Rendszerüzenet: a vajda a KRÉTA-n keresztül írt a szülőknek, hogy új időszámítás kezdődött a közlekedésben
Orbán Viktor beírta a KRÉTA elektronikus iskolai ellenőrzőbe, hogy 2024. március elsején új időszámítás kezdődött a magyar közlekedésben.
Nehéz időkben ez sokaknak nagy segítséget jelent
– fogalmazott ezzel kapcsolatban Orbán Viktor.
A levélben az áll, hogy az új rendszerrel mintegy 4 millió ember jár jobban, kedvezőbb helyzetbe kerülnek a fogyatékossággal és a tartós betegséggel élők, közszféra dolgozói, a 14-25 év közötti fiatalok, a nagycsaládosok, valamint a 14 év alatti, iskoláskorú gyermekek.
Az Ön családja is a nyertese lesz az új rendszer bevezetésének
– írta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy
A család a nemzet alapja, ezért a magyar kormány számára a családok és a gyermekek segítése kiemelt fontosságú.
- minden 14 év alatti gyermek ingyenesen utazhat a helyközi közösségi közlekedésben,
- a 14 és 25 év közötti fiatalok diákigazolvány nékül is féláron vehetnek menetjegyet,
- és hogy további információkat a MÁV–VOLÁN-csoport által indított ujtarifa.hu oldalon lehet találni.
A nagypéntek előestéjén kiküldött levél lényegében a MÁV-Volán-csoport és az Építési és Közlekedési Minisztérium által egy hónappal ezelőtt bevezetett új tarifarendszert propagálja. (RTL.hu)
A balrad.hu kommentje a “kunyera” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: a vajda húsvéti dijadaljelentése “…lényegében a MÁV-Volán-csoport és az Építési és Közlekedési Minisztérium által egy hónappal ezelőtt bevezetett új tarifarendszert propagálja.”
-Jobb későn, mint soha! Meg hát -valljuk meg őszintén – AZ UTÓBBI IDŐKBEN NEMIGEN VOLT QRMÁNYZATI DIJADALJELENTÉS KÖZZÉTÉTELÉRE OKA A MI ÖRÖKÖS ÉS SZENTÉLETŰ vajdánknak! Már – már szomjúhoztuk az ilyen hírt! De végülis meghozta a húsvéti nyúl!
Kissé TALÁN árnyalja a a képet a húsvéti sonka árának a póri népség számára nem éppen a legkedvezőbb alakulása, de hát ne legyünk már telhetetlenek!