Marx – Tőke 1 – Gépi berendezés és nagyipar – A gépi üzem legközvetlenebb hatásai a munkásra

Marx – Tőke 1 – Gépi berendezés és nagyipar – A gépi üzem legközvetlenebb hatásai a munkásra

(idézet: Marx és Engels válogatott művei 2)
3. A gépi üzem legközvetlenebb hatásai a munkásra
A nagyipar kiindulópontja, mint megmutattuk, a munkaeszköz forradalma, a forradalmasított munkaeszköz pedig legkifejlettebb alakját a gyár tagozott géprendszerében nyeri el. Mielőtt megnéznők, hogy ebbe az objektív organizmusba hogyan kebeleznek be emberanyagot, vegyük szemügyre e forradalom néhány általános visszahatását magára a munkásra.

a) Pótlólagos munkaerők elsajátítása a tőke által.
Női és gyermekmunka
A gépi berendezés, amennyiben izomerőt tesz nélkülözhetővé, eszközzé lesz olyan munkások alkalmazására, akiknek nincs izomerejük vagy testi fejlettségre nézve éretlenek, de akiknek tagjai hajlékonyabbak. A női és gyermekmunka volt tehát az első szava a gépi berendezés tőkés alkalmazásának! Ez a munkának és munkásoknak a pótlására szolgáló hatalmas eszköz ezzel rögtön a bérmunkáslétszám gyarapításának eszközévé változott azáltal, hogy a munkáscsalád valamennyi tagját korra és nemre való tekintet nélkül a tőke közvetlen fennhatósága alá hajtotta. A tőkés számára végzett kényszermunka bitorolta a helyét nemcsak a gyermekek játékának, hanem a szokások megszabta erkölcsi korláton belül még az otthon, a család számára végzett szabad munkának is.¹²⁰*
¹²⁰* Dr. Edward Smitht az amerikai polgárháborút kísérő gyapotválság idején az angol kormány Lancashire-be, Cheshire-be stb. küldte, hogy a pamutipari munkások egészségi állapotáról jelentést tegyen. Többek között ezt jelenti: Egészségügyi szempontból a válságnak, nem beszélve arról, hogy száműzte a munkásokat a gyári légkörből, sokféle más előnye is van. A munkásasszonyoknak most megvan a szükséges szabad idejük arra, hogy gyermekeiknek mellüket nyújtsák, ahelyett hogy Godfrey cordialjával (egy ópiumkészítménnyel) mérgezzék őket. Van idejük arra, hogy megtanuljanak főzni. Szerencsétlenségükre ez a főzőművészet olyan pillanatra esett, amikor nem volt mit enniök. Látjuk azonban, hogyan bitorolta a tőke a maga önértékesítése céljából a fogyasztáshoz szükséges családi munkát. Ugyanígy felhasználták a válságot arra, hogy a munkások lányait külön iskolákban varrni tanítsák. Egy amerikai forradalomra és egy világválságra van szükség, hogy a munkáslányok, akik az egész világ számára fonnak, varrni tanuljanak!*

A munkaerő értékét nem csupán az egyéni felnőtt munkás fenntartásához szükséges munkaidő, hanem a munkáscsalád fenntartásához szükséges munkaidő határozta meg. Minthogy a gépi berendezés a munkáscsalád valamennyi tagját a munkapiacra dobja, a férfi munkaerejének értékét elosztja egész családjára. Ezért elértékteleníti a férfi munkaerejét. A például négy munkaerőre felparcellázott család megvásárlása talán többe kerül, mint korábban a családfa munkaerejének megvásárlása, de ennek ellenében egy munkanap helyébe négy lép, és áruk olyan arányban csökken, amilyenben a négynek a többletmunkája meghaladja az egy többletmunkáját. Most már négynek kell nemcsak munkát, hanem többletmunkát is szolgáltatnia a tőke számára, hogy egy család megéljen. Így a gépi berendezés a kizsákmányolás emberanyagával, a tőke legsajátabb kiaknázási mezejével¹²¹* egyszersmind a kizsákmányolás fokát is eleve kibővíti.
¹²¹* „A munkások száma nagyon megnövekedett azáltal, hogy a férfimunkát mindinkább nőivel, és mindenekfelett a felnőttmunkát gyermekmunkával helyettesítették. Három 13 éves leány, akik heti 6—8 shilling bért kapnak, lépett egy meglett férfi helyére, akinek bére 18—45 shilling között váltakozott.” (Th. de Quincey: „The Logic of Political Economy” [A politikai gazdaságtan logikája], London 1844, jegyzet a 147. oldalhoz.) Minthogy a család bizonyos funkcióit, például a gyermekek gondozását és szoptatását stb., nem lehet egészen megszüntetni, a tőke által konfiskált családanyáknak többé-kevésbé helyettest kell szegődtetniök. Azokat a munkákat, amelyekre a családi fogyasztásnak szüksége van, például varrás, foltozás stb., kész áruk vásárlásával kell helyettesíteni. A csökkent házimunka-ráfordításnak tehát megszaporodott pénz-ráfordítás felel meg. A munkáscsalád termelési költségei ezért növekednek és kiegyenlítik a többletbevételt. Ehhez járul, hogy lehetetlenné lesz a gazdaságosság és a célszerűség a létfenntartási eszközök elhasználásában és elkészítésében. Ezekről a hivatalos politikai gazdaságtan által eltitkolt tényekről bőséges anyag található a gyárfelügyelők, a „Children’s Employment Commission” jelentéseiben és főleg a „Reports on Public Health”-ben is.*

Éppen így alapjaiban forradalmasítja a gépi berendezés a tőkeviszony formai közvetítését, a munkás és tőkés közötti szerződést. Az árucsere alapzatán az első előfeltétel az volt, hogy tőkés és munkás mint szabad személyek, mint független árubirtokosok lépjenek szembe egymással: az egyik mint pénz és termelési eszközök birtokosa, a másik mint munkaerő birtokosa. De most a tőke nem-teljesjogú vagy félig nem-teljesjogú személyeket vásárol. Korábban a munkás a saját munkaerejét adta el, amellyel mint formailag szabad személy rendelkezett. Most asszonyát és gyermekét adja el. Rabszolgakereskedő lesz.¹²²*
¹²²* Szemben azzal a nagy horderejű ténnyel, hogy az angol gyárakban a felnőtt férfimunkások kicsikarták a tőkétől a női és gyermekmunka korlátozását, a „Children’s Employment Commission” legutóbbi jelentéseiben még mindig igazán felháborító tények találhatók arra vonatkozóan, hogy a munkás-szülők rabszolgakereskedők módjára kufárkodnak a gyermekekkel. A tőkés farizeus azonban, amint ugyanezekből a „Report”-okból látható, megbélyegzi ezt az állatiasságot, amelyet önmaga teremtett, állandósított és aknáz ki, és amelyet különben „a munka szabadságának” keresztel. „Gyermekmunkát hívtak segítségül … még arra is, hogy a saját maguk mindennapi kenyerét megszerezzék. Ezeket a gyermekeket fizikailag és erkölcsileg megfertőzött helyzetbe taszították, anélkül hogy erejük lett volna ilyen aránytalan fáradtság elviseléséhez, anélkül hogy megtanították volna őket jövendő életük irányítására. A zsidó történetíró Jeruzsálem Titus által történt lerombolásáról megjegyezte, nem csoda, hogy a várost ilyen hallatlan pusztítással dúlták fel, amikor egy embertelen anya saját szülöttjét áldozta fel, hogy fékezhetetlen gyötrő éhségét csillapítsa.” („Public Economy Concentrated”, Carlisle 1833, 66. old.)*

A gyermekmunka iránti kereslet gyakran formájában is egyezik a néger rabszolgák iránti kereslettel, ahogy azt amerikai újsághirdetésekben szoktuk volt olvasni. „Figyelmemet”, mondja például egy angol gyárfelügyelő, „ráirányították egy hirdetésre, amely kerületem egyik legjelentősebb ipari városának helyi lapjában jelent meg, a következő szöveggel: Keresünk 12—20 fiút, akik legalább 13 éves számba vehetők. Bér heti 4 shilling. Érdeklődni lehet stb.”¹²³* A „legalább 13 éves számba vehetők” kitétel arra vonatkozik, hogy a Factory Act szerint a 13 éven aluli gyermekeknek csak 6 órát szabad dolgozniok. Hivatalosan kinevezett orvosnak (certifying surgeon) kell korukat igazolnia. A gyáros tehát olyan fiúkat kíván, akik úgy néznek ki, mintha már 13 évesek lennének. A gyárosok által foglalkoztatott 13 éven aluli gyermekek számának néha ugrásszerű csökkenése, ami az utóbbi 20 év angol statisztikájában olyan meglepő, maguknak a gyárfelügyelőknek a vallomása szerint nagyrészt certifying surgeonök műve volt, akik a gyermekkor határát a tőkések kizsákmányolókedvének és a szülők kufárszükségletének megfelelően odébb tolták. Bethnal Greenben, ebben a hírhedt londoni kerületben, minden hétfőn és kedden reggel nyílt vásárt tartanak, amelyen mindkét nembeli gyermekek 9 éves kortól önmagukat adják bérbe a londoni selyem-manufaktúráknak. „A szokásos feltételek: 1 shilling 8 penny egy hétre (ez a szülőké) és 2 penny nekem magamnak, meg tea.” A szerződések csak egy hétre érvényesek. E vásáron a jelenetek és a hangnem igazán felháborítóak.¹²⁴* Még mindig előfordul Angliában, hogy nők „fiúkat vesznek a workhouse-ból [dologházból] és heti 2 shilling 6 pennyért bérbe adják őket bármely tetszőleges vevőnek”¹²⁵* A törvényhozás ellenére Nagy-Britanniában még mindig legalább 2000 fiút adnak el saját szüleik eleven kéményseprő gépnek (holott léteznek gépek a helyettesítésükre).¹²⁶* A gépi berendezés olyannyira forradalmasította a munkaerő vevője és eladója közötti jogviszonyt, hogy az egész ügylet a szabad személyek közötti szerződésnek még a látszatát is elveszíti, és ez szolgáltatta később az angol parlamentnek a jogi mentőokot a gyárügybe való állami beavatkozásra. Valahányszor a gyári törvény eddig meg nem támadott iparágakban 6 órára korlátozza a gyermekmunkát, mindig újra felhangzik a gyárosok siránkozása: most a szülők egy része elvonja a gyermekeket a megrendszabályozott iparból, hogy olyanokba adja el őket, ahol még „a munka szabadsága” uralkodik, azaz ahol 13 éven aluli gyermekeket arra kényszerítenek, hogy úgy dolgozzanak, mint a felnőttek, tehát ahol drágábban is lehet rajtuk túladni. Minthogy azonban a tőke természettől fogva leveller¹¹², azaz a munka kizsákmányolási feltételeinek egyenlőségét minden termelési területen mint a maga vele született emberi jogát követeli, a gyermekmunka törvényes korlátozása az egyik iparágban oka lesz korlátozásának a másikban.
¹²³* A. Redgrave a „Reports of Insp. of Fact. for 31st October 1858”-ben, 40—41.old.*
¹²⁴* „Ch. Empl. Comm., V. Report”, London 1866, 81. old., 31. sz. (A 4. kiadáshoz. Bethnal Green selyemipara ma már csaknem teljesen megsemmisült. — F. E.)*
¹²⁵* „Ch. Empl. Comm., III. Report”, London 1864, 53. old., 15. sz.*
¹²⁶* I. m. „V. Report”, XXII. old., 137. sz.*

Már korábban utaltunk azoknak a gyermekeknek és fiatal személyeknek valamint munkásasszonyoknak a fizikai romlására, akiket a gépi berendezés először közvetlenül, a maga alapzatán kisarjadó gyárakban, és aztán közvetve, valamennyi többi iparágban, a tőke kizsákmányolásának vet alá. Itt ezért csak egy pontnál időzünk, a munkások gyermekeinek az első életévekben tapasztalható iszonyú halandóságánál. Angliában 16 olyan anyakönyvi kerület van, ahol, évi átlagban, 100 000 1 éven aluli élő gyermekre csak 9000 haláleset jut (az egyik kerületben csak 7047), 24 kerületben 10 000-nél több, de 11 000-nél kevesebb, 39 kerületben 11 000-nél több, de 12 000-nél kevesebb, 48 kerületben 12 000-nél több, de 13 000-nél kevesebb, 22 kerületben a halálesetek száma meghaladja a 20 000-et, 25 kerületben a 21 000-et, 17-ben a 22 000-et, 11-ben a 23 000-et, Hooban, Wolverhamptonban, Ashton-under-Lyne-ban és Prestonban a 24 000-et, Nottinghamban, Stockportban és Bradfordban a 25 000-et, Wisbeachben 26 001 és Manchesterben 26 12 .¹²⁷* Mint egy 1861-ben megtartott hivatalos orvosi vizsgálat bebizonyította, a magas halálozási arányszámok, helyi körülményektől eltekintve, kiváltképpen az anyák házon kívüli foglalkoztatásának, a gyermekek ebből eredő elhanyagolásának és a velük való rossz bánásmódnak, többek között meg nem felelő tápláléknak vagy táplálékhiánynak, ópiumkészítményekkel való etetésnek stb. tulajdoníthatók, ehhez járul az anyák természetellenes elidegenedése gyermekeiktől és ennek következtében az utóbbiak szándékos éhenveszejtése és megmérgezése.²¹⁸* Olyan mezőgazdasági kerületekben viszont, „ahol a nők foglalkoztatása minimális, a halálozási arányszám igen alacsony”.¹²⁹* Az 1861. évi vizsgáló bizottság mégis arra a váratlan eredményre jutott, hogy némely az Északi-tengernél elterülő tisztán mezőgazdasági kerületekben az 1 éven aluli gyermekek halálozási arányszáma csaknem eléri a leghírhedtebb gyári kerületekét. Ezért dr. Julian Huntert megbízták, hogy e jelenségnek a helyszínen a végére járjon. Jelentését belefoglalták a „VI. Report on Public Health”-be.¹³⁰* Addig azt gyanították, hogy malária és más, alacsony fekvésű és mocsaras tájakra jellemző betegségek tizedelték meg a gyermekeket.
¹²⁷* „Sixth Report on Public Health”, London 1864, 34. old.*
¹²⁸* „Ez”(az 1861. évi vizsgálat) „… megmutatta ezenfelül, hogy miközben gyermekek, a leírt körülmények között, elpusztulnak az elhanyagolás és a rossz bánásmód következtében, amely az anyák elfoglaltságából ered, ugyanakkor az anyák fájdalmas mértékben természetellenesekké válnak szülötteikkel szemben — rendszerint nem sokat bánkódnak halálukon, sőt néha … közvetlen intézkedéseket tesznek, hogy azt előidézzék.” (Uo.)*
¹²⁹* „Sixth Report on Public Health”, 454. old.*
¹³⁰* „Sixth Report on Public Health”, London 1864, 454—462. old. „Report by dr. Henry Julian Hunter on the excessive mortality of infants in some rural districts of England”.*

A vizsgálat ennek éppen az ellenkezőjét mutatta meg, nevezetesen azt, „hogy a csecsemők rendkívül halálozási arányszámát ugyanaz az ok hozta létre, amely a maláriát elűzte, tudniillik a talajnak téli mocsárból és nyári sovány legelőből termékeny gabonafölddé való átváltoztatása”.¹³¹* Az a 70 gyakorló orvos, akiket dr. Hunter ezekben a kerületekben kihallgatott, „bámulatosan egyetértett” e pontban. A talajművelés forradalmával ugyanis bevezették az ipari rendszert. „Férjes asszonyokat, akik bandákban lányokkal és fiúkkal dolgoznak együtt, egy férfi, akit »bandagazdának« hívnak és aki az egész bandát szegődteti, meghatározott összegért a bérlő rendelkezésére bocsát. Ezek a bandák gyakran sok mérföldre vándorolnak falujuktól, reggel és este az országutakon találkozunk velük, a nők rövid alsószoknyába, ennek megfelelő szoknyába, csizmába, néha pedig nadrágba öltözötten, külsőre igen erőteljesek és egészségesek, de megrontotta őket a szokásukká lett ledérség, és mit sem törődnek azokkal a vészterhes következményekkel, amelyeket e mozgalmas és független életmód iránti előszeretetük szülötteikre zúdít, akik otthon elsatnyulnak.”¹³²* A gyári kerületek minden jelensége újratermelődik itt, és a burkolt gyermekgyilkosság, a gyermekeknek ópiumkészítményekkel való kezelése még nagyobb méreteket ölt.¹³³* „Mélységes irtózásomra”, mondja dr. Simon, az angol Privy Council¹¹³ tiszti főorvosa és a „Public Health”-ről szóló jelentések rédacteur en chefje [főszerkesztője], „amellyel a felnőtt nők mindennemű átfogó ipari foglalkoztatását szemlélem, szolgáljon mentségül az, hogy ismerem az általa előidézett bajokat.”¹³⁴* „Valóban”, kiált fel R. Baker gyárfelügyelő egy hivatalos jelentésben, „szerencse lesz Anglia ipari kerületei számára, ha minden férjes asszonynak, akinek családja van, megtiltják, hogy bármilyen gyárban dolgozzék.”¹³⁵*
¹³¹* I. m. 35., 455—456. old.*
¹³²* I. m. 456. old.*
¹³³* Mint az angol gyári kerületekben, ugyanúgy a mezőgazdasági kerületekben is napról napra terjed az ópiumfogyasztás a felnőtt munkások és munkásnők között. „Az ópiumkészítmények eladásának előmozdítása … némely vállalkozó nagykereskedők nagy célja. A gyógyszerészek a legkelendőbb cikknek tekintik ezeket.” (I. m. 459. old.) Csecsemők, akik ópiumkészítményeket kaptak, „apró öregemberekké töpörödtek vagy kis majmokká zsugorodtak”. (I. m. 460. old.) Látjuk, India és Kína hogyan áll bosszút Anglián.*
¹³⁴* I. m. 37. old.*
¹³⁵* „Reports of Insp. of Fact. for 31st Oct. 1862”, 59. old. Ez a gyárfelügyelő korábban orvos volt.*

A női és gyermekmunka tőkés kizsákmányolásából fakadó erkölcsi elnyomorodást F. Engels a „Lage der arbeitenden Klasse in England”-ban [„A munkásosztály helyzete Angliában”], valamint más írók olyan kimerítően ecsetelték, hogy én itt csak emlékezetbe idézem. Az az értelmi elsivárodás pedig, amelyet éretlen embereknek puszta értéktöbblet-gyártó gépekké való átváltoztatása mesterségesen kitermel — és amelyet nagyon meg kell különböztetni attól a természetadta tudatlanságtól, amely a szellemet parlagon heverteti, de magát a fejlődőképességét, természetes termékenységét nem rontja meg —, végül még az angol parlamentet is rákényszerítette, hogy az elemi oktatást a gyári törvény alá vetett minden iparban a 14 éven aluli gyermekek „produktív” elhasználásának törvényes feltételévé tegye. A tőkés termelés szellemét napnál világosabban mutatta a gyári törvények úgynevezett nevelési záradékainak hányaveti megszerkesztése, az adminisztratív gépezet hiánya, ami által ez a kötelező oktatás nagyrészt megint csak illuzórikussá lesz, a gyárosoknak még ezzel az oktatási törvénnyel szemben is kifejtett oppozíciója és kijátszására irányuló számos gyakorlati fogása és furfangja. „Csakis a törvényhozást kell hibáztatni, amiért egy csalóka törvényt (delusive law) bocsátott ki, amely miközben azt színleli, hogy gondoskodik a gyermekek neveléséről, egyetlenegy rendelkezést sem tartalmaz, amellyel ez az állítólagos cél biztosítható volna. Semmit sem rendel el azonkívül, hogy a gyermekeket naponta bizonyos óraszámra” (3 órára) „egy iskolának nevezett hely négy fala közé kell bezárni, és hogy a gyermek alkalmazójának erről hetenként bizonyítványt kell kapnia egy személytől, aki mint iskolai tanító vagy iskolai tanítónő írja alá a nevét.”¹³⁶* Az 1844-es módosított gyári törvény kibocsátása előtt nem voltak ritkák az olyan iskolalátogatási bizonyítványok, amelyeket az iskolamester vagy iskolamesternő kereszttel írt alá, mert maga sem tudott írni. „Amikor egy ilyen bizonyítványokat kiállító iskolát meglátogattam, annyira megdöbbentett az iskolamester tudatlansága, hogy így szóltam hozzá: »Kérem, Uram, tud ön olvasni?« Felelete ez volt: »Ehe, valamicskét (summat).« A maga igazolására hozzáfűzte: »Mindenesetre felette állok tanítványaimnak.«” Az 1844-es törvény előkészítése folyamán a gyárfelügyelők leleplezték, hogy milyen gyalázatos állapotok uralkodnak az iskolának nevezett helyeken, melyeknek bizonyítványait a törvény szempontjából teljes érvényűnek kellett elfogadniok. Mindössze annyit értek el, hogy 1844-től „az iskolai bizonyítványban a jegyeket az iskolamesternek saját kezeírásával kell kitöltenie, és éppígy vezeték- és keresztnevét is neki magának kell aláírnia”.¹³⁷* Sir John Kincaid skóciai gyárfelügyelő hasonló hivatalos tapasztalatokról számol be: „Az első iskolát, amelyet meglátogattunk, bizonyos Ann Killin asszony vezette. Felkérésünkre, hogy betűzze nevét, tüstént bakot lőtt, mert C betűvel kezdte, de azonnal kijavítva magát, azt mondta, hogy neve K-val kezdődik. Amikor azonban megnéztem aláírását a bizonyítvány-könyvekben, észrevettem, hogy nevét különbözőképpen írja, emellett kézírása sem hagyott kétséget afelől, hogy alkalmatlan a tanításra. Maga is bevallotta, hogy a névsort nem tudja vezetni…
¹³⁶* Leonard Horner a „Reports of Insp. of Fact. for 30th April 1857”-ben, 17. old.*
¹³⁷* Leonard Horner a „Reports of Insp. of Fact. for 31st Oct. 1855”-ben, 18—19. old.*

Egy másik iskolában azt láttam, hogy a tanterem 15 láb hosszú és 10 láb széles, és ebben a helyiségben 75 gyermeket számoltam össze, akik valami érthetetlent rikácsoltak.”¹³⁸* „De nemcsak ezekben a siralmas lyukakban történik az, hogy a gyermekek bizonyítványt ugyan kapnak, oktatást azonban nem, mivel sok iskolában, ahol a tanító alkalmas, fáradozásai csaknem teljesen meghiúsulnak a gyermekek észbontó összevisszaságán, akik a legkülönbözőbb korúak, háromévestől felfelé. A tanító megélhetése, amely a legjobb esetben is nyomorúságos, teljesen attól függ, hogy hány gyermeket tud bezsúfolni egy szobába, mert aszerint kapja a pennyket. Ehhez járul a gyér iskolabútorzat, a könyvek és más tanszerek hiánya s a fülledt és undorító levegőnek magukra a szegény gyermekekre gyakorolt leverő hatása. Sok ilyen iskolában voltam és számos gyermeket láttam, akik semmit a világon nem csináltak; és ezt mint iskolalátogatást nyugtázzák, s az ilyen gyermekek a hivatalos statisztikában mint iskolázottak (educated) szerepelnek.”¹³⁹* Skóciában a gyárosok arra törekednek, hogy az iskolalátogatásra kötelezett gyerekeket lehetőleg mellőzzék. „Ez elegendő bizonyíték arra, hogy mennyire nem kedvelik a gyárosok a nevelési záradékokat.”¹⁴⁰* Groteszk és förtelmes módon jelenik ez meg a karton- stb. nyomóüzemekben, amelyeket külön gyári törvény szabályoz. A törvény rendelkezései szerint „minden gyermeknek, mielőtt egy ilyen nyomóüzemben foglalkoztatnák, a foglalkoztatása első napját közvetlenül megelőző 6 hónap alatt legalább 30 napon és nem kevesebb mint 150 órán át iskolát kell látogatnia. A nyomóüzemben való foglalkoztatásának tartama alatt minden második 6 hónapban ugyancsak egy 30 napos és 150 órás perióduson át iskolát kell látogatnia… Az iskolalátogatásnak reggel 8 óra és délután 6 óra között kell megtörténnie. Ugyanazon a napon 2½ óránál rövidebb vagy 5 óránál hosszabb látogatás nem számítható be a 150 órába. Rendes körülmények között a gyermekek délelőtt és délután mennek iskolába, 30 napon át, napi 5 óra hosszat, és a 30 nap leteltével, amikor a statútumnak megfelelő összesen 150 órát elérték, amikor, saját nyelvükön szólva, könyvüket elintézték, visszatérnek a nyomodába, ahol ismét 6 hónapig maradnak, míg esedékessé nem lesz az iskolalátogatásnak egy másik törlesztési ideje, és akkor megint az iskolában maradnak, míg a könyvet megint el nem intézik… Nagyon sok fiú, aki az iskolát az előírásos 150 órán át látogatta, amikor a nyomodában való 6 hónapos tartózkodás után visszatér, ugyanott tart, ahol kezdte… Természetesen megint elfelejtettek mindent, amit a korábbi iskolalátogatás során tanultak. Más kartonnyomó üzemekben az iskolalátogatást teljesen a gyár üzleti szükségleteitől teszik függővé. A megkövetelt óraszámot minden 6 hónapos periódus alatt alkalmanként 3—5 órás részletekben róják le, amelyek esetleg6 hónapra vannak szétszórva.
¹³⁸* Sir John Kincaid a „Reports of Insp. of Fact. for 31 st Oct. 1858”-ben, 31—32. old.*
¹³⁹* Leonard Horner a „Reports etc. for 30th April 1857”-ben, 17—18. old.*
¹⁴⁰* Sir J. Kincaid a „Reports of Insp. of Fact. for 31st Oct. 3856”-ben. 66. old.*

Például a gyermek egy napon reggel 8 órától 11 óráig, egy másik napon délután 1-től 4 óráig van iskolában, majd miután megint jó pár napra kimaradt, hirtelen újra jön délután 3-tól 6-ig; azután talán 3 vagy 4 napon át egymás után vagy egy hétig megjelenik, azután 3 hétre vagy egy egész hónapra eltűnik megint és egyes kieső napokon, egyes lyukas órákra tér vissza, amikor alkalmazóinak véletlenül nincs rá szükségük; a gyereket így úgyszólván ide-oda lökdösik (buffeted) az iskolából a gyárba, a gyárból az iskolába, amíg le nem rója a 150 órát.”¹⁴¹* Azáltal, hogy a kombinált munkaszemélyzethez túlnyomó számú gyermeket és nőt tesz hozzá, a gépi berendezés végül is megtöri azt az ellenállást, amelyet a manufaktúrában a férfimunkás a tőke zsarnokságával még szembeszegezett.¹⁴²*
¹⁴¹* A. Redgrave a „Reports of Insp. of Fact. for 31st Oct. 1857”-ben, 41—43. old. Azokban az angol iparágakban, amelyekben a tulajdonképpeni gyári törvény (nem a szövegben legutolszor említett Printworks’ Act) hosszabb ideje érvényben van, a nevelési záradékokkal szemben támasztott akadályokat a legutóbbi években némileg legyűrték. A gyári törvénynek alá nem vetett iparokban még erősen uralkodnak J. Geddes üveggyáros nézetei, aki White vizsgálóbiztost így oktatja ki: „Amennyire én látom, a nagyobb mértékű nevelés, amelyet a munkásosztály egy része az utóbbi években élvezett, káros. Veszélyes, mert túl függetlenné teszi őket.” („Ch. Empl. Comm., IV. Report”, London 1865, 253. old.)*
¹⁴²* „E. úr, egy gyáros […] közölte velem, hogy kizárólag nőket foglalkoztat mechanikai szövőszékein […] előnyben részesíti a férjes nőket, különösen az olyanokat, akiknek otthon családjuk van, amely függ tőlük megélhetésében; ezek a nők sokkal figyelmesebbek és tanulékonyabbak, mint a hajadonok,és rákényszerülnek erőik végső megfeszítésére, hogy a szükséges létfenntartási eszközöket megszerezzék. Az erények, a női jellem sajátságos erényei így kárukra fordulnak — és minden, ami természetükben erkölcsös és gyöngéd, rabszolgaságuk és szenvedésük eszközévé lesz.” („Ten Hour’s Factory Bill. The Speech of Lord Ashley, 15th March” [Törvényjavaslat a tízórás gyári munkanapról. Lord Ashley március 15-én elmondott beszéde], London 1844, 20. old)*

b) A munkanap meghosszabbítása
A gépi berendezés, amely a legerőteljesebb eszköz a munka termelékenységének fokozására, vagyis a valamely áru termeléséhez szükséges munkaidő megrövidítésére, a tőke hordozójaként — először azokban az iparokban, amelyeket közvetlenül megragadott — a legerőteljesebb eszközzé lesz a munkanap minden természetes korláton túlmenő meghosszabbítására. Egyrészt új feltételeket teremt, amelyek a tőkét képessé teszik arra, hogy ennek az állandó tendenciájának gyeplőjét szabadjára engedje, másrészt új motívumokat hoz létre idegen munkára való farkasétvágyának felgerjesztésére.

Először is a gépi berendezésben a munkaeszköz mozgása és munkálkodása a munkással szemben önállósul. A munkaeszköz önmagában ipari perpetuum mobilévé [örökmozgóvá] lesz, amely szakadatlanul tovább termelne, ha nem ütköznék emberi segédeinek bizonyos természeti korlátaiba: testi gyengeségükbe és önakaratukba. Ezért mint tőkében — márpedig mint ilyen az automata a tőkésben tudattal és akarattal rendelkezik — az a törekvés él benne, hogy az ellenszegülő, de rugalmas emberi természeti korlátot a minimális ellenállásra szorítsa össze.¹⁴³* Ezt az ellenállást amúgy is csökkenti a gépen való munka látszólagos könnyűsége s az alkalmazkodóbb és hajlíthatóbb női és gyermekelem.¹⁴⁴*
¹⁴³* „A költséges gépi berendezés általános bevezetése óta az emberi természetet jóval átlagos erején felül kényszerítették munkára.” (Róbert Owen: „Observations on the Effects of the Manufacturing System” [Észrevételek a gyárrendszer hatásáról], II. kiad., London 1817, [16. old.])*
¹⁴⁴* Az angolok, akik valamely dolog első tapasztalati megjelenési formáját szívesen tekintik az illető dolog okának, a gyárakban uralkodó hosszá munkaidő okául gyakran azt a nagy heródesi gyermekrablást adják meg, amelyet a tőke a gyárrendszer kezdetein a szegényházakban és az árvaházakban elkövetett, és ami által egy egészen akarat nélküli emberanyagot kebelezett be magába. Fielden, maga is angol gyáros, például így ír: „A hosszú munkaórákat nyilvánvalóan az a körülmény idézte elő, hogy az ország különböző részei olyan nagy számú elhagyott gyermeket szolgáltattak, hogy a vállalkozók függetlenek lettek a kezektől, és miután az ily módon megszerzett nyomorúságos anyag segítségével már megteremtették a szokást, ezt könnyebben rákényszeríthették szomszédaikra.” (J. Fielden: „The Curse of the Factory System” [A gyárrendszer átka], London 1836, 11. old.) A női munkára vonatkozólag Saunders gyárfelügyelő azt mondja az 1844. évi gyári jelentésben: „A munkásnők között vannak asszonyok, akiket hosszú heteken át, csak kevés nap kiestével, reggel 6 órától éjjel 12 óráig foglalkoztatnak — étkezési idejük kevesebb mint 2 óra —, úgyhogy a hét 5 napján a nap 24 órájából csak 6 marad nekik arra, hogy a gyárba jöjjenek és hazamenjenek, s az ágyban megpihenjenek”*

A gépi berendezés termelékenysége, mint láttuk, fordított arányban áll az általa a készítményre átvitt érték-alkotórésszel. Minél hosszabb az a periódus, amelyben működik, annál nagyobb terméktömegre oszlik el az általa hozzátett érték, és annál kisebb az az értékrész, amelyet az egyes áruhoz hozzáad. A gépi berendezés életének aktív periódusát azonban nyilvánvalóan meghatározza a munkanap hossza, vagyis a napi munkafolyamat tartama, szorozva a napok számával, amelyeken át e munkafolyamat ismétlődik.

A gépkopás semmiképpen sem felel meg matematikai pontossággal a gép használati idejének. De még ha feltételezzük is ezt, egy gép, amely 7½ éven át napi 16 órát működik, ugyanakkora termelési periódust ölel fel és az össztermékhez nem tesz hozzá több értéket, mint ugyanez a gép akkor, ha 15 éven át csak napi 8 órát működik. Az előbbi esetben azonban a gépérték kétszer olyan gyorsan termelődnék újra, mint az utóbbiban és a tőkés a gép közvetítésével 7½ év alatt annyi többletmunkát nyelne el, mint különben 15 év alatt.

A gép anyagi kopásának két fajtája van. Az egyik a használatából ered, mint ahogy pénzdarabok elkopnak a forgalom által, a másik a nem-használatából, mint ahogy a tétlen kard megrozsdásodik hüvelyében. Ez a gépnek az elemek által való elfogyasztása. Az első fajta kopás többé-kevésbé egyenes arányban, az utóbbi bizonyos fokig fordított arányban van a gép használatával.¹⁴⁵*
¹⁴⁵* „A rongálódás, amelyet… a fémmechanizmus kényes mozgó részeiben a tétlenség okoz.” (Ure: „Philosophy of Manufactures”, London 1835, 281. old.)*

Az anyagi kopáson kívül azonban a gép egy mondhatni erkölcsi kopásnak is alá van vetve. Veszít csereértékéből abban a mértékben, amelyben vagy olcsóbban lehet újratermelni ugyanilyen szerkezetű gépeket, vagy jobb gépek kelnek versenyre vele.¹⁴⁶* Értékét mindkét esetben — bármilyen fiatal és életerős még egyébként a gép — többé nem a benne magában valóban tárgyiasult, hanem a saját újratermeléséhez vagy a jobb gép újratermeléséhez szükséges munkaidő határozza meg. Ezért többé vagy kevésbé elértéktelenedett. Minél rövidebb az a periódus, amely alatt a gép összértékét újratermelik, annál csekélyebb az erkölcsi kopás veszélye, és minél hosszabb a munkanap, annál rövidebb ez a periódus. Amikor először vezetik be a gépi berendezést valamilyen termelési ágba, egymást érik az új módszerek a gépek olcsóbb újratermelésére¹⁴⁷*, egymást érik a tökéletesítések, amelyek a gépi berendezésnek nemcsak egyes részeit vagy készülékeit, hanem egész szerkezetét ragadják meg. Ez a munkanap meghosszabbítására késztető különös motívum ezért a gépi berendezés első életperiódusában hat a legakutabban.¹⁴⁸*
¹⁴⁶* A már korábban említett „Manchester Spinner” [manchesteri fonógyáros] („Times”,1862. november 26.) a gépi berendezés költségei között felsorolja: „Ezt” (tudniillik „a gépi berendezés romlásának felszámítását”) annak a veszteségnek a fedezésére is szánják, amely állandóan keletkezik amiatt, hogy a gépeket elkopásuk előtt kiszorítják más — új és jobb szerkezetű — gépek.”*
¹⁴⁷* „Hozzávetőlegesen úgy becsülik, hogy egy újonnan feltalált gép első példányának megépítése ötször annyiba kerül, mint a második példány megépítése.” (Babbage: „On the Economy of Machinery”, 211—212. old.)*
¹⁴⁸* „Néhány év óta olyan jelentős és nagyszámú tökéletesítést végeztek a tüligyártásban, hogy egy jó karban tartott gépet, amelynek eredeti költségára 1200 font sterling volt, néhány évvel később 60 font sterlingért adtak el… A tökéletesítések oly gyorsan követték egymást, hogy gépek befejezetlenül építőik nyakán maradtak, mert szerencsésebb találmányok miatt már elavultak.” Ebben a Sturm und Drang-időszakban ezért a tüllgyárosok az eredeti 8 órás munkaidőt két műszakkal csakhamar 24 órára tágították. (I. m. 233. old.)*

Különben változatlan körülmények között és adott munkanap mellett kétszer annyi munkás kizsákmányolásához az állandó tőkének a gépi berendezésre és épületekre kiadott részét éppúgy meg kell kétszerezni, mint a nyersanyagra, segédanyagokra stb. kiadott részét. A munkanap meghosszabbításával kibővül a termelés szintje, míg a gépi berendezésre és épületekre kiadott tőkerész változatlan marad.¹⁴⁹*
¹⁴⁹* „Magától értetődő,hogy a piac apálya és dagálya és a kereslet váltakozó kitágulása és összehúzódása közepette állandóan visszatérnek olyan alkalmak, amikor a gyáros pótlólagos forgótőkét alkalmazhat pótlólagos állótőke alkalmazása nélkül… ha pótlólagos nyersanyag-mennyiségeket lehel feldolgozni az épületekre és gépi berendezésre fordítandó pótlólagos kiadás nélkül.” (R. Torrens: „On Wages and Combination” [A bérről és az egyesülésről], London 1834, 64. old.)*

Ezért nemcsak az értéktöbblet nő, hanem a megszerzéséhez szükséges kiadások is csökkennek. Bár ez különben is megtörténik többé-kevésbé a munkanap bárminő meghosszabbításakor, itt azonban döntőbb súllyal esik latba, mert a munkaeszközökké átváltozott tőkerész egyáltalában többet nyom a latban.¹⁵⁰* A gépi üzem fejlődése ugyanis a tőkének egyre növekvő alkotórészét köti meg olyan formában, amelyben egyrészt folytonosan értékesíthető, másrészt veszít használati értékéből és csereértékéből, mihelyt az eleven munkával való érintkezése megszakad. „Ha”, oktatta ki Ashworth úr, egy angol pamutmágnás, Nassau W. Senior professzort, „ha a földműves leteszi ásóját, 18 penny értékű tőkét tesz haszontalanná erre a periódusra. Ha a mi embereink” (azaz a gyári munkások) „közül valaki elhagyja a gyárat, olyan tőkét tesz haszontalanná, amely 100 000 font sterlingbe került.”¹⁵¹* Gondoljuk csak el! Egy tőkét, amely 100 000 font sterlingbe került, „haszontalanná” tenni akár csak egy pillanatra is! Valóban égbekiáltó, hogy a mi embereink közül valaki egyáltalán bármikor is elhagyja a gyárat! A gépi berendezés növekvő terjedelme — mint az Ashworth által kioktatott Senior belátja — a munkanap egyre növekvő meghosszabbítását teszi „kívánatossá”.¹⁵²*
¹⁵⁰* A szövegben említett körülményt csupán a teljesség kedvéért említem meg, mivel a profitrátát, azaz az értéktöbbletnek az előlegezett össztőkéhez való viszonyát csak a harmadik könyvben tárgyalom.*
¹⁵¹* „When a labourer”, said Mr. Ashworth, „lays down his spade, he renders useless, for that period, a capital worth 18 d. When one of our people leaves the mill, he renders useless a capital that has cost 100 000 pounds.” (Senior: „Letters on the Factory Act” [Levelek a gyári törvényről], London 1837,14. old.)*
¹⁵²* „Az állótőke nagy aránya a forgóval szemben… hosszú munkaórákat tesz kívánatossá.” Ahogy a gépi berendezés terjedelme stb. növekszik, „erősebbekké válnak a hosszú munkaórákra mint az egyetlen olyan eszközre irányuló indítékok, amellyel az állótőke nagy arányát hasznothajtóvá lehet tenni”. (I. m. 11—14. old.) „Egy gyárban különböző kiadások vannak, amelyek állandóak maradnak, akár több, akár kevesebb időn át dolgozik a gyár, például: az épületek után fizetendő járadék, helyi és általános adók, tűzbiztosítás, a különböző állandó munkásoknak járó munkabér, a gépi berendezés romlása, valamint különböző más terhek, amelyeknek a profithoz való aránya ugyanúgy csökken, ahogy a termelés terjedelme nő.” („Reports of the Insp. Fact. for 31st Oct. 1862”, 19. old.)*

A gép relatív értéktöbbletet termel, nemcsak azáltal, hogy a munkaerőt közvetlenül elértékteleníti, közvetve pedig az újratermelésébe belekerülő áruk olcsóbbítása révén olcsóbbítja, hanem azáltal is, hogy első, szórványos bevezetésekor a gépbirtokos által alkalmazott munkát hatványozott munkává változtatja át, a gépi termék társadalmi értékét egyéni értéke fölé emeli és a tőkést így képessé teszi arra, hogy a munkaerő napi értékét a napi termék csekélyebb értékrészével pótolja. Ebben az átmeneti időszakban, amelyben a gépi üzem egyfajta monopólium marad, a nyereségek következésképpen rendkívüliek, és a tőkés igyekszik „ifjú szerelme első napjait” a legalaposabban kiaknázni a munkanap lehető legnagyobb meghosszabbítása révén. A nyereség nagysága felgerjeszti a több nyereségre való farkasétvágyat.

Amint a gépi berendezés ugyanabban a termelési ágban általánossá válik, a gépi termék társadalmi értéke egyéni értékére süllyed és érvényesül az a törvény, hogy az értéktöbblet nem azokból a munkaerőkből ered, amelyeket a tőkés a géppel helyettesített, hanem fordítva, azokból a munkaerőkből, amelyeket a gépen foglalkoztat. Az értéktöbblet csak a tőke változó részéből ered, és láttuk, hogy az értéktöbblet tömegét két tényező határozza meg: az értéktöbblet rátája és az egyidejűleg foglalkoztatott munkások száma. Ha a munkanap hossza adott, az értéktöbblet rátáját az az arány határozza meg, amelyben a munkanap szükséges munkára és többletmunkára oszlik. Az egyidejűleg foglalkoztatott munkások száma viszont a változó tőkerésznek az állandóhoz való arányától függ. Mármost világos, hogy a gépi üzem, bármennyire kiterjeszti is a munka termelőerejének fokozása révén a többletmunkát a szükséges munka rovására, ezt az eredményt csak azáltal hozza létre, hogy a valamely adott tőke által foglalkoztatott munkások számát csökkenti. A tőke egy részét, amely korábban változó volt, azaz eleven munkaerővé alakult át, gépi berendezéssé, tehát állandó tőkévé változtatja, amely nem termel értéktöbbletet. Lehetetlen például 2 munkásból annyi értéktöbbletet kisajtolni, mint 24-ből. Ha a 24 munkás mindegyike 12 órából csak 1 óra többletmunkát szolgáltat, akkor együtt 24 óra többletmunkát szolgáltatnak, ezzel szemben a 2 munkás összmunkája csak 24 óra. A gépi berendezésnek értéktöbblet termelésére való alkalmazásában tehát egy benső ellentmondás van, mert a valamely adott nagyságú tőke által szolgáltatott értéktöbblet két tényezője közül az egyik tényezőt, az értéktöbblet rátáját csak azáltal nagyobbítja, hogy a másik tényezőt, a munkások számát, kisebbíti. Ez a benső ellentmondás kiütközik, mihelyt a gépi berendezésnek egy iparágban való általánossá válásával a gépileg termelt áru értéke az összes ugyanolyan fajtájú áruk szabályozó társadalmi értékévé lesz, és ez az ellentmondás ösztökéli viszont a tőkét, anélkül hogy ennek tudatában volna¹⁵³*, a munkanap legerőszakosabb meghosszabbítására, hogy a kizsákmányolt munkások viszonylagos számának csökkenését ne csak a relatív többletmunka növekedésével egyenlítse ki, hanem az abszolút többletmunkáéval is.
¹⁵³* Hogy ez a benső ellentmondás miért nem jut a tudatára az egyes tőkésnek és következésképpen a tőkés szemléletétől korlátozott politikai gazdaságtannak sem, kitűnik majd a harmadik könyv első szakaszaiból.*

A gépi berendezés tőkés alkalmazása tehát egyfelől új hatalmas indítékokat teremt a munkanap mértéktelen meghosszabbítására és magát a munkamódot valamint a társadalmi munkaorganizmus jellegét olymódon forradalmasítja, hogy e forradalmasodás megtöri az ezzel a tendenciával szemben mutatkozó ellenállást, másfelől viszont — részben azáltal, hogy besorozza a munkásosztálynak a tőke számára korábban hozzáférhetetlen rétegeit, részben pedig azáltal, hogy szabaddá teszi a gép által kiszorított munkásokat — fölös munkásnépességet¹⁵⁴* termel, amely kénytelen engedni, hogy a törvényt a tőke diktálja neki. Innen ered az a figyelemreméltó jelenség a modern ipar történetében, hogy a gép halomra dönti a munkanap valamennyi erkölcsi és természeti korlátját. Innen ered az a gazdasági paradoxon, hogy a munkaidő megrövidítésének legerőteljesebb eszköze a legbiztosabb eszközévé válik annak, hogy a munkás és családja egész életidejét a tőke értékesítése számára rendelkezésre álló munkaidővé változtassák. „Ha”, álmodozott Arisztotelész, az ókor legnagyobb gondolkodója, „ha minden szerszám parancsszóra vagy éppen önnön sugallatra el tudná végezni munkáját, ahogyan Daidalosz mesterművei maguktól mozogtak, vagy ahogyan Héphaisztosz háromlábú állványai önnön sugallatra mentek a szent munkára, ha így a vetélők maguktól szőnének, akkor sem a mestereknek nem volna szükségük a segédekre, sem az uraknak a rabszolgákra.”¹⁵⁵* S Antipatrosz, egy Cicero korabeli görög költő, a gabona őrlésére szolgáló vízimalom feltalálását, minden termelő gépi berendezésnek ezt az elemi formáját mint a rabszolganők felszabadítóját és az aranykor helyreállítóját köszöntötte!¹⁵⁶* „A pogányok, azok a pogányok!” Azok, mint az okos Bastiat és már előtte a még bölcsebb MacGulloch felfedezte, semmit sem fogtak fel politikai gazdaságtanból és kereszténységből. Többek között nem fogták fel, hogy a gép a legbeváltabb eszköz a munkanap meghosszabbítására.
¹⁵⁴* Ricardo nagy érdemeinek egyike, hogy a gépi berendezést nemcsak úgy fogta fel, mint áruk termelési eszközét, hanem mint „redundant population” [fölös népesség] termelést eszközét is.*
¹⁵⁵* F. Biese: „Die Philosophie des Aristoteles” [Arisztotelész filozófiája], II. köt., Berlin 1842, 408. old.*
¹⁵⁶* Közlöm itt a költeményt fordításban, mert, éppúgy mint a munkamegosztásra vonatkozó korábbi idézetek, jól jellemzi azt, hogy az antik szemlélet mennyire ellentétes a modernnel.

„Őrlő asszonyok, alhattok már nagy nyugalomban!
Szól a kakas? Nektek hasztalan kukorít.
Mert malmok kerekén szökellő szép nimfa-csapatnak
adta ki már Déó mind a ti dolgotokat.
Lábuk alatt rázkódik a tengely, perdül a küllő,
forgatják a követ s őrleni kényszerítik.
Éljünk hát munkátlanul, úgy, mint boldog apáink,
mert istennőtől kapjuk a dús adományt.”

(„Gedichte aus dem Griechisehen übersetzt [görögből fordított költemények) von Christian Graf zu Stolberg”. Hamburg 1782.)*

Mentegették esetleg az egyik ember rabszolgaságát azzal, hogy ez eszköze a másik teljes emberi kifejlődésének. De a tömegek rabszolgaságát prédikálni azért, hogy néhány faragatlan vagy félművelt parvenüt „eminent spinnerré” [jeles fonóvá], „extensive sausage makerré” [nagy kolbászgyárossá], „influential shoe black dealerré” [befolyásos cipőkenőcs-kereskedővé] tegyenek — erre nem volt meg a sajátosan keresztény szervük.

c) A munka intenzívebbé tétele
A munkanap mértéktelen meghosszabbítása, amelyet a gépi berendezés a tőke kezei között előidéz, később, mint láttuk, az életének gyökerében fenyegetett társadalom reakcióját váltja ki és ezzel a törvényileg korlátozott normálmunkanaphoz vezet. Az utóbbinak alapzatán döntő fontosságúvá fejlődik egy jelenség, amellyel már korábban találkoztunk — tudniillik a munka intenzívebbé tétele. Az abszolút értéktöbblet elemzésénél mindenekelőtt a munka extenzív nagyságáról volt szó, míg intenzitásának fokát adottnak tételeztük fel. Most az extenzív nagyságnak intenzív, vagyis fokozati nagyságba való átcsapását kell szemügyre vennünk.

Magától értetődik, hogy a gépek fejlődése és a gépekkel dolgozó munkások külön osztályának felhalmozott tapasztalata folytán a munka sebessége és ezzel intenzitása természetadta módon növekszik. Így Angliában egy fél évszázadon át a munkanap meghosszabbítása karöltve jár a gyári munka növekvő intenzitásával. Mindazonáltal érthető, hogy az olyan munkánál, ahol nem múlékony nekirugaszkodásokról, hanem napról napra ismétlődő, szabályszerű egyformaságról van szó, be kell következnie egy csomópontnak, amelyen a munkanap kiterjedtsége és a munka intenzitása kizárja egymást, úgyhogy a munkanap meghosszabbítása már csak a munka gyengébb intenzitási fokával, és megfordítva, a megnövelt intenzitási fok már csak a munkanap megrövidítésével fér meg. Mihelyt a munkásosztály fokozatosan gyülemlő felháborodása rákényszerítette az államot, hogy a munkaidőt erőszakosan megrövidítse és mindenekelőtt a tulajdonképpeni gyár számára normálmunkanapot írjon elő, tehát attól a pillanattól fogva, hogy a munkanap meghosszabbítása útján történő fokozott értéktöbblet-termelés egyszer s mindenkorra lehetetlenné vált, a tőke minden hatalmával és teljes tudatossággal rávetette magát a géprendszer gyorsított kifejlesztése útján történő relatív értéktöbblet-termelésre. Egyidejűleg változás következik be a relatív értéktöbblet jellegében. Általában a relatív értéktöbblet termelésének az a módszere, hogy a munka termelőerejének fokozása által a munkást képessé teszik arra, hogy ugyanazon munkakifejtéssel ugyanazon idő alatt többet termeljen. Ugyanazon munkaidő az össztermékhez továbbra is ugyanannyi értéket tesz hozzá, bár ez a változatlan csereérték most több használati értékben testesül meg, és ezért az egyes áru értéke csökken. Nem így azonban, mihelyt a munkanap erőszakos megrövidítése — azzal a roppant lökéssel, amelyet a termelőerő fejlesztésének és a termelési feltételek gazdaságossá tételének ad — egyúttal rákényszeríti a munkást, hogy ugyanazon idő alatt több munkát fejtsen ki, fokozottabban megfeszítse munkaerejét, szorosabban töltse ki a munkaidő pórusait, azaz sűrítse a munkát, olyan mértékben, amely csak a megrövidített munkanapon belül érhető el. Nagyobb tömegű munkának ez a valamely adott időperiódusba való belepréselése most annak számít, ami: nagyobb munkamennyiségnek. A munkaidőnek mint „kiterjedt nagyságnak” mértéke mellé most sűrítettségi fokának mértéke lép.¹⁵⁷* A tízórás munkanap intenzívebb órája most annyi vagy több munkát, azaz kifejtett munkaerőt tartalmaz, mint a tizenkétórás munkanap likacsosabb órája. Termékének ezért annyi vagy több értéke van, mint a likacsosabb 1¹/₅ óráénak. Nem tekintve a relatív értéktöbbletnek a munka fokozott termelőereje általi megnövekedését, most például 3¹/₃ óra többletmunka, amely 6²/₃ óra szükséges munkára jut, a tőkésnek ugyanazt az értéktömeget szolgáltatja, mint előzőleg a 8 óra szükséges munkára jutó 4 óra többletmunka.

A kérdés mármost az, hogyan teszik intenzívebbé a munkát?A megrövidített munkanap első hatása azon a magától értetődő törvényen alapszik, hogy a munkaerő hatóképessége fordított arányban van hatóidejével. Ezért, bizonyos határok között, az erőkifejtés fokában megnyerik azt, amit tartamában veszítenek. Arról pedig, hogy a munkás valóban több munkaerőt folyósítson, a fizetés módszere révén gondoskodik a tőke.¹⁵⁸* Manufaktúrákban, például a fazekasságban, ahol a gépi berendezés semmilyen szerepet nem játszik vagy csak jelentéktelent, a gyári törvény bevezetése csattanósan bebizonyította, hogy a munkanap puszta megrövidítése csodálatosan növeli a munka rendszerességét, egyformaságát, rendjét, folyamatosságát és energiáját.¹⁵⁹*
¹⁵⁷* Természetesen vannak egyáltalában különbségek a különböző termelési ágak munkáinak intenzitásában. Ezek, mint már A. Smith kimutatta, részint kiegyenlítődnek azáltal, hogy mindegyik munkafajtának megvannak a saját mellékkörülményei. A munkaidőre mint értékmérőre azonban ez is csak annyiban van hatással, amennyiben az intenzív és az extenzív nagyság mint ugyanazon munkamennyiség ellenkező és egymást kizáró kifejezései mutatkoznak meg.*
¹⁵⁸ * Nevezetesen a darabbér, egy olyan forma révén, amelyet a hatodik szakaszban fogunk kifejteni.*
¹⁵⁹* Lásd „Reports of Insp. of Fact. for 31st Oct. 1865”.*

Ez a hatás azonban a tulajdonképpeni gyárban kétségesnek látszott, mert a munkásnak a gép folyamatos és egyforma mozgásától való függősége itt már régen megteremtette a legszigorúbb fegyelmet. Ezért amikor 1844-ben azt tárgyalták, hogy a munkanapot 12 óra alá kell csökkenteni, a gyárosok csaknem egyhangúlag kijelentették: „munkafelügyelőik a különböző munkatermékben vigyáztak, nehogy a kezek időt veszítsenek”, „az éberség és figyelem foka a munkások részéről (the extent of vigilance and attention on the part of the workmen) aligha növelhető”, és ezért minden más körülményt, mint a gépi berendezés járását stb. változatlannak feltételezve, „értelmetlenség jól vezetett gyárakban a munkások fokozott figyelmétől stb. bármilyen jelentékeny eredményt várni”.¹⁶⁰* Ezt az állítást a kísérletek megcáfolták. R. Gardner úr két nagy prestoni gyárában 1844. április 20-tól 12 helyett csak 11 órát dolgoztatott naponta. Körülbelül egy év elteltével az az eredmény mutatkozott, hogy „ugyanazt a termékmennyiséget ugyanazért a költségért kapta meg, és a munkások együttvéve ugyanannyi munkabért kerestek 11 óra alatt, mint korábban 12 alatt”.¹⁶¹* Mellőzöm itt a fonó- és kártolótermekben végzett kísérleteket, mert ezek a gépek sebességének (2%-os) növekedésével voltak egybekötve. A szövőrészlegnél ellenben, ahol méghozzá nagyon különböző fajtájú különleges, könnyű, mintás cikkeket szőttek, egyáltalában semmi változás nem történt az objektív termelési feltételekben. Az eredmény: „1844. január 6-tól április 20-ig, tizenkétórás munkanap mellett, egy-egy munkás heti átlagbére 10 shilling 1½ penny, 1844. április 20-tól június 29-ig, tizenegyórás munkanap mellett, a heti átlagbér 10 shilling 3½ penny volt”.¹⁶²* Itt 11 óra alatt többet termeltek, mint régebben 12 alatt, kizárólag a munkások egyenletesebb kitartása és idejük gazdaságosabb felhasználása következtében. Míg ők ugyanazt a bért kapták és egy óra szabad időt nyertek, a tőkés ugyanarra a terméktömegre tett szert és megtakarította egy órára a szén-, gáz- stb. ráfordítást. Hasonló kísérleteket végeztek egyező eredménnyel Horrocks és Jacson urak gyáraiban.¹⁶³*
¹⁶⁰* „Reports of Insp. of Fact. for 1844 and the quarter ending 30th April 1845”, 20—21. old.*
¹⁶¹* I. m. 19 old. Minthogy a darabbér ugyanaz maradt, a hetibér nagysága a termék mennyiségétől függött.*
¹⁶²* I. m. 20. old.*
¹⁶³* I. m. 21. old. Az erkölcsi elem jelentős szerepet játszott a fent említett kísérletekben. „Több kedvvel dolgozunk”, jelentették ki a munkások a gyárfelügyelőnek, „folyton előttünk van az a jutalom, hogy éjjel korábban szabadulunk, és tetterős és örömteli szellem hatja át az egész gyárat a legfiatalabb csomózótól a legöregebb munkásig, és sokat segíthetünk egy másnak.”*

Mihelyt a munkanap megrövidítése, amely először is megteremti a munka sűrítésének szubjektív feltételét tudniillik a munkás képességét arra, hogy több erőt folyósítson adott idő alatt —, kényszertörvény jellegűvé válik, a gép a tőke kezében objektív és rendszeresen alkalmazott eszközzé lesz arra, hogy ugyanazon idő alatt több munkát préseljen ki. Ez kettős módon történik: a gépek megnövelt sebessége révén és az ugyanazon munkás felügyeletére bízott gépi berendezésnek, illetve a munkás munkamezejének bővített terjedelme révén. A gépi berendezés szerkezetének tökéletesítése részint szükséges ahhoz, hogy a munkásra nagyobb nyomást gyakoroljanak, részint automatikusan együtt jár a munka intenzívebbé tételével, mert a munkanap korlátja a tőkést a termelési költségekkel való legszigorúbb gazdálkodásra kényszeríti. A gőzgép tökéletesítése megnöveli dugattyúlökéseinek percenkénti számát, és egyúttal lehetővé teszi, hogy nagyobb erőmegtakarítás következtében ugyanazzal az erőgéppel terjedelmesebb mechanizmust hajtsanak változatlan, sőt csökkenő szénfogyasztás mellett. Az átviteli mechanizmus tökéletesítése csökkenti a súrlódást és, ami oly szembeszökően megkülönbözteti a modern gépi berendezést a régitől, egy állandóan csökkenő minimumra redukálja a nagy és kis tengelyek átmérőjét és súlyát. Végül a munkagépek tökéletesítései csökkentik azok terjedelmét — miközben növelik sebességüket és kiterjesztik hatékonyságukat —, mint a modern gőzszövőszék esetében, vagy a munkagépek törzsével együtt megnagyobbítják szerszámaik terjedelmét és számát, mint a fonógép esetében, vagy észrevétlen részletváltoztatásokkal növelik e szerszámok mozgékonyságát, ahogyan a selfacting mule esetében az orsók sebességét az ötvenes évek közepén ilymódon ¹/₅-ével fokozták.

A munkanap 12 órára való rövidítése Angliában 1833-tól kelteződik. Már 1836-ban kijelentette egy angol gyáros: „A gyárakban végzendő munka a korábbihoz képest nagyon megnőtt ama nagyobb figyelem és tevékenység következtében, amelyet a gépi berendezés jelentősen megnövelt sebessége a munkástól megkövetel.”¹⁶⁴*
¹⁶⁴* John Fielden: „The Curse of the Factory System”, 32. old.*

1844-ben Lord Ashley, most Shaftesbury grófja, a következő, dokumentumokkal alátámasztott megállapításokat tette az alsóházban:

„A gyári folyamatokban foglalkoztatottak munkája most háromszor akkora, mint az ilyen műveletek bevezetésekor. A gépi berendezés kétségkívül olyan munkát végzett, amely sok millió ember inait és izmait helyettesíti, de egyúttal bámulatosan (prodigiously) megszaporította a félelmetes mozgásának uralma alá vetett emberek munkáját… Az a munka, amellyel egy mule-párt 40-es számú fonal fonása közben 12 órán át követnek, 1815-ben 8 mérföldnyi távolság megtételét foglalta magában. 1832-ben ugyanezen szám fonása közben egy mule-pár nyomon kísérése azt jelentette, hogy 12 óra alatt 20 és gyakran még több mérföld távolságot kell bejárni. 1815-ben 12 óra alatt a fonónak 820 kihúzást kellett végeznie mindegyik mule-on, ami összesen 1640 volt a 12 órára. 1832-ben a fonónak, tizenkétórás munkanapja alatt, mindegyik mule-on 2200 kihúzást kellett végeznie, tehát összesen 4400-at, 1844-ben mindegyik mule-on 2400-at, tehát összesen 4800-at; és egyes esetekben a megkívánt munkamennyiség (amount of labour) még nagyobb… Itt van a kezemben egy másik, 1842-es dokumentum, amely bizonyítja, hogy a munka progresszíven növekszik, nemcsak azért, mert nagyobb távolságot kell megtenni, hanem azért is, mert a termelt áruk mennyisége szaporodik, míg a kezek száma aránylag csökken; és továbbá, mert most gyakran rosszabb gyapotot fonnak, amely több munkát követel… A kártolóteremben szintén nagyon megnövekedett a munka. Most egy személy végzi azt a munkát, amely korábban kettő között oszlott el… A szövődében, ahol nagyszámú személyt, többnyire nőket foglalkoztatnak, a munka az utóbbi években teljes 10%-kal növekedett a gépi berendezés megnövelt sebessége következtében. 1838-ban a hetenként megfont hankek [matringok] száma 18 000 volt, 1843-ban elérte a 21 000-et. 1819-ben a pickek [vetések] száma a gőzszövőszéknél percenként 60 volt, 1842-ben 140, ami a munka erős növekedését mutatja.”¹⁶⁵*
¹⁶⁵* Lord Ashley: „Ten Hour’s Factory Bill”, 6—9. old. elszórtan.*

Tekintettel erre a figyelemreméltó intenzitásra, amelyet a munka a tizenkétórás törvény uralma alatt már 1844-ben elért, akkoriban jogosultnak látszott az angol gyárosoknak az a kijelentése, hogy ebben az irányban lehetetlen minden további haladás, és hogy ezért a munkaidő minden további csökkenése a termelés csökkenésével azonos. Okoskodásuk látszólagos helyességét a legjobban bizonyítja fáradhatatlan cenzoruknak, Leonard Horner gyárfelügyelőnek a következő egykorú közlése:

„Minthogy a termelt mennyiséget főképpen a gépi berendezés sebessége szabályozza, a gyárosnak szükségképpen érdeke, hogy azt a lehető legnagyobb sebességgel működtesse, amely még összeegyeztethető a következő feltételekkel: a gépi berendezésnek a túl gyors romlástól való megóvásával, a gyártott cikk minőségének fenntartásával és azzal, hogy a munkástól a gép mozgásának követése ne kívánjon nagyobb erőfeszítést, mint amekkorát folyamatosan teljesíteni bír. Gyakran előfordul, hogy a gyáros sietségében a mozgást túlságosan gyorsítja. A számos törés és a gyártmány elrontása a gyorsaságot ekkor jócskán kiegyensúlyozza, és a gyáros arra kényszerül, hogy mérsékelje a gépi berendezés sebességét. Minthogy a tevékeny és intelligens gyáros megtalálja az elérhető maximumot, arra a következtetésre jutottam, hogy lehetetlen 11 óra alatt annyit termelni, mint 12 alatt. Ezenkívül feltettem, hogy a darabbér szerint fizetett munkás a végletekig megfeszíti erejét, annyira, amennyire a munkának ezt a fokát folyamatosan el bírja viselni.”¹⁶⁶* Horner ennélfogva, Gardner és mások kísérletei ellenére, arra a következtetésre jutott, hogy a munkanap 12 óra alá történő további csökkentésének csökkentenie kell a termék mennyiségét.¹⁶⁷* Ő maga idézi tíz évvel később 1845-ös aggályát bizonyságul, hogy akkoriban még milyen kevéssé értette meg, mennyire rugalmas a gépi berendezés és az emberi munkaerő, amelyeket a munkanap kényszerű megrövidítése révén egyaránt a végsőkig feszítenek.
¹⁶⁶* „Reports of Insp. of Fact. to 30th. April. 1845”, 20. old.*
¹⁶⁷* I. m. 22. old.*

Térjünk mármost rá az 1847 utáni, a tízórás törvénynek az angol pamut-, gyapjú-, selyem- és lengyárakba való bevezetését követő időszakra.

„Az orsók sebessége a throstle-okon percenként 500, a mule-okon 1000 fordulattal nőtt, azaz a throstle-orsók sebessége, amely 1839-ben percenként 4500 fordulat volt, most” (1862-ben) „5000-re rúg, a mule-orsóké pedig, amely 5000 volt, most percenként 6000-re rúg; ez az első esetben ¹/₁₀, a másodikban ¹/₅ sebességtöbblet.”¹⁶⁸* James Nasmyth, a Manchester melletti Patricroft híres mérnöke 1852-ben Leonard Hornerhoz intézett levelében taglalta azokat a tökéletesítéseket, amelyeket a gőzgépen 1848 és 1852 között végeztek. Miután megjegyzi, hogy az a gőz-lóerő, amelyet a hivatalos gyári statisztikában állandóan a gőzgépek 1828. évi hatásfoka alapján számítanak¹⁶⁹*, már csak névleges, és a valóságos erőnek csak indexéül szolgálhat, többek között ezt mondja: „Biztos vagyok abban, hogy ugyanolyan súlyú gőzgépek”, gyakran ugyanazok a gépek, amelyeken csupán alkalmazták az újabb tökéletesítéseket, „most átlagosan legalább 50%-kal több szolgálatot, illetve munkát végeznek, mint korábban, és hogy sok esetben ugyanazok a gőzgépek, amelyek a percenként 220 lábra korlátozott sebesség napjaiban 50 lóerőt szolgáltattak, most”, csökkent szénfogyasztással, „több mint 100-at szolgáltatnak… Az ugyanakkora névleges lóerejű modern gőzgépet a korábbinál nagyobb erő hajtja a szerkezetében, a gőzkazánok térfogatában és felépítésében stb. eszközölt tökéletesítések következtében… Ezért ámbár a névleges lóerőhöz viszonyítva a kezeknek ugyanakkora számát foglalkoztatják, mint korábban, a munkagépekhez viszonyítva kevesebb kezet alkalmaznak.”¹⁷⁰* 1850-ben az Egyesült Királyság gyárai 134 217 névleges lóerőt alkalmaztak 25 638 716 orsó és 301 445 szövőszék mozgatására. 1856-ban az orsók és a szövőszékek száma 33 503 580, illetőleg 369 205 volt. Ha a megkívánt lóerő ugyanaz maradt volna, mint 1850-ben, akkor 1856-ban 175 000 lóerőre lett volna szükség. A hivatalos kimutatás szerint azonban a lóerők száma csak 161 435 volt, tehát több mint 10 000-rel kevesebb, mint ha az 1850-es bázis szerint számítanék.¹⁷¹*
¹⁶⁸* „Reports of Insp. of Fact. for 31st Oct. 1862”, 62. old.*
¹⁶⁹* Ez az 1862-es „Parliamentary Return”-nel megváltozott, itt a modern gőzgépek és vízikerekek valóságos gőz-lóereje lép a névleges helyére. A kettőzőorsókat sem keverik már össze a tulajdonképpeni fonóorsókkal (mint az 1839-es, 1850-es és 1856-os „Return”-ökben); továbbá a gyapjúgyárakban feltüntetik a „gigek” [bolyhozógépek] számát, megkülönböztetik egyrészt a juta- és kendergyárakat, másrészt a lengyárakat, és végül, ez alkalommal először, a harisnyakötést felvették a jelentésbe.*
¹⁷⁰* „Reports of Insp. of Fact. for 31st Oct. 1856”, 14., 20. old.*
¹⁷¹* I. m. 14—15. old.*

„A legutóbbi, 1856-os »Return«” (hivatalos statisztika) „által megállapított tények a következők: a gyárrendszer rohamos gyorsasággal terjed, a kezek száma a gépi berendezéshez viszonyítva csökkent, a gőzgép az erő gazdaságos felhasználása és más módszerek révén nagyobb súlyú gépet hajt meg, és a munkagépek tökéletesítése, a gyártási módszerek megváltoztatása, a gépi berendezés sebességének megnövelése és sok más ok következtében nagyobb mennyiségű gyártmányt érnek el.”¹⁷²* „A legkülönbözőbb fajtájú gépeken bevezetett nagyarányú tökéletesítések a gépek termelőerejét igen fokozták. Minden kétségen kívül a munkanap megrövidítése … ösztökélte tökéletesítésekre. Az utóbbiaknak és a munkás intenzívebb erőfeszítésének az volt a hatása, hogy a” (két órával, vagyis ¹/₆-ával) „megrövidített munkanap alatt legalább ugyanannyi gyártmányt állítanak elő, mint régebben a hosszabb alatt.”¹⁷³*
¹⁷²* I. m. 20. old.*
¹⁷³* „Reports etc. for 3lst Oct. 1858”, 10. old. Vö. „Reports etc. for 30th April 1860”, 30. skk. old.*

Hogy a gyárosok meggazdagodása a munkaerő intenzívebb kizsákmányolásával mennyire fokozódott, azt már az az egy körülmény is bizonyítja, hogy az angol pamut- stb. gyárak számának átlagos évi növekedése 1838-tól 1850-ig 32, 1850-től 1856-ig ellenben 86 volt.¹¹⁴

Bármilyen nagy volt is az 1848-tól 1856-ig terjedő 8 évben a tízórás munkanap uralma alatt az angol ipar haladása, a következő, 1856-tól 1862-ig terjedő 6 éves időszakban ezt megint messze túlszárnyalták. A selyemgyárakban például az orsók száma 1856-ban 1 093 799 volt, 1862-ben 1 388 544; a szövőszékeké 1856-ban 9 260 és 1862-ben 10 709. Ezzel szemben a munkások száma 1856-ban 56 137 és 1862-ben 52 429. Vagyis az orsók száma 26,9%-kal és a szövőszékek száma 15,6%-kal növekedett, ugyanakkor a munkások száma 7%-kal csökkent. 1850-ben a fésűsfonógyárakban 875 830 orsót alkalmaztak, 1856-ban 1 324 549- et (51,2%-os növekedés) és 1862-ben 1 289 172-t (2,7%-os csökkenés). Ha azonban leszámítjuk a kettőzőorsókat, amelyek az 1856. évi adatokban szerepelnek, de az 1862. éviekben nem, akkor az orsók száma 1856 óta meglehetősen változatlan maradt. Ezzel szemben az orsók és a szövőszékek sebességét 1850 óta sok esetben megkétszerezték. A gőzszövőszékek száma a fésűsfonógyárakban 1850-ben 32 617, 1856-ban 38 956 és 1862-ben 43 048. Ezeken 1850-ben 79 737, 1856-ban 87 794 és 1862-ben 86 063 személyt foglalkoztattak, de ebből 14 éven aluli gyermek 1850-ben 9 956,1856-ban 11 228 és 1862-ben 13 178. Tehát annak ellenére, hogy a szövőszékek száma 1862-re 1856-hoz képest nagyon megszaporodott, a foglalkoztatott munkások teljes száma csökkent, a kizsákmányolt gyermekeké növekedett.¹⁷⁴*
¹⁷⁴* „Reports of Insp. of Fact. for 31st Oct. 1862”, 100., 103., 129., 130. old.*

1863. április 27-én Ferrand képviselő az alsóházban kijelentette: „Lancashire és Cheshire 16 kerületének munkásküldöttei, akiknek megbízásából beszélek, közölték velem, hogy a munka a gyárakban a gépi berendezés tökéletesítése következtében állandóan növekszik. Korábban egy személy segítőkkel két szövőszéket szolgált ki, most viszont hármat szolgál ki segítők nélkül, és egyáltalán nem szokatlan, hogy egy személy négyet szolgál ki stb. 12 óra munkát, mint a közölt tényekből kiderül, most kevesebb mint 10 munkaórába préselnek bele. Ezért magától értetődő, hogy milyen rettenetes mértékben megnövekedett az utóbbi években a gyári munkások munkaterhe.”¹⁷⁵*
¹⁷⁵* a modern gőzszövőszékek alkalmazásával egy szövő most heti 60 óra alatt két szövőszéken 26 véget gyárt egy bizonyos meghatározott hosszúságú és szélességű fajtából, melyből a régi gőzszövőszéken csak 4-et tudott gyártani. Egy ilyen vég szövési költségei már az 1850-es évek elején 2 shilling 9 pennyről 5 ¹/₈ pennyre csökkentek.

Pótlás a 2. kiadáshoz. „30 évvel ezelőtt” (1841) „egy pamutfonótól, aki 3 segítővel dolgozott, csak azt kívánták meg, hogy egy 300—324 orsós mule-párra felügyeljen. Most” (1871 végén) „a mule-ok, amelyekre 5 segítővel felügyelnie kell, 2200 orsót számlálnak, és legalább hétszer annyi fonalat termel, mint 1841-ben.” (Alexander Redgrave gyárfelügyelő a „Journal of the Society of Arts”-ban, 1872. január 5.)*

Ezért a gyárfelügyelők, bár fáradhatatlanul és teljes joggal magasztalják az 1844-es és 1850-es gyári törvények kedvező eredményeit, mindazonáltal megvallják, hogy a munkanap megrövidítése máris a munkának a munkás egészségét, tehát magát a munkaerőt tönkretevő intenzitását idézte elő. „Úgy látszik, a legtöbb pamut-, fésűsfonó- és selyemgyárban az a kimerítő izgalmi állapot, amelyet a munka az utóbbi években oly rendkívül meggyorsított mozgású gépi berendezésen megkövetel, egyik oka a tüdőmegbetegedésekben való elhalálozás ama többletének, amelyet dr. Greenhow a legutóbbi csodálatraméltó jelentésében kimutatott.”¹⁷⁶* A legcsekélyebb kétség sem fér hozzá, hogy mihelyt a munkanap meghosszabbítását a törvény a tőke számára egyszer s mindenkorra lehetetlenné tette, a tőke ama tendenciájának, hogy magát a munka intenzitásfokának rendszeres növelésével kárpótolja és a gépi berendezés minden tökéletesítését a munkaerő fokozottabb kiszipolyozására szolgáló eszközzé torzítsa, csakhamar megint egy fordulóponthoz kell elvezetnie, amelyen a munkaórák újabb csökkentése elkerülhetetlenné lesz.¹⁷⁷* Másrészt az angol iparnak 1848-tól napjainkig, azaz a tízórás munkanap időszakában végbement rohamos fejlődése még sokkal inkább túlszárnyalja az 1833 és 1847 közötti időt, azaz a tizenkétórás munkanap időszakát, mint az utóbbi a gyárrendszer bevezetése utáni fél évszázadot, azaz a korlátozatlan munkanap időszakát.¹⁷⁸*
¹⁷⁶* „Reports of Insp. of Fact. for 31st Oct. 1861”, 25—26. old.*
¹⁷⁷* A nyolcórás agitáció most (1867) megkezdődött Lancashire-ben a gyári munkások között.*
¹⁷⁸* a következő néhány szám mutatja a tulajdonképpeni „factoryk” [gyárak] haladását az Egyesült Királyságban 1848 óta: (Lásd a következő Kékkönyveket: „Statistical Abstract fór the United Kingdom”, 8., 13. sz., London 1861, 1866.)

Lancashire-ben a gyárak 1839 és 1850 között csak 4%-kal, 1850 és 1856 között 19%-kal, 1856 és 1862 között 33%-kal szaporodtak, ezzel szemben a foglalkoztatott személyek száma mind a két 11 éves időszakban abszolúte növekedett, relatíve csökkent. Vö. „Reports of Insp. of Fact. for 31st Oct. 1862”, 63. old. Lancashire-ben a pamutgyárak az uralkodók. Hogy azonban e gyárak mekkora teret foglalnak el egyáltalában a fonal- és szövetgyártásban, azt abból látni, hogy rájuk jut Anglia, Wales, Skócia és Írország összes textilgyárainak 45,2%-a, az összes orsók 83,3 %-a, az összes gőzszövőszékek 81,4 %-a, az ezeket mozgató összes gőzlóerők 72,6 %-a és a foglalkoztatott személyek teljes számának 58,2 %-a. (I. m. 62—63. old.)*

SaLa