Tákolmányt sértene, ha Döbrögiék a vajdafanok mozgósításra használnák az állami milliárdokból finanszírozott konzultációt

(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

6

Feladataink

Az önkritika most szükségesebb, mint valaha. Pártunk nagy feladatokat vállalt, melyeket csak úgy oldhatunk meg, ha tisztán látjuk és kiküszöböljük hibáinkat. A Rajk-per nemcsak egy sor hibánkra mutatott rá, de feltárta az ellenség aljas terveit. Azok a jegyzékek, melyeket az imperialista országoktól kapunk, a Tito-banda állandó provokációi, figyelmeztetnek bennünket, hogy résen kell lennünk, hogy Pártunkat erősíteni kell, hogy le kell vetkeznünk hiányosságainkat. Ez teszi önkritikánkat időszerűvé.

„Késlekedni e tekintetben annyit jelent — mondotta a hibáik feltárásáról szólva Sztálin elvtárs — mint megkönnyíteni ellenségeink dolgát, elmélyíteni hibáinkat és gyengéinket. De mindezt lehetetlen megtenni az önkritika kifejlesztése, az önkritika fokozása nélkül, anélkül, hogy a munkásosztály és a parasztság milliós tömegeit be ne vonnók gyengéink, hibáink feltárásába és felszámolásába.”*** U. o. 34. old.*

Nekünk most erősíteni kell Pártunkban az önkritikát, a demokráciát, hogy ezzel újra mélyebbre eresszük gyökereinket a tömegekbe és megszüntessük a tömegektől való elszigetelődés veszélyét.

Ezért javasoljuk a Központi Vezetőségnek, hogy ez év március 15-től június 1-ig terjedő időben válasszuk újra az összes pártszervezeteink vezetőségét, az alapszervezetektől kezdve a nagybudapesti vezetőségig bezárólag. A küldöttértekezletek a vezető pártszerveket titkos szavazással választják meg.

A választásokon arról kell gondoskodni, hogy friss vér kerüljön a vezetőségekbe, hogy leváltsuk a meg nem felelőket és az utolsó esztendőkben a pártmunkában, a termelésben kitűnt dolgozókat, nőket, ifjakat, műszaki értelmiségieket, jó új erőket ültessünk helyükbe. Ezeken a választásokon a régi vezetőség tartson beszámolót eddig végzett munkájáról és gyakoroljon önkritikát. A tagság pedig tárja fel és bírálja meg a hibákat. Használjuk fel a választást olyan ellenőrzésre, „amikor a tömegek, a vezetettek ellenőrzik a vezetőket, mutatnak rá hibáikra és jelölik ki hibáik kijavításának útját”, mint Sztálin mondotta.

A kritika nem kampány, hanem az önkritikával együtt mindenkor alkalmazni kell. A kritika, amit gyakorolunk, legyen építő, ne legyen sekélyes, kicsinyes, ne könnyítse meg az ellenség munkáját, hanem erősítse a Pártot, fokozza a Párt befolyását és vonzóerejét.

„A pártbeli tömegek — mondotta Sztálin elvtárs — ellenőrzik vezetőiket a pártaktívákon, a konferenciákon, a kongresszusokon úgy, hogy ezeket vagy azokat a vezető elvtársakat megválasztják, vagy nem választják meg a vezető szervekbe.”* Sztálin: A kritikáról és önkritikáról. Id. kiad. 55. old.*

Ez a választás tehát szervesen összefügg az önelégültség, a diktálás, a szerénytelenség, a bürokrácia, a hibák elleni harccal. Különösen a bürokratikus elemek ellen kell felvenni a küzdelmet. Sztálin elvtárs a bürokratizmusban látta a szocialista fejlődésnek egyik legnagyobb akadályát.

„A bürokratikus elemekről van szó — mondotta Sztálin elvtárs — akik úgy félnek a tömegek bírálatától, a tömegek ellenőrzésétől, mint a tűztől, s akik akadályozzák az önkritika kibontakozását, gátolnak bennünket abban, hogy megszabaduljunk gyengéinktől, hibáinktól … A bürokratizmusban a szervezeteinkre gyakorolt burzsoá befolyás nyilvánul meg.”** U. o. 34—35. old.*

A vezetőség újjáválasztásán elsősorban ennek a bürokratizmusnak a kiküszöbölésére törekszünk. Ha vezetőségeink választását jól végrehajtjuk, feltétlenül megerősödik a Párt és Pártunk kapcsolata a tömegekkel. Nőni fog az éberség, melyet elaltatott az önelégültség.

Fokozni kell azt az ősszel lendületbejött fejlődést, hogy Pártunk politikai tennivalóit mindenütt szervesen össze tudja kapcsolni a gazdasági feladatok megoldásával. Fokozni kell Pártunkban annak tudatát, hogy népi demokráciánk életének minden területéért, elsősorban gazdasági területéért is, mi vagyunk felelősek és hogy a jó kommunista politikai munkát a jó gazdasági eredmények igazolják.

Erezze magát minden kommunista vezető felelősnek azért a gazdasági területért, amelyet reábíztak és gondoskodjon róla, hogy ezen a területen a legjobb eredményeket érje el.

Járjon elől minden kommunista a munkaverseny minden ágában, az újítómozgalomban, a brigádmozgalomban és gondoskodjon róla, hogy az ötéves tervet pontosan, részleteiben is végrehajtsuk. Támogassa azt a munkaversenyt, amely április 4-ével, hazánk felszabadításának ötéves évfordulójával kapcsolatban folyik. Ez a munkaverseny lendítse tovább azt a hatalmas kezdeményezést, mellyel a magyar dolgozó nép Sztálin elvtárs születésnapját ünnepelte. A felszabadulás ötéves évfordulójára a magyar dolgozó nép szocialista munkájának győzelmével fejezze ki háláját felszabadítónk, a nagy Szovjetunió és vezetője, a bölcs Sztálin iránt.

A munka frontján külön figyelmet kell szentelnünk azokra a területekre, ahol a Párt gyenge, mint például az építőmunkásoknál, ötéves tervünk befektetéseinek 40 százaléka esik az építkezésekre és gondoskodni kell róla, hogy ebben a döntő szektorban is megvalósíthassuk tervkitűzéseinket.

Keményebb követeléseket kell felállítani Pártunk politikai vonalának végrehajtásával szemben. Gondoskodni kell róla, hogy pártfunkcionáriusaink egyéni magatartásukkal is segítsék a Párt harcát a klerikális reakció és annak ideológiai befolyása ellen. A termelőszövetkezetek elterjedésével gyakran találkozunk olyan jelenséggel, hogy a faluban szervezeteink vezetői a termelőszövetkezeti csoportokat nem támogatják, sőt akárhányszor gátolják, vagy éppen ellenségesen viszonyulnak hozzá.

A termelőszövetkezeti csoportokba való belépés természeteden a jövőben is önkéntes. Önkéntes a kommunistákra vonatkozólag is: csak az a kommunista falusi titkár vagy DÉFOSz-elnök lépjen be, aki a termelőszövetkezetek helyességéről meg van győződve. Ennyiben nem változott a helyzet. De minden elvtársunktól megköveteljük, csakúgy mint az állami szervektől, hogy a szocializmus építését a falun — melyet a szövetkezeti termelőcsoportok képviselnek — semmi körülmények között ne gátolják, hanem támogassák.

Tovább kell erősítenünk az ideológiai frontot Pártunk elméleti színvonalának emelésével. Meg kell javítanunk nemcsak a pártoktatás minőségét, de fokozottabb figyelmet kell fordítanunk a középiskolák és az egyetemek világnézeti oktatására. Külön fel kell venni a harcot azokkal a tendenciákkal szemben, melyek az egyetemen és a főiskolán a proletárszármazású diákokra fokozottabb terheket raknak és ezzel megnehezítik tanulásukat.

Az ifjúság körében megértek a dolgozó fiatalok minden rétegét egységesen összefogó szervezet létesítésének előfeltételei. Az ifjak megértették, hogy eljött az ideje, hogy nálunk is meg kell teremteni azt az egységes szervezetet, mely a Szovjetunió Komszomoljához hasonlóan elősegíti az ifjúság szocialista nevelését és Pártunk utánpótlását az ifjúság köréből. Mi örömmel üdvözöljük ezt a fejlődést és teljes erővel támogatjuk. Az ilyen hatalmas, az egész ifjúságot átfogó szövetség egyik ellenszere lesz annak a helytelen tendenciának, mely eddig Pártunkon belül háttérbe szorította az ifjú dolgozókat.

Gondoskodni kell a népköztársasági alkotmányunkban lefektetett alapelvek megvalósításáról. Ennek megfelelően irányt kell venni arra, hogy lehetőleg az idén létrehozzuk a falu, város, járás és megye tanácsait, melyeket alkotmányunk megkövetel és amelyek a dolgozó tömegekkel elmélyítve a kapcsolatot, tovább erősítik demokráciánkat.

Végül három területen kell fokoznunk Pártunk politikai működését. Az egyik a munkásegység védelme. Az imperialisták mindent megkísérelnek, hogy a kapitalista országokban megbontsák a kommunisták vezette munkásegységet. Nálunk, ahol ezt az egységet sikerült létrehozni, el van terjedve az a vélemény, hogy számunkra ez a kérdés elintéződött, mi a munkásegységért vívott küzdelemben már csak nézők vagyunk. Ez a nézet helytelen. Itthon és nemzetközileg száz formában küzdhetünk a munkásegységért. Nemcsak olyan tömegszervezetekben, mint a szakszervezetek nemzetközi organizációi, hanem minden téren, minden tőlünk telhető legnagyobb segítséget és bátorítást kell nyújtanunk a kapitalista országokban is azoknak, akik a munkásegységet védik.

Erősítenünk kell a proletárnemzetköziség tudatát, erősítenünk kell azáltal, hogy élesen szembeszállunk a magyar sovinizmus és nacionalizmus minden megnyilvánulásával. Ne szűnjünk meg hangsúlyozni, hogy saját erőfeszítéseink mellett sikereink és eredményeink kiindulópontja és alapja a hatalmas Szovjetunió felszabadító szerepe és állandó támogatása, hogy jövőnk és további virágzásunk biztosítéka a proletárinternacionalizmus, az a szocializmust építő demokratikus front, mely a nyugati imperialistákkal szemben megvéd bennünket. Ennek a proletárnemzetköziségnek szellemében az eddigieknél fokozottabban kell tanulmányozni és a magyar viszonyokra alkalmazni a Szovjetunió és a népi demokráciák tapasztalatait és eredményeit. Különösen fel kell használni elsősorban a Szovjetunió Bolsevik Pártjának tapasztalatait pártépítésünk terén. Ebben a tekintetben még a kezdet kezdetén vagyunk és alaposan lemaradtunk. Most az a feladatunk, hogy ezt a lemaradást kiküszöböljük.

Fokozni kell a béke védelméért folyó küzdelmünket is. E téren gyakran találkozunk olyan téves felfogással, hogy nálunk, ahol az imperialisták szervezett erői már vereséget szenvedtek, a béke védelme tulajdonképpen lényegében állami feladat és főleg honvédségünk megerősítésében nyer kifejezést. Ez a nézet azt vallja, hogy a béke megvédésére irányuló harcot elsősorban azoknak a progresszív erőknek kell megvívniok, amelyek az imperialista államokban küzdenek s mi ezen a téren is bizonyos fokig csak nézők vagyunk.

Mind a két vélemény helytelen. A régi rend hívei nálunk is változatlanul egy harmadik világháborúban reménykednek és ezért szívósan és lankadatlanul támogatják a nyugati imperialistákat, terjesztik a háborús pánikkeltés álhíreit és mint kémek, szabotálók, cselekvően is résztvesznek ebben a küzdelemben. Ennélfogva itthon is szakadatlanul küzdeni kell ezek ellen az erők ellen és éberen kell tartani azt a szellemet, amely el van szánva minden eszközzel küldeni a békéért. Ez az a terület, ahol egy emberként magunk mögött tudjuk az egész magyar dolgozó népet. Ha az ellenség meggyőződik róla, hogy a magyar nép elszántan és egyhangúlag száll szembe a háborús uszítókkal, ez magábanvéve hatalmas politikai tényező, új erő forrása, melyből a kapitalista országok, sőt a népi demokráciák béketábora is meríthet.

Az elmúlt tizenöt hónap alatt kétszer volt alkalma a magyar dolgozó népnek, hogy a világ haladó erőinek nemzetközi fóruma előtt kinyilvánítsa békeakaratát: 1948 decemberében a Demokratikus Nők Világkongresszusán és az elmúlt évben a Világifjúsági Találkozón. Az az egység és lelkesedés, melyet ez alkalmakkor a magyar dolgozó nép tanúsított, rendkívül mély benyomást gyakorolt világszerte, a népi demokráciák dolgozóira csakúgy, mint a kapitalista államok békéért küzdőinek táborára. Ez a benyomás például a Világifjúsági Találkozóval kapcsolatban annyira nyugtalanította az imperialistákat, hogy egyik vezető lapjuk, a londoni „Times” felvetette a kérdést: mit lehet csinálni a jövőben az ilyen hatásos és az angolszász világra is benyomást keltő békemegnyilvánulások meggátlására? Mi örülünk, hogy a béke ügyének ilyen komoly szolgálatokat tudunk tenni és rajta leszünk, hogy az a szellem, melynek megnyilvánulása barátra és ellenségre egyaránt mélyen hatott, tovább erősítse és fűtse dolgozó népünk harckészségét a béke megvédésére.

Mi kendőzés és szépítés nélkül rámutattunk Pártunk hibáira, rámutattunk nemcsak azért, mert tudjuk, hogy egységes, fejlődő és szilárd szervezetnek megfelelő munkával gyorsan kiküszöbölhető bajairól van szó. Rámutattunk azért is, mert tudjuk, hogy a hibák kiküszöbölését meggyorsítja és megkönnyíti, ha bolsevista önkritikával magunk mutatunk rá. Ezeknek a bajoknak a felfedése magábanvéve már félgyógyulás, már félsegítés. Mi eddig sem féltünk a bajok feltárásától és ki fogjuk őket küszöbölni, mint ahogy ezt azelőtt is megtettük.

Igyekezni fogunk ezt a munkát gyorsan és alaposan elvégezni, mert azt akarjuk, hogy az előttünk álló nagy feladatokat, mint az elmúlt öt esztendő folyamán, a jövőben is sikerrel, eredményesen oldjuk meg. A béketábor, a szocializmust építő haladó országok táborának ereje, gyorsan nő és e növekvéssel jelentkező új feladatok megoldását követeli tőlünk is a történelem. Mi azt akarjuk, hogy a feladatoknak ránk eső részét becsülettel és eredménnyel elvégezzük úgy, ahogy ezt joggal elvárja tőlünk dolgozó népünk, a haladó világ, a hatalmas Szovjetunió és nagy vezérünk, a bölcs, a szeretett Sztálin!

(Beszámoló és zárszó a Központi Vezetőség 1950 február 10-i ülésén.)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

5

Pártunk helyzete

1945-ben vagy 1946-ban, amikor Pártunk alighogy kikerült a föld alól, amikor a kádereket nem ismertük és amikor az ellenséggel folytatott harc rákényszerített bennünket arra, hogy egyik napról a másikra éljünk, még menthető volt ez a fluktuáció. Amikor a harc eldőlt és az államgépezetbe, a hadseregbe, a gazdasági életbe fokozottan kellett megbízható elvtársakat küldeni, még mindig érthető volt, ha egyik munkakörből gyakran vittük át másik helyre az elvtársakat.

Ideje azonban, hogy most már itt is rendet teremtsünk, mert a fluktuáció kezd olyan méreteket ölteni pártszervezeteinkben — és hozzátehetem — népi demokráciánk minden területén, hogy folytatása rendkívül komoly veszélyt jelent. Szabadjon itt is mindenekelőtt néhány példát hozni:

Megyei bizottságaink osztályvezetői közül egyetlen egy van helyén 1945 óta. A megyei bizottságok politikai munkatársai között egyetlen egy sincs, aki 1945 óta van a helyén. Egyetlen egy járási titkárunk nincs már, aki 1945-ben dolgozott volna. A MINSz-nek például csak egyetlen olyan munkatársa van, aki 1945-ben is az ifjaknál volt és csak kettő olyan, aki 1946-ban is ott dolgozott. A szakszervezetekben, például a textileseknél, egyetlen olyan politikai munkatárs nincs, aki 1945-ben is ott dolgozott volna.

Hogy milyen a fluktuáció, arra vonatkozólag jellemző, hogy például Baja városának párttitkári funkciója tavaly július óta négyszer cserélt gazdát. Bácsalmáson négy hónap alatt négyszer változott a párttitkár személye. A Salgótarjáni Acélgyárban egy év alatt ugyancsak négy párttitkár volt. A Diósgyőri Új-gyárban is tavaly háromszor változott a titkár személye.

A nagybudapesti gyárakban néha még rosszabb a helyzet. Az Angyalföldön, a Fogaskerékgyár üzemi pártszervezetében egy év alatt 6 titkár, 3 propagandista és 4 káderes változott. Az Elzett-gyár üzemi pártszervezetében egy év alatt 4 titkár volt. A Láng-gyárban ugyancsak 4 titkár volt.

Hogy milyen a kapkodás, erre vonatkozólag egy-két példa. Győrfi Károly elvtárs 1949-ben a következő funkciókban volt: járási bizottsági tag, majd Biharkeresztesen járási titkár, utána mezőgazdasági osztályvezető a megyebizottságban. Utána leváltották és ugyanennek az osztálynak politikai munkatársa lett. Később ismét előterjesztették mezőgazdasági osztályvezetőnek, de mielőtt a kérdés elintézést nyert volna, elküldték egyéves pártiskolára. Járai Gézáné elvtársnőt 1949 őszén egy textilüzem vállalatvezetőjévé nevezték ki, mikor 3 hónapig ott volt, kinevezték az ipari központ vezérigazgatójának. Még át sem tudta venni munkakörét, mikor innen elvitték és a könnyűipari minisztérium pamut-kender-len főosztályának lett a vezetője.

Ezek a példák, melyeket szándékosan választottam, nemcsak a Párt, hanem a gazdasági élet területéről is, mutatják, hogy milyen helytelenül gazdálkodunk kádereinkkel. Azzal, hogy egyik beosztásból a másikba rángatjuk őket, eleve lehetetlenné tesszük, hogy bedolgozzák magukat munkakörükbe és így magunknak sincs módunk arra, hogy alaposan megismerjük őket. Amellett tudvalevő, hogy minden új vezetőnek időre van szüksége, amíg bedolgozza magát. Ez alatt az idő alatt elkerülhetetlen, hogy a vezető tapasztalatlansága és helyi ismereteinek hiánya miatt lazulás ne álljon be. Az ellenség ezt a lazulást természetesen örömmel használja fel.

A múlt év nyaráig a mi káderosztályunk vezetője az ellenség ügynöke volt és semmi kétség, hogy a fluktuációt szándékosan segítette elő, mert megértette, hogy ez milyen károkat okoz Pártunknak és az egész demokráciának. Azóta azonban a helyzet ezen a téren alig javult. Kádermunkánk még az elemi regisztrálásnál tart, nem tudja számba venni, támogatni és figyelni a felnövő új erőket. Legfőbb ideje, hogy itt is gátat szabjunk a kapkodásnak, a tervszerűtlen munkának.

Pártunk győzelmének és dolgozó népünknek a szocializmus felé fordulása következtében ugrásszerűen megnőtt a tanulás vágya. Ezt az egészséges fordulatot mi magunk is serkentettük azzal, hogy tagságunk elméleti színvonalának gyors emelését követeltük. Ezen a téren igen jelentős sikereket értünk el, az alsó- és középkádereink jelentékeny része egészségesen és gyorsan fejlődik. Ugyanakkor azonban itt is történtek hibák.

A tömegek tanulnivágyására azzal feleltünk, hogy inkább a mennyiségre, mint a minőségre fektettük a súlyt. Az is előfordult, hogy szervezeteink az iskolák, a szemináriumok szervezésénél mechanikusan jártak el. Az önkéntes jelentkezés elvét nem tartották szem előtt, hanem gyakran küldtek iskolákra vagy szemináriumokra olyan elvtársakat, akik erre nem jelentkeztek. Az eredmény helyenként az oktatás színvonalának csökkenése és jelentékeny lemorzsolódása volt. Mi tavaly ősszel körülbelül 300 ezer tanulóval kezdtük a pártoktatást. Mikor azonban rájöttünk, hogy túlsokat markoltunk, akkor ezt a számot, nem minden zökkenő nélkül, 220 ezerre csökkentettük. Oktatásunk sikerét még mindig gátolja az a tény, hogy nagyon sok elvtársunk az oktatást a gyakorlati élettől és a Párt építésétől elszakítva nézi. Fel kell figyelnünk arra, hogy helyenként az oktatással — és általában a pártmunkával — kapcsolatban túlterhelésről panaszkodnak: Pártunkban rengeteg a fölösleges ülés, a fölösleges értekezlet. Az aktivisták agyon vannak terhelve s ugyanakkor jó, alkalmas nő- és ifjúkáderek munkábaállítását elhanyagolják.

Nem egyszer azt tapasztaltuk, hogy munkáskádereink, különösen ha magasabb funkcióba emeljük őket, nem szívesen tanulnak. Pártunk részéről helyes és célravezető volt az, hogy a hatalom megszerzése után, ahová csak lehetett, az ipari munkásság, a dolgozó parasztság legjobbjait küldtük. De feltétlenül szembe kell szállni a hibás nézettel, mely ezzel kapcsolatban néhol lábrakapott; hogy aki proletár, az már tulajdonképpen kész kommunista. Nem árt felidézni Lenin szavait, aki azt mondta:

„A proletariátus diktatúrájának talaján át kell nevelni magukat a proletárokat is, akik saját kispolgári előítéleteiktől nem egyszerre szabadulhatnak meg, nem csoda útján, nem a szűzanya parancsára, nem valami jelszó, határozat, rendelet parancsára, hanem csak a kispolgári tömegbefolyások ellen folytatott hosszú és fáradságos tömegharc útján.”* Lenin. Válogatott művek. Id. kiad. II. köt. 767. old.*

Ezt a lenini tanítást nekünk is meg kell szívlelnünk.

Szakadatlanul küzdenünk kell a nacionalizmus minden megnyilvánulásával szemben. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a Horthy-rendszer 25 esztendőn keresztül szívósan és nem sikertelenül igyekezett munkásosztályunkba is beoltani a sovinizmus, az antiszemitizmus és faji gőg legkülönbözőbb válfajait, előzőleg pedig egész nemzedékeket neveltek a magyar „faji felsőbbség” szellemében. A nacionalizmus mérge behatolt a dolgozó népbe. Értelmiségünk jelentékeny része is tele van faji előítéletekkel. Nyakló nélkül hajbókol a nyugat minden megnyilvánulása előtt s lekicsinyli a Szovjetunió eredményeit. Sikereink túlságos és kritikátlan aláhúzása, a szomszéd népi demokráciák és elsősorban a Szovjetunió sikereinek elhallgatása vagy figyelembe nem vétele, amivel még mindig találkozunk, a nacionalizmus kifinomodott, a mai viszonyokra alkalmazott egyik megjelenési formája, amely ellen harcolnunk kell, mielőtt nagyobb károkat okozna.

A szakszervezetekben, elmosódva és éles megnyilvánulások nélkül, de szindikalista tendenciák tapasztalhatók. Ez megnyilvánul abban is, hogy a szakszervezetek nagyon kelletlenül engedték át a szakszervezeti ifjúságot az egységes ifjúsági szervezetbe. Igyekeztek elhúzni és lényegében el is húzták azt, hogy a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége a gyárakban is szervezetet alakítson. E jelenségek ellen még nem tettünk semmit.

Rendkívül megnőtt például a szakszervezeti bürokrácia. Olyan fontos szakszervezetben mint az építőmunkásoké, feltűnően kevés a kommunista párttagok száma és ezen a helyzeten hosszú hónapok munkájával is alig tudunk javítani.

Végül szóvá kell tennem egy olyan veszélyt, amely nemcsak nálunk, de az összes népi demokráciákban jelentkezhet. A mi Pártunkban benne van a nagyipari proletariátus abszolút többsége. Semmi kétség, hogy még ezeknek a munkásoknak is egy jelentékeny része magával hozta és magával hordja azokat a kispolgári hagyományokat és előítéleteket, amelyekről Lenin mondta, hogy kiirtásuk a proletárdiktatúra egyik feladata. Vegyük hozzá, hogy pl. Nagybudapesten, Pártunk tagságában az ipari munkások száma 55 százalék. Ez annyit jelent, hogy Pártunk legfontosabb szervezetében a tagság 45 százaléka nem munkás, hanem értelmiségi, kispolgári, háztartásbeli stb. Ez módot nyújt az ellenségnek arra, hogy befolyását éreztesse a Pártra, különösen válságos helyzetekben, amikor a kispolgári rétegek ingadozni kezdenek és ingadozásukat a Pártra is átviszik.

A reakció veresége óta Pártunk lényegében monopolisztikus helyzetbe jutott. Aki törtető és karrierista, az igyekszik a Pártunkba bejutni, mert ez az uralkodó párt és természetesen igyekszik Pártunkba bejutni az ellenség is. Ez a Rajk-per egyik tanulsága. A Standard-gyár kémeit és szabotázsainak magyar résztvevőit az ellenség külön utasította, hogy lépjenek be Pártunkba. Hasonló jelenséggel lépten-nyomon találkozunk. Az ellenség az osztályharcot, amelyet nyílt politikai ütközetben elvesztett, most megkísérli a Párton belül is folytatni, mert ez biztosítja számára a legjobb fedezetet. Ezért az ilyen fiatal és ellenséges behatolások kivédésében még gyakorlatlan Pártnak mint a mienk, fokozott éberséggel kell küzdeni minden pártellenes megnyilatkozás, a Párt vonalától való minden elhajlás, minden pártszerűtlenség ellen.

Pártunk helyzetének taglalását azzal fejezem be, amivel kezdtem. A mi Pártunk egészséges és jól fejlődik. Az, hogy a meglevő hibákról ilyen nyíltan beszélünk, Pártunk erejének egyik jele. E téren is Követjük nagy tanítóink, Lenin és Sztálin útmutatásait. Lenin majdnem félszáz évvel ezelőtt megkövetelte már a Párttól „az önkritika munkáját és kíméletlen leleplezését saját hibáinak, melyek a munkásmozgalom növekedésével feltétlenül és elkerülhetetlenül előállanak”.

Sztálin elvtárs mondotta:

„Hadd tárja fel a Párt, hadd tárják fel a bolsevikok, hadd tárja fel országunk minden becsületes munkása és dolgozója munkánk fogyatékosságait, építésünk fogyatékosságait, hadd jelöljék meg fogyatékosságaink kiküszöbölésének útját, hogy munkánkban, építésünkben ne legyen tespedés, mocsár, rothadás, abból a célból, hogy egész munkánk, égész építésünk napról-napra javuljon és sikert sikerre halmozzon.”* Sztálin. A kritikáról és önkritikáról. (Pártépítés kiskönyvtára 1. sz.) Szikra 1950. 12. old.*

„A Pártot, az osztályt, a tömeget lehetetlen helyesen nevelni önkritika nélkül; a Párt, az osztály, a tömeg helyes nevelése nélkül pedig nincs bolsevizmus.”** U. o. 33. old.*

(Beszámoló és zárszó a Központi Vezetőség 1950 február 10-i ülésén.)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A következetesen objektív materializmus a tudományos módszer alapján megismert, érzékelt, az objektív valóságból nyert ismeretekből, a tudományos következtetésekből, a tapasztalatokból alkotja meg a magyarázatait, a világképét, aminek azonban mindenképpen meg kell egyeznie a valósággal, csak így lehet következetesen objektív tudományos világnézet!

A tudományos világnézet alapvetően materialista, mely szerint csak az anyag létezik, ami csak a természet törvényeinek engedelmeskedik, minden egyéb csak képzelgés, tudománytalan idealizmus. Minden ami bizonyíthatóan létezik az anyag, csak anyag, minden egyéb spekuláció tudománytalan idealizmus, a képzeletvilág.

A természetfeletti, a szellemvilág és az isten, az abszolút szellem, stb. a képzelet szülötte csupán, ami csak a következetesen objektív tudományos világnézetet elvető hiszékenyek képzelet világában található meg, ami nem a valóság tükröződése a tudatban, nem a valóságból származik. A materializmus tudományos világnézete szerint a természetfeletti szellemvilágnak a tudományos módszerrel vizsgálva az objektív valóságban nyoma sincs. A tudomány a természetfeletti szellemvilágot, az istent és semmilyen a világ feletti szellem valamit még nem fedezet fel, nyoma sincs ilyeneknek.

A tudomány ismeretei szerint az anyag mindörökké létezik, nem teremthető és nem semmisíthető meg. A tudomány szerint az objektíven létező világban az anyag megállíthatatlanul mindörökké mozgásban, változásban, az időben, a térben mindörökké létezik. A természetben kialakult formák (kivétel a gondolkodó anyag tevékenységének eredményei) a véletlen kölcsönhatásokban a materialista dialektika tudománya szerint a természet törvényeinek engedelmeskedve alakulnak ki, fejlődnek, változnak, minden egyéb csak képzelődés, bizonyítást nélkülöző tudománytalan idealizmus.

dialektika: általános filozófiai elmélet és módszer, amely modern, materialista formájában a dialektikus materializmus szerves része. A dialektika a „külső világ és az emberi gondolkodás mozgásának általános törvényeiről szóló tudomány” (Marx). – Filozófiai kislexikon

Materializmus: az egyedüli tudományos filozófiai irányzat, amely merőben ellentétes az idealizmussal. A filozófiai materializmus az anyag elsődlegességét és a szellemi, az eszmei másodlagosságot vallja, ami azt jelenti, hogy a világ örök és nem teremtett létező, mely térben és időben végtelen. A materializmus a tudatot az anyag termékének, a külvilág visszatükröződésének tekinti, s ezért a világ megismerhetőségét hirdeti. A filozófia történetében a materializmus általában a haladó társadalmi osztályok és rétegek világnézete volt, amennyiben azoknak állt érdekében a világ helyes visszatükrözése, az ember természet feletti uralmának fokozása. A tudományos eredmények általánosításával a materializmus elősegítette a tudományos módszerek tökéletesedését, ami kedvezően hatott vissza az emberi gyakorlatra, a termelőerők fejlődésére. – Marxista fogalomlexikon

SaLa világnézete

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A szolidaritás továbbra is a mi örökségünk – a szolidaritás a mi erőnk!

A szolidaritás továbbra is a mi erősségünk!