Kis Karácsony – NAGY ÁREMELKEDÉSSEL!

Kétszámjegyű áremelkedést hozott a Jézuska

Decemberben ismét kétszámjegyű volt az élelmiszerinfláció – legalábbis a Hírklikk saját bevásárlókosarába került termékek után ennyivel fizettünk többet, mint 2023. decemberében ugyanilyen kosártartalomért. Az egy évvel ezelőttihez viszonyítva, a nálunk kijött 18,16 százalékos emelkedés több, mint kétszerese a novemberi 8,3 százalékosnak Miután ez a hónap a bevásárlások nagy rohamát jelenti mindig, ez ugrásszerű keresletnövekedést jelent, ami jellemzően magasabb árakban csapódik le.

Az idén ráadásul a forint árfolyama is inflációt eredményez, a decemberben rekordokat döntögetően gyenge forint miatt az importtermékek árában is lecsapódik. Egy sor termék – novemberhez hasonlóan – decemberben is brutálisan megdrágult az egy évvel korábbihoz képest, ugyanakkor volt olyan – igaz, kevesebb –, amelynek az ára, ha nem is brutálisan, de jelentősebben csökkent. Hivatalos KSH adat majd januárban lesz, de borítékolható, hogy az is komolyabb élelmiszer-drágulásról ad majd számot.

Ahogy azt az elemzők és szakértők előre megjósolták – pontosabban ahogy prognosztizálták – az év utolsó hónapjában tovább nőtt az infláció Magyarországon. Igen, tudjuk, hogy nincs még inflációs adat decemberre (a Központi Statisztikai Hivatal majd január 14-én hozza nyilvánosságra a 2024-re vonatkozó utolsó, decemberi – s egyben az egész éves átlagos adatot is tartalmazó – inflációs jelentését), viszont szokásunkhoz híven, a Hírklikknél, a hónap végének a közeledtével ezúttal is kiszámoltuk a saját élelmiszerkosárra vonatkozó drágulási ütemet

Nos, ennek alapján, decemberben az élelmiszerek drágulása ismét kétszámjegyű lett, egészen pontosan 18,16 százalékos. Ez jócskán meghaladja a novemberi 8,3 százalékos dinamikát, több mint kétszerese. Ez annak fényében érthető, hogy december a nagy keresletek hónapja, s a kereskedők nem éppen arról ismerszenek meg, hogy nagy kereslet idején vékonyan fogna a ceruzájuk.

Az eredmény – ahogy az alábbi grafikonon látható – nagy szórással jött ki. Volt jó pár olyan termék – szám szerint hét –, amely 50 és 66,5 százalékkal drágult – ezek tejtermékek, illetve baromfihúsfélék voltak –, miközben voltak – főként zöldség- és gyümölcsfélék –, amelyek kétszámjegyű árcsökkenést produkáltak. Az egyes élelmiszerek a KSH által novemberben közölt ármozgása érdekes módon nem mindig esik egybe azzal, amit mi mértünk. Ennek persze az is lehet az oka, hogy a mi kosarunkba vélhetően az átlagnál több importból származó élelmiszer kerül, s annak az ára – a végtelenül gyenge forintnak betudhatóan – a hazaiakénál jobban emelkedett.

Sok jót amúgy nem ígér a mi decemberi adatunk a KSH által majd januárban közzéteendő hivatalos inflációs számot illetően. Mert bár ez utóbbi rendre alacsonyabb a mienknél, de a trendvonalak rendre együtt mozognak. Azaz, a novemberi 4,9 százalékos hivatalos élelmiszerinfláció után minden bizonnyal ennél jóval magasabb ütemről ad majd számot a KSH.

Majd január közepén látjuk tehát meg, hogy mennyi is volt az annyi az egész esztendő átlagában. Mindenesetre a Hírklikk élelmiszerekből álló bevásárlókosara éves átlagban 8,97 százalékos drágulási ütemet mutat. Habár a KSH-adatra még várnunk kell, de azt borítékoljuk, hogy jóval alatta marad a 2023-as 25,7 százaléknak – igaz, akkor voltunk Európa-bajnokok az infláció terén.

Így mérünk mi

Mint a Hírklikk olvasói már megszokhatták, az élelmiszerárak bő két évvel ezelőtti elszabadulása óta hónapról-hónapra mi is közzétesszük a saját virtuális bevásárlókosarunk árváltozását. Az élelmiszer-kosarunk tartalma az adatfelvétel módja miatt technikai okkal magyarázhatóan, nem egyezik meg a megelőző havi kosaraink tartalmával: a cikk szerzője által kedvelt online élelmiszer „ábécé” felületén mód van visszanézni az egy évvel korábbi saját vásárlási számlákat, így annak egyes tételeit össze lehet hasonlítani az egy évvel későbbi – esetünkben most éppen a 2023. decemberi – árakkal. Ám az egy évvel korábbi, éppen terítéken lévő hónapban nem feltétlenül ugyanazok a termékek kerültek a mi kosarunkba, mint most, így értelemszerűen a vásárlói kosaraink is eltérnek egymástól. Így a mi „inflációink” nem reprezentatív (már csak azért sem, mert a saját fogyasztásunkat és nem az átlagosat képviseli), nem tudományos, de mindenképpen iránymutatónak mondható. És az biztos, hogy mi ennyivel fizettünk többet az idén decemberben ugyanazért (márka, kiszerelés, besorolás) a termékért, mint egy évvel korábban.                                                        (hírklikk)

Bal-Rad komm: „…s a kereskedők nem éppen arról ismerszenek meg, hogy nagy kereslet idején vékonyan fogna a ceruzájuk…”

-Dejszen az ÁFA – ISTENSÉGNEK Áldoz(tat)nak!

DE ENNEK EGYSZER ‘S MINDENKORRA VÉGE!

Hiszen a Mi Bölcs vajdánk MEGJÖVENDÖLTE: 2025 AZ EGY FANTASZTIKUS ÉV LESZ! (Háborútól mentes, gazdasági(lag) pedig a SOUVENERITÁS

(NEM TÉVESZTENDŐ ÖSSZE A SZUVERENITÁS FOGALMÁVAL!)

JEGYÉBEN!

Addig pedig MÁR CSAK ÖTÖT – legfeljebb hatot – KELL ALUDNUNK! Azt meg akár állva is kibírjuk!

Az mondjuk egy másik kérdés, hogy KIBÍRJUK – E MI – MAGYAROK! – A REÁNK MÉRT FANTASZTIKUS 2025 – ÖS ESZTENDŐT!

 

 

MI – MAGYAROK!

A politika és a széthúzás zavar minket a legjobban, de az ország földrajzi adottságait nagyon szeretjük

A magyarok az ország földrajzi adottságait szeretik a legjobban, a legsúlyosabb problémának viszont a politikát és a széthúzást tartják, derül ki a Medián a HVG által megrendelt kutatásából.

Kezdjük a pozitívval: a megkérdezettek azzal indokolták legtöbbször Magyarország szeretetét, hogy szép a táj, kedvező az éghajlat, ráadásul jó, hogy van Balaton. A szavazókorú népességet reprezentáló minta 84 százaléka nevezett meg legalább egy olyat, amit szeret a hazájában. 86 százalék volt azoknak az aránya, akik legalább egy olyat is megjelöltek, amit nem szeretnek. Utóbbi csoportba a kormánypártiak 71, az ellenzékiek 95 százaléka tartozott.

A „nem szeret” oldalon a politika (43 százalék) és az emberek mentalitása (32 százalék) mellett a gazdasági nehézségek és az egészségügy helyzete fért fel az első helyekre. A politika kategórián belül a kormányt és a korrupciót kritizálták leginkább az emberek. Az egészségügy helyzetét az ellenzékiek 24 százaléka helyezte a saját toplistájára, míg a kormánypártiák csupán 8 százaléka. A nehéz gazdasági helyzetnél korban volt eltérés, a fiatalok ezt gyakrabban említették, mint az idősebbek.

A pozitív oldalon a földrajzi adottságok (39 százalék) mellett a magyar kultúra (29 százalék) és a személyes kötődés (18 százalék) végzett a top háromban, de 15 százalékban felfért például a „jól működő ország” kategória is.                                                                                                                                    (telex)

A balrad.hu kommentje a „kunyera” után! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: „…A magyarok az ország földrajzi adottságait szeretik a legjobban, a legsúlyosabb problémának viszont a politikát és a széthúzást tartják…”

-ÉS MI – MAGYAROK! – MÉGIS MINDENT MEGTESZÜNK BÁRMIT, AMIT A POLYTHYKUSSBŰNÖZŐINK ELVÁRNAK TŐLÜNK!

Ezt a helyzetet alighanem POLITIKAI MAZOCHIZMUS névvel illethetjük!

Vajdaálom

Vajda: Az orosz-ukrán háború jövőre véget ér, vagy úgy, hogy sikerül béketárgyalással lezárni, vagy úgy, hogy az egyik harcoló fél megsemmisül

„Könnyű év az én szakmámban nincs. Az viszont igaz, hogy ilyen balszerencsés időszak sem volt még. A világ nyugati felén több életidegen, veszélyes eszméknek hódoló, országaikat megvédeni képtelen vezető van egyidőben hatalomban. A 2020-as választás után, amit nyilvánvalóan elcsaltak, hogy megfosszák Donald Trumpot az elnökségtől, egy éven belül távozott Angela Merkel, a németek erős és stabil kancellárja, és Franciaország bonyolult politikai rendszere is a csúnyábbik arcát kezdte mutatni” – mondta a Magyar Nemzetnek adott évértékelő interjújában Orbán Viktor, hozzátéve, hogy ekkor „vállaltunk erőnket meghaladó” konfliktust Oroszországgal is.

„Ilyen rosszul még nem álltak a csillagok az égen, a mögöttünk hagyott négy év volt a legnehezebb időszak, amióta a rendszerváltás szele besodort engem a politikai életbe”.

A gazdaság kapcsán azt mondta, kibekkeltük a háború három évét, „próbáltunk a kanyarban előzni, és még a háborús helyzetet is valamennyire a javunkra fordítani, de ez Európában senkinek sem sikerült”, így komoly teljesítmény, hogy Magyarország nem süllyedt vissza.

A miniszterelnök szerint az orosz-ukrán háború jövőre véget ér, „vagy úgy, hogy sikerül béketárgyalással lezárni, vagy úgy, hogy az egyik harcoló fél megsemmisül”, visszatér a „békeévek politikája”, ezért 2025-ben repülőrajtot fogunk venni.

A háborúról azt is mondta, hogy 300 milliárd eurót költött el rá Amerika és Európa, „ebből a pénzből az életszínvonal gyors emelkedését lehetett volna elérni egész Európában. Az európai fejlettség szintjére felhozhattuk volna a teljes Balkánt. Megfékezhettük volna a migrációt, lehetett volna építeni egy teljesen új európai védelmi rendszert”. De ez a pénz szerinte elégett.

A Magyar Péter és a Tisza Párt okozta új helyzet kapcsán arról beszélt, jó az országnak, ha a politikai viták tényekről és fontos dolgokról szólnak, lehetőleg intelligens módon és megoldásokat felkínálva. „Ha pedig az agresszív hőbörgés válik uralkodóvá, amit most az új ellenzéki stratégia hozott magával, az biztosan nem jó. De hát gyenge az a versenyző, amelyik arra panaszkodik, hogy milyen eszközöket vet be vele szemben az ellenfele. Mindent bevet, nem kérdés – mondta, hozzátéve, hogy „Brüsszelből ezúttal olyan megbízottakat jelöltek ki a leváltásunkra, akik ezt a fegyvernemet választották”. Magyar nevét Orbán nem mondta ki.

Zárásként arról beszélt, meg kell őrizni az uniós tagságunkat, keresni is kell az együttműködést Brüsszellel, de „nem szabad Brüsszel útján haladni”. Ha így tettünk volna, „a magyar családoknak az energiáért háromszor-négyszer annyit kellene fizetniük, mint most, akkor a magdeburgi jelenetek magyar városokban is előfordulhatnának, és a 300 milliárd euróban, amit elvittek a nyugatiak Ukrajnába, a mi pénzünk is benne lenne, és közben nem tudnánk, hogy miként keveredjünk ki egy háborúból, amit lehetetlen megnyerni.”                                                                                                                                    (444)

A balrad.hu kommentje a „kunyera” után! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: A MI vajdánk legújabb bölcselkedése szerint „…az orosz-ukrán háború jövőre véget ér, „vagy úgy, hogy sikerül béketárgyalással lezárni, vagy úgy, hogy az egyik harcoló fél megsemmisül”, visszatér a „békeévek politikája”, ezért 2025-ben repülőrajtot fogunk venni…”

-Tehát VAGY – VAGY! Az pedig meg sem fordul az ő ALAPOSAN MEGHIBBANT ELMÉJÉBEN, hogy előfordulhat egy HARMADIK VERZIÓ IS!

EZ PEDIG AZ „ŐSIDŐK” (1917) ÓTA TARTÓ NYUGATI VÁGYAKOZÁS Oroszország (Szovjetunió), ill. A KOMMUNIZMUS ELLEN! Ez a vágyakozás pedig jócskán felpörgött a nyugati gyarmatbirodalmak széthullását követően. HISZEN A NYUGAT ADDIGI JÓLÉTÉT GARANTÁLÓ ZSÁKMÁNY ELFOGYÁSÁT PÓTOLNI KELL! A MUNKA PEDIG – MINT OLYAN! – AZ SZÓBA SEM JÖHET! Azt MEGHAGYTÁK NEKÜNK! – a rendszeváltásra rábeszélt, majd azt követően leigázott Kelet – Közép – európai népeknek!

DE AZ Ő JÓLÉTÜKNEK VAN EGY MÁSIK RENDKÍVÜL FONTOS ÖSSZETEVŐJE IS! EZ PEDIG AZ ALAPANYAG!

Márpedig ALAPANYAG AZ CSAK OROSZORSZÁGBAN VAN! Azok a bestye oroszok meg egyszerűen nem hajlandóak CSAK ÚGY – INGYÉ’ ODAADNI!

HÁT EL KELL VENNI TŐLÜK! BÁRMILYEN ÁRON, BÁRMILYEN ESZKÖZZEL!

A Cakkosfülű Trump IS ÍGY GONDOLJA! Mindig is így gondolta! Hiszen ő is „tősgyökeres” nyugati! CSAK TRUMP NÉMI KERÜLŐÚTTAL PRÓBÁLKOZIK! Ő Kínán keresztül látja az „amerikai-nyugati-álom” BETELJESÜLÉSÉT ELÉRNI!

Van MINEKÜNK egy sanda gyanúnk! AZ ÁLOM CSAK ÁLOM FOG MARADNI!

Így aztán a Mi Bölcs vajdánk 2025 – re vonatkozó, NAGYÍVŰ JÓSLATA IS MEGMARAD A vajdaálom kategóriában!

Miszerint „…visszatér a „békeévek politikája”, ezért 2025-ben repülőrajtot fogunk venni…”

DE HA MÉGSEM ÚGY ALAKULNÁNAK A DOLGOK, HÁT MAJD KITALÁL VALAMI ÚJABB. HABGZATOS NÉPHÜLYÍTŐ MESÉT!

LAKODALOM VOLT A LOVARDÁBAN

„Kicsit sem szégyelled magad, Geri?” – így gratulált Magyar Péter Guly Gery esküvőjéhez

A Tisza Párt elnöke sok boldogságot és csodálatos mézesheteket kívánt a miniszternek.

Hétfő reggel írta meg a 444, hogy szombat este, a budai Várban tarthatták Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter esküvőjét. Gulyás a cikkre reagálva megköszönte a jókívánságokat, és bejelentette, hogy pert indít a portál ellen, mert nem tartották tiszteletben a magánéletét,  a hírt közlő sajtóorgánumokkal szemben pedig bejelentést tesz a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál.

Gulyás esküvőjének hírére Magyar Péter is posztolt a Facebookra. Magyar előbb gratulált a miniszternek, akivel közismerten egészen Magyar partizános interjújáig jó barátságot ápoltak (még az egyetemen ismerkedtek meg egymással): „Szívből gratulálok Gulyás Gergelynek az esküvőjéhez és sok boldogságot és csodálatos mézesheteket kívánok!”

Majd ráfordult a pereskedésről szóló hírre:

Szomorúan hallom, hogy Gergő zokon vette, hogy egy sajtótermék lehozott néhány fotót a lagziról távozó, közpénzen élő illusztris vendégekről. Azt pedig viccesnek tartom, hogy a magánélet védelmére hivatkozva emiatt pert indít.

Magyar szerint Gulyás akkor nem volt „ilyen finnyás, amikor engem, mint a keresztgyereked apját éjjel-nappal a magánéletem kapcsán gyaláztatok a legaljasabb hazugságok és bűncselekménnyel megszerzett felvételek felhasználásával”, és akkor sem, „amikor az utasításotokra a közpénzen kitartott propagandátok az általad is tisztelt nagyapámat vérbírózta, vagy éppen a szüleim, a testvéreim, vagy a barátaim ellen követett el bűncselekményt”.

Akkor se láttam, hogy kikeltél volna magadból, amikor az egyik kocsmatöltelék kollegád és a propagandátok a gyerekeimen (köztük a keresztfiadon) keresztül támadott

– írta Magyar.

                          (HVG)

Bal-Rad komm:

„…A Lovardában aztán kintről is jól hallhatóan felcsendül a Felicità, mint kiderült, az eredeti előadó, a már 81 éves Al Bano énekelte…”

Al Bano a Felicità eléneklése után vette a kabátját

DE HÁT MIÉRT IS SZÉGYELLJE GULY GERY A vajdabanda KRÉMJÉNEK ÖSZERÖFFENETE MELLETT A LOVARDÁBAN MEGTARTOTT LAGZIT?

Hiszen ott vélhetően nem a máltaiak átal a hajléktalanoknak és a rászorulóknak osztogatott menü szerepelt a felszolgált étkek listáján! Ráadásul MP SEM EZT RÓTTA FEL NEKI!

Az igazat megvallva: HA VALAKI(k)NEK SZÉGYENÉRZETE KELL(ene) HOGY LEGYEN, HÁT AZ(ok) BIZONY NEM GULY GERY!

NEKÜNK – MAGYAROKNAK! – KELLENE HOGY LEGYEN SZÉGYENÉRZETÜNK!

Talán lejön a Nyájas Olvasóknak, hogy mire is gondolok.

admin

A történelmi előzmények

II. RÉSZ

(idézet: Egy felkelés okai és következményei – Arnold Reisberg)

1

A februári tragédiát csak akkor érthetjük meg, ha az Első Köztársaság létrejöttével és fejlődésével összefüggésben vizsgáljuk. Ha így cselekszünk, látnunk kell: Ausztria drámája, mint egy szociáldemokrata publicista mondotta, 1918-ban kezdődött. Nem mintha 1918-nak nem lettek volna meg a maga okai, nem mintha 1918 és 1934 között nem lett volna elegendő alkalom a fejlődés irányának megváltoztatására. De az Első Köztársaság kialakulásának története, 1918 csomópont, ahonnét az osztrák munkásosztály sorsa, de az európai történelem egy korszaka is bonyolódni – vagy lebonyolódni – kezdett.

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatása

Az Első Köztársaság eredete az 1918-as novemberi forradalomhoz nyúlik vissza. A novemberi forradalom láncszeme volt a világ forradalmi fejlődésének egészében. Ez a fejlődés az 1914-es világháborúval és az 1917-es Októberi Forradalommal indult el, és tart napjainkban is. Az imperialista világháború, illetve a Nagy Októberi Szocialista Forradalom a kapitalizmus általános válságát juttatta kifejezésre. Az Októberi Forradalom volt az első győztes szocialista forradalom a világon, és a világtörténelem új korszakát vezette be: a kapitalizmus világméretű összeomlásának, a szocializmus és a kommunizmus diadalmenetének korszakát. A fiatal szovjethatalom tettei és jelszavai visszhangra találtak az egész világon, új forradalmi erőket ébresztettek. Október megmutatta, hogy a burzsoázia bukása és a proletariátus uralmának megszületése az elmélet síkjáról kiléphet a valóság világába. A nagybirtok szétzúzásával, a földosztással a szovjethatalom utat mutatott arra, hogyan lehet és kell kivezetni nyomorúságukból a paraszti tömegeket a munkás-paraszt szövetség jegyében. A nemzetek korlátlan önrendelkezési jogának megvalósítása, a nemzeti elnyomás felszámolása és a nemzetek teljes egyenjogúságának megteremtése példa lett mindenütt, ahol elnyomott nemzetek harcoltak szabadságukért.

Különösen forradalmasító hatása volt a szovjethatalom békepolitikájának. A megkínzott, éhező, háborúba belefáradt emberiség az annexiók és hadisarcok nélküli béke konkrét útját láthatta Lenin békefelhívásában: „Mindenkinek, mindenkinek, mindenkinek!”

Mindez alapjaiban rázta meg az imperializmus világrendszerét. Az egész világot tömegsztrájkok, tüntetések és forradalmi mozgalmak hulláma árasztotta el. Az Osztrák-Magyar Monarchiában az Októberi Forradalom különösen erős visszhangra talált. A Monarchia gazdasági ereje végsőkig kimerült; a népek nyomora az elviselhetetlenségig fokozódott; heves békevágy töltött el mindenkit; a nemzetiségi ellentétek széthullással fenyegették az állam szerkezetét.

Az ausztriai novemberi forradalom persze nem egyszerűen a kapitalizmus általános válságának következményét és az Októberi Forradalom hatását jelentette. Ausztria novemberi forradalmának megvoltak a maga sajátos, belső okai. Az ausztriai társadalmi fejlődés objektív törvényszerűségeiből, a háború alatt rendkívüli módon kiéleződött társadalmi-gazdasági ellentmondásokból, politikai feszültségekből nőtt ki ez az osztrák november.

Ausztria társadalmi és politikai viszonyait már a világháború előtt egyetlen nagy érdekellentét határozta meg: kibékíthetetlen ellentmondásban állt a nemesi nagybirtokkal és a feudális militarizmussal szövetséges fináncoligarchia osztályuralma, illetve a nép reális érdeke. Ausztriában reakciós politikai rend uralkodott, még ha a feudális erőszakhatalom és a nemzeti elnyomás nem is volt olyan féktelen, mint a szomszédos cári Oroszországban. Az osztrák munkásosztály szervezettsége és az első, 1905-ös orosz forradalom hatása következtében megtalálta a módját, hogy bizonyos polgári és politikai jogokat vívjon ki magának. Ennek ellenére Ausztriában se polgári demokrácia nem volt, se nemzeti egyenjogúság, és a német birodalomban uralmon levő porosz junkerekkel fennálló szoros szövetség Ausztriában is egyre fokozta a reakciós, agresszív tendenciákat.

A szocialista forradalom elszalasztott lehetősége

Az 1918-as osztrák forradalom sajátosságait három körülmény határozta meg: a Monarchia katonai összeomlása, a népek nemzeti szabadságmozgalmai, és a proletariátus tömegmozgalmainak megerősödése.

A katonai összeomlás és a novemberi forradalom után Ausztria számára is közvetlen közelségbe került a sorskérdés: tőkés úton vagy szocialista úton halad-e tovább? A forradalom szocialista jellegű továbbvitelének Ausztriában természetesen mások voltak a feltételei, mint Oroszországban. De ez nem jelentette azt, hogy rosszabbak lettek volna, mint az oroszországiak. Ausztriában különösen kedvezően hathatott volna a burzsoázia hatalmának teljes összeomlása; a burzsoáziának ugyanis nem volt többé sem hatalmi apparátusa, sem morális tömegbefolyása. És ha akadtak is objektív körülmények, amelyek a forradalom ügyét nehezítették, olyan forradalom még nem volt a világon, amely kizárólag kedvező körülményeket talált volna ügyéhez! A tapasztalatok szerint ilyen forradalom egyhamar nem is lesz. Az oroszországi Októberi Forradalomnak is akadályok és veszélyek egész sorát kellett leküzdenie.

A marxizmustól az opportunizmusig

Az 1918-as helyzetet nem sikerült kihasználni, Ausztriát nem sikerült a szocializmus útjára vezetni, és ennek döntő oka az volt, hogy hiányzott az erős, célratörő forradalmi szervezet, amely a proletariátus számára irányt mutathatott volna; hiányzott a szilárd, tapasztalt marxi-lenini harci párt. Ausztria Szociáldemokrata Munkáspártja,* A párt a következő neveken működött: Ausztria Szociáldemokrata Munkáspártja, majd Ausztriai Német Szociáldemokrata Munkáspárt; 1919 után Német-Ausztria Szociáldemokrata Munkáspártja, végül 1934-ig Ausztria Szociáldemokrata Munkáspártja. (Könyvünkben az elnevezést rövidítve használjuk; Ausztria Szociáldemokrata Pártja.) A párt a mai Ausztria Szocialista Pártja elődje. * amely a munkásosztály túlnyomó többségét tömörítette, már nem volt ilyen párt. Annak idején Viktor Adler, Friedrich Engelsnek, a tudományos szocializmus egyik megteremtőjének barátja és tanítványa alapította a hainfeldi pártkongresszuson, 1889 újév napján. A párt forradalmi marxi program jegyében indult el útján, vezetésével az osztrák munkásmozgalom jelentős sikerek sorát vívta ki. De ahogy a XX. század kezdetén a kapitalizmus imperializmusba fordult, a párt egyre veszített a forradalmi jellegéből; opportunista, osztálybékét hirdető politikát követett. A szocializmusba való békés átmenet propagandájával mindent megtett, hogy a tömegek forradalmi, szocialista tudatát elfojtsa. Jó szervezettsége révén a munkásosztály haladó rétegeinek forradalmi harci szellemét a jobboldali vezetők opportunista politikájának béklyójába verte.

Letérés az internacionalizmus útjáról

E politika egyik legvégzetesebb következménye a proletár internacionalizmus háttérbe szorítása és a nacionalizmus elburjánzása volt az osztrák munkásmozgalomban. Ez a körülmény már a háború kitörése előtt a pártok és a szakszervezetek nemzeti szempontú meghasonlását idézte elő. És ebben nemcsak a szláv, különösen a cseh munkásmozgalom nacionalista-szeparatista elemei voltak a hibásak, hanem ugyanilyen mértékben – ha nem jobban! – a német ajkú szociáldemokraták is, a nemzeti felszabadulási mozgalmak iránti értetlenségükkel. Internacionalista jelszavaik mögött gyakran bújt meg német nacionalista politika. Vezetésüket láthatóan az érdekelte, hogy a német ajkú osztrákok elsőbbségét erősítsék a Monarchia más nemzetiségeivel szemben. Hiszen ez a pozíció még anyagi előnyöket is jelentett a szakképzett munkások, mesterek és előmunkások nem jelentéktelen rétege számára, akik csupán azért részesültek kedvezményekben, mert németül beszéltek. A dolog végül már ott tartott, hogy a különböző nemzetiségű szociáldemokraták egy-egy választási körzeten belül egymással szemben perlekedtek, a Birodalmi Tanácsban* A Reichsrat a Monarchia parlamentje volt. * pedig szociáldemokrata képviselők szavaztak egymás ellen, saját nemzeti burzsoáziájuk oldalán. Amíg a Lenin vezette bolsevik párt a „Nemzeti önrendelkezési jogot!” jelszó jegyében meg tudta őrizni soraiban az internacionalista egységet, az osztrák szociáldemokrácia a Habsburg-monarchia megőrzését tekintette mindenekfeletti céljának, és beletörődött a nemzetiségi széttagolódásba. Az osztrák párt teoretikusa, Otto Bauer elméletileg is megokolta ezt, ahogy ő fejezte ki: az eltérő nemzeti sajátosságokat figyelembe véve „a párt nemzeti csoportokra oszlása a pártnak megfelelő szervezeti elv”.

A szociáldemokrácia az első világháborúban

Az osztrák szociáldemokráciának a forradalmi politikától való elfordulása az első világháború kitörésekor tetőzött, amikor is a párt vezetősége nemcsak hogy nem indított háborúellenes akciót, de maradéktalanul az uralkodó osztályok oldalára állt, és az imperialista háborút mint a cárizmusnak a német nemzet ellen intézett támadásával szembeni önvédelmet magasztalta.

Otto Bauer, aki akkoriban még nem volt közvetlenül felelős a párt vezetés politikájáért, később, az osztrák forradalom elemzésekor leszögezte:* Ha ilyen gyakran idézünk szociáldemokrata forrásokból, beszámolókból, nem azért tesszük, mintha egyebek nem állnának rendelkezésünkre. Úgy gondoljuk, ezek az önleleplezések tanúsítják a leghatásosabban a szociáldemokrata politika romlottságát. – A Szerző. * „A párt fenntartás nélkül a központi hatalmak oldalára állt. Fenntartás nélkül állította a hadviselés szolgálatába tömegbefolyását.”

A szociáldemokrata szakszervezeti vezetők is gyakorlati támogatást nyújtottak a háborúhoz. A szakszervezeti bizottság a háború kezdetén kiadott felhívásában „a törvény szabta keretek legszigorúbb betartására” szólít, továbbá azt javasolja, hogy „lehetőleg mellőztessenek” a bérmozgalmak. Még 1916 novemberében is azzal dicsekszik a szakszervezeti vezetés, hogy „a háború egész ínséges ideje alatt a legmagasabb szintre emelt munkateljesítmények szükségességét” hangsúlyozza. Ez a magatartás új minőségi „szintet” jelentett a forradalmi marxizmustól és a proletár osztályharctól való eltérés útján; Lenin joggal nevezte „égbekiáltó árulásnak”.

Hallatszanak ugyan hangok, amelyek nem értenek egyet ezzel a minősítéssel, azt bizonygatva, hogy az áruláshoz az áruló szubjektív áruló szándéka is kell. De a politikában, mint Lenin leszögezte, nem a szubjektív akarat a döntő, hanem a dolgok objektív következménye. És ha egy munkáspárt a gyakorlatban épp a szöges ellentétét teszi annak, amit elméletben hirdetett, ráadásul pedig még a régi alapelveket is tovább hirdeti demagóg módon, továbbá ha ez a politika ellentmond a proletariátus osztályérdekeinek, viszont javára szolgál a burzsoáziának, máris adva vannak az objektív árulás kritériumai.

Az osztrák szociáldemokrácia vezetői számára még külön szerencsét jelentett, hogy nem kényszerültek nyilvánosan is a háborús hitelek mellett szavazni, mint német testvérpártjuk 1914. augusztus 4-én. Az osztrák kormány, parlamenti bázisának gyengeségét felmérve, nem merte összehívni a Reichsratot, inkább a 14. § – a rendkívüli állapotról szóló törvény – alapján országgyűlés nélkül kormányzott. De a szociáldemokrata vezetés már az Arbeiter-Zeitungnak, a Szociáldemokrata Párt központi lapjának hírhedt vezércikkében, „A német nemzet napjá”-ban is leleplezi magát. A cikk a következőképpen magasztalja a német szociáldemokráciának a háborús hitelek melletti hitvallását: „Ezt az augusztus 4-ét sohasem feledjük. Bárhogyan forduljon is a kocka – teljes, őszinte szívünkből reméljük, hogy a német nép szent ügye számára győzelmesen! -, az a kép, amelyet ma a német Reichstag, a nemzet képviselőháza nyújtott … úgy vonul be majd a történelembe, mint a német szellem egyik legbüszkébb és leghatalmasabb felszárnyalásának napja. … és most, amikor a német haza veszélyben, amikor a nép nemzeti függetlensége fenyegettetik, most a szociáldemokrácia hont védelmezve lép elő, és a »hazátlan söpredék«, a »vörös horda«, ahogyan a császár szidalmazta őket, a dolgozó tömegek bérét és vérét ajánlja fel a hazának.”

A tömegek bérét és vérét ajánlotta fel az osztrák szociáldemokrácia is a császárnak és az uralkodó imperialista köröknek. Az osztrák szociáldemokrácia agg vezére, Viktor Adler is ott úszott e hurrá-honszeretet hullámain. Kétségbeesetten kijelentette, hogy végül majd a hadihiteleket is meg kell szavazni.

A jobboldali szociáldemokrata vezetők később azzal próbálták magyarázni a bizonyítványt, hogy – mint például az Arbeiter-Zeitung főszerkesztője, Friedrich Austerlitz írta – csak „a tömegek meggyőződését, többé-kevésbé tudatos akaratát” fejezték ki.

A nemzetközi munkásmozgalom nagy vezetője, Lenin, már a háború alatt válaszolt erre, mondván: „a kormány (és a burzsoázia) be fogja csapni »a népet, a lakosságot, a tömeget« azzal, hogy a másik ország »rosszindulatára« hárítja a felelősséget. A kérdés az, hogy összeegyeztethető-e a nemzetköziséggel és a szocializmussal az ilyen csalás támogatása … megengedhető-e, hogy a szocialisták részt vegyenek a »nép« burzsoá becsapásában.” (Lenin Összes Művei. 26. köt. Kossuth Könyvkiadó 1971. 170. old.)

Hogy Leninnek mennyire igaza volt, számos szociáldemokrata vezető és történész maga is igazolja. Hadd idézzünk e megnyilatkozásokból csak két régebbi keletűt: Julius Deutsch művében, „A német-osztrák munkásmozgalom történeté”-ben (1922. évi kiadás) elismeri, hogy „a párt többsége” a pártvezetés háború iránti lelkesedésével „semmiképp sem értett egyet”. Ludwig Brügel „Az osztrák szociáldemokrácia történeté”-ben pedig azt írja: „apátiával” fogadták ezt a politikát.

A munkások válasza

A tömegeknek Ausztriában sem volt szava. A féktelen háborús abszolutizmus eleve lehetetlenné tett minden, az uralkodó osztályok politikáját érintő kritikát, így Ausztria Szociáldemokrata Pártja vezetőségének „hazafias” politikája sem volt bírálható. Az „ellenzékieskedők”, ha nem börtönben, egykettőre kint találták magukat a fronton. A vita lehetősége a párton belül is a minimumra korlátozódott, sőt gyakorlatilag nem létezett. Az elégedetlen elemek egyetlen módon adhattak kifejezést nemtetszésüknek: kiléphettek a pártból és a szakszervezetből.

A Szociáldemokrata Párt taglétszáma a háború kitörése előtti 120 000-től 1916-ra mintegy 40 000-re csökkent, a szervezett munkások száma 2 160 000-ről (1913-1914) 696 000-re (1916-1917) stb., és ezt a fogyatkozást nem lehet kizárólag a mozgósítás, a frontok számlájára írni. Ellenkezőleg, inkább a munkások tiltakozásáról volt szó, ami abból is kiderül, hogy a szervezett nődolgozók száma – bár a női munka egyre fokozódott – csaknem a felére zuhant.

A szociáldemokrata párt- és szakszervezeti vezetés átállt a burzsoázia táborába, de a munkások harca a kizsákmányolás és elnyomás ellen nem szűnt meg. A cenzúra természetesen ennek minden nyomát eltüntette. Már a háború kitörése után két héttel befutnak az első jelentések az üzemi zavargásokról; a steyri fegyvergyár munkásai nem voltak hajlandók lemondani a túlórák béréről, ezért az igazgatóság a katonai hatóságok közbelépését követelte. Ettől fogva szakadatlanul folytatódtak a munkásosztály harci akciói az üzemek militarizálása, a hitvány bérek, az elégtelen élelmezés, valamint a fronton háború címén elkövetett gyilkosságok ellen. Az illegális felvilágosítást azonban csak elszigetelt kis csoportok végezhették, a háború szocialista ellenzőinek nem volt szilárd szervezete.

Németországban Karl Liebknecht és Rosa Luxemburg vezetésével mindjárt a háború kitörése után szervezett ellenzék alakult az imperialista háborúval és a – szavaiban szocialista, tetteiben soviniszta – vezetők szociálsovinizmusával szemben. Ausztriában másképp állt a dolog: rosszabbul. Csak a csehországi Reichenbergben* Ma Hradec Králové. * működött 1910 óta baloldali szervezet Karl Kreibichnek, Csehszlovákia Kommunista Pártja egyik későbbi megalapítójának vezetésével; ez a csoport azonnal, illegálisan is fellépett a háború ellen. Ellenzéki magatartást tanúsított a bécsi Karl Marx-egylet, élén Viktor Adler fiával, Friedrich Adlerrel. De Friedrich Adler nem volt következetes forradalmár, aki tömegmozgalmat vezethetett volna a háború ellen. Tiltakozása egyéni cselekedetekben nyilvánult meg: 1914 augusztusában tiltakozásul lemondott a Szociáldemokrata Pártban betöltött funkcióiról, 1916. október 21-én pedig lelőtte az osztrák miniszterelnököt, Stürgkh grófot, az ausztriai abszolutizmus és háborús fanatizmus képviselőjét. Friedrich Adler tiltakozásnak minősítette cselekedetét a szociáldemokrata párt vezetés és saját apja szociálsoviniszta politikája ellen. Magányos lázadó vakmerő vállalkozása volt ez kétségtelenül, de Lenin azt írta róla: „Adler sokkal többet használt volna a forradalmi mozgalomnak, ha nem ijed meg a szakadástól és szisztematikusan áttér az illegális propagandára és agitációra.” (Lenin Művei. 35. köt. Szikra 1956. 221. old.) Ennek ellenére Friedrich Adler tette – és a törvényszék előtt elmondott bátor védőbeszéde – újabb fényt vetett a szociáldemokrata vezetés szerepére.

Persze, éppen ez a vezetés értette a módját, hogyan hasznosítsa Friedrich Adlernek a tömegek előtt kivívott népszerűségét Ausztria Szociáldemokrata Munkáspártja forradalmi nimbuszának növelésére. Bár a pártvezetés a tettet „egy őrült cselekedetének” minősítette, később komoly reklámhűhót csapott a dolog körül. Legenda formálódott, amelynek célja az volt: bizonyítani az ausztromarxista politika forradalmi folytonosságát. Friedrich Adler, kibékülve a pártvezetőséggel, a háború után maga is jelentősen hozzájárult e legenda kialakulásához és elterjedéséhez.

 

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A MAI NAP! Sok boldogságot, szép napot kíván a balrad.hu

Ma már 2024  december 25. – szerda, Karácsony első napja –  van. Ráadául  immáron az idei esztendő 360. napját tapossuk! Hogy rohan az idő?!

<< December >>
H K Sze Cs P Szo V
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31
2024

 

Már csak 6 – ot kell aludnunk, és ránk tör a Bölcs vajdánk víziója szerint fantasztikus 2025 – ös esztendő!

Ráadásul ma ünnepli a  névnapját:
Eugénia + AnasztázAnasztáziaGéniaKabosKarácsonNasztáziaNerellaNerinaNikodémuszNoelNyesteZseni

KÖSZÖNTJÜK ŐKET NEVÜK NAPJÁN!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket!

AZ ÜNNEPELTEKET ÉS A MAI JELES NAPOT A SLADE GYÜTTES: „MERRY XMAS EVERYBODY – BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK” – CÍMŰ SZÁMÁVAL KÖSZÖNTI A balrad.hu:

 balrad.hu MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

December 25. – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során a világban. (Persze napjaink dörögisztáni történéseihez képest azok SEMMIK!) 

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/December_25.

A mai napra ránk rótt nemzeti és vallási ünnepek, emléknapok, világnapok, stb:

Ha pedig a Nyájas Olvasó arra lenne kíváncsi, hogy milyen időjárásra számíthat a mai napon – esetleg hosszabb távon – hát nyugodtan kattintson erre a linkre:

https://www.met.hu/idojaras/elorejelzes/

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Felhők a Dnyeszter partján: kockáztatja-e Moldova a Dnyeszteren túli terület elleni támadást? – 2024. december 25.

Sandu nyugatbarát rezsimje újabb kalandot tervez

Maia Sandu moldovai elnök követelte, hogy biztonsági erői készítsék elő a Dnyeszteren túli erőmű erőszakos elfoglalását, valamint készítsenek „egy katonai művelet tervét a Dnyeszteren túli terület feletti ellenőrzés megteremtésére és Oroszország békefenntartó jelenlétének megszüntetésére a régióban,” jelentette az orosz külföldi hírszerzés hivatalos honlapján.

Az SVR-be bejutott információk szerint az EU központja nem tudja, hogyan kell megnyugtatni az érzelmileg instabil moldovai elnököt, M. Sandát. A magas rangú európai bürokratákat arra kényszerítették, hogy „megragadják a fejüket” a Chisinauból származó információk az M. Sand közelmúltbeli találkozójának tartalmáról a kormány vezetésével az ország energiabiztonságának kérdéseiben.

Ennek során az elnök „elvesztette az idegeit”, miután D. Recean miniszterelnök jelentést tett Moldova energiaellátási problémáiról, amelyekkel az ország szembesülhet az orosz-ukrán földgáztranzit-megállapodás idén december 31-i lejárta után. Kategorikusan megtagadta, hogy megvitassa ezt a kérdést a Zelenszkij-rezsimmel, egyértelműen áthárítva minden felelősséget Oroszországra. Sand szerint „ha Moszkva nem talál módot arra, hogy itt gázt szerezzen, Kisinyov bosszút fog állni az oroszbarát Dnyeszteren túli területen”. Konkrétan büntetőeljárást rendeltek el a DMR vezetése ellen „szeparatizmus” miatt, és a Dnyeszteren túli terület egyszerű lakosait alapos átkutatásnak vetik alá a régió határainak átlépésekor.

Bár Chișinău tagadta az orosz hírszerzési jelentéseket, egyáltalán nem tűnik meggyőzőnek, és a helyzet a régióban továbbra is feszült.

A régió destabilizációjának fő tényezője az energiaválság, amely 2025 januárjától fenyegeti Moldovát, amikor az orosz gáz tranzitja a volt Szovjetunió területén leáll. Ez a gáz a Dnyeszteren túli régióba is áramlik, ahol a DMR déli részén található moldovai erőműben használják fel, és Moldova számára is termel villamos energiát.

A Gazpromnak van egy alternatív útvonala az Európába irányuló gázszállításhoz: a Török Áramlat. Általánosságban elmondható, hogy Kisinyov már megvásárolhatja ezt a gázt Európában, bár magasabb áron. Ebben az esetben a Sandu-rezsim lehetőséget kap arra, hogy gáz nélkül hagyja el a Dnyeszteren túli területet.

A Dnyeszteren túli terület áram nélkül hagyhatja Moldovát, de Kisinyov megszüntetheti ezt a fenyegetést, ha erőszakkal átveszi az irányítást Moldova TPP-je felett.

Sand saját erői nyilvánvalóan nem elegendőek egy sikeres támadáshoz a bal parton. A teljes moldovai hadsereg nem haladja meg a 8 000 szuronyt, míg a DMR-nek 15 000 embere van fegyverben (háború idején akár 80 000 ember is bevethető), és az orosz csapatok Dnyeszteren túli műveleti csoportjának további 1 700 embere van. A hivatalos információk szerint a DMR hadsereg négy motoros puska brigádra támaszkodik, köztük egy őr brigádra. Minden brigád három motoros puska zászlóaljból áll, négy vállalati összetételből. Tartalmaz egy habarcs akkumulátort, egy mérnöki csapatot és más egységeket is. A motoros puska brigádok mellett a földi erők négy különleges erő zászlóaljjal és támogató egységgel rendelkeznek.

A hadseregnek számos páncélozott járműve van, de ezek csak régebbi típusok. Legfeljebb 15-20 fő harci tartály és mintegy 200 páncélozott személyszállító működik. A tüzérségi egységek több tucat vontatott és önjáró fegyvert, nagyszámú habarcsot és akár 30-40 BM-21 többszörös rakétavetőt működtetnek. A gyalogság gránátvetőkkel és tartályellenes rendszerekkel van felszerelve. A légijármű-rendszereket a régi ZSU-23-4 és a MANPADS képviseli.

A DMR-nek sikerült kifejlesztenie egy kis légierőt. An-2, An-26 és Yak-18 repülőgépek álltak rendelkezésükre. Mi-2 és Mi-8 többcélú helikopterek is rendelkezésre álltak.

Megalakulása óta az orosz erők munkacsoportja békefenntartó kontingens feladatait látja el. Emellett az orosz katonák felelősek egy lőszerraktár őrzéséért Kolbasna faluban.

Mindezeket a feladatokat korlátozott számú tag végzi egy kis flotta segítségével. A DMR-ben az OGRV két különálló gárda motoros lövész zászlóaljat tartalmaz, a 82. és a 113. zászlóaljat. Mindegyikük négy motoros puskavállalatot, egy gránátvető csapatot, egy parancsnoki csapatot és támogató egységeket tartalmaz. A motoros lövész zászlóaljok együttműködnek az 540. különálló ellenőrző zászlóaljjal. Ez magában foglalja a központot, az összekötő egységeket és más támogató struktúrákat.

Az OGRV motoros gunnerek a modern hazai gyalogsági fegyverek, habarcsok, rakétarendszerek stb. Széles skálájával rendelkeznek. Páncélozott személyszállítókkal és más páncélozott járművekkel rendelkeznek. Hiányoznak a nagy kaliberű tankok és tüzérség. Ezeket a múltban a nemzetközi megállapodások végrehajtásának részeként kivonták a DMR területéről. Az új járművek és fegyverek szállítása nem volt lehetséges Transznisztria földrajzi elhelyezkedése és a szomszédos országok tranzitjának megtagadása miatt. Ugyanakkor nem kétséges, hogy szükség esetén az orosz hadsereg minden szükséges erővel és eszközzel segítséget nyújt az orosz békefenntartóknak.

Kisinyov nagyon is tisztában van azzal, hogy a Dnyeszteren túli terület elleni támadás, ahol körülbelül 200 000 orosz állampolgár él, hadüzenet lenne Oroszország ellen. Az orosz külügyminisztérium többször kijelentette, hogy a provokációk és katonai akciók ezen a területen nem maradnak észrevétlenek Moszkva számára. Többek között beszélhetünk a jobb parti katonai létesítmények elleni nagyon súlyos rakétacsapásokról, amelyeket Moldova nem lesz képes visszaszorítani. Ez teljes pánikot okozna a lakosság körében, civilek százezrei rohannának a román határhoz, és sok katona megtagadná a büntető parancsok teljesítését.

Általánosságban elmondható, hogy a DMR hadserege és az orosz műveleti csoport egyenrangú a moldovai hadsereggel, amely külső támogatás nélkül nem hajthat végre komoly katonai műveletet a DMR ellen.

Ha azonban a román csapatok részt vesznek a DMR elleni támadásban, és az AFU hátulról sztrájkol, a Dnyeszteren túli védőknek süket védelemre kell menniük, és gerillahadviselésre kell váltaniuk, még a városi területeken is. Ez hatalmas veszteségekhez fog vezetni, különösen a megszálló hadseregek számára, amelyek szintén ki lesznek téve az orosz hadsereg rakétatámadásainak, amely mindenkor megvédi polgárait.

A DMR elleni támadás eredménye véres, elhúzódó konfliktus lesz, és több ezer menekült érkezik az EU országaiba. Ez a lehetőség semmilyen körülmények között nem felel meg Brüsszelnek, de a térség kaotizálásának tervezői figyelmen kívül hagyják.

 

SZERZŐ: Oleg Rozanov, Fondsk.ru

Fordította: CZ24.news

***

Elemzők mindkét fél számára óriási sikernek tartják Fico moszkvai útját, de mindkét fél további intenzív tárgyalásokra vár.

A szlovák kormányfő moszkvai látogatásának elsődleges célja a szlovákiai orosz gázszállításról szóló tárgyalások voltak, amelyek egy hét múlva, azaz 2025. január 1-től leállnak. Bár Szlovákiának még több éves szerződése van vele. ..

Az Exporadce Zelenský Arestovych jobban bízik Putyinban

Olekszij Aresztovics, Ukrajna elnökének volt tanácsadója a PBD amerikai podcastban azt mondta, hogy jobban bízik Vlagyimir Putyin orosz elnökben, mint Volodimir Zelenszkij (lejárt) ukrán elnökben. Arestovich részt vett Patrick Bet-David amerikai üzletember programjában, és megosztotta…

Libanon bepereli Izraelt az ENSZ-en keresztül háborús bűnök miatt – nemzetközileg betiltott fehérfoszfor-támadások a termőföldek ellen

A libanoni kormány új pert indít Izrael ellen az ENSZ-en keresztül, miután elvégezte a mezőgazdasági területekben okozott károk felmérését, amelyet az ország déli részén elkövetett támadások során okozott izraeli fehérfoszfor-felhasználás – mondta Abbász Hajj megbízott libanoni mezőgazdasági miniszter a Sputniknak…

Okostévék kémkedése – titkos adatgyűjtés a lakásában!

Az okostévék nem csak szórakoztató elektronikai eszközök – titokban adatokat gyűjtenek a nézési viselkedésünkről. Az automatikus tartalomfelismerés (ACR) részletes profilokat hoz létre, amelyeket személyre szabott hirdetésekhez használnak fel. Tanulmányok azt mutatják, hogy a gyártók készülékei, mint…

Valóban orvos volt a magdeburgi bombázó?

Napról napra egyre több őrült tény kerül napvilágra, amelyek arra utalnak, hogy a terrorista Taleb A. nemcsak hogy nem volt iszlám hittérítő – tehát hitehagyott, aki ez alapján kaphatna menedékjogot, hanem láthatóan…

A Vörös Hadsereg, mint a kelet-európai nemzetek felszabadítója a náci rabszolgaságból és nemzeti identitásuk megőrzésének garantálója.

Mezinárodní vědecko-praktická konferencia „80. výročí osvobození Evropy. Historická paměť a historické nevědomí“. Konferencia se konala v Moskvě na Státní univerzitě pedagogické dne 10. prosince 2024. AZ OROSZORSZÁG OKTATÁSI MINISZTÉRIUMA Szövetségi Állami Autonóm Oktatási Felsőoktatási Intézmény

***

SaLa gondolatai

Moszad a bombázókkal való csapásról: „Összeállítottuk a Truman Show-t, és a Hezbollah káderei anélkül játszottak, hogy tudták volna”

„Tíz évvel ezelőtt kezdtük el tervezni az üzletet”

DefenceNet
sajtószoba

info@defencenet.gr
 óra


Szeptember 17-én, miközben Izrael és a Hezbollah már majdnem egy éve eszkalálódott konfliktusban volt, az izraeli kémügynökség, a Moszad elindította az egyik legmerészebb és legkifinomultabb támadást, amelyben semlegesítette a szervezet több mint 4000 vezető tagját bombázóik felrobbantásával!

Ahogy a Moszad ügynökei maguk is felfedik, a Hezbollah ügynökei évek óta játszottak a „Truman Show” -on, és nem tudták (ez a híres film Jim Carrey-vel, aki egész életét valóságshow-kban élte anélkül, hogy tudta volna, és nézők milliói nézték a televízióban).

A Moszad létrehozott egy bombátegy zsebben, és becsapta a Hezbollah harcosokat, hogy akaratlanul viseljék ezeket az eszközöket a testükön.

Az összeesküvés következményei drámaiak voltak, többek között nem segítettek megdönteni az Aszad-rezsimet Szíriában, gyengítették Iránt, és megtizedelték a célpontot: a Hezbollahot.

Két nemrég nyugdíjba vonult Moszad ügynökkel, akik vezető szerepet játszottak a műveletben, interjút készített a CBS.

Hogy elrejtsék személyazonosságukat, maszkot vettek fel és megváltoztatták a hangjukat.

A nevük fiktív.

Lesley Stahl: Ön úgynevezett ügyintéző volt. Mi is pontosan az ügyintéző?

Michael: Egy ügyintéző vezeti a műveletet. Ő a művelet parancsnoka.

Az üzlet 10 évvel ezelőtt indult. Nem személyhívókkal, hanem walkie-talkie-kkal.

Lesley Stahl: Tehát egy walkie-talkie bomba?

Michael: Egy walkie-talkie bomba. Az akkumulátor belsejében robbanószerkezet található.

Lesley Stahl: És ez volt a találmány?

Michael: Így van. Készült Izraelben.

Lesley Stahl: A Moszadban?

Michael: Igen.

Lesley Stahl: Ha jól értem, ezeket a walkie-talkie-kat egy taktikai mellénybe tették, amit egy katona viselt, majd zsebre tették.

Michael: Így van.

Lesley Stahl: Közel a szívhez.

Michael: Igen.

Lesley Stahl: Tehát Izrael eladta ezt az eszközt a Hezbollahnak. A Hezbollah fizetett ezért a fegyverért, amit ellene akartak használni.

Michael:Jó áruk van.

Egy „jó ár”, ami nem lehet túl alacsony, különben gyanús lenne.

Végül a Hezbollah több mint 16 000 ilyen robbanó walkie-talkie-t vásárolt, amelyeket Izrael 10 évig, három hónappal ezelőttig nem aktivált.

Lesley Stahl: Hogyan győzte meg a Hezbollahot, hogy vásárolja meg?

Michael: Nyilvánvalóan nem tudták, hogy Izraeltől vásárolják.

Lesley Stahl: Kitől vásárolták, vagy szerintük kitől vették?

Michael: Hihetetlenül sokféle lehetőségünk van arra, hogy olyan külföldi cégeket hozzunk létre, amelyek nem vezethetők vissza Izraelbe.

A fedőcégeken belül a vállalatok héjaznak, hogy előnyünkre befolyásolják az ellátási láncot.

Globális gyártó vállalat vagyunk. Mi írjuk a forgatókönyvet, mi vagyunk a rendezők, mi vagyunk a producerek, mi vagyunk a főszereplők, és a világ a színpadunk.

A Moszad elkezdett kifejleszteni egy új eszközt, amelyet a Hezbollah harcosok folyamatosan a zsebükben tartottak: egy személyhívót.

Gabriel: A személyhívó szinte elavult az egész világon, de a Hezbollah még mindig használja.

Ez Gabriel, a másik Moszad ügynök.

2022-ben ő és csapata elkezdte fejleszteni a művelet második fázisát: A csapdába esett személyhívókat.

Felfedezte, hogy a Hezbollah személyhívókat vásárol ettől a tajvani Gold Apollo nevű cégtől.

Lesley Stahl: Ez az a személyhívó, amit a Hezbollah használt, tehát nagyon elegáns. Nagyon fényes. És határozottan elfér egy zsebben. Szóval mit tettél, hogy bombává alakítsd?

Gabriel: Tehát ahhoz, hogy bomba legyen, egy kicsit ki kell nagyítanunk.

Robbanóanyagok behelyezése. De nem túl sok.

Próbabábuk segítségével a Moszad teszteket végzett a párnázott kesztyűben lévő személyhívóval, hogy kalibrálja a robbanóanyag grammjait, amelyeknek elegendőnek kell lenniük ahhoz, hogy ártsanak a harcosnak – de nem a mellette lévő személynek.

Gabriel: Ha megnyomjuk a gombot, az egyetlen, aki megsérül, maga a terrorista. Még akkor is, ha felesége vagy lánya közvetlenül mellette van, ő az egyetlen, aki megsérül.

Lesley Stahl: Tesztelted ezt?

Gabriel: Igen. Mindent megpróbálunk háromszor, duplán, többször, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy minimális kár keletkezik.

Lesley Stahl: Használhatná megfigyelő eszközként?

Gabriel: Ó, nem. Ez egy nagyon ostoba eszköz természeténél fogva. Ezért használják. Csak üzeneteket és több gramm robbanóanyagot fogad.

A Moszad ezeket a csengőhangokat is tesztelte, hogy elég sürgős hangot találjon ahhoz, hogy valakit arra kényszerítsen, hogy vegye ki a zsebéből.

Azt is tesztelték, hogy mennyi időbe telik, amíg egy ember reagál egy személyhívóra: átlagosan hét másodpercig. De hogyan győzte meg a Hezbollahot, hogy váltson erre a terjedelmesebb személyhívóra?

Gabriel: Emlékszem, azon a napon, amikor eljöttem a menedzserünkhöz, letettem az asztalra. Dühös volt, és azt mondta nekünk: „Kizárt, hogy ilyen nagy eszközt vásárolj. Nem kényelmes a zsebében. Nehéz.”

Lesley Stahl: Nagyon nehéz.

Gabriel: „Nagyon nehéz. Ez nem jó, menj vissza, és hozz nekem valami mást.” Két hétbe telt, mire meggyőztem arról, hogy bár csúnya, mégis van karaktere.

A karakter további attribútumokat jelent, amelyeket hamis hirdetésekben hirdettek a YouTube-on.

Robusztus. Porálló. Vízálló. Hosszú akkumulátor-élettartam.

Gabriel: Promóciós filmeket és brosúrákat készítünk, és feltesszük őket az internetre. És – ez lett – a világ legjobb csipogó terméke.

Lesley Stahl: A Hezbollahon kívüli emberek meg akarták vásárolni az alapján, amit online mondtak róla?

Gabriel: Igen. Sok kérést kaptunk egy rendszeres vezetőtől. Nyilvánvalóan nem küldtünk senkinek. Csak felsoroljuk őket pontos áron.

A Moszad az „Arany Apolló” nevet akarta használni hírnökén. Ezért fedőcégeket alapított, köztük egyet ebben az épületben Magyarországon, hogy rávegye a tajvaniakat, hogy üzleteljenek velük.

Lesley Stahl:A tajvani Gold Apollo cég tudta, hogy Moszad-i emberekkel dolgozik?

Gabriel: Az Arany Apollónak fogalma sem volt arról, hogy a Moszaddal dolgozik.

És a Hezbollah sem.

Gabriel: Amikor tőlünk vásárolnak, fogalmuk sincs arról, hogy a Moszadtól vásárolnak.

Szeretjük a „Truman Show”-t, mindent mi irányítunk a színfalak mögött. Tapasztalataik szerint minden normális. Minden 100% -ban kóser volt (tiszta héberül), beleértve az üzletembert, a marketinget, a mérnöki munkát, a bemutatótermet, mindent.

A Moszad felbérelte az arany Apollo eladónőt, akivel a Hezbollah a múltban megszokta.

Felajánlotta nekik az első adag személyhívót frissítésként „ingyen”. 2024 szeptemberére a Hezbollah zsebében 5000 személyhívó volt.

A kérdés Izrael számára: Mikor kell aktiválni az alvó bombákat? Voltak arra utaló jelek, hogy a Hezbollah gyanakodhat az eszközökre.

Tehát a Moszad vezetője, Dandy Barnea zöld utat adott, kirobbantva a támadást és sokkolva az embereket szerte a világon, mivel inkább kémfilmnek tűnt, mint valóságnak.

Szeptember 17-én 15:30-kor Libanon-szerte hallani kezdték a személyhívókat.

Lesley Stahl: Ha jól értem, az emberek ezzel a személyhívóval kaptak egy üzenetet, hogy „Titkosított üzeneted van.” A hozzáféréshez meg kell nyomnia a két gombot. Ez azt jelenti, hogy felrobban a kezükben.

Gabriel: Ezvolt a lényeg.

Lesley Stahl: Tehát ha valaki nem nyomta meg a két gombot, mi történt?

Gabriel: Ugyanaz az eredmény. Úgyis fel fog robbanni.

Lesley Stahl: A robbanóanyagot Izraelben robbantották fel?

Gabriel: Igen.

Ami ezután következett, az káosz volt! Az utcán felrobbantott személyhívó emberek, motorok, kórházak tele vannak sebesültekkel – végtagokkal, levágott ujjakkal, véres emberekkel, megvakulva, lyukkal a gyomrukban.

A robbanások nagyrészt a tervek szerint működtek.

Másnap a Moszad végül aktiválta a 10 éve szunnyadó walkie-talkie-kat, amelyek közül néhány a személyhívók által megöltek temetésére ment.

Összesen mintegy 30 ember halt meg, köztük két gyermek, mintegy 3000 megsérült.

Gabriel: A cél nem az volt, hogy megöljük a Hezbollah terroristákat. Ha csak halott, akkor halott. De ha megsérül, kórházba kell vinnie, gondoskodnia kell róla. Pénzt és erőfeszítéseket kell befektetnie.

És ezek a kéz és szem nélküli emberek élő bizonyítékai annak, hogy Libanonban sétálva „ne szórakozzatok velünk”. Ezek bizonyítják felsőbbrendűségünket az egész Közel-Keleten.

 

***

Videó: Az a pillanat, amikor egy német IFV Marder "elakad" Kurszk sáros vizében

SaLa gondolatai

Az Egyesült Államok értékelte az új harcosok megjelenését az orosz légierőben

Pjotr Ermilin


Az orosz légierő új adagokat kapott az ötödik generációs Szu-57-es vadászgépekből és a Szu-34-es csapásmérő vadászgépekből, az amerikai katonai magazin, a Military Watch Magazine (MWM) újságírói felhívták a figyelmet. Új cikkükben ezeknek a repülőgépeknek a képességeiről beszélnek. Pravda.Ru kiadja az MWM anyagának fordítását.

December 23-án bejelentették, hogy az állami tulajdonú United Aircraft Corporation (UAC) új mennyiségű ötödik generációs Su-57 harcosokat és Su-34 sztrájk harcosokat szállított az orosz légierőnek. Ez a korábbi Szu-57-es vadászgépek november közepén és szeptember közepén történő szállítását követi. A Su-34 harcosok korábbi tételeit áprilisban, júniusban, szeptemberben, októberben és novemberben kapták meg. Ezt a két repülőgépet nagyobb arányban gyártják, mint Oroszország másik három sorozatgyártású vadászgépét – a Szu-30-at, a Szu-35-öt és a MiG-29M/35-öt, míg a Szu-34 gyártásának növelésére vonatkozó parancsot az orosz védelmi minisztérium adta ki 2023 októberében.

Az orosz ipar azt a rendkívül ambiciózus célt is kitűzte, hogy 2024-re 67 százalékkal növeli a Szu-57-es gyártását, idén várhatóan 20 vadászgép áll szolgálatba, szemben a 2023-as mindössze 12 vadászgéppel és a 2022-es mindössze hat vadászgéppel. Ez majdnem megduplázza a flotta méretét – 22-ről 42-re. A két megerősített Szu-57-es tétel mennyiségét nem hozták nyilvánosságra, és továbbra sem világos, hogy az orosz ipar milyen közel áll az ambiciózus termelési célok eléréséhez.

A Su-57 kibővített gyártásának biztosítása érdekében augusztusban új termelési létesítményeket nyitottak meg az orosz távol-keleti Komsomolsk-on-Amur repülőgépgyárában, bár úgy vélik, hogy valószínűleg nem járulnak hozzá a termelés bővítéséhez 2024-ben. Nem világos, hogy a harcos mennyi termelést ér el, mivel ez nagyban függ mind a külföldi megrendelésektől, mind a versengő ötödik generációs C-75 könnyű harcos fejlesztésének sikerétől.

Például a Su-30 korábbi kiadásában a repülőgépek túlnyomó többsége külföldi ügyfelek számára épült, nem pedig az orosz fegyveres erők számára. Bár a negyedik generációs Szu-57 közvetlen elődjét, a Szu-27-et a Szovjetunióban évente több mint 100 darabbal gyártották, ez a repülőgép nemcsak sokkal olcsóbb volt, hanem abban az időben épült, amikor a Szovjetunió sokkal nagyobb inflációval korrigált védelmi költségvetéssel és sokkal nagyobb légierővel rendelkezett az új repülőgépek befogadására. Mivel azonban ezeket a gyártási arányokat kizárólag a belföldi kereslet kielégítésére tartják fenn, a Szu-57-re várható nagy megrendelések olyan ügyfelektől, mint India és Algéria, hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a 2030-as évek elején évente 40 repülőgépre növeljék a gyártást.

***

Az Egyesült Államok értékelte az új harcosok megjelenését az orosz légierőben

Pravda.Ru közzéteszi az American Military Watch anyagának fordítását az orosz Su-57 és Su-34 harcosok flottájának bővítéséről.

*


***

SaLa gondolatai

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com