ideológia – Oldal 25 – Bal

A bolgár kérdés és a Komintern

A bolgár kérdés és a Komintern
(idézet: Georgi Dimitrov – Egységfront, népfront, szocializmus)

[1924]

A Bolgár Kommunista Párt, amelyet korábban a szűkelvű szocialisták Szociáldemokrata Munkáspártjának hívtak, a bolgár munkásmozgalomtól idegen mensevizmus és más irányzatok elleni állandó és szakadatlan harcban nőtt fel és fejlődött. Tántoríthatatlanul haladt a forradalmi marxizmus útján, és 1903-ban sajnálatos szakadás következett be soraiban a tágelvű szocialisták, a bolgár mensevikek kiválásával, akik meglengették az osztály-együttműködés zászlaját, és a proletariátus pártját közönséges kispolgári reformista párttá akarták átalakítani. A Bolgár Kommunista Párt még két komoly válságot élt át – 1905-ben és 1907-ben -, amelyek következtében soraiból kizárták az úgynevezett liberálisokat (1905-ben) és a progresszistákat (1907-ben), akik a párt centralizált jellege ellen léptek fel, és elvetették szilárd és szigorú proletárfegyelmét.

A szűkelvű szocialisták pártja, miután sorait megtisztította a reformista elemektől, a Balkán-háború idején (1912—1913) kérlelhetetlen harcot folytatott a bolgár burzsoázia hódító, nacionalista politikája és az imperialista háború ellen; ezzel megnyerte a bolgár dolgozók nagy tömegének rokonszenvét és támogatását, és rendkívüli módon növelte tekintélyét az országban.

A példás szervezettséggel működő kommunista párt a városi és a falusi dolgozó tömegek körében végzett rendszeres agitációs és propagandatevékenységének, valamint annak következtében, hogy az első világháború után a dolgozók közvetlen érdekeiért folytatott harcot ügyesen összekötötte a proletariátusnak a kapitalizmus ellen vívott harcával, még inkább kiszélesítette és elmélyítette befolyását, és a szó igazi értelmében tömegpárt lett. Az ötmilliósnál nem nagyobb lélekszámú országban a pártnak 1922—1923-ban majdnem 40 000, viszonylag szigorúan megválogatott tagja volt. A pártnak olyan kiterjedt kapcsolatai voltak a falusi tömegekkel, hogy tagságának kétharmada a dolgozó parasztok közül került ki.

A kegyetlen üldöztetések ellenére a párt a választásokon forradalmi programjával 200 000 választónál többet tömörített saját jelöltjei köré (összesen 900 000-ből). A munkásszakszervezeti mozgalom és az egész országban folyó sztrájkharcok kizárólag a párt befolyása és vezetése alatt álltak. A párt munkásszövetkezeteket hozott létre, amelyek három év leforgása alatt 70 000 tagot szereztek. A bolgár pártsajtó és marxista irodalom mennyiségileg és minőségileg messze túlszárnyalta valamennyi más kommunista párt sajtóját és irodalmát, természetesen az oroszországi párt kivételével.

A Bolgár Kommunista Párt, miközben megvédte a dolgozó tömegek érdekeit és mindennapi harcukat összekötötte a szovjethatalomért vívott harccal, 1922-ben még jobban és még mélyebben behatolt a parasztság közé, és egyesítette a városi proletariátussal.

A párt befolyásának a dolgozó parasztok között tapasztalható állandó erősödése szörnyű zavart keltett a Sztambolijszki vezette földművespárti kormány köreiben, amely egyre inkább elszakadt a paraszti tömegektől. Ez a kormány fokozta a kommunista párt és a munkásmozgalom üldözését, különösen az 1923-as év első felében lefolytatott országgyűlési választások idején. Sztambolijszki kormánya hallatlan győzelmet aratott, a burzsoá pártok katasztrofális vereséget szenvedtek. A kommunista párt megőrizte erejét és befolyását. Sztambolijszki úgy vélte, hogy már véglegesen leszámolt a burzsoáziával, és hogy hatalmának egyetlen ellensége, amelyre megsemmisítő csapást kell mérni, a Bolgár Kommunista Párt. Törvénytervezetet készített hát elő a „mezőgazdasági kommunákról”; ebben a tervezetben kilátásba helyezte, hogy az összes kommunista parasztok vagyonát elkobozzák, ha nem hajlandók kilépni a kommunista pártból. A kormány dühödt kampányt indított a munkásszakszervezetek ellen, és ugyanakkor megszervezte saját munkásszakszervezeteit. Felmerült az Oszvobozsdenie (Felszabadulás) elnevezésű munkásszövetkezet feloszlatásának kérdése is. A börtönök megteltek üldözött kommunistákkal. A rendszer megfosztotta a tömegeket a fegyverektől. A kormány még azokat a fegyvereket is visszavette, amelyeket előzőleg a Földművesszövetség hívei között osztottak szét. Ugyanakkor Sztambolijszki kormánya a hadsereget és a csendőrséget, valamint az egész államapparátust valójában a burzsoáziához hű tisztek kezében hagyta.

Így teremtették meg a kedvező lélektani pillanatot, valamint a szükséges anyagi feltételeket is az 1923. június 9-i burzsoá-katonai puccshoz.

A Bolgár Kommunista Párt, bár nem feledkezett meg a bankárok és üzérek oldaláról fenyegető veszélyről, a földművespárti kormány munkásellenes politikája és brutális üldözései ellen küzdve észrevétlenül gyengítette a harcot a burzsoázia ellen. Az 1923-as év tavaszán lebonyolított országgyűlési választások után, amelyeken a burzsoá pártok alig 20 képviselői helyet kaptak, a kommunista párt vezetői annyira Sztambolijszki választási győzelmének hatása alá kerültek, hogy hosszú időre kizártnak tartották a burzsoázia puccsát, és minden erőfeszítésüket a Sztambolijszki-kormány elleni harcra összpontosították, úgy vélvén, hogy az véglegesen a falusi burzsoázia kormányává alakult át.

Jóllehet a Bolgár Kommunista Pártnak, ébersége következtében, kétszer is sikerült az 1922. évben időben mozgósítania a tömegeket, hogy megakadályozzák a burzsoá-katonai puccskísérleteket, amikor a voltaképpeni puccsot megindították, a kommunista párt vezetőit ez az esemény teljesen váratlanul érte.

A Bolgár Kommunista Párt 1922-ben helyes álláspontot foglalt el a készülő puccsal szemben. Annak ellenére, hogy a földművespárti kormány ellenségesen viselkedett a munkásosztállyal, a Bolgár Kommunista Párt kész volt együtt haladni a Földművesszövetséggel, sőt még Sztambolijszki kormányával is, hogy fegyveresen harcoljon a burzsoázia bármiféle puccsa ellen. A burzsoázia katonai szövetsége, a vrangelisták segítségével, 1922-ben kétszer is kitűzte a puccs napját, de az utolsó pillanatban mindkét esetben arra kényszerült, hogy lemondjon a tervezett puccsról. Sztambolijszki hatalmas parlamenti győzelme után azonban, 1923 tavaszán, a kommunista párt valójában lebecsülte a Földművesszövetség jelentőségét és erejét, mindenekelőtt azzal magyarázva győzelmét, hogy az kizárólag a kormány közigazgatási apparátusának tulajdonítható; a párt ugyancsak lebecsülte Sztambolijszki kormányának kapcsolatait a falusi tömegekkel. A kommunista párt nem tett meg minden szükséges lépést annak érdekében, hogy megteremtse az egységfrontot a Földművesszövetség tömegeivel, és teljes egészében semmibe vette a Szociáldemokrata Munkáspártot, amelynek mégiscsak volt bizonyos hatása a hivatalnokok és a dolgozó értelmiség körében, meg a kispolgárság egy részében is. A kommunista párt a macedón kérdéssel kapcsolatban sem alakított ki időben világos és határozott álláspontot – az egységes, független Macedónia védelmében és hagyta, hogy a macedón autonóm szervezet a burzsoázia kezébe kerüljön és annak eszközévé váljon a puccs végrehajtásakor.

Ahelyett, hogy a Földművesszövetséggel közösen mozgósította volna minden erejét, sőt szövetkezett volna annak kormányával is a burzsoázia elleni harcban, a párt vezetősége fokozta a harcot a Sztambolijszki-kormány és a Földművesszövetség ellen.

Mi, a Bolgár Kommunista Párt vezetői, ezzel a hibás taktikával nagymértékben magunk segítettük elő a kedvező körülmények kialakulását a puccs sikeres végrehajtásához.

Ily módon a június 9-i puccs a párt vezetőségét úgy érte, mint derült égből a mennykőcsapás, abban a pillanatban, amikor egyáltalában nem számított rá.

Ahelyett, hogy azonnal fegyveres harcba szólította volna a befolyása alatt levő tömegeket a Földművesszövetség tömegeivel együtt, hogy megbénítsák a puccsot, a pártvezetőség passzív álláspontot foglalt el, és a felkelő parasztokat sorsukra hagyta.

A pártvezetőség a Sztambolijszki-kormány munkásellenes politikájának hatása alatt nem vette észre a fától az erdőt. A pártvezetőség látta azt a tényt, hogy a földművespárti kormány kompromittálta magát a munkásosztály szemében, de nem ismerte fel és nem értékelte azt a másik, nagy történelmi tényt – a hatalomért vívott elszánt harcot a dolgozók és a burzsoázia között.

A forradalmi párt, a Bolgár Kommunista Párt, még nem szabadult meg szociáldemokrata múltjának örökségétől, és nem volt elegendő forradalmi tapasztalata, nem teljesítette a döntő pillanatban saját legfőbb forradalmi kötelességét – hogy mindig és mindenütt a burzsoázia ellen harcoló dolgozó tömegek élén álljon.

A Bolgár Kommunista Párt passzív magatartása június 9-én végzetes hiba volt, amely sorsdöntő következményekkel járt magára a pártra és az egész dolgozó bolgár népre.

Ezért a hibáért fizettünk a júniusi és különösen a szeptemberi események idején sok ezer, az emberiség számára értékes áldozattal, a munkások és parasztok vérének áradatával.

Mihelyt a Bolgár Kommunista Párt végzetesen hibás álláspontjáról az első hírek megérkeztek, a Komintern Végrehajtó Bizottsága közbelépett, és határozottan elítélte azt. A Bolgár Kommunista Párt vezető körei és a párt többsége akkor a Kominternnek ezt az elmarasztaló bírálatát igazságtalannak tartotta, és annak tulajdonította, hogy a Végrehajtó Bizottság nem volt kellően tájékoztatva a valóságos bulgáriai helyzetről.

Ez az éles bírálat azonban segített a pártnak, hogy helyesbítse egységfronttaktikáját a Földművesszövetséggel szemben, és erőit a június 9-i rendszer megdöntésére irányuló döntő harc előkészítésére fordítsa. A kommunisták határozott lépéseket tettek, hogy megteremtsék az egységfrontot a Földművesszövetséggel, valamint a kispolgárság és a dolgozó értelmiség azon részével, amely a Szociáldemokrata Munkáspárt befolyása alatt állt. Minden erőfeszítést megtettek, hogy megvilágítsák a párt álláspontját a nemzeti kérdésben – különösen a macedón kérdésben -, és hogy kiszakítsák a burzsoázia befolyása alól a sok ezer főnyi macedón emigrációt, elszakítsák Cankov kormányától Todor Alekszandrov autonóm macedón fegyveres szervezetét (VMRO). A tömegek lázasan készültek minden területen az előttük álló, elkerülhetetlen fegyveres harcra. Az egész dolgozó nép tekintete a Kommunista Párt felé fordult.

A burzsoázia azonban, amely kezébe ragadta az államapparátust, gyorsan mozgósította erőit, és heves támadásba lendült a Kommunista Párt és a dolgozó tömegek ellen. Szeptember 12-re tervezték az ellenforradalmi támadást, és általános csapást mértek a pártra központi és vidéki vezetőinek váratlan letartóztatásával, klubjai bezárásával, sajtója betiltásával, s végül városi és falusi híveinek brutális üldözésével. A kommunista párt vezette dolgozó tömegek elkerülhetetlen válasza volt a szeptemberi felkelés. A kormány támadása azonban felkelésre provokálta a tömegeket, még mielőtt befejeződött volna a legelemibb felkészülés. A június 9-i helyzettől eltérően a kommunista párt bátran és határozottan állt a felkelés élére, és pozitív politikai célt tűzött elé: a júniusi puccs-kormány megdöntését, amely a bankárok és a kizsákmányolok kormánya volt, és a munkás-paraszt hatalom megteremtését Bulgáriában. A felkelők határtalan hősiessége és áldozatkészsége ellenére azonban a szeptemberi felkelést leverték, és vértengerbe fojtották.

Ily módon maguk az események világították meg, mint valami bengáli tűz, a párt június 9-én elkövetett történelmi tévedését, és feltétlenül igazolták a Komintern bírálatának helyességét.

Ez év januárjában a Komintern Végrehajtó Bizottsága újra alaposan elemezte a júniusi és a szeptemberi eseményeket a Bulgáriában kialakult új helyzettel és a Bolgár Kommunista Párt feladataival kapcsolatban. A Végrehajtó Bizottság megerősítette előző állásfoglalását június 9-re vonatkozólag, jóváhagyta a párt taktikáját a szeptemberi felkelésben és megállapította, hogy a párt leküzdötte szociáldemokrata örökségét és képes volt áttérni az agitációról és a propagandáról a bátor, forradalmi tevékenységre.

A párt maga a júniusi és a szeptemberi vereség után a belső újjászületés hosszan tartó időszakát élte át. Az elkövetett hibákat világosan felismerték, a júniusi és a szeptemberi események tanulságait teljes mértékben levonták, s helyesbítették a taktikát a parasztkérdésben, a nemzeti kérdésben és az egységfront vonatkozásában. Egyszóval az egész kommunista párt egyhangúlag elfogadta a helyes, forradalmi irányt. A párt Központi Bizottságának tagjai, akik tisztségüket a júniusi és a szeptemberi események előtt is betöltötték, mindnyájan, kivétel nélkül elfogadták a Komintern bírálatának helyességét. A párt megtisztította sorait a likvidátor és renegát elemektől, és az illegális, rendkívüli körülmények között folytatott munka hallatlan nehézségei ellenére, a Földművesszövetség forradalmi elemeivel együttműködve mozgósította és felkészítette a tömegeket a burzsoá-fasiszta diktatúra elkerülhetetlen fegyveres megdöntésére, a munkás-paraszt hatalom megteremtésére az országban.

A Bolgár Kommunista Párt utolsó konferenciáján* – Ez volt az 1924. április végén megtartott első illegális pártkonferencia.* egyhangúlag elfogadta a júniusi és a szeptemberi eseményekkel kapcsolatban a következő határozatot:

„A Bolgár Kommunista Párt konferenciája, miután tanulmányozta a Komintern Végrehajtó Bizottságának határozatát a bolgár kérdésről, különösen a júniusi puccsról, a szeptemberi felkelésről, a pártban levő nézeteltérésekről, az egységfronttal és a munkás-paraszt kormánnyal kapcsolatban, elhatározta: teljes mértékben és tudatosan szolidaritást vállal a Komintern Végrehajtó Bizottságának értékelésével a párt tevékenységéről és taktikájáról a fenti határozat által megvizsgált időszakban.

A konferencia kijelenti, hogy a párt most teljes egészében, beleértve a Központi Bizottság minden egyes, Bulgáriában és a határokon kívül tartózkodó tagját, elismeri: 1. június 9-ig a párt súlyos hibákat követett el az egységfront taktikájának alkalmazásában és 2. június 9-én a párt sorsdöntő történelmi hibát követett el a Központi Bizottság bűnéből; ahelyett, hogy határozottan a felkelő parasztok oldalára állt volna a munkás-paraszt kormány jelszavával, passzív taktikát követett a fellángoló polgárháborúban, és ezzel hatalomra segítette a burzsoáziát. A pártnak még akkor sem kellett volna félreállnia és akkor is be kellett volna avatkoznia, ha világos volt is előtte, hogy részvétele a dolgozók fegyveres frontjában csak a Sztambolijszki-kormány visszaállítását eredményezi.

A konferencia tökéletesen helyesnek találja a fegyveres felkelésre vonatkozó irányvonalat, amelyet a párt augusztus elején fogadott el, de elítéli a Központi Bizottság és a párttanács többségének makacs ragaszkodását a június 9-i taktikához szeptember előtt és után, jóllehet a Komintern Végrehajtó Bizottsága e kérdésben ellentétes álláspontot alakított ki; a Központi Bizottság hibás álláspontjának igazolása nagymértékben akadályozta a párt tudatos irányvételét a fegyveres felkelésre.

A konferencia helyesli és büszke arra, hogy a néptömegek által alulról elindított fegyveres felkelés idején, amikor a fasiszta kormány pusztító csapást készített elő a Bolgár Kommunista Párt megsemmisítésére, a párt a felkelés élére állt, és meghatározta a felkelés célját, a munkás-paraszt kormányt; hogy a párt megkísérelte, bár szörnyű nehézségek között, hogy megszervezze a felkelést, hogy egyesítse és kiszélesítse sorait. A párt nemcsak azt mutatta meg, hogy képes áttérni a forradalmi propagandáról és agitációról a forradalmi tevékenységre, hanem azt is, hogy igazi kommunista párt, amely méltóan teljesíti az eléje tűzött feladatokat: felkészíti és vezeti a dolgozókat az új fegyveres felkelésre a munkás-paraszt kormány felállításáért és a proletár osztálydiktatúráért.

A konferencia megállapítja: ma már a párt egész tevékenysége azt mutatja, hogy levonta a múlt tanulságait, és szilárdan tartja magát ahhoz az irányvonalhoz, amelyet szeptemberben elfogadott.

A konferencia kijelenti, hogy az egész Kommunista Internacionálé által folytatott egységfront-taktika teljesen helyes. Ezt bizonyítja nálunk való alkalmazása is. Egységfront mindenekelőtt a tömegekkel, de ugyanúgy a parasztok szervezeteivel is abból a célból, hogy létrejöjjön a munkás-paraszt kormány – ez a taktika a jelenlegi kispolgári bolgár körülmények között is az egyetlen helyes taktika, amelyet a Bolgár Kommunista Pártnak mindenkor következetesen és okosan kell alkalmaznia, hogy a proletariátust és a dolgozókat a végső győzelemre vezesse.

A konferencia a múltba visszapillantva megállapítja, hogy a párt számára elengedhetetlenül szükséges a legszorosabb kapcsolat és a teljes egyetértés a Kommunista Internacionáléval. Éppen ezért kötelezi a Központi Bizottságot, hogy szigorúan ellenőrizze a Kommunista Internacionálé és Végrehajtó Bizottsága által hozott határozatok pontos végrehajtását, és a Külföldi Iroda, a Bolgár Kommunista Párt Elnöksége és a Komintern Végrehajtó Bizottságában levő képviselője által tartsa velük az állandó és rendszeres kapcsolatot.”

Megállapíthatjuk, hogy ma már a Bolgár Kommunista Párt nem csupán szavakkal, hanem tettekkel is bizonyítja, hogy az egyedül helyes forradalmi úton halad, anélkül hogy félne akár a hihetetlenül nagy nehézségektől, akár a hatalmas áldozatoktól, amelyek ezt a harcát kísérik.

Ily módon úgy vélhetjük, hogy a Komintern értékes támogatásának segítségével a bolgár kérdést a kommunista mozgalom számára Bulgáriában gyakorlatilag megoldottuk.

A Komintern V. kongresszusa* – A kongresszust 1924. június 17-én nyitották meg Moszkvában.* végleg kimerítette ezt a kérdést, amikor megerősítette a Végrehajtó Bizottság határozatának helyességét a bolgár kérdésről, amikor jóváhagyta és megerősítette a Bolgár Kommunista Párt jelenlegi irányvonalát, és amikor azt javasolta a Kominternben tömörült összes testvéri pártnak, hogy a lehető legnagyobb mértékben hasznosítsák a bolgár tanulságot, amely oly sokba került a bolgár munkásoknak és parasztoknak.

Georgi Dimitrov: Szocsinenija.
8. köt. Szófia 1953. 1-11. old.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A kapitalizmus motorja az élősködés 21. rész

A kapitalizmus motorja az élősködés 21. rész
A kizsákmányolás fokozódása út a fasizmus felé!
A kizsákmányolás a kapitalizmusban röviden és egyszerűen jog a törvényes élősködésre!!
A tőkés törvényesen kisajátítja a proletárok által munkával termelt értéktöbbletet élősködés céljából!
A kapitalizmus a vállalkozás, a szolgaság, az élősködés szabadsága miatt hatékony, ámde embertelen!
A kapitalizmus és a fasizmus édestestvérek!

A tőkés „EMBERT” a kapitalizmus körülménye teszik embertelenné!

Aki nem dolgozik, az ne is egyék! Ez legyen az ember erkölcse! De a kapitalizmus erkölcse nem ez!
A kapitalizmus erkölcse a felsőbbrendűként élő tőkések joga az élősködésre!

A kizsákmányolás fokozódása út a fasizmus felé!

A tőke szerves összetételének (termelési eszköz/munkaerő c/v) emelkedése és az ezzel összefüggő profitráta (P=(m/c+v)x100) csökkenése ellentéteként fokozódik a proletárok kizsákmányolása, ezért érdekvédelmének megsemmisítése, ami együtt jár a diktatúra erősödésével, a mérhetetlen agymosással, a fegyverkezéssel, az emberiség lehetséges életlehetőségek kihasználhatatlanságával, a kizsákmányolt értéktöbblet elpazarlásával, a törvényszerűen ismétlődő termelési, pénzügyi és mesterséges válságokkal. Ez elvezet a demokrácia látszatát is elvető fasizmushoz, a totális kapitalista-fasiszta diktatúrához. A kapitalizmus védekezése a rendszer fenntartására a fasizmus, ami a polgári demokrácia keretében is totális diktatúra, de szükség esetén ezt a látszatot is elveti. A fasizmust elsősorban a proletárok érdekvédelme ellen alkalmazza a kapitalizmus, de a világuralomra törés is jellemző rá.

Marxista filozófia alapjai: „… Köztudomású, hogy a burzsoázia diktatúrája parlamentáris köztársaság formájában is, alkotmányos monarchia formájában is, fasiszta terrorista diktatúra formájában is létezik.

… A fasizmus, eltérően a polgári demokráciától, az imperialista burzsoázia diktatúrájának nyílt, terrorista formája. A fasizmus létrejötte elválaszthatatlanul összefügg a kapitalizmus általános válságának korával; kísérlet arra, hogy a terror és erőszak módszereivel alátámassza a kapitalizmus megingott pilléreit. Nem véletlen, hogy a burzsoázia elsősorban azokban az országokban vezette be a fasiszta rendszert, amelyekben a kapitalizmus pillérei kiváltképpen ingatagok voltak, vagy amelyekben a burzsoázia különösen tevékenyen vett részt az új világháború előkészítésében (Olaszországban, Németországban és Japánban). A fasiszta tendenciák azonban nemcsak ezekben az országokban fejlődtek ki. … Bár a fasizmus régi formáiban kompromittálta magát a népek előtt, nincs kizárva az a veszély, hogy új formákban feléled.

… A monopoltőke nem szabad kereskedelemre és szabad versenyre, hanem monopolista uralomra, más országok és népek rabságba döntésére törekszik. Ezen a gazdasági talajon fokozódott a fajelmélet, a sovinizmus, a militarizmus, az agresszió és a hódító háborúk eszméjének propagandája. Az imperialista burzsoázia a dolgozó tömegek állhatatos küzdelmével kivívott demokratikus szabadságjogok megnyirbálására, katonai terrorista diktatúrájának megteremtésére törekszik (például a fasizmus formájában). Közvetlenül vagy közvetve alárendeli magának az államapparátust úgy, hogy a burzsoá kormányok és a monopoltőkés egyesülések között közvetlen kapcsolatot létesít, vagy pedig úgy, hogy különböző módon megvásárolja a minisztereket, a parlamenti képviselőket, a hadseregek vezérkari főnökeit, a kormányhivatalok és a burzsoá pártok vezetőit, valamint a munkásmozgalom egyes olyan funkcionáriusait, akik elszakadtak a tömegektől, és egyéni hasznuk érdekében elárulták a népet.

… A monopólium előtti kapitalizmus idején a burzsoá állam olyan bizottság volt, amelyik az egész tőkésosztály közös ügyeit intézte, az imperializmus korában viszont a burzsoá állam a monopolista burzsoázia eszköze. „A monopóliumok további gazdagodása, a munkásmozgalom és a nemzeti felszabadító harcok elnyomása, a kapitalista rendszer megmentése és az agresszív háború kirobbantása céljából az állammonopolista kapitalizmus egységes mechanizmusban egyesíti a monopóliumok erejét az állam erejével.” A tőkés monopóliumok a maguk szolgálatába állítják az államapparátust. A tőkésmonopóliumok az államapparátus kézbentartásának közvetett módszerei (a hivatalnokok, képviselők, miniszterek megvásárlása stb.) mellett közvetlenül is cselekszenek. A nagytőkések, bankigazgatók és részvénytársasági elnökök miniszteri, hivatalfőnöki tisztségekbe telepednek, biztosítják a monopóliumoknak kedvező politikát, valamint előnyös szerződések, megrendelések, támogatások stb. révén elősegítik a monopóliumok profitjának növelését. … A burzsoá állam nem képes irányítani a gazdasági fejlődést, mivel ennek útjában áll a termelési eszközök magántulajdona és a kapitalizmus fejlődésének spontán jellege. Nem az állam irányítja a tőkés monopóliumokat, hanem ellenkezőleg, a monopóliumok irányítják az államot. … Bármennyire is elrothadtak a kapitalizmus pillérei, a tőkés rend önmagától nem omlik össze, mert védelmezi a burzsoá állam. Ezért a proletariátus osztályharca nemcsak a tőkés rend gazdasági alapjai ellen irányul, hanem a kapitalizmust védelmező politikai hatalom ellen is.”

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Georgi Dimitrov – Egységfront, népfront, szocializmus

Levél a Bolgár K. P. Központi Bizottságához
(idézet: Georgi Dimitrov – Egységfront, népfront, szocializmus)

[1924. január 12.]

Előző leveleinkben, amelyeket már bizonyára megkaptatok, szerepel válaszunk a január 2-i leveletekben feltett kérdésekre.

Most, miután az államvédelmi törvényt megszavazták, és teljesen világos, hogy a kommunista párt mint forradalmi párt semmilyen körülmények között és semmiféle formában nem létezhet legálisan, egy legális párt megalakításának kérdése egyre inkább előtérbe kerül. Megalakításához feltétlenül hozzá kell fognunk. E tekintetben az egész Központi Bizottságnak egyet kellene értenie. Már nem az a kérdés, vajon megalakuljon-e és mikor alakuljon meg a legális párt, hanem az, mit kell tennünk, hogy a legális párt, amely megalakul, proletár osztálypárt legyen, határozott és világos proletár ideológiával és programmal, a mi biztos vezetésünkkel. Olyan párt legyen, amely betartja a törvényes formákat és alkalmazkodik az újonnan kialakult helyzethez, valóban tömörítse a dolgozó tömegek tevékeny részét, folytassa a munkások és parasztok egységfrontjának kialakítását és szervezését mind a saját soraiban, mind a dolgozók más szervezeteiben, és vezesse harcba a tömegeket a jelenlegi bitorló rendszer megdöntéséért, a munkás-paraszt hatalom megteremtéséért.

Voltaképpen most ez a legfontosabb pártprobléma, amit meg kell oldanunk.

És itt két körülményre kell a legkomolyabban figyelni.

Először: legális pártunknak nem az lesz a célja, hogy a proletáriátus és a kispolgári tömegek közös pártjaként lépjen fel, és teljesen kiszorítsa a Földművesszövetséget és más kispolgári pártokat és szervezeteket. Egy ilyen közös pártnak a gondolatát határozottan el kell vetni. Legális pártunk nevétől függetlenül proletárpárt lesz, amely egyesíti a proletariátuson kívül még a dolgozóknak azt a tevékeny részét is, amely kész követni a proletariátust osztályharcában.

A munka egységfrontja nem jelenti egy egységes párt megteremtését az összes dolgozók számára, mivel egy ilyen párt csupán egy (…)* – Itt a szöveg olvashatatlan. – A bolgár szerk. megjegyzése.* és tevékenységre képtelen kispolgári párt lenne.

Másodszor: a megsemmisítésére hozott minden törvény ellenére a Bolgár Kommunista Párt gyakorlatilag továbbra is létezik. Újjászervezték vállalati sejtjeit és helyi szervezeteit, megtisztították az idegen elemektől, és belső vezető tényező a legális pártban, magasra emeli a kommunizmus zászlaját, kijelöli és megvilágítja a nagy célokat a tömegek harcában, előkészíti és vezeti a burzsoá-fasiszta diktatúra megdöntéséért és a munkás-paraszt kormány megteremtéséért vívott harcot.

A tömegeknek tudniuk kell, hogy a legális párt megalakulása nem semmisíti meg a kommunista pártot, sőt ennek szerepe és jelentősége még inkább növekszik.

E cél érdekében a kommunista párt a saját lapja által, valamint röplapok és brosúrák állandó terjesztésével és minden lehető úton és módon állandó kapcsolatban marad a tömegekkel, és szüntelenül emlékezteti őket létezésére.

A feladat természetesen nagyon nehéz, de feltétlenül gyorsan és helyesen kell megoldani, és meg vagyunk győződve róla, hogy a Központi Bizottság a kommunizmushoz hű elvtársak segítségével sikeresen meg is oldja.

Ami pedig a „Rabotnicseszki Vesztnik”-et illeti, az itt jelenik meg, legalább február közepéig. Az itteni utolsó megjelenéséről időben értesítést küldünk. Addig a Központi Bizottságnak az újság számára, mint saját lapjába, anyagokat kell küldenie.

Még nem kaptuk meg a Központi Bizottság téziseit. Mindennap várjuk. Ha sajnálatos módon még nem küldtétek volna el, úgy siessetek!

Georgi Dimitrov: Izbrani proizvedenija.
3. köt. 139-142. old.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A kapitalizmus motorja az élősködés 20. rész

A kapitalizmus motorja az élősködés 20. rész
Haladás a fasizmus vagy a kommunizmus irányába?
A kizsákmányolás a kapitalizmusban röviden és egyszerűen jog a törvényes élősködésre!!
A tőkés törvényesen kisajátítja a proletárok által munkával termelt értéktöbbletet élősködés céljából!
A kapitalizmus a vállalkozás, a szolgaság, az élősködés szabadsága miatt hatékony, ámde embertelen!
A kapitalizmus és a fasizmus édestestvérek!

A tőkés „EMBERT” a kapitalizmus körülménye teszik embertelenné!

Aki nem dolgozik, az ne is egyék! Ez legyen az ember erkölcse! De a kapitalizmus erkölcse nem ez!
A kapitalizmus erkölcse a felsőbbrendűként élő tőkések joga az élősködésre!

Haladás a fasizmus vagy a kommunizmus irányába?

A tőke szerves összetételének (c/v, a „gépesítés/emberi munkaerő”) emelkedésén is látható, hogy a technikai színvonal folyton emelkedik, nő a fogyasztási termékek mennyisége, ezáltal az emberiség életszínvonala is, így a kizsákmányolás növekedése már nem igazán forradalmasító tényező (legalább is a tőkés világ központjaiban), nagy bősége van, a szegény sem olyan elviselhetetlenül nyomorgó.

A proletároknak sokszor elég (sőt nagyon is elegendő), ha a tv-ben, filmeken, a hírekben látják a gazdagok, sztárok, sportolók, művészek jó életét és viszonylag kedvezően élhetnek, nem törődnek azzal, hogy ez félrevezetés a kizsákmányolás, élősködés eltakarása, a felsőbbrendűek erkölcsének elfogatását szolgálja; eszik a zsíros kenyeret és élvezik a fényűzők életét a képernyő előtt ülve; az agymosott prolikat egy jelentéktelen proli hibája, bűne sokkal jobban feldühíti, mint saját országának ellopása, de piszkosul nacionalista marad és még örül is a labancoknak, a gyarmatosítóinak, a kifosztóiknak, a helytartó uralmának.

A profitráta süllyedésének ellensúlyozására a tőke védekezik (kizsákmányolás fokozásával, fedezetlen pénzzel, diktatúrával, agymosással, fasizmussal), de a robotizálás elterjedésével, uralkodóvá válásával mégis elfogy a kizsákmányolható proletár; növekszik a dolgozói szegénység is, ami ugyan relatív, mert vannak még szegényebbek is. Ez mindenképpen változást fog kikövetelni, ez lehet a totális fasizmus is, de lehet a kommunizmus iránya is. A fasizmus az emberiség végét, a kommunizmus a jövőjét jelenti. A kapitalizmus már nagyon mélyen a fasizmus mocsarában jár! Veszélyben az emberiség léte! A fasizmusban a totális diktatúrában nem lehet emberré válni!

Marxista filozófia alapjai: … a kapitalizmusban a profitráta csökkenő tendenciájának gazdasági törvénye abból következik, hogy a változó tőke viszonylagosan, az állandó tőkéhez képest csökken. … Ez a csökkenés pedig a technikai haladásból, a tőke szerves összetételének növekedéséből fakad.

Útválasztó! Vagy a fasizmus vagy a szocializmus; az embertelenség a szolgaság vagy az emberséges szabad demokratikus világ, de egyszer választania kell az emberiségnek. A kapitalizmus nem szociális intézmény, hanem kegyetlen harc a felsőbbrendűségért, az élősködés lehetőségéért, ez a mozgatóereje és nem az emberségesség, az emberré válás, habár demokráciáról lefetyelnek egy totális diktatúrában is.

Marxista filozófia alapjai: „… A szocializmus a társadalmi életnek nem változatlan, végső formája. A társadalom a szocializmusban is dialektikusan fejlődik az alacsonyabb rendűtől a magasabb rendű felé. A szocializmus a kommunista társadalmi alakulat első, alsóbb foka. Ezen a szakaszon létrejönnek a társadalmi fejlődés magasabb fokára, a kommunizmusba való átmenet feltételei. … A szocializmusnak és a kommunizmusnak közös társadalmi-anyagi alapja van: a termelési eszközök társadalmi tulajdona, a tervszerűen fejlődő társadalmi termelés, amely biztosítja a társadalom minden tagja szükségleteinek egyre teljesebb kielégítését. A két fok között azonban lényeges különbségek is vannak. A szocializmusban a társadalmi termelés és a munka termelékenysége még nem nőtt oly nagyra, hogy biztosítani lehessen a fogyasztási cikkek bőségét, s a javakat nem a társadalom tagjainak szükségletei szerint, hanem végzett munkájuk szerint osztják el. Ezért a szocializmus szakaszán az emberek közt még megmarad egy bizonyos gazdasági egyenlőtlenség, mivel különbségek vannak szakképzettségükben, nincs egyenlő tehetségük és képességük a munkára, különbség van családjuk nagyságában, s ezért nem egyenlő személyes szükségleteik kielégítését szolgáló jövedelmük sem. A szocializmusban még léteznek bizonyos osztálykülönbségek a munkások és a parasztok között, fennáll a város és a falu, a szellemi és a fizikai munka közti lényeges különbség. A munkások és parasztok kulturális és technikai színvonala még nem érte el a mérnökök és technikusok színvonalát. Ezzel egyidejűleg azonban egyre inkább felszámolják a város és a falu kapitalizmustól öröklött különbségét, s egyre emelkedik az egész nép kulturális és technikai színvonala. … A kommunizmusban a termelés fejlődése magasabb színvonalat ér majd el, ami lehetővé teszi az anyagi és szellemi javak bőségének elérését, s valamennyi ember szükségleteinek teljes kielégítését. A szocializmusban az elosztás lényegében véve a „mindenki képességei szerint, mindenkinek munkája szerint” elv alapján történik, a kommunizmusban viszont a „mindenki képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint” elv válik valóra.”

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Nyílt levél Bulgária munkásaihoz és parasztjaihoz

Nyílt levél Bulgária munkásaihoz és parasztjaihoz
(idézet: Georgi Dimitrov – Egységfront, népfront, szocializmus)

[1923. október 27.]

Kedves Elvtársak!

A nagy forradalmi harcok* – Az 1923. szeptember 23-i antifasiszta fegyveres felkelésről van szó, amelyet a Bolgár Kommunista Párt szeptember 20-i KB-plénuma határozott el, figyelembe véve az ország egyes körzeteiben folyó fegyveres összecsapásokat. Az antifasiszta fegyveres felkelést szeptember 29-30-án leverte a kormány.* után, amelyek a nép számára egyelőre sikertelenül végződtek, kénytelenek voltunk, sok más harcossal együtt, elmenni közületek, hogy tovább szolgáljuk népünk nagy ügyét. Bár ideiglenesen távol vagyunk tőletek, az a szerep, amelyet ebben a harcban vállalnunk kell, arra késztet bennünket, hogy ezzel a Nyílt levéllel forduljunk hozzátok.

S első szavaink, amelyek felétek szállnak, ezek:

„Fel a fejjel! A hatalmáért rettegő fehérgárdista csőcselék véres bosszújának nem sikerül megtörnie Bulgária dolgozóinak harcos szellemét! A vereség megtanít bennünket, hogyan győzzünk! Mindennek ellenére lesz munkás-paraszt kormány Bulgáriában!”

Éppen a kapitalisták és a nagygazdák pártjai, akik jobbra-balra kiabálnak a „rendről és a törvényességről”, voltak azok, akik június 9-én fegyveres puccsot hajtottak végre, és ezzel elindították a polgárháborút, amelynek a szeptemberi események csak egyik hatalmas epizódját alkotják, és amely nem végződhet másként, csupán a dolgozó nép végső győzelmével véres elnyomói, kizsákmányolói és kifosztói fölött.

A dolgozó parasztoknak és munkásoknak Bulgáriában két nagy politikai szervezetük volt létérdekeik védelmére: a Bolgár Népi Földművesszövetség és a Bolgár Kommunista Párt.

A fehérgárdista kormány arra használta fel június 9-i, aránylag könnyű győzelmét, hogy nagy csapást mérjen a Földművesszövetségre. Összes vezetőit letartóztatták a városokban és a falvakban, közülük sokakat aljas módon, vadállati kegyetlenséggel meggyilkoltak, a munkások és parasztok ezreit nyilvánították lázadónak, irgalmatlanul összeverték, börtönbe vetették, és az osztálybosszú bíróságainak kezére juttatták őket. A Földművesszövetséget pedig – Bulgária legnagyobb létszámú pártját – feloszlottnak nyilvánították, lapjait betiltották, vagyonát lefoglalták, és minden politikai tevékenységtől eltiltották.

Miután úgy vélték, hogy a Földművesszövetség részéről már nem fenyeget veszély, a tábornokok és bankárok kormánya a dolgozó nép másik tömegszervezetére fordította figyelmét – a Bolgár Kommunista Pártra. A kormány már június 9-e után nagyszámú kommunistát tartóztatott le, mivel részt vettek a puccsisták elleni harcban, és sokkal kegyetlenebbül bánt el velük, mint a Földművesszövetség tagjaival. S a kormány, tiszti ligáival és összeesküvő bandáival, folytatta szüntelen támadásait ellenük. Ismeretes, hogyan tartóztatták le a hatóságok és hurcolták el a kaszárnyákba az összes tirnovói kommunistát, hogy a polgári ruhába öltözött tisztek félholtra verjék őket. Ismeretes a fasiszta banda támadása Berkovicában, ahol egy egész héten át tombolt a terror a hatóságok támogatásával a város és a környék kommunista lakossága ellen. Ismeretes számtalan ehhez hasonló támadás más városok és falvak ellen. Az egész dolgozó lakosság, amely nem akarta elfogadni az új, erőszakos rendszert, szüntelen kínzás, fenyegetés és erőszak közepette élt. Egy falu sem érezhette magát biztonságban, egy munkás és paraszt sem érezhette biztosnak az életét.

Ugyanakkor előbukkantak a mohó és ragadozó burzsoázia ügynökei, akik rabló céljaikra használták fel a hatalmat. Előbukkantak a földbirtokosok, hogy visszavegyék a tőlük elvett földet, üvöltöztek a nagy bérháztulajdonosok, hogy szabadon megnyúzhassák a szegény bérlőket, a nagy üzérek és exportálók rátették kezüket a bankok készleteire, hogy kifoszthassák a munkásokat és a szegényparasztokat, a dolgozók munkáját egyre veszettebbül kizsákmányolják – egyszóval, a városi kapitalisták és a falusi nagygazdák a nép és az ország teljhatalmú urai lettek. Mindez arra kényszerítette a dolgozó népet, hogy még inkább lázadozzék az új rendszer ellen. S különösen erősen nyugtalanította a néptömegeket az a külpolitika, amelyet a régi nacionalista pártok és elemek kormánya folytatott, a népet két háborús katasztrófába taszítva. Az új kormány szüntelen konfliktusai Szovjet-Oroszországgal és a szomszédos államokkal azt a félelmet keltette a néptömegekben, hogy Bulgária bármikor egy újabb, még katasztrofálisabb háborúba sodródik.

Ilyen körülmények között a rendszer köré tömörülő burzsoáziának választásokat kellett volna lefolytatnia, hogy „törvényesítse” helyzetét. De nem volt semmi reménye arra, hogy megnyerje a nép többségének bizalmát, amíg a kommunista párt szilárdan áll őrhelyén és férfiasan védelmezi Bulgária összes dolgozóinak érdekeit és jogait. A burzsoázia veszélyes tevékenysége annyira fokozódott, hogy a kommunista párt, meghirdetve a városok és falvak dolgozóinak egységfrontját, testvéri kezet nyújtott az egyesült földműveseknek, segített helyreállítani szétzúzott szövetségeiket, és ily módon gyakorlatban is kinyilvánította a városi munkások és a falusi dolgozók közötti szövetséget. És valóban, a városi és a falusi dolgozó nép azonos érdeke és közös nyomora ténylegesen szövetségbe tömörítette a Földművesszövetséget és a kommunista pártot az egész országban. A tábornokok, bankárok, professzorok kormánya ekkor elhatározta, hogy provokálja a kommunista pártot és leszámol vele úgy, ahogyan már leszámolt a Földművesszövetséggel. A kormány e célból koholt vádat emelt a kommunista párt ellen, azt állítva, hogy az szeptember 16-án puccsot akart végrehajtani, és mintha a puccs meghiúsítása érdekében tenné, a kormány szeptember 12-én tömegesen letartóztatta a kommunistákat az egész országban.

Mi, akik felelős és vezető posztot töltünk be a Bolgár Kommunista Pártban, a jelenlegi történelmi pillanatban kijelentjük, hogy a kommunista párt semmiféle általános vagy részleges fegyveres akciót nem tervezett a kormány ellen szeptember 16-án vagy 17-én, vagy bármely más későbbi időpontban. Ellenkezőleg, a kommunista párt buzgón készült a választási harcra, mert mindenki tudta, hogy a szabad választásokon az ország dolgozó többsége, a Földművesszövetséggel és a kommunista párttal az élen, különben is megbuktatta volna a jogbitorló kormányt, és megteremtette volna saját munkás-paraszt hatalmát. A kormány, amely minden pártirattárra rátette a kezét, sehol sem tudott bizonyítékot találni a fegyveres akció szándékára, és soha nem is fog ilyet találni, hacsak nem tákol össze maga ilyet, mert egyszerűen nem létezik. A kormánynak azonban ürügyre volt szüksége, hogy leszámoljon a kommunista párttal, és ezt az ürügyet találta meg egy koholmányban, anélkül hogy gondolt volna azokra a szörnyű következményekre, amelyeket provokációja az egész népnek okoz.

A kommunista párt elleni támadás, a városi és falusi pártmunkások ezreinek letartóztatása, a munkásklubok, szakszervezeti és szövetkezeti klubok bezárása, irattáraik elkobzása, az egész kommunista és munkássajtó betiltása, mindenféle kommunista agitáció megakadályozása, a kommunisták és általában a munkások mozgásszabadságának korlátozása a falvakban végsőkig feszítette a húrt. Mindenki számára nyilvánvaló lett, hogy a kormány semmiféle törvényes küzdelmet nem enged meg. Nem csupán a kommunisták, hanem a néptömegek is érezték, hogy veszély fenyegeti őket. A körözött és bántalmazott kommunisták közül sokan a falvakból az erdőkbe menekültek, és sok velük rokonszenvező ember követte őket. A fehérgárdista kormány minden teketória nélkül rablóknak nyilvánította őket, és katonaságot küldött üldözésükre és elpusztításukra.

A kommunista párt elhatározta, hogy e csapásra huszonnégy órás tüntető tömegsztrájkkal válaszol, a városokban és az egész országban tömeges tiltakozó gyűléseket tart. A kormány egyébként minden emberét bevetette, hogy ezt a tiltakozást elfojtsa. Véres összecsapások zajlottak le Szófiában és másutt, amelyeket a hatóság brutalitása idézett elő. A Bulgáriában addig soha nem ismert, rendkívüli terror szüntelenül növelte az általános felháborodást, fokozta a véres összecsapásokat, míg végül azok a népfelkelés jellegét öltötték az egész dolgozó nép ellen háborút folytató, őrjöngő hatalom ellen.

Ezekben a válságos pillanatokban, amikor a kormány a legális küzdelem minden lehetőségét elnyomta és a tömegek sok helyen ösztönösen fellázadtak, a kommunista pártnak választania kellett: magára hagyja-e a fellázadt tömegeket, hogy külön-külön szétverjék őket, vagy melléjük álljon és megkísérelje összefogni a megmozdulást, egyesítve, megszervezve és politikai vezetést adva neki? A kommunista párt, bár tudatában volt a harc minden nehézségének és a szervezés fogyatékosságainak, a dolgozó nép pártjaként nem tehetett mást, mint hogy magáévá tegye a nép ügyét, és a legnehezebb viszonyok között kiadja a jelszót az általános felkelésre az egész országban – a Földművesszövetséggel együtt -, szeptember 23-ra.

Mi volt ez a jelszó? Mint a nép is tudja, kimondta a jogbitorló, puccsista és elnyomó kormány megdöntésének, és helyette a munkás-paraszt kormány felállításának szükségességét.

A harc nem azért folyt, hogy Bulgáriában megteremtsék a diktatúrát és bevezessék a szovjethatalmat, mint ahogyan azt tudatosan hazudja a jelenlegi kormány, hanem éppen a tomboló katonai diktatúra ellen, és egy demokratikus, a népből származó kormányért, amely a bolgár nép nagy többségét képviseli, a dolgozó többséget. S a harc során ott, ahol a fölkelt nép a kezébe vette a hatalmát, sehol sem vezették be a szovjetrendszert, mint ahogyan azt a kormány félrevezetően állítja, csupán a munkás-paraszt kormány általános forradalmi tanácsait hozták létre.

Ha a kommunista párt ki is adta a jelszót, arra a vele együtt haladó tömegek ösztönözték, nemkülönben a parasztok, akik a Földművesszövetséget követték, és az egész dolgozó nép. A dolgozó tömeg egy emberként állt ki, és rendkívüli lelkesedéssel indult harcba politikai szabadságáért, létérdekei védelméért és saját rendszerének megteremtéséért.

A szeptemberi forradalmi harcokat a szó legteljesebb értelmében általános népi mozgalomnak tekinthetjük, és azok magukon hordták az ilyen mozgalom megkülönböztető jegyeit. Egy eszme megvalósítására törekedő nép sohasem engedi meg a túlkapásokat, rablásokat és a személyes bosszúállást. A bankokat a legszigorúbb felügyelet alá helyezték, a vagyont mindenhol őrizték, a forradalom maroknyi ellenségét lefegyverezték, egyes helyeken letartóztatásokat hajtottak végre, de sehol sem bántalmazták és gyilkolták a foglyokat – egyetlen hajszála sem görbült meg senkinek sem. Rágalom az, hogy rögtönbíráskodást vezettek be és halálos ítéleteket hoztak. A foglyok életben maradtak, mindkét fél sebesültjeit a legnagyobb gonddal ápolták, még a fogságba esett Vrangel-banditák életét is nagylelkűen meghagyták, noha őket a kormány a felkelt nép ellen küldte.

A népi megmozdulást, majdnem kéthetes hősies harcok után, a kormány leverte, mivel bőségesen rendelkezett tüzérséggel és gépfegyverekkel, és sikerült mozgósítania a tartalékos tisztek, altisztek és a Vrangel-hadsereg ellenforradalmi bandáit; ugyanakkor a népfelkelőknek nem volt elég fegyverük.

Mihelyt a helyzet ura lett, az előzőleg halálra rémült burzsoázia szabadjára engedte szörnyű haragját és gyűlöletét a dolgozó nép ellen, amely arra vetemedett, hogy alapjaiban megingassa uralmát.

A burzsoázia felbőszült bandái a szemünk előtt kezdték el a népfelkelők tömeges lemészárlását. Nem kímélték még a sebesülteket, a békés lakosságot, a nőket és a gyermekeket sem. Rátörtek a falvakra és a fellázadt dolgozók vagyonára is.

De mi most nem a diadalmaskodó fehérgárdisták véres bosszújáról akarunk beszélni; ti, akik csapásaik alatt nyögtök, ezt nálunk sokkal jobban ismeritek. Ez a bosszú kegyetlen, barbár, vadállati lesz, ez túl fogja szárnyalni szörnyűségében a fehérgárdisták kegyetlenkedéseit a többi országban. De éppen ezért még mélyebb, véres barázdát húz az elnyomók, a kizsákmányolok és a dolgozó nép között.

És soha, soha többé nem lesz közöttük béke!

Csupán a bankárok és a tábornokok monarchista hatalmának összeomlása és a munkás-paraszt kormány felállítása elégítheti ki és nyugtathatja meg az ország népét.

Kedves Elvtársak!

Mi együtt harcoltunk egy nagy, népi ügyért. Szétvertek bennünket. A harc azonban nem fejeződött be, és a végső győzelem közelebb van, mintsem ellenségeink gondolják. A bolgár dolgozó nép sohasem fogadja el egy jelentéktelen, ragadozó és erőszakos kisebbség fehérgárdista uralmát, bármilyen hangzatos szólamokkal ékesítse is fel magát, és bármilyen „demokratikus” reformokkal hivalkodjék is. Mi tanulunk vereségünkből, és holnap erősebbek leszünk, mint tegnap voltunk, ellenségeink viszont mind jobban elveszítik a talajt lábuk alól.

Mélységesen hiszünk ügyünkben, amely szent népi ügy, és mi, dolgozók, valamennyien hősiesen elviseljük a vereség okozta fájdalmakat és szenvedéseket, még nagyobb eréllyel és lelkesedéssel szolgáljuk a nép ügyét, és nem nyugszunk, amíg nem győzünk.

Újra összegyűjtjük és tömörítjük szétszórt és megritkult sorainkat. Gyorsan hozzáfogunk a sebeink gyógyításához.

Közös erőfeszítéssel és áldozatokkal segítünk a magukra maradt özvegyeken és árvákon, a nyomorgó családokon és a külföldre űzött elvtársakon.

Nem fecséreljük erőnket különféle terrorista cselekedetekre, mert jól tudjuk, hogy csak a dolgozó nép szervezett harcával győzhetünk, és hogy a nép hóhérainak legkegyetlenebb büntetése a fehérgárdista kormány megdöntése és a munkás-paraszt kormány végleges győzelme lesz.

Különösen ápoljuk és erősítjük a városok és falvak összes dolgozóinak szövetségét, amelyet a szeptemberi harcokban a közös ügyért elesett sok ezer harcos kiontott vére pecsételt meg.

Ne csüggedjetek, ne essetek kétségbe, ne legyetek kishitűek!
Fel a fejjel, dicső harcosok!
Éljen a munkás-paraszt kormány!
Éljen a dolgozó Bulgária!

Vaszil Kolarov, Georgi Dimitrov

Georgi Dimitrov: Izbrani proizvedenija.
3. köt. 91-101. old.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A kapitalizmus motorja az élősködés 19. rész folytatása

A kapitalizmus motorja az élősködés 19. rész folytatása
A kapitalizmus hanyatlása
A kizsákmányolás a kapitalizmusban röviden és egyszerűen jog a törvényes élősködésre!!
A tőkés törvényesen kisajátítja a proletárok által munkával termelt értéktöbbletet élősködés céljából!
A kapitalizmus a vállalkozás, a szolgaság, az élősködés szabadsága miatt hatékony, ámde embertelen!
A kapitalizmus és a fasizmus édestestvérek!

A tőkés „EMBERT” a kapitalizmus körülménye teszik embertelenné!

Aki nem dolgozik, az ne is egyék! Ez legyen az ember erkölcse! De a kapitalizmus erkölcse nem ez!
A kapitalizmus erkölcse a felsőbbrendűként élő tőkések joga az élősködésre!

*
A kapitalizmus hanyatlása
A kapitalizmus, hogy fenntarthassa a magát (az élősködését) egyre gátlástalanabbul és a kapitalizmus működési modelljéből már csak következetesen a kizsákmányolásra, túlélésre koncentrálva, a föld népeit visszafizethetetlen adósságba taszította, amit azért fizetni kell az emberiség proletárjainak; a pénzzel mérhető termékeket – az értékeket – csak a proletárok tudják munkával létrehozni; ezzel kell harmóniában lenni a pénzmennyiségnek, mert előbb-utóbb bajok lesznek; tehát világméretekben az adósság csak a proletárokat terheli, mert minden értéket ők hoznak létre. Többek között ez az adósság azonban rabszíjon tartja a gyengébb, a volt gyarmati népeket, a periférián az emberek milliárdjait, és kiszolgáltatja a vezető tőkés hatalmaknak, amelyek így tovább élősködnek. Ez a pénzadósság sokszorosa a föld termelőképességének, GDP-jének, nincs fedezete, de enélkül már nem lehetne termelni és kizsákmányolni sem, ez már a kapitalizmus hanyatlásának a korszaka, nem az arany a pénz, hanem az USA-ban nyomtatott papír, bár lehet a kapitalizmusnak, (lesz is) még néhány dobása a túlélésre az emberiség kárára. A csökkenő profitráta ellensúlyozására, hogy fenntartsák a minél nagyobb (m/c+v), az értéktöbblet/befektetett tőke, vagyis a minél nagyobb tőkemegtérülést, egyre több fedezet nélküli spekulációs „pénzt nyomtatnak” a tőkések számára; fokozódik a proletárok kiszolgáltatottsága, a diktatúra, a proletár érdekek elnyomása; a fedezetlen pénzt végül is a proletároknak kell megfizetni, ami fokozza a kizsákmányolást. Mivel technika fejlődésével a kapitalista központokban a fokozódó kizsákmányolás, élősködés ellenére a proletárok életszínvonala nő, így ezzel együtt a diktatúra elviselhetősége is, ezért kevesebbet lázonganak a proletárok, – egyre többet legelhetnek a bárányok és boldogan bégethetnek. De ennek egyszer vége lesz! Az emberiség a felsőbbrendűek diktatúrájában, önkényuralmában embertelen marad, nem válhat emberséges emberré. A kapitalista ragadozónak bármekkora hatalmuk lehet, de soha nem válhatnak emberré! Mindig csak marakodó állatok lehetnek!

Marx: „Az államadósság az eredeti felhalmozás egyik legerőteljesebb emeltyűjévé válik. Mintha csak varázsvesszővel érintené, a nem-termelő pénzt nemzőerővel ruházza fel és így tőkévé változtatja anélkül, hogy ezért az ipari, sőt még az uzsorabefektetéstől is elválaszthatatlan fáradságnak és veszélynek kellene kitennie magát. Az állam hitelezői a valóságban semmit sem adnak, mert a kölcsönadott összeget könnyen átruházható állami adósságkötvényekké változtatják, melyek kezükben továbbra is éppen úgy működnek, mintha ugyanannyi készpénz volnának. … A nemzeti címmel felcicomázott nagybankok születésüktől kezdve csak magánspekulánsok társaságai voltak, amelyek a kormány mellé álltak és — hála kapott kiváltságaiknak — tudtak neki pénzt kölcsönözni. Ezért az államadósság felhalmozódásának nincs csalhatatlanabb fokmérője, mint e bankok részvényeinek fokozatos emelkedése, amely bankok teljes kibontakozása az Angol Bank alapításától kelteződik (1694). … Minthogy az államadósság az állami bevételekre támaszkodik, amelyeknek fedezniök kell az évi kamat- stb. fizetéseket, a modern adórendszer a nemzeti kölcsönök rendszerének szükségszerű kiegészítője lett. A kölcsönök lehetővé teszik a kormány számára, hogy rendkívüli kiadásokat fedezzen anélkül, hogy az adófizető ezt azonnal megérezné, de később mégis adóemelést tesznek szükségessé. Másrészt az egymást követő adósságok felhalmozódása által előidézett adóemelés arra kényszeríti a kormányt, hogy új rendkívüli kiadásoknál mindig újabb kölcsönöket vegyen fel. A modern adóügy, amelynek tengelyét azok az adók alkotják, amelyeket a legszükségesebb létfenntartási eszközökre kivetnek (tehát azokat megdrágítják), ezért magában hordja az automatikus fokozódás csíráját. A túladóztatás nem esetleges, hanem ellenkezőleg, alapelv.”

– A modern pénz: A modern pénz az aranyfedezet rendszerének megszűnésével jött létre. A legkésőbb az Egyesült Államok tért át a [hitelpénz]?re az aranyfedezetű rendszerről. A modern pénz lényeges vonása, hogy a pénz mögött fizetési követelések állnak … A mai modern pénz belső érték nélküli pénz, ami mögött tehát nem áll ott az arany, azaz nincs aranyfedezete. A mai kor pénzének fedezete az az áru- és szolgáltatásérték, amit az adott gazdaság előállít, illetve nyújt egy adott időszak alatt. – mimi.hu

Marxista filozófia alapjai: „… A szocialista forradalom, jellegét tekintve, alapvetően különbözik az összes előző forradalmaktól, amelyek csak a kizsákmányolás egyik formáját váltották fel másik formával. A szocialista forradalomnak nem az a feladata, hogy a kizsákmányolás formáit megváltoztassa, hanem hogy teljesen megszüntesse a kizsákmányolást, és megkezdje az osztálytársadalomból az osztály nélküli társadalomba való átmenetet. Ezért legnagyobb fordulat az emberiség történetében.
… Ilyen rendkívül nagy fordulatot nem lehet végrehajtani anélkül, hogy a nép legnagyobb tömegei be ne kapcsolódjanak az aktív történelemalkotó tevékenységbe. A szocialista forradalom olyan óriási néptömegeket hoz mozgásba, mint a múltban egyetlenegy forradalom sem. A szocialista forradalom mozgatóerői: a proletariátus, a forradalom vezére, valamint a dolgozó és kizsákmányolt tömegek népes rétegei.
… a proletariátus, amely mind a forradalmi demokratikus, mind a szocialista átalakulásokat vezeti, alapvető érdekeik közössége folytán tartós szövetségre lép a nép legátfogóbb tömegeivel, különösen a dolgozó parasztsággal.
… A szocialista forradalom feladatai nem oldhatók meg a proletariátus diktatúrájának megteremtése nélkül. Mindenfajta forradalomnak meg kell törnie az általa megdöntött reakciós osztályok ellenállását
… a forradalom feladatainak megoldása érdekében, meg kellett teremteniük a maguk diktatúráját.
… A proletárforradalomnak, mivel mindennemű kizsákmányolást megszüntet, a régi világ összes erőinek korábban soha nem látott ellenállásával kell megküzdenie.
… A proletárdiktatúra szükségszerűségét, történelmi rendeltetését elsősorban az határozza meg, hogy a szocialista forradalomnak le kell küzdenie minden kizsákmányoló osztály ellenállását az országon belül, és védekeznie kell a kizsákmányoló államok ellenséges cselekedeteivel szemben.
… A proletariátus politikai hatalma a munkásság osztályharcának eszköze, amelyet az országon belül a megdöntött kizsákmányoló osztályok ellen, valamint a kizsákmányoló államok kívülről jövő támadásai ellen folytat.
… Ez annyit jelent, hogy a proletárállamnak éppúgy, mint bármely más államnak, megvan a maga erőszak-oldala. De ellentétben minden más állammal, a szocialista állam erőszak-oldala nem a fő oldal és nem a lakosság többsége, hanem a kisebbség (a kizsákmányolok) ellen irányul.
… Ennek folytán gyökeresen megváltozik a viszony az állam, az állam fegyverei erői és a nép között. … Az elvileg új típusú államnak új típusú hadsereg felel meg, olyan hadsereg, amely, először: a történelemben az első igazi néphadsereg, a népet szolgálja; másodszor: olyan hadsereg, amelyben nincs osztályszéthúzás, mert parancsnoki kara és legénységi állománya egyaránt a dolgozókból kerül ki; harmadszor: ettől a hadseregtől távol áll mindenfajta hódító cél, ez a hadsereg a népek közötti békét szolgálja.
… A proletárdiktatúra nem hagyományos, megszokott, hanem teljesen új állam, amely a nép érdekeit védelmezi, és nem a kizsákmányolok, hanem a kizsákmányoltak, nem a vagyonos kevesek, hanem a dolgozó többség szolgálatában all. A proletárdiktatúra feladata nem az, hogy megrögzítse, hanem hogy egyszer s mindenkorra megszüntesse a kizsákmányolást.
… antagonisztikus osztályokra bomló társadalomban lényegénél fogva minden állam egyik vagy másik osztály diktatúrája. … A lényeg az, hogy ki ellen vagy ki felett gyakorolnak diktatúrát, és kik számára, melyik osztály számára van demokrácia. … Ellentétben a kizsákmányoló állammal, amely a kizsákmányoló kisebbségnek a kizsákmányolt többség felett gyakorolt diktatúrája, a proletárdiktatúra a munkásosztály vezette dolgozó többség állama. … Diktatúra a kizsákmányolok felett, demokrácia a dolgozók számára — ez a munkásosztály hatalma. Ezért a proletariátus diktatúrájának megteremtése a demokrácia nagyméretű kiterjesztését, a korlátozott és formális burzsoá demokráciának proletárdemokráciával való felváltását jelenti, amely ténylegesen biztosítja a legszélesebb rétegek politikai jogait és reális hatalmát. Ez a munkásosztály vezette igazi néphatalom, amely az osztályantagonizmus megszüntetése után mindenki számára demokrácia lesz.
… A proletariátus diktatúrája nemcsak a kizsákmányoló osztályok ellenállásának elnyomása szempontjából szükségszerű, hanem azért is, hogy a munkásosztály megvalósítsa a nem proletár dolgozó tömegek állami vezetését. … A győztes proletariátus felhasználja politikai hatalmát, hogy az összes nem proletár tömegeket (a kisiparosokat és kézműveseket, a dolgozó parasztságot stb.) elszakítsa a burzsoáziától és maga mellé állítsa, hogy fokozatosan bevonja őket a szocialista építésbe, és végrehajtsa szocialista átalakításukat. Ezt a feladatot nem erőszakkal oldja meg, hanem meggyőzéssel, szervezéssel, példamatatással és gazdasági segítségnyújtással. Ezért van az, hogy az erőszak a proletárdiktatúrának nem egyetlen, sőt nem is fő oldala.
… A proletárdiktatúra, a munkásosztály hatalma, egyúttal a proletariátus, a dolgozók élcsapata és a nagyszámú nem proletár dolgozó rétegek osztályszövetségének sajátos formája is. A proletárdiktatúra, Lenin kifejezése szerint, a gazdaságilag, politikailag, társadalmilag és szellemileg nem egyforma osztályok közti sajátos szövetség. Ez a szövetség azért lehetséges, mert a proletariátus kifejezi a kizsákmányolástól való megszabadulásban érdekelt összes dolgozók érdekeit. … A dolgozó tömegek csak a proletariátus vezetésével, csak a proletariátus részéről megnyilvánuló állami vezetés esetén szabadulhatnak meg a tőkés igától, és juthatnak el a szocializmushoz; a proletariátus pedig csak a nem proletár dolgozó tömegek támogatásával, velük szövetségben tarthatja meg a hatalmát, és vezetheti el a népet a szocializmushoz. A proletárdiktatúrának ezért a legfőbb elve a munkásosztály és a parasztság szövetsége, amelyben a munkásosztály a vezető erő.
… A munkásosztály diktatúrája azért is szükséges, hogy végrehajthassa a társadalom szocialista átalakítását. … A munkásosztály a politikai hatalom kivívása után, ezt a hatalmat a gazdasági fordulat végrehajtására használja fel, arra, hogy a kapitalista gazdaságot szocialista gazdasággá alakítsa. Ezért a szocialista forradalomnak nem betetőzése, hanem kezdete a politikai hatalom megragadása. A szocialista gazdaság nem születhet meg és nem fejlődhet spontán módon. A munkásosztály állama ennélfogva a szocialista gazdaság szervezője.
… A szocialista forradalom nemcsak a társadalom politikai és gazdasági életében hoz alapvető változást, hanem kultúrájában, ideológiájában is. Az egész társadalom szellemi kultúrájában végbemenő fordulat hosszabb ideig tart, s a politikai és a gazdasági fordulat után fejeződik be. … A munkásosztály azonban csak a hatalom megragadása után tudja megteremteni a szocialista kultúrát és kinevelni a szocialista értelmiséget. Ezért a proletariátus diktatúrájára az új kultúra megteremtésének, az értelmiségi káderek kinevelésének és a tömegek kommunista nevelésének gigászi feladata vár.
… Minden társadalmi rend létrehozza a maga sajátos, rá jellemző társadalmi fegyelmét és munkafegyelmét. … A szocialista munkafegyelemre, társadalmi és állami fegyelemre nevelésben a legfőbb szerepe a meggyőzésnek van. Az államot és a társadalmat irányító munkásosztály azonban kényszert is alkalmaz a naplopók, semmittevők, tolvajok, szélhámosok és a kapitalizmus hagyományainak egyéb megrögzött hordozói ellen. Ezt a kényszert az egész nép érdekében, az államhatalom és az általa hozott törvények, jogi normák segítségével alkalmazza, amelyek alapja a munka szerinti elosztás szocialista elve és szabálya, hogy „aki nem dolgozik, ne is egyék”. A proletariátus tehát a maga államhatalmát nemcsak politikai és gazdasági területen, hanem eszmei nevelőmunkájában is harci eszközként használja a kapitalizmus erői és hagyományai ellen.
… A proletariátus diktatúrájának három fő oldala van: 1. az országon belül a kizsákmányoló osztályok ellenállásának elnyomását szolgáló eszköz, az ország határain kívüli kizsákmányoló államokkal szemben pedig az az eszköz, amely a forradalom vívmányait a külső támadás ellen védelmezi; 2. a parasztság, a kisiparosok, a néptömegekhez közel álló értelmiség és a többi nem proletár dolgozó réteg viszonylatában a proletariátus részéről történő állami vezetés eszköze; 3. az egész társadalom viszonylatában a gazdaság és a kultúra szocialista átalakításának eszköze.
… A proletárdiktatúrának mindezek az oldalai elválaszthatatlanul összefüggnek egymással, de a diktatúra fejlődésének különböző szakaszaiban hol az egyik, hol a másik oldal kerül előtérbe. Amilyen mértékben megszilárdul az új társadalmi rend, a szocialista államnak az országon belüli tevékenységében egyre nagyobb teret foglal el a gazdaság és a kultúra szervezésében kifejtett munka, a proletárdiktatúra nevelő oldala, míg az erőszak oldala egyre jobban háttérbe szorul.
… A proletárdiktatúra a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet időszakának állama. Ennek az időszaknak a végén, amikor már felszámolták a kizsákmányoló osztályokat, amikor a parasztok, a kisiparosok már áttértek a szocialista útra, amikor már teljesen és véglegesen győzött a szocializmus, a proletárdiktatúra az országon belül teljesítette történelmi küldetését. A proletárdiktatúra állama egyetemes népi állammá válik”

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Egységfront vagy osztály-együttműködés

Egységfront vagy osztály-együttműködés
(idézet: Georgi Dimitrov – Egységfront, népfront, szocializmus)

[1923. augusztus 29.]

A proletariátus és a burzsoázia közötti osztály-együttműködés ismert ideológusait és apostolait nálunk a múltban számos vereség és keserű kiábrándulás érte. S most ezek az emberek ritka önteltséggel akarják bebizonyítani a világ előtt, hogy a kommunisták javaslata a munka egységfrontjára a gyakorlatban éppen az osztály-együttműködés taktikájának helyességét támasztja alá, sőt azt remélik, hogy ez a javaslat feledteti mindazt, amit ők a dolgozó tömegek érdekei ellen a burzsoá pártokkal szövetkezve elkövettek.

Hiábavaló és rendkívül elhamarkodott a felületes politikusok diadala; nyilvánvalóan semmi újat nem tanultak az életből, és semmit sem felejtettek a burzsoáziával való, régi kedvelt együttműködésből.

Világos, hogy az urak következtetései ez esetben a kommunista párt által javasolt egységfront és az osztály-együttműködés taktikájának megengedhetetlen összekeverésén és azonosításán alapulnak.

Ennél nagyobb eltévelyedés, az egységfront eszméjének ennél durvább kiforgatása azonban nem is lehetséges: hiszen – rögtön hangsúlyoznunk kell – az egységfront és az osztály-együttműködés nemcsak hogy nem azonosítható, hanem ellenkezőleg, mélységesen ellentétes, teljesen összeegyeztethetetlen és egymást kölcsönösen kizáró, két különböző taktika.

És valóban, a munka egységfrontja a dolgozó tömegeknek és politikai pártjaiknak, gazdasági szervezeteiknek közös munkáját és harcát jelenti a meghatározott, konkrét követelések és célok érdekében, amelyek megvalósítása csak a burzsoázia, a kapitalizmus és azok pártjai ellen vívott harcban lehetséges, és nem valamiféle együttműködésben azokkal.

Az osztály-együttműködés pedig, vagy ahogy nálunk nevezik, az együttműködés a burzsoáziával, még legjobb megnyilvánulásában sem más, mint hogy a dolgozó tömegek szükségleteit és érdekeit alárendelik a burzsoázia osztálypolitikájának, cserében bizonyos pártoknak, csoportoknak, sőt csupán egyes személyeknek juttatott átmeneti és csekély ellenszolgáltatásokért.

A munka egységfrontjának az a feladata, hogy egyesítse a proletariátus és az összes dolgozó tömegek, csoportok és elemek erőfeszítéseit az adott pillanatban azonos érdekeik és jogaik védelmében a kapitalista burzsoázia és reakciója ellen; ezzel szemben az osztály-együttműködés szétzülleszti a dolgozókat, felbomlasztja pártjaikat és szervezeteiket, megkönnyíti a burzsoázia kizsákmányoló és elnyomó terveinek megvalósítását, segíti osztályuralmának fenntartását a dolgozó nép hatalmas többsége fölött.

Az egységfront konkrét platform alapján jön létre, a kenyér, az élet, a jog, a szabadság és a dolgozó nép jövőjének biztosítására, az osztály-együttműködés pedig váltópénzként használja fel a tömegeket a számukra idegen célok és érdekek eléréséért.

A munka egységfrontja felszabadítja a tömegeket a kapitalista burzsoázia politikai befolyása és fennhatósága alól, a tőkének és pártjainak teljes elszigeteléséhez vezet, és ezzel előkészíti a munka teljes, felszabadításának útját a kapitalizmus járma alól.

Az osztály-együttműködés viszont alárendeli a dolgozó tömegeket a kapitalista burzsoáziának, megszilárdítja a burzsoázia osztályhelyzetét, kimenti válságos helyzetéből, amelyben az adott pillanatban van a népi többség elégedetlensége miatt, hogy azután újult erővel és még nagyobb kegyetlenséggel folytassa kizsákmányoló, rabló és elnyomó politikáját.

Az osztály-együttműködés minden körülmények között a proletariátus és a városi és falusi kisbirtokos tömegek létérdekeinek, önállóságának voltaképpeni eladását jelenti „egy tál lencséért” a burzsoázia és a kapitalizmus céljai érdekében.

Mint más országokban, úgy nálunk is az osztály-együttműködés gyakorlata cáfolhatatlanul megmutatja, hogy a burzsoá pártok és a szociáldemokrata párt vagy más kispolgári pártok koalíciós kormányai mindig ideiglenes kormányok, amelyek azért alakulnak, hogy megvédjék és megmentsék a burzsoáziát az adott időpontban őket fenyegető népmozgalmaktól.

A burzsoázia mindenütt éppen ilyennek tekintette és tekinti ma is az osztály-együttműködés szociáldemokrata taktikáját, és csupán akkor és olyan mértékben folyamodik hozzá, amikor és amennyire szorult helyzetbe kerül a politikája és osztályuralma ellen irányuló népi mozgalmak következtében.

Mihelyt a burzsoázia túljut a nehézségeken és a veszélyeken, és újra biztosan áll a lábán, azonnal lemond az együttműködésről a szociáldemokrata párttal, és miután megszőtte a vásznat, minden teketória nélkül felrúgja a már feleslegessé vált zubolyt.

Erre annyi közismert idegen és saját példát idézhetnénk, hogy szükségtelen most felsorolnunk őket.

A Bolgár Kommunista Párt által javasolt egységfront tehát az osztály-együttműködés taktikájának teljes tagadása, tagadása annak az együttműködésnek, amelyet oly makacsul űz a Szociáldemokrata Munkáspárt. A munka egységfrontjának egyáltalában semmi köze sincsen sem a választási kompromisszumokhoz, sem a burzsoá pártok és a szociáldemokraták kormánykoalíciójához. Sőt mi több, a kommunista párt és a többi munkás- vagy kisbirtokos földművespártok és szervezetek által alakítandó egységfront létrejöttének első feltétele, hogy ezek a pártok szakítsák meg kapcsolataikat a burzsoáziával és annak pártjaival, mondjanak le a velük való együttműködésről.

A munka egységfrontjának alapja nem az osztály-együttműködés eszméje, hanem a dolgozó tömegeknek a burzsoázia és a kapitalizmus iránti kérlelhetetlensége, amely összefügg a kenyér, a ruházat, a lakás, az adók és a jóvátételek, a politikai jog és szabadság, a béke vagy a háború kérdéseivel.

S ezért a munka egységfrontja nemcsak hogy nem mond ellent a munka és a tőke közötti kérlelhetetlen osztályharcnak, hanem valójában az adott körülmények között e harc egyik megjelenési formája.

A munka egységfrontja a tőke és pártjai ellen, és nem osztály-együttműködés a burzsoáziával – ez ma a pillanat és a dolgozó tömegek létérdekének legfőbb parancsa! És az egységfront megvalósításának éppen az az első és elkerülhetetlen feltétele, hogy határozottan visszautasítsuk az osztály-együttműködést a burzsoáziával, és megszűnjön a kormánykoalíció a Demokratikus Szövetség és a Nemzeti Liberális Párt között.

Azok, akik ezt nem tudják vagy nem akarják megérteni, és akiknek nem érdekük ennek elfogadása, kétségtelenül az egységfront ellenségei maradnak, szabotálják és megkísérlik mindenféleképpen megakadályozni gyakorlati megvalósítását.

A Szociáldemokrata Munkáspárt ezért van ma válaszúton és áll szemben a belső megrázkódtatás nehézségeivel, mert választania kell saját eddigi, az osztály-együttműködést szolgáló taktikája és a munka egységfrontjának új taktikája között.

Néhány szociáldemokrata vezérnek talán rendkívüli mértékben megfelelne a burzsoá pártokkal való együttműködés taktikája, amely a színfalak mögött osztozkodik a miniszteri tárcákon, a képviselői mandátumokon, meg a soron következő választások hozományának „arányos felhasználásán”, amint azt a parasztpárti „Mir” című újság cinikusan tanácsolja, de a kommunista párt tömegei, amelyek eddig nemegyszer tapasztalták már ennek a taktikának kárát és szégyenét, könnyen megértik, milyen nagy a különbség az egységfront és az osztály-együttműködés között, s az egységfront egyedül megmentő taktikáját alkalmazzák, amely a kapitalista burzsoázia elleni kérlelhetetlen osztályharcon alapszik.

A dolgozó tömegek e sorskérdéseinek eldöntésekor van ami fontosabb az egyéni kívánságoknál, felfogásnál és a vezetők számításánál – ez a néptömegek szükséglete és parancsa.

S a kommunista párt, amikor javaslatot tesz a munka egységfrontjára, és minden erejével azon munkálkodik, hogy megvalósítsa azt, mindenekelőtt legnagyobb szövetségesére számít: az eleven, megvesztegethetetlen és kérlelhetetlen életre.

Georgi Dimitrov: Izbrani proizvedenija.
3. köt. 53-59. old.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A kapitalizmus motorja az élősködés 19. rész

A kapitalizmus motorja az élősködés 19. rész
A kapitalista világrend tömegbázisa
A kizsákmányolás a kapitalizmusban röviden és egyszerűen jog a törvényes élősködésre!!
A tőkés törvényesen kisajátítja a proletárok által munkával termelt értéktöbbletet élősködés céljából!
A kapitalizmus a vállalkozás, a szolgaság, az élősködés szabadsága miatt hatékony, ámde embertelen!
A kapitalizmus és a fasizmus édestestvérek!

A tőkés „EMBERT” a kapitalizmus körülménye teszik embertelenné!

Aki nem dolgozik, az ne is egyék! Ez legyen az ember erkölcse! De a kapitalizmus erkölcse nem ez!
A kapitalizmus erkölcse a felsőbbrendűként élő tőkések joga az élősködésre!

A kapitalista világrend tömegbázisa

A Knight Frank friss elemzése szerint a következő öt évben további 43 ezer embernek lesz 30 millió dollárnál is több vagyona. 2019 lehet az első olyan év, amikor a világ dollármilliomosainak száma meghaladja a 20 milliót. – szemlelek.net

… 36 millió olyan ember él a földön, akinek legalább 1 millió dollárnyi (265 millió forintnyi) vagyona van. Az ő vagyonuk összesen eléri a bámulatos 128,7 trillió dollárt. … egyre nő a szegények és a gazdagok közti szakadék. A világ 3,5 milliárd szegény emberének teljes vagyona kevesebb mint 10 ezer dollár (2,6 millió forint). – index.hu (2017)

A kapitalista rendszer haszonélvezői elsősorban az élősködő vagyonosabb tőkések, számuk lehet akár több 10 millió a sleppjükkel együtt akár több 100 millió is. A kapitalista világrend fő ragadozói a világ urai, a totális hatalom birtokosai, önkényuralkodók, felsőbbrendűek – Übermensch-ek -, számuk néhány tucat. A világ proletárjai a közel 7-8 milliárd dolgozó ember őket szolgálja ki, ők a modern rabszolgák, a bérrabszolgák. A proletároknak alapvetően nem érdeke a kapitalizmus, mert el kell tartaniuk az elég nagyszámú élősködő tőkéseket és a kisebb vállalkozókat is. Az ellenérdekeltség a proletárok és a tőkés vállalkozók között az élősködés miatt kibékíthetetlen, ezért az osztályharc elkerülhetetlen, még akkor is, ha a proletárok nincsenek ennek tudatában. Az élősködők száma pedig egyre növekszik.

Marxista filozófia alapjai: „… A tőkések számára a termelés ösztönzője a profit, s céljukat nem tudják elérni a termelés bővítése és tökéletesítése nélkül. Ez magyarázza a burzsoáziának a termelőerők fejlesztésében játszott óriási történelmi szerepét. Marx és Engels a Kommunista Párt kiáltványában hangsúlyozta: „A burzsoázia alig százéves osztályuralma alatt tömegesebb és kolosszálisabb termelőerőket hozott létre, mint valamennyi letűnt nemzedék együttvéve.” A profitért és az extraprofitért folyó hajsza, a csillapíthatatlan felhalmozási vágy meg, a konkurrencia — a kapitalizmus a termelés fejlesztésének ezeket a hatalmas ösztönzőit teremtette meg. Ezek az ösztönzők addig hatottak a legeredményesebben, ameddig a termelőerők nem nőttek túl a burzsoá termelési viszonyok keretein, de még a modern kapitalizmusban sem tűntek el. Most viszont ezek az ösztönzők egyre inkább nemcsak a termelőerők fejlődését, hanem pusztulását is előidézik. A mai burzsoá társadalom élősdiségének egyik megnyilvánulása az uralkodó osztályok esztelen pompája, amelyek a társadalmi gazdagság pazarlásában maguk mögött hagyták a rabszolgatartókat és a hűbérurakat.

… A kizsákmányoló osztályok a lakosság elenyésző kisebbségét alkotják, mégis ők uralkodnak a hatalmas többségen. … A kizsákmányolok uralmának alapja gazdasági hatalmuk. A hűbérurak birtokában volt a feudalizmus korának legfontosabb termelési eszköze: a föld, a tőkések kezében vannak a gyárak, üzemek, bányák, vasutak és bankok, s ez teszi lehetővé, hogy függésbe taszítsák a dolgozó tömegeket. … Ámde a kizsákmányolok gazdasági hatalma egymagában még nem elegendő ahhoz, hogy fenntartsák a többség uralmát a kisebbségen. Az elnyomottak ellenállásának megfékezése, alárendeltségük megtartása céljából szervezett erőre is szükség van. Ez az erő az állam. … Minden olyan társadalomban, ahol antagonisztikus osztályok vannak, az állam a politikai hatalom osztályszervezete, amely védelmezi és rögzíti egyik vagy másik osztály uralmának gazdasági alapjait. Az államnak rendelkezésére állnak a hatalom eszközei — a hadsereg, a rendőrség, a csendőrség, a bírói szervek, a börtönök stb. —, hogy biztosítsa a gazdaságilag uralkodó osztály politikai uralmát, és elnyomja más osztályok ellenállását.

… Az állam legfontosabb ismérve: felfegyverzett emberek külön alakulatainak, külön hatalomnak a léte, amely nem azonos a lakossággal, hanem egyik vagy másik osztály kezében van. … Az állam ismérve az, hogy létezik az emberek külön csoportja, amely kezében összpontosítja a társadalom feletti hatalmat. Az állam akkor jelenik meg, amikor a hatalom elkülönül a lakosság tömegeitől, és az egyik vagy másik osztály kezébe kerül, amelyik fegyveres erővel, felfegyverzett emberek külön csapataival rendelkezik. … Az állam megjelenése arról tanúskodik, hogy az osztályok ellentmondásai kibékíthetetlenné váltak. Az osztályharc annyira heves formát öltött, hogy a kizsákmányolok már nem tudták olyan eszköz nélkül, mint a politikai hatalom, alárendeltségben tartani a kizsákmányoltakat. Az állam tehát az osztálytársadalom szülötte, az osztályellentmondások kibékíthetetlenségének terméke. … A kizsákmányoló társadalmakban az állam külsőleg úgy jelenik meg, mint az egész társadalom képviselője, valójában azonban az összes hatalmi szervek — a hadsereg, a rendőrség, a csendőrség, a felderítő szervek stb. — az uralkodó osztály érdekeit védelmezik. … Az uralkodó osztály érdekeinek védelmét szolgálja a jog is. A jog, éppúgy mint az állam, osztály jellegű. A jog az uralkodó osztály törvény rangjára emelt akaratát fejezi ki. Ez az akarat az egész lakosság számára kötelező érvényű törvényekben és magatartási normákban testesül meg, amelyeket az államhatalom hozott vagy hagyott jóvá. … Az állam, az adott társadalom gazdasági alapján emelkedő politikai felépítmény. … a burzsoá állam a burzsoázia politikai uralma, a burzsoázia diktatúrája.”

A világ eladósodása (a kapitalizmus hanyatlása):

-A világ teljes adósságállománya 237 ezer milliárd dollár volt (2017-ben) – index.hu

– A globális kormányzati tartozások mértéke (2019-ben), elérve a világgazdaság GDP-jének 82 százalékát, 69,3 ezer milliárd dollárra nőtt. A globális adósság 90 százaléka Észak-Amerika, Ázsia csendes-óceáni térségeire, valamint Európára koncentrálódik. – origo.hu

– A világ adóssága elérte (2019-ben) a félelmetesen abszurdnak tűnő 243 000 milliárd dollárt … az összeg háromszor akkora mint a világ országainak bruttó nemzeti összterméke (GDP). Más szóval, háromszor akkora mint a Földön előállított termékek és szolgáltatások összértéke. … Az élen adótartozásban az Egyesült Államok áll és 22 000 milliárd dollárnyi hitelt halmozott fel. Könnyen megteheti, hisz a dollár a de facto világpénz. A korábbi jegybankelnök Alan Greenspan is megmondta már 2011-ben, az USA nem mehet csődbe és akármekkora adósságot képes visszafizetni, hisz az USA annyi dollárt nyomtat amennyit csak akar – bitcoinbazis.hu

– A világ eladósodása megállíthatatlan: A lakossági hitelállomány növekedése az USA-ban 2019-ben elérte a 14 trilliárd dollárt. … a 2008-as válság előtt még 13 trilliárd volt. … Az USA államadóssága 2019. elején 22 trilliárd USD, amelyből 28% volt a külföldiek kezében lévő állampapír. Ebből Kína és Japán részesedése kb. 17-17%! Ami még nagyon érdekes, azt az, hogy az államadósságot 37%-ban a FED és különböző állami szervek finanszírozzák! Ha az államadósságot egy lakósra vetítve nézem, akkor mindenkire kb. 60.000 USD jut. Tehát a lakossági és állami adósság egy főre 100.000 USD terhet ró. Ez forintban kb. 33 MFt/fő…. – bankweb.hu

– … a világ vagyonának 98%-át megkaparintotta egy nagyon szűk kör. … a világ összvagyonát annyi ember birtokolja, amennyi egy közepes utasszállító repülőn elférne. … Az összes többin, azaz azon a bizonyos szűk 2%-on osztozik mindenki más, azaz közel 7 és fél milliárd ember…. Mi, a világ népessége a Rothschildek és Rockefellerek pénzével kereskedünk, abból élünk, azt forgatjuk meg, még sokszor a tudtunkon kívül is. – avilagtitkai.com

– A világ gazdagjai iszonyúan gazdagok: A világ milliárdosainak a száma az elmúlt évtizedben megduplázódott, a 2153 milliárdos vagyona a Föld 4,6 milliárd legszegényebb ember vagyonával egyenlő – hívta fel a figyelmet az Oxfam nemzetközi civil szervezet (2020). – tozsdeforum.hu

Az éhező emberiség:

ENSZ-jenetés (2003-ban): minden nap 24 ezer ember hal éhen … a földkerekségen 800 millió ember éhezik – origo.hu

950 millió embernek nincs mit ennie (2012-ben). Naponta 24 000 ember hal éhen a világban. Évente 25 millióval nő az ínséget szenvedők száma. – erdekesvilag.hu

842 millióan éheznek a Földön (2013-ban) – 24.hu

A földön 1940-ben 75 százalék volt a szegények aránya, míg napjainkra (2018-ban) már csak 10 százalék, a napi 1,9 dolláros (480 forintos) jövedelem alatt élőket sorolja ebbe a körbe. – origo.hu

821 000 000 ember éhezik a világban (2018-ban) – index.hu

Aggasztó jelentés jött ki: több embert öl meg az éhínség, mint a koronavírus maga (2020) … az Oxfam által kiadott friss jelentés szerint azonban a vírus miatt rosszabbodó éhínségben több ember hal meg naponta, mint magában a koronavírusban – számol be a hírről a CNN. … Év végéig mintegy 12 ezer ember halhat meg naponta a koronavírushoz kapcsolható éhezéstől, miközben a Johns Hopkins Egyetem adatai szerint mindeddig a leghalálosabb napja a koronavírusnak április 17-e volt, amikor egy nap alatt 8890 haláleset regisztráltak a vírushoz köthetően. … Az Oxfam jelentésében mindeközben a legnagyobb étel- és italgyártó cégek január óta több mint 18 milliárd dollárt fizettek ki részvényeseiknek, tízszer annyi pénzt, mint amennyi az ENSZ szerint elég lenne ahhoz, hogy felszámolják az éhínséget a világon. … Az éhezéstől szenvedők száma elérheti a 270 millió főt is idén a koronavírus miatt, ami az előző évhez képest több mint 80%-os növekedés. – portfolio.hu

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Félelem a munka egységfrontjától

Félelem a munka egységfrontjától
(idézet: Georgi Dimitrov – Egységfront, népfront, szocializmus)

[1923. augusztus 27.]

A munka egységfrontjára vonatkozó javaslatunk, amelyet a Szociáldemokrata Munkáspárthoz intéztünk, nagy aggodalmat keltett a burzsoá pártok és szerkesztőségek főhadiszállásán.

Most tanúi lehetünk a legkülönfélébb, sőt nevetséges jóslatoknak azzal kapcsolatban, hogy milyen szándékokkal tette meg javaslatát a kommunista párt. E szándékok kiderítéséért mind a régi politikai javasasszonyok, mind a burzsoá szerkesztőségek fiatal jövendőmondói tovább gyötrik egyébként sem különösen egészséges agyukat.

Egyesek megállapították, hogy a kommunista javaslat nem őszinte, hanem csupán „ügyes manőver” a „jó taktikusok” kezében abból a célból, hogy zavart keltsenek a Szociáldemokrata Munkáspártban és szétzilálják sorait.

Mások bizonyítékot keresnek ebben a javaslatban arra, hogy a kommunisták lemondtak eddigi alapelveikről, maximális programjukról, „bolsevista” módszereikről, és ezt azért tették, hogy megőrizzék pártjukat a „szétbomlástól” és megmentsék „fejüket és bőrüket”.

Megint mások – mint a félreállított demokratikus pénzügyi szakértő Ljapcsev – a kommunista párt javaslatában még a bolgár kommunisták „erkölcsi hanyatlását” is felfedezték.

S kialakult egy csodásán furcsa és vidám kép. A kommunista párt halálos ellenségei, akik fáradhatatlanul szervezik összeesküvéseiket a kommunista párt elpusztítására, mélységes sajnálkozásukat fejezik ki a kommunizmus „erkölcsi hanyatlása” felett és amiatt, hogy a kommunizmus képviselői ennek következtében a munka egységfrontjának taktikáját hirdetik!

Ezzel egyidejűleg a bolgár kapitalizmus ideológusai és szócsövei a tucatnyi burzsoá újság szerkesztőségében minden erejükkel azon voltak, hogy „megmentsék” a Szociáldemokrata Munkáspártot, nehogy valamiképpen, legnagyobb elkeseredésükre, bekapja a „kommunista horgot” és elpusztuljon, mert akkor nem játssza tovább a segítő és cinkos szerepét a kapitalista osztály hóhértámadásában a dolgozó bolgár nép ellen.

A feloszlott demokrata párt „Praporec” („Zászló”) című lapja nemhiába jelentette ki mélyértelműen, megvizsgálva a Szociáldemokrata Munkáspárt eddigi szerepét politikai életünkben és hangsúlyozva értékes szolgálatait, amelyeket ez a párt a burzsoáziának a múltban és a június 9-i eseményekkel kapcsolatban tett: ha a Szociáldemokrata Munkáspárt nem létezne nálunk, a burzsoázia maga, saját érdekében, kénytelen lenne gondoskodni megteremtéséről.

A jelenlegi aggodalom a burzsoá körökben természetesen teljesen érthető. A munka-egységfront halálos fegyver a reakciós kapitalista beszivárgási törekvések és a burzsoázia osztályuralma ellen; a burzsoá úgy érzi, hogy ezt a fegyvert egyenesen a szívének irányítják. Az egységfront valóban szörnyű veszedelem a kapitalisták, a bankárok és az üzérek, a nagy bérháztulajdonosok és a nagybirtokosok, valamint mindenki számára, aki parazita elemként akar élni és meggazdagodni a nagy népi többség munkájának gyümölcséből.

Itt egyébként teljesen feleslegesek a régi politikai javasasszonyok jövendölései és a tőke ifjú jövendőmondóinak jóslatai azokkal a szándékokkal kapcsolatban, amelyek a kommunista pártot vezérlik egységfront-taktikájában, mert ezek a szándékok nem titkosak, és nem is lehetnek azok senki számára.

Igen egyszerű és világos a dolog, bölcs tudós és professzor urak, a világ legegyszerűbb dolgainál is egyszerűbb!

A munka egységfrontja szükséges a kenyér, az élet, a jog, a szabadság és a dolgozó nép jövőjének biztosításához. Az egységfrontra szükség van, hogy megóvjuk a dolgozó tömegeket, a dolgozó értelmiséget és minden nem tőkés elemet a kizsákmányolástól, a kapitalista kisebbség fosztogatásától és elnyomásától, hogy meghiúsítsuk az utóbbiaknak a katonai vagy fasiszta diktatúráról szőtt terveit, és megteremtsük saját, igazi néphatalmunkat. Az egységfront kell azért is, hogy elhárítsuk a fenyegető új háborús kalandokat és veszélyeket, és biztosítsuk a politikai szabadságot, a nemzeti függetlenséget és békét az egész országban, valamint a testvéri kapcsolatokat a szomszédos népekkel. A dolgozó tömegek egységfrontja végül még azért szükséges, hogy előrelendítse a társadalmi fejlődést a nép és az ország teljes felszabadulásáig a kapitalizmus igája alól.

A kommunista párt, amely ma az ország legnagyobb és leghűbb néppártja, amely a dolgozó bolgár nép élcsapata, csupán az önmaga, a nép és az ország iránti kötelességét teljesíti. Csupán saját történelmi hivatásának tesz eleget, amikor elsőnek kezdeményezi a munka egységfrontját, és oly fáradhatatlanul és odaadóan dolgozik megvalósításán, azon, hogy országunkban a dolgozó tömegeknek minden politikai pártja és gazdasági szervezete egy közös frontban sorakozzon fel a tőke és a reakció ellen.

A kommunista párt a néptömegek pártjaként egyáltalában nem érzi szükségét annak, hogy a színfalak mögött cselekedjék, a sötétben, a rejtett zugokban, a nép háta mögött, mint ahogyan azt ma a tömegek által gyűlölt régi burzsoá pártok bukott vezérkarai teszik, új köntösbe bújva, a Demokratikus Szövetség leple alatt.

A kommunista párt nyíltan javasolja az egységfrontot, és az egész világ szeme előtt dolgozik megvalósításáért; nem tesz semmiféle sötét, népellenes dolgot, mint kényszeredett helyzetükben és a néptől félve az egy fedél alá gyűlt „szövetségiek” és társaik a Nemzeti Liberális Pártból.

Hogyan lehet hát a kommunista párt őszinteségét kétségbe vonni, ha szavait mindig a megfelelő tettekkel kíséri?

A dolgozó tömegek szükségletei és felszabadító mozgalmuk érdekei szabják meg a kommunista párt legfőbb törvényét. Éppen ezek a szükségletek és érdekek jutottak kifejezésre elméletileg és politikailag a párt alapelveiben, minimális és maximális programjában, és változatlanul ezek adják meg taktikájának tartalmát. A kommunista taktikának csupán formái változnak, a változó politikai helyzettől és a harc újonnan kialakult feltételeitől függően.

Hogy a kommunista párt helyes taktikát folytat, és az egységfront megteremtésére tett konkrét javaslata időszerű, annak legjobb bizonyítéka éppen a kapitalista burzsoáziának a munka-egységfront elleni közös üvöltése és az egységfront gyakorlati megvalósítása miatt érzett páni félelme.

Valamikor Bebel, a német proletariátus feledhetetlen vezére azt mondta, hogy a legjobban éppen abból tudja, helyes úton jár-e, amit róla és az általa képviselt irányról a proletariátus osztályellenségei beszélnek.

A kommunista párt is elégedetten állapíthatja meg, hogy a munka egységfrontjára vonatkozó taktikájával helyes úton jár, hiszen a kapitalisták pártjai, ideológusai, professzorai és ügyvédei ellenzik és nagy aggodalommal figyelik.

A munka egységfrontja, bár számtalan ellensége van, meg fog valósulni, mert ezt követeli maga az élet.

Georgi Dimitrov: Izbrani proizvedenija.
3. köt. 47-52. old.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Az egységfront és a politikai válság

Az egységfront és a politikai válság
(idézet: Georgi Dimitrov – Egységfront, népfront, szocializmus)

[1923. augusztus 24.]

A június 9-i puccs elmélyítette a politikai válságot, amelynek kezdetét mi már az 1918. évi, szeptemberi katasztrófa után megfigyeltük,* – 1918. szeptember közepén az antantcsapatok a bolgár fronton áttörést hajlottak végre. A vereség hatására fegyveres felkelések robbantak ki a bolgár hadseregben.* de amelyet a parasztpárti rendszer idején ideiglenesen lefojtottak, mint valami izzó parazsat a hamu alatt, hogy most újra fellángoljon.

A nagy kérdés, amelyet ez az egyre élesedő politikai válság most közvetlen döntés végett napirendre tűz, a hatalom kérdése. Kié legyen a hatalom ebben az országban: a kapitalista kisebbségé-e vagy a dolgozó nép hatalmas többségéé? Vagy, más szavakkal, ki irányítsa a nép és az ország sorsát és ki vezesse a társadalom fejlődését: a tőkésosztály vagy a dolgozó nép?

Természetesen ezt a sorsdöntő kérdést nem lehet elintézni sem úgy, ahogyan néhány tábornok úr eddig megoldotta a kérdéseket a kaszárnyában, sem ahogyan a professzor urak egyetemi szemináriumaikat vezetik. A politikai kérdések és a társadalmi problémák megoldása végső soron az élet valóságos szükségleteitől és az adott pillanatban egymással küzdő társadalmi erők reális, kölcsönös viszonyától függ.

A jelenlegi politikai válságban két megoldás lehetséges. Az egyik, a válság kapitalista megoldása, a másik, a népi megoldás, azaz a dolgozó tömegek által javasolt megoldás. Közbülső lehetőség ma nincs és nem is lehet.

De milyen az a megoldás, amelyre a kapitalista kisebbség akar jutni? Már elég világosan kitűnik ez a jelenlegi kormány tevékenységéből. A válság kapitalista megoldása kizárólag a kapitalistáknak abból a kívánságából fakad, hogy mindenáron megtartsák maguknak a hatalmat, anélkül hogy egyáltalán számításba vennék a tömegek és az ország szükségleteit. A kapitalistákat csupán a saját nyereségük és vagyonuk érdekli, osztályuralmuk megerősítése és annak a lehetőségnek a biztosítása, hogy a hatalom birtokában akadálytalanul kizsákmányolják és megrabolják a dolgozók tömegét. Azt akarják, hogy az országban csak egy államhatalom legyen, amelyet teljes egészében a bankok és a részvénytársaságok irodái, a tőzsde és a gyáriparosok szövetségének hivatalai, a „Balkán”-társaság, a dohánykereskedelmi exporttársaság és más kapitalista cégek irodái irányítanak. Arra törekednek, hogy a hatalom segítségével a tőke érdekei alá rendeljék az egész ország gazdasági, kulturális és politikai életét.

És mivel a nép hatalmas többsége nyilvánvalóan ellenzi a politikai válság ilyen megoldását, a bolgár kapitalisták és pártjaik, amelyek a parlamenten kívüli eszközökkel ragadták magukhoz a hatalmat, azt ma sem parlamenti eszközökkel igyekszenek megőrizni, sőt egyáltalában ügyet sem vetnek ezekre.

Már majdnem három hónap telt el a puccs óta, de azok, akik a népet „megmentették” a parasztpárti zsarnokoktól, még mindig nem szánták rá magukat, hogy kitűzzék a parlamenti választásokat, és továbbra is bitorolják a hatalmat. Mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a Földművesszövetséget kirekesszék az eljövendő választásokból, és ha valamiféleképpen sikerül nekik, a kommunista pártot is, a nép két legnagyobb politikai pártját. Az a szándékuk, hogy nem az arányos választási rendszer alapján folytatják le a választásokat, hanem annak durva, még parasztpárti meghamisítása alapján. Lázasan készítik elő a választási gépezetet, és már most bevezetik a választások előtti terrort a tömegekkel szemben, hogy olyan választásokat folytassanak le, amelyek nem fejezik ki a nép szabad akaratát, hanem mindenáron az országban jelenleg hatalmon levő kapitalista kisebbség parlamenti többségét biztosítják.

A politikai válság kapitalista megoldása tehát elkerülhetetlenül katonai vagy fasiszta diktatúrához vezet, ami a nép és az ország számára töméntelen belső bajjal, valamint a szabadságunkat, függetlenségünket, békénket fenyegető külső veszéllyel jár.

A politikai válság másik, népi megoldása azt jelenti, hogy a hatalom a dolgozó tömegek, a többség kezébe kerül, amelynek egyedül van joga rá, hogy önmagát és az országot kormányozza és sorsával rendelkezzék. Ez a megoldás azt is jelenti, hogy az ország gazdasági, kulturális életét, valamint a társadalmi fejlődést a dolgozó nép érdekében a szükségletek kielégítésének, a jogok biztosításának, a szabadság, az élet, a jólét és a béke megőrzésének útjára irányítsuk, és e nagy cél alá rendeljük a tőke és a kapitalista kisebbség önző érdekeit.

S a dolgozó tömegek, az egész dolgozó értelmiség és az összes nem tőkés elemek szempontjából, valamint az ország nemzeti függetlensége, a Balkán elnyomott lakosságának felszabadítása és a szomszédos népekkel és országokkal létesítendő tartós békés viszony szempontjából is ez a jelenlegi politikai válság egyetlen helyes megoldása.

A mai viszonyok között egyébként a politikai válságnak ez a népet és az országot megmentő megoldása csak a munka egységfrontja által lehetséges, amelyet a kommunista párt javasol; ebben részt vennének a kommunistáktól kezdve a becsületes, tisztességes radikálisokig mindnyájan, akik még nem adták el magukat a Demokratikus Szövetségnek.

A Szociáldemokrata Munkáspárt és a Radikális Párt előtt, amelyek továbbra is részt vesznek a kormányban a kapitalista pártokkal együtt, most az a feladat áll, hogy elhatározzák magukat és válasszanak a politikai válság két lehetséges megoldása között; vagy azt választják, amely a Nemzeti Liberális Párttal* – A Nemzeti Liberális Párt 1919-ben alakult kisebb pártokból a burzsoázia haladó része, a Földművesszövetség és általában a forradalmi mozgalom ellen.* és a Demokratikus Szövetséggel** – A Demokratikus Szövetség – más néven Demokratikus Egyezség – 1923. augusztus elején alakult fasiszta blokk; a legreakciósabb elemeket tömörítette.* kötendő koalíció által elkerülhetetlenül katonai vagy a fasiszta diktatúrához vezet, vagy a másik megoldást, amely a munka egységfrontja révén biztosítja az országban az igazi népi hatalmat, a munkás-paraszt kormányt.

Hogy a szociáldemokraták és a radikálisok pontosan melyiket választják, az hamarosan kiderül.

Az azonban már ma is kétségtelen, hogy az egész dolgozó nép, beleértve a Szociáldemokrata Munkáspárt és a Radikális Párt híveinek tömegét, egyhangúan a munka egységfrontja oldalára áll, és ez a front minden, bárhonnan jövő és bármilyen természetű reakció ellenére is, végül megvalósul a nép, az ország javára.

Georgi Dimitrov: Izbrani proizvedenija.
3. köt. 42-46. old.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!