AZ „ŐRIZETES”!

Őrizetbe vették Mekkmestert

Szerda reggel őrizetbe vették Matolcsy Györgyöt, értesült a Telex.

Információnk szerint az egykori jegybankelnököt korán reggel vitték el a nyomozók a Központi Nyomozó Főügyészségre. Úgy tudjuk, hogy Matolcsy Györgyön kívül több más személyt, köztük Matolcsy Ádám cégeinek állandó ügyvédjét és a szintén Matolcsy Ádámhoz köthető míkonoszi villát hivatalosan tulajdonoló cég vezető tisztviselőjét is őrizetbe vették.

„Ügyfelemet jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével gyanúsítják” – mondta a Telexnek Bátki Pál, Matolcsy György jogi képviselője. Az ügyvéd hozzátette, hogy a gyanúsítotti kihallgatás még nem kezdődött el, erre várhatóan délelőtt sor kerül.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szerda reggel közleményt adott ki. Ebben azt írták, hogy a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt folyamatban lévő nyomozásban összehangolt nyomozási cselekményeket hajtanak végre. A MNB-ügyben a nyomozó főügyészség ügyészei jelenleg több helyszínen hajtanak végre eljárási cselekményeket.

Idén szeptemberben a Magyar Nemzeti Bank vezetése feljelentést tett hűtlen kezelés, hanyag kezelés, csalás és hivatali visszaélés gyanúja miatt öt tulajdonában álló ingatlan értékvesztésével összefüggésben. Nem sokkal később Varga Mihály jegybankelnök azt is bejelentette, hogy újabb 30 ezer oldalnyi dokumentumot adott át határidőre az MNB korábbi működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottságnak.

Október elején az MNB-ügy szálait felgöngyölíteni hivatott parlamenti vizsgálóbizottság több mint három órán keresztül hallgatta meg Kósa Lajost és Bánki Eriket. A bizottság korábban azt ígérte, munkája során megpróbálja azonosítani az MNB-ügy főszereplőit, és meghallgatásra idézi őket, ez a folyamat kezdődött el Kósa és Bánki meghallgatásával. A két exképviselő hasonló taktikát választott, azzal kezdték a meghallgatásukat, hogy nem értik, miért kell ott lenniük, és azzal folytatták, hogy semmilyen visszaélésre nem gyanakodtak korábban a jegybanki alapítványok körül. 2016-ban Bánki nyújtotta be azt a törvénymódosító javaslatot, ami arra szolgált, hogy a jövőben ne lehessen adatigényléssel kikérni a jegybanki alapítványok költéseit, Kósa pedig ekkoriban a Fidesz parlamenti frakcióvezetője volt. Kósa azt is elmondta, honnan származott az emlékezetes „elvesztette közpénz jellegét” kifejezés. A meghallgatásról ebben a cikkben és ebben a videóban számoltunk be.

Százmilliárdok tűntek el

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tavaly március közepén három olyan, összesen több mint hatszáz oldalas jelentést publikált, ami többé-kevésbé a jegybankhoz köthető: a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány (PADME) gazdálkodásáról; a Neumann János Egyetemért Alapítvány befektetéseiről; illetve magának az MNB-nek a működési szabályszerűségéről, köztük a székházfelújítás költségéről. Ezek közül az első, a PADME gazdálkodásáról szóló jelentés szólt a legnagyobbat, annak ellenére, hogy – ahogy arról a Telex műsorában is sok szó esett – a független sajtó munkájának köszönhetően már évek óta lehet tudni, hogy az MNB-alapítvány gazdálkodása problémás. Két nappal a hivatalos jelentés publikálása előtt, március 17-én számolt be arról a számvevőszék jelentéstervezetét megszerző Direkt36, hogy az ÁSZ súlyos hiányosságokat állapított meg, és hatalmas veszteséget okozó döntéseket azonosított a jegybank több százmilliárd forintnyi alapítványi vagyonának gazdálkodásával kapcsolatban. Arról, hogy az MNB-alapítványok vagyonából hogyan veszett el körülbelül 200 milliárd forint különböző ingatlanügyekkel, ebben a cikkünkben írtunk hosszabban, az MNB-ügy fejleményeit pedig itt követjük.

A szerteágazó ügy lényegét a Telex A nagy játszma című dokumentumfilmben is összefoglalta, ebben elmagyaráztuk, hogyan kerülhetett magánkörökhöz és éghetett el több százmilliárd forint közpénz. Ebben a videóban pedig azt foglaltuk össze, mi történt A nagy játszma megjelenése óta az MNB-ügyben.

(telex)

Már reagált is a vajdabanda Mekkmester őrizetbe vételére

Havasi Bertalan sajtófőnök szerint alapvető érdek, hogy az alapítványok ügyében minden kérdés tisztázódjon. A párt elvárja az ártatlanság vélelmét és a politikai nyomástól mentes hatósági munkát.

Ahogy azt mi is megírtuk, szerda reggel őrizetbe vették Matolcsy Györgyöt, miután a Központi Nyomozó Főügyészség összehangolt akcióba kezdett az úgynevezett MNB-ügyben.

A volt jegybankelnök jogi képviselője, Bátki Pál az MTI-nek és a Telexnek azt mondta, a volt jegybankelnököt gazdasági csalással, valamint hamis magánokirat felhasználásával gyanúsítják.

Az őrizetbe vétel hírére reagált az ellenzéki Fidesz is. Havasi Bertalan, a párt sajtófőnöke az MTI érdeklődésére azt írta: elvárják, hogy a hatóságok pártatlanul, politikai nyomás nélkül folytassák le az MNB alapítványai ügyében másfél évvel ezelőtt indult eljárást.

A sajtófőnök szerint alapvető érdek, hogy az alapítványok gazdálkodásával kapcsolatos minden kérdés tisztázódjon, a felelősséget pedig teljes körűen feltárják, mivel a törvények mindenkire egyformán vonatkoznak.

Havasi ugyanakkor hangsúlyozta, hogy mindenkit megillet az ártatlanság vélelme és a tisztességes eljáráshoz való jog.

Matolcsy György nemrég videóüzenetekben igyekezett hárítani a vádakat. „Hamis mesének” nevezte, hogy a jegybanki alapítványok vagyona eltűnt volna, mondván: a pénz ingatlanokban és befektetésekben megvan. Akkor azt mondta, hogy a vagyonért csak mandátuma végéig, 2025 márciusáig vállal felelősséget, egyúttal azt követelte, hogy a hatóságok ne csak a korábbi vezetést vizsgálják, hanem a jelenlegi menedzsmentet is, mert szerinte politikai lejáratás zajlik ellene.

Az ügyészségi eljárással párhuzamosan a parlamentben is vizsgálat indult. A Tisza-kormány hivatalba lépése után felállt egy vizsgálóbizottság, amely a 266 milliárd forintos alapítványi vagyon útját és a politikai felelősöket kutatja. A testület meghallgatta Kósa Lajost és Bánki Eriket is, akik korábban a jegybanki alapítványok költéseinek átláthatóságát érintő törvénymódosításban játszottak szerepet.

A volt jegybankelnök ellen mindeközben egy másik eljárás is zajlik. Az Erste Bank korábbi vezetésének állítólagos megzsarolása és hivatali visszaélés gyanúja miatt a nyomozók már korábban kihallgatták Matolcsyt, ám abban az ügyben szabadlábon védekezhet.                                                                                    (szmo)

Bal-Rad komm:JAVÍTSON MÁR KI VALAKI – engem, a balrad.hu adminját – HA ESTLEG TÉVEDNÉK!

Jómagam ugyanis ÚGY TUDOM, HOGY AZ ŐRIZETBE VÉTEL AZ NEM AZONOS A LETARTÓZTATÁSSAL!
HA PEDIG AZ én  ÉRTESÜLÉSEM  HELYES, AKKOR MEKKMESTERNEK SINCS (!!!) OKA AZ AGGODALOMRA!

NEKÜNK VISZONT – PÓRI MAGYAROKNAK! – VAN MIÉRT AGGÓDNUNK!

AZ IRIGYSÉG PEDIG NAGY ÚR!

Az oroszok állhatnak az iskolai bombafenyegetések mögött? – Megszólalt a nemzetbiztonsági szakértő

Több mint 70 magyar iskolát fenyegettek meg. Kis-Benedek József szerint orosz szál és október 23-a előtti zavarkeltés is állhat a háttérben.

iskola, Kisbenedek József

Bombafenyegetés miatt rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el keddre az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnáziumban, miután hétfőn több online szerkesztőség is olyan fenyegető e-mailt kapott, amely szerint az ország több mint 70 iskolájában robbanószerkezeteket helyeztek el.

Pósfai Gábor belügyminiszter a Facebookon közölte: az eddigi vizsgálatok alapján a fenyegetések alaptalannak bizonyultak, az eljárást pedig a Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja.

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő értékelte a történteket.

Jobb félni, mint megijedni

A szakértő szerint, bár nem kell pánikba esni, minden egyes fenyegetésre oda kell figyelni, és végig kell menni az összes nyomon. Utalt rá, hogy a fenyegető üzenet nemcsak magyar, hanem román, szerb, északír és skóciai iskolákat is érintett, ami a nyomok elfedését szolgálhatja.

„Az az igazság, hogy eddig semmit nem találtak. Nagyon sok iskolát átkutattak, kutyákat, műszereket használtak. Ennek ellenére minden egyes eseményt meg kell vizsgálni, fel kell venni a kapcsolatot a külföldi szolgálatokkal, az Europollal és az Interpol-lal” – hangsúlyozta Kis-Benedek József, hozzátéve, hogy a hazai társszervek – köztük az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat – együttműködésére van szükség.

A szakértő különbséget tett a néhány nappal korábbi, egy 17 éves fiatal által elkövetett egyedi iskolai fenyegetés és a mostani, tömeges akció között. Míg az előbbi gyermekcsínynek tűnt, a több mint 70 intézményt érintő levelezés már a terrorcselekmény kategóriájába tartozik, ahol maga a szándék és a fenyegetőzés is súlyosan büntetendő.

Orosz szál és nemzetbiztonsági kockázat

A műsorban felmerült, hogy a korábbi, 2024-es és 2025-ös tömeges fenyegetéseknél a látszólagos dzsihadista szál csak fedősztori volt a zavarkeltésre. Szöllősi Györgyi műsorvezető kérdésére, miszerint reális-e, hogy az október 23-i nemzeti ünnep előtt most is orosz akció áll a háttérben, a szakértő úgy fogalmazott:

„Nem vagyunk messze a zavarkeltéstől, úgy gondolom, ennek lehet alapja. Ha megnézzük, hogy a jelenlegi orosz-magyar kapcsolatok nincsenek a toppon, lehet, hogy valaki bekevert ebbe. Idegenzászlós művelet is lehet: az oroszok ebben profik, meg tudják csinálni.„

Kis-Benedek József szerint az ilyen akciók elsődleges célja a félelemkeltés és a figyelem elterelése az ünnepi megemlékezésekről, párhuzamot vonva a Nyugat-Európában jelenleg tapasztalható hasonló zavarkeltési kísérletekkel.

(atv)

Bal-Rad komm: CSAKIS AZOK A ‘ZÁTKOZOTT OROSZOK SZERVEZHETTÉK MEG EZT A ‘ZEGÉSZ FÉLELEMKELTŐ      AKCIJÓT!- MÉGPEDIG A HAMAROSAN A NYAKUNKRA ZÚDULÓ OKTÓBER 23.- I „ÜNNEPSÉGSOROZAT” MEGZAVARÁSA OKÁN!

(Merhogy ezek a ‘zoroszok ezek bármire képesek ám! Hiszen TUGGYUK MI AZT JÓL, HOGY IRIGYELNEK BENNÜNKET!)

AZ IRIGYSÉG PEDIG NAGY ÚR!

A MAI NAP! – október 21.- szerda van! Nagyon sok boldogságot, és szép napot kíván a balrad.hu

Ma már – a Gergely – naptár szerint – 2026  október 21. – ét írunk!

 

<< Október >>
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31
2026

És mindezek tetejébe ma már szerda van.

RÁÁSUL IMMÁRON az idei esztendő

294. napját tapossuk!
HÁT…-MIT MONDJAK? ALAPOSAN MEGVÁLTOZOTT AZ ÉN EGÉSZSÉGÜGYI HELYZETEM! – ÉS HÁT EZ A VÁLTOZÁS NEM MONDHATÓ RÁM NÉZVE ELŐNYÖSNEK- márminthogy a balrad. hu adminjaként jómagam MINDENKÉPPEN ÍGY ÉRTÉKELEM – DRÁGA FELEJIM! … Ám úgy fest a dolog, hogy ez is – mint annyi más az életben,- a „csalfa, hiú, vak remények” kategóriába sorolandó!
Egyszóval: (EL)rohan(T!!!) az idő! LEGALABBIS AZ ENYÉM BIZTOSAN, HISZEN AZ ÉN JELENLEGI TARTÓZKODÁSI HELYEM,- ISMÉT TÖRTEL – A CELÉDI KÓRHÁZ SEBÉSZETI OSZTÁLYÁN BEGYŰJTÖTT ÉLMÉNYEIM SZERINT A FENTEBBI MEGÁLLAPÍTÁS EGYÉRTELMŰ! EVÉGBŐL PEDIG ITT IS MEGTÖRTÉNT AZ ELSŐ NYILVÁNOS LÁZADÁSOM A RENDSZER ELLEN! AZ EREDMÉYE IS MEGLETT! AZ ELŐZETESEN CSAK EGYNAPOS KÓRHÁZI ELLÁTÁSBÓL LETT EGYHETES! Aztán…-a KÖVETKEZŐ – oktÓBER 5. -I – reggeli „nagyvizit” alkalmából tudatták velem: JÓVAL HOSSZABB LESZ AZ ÉN KÓRHÁZI KEZELÉSEM, MERTHOGY TALÁLTAK „MÉG VALAMILYEN PROBLÉMÁT”!
ÚGYHOGY – MEGLEHET – NEKEM  LEGALÁBBIS FÁJÓ SZÍVVEL, DE LASSAN ELJÖN AZ ÖNÖKTŐL – OLVASÓKTÓL – VALÓ VÉGLEGES ELKÖSZÖNÉS IDEJE!

AZ IDEI ESZTENDŐBŐL PEDIG MÁR CSAK 71 NAP VAN HÁTRA!

Mi pedig – pórmagyarok! – „élvezzük ki hát” az évből még hátralevő – 71 nap – minden pillanatát! Illetve és amennyit csak lehetséges a háborút – háborúra halmozó, és mindenkit aki csak ELLENT MERÉSZEL NEKI MONDANI, ELLENE INDÍTANDÓ HÁBORÚVAL FENYGETŐ Cakkosfülű Trump bohóc – akit pedig a MI EGYKORI (?!) TELJHATALMÚ Döbrögi VAJDÁNK

EGYENESEN A BÉKEPÁPA címmel ruházott fel, hatalmas rajongás közepett! – miatt! (Bááár…- MINTHA LASSAN – LASSAN AZÉRT KEZDENE ÉSZHEZ TÉRNI:

Legalábbis az ukrán kérdést illetően, ami valljuk meg – REMÉNYKELTŐ!) 

És hát kkor még itt lesexik ránk – magyarokra – a hatalmát SZÁNDÉKOSAN elbukó Döbrögi vajda BOSSZÚSZOMJA IS, EGY JÓ KIS POLGÁRHÁBORÚ KÉPÉBEN! AMI – ÚGY TŰNIK! – MÁR EL IS KEZDŐDÖTT! Hiszen Döbrögi az ő lefogása esetére FÉLMILLIÓ MAGYAR mozgósítását ígérő SZAKÁCS ISTVÁN névre hallgató influenzerének a július 11. – én megesett rendőrégi „ZAKLATÁSA” MIATT, az egyébiránt az ugyancsak július 11. napra a Sándor – palotához a „DEMOKÁCIA VÉDELMÉBEN” MEGHIRDETETT összejövetelen a Szakács MELLETTI KIÁLLÁS FONTOSSÁGÁRA történő megmozdulásra IS ÖSZÖKÉLTE HÍVEIT! A balrad.hu ÉRTESÜLÉSEI szerint pedig TETTEKRE KÉSZ ÁLLAPOTBAN VAN A „kegyelmi botrány” MÁSIK FŐSZEREPLŐJE, az eddig a „feledés JÓTÉKONY homályában” burkoltan tartott BUDAHÁZY GYÖRGY! (Akit pdig – NEM MELLÉKESEN – Tizenhét év fegyházra ítélte terrorcselekmény és más bűncselekmények miatt a döbrögista Fővárosi Törvényszék szerdán – számolt be az MTI. 2022 március 16. – án. 

Novák Katalin köztársasági elnök április végén, Ferenc pápa látogatása apropóján hozta meg sokat vitatott döntését arról, hogy „széles körben ad kegyelmet”. Köztük a Hunnia-perként ismertté vált ügyben jogerősen elítélteknek is, akiknél az államfő a börtönbüntetés felfüggesztéséről döntött. Ez azt jelentette, hogy szabadult a börtönből a korábban, márciusban jogerősen 6 év fegyházbüntetésre ítélt Budaházy György is. – olvasható a https://hvg.hu/itthon/20231106_Ujabb_lexet_irt_a_kormany_igy_Budahazy_is_hamarabb_halalhatna_meg_az_allamfoi_kegyelmet_a_haza_szolgalataban 2023.11.07. – i cikkében.)

Itthon: Újabb lexet írt a kormány, így Budaházy is hamarabb hálálhatná meg az államfői kegyelmet „a haza szolgálatában”

MEG AZ Ő KÖVETŐI                    

Úgyhogy KÖNNYEN ELŐFERDÜLHET, hogy EBBŐL az esztendőből 71 napnál kevesebbel kell ÖNÖKNEK  beérniük – MINT HÁTRALÉVŐ IDŐT!

Egyébiránt május 16.- án (szombaton) EGY OLYAN INFORMÁCIÓ JUTOTT A balrad.hu BIRTOKÁBA az EMLTETT TÉMAKÖRBEN, amelynek a közzétételét ALAPOSAN ÁT KELL GONDOLNI!
MÁRPEDIG AZ UTÓBBI NÉHÁNY HÉT TÖRTÉNÉSEINEK TÜKRÉBEN – pld. a július 12. – i estére ÖSSZERÖFFENTETT döbrögista „STOP ÖNKÉNY” ELNEVEZÉSŰ „RENDEZVÉNYEN” ALIG BURKOLTAN, DE KI IS LETT ADVA AZ UKÁZ: POLGÁRHÁBORÚRA FEL! (Ami JELENLEG MÉG „CSAK” A  „HIDEG SZAKASZÁBAN” TART!)  

-NAGYON ÚGY FEST A DOLOG! – HOGY EZT AZ INFÓT KÖZZÉ KELL TENNI! (A közzététel pedig  egy -augusztus 22 -én az itt, a balrad.hu hírblogon megjelent 

Döbrögi NAGY – NAGY MGELÉGEDETTSÉGÉRE: HURRRÁÁÁH! NYARALUNK!

hírrel vette kezdetét! – és egy sorozat formájában kerül ismertetésre!)

A „sorozat” pedig a minap el is indult, a https://balrad.hu/2026/09/23/ez-itt-valojaban-a-kesz-atveres-show-i-resz/
Egy kis videó – előzetes a témakörhöz:

DEEE… – SAJNÁLATTAL KELL MEGÁLLAPÍTANUNK A JÚLIUS 11. – i döbrögista „TÁKOLMÁNYFÉLTŐ” DEMONSTRÁCIÓRÓL SZÓLÓ munkáspárti videójelentés kapcsán

AZT A TÉNYT, MISZERINT A MUNKÁSPÁRT FIGYELMEN KÍVÜL HAGYVA AZ ÁPRILIS 12. – I VÁLASZTÁSOK EREDMÉNYÉT, SZEMMEL LÁTHATÓAN FÖLÜLT A „vajdavonatra”!

Avagy: ÉRTELMEZZE KI – KI  A SAJÁT SZÁJA-ÍZE SZERINT  A MUNKÁSPÁRT ELNÖKÉNEK SZAVAIT?!

Ráadásként: ma ünnepli a neve napját minden:

Orsolya + Celina, Cettina, Hilár, Hilárion, Hiláriusz, Ilárion, Kende, Klementina, Kolombina, Larion, Laurent, Orsi, Orsika, Szelina,  Ursula, Urszula, Viátor, Zelina, Zeline, Zelinke, Zselyke, Zsolt

névre keresztelt Nyájas Olvasónk.

VALAMENNYIÜKNEK BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁN A balrad.hu
Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket IS! Isten éltesse őket!

AZ ÜNNEPELTEKNEK ÉS A MAI JELES NAPRA A NYÁJAS OLVASÓINAK A balrad.hu AZ ALÁBBI ZENÉS  VIDEÓVAL IGYEKSZIK KEDVESKEDNI:

A SZÁM SZERZŐJE  ÉS ELŐADÓJA A STATUS QUO EGYÜTTES. AZ ÁLTALUK ELŐADOTT SZÁM CÍME PEDIG: „NÉZD EZT A GYUFASZÁLBÓL KÉSZÜLT EMBERKÉT”

 balrad.hu MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Amúgy pedig OKTÓBER 21.-én IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során a világban.

(Bár az is igaz, hogy EZEK Magyarisztán mai történéseihez képest SZINTE SEMMIK!)

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Mi volt? Milyen a volt? Kik születtek? Kik haltak meg? 

 

Itt bővebben:   https://hu.wikipedia.org/wiki/Okt%C3%B3ber_21.

A mai napra ránk rótt nemzeti és vallási ünnepek, emléknapok, világnapok, stb:

Népszokások

 És végül… – ha a balrad.hu NYÁJAS OLVASÓI között akad valaki, aki estleg arra kíváncsi, hogy milyen meteorológiai viszonyokra számíthat Magyarisztán terültén a mai napon – vagy esetleg hosszabb távon – hát nyugodtan kattintson erre az alábbi linkre:

https://www.met.hu/idojaras/elorejelzes/

Kérem, anyagilag támogass aa Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb sarkában látható  PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra felső felső Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter  2747 Törtel,  Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a  „Köszönjük” – rovatban tájékoztatjuk!  balrad.hu/koszonet

H a tetszik ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is TUDSZ SEGÍTENI!

Az amerikai és az európai embereknek egyaránt elegük van a vég nélküli háborúkból

David Gibbs* amerikai professzor előadása a Neutrality Studies csatornán

Európában ma rendkívül nehéz időket élünk.  A politikai elit teljesen elszakadt az emberektől, háborút akar Oroszország ellen, de támogatja az USA Irán elleni háborúját is.  Az ukrán háború érdekében a gazdasági megszorítások politikája mindennapos, és ez az életszínvonal drasztikus eséséhez vezetett, ami miatt ma több országban kinn vannak az emberek az utcákon (Franciaország, Olaszország, Belgium, Spanyolország), hogy kifejezzék elégedetlenségüket.

David Gibbs feljebb belinkelt előadása egy olyan Európába vezet vissza, ahol volt remény arra, hogy Európa hiteles, az USA-tól független utat járjon. Ugyan ma pont nem ezt teszi, de esetleg érdekes felidézni, hogy a mai helyzet hogy állt elő.

Gibbs a hallgatókat a 90-es évekbe viszi vissza, amikor befejeződött a hidegháború.  A Szovjetunió összeomlása után az USA elit kapkodva keresett új ellenségeket.  Gibbs maga is egyetemi oktató, és azt állítja, hogy az egyetemi berkek egész konferenciákat szenteltek ennek a kérdésnek.   Gibbs azt is nyíltan kimondja, hogy a hadi-ipari komplexum, a vezető szellemi műhelyek, és az egyetemek, mind a CIA befolyása alatt vannak.

Gibbs szerint a 90-es évek az emberiség számára nagy elszalasztott lehetőség is volt.  A Szovjetunió (Gorbacsov) a teljes atomarzenál leszerelését javasolta, de ezt az USA elutasította.  Az USA-ból lehetett volna egy normális ország a hadsereg méretét és szerepét tekintve, és az erőforrásokat lehetett volna más célokra használni.   De az USA nem ezt választotta, annak ellenére, hogy a népesség nagy része is ezt támogatta volna.

A visszautasításért általában az amerikai politika elit felelős.  Pl., az akkor honvédelmi államtitkár, Paul Wolfowitz, minden béke irányú törekvést elutasított, mert szerinte az USA-nak a Szovjetunió összeomlása után nyert hegemóniájára kell törekedni.

Gibbs szerint akkor még az a lehetőség is felmerült, hogy egy nap az USA Európával vagy Japánnal fog háborúzni, az előbbi ellen azért, mert akkor még független külpolitikát folytatott.  Wolfowitz később a Project for the New American Century (PNAC), neokonzervatív szellemi műhely, vezetője lesz, mely szervezet az USA külpolitikáját „izraelisítse”: a dominancia érdekében a gátlástalan erőszakot támogatja.

A politikához kellettek háborúk, de csak olyanok, amelyekből az USA biztosan győztesként kerül ki.  A Szovjetunió összeomlása után gyors egymásutánban az USA három aránylag gyors háborút vívott: egyet Panamában, egyet Irakban (első Öböl háború), és egyet Szomáliában (bár ezt békemisszióként szokták eufemizálni).  Ezeknek a háborúknak a valódi célja csupán az volt, hogy az USA közölje a világgal: ő az egyetlen nagyhatalom.  Gibbs azt is aláhúzza, hogy az Öböl-háborúk elsődleges célja is ez volt, nem az olaj, amit sokan említenek.

A Szovjetunió felbomlása után a NATO deklarált küldetése okafogyottá vált.  A neokonzervatívokat ez az új helyzet nagyon aggasztotta.  De nem csak őket, az USA fegyverlobbijának is jól jött, hogy a NATO ernyője alatt fegyvereket tudott eladni Nyugat Európának.  Gibbs elemzése szerint a Dél-Szláv háborúknak is az volt az egyik deklarált célja, hogy a NATO szerepét előtérbe tolják, a független európai politika rovására.

Ha a mai helyzetet elemezzük, fontos felidézni, hogy Európában, a 90-es évekig, sok független politikus volt, és abszolút nem volt egyértelmű, hogy amikor az USA valahol háborúzott, akkor abban a teljes európai elit támogatta.  Gibbs erre több példát hoz fel: Charles Degaulle-t, Olof Palmet, és Willy Brandtot.  A 90-es években sokan azt remélték, hogy a NATO feloszlik, és hogy Európa, mint független entitás lép fel a világpolitikában, hogy az USA agresszív politikáját is ellensúlyozza.

A 90-es évek elején, a Dél-Szláv háborúk kezdetén, Európa minden lehetőséget megragadott, hogy békét teremtsen.   Bosznia-Hercegovina kiválásakor nagy volt a veszélye egy polgárháború kirobbanásának.  Európa az ENSZ-szel együtt dolgozott a békéért, a küldöttséget José Cutileiro vezette.  Gibbs itt David Owent idézi.  Owen, aki egyébként NATO párti angol politikus volt, a memoárjában azt állította, hogy az amerikaiak minden európai erőfeszítést megtorpedóztak.  Európa több küldöttsége sikeresen tárgyalt a Bosznia-Hercegovinában élő mindhárom etnikai csoport vezetőségével, és a béke többször is karnyújtásnyira volt, de a megegyezéseket az USA meghiúsította.

A Dél-Szláv háborúnak egy későbbi fejezete volt a Koszovói háború.  Az európaiak a Rambouillet kastélyban próbáltak egy egyezményt tető alá hozni az albán többség, és  a szerb kisebbség között.   Az egyezség létrejöttét ott is az USA akadályozta meg.   A cél az volt, hogy Európa semmilyen szerepet ne kapjon a rendezésben, és hogy a nyilvánosságnak úgy tűnjön, hogy a NATO-ra szükség van. A Daytonban rendezett békekonferencián az európaiak már csak statisztákként voltak jelen.

Sajnos ezek után Európa feladta a független Európa projektet.  Az európai elit nagy része beadta a derekát és azóta nem keresi a lehetőséget, hogy kiálljon a kontinens érdekei mellett.

Az USA így sem volt elégedett, mert, ugyan Európa visszaszorult, viszont ettől még nem növekedett a fegyverlobbi bevétele.  A frissen alakult lobbi csoport, a PNAC a hadiköltségek és az amerikai globális befolyás drasztikus növelése mellett lobbizik.  A PNAC növelni akarta a Perzsa Öbölben található USA bázisok számát, de tudták, hogy a közvélemény ehhez negatívan viszonyul, ezért vártak a „Pearl Harbor pillanatra”.  A „Pearl Harbour pillanat” kifejezés egy olyan eseményre utal, amelynek sokkszerű hatása a közvélemény számára igazolná a háborúkat, valamint a hadikiadások további növelését.

A Pearl Harbor pillanat szeptember 11. volt.  Ezután jött a „terrorizmus elleni háború”.   De sem az USA külpolitikai elitnek, sem a fegyverlobbinak nem elég: az állítólagos „terroristák” nem használnak nehéz fegyvereket, nincs repülőgépanyahajójuk, vagy F16-osuk, így ellenük sem igazolt a nehéz fegyverekre költött büdzsé.

Ezért ellenség ma Oroszország és Kína.

És ez a helyzet komolyan magában hordozza az atomháború veszélyét.

Van-e kiút?

Gibbs azzal a gondolattal zárja előadását, hogy az embereknek, USA-ban és Európában egyaránt, elegük van a vég nélküli háborúkból.  A többség nem látja értelmét az elit háborús fétisei támogatásának, a vég nélküli gazdasági megszorításoknak, már csak azért sem, mert közben az életszínvonal egyre romlik.

  • David Gibbs az arizonai egyetem történelem tanára

A szöveget angolról magyarra fordította: Hetényi Balázs

forrás:

A MAI NAP! – október 20.- kedd van! Nagyon sok boldogságot, és szép napot kíván a balrad.hu

Ma már – a Gergely – naptár szerint – 2026  október 20. – át írunk!

 

<< Október >>
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31
2026

És mindezek tetejébe ma már kedd van.

RÁÁSUL IMMÁRON az idei esztendő

293. napját tapossuk!
HÁT…-MIT MONDJAK? ALAPOSAN MEGVÁLTOZOTT AZ ÉN EGÉSZSÉGÜGYI HELYZETEM! – ÉS HÁT EZ A VÁLTOZÁS NEM MONDHATÓ RÁM NÉZVE ELŐNYÖSNEK- márminthogy a balrad. hu adminjaként jómagam MINDENKÉPPEN ÍGY ÉRTÉKELEM – DRÁGA FELEJIM! … Ám úgy fest a dolog, hogy ez is – mint annyi más az életben,- a „csalfa, hiú, vak remények” kategóriába sorolandó!
Egyszóval: (EL)rohan(T!!!) az idő! LEGALABBIS AZ ENYÉM BIZTOSAN, HISZEN AZ ÉN JELENLEGI TARTÓZKODÁSI HELYEM,- ISMÉT TÖRTEL – A CELÉDI KÓRHÁZ SEBÉSZETI OSZTÁLYÁN BEGYŰJTÖTT ÉLMÉNYEIM SZERINT A FENTEBBI MEGÁLLAPÍTÁS EGYÉRTELMŰ! EVÉGBŐL PEDIG ITT IS MEGTÖRTÉNT AZ ELSŐ NYILVÁNOS LÁZADÁSOM A RENDSZER ELLEN! AZ EREDMÉYE IS MEGLETT! AZ ELŐZETESEN CSAK EGYNAPOS KÓRHÁZI ELLÁTÁSBÓL LETT EGYHETES! Aztán…-a KÖVETKEZŐ – oktÓBER 5. -I – reggeli „nagyvizit” alkalmából tudatták velem: JÓVAL HOSSZABB LESZ AZ ÉN KÓRHÁZI KEZELÉSEM, MERTHOGY TALÁLTAK „MÉG VALAMILYEN PROBLÉMÁT”!
ÚGYHOGY – MEGLEHET – NEKEM  LEGALÁBBIS FÁJÓ SZÍVVEL, DE LASSAN ELJÖN AZ ÖNÖKTŐL – OLVASÓKTÓL – VALÓ VÉGLEGES ELKÖSZÖNÉS IDEJE!

AZ IDEI ESZTENDŐBŐL PEDIG MÁR CSAK 72 NAP VAN HÁTRA!

Mi pedig – pórmagyarok! – „élvezzük ki hát” az évből még hátralevő – 72 nap – minden pillanatát! Illetve és amennyit csak lehetséges a háborút – háborúra halmozó, és mindenkit aki csak ELLENT MERÉSZEL NEKI MONDANI, ELLENE INDÍTANDÓ HÁBORÚVAL FENYGETŐ Cakkosfülű Trump bohóc – akit pedig a MI EGYKORI (?!) TELJHATALMÚ Döbrögi VAJDÁNK

EGYENESEN A BÉKEPÁPA címmel ruházott fel, hatalmas rajongás közepett! – miatt! (Bááár…- MINTHA LASSAN – LASSAN AZÉRT KEZDENE ÉSZHEZ TÉRNI:

Legalábbis az ukrán kérdést illetően, ami valljuk meg – REMÉNYKELTŐ!) 

És hát kkor még itt lesexik ránk – magyarokra – a hatalmát SZÁNDÉKOSAN elbukó Döbrögi vajda BOSSZÚSZOMJA IS, EGY JÓ KIS POLGÁRHÁBORÚ KÉPÉBEN! AMI – ÚGY TŰNIK! – MÁR EL IS KEZDŐDÖTT! Hiszen Döbrögi az ő lefogása esetére FÉLMILLIÓ MAGYAR mozgósítását ígérő SZAKÁCS ISTVÁN névre hallgató influenzerének a július 11. – én megesett rendőrégi „ZAKLATÁSA” MIATT, az egyébiránt az ugyancsak július 11. napra a Sándor – palotához a „DEMOKÁCIA VÉDELMÉBEN” MEGHIRDETETT összejövetelen a Szakács MELLETTI KIÁLLÁS FONTOSSÁGÁRA történő megmozdulásra IS ÖSZÖKÉLTE HÍVEIT! A balrad.hu ÉRTESÜLÉSEI szerint pedig TETTEKRE KÉSZ ÁLLAPOTBAN VAN A „kegyelmi botrány” MÁSIK FŐSZEREPLŐJE, az eddig a „feledés JÓTÉKONY homályában” burkoltan tartott BUDAHÁZY GYÖRGY! (Akit pdig – NEM MELLÉKESEN – Tizenhét év fegyházra ítélte terrorcselekmény és más bűncselekmények miatt a döbrögista Fővárosi Törvényszék szerdán – számolt be az MTI. 2022 március 16. – án. 

Novák Katalin köztársasági elnök április végén, Ferenc pápa látogatása apropóján hozta meg sokat vitatott döntését arról, hogy „széles körben ad kegyelmet”. Köztük a Hunnia-perként ismertté vált ügyben jogerősen elítélteknek is, akiknél az államfő a börtönbüntetés felfüggesztéséről döntött. Ez azt jelentette, hogy szabadult a börtönből a korábban, márciusban jogerősen 6 év fegyházbüntetésre ítélt Budaházy György is. – olvasható a https://hvg.hu/itthon/20231106_Ujabb_lexet_irt_a_kormany_igy_Budahazy_is_hamarabb_halalhatna_meg_az_allamfoi_kegyelmet_a_haza_szolgalataban 2023.11.07. – i cikkében.)

Itthon: Újabb lexet írt a kormány, így Budaházy is hamarabb hálálhatná meg az államfői kegyelmet „a haza szolgálatában”

MEG AZ Ő KÖVETŐI                    

Úgyhogy KÖNNYEN ELŐFERDÜLHET, hogy EBBŐL az esztendőből 72 napnál kevesebbel kell ÖNÖKNEK  beérniük – MINT HÁTRALÉVŐ IDŐT!

Egyébiránt május 16.- án (szombaton) EGY OLYAN INFORMÁCIÓ JUTOTT A balrad.hu BIRTOKÁBA az EMLTETT TÉMAKÖRBEN, amelynek a közzétételét ALAPOSAN ÁT KELL GONDOLNI!
MÁRPEDIG AZ UTÓBBI NÉHÁNY HÉT TÖRTÉNÉSEINEK TÜKRÉBEN – pld. a július 12. – i estére ÖSSZERÖFFENTETT döbrögista „STOP ÖNKÉNY” ELNEVEZÉSŰ „RENDEZVÉNYEN” ALIG BURKOLTAN, DE KI IS LETT ADVA AZ UKÁZ: POLGÁRHÁBORÚRA FEL! (Ami JELENLEG MÉG „CSAK” A  „HIDEG SZAKASZÁBAN” TART!)  

-NAGYON ÚGY FEST A DOLOG! – HOGY EZT AZ INFÓT KÖZZÉ KELL TENNI! (A közzététel pedig  egy -augusztus 22 -én az itt, a balrad.hu hírblogon megjelent 

Döbrögi NAGY – NAGY MGELÉGEDETTSÉGÉRE: HURRRÁÁÁH! NYARALUNK!

hírrel vette kezdetét! – és egy sorozat formájában kerül ismertetésre!)

A „sorozat” pedig a minap el is indult, a https://balrad.hu/2026/09/23/ez-itt-valojaban-a-kesz-atveres-show-i-resz/
Egy kis videó – előzetes a témakörhöz:

DEEE… – SAJNÁLATTAL KELL MEGÁLLAPÍTANUNK A JÚLIUS 11. – i döbrögista „TÁKOLMÁNYFÉLTŐ” DEMONSTRÁCIÓRÓL SZÓLÓ munkáspárti videójelentés kapcsán

AZT A TÉNYT, MISZERINT A MUNKÁSPÁRT FIGYELMEN KÍVÜL HAGYVA AZ ÁPRILIS 12. – I VÁLASZTÁSOK EREDMÉNYÉT, SZEMMEL LÁTHATÓAN FÖLÜLT A „vajdavonatra”!

Avagy: ÉRTELMEZZE KI – KI  A SAJÁT SZÁJA-ÍZE SZERINT  A MUNKÁSPÁRT ELNÖKÉNEK SZAVAIT?!

Ráadásként: ma ünnepli a neve napját minden:

Vendel + Artemon, Artúr, Aurélián, Cintia, Citta, Délia, Gyoma,  Hont, Irén, Iringó, Kleopátra, Saul, Szindi, Szintia, Vendelina,   Vitális

névre keresztelt Nyájas Olvasónk.

VALAMENNYIÜKNEK BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁN A balrad.hu
Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket IS! Isten éltesse őket!

AZ ÜNNEPELTEKNEK ÉS A MAI JELES NAPRA A NYÁJAS OLVASÓINAK A balrad.hu AZ ALÁBBI ZENÉS  VIDEÓVAL IGYEKSZIK KEDVESKEDNI:

A SZÁM SZERZŐJE  ÉS ELŐADÓJA A ZZ TOP EGYÜTTES. AZ ÁLTALUK ELŐADOTT SZÁM CÍME PEDIG: „ADD NEKEM AZ ÖSSZES SZERELMEDET”

 balrad.hu MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Amúgy pedig OKTÓBER 209.-án IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során a világban.

(Bár az is igaz, hogy EZEK Magyarisztán mai történéseihez képest SZINTE SEMMIK!)

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Mi volt? Milyen a volt? Kik születtek? Kik haltak meg? 

 

Itt bővebben:   https://hu.wikipedia.org/wiki/Okt%C3%B3ber_20.

A mai napra ránk rótt nemzeti és vallási ünnepek, emléknapok, világnapok, stb:

  • A légiforgalmi irányítók és a biztonságos repülés világnapja
  • Statisztikai világnap minden ötödik évben, először 2010-ben ünnepelték meg
  • A csontritkulás világnapja
  • Szent Vendel napja – Szent Vendel a jószágtartó gazdák, pásztorok, juhászok védőszentje
  • A szolgálat közben elhunyt mozdonyvezetők emléknapja
 És végül… – ha a balrad.hu NYÁJAS OLVASÓI között akad valaki, aki estleg arra kíváncsi, hogy milyen meteorológiai viszonyokra számíthat Magyarisztán terültén a mai napon – vagy esetleg hosszabb távon – hát nyugodtan kattintson erre az alábbi linkre:

https://www.met.hu/idojaras/elorejelzes/

Kérem, anyagilag támogass aa Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb sarkában látható  PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra felső felső Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter  2747 Törtel,  Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a  „Köszönjük” – rovatban tájékoztatjuk!  balrad.hu/koszonet

H a tetszik ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is TUDSZ SEGÍTENI!

ÚJABB LESÚJTÓ UNIÓS ADATOK ÉRKEZTEK

SOK MAGYARNAK NEM TELIK HÚSRA, OTTHONI INTERNETRE ÉS KIKAPCSOLÓDÁSRA

Szeptemberben írtunk arról, hogy az Eurostat adatai szerint 2025-ben a magyar családok voltak a legszegényebbek az Európai Unióban.

Most újabb adatok láttak napvilágot, és ezek sem festenek túl biztató képet a hazai helyzetről.

A szegénység nem csak abból látszik, ki mennyit keres, hanem abból is, mi mindenre nem jut már pénz. Az Eurostat azt is vizsgálta, hányan nem engedhetik meg maguknak például, hogy pihenjenek a szabad idejükben, rendszeresen húst vagy halat egyenek vagy internetet használjanak. Magyarország egyik listán sem szerepel előkelő helyen. Hírszemle.

Az Eurostat friss adatai szerint 2025-ben az uniós lakosság 12,1 százaléka nem engedhette meg magának, hogy rendszeresen részt vegyen valamilyen szabadidős tevékenységben, írja a Qubit.

És itt nem feltétlenül heti három pilatesórára vagy évi két külföldi nyaralásra kell gondolni. Hanem arra, hogy valakinek

arra sem futja, hogy a munka és a háztartás körüli teendők mellett időnként kikapcsolódjon, és olyasmivel foglalkozzon, amit egyszerűen csak élvez.

A Qubit szerint

Magyarország az öt legrosszabbul teljesítő uniós ország között végzett: a magyarok 15,8 százaléka nem engedhette meg magának a rendszeres szabadidős tevékenységeket.

A lista végén Görögország áll, ahol a lakosság 27,3 százaléka van hasonló helyzetben.

Mellőzniük kell a húst és a halat

Nem ez az egyetlen terület, ahol rosszul állunk. Az Eurostat azt is megvizsgálta, hányan engedhetik meg maguknak, hogy

minden második nap olyan ételt egyenek, amely húst, csirkét, halat vagy ezek vegetáriánus alternatíváját tartalmazza.

2025-ben az uniós lakosság 8,5 százaléka nem engedhette meg magának ezt. Cipruson mindössze 1,2 százalék volt ez az arány, Romániában 18,1 százalék,

Magyarországon pedig 15,1 százalék. Ezzel hazánk a harmadik legrosszabb helyen végzett az EU-ban.

Nem tudunk internet nélkül létezni – mégsem telik rá mindenkinek

A vizsgálat kitért arra is, hogyan alakul az egyes országokban azok aránya, akiknek van otthon internetük.

Az adatok szerint 2025-ben az uniós lakosság 2 százaléka nem tudott előfizetni otthoni internetre – részletezi a Qubit.

Pedig ma már az internet messze nem csak arra szolgál, hogy például filmeket és sorozatokat nézzünk rajta. Az interneten intézzük az ügyeinket, érjük el az orvosi leleteinket, dolgozunk és tanulunk, miközben a barátainkkal és az ismerőseinkkel is sokszor így tartjuk a kapcsolatot.

Finnországban mindössze 0,1 százalék azok aránya, akik anyagi okokból nem engedhetik meg maguknak az otthoni internetet. A szomszédos Romániában ez az arány 6,2 százalék, Magyarországon pedig 2,8 százalék.    (wmn.hu)

Bal-Rad komm:   „…az Eurostat adatai szerint 2025-ben a magyar családok voltak a legszegényebbek az Európai Unióban…”

MINDEZ PEDIG 36 ÉVVEL A RENDSZERVÁLTÁSNAK NEVEZETT BŰNCSELEKMÉNY ELKÖVETÉSE ÓTA!

 MINDEZ PEDIG ABBAN A MAGYARORSZÁGBAN, AMELYET A KÁDÁR – KORSZAKBAN A NYUGATON CSAK ÚGY EMLEGETTEK: „A GULYÁSKOMMUNIZMUS”!- AMELY OKÁN A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG A „KELETI BLOKK LEGVIDÁMABB BARAKKJA VOLT”!

VOLT!!!

Ám 36 esztendővel z MNK FELSZÁMOLÁSÁT KÖVETŐEN „..2025-ben a magyar családok voltak a legszegényebbek az Európai Unióban…”.

ÉS HÁT ÚGY TŰNIK, HOGY EZ NEKÜNK-MAGYAROKNAK! – JÓ!

A MAI NAP! – október 19.- hétfő van! Nagyon sok boldogságot, és szép napot kíván a balrad.hu

Ma már – a Gergely – naptár szerint – 2026  október 19. – ét írunk!

 

<< Október >>
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31
2026

És mindezek tetejébe ma már hétfő van.

RÁÁSUL IMMÁRON az idei esztendő

292. napját tapossuk!
HÁT…-MIT MONDJAK? ALAPOSAN MEGVÁLTOZOTT AZ ÉN EGÉSZSÉGÜGYI HELYZETEM! – ÉS HÁT EZ A VÁLTOZÁS NEM MONDHATÓ RÁM NÉZVE ELŐNYÖSNEK- márminthogy a balrad. hu adminjaként jómagam MINDENKÉPPEN ÍGY ÉRTÉKELEM – DRÁGA FELEJIM! … Ám úgy fest a dolog, hogy ez is – mint annyi más az életben,- a „csalfa, hiú, vak remények” kategóriába sorolandó!
Egyszóval: (EL)rohan(T!!!) az idő! LEGALABBIS AZ ENYÉM BIZTOSAN, HISZEN AZ ÉN JELENLEGI TARTÓZKODÁSI HELYEM,- ISMÉT TÖRTEL – A CELÉDI KÓRHÁZ SEBÉSZETI OSZTÁLYÁN BEGYŰJTÖTT ÉLMÉNYEIM SZERINT A FENTEBBI MEGÁLLAPÍTÁS EGYÉRTELMŰ! EVÉGBŐL PEDIG ITT IS MEGTÖRTÉNT AZ ELSŐ NYILVÁNOS LÁZADÁSOM A RENDSZER ELLEN! AZ EREDMÉYE IS MEGLETT! AZ ELŐZETESEN CSAK EGYNAPOS KÓRHÁZI ELLÁTÁSBÓL LETT EGYHETES! Aztán…-a KÖVETKEZŐ – oktÓBER 5. -I – reggeli „nagyvizit” alkalmából tudatták velem: JÓVAL HOSSZABB LESZ AZ ÉN KÓRHÁZI KEZELÉSEM, MERTHOGY TALÁLTAK „MÉG VALAMILYEN PROBLÉMÁT”!
ÚGYHOGY – MEGLEHET – NEKEM  LEGALÁBBIS FÁJÓ SZÍVVEL, DE LASSAN ELJÖN AZ ÖNÖKTŐL – OLVASÓKTÓL – VALÓ VÉGLEGES ELKÖSZÖNÉS IDEJE!

AZ IDEI ESZTENDŐBŐL PEDIG MÁR CSAK 73 NAP VAN HÁTRA!

Mi pedig – pórmagyarok! – „élvezzük ki hát” az évből még hátralevő – 73 nap – minden pillanatát! Illetve és amennyit csak lehetséges a háborút – háborúra halmozó, és mindenkit aki csak ELLENT MERÉSZEL NEKI MONDANI, ELLENE INDÍTANDÓ HÁBORÚVAL FENYGETŐ Cakkosfülű Trump bohóc – akit pedig a MI EGYKORI (?!) TELJHATALMÚ Döbrögi VAJDÁNK

EGYENESEN A BÉKEPÁPA címmel ruházott fel, hatalmas rajongás közepett! – miatt! (Bááár…- MINTHA LASSAN – LASSAN AZÉRT KEZDENE ÉSZHEZ TÉRNI:

Legalábbis az ukrán kérdést illetően, ami valljuk meg – REMÉNYKELTŐ!) 

És hát kkor még itt lesexik ránk – magyarokra – a hatalmát SZÁNDÉKOSAN elbukó Döbrögi vajda BOSSZÚSZOMJA IS, EGY JÓ KIS POLGÁRHÁBORÚ KÉPÉBEN! AMI – ÚGY TŰNIK! – MÁR EL IS KEZDŐDÖTT! Hiszen Döbrögi az ő lefogása esetére FÉLMILLIÓ MAGYAR mozgósítását ígérő SZAKÁCS ISTVÁN névre hallgató influenzerének a július 11. – én megesett rendőrégi „ZAKLATÁSA” MIATT, az egyébiránt az ugyancsak július 11. napra a Sándor – palotához a „DEMOKÁCIA VÉDELMÉBEN” MEGHIRDETETT összejövetelen a Szakács MELLETTI KIÁLLÁS FONTOSSÁGÁRA történő megmozdulásra IS ÖSZÖKÉLTE HÍVEIT! A balrad.hu ÉRTESÜLÉSEI szerint pedig TETTEKRE KÉSZ ÁLLAPOTBAN VAN A „kegyelmi botrány” MÁSIK FŐSZEREPLŐJE, az eddig a „feledés JÓTÉKONY homályában” burkoltan tartott BUDAHÁZY GYÖRGY! (Akit pdig – NEM MELLÉKESEN – Tizenhét év fegyházra ítélte terrorcselekmény és más bűncselekmények miatt a döbrögista Fővárosi Törvényszék szerdán – számolt be az MTI. 2022 március 16. – án. 

Novák Katalin köztársasági elnök április végén, Ferenc pápa látogatása apropóján hozta meg sokat vitatott döntését arról, hogy „széles körben ad kegyelmet”. Köztük a Hunnia-perként ismertté vált ügyben jogerősen elítélteknek is, akiknél az államfő a börtönbüntetés felfüggesztéséről döntött. Ez azt jelentette, hogy szabadult a börtönből a korábban, márciusban jogerősen 6 év fegyházbüntetésre ítélt Budaházy György is. – olvasható a https://hvg.hu/itthon/20231106_Ujabb_lexet_irt_a_kormany_igy_Budahazy_is_hamarabb_halalhatna_meg_az_allamfoi_kegyelmet_a_haza_szolgalataban 2023.11.07. – i cikkében.)

Itthon: Újabb lexet írt a kormány, így Budaházy is hamarabb hálálhatná meg az államfői kegyelmet „a haza szolgálatában”

MEG AZ Ő KÖVETŐI                    

Úgyhogy KÖNNYEN ELŐFERDÜLHET, hogy EBBŐL az esztendőből 73 napnál kevesebbel kell ÖNÖKNEK  beérniük – MINT HÁTRALÉVŐ IDŐT!

Egyébiránt május 16.- án (szombaton) EGY OLYAN INFORMÁCIÓ JUTOTT A balrad.hu BIRTOKÁBA az EMLTETT TÉMAKÖRBEN, amelynek a közzétételét ALAPOSAN ÁT KELL GONDOLNI!
MÁRPEDIG AZ UTÓBBI NÉHÁNY HÉT TÖRTÉNÉSEINEK TÜKRÉBEN – pld. a július 12. – i estére ÖSSZERÖFFENTETT döbrögista „STOP ÖNKÉNY” ELNEVEZÉSŰ „RENDEZVÉNYEN” ALIG BURKOLTAN, DE KI IS LETT ADVA AZ UKÁZ: POLGÁRHÁBORÚRA FEL! (Ami JELENLEG MÉG „CSAK” A  „HIDEG SZAKASZÁBAN” TART!)  

-NAGYON ÚGY FEST A DOLOG! – HOGY EZT AZ INFÓT KÖZZÉ KELL TENNI! (A közzététel pedig  egy -augusztus 22 -én az itt, a balrad.hu hírblogon megjelent 

Döbrögi NAGY – NAGY MGELÉGEDETTSÉGÉRE: HURRRÁÁÁH! NYARALUNK!

hírrel vette kezdetét! – és egy sorozat formájában kerül ismertetésre!)

A „sorozat” pedig a minap el is indult, a https://balrad.hu/2026/09/23/ez-itt-valojaban-a-kesz-atveres-show-i-resz/
Egy kis videó – előzetes a témakörhöz:

DEEE… – SAJNÁLATTAL KELL MEGÁLLAPÍTANUNK A JÚLIUS 11. – i döbrögista „TÁKOLMÁNYFÉLTŐ” DEMONSTRÁCIÓRÓL SZÓLÓ munkáspárti videójelentés kapcsán

AZT A TÉNYT, MISZERINT A MUNKÁSPÁRT FIGYELMEN KÍVÜL HAGYVA AZ ÁPRILIS 12. – I VÁLASZTÁSOK EREDMÉNYÉT, SZEMMEL LÁTHATÓAN FÖLÜLT A „vajdavonatra”!

Avagy: ÉRTELMEZZE KI – KI  A SAJÁT SZÁJA-ÍZE SZERINT  A MUNKÁSPÁRT ELNÖKÉNEK SZAVAIT?!

Ráadásként: ma ünnepli a neve napját minden:

Nándor + Alárd, Berény, Federika, Ferdinánd, Fernandó, Frida,  Friderika, Izsák, Joel, Laura, Lauretta, Lora, Lorella, Lorett,  Lúciusz, Pál, Pável, Péter, Pető, Pósa

névre keresztelt Nyájas Olvasónk.

VALAMENNYIÜKNEK BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁN A balrad.hu
Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket IS! Isten éltesse őket!

AZ ÜNNEPELTEKNEK ÉS A MAI JELES NAPRA A NYÁJAS OLVASÓINAK A balrad.hu AZ ALÁBBI ZENÉS  VIDEÓVAL IGYEKSZIK KEDVESKEDNI:

A SZÁM SZERZŐJE  ÉS ELŐADÓJA A DEEP PURPLE EGYÜTTES. AZ ÁLTALUK ELŐADOTT SZÁM CÍME PEDIG: „ELPAZAROLT NAPLEMENTÉK”

A balrad.hu MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Amúgy pedig OKTÓBER 19.-én IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során a világban.

(Bár az is igaz, hogy EZEK Magyarisztán mai történéseihez képest SZINTE SEMMIK!)

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Mi volt? Milyen a volt? Kik születtek? Kik haltak meg? 

 

Itt bővebben:   https://hu.wikipedia.org/wiki/Okt%C3%B3ber_19.

A mai napra ránk rótt nemzeti és vallási ünnepek, emléknapok, világnapok, stb:

 És végül… – ha a balrad.hu NYÁJAS OLVASÓI között akad valaki, aki estleg arra kíváncsi, hogy milyen meteorológiai viszonyokra számíthat Magyarisztán terültén a mai napon – vagy esetleg hosszabb távon – hát nyugodtan kattintson erre az alábbi linkre:

https://www.met.hu/idojaras/elorejelzes/

Kérem, anyagilag támogass aa Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb sarkában látható  PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra felső felső Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter  2747 Törtel,  Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a  „Köszönjük” – rovatban tájékoztatjuk!  balrad.hu/koszonet

H a tetszik ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is TUDSZ SEGÍTENI!

A MAI NAP! – október 18.- vasárnap van! Nagyon sok boldogságot, és szép napot kíván a balrad.hu

Ma már – a Gergely – naptár szerint – 2026  október 18. – át írunk!

 

<< Október >>
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31
2026

És mindezek tetejébe ma már szombat van.

RÁÁSUL IMMÁRON az idei esztendő

291. napját tapossuk!
HÁT…-MIT MONDJAK? ALAPOSAN MEGVÁLTOZOTT AZ ÉN EGÉSZSÉGÜGYI HELYZETEM! – ÉS HÁT EZ A VÁLTOZÁS NEM MONDHATÓ RÁM NÉZVE ELŐNYÖSNEK- márminthogy a balrad. hu adminjaként jómagam MINDENKÉPPEN ÍGY ÉRTÉKELEM – DRÁGA FELEJIM! … Ám úgy fest a dolog, hogy ez is – mint annyi más az életben,- a „csalfa, hiú, vak remények” kategóriába sorolandó!
Egyszóval: (EL)rohan(T!!!) az idő! LEGALABBIS AZ ENYÉM BIZTOSAN, HISZEN AZ ÉN JELENLEGI TARTÓZKODÁSI HELYEM,- ISMÉT TÖRTEL – A CELÉDI KÓRHÁZ SEBÉSZETI OSZTÁLYÁN BEGYŰJTÖTT ÉLMÉNYEIM SZERINT A FENTEBBI MEGÁLLAPÍTÁS EGYÉRTELMŰ! EVÉGBŐL PEDIG ITT IS MEGTÖRTÉNT AZ ELSŐ NYILVÁNOS LÁZADÁSOM A RENDSZER ELLEN! AZ EREDMÉYE IS MEGLETT! AZ ELŐZETESEN CSAK EGYNAPOS KÓRHÁZI ELLÁTÁSBÓL LETT EGYHETES! Aztán…-a TEGNAPI – oktÓBER 5. -I – reggeli „nagyvizit” alkalmából tudatták velem: JÓVAL HOSSZABB LESZ AZ ÉN KÓRHÁZI KEZELÉSEM, MERTHOGY TALÁLTAK „MÉG VALAMILYEN PROBLÉMÁT”!
ÚGYHOGY – MEGLEHET – NEKEM  LEGALÁBBIS FÁJÓ SZÍVVEL, DE LASSAN ELJÖN AZ ÖNÖKTŐL – OLVASÓKTÓL – VALÓ VÉGLEGES ELKÖSZÖNÉS IDEJE!

AZ IDEI ESZTENDŐBŐL PEDIG MÁR CSAK 74 NAP VAN HÁTRA!

Mi pedig – pórmagyarok! – „élvezzük ki hát” az évből még hátralevő – 74 nap – minden pillanatát! Illetve és amennyit csak lehetséges a háborút – háborúra halmozó, és mindenkit aki csak ELLENT MERÉSZEL NEKI MONDANI, ELLENE INDÍTANDÓ HÁBORÚVAL FENYGETŐ Cakkosfülű Trump bohóc – akit pedig a MI EGYKORI (?!) TELJHATALMÚ Döbrögi VAJDÁNK

EGYENESEN A BÉKEPÁPA címmel ruházott fel, hatalmas rajongás közepett! – miatt! (Bááár…- MINTHA LASSAN – LASSAN AZÉRT KEZDENE ÉSZHEZ TÉRNI:

Legalábbis az ukrán kérdést illetően, ami valljuk meg – REMÉNYKELTŐ!) 

És hát kkor még itt lesexik ránk – magyarokra – a hatalmát SZÁNDÉKOSAN elbukó Döbrögi vajda BOSSZÚSZOMJA IS, EGY JÓ KIS POLGÁRHÁBORÚ KÉPÉBEN! AMI – ÚGY TŰNIK! – MÁR EL IS KEZDŐDÖTT! Hiszen Döbrögi az ő lefogása esetére FÉLMILLIÓ MAGYAR mozgósítását ígérő SZAKÁCS ISTVÁN névre hallgató influenzerének a július 11. – én megesett rendőrégi „ZAKLATÁSA” MIATT, az egyébiránt az ugyancak július 11. napra a Sándor – palotához a „DEMOKÁCIA VÉDELMÉBEN” MEGHIRDETETT összejövetelen a Szakács MELLETTI KIÁLLÁS FONTOSSÁGÁRA történő megmozdulásra IS ÖSZÖKÉLTE HÍVEIT! A balrad.hu ÉRTESÜLÉSEI szerint pedig TETTEKRE KÉSZ ÁLLAPOTBAN VAN A „kegyelmi botrány” MÁSIK FŐSZEREPLŐJE, az eddig a „feledés JÓTÉKONY homályában” burkoltan tartott BUDAHÁZY GYÖRGY! (Akit pdig – NEM MELLÉKESEN – Tizenhét év fegyházra ítélte terrorcselekmény és más bűncselekmények miatt a döbrögista Fővárosi Törvényszék szerdán – számolt be az MTI. 2022 március 16. – án. 

Novák Katalin köztársasági elnök április végén, Ferenc pápa látogatása apropóján hozta meg sokat vitatott döntését arról, hogy „széles körben ad kegyelmet”. Köztük a Hunnia-perként ismertté vált ügyben jogerősen elítélteknek is, akiknél az államfő a börtönbüntetés felfüggesztéséről döntött. Ez azt jelentette, hogy szabadult a börtönből a korábban, márciusban jogerősen 6 év fegyházbüntetésre ítélt Budaházy György is. – olvasható a https://hvg.hu/itthon/20231106_Ujabb_lexet_irt_a_kormany_igy_Budahazy_is_hamarabb_halalhatna_meg_az_allamfoi_kegyelmet_a_haza_szolgalataban 2023.11.07. – i cikkében.)

Itthon: Újabb lexet írt a kormány, így Budaházy is hamarabb hálálhatná meg az államfői kegyelmet „a haza szolgálatában”

MEG AZ Ő KÖVETŐI                    

Úgyhogy KÖNNYEN ELŐFERDÜLHET, hogy EBBŐL az esztendőből 74 napnál kevesebbel kell ÖNÖKNEK  beérniük – MINT HÁTRALÉVŐ IDŐT!

Egyébiránt május 16.- án (szombaton) EGY OLYAN INFORMÁCIÓ JUTOTT A balrad.hu BIRTOKÁBA az EMLTETT TÉMAKÖRBEN, amelynek a közzétételét ALAPOSAN ÁT KELL GONDOLNI!
MÁRPEDIG AZ UTÓBBI NÉHÁNY HÉT TÖRTÉNÉSEINEK TÜKRÉBEN – pld. a július 12. – i estére ÖSSZERÖFFENTETT döbrögista „STOP ÖNKÉNY” ELNEVEZÉSŰ „RENDEZVÉNYEN” ALIG BURKOLTAN, DE KI IS LETT ADVA AZ UKÁZ: POLGÁRHÁBORÚRA FEL! (Ami JELENLEG MÉG „CSAK” A  „HIDEG SZAKASZÁBAN” TART!)  

-NAGYON ÚGY FEST A DOLOG! – HOGY EZT AZ INFÓT KÖZZÉ KELL TENNI! (A közzététel pedig  egy -augusztus 22 -én az itt, a balrad.hu hírblogon megjelent 

Döbrögi NAGY – NAGY MGELÉGEDETTSÉGÉRE: HURRRÁÁÁH! NYARALUNK!

hírrel vette kezdetét! – és egy sorozat formájában kerül ismertetésre!)

A „sorozat” pedig a minap el is indult, a https://balrad.hu/2026/09/23/ez-itt-valojaban-a-kesz-atveres-show-i-resz/
Egy kis videó – előzetes a témakörhöz:

DEEE… – SAJNÁLATTAL KELL MEGÁLLAPÍTANUNK A JÚLIUS 11. – i döbrögista „TÁKOLMÁNYFÉLTŐ” DEMONSTRÁCIÓRÓL SZÓLÓ munkáspárti videójelentés kapcsán

AZT A TÉNYT, MISZERINT A MUNKÁSPÁRT FIGYELMEN KÍVÜL HAGYVA AZ ÁPRILIS 12. – I VÁLASZTÁSOK EREDMÉNYÉT, SZEMMEL LÁTHATÓAN FÖLÜLT A „vajdavonatra”!

Avagy: ÉRTELMEZZE KI – KI  A SAJÁT SZÁJA-ÍZE SZERINT  A MUNKÁSPÁRT ELNÖKÉNEK SZAVAIT?!

Ráadásként: ma ünnepli a neve napját minden:

 Lukács + Ambrus, Jusztusz

névre keresztelt Nyájas Olvasónk.

VALAMENNYIÜKNEK BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁN A balrad.hu
Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket IS! Isten éltesse őket!

AZ ÜNNEPELTEKNEK ÉS A MAI JELES NAPRA A NYÁJAS OLVASÓINAK A balrad.hu AZ ALÁBBI ZENÉS  VIDEÓVAL IGYEKSZIK KEDVESKEDNI:

A SZÁM SZERZŐJE  ÉS ELŐADÓJA AZ EAGLES EGYÜTTES. AZ ÁLTALUK ELŐADOTT SZÁM CÍME PEDIG: „HOTEL CALIFORNIA”

 

HA PEDIG MÁR A HONVÉDSÉGNÉL TARTUNK: A MINAP ELŐKERÜLT EGY 1975 – BEN KÉSZÜLT FOTÓ, AMELY A CEGLÉDI LAKTANYÁBAN KÉSZÜLT, A MAGYAR NÉPHADSEREG NAPJÁN!

JÓMAGAM CSAK EZT A CÍMET ADTAM NEKI:

MN 2598/”S”ALEGYSÉG,II.TSZKSZ.I.LÖVEGRAJ!

A fotón én magam is ott „feszítek” TALÁLJÁK KI A NYÁJAS OLVASÓK, HOGY HÁNYADIK VAGYOK OTT A SORBAN? – AZ ÖT KATONA KÖZÖTT! (A kitaláló „nyereménye” egy képzeletbeli vállonveregetés lészen!)

A balrad.hu MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Amúgy pedig OKTÓBER 18.-án IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során a világban.

(Bár az is igaz, hogy EZEK Magyarisztán mai történéseihez képest SZINTE SEMMIK!)

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Mi volt? Milyen a volt? Kik születtek? Kik haltak meg? 

 

Itt bővebben:   https://hu.wikipedia.org/wiki/Okt%C3%B3ber_18.

A mai napra ránk rótt nemzeti és vallási ünnepek, emléknapok, világnapok, stb:

 És végül… – ha a balrad.hu NYÁJAS OLVASÓI között akad valaki, aki estleg arra kíváncsi, hogy milyen meteorológiai viszonyokra számíthat Magyarisztán terültén a mai napon – vagy esetleg hosszabb távon – hát nyugodtan kattintson erre az alábbi linkre:

https://www.met.hu/idojaras/elorejelzes/

Kérem, anyagilag támogass aa Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb sarkában látható  PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra felső felső Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter  2747 Törtel,  Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a  „Köszönjük” – rovatban tájékoztatjuk!  balrad.hu/koszonet

H a tetszik ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is TUDSZ SEGÍTENI!

RAJTUNK – MAGYAROKON – CSAKIS EGY FORRADALOM SEGÍTHET!

Martin József Péter: 60 százalék az esély arra, hogy az elszámoltatás eljut a vajdáig

A Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója szerint a rendszer informalitása nehezíti a bizonyítást, de az aranykonvoj-ügy és a vagyonosodási vizsgálatok elvezethetnek Orbán Viktor felelősségre vonásáig.
 Az elszámoltatással kapcsolatos társadalmi várakozásokat viszont túlságosan nagynak tartja.

A Transparency International Magyarország nem lett árva Ligeti Miklós alkotmánybíróvá választásával. A szervezet működik tovább – mondta Martin József Péter, a TI Magyarország ügyvezető igazgatója a Kontroll interjújában. Szerinte Ligeti fontos szerepet játszott, de a TI nemzetközi mozgalomba ágyazott. A pozíciót már meghirdették egy új vezető jogász számára.

Ezután arról beszélt, hogy a NER alatt rengeteg energiát fektettek a rendszerszintű ügyek feltárásába. Mint mondta, nem egyszerű kenőpénzről volt szó, hanem a rendszer torzulásáról. Példaként említette a hosszú távú koncessziókat, és ide sorolta a letelepedési kötvényeket és a magántőkealapokat is. A magántőkealapok rendszerével kapcsolatban kiemelte kolléganője, Zeisler Judit munkáját, aki szerinte ma Magyarországon a legjobban ért ahhoz, „hogy a közpénzeket hogyan sápolták el ezekbe a magántőkealapokba”.

Arra, hogy frusztráló volt-e az érdemi következmény hiánya, Martin József Péter azt mondta: igen, de nem meglepő, ezt a rendszer természete magyarázta.

„Mi már 2013-ban – tehát tizenhárom évvel ezelőtt – mondtuk azt, hogy foglyul ejtették az államot, illetve az államintézményeket” – emlékeztetett.

Az intézmények nem üldözték a korrupciót, hanem annak aktív szereplőivé, ágenseivé váltak. Mint mondta, az Orbán-kormány egy autokratikus rendszer volt, ahol az állami intézményeket a Fidesz hatalmának bebetonozására és a vezető elit gazdagodására használták. „Tulajdonképpen ezzel meg kellett békülnünk, és egy idő után számot vetettünk azzal, hogy ezeket az ügyeket a magyar közjóért csináljuk, azért, hogy egyszer legyen változás, és lásd csodát, bekövetkezett a változás” – tette hozzá.

Szerinte Orbán Viktornál a hatalom lehetett fontosabb, a meggazdagodást pedig inkább eszköznek tartja.

A rendszer fenntartásához szerinte sokan kellettek, és egyetért azzal a véleménnyel, hogy ügyvédek, könyvvizsgálók és más szakemberek is hozzájárultak a működéséhez.

„Megkockáztatnám azt a provokatív állítást, hogy a rendszer ilyen hosszú ideig tartó fennmaradása ezeknek az embereknek köszönhető” – jelentette ki.

A legfőbb felelősök között Polt Pétert említette: „Ő szavatolta talán a leginkább a magyar állami struktúrában a büntetlenséget. A büntetlenség, sőt a büntethetetlenség volt a rendszer legfontosabb eleme”.

A Tisza-kormány egyik látványos lépése szerinte Mészáros Lőrinc cégeinek kizárása volt az uniós tenderekből, mivel ezeket a cégeket rendszerszintű túlárazás és testre szabott közbeszerzések segítették. Szerinte tévedés azt hinni, hogy ami mögött formális szerződés van, az jogszerű is. „Az új kormány elmúlt pár hónapja már rácáfolt erre a tételre, és remélem, hogy további cáfolatok is lesznek” – mondta.

Arról is beszélt, hogy

a nemzetközi tapasztalatok szerint az ellopott vagyonnak optimális esetben is csak a harminc százaléka szerezhető vissza.

Az elszámoltatással kapcsolatos társadalmi várakozásokat viszont túlságosan nagynak tartja. Hangsúlyozta: az igazságtételnek a jogállamiság keretein belül kell maradnia, ehhez pedig idő kell.

„A kormánynak az a dolga és óriási felelőssége, hogy megteremtse a kereteit a független igazságszolgáltatás működésének” – mondta, hozzátéve, hogy az már nem a kormány felelőssége, kit és miért ítélnek el. Azt javasolja, a kormány „hűtse a várakozásokat” abban a tekintetben, hogy minden azonnal megvalósulhat.

Arra a kérdésre, hogy az elszámoltatás eljuthat-e Orbán Viktorig, hatvan százalék esélyt adott rá.

Úgy látja, logikusan feltételezhető a szerepe egy piramis alapú rendszerben, de a bizonyítás nehéz lehet a rendszer informalitása miatt. Példaként a lélegeztetőgép-beszerzéseket hozta fel. Az aranykonvoj-ügyet és a vagyonosodási vizsgálatokat is lehetséges iránynak tartja.

Szerinte az elmúlt négy hónapban több történt, mint az előző 35 évben. Emlékeztetett arra, hogy korábban soha nem tartóztattak le volt minisztert. Példaként említette a KEKVA-vagyon visszavételét és a 35 éves autópálya-koncesszió leállítását is.

Hiányt az intézményépítésben lát, szerinte a fékek és ellensúlyok helyreállítása lassú.

„Gyakorlatilag egy olyan kolosszális feladatról van szó, hogy lényegében új államot kell építeni” – fogalmazott.

„Ezt mindaddig fogjuk támogatni, amíg nem azt látjuk, hogy a fideszes káder helyett tiszás káder kerül be.”

Fontosnak tartja, hogy a kormány független, szakmai vezetőket nevezzen ki, ne pártkádereket. Az eddigi kinevezéseket, mint Baka András köztársasági elnök vagy Polyák Gábor médiahatósági elnök esetét, biztatónak tartja. Szerinte el kell különíteni a Fidesz-rendszer működtetőit a szavazóktól.

A Tisza-kormány esetleges korrupciós ügyeivel kapcsolatban a tűzijáték-beszerzést említette, mint korrupciós kockázatot felvető ügyet. Véleménye szerint, ha bebizonyosodik a korrupció, azt el kell ítélni. Éppen ezért van szükség a független intézményekre, amelyek bármilyen színű korrupciót szankcionálnak

(szmo)

Bal-Rad komm: „…a nemzetközi tapasztalatok szerint az ellopott vagyonnak optimális esetben is csak a harminc százaléka szerezhető vissza.

Az elszámoltatással kapcsolatos társadalmi várakozásokat viszont túlságosan nagynak tartja.

Hangsúlyozta: az igazságtételnek a jogállamiság keretein belül kell maradnia, ehhez pedig idő kell. „A kormánynak az a dolga és óriási felelőssége, hogy megteremtse a kereteit a független igazságszolgáltatás működésének” – mondta, hozzátéve, hogy az már nem a kormány felelőssége, kit és miért ítélnek el. Azt javasolja, a kormány „hűtse a várakozásokat” abban a tekintetben, hogy minden azonnal megvalósulhat.

Arra a kérdésre, hogy az elszámoltatás eljuthat-e Orbán Viktorig, hatvan százalék esélyt adott rá…”

Hááát… – Drága Felejim! EZEK A MEGFOGALMAZÁSOK LEGFELJEBB Döbrögit vajdát vigasztalják! SZÁMUNKRA NAGYON SOVÁNY…!

„KÁDÁRISTA  HAGYOMÁNY”! – hangzik el a videóban – mint minden bajok eredője!

NAGYON ÚGY NÉZ KI A DOLOG, HOGY RAJTUNK – MAGYAROKON – CSAKIS EGY FORRADALOM SEGÍTHET!

A NEGYEDIK VARIÁNS: HA MÉG ÖREG IS + KELLŐEN ÖNÉRZETES AZ A MAGYAR BETEG!

„Csak az ágyat foglalja” − olvasóink írták meg, mennyire megrázó, ami a kórházi belgyógyászatokon zajlik

GettyImages-2240254846
 Pénteki cikkünk megjelenését követően egymás után érkeztek a levelek olyan családoktól, akik maguk is átélték, milyen az, amikor egy magatehetetlen idős hozzátartozót a kórház már nem tartana bent, de nincs hová vinni.
Az Egészségügyi Minisztériumtól eddig csak egy automatikus válasz jött a kérdéseinkre.
Október 16-i, pénteki cikkünkben egy olvasónk levelét közöltük.

Ő a Péterfy Sándor Utcai Kórház szociális irodájától azt a tájékoztatást kapta, hogy a fővárosi krónikus belgyógyászati osztályokon leállították az új betegek felvételét, és a bent fekvők ápolási idejét sem hosszabbítják meg. Olyan emberekről van szó, akik koruk vagy betegségük miatt önállóan nem tudnak élni, és akiknek egy idősotthonban való elhelyezésre akár évekig is várni kell.

KAPCSOLÓDÓ

A pénteki levél nyomán kérdéseket küldtünk az Egészségügyi Minisztériumnak és a Péterfy kórháznak. Azt kérdeztük többek között, létezik-e központi utasítás a felvételek leállítására, hány beteget érint, és mi történik azokkal, akiket senki nem tud hazavinni.

Érdemi válasz eddig egyik helyről sem érkezett. A minisztériumtól csupán egy automatikus e-mailt kaptunk, amely szerint a szaktárca sajtóosztálya „gondoskodik arról, hogy kérdéseire mielőbb szakmailag megalapozott választ tudjunk adni”. Amint a válaszok megérkeznek, beszámolunk róluk.

A cikk megjelenése után több olvasónk is megkeresett minket. Leveleikben hasonló, sokszor még megrázóbb helyzetekről számolnak be, nemcsak a Péterfyből, hanem más fővárosi és Pest megyei intézményekből is. Közülük hármat mutatunk be. A levélírók nevét nem közöljük. Az alábbiak az ő beszámolóik, amelyeket az érintett intézmények álláspontjával még nem tudtunk összevetni.

Három hete még járt és evett, de már csontsoványan, mozgásképtelenül került az otthonba

Egyik olvasónk 83 éves apósa nagyjából három hete még önállóan járt és evett. Bizonytalanul mozgott és demenciával élt, de segítséggel a feleségével közös otthonukban élte az életét. Egy elesés után került a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinikájára.

Olvasónk szerint az idős férfi állapota napról napra romlott. Kezelőorvosa azzal nyugtatta a családot, hogy a vérképe jó, és mindent kivizsgáltak. Egy hét után már semmit nem tudott önállóan csinálni, két hét után mozdulni sem.

A CSALÁD ELMONDÁSA SZERINT ARRÓL, HOGY KÖZBEN ÉLETVESZÉLYES ÁLLAPOTBA KERÜLT, SENKI NEM TÁJÉKOZTATTA ŐKET.

Ehelyett, írja olvasónk, az orvos közölte velük, hogy elbocsátja a beteget, mert „csak az ágyat foglalja”, és másnak kell a hely. A férfinak szerinte nem volt baja, csak idős és demens. A klinika szociális szolgálata öt-hat intézmény nevét adta meg a családnak, de előre jelezte: reménytelen, nagyjából két év a várakozás, a bejutás „kihalásos alapon” működik. Közben a beteg felesége is kórházba került, a sürgetés azonban minden látogatáskor folytatódott.

A CSALÁD EKKOR FIZETŐS OTTHONT KERESETT. TÍZ-TIZENKÉT MAGÁNINTÉZMÉNYBEN ÉRDEKLŐDTEK, A BEKÖLTÖZÉS 2–4,5 MILLIÓ FORINTOS KÖLTSÉGET JELENT, ÉS MÉG ÍGY IS CSAK A VÁRÓLISTÁRA KERÜLTEK VOLNA.

Végül egy ismerős segítségével sikerült helyet találni.

Olvasónk levele szerint az após két nappal korábban került az otthonba, csontsoványan, mozgásképtelenül, a lábán olyan felfekvéssel, hogy az otthon főnővére le is fényképezte, mert ilyet még nem látott. Az otthonban azt mondták a családnak, ha a seb „kilyukad”, tehát még mélyebbre hatol, ahol már a bőr alatti szövetek vagy izmok is látszanak, a férfi meghalhat, és ha még néhány napot a kórházban marad, szintén. Levele írásakor állapota még mindig súlyos volt, a család minden napot csodaként élt meg.

Levelében hangsúlyozza: nem az egészségügy egészét bírálja, csak a saját tapasztalatukat akarta leírni. A felelősséget hárító nyilatkozatokat viszont − legyenek akár intézményvezetőktől, akár politikusoktól − a családok szerinte nem tudják elfogadni.

Meghalt a papa, elaludt

− jött az újabb üzenet néhány órával később olvasónktól. A család szerint valószínűleg a felfekvésből kiinduló fertőzés okozhatta a halálát.

111 ezer forint − ebből kell megélni novemberben

Egy másik olvasónk egy munkatársa helyzetéről írt. A kollégája édesapja súlyosan megbetegedett, de a kórház nem veszi fel, a szociális intézmény pedig éppen azért nem, mert magatehetetlen. Így a kolléga maga gondoskodik róla, és nem tud visszamenni dolgozni. Táppénzen van. Olvasónk szerin

A KÖVETKEZŐ HAVI JUTTATÁSA LEGFELJEBB 111 EZER FORINT LESZ, EBBŐL KELL MEGÉLNIE NOVEMBERBEN.

Mindennapos ápolói segítséget csak magánúton kaphatna, havi több százezer forintért.

A helyzet nemcsak a családot sújtja. Olvasónk a munkahelyén is érzi a hiányt, hiszen kiesett egy kiváló munkatársa a napi munkából. Úgy látja, aki mögött nincsenek milliók, az ma magára marad. Szerinte az egészségügyi miniszternek ezt rendeznie kell, és a szakemberhiány enyhítésére a külföldi ápolók alkalmazását is megfontolandó dolognak tartja.

Hatágyas szobák hét ággyal, kikötözött, segítségért könyörgő beteg

Harmadik olvasónk arról írt, milyen ma belülről egy belgyógyászati osztály. Ő a másik oldalról tapasztalta, mennyire szükség van a helyzet mielőbbi rendezésére. Olvasónk férjét mentő vitte a kistarcsai kórházba, ahol a belgyógyászaton egy hatágyas kórterembe hét ágyat zsúfoltak.

A férfi 36 órát töltött ott, ebből másfél órát tudott aludni. Ezalatt az egyik beteg meghalt, egy másik kikötözve feküdt, és folyamatosan segítségért könyörgött. A hét betegből négyen pelenkát viseltek. A férfi ágya elromlott, a fejrésze 45 fokos szögben beragadt, így se feküdni, se ülni nem lehetett rajta rendesen.

AZ ÖSSZES FÉRFI BETEGRE EGY VÉCÉ ÉS EGY ZUHANYZÓ JUTOTT A FOLYOSÓN. A ZUHANYZÓ BETONALJZATÚ, KAPASZKODÓ NÉLKÜLI. KÜLÖN ÉTKEZŐ NINCS, CSAK VASPADOK A FOLYOSÓN.

A család kérte, hogy írják ki a szükséges vizsgálatokat, ők naponta behozzák a férfit, csak ne kelljen bent aludnia. Ezt nem engedték. Végül saját felelősségére távozott. Azóta a háziorvos és a belgyógyász között ingáznak, minden vizsgálatra heteket várnak. Olvasónk külön hangsúlyozza, minden tisztelete az ott dolgozó orvosoké és nővéreké.

Túlterhelt az ellátás minden szintje

Három különböző helyzet, három különböző sors, három különböző helyszín. Az üzenet azonban mindhárom történetben ugyanaz:

AZ ELLÁTÁS MINDEN SZINTJE TÚLTERHELT.

Olvasóink többsége nem az orvosokat és ápolókat hibáztatja, többen kifejezetten elismerik a munkájukat. Inkább arra várnak választ, ki felel azért, hogy egy önellátásra képtelen ember ne maradjon ellátatlanul, amikor a kórház már nem ad helyet neki, a szociális rendszer pedig még nem fogadja?                                                                                                                                  (index)

Bal-Rad komm: „…Három különböző helyzet, három különböző sors, három különböző helyszín. Az üzenet azonban mindhárom történetben ugyanaz:

AZ ELLÁTÁS MINDEN SZINTJE TÚLTERHELT. 

Olvasóink többsége nem az orvosokat és ápolókat hibáztatja, többen kifejezetten elismerik a munkájukat…”

Deee…- SAJNOS VAN NGYEDIK HELYZET IS! Amely pedig velem – balrad.hu adminnal – MEGTÖRTÉNT! És amely történetet az alábbi cikkben megírtam:

„LÁZADÁSOM TÖRTÉNETE ÉS KÖVETKEZMÉNYE(I) A CEGLÉDI TOLDY FERENC KÓRHÁZ SEBÉSZETI OSZTÁLYÁN”

Pedig hát a ceglédi kórházra „AMÚGY” NEM LEHETNE PANASZ! Hiszen egy remekül felújított, valóban szuper módon felszerelt kórházról beszélhetek/beszélhetünk! AHOL AZTÁN IGAZÁN MEGVANNAK A GYÓGYULÁS TÁRGYI FELTÉTELEI!

CSAKHÁT A SZEMÉLYI FELTÉTELEK HAGYNAK  NÉMI KÍVÁNNI VALÓT!

VAGY – ESETLEG – BENNEM VAN A HIBA?! Methogy ÉN MÉG A „KÁKÁN IS CSAK A CSOMÓT KRESEM”? (Arról már nem is szólva, hogy – SZERINTEM  – MEG IS TALÁLTAM?!)

Háát…- a JAÚJISTEN TUGGYA! Merthogy – LEGALÁBBIS ÉNSZERINTEM! – MAGYARORSZÁGON MAGYAR BETEGNEK LENNI – KOMOLY KIHÍVÁS!

HÁT  HA MEG MÉG ÖREG IS + KELLŐEN ÖNÉRZETES AZ A MAGYAR BETEG!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com