Levél a Bolgár K. P. Központi Bizottságához
(idézet: Georgi Dimitrov – Egységfront, népfront, szocializmus)
[1924. január 12.]
Előző leveleinkben, amelyeket már bizonyára megkaptatok, szerepel válaszunk a január 2-i leveletekben feltett kérdésekre.
Most, miután az államvédelmi törvényt megszavazták, és teljesen világos, hogy a kommunista párt mint forradalmi párt semmilyen körülmények között és semmiféle formában nem létezhet legálisan, egy legális párt megalakításának kérdése egyre inkább előtérbe kerül. Megalakításához feltétlenül hozzá kell fognunk. E tekintetben az egész Központi Bizottságnak egyet kellene értenie. Már nem az a kérdés, vajon megalakuljon-e és mikor alakuljon meg a legális párt, hanem az, mit kell tennünk, hogy a legális párt, amely megalakul, proletár osztálypárt legyen, határozott és világos proletár ideológiával és programmal, a mi biztos vezetésünkkel. Olyan párt legyen, amely betartja a törvényes formákat és alkalmazkodik az újonnan kialakult helyzethez, valóban tömörítse a dolgozó tömegek tevékeny részét, folytassa a munkások és parasztok egységfrontjának kialakítását és szervezését mind a saját soraiban, mind a dolgozók más szervezeteiben, és vezesse harcba a tömegeket a jelenlegi bitorló rendszer megdöntéséért, a munkás-paraszt hatalom megteremtéséért.
Voltaképpen most ez a legfontosabb pártprobléma, amit meg kell oldanunk.
És itt két körülményre kell a legkomolyabban figyelni.
Először: legális pártunknak nem az lesz a célja, hogy a proletáriátus és a kispolgári tömegek közös pártjaként lépjen fel, és teljesen kiszorítsa a Földművesszövetséget és más kispolgári pártokat és szervezeteket. Egy ilyen közös pártnak a gondolatát határozottan el kell vetni. Legális pártunk nevétől függetlenül proletárpárt lesz, amely egyesíti a proletariátuson kívül még a dolgozóknak azt a tevékeny részét is, amely kész követni a proletariátust osztályharcában.
A munka egységfrontja nem jelenti egy egységes párt megteremtését az összes dolgozók számára, mivel egy ilyen párt csupán egy (…)* – Itt a szöveg olvashatatlan. – A bolgár szerk. megjegyzése.* és tevékenységre képtelen kispolgári párt lenne.
Másodszor: a megsemmisítésére hozott minden törvény ellenére a Bolgár Kommunista Párt gyakorlatilag továbbra is létezik. Újjászervezték vállalati sejtjeit és helyi szervezeteit, megtisztították az idegen elemektől, és belső vezető tényező a legális pártban, magasra emeli a kommunizmus zászlaját, kijelöli és megvilágítja a nagy célokat a tömegek harcában, előkészíti és vezeti a burzsoá-fasiszta diktatúra megdöntéséért és a munkás-paraszt kormány megteremtéséért vívott harcot.
A tömegeknek tudniuk kell, hogy a legális párt megalakulása nem semmisíti meg a kommunista pártot, sőt ennek szerepe és jelentősége még inkább növekszik.
E cél érdekében a kommunista párt a saját lapja által, valamint röplapok és brosúrák állandó terjesztésével és minden lehető úton és módon állandó kapcsolatban marad a tömegekkel, és szüntelenül emlékezteti őket létezésére.
A feladat természetesen nagyon nehéz, de feltétlenül gyorsan és helyesen kell megoldani, és meg vagyunk győződve róla, hogy a Központi Bizottság a kommunizmushoz hű elvtársak segítségével sikeresen meg is oldja.
Ami pedig a „Rabotnicseszki Vesztnik”-et illeti, az itt jelenik meg, legalább február közepéig. Az itteni utolsó megjelenéséről időben értesítést küldünk. Addig a Központi Bizottságnak az újság számára, mint saját lapjába, anyagokat kell küldenie.
Még nem kaptuk meg a Központi Bizottság téziseit. Mindennap várjuk. Ha sajnálatos módon még nem küldtétek volna el, úgy siessetek!
Georgi Dimitrov: Izbrani proizvedenija.
3. köt. 139-142. old.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!