Gondolatok a népi demokráciáról

5

A népi demokrácia „két lehetséges útja”!

Demokrácia: legáltalánosabb értelemben olyan politikai rendszer, amelyben a hatalom forma szerint az egész nép kezében van, ténylegesen azonban valamely osztály diktatúrája érvényesül. … A kizsákmányoló rendszerekben a demokráciának csak külső látszata van meg, a valóságos népuralom sohasem valósulhat meg benne. A demokrácia csak az elnyomó osztályok (a kisebbség)számára van biztosítva, az elnyomott osztályok (a többség) számára ugyanakkor ez diktatúrát jelent.” – Marxista fogalomlexikon

Demokráciáról, egy adott országon belül akkor beszélhetünk, ha ott érvényesülnek az alkotmányosság klasszikus alapelvei.

1. a hatalommegosztás elve: érvényesül az államhatalmi ágak megosztása és elválasztása (törvényhozó, végrehajtó, bírói); ehhez a modern demokráciákban egyre több sajátos intézményt hoznak létre (alkotmánybíróság, ombudsman).

2. a népszuverenitás elve: az állami főhatalom forrása a nép (képviseleti és közvetlen demokrácia).

3. megvalósul a törvények uralma: a jogrendszer alapja az alkotmány, amelyet minden állampolgárnak és társadalmi szervezetnek tisztelnie kell (jogbiztonság).

4. az emberi jogokat az állam elismeri és biztosítja.

5. törvény előtti egyenlőség: a jogrendszer tiltja a negatív diszkriminációt, az alkotmány intézményesen védi a kisebbségeket.”

„Elvileg” két úton lehetséges (lehetne) a népi demokráciát a „teljes körű” demokráciát megvalósítani. Az egyik út a kapitalisták vezetésével a „kapitalista szocializmus” lehetne, ami azonban maga a fasizmus, a fasiszta-kapitalizmus, de ennek semmi köze a valódi, a gazdasági-politikai-társadalmi egyenlőségen alapuló demokráciához, valójában még a klasszikus polgári demokrácia alapelveihez sem.

A fasiszta-kapitalizmus a polgári demokráciától a klasszikus hitleri típusú kapitalizmusig terjedhet. Mert mindegyik kapitalizmusban valójában kapitalista osztály-önkényuralom valósul meg. A különbség alapvetően a joguralom, a terror, a diktatúra, a tekintélyuralom minőségétől függ.

A fasiszta-kapitalizmusban a joguralomban is megvalósul a kapitalista osztály-önkényuralom, mert a hatalomban, a törvényhozásban alapvetően csak a kapitalizmus hívei vesznek részt, és a törvényeket a kapitalizmus, a kizsákmányolás érdekében hozzák. A dolgozó proletárok közül sokan közreműködnek a törvényhozásban és a végrehajtásban is, mégsem az ő osztályérdekeik valósulnak meg, de mégis sokan válnak közülük lelkes osztályárulóvá.

A kapitalizmusban a többség, a dolgozó proletárok osztályérdekeinek megfelelő a törvényeket nem a marxista-leninista kommunista párt, a dolgozók egyedüli következetes osztályérdek képviselői közreműködésével alkotják meg, éppen hogy nem. Ettől lesz ez fasiszta-kapitalizmus, mert kapitalista osztály-önkényuralom valósul meg, ahol a gazdasági-politikai-társadalmi egyenlőségen alapuló demokrácia, vagyis a „demokrácia” a többség számára nem valósul meg, mert a kapitalizmusban a „szabad demokratikus” választások dacára sem valósulhat meg a „demokrácia” a dolgozó nép számára.

A „kapitalista szocializmus” nem valódi szocializmus, mert a szocializmussá érő kapitalizmus is csak kizsákmányolással és ennek az érdekében különböző formákban a kapitalista osztály önkényuralommal, a fasiszta-kapitalizmussal működhet, és nem tűrheti meg a valódi kollektivizmust, a valódi demokráciát, a gazdasági-politikai hatalomban a bérrabszolgákat a saját-, a valódi osztályérdekükben.

Az emberi különbségek vizsgálata

Az emberek sokféle formában különböznek egymástól. Képességeik, jellemük, erkölcsük, világnézetük, osztályhelyzetük, stb. kialakulása elsősorban, meghatározóan a környezetüktől, történelmüktől, kölcsönhatásaiktól függ. A következetesen objektív tudomány nem igazolja a fajelméleteket, bár vannak különbségek az emberek között, ami nem feltétlenül rossz, inkább kedvező.

A különbségek új utakat, módszereket, látásmódot is jelentenek, ha demokratikusan, szervezetten, a következetesen objektív tudományos módszerrel oldják meg a felmerült problémákat, akkor lehetséges az optimális megoldás. A különbségektől nem kell félni, hanem a benne rejlő értékeket fel kell használni az emberiség érdekében. A gondolkodó emberré váláshoz azonban csak a következetesen objektív tudomány segítségével és a demokrácia kiteljesedésével lehet eljutni.

Az idealizmus és a vallás az nem tudomány, mert nagyon kicsi a köze az objektív valósághoz, még akkor sem, ha nagyon sok munkával építették fel a világképet és a tudomány bizonyos eredményeit is felhasználja ehhez, mert egyszerűen hamis, ha az objektív valóság ezt nem igazolja.

Alapvetően meghatározó az emberiség szélsőséges megosztottságának a kialakulása szempontjából a kedvezőtlen környezeti hatások, aminek kedvező irányban történő változtatása elsősorban a társadalmi modelltől függ, de nem elhanyagolhatóak a földrajzi környezet és a történelmi kölcsönhatások sem. Csak a kizsákmányolástól mentes társadalmi modellben lehetséges az emberiség szélsőséges megosztottságának mérséklése vagy, akár a megszüntetése. A kommunizmusban ez valósul meg, következetesen erre törekszik.

Az emberek az optimális körülmények között is különbözőek és a fejlődésükkel is különbözőek lesznek, de ez inkább előny, mint hátrány, ha jól kezeli a társadalom. A nemzeti, a faji, a társadalmi osztálykülönbségek következtében létrejövő kedvező vagy éppen a kedvezőtlen különbségek hatása, az elért vagy elérhető civilizációs fok is alapvetően a környezettől, a társadalmi modelltől függ. A társadalmi modellt pedig alapvetően a termelőerők fejlődése határozza meg. A termelőerők fejlődése lehetővé és szükségszerűvé is teszik a társadalmi modell változását, ami a kapitalizmusból a szocializmusba tart, szükség szerint a népi demokrácián keresztül. Ha ez a fejlődés megtörik az az emberiség alkalmatlanságát jelenti az emberré válásra, és a pusztulását okozhatja.

A kizsákmányoló társadalmi formákban a szélsőségesen megosztott emberiség elkerülhetetlen. A fejlettebb társadalmi modellben azonban a valódi demokráciára törekvéssel, a tudatos társadalmi szervezettséggel a megosztottságot hatékonyan lehet csökkenteni. A népi demokrácia fejlettebb társadalmi modell, mint a kapitalizmus, amelynek már a következetesen az objektív tudományos módra alapozott a világnézete, az erkölcse.

A fasiszta-kapitalizmus, a „kapitalista szocializmus” azonban csak a szélsőségesen megosztott emberiség színvonalát érheti el, a valódi, a „teljes körű” demokrácia hirdetése csak szélhámos hazugság lehet. Talán a kapitalizmusnak az a legnagyobb hibája, hogy elkerülhetetlenül szélsőségesen megosztott az emberiség.

Azonban az emberek mindig különbözőek lesznek, a megosztottság is megmarad, de nem mindegy, hogy ez mekkora méreteket ölt. A valódi demokrácia a szélsőségesen megosztott kizsákmányoló társadalomban lehetetlen, de enélkül visszafejlődik az emberiség a középkor barbárságába.

Az ösztönös módon kialakuló világnézetek, az idealizmus, a vallás, ami nélkülözi a következetesen objektív tudományos megismerést, alapvetően csak képzelgés, csak spekuláció, így az igazság és a valóságtartalma nagyon csekély, és erre nincs is következetesen igényük. Az ilyen hamis világnézetek elősegítik az emberiség megosztottá válását, támogatják a maguk módján a felsőbbrendűvé váló, valójában a kizsákmányoló élősködőket. A „kapitalista szocializmus” a fasiszta-kapitalizmus különböző formáiban, a polgári demokrácia mosolygó fasizmusa, és a klasszikus hitleri fasizmus is ezen az úton jár.

Marxizmus – Leninizmus: a természet és a társadalom fejlődésének legáltalánosabb törvényeiről, a dolgozó tömegek forradalmáról, a szocializmus győzelméről és a kommunista társadalom építéséről szóló tudomány; a munkásosztály és a kommunista párt ideológiája. Megalkotói: Karl Marx (1818-1883) és Friedrich Engels (1820-1895). Majd tanításaikat új történelmi helyzetben továbbfejlesztve V. I. Lenin (1870-1924). … A marxizmus három főforrása: a klasszikus német filozófia, az angol polgári politikai gazdaságtan és a francia utópista szocializmus. A marxizmus alkotórészei: a dialektikus és történelmi materializmus; a politikai gazdaságtan; a tudományos kommunizmus elmélete. Lenin megvédte Marx és Engels tanításait a különféle revizionisták és opportunisták támadásaival és hamisításaival szemben, és továbbfejlesztette az imperializmus, a proletár forradalmak korszakára alkalmazva.” – Marxista fogalomlexikon

A dialektikus és történelmi materializmus igazán tudományos filozófia, szerves egységet alkot benne a materializmus és a dialektika, a természet és a társadalom materialista értelmezése, a létről és megismerésről szóló tanítás, az elmélet és a gyakorlat.” – Marxista fogalomlexikon

dialektika: általános filozófiai elmélet és módszer, amely modern, materialista formájában a dialektikus materializmus szerves része. A dialektika a „külső világ és az emberi gondolkodás mozgásának általános törvényeiről szóló tudomány” (Marx). A dialektika alapgondolata, hogy „a világot nem mint kész dolgok összességét, hanem mint folyamatok összességét kell felfogni, amelyben a látszólag stabil dolgok … a levés és elmúlás szakadatlan változásán mennek át” … (Engels).” – Filozófiai kislexikon

A kapitalizmus az érdeke, a működési módja miatt a világnézetébe nem fogadhatja be a marxizmust, a dialektikus és történelmi materializmust, éppen hogy nem, kíméletlenül harcol ellene. Ezért nem érdeke a következetesen objektív tudományos módon megismerni, elfogadni a világot és ennek alapján cselekedni. Így szükségszerűen, elkerülhetetlenül csak a hamis tudománytalan idealista vallásos világnézet útján járhat, ez felel meg az érdekének. A kapitalizmusnak erre van szüksége a jobboldalisága, a felsőbbrendűsége, az élősködő erkölcse érdekében is. A kapitalizmusban a felsőbbrendűség alapvető jobboldali vonás, csak így lehet kizsákmányolással élősködni, de működési módja miatt másként ez nem is lehetséges. Ez azonban lehetetlenné teszi a valódi demokráciát.

Így lesz a termelőerők fejlődésével a kapitalizmus útja a „kapitalista szocializmus”, ami azonban a fasizmus, amelyben nem lehetséges gazdasági-politikai-társadalmi egyenlőségre alapuló demokrácia, így ez nem az emberré válás útja.

A „kapitalista szocializmus” út a társadalom továbbfejlődésére járhatatlan, mert lehetetlen a kapitalizmusban a valódi, a gazdasági-politikai-társadalmi egyenlőségen alapuló demokrácia megvalósítása, amire nem is törekednek. A kapitalizmus híveinek nincs a valódi demokráciának megfelelő következetesen objektív tudományos társadalmi tudatosságuk, az érdekük nem teszi lehetővé a marxizmus elfogadását, így szükségszerűen letérnek a következetesen objektív tudományos megismerés útjáról.

Így a valódi szocializmusba csak a következetesen objektív tudományos világnézetre alapozottan a marxizmussal a népi demokrácia a járható út. Mert a népi demokrácia felhasználhatja és fel is használja a dialektikus és történelmi materializmus tudományát, a marxizmust. A népi demokrácia vezető ereje szükségszerűen a marxista-leninista kommunista párt, aki a dolgozók érdekeit, de valójában az emberiség emberré válásának érdekeit következetesen képviseli. A népi demokráciában a hatalom dominánsan a dolgozók és az egész társadalom érdekében működik. Erre viszont a kapitalizmus képtelen. Persze a szociális demagógiával bármit hazudhatnak a beszélőszerszámoknak! És sajnos ez eredményes, de a katasztrófákba vezet!

A politikai hatalomból a népi demokráciában az individualizmust, a magángazdaság képviselőit nem lehet és nem is kell kizárni, ami azonban a kapitalizmus restaurálását okozhatja, az ellenforradalmat a kapitalista osztály-önkényuralomba. De a népi demokráciának szüksége van a gazdaság fejlődése érdekében a magánérdekeltség hatékonyságára is.

A népi demokrácia hatalmi apparátusát a proletárdiktatúrával támogatva döntően a kollektivizmus erőinek kell uralnia a marxista-leninista kommunista párt vezetésével, a dolgozók tömegeinek bevonásával. Ez nem könnyű feladat, a jégen való járás. A hiba a fasiszta-kapitalizmusba vezethet és sajnos ez meg is történt a Szovjetunió és a népi demokráciák megdöntésével.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A MAI NAP! Sok boldogságot, szép napot kíván a balrad.hu

Ma már 2024 január 20. – szomat – van. Ráadául ma már az idei esztendő 20. napját tapossuk. Hogy rohan az idő?!

A Gergely-naptár szerint ebből az évből már csak 345 nap van hátra! 

A balrad.hu köszönti a ma nevük napját ünneplő:

FábiánSebestyén + EutimFabiánaFabóÖzsébSebastianSebőSebőkSedékiásSzebasztianTímea

nevű olvasóit!

Úgyszintén köszönti a ma szülinapjukat ünneplőket is!

AZ ÜNNEPELTEKET MA AZ ALÁBBI ZENÉVEL  KÖSZÖNTI A balrad.hu:


 

A balrad.hu MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Január 20. – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Janu%C3%A1r_20.

A mai napra ránk rótt nemzeti és vallási ünnepek, emléknapok, világnapok, stb:

Egyszóval: NAGY NAP EZ A MAI!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

PLA harci repülőgépek, hadihajók éjszakai járőrözés közben a tajvani sziget körül

www-globaltimes-cn.translate.goog

PLA warplanes, warships spotted in nighttime patrols around Taiwan island

Global Times
4–5 perc

PLA harci repülőgépek, hadihajók éjszakai járőrözés közben a tajvani sziget körül

A PLA Southern Theatre Command alá tartozó légierő dandárjához csatolt vadászgép lándzsás úton halad át az éjszakai égbolton egy éjjel-nappali repülési gyakorlaton 2023. május közepén. Fotó:China Military
A PLA Southern Theatre Command alá tartozó légierő dandárjához csatolt vadászgép lándzsás úton halad át az éjszakai égbolton egy éjjel-nappali repülési gyakorlaton 2023. május közepén. Fotó:China Military

A Kínai Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) közelmúltbeli éjszakai gyakorlatai és járőrözései Tajvan szigete körül rutinszerűek, és célja a nemzeti szuverenitás és a területi integritás megóvása a „tajvani függetlenség” elszakadóival és a külső beavatkozó erőkkel szemben – közölték kínai anyaország szakértői csütörtökön, külföldiek közepette. A szigetországi regionális választások utáni „első nagyszabású katonai tevékenység” miatti médiafelhajtás.

A tajvani sziget védelmi hatósága csütörtök reggeli sajtóközleményében közölte, hogy az elmúlt nap folyamán 24 PLA-repülőgépet és öt PLA-hajót észlelt a sziget környékén, amelyek közül 11-en lépték át a Tajvani-szoros úgynevezett középvonalát, vagy hatoltak be. a sziget délnyugati és északi légvédelmi azonosító övezete.

Az észlelt PLA-repülőgépek közül mintegy 18, köztük Szu-30-as vadászgépek és Y-8-as különleges küldetésű repülőgépek, szerdán este 7 óra 50 perc után működtek, és a PLA-hajókkal közös harci járőrözést hajtott végre a külön közlemény szerint. a védelmi hatóság Tajvan szigetén szerda este.

Külföldi sajtóorgánumok, köztük a Reuters közölte, hogy ez az első nagyszabású PLA katonai tevékenység a szigetországi regionális választások után, amikor a Demokrata Haladó Párt (DPP) Lai Ching-te-t szavazták meg a következő regionális vezetőnek.

A PLA rendszeresen tart gyakorlatokat és járőrözéseket Tajvan szigete körül, és ezek rutinszerűvé váltak az elmúlt években, így nem kell hírverni vagy a választásokhoz kötni a gyakorlatokat – mondta a Global Timesnak egy névtelenséget kérő kínai anyaországi katonai szakértő. Csütörtök.

A csúcsszámokhoz képest szerdán 24 harci repülőgép és öt hadihajó nem jelentős számok – mondta a szakértő.

Például 2023. szeptember 18-án a sziget védelmi hatósága 103 PLA-repülőgép és kilenc PLA-hajó jelenlétéről számolt be a szigeten az előző nap folyamán.

A legfrissebb gyakorlatok fénypontja, hogy éjszaka zajlottak, ami a Tajvani-szoros felé néző PLA éjjel-nappali harci felkészültségének és kiképzésének magas szintjét mutatta – mondta a szakértő.

A PLA rutingyakorlatai és járőrözései figyelmeztetik a „Tajvan függetlensége” elszakadókat és a külső beavatkozó erőket, és gyakorlatilag erősítik a PLA harci képességeit, a nemzeti szuverenitás és a területi integritás megóvása érdekében – mondta a szakértő.

A rendszeres kiképzések és járőrözés mellett a PLA három nagy szigetblokád gyakorlatot szervezett az elmúlt években az USA-Tajvan összejátszással szembeni ellenintézkedésként. Az elsőt 2022 augusztusában, Nancy Pelosi akkori amerikai képviselőházi elnök provokatív látogatását a szigeten, a másodikat 2023 áprilisában a távozó tajvani regionális vezető, Tsai Ing-wen amerikai „megállásai” és Kevin McCarthy amerikai képviselőházi elnökkel való találkozása miatt. 2023 augusztusában a harmadik pedig az Egyesült Államokban történt „megállások” ellen küzdött Lai, aki akkoriban a sziget regionális vezető-helyettese volt, és jelölt volt a DPP 2024-es regionális vezetőválasztásán.

Elemzők szerint a PLA további ellenintézkedéseket tehet, ha Lai további „Tajvan függetlensége” elszakadási lépéseket tesz megválasztását követően.

Lai megválasztása, akit keményvonalas „Tajvan függetlensége” szeparatistának tartanak, és aki összejátszott külső erőkkel, aggodalmakat vet fel az interneten amiatt, hogy a kínai szárazföldnek nem marad más választása, mint erőszakot alkalmazni a nemzeti szuverenitás és a területi integritás védelme érdekében.

A kínai szárazföld a legnagyobb őszinteséget és a legnagyobb erőfeszítéseket ígéri a békés újraegyesítés kilátásba helyezésére, de nem ígéri, hogy lemond az erő alkalmazásáról, és fenntartja a lehetőséget, hogy minden szükséges eszközt megtegyen a külső erők beavatkozása és a nagyon kis számú „Tajvan függetlensége” ellen. Megfigyelők szerint a szeparatisták és tevékenységeik.

Kínának nem áll szándékában részt venni az USA által elképzelt „űrversenyben” – írja a Global Times

www-globaltimes-cn.translate.goog

China has no intention of participating in the ‘space race’ imagined by the US: Global Times editorial

Global Times
6–7 perc

Kínának nem áll szándékában részt venni az USA által elképzelt „űrversenyben” – írja a Global Times

Uralja a holdat.Illusztráció: Liu Rui/ GT
Illusztráció: Liu Rui/GT

Az Egyesült Államok Kongresszusában helyi idő szerint szerdán tartott meghallgatáson amerikai űrszakértők, kormányzati tisztviselők és a Kongresszus tagjai egységes egyetértésre jutottak vagy megerősítették: „Az Egyesült Államok és partnerei ne legyenek a Holdon, amikor mások a Holdon vannak. , elfogadhatatlan.” Az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek meg kell nyerniük a 21. századi „űrversenyt”, és ott egy „szabályokon alapuló nemzetközi rendet” kell vezetniük, mielőtt Kína megalkotja saját „nem kívánatos normáit”.

Ez a kijelentés közérthetően azt sugallja, hogy miután az Egyesült Államok szövetséges nemzeteivel együtt az úgynevezett „szabályalapú nemzetközi rend” zászlaját használta, hogy geopolitikai erőfeszítéseket tegyen Kína megfékezésére a Földön, most ezt kívánják alkalmazni. ugyanaz a taktika a világűrben. Úgy tekintenek a Holdra, mint a Földön túli nemzetek közötti verseny első „arénájára”. Ebből a szempontból az Egyesült Államok „visszatérés a Holdra” tervének valódi célja korántsem tiszta. Ez ellenkezik azzal az egyetemes emberi törekvéssel, hogy felfedezzék és békés célokra használják fel a világűrt. Az Egyesült Államok geopolitikai stratégiáinak kiterjesztése a „földről” az „űrre” nem csupán a verseny jelentős eszkalációját jelenti, hanem bizonyos értelemben visszalépést is jelent.

Az Egyesült Államok „Holdra való visszatérés” terve éppen két kudarcot szenvedett. Először is, a Peregrine Holdraszálló nem tudott lágyan landolni a Holdon a meghajtórendszeri probléma miatt. Ugyanezen a napon az Egyesült Államok Nemzeti Repülési és Űrhivatala (NASA) a meglévő űrhajókkal kapcsolatos biztonsági aggodalmakra hivatkozva egy év elhalasztást jelentett be az Artemis II, illetve az Artemis III.

Természetesen senki sem becsülheti alá az Egyesült Államok repülési képességeit e kudarcok miatt. A repüléstechnika a legfejlettebb emberi vívmányok csúcspontja, és a személyzeti űrrepülés a repülőgép-technológia egyik legnagyobb kihívást jelentő aspektusa. A kudarcok vagy akár a kudarcok elkerülhetetlenek. Azonban az Egyesült Államok jelenlegi szorongása és sürgető érzése, amelyet ezek a kudarcok mutatnak, abnormális és egészségtelen.

Nem a technológiai gondolkodás és logika vezérli, hanem inkább a geopolitikai gondolkodás és logika, különösen az „új hidegháborúé”. E gondolatmenet szerint a világűr, beleértve a Holdat is, az USA és Kína közötti verseny stratégiai célpontjává vált. Ha az Egyesült Államok lemaradna, Kína megragadná a lehetőséget, és győztesen kerülne ki ebben a „fontos űrversenyben”. Következésképpen az űrkutatás, egy olyan terület, amely nagyon igényli a nemzetközi együttműködést, sajnos nulla összegű játszmává alakult át.

A Kínával folytatott geopolitikai versengés gondolkodása mélyen befolyásolja a washingtoni politikusokat. Bill Nelson, a NASA adminisztrátora arra figyelmeztetett, hogy a Hold déli pólusa „egy másik Dél-kínai-tengerré” válhat tavaly augusztusban. Az Egyesült Államok Kongresszusa már 2011-ben elfogadta a Wolf-módosítást, amely megtiltja a NASA-nak, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda és az Egyesült Államok Kongresszusa kifejezett engedélye nélkül együttműködjön a kínai kormányhivatalokkal. Ezzel szemben Kínának soha nem volt olyan dokumentuma, rendelete vagy rendelkezése, amely korlátozná az Egyesült Államokkal való együttműködést. Tavaly októberben Kína még bejelentette, hogy a kínai Chang’e 5 misszió által a Földre hozott holdminták nemzetközi felhasználásra is nyitva állnak. A tények egyértelműen megmutatják, hogy ki áll a nyitottság és ki a bezárás oldalán az űrkutatásban.

Az Egyesült Államok rendelkezik a világ legfejlettebb repülőgép-technológiájával, és nagyszerű eredményeket ért el az űrkutatásban. Az emberek szerte a világon, beleértve a kínaiakat is, örömmel látják, hogy az emberiség képviselői mélyebbre hatolnak a világűrben, akár amerikaiak, akár más országokból származó emberek. Az Egyesült Államok azonban annyira szűklátókörűvé vált, hogy nemcsak aláássa az abban vetett bizalmat, hogy nagyobb sikereket érhet el az űrkutatásban, hanem aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy akadályozhatja más űrkutatók előrehaladását. A NASA alkalmazottai tudósok, és a legkiválóbb tudományos közösséghez tartoznak. Ők egy csoport, akiknek fel kell nézniük a csillagos égre. Ha még ők is megfertőződnek Washington kóros és vulgáris légkörével, az rendkívül kiábrándító lenne.

Kínának nem áll szándékában részt venni az amerikaiak által elképzelt „űrversenyben”. Kína repüléstechnikai fejlesztése három szempontra helyezi a hangsúlyt: a békés felhasználásra, az egyenlő kölcsönös előnyökre és az inkluzív fejlődésre. Mindig is példát mutatott a nemzetközi űrkommunikáció és együttműködés előmozdításában. Az Egyesült Államok azonban számos szempontból kizárja Kínát, és védekezett ellene, a műholdas navigációtól a Nemzetközi Űrállomásig. A kínai repülőgépipar csak független innovációra támaszkodhat. Kína „holdkutatási” és „holdraszállási” projektjei évekig tartó független innováción és felhalmozott technológiai alapokon alapulnak, és nem befolyásolja őket az Egyesült Államok és a Nyugat hozzáállása és álláspontja. Ehhez képest úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok megújított lépései a Hold felé egyre inkább keverednek az érdekekkel és a versengés mentalitásával. Ha az Egyesült Államoknak tisztátalan szándékai vannak a Holdra szállással, az a Hold szennyezésének egy formája lenne.

SaLa

Elfogyott a türelem: Kína beleegyezik az alacsony gazdasági növekedésbe

topcor-ru.translate.goog

Терпение лопнуло: Китай соглашается на низкий уровень роста экономики

3–4 perc

Mindenki arra készült, hogy Kína bajba kerüljön ezen a héten a tajvani választások közepette. A választási kampány komoly geopolitikai üggyel fenyegetett, és elriasztja a befektetőket. Az eredmények várhatónak bizonyultak, ezért a hivatalos Kína keveset vagy egyáltalán nem mondott erről az ügyről. Úgy tűnt, hogy a lázadó szigeten történt eseményt a szárazföldi Kína nem vette észre. De ez nem igaz, mondja John Auters, a Bloomberg rovatvezetője. A piacok eleinte nyugodtan viselkedtek, de már a választások utáni első napokban visszaesés kezdődött. A részvények összeomlottak, hatalmas eladási hullámot éltek át, és ez volt a kiindulópontja a komolyabb gazdasági nyomásnak az egész pénzügyi és kormányzati rendszer egészére. Hszi Csin-ping államfő még nem szakította meg az évekkel korábban kialakult erős kapcsolatot a tőke és a közszféra között, így a piaci ingadozások hatása rontotta a helyreállítási terveit. Ráadásul a szigeten zajló események és az azokra adott piaci reakciók lerombolták a külföldi befektetők reményének és türelmének utolsó bástyáját is, ami újabb hatalmas tőkekiáramlást és eszközeladásokat idézett elő. Talán még a leghűségesebbek is csattantak, javasolja Outers.

Tágabb összefüggésben a befektetők katartikus bizalomvesztést tapasztaltak Kínában, bárhol is tartózkodjanak a világon. Ötéves mélypontra esett az irányadó részvényindex.

– írja az elemző.

A tajvani választások, a gazdasági recesszió , valamint a kínai vezetés állandó hallgatása az egész világ életének legfontosabb geopolitikai eseményeiről arra kényszerítette az üzleti környezetet, hogy kiábrándult Kínából, és újabb menedéket keressen a befektetésnek. Ez egy nagyon komoly fordulat abban az órában, amikor Pekingnek nem annyira pénzre, mint inkább bizalomra van szüksége, félúton van a Xi által kezdeményezett nagyszabású változásokon.

Lehet, hogy Xi türelme elfogyott, és még az alacsony gazdasági növekedési rátákba is beleegyezik, cserébe a kapitalista modelltől való fokozatos eltérésért. Talán ez az a terv, ami végrehajtás alatt áll, és elriasztja a befektetőket

– javasolja egy nyugati szakember.

Mindenesetre, ami Kínával most történik, az alapvető, történelmi és sarkalatos váltás. Az ázsiai óriás a nyilvánvaló gyengeség és sebezhetőség pillanatában van. Az egész világgazdaság jövője azon is múlik, hogy a reformok elérik-e a céljukat, így nem érdemes a Kínai Népköztársaság bukására tippelni – zárta az Auters.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A KPRF hírei

Az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának hivatalos honlapja – KPRF.RU

– A sors kijelölte. Kerekasztal Ukrajna Oroszországgal való újraegyesítésének 370. évfordulójára és V. I. Lenin halálának 100. évfordulójára.

2024-01-19 10:35
Alekszandr Uskov

Január 18-án a moszkvai Szakszervezetek Házában kerekasztalt tartottak a következő témában: „A sors által kijelölt” (Ukrajna Oroszországgal való újraegyesítésének 370. évfordulójára és V. I. Lenin emlékének 100. évfordulójára) szervezve. a RUSO Központi Tanácsának Elnöksége.

Az eseményen részt vett az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának elnöke, G.A. Zjuganov, a RUSO Központi Tanácsának tagjai, az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának tagjai és meghívott vendégek.

A kerekasztal párhuzamot vont a történelem és a jelen között. G.A. Zjuganov hangsúlyozta, hogy a testvérállamok – Oroszország és Ukrajna – lakóit erőszakkal összeszorítják, hogy eltöröljék mindazt a dicsőséget és becsületet, amelyet az előző generációktól örököltünk. Az egész terem támogatását fejezte ki amellett, hogy fő feladatunk a múlt vívmányainak megőrzése és gyarapítása.

* * *

Az eseményről részletes anyag később kerül közzétételre.

Illusztrációk az anyaghoz:

SaLa

Az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának hivatalos honlapja – KPRF.RU

G.A. Zjuganov megbeszélést folytatott Shin Hong Chol KNDK rendkívüli és meghatalmazott nagykövetével

2024-01-19 14:01
Az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának sajtószolgálata

2024. január 19-én került sor az idei első találkozóra Gennagyij Andrejevics Zjuganov, az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának elnöke és a KNDK rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, Shin Hong Chol között. 

Az ülésen részt vett még: az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkára, az UPC-SZKP Központi Bizottságának első alelnöke, az Állami Duma FÁK-ügyekkel, Eurázsiai Integrációval és Kapcsolatokkal foglalkozó Bizottságának első alelnöke honfitársaival, a KNDK parlamentjével fenntartott kapcsolatokért felelős parlamenti „Barátság Csoport” koordinátora. Kazbek Kutsukovich Taisaev, az Orosz Föderáció Kommunista Pártjának Központi Bizottságának titkára, az Állami Duma Információs Politikai, Információs Technológiai Bizottságának első alelnöke Kommunikáció Alekszandr Andrejevics Juscsenko, az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottsága Nemzetközi Osztályának vezetője Mars Ahatovics Zabirov.

A találkozó elején a felek baráti üdvözletet váltottak. Gennagyij Andrejevics köszönetet mondott a KNDK nagykövetének, Shin Hong Chol elvtársnak a látogatásért, és gratulált az elmúlt ünnepek alkalmából a KNDK Munkáspárt vezetésének és Észak-Korea népének.

Shin Hong Chol elvtárs köszönetet mondott Gennagyij Andreevicsnek, és gratulált a Koreai Munkáspárt Központi Bizottságának főtitkárától, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság legfelsőbb vezetőjétől, Kim Dzsong Untól és a párt vezetésétől. Megjegyezte, hogy régóta baráti és testvéri kapcsolatok alakultak ki az Orosz Föderáció Kommunista Pártja és a Koreai Munkáspárt között. 2014-ben együttműködési megállapodást írtak alá a felek.

A találkozó résztvevői továbbá bíznak abban, hogy a jövőben a feleink közötti baráti és együttműködési kapcsolatok tovább fejlődnek és erősödnek.

Sin Hong Chol különösen a KNDK politikai és társadalmi helyzetéről, valamint az ország vezetése előtt álló főbb feladatokról beszélt. Tájékoztatott a WPK Központi Bizottságának KNDK-ban tartott IX. plénumáról, amelyen összegezték a 2023-as eredményeket, és meghatározták a párt és az állam fejlesztésének irányait és stratégiáit 2024-re. Kim Dzsongun felolvasott egy jelentést „A párt- és állami politika végrehajtásának összegzéséről 2023-ban”, amelyben megjegyezte, hogy 2023 milyen fontos volt az ötéves terv végrehajtása szempontjából, és tele volt „elképesztő győzelmekkel és eseményekkel”. ” mint semmi más. Megjegyezte, hogy az idei eredményeket a „nehézségek” ellenére sikerült elérni. Bár a három év koronavírus-ellenes intézkedéseket feloldották, az iparág továbbra is szigorú nemzeti járványvédelmi intézkedésekkel szembesült, és az ország egésze ellenállt az ellenséges erők „kegyetlen szankcióinak és nyomásának”. A fenti tényezők ellenére a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság gazdasági és társadalmi helyzete jelentősen javult. A KNDK vezetője, Kim Dzsongun elvtárs a nemzeti szuverenitás és méltóság védelmében, valamint az ország védelmi erejének erősítésében elért „jelentős eredményekre” is rámutatott.

Ezt követően a nagyra becsült elvtárs, Shin Hong Chol beszélt Choi Song Hee KNDK külügyminiszter hivatalos oroszországi látogatásának eredményeiről a KNDK kormánydelegációjának élén. Látogatása során találkozott a külügyminiszterrel és az Orosz Föderáció elnökével. A megbeszélésen a felek eszmecserét folytattak a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének aktuális kérdéseiről, különös tekintettel a két állam vezetőinek 2023. szeptemberi Vosztocsnij kozmodróm csúcstalálkozóján megkötött megállapodások végrehajtására, beleértve a közelgő politikai kapcsolatok ütemtervét is. .

Gennagyij Andrejevics Zjuganov megköszönte a nagykövet kedves szavait, valamint azt, hogy Észak-Korea vezetése és népe mindig nagy szeretettel kezeli Oroszországot, annak történelmét, népét és kultúráját. A továbbiakban az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának vezetője megosztotta vendégeinkkel az Orosz Föderáció jelenlegi politikai helyzetét és a különleges katonai művelet előrehaladását. Elmondta, hogy Oroszország minden nehézség ellenére továbbra is aktívan fejlődik minden területen, és a társadalom konszolidáltabb lett, mint valaha. Mindenki arra törekszik, hogy hozzájáruljon közös Győzelmünkhöz, és segíti katonáinkat azzal, hogy mindent összegyűjt, amire szüksége van a frontra. Az Orosz Föderáció Kommunista Pártja 10 éve a donbásziak közelében maradt, és mára számos humanitárius konvojunk is segítséget nyújt az Északi Katonai Körzet katonáinak.

December 25-én az Orosz Föderáció Kommunista Pártja a 120. évfordulós újévi humanitárius konvojt elküldte Donbass gyermekeihez. Százötvenezer újévi ajándékot kaptak a gyerekek az új orosz területekről (Luganszki és Donyecki Népköztársaság, Zaporozsje és Herszon régió). A humanitárius konvojban a gyerekeknek szánt újévi ajándékok mellett ivóvíz, élelmiszer, fertőtlenítőszerek, drónelhárító fegyverek, ágyak, terepjárók és még sok más, a Győzelmünkhöz szükséges dolog volt. Gennagyij Andrejevics kiemelte Kazbek Kutsukovich Taisaev nagy hozzájárulását is, aki a parlamenti „Barátsági Csoport” koordinátora a KNDK parlamentjével fenntartott kapcsolatokért az országaink közötti baráti kapcsolatok fejlesztésében és erősítésében.

Illusztrációk az anyaghoz:

SaLa

Az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának hivatalos honlapja – KPRF.RU

Vigyük el programunkat a választókhoz!

2024-01-18 19:32
KPRF.ru. Fotó: Szergej Szergejev. Videó a Red Line TV csatornáról

Január 18-án, csütörtökön az Orosz Föderáció Kommunista Pártja sajtótájékoztatót tartott a TASS hírügynökségnél: Nyikolaj Haritonov elnökjelölt előválasztási programja. 

Az eseményen részt vett az Orosz Föderáció elnökjelöltje, N.M. Kharitonov , az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának elnöke G.A. Zjuganov , az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának első alelnöke Yu.V. Afonin , a VZhS vezetője – „Oroszország reménysége” N.A. Ostanina , a hadsereget támogató mozgalom elnöke V.I. Szobolev , az Orosz Föderáció Komszomol Központi Bizottságának első titkára V.P. Isakov és az Orosz Írószövetség titkára L.G. Baranova – Goncsenko .

G.A. megnyitó beszéddel fordult a sajtótájékoztató résztvevőihez. Zjuganov : „Nikolaj Mihajlovics Kharitonov, az Orosz Föderáció elnökjelöltje által vezetett csapatunk nemrég tért vissza a Távol-Keletről. Nagyon érdekes és intenzív három nap telt el ott, munkásokkal, parasztokkal, gazdálkodókkal, diákokkal találkoztak. És köszönöm mindenkinek, aki részt vett ezeken a találkozókon. És mindenekelőtt a baloldali hazafias erők, akik minden rendezvényt megszerveztek és valódi programot készítettek az ország válságból való kilábalására. Nyikolaj Mihajlovics ott részletesen leírta. Szeretném Önöknek bemutatni ezt a programot, amelyet mára nagy mennyiségben terjesztettek országszerte.”

Az Orosz Föderáció Kommunista Pártjának vezetője köszönetet mondott a moszkvai aktivistáknak is, akik hírlevelet készítettek az Orosz Föderáció elnökjelöltjétől, N.M. Haritonov.

„Ma a fő kérdés a háború és a béke kérdése” – folytatta G.A. Zjuganov. „És békében jövünk, kenyérrel jövünk, jósággal jövünk, hogy segítsünk az országnak kilábalni a rendszerszintű válságból és a háborúból, amelyet a NATO és az amerikaiak hirdettek ellenünk, szabadjára engedve azt a szülőföldön, Ukrajnában. ”

„Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy sok múlik az idei választásokon” – jegyezte meg az Orosz Föderáció Kommunista Pártjának vezetője. – A bolygó lakosságának csaknem fele vesz részt a választásokon. Az Orosz Föderáció elnöki választása, novemberben pedig az Egyesült Államok elnökének választása lesz. És ezektől a választásoktól függ, hogy a globális politika hogyan épül fel tovább. Idén nyáron választások lesznek az Európai Unióban, ahol 27 ország 720 európai parlamenti képviselőt választ meg. De Oroszország európai országokkal való kapcsolatainak kérdése alapvető fontosságú.”

Gennagyij Andrejevics emlékeztetett arra, hogy választásokat tartanak olyan nagy országokban is, mint India, Indonézia és Mexikó.

„Putyin elnök két évvel ezelőtt Valdaiban egyenesen hangsúlyozta, hogy a kapitalizmus zsákutcába jutott, és ebből a zsákutcából ki kell jutnunk. De sajnos az elmúlt két év azt mutatta, hogy az ötödik oszlop ezt nem teszi lehetővé. Továbbra is olyan pénzügyi és gazdasági irányvonalat ír elő, amely mellett lehetetlen hatékonyan dolgozni” – hangsúlyozta G.A. Zjuganov.

Megjegyezte azt is, hogy alapvetően más pénz- és gazdaságpolitikára van szükség.

„Nikolaj Mihajlovics Haritonovval együtt három jelentős pénzügyi és gazdasági fórumot tartottunk szülőföldemen, az Orjol régióban” – mondta az Orosz Föderáció Kommunista Pártjának vezetője. „És valódi eredményeket értünk el, amelyeket elsősorban állami vállalatokon keresztül valósítottunk meg.”

Különösen a legjobb vállalkozások között G.A. Zjuganov a Moszkva melletti állami gazdaságot Leninről nevezte el, amelyet N.M. Haritonov védekezett a portyázó hatalomátvétel ellen. Ott az összes mutató növekedése 20-30% volt, minden adót befizettek, az átlagkereset 120 ezer rubel volt, és minden második családban sok gyerek született.

Az Orosz Föderáció Kommunista Pártjának vezetője hangsúlyozta, hogy N.M. Kharitonovot 27 évesen nevezték ki egy nagy gazdaság élére, és az évek során példát mutatott arra, hogyan lehet dolgozni, harcolni és megvédeni a szülőföldet. Azt is megjegyezte, hogy Nikolai Mikhailovichdal együtt nagy, erős és profi csapat van.

* * *

Ezután átadták a szót az Orosz Föderáció elnökjelöltjének, N.M. Haritonov .

„Biztos vagyok benne – mondta Nyikolaj Mihajlovics –, hogy az Orosz Föderáció Kommunista Pártjának csapatára, Oroszország baloldali népi hazafias erőire támaszkodva meg tudjuk és meg is kell nyernünk az elnökválasztást.

N.M. Haritonov hangsúlyozta, hogy a választások megnyerése után Államtanács jön létre, amelynek élén az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának elnöke, G.A. Zjuganov. És ettől Oroszország ismét erős és hatalmas hatalommá válik. Hiszen óriási potenciál van benne, és mélységei a teljes periódusos rendszert tartalmazzák.

Nyikolaj Mihajlovics a válság leküzdésére tett sikeres fellépések példájaként a Nagy Októberi Szocialista Forradalom utáni éveket említette, amikor Lenin és Sztálin pártja a lehető legrövidebb időn belül végrehajtotta a gazdasági modernizációt és kollektivizálást.

„Néhány embert sért a kollektivizálás” – jegyezte meg N.M. Haritonov. „De az ország vezetése megértette, hogy háború esetén a magánparaszt nem táplálja az országot.”

Nyikolaj Mihajlovics hangsúlyozta, hogy az akkor meghozott intézkedések lehetővé tették a 41. év teljes felfegyverzettségét és győzelmet a Nagy Honvédő Háborúban. Ma pedig két éve Ukrajnában jelöljük az időt, és nem tudjuk megoldani a rábízott feladatokat.

N.M. Haritonov az orosz világ egységére szólított fel, amely magában foglalja Oroszországot, Fehéroroszországot és Ukrajnát is. És meg kell győznünk országaink népeit az ilyen egység szükségességéről.

„Az idei választási kampányt úgy kell lebonyolítani, hogy megszilárduljon az ország lakossága” – hangsúlyozta Nyikolaj Mihajlovics. „És aki megnyeri a választást, annak minden jelölt minden szavazatát és programját figyelembe kell vennie.” Csak így tudjuk konszolidálni a lakosságot.”

„A programunkban” – folytatta N.M. Kharitonov, – a fő követelés egyértelműen megfogalmazódik: „A kapitalizmust játszottuk – és ez elég!”

Ezután Nyikolaj Mihajlovics beszélt a közelmúltbeli habarovszki útjáról. Számos találkozóra került sor a polgárok különböző kategóriáival. És mindannyian készek dolgozni, és jól dolgozni, de ehhez megfelelő feltételeket kell teremteni.

További N.M. Haritonov emlékeztetett arra, hogy 2024-et a család évének nyilvánították. Ezzel kapcsolatban a szovjet korszak vívmányaira összpontosított. Megjegyezte, hogy a Szovjetunió minden polgárához hasonlóan ő is ingyen kapott lakást az államtól. „Miért volt lehetséges akkor, de most nem? – tett fel költői kérdést Nyikolaj Mihajlovics. – Végül is a mélységünkbe ágyazott periódusos rendszer nem lett kisebb.

„A Sberbank Gref vezetője azt mondja, hogy további 1 billió 300 milliárd rubel osztalékot kerestek. De miért ne adnánk kamatmentes kölcsönt fiatal családoknak húsz évre a Család évében? És 100, 120, 150 négyzetméter alapterületű lakások, két, három, öt, esetleg hét gyermekre számítva. De ha ma 1,4-es a születési arányunk, ki fogja megvédeni Oroszország hatalmas területét 30 év múlva? – tette fel aggasztó kérdést az Orosz Föderáció elnökjelöltje.

N.M. Haritonov azt is megígérte, hogy a lakossággal való találkozások után kiegészítik és bővítik az Orosz Föderáció Kommunista Pártja jelöltjének választási programját.

„Nos, sportszerűen mondom: menj ki a szőnyegre, küzdj! És harcolni fogunk!” – így zárta beszédét Nyikolaj Mihajlovics.

* * *

Az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának első alelnöke Yu.V. Afonin a választási kampány terveiről beszélt. Megjegyezte, hogy az ifjúsági, női, katonai-hazafias szervezetek, szakszervezetek és munkásszervezetek aktívan dolgoznak a kommunista párt választási programjának népszerűsítésén. Ezzel kapcsolatban számos fontos fórum megrendezését tervezik.

„A távol-keleti utunk során nagy rendezvényeket tartottunk. A Távol-Kelet fejlesztésének fóruma pedig mérföldkőnek számító esemény volt, amelyen az Orosz Föderáció Kommunista Pártjának programja és javaslataink nagy támogatást kaptak” – hangsúlyozta Jurij Vjacseszlavovics.

„Határozottan beszélni fogunk országunk társadalmi fejlődésének kérdéseiről” – ígérte az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának első alelnöke. – A jövő héten nagy társadalmi fórum lesz az Orenburg régióban. És ott képviselőink és társadalmi aktivistáink aktívan bejelentik azokat a javaslatokat, amelyeket végre kell hajtani.”

További Yu.V. Afonin elmondta, hogy az Orosz Föderáció Kommunista Pártja nagy erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy országunk győzelmét biztosítsa a Nyugat által az ukrán nácik kezével szabadított agresszió elleni küzdelemben. Az Északi Katonai Körzet harcosai, a kommunisták pedig aktívan részt vesznek ebben a küzdelemben. Közülük több tucat már az N.M. megbízható képviselője lett. Haritonov. Ezért a megbízható személyek nagy fórumát tartják az Északi Katonai Körzet övezet harcosainak részvételével.

„Szibéria, a Volga-vidék, az Urál, a munkások jogainak és érdekeinek védelme, iparfejlesztés. Mindezeket a kérdéseket megvitatják” – hangsúlyozta Jurij Vjacseszlavovics. „És természetesen ipari programokat is bemutatunk programunk fejlesztéséhez.”

Yu.V. Afonin azt is megjegyezte, hogy az Orosz Föderáció Kommunista Pártjának ellenfelei az Egyesült Oroszországból azt próbálják bebizonyítani, hogy a szovjet korszakban voltak globális problémák, és most Oroszország magasra lépett. Igen, az SVO indulása után sok minden megváltozott, és itt fontos szerepet játszott az Orosz Föderáció Kommunista Pártjának álláspontja. A válságnak azonban még koránt sincs vége. Ez pedig szóba került a Távol-Kelet fejlesztéséről szóló fórumon.

„Nevezek néhány adatot – folytatta Jurij Vjacseszlavovics –, amelyek jellemzik, hogy országunk mennyire leépült a kapitalizmus alatt, és mit tett a szovjet szocializmus. Ami az ország lakosainak számát illeti, a Távol-Kelet a kapitalizmus évei alatt lakosságának egynegyedét elveszítette. Ez a legnagyobb visszaesés egész Oroszországban. És valóban, ez komoly probléma mind a Távol-Kelet, mind az ország egésze számára.”

– A Távol-Kelet – folytatta Yu.V. Afonin egy olyan régió, ahol a fafeldolgozó ipar hagyományosan nagyon fejlett. Mi történt a kapitalizmus éveiben? A fűrészáru mennyisége felére csökkent.”

Ezután Jurij Vjacseszlavovics a mezőgazdaság helyzetére összpontosított. Hangsúlyozta, hogy az utóbbi időben áttörés történt az iparágban, nagyrészt az Orosz Föderáció Kommunista Pártja csapatának: Vlagyimir Ivanovics Kasin, Nyikolaj Mihajlovics Haritonov erőfeszítéseinek köszönhetően. – De nézzük a Távol-Keletet. A kapitalizmus évei alatt a megművelt területek 58%-a elveszett. A hústermelés a felére, a tejtermelés több mint felére csökkent. Ez a kapitalista rendszer leépülésének példája” – jegyezte meg Yu.V. Afonin.

„Ami a lakásépítést illeti, kétszer kevesebb lakás épül, mint amennyi a szovjet hatalom alatt épült” – hangsúlyozta az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának első alelnöke. „Ezért országszerte támogatást kapott az a Nyikolaj Mihajlovics kezdeményezése, hogy a fiatalok kamatmentes lakáshitelt kapjanak, ráadásul a szükséges területből.”

– Hát persze – jegyezte meg Yu.V. Afonin, – látjuk, hogy a szociális szféra zsugorodik. Ugyanezen Távol-Keleten a felére csökkent a kórházi ágyak száma.”

„Tehát a kapitalizmus degradációt hoz, és a szocializmus a jövő. Ezért szól a szlogen: „Játszottunk a kapitalizmusra – ez elég!” támogatásra talál” – hangsúlyozta az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának első alelnöke.

Azt is elmondta, hogy a Habarovszki Területen tett látogatás során különböző régiókból jöttek fel emberek, és köszönetet mondtak N.M. Haritonovnak azért, mert az Állami Duma Távol-Kelet és Északi-sarkvidék Fejlesztési Bizottságának elnökeként a minisztériummal együtt sokat tett az északi szállításról szóló törvényjavaslat elfogadásáért. Köszönetet fejeztek ki azért is, hogy most az északi nyugdíjasoknak lehetőségük van részlegesen kompenzálni az Orosz Föderáció területén átutazásukat a nyaralóhelyükre.

Szintén nagy elismerés illeti N.M. Kharitonov és G.A. Zjuganov a Katonai Dicsőség Napjának megalapításában szeptember 3-án – a militarista Japán feletti győzelem és a második világháború végén. Ezenkívül Nyikolaj Mihajlovics kezdeményezésére a volocsajevi csata helyén emlékművet állítottak helyre, amely a külföldi beavatkozás elleni küzdelem szimbóluma.

„Ez csak egy kis része annak, amit Nyikolaj Mihajlovics és csapatunk a Távol-Keletért tett. És nagyon sokat fogunk dolgozni minden régióban. Van kinek jelenteni, van kinek elszámolni, de ami a legfontosabb, a szocializmus az ország jövője!” – hangsúlyozta Yu.V. Afonin.

* * *

Beszédében a VZhS – „Oroszország reménysége” vezetője N.A. Ostanina megjegyezte, hogy egy ideje két esemény vált meghatározóvá államunkban. Ezek közül az első a választások. Véleménye szerint az emberek félve várják a szavazás eredményét, szem előtt tartva a 2018-as kampány eredményeit az azt követő nyugdíjreformmal.

„A hatóságok most ismét az embereket próbálják hibáztatni a kommunális összeomlásért” – hangsúlyozta Nina Alekszandrovna. Ezzel kapcsolatban rámutatott a lakhatási és kommunális szolgáltatások díjainak esetleges emelésére a választások után nem sokkal.

A második sorsdöntő esemény az előadó szerint az elnök közvetlen vonala volt. „Fájdalmas nézni egy kisváros embereit, akik egy egész évet várnak erre a virtuális „kívánságfára”, hogy megoldják az út- vagy tetőépítés problémáját.” Nina Aleksandrovna megjegyezte, hogy ez a tény bizonyítéka annak, hogy az országot kézzel irányítják.

„És ma csapatként jöttünk ide” – hangsúlyozta N.A. Ostanina. „Ez a csapat nem választási csapat, ez a csapat mindenhol dolgozik a parlamenti vertikum mentén: az Állami Dumában, a regionális parlamentekben, az önkormányzatokban.” Ugyanakkor megjegyezte, hogy a párt N. M.-t bízta meg azzal, hogy a teljes baloldali-hazafias frontot képviselje a választásokon. Haritonov, aki viszont a kommunisták erős csapatára támaszkodik.

Nina Alekszandrovna emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi évet a Család évének nyilvánították. Szerinte a szociális kérdések megoldása végső soron a közgazdaságtanban rejlik, hiszen a családok többsége hátrányos helyzetű, nem kap állami juttatást. Szintén az előadó szerint kiemelt figyelmet érdemelnek a fiatal családok, akiknek többsége nem biztosított alapvető szükségletekről, amelyek között lakhatás és diákösztöndíj is szerepel.

Emellett N.A. Ostanina rámutatott a költségvetési megszorítások miatti sokgyermekes szülők támogatásának nehézségeire.

„A csapatunk nélkül, a program nélkül, amellyel ezekre a választásokra megyünk, nem tudunk kijutni nemcsak a közösségi, hanem a társadalmi összeomlásból sem” – zárta gondolatait Nina Alekszandrovna.

* * *

A DPA elnöke, V. I. altábornagy. Szobolev beszédét megnyitva megjegyezte, hogy „a katonai komponens nélkül a programunk nem lenne teljes”. Emlékeztetett arra, hogy Nyugaton Oroszország fegyveres konfliktusba keveredett, más területeken viszont válságjellegű a katonai-politikai helyzet.

Viktor Ivanovics rámutatott, hogy sürgősen vissza kell állítani a fegyveres erőket olyan szintre, hogy képesek legyenek bármely ellenség támadását visszaverni. Kijelentette, hogy növelni kell a katonai körzeteket, javítani kell az ellenőrzési rendszert, vissza kell állítani a hadosztályokat. „Meg kell oldanunk ezt a problémát, le kell győznünk a fasizmust, és más stratégiai irányban is biztosítani kell hazánk biztos, szuverén pozícióját” – hangsúlyozta a szónok.

AZ ÉS. Szobolev arról számolt be, hogy a hazai hadiipari komplexum ma teljes kapacitással működik. Kijelentette, hogy rendkívül fontos a teljes helyreállítása, hogy a hadsereget felszereléssel és lőszerrel láthassa el.

Viktor Ivanovics a fennálló problémák között említette az importhelyettesítést, amely szorosan összefügg a gazdaság fejlett ágazatainak fejlesztésével és a katonai-hazafias oktatás helyreállításával. „Néhány dolog megtörtént – mondta -, de sokkal többet kell tenni.”

AZ ÉS. Szobolev azt is megjegyezte, hogy a kommunista jelölt N.M. Haritonov látja és megérti ezeket a problémákat. „Ez az Orosz Föderáció Kommunista Pártja és minden baloldali hazafias erő méltó jelöltje” – hangsúlyozta a szónok. – És azt hiszem, meg fog birkózni ezzel a feladattal.

* * *

Az Orosz Írószövetség titkára L.G. Baranova-Goncsenko felidézte Roman Kuleshov, egy szibériai falu mozgósított fickójának történetét, aki szülőföld iránti kötelességének tudatában a frontra ment, és az Északi Katonai Körzet övezetében halt meg. Azt mondta, hogy ez a harcos N. M. honfitársa volt. Haritonov: „Szibéria és az orosz falu mindig is hősöket adott nekünk. Kultúrát, kenyeret, nyelvet, irodalmat és hősöket adtak nekünk.”

Larisa Georgievna azon véleményének adott hangot, hogy a kommunista jelölt a kollektív, egyezkedési tudatot szimbolizálja ezeken a választásokon. Elmondása szerint N.M. Haritonov szorosan kötődik az orosz faluhoz, amelynek szeretetét be kell hozni a fiatalok tudatába.

„Kharitonovnak morálisan kell nyernie” – mondta L.G. Baranova–Goncsenko. Azt is kijelentette, hogy a kultúrát és a szociális infrastruktúrát vissza kell helyezni a faluba.

Larisa Georgievna beszédében a Moszkva melletti Lobnya Takarmányintézet problémáiról beszélt, ahonnan fejlesztésre szánt területeket vonnak el. „Ezért a szlogen tisztességes: „A kapitalizmusban játszottunk – és ez elég!” – zárta szavait, és felszólította az embereket, hogy fordítsák arcukat az orosz vidék felé.

* * *

Az Orosz Föderáció Komszomol Központi Bizottságának első titkára V. P. Isakov beszélt az Orosz Föderáció Kommunista Pártja csapatának habarovszki útjáról, ahol két nagy egyetemen tartottak találkozókat. Megjegyezte, hogy az események fiatal résztvevőit ugyanazok a problémák aggasztják: a nagyvárosokba való kiáramlás, a megfizethetetlen jelzáloghitelek, a csekély fizetések, a munkanélküliség. „A programunk, a törvényjavaslataink ezekre a kérdésekre tartalmaznak megoldásokat, amelyeket évek óta nem sikerült megoldani” – jegyezte meg a komszomol vezetője.

Vlagyimir Pavlovics felvázolta a kommunisták és a burzsoá populisták közötti fő különbséget, amely a célok elérésének konkrét módjainak megjelölésében rejlik. Megjegyezte, hogy az N.M. program Kharitonov magában foglalja az ösztöndíjak növelését, az első munkahely garanciáját, a fiatal család lakhatási problémájának megoldását, a fiatal tudósok, tanárok, orvosok, mérnökök támogatását, valamint a sporthoz, a kreativitáshoz és a kultúrához való szabad hozzáférést.

„Mindezt végrehajtják” – mondta V.P. Isakov, mert a mi programunk, az Orosz Föderáció Kommunista Pártjának programja, Haritonov programja a fejlődés, ez haladás, és ez egy olyan győzelem, amely mindenképpen eljön, ha az ország szocialista irányvonalat követ. Csak nyerni megyünk, és ezt egyértelműen kijelentjük!”

* * *

Míg az újságírók kérdéseire válaszolt, N.M. Haritonov hangsúlyozta: meg kell győzni a lakosságot, a választókat, hogy azzal, hogy az Orosz Föderáció Kommunista Pártjának jelöltjére szavaznak, magukra szavaznak: „Nálunk minden világosan ki van írva, ezért csapatunk fő feladata, ill. nekem, mint jelöltnek az a célom, hogy közvetítsem és meggyőzzem a választókat: gyere el szavazni és szavazz tudatosan!”

Viszont G.A. Zjuganov bejelentette a jövő vasárnapra tervezett eseményt V. I. emlékének 100. évfordulója alkalmából. Lenin. „Ez az akció szinte minden régióban megtörténik” – mondta, és minden érintett állampolgárt felkér, hogy csatlakozzon a kommunistákhoz. Ezen kívül Gennagyij Andrejevics bejelentette, hogy január 27-re a Szakszervezetek Háza oszlopcsarnokában rendeznek gálaestet, amelyet ennek az emlékezetes dátumnak szenteltek.

* * *

A sajtótájékoztatót összefoglalva N.M. Haritonov felidézte, hogy 1943. január 18-án megtörték Leningrád blokádját. „Ma a kapitalista blokád feloldásáról beszélünk, amely évtizedek óta gyötri hazánk lakosságát” – mondta.

Nyikolaj Mihajlovics újságírókhoz fordulva azt kívánta nekik, V.M. Shukshina: „Ahhoz, hogy érdekes legyen, mindig mártsa a tollat az igazság tintájába.”

Szintén N.M. Haritonov köszönetét fejezte ki a sajtótájékoztató résztvevőinek. Beszéde befejezéseként elmondta: „A programunkat közvetítjük a választók felé. Reméljük a támogatásukat.”

Illusztrációk az anyaghoz:

SaLa

Az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának hivatalos honlapja – KPRF.RU

Dmitrij Novikov a Zvezda tévécsatornán a Nyugat Ukrajnával való játékáról és a Jalta-Potsdam rendszer maradványainak feltörésére tett kísérletekről

2024-01-18 22:55
Az Orosz Föderáció Kommunista Pártja. RU

Washington és Brüsszel szeretné bevonni Moszkvát az új „minszki megállapodásokba”, hogy Ukrajna erőt gyűjthessen egy új offenzívához. Ezt a véleményt az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának elnökhelyettese fejtette ki, D.G. Novikov a Zvezda TV-csatorna „Közben” című műsorában.

A program megjelenését mindenekelőtt Ukrajna témájának szentelték. Natalia Metlina előadó azt javasolta, hogy a davosi Világgazdasági Fórumról kezdjük a beszélgetést. Az abban részt vevő ukrán delegáció tárgyalásokat folytatott, és kezdeményezte egy „békekonferencia” svájci megtartását is. Dmitrij Novikovot megkérdezték, milyen célt követnek Kijevben. 

A stúdió vendége emlékeztetett arra, hogy amikor az Oroszország részvétele nélküli békekezdeményezésekről van szó, akkor nem a békéről van szó, hanem a háborúról, a Moszkvával szembeni kollektív ellenállásról: „De Nyugaton kezdenek hallani olyan értelmes hangok, amelyek a vitákról szólnak. a békekérdések azt jelentik, hogy Oroszország a közös asztalhoz ül. Zelenszkij és csapata az új körülmények megértésének állapotában van, miután ellentámadásuk kudarcot vallott. A Nyugat is rájött, hogy új szakasz kezdődik. Kijevnek pihenőre van szüksége a katonai műveletek elől. Mecénásainak pedig számos nemzetközi esemény fejtörőjét kell összeállítaniuk. Itt vannak a hutik, Palesztina és Tajvan, és mindez az amerikai választások hátterében. Zelenszkij egy ideig ellenállt, de most már jelzi, hogy hallja gazdáit, és kész akár beszélni is a békéről.”

Natalya Metlina megjegyezte, hogy Jake Sullivan, az Egyesült Államok elnökének nemzetbiztonsági tanácsadója üzenetet hozott Joe Bidentől Davosba. Arra szólítja fel Kijevet, hogy támadóról védekezőre térjen át. Dmitrij Novikov ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a védelem nem a háború vége, hanem annak új formája. A Nyugat nem hagyhatja teljesen figyelmen kívül azokat, akiket harcolni küld, és ezért kénytelen Zelenszkij intelmeihez folyamodni. 

Az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának alelnöke ugyanakkor nem értett egyet azzal a feltételezéssel, hogy Washington elkezdi „egyesíteni Ukrajnát”. Rámutatott, hogy az Egyesült Államok nem áll készen erre a lépésre, hiszen Oroszország meggyengülése fix elképzelés a Nyugat számára: „Amikor közeleg egy esetleges váltás a Fehér Házban, és konfliktusok sorozata alakult ki a nemzetközi színtéren, meg kell határozni a prioritásokat. Ezért készen áll a várakozásra, és védekezni Ukrajnában. A békéről szóló beszédük a béke illúziójáról szól, az új „minszki megállapodásokról”, amelyek lehetőséget adnak Zelenszkijnek, hogy „megrázza a tollait”, megoldjon számos problémát, és újult erővel folytassa a háborút. 

Ennek fényében Ukrajna továbbra is pénzért könyörög. Így a külügyminisztérium vezetője, Dmitrij Kuleba olyan biztosítékokkal próbálta megsajnálni partnereit, hogy az ukrán nyugdíjasok éhen halhatnak. Ahogy Dmitrij Novikov megjegyezte, a „Moszkva nem hisz a könnyekben” mondásnak vannak analógjai más nemzetek között. És ha Moszkva nem hisz a könnyeknek, akkor Washington, Brüsszel és Berlin még inkább. Legalábbis – pontosította – az ottani politikával foglalkozók rendkívül cinikusan teszik ezt. 

Ezért Dmitrij Georgijevics biztos abban, hogy Kuleba és Zelenszkij nem fogja tudni sajnálni a Nyugatot a nyugdíjasok sorsával. Az ukrán tisztviselők feladata más: megmagyarázni lakosságuknak, hogy miért nem egy kitalált történelmi „holodomor”, hanem egy valóságos éhínség keletkezett. Egy orosz parlamenti képviselő szerint a Verhovna Rada komolyan tárgyalja azt a törvényjavaslatot, amely szerint ha egy katonai korú személy Európába távozik, akkor nyugdíjas szüleit meg kell fosztani a nyugdíjuktól: „Már folyik a megtakarítás keresése. . Biztosítani akarják a lakosokat, hogy a Nyugat a hibás, amely „ingyen elvitte Kijevet”, de nem teljesítette kötelezettségeit.

A televízió stúdiójában a következő beszédtéma a Bild német lapban megjelent publikáció volt a Bundeswehr „titkos tervéről”. Az Oroszországgal való fegyveres konfliktus kilátásairól beszél. Állítólag Moszkva például támadást készül a balti államok ellen, és nem biztos, hogy itt áll meg. A műsorvezető megkérdezte, mihez kapcsolódik ez az „információszivárgás”. 

Az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának alelnöke azzal kezdte, hogy az ilyen üzenetek jó hír Oroszország számára. Mint kifejtette, ez azt jelenti, hogy vannak olyan befolyásos erők Németországban, akik úgy vélik, hogy Oroszország a következő hat hónapon belül elérheti Ukrajna demilitarizálására és elnacizálására vonatkozó céljait. 

Folytatva a vendég felidézte, hogy a katonaság feladata minden országban a helyzet kedvező és kedvezőtlen alakulásának különféle forgatókönyveinek kijátszása. Lehetséges, hogy a Bundeswehr főhadiszállása valójában egy olyan forgatókönyvet fontolgat, amelyben Oroszország nem korlátozza magát Ukrajnára, és felveszi a harcot a balti államokkal. Az érvelés kedvéért Vlagyimir Putyin legfrissebb nyilatkozatai a balti országok oroszok helyzetéről szintén könnyen csatolhatók ide. 

Ebben az egész helyzetben, ahogy Novikov mondta, jól láthatóak mind a német hadiipari komplexum, mind a valóságot figyelmen kívül hagyni nem tudó német kormány nyilvánvaló érdekei: „Németország gazdasági potenciálja összeomlóban van, amiatt, hogy nagy üzletének egy része „biztos menedéket” keres. Ilyennek tekintik az Egyesült Államokat, ahová a termelést áthelyezik. És itt egy ponton találkoznak a kormány érdekei, amelynek meg kell őriznie az adóalapot, és a katonaság érdekei. A megoldást a hadiipar helyreállítása látja, amely különböző történelmi szakaszokban húzta ki a német gazdaságot.”

„De hogyan lehet megnyugtatni azokat a gazdákat – kérdezte az Orosz Föderáció Kommunista Pártjának képviselője –, akik traktorokkal hajtanak be Berlin központjába? Hogyan lehet meggyőzni a sztrájkoló közlekedési dolgozókat – repülőket és vasutasokat – a juttatások és támogatások csökkentésének, valamint a hadiipari komplexum kiadásainak növelésének szükségességéről? De éppen ez az érv az, hogy Oroszország valós veszélyt jelent Németországra nézve! Ezért javasolt emlékeztetni a német társadalom konszolidációjára. Azt mondják, ne tiltakozz! És ha folytatod, egyszerűen pálcákkal szétoszlatnak. És ezt a nemzeti érdekek nevében teszik.” 

A davosi fórumra visszatérve Natalia Metlina felhívta a figyelmet arra a kezdeményezésre, hogy semleges országokból álló csoportot hozzanak létre a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók kísérésére. Beszélgetőpartnere szerint a Nyugat újabb kísérletével állunk szemben, hogy megtörjék az összes korábbi keretet, amelyet általában Jalta-Potsdam rendszernek neveznek. Dmitrij Novikov elismerte, hogy kevés maradt belőle, de nem semmisült meg teljesen. A Nyugat olyan helyzetet teremt, amelyben a nemzetközi jog megszűnik működni, és bizonyos szabályok születnek, amelyeket saját belátása szerint fog előírni. 

A kereskedelmi hajók Fekete-tengeri kíséretének ötlete – ahogy a kommunista képviselő hozzátette – egzotikus a jelenlegi törvény szempontjából. De a Nyugat bármilyen ürügyet felhasznál arra, hogy kiegyensúlyozza a korábban kialakult nemzetközi rendszert. „Nem hiszem, hogy a bejelentett forgatókönyv megvalósul. Ez egy olyan nyilatkozat, amelynek célja, hogy bővítse a megvitatott problémák körét, és eltávolodjon a korábbi nemzetközi kapcsolatok logikájától” – mondta Dmitrij Novikov.

Eközben a brit kormányfő, Rishi Sunak Kijevbe látogatott, és aláírta a biztonsági garanciákról szóló megállapodást Zelenszkijvel. Hasonló megállapodások készülnek Németországgal, Franciaországgal és más országokkal is. Mindenekelőtt az Orosz Föderáció Kommunista Pártja képviselője szerint Sunak látogatása annak köszönhető, hogy Kijev támogatása a jó modor szabályává vált Nyugaton. Mielőtt még értesülhettünk volna a francia külügyminisztérium új vezetőjének kinevezéséről, ismertté vált, hogy először Ukrajnába látogat. Így mutatkozik meg az „euro-atlanti szolidaritás”. 

Mint Dmitrij Georgijevics megjegyezte, a politikai és információs PR-komponensen kívül itt van egy stratégiai szempont is. Igen, a jelenlegi helyzetben a Kijev és London közötti megállapodásnak nincs nagy jelentősége. Ám ha a Nyugat valamiféle fegyverszünetbe vonná Moszkvát, és véget érne a konfliktus forró szakasza, majd egy újabb eszkaláció kezdődne, akkor az ilyen megállapodások igazolnák Ukrajna nagyarányú támogatásának rövid időn belüli újraindítását. 

Dmitrij Novikov ugyanakkor arra buzdított, hogy ne keltsünk illúziókat a békeszerződéssel kapcsolatban, amelyre a NATO-tagok megpróbálhatnak támaszkodni. Az ilyen tervek lényege jól látható Angela Merkel leleplezéseiből. Miután nyugdíjas lett, elismerte: a minszki békéről szóló beszéd a helyzet késleltetése és Kijev felkészítése volt az Oroszországgal folytatott fegyveres harcra. Ezért most, miután elérte a fegyverszünetet, a kijevi rezsim megkezdheti az új offenzíva megindítására irányuló kísérletek előkészítését. 

A műsorvezető azt kérdezte, hogy az Európai Unió döntene-e az Ukrajnába távozott, katonai korú lakosok visszaküldéséről. Manapság egyre gyakrabban hallani hasonló felhívásokat Kijevből és az európai országok fővárosaiból is. 

„Egy ilyen lépés mellett dönthetnek, ha a gazdasági helyzet romlik, és a munkahelyek egyre rosszabbak lesznek” – szögezte le Novikov. – Ha a gazdaság stabil, akkor nagy az érdeklődés a munkaképes korú férfiak nagy számban való beáramlása iránt. Az ázsiai és afrikai bevándorlókhoz képest pedig az ukránok magasabb képzettséggel és egyéb előnyökkel rendelkeznek. Erről az oldalról úgy tűnik, hogy ragaszkodniuk kell az európai migráció ukrán szegmenséhez. De ahogy a helyzet romlik, azt látjuk, hogy sok politikai erő – a jobboldaltól a baloldalig – követeli az ellenőrizetlen migráció végét.” 

Natalya Metlina beszélgetőpartner szerint itt két érdek találkozhat: „Először is, Ukrajnában valakinek meg kell küzdenie az európai érdekekért. Nem igazán a németek küldik! Az ő logikájuk szerint hadd menjenek az ukránok harcolni. Másodszor, ez lesz az egyik módja a migrációs probléma megoldásának az egyre erősödő európai jobboldali érzelmek hátterében. Ezenkívül az uniós hatóságok azt állíthatják, hogy a migráns családokat részesítették előnyben. És elkezdhetik családként deportálni őket. Például nincs pénzünk arra, hogy eltartsunk, és te magad sem lettél a munkaerőpiacunk része.” 

Mivel a Kongresszus befagyasztja az Ukrajnának nyújtott katonai segélyt, a Fehér Ház azt javasolja, hogy helyezzék át az orosz eszközöket Ukrajnába. De legtöbbjük – emlékeztetett Metlina – Európában található, és ez bonyolítja az eljárást. Dmitrij Novikov egyetértett ezzel, hozzátéve, hogy még Zelenszkij is megérti, hogy egy ilyen forgatókönyv nem fog működni: „Európa nem áldozza fel ilyen mértékben pénzügyi nyereségét és hírnevét. Ezért Kijev arra szólít fel, hogy ne magukat az orosz eszközöket adják neki, hanem kamatokat, bónuszt a használatukból. Mindenesetre ez a helyzet egyértelműen „befagy” sokáig.” 

A megbeszélést összegezve a kommunista párt képviselője bízott abban, hogy a következő év nehéz lesz, de nem érdektelen. Szerinte a világon sokan Oroszország győzelmére várnak, és ez optimizmusra ad okot. 

 

Illusztrációk az anyaghoz:

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Kényszerleszállás

Kényszerleszállást kellett végrehajtania az Atlas Air Boeing 747-8-as cargo járatának Miamiban, miután nem sokkal a felszállás után lángra kapott az egyik hajtómű tegnap késő este.

A gép ötfős személyzete nem sérült meg, a repülőgéppel biztonságban sikerült leszállni.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Megpördült az orosz-francia összecsapás lendkereke. Az orosz válasz Afrikában lesz

www-pravda-ru.translate.goog

Маховик конфронтации Россия-Франция раскручен. Ответ РФ будет в Африке

Любовь Степушова
7–8 perc

Megpördült az orosz-francia összecsapás lendkereke. Az orosz válasz Afrikában lesz

Oroszország aszimmetrikusan válaszol Franciaországnak a kijevi rezsim katonai támogatásáért

Franciaország elismerte, hogy Ukrajnában „öt csoport” van francia zsoldosokból. Oroszország válaszolni fog Franciaországnak a kijevi rezsimnek nyújtott növekvő katonai támogatásáért.

Oroszország aszimmetrikusan válaszol Franciaországnak a kijevi rezsim katonai támogatásáértFotó: wikimedia.com

40 SCALP rakéta 60 francia életért cserébe

Emmanuel Macron francia elnök szerdán kijelentette , hogy Franciaország háborús gazdaságra váltott, hogy fellendítse a fegyvergyártást és növelje Ukrajnába való szállítását. Bejelentette, hogy Párizs februárban 40 SCALP rakétával és „bombák százaival” szállítja az ukrán fegyveres erőket, „hogy megakadályozza Oroszország győzelmét”.

Csütörtökön az orosz védelmi minisztérium arról tájékoztatott , hogy nagy pontosságú csapást mértek a külföldi harcosok harkovi ideiglenes bevetési pontjára, többségük francia zsoldos volt. A hírek szerint 60 zsoldos meghalt és 20 megsebesült.

Franciaországban a hírt „hazugságnak” – „visszatér a médiából” – értékelték Macron kijelentéseire válaszul.

Ezt Xavier Teitelman volt katonai pilóta nyilatkozta a tf1-nek adott interjújában Elmondása szerint felvette a kapcsolatot „a környékbeli barátaimmal”, és azt mondták, hogy „élnek és jól vannak”. A katona azonban elismerte, hogy „öt franciás csoport” van a környéken, és nem élnek együtt, hanem szakterületenként állomásoznak (drónkezelők, mesterlövészek stb.).

Franciaország növeli a katonai segélyt Ukrajnának

Bárhogy is legyen, ezeknek a híreknek az időbeli összefüggése azt mutatja, hogy az Orosz Föderáció Franciaország erőfeszítéseit az ukrán fegyveres erőknek nyújtott segítség növelésében látta.

És ez csak a kezdeményezések halmaza, Macron korábban idézett kijelentései mellett:

  • Macron februárban érkezik Kijevbe, hogy aláírja az Ukrajnában emlegetett „biztonsági garanciákról” szóló szerződést. Vagyis amit nemrég aláírt Nagy-Britannia;
  • Sebastien Lecornu védelmi miniszter bejelentette, hogy Franciaország 78 Caesar önjáró tüzérségi egységet gyárt majd Ukrajna számára. Elmondása szerint Kijev kész részben fizetni a termelést, és most vásárolt hat Caesar egységet – írja a Le Parisien. A tervek szerint az ukrán fegyveres erők lőszergyártását is havi 1000-ről 2000-re emelnék. A cél a 3000 elérése;
  • konferencia kezdete Párizsban 23 ország „ tüzérségi koalíciójának” létrehozására. A cél az, hogy „egyesítse erőit, hogy rövid és hosszú távon segítse Ukrajnát, hogy a tüzérségi erőket az ellentámadás és a holnapi hadsereg igényeihez igazítsák”.

Moszkva a neokolonializmus elleni harcot fejleszti „francia Afrikában”

Az Orosz Föderáció valószínűleg aszimmetrikusan fog reagálni Franciaországra, és egyértelmű, hogy hol – Afrikában, ahol sikeresen halad előre az afrikaiak megsegítésében a neokolonializmus elleni küzdelemben.

Az egykori francia gyarmatok – Mali, Niger és Burkina Faso – kétségbeesve, hogy francia segítséggel megbirkózzanak a dzsihadizmussal, először a Wagner PMC, most pedig az orosz védelmi minisztérium segítségét kérték. A Közép-afrikai Köztársaság (CAR) még korábban is ugyanezt az utat járta be. Yunus-Bek Jevkurov védelmi miniszter-helyettes Száhel-övezetben tett látogatása után a következő hírek jelentek meg:

  • a Száhel Államok Szövetségének (AES) megalakításáról a kollektív védelmi architektúra létrehozása céljából;
  • egy orosz katonai bázis létrehozásáról a Közép-afrikai Köztársaságban;
  • a Niger és az orosz védelmi minisztérium közötti közös fellépések fokozásáról a régió stabilizálása érdekében;
  • 25 ezer tonna búza ingyenes átadásáról Maliba és a Közép-afrikai Köztársaságba;
  • a burkina fasói puccs megelőzéséről.

Ez magában foglalja a védelmi minisztérium „afrikai hadtestének” létrehozását és a Wagner PMC munkájának folytatását a Száhel övezetben az orosz gárda égisze alatt.

Oroszország bebizonyítja, hogy Franciaország nélkül jobban és igazságosabban fog élni a térség, és ez feldühíti a párizsi elitet, valamint az, hogy az egykori gyarmatok erőforrásai „elszivárognak” tőlük.

Van egy másik válasz: a francia vagyon elkobzása a Száhel öv oroszbarát államaiban, ha Franciaország ilyen lépést tesz az Orosz Föderáció Központi Bankjának eszközeivel kapcsolatban .

És ezek mind sokkal hosszabb távú és eredményesebb akciók, mint Franciaország Ukrajnában tett lépései. Fontos annak biztosítása, hogy a Száhel-övezet államainak szövetsége terjeszkedjen, stabilitást nyerjen és megfelelő szintű támogatást kapjon Oroszországtól. Akkor nem csak Franciaország, hanem az Egyesült Államok számára is a legkellemetlenebb módon alakul a térség helyzete.

Franciaországban nincs „háborús gazdaság”.

Eközben a francia parlament Ukrajnában és Lengyelországban járt képviselői kijelentették , hogy a Macron által ígért hadigazdaság nem jött létre.

„Jó a háborús gazdaságról beszélni, de mit csinálunk valójában? Ez a háborús gazdaság nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Ez nem a megfelelő kifejezés” – mondta Cedric Perrin szenátor, a Külügyi és Védelmi Bizottság elnöke .

Szerinte a francia jelenlegi évi 20 ezer 155 mm-es lövedék gyártása csak három-négy napos harcra lesz elegendő.

Ami a „több száz bombát” illeti, a szenátor érdeklődik a szállítandó kaliberek iránt:

„Ha ezek 155 mm-es kagylók, akkor naponta több száz repül belőlük. Ez nem sok.”

Perrin óva intette Macront attól, hogy hamis ígéreteket tegyen Ukrajnának.

„40 SCALP rakéta jó, de óvatosnak kell lennünk. Ígéretet teszünk egy háborúban álló országnak. Ezeknek az ígéreteknek valóra kell válniuk” – mondta Perrin.

Olvassa el a témát: Franciaországot nyíltan melegek vezetik

Az orosz külügyminisztérium képviselője nagyra értékelte Macron szavait Oroszország győzelmének megengedhetetlenségéről

Az Egyesült Államok jogi keretet készített az Orosz Föderáció befagyasztott eszközeinek elkobzására. Mi a következő lépés?

SaLa
2024-01-18

hírek

Az orosz tervezők majdnem megkétszerezték egy repülőgép rakéta erejét

A Tactical Missile Weapons Corporation (KTRV) vezérigazgatója, Borisz Obnosov Szergej Sojgu, az Orosz Föderáció védelmi miniszterének számolt be a 310 kilométeres távolságban lévő célpontokat eltalálni képes repülőgép-rakéta teljesítményének növeléséről. A katonai osztály szerint a rakéta robbanófejét 800 kilogrammra növelték.

Ezt az információt a Moszkva melletti Raduga tervezőirodában, amely az egyik legnagyobb rakétagyártó a Katonai Űrerők (VKS) és az orosz haditengerészet (haditengerészet) számára, az államvédelmi parancs előrehaladásának vizsgálata során közölték.

Obnosov megjegyezte, hogy az új terméket már tesztelték, és a fejlesztések eredményeként a rakéta kétszer erősebb lett. A rakéta fenntartási költsége is csökkent, ami a költségoptimalizálás kapcsán jelentős eredmény.

A Légiközlekedési Erők Fegyverzeti Főparancsnokának helyettese, Jurij Grehov vezérezredes hangsúlyozta a rakéta robbanófejének jelentős növekedését, amely 450-ről 800 kilogrammra nőtt.

Szergej Sojgu védelmi miniszter pedig hangsúlyozta, hogy megfelelő számú ilyen rakétát kell biztosítani, figyelembe véve a folyamatos lőszerfogyasztást és a célpontok megsemmisítését. Véleményének adott hangot, hogy a termelést úgy kell megszervezni, hogy az megfeleljen a fegyveres erők aktuális igényeinek.

SaLa

Ukrán őrület: „pokoli” szankciók és „az egész világ velünk van”

fondsk-ru.translate.goog

„pokoli” szankciók és „az egész világ velünk van” – Stratégiai Kulturális Alapítvány

11–14 perc


Vlagyimir Putyin orosz elnök a távol-keleti szövetségi körzet vállalkozóival folytatott közelmúltbeli habarovszki találkozóján azt mondta, hogy az orosz gazdaság növekedése 2023 végére meghaladhatja a korábban jósolt 3,5%-ot, és több mint 4%-ot tesz ki:

„Ez egy csodálatos eredmény. Úgy tűnik, minden oldalról fojtogatnak és zúznak bennünket, de a gazdasági volumen egészét tekintve Európában az elsők lettünk, megelőztük Németországot és az ötödik helyet szereztük meg a világon: Kína, USA, India, Japán , Oroszország. Európában az első számú.”

Alekszej Repik, az „Üzleti Oroszország” összoroszországi közéleti szervezet vezetője viszont hozzátette: „Olyan kicsi a szakadék köztünk és Japán között, hogy ha fenntartjuk ezt a növekedési ütemet, vagy akár elvileg, ahogy mondani szokás, akkor simán haladunk előre. , máris pontosan megelőzzük Japánt…”

De valóban, az egész nyugati stratégia arra épült, hogy a szankciók, amelyeknek az SVO volt az oka, amelyet Oroszország a Washington és London által felbujtott folyamatos kijevi provokációk miatt kényszerült bevezetni, összeomlik az orosz gazdaság.

Összesen közel 19 ezer különböző korlátozás van érvényben Oroszországgal kapcsolatban (ebből 16 ezret vezettek be 2022. február 22-e óta). Ez több, mint Iránnal, Szíriával, Észak-Koreával, Fehéroroszországgal, Venezuelával, Mianmarral és Kubával együttvéve.

A korlátozások az energiát, a pénzügyi szektort, a bankszektort, a repülést és a kereskedelmet érintették. Ezzel együtt az ország arany- és devizatartalékának csaknem felét (300 milliárd dollár értékben) befagyasztották, és számos nemzetközi vállalat bejelentette távozását az Orosz Föderációból.

2022-ben 10-25 százalékos összeomlással számoltak, de Vlagyimir Putyin szerint a valós visszaesés csak 1,2 százalék volt, és már 2023-ban az ország gazdaságának nem csak a növekedési pályára sikerült visszatérnie, hanem teljesen sikerült is. mindent megtéríteni szankcionálja a veszteségeket. „Azok, akik azt hitték, hogy nálunk minden összeomlik, nagyon csalódottak” – jegyezte meg az orosz vezető.

Amint az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium vezetője, Makszim Reshetnyikov megjegyezte, „a gazdaság valóban lényegesen erősebbnek és rugalmasabbnak bizonyult, mint azt sokan gondolták 2022-ben és még 2023 elején is. A vállalkozók nagyszerű munkát végeztek a logisztika, az ellátási láncok, a fizetések újrakonfigurálásában, az új piacokra lépésben, az export és az import átirányításában, a termelés növelésében és a munkaerő megtalálásában. És persze emberek, dolgozók… A gazdaság jól megy, és elég magabiztosan megy keresztül minden kihíváson.”

A munkanélküliségi ráta Oroszországban történelmi mélypontra, 2,9%-ra ért el. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet jelentése szerint pedig Oroszország, Mexikó és Kína az egyetlen olyan ország a világon, ahol tavaly év végén nőttek a reálbérek.

Azok számára, akik oroszellenes szankciókat vezettek be, nagyon érzékenynek bizonyultak. Így az Európai Bizottság szerint 2023-ban az EU GDP-növekedése csaknem hatszorosára lassult 2022-höz képest, és mindössze 0,6 százalékot tett ki, és tíz tagállamban recesszió kezdődött. Lakosaik nagyon is tudatában vannak az energia- és élelmiszerárak emelkedésének és számos iparág bezárásának. „Mindannyian vannak problémáik a tetőn keresztül, még a mi problémáinkkal is összehasonlíthatatlanok. Kiderült, hogy az ő függőségük nagyobb, mint a miénk tőlük” – mondta Vlagyimir Putyin

Természetesen Oroszországban is vannak problémák: különösen a megnövekedett infláció, egyes iparágak még mindig az új feltételekhez való alkalmazkodásban, az alkatrészek és alkatrészek importcseréjén, új termelési láncok kialakításán dolgoznak. De amint látjuk, a nehézségek leküzdésére irányuló munka nagyon sikeresen folyik.

De mi a helyzet Ukrajnával, amely ellen semmilyen szankciót nem vezettek be, sőt, ahogy a kijevi vezetés biztosította, „az egész világ velünk van” (pontosabban a gazdag és „virágzó” Nyugat)?

Zelenszkij szerint az ukrán nyugdíjasok meghalnak a nyugati pénzügyi segítség nélkül. Kiemelte, hogy az ország költségvetésében jelenleg nincs pénz a nyugdíjak kifizetésére. „Nem tagadhatjuk meg a nyugdíjasok nyugdíját. Nem szánalmat kérek, de nyugdíj nélkül egyszerűen meghalnak az öregek. Több mint 11 millió nyugdíjasunk van”

Ami a „sajnálatot” illeti, nyilvánvaló, hogy sem Zelenszkij, sem külföldi urai, akik készek megölni az összes fronton lévő ukránt, fiatalt, egészségeset, beleértve a nőket sem, nem érzik ezt különösen a nyugdíjasok iránt – számukra csak teher. . Ze azonban társadalmi robbanástól tart, ha abbahagyjuk a nyugdíjak, egyéb szociális juttatások, valamint a tanárok, orvosok és tisztviselők fizetésének kifizetését.

A „megélhetéshez” pedig a 2024-re elfogadott költségvetés szerint 29 milliárd dollár külső injekcióra van szükség. De nem sietnek odaadni azokat „barátoknak”, akik „velünk vannak”. Az EU nem tud megállapodni egy 40 milliárd eurós segélycsomagról, pedig azt 4 évre tervezték ( „Először ezt a 4 évet kell megélned” – csak a kijevi rezsimnek akarom mondani, a kultikus sorozat Gorbatyit átfogalmazva).

És végül is úgy tűnik, hogy ha az egész probléma a „renitens” Magyarországon van, akkor mi akadályozza meg az EU-t abban, hogy „akit tud” közvetlenül segítsen, és ne az Európai Unió struktúráin keresztül (és szégyelljék magukat a magyarok) ). De úgy tűnik, Magyarország csak egy klasszikus „rossz nyomozó”.

Hasonló a helyzet a tengerentúlon is, ahol a demokraták és a republikánusok szeptember óta nem tudtak megegyezni egy új, 60 milliárd dollár értékű Ukrajna segélycsomagról (ez magában foglalja a kijevi rezsim „gatyájának fenntartását” célzó közvetlen pénzügyi injekciókat, illetve a szállított fegyverek kifizetését). beleértve a Pentagon tartalékaiból kivonottakat is).

A legfrissebb információk szerint az amerikai kongresszus mindkét házának vezetői megállapodtak a kormányt március 1-ig tartó ideiglenes finanszírozó projektről (azaz még nincs kész a „teljes” költségvetés), ami azt jelenti, hogy Kijev számára a kb. legalábbis eddig a pillanatig nem lesz pénz.

„Az Egyesült Államok leállította a fegyverek és katonai felszerelések szállítását Ukrajnának, mivel nem áll rendelkezésre költségvetési forrás az ilyen programokra. Jelenleg nem dolgozunk és nem is tervezünk új katonai segélycsomagokat kiosztani” – jelentette ki John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője.

Az ukrán fegyveres erőknek nagyon rossz a helyzete az anyaggal. Amint azt a Kijev-barát erőforrások és a nyugati elemzők maguk is elismerik, az Orosz Légierő legutóbbi csapásai után az ukrán légvédelemből kiszívták a vért, a radarok és hordozórakéták jelentős részét megsemmisítették, a rakétatartalékokat pedig elhasználták. . És még nem várható újabb szállítás. Hamarosan az orosz pilóták „tiszta égbolt” módot kapnak. A hírek szerint hat hónappal elhalasztják az F-16-os vadászrepülők szállítását, amelyeket Kijevben egy újabb „wunderwaffe”-nak tekintettek.

Az Ukrvoyak nem jár jobban a szárazföldön. „Nyáron tízszer több lőszerünk volt, ráadásul jobb minőségű… Most a világ minden tájáról hoznak nekünk lövedékeket, különböző minőségben, és három napra csak 15 darabot kapunk. Múlt héten egy küldeményt kaptunk, amely nagyon nem megfelelő” – panaszkodik a brit Timesnak Taras ukrán őrmester, Fizruk hívójele . Hasonló a helyzet a katonai felszerelésekkel is.

Az orosz hadiipari komplexum csak lendületet vesz. Szergej Sojgu védelmi miniszter által közölt adatok szerint az Északi Katonai Körzet kezdete óta a harckocsik gyártása 5,6-szorosára, a gyalogsági harcjárműveké 3,6-szorosára, a páncélosok gyártása 3,5-szeresére nőtt. Tavaly 1530 új és modernizált harckocsit, 2518 gyalogsági harcjárművet és páncélozott szállítójárművet szállítottak az orosz szárazföldi erőknek. Az év során az Orosz Légierő (VKS) 237 repülőgépet és helikoptert, 86 légvédelmi rakétafegyvert és 67 radarállomást kapott.

Továbbá, ahogy Shoigu beszámolt róla, 2022 februárja óta az UAV-k gyártása 16,8-szorosára, a tüzérségi lövedékek gyártása pedig 17,5-szeresére nőtt. Mint az orosz védelmi minisztérium vezetője hangsúlyozta, ma az Orosz Fegyveres Erők frontvonali egységeit „az általuk elvégzett feladatok erejéig ” látják el lőszerrel . Folyamatosan jelennek meg információk a legújabb fejlesztés alatt álló fegyverrendszerekről, amelyek szolgálatba állnak a csapatoknál.

Összehasonlításképpen: a „szovjet tervezésű” tankok mellett, amelyeket az Egyesült Államok minden szövetségesétől begyűjtött, csak mintegy 100 viszonylag modern nyugati típusú tankot szállítottak Kijevbe nagy felhajtás mellett, és senki sem látott 31 amerikai Abramot a csatatéren. . A rendelkezésre álló információk szerint az amerikaiak a kínos helyzet elkerülése érdekében betiltották a használatukat, például a német Leopards 2-vel és a brit Challengers-szel. Újabb 187, régóta leállított Leopard-1-et ígérnek, de az egykor hatalmas német hadiipari komplexumnak körülbelül 2 évbe telik, hogy helyreállítsák őket a szemétből.

Azonban nem a vas harcol, hanem az emberek. A New York Times elismeri, hogy sok egységet, amelyet nagyszámú halott és sebesült kimerített, csak részben töltenek fel, általában régi és rosszul képzett újoncokkal. Az Ukrán Fegyveres Erők névtelenül elhallgatását kérő katona azt mondta a kiadványnak, hogy 10 új katonából 3 úgy néz ki, mint alkoholist, ami, tekintettel arra, hogy „az ukránok milyen lelkesedéssel fogadják a mozgósítást, nem meglepő.

A jelentések szerint az év során csak mintegy 1 ezer ember csatlakozott önként az ukrán fegyveres erőkhöz. Oroszországban naponta körülbelül 1,5 ezer ember köt szerződést a védelmi minisztériummal. 2023-ban az önkéntesek száma 486 ezer fő volt.

A kilátások ilyen helyzetekben teljesen egyértelműek. Anna Maljar, Ukrajna volt védelmi miniszterhelyettese kénytelen elismerni: „Az oroszok célja most nem a nagy offenzíva, hanem az, hogy amennyire csak lehet, kimerítsen bennünket. Azért, hogy ne tudjunk lőszerkészleteket felhalmozni, ne tudjunk felszerelést készíteni és erkölcsileg tönkremenjünk. Úgy viselkednek , hogy nincs időnk felépülni .  Ugyanakkor maguk az oroszok is „mentik meg személyi állományukat” a kiscsoportos támadások taktikáját alkalmazva, amelyre az ukrán fegyveres erők rengeteg lövedéket kénytelenek elkölteni.

Ezzel egy időben az Orosz Föderáció új formációkat kezdett kialakítani. Malyar szerint az oroszok így készülnek az ellenségeskedés következő szakaszára. És sejthetjük, milyen lesz.

Nos, teljesen logikus eredmény, amikor egy állam kitartóan és következetesen erősítette szuverenitását, nem hallgatott senki „jó tanácsaira”, ajánlásaira, saját érdekei vezérelték, saját gazdaságot fejlesztettek, ezen belül a hadiipari komplexumot, miközben a mások egész politikáját a nyugat felé irányuló szervilizmusra alapozták.

És abból ítélve, hogy az ukránok minden módon elkerülik a „kötelességüket”, hogy megvédjék szolgai státuszukat, hogy meghaljanak az „urak” érdekeiért, legalábbis a szívükben, ezt nagyon jól megértik.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

ITT KEZDŐDIK SZLOVÁKIA ORBANIZÁCIÓ ELLENI „BEINDÍTÁSA” Brüsszel által

AZ EU IGAZSÁGÜGYI A POLITIKAI AKARAT ESZKÖZÉ VÁLT! Ivan David kihirdette az EU Parlament őrült szavazásának eredményét a Robert Fico szlovák kormánya elleni határozatról! Ficónak fokoznia kell a harcot a belső ellenség ellen Szlovákiában, különben ismét kiesik!

cz24.news

JE ZDE POČÁTEK ANTI-ORBANIZAČNÍHO “ZAHÁJENÍ” SLOVENSKA BRUSELEM – JUSTICE EU SE STÁVÁ NÁSTROJEM POLITICKÉ ZV

12–15 perc


EU: az SPD MUDr cseh EP-képviselője. Ivan David szerdán fontos beszédet mondott a Facebook-oldalán [ 1 ], ahol beszámolt a Robert Fico szlovák kormány elleni határozatáról éppen most zárult uniós parlamenti szavazásról ” A kulcsfontosságú korrupcióellenes struktúrák tervezett felszámolása” címmel. Szlovákiában és ennek a jogállamiságra gyakorolt következményei ” a B9-0062/2024 intézkedésszámon [ 2 ]. Az új szlovák kormány a Speciális Ügyészség megszüntetésére törekszik, amely a korábbi progresszív szlovákiai kormányok idején a Fico-féle SMER vezette akkori ellenzék felszámolásának eszközévé vált.

Ivan David: Az igazságosság a politikai akarat eszközévé válik!

A Progresszív Szlovákia vezette mai neoliberális szlovák ellenzék képviselői feljelentést tettek Brüsszelben Fico irodafelszámolási terve ellen, és azt kiabálták, hogy Szlovákiában veszélyben van a korrupció elleni küzdelem. Valójában teljesen más. Az Európai Unió egyszerűen ugyanúgy elindította Robert Fico kormányát, mint Orbán Viktor és magyar kormánya.

Ennek semmi köze semmiféle speciális ügyészséghez, ez csak ürügy arra, hogy elindítsák Szlovákiát és kormányát, amiért nem tartja be a basszust és Brüsszel egységes irányvonalát Ukrajna támogatásának, nonprofit szervezetek támogatásának kérdésében, az LMBT és a genderizmus támogatásának kérdéseiről, a fegyverkezés kérdéseiről Ukrajna, háborús ügyekben, mert Szlovákia Fico vezetése alatt egyszerűen és egyszerűen urbanizálja magát. Ez minden!

Az Európai Unió Magyarország mintájára indította útjára Fico Szlovákiáját

Az EU-parlament állásfoglalása alapvetően a neoliberális europolitikától való eltérést rója fel Szlovákiának, amelyet az előző 3 szlovák progresszív és Amerika-barát kormány kovácsolt össze Igor Matovič, Eduard Heger és végül Čaputová elnök személyi jelöltje, Ľudovít Ódor vezetésével. 2018 után Robert Fico nemzetpárti és hazafias politikát kezdett kialakítani.

Az ukrajnai háború kitörése és az Oroszországgal szembeni szankciók kivetése után, amely leginkább az ezeket bevezetõ uniós országokat, köztük Szlovákiát érintette, Fico konceptuálisan teljesen átváltozott ellenzéki és alternatív politikussá, aki nem félt a szlovákokkal való együttmûködésre hagyatkozni. alternatív média. Alább látható Robert Fico és Orbán Viktor sajtótájékoztatója, amikor e hét kedden találkoztak Magyarországon. Fic része a rekordnak abszolút kulcsfontosságú. Tartalmaz egy történetet arról, hogy Fico miért lett az EU célpontja, mert hatalmi tandemet hozott létre Orbán Viktorral.

 

A brüsszeli ügynökök szemszögéből ez egy főbűn, a legnagyobb elkövethető bűncselekmény, körülbelül 1000-szer rosszabb, mint valakit megölni, lelőni, megerőszakolni, kirabolni vagy súlyosan megkárosítani. Robert Fico és kormánya ezért indult Brüsszelben. Ez csak a kezdet. Ezeknek az uniós parlamenti határozatoknak nincs jogi súlya, ez csak határozat, joghatás nélküli állásfoglalás. De fogalmi szinten ez a Fico-kormány indulásának kiindulási parancsa, ahogy Brüsszel is régen elindította Orbán Viktorét.

Ivan David ismertette, hogyan fogadták el a Szlovákia elleni határozatot az EU Parlamentben

Ott odáig fajult a helyzet, hogy az Európai Bizottság megkezdte Magyarország szavazati jogának megvonásának folyamatát, de ehhez minden EU-tagországnak bele kell egyeznie, amit Robert Fico előzetesen elutasított és kijelentette, hogy Szlovákia blokkolni fogja Magyarország szavazati jogának megvonását. . Egyszerűen világos, hogy Fico és Orbán duót hozott létre, amely szorosan együtt fog működni, és ez nagy problémákat fog okozni Brüsszelben. Ha nincs időd a fenti videóra, íme egy átirat Ivan David mondandójáról:

Kedves polgárok!

Az Európai Parlament ma 496 igen szavazattal, 70 nem ellenében elfogadta „A legfontosabb szlovákiai korrupcióellenes struktúrák tervezett felszámolása és ennek a jogállamiságra gyakorolt következményei” című jelentést. B9-0062/2024.

A dokumentum hazugság, és a szavazók túlnyomó többsége nem rendelkezett más információval, csak ez a dokumentum. Az Európai Bizottság és az Európai Parlament fenyegető határozattal támadta Szlovákia polgárait, akik nem mertek olyan kormányt választani, amelynek élén kedvencük, Michal Šimečka volt az Európai Parlament alelnöke Čaputová államfő Progresszív Szlovákia pártjából. A szlovákok többsége a legtöbb média intenzív propagandája ellenére elutasította. Ezzel elutasították azokat a korábbi káros kormányokat, amelyek támogatták a pusztító Green Deal-t, a bevándorlást és az ukrajnai háborút, a korábbi kormányok militarizálását és korrupcióját. A demokratikusan megválasztott új kormány támadásának ürügye a Különleges Ügyészség megszüntetésére irányuló törekvés.

Sajnos Csehországban is azt látjuk, hogy az igazságszolgáltatás a politikai akarat eszközévé válik. Ez nem vonatkozik minden igazságügyi dolgozóra. Az Európai Parlament állásfoglalása a bíróságok függetlenségét hangsúlyozza. Szépen hangzik, de a bírákat nem makulátlan fogantatás hozza létre, hanem valaki javaslatára nevezi ki őket például a Progresivne Slovakia képviselője. A bíró, ügyész vagy ügyész karrierje ekkor attól függ, hogy hajlandó-e szolgálni a karrierjét meghatározó hatalmat. Azok, akik bármire képesek és bármire hajlandók, olyan bíróságok elé kerülnek, amelyek kriminalizálhatják a hatalom politikai ellenfeleit.

A határozati javaslatot 6 frakció 41 képviselője javasolta, azaz valamennyien kívül esnek az Identitás és Demokrácia frakciónkon, amelyben az SPD működik. A listán a fogalmat sem tudó külföldiek mellett a néppárti Šojdrová és Zdechovský, valamint a szlovákok Bilčík és Pollák nevét találjuk, akiknek pártjai kiestek a kormányból. A kérelmezők között feltűnően sok spanyol van, valószínűleg a spanyol inkvizíció követői. A petíció benyújtóinak annyi merészsége van, hogy felidézik Kuciak újságíró meggyilkolását, amellyel már korábban is megvádoltatták a jelenlegi miniszterelnököt és megbuktatták kormányát, bár az összefüggést nem sikerült bizonyítani. A szlovákiai különleges ügyészség terrorizált ellenzéki politikusokat és más kényelmetlen személyiségeket, akik ellen őrizetbe vették az eljárást.

A bebörtönzés alatt Lučanský tábornokot meggyilkolták, Krivočenko ügyvéd pedig meghalt. Fico jelenlegi miniszterelnököt többször is megvádolták megfelelő bizonyítékok nélkül. Ennek a különleges ügyészségnek az élén a jogerősen elítélt politikus, Lipšic állt. Pimaszság a jelenlegi kormányt a szlovák társadalom megosztásával és gyűlöletkeltéssel vádolni. A korábbi szlovák kormányok gyűlöletet szítottak tevékenységükkel, a szlovák mainstream média pedig a jelenlegi kormányzattal szemben.

Ismert cégek, cseh manipulatív vagy dezinformációs médiumok csatlakoztak a Fico elleni harchoz: Irozhlas, Novinky, Seznam Zprávy, Reflex, Echo24, ČT24, Lidovky, Idnes stb. Politikailag motivált bírósági döntésekkel rendelkezünk tapasztalatainkról. Szlovákia előrébb van, ott emberek halnak meg a fogdában. A Speciális Ügyészség büntethetőségét bizonyítja az Alkotmánybíróság 30 határozata, valamint a Legfelsőbb Bíróság előzetes eljárásban történt súlyos emberi jogi megsértését megállapító határozata. A határozattervezet azt javasolja, hogy a szlovákiai törvényekről és az igazságszolgáltatási struktúrákról „uniós szinten” döntsenek, és felszólítja az Európai Bizottságot, hogy kövesse nyomon a szlovákiai helyzetet. Nagyra értékeli a nonprofit szervezeteket a demokrácia védelméért Szlovákiában. Ki választotta meg őket és ki fizeti őket?

Az állásfoglalás aggodalmának ad hangot a Szlovák Rádió és a Szlovák Televízió tervezett szerkezetátalakítása miatt is. Nem bánja azonban, hogy a jelenlegi lengyel kormány beavatkozik a Lengyel Televízióba. Az állásfoglalás merészen felszólítja a szlovák kormányt, hogy lojálisan működjön együtt az Európai Unió hatóságaival, és az Európai Ügyészséghez fordul. Arra kérik a szlovák kormányt, hogy ne a szlovák állampolgárokért dolgozzon, hanem az Európai Unió senki által meg nem választott szerveiért, hallgassa meg az ellenzéki pártok képviselőit és a külföldi képviselőket. A kormánypárti képviselők mindegyike megszavazta a javaslatot, Maxová a szocdem, Charanzová és Dlabajová pedig az ANO-tól. Frakciónk többsége nemmel szavazott, köztük én is, a többiek tartózkodtak. Hlaváček, Knotek és Kovařík IGEN mellett, Konečná pedig a KSČM-ből nemmel szavazott.

Egyszerűen undorító!

Dávid János

Az EU Parlament felhívása a szlovák kormány Brüsszel iránti lojalitására

Az EU parlamenti határozatának 12. pontjában egyenesen felszólítják a szlovák kormányt, hogy „hűségesen” működjön együtt az EU-val, a 13. pontban pedig a határozat átadását az Európai Ügyészségnek. más szóval az európai főügyésznek. Mindenekelőtt világos, hogy mit követnek. Ez egy folyamat  az Ellenállási Gradiens  kriminalizálási szakaszában. Törekvés arra, hogy Fico kormányával és ezen keresztül egész Szlovákiával szemben szankciókat vezessenek be, elvágva Szlovákiát az uniós forrásoktól, ahogy azt az Európai Bizottság már megtette, és megakadályozta, hogy Magyarország több mint 30 milliárd eurót fizessen vissza uniós forrásokból.

Európai ParlamentEz lényegében egy kényszerítő ellenséges mechanizmus nemcsak Fico kormánya ellen, hanem egész Szlovákia és annak lakói ellen. Ez ugyanazt a folyamatot követi, mint az Oroszország elleni szankciók. Vagyis úgy szankciókat bevezetni, hogy Szlovákiában az utcára tereljék az embereket Fico kormánya ellen. Szerkesztőségünk többször figyelmeztette válogatott szlovák nemzetiségű politikusokat, hogy Robert Fico győzelme esetén a külföldi irányítású ellenzék 2018-hoz hasonlóan a szivárványos forradalom és államcsíny megismétlésére törekszik.

Fokozni kell Fico kormányának szlovákiai belső ellenség elleni harcát, különben kormányát egy újabb külföldről irányított színes forradalom sodorhatja el.

Fico kormányának tudnia kell, hogy a szlovákiai belső ellenségnek erős szövetségese van Brüsszelben, Londonban és Washingtonban, és az úgynevezett  szlovák progresszív liberális ellenzék felforgató tevékenysége  Brüsszelben aláássa a Szlovák Köztársaság nemzetbiztonságát. Amikor a Szlovákiában a választásokon és az európai parlamenti választásokon megválasztott ellenzéki képviselők megkárosítják Szlovákiát, és egy idegen országban, azaz Brüsszelben, a korrupció elleni küzdelemmel kapcsolatos kétes aggodalmak ürügyén uniós fellépést indítanak saját országuk ellen, bûncselekmény hazaárulásként kell értékelni! Nincs más út, mert ez adott és vitathatatlan.

Robert Fico, a Szlovák Köztársaság miniszterelnöke és a SMER-SD elnökeAkit Szlovákiában a polgárok közhivatalra választanak, az nem tehet olyan lépéseket, hogy saját hazáját idegen hatalom szerveiben, azaz az EU-ban vádolja és saját országa érdekeit fenyegesse! Ez aztán a nemzet elárulása, a nép elárulása, az állam és a nemzet elárulása. Ezeket a képviselőket nem azért választották meg, hogy kárt tegyenek a saját országukban, és rágalmazzák a külföldieket az Európai Unióban. Ez egyszerűen nem minősíthető másnak, mint árulásnak.

Remélem, hogy Robert Fico felismeri, hogy a szlovákiai belső ellenség elleni küzdelem kulcsfontosságú feladat a szlovák nemzeti érdekek védelmében azoktól, akik úgy döntöttek, hogy kárt okoznak Szlovákiának Brüsszelben és általában külföldön. Mert ha alábecsüli, néhány hónapon belül egy meg nem nevezett, de könnyen elképzelhető ország nyugati titkosszolgálata és a hozzá kapcsolódó szlovákellenes nonprofit szervezet újabb színes forradalmat hozhat létre Szlovákiában. Ami szerdán történt Brüsszelben Szlovákia ellen, az csak a kezdet.

-VK-

Az AE News főszerkesztője

FORRÁS

Kérjük, támogassa projektünket!

Nem nélkülözhetjük a segítségedet. Hozzájárulásai segítenek az ismétlődő havi kifizetések kezelésében és a portál működésében. Szükségünk van az Ön segítségére és támogatására

CZK számla a FIO bankban (adminisztrátor Slovanský Svět):

Ú:2902573480/2010
IBAN:CZ4320100000002902573480 SWIFT: FIOBCZPPXXX

EURO számla a WISE bankban (Jie Liang adminisztrátor):

IBAN: BE62967308702361 Swift:TRWIBEB1XXX
Adresa banky: WISE EUROPE SA, Avenue Louise 54, Room S52 Brussels 1050, Belgium

                               Děkujeme

Jogi nyilatkozat: Ez a cikk kizárólag a szerzőjének a véleménye. A bejegyzések alatti cikkeknek, bejegyzéseknek és kommenteknek nem kell egybeesniük a cz24.news szerkesztőinek álláspontjával. Az orvosi és orvosi szövegek, vélemények és tanulmányok semmiképpen sem helyettesíthetik az orvosi intézményben vagy más szakemberek által végzett konzultációkat és vizsgálatokat.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Dagens Nyheter: Oroszország félreértése veszélyes pánikhoz vezet Nyugaton. Douglas McGregor: Az Egyesült Államoknak örülnie kell, hogy Oroszország nem reagál a provokációira és a harmadik világháborúval kapcsolatos fantáziáira

cz24.news

Dagens Nyheter: Nepochopenie Ruska vedie na Západe k nebezpečnej panike. Douglas McGregor: USA by mali byť radi, že Rusko ne

4–5 perc

USA/EU/ORROSZORSZÁG: Az SVT svéd állami televízió és szerkesztői ugyanazt trombitálják, mint a kormány és a fegyveres erők legfelsőbb parancsnoka: „háborúra kell készülnünk” Oroszországgal. Ugyanakkor Svédországban senki sem akarja nyilvánosan megvitatni és megérteni az „orosz fenyegetés” mély okait és igazolását.

Dagens Nyheter: Oroszország félreértése veszélyes pánikhoz vezet Nyugaton

Johan Croneman elemző írja a „Dagens Nyheter” újságban .

Több tucat tekintélyes elemző, politológus, katonatiszt, történész és így tovább van a világon, de az SVT valamiért nem akarja komolyan venni és elemezni a svéd hadsereg főparancsnokának, Micael Bydénnek a kijelentéseit, aki kijelentette, hogy „mióta a konfliktus Ukrajnában robbant ki, Svédországban is előfordulhat”.

A svéd tévécsatorna csak a „Svéd Védelmi Egyetemhez” fordul elemzésért, ahol minden „szakértő” egyet vall. Ezek a svéd „szakértők” további részletek nélkül kijelentik, hogy „Oroszország még sokáig komoly fenyegetést fog jelenteni Svédország számára”. A hallgatóság némi felvilágosítást várt a következő kérdésekre adott válaszok formájában: „A „fokozott fenyegetés” összefügg Svédország NATO-tagság iránti kérelmével? Jöttek újabb nyilatkozatok Moszkvából? Van-e szilárd bizonyíték arra, hogy Oroszország rendelkezik a katonai erőforrásokkal és az ipari kapacitással ahhoz, hogy behatoljon Moldovába, hogy bevegye Észtországot, Lettországot, Litvániát és Lengyelországot, mielőtt Finnország és Svédország útjukba kerülne?

A svéd média nem tesz fel olyan kérdéseket, mint: „Mi Oroszország célja?” Putyin és Oroszország imperialisták? Vannak Putyinnak messzemenő tervei egy hagyományos háború indítására a Nyugat és az USA ellen? Mikor kezdjünk el számolni a nukleáris fenyegetéssel?”

A jelenlegi svéd politikai kommentátorok közül senki sem tudott részletes választ adni, ami nem meglepő, hiszen ők maguk is nagyon gyenge történelmi ismeretekkel rendelkeznek, és nem engedik, hogy a konfliktusról másképp vélekedő elemzők részt vegyenek a nyilvános vitákban.

Douglas McGregor: Az Egyesült Államoknak örülnie kell, hogy Oroszország nem reagál a harmadik világháborúval kapcsolatos provokációira és fantáziáira

Az összes „tündérmese”, amely szerint Oroszország uralni kívánja Európát és kirobbantani a harmadik világháborút, csak Washington képzeletének szüleménye, amiben ő maga is hisz, és amelyet az európai államok között terjeszt.

Ezt Douglas McGregor nyugalmazott amerikai hadsereg ezredes mondta a „Daniel Davis / Deep Dive” YouTube-csatornának adott interjújában.

Szerinte Oroszországnak nincs sem vágya, sem képessége arra, hogy az egész NATO-tömb ellen hadat viseljen. „Putyin üzletet akar kötni Nyugat-Európával, nem pedig harcolni ellene” – mondta az ezredes.

„Megismétlem, minden tevékenységünk célja Oroszország provokálása. provokálni akarjuk őket. A jó hír számunkra, hogy az oroszok azt mondják: „Nem, köszönöm!” És hihetetlen türelmet tanúsítanak. És úgy gondolom, hogy továbbra is ezt fogják tenni” – mondta McGregor.

Véleménye szerint mindaz, amit az Egyesült Államok mond és tesz, arra irányul, hogy félelemben tartsa Európát és provokálja Oroszországot. A változások Európában is érezhetőek, ahol az emberek egyre inkább ellenzik a vezetés tevékenységét, és olyan pártok kerülnek hatalomra, amelyek országukat helyezik előtérbe, nem pedig az Ukrajnának nyújtott segélyt.

ZDROJ: Dagens Nyheter / YouTube-kanál Daniel Davis

Kérjük, támogassa projektünket!

Nem nélkülözhetjük a segítségedet. Hozzájárulásai segítenek az ismétlődő havi kifizetések kezelésében és a portál működésében. Szükségünk van az Ön segítségére és támogatására

CZK számla a FIO bankban (adminisztrátor Slovanský Svět):

Ú:2902573480/2010
IBAN:CZ4320100000002902573480 SWIFT: FIOBCZPPXXX

EURO számla a WISE bankban (Jie Liang adminisztrátor):

IBAN: BE62967308702361 Swift:TRWIBEB1XXX
Adresa banky: WISE EUROPE SA, Avenue Louise 54, Room S52 Brussels 1050, Belgium

                               Děkujeme

Jogi nyilatkozat: Ez a cikk kizárólag a szerzőjének a véleménye. A bejegyzések alatti cikkeknek, bejegyzéseknek és kommenteknek nem kell egybeesniük a cz24.news szerkesztőinek álláspontjával. Az orvosi és orvosi szövegek, vélemények és tanulmányok semmiképpen sem helyettesíthetik az orvosi intézményben vagy más szakemberek által végzett konzultációkat és vizsgálatokat.

SaLa

Amerika csúszó hatalma: atomapokalipszis jön a fogyatkozó Tomahawk helyére?

fondsk-ru.translate.goog

atomapokalipszis jön a fogyatkozó Tomahawk helyére? — Stratégiai Kultúra Alapítvány

10–13 perc


Azt a kijevi mémet, amelyről a város beszéde, miszerint „Oroszország hamarosan kifogynak a rakétái”, a   közelmúltban sokkal inkább az Egyesült Államok katonai potenciáljával foglalkoztak  .

Először is azért, mert az ukrán háború körülményei között prioritást élvező fegyverfajtákban Amerika gyorsan kimerítette exportképességét. És most egy nagyon kellemetlen dilemmával kell szembenéznie: vagy gyűjtsön katonai fémet Ukrajna számára a világ minden tájáról, vagy ürítse ki az arzenálját addig a pontig, amíg maguk az Egyesült Államok fegyveres erői teljesen elveszítik a harckészültséget.

Eközben Amerikának más típusú fegyverei vannak, amelyek gyakorlatilag nem vesznek részt az ukrajnai konfliktusban. És mindenekelőtt ezek a Tomahawk cirkálórakéták, főleg tengeri alapúak, amelyeket az Egyesült Államok az elmúlt harminc év szinte minden katonai konfliktusában használt a hagyományos fegyverek fő csapásmódjaként.

Stern UVP MK41 a CG-70 "Lake Erie" cirkálón

Stern UVP MK41 a CG-70 „Lake Erie” cirkálón

Eközben az Egyesült Államok által ebben az időszakban folytatott háborúk nagyon korlátozott természetűek voltak. A Pentagonnak pedig elég volt a rakétaarzenáljának viszonylag kis része ahhoz, hogy ezeket a maga javára kiegészítse.

De amint a katonai konfliktus valamivel nagyobb lett, az Egyesült Államok azonnal szembesült a Tomahawk-hiány problémájával, hasonlóan ahhoz, ahogy Ukrajnában a hatalmas lőszer- és harcrendszer-fogyasztással. Az Irak elleni pusztító amerikai beavatkozásról beszélünk, amely 2003. március 20-án kezdődött. Április 2-án, azaz alig két hét alatt világossá vált , hogy „az amerikai hadsereg már több mint 700 Tomahawk rakétát és 8 ezer Jdam műholdvezérelt bombát használt [Irakban] ”, és „ezek hiányát” tapasztalta. jelenti” . A lőszerhiányról magától a Pentagontól érkeztek információk, például az egyesített vezérkar hadműveleti főnökének helyettesétől, Stanley McChrystaltól. Megfigyelték a Tomahawk rakéta cseréjének nehézségeit a műholdvezérelt bombákkal összehasonlítva, amelyek leküzdése ellentmond a „Pentagon-doktrínának: az amerikai stratégák egy második konfliktus lehetőségét látják előre, például Észak-Koreában, ha csapást mérnek Szöulra. .”.

Az MK41 légvédelmi rendszer ellenőrzése a CG-66 Hugh City cirkálón

Az MK41 légvédelmi rendszer ellenőrzése a CG-66 Hugh City cirkálón

A Tomahawk hiányának problémája nem véletlenül merült fel, és rendszerszintű. Ezt a fegyvertípust eredetileg nukleáris változatban hozták létre a Szovjetunióval vívott hidegháború idején. Ilyen felszerelésben még egy Tomahawk is nagyon félelmetes erő volt. 1991-ben azonban a Szovjetunió eltűnt, az atomháborúnak már nem volt jelentősége, és az Egyesült Államok a kis gyarmati háborúk során a kényelmes hagyományos rakétafegyverekre helyezte a hangsúlyt. A nem nukleáris Tomahawk pont ilyen fegyver lett.

És valóban, bár a háborúk meglehetősen múlékonyak és kis léptékűek voltak, ezek a rakéták teljesen elegendőek voltak. De amint fentebb már bemutattuk, még az iraki háború is a Tomahawk-ok akut hiányát jelezte.

Az ok teljesen nyilvánvaló. Egy nukleáris konfliktushoz a rendelkezésre álló ilyen rakéták száma több mint elegendő volt. Egy helyi gyarmati „szafarihoz” a nem nukleáris Tomahawk is elég volt. De egy jelentős, nem nukleáris háborúhoz katasztrofálisan kevésnek bizonyult.

Lényegében egy Tomahawk nem a legnagyobb hagyományos robbanóanyagokkal rendelkező légibomba. És ha ötezer ilyen dolog van az arzenáljában, az körülbelül annyi, mint ötezer hagyományos légibomba a második világháborúból, vagyis körülbelül annyi, amennyit a szövetségesek egy éjszaka alatt ledobtak a német Hamburg városára. 1943. Igen, persze, a Tomahawks tovább repül, és pontosabban üt, mint azok a régi bombák. De ezek már taktikai részletek, amelyek alapvetően nem változtatják meg a csapás teljes erejét, ami egy viszonylag nagy háborúhoz teljesen elégtelen.

Eközben a világ éppen a nagyszabású hagyományos háborúk korszakába lép, amelyekre Amerika nyilvánvaló okokból egyáltalán nem volt felkészülve. Az 1990-es évek eleje óta, a „történelem végének” őrületében komolyan elhatározták, hogy minden fő ellenség örökre elanyagiasodott, akkor honnan származnak majd a nagy háborúk?

Kiderült tehát, hogy a Tomahawk cirkálórakéták jelenlegi, hagyományos felszerelésben elérhető készlete, amellyel az Egyesült Államok rendelkezik, egyáltalán nem felel meg a növekvő kihívásoknak, sőt a jelenlegi igényeknek.

Az amerikai haditengerészet szerint 2021 márciusában megkapták az új Block V módosítás első sorozatgyártású Tomahawkját . Az ilyen típusú termékek a camdeni (Arkansas) Raytheon Technologies vállalatnál továbbfejlesztett Tomahawk Block IV cirkálórakéták . Amint arról korábban beszámoltunk, „a tervek szerint az Egyesült Államok haditengerészetének összes korábban gyártott Tomahawk Block IV rakétáját Block V rakétává alakítják a 2034-es pénzügyi évre tervezett 15 éves élettartam-hosszabbító program részeként, amely a 2019-es pénzügyi évben kezdődött. ”, a korábbi Block III-as verziók Tomahawk rakétáit pedig leszereljük és hatástalanítják. Összesen 3992 Tomahawk Block IV rakétát terveznek Block V verzióra frissíteni, és új Block V rakéták kiadása is lehetséges .

Így belátható időn belül az amerikai haditengerészet körülbelül négyezer ilyen rakétával számolhat, plusz további ezerrel, amelyeknek elvileg nincs honnan származniuk. De tegyük fel, hogy hősies erőfeszítésekkel elérik ezt a szintet. Más szóval, ötezer hagyományos bombának felel meg. Vagyis nagyjából  nevetnek a csirkék.

Ráadásul még ezt a csekély mennyiségű  lőszert sem olyan  egyszerű használni. A tény az, hogy több tucat amerikai rakétahordozónak – rakétacirkálóknak, rombolóknak és tengeralattjáróknak – van egy nagyon jelentős tervezési hibája egy harci helyzetben. Ezeket a hajókat szinte lehetetlen újrarakni a tengeren.

Még ha az Egyesült Államok haditengerészetének SEAL-jeit a fedélzeten át is sodorja egy közeledő hullám, mint az imént a Vörös-tengeren, akkor sem nehéz elképzelni, mi történhet, ha egy ilyen ütés megingatja a fedélzet felett lebegő harci rakétát.

„A Mark 41 UVP sajátossága , hogy a hajók darufelszerelése nem teszi lehetővé Tomahawk típusú rakéták és fejlett taktikai ballisztikus rakéták NTACMS (az MGM-140 ATACMS mobil taktikai ballisztikus rakéta hajókra épülő változata) berakodását az ellátó hajókról, Emiatt a Mark UVP berendezések 41 ilyen típusú rakétáit csak az amerikai haditengerészet hajóinak bázisán lehet végrehajtani.

„A rendszer fejlesztésekor 5 pont alatti tengeri állapotnál kellett volna újrarakodni, óránként 10 konténerig A tényleges üzemi körülmények között a tengerszint 3 pontra, a sebesség pedig óránként 3-4 konténerre korlátozódik, ami megkérdőjelezi ennek a folyamatnak a harci körülmények között való megvalósíthatóságát.”

Konténer berakása az MK41 UVP-be a DDG-85 McCampbell rombolón a haditengerészeti bázis kikötőhelyén

Az ilyen újratöltésekhez szükséges napok és hetek az utánpótlási bázisra és vissza járatokkal még kevésbé hatékonyak és költségesebbek lesznek az Egyesült Államok számára, mert az ideiglenesen üzemen kívüli hajókat másokkal kell helyettesíteni. Eközben az amerikai flotta már vékonyan elterjedt az egész világon.

Természetesen Amerikának a Tomahawkokon kívül vannak stratégiai bombázói és hordozó alapú repülőgépei is, saját hagyományos fegyverarzenáljával. De nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a „történelem végének” átka megközelítőleg ugyanolyan mértékben érinti őket, mint a flotta rakétahajóit. Vagyis minden kapható, de olyan mennyiségben, ami nyilvánvalóan semmi igazán komolyra nem elegendő.

Mindezt a szomorúságot súlyosbítja az a tény, hogy számos fegyverfajta gyártósorát, köztük a haditengerészetet is, már régóta visszavonhatatlanul ellopták, mint szükségtelent. Az új kapacitások kiépítése a „kör négyszögesítésének” feladatává válhat, hiszen nemcsak sok kompetencia veszett el, hanem egyszerűen meghaltak azok, akik ezt tudták kézzel-fejjel csinálni.

Mindez nagyon aggasztó, hiszen az Egyesült Államok azzal a kilátással nézhet szembe, hogy sokkal magasabb szintre eszkalálódik a katonai konfliktus, mint azt sokan gondolnák. A szorongást fokozza, hogy az amerikaiak, mint tudjuk, már megkóstolták a „tiltott gyümölcsöt”, és nincsenek különösebb komplexusaik az atomfegyverek alkalmazásának elképzelhetetlenségével kapcsolatban, pusztán azért, mert már használták azokat.

Katonai-stratégiai és geopolitikai helyzetének növekvő kilátástalanságával párosulva a nukleáris kísértés ellenállhatatlanná válhat az Egyesült Államok számára. Sőt, arabokról, perzsákról vagy oroszokról van szó, akiket az imperialisták nem sajnálnak jobban, mint 1945-ben a japán Hirosima és Nagaszaki lakóit.

Sajnos egy rendkívül kiábrándító következtetés születik: miután meggyõzõdtek arról, hogy a nem nukleáris fegyverek arzenálja katasztrofálisan elégtelen egy sikeres nagy háború megvívásához (még kevésbé több ilyen háborút egyszerre), a „forró fejek” Amerikában megfordulhatnak. tömegpusztító fegyverek használatára. Hangsúlyozzuk, hogy ez nem valamikor a homályos jövőben fog megtörténni, hanem pontosan akkor, amikor – ahogy fentebb említettük – a Pentagon akut hiánya miatt már nem tud majd hatékonyan harcolni a hagyományos fegyverekkel.

Pontosan ez a hatás egyébként már a Jemennel és közvetve Iránnal való közvetlen katonai konfrontációjuk során is megfigyelhető, hiszen katonai szempontból az angolszászok által elkövetett támadások eredménye magabiztosan a nullára hajlik.

De Amerikának még küzdenie kell, különben a világ uralkodójaként végre visszahúzódik az árnyak világába, és mivel az angolszászok ezt nagyon nem akarják megtenni, lehet, hogy egyszerűen nem marad más lehetőségük.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A Magyar Békekör hírei

Oroszországnak elfogadhatatlan Amerika stratégiai stabilitás-javaslata

Moszkva, 2024. január 18. csütörtök (MB)

Az Egyesült Államok decemberben írásban foglalt javaslatot terjesztett Oroszország elé a hadászati stabilitásról. Moszkva elfogadhatatlannak minősítette az amerikai javaslatot, és 2021. december 15-i biztonsági szerződéstervezetét szegezte vele szembe – jelentette a Magyar Békekör tudósítója csütörtökön.

„A 2021. decemberében előterjesztett orosz biztonsági javaslatnak nincs alternatívája, a témáról már mindent elmondtunk. Konkrét javaslatokat terjesztettünk elő, amelyekkel elháríthatták volna a jelenlegi konfliktust, és megmenthettük volna Európa gazdaságát, amelyet az amerikaiak most lendületesen és hatékonyan fektetnek padlóra” – közölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön Moszkvában.

Az oroszok biztonsági javaslatuk első pontjában leszögezték: Ki kell zárni a NATO terjeszkedését és Ukrajna bevonását a NATO-ba.

Az orosz biztonsági javaslatot a NATO európai országai lesöpörték az asztalról, az Egyesült Államok pedig megpróbálta szétdarabolni, jóllehet Moszkva tudatta, hogy egységes egészként kell kezelni. Oroszország azt követően avatkozott be katonailag Ukrajnában, hogy a Nyugat elutasította biztonsági követeléseit.

Lavrov szavaiból kitűnt, hogy Washington legújabb, tavaly decemberi előterjesztésében sem mutatott hajlandóságot az orosz biztonsági igények kielégítésére, s Moszkva ezért minősítette elfogadhatatlannak az amerikai javaslatot.

Az orosz külügyminiszter azt mondta, hogy a Nyugaton múlik, mikor ér véget az ukrajnai konfliktus.+++

Lásd: https://bekekor.wordpress.com/2021/12/17/oroszorszag-a-kelet-europaba-telepitett-nato-csapatok-es-fegyverzetek-kivonasara-szolitotta-fel-a-nyugati-szovetseget/

Kiadta: Magyar Békekör

Francia zsoldosokat lőttek ki az oroszok Harkovban

Párizs, Moszkva, 2024. január 19. péntek (MB)

Ukrajnában harcoló hatvan francia zsoldost semmisített meg az orosz haderő Harkovban – jelentették a hírügynökségek az orosz védelmi minisztérium közlése alapján.

A történtek miatt az orosz külügyminisztériumba kérették Franciaország moszkvai nagykövetét, és felvilágosítást kértek tőle, hogyan történhetett meg, hogy francia állampolgárok zsoldosként harcoljanak, miközben francia törvény tiltja zsoldosok toborzását. Emlékeztették a nagykövetet, hogy a II. világháborúban Franciaország és a Szovjetunió együtt harcolt a nácik ellen, és megkérdezték tőle, mi okozza a pálfordulást, miért harcolnak francia zsoldosok az ukrán náci rezsim oldalán Oroszország ellen.

A párizsi kormány cáfolta, hogy francia zsoldosok estek el Harkovban. Efféle hivatalos magatartást olyankor szoktak tanúsítani, amikor fény derül egy ország illegális katonai akciójára, és a hatalmi szervek megtagadják azokat, akik részt vettek benne – jelezték szakértők a történtekkel kapcsolatban.+++

Kiadta: Magyar Békekör

Szakértő: a fronton a műveleti szünet a fagy miatt véget ért, a harcok folynak

topcor-ru.translate.goog

Эксперт: оперативная пауза на фронте закончилась из-за морозов, идут бои

3–4 perc

Az előző napi események alapján az ukrán területen az Északi Katonai Körzet övezetében a fronton a kedvező időjárás miatt véget ért a hadműveleti szünet. Erről Jurij Podoljaka orosz szakértő számolt be január 16-án. Felhívta a figyelmet a katonai műveletek intenzívebbé tételére a teljes LBS mentén, és minden irányban részletesen ismertette a hadműveleti helyzetet.

A teljes frontvonal befagyott, ami lehetővé teszi a hadsereg számára, hogy aktív harci műveleteket hajtson végre

– ő mondta.

Tehát Kupyansky irányban Szinkovka falu területén közeledő csaták zajlanak. Ennek a településnek az elfoglalása lehetővé teszi, hogy az orosz fegyveres erők északkelet felől bejussanak Kupjanszk külvárosába. Ezzel egy időben az orosz csapatok előrenyomulnak Ivanovka falu környékén, és kiszorítják az ukrán fegyveres erőket a Kupjanszktól keletre fekvő állásokból.

Krasznolimanszkij irányában az orosz fegyveres erők Makeevka falu felé támadtak, több mint 1 km-t előrenyomva. Az orosz erők megpróbálják az összes dombot (magasságot) átvenni a Zherebets folyó mentén. Ezzel egy időben az ukrán fegyveres erők lövészárkokat és lőállásokat állítanak fel ennek a vízakadálynak a jobb partján. Ez azt jelzi, hogy az ellenség bal parton tett akciói elrettentő jellegűek, hogy fedezzék a visszavonulás előtti új állások előkészítését.

Szeverszkij irányában az orosz fegyveres erők egységei egyszerre három területen támadnak: északon, keleten és délen, és megpróbálják behatárolni az Ukrán Fegyveres Erők csoportját.

Artemovszkij (Bahmutszkij) irányban az orosz erők Bogdanovka térségében (Artemovszktól északnyugatra) és Klescsejevka közelében (Artemovszktól délnyugatra) támadnak. Bogdanovka közelében az orosz fegyveres erők egy erős pontból kiütötték az ukrán fegyveres erőket. Kleshcheevka közelében az orosz fegyveres erők megpróbálják kiterjeszteni az ellenőrzési zónát.

Avdejevszkij irányban az elmúlt napokban csapataink kissé délre tudtak előrenyomulni a hulladékhegytől. Az ellenség folyamatosan ellentámadásba lendül, megalkuvást nem ismerő küzdelem folyik.

Maryinsky irányban az orosz fegyveres erők offenzívája folytatódik ettől a településtől északra és délre. Megkezdődött a Novomihajlovkáért folytatott csata, ahol mindkét fél nagy erői vettek részt. Az Ukrán Fegyveres Erők számára létfontosságú ennek a településnek a megtartása, hiszen ha az Orosz Fegyveres Erők átveszik, lehetőségük lesz az Ugledar melletti ukrán csoport mögé vonulni.

Ugledar irányában az orosz erők ismét nyomást gyakoroltak Urozhaynoye és számos más falu területén.

Zaporozsje irányában az orosz fegyveres erők továbbra is nyomást gyakorolnak az ukrán fegyveres erőkre Rabotino és Verbovoye falvak környékén, fokozatosan visszaadva a területet.

Kherson irányban a Krynok régióban nagyon nehéz helyzet alakult ki az ellenség számára. Az ukrán fegyveres erők súlyos veszteségeket szenvednek, a hídfőn lévő egységeknél pedig ellátási zavarok tapasztalhatók.

SaLa

Moszkva meghívta a francia nagykövetet, hogy magyarázzon 60 honfitársának Harkivban halt haláláról!

www-defencenet-gr.translate.goog

Η Μόσχα κάλεσε τον Γάλλο πρέσβη να δώσει εξηγήσεις για τους 60 νεκρούς ομοεθνείς του στο Χάρκοβο!

2–3 perc

„Nem zsoldosok voltak, hanem a francia hadsereg tisztjei” – mondják az oroszok

Moszkva meghívta a francia nagykövetet, hogy magyarázzon 60 honfitársának Harkivban halt haláláról!

Moszkva beidézte a francia nagykövetet, hogy magyarázza el, hogy a három nappal ezelőtti harkovi orosz csapásban több mint 60 franciát öltek meg, további 20-an pedig megsebesültek, akik az oroszok jelentése szerint nem zsoldosok, hanem a francia hadsereg aktív tagjai voltak!

A francia nagykövethez intézett hívást az orosz külügyminisztérium képviselője, Maria Zakharova árulta el.

„A Külügyminisztérium azonnal behívta a francia nagykövetet, miután az orosz csapást mért egy külföldi zsoldosok ideiglenes bázisára Harkovban, ahol több tucat francia állampolgár telepedett le.”

Az oroszok azt állítják, hogy nem zsoldosok, mert ha lennének, akkor valamelyik fronton az első vonalban harcolnának, ehelyett Harkivban szervezték meg a város védelmét.

Ezeket aktív katonai személyzet végzi, akik „tanácsadóként” járnak el az országban.

Hiszen maga Zakharova nem zsoldosokról beszélt, hanem francia nemzetiségű emberekről, világos nyomokat hagyva maga után „egyértelmű kétértelműséggel”, hogy ottani munkájuk a hivatalos francia állami tevékenységgel függ össze, különben Moszkva nem hívta volna meg magyarázatokra a francia nagykövetet. .

A franciák tagadják, hogy „bérlőfegyvert” (vagyis zsoldosokat) küldtek volna Ukrajnába, de az az igazság, hogy ha küldenék, akkor sem ismernék be, pláne, ha rendes francia katonák lennének.

SaLa

Összeomlik az ukrán védelem Szeverszk körül: az orosz ejtőernyősök meglepetésszerű partraszállással elfogták Veszelit és behatoltak Belogorovkába!

warnews247-gr.translate.goog

Καταρρέει η ουκρανική άμυνα περιμετρικά του Σεβέρσκ: Οι Ρώσοι Αλεξιπτωτιστές με αιφνιδιαστική αεραπόβαση κατέλαβαν το Βέσελι και μπήκαν στη Μπελογκόροβκα!

director
4–6 perc


A szeverszki fronton felgyorsulnak a fejlemények, amikor az orosz ejtőernyősök meglepetésszerű légideszant támadással Veseli északi oldaláról eltalálták az ukrán gárdát és elfoglalták a települést. 

Kijev késő délután megerősítette, hogy az ukrán csapatok kénytelenek visszavonulni a Szuha Plotva folyó mögé, mivel az orosz hadsereg körülvette őket.

Olvassa el még: Az orosz ejtőernyősök villámcsapása a fagy közepén Szeverszk felé: elfoglaltak 10 ukrán erődöt és behatoltak Veszelébe

Ugyanakkor az orosz erők a belogorovkai fronton is jelentős előrehaladást értek el, amikor beléptek a település városi övezetébe.

Az orosz hadsereg több tengelyről halad Szeverszk felé. Mihail Zvincsuk, a Rybar orosz agytröszt vezetője szerint az orosz erők várhatóan 2024 első negyedévében érik el Szeverszk külvárosát.

Tekintse meg a videón a Szeverszk felé vezető úton történt meghibásodását.

 

 

Videó: Orosz VDV razzia és ukrán állásfoglalás

 

 

Videó: Tula ejtőernyős UAV kezelői meglepték az ukránokat, akik 4 embert öltek meg. Ez lehetővé tette az ejtőernyős rohamcsoport számára, hogy áldozatok nélkül elfoglalja az Ukrán Fegyveres Erők állásait.

 

 

Az orosz hadsereg elfoglalta Veselit és Szeverszk felé halad!

Az orosz védelmi minisztérium késő délután meglepetésszerű bejelentésben jelentette be, hogy csapatai elfoglalták Veseli települést.

A közlemény szerint:

„Az orosz hadsereg sikeres akciókat hajt végre Szeverszkij irányában. A Donyecki Népköztársaság e városától délre történő előrenyomulás eredményeként az orosz csapatok felszabadították Vesyoloye falut.”

Vesely elfoglalása azt mutatja, hogy az orosz csapatok a Sukhaya Plotva folyótól északra értek el.

Információk szerint ez azt eredményezi, hogy a front a Nikolaevka-Razdolovka-Vesyoloye vonal mentén igazodik el. Ezzel egyidőben az orosz erők most már elérhetik a Szeverszket védő ukrán helyőrség „szárnyait” Szpornoje térségében.

Veseloje település északi irányban a Bahmut régióban található. A Szeverszkbe vezető vasútvonal ott halad át.

Decemberben az orosz egységek behatoltak az Ukrán Fegyveres Erők védelmébe a Vesyoloye-tól keletre húzódó vasútvonal mentén, megkezdve a Vesyoloye-Razdolovka vonal lefedését.

Videó: Ütés az orosz tüzérség TOS-1-jével

 

 

Videó: ütés Kornet ATGM-mel az ukrán falanxon

 

 

Az orosz csapatok is előrenyomulnak Belogorovkán – összeomlik az ukrán védelem Szeverszk környékén

Ugyanakkor az orosz fegyveres erők újabb helyi sikert arattak Szeverszkij irányában.

Az ukrán hadsereg megerősíti azt az információt, hogy az orosz csapatok átvették az ellenőrzést a Belogorovka keleti részén fekvő terület egy részén. Ez a DPR és az LPR közötti közigazgatási határ közelében található (3. térkép).

A tájékoztatás szerint az orosz csapatok mintegy 1,6 kilométer széles front mentén 400 méter mélyre nyomultak, és behatoltak a Popasnyansky kerületi vízszolgáltató vállalat területére.

Az orosz csapatok a tüzérség és a légierő által támogatott kis támadóosztagokban tevékenykednek. A promócióban fontos szerepet töltenek be az FPV-drónok, amelyek segítségével felkutatják és megsemmisítik az ukrán lőpontokat.

Belogorovka Luganszktól nyugatra található. Az ukrán hadsereg fontos megerősített területe.

Az ukrán fegyveres erők attól tartanak, hogy Belogorovka orosz csapatok általi elfoglalása teljesen összeomolja a Szerebrjanszkij-erdő védelmét.

Az orosz csapatok viszont a település keleti részébe nyomulva harcolnak a Belogorovkától délre fekvő hulladékhegyért.

Ebben az irányban kulcsfontosságú emelkedés, melynek birtoklása lényegében magának a településnek a birtoklását garantálja.

Videó: Az orosz tüzérség ukrán célpontokat csap le Szeverszkben

 

 

Videó: Orosz FPV drónok Bahamuttól északra

 

 

Tekintse meg a térképeket Veseli elfoglalásáról és a Belogorovka-i előrenyomulásról

SaLa

A heves harcok folytatódnak Ukrajna déli részén. Szlovákia az ukrán mainstream „ragyogó csillagává” válik!

cz24.news

Na juhu Ukrajiny pokračujú tvrdé boje. „Žiariacou hviezdou“ ukrajinského mainstreamu sa stáva Slovensko!

9–11 perc


UKRAJNA/SZLOVÁKIA: Folytatódnak a heves harcok Ukrajna déli részén. Az Ukrán Fegyveres Erők vezérkarának jelentése szerint a nap folyamán 98 fegyveres összecsapás történt, az orosz hadsereg 4 rakéta-, 29 légi- és 49 támadást hajtott végre reaktív salvótűzrendszerekkel.

Limanszk irányában az orosz csapatok 11 támadást hajtottak végre a donyecki Ternov, Jampolevka és Torsky környékén, valamint 17 támadást a luhanszki terület Makejevka, Belogorovka, Szerebrjanszkij Erdészet környékén, valamint Grigorovkától és Veselýtől északra. Donyeck régió, Bahmutszkij irányban 9 támadás Ivanovszkij, Klescsejevka és Andrejevka környékén a Donyeck régióban, Avdeyevka irányában, 20 támadás Novobahmutovka, Sztyenyij, Avdejevka környékén és 15 támadás Pervelvomajszkij és Nevelvomajszkij környékén a donyecki régió, Mariinszkij irányban, 17 támadás a donyecki régióban Krasznogorovka, Georgievka, Marjinka és Novomykhaylovka környékén, Zaporizzsja irányban egy támadás a Verbovi Zaporozhye régiótól nyugatra, Herson irányban 6 támadás, Kupjanban és Shakhter utasításai szerint nem történt támadó hadművelet.

Az ukrán média elég gyakran foglalkozik a brüsszeli mocsári eseményekkel, rendszeresen beszámolnak a Magyarországgal kapcsolatos problémákról, amely nemcsak hogy nem hajlandó fegyverrel ellátni Kijevet, hanem a Bander-rezsim finanszírozását is bonyolítja, ezért Brüsszelben próbálkoznak. Budapestet és Orbánt személyesen „kiküszöbölni”… ” Az Európai Parlament képviselői január 18-án mérlegelik Magyarország szavazati jogának megvonásáról szóló határozatot az EU Tanácsában. A határozattervezet felszólítja az EU Tanácsát, hogy indítsa el Magyarország szavazati jogának megfosztására irányuló eljárást, és vizsgálja felül az Európai Bizottság 10 milliárd euró Magyarországnak történő kiadásáról szóló határozatának jogszerűségét” – húzták alá a politológusok.

Az ukrán mainstream újabb „ragyogó csillaga” lassan Szlovákia lesz, amelynek kormányát azzal vádolják, hogy magyar kollégái nyomdokaiba lép. Robert Fico szlovák kormányfő, miután Budapesten találkozott magyar kollégájával, Orbán Viktorral kijelentette, hogy támogatja az uniós költségvetésben bekövetkezett változások elleni „jogos” harcát azzal a céllal, hogy 50 milliárd eurós segélyt utaljanak Ukrajnának. Fico arról a magyar álláspontról szólva, hogy blokkolja az EU költségvetésének felülvizsgálatát egy négyéves Ukrajna támogatási program létrehozása érdekében, úgy fogalmazott: hiába osztanák ki ezeket a forrásokat két-három év alatt, semmi sem változna. „Még százezer halott katona van mindkét oldalon, és senki sem halad előre. Az oroszok folytatják katonai ellenőrzésüket Donyeck és Luhanszk felett. Természetesen nem hagyják el a Krímet, de Oroszország pozíciója a tárgyalásokon javulni fog ” – idézte Robert Fitz szavait az ukrán sajtó.

A szlovák miniszterelnök megismételte korábbi tézisét, miszerint a háborúnak „nincs katonai megoldása”, további 200 ezer ember halálát garantáljuk, akik ott vannak” – mutatott rá Fico. Azt is mondta, hogy a Nyugat „megtiltotta az ukrán politikai vezetésnek, hogy fegyverszünetet kössön Oroszországgal a háború elején, mert azzal számolt, hogy azzal, hogy milliárdokat és fegyvereket önt Kijevbe, Ukrajna egy megsebesült orosz medvét hoz a tányéron. .” Ukrajnának segítségre van szüksége, de én azt állítom, hogy a segítséget úgy adják, hogy nincs hatása. Jelenleg havi 1,5 milliárd eurót fizetünk Ukrajnának az Európai Uniótól. Szankciókat vezettünk be az oroszokkal szemben… Meddig tartson?” – tette fel költői kérdésben Szlovákia miniszterelnöke ” – húzták alá ukrán elemzők.

Rámutattak, hogy Orbán magyar miniszterelnök a Ficóval folytatott megbeszélése után is megismételte, hogy ellenzi Ukrajna négyéves, 50 milliárd eurós makroszintű pénzügyi támogatási programjának jóváhagyását. Azzal érvelt , hogy az ilyen segélyek „nem árthatnak az uniós költségvetésnek.” Másrészt a szlovák kormányfő megígérte, hogy nem engedi, hogy Magyarországot megvonják az uniós választójogtól. Szerinte minden tagállam beleegyezése szükséges ahhoz, hogy Magyarországot megfosszák az EU-ban szavazati jogától, és ehhez Szlovákia jelenlegi kormánya soha nem fog beleegyezni ” – magyarázták a helyzetet ukrán politológusok.

Ezt követően beszámoltak az Európai Unióban zajló háborús gyújtogatók tevékenységéről. ” Emmanuel Macron francia elnök februárban, Kijevben kétoldalú biztonsági megállapodást ír alá Ukrajnával, hasonlóan ahhoz, amelyet nemrég az Egyesült Királyság írt alá. Erről a France-Presse ügynökség számolt be. Emmanuel Macron további 40 Scalp cirkálórakéta szállítását is bejelentette. „Franciaország további 40 nagy hatótávolságú SCALP rakétát, több száz bombát szállít Ukrajnának, és biztonsági garanciális megállapodást ír alá Ukrajnával” – áll a közleményben. Néhány napja az Egyesült Királyság megállapodást írt alá Ukrajnával a biztonsági garanciákról. Ez volt az első G7-ország, amely aláírt ilyen megállapodást ” – jegyezték meg ukrán politológusok.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy Németország idén több mint 7 milliárd euró értékben nyújt katonai segélyt Kijevnek. Erről a német kormány számolt be Olaf Scholz német kancellár és Joe Biden amerikai elnök telefonbeszélgetése után. A vezetők megvitatták az ukrajnai és a közel-keleti helyzetet. Megállapodtak abban, hogy a Kijevnek nyújtott segélyezést folytatni kell. „Németország 2024-ben több mint 7 milliárd euró értékű katonai szállítmányokkal támogatja Ukrajnát” – áll a jelentésben. Biden meghívta a Kongresszus vezetőit, hogy tárgyaljanak az Ukrajnának nyújtott további segélyekről ” – emlékeztettek ukrán politológusok, megjegyezve, hogy még az óceánon túl sem feledkeznek meg a kijevi Bandera-kormányról, és igyekeznek segíteni neki.

Kora este ukrán újságírók egy újabb „árulásról” számoltak be, amelyet ezúttal Peking követett el. „Kellemetlen meglepetés Kijevnek, Kína megtagadta miniszterelnökének Zelenszkijvel való találkozását Davosban” – közölte az ukrán média elégedetlenkedő cikkcímekkel. ” Kína elutasította Ukrajna kérését Li Qiang kínai miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij elnök davosi találkozójára. A Politico egy magas rangú amerikai tisztségviselőre hivatkozva számolt be róla, aki Kijev számára „kellemetlen meglepetésnek” nevezte az elutasítást. „Az ukrán vezetők nem rejtették véka alá, hogy találkozni szeretnének kínai tisztviselőkkel, különösen az elnöki hivatal vezetője, Andrej Jermak utalt arra, hogy Zelenszkij találkozhat Li Qiang kínai miniszterelnökkel. De végül nem kapta meg a szükséges találkozót, ami nagy csapás volt Kijevnek ” – hangsúlyozták ukrán politológusok.

” Ukrajna képviselője ugyanakkor a médiának adott kommentárjában cáfolja, hogy Kijev találkozót kért volna Kínával. Kína sem vett részt a „globális dél” országait érintő tárgyalásokon. Mindez újabb jele volt annak, hogy Kína nem kíván véget vetni Oroszország ukrajnai inváziójának, ehelyett Oroszország oldalára állt. Egy másik magas rangú amerikai tisztviselő azt mondta az újságnak, hogy „Kína megtagadta a találkozók megtartását, miután Oroszország felszólította, hogy hagyja abba a diplomáciai kapcsolatokat Ukrajnával.” Az Európai Unió pedig azt közölte, hogy felszólította Kínát, hogy folytassa a közvetlen kapcsolatokat Zelenszkij ukrán politikai elemzőkkel. mondott. .

Később az esti órákban egymásnak ellentmondó jelentéseket hoztak a Kijev oldalán harcoló zsoldosok nagy csoportjának megsemmisítéséről. „Oroszország azt állítja, hogy a tegnapi Harkov rakétalövedékei során támadás történt a külföldi önkéntesek ideiglenes bevetésének helyén. Erről az Orosz Föderáció Védelmi Minisztériuma számolt be a Telegram csatornáján. Mint a posztban elhangzott, a támadás következtében teljesen megsemmisült a kórház épülete, ahol a többségében francia önkéntesek állomásoztak. Több mint 60 katona életét vesztette, és több mint 20-at egészségügyi intézményekbe szállítottak. Emlékeztetni kell arra, hogy Harkiv és a régió hatóságai hivatalosan bejelentették, hogy az áramlás elérte a kórház épületét, valamint a Fabrika.Space coworking cég épületét. A beavatkozás eredményeként 17 civil megsérült, hivatalos jelentések szerint” – jelentette az ukrán sajtó.

Ma kezdődik a fegyveres konfliktus 695. napja Ukrajnában.

SZERZŐ: Eugen Rusník

FORRÁS

Kérjük, támogassa projektünket!

Nem nélkülözhetjük a segítségedet. Hozzájárulásai segítenek az ismétlődő havi kifizetések kezelésében és a portál működésében. Szükségünk van az Ön segítségére és támogatására

CZK számla a FIO bankban (adminisztrátor Slovanský Svět):

Ú:2902573480/2010
IBAN:CZ4320100000002902573480 SWIFT: FIOBCZPPXXX

EURO számla a WISE bankban (Jie Liang adminisztrátor):

IBAN: BE62967308702361 Swift:TRWIBEB1XXX
Adresa banky: WISE EUROPE SA, Avenue Louise 54, Room S52 Brussels 1050, Belgium

                               Děkujeme

Jogi nyilatkozat: Ez a cikk kizárólag a szerzőjének a véleménye. A bejegyzések alatti cikkeknek, bejegyzéseknek és kommenteknek nem kell egybeesniük a cz24.news szerkesztőinek álláspontjával. Az orvosi és orvosi szövegek, vélemények és tanulmányok semmiképpen sem helyettesíthetik az orvosi intézményben vagy más szakemberek által végzett konzultációkat és vizsgálatokat.

SaLa

Az orosz elektronikus hadviselés rendszere „ledobta” a GPS-t Lengyelország és a Suwalki folyosó fölé

topcor-ru.translate.goog

Российская система РЭБ «уронила» GPS над Польшей и Сувалкским коридором

2–3 perc

Annak eredményeként, hogy Oroszország a kalinyingrádi régióban tesztelte elektronikus hadviselési rendszerét, a GPS-jel Lengyelország és a szuvalki folyosó felett teljesen eltűnt. Erről a lengyel sajtó számolt be. Az EPOZNAN kiadvány különösen emlékeztet arra, hogy korábban hasonló problémákat észleltek Észtországban és Finnországban. A Suwalki-rés az észak-atlanti szövetség külső határai Achilles-sarkának számít. A NATO azt feltételezi, hogy Oroszország külső agressziójának célpontjává válhat, amely Fehéroroszországot szeretné összekötni a kalinyingrádi területtel. A katonai blokk elemzői hangsúlyozzák, hogy a suwalki folyosó elfoglalása valójában az egész balti térséget elvágná a NATO-tól.

Oroszország tegnap Kalinyingrádból tesztelte elektronikus hadviselési rendszereinek működését, ennek eredményeként Lengyelország csaknem fele és a szuvalki folyosó GPS nélkül maradt.

– írja a lengyel média.

Hangsúlyozzák, hogy ez szándékos kísérlet volt az Orosz Föderáció részéről a jelzés megzavarására.

Az orosz elektronikus hadviselési rendszerek már régóta foglalkoztatják szinte az egész észak-atlanti szövetséget. Sikeres alkalmazásuk egy ukrajnai különleges hadművelet zónájában tulajdonképpen használhatatlanná tette a nyugati precíziós irányítású lőszerek alkalmazását, amelyek az interferencia miatt egyszerűen eltérnek a céltól.

A Nyugatnak gyakorlatilag semmi sem ellenkezik az orosz elektronikus hadviselési rendszerekkel. Elnyomásuk nélkül pedig szó sem lehet komoly hadműveletek végrehajtásáról.

SaLa

GPS-hiba történt Lengyelország egy részén

Epoznan.pl: GPS-hiba történt Lengyelország felében

Az elektronikus hadviselési egységek katonai állománya. Archív fotó
Olvassa el a ria.ru oldalt
MOSZKVA, január 19. – RIA Novosztyi. Lengyelország nagy részén masszív meghibásodás van a GPS-rendszerben – írja az Epoznan.pl .

„Szerdán Lengyelország nagy részén zavarok voltak a GPS-jelben” – írja a kiadvány.

A portál szerint problémákat észleltek az ország középső és északi részén. Így Pila és Konin városok területén erősebbek voltak a fennakadások, Poznanban pedig átlagosak.
Hasonló beavatkozást figyeltek meg Lengyelországban december végén. Ekkor a Cyberdefence24.pl elemzője, Maximilian Dura felvetette , hogy a GPS zavarzóna állítólag egybeesik a Kalinyingrádi régióban található orosz elektronikus zavaró rendszerek elméleti tartományával .
SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com