Történelmi feledékenység Kelet- és Dél-Európában

(idézet: Szálasi naplója – A nyilasmozgalom)

20

„Winkelmann érdeke is az,
hogy … a pálmát
ne egyedül Veesenmayer vigye el”

1944- augusztus 12-én a normandiai inváziós hadszíntéren a német csapatok megkezdték az általános visszavonulást, három nappal később, augusztus 15-én a szövetséges angol-amerikai-francia csapatok partra szálltak Dél-Franciaországban, Toulon és Nizza között. Augusztus 17-én a 2. Belorusz Front rohamegységei elérték Kelet-Poroszország határát, ugyanezen a napon az amerikai csapatok felszabadították Chartres-t és Orléans-t, a kanadaiak pedig Falaise-t. Dél-Franciaországban az inváziós hídfő szélessége meghaladta a 80 kilométert, von Kluge tábornagyot, a franciaországi német csapatok főparancsnokát Hitler menesztette, helyébe Model tábornagyot nevezte ki.

Augusztus 18-án Moszkvában külön napiparancs adta hírül, hogy a szovjet csapatok a középső frontszakaszon felszabadították Sandomierzet, (e város Nyíregyházával azonos hosszúsági fokon fekszik), az északi fronton pedig újabb sikeres támadó hadműveleteket folytattak a szovjet csapatok a Pejpusz-tó és Pszkov között. Augusztus 19-én a 2. Ukrán Front csapatai offenzívát kezdtek Iasi térségében. Augusztus 20-án felkelés robbant ki Párizsban, Toulonba benyomultak a francia csapatok. Augusztus 22-én a 3. Ukrán Front csapatai új támadást indítottak Kisinyov térségében, és már az első 48 órában több mint 70 kilométert nyomultak előre.

Augusztus 23-án a francia ellenállók, a polgári lakosság támogatásával, felszabadították Párizst.

Szálasi, szokásától eltérően, most nagy gondossággal vizsgálta a Naplóban a harctéri helyzetet, és arra a meglepő felfedezésre jutott, hogy az angolszászok rendelkezésére álló 80 hadosztály az inváziós fronton nem elegendő a döntéshez, az így bevetett erő „mészárszékre és vágóhídra kerül”.

A dél-franciaországi partraszállásról például így írt:

A mai nap folyamán Dél-Franciaországban megtörtént a német hadvezetőségtől ebben a területben várt angolszász partraszállás.

Vélemény: érthetetlen az angolszász hadvezetőség szándéka; úgy látszik, az Atlanti-fal délen csak a Szajnáig tart, Északon viszont egész Norvégiában húzódik; ezt alkarja az angolszász haderő megkerülni, és egész Délnyugat-Európa letörésével lélektanilag a német népet felmorzsolni; igen kockázatos és vakmerő terv az angolszászok részéről, mert ha nem sikerül, és nem fog sikerülni, hatalmas katasztrófa fogja érni az egész Európában partra tett csapatait; november hónapig sok minden el fog dőlni; az angolszászok szerencsevadász-hadászata ebben az esztendőben még valószínűen teljes csődöt fog mondani.

Szálasi tehát mind a normandiai, mind a dél-franciaországi frontokon kedvezőtlennek ítélte meg az angolszászok kilátásait, de maga is érezhette, hogy mindez magyarázatra szorul, mert hozzáfűzte:

Ha az angolszász vezetőség az inváziót mindezek dacára mégis 1944-re határozta el, ennek csak az a magyarázata lehet, hogy a szovjet hadserege már annyira gyönge, hogy a német hadsereg részéről ellene várható döntő csapást nem fogja bírni.

Azt, hogy a „gyönge” szovjet hadsereg 1944. augusztus közepén már Kelet-Poroszország határáig jutott, hogy a középső fronton a szovjet csapatok a Visztula felé közeledtek, délen pedig elérték a Kárpátok előterét és küszöbönállott a Romániában összpontosított német csapatok elleni halálos csapás – mindez valahogyan elkerülte a volt vezérkari tiszt figyelmét, ő ekkor csak a nyugati inváziós hadszíntér eseményeivel törődött.

Szálasi tehát tovább pingálta rózsaszínre a nyugati hadszíntér egyre sötétedő képét:

A német hadvezetőség nyugodtan kiürítheti egész Közép- és Dél-Franciaországot, mert ezek a területek hadászatilag nem lényegesek és fontosak; védelmi elhatározásában a német vezetés visszavonhatja hadseregeit Amiens-Reims-Langres-Besancon-Genf-Alpok-San Remo területeibe és vonalába, innen hadászatilag bármikor újra kezdeményezhet a legkiválóbb adottságok mellett, feladhatja tehát egész nyugodtan Párizst magát is, ha szükséges; semmi körülmények között nem szabad presztízskérdést csinálnia Franciaország kiürítéséből a megadott vonalakig; a megadott vonalaknak a tartása viszont már nem presztízskérdés, hanem kimondottan hadászati követelmény;

Svájc megszállása a németek részéről elsőrangú hadászati követelmény, minden érzelgősség nélkül végre is kell hajtania éspedig rövidesen.

A keleti fronton egyre nagyobb arányokban kibontakozó szovjet offenzíva, a Wehrmacht napról napra súlyosbodó helyzete, amely egyes frontszakaszokon szinte már a végső katasztrófa árnyékát vetette előre, nem hatolt el Szálasi tudatáig; 1944 augusztusának első felében még csak fel sem ötlött benne az a lehetőség, hogy éppen a keleti fronton roppantják szét először a Wehrmacht ellenállását – és éppen a szovjet csapatok …

*

Szálasi fő figyelme továbbra is a belpolitikára irányult. Imrédyék „kilövése” után napról napra türelmetlenebbül várta a hívó szót – ha nem is a hatalom teljes átvételére, de legalábbis a hatalomban való nagyobb részesedésre. De sem Horthy, sem Sztójay, sem Veesenmayer, ha más és más okok miatt is, nem tett egyetlen említésre méltó lépést sem a PV felé. Sztójay, miután sem a belpolitikai egység megteremtését, sem a háborús termelés fokozását nem tudta elérni, megbukott mint miniszterelnök; ezenkívül egészségi állapota is leromlott, ágynak dőlt. Veesenmayer energiájának jó részét a Winkelmann-nal folytatott hatalmi vetélkedés kötötte le, Horthy pedig, a Napló tanúsága szerint, szinte tudomásul sem vette Szálasi létezését.

Pedig sok feljegyzésre méltó dolog, történt azokban a napokban. A „Fekete Ember” jelentése:

VIII. 14. Mecsér: Winkelmann 9- vagy 10-én Kormányzónál volt. Zsidókérdés is szóba került.

Jurcsek: 12-re Kormányzóhoz volt híva, kormányalakításról volt szó. Megbízásról. Helyette: Kormányzó kifejti, hogy [a Reményi-] Schneller-kormány igazi és jó lesz.

Kéri Jurcseket, segítse ezt. Járjon közbe, hogy jobboldal is támogassa a kormányt.

Követ repülőt vár percenként, indulásra kész.

Vörösnél Lázár és kis Horthy látogatása volt. HM őrizteti magát. Harckocsi is van e célra. Testőrlövész-század testőrlövész-zászlóaljjá alakul át.

VIII. 16. Vörös hozzájárul, nehezen mint beteg ló, hogy VIII. 20. után utazik mégis Guderianhoz. Levél így ment VIII. 18-án. Félő, hogy utolsó percben ürüggyel visszatáncol.

VIII. 17. Veesenmayer 15-én kirepült, 17-én visszarepült. Részlet még nincs.

Veesenmayernek nem is volt sürgős, hogy tájékoztassa Szálasit a Vezéri Főhadiszálláson folytatott tárgyalásairól, ezért a Hungarista Mozgalom türelmetlen vezére kerülő úton próbált valami érdemlegest megtudni a várható fejleményekről. Elküldte tehát Vajnát Bonczos belügyminiszterhez, azzal az ürüggyel, hogy az augusztus 14-én feltett kérdésekre, nevezetesen a gyűléstilalmi rendelet, a röpcédula-, plakátpropaganda megszüntetésére, Szálasi tervezett tiszántúli útja zavartalanságának biztosítására, sürgősen választ szeretne kapni.

Bonczos belügyminiszter kitért a Vajnával való személyes találkozás elől, és a válaszadásra azt az utat választotta, hogy augusztus 18-án 20 órakor lakásán, telefonon felhívta és – Vajna feljegyzése szerint – közölte vele:

A minisztertanács úgy döntött, hogy a gyűléstilalmi rendeletet, valamint a plakát [ok] kiragasztását tiltó rendeletet nem tudja felfüggeszteni, mert ez ma éppen – amikor a belpolitikai nagy kibékülésre lépéseket tesznek – komolyan veszélyeztetné a kibékülés és összefogás útját. Egyébként 1-2 héten belül nagy változás lesz – mondotta Bonczos de erről nem szabad beszélni, s akkor az új kormány adja ki ezt a módosító rendelkezést. Addig arra kérte Vajnát, hogy a gyűlésekről mondjon le a Nyilaskeresztes Párt is, mint a többi pártok. S arra kérte még, hogy a röpcédulázást is hagyjuk abba, nem mondja, hogy csak mi csinálunk röpcédulákat egyedül, de mi is csinálunk ilyeneket.

De Vajnát nem a röpcédulázási vagy a gyűléstilalom érdekelte – bár a forma kedvéért erősen vitatta a kormány álláspontjának helyességét -, hanem a feljegyzés szerint meglehetős ingerültséggel fogadta Bonczosnak azt a kérését, hogy a Nyilaskeresztes Párt hagyja abba a röpcédulázást – a kibontakozás érdekében. Vajna kijelentette: az a véleménye, hogy Bonczosék nem is akarják komolyan a kibontakozást, a tárgyalásokat húzzák-halasztják. Benyomásait így foglalta össze:

A kibontakozási tárgyalások megkezdését igyekeznek kitolni, mert azt vagy a harctéri eseményektől teszik függővé, vagy pedig a Veesenmayer-Winkelmann-féle „páncélos anyagcsata” eldőltétől. Bonczos maga is érzi, hogy ő csak átmeneti tünemény, s ezért se jobbra, se balra nem szeretne kellemetlen lenini rövid uralkodása alatt. Ezért tesz is valamit, meg nem is.

Szálasit persze ez nem nyugtatta meg, ezért tovább puhatolózott, most már magánál az állítólag dezignált miniszterelnöknél, Jurcsek Bélánál. Szőllősi kérdésére Jurcsek meglehetősen homályos választ adott:

Nem kapott mind ez ideig formális megbízást a tárgyalásokra. Fennjárt ugyan a Kormányzó úrnál, és előadta neki a helyzetről táplált felfogását. A Kormányzó úr felfogása és az övé között azonban lényeges eltérés van, és ezért ő a Kormányzó úrnak ki is jelentette, hogy ennek folytán legfeljebb informatív (tájékoztató) megbeszéléseket fog folytatni a pártokkal. Itt megemlítette, hogy Szálasi Ferenccel is szeretne eszmecserét folytatni. Én ezt a szándékát örömmel üdvözöltem.

Jurcsek e tárgyalás folyamán nem tett említést Szőllősinek az esetleges Reményi-Schneller-kormányról, ismertette viszont elgondolását „a szóba jövő összes pártokból kiválasztott szakértő kormány alakítására”.

Szőllősi kifejtette: Jurcsek „a Nemzetnek feltétlenül rendkívül nagy szolgálatot tesz, ha a tárgyalásoknak olyan alapot tud adni, mely végre lehetővé teszi Szálasi Ferencnek a kormányzatba való bekapcsolódását”.

Jurcsek semmitmondó válasza: Szálasi 1944. július 20-i, Sztójay miniszterelnökhöz intézett tervezetének másolatát juttassa el hozzá, és „a kapcsolatot állandóan tartsa vele”.

Szálasit Szőllősi jelentése ismét bizakodással töltötte el, s ezt a bizakodást még fokozta is az, hogy másnap, augusztus 20-án, Csatay honvédelmi miniszter hajlandó volt őt fogadni. A Nyilaskeresztes Párt vezére úgy érezte, nem is teljesen alaptalanul, hogy legfelső katonai körök szemében szerepe megnőtt, lám, már Csatay vezérezredes is tárgyal vele; igaz, csak a Nyilaskeresztes Párt és a leventemozgalom viszonyáról.

A-helyzet teljesebb megértése céljából: Béldy Alajos, a leventemozgalom vezetője és főparancsnoka augusztus 12-én, a maga kezdeményezéséből felkereste Szálasit Csobánkán, állítólag azért, mert azt szeretné,

… ha [a] mostani nagy harc ideje alatt a politikát kikapcsolhatnák az ifjúság neveléséből.

A tárgyaláson Béldy elfogadta Szálasi azon ajánlatát, hogy a Hungarista Mozgalom adja a vezető ifjúsági törzset, mely ideológiailag a nevelést kézbe veszi.

Vajna a következőket jegyezte fel Béldynek Szálasiról kialakított véleményéről:

Csobánkáról hazajövet arról beszélt Béldy, hogy mennyire örül annak, hogy Szálasival találkozott, akit már régen nem látott. Most látja, mekkora koponya és milyen nagyszerű meglátásai vannak és elhatározásai. Nagyon tetszett neki, amint Szálasi a Szolgálati Szabályzat arany igazságait levezette a nemzetiszocializmus elveibe. Azt hangsúlyozta, hogy ő is ezt hangoztatta, csak nem tudta a rendszer miatt, de sok más erőtényező miatt sem nyíltan nemzetiszocialista ideológiának nevezni, s ezért mindig nacionalizmusról és szocializmusról beszélt. Még így is sok küzdenivalója volt a papokkal és Kállayval, valamint elődeivel és különösen Szinnyei-Merse volt kultuszminiszterrel. Felírta telefonszámomat, és azzal búcsúzott, hogy mostantól kezdve gyakran fogunk találkozni. Szerdán már értesíteni fog a Csatayval folytatott tárgyalásról. Az a benyomásom volt a beszélgetés alatt, hogy kimenet azt hitte, hogy Szálasit az Ali baba és a 40 rabló (Kárpátokban az oroszok stb., össze kell fogni stb.) meséjével le fogja szerelni, vagy legalábbis félre tudja állítani, s mikor visszajöttünk, azt éreztem, hogy egy más emberrel utaztam. Azt mondotta, hogy sok szépet tanultam, amit eddig is tudtam, de magamban nem tudtam rendszerbe foglalni. Érzem, hogy egy felelős emberrel több van, aki velünk érez, s talán a jövőben több határozottsággal fog a koreszme szellemében is érte felelős helyeken beszélni. A Kormányzóval kapcsolatban azt mondotta: Istenem, ha Szálasi ezt ilyen gyönyörűen elmondaná a Főméltóságú úrnak, ő megértené, és mindent meg lehetne csinálni. Mondottam: Javasold, hogy a Kormányzó hallgassa meg ebben a kérdésben, és légy nyugodt, Szálasi el fogja mondani mindezt, amit neked elmondott.

A Szálasi-Csatay-találkozóra augusztus 20-án került sor, a tárgyalás este 19,30 h-tól 21 h-ig tartott. Ennek során

Csatay elfogadta PV-nek azt a javaslatát, hogy a leventeintézmény világnézeti nevelését vegye át a Nyilaskeresztes Párt, de olyképpen, hogy erről senkinek tudomása ne legyen, és erre olyan nyilaskeresztes párti ifjúsági vezetőket jelölne, akiknek a Nyilaskeresztes Pártban való tagsága nem ismert; egyetértett PV-nek azzal a javaslatával is, hogy a valláserkölcsi nevelést is azokra a papokra és lelkészekre kellene bízni, akiket a PV megjelöl; Csatay felhatalmazást adott Béldy Alajosnak, arra nézve, hogy PV-vel a szükséges megbeszéléseiket folytassa le, és a terveket készítse elő.

Szálasi ezek után Csatay magyar soviniszta és náciellenes érzelmeinek hízelegve, biztosította a minisztert, hogy egyaránt ellenzi „a moszkvai marxizmust és a nürnbergi Völkische Bewegungot” – mire Csatay elfogadta a PV-nek a választások kiírására vonatkozó makacs javaslatát.

A találkozó második része azzal telt el, hogy Szálasi részletesen kifejtette az Európa-közösség megteremtésére vonatkozó elgondolásait, de Csatay ehhez már nem volt „partner”, a Napló egyetlen megjegyzését, kérdését vagy ellenvetését sem rögzítette, amit Szálasi „a nagy érdeklődés és megértés” jelének tulajdonított. (Valószínűleg az ellenkezője volt igaz.)

De akárhogyan is: Szálasi kétségkívül eredménynek könyvelhette el, hogy sikerült utat találni Béldyhez és Csatayhoz, kettőhöz Horthy ún. magyar tábornokai közül; e tábornokokról úgy tudták, hogy a kormányzó legbiztosabb támaszai közé számítanak.

*

Augusztus 20-án meggyorsult „az események irama”, elsősorban a Winkelmann-vonal jóvoltából. Szálasit Csobánkán meglátogatta Warnecke („német birodalmi úr”), és 75 perces beszélgetést folytatott vele.

A Napló először is rövid áttekintést nyújt Szálasi és az SS kapcsolatáról, pontosabban: Winkelmann, Kienast és Warnecke állásfoglalásáról a Hungarista Mozgalommal szemben, ezekkel a szavakkal:

Winkelmann a magyarországi SS-csapatok parancsnoka, tábornoki ranggal, közvetlenül Himmlerhez kapcsolva; kimondottan és egyértelműen a Pálffy-Baky-Rupprecht-csoportot támogatja, a Hungarista Mozgalommal nem tud egyetérteni, eddig nem kereste az összeköttetést a PV-vel, talán azért is, mert dr. Höttl révén úgyis összeköttetésben volt és van a Párttal;

Kienast politikai jobbkeze Winkelmann-nak, nála ugyanezt a szerepet tölti be, mint dr. Haller Veesenmayernél. PV ismeri, egyszer találkozott vele 1937-ben, azóta sem beszéltek egymással;

Warnecke német birodalmi kereskedő, porcellán- és üvegáruügynök, akivel PV megismerkedett Brinzey György akkori párttag révén 1940 vége felé, pár hónappal fegyházból való szabadulása után; az illető 1941 elején egészen az év nyaráig igen tevékenyen vett részt a Párt életében, különösen annak külügyi vonatkozásaiban akart segítségére lenni; erőteljes tevékenysége miatt azonban német hivatalos helyen munkáját leállították, és megtiltották neki, hogy a Nyilaskeresztes Párttal a továbbiakban érintkezzék; közvetlen modora és talpraesett meglátásai igen közel hozták PV-hez.

Az 1944. augusztus 20-i találkozón a beszélgetést Warnecke annak bizonygatásával kezdte, hogy Németországban a Hitler ellen elkövetett merénylet óta „Himmler veszi át a külpolitika teljes irányítását”, ebből következően

… a magyarországi kibontakozással kapcsolatban Winkelmann a döntő személy, és nem Veesenmayer, aki máskülönben is SS alárendeltje Winkelmann-nak, azt javasolja ennélfogva a PV-nek, ne zárkózzék el az elől, hogy Winkelmann-nal vagy Kienasttal beszéljen, mert igen fontosnak tartaná.

Szálasi, aki 1944. augusztus 20-ig Veesenmayerben látta a Harmadik Birodalom igazi és teljhatalmú képviselőjét, most egy kissé megingott. Feltehetően sértette hiúságát, hogy Veesenmayer is, Haller is már jó néhány napja elhanyagolta, egyikük sem sietett tájékoztatni őt a követ berlini útjának eredményéről; de arra is felfigyelhetünk, hogy Kienast igen hatékony érvet használt, amikor az SS-ben érvényes katonai fölé- és alárendeltséget is megemlítette a PV-nek – a volt vezérkari tisztnek.

Így történhetett, hogy bár Warneckének Szálasi azt mondta, hogy csak Veesenmayerrel fog tárgyalni, másfelől közölte:

Nincs kifogása az ellen, hogy – Veesenmayernél történt előzetes bejelentés alapján – Kienasttal jöjjön össze és beszélgessen, de minden kötelezettség nélkül.

Vajna és Kemény a PV utasítására még aznap este, 11 órakor, a Gellért-szálló halljában tájékoztatta Hallert, Veesenmayer politikai tanácsadóját a Warnecke-Szálasi-beszélgetésről azzal, hogy Szálasi tanácsot kért: lehetséges lenne-e

… Veesenmayerrel beszélgetnie, mielőtt Winkelmann-nal találkozna, nem lenne-e lehetséges, hogy ennél a beszélgetésnél Winkelmann [helyesen: Veesenmayer – A szerk.] is jelen legyen, és egyáltalában mi a véleménye Veesenmayernek e kérdésben? Szálasi semmit nem akar tenni Veesenmayer tudta nélkül.

Haller nyugodtan fogadta a közlést és kijelentette, hogy Winkelmann két nap előtt érkezett vissza a főhadiszállásról, Veesenmayer pedig csak mai napon délben közvetlenül a Führertől. Bár még részletesen nem beszélt a főnökével, máris úgy látja, hogy Veesenmayert sem meg nem gyilkolták, sem le nem váltották, hanem igenis visszajött, és a német politikai vezetés itteni vonatkozásban erőteljesen megerősödött az ő javára. Éppen ezért azt ajánlaná saját személyében, hogy Vajna tv. ne keresse fel Kienastot, vagy ha megígérte, akkor adjon kitérő választ. Egyébként az ügyet azonnal jelenteni Veesenmayernek és [a] választ másnap, VIII. 21-én de. 11 órakor Vajna tv. lakásán megadja, kérte, hogy ezen Kemény tv. is jelen legyen, miután más fontosabb közlései is lesznek.

Veesenmayer olyan nagy fontosságot tulajdonított annak, hogy az SS-parancsnokság tárgyalni akar Szálasival, hogy nem is várt a válasszal másnap délelőtt 11 óráig, hanem azonnali közbelépésre utasította Hallert. Így történt, hogy Haller már két óra múlva, éjjel egy óra körül felkereste Vajnát, hogy vele együtt kimenjen Csobánkára és átadja a PV-nek Veesenmayer üzenetét.

Az üzenet így hangzott:

Vajna Gábor és Kemény pt.-oknak Winkelmann-nal kapcsolatos bejelentései alapján, melyeket PV rendelkezésére hoztak dr. Haller útján tudomására, Veesenmayernek az a nézete, hogy PV nyugodtan elmehet Winkelmannhoz a beszélgetésre, mert valószínűen csak politikai rendőrségi kérdésről lesz szó, mert a politikai megbízatás Veesenmayer kezében van; így Veesenmayer PV belátására bízza, hogy felkeresi-e Winkelmannt; valószínűnek tartja azt is, hogy Warnecke úr minden jó szándéka dacára félreértette Winkelmann megbízatását; újra hangsúlyozottan kívánja rögzíteni, hogy Winkelmann-nak rendőri kérdések tisztázásán kívül más meghatalmazása nincs; miután Veesenmayer nem szeretné, hogy esetleges rendőri kérdések szükséges megbeszélése elmaradjon valamilyen félreértés miatt, ő is azt javasolná, hogy PV a feltehetően csak rendőri kérdéseket tartalmazó megbeszélés elől ne térjen ki; nem akarja befolyásolni PV-t elhatározásában, ez természetes;

PV döntése dr. Haller előtt: semmi rendőrségi kérdéseket érintő ügyletekről nincs beszélnivalója Winkelmann-nal, amennyiben azonban tényleg ilyen tárgyú kérdéskomplexum fennállana, úgy kérni fogja Winkelmannt, hogy ne Warnecke urat küldje hozzá, hanem egyik alárendeltjét hivatalos megbízatással; ezért PV megbízza Vajna Gábor és Kemény Gábor pt.-okat, hogy ebből a szempontból tisztázzák a helyzetet még 21-e folyamán olyképpen, hogy PV nevében felkeresik Kienast urat, és tőle kérnek hivatalos felvilágosítást a kérdéses ügyre vonatkozóan …

Haller ezt a megoldást ott, helyben, a PV előtt helyesnek találta, egyébként pedig, „teljesen a PV belátására bízta, hogyan intézi el”.

De Haller – vagy talán inkább a háttérben, a jobb politikai érzékkel rendelkező, az intrikák szövevényeiben jobban eligazodó Veesenmayer – nem volt teljesen biztos abban, hogy a Vajna-Kemény-Kienast-tárgyalás nem tartogat-e számúkra kellemetlen meglepetést. Így történt, hogy

VIII. 21-én 11 h-kor Haller megjelent Vajna tv. lakásán, és ismét hangsúlyozta, hogy Veesenmayer kívánatosnak tartaná, ha Szálasi Winkelmann-nal találkoznék. Egyébként megnyugtatott, hogy Veesenmayer hatáskörében semmi változás nem állott be, Veesenmayer ragyogó jó kedvvel érkezett meg, és a helyzet meglehetősen tisztázódni fog. Egyéb közlése nem volt.

A Napló így folytatódik:

Kienast Hauptsturmführernél [így!] Vajna és Kemény tv.-ek fentiek alapján VIII. 21-én du. 15 h 30-kor felmentek Bérc utca 15. szám alatt az SS-központba (Chorin volt villája a Gellérthegyen), ott Kienast fogadta őket, és Vajna tv. feltette a kérdést, tulajdonképpen miről volna szó Warnecke Szálasinál tett látogatásával kapcsolatban. Kienast kijelentette, hogy a július 20-i eseményekkel kapcsolatban az SS jelentősége érthetően igen megnőtt, és ennek megfelelően Winkelmann Magyarországon is túllépi az egyszerű szakrendőri feladatkört.

Ezután Kienast, nem nagy taktikai érzékkel, személyi problémákat hozott szóba, első helyen említve a Baky-kérdést, amire a nyilasok határozottan elutasító álláspontra helyezkedtek, és Kienastnak csak hosszas bizonygatás után sikerült meggyőznie látogatóit, hogy más, fontosabb, az egész magyarországi kibontakozást érintő témákról óhajtana Winkelmann a PV-vel tárgyalni.

Bár Vajna és Kemény igyekezett Bakyt a lehető legfeketébbre festeni, Kienast kijelentette, hogy „mégis Baky az, akiben munkatársukat tudják”.

Miután a nyilas küldöttek belátták, hogy hiába minden további erőfeszítés (vagy denunciálás),

… Kemény tv. megkérdezte, hogy szóval Winkelmann kívánja-e a Szálasival való találkozást, mire Kienast kijelentette, hogy igen. Mikor Winkelmann visszajött, azonnal ővele vette fel az érintkezést és említette meg, hogy a változott viszonyok között beszélnie kell Szálasival. Miután Kienast Szálasit 1937 óta ismeri, ajánlkozott, hogy megkeresi a találkozás lehetőségét. Így indult ki Warnecke kezdeményezése.

Amikor pedig Kienast ismételten biztosította a még mindig aggodalmaskodó Keményt, hogy szó sincsen Szálasi és Baky egy szintre hozásáról, hanem

… nagy fontosságú, szakba vágó és mindkettőnk érdekét szem előtt tartó beszélgetésről volna szó. Vajna tv. erre kitért arra, milyen kár, hogy ilyen későn jönnek ezzel, és ez ideig tűrték azt a látszatot, amit végül is kénytelenek voltunk magunkévá tenni, hogy az SS Mozgalmunkkal szemben érdektelen, a legnagyobb népi mozgalomról és Vezéréről egyszerűen tudomást sem akar venni, s azokat a hallatlan nagy és valójában teljesen önzetlen szolgálatokat, amit [így!] a Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom az Új Európáért és benne elsősorban a Führerért és a Német Birodalomért tett, teljesen figyelmen kívül akarja hagyni. Kemény tv. rámutatott arra a szüntelen, eredményes és konkrét munkára, amelyet Vajna tv. ennek szolgálatában tett, ami egyszerűen figyelmen kívül maradt. Kienast rámutatott arra, hogy a Pártunk mindig hangsúlyozta, hogy ő csak Veesenmayerrel áll szóba, mintha Winkelmann nem is léteznék, ők is sérelmezhették.

Azután újabb nyilas szemrehányás:

Lehetetlen, hogy ilyen jelentős átállítás idején rendőri szolgálatot lehessen teljesíteni ilyen nagy mozgalom figyelmen kívül hagyása mellett.

Kienast válaszként Höttlre hárította a felelősséget a Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom mellőzése miatt, de – mondotta –

… most már változott a helyzet, amennyiben Höttl kizárólag szakember marad rendőri és hírszerzői vonalon, viszont Winkelmann őt állította be a rendőrpolitikai kérdések kézbevételére.

Vajnát és Keményt mindez nem elégítette ki, ők többet, mást szerettek volna hallani. Elsősorban azt, hogy az SS Magyarországon a kibontakozás keretében teljes belpolitikai átállítást óhajt megvalósítani, vagyis: ígéretet a Nyilaskeresztes Párt teljes hatalomra juttatására.

Kienast erre kitérően válaszolt, a náci párt történelmi tapasztalataira utalva:

… súlyos pillanatról van szó: a háború valóban végkifejlődés előtt áll. Mikor Németországban 10 év előtt átvették a hatalmat, egészen mások voltak a feltételek, és mégis mai napig sem tudták a belpolitikai teljes átállítást maradéktalanul megvalósítani, mint azt a Führer elleni merénylet a legélénkebben bizonyítja. Itt tehát nagy óvatossággal kell a kérdésben eljárni. Éppen ez az, amiben a beszélgetésnek a két vezető között létre kell jönni, és éppen ezért kérdezi, veheti-e már biztatásnak azt, hogy ketten megjelentünk, arra, hogy a találkozás Szálasi részéről is elfogadást nyert. Vajna tv. kijelentette, hogy úgy véljük, igen.

Kemény megkérdezte:

Milyen formában fog nyilvánosságra kerülni Winkelmann szerepének kiszélesítése, mire Kienast kijelentette, hogy sehogy, ez a dolog természetéből adódik, s ezt észre kell venni mindenkinek, aki politikai érzékkel bír.

Vajna kérdése:

Mikor gondolják a találkozót? Kienast azt válaszolta, hogy Veesenmayer ma adta át a Kormányzónak a levelet, tehát Horthynak néhány napon belül el kell magát határoznia, márpedig ők szeretnék, ha a Winkelmann-Szálasi-találkozó ez előtt történne meg. Kedden, 22-én nem lehet már, de szerdán vagy csütörtökön bármikor, Szálasi jelölje meg a közelebbi terminust.

Amikor pedig Kienast arra kérte Vajnát, hogy vele tovább is állandó érintkezésben maradhasson,

Vajna tv. erre késznek mutatkozott, s kijelentette, hogy hajlandó áldozatosan és a közös cél érdekében eltávolítani azt a tövist, amit az SS és Mozgalmunk közé szúrtak felelőtlen tényezők, minden nagy szolgálat ellenére, amit a Pártunk és Mozgalmunk teljesített.

Ugyanez más „hangszerelésben”:

Vajna tv. végül kijelentette, hogy sem Szálasinak, sem a Párt egy [egyetlen] tagjának nem imponál egy miniszteri állás vagy más stallum. Egyébként mi 1939 óta a Nemzetiszocialista Német Munkáspárttal és az SS-szel kerestünk és tartottunk fenn kapcsolatot, ez ideig a német követséghez utat soha nem kerestünk, de érthető megdöbbenésünk, amikor március 19-e után éppen az az SS tagadott meg minket és vált ellenségessé velünk szemben, aki iránt a legnagyobb bizalommal voltunk.

A tárgyalás utolsó részét a Napló így rögzítette:

Ezután Kienast azt a határozott kérdést vetette fel, hogy kettőnkön és Szálasin kívül erről a beszélgetésünkről senki ne értesüljön, erre ígéretünket kérte. Ketten kijelentettük, hogy mi megígérjük, de a Pártvezetőnek jelentjük, s a továbbiakról majd ő dönt, amit Kienast tudomásul vett. Megkérdezte másodszor, hogy [a] Warnecke és Szálasi között lefolyt beszélgetésről tud-e még valaki, hogy Vajna tv. elmondotta-e valakinek. Vajna tv. kijelentette, hogy ő nem mondott el semmit, mert ő nem áll más vonalon, Kemény tv. pedig közölte, hogy ezt a kérdést is megjelenti Szálasinak és a választ majd ő megadja. Kienast kijelentette, hogy ezzel a beszélgetéssel kapcsolatban is már traccs indult meg, ezért szeretné, ha ezek a beszélgetések szigorúan magunk között maradnának.

Milyen következtetést von le mindebből Vajna? Mindenekelőtt azt, hogy

… miután Veesenmayer valószínűleg konkrét bizonyítékokkal igazolta Himmler előtt is, hogy a Szálasiról elhangzott vádak alaptalanok, s most már ott is látják, hogy itt hiba történt, amit sürgősen ki kell küszöbölni, miután Kienast hangsúlyozta, hogy a háború döntő szakába lépett, és Magyarországnak még 3-4 évig szintén ki kell venni belőle részét, Winkelmann tehát parancsot kapott a Szálasi-kérdés tisztázására, ha tetszik neki, ha nem: meg kell csinálnia a találkozót. Most azonban ők is keresik a legtiszteletreméltóbb megoldási lehetőséget. Kienast kijelentette azt is, hogy a kérdés Himmler és Ribbentrop közt is megvitatásra került, nyilvánvaló tehát Veesenmayer-Winkelmann kintlétének hatása. Mindenesetre Winkelmann érdeke is az, hogy része legyen az egészséges kibontakozásban, és a pálmát ne egyedül Veesenmayer vigye el, ezért volt talán az, hogy ne tudjon más senki ezekről a beszélgetéseinkről velük.

Vajna saját; és Kemény álláspontját így körvonalazta:

Az volna a helyes, hogy ne Szálasi menjen Winkelmann-hoz, hanem ha már Winkelmann nem tud Szálasihoz kijönni, akkor feltétlenül Veesenmayer hozza össze kettőjüket formális találkozóra, a követségen mutassa be őket egymásnak, s ott beszéljenek meg azután terminust négyszemközti beszélgetésre. Ezt nekik meg kell tenniök Szálasi felé, aki ellen olyan aljas és hazug rágalomhad járatot megtűrtek.

*

Kienast hiába kérte a nyilasvezérek diszkrécióját, Vajna és Kemény a Gellérthegyről, a Bérc utcából szinte egyenest a Várba, az Uri utcába siettek, hogy Veesenmayer követet informálják az SS-főparancsnokságon folytatott tárgyalásról.

A Kienast-Vajna-Kemény-találkozó 15,30-kor kezdődött és 18 óra körül fejeződhetett be, este 21 órakor pedig Haller, Vajna és Kemény kíséretében, már megjelent Szálasi csobánkai rejtekhelyén, hogy átadja Veesenmayer alábbi üzenetét:

Veesenmayernek az a benyomása, hogy Kienast túllépte az illetékességét, és olyan kijelentéseket, valamint megállapításokat tett, melyekre valószínűen nem kapott felhatalmazást Winkelmanntól; Winkelmann nagyszerű katona, kiváló szakember, aki azonban a politikai követelményeknek megfelelően nem tud beállani, mert a körülötte levő ügyes férfiak csak szűk szempontjaik alapján világosítják fel a politikai kérdésekről, így a szükséges politikai tisztánlátást számára lehetetlenné teszik.

Veesenmayer azért azt kérte Szálasitól, hogy adjon engedélyt Vajnának és Keménynek egy olyan megbeszélésen való részvételre, ahová meghívná Winkelmannt és Kienastot is, továbbá, hogy egy alkalommal vacsorázzon vele és Winkelmann-nal, mert úgy véli, hogy „a fesztelen beszélgetés lehetősége sok minden zavaró és gátló körülményt ki fog küszöbölni”.

Szálasi válasza:

Készséggel és örömmel tesz eleget Veesenmayer kívánságának.

A PV mindezek után úgy vélte:

Veesenmayer igen ügyesen végzi a dolgát és érti is … Feltételezhető, hogy Winkelmann-nal való ügyét úgy fogja elintézni, hogy a konkrét esetből kifolyóan Winkelmannt teljesen maga alá tudja rendeltetni német döntő tényezők hozzájárulásával: egyelőre ez volna talán a legjobb megoldás.

Szálasi azt is remélte, hogy a Veesenmayerrel való együttműködése eredményeképpen felszámolja

az úgynevezett Pálffy-Baky-Rupprecht-féle álnemzetiszocialista cimboraságot, mely szolgaian engedelmes eszköze a német imperialista szárny törekvéseinek.

Szálasi mérhetetlen önhittségét, egyúttal politikai naivitását tükrözi a „vélemény” zárószakasza:

A Nyilaskeresztes Párt kezdeményezései a német vezetés burkolt imperialisztikus célkitűzéseit már eleve lehetetlenné tették; a konkrét javaslatok, melyeket a párt adott át a felelős döntő tényezőknek, olyan hatalmas erkölcsi hátrányba állítanák a német vezetés imperialisztikus célkitűzéseit, amely az Európa-közösség létrehozását német vezetés alatt igen kérdésessé tennék; a Párt kezdeményezéseiről tudomással bírnak ugyanis nemcsak Hitler és Veesenmayer, hanem a magyar Államfő, a magyar miniszterelnök, Mussolini és a japán követség is.

A Veesenmayer-Winkelmann „páncélos anyagcsata” – ahogyan ezt a magyarországi pozícióharcot Vajna nevezte – ebben a menetben, legalábbis a Napló szerint, ismét Veesenmayer javára dőlt el. Szálasi bizalma ismét helyreállt Veesenmayer politikai monopolhelyzetének szilárdságában, az SS-szel szemben addig tanúsított tartózkodását pedig csak megerősítette az, hogy Kienast és Winkelmann továbbra sem volt hajlandó feláldozni Bakyt és Ruszkayt a Nyilaskeresztes Párt politikai támogatása megnyeréséért.

*

Végül még az alábbi értesülés került be a Naplóba 1944. augusztus 21-én:

Veesenmayer birodalmi követ és meghatalmazott levelet hozott a Kormányzónak Hitlertől, a levél tartalma állítólag a következő:

1. Hitler kéri a kormány átállítását és a Nemzet teljes beállítását a háborúba;

2. megnyugtatja a Kormányzót, hogy Magyarországból nem akar német birodalmi területet faragni, ezek a hírek nem felelnek meg a valóságnak;

3. Magyarország meg fogja találni az őt megillető helyét Európában;

4. a zsidókérdés végleges tisztázását kéri;

vélemény: amennyiben a levél tartalma megfelel a valóságnak, e levél olyan kérdésekre is ad választ, amelyeket a PV vetett fel a Hitlerhez szóló emlékiratában még június 26-án. Németország körülbelül októberre állítólag teljesen készen fog állani katonailag, erre az időpontra tehető a döntés is; nehéz lenne megmondani, hogy a német csapatok Franciaországban meddig fognak visszamenni, mert ez egyelőre az angolszászok részéről diktált eseményektől függ, de már nem sokáig: a hírforrás egyébként a katonai és politikai helyzetet nyugodtan ítéli meg.

Az utolsó mondatban foglalt értékelést a következő 48 óra eseményei alaposan megcáfolták.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!