(idézet: Münchentől Nürnbergig – 1963)

4

Miért tömték be Eichmann száját?

Amikor a második világháború Európában már a vége felé járt, s a szovjet hadsereg katonái Berlinig törtek előre, a fasiszta főkolomposok közt páni félelem lett úrrá. A hitleri klikk vezetői siettek odább állni, nehogy felelősségre vonják őket gaztetteikért. Hitler és Goebbels gyáván a halálba menekült. Mások mindenféle ürüggyel szedték a sátorfájukat, elmenekültek Berlinből, s azon voltak, hogy minél messzebb jussanak el nyugati irányban. Himmlernek nem volt szerencséje — elcsípték, amikor német menekülőként át akart jutni az angol ellenőrző ponton. Ribbentrop Hamburgba utazott, ahol egy pezsgőkereskedőnél, egykori üzlettársánál rejtőzött el, s azt hitte, hogy már megmenekült. De az üzlettárs fiának idegei nem bírták a rejtegetéssel járó izgalmakat, feljelentette Ribbentropot, s ennek alapján a náci fődiplomata urat egy kevésbé kényelmes helyiségbe szállították. Streicher, a fajelmélet apostola, óvatosabb volt — az Alpokban rejtőzött el, de ezzel sem ment többre, mint Ribbentrop. Egy szó mint száz, a náci vezetőket egymás után előráncigálták odúikból, s Nürnbergben a vádlottak padjára ültették.

A nürnbergi per során, mint már eddig is láttuk, feltárult a náci rendszer gaztetteinek szörnyű képe. De a továbbiak folyamán egyre újabb rémtettekre derült fény. Amikor a Nemzetközi Katonai Törvényszék a 6 millió zsidó megsemmisítését tárgyalta, a vádlottak nem is tagadták magának a bűncselekménynek tényét, hanem csak azt vitatták, hogy ki követte el. S valahányszor a bíróság visszatért erre a bűncselekményre, mindig szóba került az Eichmann név. Őt, Adolf Eichmannt bízta meg Hitler és Himmler a zsidó nép kiirtásának megszervezésével. Neki kell hát ezért felelnie, neki és csakis neki, nem pedig Göringnek, Hessnek, Ribbentropnak és Keitelnek …

Ezt mondták a vádlottak és ügyvédjeik. Ami a négy hatalmat képviselő vádlókat illeti, abban egyetértettek a vádlottakkal, hogy Eichmann felelős 6 millió ember haláláért, ugyanakkor azonban hangsúlyozták, hogy a többi vádlott nélkül maga Eichmann sem létezhetett volna.

A vádlottak színleg sajnálkoztak azon, hogy Eichmann nincs jelen az ügy tárgyalásán („ő megerősítené, hogy nekünk ehhez semmi közünk”), valójában pedig szörnyen féltek attól, hogy a bíróság elnöke egyszerre csak kijelenti: Eichmannt tanúként Nürnbergbe szállították …

Ettől azonban nem kellett tartaniuk. Eichmann a háború utolsó napjainak egymásra torlódó eseményei közepette eltűnt a menekülők tömegében, s ily módon elkerülte a letartóztatást. Éveken át halottszámba ment. S Adolf Eichmann SS-Obersturmbannführer csakugyan nem létezett többé. Átvedlett Ricardo Klementté, és békésen éldegélt San Fernandóban, Buenos Aires egyik külvárosában, s vele együtt ott élt a felesége, Catalina Klement (igazi nevén Lisa Liebl) és három fia is.

Tizenöt évig rejtőzködött ez a címeres náci hóhér, s miközben álnéven háborítatlanul éldegélt, tudta, hogy ez csak az újjáéledő német militarizmus és fasizmus körülményei között lehetséges. Ugyanakkor lelke mélyén irigyelte azokat, akikkel együtt szolgálta Hitlert, s akiknek nem kell bujkálniuk, sőt, magas tisztségeket töltenek be Adenauer kormányában.

Adolf Eichmann sokban hasonlított „Führerjéhez”. Akárcsak Hitler, ő is abbahagyta iskolai tanulmányait. Nem dicsekedhetett valami nagy képességekkel, de a náci pártban ezt nem is igényelték. Az antiszemita uszításra specializálta magát, mert ez volt a hitleristák körében a legnépszerűbb. Az antiszemitizmussal készítették elő az embereket más népek vad gyűlöletére. Hadd szokjanak hozzá a németek a zsidók gyilkolásához. Később, mint gazdag tapasztalatokkal rendelkező gyilkosokat, rá lehet majd őket uszítani más „nem árja” népekre.

Eichmann mihamar rájött, hogy tökéletesen alkalmas a zsidó nép hóhérának szerepére. És már „a zsidó ügyek szakértőjének” számított. Ez a „szakértő”, SS-tiszti minőségben, hozzálátott a náci klikk tervének megvalósításához, a 11 milliónyi európai zsidó megsemmisítéséhez. És nem rajta múlott, hogy a 11 millióból a háború végéig „csupán” 6 milliót sikerült megsemmisítenie. Ha a háború egy-két évvel tovább tart, a többit is az auschwitzi gázkamrákba juttatta volna.

Eichmann tizenöt évig bujkált, s azt hitte, hogy a világ már megfeledkezett róla. Nekibátorodott, s nyugodtan jött-ment a dél-amerikai város utcáin. Ám egy napon, amikor munkájából hazafelé tartott, ismeretlen emberek léptek hozzá. Rövid párbeszéd következett, amiből legalább annyi világossá vált előtte, hogy rendőrségi emberek tartóztatták fel — vagy az argentin, vagy valamely más rendőrség emberei. Ha tudja, hogy az izraeli kémelhárító titkos ügynökei tartóztatták fel az utcán, s lármát csap, esetleg minden másként történt volna. De ő csak akkor viselkedett bátran, amikor védtelen emberek megsemmisítéséről volt szó. A védtelen emberekkel szemben bátor és kegyetlen volt. Nemegyszer hasonlították Torquemadához. Torquemada azonban hozzá képest szelíd bárányka volt: azokban az években, amelyek folyamán a nagy inkvizítor tisztségét betöltötte, összesen 8000 embert kínoztatott meg és ítélt máglyahalálra, vagyis nem többet, mint amennyit Eichmann utasítására Auschwitz és Treblinka hamvasztóiban egyetlen nap égettek el. Eichmann bátran adott parancsot milliók legyilkolására. De inába szállt a bátorsága, önuralmának utolsó maradványait is elvesztette, amikor galléron ragadták. Engedelmesen ült be a gépkocsiba, majd a repülőgépbe, amely elszállította a vendégszerető Argentínából.

Tehát Eichmann kézre került! Törvényszék elé kellett állítani — ebben ő maga sem kételkedett. De felvetődött a kérdés: ki ítélkezzen fölötte?

Eichmann gaztettei nem egy meghatározott helyhez, országhoz kapcsolódtak, s ezért a hitleristák felelősségre vonására vonatkozó 1943. évi nyilatkozat pontos értelmezése szerint nemzetközi törvényszék elé kellett volna állítani. Nemzetközi törvényszék alakítása mellett foglalt állást Taylor tábornok, a nürnbergi per során az Egyesült Államokat képviselő fővádló is. De az izraeli kormány figyelmen kívül hagyta a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, s úgy döntött, hogy Eichmannt saját bíróságának adja át.

Európa népei, amelyek oly kegyetlenül szenvedtek a náci agresszió és zsarnokság következtében, reménykedve várták, hogy Eichmann bírósági tárgyalása alátámasztja majd az újabb háború veszélye és a fasizmus újjászületésének veszélye ellen folyó harcot.

Azt, hogy Eichmann mi fán termett, egész Európában, az egész világon már sokkal a jeruzsálemi per megkezdése előtt mindenki jól tudta. E sorok írója sok olyan napra emlékszik, amikor a nürnbergi tárgyaláson a náci rendszer embertelen politikáját leleplező vádlók számtalanszor említették az Eichmann nevet. Száz meg száz dokumentumot terjesztettek elő, s ezek egytől egyig nemcsak a vádlottak padján ülő Kaltenbrunnernek, a Gestapo főnökének bűnösségét bizonyították, hanem Eichmann bűnösségét is, aki a zsidók kiirtására irányuló szörnyű tervek végrehajtását közvetlenül irányította.

Az előterjesztett dokumentumok szerint Eichmann álcázás céljából már 1940-től azt híresztelte, hogy a nácik a hitleri uralom alá került országok egész zsidó lakosságát Madagaszkár szigetére szándékoznak áttelepíteni. A békés áttelepítés ürügyével sikerült 11 millió zsidóról névjegyzéket készíteni. 1942. január 20-án, az érdekelt minisztériumok és az SS legfőbb vezetőinek értekezletén jóváhagyták e 11 millió ember fizikai megsemmisítésének tervét, s a terv végrehajtásának fő irányítójává Adolf Eichmannt nevezték ki.

Eichmann igen leleményes volt a rábízott feladat lehető leggyorsabb megoldását elősegítő módszerek tökéletesítésében. Az emberirtás tömeges agyonlövetésekkel kezdődött. Azután jött a „racionalizálás” — megjelentek a gázkamraautók. Csakhogy ezekkel nem lehetett olyan ütemben folytatni az emberirtást, amilyen ütemben ő akarta. Ekkor rendelte el, hogy az agyonlövetések és a „Gaswagen”-ek további alkalmazása mellett meg kell kezdeni a Cyklon-B gáz nagyarányú alkalmazását a koncentrációs táborokban.

Mindezt nemcsak a vádlók bizonyították, hanem még az ügyvédek is olyan kijelentésekre kényszerültek, amelyek után Eichmann bűnössége nem lehetett kétséges. Kaufmann ügyvéd Nürnbergben megállapította, hogy Eichmann domináló szerepet töltött be a zsidók tömeges megsemmisítésében.⁵⁶ – Lásd A nürnbergi per anyaga, 5. köt. 687. old.* Marx ügyvéd azt mondta, hogy Müller Gestapo-vezetőt és Eichmannt terheli „Hitler után a fő felelősség”.⁵⁷ – Ugyanott, 748—749. old.* Merkel ügyvéd kijelentette: „Az eszköz, melyet Hitler és Himmler kerestek parancsuk végrehajtásához („a zsidókérdés végleges megoldásához” — A. P.), Adolf Eichmann SS-Obersturmbannführer volt …”⁵⁸ – Ugyanott, 6. köt. 486. old.*

A nürnbergi per során több tanú is terhelő vallomást tett Eichmann ellen. Közvetlen cinkosa, Dieter Wisliczeny Gestapo-hóhér, különösen világosan beszélt. Elmondta, hogy amikor Eichmann osztályán dolgozott, meg kellett ismerkednie Himmlernek „a zsidókérdés végleges megoldásáról” szóló parancsával.

„Wisliczeny: Eichmann megmagyarázta nekem a jelentését. Azt mondta, hogy a »végleges megoldás« szavak a zsidó faj fizikai megsemmisítését álcázzák …

Előttem nyilvánvaló volt, hogy ez a parancs milliók halálos ítélete. Így szóltam Eichmannhoz: »Ne adja isten, hogy ellenségeinknek valaha is módjukban álljon ugyanezt tenni a német néppel.« Eichmann válaszul kijelentette, hogy ne legyek szentimentális, s hogy ez a Führer parancsa, és teljesíteni kell.”⁵⁹ – Ugyanott, 4. köt. 715—716. old.*

A vád képviselőjének arra a kérdésére, hogy látta-e Eichmannt a háború utolsó napjaiban, s nem beszélt-e neki Eichmann arról, hogy hány zsidót gyilkoltak meg összesen, Wisliczeny kijelentette: „De igen, akkor nagyon cinikusan nyilatkozott. Azt mondta, hogy mosolyogva ugrik a sírba (ha a szövetségesek elfogják — A. P.), mert különösen nagy örömmel tölti el annak tudata, hogy lelkiismeretét körülbelül 5 millió emberélet terheli.”⁶⁰ – Ugyanott, 726. old.*

Ez volt Eichmann egy olyan tanú vallomása szerint, akit nehezen lehetne elfogultsággal vádolni. És sok ilyen tanú s még több eredeti dokumentum leplezte le Eichmannt.

Mindez régen tudott dolog. Sőt, már a jeruzsálemi tárgyalás előtt az is tudott dolog volt, hogy Eichmann bűnös tevékenységét a nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék megállapította és elítélte. Az ítélet leszögezte, hogy a zsidó nép teljes megsemmisítésére irányuló politika végrehajtása érdekében „megszervezték a Gestapo egy külön ügyosztályát, amelynek élén Adolf Eichmann állt”, s hogy az ő tevékenysége következtében „6 millió zsidót öltek meg, közülük 4 milliót haláltáborokban”.⁶¹ – Ugyanott, 7. köt. 399., 402. old.*

Tehát az emberiség előtt Adolf Eichmann bűnössége nem volt kétséges. Bűnösségét már a történelmi jelentőségű nürnbergi per során megállapították.

A náci klikk egykori vezetőinek a háború befejezése után elegendő idő állt rendelkezésükre ahhoz, hogy elemezzék politikájuk, többek közt az antiszemitizmus következményeit. A vádlottak vallomásukban hosszasan magyarázkodtak, különböző szempontokkal igyekeztek „megindokolni” agressziós politikájukat, de egyikük sem merte védelmezni az antiszemitizmust, sőt, némelyikük még bizonygatta is a bíróság előtt, hogy mennyit ártott Németországnak ez a politika.

1945. október 25-én Robert Ley, a náci klikk egyik vezetője, a nürnbergi börtönben öngyilkossággal vetett véget életének. Ez az ember, aki mániákus konoksággal és barbár kegyetlenséggel érvényesítette Németországban a faji politikát, nem talált jobb választ az ellene kiadott vádiratra. Öngyilkossága előtt „Politikai végrendeletem” címmel levelet írt, s ebben kijelentette: „Az antiszemitizmussal megszegtük a legfőbb parancsolatot … Az antiszemitizmus eltorzította perspektívánkat … Persze, mindenkinek nehéz beismernie saját hibáját, de népünk egész léte forog kockán, s nekünk, nemzetiszocialistáknak, elég erőseknek kell lennünk ahhoz, hogy lemondjunk az antiszemitizmusról. Meg kell magyaráznunk az ifjúságnak, hogy az antiszemitizmus hiba volt … A megrögzött antiszemiták legyenek az új eszme élharcosai. Találják meg magukban az erőt önmaguk legyőzéséhez, és mutassanak utat népünknek.”⁶² – Ugyanott, 603. old.*

Ley nem az egyetlen volt, aki ilyen őszintén nyilatkozott. Baldur von Schirach, a hitleri ifjúsági szervezet vezetője és ideológiai nevelője, kérte a Nemzetközi Katonai Törvényszéket, engedje meg neki, hogy rádióbeszédben szóljon a német fiatalokhoz, s elmondja, mennyire félrevezette őket a náci propaganda. Még Ribbentropnak is ilyesfajta kívánsága támadt.

Miért emlékeztetünk most minderre? Csak azért, mert ki akarjuk mutatni, hogy a náci hóhérok közül az egyik bűnösségének megállapítására szorítkozó Eichmann-per nem felelhet meg a népek várakozásának.

Göring, már a nürnbergi per idején, egy ebédszünet alkalmával sajnálkozott azon, hogy a háború utolsó szakaszában nem sikerült különbékére vonatkozó megállapodást kötnie a Nyugattal. „Higgyék el nekem — mondotta —, hogy minden kérdést jól és gyorsan rendeztünk volna. Még a háborús bűnösök pereit is jobban folytathatták volna le a mi közreműködésünkkel.”

Kétségtelen, hogy ha az történik, amiről a 2-es számú náci álmodozott, s Adolf Eichmann a vádlottak padjára kerül, maga Göring is jobbnak látta volna — „objektivitásának” bizonyításaként — ennek a szörnyszülöttnek felkötését …

De nem azt jelenti-e mindez, hogy az Argentínában elfogott Eichmannt egyszerűen — nyilvános tárgyalás nélkül — ki kellett volna végezni? Világos, hogy nem. Hasznára lehetett-e az emberiségnek az Eichmann-ügy bírósági tárgyalása? Világos, hogy igen. A jelenlegi körülmények között a bírói bölcsességnek nyilván nem 10 vagy 15 olyan tanú kihallgatásában kellett volna megmutatkoznia, akik kiegészítik a nácizmus szörnyű gaztetteinek iszonyú, de már ismeretes tényeit.

A nürnbergi tárgyaláson a négy hatalmat képviselő fővádlók beszédeikben hangsúlyozták, hogy a per rendeltetése nem csupán a csődbe jutott gonosztevők magát német kormánynak nevező maroknyi csoportjának megbüntetése. Erről beszélt R. A. Rugyenko szovjet fővádló, és erről beszélt Robert Jackson amerikai fővádló is, aki a vádlottakról szólva kijelentette, hogy „puszta egyéni sorsuknak kevés jelentősége van a világ számára”, majd megállapította: „Ezt a bírósági eljárást az teszi jelentőssé, hogy ezek a foglyok baljós befolyást képviselnek, amely hosszú időn át lappang majd a világon még azután is, hogy testük már porrá lett.”

Igazat kell adnunk Robert Jacksonnak: helyesen értelmezte és jellemezte a nürnbergi per feladatát, sokkal helyesebben, mint ahogy Washingtonban az Eichmann-per feladatát értelmezték.

Az óceánon túl már jóval az Eichmann-per megkezdése előtt arra a megállapításra jutottak, hogy Jackson eljárásának követése egyáltalán nem veszélytelen. Mint a „Hatzofe” című izraeli lap írta, a nyugati hatalmak nem leplezik elégedetlenségüket azzal kapcsolatban, hogy „Izrael az egész világ előtt újból ki akarja teregetni a náci rémtetteket”. A lap külföldi diplomatáktól kapott értesülésekre hivatkozva közölte, hogy Eisenhower, akkori amerikai elnök, megbeszélést tartott Reid izraeli amerikai követtel a közelgő Eichmann-perről. A megbeszélés után Reid eljuttatta Tel Avivba „az Egyesült Államok kormányának azt a kifejezett kívánságát, hogy a pert korlátozzák a gyilkos Eichmannra, s ne igyekezzenek újból teljességében kiteregetni a náci gaztetteknek és az európai zsidóság megsemmisítésének ügyét”.

Ezekben a napokban nyolc, barna egyenruhát és horogkeresztes karszalagot viselő alak strázsált a Fehér Ház körül az Eichmann letartóztatása elleni tiltakozás jeléül. Mindegyikük feliratos táblát tartott a kezében, amelyek közül az egyiken ez állt: „Ike, segíts kiszabadítani Eichmannt!”

Mit jelentett ez a hűhó? Miért idegeskedtek annyira az óceánon túl az Eichmann-per miatt? Ennek a kérdésnek megválaszolásában benne rejlik az a haladó és nemes cél is, amelyet az Eichmann elleni bírósági eljárásnak követnie kellett volna.

Napról napra egyre riasztóbb hírek érkeznek Nyugat-Németországból, ahol a hatalmat a kardcsörtető militaristák és revansisták ragadták magukhoz.

Tudjuk, milyen óriási erőfeszítéseket tett a nemzetközi reakció annak érdekében, hogy meghamisítsa a történelmet, rehabilitálja a Nyugat-Németországban jelenleg uralkodó leplezetlen hitleristákat, a Speidel és Heusinger típusú náci tábornokokat, akik az Oberländer és Schröder fajtájából való Gestapo- és SS-hóhérokkal szövetségben végrehajtották a tömeges emberirtásra kidolgozott terveket.

A nyugati reakciósok propagandája ezeknek a hitleristáknak fehérre mosására irányul. S egyszerre csak olyasmi történt, ami erősen veszélyeztette törekvésüket. Kézre került Eichmann, az a Gestapo-hóhér, aki igen sokat tudott, és igen sok egykori náci vezetőt ismert. Eichmannt senki sem győzhette meg arról, hogy a Wehrmacht tábornokai mit sem tudtak a Gestapo gaztetteiről. Nélkülük ő semmit sem tehetett volna. S amikor bujkálása során a nyugatnémet lapokat olvasta, bizonyára gúnyosan mosolygott azon, hogy a német monopolisták a történelem előtt a hitlerizmus ellenségeinek igyekeznek feltüntetni magukat. Hiszen ő, Eichmann, kötött velük megállapodást arra vonatkozóan, hogy a koncentrációs táborok foglyait kényszermunkára használják fel. Ugyan ki közölhette pontosabban a világgal, hogy hány SS- és Gestapo-hóhér áll a nyugatnémet kormányapparátus szolgálatában?

Röviden, kell-e mindezek után külön bizonyítanunk, hogy amennyiben Eichmann mindent elmond, amit tud, halomra dőltek volna a reakciós propagandának a ma Adenauert szolgáló hitleristák kiváló tulajdonságaival kapcsolatban terjesztett hazug állításai? Összeomlott volna a reakciós propaganda egész hatalmas épülete.

Ez a propaganda, a békét veszélyezteti, mert el akarja felejtetni a népekkel a hitlerizmust, azokat, akik Hitlert nagyra növelték, és segítették a háború kirobbantásában.

A „Daily Mirror” című angol lap tudósítója nemrégiben „Bűnösök-e a németek 6 millió zsidó megölésében?” szövegű kérdőlapot juttatott el sok nyugatnémet diákhoz. A diákok 14,2 százaléka megtagadta a választ, 5 százaléka kijelentette, hogy még nem alkotott véleményt, 8,5 százaléka szerint a németek nem bűnösek, 25,2 százaléka azt válaszolta, hogy „bizonyos mértékben a zsidók bűnösek”. Semmi sem tanúsíthatja ennél jobban az emberek újólagos félrevezetésére törekvő reakciós propaganda hatékonyságát!

A nemzetközi reakció nem akarta, hogy Eichmannt bíróság elé állítsák. Amikor pedig a per már megkezdődött, az Egyesült Államokban a náci párt főhadiszállásán kiírták a jelszót: „Vessenek véget a jogtalan Eichmann-pernek! Tartsák tiszteletben Adolf Hitler emlékét!”

A nyugati országokban ismét erősen terjed az antiszemitizmus, s mint mindig, most is az a célja, hogy megbontsa a demokratikus erőket, megtévessze a kizsákmányoltakat, visszatartsa őket attól, hogy igazi ellenségeik ellen harcoljanak.

A hitleristák szörnyű gaztetteiről beszélt Tel Avivban Heinrich Gruber német pap, akit a nácik azért küldtek az egyik haláltáborba, mert segítette a zsidó lakosságot. A bíróságnak arra a kérdésére, hogy meg tudna-e nevezni olyan németeket, akik a fasizmus idején segítették a zsidókat, Gruber igenlő választ adott. De nem volt hajlandó megmondani azoknak a nevét, akik jelenleg Nyugat-Németországban élnek, mert — saját szavai szerint — az ott igen elterjedt antiszemitizmus következtében nagy árat fizetnének a nácizmus idején a zsidók iránt tanúsított jóságukért. „Csak magamat kockáztathatom” — jelentette ki tanúvallomása során.

Mit vártak a népek a kialakult körülmények között az Eichmann ellen indított pertől?

A címeres náci gonosztevők, Eichmann vagy Koch ellen, oly hosszú idővel a háború után, a fasizmus Nyugat-Németországban és néhány más nyugati országban tapasztalható újjászületésének körülményei között lefolytatott bírósági eljárás jelentősége nem merül ki abban, hogy a bűnösöket elítélik és megbüntetik. Az ilyen pereknek egyszersmind hozzá kell járulniuk a fasizmus bűnös ideológiájának és politikájának, valamint azoknak az erőknek leleplezéséhez, amelyek a történelem tanulságait semmibe véve, meg akarják ismételni azt, amit Hitler csinált. Ebben kell megnyilvánulnia az ilyen perek társadalmi visszhangjának.

De a nyugatnémet reakciót éppen az töltötte el halálos rémülettel, hogy az Eichmann-pernek esetleg ilyen társadalmi visszhangja lesz.

Újsághírek szerint a Gehlen náci tábornok vezetése alatt álló nyugatnémet kémszervezet azt a feladatot kapta, hogy bármilyen úton-módon akadályozza meg az Eichmann-per nyilvános tárgyalását, s ennek érdekében még Eichmann meggyilkolásától se riadjon vissza. Bonnban igen komolyan féltek attól, hogy a per anyaga alapján a Német Szövetségi Köztársaság sok államférfia és politikusa egykori náci bűnösként lepleződik le. Nemhiába írta a nyugatnémet „Frankfurter Rundschau”, hogy az Eichmann-per alááshatja sok olyan náci pozícióját, aki újból fontos tisztséget visel.⁶³

⁶³ Még világosabban mutatott rá az Eichmann-perrel kapcsolatban Adenauer aggályainak okára a „Rundbick” című osztrák lap, amely már 1960 augusztusában a következőket írta: „Bonnban attól tartanak, hogy az Eichmann-ügy bírósági tárgyalása kompromittálhatja a bonni miniszterek bizonyos munkatársait és a jelentős személyiségek egész sorát. Azt is lehetségesnek tartják, hogy Eichmann a bíróság előtt »nemkívánatos kijelentéseket« tesz, elmondja, hogy annak idején együttműködött olyan emberekkel, akik jelenleg magas tisztséget töltenek be a bonni kormányban. Ennek elkerülése végett a Német Szövetségi Köztársaságban már »óvintézkedéseket« tettek. Többek közt letartóztatták Eichmann legközelebbi munkatársát, Hermann Krumeyt, aki annak idején elkövetett gaztettei ellenére még mindig szabadlábon volt. Letartóztatták Eichmann több más egykori munkatársát is. A letartóztatások célja az, hogy amennyiben az Eichmann-per a bonni kormány számára nemkívánatos fordulatot vesz, igazolják Bonnt a közvélemény előtt.”*

Tel Avivban azonban tudomást szereztek a nyugati hatalmak, különösen a Német Szövetségi Köztársaság aggályairól, és nagyon szívükre vették a dolgot. Izrael reakciós vezetői, akiket agresszív szándékaik szorosan a nyugati hatalmakhoz fűznek, igen hamar értésül adták, hogy minden tőlük telhetőt elkövetnek a Nyugat-Németországban élő náci gonosztevők nyugalma érdekében. Az első fecske a vádirat igen sajátos szövege volt.

Köztudomású, hogy a zsidók tömeges megsemmisítését a német fasizmus fejlődésének egész menete, milliók kiirtásának ideológiai „megalapozására” hivatott embergyűlölő fajelmélete készítette elő. A vádirat azonban egyetlen szóval sem utalt a fasizmusra, a nácik fajelméletére. Az izraeli kormány, amely azt állítja magáról, hogy az egész világ valamennyi zsidójának érdekeit képviseli, lényegében szövetségre lépett a bonni reakciós kormánykörökkel, teljesítette az Eichmann-per olyan értelmű korlátozásával kapcsolatos követelésüket, hogy az ne ártson a Globke és Oberländer típusú címeres náci gonosztevőknek, akik Nyugat-Németországban magas tisztségekben terpeszkednek.

Mindenekelőtt gondoskodni kellett Eichmann számára olyan ügyvédről, aki elég tekintélyes, és ebben a nagyszabású ügyben megfelelően tudja ellátni a védelmet. Robert Servatius doktor ilyen értelemben igen alkalmas jelöltnek bizonyult. Már sok náci gonosztevőt védett. Az 1945—1946-ban lefolytatott nürnbergi perben a nemzetiszocialista pártot védte, s nagy hévvel bizonygatta, hogy ez a párt nem volt bűnös szervezet. Sauckel, a hitlerista rabszolgakereskedő védelmét ugyancsak ő látta el.

Igaz ugyan, hogy Nürnbergben elhangzott védőbeszéde szerint sem a nemzetiszocialista párt, sem Sauckel nem vett részt a megszállt területek lakosságának kizárólag a Gestapót és az SS-t terhelő tömeges irtásában, s ilyenformán jeruzsálemi védőbeszédében, amelyben tagadta Eichmann, az egyik legelvetemültebb Gestapo- és SS-hóhér bűnösségét, elkerülhetetlenül ellentétbe került önmagával. De ezzel nem törődött. Hiszen a feladata egyáltalán nem az volt, hogy megmentse Eichmannt, akit a történelem már amúgy is elítélt, hanem azoknak a megmentése, akik tegnap még Hitler cinkostársai voltak, ma pedig magas tisztségeket töltenek be Adenauer kormányában.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!