Egységben

Elindult az Élet menete

Elindult a holokauszt áldozataira emlékező menet Budapesten vasárnap délután.

A holokauszt áldozataira emlékező, több ezer emberből álló menet a Cipők a Duna-parton emlékműtől indult, ahol a résztvevők köveket, mécseseket és virágokat helyeztek el. Az emlékséta a pesti alsó (idősebb Antall József) rakparton, majd a Lánchídon keresztül a Clark Ádám térre tart.

Az idén tizenötödik alkalommal megrendezett menet célja, hogy a résztvevők felekezeti és politikai hovatartozásra való tekintet nélkül együtt róhassák le kegyeletüket a holokauszt áldozatainak emléke előtt, és tegyenek hitet a társadalmi szolidaritás és a demokratikus politikai kultúra mellett.
(hirado)

Bal-Rad komm: „…menet célja, hogy a résztvevők felekezeti és politikai hovatartozásra való tekintet nélkül együtt róhassák le kegyeletüket…”

-Akik még tegnap Röszkétől Pestig egymás köpdösték, ma a legnagyobb szeretetben, kéz a kézben együtt emlékeznek!

Aztán vajon eszükbe jut-e Soros cselekedete és hitvallása?

Mert ugyebár a Nagy Filantróp és Tanító a jeles eseménykor rendesen lenyúlta-élelmes kis pesti srác lévén-a zsidó vagyonokat! Megalapozandó ÜZLETI VÁLLALKOZÁSÁT ÉS SIKEREIT!

Amikor pedig szóvá tették neki, azt válaszolta: „MIÉRT HAGYTAM VOLNA MÁSNAK? HA NEM ÉN, AKKOR VALAKI MÁS TESZI MEG!”

Ma aztán kéz a kézben, együtt…!-a kifosztó hívei, és a kifosztottak (de már KÁRPÓTOLTAK) nagy szeretetben…!

Jól van ez így!

JÓL VAN EZ ÍGY? „Egységben” bővebben

A helyi Csaszi!

„Császárként” viselkedik a fideszes polgármester

A szerencsének és a sikeres pályázatainak köszönheti Tomajmonostora, hogy a település jól szerepel az uniós és az állami pályázatokon is, legalábbis a település fideszes önkormányzati képviselője szerint. A helyiek ezt másképp látják.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tomajmonostora a szociális alapszolgáltatások fejlesztésére három másik településsel együtt összesen 139 millió forintot kapott, de a település jól járt az uniós és az állami pénzek elosztásánál is – derült ki a Hír TV Célpont című műsorának riportjából.

Noha a településvezető állítólag jó viszonyt ápol Fazekas Sándor földművelésügyi, illetve Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel is, a helyi kormánypárti önkormányzati képviselő szerint nem a kapcsolatokon múlott a pályázatok sikere. Csécsei Csaba állítja: minden pályázatuk eddig megfelelően előkészített volt.

A helyiek mindezt másképp látják. A Célpont stábjának egyikük azt mondta: „A kis fideszes polgármester azt csinál itt, amit akar, egy császár. A szó szoros értelmében császár.” A falubeliek szerint a településvezető a miniszterrel való jó kapcsolatának köszönheti, hogy Tomajmonostora nyer a pályázatokon.

A riportban elhangzik, hogy Fazekas Szabolcs a térségfejlesztésért felelős Leader pályázatokon családi összefogással nyert, így épülhetett meg a tejüzem. Ugyanakkor az elmúlt években több száz hektár földhöz jutottak hozzá, amelyek után dőlnek a földalapú támogatások. Ráadásul a földet a közmunkásokkal művelteti meg a polgármester – hangzik el a beszámolóban.

Lukács László jobbikos képviselő szerint a polgármester több száz hektár föld után állami támogatást, uniós földalapú támogatást tud igénybe venni. Lukács úgy tudja, hogy Fazekashoz az elmúlt időszakban 100 milliós nagyságrendben érkeztek be ezek a földalapú támogatások.
(mno)

Bal-Rad komm: „…a földet a közmunkásokkal művelteti meg a polgármester…”

-Tegyük gyorsan hozzá: TÖRVÉNYESEN! Mert ha „földmíves vállalkozó” IS!-MEGILLETI A JOG, hogy közmunkásokat foglalkoztasson!

De egyébként nincs irigylésre méltó helyzetben a helyi CSÁSZÁR! Mert ha balhé lesz, kb. rajta verik le első dühüket a népek! Az első düh pedig nagyon veszélyes egy dolog! „A helyi Csaszi!” bővebben

„Egy döntő összecsapás készülődik…”

Orbán: Ha a magyar emberek biztonságáról van szó, nincs pardon

A migrációt tartja a konfliktusok középpontjának Orbán Viktor miniszterelnök, aki a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában kijelentette: ha a magyar emberek biztonságáról van szó, akkor nincs pardon. „„Egy döntő összecsapás készülődik…”” bővebben

Brüsszel Döbrögi ellen szervezkedik?

A germán Süddeutsche Zeitungbam „Akinek hallania kell, muszáj éreznie” címmel értekezik Alexander Mühlauer Brüsszel várható akciójáról Döbrögi fékentartására.

„Brüsszel Döbrögi ellen szervezkedik?” bővebben

Kedden-szerdán prológ

Éjfélre az Oktogont és a Deák teret is tüntetők vették birtokba

Mintegy 20 ezernyi Soros-védelmező verődött össze tegnap este a pesti Szabadság téren a Nem maradunk csendben Facebook-csoport által meghirdetett bulira. „Kedden-szerdán prológ” bővebben

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com