(idézet: Münchentől Nürnbergig – 1963)

3

Eltérés a számok tekintetében

Nyugat-Németországban egykori címeres hitlerista fejvadászok — SS- és Gestapo-vezetők — széltében hangoztatják a náci hadsereg és az SS jó viszonyát. Ezzel kapcsolatban igen jellemző beismeréseket tesz az egyik SS-vezető, Hausser tábornok, aki könyvében, az SS „érdemeiről” szólva, többek között a következőket írja: „A Waffen-SS és a hadsereg viszonyát csak személyes tapasztalat alapján lehet nyomon követni. Saját tapasztalataim azt mutatják, hogy sohasem került sor közöttük súrlódásra, s viszonyuk a legtöbb esetben szívélyes volt … A hadseregek főparancsnokai mindig meg voltak elégedve a hozzájuk beosztott Waffen-SS egységekkel, és mindig sajnálták, ha azokat elvezényelték tőlük.”³⁸ – Az idézet forrása G. Sawicki: Id. mű, 204—205. old.*

A náci hadseregparancsnokságok és az SS igen jól megértették egymást, amikor a megszállt területek partizánmozgalma elleni harcról volt szó. Keitel, aki felháborodást színlelt, amikor a nürnbergi per során kiteregették az SS gaztetteit, 1941. szeptember 16-án aláírta a hadsereg főparancsnokságának egyik barbár parancsát, amely kimondta, hogy a megszállt szovjet területeken fokozni kell a harcot a partizánok ellen. A parancs bevezető részében a következőket írta: „A Szovjetunió elleni hadjárat kezdetétől fogva a Németország által megszállt területeken mindenütt kommunista felkelések robbantak ki. A kommunisták akciói a propagandából, a fegyveres erők egyes tagjainak megtámadásából nyílt felkelésekké és nagyarányú partizánháborúvá fejlődtek.”

A hadsereg főparancsnokságának ez a Keitel aláírásával kiadott parancsa elrendelte, hogy a foglyul ejtett partizánokkal és a békés polgári lakossággal szemben a legkegyetlenebb megtorló rendszabályokat kell alkalmazni:

„Ezzel kapcsolatban emlékeztetnünk kell arra, hogy a megszállt országokban az emberéletnek nincs értéke. Csak a rendkívüli kegyetlenségnek lehet visszatartó ereje.

Ilyen esetekben 50 vagy 100 kommunista halálra ítélése elfogadható megtorlásnak tekintendő egy német katona életéért. Az ítélet végrehajtási módjának fokoznia kell az elriasztó hatást. Az ellenkező eljárás, vagyis viszonylag enyhe büntetés kiszabása és szigorúbb rendszabályoknak csupán kilátásba helyezése, nem felel meg ezeknek az elveknek, és nem helyénvaló.”³⁹ – A nürnbergi per gyorsírásos jegyzőkönyve. 6. köt. 2360. old.*

R. A. Rugyenko, a Szovjetuniót képviselő fővádló, ennek a parancsnak idézése után azzal a kérdéssel fordult Keitelhez, hogy elismeri-e a szöveg hitelességét. Keitel kijelentette, hogy az idézett szöveg egyik-másik helyét nem tekintheti hitelesnek.

„Keitel: Ezt a parancsot én írtam alá, de az ott szereplő számok egyéni változtatás, mégpedig Hitler módosítása folytán kerültek a parancs eredeti szövegébe.

Rugyenko: Hát milyen számokat javasolt ön Hitlernek?

Keitel: öt-tíz ember halálra ítélését javasoltam. Ez az a szám, amely az eredeti szövegben szerepelt.

Rugyenko: Tehát ön és Hitler között csak a számok tekintetében volt eltérés, nem pedig a lényeget illetően?

Keitel: Az elgondolás az volt, hogy az elriasztó hatás elérése céljából egy német katona életéért több ember életét kell követelni.”⁴⁰ – Ugyanott, 19. köt, 6. old.*

Keitel vallomása során, a többi német tábornokhoz hasonlóan, arra hivatkozott, hogy a partizánok ellen sem a hadsereg, hanem csak az SS és az SD alakulatai harcoltak, s így a partizánellenes harc során elkövetett gaztettekben a gestapósok a bűnösek, nem pedig a, tábornokok. Ezt az állítását azonban meghazudtolta Bach-Zelewski tábornok következő tanúvallomása:

„Bach-Zelewski: Az oroszországi hadjárat megindítása után én ebben a hadjáratban a középső frontszakaszon és annak mögöttes területén vettem részt, az SS és a tábori rendőrség legfelsőbb vezetőjeként … Minthogy a rendőrségi alakulatok és az SS-csapatok létszáma igen jelentéktelen volt, a partizánok ellen a nagyobb harci műveleteket főleg a fegyveres erők egységei hajtották végre.”⁴¹ – Ugyanott, 6. köt. 2390. old.*

A továbbiakban Bach-Zelewski elmondta, milyen bűnös módszereket alkalmaztak a foglyul ejtett partizánok „likvidálása,”, egyszersmind pedig — a partizánok elleni harc ürügyével — a békés lakosság irtása során. Vallomásából kitűnt, hogy a partizánok elleni harcra bűnözőkből külön osztagokat alakítottak. Amikor megkérdezték tőle, hogy a Wehrmacht főparancsnoksága tudott-e a partizánok elleni harc módszereiről, s tudta-e, hogy a partizánellenes harc ürügyével tömegesen irtják a szláv és a zsidó lakosságot, kijelentette: „Ezekről a módszerekről mindenki tudott, s így a katonai parancsnokságnak is tudnia kellett róluk.”⁴² – Ugyanott, 2399. old.*

A tanúvallomást követő szünetben Göring valósággal őrjöngött, s a vádlottak padján ülő cinkosai alig tudták lecsillapítani. Dühös kifakadásokkal reagált Bach-Zelewski vallomására: „Ó, ez a piszkos, hitszegő disznó! Hiszen ő a legvéresebb kezű gyilkos! Eladta a lelkét, hogy megmentse koszos nyakát.”

Jodl, akit Bach-Zelewski vallomása különösen kompromittált, dühében elvörösödött. „Kérdezzék meg tőle — kiáltotta oda ügyvédjének —, tudja-e, hogy Hitler a partizánvadászok mintaképéül állította őt elénk. Kérdezzék csak meg ettől a piszkos disznótól.”

És ettől a „piszkos disznótól” megkérdezték. A kérdést Göring ügyvédje, Stammer tette fel. Ennek tulajdonképpen nem volt különösebb értelme, mert Bach-Zelewski tudta, hogy hiába próbál kibújni a felelősség alól, nem is tagadta részvételét a bűncselekményekben. Mindenesetre a kérdés elhangzott.

„Stammer: Tudja-e, hogy Hitler és Himmler különösen dicsérte önt a partizánokkal szemben alkalmazott kegyetlen rendszabályokért, s hogy ezekért ki is tüntették?

Bach-Zelewski: Kitüntetéseimet egytől egyig frontszolgálatért, a katonai parancsnokságtól kaptam.”⁴³ – Ugyanott, 2411. old.*

A védelem minden egyebet inkább várt, mint ilyen választ. De meg kell adni, hogy a kérdésben és a válaszban egyaránt volt igazság. Keitel Bach-Zelewski válaszára észrevehetően összerezzent.

Egyébként Keitel a nürnbergi per folyamán még nemegyszer érezte magát kényelmetlenül. Ez a tábornagyi egyenruhás hóhér, aki a tábornoki kar minden gaztettét az SS és a Gestapo nyakába igyekezett varrni, különösen nehéz helyzetbe került, amikor a szovjet hadifoglyok sorsa került szóba.

Nézzük ezzel kapcsolatban Lahousen vezérkari tábornok vallomását.

„A hadifoglyok zöme — mondotta — a hadműveleti övezetben maradt … Megfelelő hajlékról, élelmezésről, orvosi ellátásról stb. nem gondoskodtak számukra, s a zsúfoltság, a hiányos táplálkozás vagy a táplálék teljes hiánya következtében … elpusztultak. Járványos betegségek terjedtek el közöttük, sőt emberevés is előfordult.”⁴⁴ – Ugyanott, 7. köt. 769. old.*

A hadifoglyok életük kockáztatásával szökdöstek a táborokból. Ez nyugtalanította a náci főparancsnokságot, s létrejött a Szovjetunió átmenetileg megszállt területein a hitleri militaristák által meghonosított rabszolga-rendszernek egy újabb vívmánya: a vezérkar megparancsolta, hogy süssenek bélyeget a szovjet hadifoglyokra. Keitel kénytelen volt beismerni, hogy erre ő adott parancsot.

A szóban forgó parancs a bevezető részt követően kimondta:

„1. A szovjet hadifoglyokra különösen hosszú ideig megmaradó bélyeget kell sütni.

2. A bélyeg formája egy körülbelül 45 fokos és 1 centiméteres hegyesszög … és az alsótest bal oldalán kell égetni … A háromszöget tüzes lancettával kell a kifeszített bőr felületére rákarcolni, majd kínai tussal kell bekenni.”⁴⁵ – A nürnbergi per anyaga. 3. köt. 111. old.*

Ezt a barbár parancsot a nürnbergi tárgyaláson felolvasták, s Keitel nem tagadhatta a foglyul ejtett szovjet katonák ilyen hallatlan meggyalázását.

„Keitel: Ami a szóban forgó dolgot illeti, 1942 nyarán a Führer magához rendelte a főhadiszállásra a szárazföldi haderők főszállásmesterét, s felszólította, hogy számoljon be a keleti hadsereg mögöttes területeinek helyzetéről. Engem váratlanul meghívtak erre a beszámolóra. .. A főszállásmester beszélt az orosz hadifoglyok tömeges szökéséről, arról, hogy a szökevények a lakosság körében rejtőztek el, levetették egyenruhájukat és polgári ruhát öltöttek, úgy, hogy többé nem lehetett őket felismerni.” Keitel a továbbiakban elmondta, hogy a beszámoló alkalmával született meg az a gondolat, hogy a hadifoglyokra bélyeget kell sütni.

„Engem bíztak meg … egy olyan parancs tervezetének kidolgozásával, amely előírja a hadifoglyok megjelölését avégett, hogy fel lehessen őket ismerni, ha polgári ruhába öltöznek. Megfelelő utasítást küldtem Berlinbe, hogy készítsék elő ezt a parancsot …”⁴⁶ – A nürnbergi per gyorsírásos jegyzőkönyve. 18. köt. 393. old.*

Aligha kell kommentálnunk Keitel e barbár parancsát, amely a rabszolgaság korának legátkosabb hagyományait elevenítette fel! Idézésével még egyszer ki akartuk mutatni, hogy a legrafináltabb formákban elkövetett számtalan gaztettért korántsem egyedül a Gestapót és az SS-t terheli a felelősség, hanem ezek legtöbbnyire a német hadsereg vezérkarától indultak ki. Mindeme gaztettek a nürnbergi per során bebizonyultak, s napjainkban a reakciósok hasztalanul erősítgetik, hogy a német tábornoki kar ellenezte a náci kegyetlenkedéseket.

A német tábornoki kar a legtevékenyebben kivette részét a rabszolgamunka fasiszta politikájának megvalósításából. A nürnbergi per során a tanúk hosszú sora hangoztatta, hogy az átmenetileg megszállt területeken a náci teljhatalmú megbízottak semmit sem tehettek volna a hadsereg és a katonai büntető szervek támogatása nélkül. A hadsereg egységei rohanták meg rablók módjára a városokat és falvakat, fogdosták össze és hurcolták el Németországba lakosaikat. A tábornoki kar szentesítette az embervadászatot. Amikor felvetődött az a kérdés, hogy fokozni kell a terrort a német üzemekben foglalkoztatott szovjet állampolgárok ellen, Milch náci tábornagy meghagyta: „A lógósok névjegyzékét el kell juttatni Himmler biztos és kemény kezébe.”⁴⁷ – Ugyanott, 6. köt. 1404. old.*

A Wehrmacht főparancsnoksága közvetlenül felelős azért, hogy a koncentrációs táborokban tömegesen pusztítottak el szovjet hadifoglyokat, hiszen ott többnyire a hadsereg egységei teljesítettek őrszolgálatot.

Hadd idézzünk ezzel kapcsolatban a nürnbergi per során kihallgatott tanúk közül kettőnek a vallomásából.

Maurice Lamps tanú, a mauthauseni koncentrációs tábor volt foglya, a Nemzetközi Katonai Törvényszék előtt kijelentette, hogy a szovjet hadifoglyok tömeges kivégzése a német parancsnokság tudtával történt. „Ezt onnan tudtuk — mondotta —, hogy ezeknek az embereknek (Himmlernek és társainak — A. P.) látogatásai alkalmával kíséretükben mindig voltak vezérkari tisztek, akik különösen a börtönhöz csatlakozó barakkokat és magát a börtönt vették szemügyre …

1944 szeptemberében megérkezett hozzánk Himmler … Ezen a napon 50 szovjet tiszt kivégzésének látványa fogadta … Az a barakk, amelyben raboskodtam, pontosan szemben volt a krematóriummal és a kivégzésekre használt helyiséggel, s így láttam a főbelövésre felsorakoztatott szovjet tiszteket. Ötös sorokban álltak, s egyenként vezették be őket a krematórium alatti halálkamrába … A tömeges kivégzés, amelynél eleinte Himmler is jelen volt, nem tartott sokáig, s az iszonyat érzését keltette bennünk. Ismétlem: a szovjet tiszteket egyenként vezették be a halálkamrába, s az egész olyan volt, mint valami futószalag a sorukra váróktól azokon keresztül, akik a lépcsőn már hallották a lövéseket, a kivégzési helyig. A kivégzést tarkólövéssel hajtották végre.”48 – Ugyanott, 9. köt. 3761. old.*

Marie Claude Vaillant-Couturier tanú vérfagyasztó tényeket tárt a bíróság elé az auschwitzi koncentrációs táborban a Wehrmachthoz tartozó őrszemélyzet segédletével véghezvitt tömeges emberirtással kapcsolatban.

„Az embereket levetkőztették, majd egy helyiségbe tuszkolták, amely külsőleg zuhanyozóra hasonlított. A mennyezetben levő kis nyílásokon át mérgesgáz-kristályokat szórtak a helyiségbe. Az egyik SS-legény kémlelőablakon keresztül figyelte a gáz hatását, s öt-hat perccel azután, hogy a kamrában mindenki meghalt, jelt adott az ajtók kinyitására. A helyiségből gázálarcos emberek, ugyancsak foglyok, kivonszolták a hullákat. Ők mondták, hogy a gázkamrába küldött foglyok a halál előtt szörnyű kínokat szenvednek. Erről tanúskodott az a tény, hogy haláltusájukban véresre karmolták magukat, s olyan görcsösen kapaszkodtak egymásba, hogy még holttesteiket is alig lehetett szétválasztani.

Ezután jött egy osztag, amely kitördelte az aranyfogakat és kiszedte a műfogsorokat. Utána a tetemeket elégették, majd a hamut arany után kutatva újra átrostálták.”⁴⁹ – Ugyanott, 3805—3806. old.*

Ilyen következményei voltak a német tábornoki kar és az SS szoros együttműködésének, a Wehrmacht főparancsnoksága és a birodalmi biztonsági főhivatal között két héttel a Szovjetunió megtámadása előtt létrejött megállapodásnak. Az auschwitzi és a többi koncentrációs táborban a hadsereg látta el az őrszolgálatot, az SS-legények pedig az emberek százezreit gyilkolták meg a gázkamrákban és más módon. Mint már láttuk, Mansteint és tisztjeit ugyancsak felelősség terheli mindeme gaztettekért.

A német vezérkar iratainak tömegéből a nürnbergi per során a vád képviselői felolvasták Milch tábornagy Himmlernek írt következő levelét:

„Kedves Himmler úr! Köszönöm augusztus 25-i levelét. Nagy érdeklődéssel olvastam Rascher doktor és Romberg doktor jelentését. Tájékoztattak a folyamatban levő kísérletekről. Megkérem a két urat, hogy a legközelebbi jövőben tartsanak előadást és mutassanak be a kísérletekről szemléltető képeket alárendeltjeimnek. Remélem, hogy amikor ellátogatok a főhadiszállásra, találkozhatunk. Kívánom a legjobbakat. Heil Hitler! E. Milch.”⁵⁰ – Ugyanott, 5. köt. 1963. old.*

A német légi haderő főparancsnokságának ez a levele és az SS-szel váltott sok más levele a koncentrációs táborok foglyaival, főként szovjet hadifoglyokkal szemben elkövetett szörnyű gaztettekre derített fényt.

Többek között kitűnt belőlük, hogy a náci légi haderő főparancsnokságának megbízásából SS-orvosok élő embereken végeztek kísérleteket. Előkerültek azok a jelentések is, amelyeket a kísérletező orvosok a német légi haderő vezérkarának küldtek. Hadd idézzünk két részletet Rascher doktornak a dachaui koncentrációs táborban végzett kísérletekre vonatkozó, 1942 augusztusi jelentéseiből.

„A kísérlet — írta — abból állt, hogy embereket téli, illetve nyári repülős-egyenruhában és sisakban vízbe merítettünk, miközben egy speciális gumikabát megakadályozta elmerülésüket … A kísérleteket 2,5—12 fokos vízben végeztük. A kísérletek egyik részénél az egész fej kiállt a vízből, másik részénél viszont a tarkó és a fej hátsó része vízben volt. Az elektromos műszerek a gyomorban 16,4 fokot, a végbélben pedig 26,5 fokot jeleztek. Halál csak a tarkónak és a fej hátsó részének lehűlése esetén következett be. Minden esetben jelentős elváltozásokat észleltünk a szívműködésben. A hullák felboncolása során a koponyaüregben nagy mennyiségű, fél liternyi vért találtunk. Ha a lehűlés elérte a 28 fokot, a kísérleti személyek minden esetben meghaltak, s hiába próbáltuk őket feléleszteni.”51 – Ugyanott, 1964—1965. old.*

A hideg vízzel kapcsolatos kísérleteket azért rendelték el, mert az angol városokat bombázó náci repülőgépeket gyakran lőtték le a La Manche-csatorna fölött, s személyzetük a hideg tengervízbe került. A kísérletek révén fel akarták fedezni a náci repülők számára azokat az eszközöket, amelyek alkalmazásával minél tovább bírják ki a hideg vízben, s ilyenformán megmenekülhetnek.

De folytak élő emberekkel más irányú kísérletek is. A német főparancsnokság mérgezett golyók alkalmazására készült, s ezek hatását emberi szervezeten kellett kipróbálni. Nos, a náci vezérkar habozás nélkül elrendelte, hogy végezzenek kísérleteket élő embereken, a koncentrációs táborok foglyain. Erre vonatkozóan az SS és a rendőrség főorvosának 1944. szeptember 12-i jelentésében a következőket olvashatjuk:

„1944. szeptember 11-én Ding doktor SS-Sturmführer jelenlétében Widmann doktor és alulírottak kísérletet végeztek mérgezett golyókkal. A 7,65 milliméteres golyókat kristályos méreggel töltötték meg. A kísérletet öt emberen hajtották végre.”

A jelentés szerint mindegyik kísérleti személybe egy golyót lőttek, a bal csípő fölött. Két esetben a golyó átfúrta az egész testet. Két kísérleti személynél a méreg nem hatott. „A másik háromnál a tünetek bámulatosan egyeztek … Erős hányinger lépett fel. Az egyik megpróbált hányást előidézni … Arca elvörösödött. A másik kettő arca az övénél előbb sápadt el. A többi tünet mind a háromnál teljesen megegyezett. Később a mozgási központok működése annyira fokozódott, hogy a kísérleti személyek vonaglottak a földön, ide-oda hánykolódtak, kezük és lábuk rángatózott, szemük kifordult. Kis idő múlva elmerevedtek — pupillájuk maximálisan kitágult, s ebben a már merev állapotban maradtak egy bizonyos ideig … A halál a lövés után 121, 123, illetve 129 perc múlva állott be.”

A hitleri koncentrációs táborokban a szovjet hadifoglyok és más foglyok százai, sőt ezrei estek áldozatul azoknak a barbár kísérleteknek, amelyeket a náci orvosok a német főparancsnokság megbízásából végeztek.

Adolf Heusinger vallomást tesz

Csak néhányat ismertettünk a nürnbergi tárgyaláson előterjesztett dokumentumok tömegéből, amelyek mind azt bizonyították, hogy a német tábornoki kar bűnrészes volt a hitleri agresszió áldozatául esett népek ellen elkövetett szörnyű gaztettekben. Egyszersmind ezek a dokumentumok kereken meghazudtolják napjaink nyugatnémet revansistáit, akik mentesíteni igyekeznek a tábornoki kart a háborús bűncselekményekért rá háruló felelősségtől. Köztudomású, milyen szerepet kapott a Bundeswehrben Adolf Heusinger egykori náci tábornok, s csak természetes, hogy ő is hangos szóval követeli a hitlerista tábornokok „tiszta nevének helyreállítását”. Egyébként ő szintén vallomást tett Nürnbergben, ma pedig a német tábornokok becsületességét bizonygatja, azt állítja, hogy semmiben sem vétkesek, s hogy Nürnbergben a német vezérkart rágalmazták. Nos, vegyük szemügyre Heusinger nürnbergi kihallgatásának jegyzőkönyvét.

Tudjuk, milyen súlyos bűncselekményeket követett el a hitleri katonai klikk. Azt is tudjuk, milyen kegyetlenül számoltak le a hitleristák — a partizánok elleni harc örve alatt — a békés szovjet lakossággal. Ma a nyugatnémet propaganda azt állítja, hogy a leszámolást a partizánokkal, ha ugyan ilyesmire egyáltalán sor került, az SS és a tábori rendőrség hajtotta végre, nem pedig a hadsereg. Ezzel szemben Heusinger 1945-ben a következőket vallotta: „A hadműveleti körzetekben a partizánok elleni harci műveletekre bevetett erőket a megfelelő hadseregcsoport főparancsnoka irányította.”⁵² – A nürnbergi per gyorsírásos jegyzőkönyve. 6. köt. 2384. old.*

Igen sokatmondó Heusinger következő beismerése is: „A partizánok elleni akciók módszereire vonatkozó utasításokat, Hitler parancsai értelmében és Himmler véleményének kikérése után (az én kiemelésem — A. P.) a Wehrmacht főparancsnoksága és az egyes hadseregek főparancsnoksága adta ki.” Továbbá Heusinger beismerte, hogy a hadsereg-főparancsnokság a katonai alakulatoknak parancsot adott a szovjet biztosok és kommunisták meggyilkolására, s hogy „a hadsereg-főparancsnokság felelős volt … azoknak a parancsoknak továbbításáért, amelyek a lakosság elleni büntető expedíciók alapelveit tartalmazták”.⁵³ – Ugyanott.*

„Mindeme kérdések részletes kidolgozását — mondotta —, amely magában foglalta a helyi lakosság kezelésének rendjét, valamint a partizánok ellen folytatott háború módszereit … a Wehrmacht főparancsnokságának parancsa értelmében a hadsereg-főparancsnokság főszállásmesterére bízták.”

Akkor, 1945-ben, Heusinger ismerte azokat a célokat, amelyeket a náci párt és a hitleri vezérkar maga elé tűzött.

„Egyéni véleményem mindig az volt — jelentette ki vallomása során —, hogy a hadműveleti körzetekben a polgári lakosság kezelése és a partizánok ellen folytatott háború módszerei — a legfőbb katonai vezetők jóváhagyásával (az én kiemelésem — A. P.), valamint a politikai vezetők jóváhagyásával — a szlávság és a zsidóság kiirtására vonatkozó tervek megvalósításának előmozdítását szolgálták.”⁵⁴ – Ugyanott.*

Hogyan vélekedett e beismerések után Heusinger, a Bundeswehr jelenlegi szervezője és a hadsereg-főparancsnokság operatív osztályának egykori főnöke az elkövetett gaztettekről? Talán elvi és erkölcsi alapon elítélte a nácik kegyetlenkedéseit és erőszakosságait? Talán megengedhetetlennek tartotta a foglyul ejtett partizánok kivégzését vagy békés szovjet polgárok halomra gyilkolását? Nem, Heusinger álláspontja sokkal gyakorlatiasabb volt.

„Minden egyébtől eltekintve, ezeket a kegyetlen módszereket én katonai szempontból mindig esztelenségnek tartottam, mert csak megnehezítették az ellenséggel folytatott harcot (az én kiemelésem — A. P.).”⁵⁵ – Ugyanott*

Heusinger ma arra szólítja fel a Bundeswehrt, hogy „álljon készen az Oroszország tágas térségein folytatandó akciókra”. A kihallgatásáról készült jegyzőkönyv szolgáljon figyelmeztetésül azoknak a levitézlett hitlerista tábornokoknak, akik hazudozásaikkal a történelem meghamisításán mesterkednek, s ki akarnak bújni a Szovjetunió és más európai országok népei ellen elkövetett szörnyű bűncselekményekért rájuk háruló felelősség alól.

A náci tábornokok a hitleri állam egyik igen fontos támaszául szolgáltak, és sohasem fog sikerülni nekik elhatárolni magukat a fasizmustól és gaztetteitől.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!