mihelyt a munkagép a nyersanyag feldolgozásához szükséges valamennyi mozgást emberi segédlet nélkül végzi el és már csak emberi utánasegítésre van szüksége, a gépi berendezés automatikus rendszerével rendelkezünk, amelyet azonban részleteiben állandóan tökéletesíteni lehet. Így például az a készülék, amely a fonógépet magától megállítja, mihelyt egyetlen fonal elszakad, továbbá a selfacting stop [vetülékvilla], amely a tökéletesített mechanikai szövőszéket állítja meg, mihelyt a vetélő orsójáról a vetülékfonal elfogy, egészen modern találmányok. Mind a termelés folyamatosságának, mind az automata-elv érvényesítésének példájául a modern papírgyár szolgálhat. A papírtermelésen egyáltalában előnyösen tanulmányozható az egyes esetben mind a különböző termelési módoknak a különböző termelési eszközök bázisán nyugvó különbsége, mind a társadalmi termelési viszonyoknak e termelési módokkal való összefüggése, mert a régebbi német papírkészítés a kézműszerű termelés mintáját, a XVII. századi Hollandia és a XVIII. századi Franciaország a tulajdonképpeni manufaktúra mintáját, a modern Anglia pedig az automatikus gyártás mintáját szolgáltatja ebben az ágban, ezenkívül Kínában és Indiában még létezik ugyanezen iparnak két különböző óázsiai formája.

A gépi üzem legfejlettebb alakja az olyan munkagépek tagozott rendszere, amelyek mozgásukat csak az átviteli gépezet közvetítésével egy központi automatától nyerik. Az egyes gép helyébe itt egy mechanikai szörnyeteg lép, melynek teste egész gyárépületeket tölt meg, és melynek démoni ereje eleinte óriási tagjainak szinte ünnepélyesen kimért mozgása mögé rejtőzik, majd számtalan tulajdonképpeni munkaszervének lázasan őrjöngő körtáncában tör ki.

Mule-ok, gőzgépek stb. már voltak, mielőtt lettek volna olyan munkások, akiknek kizárólagos foglalatossága gőzgépek, mule-ok stb. készítéséből állt, egészen úgy, mint ahogy az ember már viselt ruhát, mielőtt szabók lettek volna. Mégis Vaucanson, Arkwright, Watt és mások találmányai csak azért voltak kivitelezhetőek, mert e feltalálók a manufaktúra-időszak által készen szállított és tekintélyes számú ügyes mechanikai munkást találtak. E munkások egy része különböző szakmájú önálló kézművesekből állott, más része manufaktúrákban egyesült, amelyekben, mint korábban említettük, a munka megosztása különös szigorral uralkodott. A találmányok szaporodásával és az újonnan feltalált gépek iránti kereslet növekedésével mindinkább kifejlődött egyrészt a gépgyártás elkülönülése sokféle önálló ágra, másrészt a munka megosztása a gépépítő manufaktúrák belsejében. Itt tehát a manufaktúrában a nagyipar közvetlen technikai alapzatát pillantjuk meg. A manufaktúra termelte azt a gépi berendezést, amellyel a nagyipar, azokon a termelési területeken, amelyeket először megragadott, a kézmű- és manufaktúraszerű üzemet megszüntette. A gépi üzem tehát természetadta módon egy nem hozzámért anyagi alapzaton emelkedett ki. Bizonyos fejlődési fokon ezt az először készentalált, majd régi formájában továbbmenően kidolgozott alapzatot magát is forradalmasítania kellett, és saját termelési módjának megfelelő új bázist kellett teremtenie. Ahogyan az egyes gép törpe méretű marad, ameddig csak emberek mozgatják, és ahogyan a géprendszer nem fejlődhetett szabadon, mielőtt a készentalált hajtóerők — az állat, a szél, sőt a víz — helyébe a gőzgép nem lépett, éppúgy a nagyipar is meg volt bénítva egész fejlődésében, ameddig jellegzetes termelési eszköze, maga a gép, személyes erőnek és személyes ügyességnek köszönhette létezését, tehát ameddig az izmoknak attól a fejlettségétől, a pillantásnak attól az élességétől és a kéznek attól a virtuozitásától függött, amellyel a részmunkás a manufaktúrában és a kézműves a manufaktúrán kívül törpeszerszámát kezelte. Nem beszélve a gépeknek eredetük e módja okozta megdrágulásáról — olyan körülmény ez, amely tudatos motívumként uralkodik a tőkén —, a már gépileg űzött ipar terjeszkedése és a gépi berendezésnek új termelési ágakba való behatolása így továbbra is teljesen egy olyan munkáskategória növekedésétől függött, amelyet foglalatosságának félig művészi természete folytán csak fokozatosan és nem ugrásszerűen lehetett szaporítani. De bizonyos fejlődési fokon a nagyipar technikailag is összeütközésbe került kézmű- és manufaktúraszerű alapzatával. A mozgatógépek, az átviteli mechanizmus és a szerszámgépek terjedelmének növekedése, alkatrészeik nagyobb bonyolultsága, sokrétűsége és szigorúbb szabályossága, ami olyan mértékben következett be, ahogy a szerszámgép a kézműszerű modellről, amely a felépítésén eredetileg uralkodik, leszakította magát, és szabad, csak mechanikai feladata által meghatározott alakot öltött¹⁰³*, az automata-rendszer kialakulása és nehezen megmunkálható anyagoknak, például fa helyett vasnak, mind elkerülhetetlenebb alkalmazása — mindezeknek a természetadta feladatoknak a megoldása mindenütt beleütközött azokba a személyi korlátokba, amelyeket a manufaktúrában kombinált munkásszemélyzet is csak bizonyos fokig, de nem lényegileg tör át. Olyan gépeket, mint amilyen például a modern nyomdai sajtó, a modern gőzszövőszék és a modern kártológép, a manufaktúra nem szolgáltathatott.
¹⁰³* a mechanikai szövőszék első formájában főként fából, a javított, modern pedig vasból készült. Hogy kezdetben a termelési eszköz régi formája mennyire uralkodik új formáján, megmutatkozik többek között akkor, ha akár csak a legfelszínesebben is összehasonlítjuk a modern gőzszövőszéket a régivel, a vasöntödék modern fúvószerkezeteit a közönséges fújtató első gyámoltalan mechanikai újjászületésével, és talán minden másnál csattanóbb bizonyíték az a mostani mozdonyok feltalálása előtti mozdony-kísérlet, amelynek valójában két lába volt, és ezeket váltogatva emelgette, mint a ló. Csak miután a mechanika tovább fejlődik és gyakorlati tapasztalatok halmozódnak fel, határozza meg a formát teljesen a mechanikai elv és szabadul meg ezért ez a forma teljesen annak a szerszámnak hagyományos formájától, amely géppé változik.*

A termelési mód forradalmasodása az ipar egyik területén maga után vonja forradalmasodását a másikon. Ez elsősorban olyan iparágakra érvényes, amelyek bár a munka társadalmi megosztása folytán elszigeteltek, úgyhogy mindegyikük önálló árut termel, de mégis összefonódnak mint egy összfolyamat szakaszai. Így a gépi fonás gépi szövést tett szükségessé, és a kettő együtt szükségessé tette a mechanikai-kémiai forradalmat a fehérítésben, a nyomásban és a festésben. Így idézte elő másrészt a pamutfonás forradalmasodása a gyapotszálnak a magtól való elválasztására szolgáló gin feltalálását, és csak ezzel vált lehetővé a pamuttermelés a most szükséges nagy méretben¹⁰⁴*.
¹⁰⁴* A jenki Eli Whitney cotton ginjén a legújabb időkig lényegében kevesebbet változtattak, mint a XVIII. század bármely más gépén. Csak az utóbbi évtizedekben (1867 előtt) tette elavulttá Whitney gépét egy másik amerikai, Emery úr a (New York állambeli Albanyból) egy éppoly egyszerű, mint hatásos tökéletesítéssel.*

Az ipar és a földművelés termelési módjában bekövetkezett forradalom azonban forradalmat tett szükségessé a társadalmi termelési folyamat általános feltételeiben, azaz a közlekedési és szállítóeszközökben is. Mint ahogyan egy olyan társadalom közlekedési és szállítóeszközei, amelynek pivot-ja [tengelye] — hogy Fourier kifejezésével éljek — a kis földművelés a maga házi mellékiparával, valamint a városi kézművesség volt, már egyáltalán nem elégíthették ki a társadalmi munka megosztását kibővítő, a munkaeszközöket és a munkásokat koncentráló és gyarmati piacokra dolgozó manufaktúra-időszak termelési szükségleteit, és ezért valóban forradalmasodtak is, ugyanúgy a manufaktúra-időszaktól örökölt szállító- és közlekedési eszközök csakhamar elviselhetetlen kerékkötőivé váltak a nagyiparnak, amely a termelést lázas gyorsaságúvá változtatja, tömegméretűvé teszi, tőke-és munkástömegeket dob állandóan az egyik termelési területről a másikra, és világpiaci kapcsolatokat hoz újonnan létre. A közlekedés- és szállításügy ezért — eltekintve az egészen forradalmasodott vitorláshajó-építéstől — a folyami gőzhajók, vasutak, óceánjáró gőzhajók és távírók rendszere révén fokozatosan hozzáidomult a nagyipar termelési módjához. A félelmetes vastömegek azonban, melyeket most kovácsolni, hegeszteni, vágni, fúrni és formázni kellett, a maguk részéről olyan óriási gépeket követeltek, amelyeknek megteremtése meghaladta a manufaktúraszerű gépesítés erejét.

A nagyiparnak tehát hatalmába kellett kerítenie jellegzetes termelési eszközét, magát a gépet, és gépekkel kellett gépeket termelnie. Így teremtette csak meg adekvát technikai alapzatát és állt a saját lábára. A gépi üzem növekedésével a XIX. század első évtizedeiben a gépi berendezés fokozatosan valóban hatalmába kerítette a szerszámgépek gyártását. De csak a legutóbbi évtizedek folyamán hívta életre a roppant arányú vasútépítkezés és az óceáni gőzhajózás az elsődleges mozgatók építéséhez alkalmazott óriási gépeket.

A gépek gépekkel való gyártásának leglényegesebb termelési feltétele egy bármely erőpotenciára képes és egyúttal mégis teljesen ellenőrizhető mozgatógép volt. Ez már létezett a gőzgépben. De egyúttal gépi úton kellett termelni az egyes géprészekhez szükséges szigorúan mértani formákat, mint a vonal, sík, kör, henger, kúp és gömb. Ezt a problémát Henry Maudslay oldotta meg a XIX. század első évtizedében a slide rest feltalálásával, amelyet hamarosan önműködővé tettek és az esztergapadról, melyhez először készült, módosított formában átvittek más konstrukciós gépekre. Ez a mechanikai berendezés nem valamely különös szerszámot helyettesít, hanem magát az emberi kezet, amely egy meghatározott formát hoz létre azáltal, hogy vágószerszámok stb. élét a munkaanyag, például vas elé vagy rátartja, odailleszti és irányítja. Így sikerült az egyes géprészek mértani formáit „olyan könnyedséggel, pontossággal és gyorsasággal előállítani, amilyet semmiféle felhalmozott tapasztalat nem kölcsönözhetett a legügyesebb munkás kezének sem”.¹⁰⁵*
¹⁰⁵* „The Industry of Nations”, London 1855, II. rész, 239. old. Ugyanitt ez olvasható: „Bármennyire egyszerűnek és külsőleg jelentéktelennek tűnhet is az esztergapadoknak ez a tartozéka, úgy hisszük, mégsem mondunk túl nagyot, ha megállapítjuk, hogy befolyása a gépi berendezés használatának tökéletesítésére és elterjedésére éppoly nagy volt, mint amilyet magának a gőzgépnek Watt-féle tökéletesítései idéztek elő. Bevezetése egyszeriben minden gépi berendezés tökéletesedését és olcsóbbodását vonta magi után, s találmányokra és tökéletesítésekre ösztönzött.”*

Ha mármost szemügyre vesszük a gépépítésben alkalmazott gépi berendezésnek azt a részét, amely a tulajdonképpeni szerszámgépet alkotja, ismét megjelenik a kézművesszerszám, de óriási terjedelemben. A fúrógép operátora például egy roppant fúró, amelyet gőzgép hajt és amely nélkül viszont nagy gőzgépek és hidraulikus sajtók hengerét nem lehetne előállítani. A mechanikai esztergapad a közönséges lábbal hajtott esztergapad óriási új kiadása, a gyalugép vasból való ács, és ugyanazokkal a szerszámokkal dolgozza meg a vasat, amelyekkel az ács a fát; az a szerszám, amely a londoni hajóépítő üzemekben a lemezeket vágja, óriási borotva, a nyírógépnek, amely úgy vágja a vasat, mint a szabóolló a posztót, egy szörnyű nagy olló a szerszáma, a gőzkalapács meg közönséges kalapácsfejjel operál, de olyan súlyúval, hogy maga Thor sem tudná meglendíteni.¹⁰⁶* E Nasmyth feltalálta gőzkalapácsok egyike például többet nyom 6 tonnánál és 7 lábnyi függőleges eséssel zuhan egy 36 tonna súlyú üllőre. Játszva zúzza porrá a gránittömböt, és ugyanúgy képes arra is, hogy egymást követő könnyed ütésekkel puhafába szöget verjen.¹⁰⁷*
¹⁰⁶* Az egyik ilyen gép, amelyet Londonban paddle-whal shaftok [lapátkerék-tengelyek] kovácsolására használnak, a „Thor” nevet viseli. Egy 16 ½ tonna súlyú tengelyt ugyanolyan könnyedséggel kovácsol ki, mint a kovács a patkót.*
¹⁰⁷* A famegmunkáló gépek, amelyek kis méretben is alkalmazhatók, többnyire amerikai találmányok.*

Gépi berendezésként a munkaeszköz olyan anyagi létezési módra tesz szert, amely az emberi erőnek természeti erőkkel, a tapasztalatszerű gyakorlottságnak pedig a természettudomány tudatos alkalmazásával való helyettesítését feltételezi. A manufaktúrában a társadalmi munkafolyamat tagozódása tisztán szubjektív, részmunkások kombinációja; a géprendszerben a nagyiparnak egészen objektív termelési organizmusa van, amelyet a munkás mint meglevő anyagi termelési feltételt készentalál. Az egyszerű kooperációban, sőt a munka megosztása révén specializált kooperációban is az elszigetelt munkásnak a társadalmasított munkás által való kiszorítása még mindig többé-kevésbé véletlenként jelenik meg. A gépi berendezés, egyes később megemlítendő kivételekkel, csak a közvetlenül társadalmasított, vagyis közös munka kezében funkcionál. A munkafolyamat kooperatív jellege most tehát technikai szükségességgé lesz, amelyet magának a munkaeszköznek a természete diktál.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Marx – Tőke 1 – A munka megosztása és a manufaktúra – A manufaktúra tőkés jellege
(idézet: Marx és Engels válogatott művei 2)

5. A manufaktúra tőkés jellege
Nagyobb számú munkás egyazon tőke parancsnoksága alatt — ez a természetadta kiindulópontja mind egyáltalában a kooperációnak, mind a manufaktúrának. Megfordítva: a munka manufaktúraszerű megosztása az alkalmazott munkáslétszám növekedését technikai szükségszerűséggé fejleszti. A munkás-minimumot, melyet az egyes tőkésnek alkalmaznia kell, most a meglevő munkamegosztás írja elő neki. Másrészt a további megosztás előnyeinek a munkáslétszám további növelése a feltétele, és ez már csak az egyes csoportok megtöbbszörözése útján vihető keresztül. A tőke változó alkotórészével együtt azonban az állandónak is nőnie kell; gyarapodnia kell a közös termelési feltételek, mint például épületek, kemencék stb. terjedelmén kívül nevezetesen — mégpedig a munkások számánál sokkal gyorsabban — a nyersanyagnak is. Az adott idő alatt adott munkamennyiség által elfogyasztott nyersanyag tömege ugyanabban az arányban nő, mint a munkamegosztás következtében a munka termelőereje. Az egyes tőkések kezében levő tőke növekvő minimális terjedelme, illetve a társadalmi létfenntartási eszközöknek és termelési eszközöknek tőkévé való növekvő átváltozása tehát a manufaktúra technikai jellegéből fakadó törvény.⁶²*
⁶²* „Nem elegendő, hogy a társadalomban meglegyen a kézművességek alosztályokra osztásához szükséges tőke” (úgy kellene mondania, az ehhez szükséges létfenntartási és termelési eszközök); „ezenkívül szükséges, hogy e tőke a vállalkozók kezében elég tetemes tömegekben legyen felhalmozva ahhoz, hogy őket a nagybani munkára képessé tegye … Minél inkább növekszik a munkamegosztás, annál tetemesebb, szerszámokban, nyersanyagokban stb. meglevő tőkére van szükség ugyanolyan számú munkás állandó foglalkoztatásához.” (Storch: „Cours d’économic politique”, párizsi kiadás, I. köt. 250—251. old.) „A termelési szerszámok koncentrációja és a munkamegosztás éppen olyan elválaszthatatlanok egymástól, mint a politika területén a közhatalom központosítása és a magánérdekek megoszlása.” (Karl Marx: „Misére de la philosophie etc.”, 134. old. [Marx és Engels Művei. 4. köt. 146. old.])*

Mint az egyszerű kooperációban, a manufaktúrában is a funkcionáló munkaszervezet a tőke egyik létezési formája. A sok egyéni részmunkásból összetett társadalmi termelési mechanizmus a tőkés tulajdonában van. A munkák kombinációjából eredő termelőerő ezért a tőke termelőerejeként jelenik meg. A tulajdonképpeni manufaktúra nemcsak hogy a tőke parancsnoklása és fegyelme alá veti a korábban önálló munkást, hanem ezenfelül hierarchikus tagozódást is teremt maguk a munkások között. Míg az egyszerű kooperáció az egyesek munkamódját nagyjában és egészében változatlanul hagyja, a manufaktúra a munkamódot alapjaiban forradalmasítja és az egyéni munkaerőt gyökerében ragadja meg. A munkást abnormissá nyomorítja, mert részletügyességét melegházszerűen érleli azáltal, hogy a termelő törekvések és adottságok egész világát elnyomja benne, mint ahogy a La Plata államokban azért vágják le az egész állatot, hogy bőrét vagy faggyúját megszerezzék. Nemcsak hogy a különös részmunkákat különböző egyének között osztják el, hanem magát az egyént is felosztják, egy részmunka önműködő gépezetévé változtatják⁶³* és valóra váltják Menenius Agrippa ízetlen meséjét⁹⁸, amely az embert saját teste puszta töredékeként ábrázolja.⁶⁴* A munkás eredetileg azért adja el munkaerejét a tőkének, mert hiányzanak az anyagi eszközei egy áru termeléséhez, most viszont maga az egyéni munkaereje mondja fel a szolgálatot, mihelyt nem adják el a tőkének. Az egyéni munkaerő már csak olyan összefüggésben funkcionál, amely csupán eladása után létezik, a tőkés műhelyében. A manufaktúramunkás, minthogy természeti adottságában képtelenné vált arra, hogy valami önálló dolgot végezzen, termelő tevékenységet már csak mint a tőkés műhelyének tartozéka fejt ki.⁶⁵* Miként a kiválasztott népnek homlokára volt írva, hogy Jehova tulajdona, úgy a munka megosztása a manufaktúramunkásra jegyet üt, amely őt a tőke tulajdonává bélyegzi.
⁶³* Dugald Stewart a manufaktúramunkásokat „a munka részleteinek elvégzésére alkalmazott … eleven automatáknak” nevezi. („Works”, VIII. köt. 318. old.)*
⁶⁴* A koralloknál minden egyén valóban az egész csoport gyomra. De tápanyagot juttat a csoportnak ahelyett, hogy, mint a római patrícius, elszedné tőle.*
⁶⁵* „Az a munkás, akinek egy egész mesterség van a kezében, mindenütt hozzáfoghat ipara gyakorlásához és megkeresheti az eszközöket megélhetéséhez: a másik” (a manufaktúramunkás) „csak tartozék, akinek, társaitól elválasztva, nincs többé sem képessége, sem függetlensége, és aki kénytelen elfogadni azt a törvényt, amelyet ráerőszakolni jónak látnak.” Storch: „Cours d’économie politique”. pétervári kiadás. 1815, I. köt. 204. old.)*

Az ismeretek, az értelem és az akarat, amelyeket az önálló paraszt vagy kézműves, hacsak kis méretben is, de kifejleszt — miként a vadember a háború egész művészetét személyi fortélyként gyakorolja —, most már csak a műhely egésze számára szükségesek. A termelés szellemi potenciái az egyik oldalon kibővítik méretüket, mert sok oldalon eltűnnek. Amit a részmunkások elveszítenek, az koncentrálódik velük szemben a tőkében.⁶⁶* A munka manufaktúraszerű megosztásának egyik terméke az, hogy az anyagi termelési folyamat szellemi potenciáit mint idegen tulajdont és mint rajtuk uralkodó hatalmat szembeállítja a részmunkásokkal. Ez az elválási folyamat elkezdődik az egyszerű kooperációban, ahol a tőkés az egyes munkásokkal szemben a társadalmi munkaszervezet egységét és akaratát képviseli. Kifejlődik a manufaktúrában, amely a munkást részmunkássá csonkítja. Kiteljesedik a nagyiparban, amely a tudományt mint önálló termelési potenciát a munkától elválasztja és a tőke szolgálatába hajtja.⁶⁷*
⁶⁶* A. Ferguson: „History of Civil Society”, 281: old.: „Az egyik, úgy lehet, megnyerte azt, amit a másik elvesztett.”*
⁶⁷* „A tudás embere és a termelő munkás messze el vannak választva egymástól, és a tudomány, ahelyett hogy a munkás kezében a munkás saját termelőerőit őneki magának szaporítaná, csaknem mindenütt szembefordult vele … Az ismeret olyan szerszámmá lesz, amely alkalmas arra, hogy a munkától elválasszák és vele szembeszegezzék.” (W. Thompson: „An Inquiry into the Principles of the Distribution of Wealth” [Vizsgálódás a gazdagság elosztásának elveiről], London 1824, 274. old.)*

A manufaktúrában az összmunkásnak és ezért a tőkének társadalmi termelőerőben való meggazdagodása a munkás egyéni termelőerőkben való elszegényedését feltételezi. „A tudatlanság szülőanyja az iparnak, akárcsak a babonának. A gondolkodás és a képzelőerő alá van vetve a tévedésnek, de a láb vagy a kéz mozgatásának megszokása sem az egyiktől, sem a másiktól nem függ. A manufaktúrák tehát ott virágzanak a leginkább, ahol a leginkább megszabadulnak a szellemtől, olymódon, hogy a műhelyt egy gépnek lehet tekinteni, melynek részei emberek.”⁶⁸* Valóban, a XVIII. század közepén egyes manufaktúrák bizonyos egyszerű műveletekre, amelyek azonban gyári titkok voltak, előszeretettel alkalmaztak félkegyelműeket.⁶⁹*
⁶⁸* A. Ferguson: „History of Civil Society”, 280. old.*
⁶⁹* . D. Tuckett. „A History of the Past and Present State of the Labouring Population” [A dolgozó népesség múltbeli és jelenlegi helyzetének története], London 1846, I. köt. 148. old.*

„Az emberek nagy többségének szelleme”, mondja A. Smith, „szükségszerűen mindennapi foglalatosságaikból és foglalatosságaikon fejlődik ki. Egy embernek, aki egész életét néhány egyszerű művelet elvégzésére fordítja… nincs alkalma értelmét gyakorolni… Általában olyan ostoba és tudatlan lesz, amennyire ez emberi teremtménynél lehetséges.” A részmunkás eltompultságának ecsetelése után Smith így folytatja: „Mozdulatlan életének egyformasága természetesen szellemének bátorságát is megrontja… Szétrombolja még testének energiáját is, és képtelenné teszi arra, hogy erejét lendületesen és kitartóan alkalmazza azon a részletfoglalatosságon kívül, melyre ránevelték. Különös szakmájában való ügyessége így intellektuális, társadalmi és hadi erényeinek rovására megszerzettnek látszik, de minden ipari és civilizált társadalomban ez az az állapot, amelybe a dolgozó szegénynek (the labouring poor), azaz a nép nagy tömegének szükségképpen süllyednie kell.”⁷⁰* Hogy a néptömegeknek a munkamegosztásból eredő teljes elsatnyulását megakadályozza, A. Smith állami úton való népoktatást javasol, bár óvatosan homöopata adagokban. Ezzel következetesen polemizál francia fordítója és kommentátora, G. Garnier, aki az első francia császárság alatt természetszerűleg szenátorrá vedlett. Szerinte a népoktatás beleütközik a munkamegosztás elemi törvényeibe, és vele „egész társadalmi rendszerünket halálra szánnák”. „A munka minden más megosztásához hasonlóan”, mondja, „a kétkezi munka és az értelmi munka közötti megosztás⁷¹* abban a mértékben lesz kifejezettebb és határozottabb, amilyen mértékben gazdagabb lesz a társadalom” (helyesen alkalmazza ezt a kifejezést a tőkére, a földtulajdonra és ezek államára). „A munkának ez a megosztása, mint minden más megosztás, múltbeli haladás okozata és jövőbeli haladás oka… Szabad-e hát a kormánynak ellene hatnia a munka e megosztásának és feltartóztatnia annak természetszerű menetét? Szabad-e az állami bevételek egy részét arra a kísérletre fordítania, hogy a munkának két osztályát, amelyek a maguk megosztására és elválasztására törekszenek, összezavarja és összekeverje?”⁷²*
⁷⁰* A. Smith: „Wealth of Nations”, V. könyv, I. fej. [III. rész,] II. cikkely. Mint a munkamegosztás hátrányos következményeit kifejtő A. Ferguson tanítványa, A. Smith e pontot illetően nagyon is tisztán látott. Művének bevezetésében, ahol a munkamegosztást ex professo [hivatásszerűen] ünnepli, csak futólag utal a munkamegosztásra mint a társadalmi egyenlőtlenségek forrására. Csak az állami jövedelemről szóló, V. könyvben reprodukálja Fergusont. A „Misére de la philosophie”-ban elmondottam a szükségest Ferguson, A. Smith, Lemontey és Say munkamegosztásra vonatkozó bírálatának történelmi viszonyáról, és ugyancsak ott először ábrázoltam a munka manufaktúraszerű megosztását a tőkés termelési mód sajátos formájaként. (I. m. 122. sk. old. [Marx és Engels Művei. 4. köt. 138—140. old.])*
⁷¹* Ferguson már a „History of Civil Society”-ban, a 281. oldalon, megmondja: „Olyan korszakban, melyben mindent különválasztottak, maga a gondolkodás is külön mesterséggé válhat.”*
⁷²* G. Garnier fordításának V. kötete, 4—5. old.*

Bizonyos szellemi és testi elnyomorodás elválaszthatatlan még a munkának a társadalom egészén belüli megosztásától is. Minthogy azonban a manufaktúraidőszak a munkaágak e társadalmi széthasítását sokkal tovább viszi, másrészt a ránézve sajátságos megosztással először ragadja meg az egyént életének gyökerénél, ezért először ez az időszak szolgáltat anyagot és ösztönzést az ipari kórtanhoz.⁷³*
⁷³* Ramazzini, a gyakorlati orvostudomány professzora Padovában, 1713-ban tette közzé „De morbis artificum” [Értekezés a kézművesek betegségeiről] című művét, amelyet 1777-ben lefordítottak franciára, 1841-ben újra kinyomtattak az „Encyclopédie des sciences médicales, ⁷éme division, Auteurs classiques”-ban. A nagyipar időszaka Ramazzini munkásbetegség-katalógusát természetesen nagyon megnövelte. Lásd többek között „Hygiéne physique et morale de l’ouvrier dans les grandes villes en général, et dans la ville de Lyon en particulier. Par le dr. A. L. Fonteret”, Párizs 1858, és „Krankheiten, welche verschiedenen Ständen, Altern und Geschlechtern eigentümlich sind”, 6. köt., Ulm 1840. 1854-ben a Society of Arts⁹⁹ az ipari kórtan ügyében vizsgálóbizottságot nevezett ki. Az e bizottság által összegyűjtött okmányok listája a „Twickenham Economic Museum” katalógusában található. Nagyon fontos a hivatalos „Reports on Public Health” anyaga. Lásd továbbá Eduard Reich, M. D.: „Über die Entartung des Menschen”, Erlangen 1868.*

„Egy embert felosztani annyit tesz, mint kivégezni, ha rászolgál a halálos ítéletre, orvul meggyilkolni, ha nem szolgál rá. A munka felosztása egy nép meggyilkolása.”⁷⁴*
⁷⁴* „To subdivide a man is to execute him, if he deserves the sentence, to assassinate him, if he does not … the subdivision of labour is the assassination of a people.” (D. Urquhart: „Familiar Words” [Bizalmas szavak], London 1855, 119. old.) Hegelnek igen eretnek nézetei voltak a munkamegosztásról. „Művelt embereken mindenekelőtt az olyanok érthetők, akik mindent meg tudnak csinálni, amit mások tesznek” — mondja Jogfilozófiájában.¹⁰⁰*

A munka megosztásán nyugvó kooperáció, vagyis a manufaktúra, kezdeteiben természetadta képződmény. Mihelyt némileg megszilárdult és kiterjedt, a tőkés termelési mód tudatos, tervszerű és rendszeres formájává lesz. A tulajdonképpeni manufaktúra története megmutatja, hogyan nyeri el a munkának a manufaktúrára nézve sajátságos megosztása először tapasztalatszerűen, mintegy a cselekvő személyek háta mögött, a tárgyhoz illő formákat, azután pedig hogyan törekszik — akárcsak a céhes kézművesség — az egyszer megtalált formát hagyományosan megrögzíteni, és hogyan rögzíti is meg egyes esetekben évszázadokon át. Ha ez a forma megváltozik, akkor e változás — hacsak mellékes dolgokban nem — mindig csak a munkaszerszámok forradalma következtében jön létre. A modern manufaktúra — itt nem a gépi berendezésen nyugvó nagyiparról beszélek — vagy már készentalálja a nagy városokban, ahol keletkezik, a disjecta membra poetae-t és csak össze kell gyűjtenie őket szétszórtságukból, így van például a ruhamanufaktúránál; vagy pedig a megosztás elve magától értetődő, amennyiben egyszerűen a kézműszerű termelés különböző műveleteit (például a könyvkötészet esetében) különös munkások kizárólagos sajátjává teszik. Még egyheti tapasztalatba sem kerül ilyen esetekben az egyes funkciókhoz szükséges kezek viszonyszámát megtalálni.⁷⁵*
⁷⁵* A kedélyes hit a feltalálói zsenialitásban, amelyet az egyes tőkés a munka megosztásában a priori gyakorol, már csak német professzoroknál található meg, mint például Roscher úrnál, aki a tőkésnek, kinek Jupiter-fejéből a munka megosztása készen pattan ki, hálaképpen „különféle munkabéreket” ajánl fel. A munka megosztásának nagyobb vagy csekélyebb mérvű alkalmazása az erszény teltségétől és nem a zsenialitás nagyságától függ.*

A kézműszerű tevékenység elemzése, a munkaszerszámok specializálása, a részmunkások kialakítása, továbbá e részmunkásoknak egy összmechanizmussá való csoportosítása és kombinálása révén a munka manufaktúraszerű megosztása megteremti a társadalmi termelési folyamatok minőségi tagozódását és mennyiségi arányosságát, tehát a társadalmi munka meghatározott szervezetét, és ezzel egyúttal kifejleszti a munka új, társadalmi termelőerejét. A munka manufaktúraszerű megosztása, mint a társadalmi termelési folyamat sajátosan tőkés formája — márpedig a készentalált alapzatokon nem is fejlődhetett ki másképp, mint a tőkés formában —, csak különös módszer arra, hogy relatív értéktöbbletet hozzanak létre, vagyis hogy a tőke önértékesítését — amit társadalmi gazdagságnak, „Wealth of Nations-nek” stb. neveznek — a munkások rovására növeljék. E megosztás a munka társadalmi termelőerejét nemcsak hogy a munkás helyett a tőkés számára fejleszti ki, hanem az egyéni munkás elnyomorítása révén teszi ezt. A tőke munka feletti uralmának új feltételeit termeli meg. Ezért egyrészt úgy jelenik meg, mint történelmi haladás és szükségszerű fejlődési mozzanat a társadalom gazdasági alakulási folyamatában, másrészt viszont úgy, mint a civilizált és rafinált kizsákmányolás egyik eszköze.

A politikai gazdaságtan, amely mint külön tudomány csak a manufaktúra-időszakban jelentkezik, a munka egyáltalában-való társadalmi megosztását csak a munka manufaktúraszerű megosztásának álláspontjáról veszi szemügyre⁷⁶*, mint eszközt arra, hogy ugyanazzal a munkamennyiséggel több árut termeljenek, ennélfogva az árukat olcsóbbítsák és a tőke felhalmozását gyorsítsák. A mennyiség és a csereérték e hangsúlyozásával a legélesebb ellentétben a klasszikus ókor írói kizárólag a minőséghez és a használati értékhez tartják magukat.⁷⁷* A társadalmi termelési ágak elválása következtében az árukat jobban készítik el, az emberek különböző törekvései és tehetségei megfelelő működési területeket választanak maguknak⁷⁸*; és korlátozódás nélkül sehol sem lehet jelentős dolgot művelni.⁷⁹*
⁷⁶* Régebbi írók, mint például Petty, mint az „ Advantages of the East India Trade” névtelen szerzője és mások A. Smithnél határozottabban leszögezik a munka manufaktúraszerű megosztásának tőkés jellegét.*
⁷⁷* A modernek között kivétel néhány XVIII. századi író, ami a munka megosztására vonatkozólag szinte csak az ókoriakat ismétli, mint például Beccaria és James Harris. Így Beccaria: „A tapasztalat mindenkit megtanít arra, hogy ha kezét és elméjét mindig ugyanolyan fajta munkákhoz és termékekhez használja, akkor könnyebb, bőségesebb és jobb eredményeket ér el, mint ha mindenki elszigetelten, egymaga csinálna minden számára szükséges dolgot… Ily módon az emberek a köz és saját maguk hasznára különféle osztályokra és állapotokra oszlanak.”(Cesare Beccaria: „Elementi di Economia Pubblica” [A közgazdaságtan elemei], Custodi kiadása, „Parte moderna”, IX. köt. 28. old.) James Harris, később Earl of Malmesbury, aki pétervári követségéről írott „Diaries”-e révén vált híressé, maga mondja egy jegyzetében „Dialogue concerning Happiness”-éhez (London 1741¹⁰¹, később újra lenyomatva a „Three Treatises etc.”-ben, III. kiad., London 1772, [292. old.]): „Az egész érv, amelyet annak bizonyítására hoznak fel, hogy a társadalom természetes” (tudniillik a „foglalatosságok megosztása” révén), „Platón Respublikájának második könyvéből való.”*
⁷⁸* Így az „Odüsszeiá”-ban, XIV. 228: „Más-más munkákban lel más-más ember örömre” és Arkhilokhosz, Sextus Empiricusnál: „Más-más ember más-más munkával vidámodik fel szívében.”¹⁰²*
⁷⁹* „Értett sok munkához, mindhez rosszul azonban.”¹⁰³ — Az athéni, mint árutermelő, fölötte érezte magát a spártainak, mert ez utóbbi a háborúban emberekkel ugyan rendelkezhetett, de pénzzel nem, mint ahogy Thuküdidész mondatja Periklésszel abban a beszédében, amelyben az athéniakat a peloponnészoszi háborúra tüzeli: „Testükkel viselni háborút az emberek közül a maguk dolgozók készebbek, mint pénzzel.” (Thukudidesz: I. könyv, 141. fej.) Mégis eszményük, az anyagi termelésben is, az [autarkia, önmagával beérés] maradt, amely szemben áll a munka megosztásával, „azoknál van ugyanis a jó, akiknél az önmagukkal beérés is”. Emellett mérlegelnünk kell azt, hogy még a 30 zsarnok bukása idején¹⁰⁴ sem akadt 5000 athéni, akinek ne lett volna földtulajdona.*

A munka megosztása tehát tökéletesebbé teszi a terméket és a termelőt. Ha alkalmilag a terméktömeg növekedését is megemlítik, akkor ezt csak a használati érték nagyobb bőségére vonatkozólag teszik. Egy szóval sem említik a csereértéket, az áruk olcsóbbodását. Ez a használati értéket szem előtt tartó álláspont uralkodik mind Platónnál⁸⁰*, aki a munka megosztását a rendek társadalmi elválásának alapzataként tárgyalja, mind Xenophónnál⁸¹*, aki jellegzetesen polgári ösztönével már közelebb kerül a munka műhelyen belüli megosztásához.
⁸⁰* Platón a munka közösségén belüli megosztását a szükségletek sokoldalúságából és az egyének hajlamainak egyoldalúságából kiindulva fejti ki. Fő szempontja az, hogy a munkásnak kell igazodnia a műhöz, nem a műnek a munkáshoz, ami elkerülhetetlen akkor, ha különböző művességeket űz egyszerre, tehát az egyiket vagy a másikat mint mellékmunkát űzi. „Mert a tennivaló nem akar a tevő szabad idejére várni, hanem szükséges, hogy a tevő igazodjék a tennivalóhoz, de ne úgy, mint mellékmunkához. — Ez szükséges. — Eszerint hát több lesz minden, meg szebb és könnyebb, ha egy ember egyet csinál, természete szerint és a helyes időben, egyéb foglalatosságtól menten.” („De Republica”, II. könyv [11. fej.] Baiter, Orelli etc. kiadása). Hasonlóképpen Thuküdidésznél, i. m. 142. fej: „A hajózás mesterség, éppúgy, mint akármi más, és nem lehet alkalmilag előforduló esetekben mellékmunkaként űzni, sőt inkább mellette semmi mást nem lehet mellékmunkaként végezni ” Ha a műnek, mondja Platón, várnia kell a munkásra, akkor sokszor elszalasztják a termelés kritikus időpontját és elrontják a készítményt, [a munka helyes ideje veszendőbe megy]. Ezt a platóni eszmét viszontlátjuk az angol fehérítőüzemek tulajdonosainak tiltakozásában a gyári torvény ama záradéka ellen, amely meghatározott étkezési órát állapít meg valamennyi munkás számára. Üzletük nem igazodhat a munkásokhoz, mert „a leperzselés, mosás, fehérítés, mángorlás, préselés és festés különböző műveletei közül egyiket sem lehet egy adott pillanatban abbahagyni a károsodás kockázata nélkül … Ugyanazon étkezési óra kikényszerítése az összes munkások számára esetleg értékes javakat dönthet a befejezetlen műveletek miatti károsodás kockázatába.” Le platonisme oú va-t-il se nicher [a platonizmus hová be nem fészkelődik]*
⁸¹* Xenophón elbeszéli, hogy a perzsa király asztaláról étkeket kapni nemcsak megtisztelő dolog, hanem ezek az étkek sokkal ízletesebbek is, mint a többiek. „És ebben nincs semmi csodálatos, mert ahogy a többi mesterség a nagy városokban különösképp tökéletesült, éppúgy a királyi étkeket is egészen sajátosan készítik el. Mert a kis városokban ugyanaz készít fekvőhelyet, ajtót, ekét, asztalt; sokszor ezenfelül még házakat is épít, és meg van elégedve, ha akár így is elégséges vevőkört talál megélhetéséhez. Tisztára lehetetlen, hogy egy ember, aki ilyen sokfélét űz, mindent jól csináljon. A nagy városokban azonban, ahol mindegyik sok vevőre talál, elegendő egy kézművesség is, hogy emberét táplálja. Sőt sokszor nem kell ehhez még egy egész szakma sem, hanem az egyik férficipőket, a másik női cipőket készít. Itt-ott az egyik pusztán a cipők megvarrásából, a másik kiszabásukból él, az egyik pusztán kiszabja a ruhákat, a másik csak összeállítja a darabokat. Szükséges mármost, hogy a legegyszerűbb munka elvégzője munkáját feltétlenül a legjobban is csinálja. Éppígy van a szakácsmesterséggel is.” (Xenophón: „Cyropaedia” [Kürosz neveltetése], VIII. könyv, 2. fej.) A kizárólagos hangsúly itt a használati érték elérendő jóságán van, ámbár már Xenophón is a munkamegosztás fokát a piac terjedelmétől függőnek tudja

Platón Respublikája, amennyiben a munka megosztását mint az állam alakító elvét fejti ki, csak athéni eszményesítése az egyiptomi kasztrendszernek, ahogyan Egyiptom ipari mintaországnak számít más kortársai, például Iszokratész szemében is⁸²*, és ezt a jelentőségét még a római császárkor görögjei számára is megtartotta.⁸³*
⁸²* „Ő” (Busiris) „mindenkit különleges kasztokba osztott… megparancsolta, hogy mindig ugyanazok űzzék ugyanazokat a foglalatosságokat, mert tudta, hogy azok, akik foglalkozásukat váltogatják, semmiféle foglalatosságban nem lesznek alaposak; azok azonban, akik állandóan ugyanannál a foglalkozásnál maradnak, mindent a legtökéletesebben visznek véghez. Így hát valóban azt fogjuk látni, hogy a művességek és mesterségek tekintetében jobban felülmúlták versenytársaikat, mint máskülönben a mester a kontárt, és a berendezés tekintetében, amely által a királyi uralmat és az egyéb államalkotmányt fenntartják, olyan kiválóak, hogy a híres filozófusok, akik erről beszelni vállalkoznak, Egyiptom államalkotmányát mindenekfelett dicsérték.” (Iszokratész „Busiris”, 8 fej.)*
⁸³* Vö Diodorus Siculus*

A tulajdonképpeni manufaktúra-időszak alatt, vagyis azon időszak alatt, amelyben a manufaktúra a tőkés termelési mód uralkodó formája, a benne meglevő tendenciák teljes megvalósulása sokoldalú akadályokba ütközik. Ámbár, mint láttuk, a manufaktúra a munkások hierarchikus tagozása mellett a tanult és tanulatlan munkások egyszerű elválását is megteremti, az utóbbiak száma az előbbiek túlnyomó befolyása miatt igen korlátozott marad. Ámbár a külön műveleteket eleven munkaszervei érettségének, erejének és fejlődésének különböző fokához idomítja és ezért a nők és a gyermekek termelő kiaknázására sarkall, ez a tendencia nagyjában és egészében meghiúsul a férfimunkások szokásain és ellenállásán. Ámbár a kézműszerű tevékenység szétbontása a munkások képzési költségeit és ezért értékét csökkenti, a nehezebb részmunkákhoz továbbra is hosszabb tanulási idő szükséges, és ezt ott is, ahol felesleges, a munkások féltékenyen fenntartják. Például Angliában a laws of apprenticeship [tanonctörvények] hétéves tanidejűkkel a manufaktúra-időszak végéig teljes érvényben maradtak, és csak a nagyipar dobta sutba őket. Minthogy a kézműves ügyesség marad a manufaktúra alapzata és a manufaktúrában funkcionáló összmechanizmusnak nincs maguktól a munkásoktól független objektív csontváza, a tőke állandóan viaskodik a munkások engedetlenségével. „Az emberi természet gyengesége”, kiált fel Ure barátunk, „oly nagy, hogy minél ügyesebb a munkás, annál önfejűbb és nehezebben kezelhető lesz, és következésképpen hóbortos hangulataival súlyos károkat okoz az összmechanizmusnak.”⁸⁴* Ezért az egész manufaktúra-időszakot végigkíséri a munkások fegyelmezetlensége miatti panasz.⁸⁵*
⁸⁴* Ure: „Philosophy of Manufactures”, 20 old.*
⁸⁵* A szövegben mondottak sokkal inkább érvényesek Angliára, mint Franciaországra, és Franciaországra inkább, mint Hollandiára.*

És ha nem állanának rendelkezésünkre egykorú írók tanúskodásai, akkor is az egyszerű tények — hogy a XVI. századtól a nagyipar korszakáig a tőkének nem sikerül a manufaktúra-munkások egész rendelkezésükre álló munkaidejét hatalmába kerítenie, hogy a manufaktúrák rövid életűek és a munkások be- és kivándorlása következtében elhagyják az egyik országban levő székhelyüket és egy másik országban telepednek meg — könyvtárak helyett beszélnének. „Rendet kell teremteni ilyen vagy olyan módon” — kiált fel 1770-ben az „Essay on Trade and Commerce” többször idézett szerzője. Rendet, visszhangzik 66 évvel később dr. Andrew Ure szájából, a „rend” hiányzott „a munka megosztásának skolasztikus dogmáján” nyugvó manufaktúrában, és „Arkwright megteremtette a rendet”.

Amellett a manufaktúra a társadalmi termelést sem egész terjedelmében megragadni, sem mélységében forradalmasítani nem tudta. Mint gazdasági mestermű emelkedett magasra a városi kézművesség és a falusi háziipar széles alapzatán. Saját szűk technikai bázisa egy bizonyos fejlődési fokon ellentmondásba került az önmagateremtette termelési szükségletekkel.

A manufaktúra egyik legkiteljesedettebb képződménye a maguknak a munkaszerszámoknak és kiváltképpen a már alkalmazott bonyolult mechanikai készülékeknek a termelésére szolgáló műhely volt. „Egy ilyen műhely”, mondja Ure, „a munka megosztását a maga sokféle fokozatában tárta szemünk elé. Fúrónak, vésőnek, esztergapadnak mind megvolt a saját munkása, hierarchikusan tagozottan ügyességük foka szerint.”¹⁰⁵ A munka manufaktúraszerű megosztásának ez a terméke maga viszont gépeket termelt. Ezek megszüntetik a kézműszerű tevékenységet mint a társadalmi termelés szabályozó elvét. Így egyrészt elhárítják a technikai okát annak, hogy a munkást élethossziglan egy részfunkcióhoz csatolják. Másrészt leomlanak a korlátok, amelyeket ugyanez az elv a tőke uralmának még útjába állított.

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Marx – Tőke 1 – A munka megosztása és a manufaktúra – Munka megosztása
(idézet: Marx és Engels válogatott művei 2)

4. Munka megosztása a manufaktúrán belül és
munka megosztása a társadalmon belül
Először a manufaktúra eredetét, azután egyszerű elemeit — a részmunkást és szerszámát —, végül összmechanizmusát vettük szemügyre. Most röviden érintjük a viszonyt a munka manufaktúraszerű megosztása és a munka társadalmi megosztása között, mely utóbbi minden árutermelés általános alapzata.

Ha csak magát a munkát tartjuk szem előtt, akkor a társadalmi termelésnek nagy nemeire — földművelésre, iparra stb. — való szétválását általános munkamegosztásnak, e termelési nemeknek fajokra és alfajokra való különülését különös munkamegosztásnak és a munkának egy műhelyen belüli megosztását egyes munkamegosztásnak nevezhetjük.⁵⁰*
⁵⁰* „A munka megosztása a legkülönfélébb foglalkozások szétválásától tovább halad addig a megosztásig, amikor, mint a manufaktúrában, több munkás osztozik egy és ugyanazon termék elkészítésében.” (Storch: „Cours d’économie politique”, párizsi kiadás, I. köt. 173. old.) „A civilizáció bizonyos fokát elért népeknél az iparkodás háromfajta megosztásával találkozunk: az első, amelyet általánosnak nevezünk, a termelőknek földművelőkre, iparosokra és kereskedőkre való különülését hozza létre és a nemzeti iparkodás három fő ágának felel meg; a második, amelyet különösnek nevezhetnénk, az iparkodás minden nemének fajokra való megosztása … az iparkodás harmadik megosztása végül, amelyet a foglalatosság, illetve a szó szoros értelmében vett munka megosztásának kellene minősítenünk, az,, ami az elkülönült művességekben és mesterségekben kialakul … ami a manufaktúrák és a műhelyek többségében kialakul.” (Skarbek: „Théorie des richesses”, 84—85. old.)*

A munka társadalmon belüli megosztása és az egyéneknek különös hivatásterületekre való megfelelő korlátozása, éppúgy mint a munka manufaktúrán belüli megosztása, egymással ellenkező kiindulópontokból fejlődik ki. A családon belül^50a*, tovább fejlődve a törzsön belül a munka természetadta megosztása jön létre nemi és korkülönbségekből, tehát tisztán fiziológiai alapzaton, s ez a közösség kiterjedése, a népesség növekedése és főleg a különböző törzsek közötti összeütközések, egyik törzsnek a másik által történő leigázása útján kibővíti anyagát.
^50a* (jegyzet a 3. kiadáshoz. Az emberi ősállapotok későbbi igen alapos tanulmányozása a szerzőt arra az eredményre vezette, hogy eredetileg nem a család fejlődött törzzsé, hanem fordítva, a törzs volt a vérrokonságon nyugvó emberi társulás eredeti természetadta formája, úgyhogy a törzsi kötelékek kezdődő bomlásából csak később fejlődtek ki a család sokrétűen különböző formái. — F. E.)*

Másrészt, mint korábban megjegyeztem⁹⁶, a termékcsere azokon a pontokon jön létre, ahol különböző családok, törzsek, közösségek kerülnek érintkezésbe, a kultúra kezdetén ugyanis nem magánszemélyek, hanem családok, törzsek stb. lépnek önállóan szembe egymással. Különböző közösségek különböző termelési eszközöket és különböző létfenntartási eszközöket találnak készen természeti környezetükben. Termelési módjuk, életmódjuk és termékeik ezért különbözők. E természetadta különbözőség az, amely a közösségek érintkezésekor kölcsönös termékeik cseréjét és ennélfogva e termékeknek árukká való fokozatos átváltozását előidézi. A csere nem megteremti a termelési területek különbségét, hanem vonatkozásba hozza a megkülönböztetett területeket és ilymódon egy társadalmi össztermelés többé vagy kevésbé egymástól függő ágaivá alakítja őket. Itt a munka társadalmi megoszlása eredetileg különböző, de egymástól független termelési területek cseréje révén jön létre. Ott, ahol a kiindulópont a munka fiziológiai megosztása, egy közvetlenül összetartozó egésznek a különös szervei válnak le egymásról, bomlanak fel — amely felbomlási folyamathoz az idegen közösségekkel való árucsere adja a fő lökést — és önállósulnak addig a pontig, amelyen a különböző munkák összefüggését a termékeknek mint áruknak a cseréje közvetíti. Az egyik esetben a korábban önállóak lettek önállótlanokká, a másikban a korábban önállótlanok önállósultak.

Minden fejlett és árucsere által közvetített munkamegosztás alapzata a város és falu elválása.⁵¹* Elmondhatjuk, hogy a társadalom egész gazdaságtörténete ennek az ellentétnek a mozgásában összegeződik, erre azonban itt nem térünk ki bővebben.
⁵¹* Sir James Steuart világította meg e kérdést a legjobban. Hogy műve, amely tíz évvel a „Wealth of Nations” előtt jelent meg, manapság mily kevéssé ismert, az többek közt abból látható, hogy Malthus csodálói még csak nem is tudják, hogy a „népesedésről” szóló írásának első kiadásában Malthus a tisztán szónoki részt leszámítva szinte egyebet sem tett, mint lemásolta Steuartot, továbbá Wallace és Townsend papokat.*

Ahogyan a munka manufaktúrán belüli megosztásának az egyidejűleg alkalmazott munkások bizonyos száma az anyagi előfeltétele, úgy a munka társadalmon belüli megosztásának a népesség nagysága és sűrűsége, amely itt az egyazon műhelybe való összetömörítés helyébe lép.⁵²* Ez a sűrűség azonban viszonylagos valami. Egy viszonylag gyéren benépesült országnak, ha közlekedési eszközei fejlettek, sűrűbb a népessége, mint egy jobban benépesültnek, amelynek fejletlenebbek a közlekedési eszközei, és ilyen értelemben például az amerikai Unió északi államai sűrűbben lakottak, mint India.⁵³*
⁵²* „A népesség bizonyos sűrűségére van szükség mind a társadalmi érintkezéshez, mind az erőknek olyan kombinációjához, amely által a munka hozama megnövekedik.” (James Mill: „Elements etc.’’, 50. old.) „Ha a munkások száma nő, a társadalom termelőerejének gyarapodása ennek a növekedésnek és a munkamegosztás hatásának szorzatával arányos.” (Th. Hodgskin: „Popular Political Economy”, 120. old.)*
⁵³* Az 1861 utáni nagy gyapotkereslet következtében Kelet-India némely, különben sűrűn lakott kerületeiben a gyapottermelést a rizstermelés rovására megnövelték. Ezért részleges éhínség támadt, mert a közlekedési eszközök és ezért a fizikai kapcsolat hiánya miatt az egyik kerületben bekövetkező rizskiesést nem lehetett kiegyenlíteni más kerületekből való odahozatallal.*

Minthogy az árutermelés és az áruforgalom a tőkés termelési mód általános előfeltétele, a munka manufaktúraszerű megosztása a munkának már bizonyos fejlődési fokig érett megosztását követeli meg a társadalmon belül. Megfordítva, a munka manufaktúraszerű megosztása visszahat, s kifejleszti és sokrétűvé teszi a munka társadalmi megosztását. A munkaszerszámok differenciálódásával mindinkább differenciálódnak azok a szakmák, amelyek e szerszámokat termelik.⁵⁴*
⁵⁴* így a vetélők gyártása már a XVII. században külön iparág volt Hollandiában.*

Ha a manufaktúraszerű üzem olyan szakmát ragad meg, amely eddig fő- vagy mellékszakmaként másokkal összefüggött és amelyet ugyanazok a termelők űztek, azonnal elválás és kölcsönös önállósulás megy végbe. Ha egy árunak egy különös termelési lépcsőfokát ragadja meg, akkor az illető áru különböző termelési lépcsőfokai különböző független szakmákká változnak. Már utaltunk arra, hogy ott, ahol a készítmény résztermékeknek pusztán mechanikusan összeállított egésze, a részmunkák megint külön kézművességekké önállósulhatnak. Hogy a munka megosztását egy manufaktúrán belül tökéletesebben vigyék keresztül, ugyanazt a termelési ágat — nyersanyagainak különbözősége szerint vagy azon különböző formák szerint, amelyekre ugyanaz a nyersanyag szert tehet — különböző, részben egészen új manufaktúrákra hasítják. Így már a XVIII. század első felében csupán Franciaországban több mint száz különböző fajta selymet szőttek, és például Avignonban törvény volt, hogy „minden inas mindig csak egy gyártásfajtának szentelhette magát és egyidejűleg több szövetfajta készítését tanulnia nem volt szabad”. A munka területi megosztása, amely különös termelési ágakat az ország különös kerületeihez köt, új lökést kap a manufaktúraszerű üzemmel, amely minden különösséget kiaknáz.⁵⁵*
⁵⁵* „Vajon Anglia gyapjú-manufaktúrája nincs-e megosztva különböző részekre vagy ágakra, amelyek különös helyekhez kapcsolódtak, ahol csakis főleg ezeket űzik; finom posztókat Somersetshire-ban készítenek, durvákat Yorkshire-ban, duplaszéleseket Exeter-ben, selymeket Sudburvben, kreppeket Norwichban. félgyapjúkat Kendalben. takarókat Whitney-ben és így tovább!” (Berkeley: „The Querist”, 1750. 520. §)*

A manufaktúra-időszak számára gazdag anyagot szolgáltat a munka társadalmon belüli megosztásához a világpiac kibővülése és a gyarmati rendszer, amelyek a manufaktúra-időszak általános létfeltételeinek köréhez tartoznak. Nem itt van a helye annak, hogy továbbmenően kimutassuk, miként ragadja meg a munka megosztása a gazdasági terület mellett a társadalom minden más területét, és miként veti meg mindenütt az alapot a szakmaiságnak, a specialitásoknak és az ember felparcellázásának ahhoz a kialakulásához, amely már A. Fergusont, A. Smith tanítómesterét erre a felkiáltásra indította: „Helóták nemzete vagyunk, s nincs közöttünk szabad ember.”⁵⁶*
⁵⁶* A. Ferguson: ..History of Civil Society” [A polgári társadalom története]. Edinburgh 1767, IV. rész. II. szakasz, 285. old.*

De a számos analógia és ama összefüggések ellenére, amelyek a munkának a társadalmon belüli és az egy műhelyen belüli megosztása között megvannak, e két dolog nemcsak fokozatilag, hanem lényegileg is különbözik egymástól. Az analógia vitathatatlanul ott látszik a legszembeötlőbben, ahol egy belső kötelék különböző üzletágakat köt össze. Például az állattenyésztő nyersbőröket termel, a tímár a nyersbőröket cserzett bőrré, a csizmadia a cserzett bőrt csizmává változtatja át. Mindegyik ük egy lépcsőfok-terméket termel itt, és a végső kész alak külön munkáik kombinált terméke. Ehhez járul még az a sokféle munkaág, amely az állattenyésztőnek, a tímárnak, a csizmadiának termelési eszközöket szállít. Mármost azt képzelhetnők A. Smithszel együtt, hogy a munkának ez a társadalmi megosztása a manufaktúraszerű megosztástól csak szubjektíven különbözik, tudniillik a szemlélő számára, aki a manufaktúrában a sokféle részmunkát térbelileg egy pillantással átlátja, míg a társadalomban a részmunkák nagy területen való szétszórtsága és a mindegyik külön ágban foglalkoztatott emberek nagy száma elhomályosítja az összefüggést.⁵⁷* De mi hozza létre az összefüggést az állattenyésztő, a tímár, a csizmadia független munkái között? Megfelelő termékeik árukként való létezése. Mi jellemzi ezzel szemben a munka manufaktúraszerű megosztását? Az, hogy a részmunkás nem termel árut.⁵⁸*
⁵⁷* A tulajdonképpeni manufaktúrákban, úgymond, a munkamegosztás nagyobbnak látszik, mert „azok, akiket a munka mindegyik különböző ágában foglalkoztatnak, gyakran összegyűjthetők ugyanabba a munkahelyiségbe és egyszerre áttekinthetők a szemlélő számára. Azokban a nagy manufaktúrákban” (!) „ellenben, amelyek a népesség nagy tömegének roppant szükségleteit hivatottak kielégíteni, a munka mindegyik különböző ága oly nagy számú munkást foglalkoztat, hogy lehetetlen őket mind ugyanabba a munkahelyiségbe összegyűjteni … a megosztás korántsem olyan szembeszökő.” (A. Smith: „Wealth of Nations”, I. könyv, I. fej.) Ugyanennek a fejezetnek a híres passzusa, amely e szavakkal kezdődik: „Figyeljük meg a legközönségesebb kézműves vagy napszámos holmiját egy civilizált és virágzó országban stb.”, és amely azután tovább ecseteli, milyen számtalan, sokrétű ipar működik össze egy közönséges munkás szükségleteinek kielégítésére, meglehetősen szó szerint le van másolva B. de Mandeville-nek, a „Fable of the Bees, or Private Vices, Public Benefits” [A méhek meséje, vagy magánbűnök, közjótétemények] című művéhez fűzött megjegyzéseiből. (Első kiadás megjegyzések nélkül 1705, a megjegyzésekkel 1714.)*
⁵⁸* „Semmi olyan nincs többé, amit az egyéni munka természetes díjának nevezhetünk. Mindegyik munkás csak egy egésznek valamely részét termeli, és minthogy egyik résznek sincs értéke vagy hasznossága önmagában, nincs semmi, amit a munkás kézbe keríthet és amiről azt mondhatja: ez az én termékem, ezt én megtartom magamnak.” („Labour Defended against the Claims of Capital” [A munka megvédelmezése a tőke igényeivel szemben], London 1825, 25. old.) E kiváló írás szerzője a korábban idézett Th. Hodgskin.*

Csupán a részmunkások közös terméke változik áruvá.^58a* A munka társadalmon belüli megosztását különböző munkaágak termékeinek vétele és eladása közvetíti, a részmunkák manufaktúrabeli összefüggését viszont különböző munkaerők ugyanazon — őket kombinált munkaerőként alkalmazó tőkésnek való eladása.
^58a* Jegyzet a 2. kiadáshoz. Ezt a munka társadalmi és manufaktúraszerű megosztása közötti különbséget a jenkiknek gyakorlatilag világították meg. A polgárháború alatt Washingtonban újonnan kieszelt adók egyike a „minden ipari termékre” kivetett 6%-os forgalmi adó volt. Kérdés: Mi egy ipari termék? A törvényhozó felelete: Egy dolog meg van termelve, „ha meg van csinálva” (when it is made), és akkor van megcsinálva, ha eladásra kész. Nézzünk egy példát a sok közül. New Yorkban és Philadelphiában a manufaktúrák azelőtt minden tartozékkal együtt „csináltak” esernyőket. Minthogy azonban egy esernyő mixtum composituma [összetétele] egészen különnemű alkatrészeknek, ez utóbbiak lassanként egymástól függetlenül és különböző helyeken folytatott üzletágak készítményeivé lettek. Ezeknek az üzletágaknak résztermékei most önálló árukként kerültek be az esernyő-manufaktúrába, amely már csak összeállította őket egy egésszé. A jenkik az ilyesfajta cikkeket „assembled article-eknek” (összegyűjtött cikkeknek) keresztelték el, amit mint adók gyűjtőhelyei meg is szolgáltak. Így az esernyő először 6% forgalmi adót „gyűjtött össze” mindegyik elemének árára, és ismét 6%-ot saját összárára.*

A munka manufaktúraszerű megosztása a termelési eszközöknek egy tőkés kezében való koncentrációját, a munka társadalmi megosztása a termelési eszközöknek sok egymástól független árutermelő között való szétforgácsolását tételezi fel. Míg a manufaktúrában a viszonyszám vagy arányosság vastörvénye meghatározott munkástömegeket meghatározott funkciók alá rendel, addig az árutermelőknek és termelési eszközeiknek a különböző társadalmi munkaágak közötti elosztásában a véletlen és az önkény űzi tarka játékát. A különböző termelési területek ugyan állandóan igyekeznek egyensúlyba jutni, mert egyrészt minden árutermelőnek használati értéket kell termelnie, tehát egy különös társadalmi szükségletet kell kielégítenie — e szükségletek terjedelme azonban mennyiségileg különböző, és a különböző szükséglet-tömegeket egy benső kötelék természetadta rendszerré láncolja össze —; mert másrészt az áruk értéktörvénye meghatározza, mennyit fordíthat a társadalom a rendelkezésére álló egész munkaidejéből egy-egy különös árufajta termelésére. De a különböző termelési területeknek ez az állandó tendenciája, hogy egyensúlyba jussanak, csak ez egyensúly állandó megbomlásával szembeni visszahatásként érvényesül. A munka műhelyen belüli megosztásánál a priori és tervszerűen követett szabály a munka társadalmon belüli megosztásánál csupán a posteriori, mint a piaci árak barométer-változásában észlelhető, az árutermelők szabály nélküli önkényét legyűrő belső, néma természeti szükségszerűség hat. A munka manufaktúraszerű megosztása feltételezi a tőkés feltétlen tekintélyét emberek felett, akik puszta tagjai egy összmechanizmusnak, amely a tőkésé; a munka társadalmi megosztása független árutermelőket állít szembe egymással, akik nem ismernek el más tekintélyt, mint a konkurenciáét, mint a kényszert, amelyet kölcsönös érdekeik nyomása gyakorol rájuk, ahogy az állatok birodalmában is a bellum omnium contra omnes⁹⁷ tartja fenn, többé vagy kevésbé, valamennyi faj létezési feltételeit. Ugyanaz a polgári tudat, amely a munka manufaktúraszerű megosztását, a munkás élethossziglani annektálását egy részművelethez és a részmunkás feltétlen alárendelését a tőkének úgy ünnepli, mint a munka olyan megszervezését, amely annak termelőerejét fokozza — ez a polgári tudat ezért éppoly hangosan a társadalmi termelési folyamat minden tudatos társadalmi ellenőrzését és szabályozását az egyéni tőkés sérthetetlen tulajdonjogaiba, szabadságába és önmagát meghatározó „zsenialitásába” való beavatkozásnak bélyegzi. Nagyon jellemző, hogy a gyárrendszer lelkes apologétái a társadalmi munka általános megszervezése ellen nem tudnak súlyosabb dolgot mondani, mint azt, hogy ez az egész társadalmat egyetlen gyárrá változtatná.

A társadalmi munkamegosztás anarchiája és a manufaktúraszerű munkamegosztás zsarnoksága a tőkés termelési mód társadalmában feltételezi egymást, ezzel szemben korábbi társadalmi formák — melyekben a szakmák elkülönülése természetadta módon kifejlődött, azután kikristályosult, és végül törvényesen megszilárdult — egyrészt a társadalmi munka tervszerű és tekintélyen nyugvó megszervezésének képét nyújtják, míg másrészt a munka műhelyen belüli megosztását egészen kizárják, vagy csak törpeméretben, vagy csak szórványosan és véletlenszerűen fejlesztik ki.⁵⁹*
⁵⁹* „… általános szabályként megállapítható, hogy minél kevésbé irányítja a tekintély a munkamegosztást a társadalmon belül, annál jobban kifejlődik a munkamegosztás az üzemen belül és annál inkább alá van vetve egyetlen ember tekintélyének. Eszerint a munkamegosztás szempontjából a tekintély az üzemben és a tekintély a társadalomban fordított arányban állnak egymással.” (Karl Marx: „Misére de la philosophie etc.” [A filozófia nyomorúsága stb.], 130—131. old. [Marx és Engels Művei. 4. köt. 144. old.])*

Azok az ősrégi, kis indiai közösségek például, amelyek részben még tovább léteznek, a föld közösségi birtoklásán, a földművelés és a kézművesség közvetlen egyesülésén és a munka bizonyos szilárd megosztásán nyugszanak, amely utóbbi új közösségek létesítése esetén adott tervül és sémául szolgál. E közösségek önmagával beérő termelési egészet alkotnak, melynek termelési területe száz és néhány ezer acre között váltakozik. A termékek fő tömegét a község közvetlen saját szükségletére termelik, nem mint árut; maga a termelés ezért független a munkának az indiai társadalom egészében árucsere által közvetített megosztásától. Csupán a termékek többlete változik át áruvá, részben megint először az állam kezében, amelyhez egy meghatározott mennyiség emberemlékezet óta odaáramlik mint természetbeni járadék. India különböző részein a közösség formái különbözők. A legegyszerűbb formában a község a földet közösen műveli és ennek termékeit elosztja tagjai között, míg a fonást, szövést stb. minden család házi mellékiparként űzi. Ez egyfajta munkával foglalatoskodó tömeg mellett ott található a „főlakos”, aki bíró, rendőr és adószedő egy személyben; a könyvelő, aki a földművelésre vonatkozó számvetést vezeti és minden erre vonatkozó dolgot katasztrál és regisztrál; egy harmadik hivatalnok, aki a bűnözőket üldözi, az idegen utazókat védelmezi és egyik faluból a másikba kíséri; a határcsősz, aki a község határait őrzi a szomszédos községekkel szemben; a vízfelvigyázó, aki a közösségi tartályokból földművelési célokra a vizet szétosztja; a bráhman, aki a vallási kultusz funkcióit végzi; az iskolamester, aki a község gyermekeit a homokban írni és olvasni tanítja; a naptár-bráhman, aki mint csillagjós kijelöli a vetés és az aratás időpontját és megmondja a kedvező vagy kedvezőtlen órákat az összes különös földművelő munkákra; egy kovács és egy ács, akik az összes földművesszerszámokat készítik és javítják; a fazekas, aki az összes edényeket készíti a falu számára; a borbély; a ruhamosó a ruhák tisztítására; az ezüstműves; itt-ott pedig a költő, aki egyes községekben az ezüstművest, másokban az iskolamestert helyettesíti. E tucatnyi személyt az egész község költségére tartják el. Ha a népesség megnő, akkor szűzföldön új községet telepítenek a régi mintájára. A község mechanizmusa a munka tervszerű megosztását mutatja, de a manufaktúraszerű megosztás lehetetlen, mert a piac a kovács, az ács stb. számára változatlan marad, legfeljebb, a falvak nagyságkülönbsége szerint, egy kovács, fazekas stb. helyett kettő vagy három van.⁶⁰* A községi munka megosztását szabályozó törvény itt a természeti törvény rendíthetetlen tekintélyével hat, míg minden különös kézműves, például a kovács stb. hagyományos módon, de önállóan és anélkül, hogy műhelyében bármilyen tekintélyt elismerne, végzi a szakmájához tartozó valamennyi műveletet. Ezeknek az önmagukkal beérő közösségeknek — amelyek magukat állandóan ugyanabban a formában termelik újra és amelyek, ha véletlenül szétrombolják őket, ugyanazon a helyen, ugyanazon a néven megint felépülnek — az egyszerű termelő organizmusa⁶¹* szolgáltatja a kulcsot az ázsiai társadalmak ama változhatatlanságának titkához, amellyel oly feltűnő ellentétben áll az ázsiai államok folytonos felbomlása, újjáalakulása és az uralkodók szüntelen váltakozása. A társadalom gazdasági alapelemeinek szerkezetét nem érintik a politikai felhőrégió viharai.
⁶⁰* Mark Wilks alezredes: „Historical Sketches of the South of India” [Történelmi vázlatok Dél-Indiáról], London 1810—17,1. köt. 118—120. old. Az indiai közösség különböző formáinak jó összeállítása található George Campbell „Modern India” című munkájában. London 1852.*
⁶¹* „… ebben az egyszerű formában éltek az ország lakosai emberemlékezet óta. A faluhatárok csak ritkán változtak; és noha magukat a falvakat időnként háború, éhínség vagy járvány sújtotta, sőt el is pusztította, ugyanaz a név, ugyanazok a határok, ugyanazok az érdekek, sőt ugyanazok a családok egész korszakokon át folytatódtak. Királyságok összeomlása vagy felosztása nem okoz gondot a falvak lakosainak; amíg falujuk épségben marad, nem törődnek azzal, milyen hatalom kezére jut, milyen uralkodó birtokába kerül; belső gazdasága nem változik.” (Th. Stamford Raffles, Jáva volt alkormányzója: „The History of Java” [Jáva története], London 1817, I. köt. 285. old.)*

A céhtörvények, mint már korábban említettük, az egyes mester által foglalkoztatható legények számának igen szigorú korlátozásával tervszerűen megakadályozták a céhmester tőkéssé változását. Úgyszintén legényeket csak abban a kizárólagos kézművességben foglalkoztathatott, amelyben maga mester volt. A céh féltékenyen elhárított minden beavatkozást a kereskedőtőke, a tőke egyetlen szabad formája részéről, amely vele szemben állt. A kereskedő minden árut megvásárolhatott, de a munkát mint árut nem. Csak mint a kézművestermékek elhelyezőjét [Verleger] tűrték meg. Ha külső körülmények a munka további megosztását idézték elő, akkor fennálló céhek alfajokra hasadtak vagy új céhek rakódtak le a régiek mellé, de különböző kézművességeknek egy műhelyben való összefogása nélkül. A céhszervezet ezért — bármennyire hozzátartozik is a manufaktúra-időszak anyagi létezési feltételeihez a szakmáknak a céhszervezet által véghezvitt elkülönítése, elszigetelése és kifejlesztése — kizárta a munka manufaktúraszerű megosztását. Nagyjában és egészében a munkás és termelési eszközei továbbra is össze voltak kötve egymással, mint a csiga a csigaházzal, és így hiányzott a manufaktúra első alapzata, a termelési eszközök tőkeként való önállósulása a munkással szemben.

Míg a munkának a társadalom egészén belüli megosztása, akár közvetíti azt az árucsere, akár nem, a legkülönbözőbb fajta gazdasági társadalomalakulatokhoz tartozik, addig a munka manufaktúraszerű megosztása a tőkés termelési mód egészen sajátos teremtménye.

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Marx – Tőke 1 – A munka megosztása és a manufaktúra – A manufaktúra két alapformája
(idézet: Marx és Engels válogatott művei 2)

3. A manufaktúra két alapformája — a különnemű manufaktúra
és a szerves manufaktúra
A manufaktúra tagozódásának két alapformája van, amelyek alkalmi egybefonódásuk ellenére is két lényegesen különböző fajtát alkotnak, és főként a manufaktúrának gépi üzemű nagyiparrá való későbbi átváltozásakor egészen különböző szerepet játszanak. E kettős jelleg magának a készítménynek a természetéből ered. A készítmény vagy önálló résztermékeknek pusztán mechanikus összeállítása útján jön létre, vagy összefüggő folyamatok és eljárások egymásutánjának köszönheti kész alakját.

Egy mozdony például több mint 5000 önálló részből áll. Mindazonáltal a mozdony nem lehet példa a tulajdonképpeni manufaktúra első fajtájára, mert a nagyipar alkotása. Annál inkább az óra, amelyen William Petty is szemlélteti a munka manufaktúraszerű megosztását. Egy nürnbergi kézműves egyéni művéből az óra számtalan részmunkás társadalmi termékévé lett. Ilyen részmunkás a nyersszerkezet-készítő, az órarugó-készítő, a számlap-készítő, a hajszálrugó-készítő, a kőcsapágy- és horgonykő-készítő, a mutató-készítő, a tokkészítő, a csavar-készítő, az aranyozó. E részmunkásoknak továbbá számos alosztálya van, mint például a kerékgyártó (a réz- és az acélkerekeket ismét más-más készíti), hajtóka-készítő, mutatószerkezet-készítő, acheveur de pignon (aki a kerekeket a hajtókára erősíti, polírozza a fazettákat stb.), csap-készítő, planteur de finissage (aki a különböző kerekeket és hajtókákat a szerkezetbe helyezi), finisseur de barillet (aki a fogakat marja be, a lyukakat megfelelő bőségre dörzsöli, megedzi a beállítószerkezetet és a kilincsszerkezetet), járat-készítő, cilinderjárat esetében ismét cilinder-készítő, gátkerék-készítő, billegő-készítő, requette-készítő (az órát szabályozó rész), planteur d’échappement (tulajdonképpeni járat-készítő); azután a repasseur de barillet (aki a rugóházat és a beállítószerkezetet egészen befejezi), acélpolírozó, kerékpolírozó, csavarfej-polírozó, számfestő, lapkészítő (aki a zománcot a rézre olvasztja), fabricant de pendants (aki csupán a tok füleit csinálja), finisseur de charniére (aki a rézpecket a tok közepébe helyezi stb.), faiseur de secret (aki a fedelet felpattantó rugókat helyezi be a tokba), graveur [vésnök], ciseleur [cizelláló], polisseur de boite [tokfényező] stb. stb., végül a repasseur, aki az egész órát összeállítja és működő állapotban leszállítja. Az órának csak kevés része fut át különböző kezeken, és mindezek a membra disjecta⁹⁵ csak abban a kézben gyűlnek össze, amely végül mechanikai egésszé kapcsolja őket össze. A kész terméknek és különböző fajta elemeinek e külsőleges viszonya itt, mint hasonló készítményeknél, a részmunkások egyazon műhelyben való kombinációját meghagyja véletlennek. Előfordulhat, hogy magukat a részmunkákat megint egymástól független kézművességekként végzik, mint például Waadt és Neuchátel kantonban, míg például Genfben nagy óra-manufaktúrák vannak, azaz a részmunkások közvetlenül kooperálnak a tőke parancsnoklása alatt. De a számlapot, a rugót és a tokot még az utóbbi esetben is ritkán készítik magában a manufaktúrában. A kombinált manufaktúraszerű üzem itt csak kivételes viszonyok között hasznot hajtó, mivel a konkurencia azok között a munkások között, akik otthon akarnak dolgozni, igen nagy, mivel a termelésnek egy tömeg különnemű folyamatra való szétforgácsolása alig engedi meg közös munkaeszközök alkalmazását, s mivel a tőkés a szétszórt gyártás esetén megtakarítja a munkaépületek stb. költségét.³²* Mindazonáltal ezeknek a részmunkásoknak a helyzete, akik otthon, de egy tőkés (gyáros, établisseur) számára dolgoznak, teljességgel különbözik az önálló kézművesétől, aki saját vevői számára dolgozik.³³*
³²* Genf 1854-ben 80 000 órát termelt, Neuchátel kanton óratermelésének kevesebb mint egyötödét. Chaux-de-Fonds, amely egyetlen óra-manufaktúrának tekinthető, egymaga kétszer annyi órát állít elő évente, mint Genf. 1850-től 1861-ig Genf 750 000 órát szállított. Lásd: „Report from Geneva on the Watch Trade”; „Reports by H. M.’s Secretaries of Embassy and Legation on the Manufactures, Commerce etc.”, 6. sz. 1863. Az, hogy a csak összeállított készítmények termelése egymással össze nem függő folyamatokra esik szét, önmagában véve is nagyon megnehezíti az ilyen manufaktúráknak nagyipari gépi üzemmé való átváltozását, ehhez azonban az óra esetében még két másik akadály járul, elemeinek apró és finom volta, valamint az óra luxusjellege, következésképpen változatossága. Így például a legjobb londoni cégek egész éven át alig egy tucat olyan órát készítenek, amelyek hasonlítanak egymásra. A Vacheron & Constantin óragyár, amely sikeresen alkalmazza a gépi berendezést, legfeljebb 3—4 különböző nagyság- és formaváltozatot állít elő.*
³³* Az órakészítésen, a különnemű manufaktúra e klasszikus példáján igen pontosan lehet tanulmányozni a munkaszerszámoknak fent említett, a kézműszerű tevékenység felbontásából eredő differenciálódását és specializálódását.*

A manufaktúra második fajtája, a kiteljesedett formája, olyan készítményeket termel, amelyek összefüggő fejlődési szakaszokon, lépcsőfok-folyamatok egymásutánján haladnak át, amiként például a varrótű-manufaktúrában a drót 72, sőt 92 specifikus részmunkás kezén halad át.

Amennyiben az ilyen manufaktúra eredetileg szétszórt kézműveseket kombinál, csökkenti a készítmény különös termelési szakaszai közti térbeli távolságot. A készítmény egyik stádiumból a másikba való átmenetének ideje megrövidül, és éppúgy megrövidül a munka is, amely ezeket az átmeneteket közvetíti.³⁴*
³⁴* „Az emberek ilyen szoros együttélése esetén a szállításnak szükségképpen kevesebbnek kell lennie.” („The Advantages of the East-India Trade”, 106. old.)*

A kézművességhez képest így termelőerőt nyernek, s ez a nyereség a manufaktúra általános kooperatív jellegéből ered. Másrészt a munka megosztásának a manufaktúrára nézve sajátságos elve feltételezi a különböző termelési szakaszok elszigetelését, amelyek mint megannyi kézműszerű részmunka önállósultak egymással szemben. Az elszigetelt funkciók közti összefüggés helyreállítása és fenntartása szükségessé teszi a készítmény állandó szállítását egyik kézből a másikba és egyik folyamatból a másikba. A nagyipar álláspontjáról tekintve ez mint jellegzetes, költséges és a manufaktúra elvében benne rejlő korlátozottság domborodik ki.³⁵*
³⁵* „A termelés különböző lépcsőfokainak elszigetelése a manufaktúrában, ami a kézi munka alkalmazásából következik, mérhetetlenül megnöveli a termelés költségeit; a veszteség főleg az egyik folyamatból a másikba való puszta szállításokból ered.” („The Industry of Nations” [A nemzetek ipara], London 1855, II. rész, 200. old.)*

Ha egy meghatározott mennyiségű nyersanyagot, például a papírmanufaktúrában rongyot vagy a tű-manufaktúrában drótot veszünk szemügyre, akkor azt látjuk, hogy ez a különböző részmunkások kezében termelési szakaszok időbeli lépcsőzetén halad át végső alakjáig. Ha viszont a műhelyt mint összmechanizmust vesszük szemügyre, akkor azt látjuk, hogy a nyersanyag egyidejűleg ott van valamennyi termelési szakaszban. A részmunkásokból kombinált összmunkás szerszámmal felfegyverzett sok keze közül néhánnyal húzza a drótot, miközben más kezeivel és szerszámaival egyidejűleg nyújtja, ismét másokkal vágja, hegyezi stb. A különböző lépcsőfok-folyamatok időbeli egymásutániságból térbeli egymásmellettiséggé változtak. Ezért van az, hogy ugyanakkora időközben több készárut állítanak elő.³⁶*
³⁶* „Ez” (a munka megosztása) „időmegtakarítást is eredményez azáltal, hogy a munkát különböző ágaira különíti, amelyek mindegyikének elvégzéséhez ugyanabban a pillanatban lehet hozzáfogni… Azáltal, hogy mindazokat a különböző folyamatokat, amelyeket egy egyénnek külön-külön kellett volna elvégeznie, egyszerre hajtják végre, lehetségessé válik, hogy például teljesen kész tűk sokaságát termeljék ugyanannyi idő alatt, amennyi alatt egy egyes tűt csak levágni vagy meghegyezni lehetett volna.” (Dugald Stewart: „Works”, VIII. köt. 319. old.)*

Ez az egyidejűség az összfolyamat általános kooperatív formájából ered ugyan, de a manufaktúra nemcsak készen találja a kooperáció feltételeit, hanem részben maga teremti meg őket a kézműszerű tevékenység szétbontása révén. Másrészt a munkafolyamat e társadalmi szervezetét a manufaktúra csak azáltal éri el, hogy az egyes munkást ugyanahhoz a részlethez láncolja.

Minthogy minden részmunkás részterméke egyúttal csupán egy különös fejlődési foka egyazon készítménynek, az egyik munkás vagy az egyik munkáscsoport nyersanyagot szállít a másiknak. Az egyik munkájának az eredménye a másik munkájának kiindulópontja. Az egyik munkás ezért itt közvetlenül foglalkoztatja a másikat. A célul kitűzött hasznos hatás eléréséhez minden egyes részfolyamatban szükséges munkaidőt tapasztalatilag megállapítják, és a manufaktúra összmechanizmusa azon az előfeltételezésen nyugszik, hogy adott munkaidő alatt adott eredményt érnek el. Csak ezzel az előfeltételezéssel mehetnek végbe a különböző, egymást kiegészítő munkafolyamatok szakadatlanul, egyidejűleg és térbelileg egymás mellett. Világos, hogy a munkáknak és ennélfogva a munkásoknak ez az egymástól való közvetlen függősége minden egyes munkást rákényszerít, hogy csak a szükséges időt fordítsa funkciójára, és ily módon a munkának egészen más folyamatossága, egyöntetűsége, szabályszerűsége, rendje³⁷* és főleg intenzitása jön létre, mint a független kézművességben vagy akár az egyszerű kooperációban. Az, hogy egy árura csak az előállításához társadalmilag szükséges munkaidőt fordítják, az egyáltalában-való árutermelésnél mint a konkurencia külső kényszere jelenik meg, mivel, felszínesen kifejezve, minden egyes termelőnek az árut piaci árán kell eladnia. A manufaktúrában ezzel szemben magának a termelési folyamatnak technikai törvényévé lesz, hogy adott munkaidő alatt adott termékmennyiséget kell szolgáltatni.³⁸*
³⁷* „Minél nagyobb minden egyes manufaktúrában a művesek változatossága … annál nagyobb rendben és annál szabályszerűbben folyik minden munka, szükségképpen annál kevesebb idő kell elvégzéséhez, és a fáradságnak is kevesebbnek kell lennie.” („The Advantages etc.”, 68. old.)*
³⁸* Mégis a manufaktúraszerű üzem ezt az eredményt sok ágban csak tökéletlenül éri el, mert a termelési folyamat általános kémiai és fizikai feltételeit nem tudja biztonsággal ellenőrizni.*

Különböző műveletek azonban egyenlőtlen időtartamokat vesznek igénybe és ezért egyenlő időközök alatt egyenlőtlen résztermék-mennyiségeket szolgáltatnak. Ahhoz tehát, hogy ugyanaz a munkás napról-napra mindig csak ugyanazt a műveletet végezze, a különböző műveleteknél munkások különböző számarányát kell alkalmazni, például egy betűmanufaktúrában — ahol az öntő óránként 2000 betűt önt, az öntőfej-letörő 4000-et tör le és a betűcsiszoló 8000-et csiszol simára — 4 öntőt és 2 öntőfej-letörőt egy betűcsiszolóra számítva. Itt visszatér a kooperáció elve a maga legegyszerűbb formájában — sok ember egyidejű foglalkoztatása, akik egyenlő fajta munkát végeznek —, de most egy szerves viszony kifejezéseként. A munka manufaktúraszerű megosztása tehát nemcsak egyszerűsíti és megsokszorozza a társadalmi összmunkás minőségileg megkülönböztetett szerveit, hanem létrehoz egy matematikailag szilárd arányt is e szervek mennyiségi terjedelmét, vagyis az egyes külön funkciókban foglalkoztatott munkások vagy munkáscsoportok viszonylagos számát, illetve viszonylagos nagyságát illetően. A munkának ez a manufaktúraszerű megosztása a társadalmi munkafolyamat minőségi tagolásával együtt kifejleszti annak mennyiségi szabályát és arányosságát.

Ha a részmunkások különböző csoportjainak legmegfelelőbb viszonyszámát tapasztalatilag megállapították a termelés meghatározott szintjére nézve, akkor ezt a szintet csak úgy lehet bővíteni, ha minden különös munkáscsoport többszőrösét alkalmazzák.³⁹* Ehhez járul még, hogy ugyanaz az egyén bizonyos munkákat, például a felügyelet munkáját, a résztermékeknek egyik termelési szakaszból a másikba való szállítását stb. nagyobb arányban éppen olyan jól el tud végezni, mint kisebben. E funkciók önállósulása, vagyis különös munkásokra való rábízása tehát csak a foglalkoztatott munkások számának megnagyobbodása esetén lesz előnyössé, de ennek a megnagyobbodásnak azonnal minden csoportot arányosan meg kell ragadnia.
³⁹* „Ha a tapasztalat, az egyes manufaktúrák termékeinek különös természete alapján, már megismertetett azzal, mi a legelőnyösebb módja a gyártás részműveletekre hasításának és mekkora az e részműveletekhez szükséges munkások száma, akkor mindazok a vállalatok, amelyek nem e szám pontos többszörösét alkalmazzák, több költséggel fognak gyártani … Ez az egyik oka az ipari vállalatok roppant kiterjedésének.” (Ch. Babbage: „On the Economy of Machinery” [A gépi berendezés gazdaságosságáról], London 1832, XXI. fej. 172—173. old.)*

Az egyes csoport — bizonyos számú munkás, aki ugyanazt a részfunkciót végzi — egynemű elemekből áll és az összmechanizmus egy különös szervét alkotja. Különböző manufaktúrákban azonban maga a csoport is tagozott munkaszervezet, az összmechanizmus pedig ezeknek az elemi termelő organizmusoknak ismétlése vagy megsokszorozása révén jön létre. Nézzük például az üvegpalack-manufaktúrát. Ez három lényegesen különböző szakaszra oszlik. Az első az előkészítő szakasz: az üvegkeverék készítése, homok, mész stb. összekeverése és ennek a keveréknek folyékony üvegmasszává olvasztása.⁴⁰*
⁴⁰* Angliában az olvasztókemence el van választva az üvegkemencétől, ahol az üveget feldolgozzák, míg például Belgiumban ugyanaz a kemence szolgál mind a két folyamat elvégzésére.*

Ebben az első szakaszban különböző részmunkásokat foglalkoztatnak, ugyanígy a befejező szakaszban — a palackoknak a szárítókemencéből való kivételében, osztályozásában, csomagolásában stb. A két szakasz között középen foglal helyet a tulajdonképpeni üvegkészítés, vagyis a folyékony üvegmassza feldolgozása. Az üvegkemence mindegyik szájánál egy-egy csoport dolgozik, amelyet Angliában „hole-nak” (lyuknak) neveznek, és amelynek tagjai a következők: egy bottle maker [palackkészítő] vagy finisher [kikészítő], egy blower [fúvó], egy gatherer [összehordó], egy putter up [felrakó] vagy whetter off [lecsiszoló] és egy taker in [átvevő]. Ez az öt részmunkás megannyi külön szerve egyetlen munkaszervezetnek, amely csak mint egység, tehát csak az öt munkás közvetlen kooperációja révén tud működni. Ha az ötrészű testnek egy tagja hiányzik, akkor ez a test megbénul. Egyazon üvegkemencének azonban több nyílása van, Angliában például 4—6, mindegyikükben egy-egy folyékony üveggel teli agyag olvasztótégely van, és mindegyikük egy-egy ugyanilyen öttagú munkáscsoportot foglalkoztat. Az egyes csoportok tagozódása itt közvetlenül a munka megosztásán nyugszik, míg a különböző egyenlő fajta csoportok között a kötelék az egyszerű kooperáció, amely a termelési eszközök egyikét, jelen esetben az üvegkemencét, közös fogyasztás útján gazdaságosabban használja fel. Egy ilyen üvegkemence a maga 4—6 csoportjával üveghutát alkot és egy üveg-manufaktúra nagyobb számú ilyen hutát foglal magában, a termelés bevezető és záró szakaszához való berendezésekkel és munkásokkal együtt.

Végül a manufaktúra, ahogy részben különböző kézművesek kombinációjából ered, ugyanúgy különböző manufaktúrák kombinációjává is fejlődhet. A nagyobb angliai üveghuták például maguk gyártják agyag olvasztótégelyeiket, mert ezeknek jóságától lényegesen függ az, hogy sikerül-e a termék vagy sem. Egy termelési eszköz manufaktúráját itt összekapcsolják a termék manufaktúrájával. S megfordítva, a termék manufaktúrája összekapcsolható olyan manufaktúrákkal, amelyekben a termék maga megint nyersanyagul szolgál vagy amelyeknek a termékeivel később összeteszik. Így például a flintüveg-manufaktúrát üvegcsiszolással és rézöntéssel kombinálják, mely utóbbi sokféle üvegcikk fémfoglalására szolgál. A különböző kombinált manufaktúrák azután egy összmanufaktúrának térbelileg többé-kevésbé elválasztott részlegei, egyúttal egymástól független termelési folyamatok lesznek, mindegyik saját munkamegosztással. A kombinált manufaktúra — noha egynémely előnyt nyújt — a saját alapzatán nem ér el valóságos technikai egységet. Ez csak gépi üzemmé való átváltozásakor jön létre.

A manufaktúra-időszak, amely az áru termeléséhez szükséges munkaidő csökkentését csakhamar tudatos elvként mondja ki⁴¹*, szórványosan a gépek használatát is kifejleszti, kiváltképpen bizonyos egyszerű első folyamatok esetében, amelyeket tömegesen és nagy erőkifejtéssel kell kivitelezni. Így például a papír-manufaktúrában a rongyok őrlését hamarosan papírmalmok, a kohászatban az ércek szétzúzását úgynevezett zúzómalmok segítségével végzik.⁴²* Minden gépi berendezés elemi formáját a római császárság hagyományozta ránk a vízimalom képében.⁴³* A kézművesidőszak hagyta örökül az iránytű, a lőpor, a könyvnyomtatás és az önműködő óra nagyjelentőségű találmányait. Nagyjában és egészében azonban a gépi berendezés azt a mellékszerepet játssza, amelyet Adam Smith a munka megosztása mellett utal ki neki.⁴⁴* Igen fontossá lett a gépi berendezés szórványos alkalmazása a XVII. században, mert e kor nagy matematikusainak gyakorlati támaszpontot és ösztönzést nyújtott a modern mechanika megteremtésére.
⁴¹* Ez látható többek között W. Pettynél, John Bellersnél, Andrew Yarrantonnál, az „Advantages of the East India Trade”-ben és J. Vanderlintnél.*
⁴²* Franciaország a XVI. század vége felé még mozsarakat és szitákat használ az ércek szétzúzásához és mosásához.*
⁴³* a gépi berendezés egész fejlődéstörténetét nyomon lehet követni a gabonamalmok történetén. A gyárat angolul még mindig millnek (malomnak] nevezik. A XIX. század első évtizedeiből való német technológiai munkákban még a Mühle [malom] kifejezést találjuk nemcsak valamennyi természeti erővel meghajtott gépi berendezésre, hanem minden olyan, manufaktúrára is, amely gépszerű készülékeket alkalmaz.*
⁴⁴* Mint ennek az írásnak negyedik könyvében közelebbről látni fogjuk, A. Smith egyetlen új tételt sem állított fel a munka megosztására vonatkozólag. Ami azonban őt mint a manufaktúra-időszak összefoglaló politikai gazdászát jellemzi, az az a hangsúly, amelyet a munka megosztására helyez. Az az alárendelt szerep, amelyet a gépi berendezésnek kijelöl, a nagyipar kezdetén Lauderdale-t, egy fejlettebb korszakban Ure-t polémiára késztette. A. Smith a szerszámok differenciálását is — amiben a manufaktúra részmunkásai maguk igen tevékenyen közreműködtek — összecseréli a gépfeltalálással. Ez utóbbiban nem manufaktúramunkások, hanem tudósok, kézművesek, sőt parasztok (Brindley) stb. játszanak szerepet.*

A manufaktúra-időszak sajátos gépi berendezése maga a sok részmunkásból kombinált összmunkás marad. A különböző műveletek, amelyeket egy áru termelője váltakozva végez el és amelyek munkafolyamatának egészében összefonódnak, a termelőt különbözőképpen veszik igénybe. Az egyik művelet több erőt, a másik több jártasságot, a harmadik több szellemi figyelmet stb. követel, márpedig egyazon egyénben ezek a tulajdonságok nem egyenlő fokon vannak meg. A különböző műveletek szétválasztása, önállósítása és elszigetelése után a munkásokat domináló tulajdonságaik szerint osztják el, minősítik és csoportosítják. A munkások természeti különösségei alkotják azt az alapzatot, amelyen a munka megosztása gyökeret ereszt, az egyszer már bevezetett manufaktúra viszont olyan munkaerőket fejleszt ki, melyek természettől fogva csak egyoldalú különfunkcióra alkalmasak. Az összmunkás most valamennyi termelő tulajdonsággal a virtuozitás egyenlő magas fokán rendelkezik és egyúttal a leggazdaságosabban fejti ki őket, mert valamennyi szervét, amelyek különös munkásokban vagy munkáscsoportokban individualizálódnak, kizárólag azok specifikus funkcióira alkalmazza.⁴⁵* A részmunkás egyoldalúsága, sőt tökéletlensége tökéletességévé lesz, mihelyt tagja az összmunkásnak.⁴⁶* Egy egyoldalú funkció megszokása e funkció természetszerű biztonsággal működő szervévé alakítja a részmunkást, az összmechanizmus összefüggése pedig rákényszeríti, hogy a gépalkatrész szabályszerűségével működjék.⁴⁷*
⁴⁵* „Azáltal, hogy a gyártást több különböző műveletre osztja, amelyek közül mindegyikhez a jártasságnak és az erőnek különböző foka szükséges, lehetővé válik a manufaktúra tulajdonosa számára, hogy pontosan az egyes műveleteknek megfelelő mennyiségű erőt és jártasságot szerezze be. Ha ellenben az egész munkát egy munkásnak kellene elvégeznie, akkor ugyanannak az egyénnek elég jártassággal kellene rendelkeznie a legkényesebb, és elég erővel a legfáradságosabb műveletekhez.” (Ch. Babbage, i. m. XIX. fej.)*
⁴⁶* például az izmok egyoldalú fejlődése, a csontok elgörbülése stb.*
⁴⁷* Igen helyesen felel Wm. Marshall úr, egy üveg-manufaktúra general managere [vezérigazgatója] a vizsgálóbiztosnak arra a kérdésére, hogyan tartják fenn a foglalkoztatott ifjak serénységét: „Munkájukat semmiképpen nem hanyagolhatják el; ha egyszer elkezdték, folytatniok kell; pontosan olyanok, mint egy gép részei.” („Children’s Employment Comission, Fourth Report”, 1865, 247. old.)*

Minthogy az összmunkás különböző funkciói egyszerűbbek vagy összetettebbek, alacsonyabb vagy magasabb fokúak, szerveinek, az egyéni munkaerőknek, igen különböző fokú kiképzésre van szükségük, és ezért értékük is igen különböző. A manufaktúra tehát kifejleszti a munkaerők hierarchiáját, amelynek megfelel a munkabérek lépcsőzete. Ha egyfelől az egyéni munkást hozzáalkalmazzák és élethossziglan annektálják egy egyoldalú funkcióhoz, másfelől a különböző munkaműveleteket hozzáidomítják a természetes és szerzett ügyességek e hierarchiájához.⁴⁸* Mindazonáltal minden termelési folyamat feltételez bizonyos egyszerű műveleteket, amelyeket bármely ember el tud végezni. Most ezeket is kiszakítják a tevékenység tartalmasabb mozzanataival való folyamatos összefüggésükből és kizárólagos funkciókká csontosítják.
⁴⁸* Dr. Ure, a nagyipart felmagasztalva, jobban kitapintja a manufaktúra sajátságos jellegzetességeit, mint a korábbi közgazdászok, akik nem voltak érdekelve a polémiában, sőt mint kortársai, például Babbage, aki mint matematikus és mechanikus felette áll ugyan, de a nagyipart mégis tulajdonképpen csak a manufaktúra álláspontjáról fogja fel. Ure megjegyzi: „A munkásoknak minden egyes külön művelethez való hozzáalkalmazása a munkák elosztásának a lényege.” Másrészt ezt az elosztást úgy írja le, mint „a munkák hozzáidomítását a különböző egyéni képességekhez”, s végül az egész manufaktúra-rendszert úgy jellemzi, mint „az ügyesség foka szerint megállapított rangsor rendszerét”, mint „a munkának az ügyesség különböző fokai szerinti megosztását” stb. (Ure: „Philosophy of Manufactures”, 19—23. old. elszórtan.)*

A manufaktúra ezért minden kézművességben, melyet megragad, létrehozza az úgynevezett tanulatlan munkások osztályát, akiket a kézművesüzem szigorúan kirekesztett. Amikor a manufaktúra az egész munkaképesség rovására virtuozitássá fejleszti a teljességgel egyoldalúvá tett specialitást, akkor a kifejlődés teljes hiányát is specialitássá kezdi már tenni. A hierarchikus lépcsőzet mellett megjelenik a munkásoknak tanultakra és tanulatlanokra való egyszerű szétválasztása. A tanulási költségek az utóbbiak esetében teljesen elesnek, az előbbiekében pedig, a kézművesekhez képest, csökkennek a funkció egyszerűsödése következtében. Mindkét esetben csökken a munkaerő értéke.⁴⁹* Kivétel az, amikor a munkafolyamat szétbontása új összefoglaló funkciókat hoz létre, amelyek a kézművesüzemben egyáltalán nem vagy nem ugyanabban a terjedelemben fordultak elő. A munkaerőnek a tanulási költségek elmaradásából, illetve csökkenéséből eredő viszonylagos elértéktelenedése közvetlenül magába zárja a tőke nagyobb értékesítését, mert minden, ami a munkaerő újratermeléséhez szükséges időt megrövidíti, növeli a többletmunka birodalmát.
⁴⁹* „Minden kézműves … akinek módot adtak arra, hogy gyakorlás útján egy pontban tökéletesítse magát … olcsóbb munkássá vált.” (Ure: „Philosophy etc.”, 19. old.)*

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Marx – Tőke 1 – A munka megosztása és a manufaktúra – A részmunkás és szerszáma
(idézet: Marx és Engels válogatott művei 2)

2. A részmunkás és szerszáma
Ha mármost jobban közeledünk az egyes jelenség felé, akkor mindenekelőtt világos, hogy az a munkás, aki élethossziglan egy és ugyanazt az egyszerű műveletet végzi, egész testét e művelet önműködő, egyoldalú szervévé változtatja és ezért kevesebb időt használ fel elvégzésére, mint a kézműves, aki egész sor műveletet hajt végre váltakozva. A kombinált összmunkás azonban, aki a manufaktúra élő mechanizmusát alkotja, csupa ilyen egyoldalú részmunkásból áll. Az önálló kézművességhez képest ezért kevesebb idő alatt többet termelnek, vagyis a munka termelőerejét fokozzák.²⁷*
²⁷* „Minél inkább fel lehet osztani és különböző művesekre lehet bízni valamely nagy változatosságú gyártást, szükségképpen annál jobban és gyorsabban, annál kevesebb idő- és munkaveszteséggel lehet azt elvégezni.” („The Advantages of the East-India Trade”, London 1720, 71. old.)*

Tökéletesedik a részmunka módszere is, miután egy személy kizárólagos funkciójává önállósult. Ugyanannak a korlátozott cselekvésnek folytonos megismétlése és a figyelemnek erre a korlátozott cselekvésre való koncentrálása tapasztalatszerűen megtanít arra, hogyan lehet a kívánt hasznos hatást a legkisebb erőkifejtéssel elérni. Minthogy azonban mindig különböző munkásnemzedékek élnek együtt egyidejűleg és működnek össze ugyanazokban a manufaktúrákban, az így nyert technikai műfogások csakhamar megszilárdulnak, felhalmozódnak és átszállnak nemzedékről nemzedékre.²⁸*
²⁸* „A könnyed munka … hagyományozott ügyesség.” (Th. Hodgskin: „Popular Political Economy”, [London 1827,] 48. old.)*

A manufaktúra valóban kitermeli a részmunkás virtuozitását azáltal, hogy a szakmák természetadta elkülönülését, amelyet a társadalomban készen talált, a műhely belsejében újratermeli és rendszeresen a végletekig hajtja. Másrészt az, hogy a részmunkát egy ember élethivatásává változtatja, megfelel a korábbi társadalmak ama törekvésének, hogy a szakmákat örökletessé tegyék, kasztokba kövesítsék vagy — ha meghatározott történelmi feltételek az egyénnek olyan változékonyságát hozzák létre, amely a kasztrendszernek ellentmond — céhekbe csontosítsák. A kasztok és céhek ugyanabból a természeti törvényből erednek, amely a növényeknek és állatoknak fajokra és alfajokra való elkülönülését szabályozza, csakhogy bizonyos fejlődési fokon a kasztok örökletességét vagy a céhek kizárólagosságát társadalmi törvénynek nyilvánítják.²⁹*
²⁹* „Egyiptomban … a mesterségek is a tökéletesség illő fokára fejlődtek. Mert csupán ebben az országban nem szabad a kézműveseknek egyáltalán beleavatkozniok a polgárok más osztályának ügyleteibe, hanem pusztán a törvény szerint törzsükhöz örökletesen hozzátartozó hivatást űzhetik … Más népeknél azt látjuk, hogy a mesteremberek túl sok tárgyra osztják el figyelmüket… Hol a földműveléssel kísérleteznek, hol kereskedelmi ügyletekbe bocsátkoznak, hol egyszerre két vagy három mesterséggel foglalkoznak. Szabad államokban legtöbbször a népgyűlésekre szaladgálnak … Egyiptomban viszont minden kézművest súlyos büntetéssel sújtanak, ha államügyekbe avatkozik vagy egyszerre több mesterséget űz. Hivatásbeli serénységüket így semmi sem zavarhatja … Ezenkívül, ahogy elődeiktől sok szabályt átvettek, úgy buzgón törekszenek arra, hogy még újabb előnyöket fedezzenek fel.” (Diodorus Siculus: „Historische Bibliothek” [Történelmi könyvtár], I. könyv, LXXIV. fej. [117—118. old.])*

„A dakkai muszlinok finomságát, a koromandeli kartonok és más kelmék színeinek pompáját és tartósságát sohasem múlták felül. Pedig ezeket tőke, gépi berendezés, munkamegosztás vagy azon más eszközök bármelyike nélkül termelik, amelyek az európai gyártásnak olyan sok előnyt nyújtanak. A takács elszigetelt egyén, aki a szövetet egy fogyasztó rendelésére készíti, mégpedig a legegyszerűbb szerkezetű szövőszéken, amely néha csak durván összetákolt falécekből áll. Még a lánc felhúzására sincs készüléke, ezért a szövőszéknek egész hosszában elnyúltan kell maradnia, s olyan ormótlan és széles lesz, hogy nem fér el a termelő kunyhójában, aki munkáját ezért a szabad ég alatt kénytelen végezni, ahol azt minden időváltozás megszakítja.”³⁰*
³⁰* „Historical and descriptive Account of British India etc.” [Történelmi és leíró beszámoló Brit-Indiáról], írták Hugh Murray, James Wilson stb., Edinburgh 1832, II. köt. 449— 450. old. Az indiai szövőszék magasnyüstű, azaz a lánc függőlegesen van rajta kifeszítve.*

Csak a nemzedékről nemzedékre felhalmozott és apáról fiúra átöröklött külön ügyesség az, amely a hindunak — akár a póknak — ezt a virtuozitást adja. És mégis, a manufaktúramunkások többségéhez képest az ilyen indiai takács nagyon bonyolult munkát végez.

Egy kézművesnek, aki egy készítmény termelése során a különböző részfolyamatokat egymás után végzi el, hol helyét, hol szerszámait kell változtatnia. Az egyik műveletről a másikra való átmenet megszakítja munkájának folyamát és úgyszólván pórusokat alkot munkanapjában. Ezek a pórusok betömődnek, mihelyt a kézműves egész nap folyamatosan egy és ugyanazt a műveletet végzi, illetve eltűnnek olyan mértékben, ahogyan műveletének váltakozása csökken. A fokozott termelékenység itt vagy az egy adott időközben kifejtett munkaerő nagyobbodásának, tehát a munka növekvő intenzitásának köszönhető, vagy pedig annak, hogy a munkaerő improduktív elfogyasztása csökken. Az az erőkifejtés-többlet ugyanis, amelyet a nyugalomból a mozgásba való minden átmenet megkövetel, az egyszer elért normálsebesség hosszabb tartama esetén kiegyenlítődik. Másrészt a folyamatos egyforma munka szétrombolja az életerő rugalmasságát és lendületét, azét az életerőét, amely éppen a tevékenység váltakozásában leli felüdülését és ingerét.

A munka termelékenysége nemcsak a munkás virtuozitásától, hanem szerszámainak tökéletességétől is függ. Egyazon fajta, például a vágó, fúró, véső, ütő stb., szerszámokat különböző munkafolyamatokban használnak, ugyanabban a munkafolyamatban pedig ugyanaz a szerszám különböző műveletekre szolgál. Mihelyt azonban egy munkafolyamat különböző műveletei elválnak egymástól és minden részművelet a részmunkás kezében a lehető legmegfelelőbb és ezért kizárólagos formára tesz szert, az azelőtt különböző célokra szolgáló szerszámokon változtatásokra van szükség. Formaváltoztatásuk iránya azoknak a különös nehézségeknek a tapasztalataiból adódik, amelyeket a változatlan forma okoz. A munkaszerszámok differenciálódása, ami által egyazon fajtájú szerszámok minden különös hasznos alkalmazásra különös szilárd formát kapnak, és specializálódásuk, ami által minden ilyen külön szerszám csak sajátos részmunkások kezében hat egész terjedelmében — ez jellemzi a manufaktúrát. Csupán Birminghamben mintegy 500 kalapács-változatot termelnek; mindegyikük egy különös termelési folyamatra, sőt jó néhány változat gyakran csak egyazon folyamat különböző műveleteire szolgál. A manufaktúra-időszak egyszerűsíti, tökéletesíti és megsokszorozza a munkaszerszámokat azáltal, hogy a részmunkások kizárólagos külön funkcióihoz idomítja őket.³¹*
³¹* Darwin „A fajták eredete” című korszakalkotó művében a növények és az állatok természetes szerveire vonatkozólag megjegyzi: „Ameddig egy és ugyanazon szervnek különféle munkákat kell elvégeznie, változékonyságának egyik oka talán abban található meg, hogy a természetes kiválogatódás a formának minden kis eltérését kevésbé gondosan tartja fenn vagy nyomja el, mint ha ugyanaz a szerv csak egyetlen különös célra volna hivatva. Így olyan kések, amelyek mindenféle dolog vágására hivatottak, egészében egyféle formájúak lehetnek, míg a csak egyféle használatra hivatott szerszámnak minden más használathoz más formájúnak is kell lennie.”⁹⁴*

Ezzel egyszersmind megteremti egyik anyagi feltételét a gépi berendezésnek, amely egyszerű szerszámok kombinációja.

A részmunkás és szerszáma alkotják a manufaktúra egyszerű elemeit. Forduljunk most a manufaktúra összalakja felé.

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!