„Csak az ágyat foglalja” − olvasóink írták meg, mennyire megrázó, ami a kórházi belgyógyászatokon zajlik
Október 16-i, pénteki cikkünkben egy olvasónk levelét közöltük.
Ő a Péterfy Sándor Utcai Kórház szociális irodájától azt a tájékoztatást kapta, hogy a fővárosi krónikus belgyógyászati osztályokon leállították az új betegek felvételét, és a bent fekvők ápolási idejét sem hosszabbítják meg. Olyan emberekről van szó, akik koruk vagy betegségük miatt önállóan nem tudnak élni, és akiknek egy idősotthonban való elhelyezésre akár évekig is várni kell.
Válság a budapesti belgyógyászatokon, tömegével küldhetik haza a krónikus betegeket
Egyik olvasónk kétségbeesett levelet írt.
A pénteki levél nyomán kérdéseket küldtünk az Egészségügyi Minisztériumnak és a Péterfy kórháznak. Azt kérdeztük többek között, létezik-e központi utasítás a felvételek leállítására, hány beteget érint, és mi történik azokkal, akiket senki nem tud hazavinni.
Érdemi válasz eddig egyik helyről sem érkezett. A minisztériumtól csupán egy automatikus e-mailt kaptunk, amely szerint a szaktárca sajtóosztálya „gondoskodik arról, hogy kérdéseire mielőbb szakmailag megalapozott választ tudjunk adni”. Amint a válaszok megérkeznek, beszámolunk róluk.
A cikk megjelenése után több olvasónk is megkeresett minket. Leveleikben hasonló, sokszor még megrázóbb helyzetekről számolnak be, nemcsak a Péterfyből, hanem más fővárosi és Pest megyei intézményekből is. Közülük hármat mutatunk be. A levélírók nevét nem közöljük. Az alábbiak az ő beszámolóik, amelyeket az érintett intézmények álláspontjával még nem tudtunk összevetni.
Három hete még járt és evett, de már csontsoványan, mozgásképtelenül került az otthonba
Egyik olvasónk 83 éves apósa nagyjából három hete még önállóan járt és evett. Bizonytalanul mozgott és demenciával élt, de segítséggel a feleségével közös otthonukban élte az életét. Egy elesés után került a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinikájára.
Olvasónk szerint az idős férfi állapota napról napra romlott. Kezelőorvosa azzal nyugtatta a családot, hogy a vérképe jó, és mindent kivizsgáltak. Egy hét után már semmit nem tudott önállóan csinálni, két hét után mozdulni sem.
A CSALÁD ELMONDÁSA SZERINT ARRÓL, HOGY KÖZBEN ÉLETVESZÉLYES ÁLLAPOTBA KERÜLT, SENKI NEM TÁJÉKOZTATTA ŐKET.
Ehelyett, írja olvasónk, az orvos közölte velük, hogy elbocsátja a beteget, mert „csak az ágyat foglalja”, és másnak kell a hely. A férfinak szerinte nem volt baja, csak idős és demens. A klinika szociális szolgálata öt-hat intézmény nevét adta meg a családnak, de előre jelezte: reménytelen, nagyjából két év a várakozás, a bejutás „kihalásos alapon” működik. Közben a beteg felesége is kórházba került, a sürgetés azonban minden látogatáskor folytatódott.
A CSALÁD EKKOR FIZETŐS OTTHONT KERESETT. TÍZ-TIZENKÉT MAGÁNINTÉZMÉNYBEN ÉRDEKLŐDTEK, A BEKÖLTÖZÉS 2–4,5 MILLIÓ FORINTOS KÖLTSÉGET JELENT, ÉS MÉG ÍGY IS CSAK A VÁRÓLISTÁRA KERÜLTEK VOLNA.
Végül egy ismerős segítségével sikerült helyet találni.
Olvasónk levele szerint az após két nappal korábban került az otthonba, csontsoványan, mozgásképtelenül, a lábán olyan felfekvéssel, hogy az otthon főnővére le is fényképezte, mert ilyet még nem látott. Az otthonban azt mondták a családnak, ha a seb „kilyukad”, tehát még mélyebbre hatol, ahol már a bőr alatti szövetek vagy izmok is látszanak, a férfi meghalhat, és ha még néhány napot a kórházban marad, szintén. Levele írásakor állapota még mindig súlyos volt, a család minden napot csodaként élt meg.
Levelében hangsúlyozza: nem az egészségügy egészét bírálja, csak a saját tapasztalatukat akarta leírni. A felelősséget hárító nyilatkozatokat viszont − legyenek akár intézményvezetőktől, akár politikusoktól − a családok szerinte nem tudják elfogadni.
Meghalt a papa, elaludt
− jött az újabb üzenet néhány órával később olvasónktól. A család szerint valószínűleg a felfekvésből kiinduló fertőzés okozhatta a halálát.
111 ezer forint − ebből kell megélni novemberben
Egy másik olvasónk egy munkatársa helyzetéről írt. A kollégája édesapja súlyosan megbetegedett, de a kórház nem veszi fel, a szociális intézmény pedig éppen azért nem, mert magatehetetlen. Így a kolléga maga gondoskodik róla, és nem tud visszamenni dolgozni. Táppénzen van. Olvasónk szerin
A KÖVETKEZŐ HAVI JUTTATÁSA LEGFELJEBB 111 EZER FORINT LESZ, EBBŐL KELL MEGÉLNIE NOVEMBERBEN.
Mindennapos ápolói segítséget csak magánúton kaphatna, havi több százezer forintért.
A helyzet nemcsak a családot sújtja. Olvasónk a munkahelyén is érzi a hiányt, hiszen kiesett egy kiváló munkatársa a napi munkából. Úgy látja, aki mögött nincsenek milliók, az ma magára marad. Szerinte az egészségügyi miniszternek ezt rendeznie kell, és a szakemberhiány enyhítésére a külföldi ápolók alkalmazását is megfontolandó dolognak tartja.
Hatágyas szobák hét ággyal, kikötözött, segítségért könyörgő beteg
Harmadik olvasónk arról írt, milyen ma belülről egy belgyógyászati osztály. Ő a másik oldalról tapasztalta, mennyire szükség van a helyzet mielőbbi rendezésére. Olvasónk férjét mentő vitte a kistarcsai kórházba, ahol a belgyógyászaton egy hatágyas kórterembe hét ágyat zsúfoltak.
A férfi 36 órát töltött ott, ebből másfél órát tudott aludni. Ezalatt az egyik beteg meghalt, egy másik kikötözve feküdt, és folyamatosan segítségért könyörgött. A hét betegből négyen pelenkát viseltek. A férfi ágya elromlott, a fejrésze 45 fokos szögben beragadt, így se feküdni, se ülni nem lehetett rajta rendesen.
AZ ÖSSZES FÉRFI BETEGRE EGY VÉCÉ ÉS EGY ZUHANYZÓ JUTOTT A FOLYOSÓN. A ZUHANYZÓ BETONALJZATÚ, KAPASZKODÓ NÉLKÜLI. KÜLÖN ÉTKEZŐ NINCS, CSAK VASPADOK A FOLYOSÓN.
A család kérte, hogy írják ki a szükséges vizsgálatokat, ők naponta behozzák a férfit, csak ne kelljen bent aludnia. Ezt nem engedték. Végül saját felelősségére távozott. Azóta a háziorvos és a belgyógyász között ingáznak, minden vizsgálatra heteket várnak. Olvasónk külön hangsúlyozza, minden tisztelete az ott dolgozó orvosoké és nővéreké.
Túlterhelt az ellátás minden szintje
Három különböző helyzet, három különböző sors, három különböző helyszín. Az üzenet azonban mindhárom történetben ugyanaz:
AZ ELLÁTÁS MINDEN SZINTJE TÚLTERHELT.
Olvasóink többsége nem az orvosokat és ápolókat hibáztatja, többen kifejezetten elismerik a munkájukat. Inkább arra várnak választ, ki felel azért, hogy egy önellátásra képtelen ember ne maradjon ellátatlanul, amikor a kórház már nem ad helyet neki, a szociális rendszer pedig még nem fogadja? (index)
Bal-Rad komm: „…Három különböző helyzet, három különböző sors, három különböző helyszín. Az üzenet azonban mindhárom történetben ugyanaz:
AZ ELLÁTÁS MINDEN SZINTJE TÚLTERHELT.
Olvasóink többsége nem az orvosokat és ápolókat hibáztatja, többen kifejezetten elismerik a munkájukat…”
Deee…- SAJNOS VAN NGYEDIK HELYZET IS! Amely pedig velem – balrad.hu adminnal – MEGTÖRTÉNT! És amely történetet az alábbi cikkben megírtam:
„LÁZADÁSOM TÖRTÉNETE ÉS KÖVETKEZMÉNYE(I) A CEGLÉDI TOLDY FERENC KÓRHÁZ SEBÉSZETI OSZTÁLYÁN”
Pedig hát a ceglédi kórházra „AMÚGY” NEM LEHETNE PANASZ! Hiszen egy remekül felújított, valóban szuper módon felszerelt kórházról beszélhetek/beszélhetünk! AHOL AZTÁN IGAZÁN MEGVANNAK A GYÓGYULÁS TÁRGYI FELTÉTELEI!
CSAKHÁT A SZEMÉLYI FELTÉTELEK HAGYNAK NÉMI KÍVÁNNI VALÓT!
VAGY – ESETLEG – BENNEM VAN A HIBA?! Methogy ÉN MÉG A „KÁKÁN IS CSAK A CSOMÓT KRESEM”? (Arról már nem is szólva, hogy – SZERINTEM – MEG IS TALÁLTAM?!)