A Kongresszus második napirendi pontját előkészítő bizottsághoz (idézet:Georgi Dimitrov – Egységfront, népfront, szocializmus)
Dimitrov tollából származó dokumentumok
a Kommunista Internacionálé
VII. Kongresszusára
való előkészületek idején
1
G. M. Dimitrov levele a Kongresszus
második napirendi pontját előkészítő bizottsághoz*
* E levelet 1962-ben nyomtatták ki először a „Georgi Dimitrov: Piszma 1905-1949” címmel Szófiában kiadott könyvben. Keltezése azon a napon történt, amikor az előadói beszéd vázlatát szétküldték a bizottság tagjainak.
A Komintern VII. kongresszusának második napirendi pontját előkészítő bizottság összetételét a Komintern Végrehajtó Bizottságának Politikai Titkársága 1934. június 3-án a következőképpen hagyta jóvá: G. M. Dimitrov (a bizottság vezetője), I. A. Pjatnyickij, G. B. Szmoljanszkij, A. A. Kosztanjan, F. Heckert, M. Maddalena, B. Smeral, Sz. I. Gopner.
1934. július 2-án a bizottság ülésén részt vett: G. M. Dimitrov, Sz. A. Lozovszkij, I. A. Pjatnyickij, V. G. Knorin, O. V. Kuusinen, F. Heckert, A. A. Kosztanjan, Varga Jenő, M. Maddalena, P. A. Subin. – Az SZKP Központi Bizottsága Marxizmus-Leninizmus Intézetének megjegyzése.*
[1934. július 1.]
Az előadói beszéd vázlatának mellékelt fogalmazványából láthatják, hogyan képzelem el a kongresszus második napirendi pontjához elmondandó beszéd jellegét. Ezenkívül szeretném még feltenni a következő kérdéseket:
I. A Szociáldemokráciáról
1. Helyes-e a szociáldemokráciát minden esetben úgy jellemezni, mint szociálfasizmust? Ezzel a megállapítással gyakran elrekesztjük magunk előtt a szociáldemokrata munkásokhoz vezető utat.
2. Helyes-e a szociáldemokráciát mindenütt és minden helyzetben a burzsoázia fő támaszának tekinteni?
3. Helyes-e minden baloldali sz(ociál)-d(emokrata) csoportosulást minden körülmények között fő veszélynek tekinteni?
4. Helyes-e minden esetben az az értékelés, amely szerint a sz(ociál)-d(emokrata) pártok és a reformista szakszervezetek valamennyi vezető kádere a munkásosztály tudatos árulója? Nem lehet-e azt várni, hogy a harc folyamatában a sz(ociál)-d(emokrata) munkásokkal együtt áttér a forradalmi útra a sz(ociál)-d(emokrata) pártok és reformista szakszervezetek nem kevés jelenlegi felelős funkcionáriusa is; a mi érdekünk az, hogy mindenképpen megkönnyítsük számukra ezt az áttérést, és ilyen módon is gyorsítsuk a sz(ociá)l-d(emokrata) munkások átállását a mi oldalunkra.
5. Nincs-e itt az ideje annak, hogy abbahagyjuk a hiábavaló beszédet a reformista szakszervezetek meghódításának lehetőségéről vagy lehetetlenségéről, s ehelyett inkább világosan meghatározzuk tagjaiknak azt a feladatát, hogy szakszervezeteiket a proletariátus osztályharcának eszközévé változtassák.
6. A forradalmi és a reformista szakszervezetek egyesítésének kérdése anélkül, hogy előzetes feltételként a kommunista párt hegemóniájának elismerését szabnánk.
II. Az egységfrontról
1. A helyzet megváltozása következtében meg kell változtatnunk egységfront-taktikánkat is. Ahelyett, hogy ezt kizárólag a szociáldemokraták leleplezésének eszközeként alkalmaznánk anélkül, hogy komolyan megkísérelnénk létrehozni a munkások tényleges harci egységét, inkább át kell alakítanunk úgy, hogy a fasizmus elleni tömegharc kifejlesztésének valódi tényezője legyen.
2. El kell vetni azt az irányelvet, amely szerint az egységfront csupán alulról valósítható meg, és fel kell hagyni azzal a szemlélettel, amely a sz(ociál)-d(emokrata) pártok vezetőségét egyoldalúan csak opportunistának tekinti.
3. Szükség van a tömegek harci kezdeményezésének kifejlesztésére, anélkül hogy az egységfront szervezeteihez való viszonyban a kommunista pártok kicsinyes gyámkodása érvényesülne: ne deklaráljuk a kommunista pártok hegemóniáját, hanem érvényesítsük a kommunista pártok vezetését a valóságban.
4. Gyökeresen meg kell változtatnunk a sz(ociál)-d(emokratá)k-hoz és a párton kívüli munkásokhoz való viszonyunkat egész tömegmunkánkban, agitációnkban és propagandánkban. Ne szorítkozzunk csupán a szociáldemokrata árulással kapcsolatos általános kijelentésekre, hanem konkrétan, türelmesen, nyomós érvekkel magyarázzuk meg a munkásoknak, hová vezet és már eddig is hova vezetett a burzsoáziával való együttműködés szociáldemokrata politikája. Ne hárítsunk mindent a sz(ociál)-d(emokrata) vezetőkre, hanem mutassunk rá maguknak a sz(ociál)-d(emokrata) munkásoknak a felelősségére is; rá kell szorítanunk őket arra, hogy elgondolkozzanak saját felelősségükről és keressék a harc helyes útját stb.
III. A Komintern vezetéséről
Okvetlenül változtatni kell a Komintern vezetési és munkamódszerén, mert lehetetlen Moszkvából operatívan irányítani minden kérdésben a Kominternnek mind a 65 szekcióját, amelyek a legkülönbözőbb feltételek között működnek (pártok az anyaországban és a gyarmatokon, pártok a fejlett ipari országokban és a döntően paraszti országokban, legális és illegális pártok stb.).
Figyelmünket a következőkre kell összpontosítanunk: a kommunista mozgalom általános politikai vezetésére, a kommunista pártok segítésére a legfontosabb politikai és taktikai kérdésekben, a kommunista pártok szilárd bolsevik vezetésének kialakítására helyileg, és a kommunista pártok munkásokkal történő megerősítésére – mindezzel egyidejűleg pedig csökkentenünk kell a Komintern Végrehajtó Bizottságának hatalmas bürokratikus apparátusát.
Szükség van a bolsevik önkritika erőteljesebb fejlesztésére, nehogy az ettől való félelem következtében időnként nagy politikai kérdések tisztázatlanul maradjanak (a válság jelenlegi szakaszának és úgynevezett katonai-inflációs konjunktúrának a kérdései, az ausztriai események értékelése és tanulságai* stb.).
A Komintern vezetési és munkamódszerének megváltoztatása lehetetlen a Komintern káderapparátusának részleges felfrissítése nélkül.
Különösen fontos, hogy a Komintern vezetősége szoros kapcsolatban álljon a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának Politikai Bizottságával.
Voproszi Isztorii KPSZSZ, 1965. 7. sz. 83-85. old.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
A kapitalizmus motorja az élősködés 26. rész Mi a megoldás a kizsákmányolás és az élősködés megszüntetésére?
A kizsákmányolás a kapitalizmusban röviden és egyszerűen jog a törvényes élősködésre!!
A tőkés törvényesen kisajátítja a proletárok által munkával termelt értéktöbbletet élősködés céljából!
A kapitalizmus a vállalkozás, a szolgaság, az élősködés szabadsága miatt hatékony, ámde embertelen!
A kapitalizmus és a fasizmus édestestvérek!
A tőkés „EMBERT” a kapitalizmus körülménye teszik embertelenné!
Aki nem dolgozik, az ne is egyék! Ez legyen az ember erkölcse! De a kapitalizmus erkölcse nem ez!
A kapitalizmus erkölcse a felsőbbrendűként élő tőkések joga az élősködésre!
*
Mi a megoldás a kizsákmányolás és az élősködés megszüntetésére?
Az osztálynélküli társadalom, a kommunizmus megteremtése, de a hozzávezető út csak a szocializmus lehet. A kapitalizmusban a tőkés vállalkozók a proletárok munkájával minden embertelensége ellenére hatalmas fejlődést tettek lehetővé. Ennek alapja a vállalkozó szellem és az élősködés lehetőségének elsöprő ereje, ami persze a proletárok munkája nélkül nem ért volna semmit. A vállalkozó szellemet a kapitalizmusban az élősködés lehetősége motiválja, ami embertelen; a vállalkozó szellemet a kommunizmus megvalósításáig, megvalósíthatóságáig és utána is mégis fenn kell tartani, megbecsülni, de mentesíteni kell az élősködés lehetőségétől. A vállalkozó szellemet magasfokú értékteremtő munkának kell elismerni, de meg kell megfosztani a kizsákmányolástól, a társadalom ellenőrzése alatt kordában kell tartani. Ez nagyon nehéz feladat, mert a vállalkozó szellemű emberek képesek a többi ember fölé emelkedni és, ha lehetőség van rá, könnyen élősködőkké válhatnak, ez történik a kapitalizmusban; nem feltétlenül a rossz erkölcsű emberek lesznek tőkések, de azzá válnak, bármit is tesznek; sőt a kiváló képességek nélkül nem is lehet senki tartósan tőkés, az erősebb ragadózó tőkés elveszi a gyengébbtől az élősködés lehetőségét vagy a maga uralma alá rendeli. A tőkés, ha nem erős ragadozó, a többi tőkés erősebb ragadozó elpusztítja. Nem mindig (sőt) az emberiség számára hasznos tulajdonság a tőkés vállalkozó „értéke”, leginkább a ragadozó élősködés a jellemzője.
Marxista filozófia alapjai: „… A termelőerők és a termelési viszonyok fejlődésének tanulmányozása kulcsot ad a társadalom szerkezetének megmagyarázásához s azoknak az okoknak a megértéséhez, amelyeknek következtében az egyik társadalmi-gazdasági alakulatot egy másik alakulat váltja fel.
… Mindegyik társadalmi-gazdasági alakulat meghatározott fokot képvisel az emberiség előrehaladó fejlődésében. Az emberiség története a társadalmi-gazdasági alakulatok fejlődésének és váltakozásának története: az ősközösségi alakulatot a rabszolgatartó alakulat váltotta fel, s ennek helyébe a feudalizmus lépett; a feudális rendnek át kellett adnia helyét a kapitalista alakulatnak, s a kapitalista rendet … a szocialista rend, a kommunista alakulat első foka vált … [ja] fel.
… A társadalmi-gazdasági alakulatok váltakozásának alapja a termelési módok váltakozása. Amikor a régi termelési módot az új termelési mód váltja fel, ez alulról felfelé az egész társadalmi rend megváltozását vonja maga után. Az egyes társadalmi-gazdasági alakulatok létezése mindaddig jogosult, ameddig elősegíti a társadalom fejlődését. Amikor viszont a fennálló társadalmi rend, elsősorban az elavult termelési mód a fejlődés gátjává válik, elkerülhetetlenül a pusztulás sorsára jut.
… A termelési módtól függ mindegyik társadalmi-gazdasági alakulat belső szerkezete is. A történelem azt mutatja, hogy a társadalmi élet rendjét, a társadalom osztályösszetételét, a politikai, jogi, erkölcsi és egyéb nézeteket s a nekik megfelelő intézményeket végső soron a termelési mód határozza meg. A különböző társadalmi-gazdasági alakulatok összehasonlítás azt bizonyítja hogy a társadalom osztályokra tagozódása, a kizsákmányolás, a tömegek politikai elnyomása és jogfosztottsága a termelési eszközök magántulajdonán alapuló, történelmileg meghatározott termelési módokkal van összefüggésben. Az ősközösségi rendben, amelyben a termelési eszközök közösségi tulajdona uralkodott, nem voltak osztályok, s nem ismerték a kizsákmányolást. A magántermelésnek és a termelési eszközök magántulajdonának megjelenésével a társadalom osztályokra szakad, s az emberek között a kizsákmányolás, az uralom és az alárendeltség viszonyai alakulnak ki. Ezek a viszonyok jellemzik a rabszolgatartó rendet, a feudalizmust és a kapitalizmust. Engels mondta: „A rabszolgaság a kizsákmányolás első, az antik világra jellemző formája; ezt követi a jobbágyság a középkorban és a bérmunka az újabb korban. Ez a szolgaság három fő formája, amelyek a civilizáció három nagy korszakára jellemzők; a nyílt, legújabban leplezett rabszolgaság mindig kíséretükben járt.”
… Csakis a termelési eszközök magántulajdonára épülő termelési módok megszűnésével, s a szocialista termelési mód kialakulásával és megszilárdulásával változik meg alapvetően a társadalmi élet egész rendje, csak ekkor szűnnek meg a kizsákmányoló osztályok, ér véget a kizsákmányolás, vernek gyökeret az új politikai és jogi nézetek, valamint a nekik megfelelő intézmények, amelyek a dolgozók érdekeit fejezik ki.
… A proletariátus három fő — gazdasági, politikai és ideológiai — formában vívja harcát a kapitalizmus ellen. … A mindennapi szükségletekért folyó gazdasági harc létfontosságú a munkásosztály számára. Ez a harc azonban nem tudja megszabadítani a munkásosztályt a kizsákmányolástól, a nélkülözéstől, a bizonytalanságtól.
… A munkásosztály gazdasági harca törvényszerűen politikai harcba nő át. … Bármily nagy jelentőségű is a gazdasági harc, mégsem elegendő a tőkés kizsákmányolás megszüntetéséhez. Ehhez a proletariátus politikai harca szükséges. … A marxisták csak azt a harcot tartják a szó teljes értelmében fejlett osztályharcnak, amely nemcsak átfogja a politika területét, hanem a politikában is a leglényegesebbet: a politikai hatalom kérdését ragadja meg. A marxizmusban nem az osztályharc elismerése a legfőbb, hanem az osztályharc kiterjesztése egészen a proletariátus diktatúrájának elismeréséig.
… A politikai harc folyamán, a marxista párt vezetésével a munkásosztályban kialakul a valódi proletár osztályöntudat, osztályuk alapvető közös érdekeinek, történelmi küldetésének, forradalmi feladatainak megértése.
… A gazdasági harc szükségessé teszi, hogy a proletariátus szakszervezetekbe szerveződjék. A politikai harc megköveteli a marxista politikai párt létrehozását, amely a proletariátus osztályszervezetének legmagasabb formája.
… A proletariátus osztályharcának a gazdasági és a politikai harc mellett igen fontos formája az ideológiai harc. Az ideológiai harcnak elsősorban az a feladata, hogy megszabadítsa a munkásokat a burzsoá eszméktől és előítéletektől, s beoltsa a szocialista ideológiát a proletártömegekbe.
… Forradalmi elmélet nélkül nem lehet forradalmi mozgalom. A forradalmi elmélet a proletariátus megbízható iránytűje, vezércsillaga a felszabadulásért és az új társadalom megteremtéséért vívott harcában. Annak következtében, hogy a szocializmus eszméi meghódítják a proletariátus tömegeinek tudatát, a munkások ösztönös osztályharca tudatos harccá válik.
… a szocializmus elmélete, ha nem kapcsolódik a munkásmozgalom gyakorlatához, tehetetlen és nem váltható valóra. A marxizmus—leninizmus megalapítói ezért tűzték célul maguk elé, hogy a tudományos szocializmus elméletét egyesíteni kell a munkásmozgalommal.
… Ennek az egyesítésnek megtestesülése a marxista párt, amely beoltja a szocialista ideológiát a tömegek mozgalmába, s a forradalmi elmélet reflektorfényével világítja be a mozgalom útját. A munkásosztály csak marxista politikai pártja vezetésével képes egységes szervezett erőként fellépni.
… az osztályharcban vezető szerepet játszanak a politikai pártok. A proletariátus, akárcsak a kapitalista társadalom többi osztálya, létrehozza a maga politikai pártját. Ez a párt céljait, szervezetét és szerepét tekintve elvileg, alapvetően különbözik minden más párttól. A proletariátus pártja a marxizmus—leninizmus elveinek fundamentumára épül, s ezek az elvek alkotják megingathatatlan ideológiai alapját. A proletariátus pártja következetesen forradalmi párt, amely bátran és mindvégig védelmezi a munkásosztály érdekeit, valamennyi dolgozónak a tőkés iga és a nemzeti elnyomás alóli felszabadulása érdekeit. A proletariátus pártja azáltal, hogy irányítja és megszervezi a nép nagy tömegeinek harcát, a társadalmi fejlődés hatalmas átalakító ereje lesz, példátlanul meggyorsítja a történelmi fejlődés menetét. A marxista párt a proletariátus vezető szervezete, a munkásosztály legfőbb fegyvere a tőkés társadalom kommunista társadalommá való forradalmi átalakításáért vívott harcban.
… A munkásosztály pártja, akárcsak minden politikai párt, az osztály része. De nem pusztán része, hanem leghaladottabb, politikailag szervezett és tevékeny része, az osztály élcsapata. A munkásosztályon belül különböző rétegek vannak. A munkások többsége, akikre ránehezedik a kizsákmányolás súlyos igája, a kapitalizmus viszonyai között nem képes az osztályöntudatnak arra a fokára felemelkedni, amely az élenjáró részt, a pártot jellemzi.
… A történelem tapasztalatai arra tanítanak, hogy a munkásosztály harcedzett és kipróbált marxista párt vezetése nélkül nem arathat győzelmet a burzsoázián, nem hozhatja létre és még kevésbé tarthatja meg hatalmát. A munkásosztály marxista politikai párt nélkül annyi, mint törzs fej nélkül. A munkásosztály harca csak akkor lehet sikeres, ha harcát élcsapata vezeti, egyesíti és szervezi. Az élcsapat egységes harci szövetség, amely a legjobb, legöntudatosabb és legállhatatosabb harcosokat foglalja magába.
… A kommunista párt ereje abban van, hogy a munkásosztály élcsapata, amely a tudományos forradalmi elmélettel van felvértezve, s ezért, tudatosságát tekintve, a tömegek felett áll. A marxista párt a munkásosztály leghaladóbb, legbátrabb, leghősiesebb és legönfeláldozóbb elemeit egyesíti soraiban. Lenin azt mondotta a bolsevik pártról, hogy a munkásosztály forradalmi pártjának példaképe lett, hogy ez a párt megtestesíti korunk eszét, becsületét és lelkiismeretét.
… A pártot, amely a munkásosztály élcsapata, egyúttal a legszorosabb kötelékek fűzik az egész osztályhoz. A párt csak akkor erős és legyőzhetetlen, ha elválaszthatatlanul egybefonódik a tömegekkel, sohasem szakad el tőlük, és napról napra erősíti az összes dolgozókhoz fűződő kapcsolatait.
… A kommunista párt ereje abban is áll, hogy szervezetileg egységes, hogy a gondolat és a cselekvés egysége és a minden párttagra kötelező egységes fegyelem forrasztja egybe. A proletárpárt felépítésének alapvető szervezeti elve a demokratikus centralizmus. Ezt az elvet objektíve a proletárpárt jellege és harci feltételei határozzák meg. A demokratikus centralizmus elve a centralizált vezetést a párton belüli demokráciával, a párt vasfegyelmét a párttagok tömegeinek aktivitásával és öntevékenységével, a bírálat és az önbírálat átfogó fejlesztésével kapcsolja egybe. A pártélet lenini normái és a pártvezetés kollektivitásának Lenin által kidolgozott elvei biztosítják a párt harcképességét.
… A marxista párt tevékenységének rendkívül fontos elve a proletár nemzetköziség. Eltérően minden korábbi elnyomott osztály küzdelmeitől, a proletariátus osztályharca nemzetközi jellegű. A rabszolgák sohasem, a parasztok pedig viszonylag ritkán emelkedtek fel odáig, hogy erőfeszítéseiket akárcsak egyetlen ország méreteiben egyesítsék. A proletariátus nemcsak nemzeti, hanem nemzetközi méretekben is egyesül. Ennek objektív feltételeit a kapitalizmus teremti meg, amely kialakítja a világpiacot, s a korábbi helyi és nemzeti elzártság helyett létrehozza a népek mindenoldalú kapcsolatát. A kapitalizmus fejlődése minden országban megteremti a proletariátust, amellyel közös ellenség — a burzsoázia — áll szemben. A munkásosztály és valamennyi dolgozó csak akkor szabadulhat fel a tőkés kizsákmányolás alól, ha minden nemzet proletárjai egyesítik erőfeszítéseiket. Ebből fakad a különböző nemzetek proletariátusának érdekközössége, s ezt fejezi ki Marx és Engels több mint száz évvel ezelőtt kiadott harci jelszava: „Világ proletárjai, egyesüljetek!””
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
A bíróság előtt az utolsó szó jogán mondott védőbeszéd (idézet:Georgi Dimitrov – Egységfront, népfront, szocializmus) 4 A bíróság előtt
az utolsó szó jogán mondott
védőbeszéd gyorsírói szövege
Elhangzott 1933. december 16-án a lipcsei perben
Valószínű, hogy van der Lubbe február 26-án Hennigsdorfban találkozott egy emberrel, akinek beszélt a Városháza épületében és a palotában eszközölt gyújtogatásairól. Ez az ember azt mondta neki, hogy mindezek a gyújtogatások gyerekjátékok. Felgyújtani a Reichstag épületét a választások idején – az lenne az igazi! Így történt meg a Reichstag épületének felgyújtása a politikai őrület és politikai provokáció közötti titkos szövetség útján. A szövetségnek az a tagja, aki a politikai őrületet képviseli, itt ül a vádlottak padján. A szövetségnek azok a tagjai azonban, akik a politikai provokációt képviselik, szabadon járnak. Az együgyű van der Lubbe nem tudhatta, hogy ugyanakkor, amikor ő az étteremben, a folyosón és az alsó emeleten végezte ügyetlen gyújtogatási kísérleteit, ismeretlen egyének azt a folyékony gyújtóanyagot felhasználva, amelyről dr. Schatz beszélt, felgyújtották az üléstermet.
(Van der Lubbe nevetni kezd. Egész teste hangtalan nevetőgörcsben rángatózik. Ebben a pillanatban az egész terem figyelme, bíráké és vádlottaké egyaránt, van der Lubbéra összpontosul.)
Dimitrov (Lubbéra mutatva): Az ismeretlen provokátor mindent gondosan előkészített a gyújtogatáshoz. S ez a Mefisztó nyomtalanul el tudott tűnni, és most itt ül az együgyű eszköz, a szánalmas Faust. Mefisztónak azonban nyoma veszett. A hidat Lubbe és a provokáció képviselői, a munkásosztály ellenségeinek ügynökei között minden valószínűség szerint Hennigsdorfban verték.
Werner főügyész itt azt mondta, hogy van der Lubbe kommunista. A továbbiakban kijelentette, hogy ha Lubbe nem is kommunista, de tettét a kommunista párt érdekében és azzal összeköttetésben követte el. Ez helytelen állítás.
Kicsoda van der Lubbe? Kommunista? – Semmi esetre sem! Anarchista? – Nem. Deklasszált munkás, lázongó lumpenproletár, szánalmas teremtés, akivel visszaéltek, akit felhasználtak a munkásosztály ellen. Nem, Lubbe nem kommunista. Nem is anarchista. A világ egyetlen kommunistája, egyetlen anarchistája sem viselné magát úgy a bíróság előtt, ahogy van der Lubbe viselkedik. Az igazi anarchisták esztelen dolgokat követnek el, a bíróság előtt azonban felelnek tetteikért és megmagyarázzák céljaikat. Ha egy kommunista valami ilyesmit elkövetne, nem hallgatna a bíróság előtt, amikor ártatlanok ülnek a vádlottak padján. Nem, van der Lubbe nem kommunista és nem is anarchista, van der Lubbe egy eszköz, amellyel a fasizmus rútul visszaélt.
Ehhez az emberhez, ehhez az eszközhöz, amellyel visszaéltek, akit a kommunizmus rovására használtak fel, sem a Reichstag kommunista frakciója elnökének, sem a bolgár kommunistáknak semmi közük nem lehet.
Emlékeztetnem kell itt arra, hogy Göring február 28-án reggel közzétett egy közleményt a tűzről. Ebben a közleményben az állt, hogy Torgler és Könen este 10 órakor kiszaladt a Reichstag épületéből.
Ezt az egész országban terjesztették. A közleményben az állt, hogy a gyújtogatást kommunisták követték el. Ugyanakkor van der Lubbe nyomait Hennigsdorfban meg sem vizsgálták. Azt az embert, aki van der Lubbéval a hennigsdorfi rendőrségi menedékhelyen együtt töltötte az éjszakát, elő sem kerítették…
Elnök (félbeszakítja Dimitrovot): Mikor szándékszik befejezni a beszédét?
Dimitrov: Még egy fél óráig kívánok beszélni. Meg kell mondanom a véleményemet erről a kérdésről…
Elnök: Nem beszélhet vég nélkül.
Dimitrov: A pör három hónapja alatt ön, elnök úr, számtalanszor kényszerített hallgatásra, azt ígérve, hogy majd a pör végén részletesen elmondhatom, amit védelmemre mondani akarok. A pör vége íme elérkezett, ön azonban ígérete ellenére korlátozni akar abban a jogomban, hogy beszéljek.
A hennigsdorfi kérdés rendkívül fontos. Azt az egyént, aki van der Lubbéval együtt éjszakázott, Watschinskit, nem találták meg. Indítványomat, hogy ezt az embert kutassák fel, céltalannak minősítették. Az az állítás, hogy van der Lubbe Hennigsdorfban kommunistákkal volt együtt, hazugság, melyet itt egy nemzetiszocialista tanú, Grawe fodrászmester agyait ki. Ha van der Lubbe Hennigsdorfban kommunistákkal lett volna együtt, azt már régen kivizsgálták volna, elnök úr! Azzal azonban, hogy Watschinskit felkutassák, senki sem törődött.
Azt a polgári egyént, aki a brandenburgi őrszobán elsőnek jelentette, hogy ég a Reichstag épülete, nem keresték meg, ez az ember máig is ismeretlen. A nyomozást hamis irányban vezették. Dr. Albrecht nemzetiszocialista képviselőt, aki a Reichstag épületéből közvetlenül a tűz kitörése után távozott, nem hallgatták ki. A gyújtogatókat nem ott keresték, ahol azok tényleg voltak, hanem ott, ahol nem voltak. A kommunista párt soraiban keresték őket, pedig ez helytelen volt. Ezzel lehetőséget adtak az igazi gyújtogatóknak arra, hogy eltűnjenek. S úgy határoztak: minthogy az igazi gyújtogatókat nem találták meg és nem merték megtalálni, helyükre másokat kell állítani, úgymond, a Reichstag épületének pótgyújtogatóit.
Elnök: Megtiltom, hogy ilyeneket mondjon. Még tíz percet adok.
Dimitrov: Jogom van megtenni és megokolni indítványaimat az ítéletre vonatkozólag. A főügyész beszédében valamennyi kommunista tanúvallomását hitelt nem érdemlőnek minősítette. Én nem helyezkedem hasonló álláspontra. Nem állíthatom például, hogy valamennyi nemzetiszocialista tanú hazudik. Én hiszem, hogy a nemzetiszocialisták milliói között akadnak becsületes emberek is…
Elnök: Megtiltom az ilyen rosszindulatú támadásokat.
Dimitrov: De nem jellemző-e, hogy a vád összes főbb tanúi nemzetiszocialista képviselők, újságírók és a nemzetiszocializmus hívei? Hiszen Karwahne nemzetiszocialista képviselő mondta azt, hogy Torglert együtt látta van der Lubbéval a Reichstag épületében. Frey nemzetiszocialista képviselő jelentette ki, hogy Popovot együtt látta Torglerrel a Reichstag épületében. Helmer nemzetiszocialista pincér vallotta azt, hogy van der Lubbét együtt látta Dimitrovval. Weberstädt nemzetiszocialista újságíró látta együtt Tanevet Lubbéval. Mi ez? Véletlen? Az itt tanúként kihallgatott dr. Dröscher, akit mint a „Völkischer Beobachter” munkatársát Zimmermannak hívnak…
Elnök (közbekiált): Ez nincs bebizonyítva!
Dimitrov: …állította azt, hogy Dimitrov szervezte a szófiai székesegyház elleni merényletet, amit azóta megcáfoltak, és állítólag együtt látott engem a Reichstag épületében Torglerrel. Százszázalékos bizonyossággal kijelentem, hogy Dröscher és Zimmermann egy és ugyanaz a személy…
Elnök: Ezt visszautasítom, ez nincs bebizonyítva.
Dimitrov: Heller rendőrtisztviselő idézett itt egy kommunista verset, egy 1925-ben megjelent könyvből, annak bizonyítására, hogy a kommunisták 1933-ban felgyújtották a Reichstag épületét. Én is megengedem magamnak, hogy egy költeményt idézzek mégpedig a legnagyobb német költő, Goethe versét:
Élj okosan, élj, ne álmodj,
jó, ha ezt korán megérted,
íme, itt egy jó tanács:
ing a nagy szerencse-mérleg,
nincsen nyugtonmaradás,
föl kell szállnod, vagy leszállnod,
nyerned kell és úrrá válnod,
vagy szolgálni, hogyha vesztesz,
döntened kell – győzz vagy reszkess,
üllő légy vagy kalapács.
[ Vas István fordítása]
Igen, így van ez: aki nem akar üllő lenni, annak kalapácsnak kell lennie!
Ezt az igazságot a német munkásosztály a maga egészében sem 1918-ban, sem 1923-ban, sem 1932. július 20-án, sem 1933 januárjában nem értette meg. Ebben a szociáldemokrata vezérek, a Welsek, Severingek, Braunok, Leipartok és Grassmanok a hibásak. Most azonban a német munkások ezt meg fogják érteni!
Sok szó esett itt a német jogról és törvényességről, s én is meg akarom mondani ezzel kapcsolatban a véleményemet. A bírói döntéseket kétségtelenül mindenkor befolyásolják az adott helyzet politikai körülményei, valamint az uralkodó politikai irányzatok.
Kerrl igazságügyminiszter mértékadó tanú a bíróság számára. Őt idézem:
„A formálisan liberális jog abból az előítéletből indul ki, hogy az igazságszolgáltatásnak bálványoznia kell a tárgyilagosságot. Ezzel eljutottunk a nép és az igazságszolgáltatás elidegenedésének forrásáhozis, s ebben az elidegenedésben végeredményben mindig az igazságszolgáltatás a hibás. Mit jelent a tárgyilagosság egy nép élethalálharca idején? Ismer-e tárgyilagosságot a harcoló katona, a küzdő hadsereg? A katona és a hadsereg csak egyet ismer, egy elvet, egy kérdést: hogy mentem meg a szabadságot és a becsületet, hogy mentem meg a nemzetet?
Ezért magától értetődik, hogy egy élethalálharcot vívó nép igazságszolgáltatása nem engedheti meg magának a lélektelen tárgyilagosság imádását. A bírói, ügyészi és ügyvédi intézkedéseket egyetlen elvnek kell vezetnie: mi hasznos a nemzet életére, mi menti meg a nemzetet?
Nem irány nélküli tárgyilagosságnak kell uralkodnia, ami szélcsendet, ezzel megcsontosodást, a néptől való elidegenedést jelent, nem; az összességnek és az egyeseknek minden cselekedetét, minden intézkedését a nép létérdekeinek, a nemzet érdekeinek kell alárendelni!”
A jog tehát viszonylagos fogalom…
Elnök: Ez nem tartozik a tárgyhoz. Most már tegye meg indítványait.
Dimitrov: A főügyész azt indítványozta, hogy a bolgár vádlottakat bizonyítékok hiányában mentsék fel. Ez azonban engem egyáltalában nem elégít ki. A dolog korántsem ilyen egyszerű. Ez nem oszlatná el a gyanút. Nem! A pör folyamán bebizonyosodott, hogy nekünk a Reichstag épületének felgyújtásához semmi közünk, tehát semmiféle gyanúnak itt helye nincs. Bennünket, bolgárokat, valamint Torglert nem bizonyítékok hiányában kell felmenteni, hanem azért, mert nekünk, kommunistáknak, ehhez a kommunistaellenes cselekedethez semmi közünk nincs és nem is lehetett.
Indítványozom a következő döntés meghozatalát:
1. a Legfelsőbb Bíróság ismerje el a cselekményben való ártatlanságunkat és a vád alaptalanságát; ez vonatkozik rám, Torglerra, Popovra és Tanevra;
2. van der Lubbét tekintse eszköznek, akit arra használtak fel, hogy ártson a munkásosztálynak;
3. az ellenünk emelt alaptalan vád bűnös kezdeményezőit vonják felelősségre;
4. e bűnösök terhére ítéljen meg a bíróság számunkra kártérítést: elveszett időnkért, megrongált egészségünkért és az elviselt szenvedésekért.
Elnök: Ezeket az úgynevezett indítványait a bíróság az ítélet meghozatalánál tekintetbe fogja venni.
Dimitrov: Eljön az az idő, mikor ezeket az indítványokat kamatostul megvalósítják. Ami a Reichstag felgyújtásának tisztázását és az igazi gyújtogatok felkutatását illeti – ez természetesen az eljövendő proletárdiktatúra népbíróságának feladata lesz.
A XVII. században Galileo Galilei, a tudományos fizika megalapítója, az inkvizíció szigorú bírósága előtt állt, ahol rá mint eretnekre, halálos ítélet várt. Mély meggyőződéssel és eltökéltséggel ezt kiáltotta:
„És mégis mozog a Föld!”
S ez a tudományos tétel később az egész emberiség közkincsévé lett.
Elnök: (éles szavakkal félbeszakítja Dimitrovot, feláll, veszi az iratokat, és menni készül).
Dimitrov (tovább beszél): Mi, kommunisták, ma nem kevésbé eltökélten, mint az öreg Galilei, mondhatjuk:
„És mégis mozog a Föld!”
A történelem kereke előremozog – Szovjet-Európa felé, a szovjetköztársaságok világszövetsége felé!
S ezt a kereket, amelyet a proletariátus forgat a Kommunista Internacionálé vezetésével, semmiféle pusztító rendszabállyal, börtönbüntetéssel, halálbüntetéssel mozgásában feltartóztatni nem lehet. Ez a kerék forog, és forogni fog a kommunizmus végső győzelméig!
(A rendőrök megragadják Dimitrovot, és erőszakkal leültetik a vádlottak padjára.
Az elnök és a bíróság tanácskozásra vonul vissza abban a kérdésben, hogy szabad-e Dimitrovnak tovább beszélnie. A tanácskozás után ismét megjelenik, és kihirdeti, hogy Dimitrovtól végleg megvonják a szót.)
Georgi Dimitrov: Izbrani proizvedenija.
4. köt. 148-188. old.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
A kapitalizmus motorja az élősködés 25. rész De mi vezet a kizsákmányoláshoz?
A kizsákmányolás a kapitalizmusban röviden és egyszerűen jog a törvényes élősködésre!!
A tőkés törvényesen kisajátítja a proletárok által munkával termelt értéktöbbletet élősködés céljából!
A kapitalizmus a vállalkozás, a szolgaság, az élősködés szabadsága miatt hatékony, ámde embertelen!
A kapitalizmus és a fasizmus édestestvérek!
A tőkés „EMBERT” a kapitalizmus körülménye teszik embertelenné!
Aki nem dolgozik, az ne is egyék! Ez legyen az ember erkölcse! De a kapitalizmus erkölcse nem ez!
A kapitalizmus erkölcse a felsőbbrendűként élő tőkések joga az élősködésre!
*
De mi vezet a kizsákmányoláshoz?
Ne nézd a tőkésnek az első megszerzett millióit lehet, hogy vér, verejték, lopás, rablás, gyilkolás, jajszó, hörgés, hullahegyek eredménye! De a szorgalom, a szerencse, a jó helyzetfelismerés, a kitartás is induló tőkét eredményezhet.
A jobb vagy kedvezőbb társadalmi környezet, a genetikai adottság, a tehetség, a tudás, a szorgalom, a szerencse, a gátlástalanság, rablás, stb. a megosztottságra berendezkedett társadalmi-gazdasági formában, amilyen a kapitalizmus, az embereket szélsőségesen elkülöníti egymástól, társadalmi osztályokra osztja. Az emberek egy kis csoportja mérhetetlenül felülkerekedik a túlnyomó többségen és korlátlan hatalomra tesz szert, önkényuralom alakul ki. A tőkések hatalma szabadság a proletárok feletti diktatúrára, még akkor is, ha a polgári demokrácia és a jogállamiság cégére alatt sziporkázik, ami a hatalomnélküli proletárok számára csak tőkés diktatúra lehet.
A vállalkozót amennyiben a kezdetben meglévő jó emberi tulajdonsága az, ami valóban az átlag fölé emeli, az idővel mégis átalakul élősködővé, kizsákmányolóvá, a proletárok által munkával termelt értékek eltulajdonítójává és a kapitalizmusban törvényes rablóvá válik. Ennek oka a kapitalizmusban a létfeltételek termelési eszközeinek magánkézben való koncentrálódása, aminek alapja a bármilyen módon megszerzett induló tőke, ami a továbbiakban már elsősorban az élősködést szolgálja. Nehéz megkülönböztetni a törvénytelenül vagy embertelenül szerzett induló tőkével működő üzletet a törvényestől, a szorgalommal, tehetséggel, kitartással, rengeteg munkával megszerzett induló tőkét, amikor már pont úgy működik, mert célja az élősködés. A kapitalizmusban semmiben sem különbözik a rablásból, csalásból, gyilkolásból megteremtett induló tőke a szorgalommal, tudással, munkával létrehozottól. A bűnözők is üzletnek nevezik a törvény átall nem támogatott vagy éppenséggel üldözött gazdasági tevékenységüket, ami már törvényesen is lopás, ha kiderül; ez sokszor csak jogi erő kérdése; a kapitalista célja az értéktöbblet eltulajdonítása, amihez mindenképpen a kizsákmányolás szükséges; a rabló a zsákmányért tevékenykedik és mindenki kárára, a tőkés rablása a minél nagyobb profit a proletárok kárára.
Marxista filozófia alapjai: „… A társadalom alapja magában foglalja azoknak a gazdasági viszonyoknak az összességét, amelyek az emberek között az anyagi termelés és életük újratermelése folyamatában alakultak ki; ide tartoznak elsősorban a termelési eszközök tulajdonviszonyai, a különböző társadalmi csoportok, osztályok közti gazdasági viszonyok, valamint a termelési eszközök tulajdonviszonyaitól függő elosztási és csereviszonyok.
… Az emberek termelési viszonyai, amelyek a társadalom gazdasági alapját alkotják, anyagi jellegűek: objektíve, az emberek tudatán és akaratán kívül, attól függetlenül léteznek; az anyagi termelési folyamatban alakulnak ki, és közvetlenül a termelőerők fejlődésének befolyására változnak meg. A gazdasági viszonyok a termelőerők fejlődésének formáit alkotják, és a termelőerők fejlődése határozza meg őket, de ugyanakkor a gazdasági viszonyok határozzák meg az egész felépítményt. „… A társadalom mindenkori gazdasági szerkezete — írta Engels — az a reális alap, amelyből minden egyes történelmi korszak jogi és politikai intézményeinek, valamint vallási, filozófiai és egyéb szemléleti módjának egész felépítménye végső fokon magyarázandó.” A társadalom felépítménye a társadalmi élet gazdasági tartalmának ideológiai, politikai és jogi formája.
… A társadalom felépítményéhez tartoznak az összes társadalmi eszmék és a nekik megfelelő intézmények: az állam, a jog, a politikai pártok, a politikai eszmék, az erkölcs, a művészet, a filozófia, a vallás, az egyház stb. Mindezekben a különböző társadalmi jelenségekben az a közös, hogy az adott társadalom gazdasági rendje alapján emelkednek, ez a rend határozza meg őket, ennek a rendnek termékei és visszatükröződései. Ez indokolttá teszi, hogy mindezeket az előbb említett jelenségeket úgy tekintsük, mint bizonyos közös fejlődési törvényeknek alávetett társadalmi jelenségek egységes, kölcsönösen összefüggő rendszerét.
… A felépítményhez tartozó mindegyik jelenségnek megvannak a maga sajátszerű fejlődési törvényszerűségei, és mindegyikük az alaptól való általános függőségének keretein belül viszonylagosan önálló. A felépítmény különböző részei — az állam, a jog, az ideológia különféle formái (filozófia, erkölcs, művészet, vallás) — különböző módon függnek össze az alappal és egymással, s állandó kölcsönhatásban vannak. A felépítmény egyes részei — például az állam és a jog, a politikai szervezetek és a politikai ideológia — közvetlenül összefüggnek a társadalom gazdasági rendjével, más részei viszont — például a filozófia, a művészet, a vallás — távolabb vannak az alaptól, és közvetve függnek össze vele.
… E különbségek ellenére a felépítmény mindegyik része a társadalom gazdasági rendjét tükrözi vissza, és a gazdasági rend meghatározó hatására változik.
… Az államot például a társadalom uralkodó osztálya hozza létre, érdekeinek megvédelmezése és az ellenséges osztályok elnyomása céljából. Az osztályok azonban, s így az állam is, a társadalom gazdasági fejlődésének termékei.
… A társadalom különböző osztályainak és azok pártjainak az államhatalomhoz — az uralkodó osztály eszközéhez — való viszonya politikai viszony. A politikai rend mint e viszonyok összessége a gazdasági rend származéka, a társadalom politikaifelépítménye. A kapitalizmusban a burzsoázia a gazdaságilag uralkodó osztály. A burzsoázia a tőkés gazdasági rend védelme céljából létrehozza a maga burzsoá államát, kidolgozza és rákényszeríti a társadalomra a maga politikai és egyéb ideológiáját, s ezáltal mind politikai, mind pedig szellemi, ideológiai tekintetben uralkodó osztállyá válik.
… A munkásosztályt, a kizsákmányolt dolgozó tömegeket a burzsoá társadalomban nemcsak gazdasági, hanem politikai és ideológiai elnyomás is sújtja.”
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
A bíróság előtt az utolsó szó jogán mondott védőbeszéd (idézet:Georgi Dimitrov – Egységfront, népfront, szocializmus) 3 A bíróság előtt
az utolsó szó jogán mondott
védőbeszéd gyorsírói szövege
Elhangzott 1933. december 16-án a lipcsei perben
Éppen most, amikor a német fasizmus a németországi munkásmozgalom szétzúzására hallatlan provokációt szervezett (a Reichstag épületének felgyújtása, felkelésre vonatkozó hamis okmány stb.), minden munkásnak fel kell ismernie osztálykötelességét a tőke és a fasiszta reakció támadása elleni harcban…”
Ebben a felhívásban egy szó sincs közvetlen harcról a hatalomért. Ezt a feladatot sem Németország Kommunista Pártja, sem a Kommunista Internacionálé nem tűzte maga elé. De megmondhatom, hogy a Kommunista Internacionálé programja előirányozza a fegyveres felkelést a jövőben.
A bíróság ebből azt a következtetést vonta le, hogy ha egyszer a kommunista párt céljául a fegyveres felkelést tűzi ki, ezt a felkelést közvetlenül elő is készítették, s annak ki is kell törnie. Ez azonban illogikus és helytelen következtetés – hogy többet ne mondjak. Igaz természetesen, hogy a proletariátus diktatúrájáért vívott harc a világ valamennyi kommunista pártjának feladata. Ez a mi elvünk, ez a mi célunk. Ez azonban egy meghatározott program, melynek megvalósításához nemcsak a munkásosztály, de a dolgozók többi rétegének erőire is szükség van.
Mindenki tudja, hogy Németország Kommunista Pártja a proletárforradalom mellett volt, azonban nem ez az a kérdés, amelyet a jelen pör eldönteni hivatott. A kérdés itt az, hogy tényleg ki volt-e tűzve február 27-re a hatalom megragadására irányuló felkelés a Reichstag épületének felgyújtásával kapcsolatban.
Mit állapított meg a bírósági vizsgálat, bíró urak? Az a legenda, hogy a Reichstag épületének felgyújtása a kommunisták műve volt, teljesen szertefoszlott. Én nem fogom itt a tanúvallomásokat idézni, mint ahogy azt a többi védő tette. Ezt a kérdést minden józan eszű ember számára tisztázottnak lehet tekinteni. A Reichstag épületének felgyújtása semmiféle összefüggésben sem áll Németország Kommunista Pártjának működésével, nemcsak a felkeléssel nem, de semmiféle tüntetéssel, sztrájkkal vagy más ilyen akcióval sem. A bírósági vizsgálat ezt teljesen bebizonyította. A Reichstag épületének felgyújtását senki – gonosztevőkről és őrültekről nem beszélek – nem fogta úgy fel, mint felkelésre adott jelet. Senki a Reichstag épületének felgyújtásával kapcsolatban nem vett észre semmi felkelésre irányuló cselekményt, akciót, kísérletet. Senki ilyesmiről akkor nem is hallott. Az erről szóló mesék jóval későbbi keletűek. A munkások abban az időben védekező helyzetben voltak a támadó fasizmussal szemben. Németország Kommunista Pártja megkísérelte a tömegek ellenállásának, védekezésének a megszervezését. Bebizonyosodott azonban, hogy a Reichstag épületének felgyújtása ürügy volt csupán az előre kitervelt irtóhadjárat megkezdésére a munkásosztály és annak élcsapata, Németország Kommunista Pártja ellen.
Megcáfolhatatlanul beigazolódott, hogy a felelős kormányképviselők február 27-én és 28-án egyáltalán nem is gondoltak egy küszöbönálló kommunista felkelésre. Számos kérdést tettem fel erre vonatkozólag az itt kihallgatott tanúknak. Mindenekelőtt Hellernek, a híres Karwahnénak (nevetés a teremben), Freynek, Helldorf grófnak és a rendőrtisztviselőknek. A különböző variációk ellenére valamennyien azt válaszolták, hogy küszöbönálló kommunista felkelésről semmit sem tudtak, semmit sem hallottak. Ez azt jelenti, hogy a kormánykörök részéről egyáltalán semmiféle intézkedés nem történt.
Elnök: A bírósághoz azonban beérkezett erre vonatkozólag a nyugati kerület rendőrfőnökének egy jelentése.
Dimitrov: A nyugati kerület rendőrfőnöke nyilatkozatában arról beszél, hogy Göring őt magához rendelte, és utasításokat adott neki a kommunista párt elleni harcra, vagyis a kommunista gyűlések, sztrájkok, tüntetések, választási kampányok stb. elleni harcra. De még ebben a jelentésben sincs szó arról, hogy intézkedéseket foganatosítottak volna egy közvetlenül küszöbönálló kommunista felkelés ellen.
Tegnap itt Seuffert ügyvéd is beszélt erről a kérdésről. Seuffert azt a következtetést vonta le, hogy a kormánykörökben abban a pillanatban senki sem várt felkelést. Goebbelsre hivatkozott, és rámutatott arra, hogy Goebbels kezdettől fogva nem adott hitelt annak a jelentésnek, amely a Reichstag épületének felgyújtásáról szólt. Hogy ez tényleg így volt-e, az más kérdés.
Ebben a vonatkozásban bizonyítékul szolgál a német kormánynak 1933. február 28-i kivételes rendelete is a rendkívüli állapot bevezetéséről. Ezt a rendeletet rögtön a tűzeset után bocsátották ki. Olvassák el ezt a rendeletet. Mi áll benne? Az áll benne, hogy az alkotmány egyes pontjait, éspedig a szervezkedési szabadságról, a sajtószabadságról, a személyek és lakások sérthetetlenségéről stb. szóló pontokat felfüggesztik. Ez ennek a rendkívüli állapotról szóló rendeletnek, a rendelet második szakaszának a lényege – hadjárat a munkásosztály ellen…
Elnök: Nem a munkások, hanem a kommunisták ellen…
Dimitrov: Meg kell mondanom, hogy e kivételes rendelet alapján nemcsak kommunistákat tartóztattak le, hanem szociáldemokrata és keresztényszocialista munkásokat is, és szervezeteiket feloszlatták. Hangsúlyozni kívánom, hogy ez a rendkívüli állapotról szóló rendelet nem csupán Németország Kommunista Pártja ellen irányult, bár természetesen elsősorban ellene, hanem a többi ellenzéki párt és csoport ellen is. Ez a törvény a rendkívüli állapot bevezetéséhez volt szükséges, és közvetlen, szerves kapcsolatban áll a Reichstag épületének felgyújtásával.
Elnök: Ha a német kormányt támadja, meg fogom vonni a szót.
Dimitrov: Egy kérdés ebben a pörben teljesen tisztázatlanul maradt.
Elnök: Beszéljen a bírákhoz, ne pedig a teremnek, máskülönben beszéde propagandának tekinthető.
Dimitrov: Egy kérdést sem a vád képviselői, sem a védők nem tisztáztak. Nem csodálkozom, hogy nem tartották ezt szükségesnek. Nagyon félnek ettől a kérdéstől. Arról a kérdésről van szó, hogy milyen volt a politikai helyzet Németországban 1933 februárjában. Nekem itt foglalkoznom kell ezzel a kérdéssel. Február végén a politikai helyzet olyan volt, hogy a nemzeti front táborán belül harc folyt…
Elnök: Most olyan területre lép, melynek érintését ismételten megtiltottam.
Dimitrov: Emlékeztetni kívánom a bíróságot arra az indítványomra, amelyben egész sor tanú – úgymint: Schleicher, Brüning, Papen, Hugenberg, a Stahlhelm másodelnöke, Deusterberg és mások kihallgatását javasoltam.
Elnök: A bíróság azonban ezeknek a tanúknak a kihallgatását elutasította. Önnek tehát ezzel a kérdéssel nem kell foglalkoznia.
Dimitrov: Tudom ezt – és azt is tudom, hogy miért.
Elnök: Kellemetlen számomra, hogy végszavát folyton félbe kell szakítanom, de ön köteles magát utasításaimhoz tartani.
Dimitrov: Ez a belső harc a nemzeti táborban azzal a harccal függött össze, amely Németország gazdasági köreiben a színfalak mögött folyt. Az egyik oldalon küzdöttek Thyssen és Krupp (a hadiipar) körei, melyek sok éven át pénzelték a nemzetiszocialista mozgalmat, a másik oldalon pedig konkurrenseik, akiket a háttérbe akartak szorítani.
Thyssen és Krupp be akarták vezetni az országban az egyeduralom, az abszolút uralom elvét saját gyakorlati irányításuk alatt, jelentősen csökkenteni akarták a munkásosztály életszínvonalát, s ehhez arra volt szükség, hogy a forradalmi proletariátust elnyomják. A kommunista párt ebben az időben az egységfront megteremtésén fáradozott, hogy egyesítse az erőket a munkásmozgalom megsemmisítését célzó nemzetiszocialista kísérletek elleni védekezésre. A szociáldemokrata munkások egy része érezte a munkásság egységfrontjának szükségességét. Ezek a munkások megértették a helyzetet. A szociáldemokrata munkások ezrei léptek át Németország Kommunista Pártjába. Februárban és márciusban azonban az egységfront megteremtésének feladata egyáltalán nem jelentette a fegyveres felkelést vagy annak előkészítését, hanem csak a munkásosztály mozgósítását jelentette a tőkések rablóhadjárata és a nemzetiszocialisták alkalmazta erőszak ellen.
Elnök (félbeszakítja Dimitrovot): Ön mindig azt hangoztatta, hogy csak Bulgária politikai helyzete érdekli. Ezek a fejtegetései azonban azt mutatják, hogy igen nagy érdeklődéssel viseltetett Németország politikai kérdései iránt is.
Dimitrov: Ön szemrehányást tesz nekem, elnök úr. Erre azt válaszolhatom önnek: én mint bolgár forradalmár, érdeklődöm minden ország forradalmi mozgalma iránt. Így például érdeklődöm a dél-amerikai politikai kérdések iránt is, és ismerem is ezeket a kérdéseket, talán nem kevésbé, mint a németországiakat, bár soha Amerikában nem jártam. Egyébként ez nem jelenti azt, hogy ha Dél-Amerikában véletlenül leégne egy parlamentépület, annak a felgyújtója én lennék. Itt, a bírósági vizsgálat során, a pörben sokat tanultam, és minthogy jó politikai érzékem van, sok részletkérdésben tiszta képet nyertem.
Abban az időszakban a politikai helyzetnek két fő tényezője volt: az első – a nemzetiszocialisták törekvése az egyeduralomra, s a második – az előbbinek mintegy ellensúlyozója – a kommunista párt tevékenysége, amely a munkások egységfrontjának megteremtésére irányult. Véleményem szerint ez itt a pörben a bírósági vizsgálat során is megmutatkozott.
A nemzetiszocialistáknak szükségük volt valami diverziós manőverre, hogy a nemzeti táboron belüli nehézségekről a figyelmet eltereljék és a munkások egységfrontját meghiúsítsák. A „nemzeti kormánynak” szüksége volt valami hatásos ürügyre a február 28-i, a rendkívüli állapot bevezetéséről szóló rendelet kibocsátásához, amely eltörölte a sajtószabadságot, a személyi sérthetetlenséget, és bevezette a rendőri üldözések, a koncentrációs táborok és más harci eszközök rendszerét a kommunisták ellen.
Elnök (félbeszakítja Dimitrovot): Most már túllépett minden határt, célzásokat tesz!
Dimitrov: Én csak meg akarom világítani a német politikai helyzetet közvetlenül a Reichstag épületének felgyújtása előtt úgy, ahogy azt én látom.
Elnök: Itt nincs helye a kormányra vonatkozó célzásoknak, sem olyan állításoknak, amelyeket már régen megcáfoltak.
Dimitrov: A munkásosztálynak teljes erővel védenie kellett magát, ezért kísérelte meg Németország Kommunista Pártja az egységfront megszervezését Wels és Breitscheid ellenállása ellenére, akik ma külföldön olyan hisztériásan kiabálnak.
Elnök: Most már saját védelmére kell áttérnie, ha egyáltalán szándéka van védekezni, mert különben nem marad rá ideje.
Dimitrov: Már előzőleg kijelentettem, hogy egy pontban egyetértek a vádirattal. Most meg kell ismételnem ezt a kijelentésemet. Arról van szó, hogy egyedül követte-e el van der Lubbe a gyújtogatást vagy voltak segítőtársai? A vád képviselője, Parrisius, itt kijelentette, hogy a vádlottak sorsa attól függ, voltak-e van der Lubbénak bűntársai vagy sem. Erre azt feleltem: nem, és ezerszer nem, a vádlónak ez a következtetése nem logikus. Az én véleményem az, hogy van der Lubbe valóban nem egyedül gyújtotta fel a Reichstag épületét. A szakértői vélemények és a bírósági vizsgálat adatai alapján arra a következtetésre jutok, hogy az a tűz, amely a Reichstag üléstermében pusztított, más természetű volt, mint amely az étteremben, az alsó emeleten stb. égett. Az üléstermet mások és másképpen gyújtották fel. Lubbe gyújtogatásai és az ülésterem égése csak időben egyeznek, máskülönben azonban alapjában különböznek. Legvalószínűbb az, hogy Lubbe csak ezeknek az embereknek öntudatlan eszköze volt, eszköz, amellyel visszaéltek. Van der Lubbe itt nem mondott el mindent. Most is makacsul hallgat; e kérdés megoldása nem dönti el a vádlottak sorsát. Van der Lubbe nem egyedül volt, de nem Torgler és nem Popov, nem Tanev és nem Dimitrov voltak vele.
Georgi Dimitrov: Izbrani proizvedenija.
4. köt. 148-188. old.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
A kapitalizmus motorja az élősködés 24. rész A megosztott emberiség
A kizsákmányolás a kapitalizmusban röviden és egyszerűen jog a törvényes élősködésre!!
A tőkés törvényesen kisajátítja a proletárok által munkával termelt értéktöbbletet élősködés céljából!
A kapitalizmus a vállalkozás, a szolgaság, az élősködés szabadsága miatt hatékony, ámde embertelen!
A kapitalizmus és a fasizmus édestestvérek!
A tőkés „EMBERT” a kapitalizmus körülménye teszik embertelenné!
Aki nem dolgozik, az ne is egyék! Ez legyen az ember erkölcse! De a kapitalizmus erkölcse nem ez!
A kapitalizmus erkölcse a felsőbbrendűként élő tőkések joga az élősködésre!
*
A megosztott emberiség
A kapitalizmusban az egyenlőség csak formális lehet, mert a tőkés és a proletár között nem lehet valódi egyenlőség. A kapitalizmusban a szélsőségesen megosztott emberiség életlehetőségei is szélsőségegesek és a demokrácia is csak legfeljebb formális lehet. A formális demokrácia miatt a szabadság joga valójában a másokon való élősködéssé válik, így a „demokrácia” már csak az élősködők lehetősége az érdekérvényesítésre; ilyen a kapitalizmus gazdasági-politikai formája; a valóságban a demokratikus érdekérvényesítésben a proletárok nem vagy a tőkések érdekében hozott törvények szerint vesznek részt, a tőkés kizsákmányolási érdekeknek való alárendeltségében.
Marxista filozófia alapjai: „… A burzsoá állam, akárcsak a feudális állam, magán viseli annak a gazdasági rendnek a jellemző vonásait, amelynek alapján emelkedik. A kapitalizmus az árutulajdonosok társadalma, amelyben a munkásoknak a tőkések általi kizsákmányoltságát formális egyenlőségük leplezi. A munkaerő adásvételi aktusában a tőkés és a bérmunkás látszatra, egyenjogú árutulajdonosokként jelennek meg. Ugyanilyen formális jellegű a burzsoá demokrácia is, amely az emberek jogi egyenlőségét hangoztatja, emögött azonban a társadalom tagjainak mélységes gazdasági egyenlőtlensége húzódik meg. A burzsoá jogi egyenlőség formális jellegét találóan jellemzi Anatole Francé francia író gúnyos megjegyzése: „A törvény előtti egyenlőség… gazdagnak-szegénynek egyformán megtiltja, hogy a híd alatt háljon, az utcán kolduljon és kenyeret lopjon.”
A kapitalizmusnak szüksége van a megosztott világra: Az embereknek a születésükkel hozott belső (genetikai) és külső (születési, társadalmi körülmények) meglévő adottságai és a kapitalizmus működési modellje miatt az érdekérvényesítő lehetőségei szélsőségesen eltérnek; a kapitalizmusban az elérhető, az elért képességek és az adott külső lehetőségek miatt ez felsőbb és alacsonyabb rendűre megosztott emberiséget hozott létre; azaz embertelen emberi civilizációt valósít meg; amelyen a kapitalizmus nem tud és nem is akar változtatni. A kapitalizmusnak szüksége van a megosztott világra, csak így képes működni, mert a tőkéseknek szüksége van bérrabszolgákra az élősködése végett.
Marxista filozófia alapjai: „… A tőkés termelési mód egyszerűbbé tette a társadalom osztálytagozódását, s eltörölte a rendi előjogokat. A kapitalizmusban a közvetlen termelők — a munkások — jogilag szabaddá váltak. De nincsenek termelési eszközeik, s gazdaságilag a tőkésektől függnek. A kizsákmányolás tőkés rendszerét Marx és Engels a bérrabszolgaság rendszerének nevezte.
… Az osztályharcot a különböző osztályok gazdasági helyzetének ellentéte és érdekeinek ellentmondása hozza létre. Ha pedig az érdekek ellentétben vannak egymással, akkor minden olyan kísérlet csődöt mond, amely az osztályokat közös erkölcs prédikálásával akarja egyesíteni.
… Az osztályérdekeket nem az osztály tudata, hanem az illető osztálynak a társadalmi termelés rendszerében elfoglalt helyzete határozza meg. A proletariátusnak, mivel nincsenek termelési eszközei, és a tőkések kizsákmányolják, objektív helyzeténél fogva érdeke a kapitalizmus megszüntetése, s ezért forradalmi osztály. A burzsoáziának, éppen ellenkezőleg, a tőkés rend örökössé tétele az érdeke. A burzsoázia és a proletariátus antagonisztikus osztályok, mivel érdekeik ellentétesek és kibékíthetetlenek. Ugyanilyen antagonisztikus osztályok voltak a kapitalizmus előtti társadalmi alakulatok alapvető osztályai: a rabszolgatartók és a rabszolgák, a hűbérurak és a jobbágyok. Ezért a köztük folyó osztályharc történelmileg elkerülhetetlen.”
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
A bíróság előtt az utolsó szó jogán mondott védőbeszéd (idézet:Georgi Dimitrov – Egységfront, népfront, szocializmus) 2 A bíróság előtt
az utolsó szó jogán mondott
védőbeszéd gyorsírói szövege
Elhangzott 1933. december 16-án a lipcsei perben
A vádirat 83. oldalán az áll, hogy bár Dimitrov kijelentette, hogy február 25-28-ig nem volt Berlinben, ez mit sem változtat a dolgok állásán, és Dimitrovot nem mentesíti a Reichstag felgyújtásában való bűnrészesség vádja alól. Ez kitűnik – folytatódik a vádiratban – nemcsak Hellmer vallomásából, de más tények is amellett szólnak, hogy…
Elnök (félbeszakítja): Ne olvassa fel itt az egész vádiratot, valamennyien jól ismerjük.
Dimitrov: Meg kell mondanom, hogy háromnegyed része mindannak, amit az ügyész és a védők itt a bíróság előtt mondtak, már régen közismert volt. Mégis újra elmondták. (Derültség és mozgás a teremben.) Helmer kijelentette, hogy Dimitrov és van der Lubbe együtt voltak a Bayernhof vendéglőben. Továbbá ezt olvasom a vádiratban:
„Ha Dimitrovot nem is érték tetten a bűncselekmény elkövetésének színhelyén, a Reichstag felgyújtásának előkészítésében ő is részt vett. Münchenbe azért utazott, hogy alibit biztosítson a maga számára. A Dimitrovnál talált brosúrák igazolják, hogy részt vett a németországi kommunista mozgalomban.”
Így indokolták ezt az elsietett, halva született vádiratot.
Elnök (félbeszakítja): Ilyen kifejezéseket a vádirattal kapcsolatban nem szabad használnia.
Dimitrov: Majd keresek valami más kifejezést.
Elnök: De ne ilyen megengedhetetlen szavakat.
Dimitrov: Most más dologgal kapcsolatban térek vissza a vád módszereihez és a vádirathoz.
E pör jellegét az a tétel határozta meg, amely szerint a Reichstag épületének felgyújtása Németország Kommunista Pártja, sőt a világkommunizmus műve volt. Ezt a kommunistaellenes cselekedetet, a Reichstag épületének felgyújtását, a kommunisták számlájára írták, a kommunista felkelésre adott jelnek, a német alkotmány megváltoztatására adott jelnek nyilvánították. E tétel segítségével az egész pörnek kommunistaellenes jelleget adtak. A vádiratban ez áll:
„Ezért van a vád azon az állásponton, hogy ezt a bűncselekményt jeladásnak szánták az állam ellenségei számára, akik ezzel akarták megkezdeni a német állam elleni általános támadásukat, hogy a német államot szétzúzzák, s annak helyére a proletariátus diktatúráját – a III. Internacionálé kényétől-kegyétől függő szovjetállamot – állítsák…”
Bíró urak! Nem első ízben történik, hogy hasonló merényleteket a kommunistáknak tulajdonítanak. Nem sorolhatom fel itt az összes ilyenfajta példákat. Emlékeztetek arra a vasúti merényletre, amely itt, Németországban, Jüteborgnál történt, s amelyet egy elmebajos kalandor és provokátor követett el. Akkoriban nemcsak Németországban, de más országokban is heteken át tartotta magát az a nézet, hogy a merényletet Németország Kommunista Pártja követte el, hogy az kommunisták terrorcselekedete volt. Aztán kiderült, hogy az elmebajos és kalandor Matuska volt a tettes. Le is tartóztatták és elítélték.* – A biatorbágyi merénylőről, az egykori fehérterrorista Matuska Szilveszterről van szó, aki Ausztriában és Németországban is robbantott.*
Emlékeztetek egy másik példára, a francia köztársasági elnök meggyilkolására; a merényletet Gorgulov követte el. Akkor is minden országban azt írták, hogy a kommunisták műve! Gorgulovot kommunistának, szovjet ügynöknek nyilvánították. És mi derült ki? Kiderült, hogy a merényletet fehérgárdisták szervezték, és hogy Gorgulov provokátor, aki a Szovjetunió és Franciaország közötti kapcsolatok megszakítását akarta előidézni.
Emlékeztetek a szófiai székesegyház elleni merényletre is.** – 1925. április 16-án a Bolgár Kommunista Párttól elszakadt baloldali kalandorok a szófiai székesegyházban merényletet követtek el a kormány terrorja elleni tiltakozásul. Az „ellenterror”-taktikának ezt a megnyilvánulását a Cankov-kormány a terror további fokozására használta ki.* Jóllehet, nem a Bolgár Kommunista Párt szervezte a merényletet, mégis a kommunista pártot üldözték miatta. 2000 munkást, parasztot és értelmiségit gyilkoltak le bestiális módon a fasiszta bandák azzal az ürüggyel, hogy a kommunisták röpítették a levegőbe a székesegyházat. A szófiai székesegyháznak ezt a provokációs felrobbantását a bolgár rendőrség szervezte meg. Prutkin, szófiai rendőrfőnök már 1920-ban, a vasutassztrájk idején, provokációs céllal maga szervezett bombamerényletet a bolgár munkásság ellen.
Elnök (félbeszakítja Dimitrovot): Ez nem tartozik a pörhöz.
Dimitrov: Heller rendőrtisztviselő itt kommunista gyújtogató propagandáról stb. beszélt. Én megkérdeztem, nem tud-e olyan esetekről, amikor kapitalisták maguk követtek el gyújtogatást, s aztán a kommunisták terhére rótták? A „Völkischer Beobachter” október 5-i számában az áll, hogy a stettini rendőrség…
Elnök: Ezt a cikket a tárgyaláson nem mutatták fel. (Dimitrov tovább akar beszélni.)
Elnök: Ne merjen itt erről beszélni, ha a pörben erről nem volt szó.
Dimitrov: A gyújtogatások egész sora…
Elnök: (ismét félbeszakítja.)
Dimitrov: Ez vizsgálat tárgyát képezte, mert itt a gyújtogatások egész sorát rótták a kommunisták terhére. Aztán kitűnt, hogy a kapitalisták maguk követték el a gyújtogatásokat – „munkaszerzés céljából”! Emlékeztetek még egy momentumra: az okirathamisításokra. Nagy mennyiségű hamis okiratot használtak fel a munkásosztály ellen. Sok ilyen eset történt. Például az úgynevezett Zinovjev-levélre emlékeztetek. Ezt a levelet hamisították. Ezt a hamisítványt az angol konzervatívok a munkásosztály ellen használták fel. Emlékeztetek egész sor hamisított okiratra, amelyek itt, Németországban szerepeltek.
Elnök: Ez kívül esik a tárgyalás alatt levő ügy keretein.
Dimitrov: Itt azt állították, hogy a Reichstag épületének felgyújtása jeladás volt fegyveres felkelésre. Ezt a következőképpen igyekeztek megalapozni:
Göring itt, a bíróság előtt kijelentette, hogy Németország Kommunista Pártja akkor, amikor Hitler hatalomra jutott, kényszerítve volt tömegeit feltüzelni és valamit kezdeni. Göring ezt mondotta: „A kommunisták kénytelenek voltak valamit kezdeni – most vagy soha.” Azt mondta, hogy a kommunista párt már előzőleg éveken keresztül harcra szólította a tömegeket a nemzetiszocializmus ellen, és hogy Németország Kommunista Pártja számára a hatalomnak a nemzetiszocialisták által történt megragadása pillanatában nem maradt más hátra, mint – most vagy soha – megindítani a harcot. A főügyész megkísérelte ennek a tételnek szabatosabb és még „okosabb” megfogalmazását.
Elnök: Nem fogom eltűrni, hogy ön itt a főügyészt sértegesse.
Dimitrov: Amit Göring állított, azt a főügyész mint fővádló, továbbfejlesztette. Dr. Werner főügyész ezt mondotta:
„…A kommunista párt számára akkor az a helyzet állt elő, hogy vagy visszavonul harc nélkül, vagy felveszi a harcot annak ellenére, hogy az előkészületeket nem tette meg teljes mértékben. Ez volt az egyedüli lehetőség a kommunista párt számára az adott körülmények között. Vagy harc nélkül lemondani céljáról, vagy bizonyos kétségbeesett cselekedetre, va banque* – Va banque – mindent megkockáztatni, mindent egy lapra feltenni. A hazárdjátékból vett kifejezés.* játékra szánni rá magát, ami adott körülmények között még megmenthetné a helyzetet. Rosszul is kiüthet a dolog, de ez sem lenne rosszabb a kommunista párt számára, mint a harc nélküli visszavonulás.”
Az itt felállított és a kommunista pártnak tulajdonított tétel nem kommunista tétel. Az elmondottak feltételezése azt mutatja, hogy Németország Kommunista Pártjának ellenségei ezt a pártot rosszul ismerik. Aki helyesen akar harcolni ellenfele ellen, annak ezt az ellenfelet jól kell ismernie. A párt betiltása, a tömegszervezetek feloszlatása, a legalitás elvesztése – mindez természetesen súlyos csapás a forradalmi mozgalomra. Ez azonban még távolról sem jelenti azt, hogy ezzel minden elveszett.
1933 februárjában Németország Kommunista Pártját a betiltás veszélye fenyegette. A kommunista sajtót betiltották, s a kommunista párt betiltása várható volt. Németország Kommunista Pártja számolt ezzel. Erről szóltak a röplapok és az újságok. Németország Kommunista Pártja jól tudta, hogy a kommunista párt számos országban be van tiltva, s hogy ennek ellenére folytatja munkáját és harcát. Lengyelországban, Bulgáriában, Olaszországban és több más országban a kommunista párt be van tiltva.
Én a Bolgár Kommunista Párt tapasztalatai alapján beszélhetek arról, hogy ez mit jelent. Az 1923. évi felkelés után a Bolgár Kommunista Pártot betiltották. A párt azonban tovább dolgozott, és bár ez sok áldozatba került, még erősebb lett, mint 1923 előtt volt. Ezt minden kritikusan gondolkodó ember megérti.
Németország Kommunista Pártja, ha illegális is, megfelelő helyzetben keresztülviheti a forradalmat. Mutatják ezt az Oroszországi Kommunista Párt tapasztalatai. Oroszországban a kommunista párt illegális volt, és véres üldözéseknek volt kitéve; aztán a munkásosztály, élén a kommunista párttal, mégis hatalomra jutott. Németország Kommunista Pártjának vezetői nem gondolkozhattak úgy, hogy minden elveszett, hogy a kérdés úgy áll: vagy-vagy, vagy felkelés, vagy pusztulás. A kommunista párt vezetőségének nem lehettek ilyen ostoba gondolatai. Németország Kommunista Pártja pontosan tudta, hogy az illegális munka sok áldozatba fog kerülni, hogy ez a munka önfeláldozást és bátorságot követel, de azt is tudta, hogy a forradalmi erők növekedni fognak, s hogy a maga elé tűzött feladatokat meg tudja valósítani. Ezért teljesen kizárt dolog az, hogy Németország Kommunista Pártja abban az időszakban va banque játékot űzött volna. A kommunisták szerencsére nem olyan rövidlátók, mint ellenfeleik, és még a legnehezebb helyzetekben sem vesztik el a fejüket.
Hozzá kell tennem, hogy Németország Kommunista Pártja és a többi kommunista párt a Kommunista Internacionálé szekciói. Mi a Kommunista Internacionálé? Idézem a Kommunista Internacionálé szervezeti szabályzatát. Íme a szabályzat első szakasza:
„A Kommunista Internacionálé – a munkások nemzetközi szövetsége – a különböző országok kommunista pártjainak egyesülése, egységes kommunista világpárt. A Kommunista Internacionálé, mint a nemzetközi proletariátus forradalmi mozgalmának vezére és szervezője, mint a kommunizmus elveinek és céljainak hordozója, a munkásosztály többségének és a szegényparasztság széles rétegeinek megnyeréséért, a proletariátus világdiktatúrájának megteremtéséért, a szocialista köztársaságok világszövetségének létrehozásáért, az osztályok teljes megszüntetéséért és a szocializmusnak, a kommunista társadalom eme első fokának megvalósításáért harcol.”
A Kommunista Internacionálénak ebben a milliókat számláló világpártjában a legerősebb párt a Szovjetunió Kommunista Pártja. Ez a párt a Szovjetuniónak, a világ legnagyobb államának uralkodó pártja. A Kommunista Internacionálé, ez a kommunista világpárt, a politikai helyzetet valamennyi ország kommunista pártjainak vezetőségével együttesen ítéli meg.
A Kommunista Internacionálé, amelynek az összes szekciók közvetlenül felelősek, nem összeesküvők szervezete, hanem világpárt. Ilyen világpárt nem játszik a felkeléssel és a forradalommal. Ilyen világpárt nem teheti azt, hogy követői millióinak hivatalosan egy bizonyos dolgot mond, és ugyanakkor titokban éppen az ellenkezőjét csinálja. Ilyen párt, kedves jó dr. Sack, nem ismer kétféle könyvvitelt.
Dr. Sack: Szép, szép, csak folytassa kommunista propagandáját.
Dimitrov: Ilyen párt komolyan és felelősségének teljes tudatában cselekszik, amikor a proletariátus milliós tömegeihez fordul, amikor taktikáját és legközelebbi feladatait illetően határozatokat hoz. Idézek a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottságának XII. teljes ülésén hozott határozatokból. Minthogy ezeket a határozatokat itt a tárgyaláson idézték, jogom van felolvasni őket.
E határozatok értelmében Németország Kommunista Pártjának fő feladata a következő volt:„Mozgósítani a dolgozók milliós tömegeit létérdekeik védelmére, a monopoltőke fosztogatása ellen, a fasizmus ellen, a kivételes rendeletek ellen, a nacionalizmus és sovinizmus ellen, s gazdasági és politikai sztrájkok kirobbantása útján, a proletár internacionalizmusért folytatott harc útján, tüntetések útján elvezetni a tömegeket az általános politikai sztrájkhoz, meghódítani a szociáldemokrata tömegek zömét, erélyesen kiküszöbölve a szakszervezeti munka hiányosságait. A fő jelszó, amelyet Németország Kommunista Pártjának a fasiszta diktatúra jelszavával (»Harmadik Birodalom«) éppen úgy, mint a szociáldemokrata párt jelszavával (»Második Köztársaság«) szembe kell állítania, az a munkás-paraszt köztársaság, vagyis a szovjet szocialista Németország jelszava, amely az osztrák nép és más német területek önkéntes csatlakozásának lehetőségét is biztosítja.”
Tömegmunka, tömegharc, tömegellenállás, egységfront, semmiféle kaland! Ez a kommunista taktika alfája és ómegája.
A Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottságának egy felhívását találták nálam. Feltételezem, hogy azt is idézhetem. Ebben a felhívásban különösen fontos két pont. Szó van benne a németországi eseményekkel kapcsolatban a különböző országokban szervezendő tüntetésekről. Szó van benne a kommunista párt feladatairól a nemzetiszocialista terror elleni küzdelemben, valamint a munkásosztály szervezeteinek és sajtójának megvédéséről. Ebben a felhívásban többek között ez áll:
„A kommunista és a szociáldemokrata munkások harci egységfrontjának kiépítésében a szociáldemokrata pártoknak a burzsoáziával való együttműködési politikája a fő akadály. Ezek a pártok a nemzetközi proletariátust ez idő szerint az osztályellenség csapásainak szolgáltatták ki. A burzsoáziával való együttműködésnek ez a politikája, amely a „kisebbik rossz” politikájának neve alatt ismeretes, vezetett a gyakorlatban Németországban a fasiszta reakció diadalához.
A Kommunista Internacionálé és az összes országok kommunista pártjai nemegyszer kinyilvánították, hogy készek közösen harcolni a szociáldemokrata munkásokkal a tőke támadása, a politikai reakció és a háborús veszély ellen. A kommunista pártok voltak a kommunista, szociáldemokrata és párton kívüli munkások közös harcának szervezői, a szociáldemokrata pártvezérek ellenére, akik a munkástömegek egységfrontját rendszeresen felborították.
Németország Kommunista Pártja még múlt év július 20-án, miután von Papen szétzúzta a porosz szociáldemokrata kormányt, javaslatot tett Németország Szociáldemokrata Pártjának és a Német Általános Szakszervezeti Szövetségnek a fasizmus elleni közös sztrájk szervezésére. Németország Szociáldemokrata Pártja és a Német Szakszervezeti Szövetség azonban – az egész II. Internacionálé jóváhagyásával – ezt a közös sztrájk szervezésére vonatkozó javaslatot provokációnak minősítette. Mikor Hitler megragadta a hatalmat, Németország Kommunista Pártja megismételte felhívását a közös akcióra, felszólította Németország Szociáldemokrata Pártjának Központi Bizottságát és a Német Szakszervezeti Szövetség vezetőségét a fasizmus elleni közös fellépésre, de ezúttal is elutasító választ kapott. Sőt mi több, amikor múlt év novemberében a berlini közlekedési munkások a bérleszállítások ellen egyöntetűen sztrájkba léptek, Németország Szociáldemokrata Pártja meghiúsította a harci egységfrontot. A nemzetközi munkásmozgalom gyakorlata tele van hasonló példákkal.
Ugyanakkor ez év február 19-én a Szocialista Munkásinternacionálé Irodája nyilatkozatot tett közzé, hogy az ezen Internacionáléhoz tartozó szociáldemokrata pártok készek a németországi fasiszta reakció elleni harcban a kommunistákkal egységfrontot alkotni. Ez a nyilatkozat a legélesebb ellentétben áll a Szocialista Internacionálé és a szociáldemokrata pártok egész eddigi viselkedésével. A Szocialista Internacionálé egész eddigi politikája és tevékenysége feljogosítja a Kommunista Internacionálét és a kommunista pártokat arra, hogy ne higgyenek a Szocialista Munkásinternacionálé Irodája által tett nyilatkozatok őszinteségében, tekintve hogy ezt a javaslatot oly időben tette, amikor az országok egész sorában, és főleg Németországban, a munkástömegek már maguk vették kezükbe a harci egységfront megszervezését.
Ennek ellenére a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottsága, a németországi munkásosztály ellen támadó és a világreakció összes erőit szabadjára engedő fasizmusra való tekintettel, felszólít minden kommunista pártot, tegyenek még egy kísérletet, hogy a szociáldemokrata pártokkal közösen megteremtsék az egységfrontot a szociáldemokrata munkástömegekkel. A Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottsága ezt a kísérletet abban a szilárd meggyőződésben teszi, hogy a munkásosztály egységfrontja a burzsoázia ellen vissza tudná verni a tőke és a fasizmus támadását, és rendkívüli mértékben meg tudná gyorsítani azt a folyamatot, amely előbbre hozza mindennemű kapitalista kizsákmányolás elkerülhetetlen végét.
A viszonyok sajátossága, valamint az egyes országokban a munkásosztály előtt álló konkrét harci feladatok különbözősége következtében a kommunista és a szociáldemokrata pártok között a burzsoázia elleni meghatározott akciókra kötött megállapodás legeredményesebben az egyes országok keretei között vihető keresztül. Ezért a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottsága azt ajánlja az egyes országok kommunista pártjainak, hogy tegyenek javaslatot a Szocialista Internacionáléhoz tartozó pártok illetékes Központi Bizottságának a fasizmus és a tőke támadása elleni közös akciókra. A tárgyalások alapjául a tőke és a fasizmus támadása elleni közös harc elemi előfeltételeinek kell szolgálniuk. A burzsoázia elleni konkrét akcióprogram nélkül a pártok közötti bármiféle megállapodás a munkásosztály érdekei ellen irányulna.
A Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottsága, amely az egész nemzetközi munkásosztály színe előtt ezeket a javaslatokat teszi, felhív minden kommunista pártot és elsősorban Németország Kommunista Pártját, hogy azonnal, anélkül hogy a szociáldemokráciával a közös harcról folytatott tárgyalások s a kötött megállapodások eredményét kivárnák, kezdjék meg mind a szociáldemokrata munkásokkal, mind az összes többi irányzathoz tartozó munkásokkal a közös harci bizottságok szervezését.
A kommunisták sokévi harcukkal bebizonyították, hogy nem szavakkal, de tettekkel álltak és állnak mindenkor a burzsoázia elleni osztályakciók egységfrontjáért folyó harc legelső soraiban.
A Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottságának szilárd meggyőződése, hogy a szociáldemokrata és párton kívüli munkások, függetlenül attól, hogy a szociáldemokrata vezérek milyen álláspontot foglalnak el az egységfront létesítésével szemben, minden akadályt legyőznek, s az egységfrontot a kommunistákkal együtt nem szavakkal, de tettekkel teremtik meg.
Georgi Dimitrov: Izbrani proizvedenija.
4. köt. 148-188. old.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
A kapitalizmus motorja az élősködés 23. rész Az emberiség kipusztulása vagy a forradalom
A kizsákmányolás a kapitalizmusban röviden és egyszerűen jog a törvényes élősködésre!!
A tőkés törvényesen kisajátítja a proletárok által munkával termelt értéktöbbletet élősködés céljából!
A kapitalizmus a vállalkozás, a szolgaság, az élősködés szabadsága miatt hatékony, ámde embertelen!
A kapitalizmus és a fasizmus édestestvérek!
A tőkés „EMBERT” a kapitalizmus körülménye teszik embertelenné!
Aki nem dolgozik, az ne is egyék! Ez legyen az ember erkölcse! De a kapitalizmus erkölcse nem ez!
A kapitalizmus erkölcse a felsőbbrendűként élő tőkések joga az élősködésre!
*
Az emberiség kipusztulása vagy a forradalom
A kapitalizmusban a konkurencia, a verseny, ami előreviszi a fejlődést, ugyanakkor elnyomja a proletárokat, társadalmilag és világméretekben anarchikus szervezetlen tervszerűtlen gazdaságot, diktatúrát, önkényuralmat, megosztott világot valósít meg, állandó háborús viszonyokat teremt, ami lappangva csak gazdasági, de időnként átcsap fegyveres harcra, népirtásra. Sőt elkerülhetetlenül világméretű háborúba, világháborúba, az emberiség kipusztulására vezethet.
A földön a létfeltétel termelő képesség a technika fejlődésével olyan nagy lett, hogy a kapitalista központokban normál körülmények esetén nem a nyomor lesz forradalmi tényező; sokkal inkább a természeti, társadalmi katasztrófák, a háborúk, a robotok uralkodóvá válása okozhat megoldhatatlan problémát a kapitalizmus számára. Ez azonban szintén az életlehetőség romlásával fog járni, a gazdaság kihasználhatatlanságával, a pazarló élősködők fényűzésével. A vakon ható társadalmi erők nagy pusztítást okoznak majd, sok emberáldozattal. A kapitalizmus azonban csak erre lesz képes.
A történelemben az összeütközéseket alapvetően az emberi érdekek, érdekellentétek motiválják. Nagy vonalakban az ellenérdek miatt a kizsákmányoló osztályon belüli harc nemzeti és nemzetközi méretekben – a konkurencia, marakodás a hatalomért – és a kizsákmányolók és a kizsákmányoltak osztályharca, ami a termelőerők fejlődésével állandóan változik, miáltal a társadalom átalakul, fejlődik.
Marxista filozófia alapjai: „… Mindenfajta háború kirobbanásának társadalmi és nemzeti okai csak akkor fognak végleg megszűnni, ha a munkásosztály győzelmet arat az egész világon, ha a szocializmus diadalmaskodik a nemzetközi küzdőtéren. A kommunizmus történelmi küldetése: megszüntetni a háborúkat és tartós békét teremteni a földön. Miként Marx megjósolta: „Ellentétben a régi társadalommal, amelynek velejárója a gazdasági nyomor és a politikai téboly — egy új társadalom születik, amelynek nemzetközi elve a béke, mert minden nemzetnél ugyanaz az elv uralkodik: a munka!”
… A szocialista forradalom világméretű győzelme az új, kommunista társadalmi-gazdasági alakulat végleges diadalához vezet. Az emberiség, fejlődésének a legmagasabb fokán, egyetlen családdá válik, amely nem ismeri majd sem az osztályharcot, sem a népek közötti háborúkat. … az SZKP programja megállapítja: „A kommunizmus azzal teljesíti történelmi küldetését, hogy minden embert megszabadít a társadalmi egyenlőtlenségtől, az elnyomás és a kizsákmányolás minden formájától, a háború borzalmaitól, és meghozza a földkerekség minden népének a Békét, a Munkát, a Szabadságot, az Egyenlőséget, a Testvériséget és a Boldogságot.”
A vak társadalmi erők hatása: Az emberek a társadalomban adott körülmények közé születnek, adott a genetikai kódjuk és így adott az elérhető civilizáltságuk, emberi értékük szintje; ez hasonlítható egy növény fejlődésére, jó földben, elegendő napfény, víz és emberi gondoskodással teljesen más lesz a nővény, mintha nincsenek meg a kedvező feltételek; az embernél pont így van; a szocializmusban a társadalom az összefogással és a marxizmus-leninizmus tudományának használatával képes a kedvezőbb emberi tulajdonságok megvalósítására; a kapitalista társadalomban a társadalmi törvények a vakon (ösztönösen) hatnak, így a véletlen szerepe a döntő az ember fejlődésében, nem az emberi ész, a tudomány; a megfelelő körülmények között minden ember értékesebb lesz, ami a kapitalizmusban csak ösztönösen valósul meg. A képességek kifejlődésének lehetőségét alapvetően meghatározza a kapitalista társadalom igénye, érdeke, erkölcse. Ettől eltérni csak kivételes esetekben lehetséges, de van rá példa, a tehetség néha felszínre tör a mélyből is, mint a tűzhányó, de a magma a mélyben marad, mint a kapitalizmusban a tehetséges vagy csak értékes emberek túlnyomó többsége, akire a tőkésnek nincs szüksége, milliárdnyi szegény ember a perifériákon – és nem csak ott – szenved a vak társadalmi erők hatása alatt. Ezért egy társadalmi forma világnézete, gazdasági érdeke alapvetően meghatározza tagjainak lehetséges emberi minőségét, erkölcsét, demokráciáját, szabadságát, ami a kapitalizmusban messze alatta marad a valódi lehetőségnek, mint a magma a föld mélyén szunnyadnak az emberi értékek.
Marxista filozófia alapjai: „… Lenin: „A társadalmi lét és a társadalmi tudat nem azonos, mint ahogy nem azonos a lét és a tudat sem. Amikor az emberek érintkezésbe lépnek egymással, ezt mint tudatos lények teszik; ebből azonban semmiképpen sem következik, hogy a társadalmi tudat azonos a társadalmi léttel. Az emberek, mikor érintkezésbe lépnek egymással, egyetlen valamelyest is bonyolult társadalmi alakulatban sincsenek tudatában — és különösen a kapitalista társadalomban nincsenek tudatában — annak, hogy milyen társadalmi viszonyok alakulnak ki ebből az érintkezésből, hogy milyen törvények szerint fejlődnek ezek a viszonyok stb.” … A társadalmi tudat nem lehet azonos a léttel; a társadalmi tudat másodlagos, a létből leszármazott. Nem tükrözheti a társadalmi lét semmiféle változását azelőtt, hogy az meg ne jelent volna magában az életben. A tudat, mivel a lét visszatükrözése, rendszerint elmarad a léttől. … A társadalmi tudat valamennyi formája az osztály társadalomban mindig osztályjellegű. Mindegyik társadalmi osztály kidolgozza nézeteit, eszméit és elméleteit. Az egyes osztályok társadalmi érzéseit, hangulatait, szokásait, eszméit és nézeteit az illető osztály életfeltételei hozzák létre, s ezek az adott osztály, érdekeinek felelnek meg. Lenin azt tanította, hogy bármiféle erkölcsi, vallási, politikai, társadalmi szólam, kijelentés, ígéret mögött meg kell látni és fel kell tárni a különböző osztályok érdekeit.
… A marxizmus egyáltalában nem azt tartja, hogy a kommunizmusban mindenkinek minden tekintetben egyenlőnek kell lennie, egyenlően kell fogyasztania, s egyenlő képességekkel és tehetséggel kell rendelkeznie. Lenin ezt írta: „Burzsoá professzorok az egyenlőség fogalmával kapcsolatban megpróbálták ránkbizonyítani azt, hogy mi minden embert egyenlővé akarunk tenni. Ezzel az általuk kitalált dőreséggel próbálták a szocialistákat megvádolni. De tudatlanságukban nem tudták, hogy a szocialisták — és éppen a modern tudományos szocializmus megalapítói, Marx és Engels — mondották azt, hogy az egyenlőség üres frázis, ha egyenlőségen nem az osztályok megszüntetését értjük. … Az osztályok megszüntetése a gazdasági, társadalmi egyenlőtlenség megszüntetését jelenti, annyit jelent, hogy mindenki egyenlően megszabadul a kizsákmányolástól, hogy véget ér a vagyonos osztályok műveltségi monopóliuma, s minden ember számára egyenlő feltételek jönnek létre alkotó képességeinek mindenirányú és szabad kibontakoztatására. Az antagonisztikus társadalmi alakulatokban csupán a kiváltságos osztályok tagjai számára nyílnak meg az egyéniség fejlődésének kedvező feltételei. A kommunizmus olyan társadalom, amelyben minden egyes ember szabad fejlődése mindenki szabad fejlődésének feltétele. … Mindegyik társadalmi alakulatnak megvan a maga oktatási, nevelési rendszere, s az a rendszer, amelynek alapján előlépteti az embereket a vezető állásokba. Ez azonban természetesen nem zárja ki, hogy ne forduljanak elő a rendszertől való véletlen eltérések, és ne hágják át ezt a rendszert. A tőkés társadalomban ezen a területen is a konkurrencia törvényei érvényesülnek, s emellett a burzsoázia azokat az embereket lépteti elő vezető állásokba, akik az ő érdekeit szolgálják.”
Az emberiség léte a tét: A kapitalizmusban azonban a tőkések érdeke és így az erkölcse a számára szükségtelen embereket civilizálatlanságban, butaságban tartani és hagyni, minthogy lassan megtérülő (nemzedékeket felölelő) tőkét befektetni a civilizálódásukra, emberibb körülmények megvalósítására; inkább elherdálják a feleslegesen rabolt értéktöbbletet (fegyverkezés, háborúk, élősködés, pazarlás), mint hogy az emberiség fejlődésére költsék; a proletárok számára az egészségügy és az oktatás elhanyagolása világméretekben jelentős, helyette viszont a vallásra, a népbutításra van elég pénz, mert ez a jó megtérülő befektetés a tőkéseknek; ami táptalaja a nacionalizmusnak, a fajüldözésnek, a rasszizmusnak, a lumpenproletárságnak, ami még profitot is hoz a tőkéseknek; a kapitalizmusban erkölcsös (manapság már rejtve, de azért a médiák agymosásában módszeresen sugallva) a feketéknek, a sárgáknak, a különböző etnikumoknak, a hajléktalanságnak, az éhezőknek, éhen halóknak, szegények millióinak, milliárdjainak, a nyomorgóknak a gyűlölete, ami a kapitalizmus bűne, de számára ez az erkölcs; ez az embertelenség sugallása (a finoman hangolt agymosás) elősegíti a proletárok érdekeinek eltérítését az igazi okok felismeréséről és a tőkéseknek ez semmibe sem kerül, sőt még jó sok profitot hozó üzlet is. De játszanak a tűzzel! Pedig a tét az emberiség léte! Azt hiszik, ilyen erkölcs mellet emberek lehetnek!
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
A bíróság előtt az utolsó szó jogán mondott védőbeszéd (idézet:Georgi Dimitrov – Egységfront, népfront, szocializmus) 1 A bíróság előtt
az utolsó szó jogán mondott
védőbeszéd gyorsírói szövege
Elhangzott 1933. december 16-án a lipcsei perben
Dimitrov: A bűnvádi perrendtartás 258. §-a alapján jogom van védőként és vádlottként is beszélni.
Elnök: Joga van az utolsó szóra, s ezzel most élhet.
Dimitrov: A bűnvádi perrendtartás alapján jogom van arra, hogy a vádlókkal vitába bocsátkozzam, s azután elmondjam végszavamat.
Bíró urak, vádló urak és védő urak! Még e pör elején, három hónappal ezelőtt, vádlottként, levelet intéztem a bíróság elnökéhez. Ebben a levélben sajnálatomat fejeztem ki, hogy felszólalásaim vitákat váltottak ki. Határozottan tiltakoztam azonban az ellen, hogy úgy értelmezzék magatartásomat, mint aki propagandacélokból szándékosan visszaél kérdésfeltevési és nyilatkozattételi jogával. Minthogy ártatlanul vádoltak, magától értetődik, hogy igyekeztem magamat minden rendelkezésemre álló eszközzel védelmezni.
„Elismerem – írtam -, hogy néhány kérdést jogilag nem mindig helyesen tettem fel. Ez azonban csak azzal magyarázható, hogy nem ismerem a német jogot. Azonkívül életemben először veszek részt ilyen bírósági tárgyaláson. Ha választott védőm lett volna, az ilyen, saját védelmem szempontjából határozottan hátrányos incidenseket egész biztosan el tudtam volna kerülni.
Emlékeztetnem kell azonban arra, hogy a birodalmi törvényszék az általam javasolt védőket (Decsev, Giafferi, Campinchi, Torrés, Grigorov, Leo Gallagher [Amerika] és dr. Lehmann [Saarbrücken] ügyvédeket) ilyen vagy olyan ürüggyel elvetette, Decsev úrtól pedig, úgy látszik, még a tárgyalásra szóló belépőjegyet is megtagadták.
Nem érzek semmiféle, még személyes bizalmatlanságot sem Paul Teichert úr személyével vagy ügyvédi tevékenységével szemben. Németország mai viszonyai közt azonban Teichert mint hivatalból kirendelt védő iránt nem érezhetek kellő bizalmat, s ezért igyekszem magam védelmezni magamat, ami feltétlenül azt eredményezi, hogy olykor jogilag helytelen lépéseket teszek.
A törvényszék előtti védelmem érdekében, valamint, azt hiszem, a tárgyalás normális lefolyása érdekében is, még egyszer – és utoljára – a birodalmi bírósághoz fordulok azzal a kéréssel, adják meg az engedélyt a nővérem által most megbízott ügyvédnek, Marcel Willard úrnak, hogy védelmemben részt vegyen.
Ha sajnálatos módon ezt az utolsó indítványomat is elutasítják, úgy nem marad más hátra számomra, mint hogy saját magam védelmezzem magamat, amennyire tudásom és képességem engedi.”
Miután ezt az indítványomat is elutasították, elhatároztam, hogy magam fogom védeni magamat. A rám erőszakolt védő ékesszólásának sem mézét, sem fullánkját nem akarván élvezni, egész idő alatt ügyvédi segítség nélkül védekeztem.
Nyilvánvaló, hogy most sem érzem semmi tekintetben sem kötve magamat dr. Teichert védőbeszéde által. Védelmem szempontjából csak annak van jelentősége, amit a bíróság előtt eddig mondottam, s annak, amit most mondani fogok. Nem szeretném ugyan Torglert megbántani, mert véleményem szerint védője már elég bosszúságot okozott neki, de őszintén meg kell mondanom: inkább hagynám magamat a német törvényszék által ártatlanul halálra ítéltetni, mintsem olyan védelem segítségével érni el felmentésemet, mint amilyennel dr. Sack előállt Torgler érdekében.
Elnök (félbeszakítja): Nem az ön dolga kritikát gyakorolni.
Dimitrov: Elismerem, hogy éles és kemény szavakat használok. Harcom és életem szintén éles és kemény volt. De beszédem nyílt és őszinte beszéd. Megszoktam, hogy a dolgokat nevükön nevezzem. Én nem vagyok ügyvéd, aki itt ügyfelét kötelességszerűen védelmezi.
Védelmezem magamat mint vádlott kommunista.
Védelmezem saját kommunista forradalmi becsületemet.
Védelmezem eszméimet, kommunista meggyőződésemet.
Védelmezem életem értelmét és tartalmát.
Ezért minden mondat, amelyet a bíróság előtt kimondok, ahogy mondani szokás, vér a véremből, hús a húsomból. Minden szó – legmélyebb felháborodásom kifejezése az igaztalan váddal szemben, hogy ilyen kommunistaellenes bűncselekményt a kommunisták számlájára akarnak írni.
Gyakran szememre vetették, hogy nem veszem komolyan a német Legfelsőbb Bíróságot. Ez teljesen alaptalan.
Igaz, hogy számomra, mint kommunista számára, legfőbb törvény a Kommunista Internacionálé programja, és legfőbb bíróság – a Kommunista Internacionálé Nemzetközi Ellenőrző Bizottsága.
Számomra, mint vádlott számára azonban a birodalmi bíróság olyan fórum, melyet nagyon is komolyan kell venni. Éspedig nemcsak azért, mert tagjai különösen magas képesítéssel bíró emberek, hanem azért is, mert ez a bíróság az államhatalom, az uralkodó társadalmi rend egyik igen fontos szerve – olyan fórum, melynek jogában áll a legnagyobb büntetést végleges formában kimérni. Nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy én a bíróság előtt – s ezzel a nagy nyilvánosság színe előtt minden kérdésben csak az igazat mondtam. Illegalitásban levő pártomra vonatkozólag minden vallomást megtagadtam. Mindig komolyan és a legmélyebb meggyőződéssel beszéltem.
Elnök: Nem tűröm, hogy itt, ebben a teremben, kommunista propagandát űzzön. Az egész idő alatt ezt tette. Ha ebben a szellemben folytatja, megvonom öntől a szót.
Dimitrov: Határozottan vissza kell utasítanom azt az állítást, hogy én propagandacélokat követtem. Lehetséges, hogy a bíróság előtti védekezésem propagandahatást váltott ki. Hogy a bíróság előtti magatartásom vádlott kommunisták számára mintaképül szolgálhat – ezt is fel lehet tételezni. De nem ez volt védelmem célja. Célom annak a vádnak a megcáfolása volt, hogy Dimitrovnak, Torglernek, Popovnak és Tanevnek, Németország Kommunista Pártjának és a Kommunista Internacionálénak bármi köze is lett volna a tűzhöz.
Tudom, hogy Bulgáriában senki sem hisz a Reichstag felgyújtásában való állítólagos részvételünkben. Tudom, hogy általában külföldön is aligha hisz benne valaki, Németországban azonban mások a viszonyok, itt ilyen furcsa állításoknak esetleg hitelt adhatnak. Ezért kívántam bebizonyítani, hogy a kommunista pártnak egy ilyen bűncselekményben való részvételhez semmi köze nem volt és nincsen.
Ha már propagandáról beszélünk, hát az itt tett nyilatkozatok közül soknak volt propagandajellege. Közvetve Goebbels és Göring beszédeinek is propagandahatásuk volt a kommunizmus javára, de senki sem vonhatja őket felelősségre azért, hogy beszédeik ilyen propagandahatást gyakoroltak. (Mozgás és derültség a teremben.)
A sajtó nemcsak engem szidalmazott minden elképzelhető módon – ez számomra közömbös volt -, de rajtam keresztül bolgár népemet is „vadnak”, „barbárnak” nevezték, engem „sötét balkáni figurának”, „vad bolgárnak”, s emellett nem mehetek el szótlanul.
Igaz, hogy a bolgár fasizmus vad és barbár. De a bolgár munkásosztály és parasztság, a bolgár népi értelmiség egyáltalán nem vad és nem barbár. Az anyagi kultúra a Balkánon kétségtelenül nem áll oly magas színvonalon, mint a többi európai országban, szellemileg és politikailag azonban néptömegeink nem állnak alacsonyabb nívón, mint a többi európai ország tömegei. Politikai harcunk, politikai törekvéseink Bulgáriában nem állnak alacsonyabb színvonalon, mint más országokban. Az a nép, amely 500 évig idegen járom alatt élt és nem vesztette el nyelvét és nemzeti jellegét, munkásosztályunk és parasztságunk, amelyek a bolgár fasizmus ellen és a kommunizmusért harcoltak és harcolnak – ez a nép nem vad és nem barbár. Csak a fasiszták vadak és barbárok Bulgáriában. Kérdem azonban öntől, elnök úr: mely országban nem barbárok és nem vadak a fasiszták?
Elnök (félbeszakítja Dimitrovot): Csak nem a németországi politikai viszonyokra céloz?
Dimitrov (gúnyos mosollyal): Természetesen nem, elnök úr… Jóval korábban annál az időpontnál, amikor V. Károly német császár azt mondotta, hogy németül csak a lovaival beszélget, amikor a német nemesek és a német tanult emberek csak latinul írtak, és szégyelltek németül beszélni, a „barbár” Bulgáriában Cirill és Metód apostolok megteremtették és elterjesztették az óbolgár írásbeliséget.
A bolgár nép minden erejével, rendkívüli szívóssággal harcolt az idegen iga ellen. Ezért tiltakozom, hogy a bolgár nép ellen ilyen támadásokat intézzenek. Semmi okom arra, hogy szégyelljem bolgár voltomat, és büszke vagyok arra, hogy a bolgár munkásosztály fia vagyok.
Mielőtt a fő kérdésre áttérnék, még a következőt kell kijelentenem: dr. Teichert szemünkre vetette, hogy mi magunk hoztuk magunkat abba a helyzetbe, hogy a Reichstag épületének felgyújtásával vádolnak. Erre azt kell válaszolnom, hogy március 9-től amikor letartóztattak, a jelen pör megkezdéséig sok idő telt el. Ez alatt az idő alatt minden gyanút keltő körülményt ki lehetett volna vizsgálni. Az előzetes nyomozás során beszéltem a Reichstag felgyújtásával kapcsolatban kiküldött, úgynevezett tűzbizottság felelős tisztviselőivel. Ezek a tisztviselők azt mondták nekem, hogy a bolgárok nem bűnösök a gyújtogatásban. Csak azt vetették szemünkre, hogy hamis útlevéllel, álnéven, bejelentő nélkül stb. élünk.
Elnök: Amiről most beszél, arról a pörben nem volt szó, s ezért nincs joga itt erről beszélni.
Dimitrov: Elnök úr! Ez alatt az idő alatt az összes adatokat meg kellett volna vizsgálni, hogy bennünket ez alól a vád alól idejében tisztázzanak. A vádiratban az áll, hogy Dimitrov, Popov és Tanév kijelentették, miszerint ők bolgár emigránsok. Ennek ellenére azonban a vádirat szerint bebizonyítottnak kell tekinteni, hogy illegális munka céljából tartózkodtak Németországban! „A kommunista párt küldte őket ide Moszkvából – mondja a vádirat – a fegyveres felkelés előkészítésére.”
Georgi Dimitrov: Izbrani proizvedenija.
4. köt. 148-188. old.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
A kapitalizmus motorja az élősködés 22. rész Előre vagy hátra?
A kizsákmányolás a kapitalizmusban röviden és egyszerűen jog a törvényes élősködésre!!
A tőkés törvényesen kisajátítja a proletárok által munkával termelt értéktöbbletet élősködés céljából!
A kapitalizmus a vállalkozás, a szolgaság, az élősködés szabadsága miatt hatékony, ámde embertelen!
A kapitalizmus és a fasizmus édestestvérek!
A tőkés „EMBERT” a kapitalizmus körülménye teszik embertelenné!
Aki nem dolgozik, az ne is egyék! Ez legyen az ember erkölcse! De a kapitalizmus erkölcse nem ez!
A kapitalizmus erkölcse a felsőbbrendűként élő tőkések joga az élősködésre!
*
Előre vagy hátra?
Az embertelen kizsákmányolás, élősködés, totális diktatúra még kevés a proletárok tömegeinek öntudatra ébredésére, ehhez szükséges a kapitalizmus működése által okozott társadalmi katasztrófa, ami a proletárok – az emberiség – tömeges pusztulását, nyomorát, az egész emberi társadalom világméretű tehetetlenségét okozza. A kapitalizmus a technika fejlődésével a munkaerőt kiváltja a robotokkal és már nem tud kizsákmányolni, a profitráta (m/c+v) a nulla felé süllyed, a tőke szerves összetétele (c/v) pedig a végtelen felé tart. Ez, ha elkövetkezik, már csak a proletárforradalom jöhet és a szocializmus (kommunizmus), vagy a totális fasizmus, mert a felsőbbrendűeknek a kapitalizmus keretében nem lesz szüksége a proletárra, így az emberiség többségére. Mert ekkor mondja majd a felsőbbrendű, henyélő kapitalista: Aki nem dolgozik, az ne is egyék!
Marxista filozófia alapjai: „… Az SZKP (XXII. kongresszus) programja: „A kommunizmus osztály nélküli társadalmi rendszer, amelyben a termelési eszközök egységes köztulajdonban vannak, ahol megvalósul a társadalom valamennyi tagjának teljes társadalmi egyenlősége, ahol az emberek sokoldalú fejlődésével együtt az állandóan fejlődő tudomány és technika alapján nőnek a termelőerők, ahol a társadalmi gazdagság minden forrása teljes bőségben buzog és megvalósul a nagyszerű elv: »Mindenki képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint.« A kommunizmus a szabad és öntudatos dolgozók magas szervezettségű társadalma, amelyben megvalósul a társadalmi önigazgatás, a társadalom javára végzett munka mindenki számára elsődleges életszükségletté, felismert szükségszerűséggé válik, képességeit mindenki a leghasznosabban fogja gyümölcsöztetni a nép javára.”
Proletársors: A kapitalizmusban szolga szintre nevelt emberiséget csak a szocialista forradalom nevelheti öntudatos emberré, aki nem tűri a kizsákmányolást, a felsőbbrendűséget, a szolgaságot. A csak a szerszám kezelésére nevelt öntudatlan szolgalelkű proletár, bármilyen okos, jól kereső, képzett is, csak kizsákmányolandó bérrabszolga a kapitalizmusban; ha nem hoz profitot a tőkésnek, akkor nincs rá szükség, úgy mintegy felesleges szerszámra, le kell selejtezni, bármilyen hasznos volt előzőleg.
Marxista filozófia alapjai: „… A társadalmi forradalom az osztályharc legmagasabb rendű kifejeződése. A forradalmak korszakai fordulópontok a társadalom fejlődésében, ekkor valósul meg az egyik társadalmi-gazdasági alakulatból a másik társadalmi-gazdasági alakulatba való átmenet.
… Az egyik társadalmi-gazdasági alakulatból a másikba való átmenetet a társadalom termelőerőinek fejlődése és a társadalmi élet egyéb oldalainak megváltozása készíti elő. Mindez még a régi rend méhében megy végbe. Ezek a folyamatok még nem változtatják meg a társadalom fennálló minőségi állapotának egészét, s ezért úgy jellemezhetők, mint amelyek a minőségi változáshoz képest evolúciós folyamatok. A társadalmi forradalmat ezek készítik elő, s a forradalom betetőzésüket, megkoronázásukat jelenti. A társadalmi forradalom, az evolúciótól eltérően, nem a régi rend megőrzésének alapján megy végbe, hanem megsemmisíti és új renddel váltja fel a régi rendet, vagyis alapvetően megváltoztatja a társadalom állapotát.
… A társadalmi forradalmak legmélyebben fekvő oka az új termelőerők és az elavult termelési viszonyok konfliktusa. Marx „A politikai gazdaságtan bírálatához” című művének híres előszavában kimutatta, hogy a termelőerők fejlődésük bizonyos fokán ellentmondásba jutnak a meglevő termelési viszonyokkal. „Ezek a viszonyok a termelőerők fejlődési formáiból a termelőerők béklyóivá csapnak át. Ekkor a társadalmi forradalom korszaka következik be.”
… A termelőerők és a termelési viszonyok konfliktusa az osztályok összeütközésére vezet. Egyes osztályok az önmagukat túlélt termelési viszonyok, valamint az ezek alapján emelkedő társadalmi és politikai rend védelmére sorakoznak fel, más osztályok viszont ezek felszámolására törekszenek. A forradalmi osztályok megsemmisítik az elavult politikai és jogi felépítményt, felszámolják a régi, és létrehozzák az új államhatalmat. Az új államhatalmat arra használják fel, hogy teljes egészében szétzúzzák a régi, és megszilárdítsák az új termelési viszonyokat.
… A társadalmi forradalom tehát nemcsak politikai fordulatot jelent, amely megsemmisíti a régi politikai felépítményt, hanem megoldja az új termelőerők és az önmagukat túlélt termelési viszonyok gazdasági konfliktusát, valamint a társadalmi osztályok konfliktusát is. … Politikai téren a forradalom legfőbb ismertető jele, hogy az államhatalom az egyik osztály kezéből a másik osztály kezébe kerül. Éppen ez az, ami elsősorban megkülönbözteti a forradalmat a vezető körökben végbemenő fordulatoktól, amelyek érintetlenül hagyják egyik vagy másik osztály uralmának alapját.
… Ha ismét hatalomra jut az önmagát túlélt osztály, amelynek sikerült időlegesen visszaállítani uralmát, akkor nem forradalomról, hanem ellenforradalomról van szó. A társadalmi forradalom olyan társadalmi fordulat, amikor megdöntik a magukat túlélt osztályok hatalmát, és megteremtik a haladó, forradalmi osztályok hatalmát.
… A forradalom fogalma nem azonos a „fegyveres felkelés” és a „polgárháború” fogalmával. … lehetségesek olyan forradalmak is, amelyek fegyveres felkelés és polgárháború nélkül mennek végbe.
… A forradalom mozgatóerői azok az osztályok, amelyek megvívják a forradalmakat, leküzdik a magukat túlélt osztályok ellenállását. A történelmi szükségszerűség nem saját magától realizálódik, hanem az emberek tevékenysége révén. Az osztálytársadalomban a történelmileg megérlelődött feladatokat a leghaladóbb osztályok valósítják meg.
… A társadalmi forradalmak hallatlanul meggyorsítják a társadalom fejlődését. A forradalom néhány éve vagy akár néhány hónapja alatt jelentősebb, alapvetőbb változások történnek a társadalmi életben, mint a békés evolúció sok évtizede folyamán. Marx joggal nevezte a forradalmakat a történelem mozdonyainak.
… A társadalmi forradalom általános alapvető okán — a termelőerők és a termelési viszonyok konfliktusán — kívül a forradalomhoz konkrét történelmi feltételek is szükségesek, amelyeket forradalmi helyzetnek nevezünk.
… A forradalmi helyzet jellemzője, először: a „felül levők” válsága, az uralkodó osztályok politikájának válsága, az, hogy már nem képesek uralmukat a régi formában fenntartani, nem tudnak a régi módon kormányozni; másodszor: az elnyomott osztályok nyomorának és szenvedéseinek fokozódása, s ennek következtében aktivitásuk növekedése. Lenin „»Baloldaliság« — a kommunizmus gyermekbetegsége” című művében így határozta meg a társadalmi forradalom győzelmének feltételeit: „Csak akkor, ha az »alul levők« nem akarják a régit, a »felül levők« pedig nem tudnak tovább élni és kormányozni a régi módon, csak akkor győzhet a forradalom. Ezt az igazságot más szavakkal így fejezhetjük ki: a forradalom nem lehetséges általános nemzeti (a kizsákmányoltakat és a kizsákmányolókat egyaránt érintő) válság nélkül.” Éppen ezt a társadalmi válságot oldja meg a forradalom. A társadalmi forradalmak időszakaiban nyer megoldást az a rengeteg ellentmondás, amely lassan felgyülemlik az evolúciós fejlődés időszakaiban.
… A forradalmi helyzet nemcsak egyes csoportok vagy pártok, de még egész osztályok akaratától és óhajától is függetlenül áll be. Objektív feltételek nélkül, forradalmi helyzet nélkül nem mehet végbe forradalom. Ahhoz azonban, hogy a forradalom bekövetkezzék, s még inkább ahhoz, hogy a forradalmat győzelem koronázza, az objektív feltételek egymagukban nem elegendők.
… a forradalom győzelméhez az objektív feltételek megérésén kívül a szubjektív tényező megérése is elengedhetetlenül szükséges. Elengedhetetlen, hogy a forradalmi osztály olyan öntudatos és szervezett legyen, úgy tudja magával ragadni a forradalmi harcban mellé állt szövetségeseit, hogy forradalmi cselekvésének ereje elégségesnek bizonyuljon a magukat túlélt osztályok hatalmának megdöntéséhez.
… Ezt a szervezettséget, öntudatot a munkásosztály élcsapata, a marxista—leninista párt neveli ki. Csakis tapasztalt, a harcok tüzében megedzett, a forradalmi tömegekkel szorosan egybeforrott, a tömegek támogatását és bizalmát élvező párt léte esetén lehetséges a szocialista forradalom győzelme, s a forradalom objektív feltételeinek és törvényeinek hozzáértő felhasználása a munkásosztály vezette néptömegek érdekében.
… A forradalmi munkásmozgalom történetének tapasztalatai arra tanítanak, hogy a szocialista forradalom nem győzhet még akkor sem, ha kialakultak az objektív feltételek, megvan a forradalmi helyzet, létrejött a nagy tömegeket átfogó munkásmozgalom, de nem érvényesül a marxista párt vezetése.
… A történelmi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy az egyik társadalmi-gazdasági alakulatból a másikba való átmenet, lényegét tekintve, mindig forradalom, bár változatos formákban mehet végbe; a forradalmi osztályok feladataikat többé vagy kevésbé következetesen oldhatják meg.
… A forradalmárok a kapitalizmusban elért reformokat a forradalmi harc melléktermékeinek tekintik, s a reformokat az osztályharc fejlesztésére, kiterjesztésére használják fel, a reformokat alárendelik az alapvető forradalmi feladatok megoldásának.
… A haladó osztályok éppen forradalmi harcukkal kényszerítik az elnyomókat arra, hogy reformokat hajtsanak végre, részengedményeket tegyenek.
… A marxisták számára a fegyveres harc nem öncél. A kommunisták egyáltalán nem hívei annak, hogy mindenütt és minden esetben fegyvert alkalmazzanak. Marx szemléletes kifejezése szerint az erőszak minden új társadalmi rend bábája. Az erőszak azonban nem azért játssza ezt a szerepet, mert a forradalmi osztályok feltétlenül erőszakhoz akarnak nyúlni, hanem azért, mert az önmagukat túlélt osztályok, vagyonuk és kiváltságaik megvédelmezésére, erőszakot használnak.
… Engels „A kommunizmus alapelvei” című munkájában felvetette a kérdést: lehetséges lesz-e a magántulajdon megszüntetése békés úton? „Kívánatos volna, hogy így történjék, és bizonyára a kommunisták lennének az utolsók, akik tiltakoznának ez ellen
… Ámde a kommunisták azt is látják, hogy a proletariátus fejlődését csaknem minden civilizált országban erőszakkal elnyomják, s hogy ezáltal a kommunisták ellenfelei munkálkodnak minden erejükkel egy forradalom irányában. Ha ezáltal az elnyomott proletariátust végül is belekergetik egy forradalomba, mi kommunisták, tettel éppúgy védeni fogjuk a proletárok ügyét, mint most szóval.”
… A marxizmus—leninizmus klasszikusai sokszor hangsúlyozták, hogy a munkásosztály szívesebben venné békés úton kezébe a hatalmat a kapitalista társadalom kommunista társadalommá való átalakítása céljából. A proletariátusnak érdeke a forradalom békés keresztülvitele, mert ez az út csökkenti az áldozatok számát, és lehetővé teszi a termelőerők pusztulásának elkerülését, ami a polgárháborúban elkerülhetetlen. Sem Szovjet-Oroszországban az 1918—1920-as, sem Kínában az 1946—1949-es polgárháborút nem a munkásosztály és nem is a parasztság robbantotta ki, hanem a tőkések és a földbirtokosok. A munkásosztály a fegyveres harc eszközét nem a maga jószántából alkalmazza, hanem ez a kizsákmányoló osztályok ellenállásának fokától függ, mert a kizsákmányolok nyúlnak először fegyverhez. Mivel a magukat túlélt osztályok nem mondanak le önként hatalmukról, uralmuk megdöntésére erőszakos úton kerül sor. A marxizmus—leninizmus klasszikusai, amikor leszögezték ezt az általános tételt, nem zárták ki azt a lehetőséget, hogy némely országban a hatalom békés úton kerül majd a munkásosztály kezébe.
… a hatalom sokféle formában mehet át a munkásosztály kezébe, valamint a különböző országokban kialakult konkrét történelmi feltételek különbözőségéből fakad a proletárdiktatúra formáinak sokfélesége is. Lenin ezt írta: „A polgári államformák rendkívül változatosak, de lényegük egy: mindezek az államok így vagy amúgy, de végeredményben feltétlenül burzsoá diktatúrák. Az átmenet a kapitalizmusból a kommunizmusba természetesen okvetlenül létrehozza a politikai formák óriási gazdagságát és változatosságát, de a lényeg emellett elkerülhetetlenül ugyanegy lesz: a proletariátus diktatúrája,”
… A történelemben ismeretesek a proletariátus diktatúrájának olyan formái, mint az 1871. évi párizsi kommün, az orosz munkásosztály tapasztalataiból született és 1917-ben gyökeret vert szovjetek, továbbá a népi demokratikus köztársaságok. A szocializmushoz vezető parlamenti út felhasználása elvezethet a proletárdiktatúra új formáihoz, amelyekben a forradalmi harc folyamán átalakult parlament a nép többségének akaratát kifejező intézménnyé válik.”
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
