Az ukrajnai konfliktus politikai rendezéséről tárgyalt a Magyar Békekör a Szentszék magyarországi apostoli nunciusával
Budapest, 2023. január 17. kedd (MB)
Az ukrajnai és a kelet-nyugati konfliktus politikai megoldásáról tárgyalt kedden Budapesten a Magyar Békekör elnöksége a Szentszék magyarországi nunciusával.
Simó Endre elnök, Krajcsovicz Gyöngyi és Petráss László alelnök a Békekör támogatásáról biztosította Ferenc pápa békeközvetítői szerepvállalását az ukrajnai konfliktusban, és arra kérte Michael W. Banach érseket, a Szentszék apostoli nunciusát, hogy diplomáciai közreműködésével a Szentszék segítse elő, hogy Magyarország békében és jó viszonyban élhessen Kelettel és Nyugattal egyaránt.
A vatikáni diplomatának átadott jegyzékben hangsúlyozzák: a konfliktus elválaszthatatlan a biztonság oszthatatlanságának kérdésétől, hiszen – mint írják – „Oroszország joggal értelmezhette biztonságának rovására irányuló cselekedetnek a NATO keleti terjeszkedését, és Ukrajna tervezett bevonását a NATO-ba”.
A dokumentum szerint a pápa közvetítői vállalkozása akkor számíthat sikerre, ha a fegyvernyugvás és a humanitárius cél alátámasztást nyer a kelet-nyugati átfogó kiegyezés szükségességének hangsúlyozásával egy kooperatív világrend megteremtéséért, a szembenállás világa helyett.
Michael W. Banach érsek „nagyon fontosnak” nevezte a Békekör kezdeményezését, jóllehet az igazságos béke megteremtését bonyolult feladatnak minősítette, tekintettel a szembenálló felek különböző világfelfogására.
Különösen fontosnak tartotta, hogy a magyar nép csak akkor élhet békében és biztonságban, ha Kelet és Nyugat kiegyezik egymással.
Az egyházállam nagykövete kötelességének nevezte a Békekör kezdeményezésének továbbítását a vatikáni államtitkárságra.
A közel másfél órás megbeszélésen a felek egyetértettek abban, hogy a békemissziót annak dacára is folytatni kell, hogy a kompromisszum feltételei még nem értek meg.+++
Mike Whitney: Terv Oroszország feldarabolásáról
“Nyugati politikai körök évtizedek óta azon munkálkodnak, hogy feldarabolják Oroszországot. Egy bizonyos ponton lehetőséget láttak céljuk eléréséhez Ukrajna felhasználásával. Mi azért indítottuk el a különleges katonai műveletet, hogy ezt megakadályozzuk. Egyes nyugati országok, élükön az Egyesült Államokkal, arra törekednek, hogy Ukrajnából oroszellenes enklávét hozzanak létre. Ez fenyegetés Oroszországra nézve. Elsődleges célunk, hogy megakadályozzuk.” Ezek Vlagyimir Putyin szavai.
Angela Merkel, egykori német kancellár, a Corriere della Serának adott interjújában kijelentette, hogy “a hidegháború sohasem fejeződött be igazán, mert Oroszországot nem sikerült lecsendesíteni”. Ezt a mondatot azért érdemes kiemelni, mert igen kevés figyelmet kapott Merkel másik interjújához képest. A másik interjúban Merkel beismeri, hogy a Minszki Egyezmény nyugati részről félrevezetés volt, azzal a céllal, hogy Ukrajna időt nyerjen, és felfegyverkezhessen.
Mire gondolhatott Merkel? Arra, hogy Oroszország soha nem rendelte alá magát a “szabályokon alapuló nemzetközi rendnek”? Vagy arra, hogy Oroszország Jelcin alatt történt gazdasági összeomlása nem vezetett engedelmes bábkormányok uralmához Oroszországban? De lehet, hogy a hidegháború alatti küzdelem a “kommunizmus ellen” nem is ideológiai indíttatású volt, hanem inkább arra irányult, hogy leigázzák Oroszországot, és hogy megszerezzék természeti kincseit. A Nyugat, különösen az Egyesült Államok, nem akarja, hogy Oroszország erős, sikeres, és független legyen, Putyin helyébe szervilis kormányt szeretne ültetni.
Merkel kijelentése érdekes, mert nem igazodik a többi nyugati vezető sematikus nyilatkozataihoz, amelyek mindig Oroszország “rossz viselkesédésére” vagy “ provokáció nélküli agresszióra” utalnak. Valójában mélyebb a tartalma az utóbbiaknál. Merkel szavaiból kitűnik, hogy a Nyugati-Orosz viszály nem ideológiai természetű. Oroszország fő bűne, hogy a világ egyik stratégialag fontos területén fekszik, és természeti kincsekben gazdag. Washington “Ázsiai fordulat” politikáját Oroszország puszta létezése akadályozza. Pedig Washington arra törkeszik az “Ázsiai fordulattal”, hogy Kínát bekerítse katonai támaszpontokkal, és végül Amerika legyen az ázsiai régió hegemonja.
Merkel kijelentése igazodik a Wolfowitz-doktrinához, mely szerint “az USA külpolitikájának fő célja az kell legyen, hogy megakadályozza a lehetséges riválisok felemelkedését, mind az egykori Szovjetunió területén, vagy bárhol másutt”. Wolfowitz az amerikai neokonzervatív mozgalom egyik főszereplője volt, a W. Bush kormány idején ő vezette a Project for the New American Century nevű, akkor igen befolyásos szellemi műhelyt.
A neokonzervatív gondolkodásmód ma már igen elterjedt a nyugati politikai elit köreiben. Egy Amerikában nemrég megjelent kongresszusi nyilatkozat szerint “meg kell akadályozni bármilyen regionális hegemon feltörekvését az eurázsiai kontinensen” mert “a világ erőforrásainak és gazdasági tevékenységének nagy része nem a Föld nyugati, hanem a keleti féltekéjén van”.
Bár az USA-ban kormányok váltakoznak (republikánusok kontra demokraták), a Wolfowitz által képviselt militáns ideológia ma már mindkét politikai tömörülés sajátja. Joe Biden támogatta az iraki háborút, az Iszlám Állam és az Al-Kaida felfegyverzését, Líbia lerombolását, s az ukrán náci militarista szervezetek felfegyverzését is. Putyin mindezt ellenezte. Az EU kormányok egyhangú oroszellenessége is a neokonzervatív befolyásra enged következtetni.
Érdekes adalék, hogy az USA által Ukrajnának nyújtott katonai támogatás jelenleg 110 milliárd dollárnál tart, ami meghaladja olyan országok teljes katonai költségvetését, mint India (76.6 milliárd dollár), az Egyesült Királyság (68.4 milliárd dollár), Oroszország (65.9 milliárd dollár), Franciarszág (56.6 milliárd dollár), vagy Németország (56 milliárd dollár).
Vlagyimir Putyin mindezzel tisztában van: “Ellenségeink célja Oroszország gyengítése és feldarabolása, ez már évszázadok óta tart. Úgy gondolják, országunk túl nagy, s rájuk nézve ez fenyegetés. Mi oroszok mindig arra törekedtünk, hogy részét képezhessük a “civilizált nyugati világnak”. Azt hittük, hogy a Szovjetunió összeomlása után ez be is fog következni. De törekvéseinket visszautasították. A Nyugat ezután is mindent megtett, beleértve a kaukázusi terrorista szervezetek támogatását is, hogy Oroszországot feldarabolják.”
Fordította: Hetényi Balázs
Putin: The West has for decades sought to dismantle Russia and is now trying to use Ukraine as a tool for achieving this goal. pic.twitter.com/b4o9mznWiX
José Díaz nincs jelen a plénumon. Állapota megint rosszabbra fordult, így egyelőre nem vesz részt az operatív munkában.
Ma ott voltam nála. Nem akar a környéken lakni, ahol kevesebb a zaj és frissebb a levegő; itt maradt a városban, néhány utcányira a Központi Bizottságtól. Felmentem a legfelső emeletre, csöngettem. Az előszobában őrséget találtam, két fegyveres ifjúkommunistát. Sakkoztak.
Keresztülmentem néhány üres szobán. Ízléstelenül berendezett lakás volt, melyet nyilván elhagytak a tulajdonosai. A falakon nagypapák és nagymamák képei. A legutolsó szobában, hatalmas ágyban, könnyű takaró alatt feküdt José. Egyedül volt.
– Hát mégis visszajöttél! Megtartottad a szavadat.
– Látod, visszajöttem.
– Kipihented magad?
– Nem nagyon.
– És május elsején Moszkvában voltál?
– Igen.
– Szép volt a díszszemle?
– Nagyon szép.
Néztük egymást és mosolyogtunk. Van néha úgy, hogy az embernek nem akaródzik semmi mást csinálni, csak mosolyogni. Nézni és mosolyogni. Nagyon jó érzés volt újra látni, ha párnák között is, ezt a rokonszenves arcot, egy spanyol munkás egyszerű, fiatalos, ráncoktól barázdált, erősen gondolkodó kifejezésű arcát. Most, diadalmaskodva a betegség fölött, mosoly ragyogja be ezt az arcot. Mosolygott, mert visszajöttem Moszkvából.
– Van egy sürgős megbízatásom.
– Éspedig?- Félek, hogy meg találom sérteni valami belső szervedet. Meghagyták nekem, hogy öleljelek és csókoljalak meg, amilyen erősen csak tudlak.
– Csak rajta. – Felült az ágyban, és ledobta a takarót. – Találkoztál mindenkivel? Minden barátunkkal?
– Mindenkivel.
– Miről kérdezősködtek?
– Mindenről. A spanyol népről, vezetőiről, a hadseregről, a pártról. Moszkvában el vannak ragadtatva a spanyol néptől, csodálják kitartását, állhatatosságát, szilárdságát, harci elszántságát. Felőled is érdeklődtek. Azt mondták, hogy a te számodra most a fő front: az egészséged.
– Azért vannak még más frontok is …
– Nem, most ez a legfontosabb. Csak akkor tudsz majd más frontokon küzdeni, ha itt már győztél.
Díaz most nem nézett rám. Továbbra is mosolygott, szeme a messzi távolba révedt, és nem volt kétséges, hová néz.
– És szidnak bennünket? Bírálnak?
– Bírálnak, de nem szidnak. Lelkesednek. Azt mondják, hogy minden áldozat, minden balsiker ellenére bámulatra méltó és lényegében győzelmes harc ez. Ha korábban, egy évvel ezelőtt megkérdeztek volna bárkit, mi történik, ha két európai fasiszta nagyhatalom váratlanul megtámadja Spanyolországot és rászabadítja egész hatalmas haditechnikáját, mindenki azt válaszolta volna, hogy Spanyolországot néhány hét alatt térdre kényszerítik. S lám, a fasiszta államok rárontottak Spanyolországra, Spanyolország reguláris hadserege a hódítók oldalára állt, és a minden oldalról elzárt, fegyvertelen spanyol nép, a tőkés államok ellenséges semlegességétől körülvéve, már csaknem egy éve védekezik, nem teszi le a fegyvert, hanem erős, eredményes csapásokat mér az ellenséges hordákra. Még területe felének elvesztése után is tovább küzd, kimeríti hóhérait, mind újabb csatákba indul … hát lehet mást tenni, mint meghajolni ez előtt a harc előtt, ekkora bátorság előtt?
Most José Díaz mozdulatlanul feküdt hanyatt, fejét hátraszegte a párnán, arcvonásai élesebbé váltak, csupán a szemöldöke mozgott – hol összeszaladt, hol szétvált. Lassan, szinte szótagolva kezdett beszélni. Szavait nagy felindultság és szenvedély hevítette:
– Pontosan így van … Nem mi vagyunk az utolsók … Sokak szeméről lehull a hályog … A fasizmus ellenállásba ütközik … Valamivel előbb vagy valamivel utóbb … Szét fogják verni … De mi … a mi népünk … mi kezdtük … Mi válaszoltunk először csapásra csapással … Elsőként mentünk át ellentámadásba … Egyedül… Csak egy ország … egy nép … egy párt … nyújtotta felénk a kezét … És amikor már rendben lesz minden … emlékezzenek a spanyolokra … Hogyan küzdöttek … És azokra, akik elárulták őket … És azokra, akik segítségükre siettek …
Újra elhallgatott. Hosszú ideig csend volt a szobában.
Aztán ugyanúgy, ahogy három napja Doloresszel Bilbaóra emlékeztünk, Díaz felidézte a harmincegyes Sevilla emlékét.
Szépséges Sevilla! Mintha most is látnám a karcsú Giralda-toronnyal ékesített várost, a mantillák, a fogak közül kacérkodó virágok vidám Sevilláját, a turisták kedvencét. Sevillában láttam először José Díazt.
– Hát Adatára emlékszel-e?
– Persze, hogy emlékszem. Arra is, hogy Amerikának nevezték.
– Nem Amerikának, hanem USÁ-nak. Mindent elfelejtettél.
Semmit sem felejtettem el. Emlékszem Adatára, a hajléktalanszegények nyomasztó táborára Sevilla külvárosában. Még a kifordult belű döglött kutyára is emlékszem Adata főutcájának kellős közepén. Ez a „sugárút” nyolc lépés széles, gidres-gödrös, poros sikátor volt két sor lakásnak nevezett valami között. A „sugárúton” mély kerékvágások és csaknem méteres gödrök feketélltek. A csodás sevillai utcák sima aszfaltja itt, egy kilométerrel arrább, elérhetetlen álomnak tűnt.
Vas- és bádoghulladékból összetákolt, visszataszító kutyaházak. Négy oszlopra kifeszített, lyukacsos zsákdarabok. Néhány kőből álló primitív ősember-tűzhelyek. A fekvőhelyek: egy-egy ölnyi penészes széna. Mindenütt a rothadás fojtó bűze. Ki az, aki itt lakott és minden bizonnyal itt lakik ma is – ember, barom? A spanyol állam tízezer polgára. Az egyik közülük, egy nő odajött hozzám, amikor a találkozásra kijelölt helyet kerestem. A hajlott hátú, lassú járású, fekete rongyaiban ijesztő külsejű nő az első pillantásra megtört öregasszonynak látszott. Pedig nem volt öreg – fiatal lány volt. Valami csoda folytán megmaradt két gyönyörű fogsora, csak a sebek éktelenítették el arcát, marták ki szemét, bőrét. A „rossz vér” ütötte rá ezeket a sebeket, a hiányos táplálkozás krónikus betegsége, a napi néhány olajbogyóval, néhány korty vízzel enyhített sok évi szüntelen koplalás. Sevillai nő volt ő is. A gazdag amerikaiak áthajózták az óceánt, hogy megnézzék a híres sevillai nőket – de vajon tudták-e, hogy Sevillában van egy USÁ-nak elkeresztelt külváros, és ott ilyen „gyönyörű” nők élnek? Horpadt mellű emberek ebédet készítettek maguknak. Meggyújtottak néhány forgácsot két tégla között, s a tűz fölé tartottak egy üres konzervdobozt, melyet a városban szedtek fel, s amelynek fenekén volt némi olaj maradék. A dobozba néhány szem borsót és krumplit raktak, s ezzel kész is volt a menü. Hajlott hátú figurák nehézkes, paralitikus járással haladtak el a kalyibák és sátrak között. Minden lépés nehezükre esett, fájdalmat okozott nekik. Valóban spanyolok voltak ezek? A délceg, szép, táncos lábú andalúziaiak fajtájából valók?
Ki lakott ebben a borzalmas Adatában? Az emberiség alja és söpredéke? Deklasszált csavargók?
Nem. Munkások, proletárok, dolgozó emberek. Azelőtt siettek munkahelyükre, amikor megszólalt a gyári sziréna. Később azonban, a nyomorúságos kereset miatt, csak itt, a maguk eszkábálta deszkakalyibákban, zsák-tetők alatt tengődhettek még azok is, akik nem váltak munkanélkülivé. Ezt a sevillai nyomortanyát, a koldusoknak ezt a külön államát nevezték el a sevillaiak USÁ-nak. Itt, az egyik viskóban rejtőzött és ülésezett a kommunista párt sevillai bizottsága a rendőrség rajtaütése után. Itt dolgozott José Díaz.
– Hát Lucenára, Cinco Casasra emlékszel-e, José?
Elmosolyodott.
– Emlékszem. Akkor kezdődött csak az igazi munka falun. Micsoda idők voltak …
Egy vonaton utaztunk egészen Sevillától. Egy vonaton, de nem egy kocsiban. Amikor megérkeztünk Lucena állomásra, az ablakból figyeltem, nehogy elveszítsük egymást. Minden rendben ment. Az állomáson egy fiatalember leugrott a vonatról. Én utána.
Barna képű fiatalember volt. Vagy talán nem is volt olyan fiatal. Vannak, akiknek a korát nem lehet meghatározni. Az ember nem tudja, vajon két esztendővel ezelőtt még a kicsikkel golyózott-e, vagy talán neki magának is van már három gyereke.
A fiatalember leugrott a vonatról, odasietett a peronon álló izgatott tömeghez.
A tömeg Lucena állomásán várt valakit. Ennek a valakinek készült a vörösesbarna szalmaszállal átkötött, meleg színű szegfűcsokor.
A fiatalember odaért a tömeghez, s az állomás néptelen környéke egy csapásra megélénkült. A tömeg elindult. Éppen ezt a barna képű legényt várták az emberek. A csokrot is neki hozták.
A különös menet a lucenai állomásról egyenesen a mező felé tartott. Különös volt az idegen számára, de még a spanyol szemnek is. Különös volt akkor – és az most is.
Elöl tíz paraszt lépkedett hétköznapi öltözetben: rövid nadrágban, vastag, fehér kötött harisnyában, tarka fejkendőben. Nagy botot tartottak a kezükben, amellyel mintha az utat akarták volna megtisztítani, bár senki sem állt útjukban.
Utánuk a barna képű sevillai fiatalember haladt örvendező és tiszteletteljesen barátságos emberekkel körülvéve.
Mosolyogva lépkedett, kezében a virágcsokorral, mellette pedig egy hatalmas, nyakigláb ember áhítatosan vitt magasra emelt kezében egy közönséges sarlót meg egy égett nyelű közönséges kovácskalapácsot.
Ez helyettesítette a zászlót. De sokkal fenyegetőbb volt, mint a zászló.
A természetes környezetükből kiszakított, emblémaként használt tárgyak úgy hatottak, mint valami félelmetes szimbólum.
A parasztoknak még nem volt sarló-kalapácsos zászlójuk. Zászlóként emelték magasra a sarlót és a kalapácsot.
Az első sorok mögött elég rendetlen, de sűrű és némiképp szervezett tömeg haladt. A spanyol parasztok és béresek nem szoktak hozzá a meneteléshez. Az ország már egy évszázada nem vett részt nagyobb háborúban. A fiatalemberek, miután letöltik a katonaidejüket, pillanatok alatt elfelejtik az egész unalmas, lélektelen drillt.
Ez alkalommal azonban az emberek megpróbáltak katonásan lépkedni. Ez lefoglalta őket, és látszott, hogy nemcsak szórakozásnak tekintik a dolgot, hanem valamilyen csekély, de komoly feladatnak. Meg akarták mutatni a hozzájuk jött agitátornak, hogy tudnak lépést tartva menetelni.
Három csendőr, a guardia civil három katonája szaporázta lépteit a tömeg mögött. Citromsárga szíjaik kimozdultak helyükről, lakkozott háromszögletű kalapjuk a tarkójukra csúszott, karabélyuk jobbra-balra himbálózott.
Menet közben tanácskoztak. Volt miről. Úgyszólván teljesen nyíltan érkezett Lucenába egy kommunista agitátor Sevillából. Az állomáson úgyszólván teljesen nyíltan virágcsokorral fogadták, és most beszélni fog a falusi gyűlésen.
A menet letért az országútról a mezei útra. Végigkígyózott a dombokon, az olajfaligetek közt. Félmeztelen béresek kapával lazították a vörösesbarna, száraz, repedezett földet az olajfák körül. Sokan közülük, amint meglátták a menetet, meghallották a hívó szót, elhajították a kapájukat, és csatlakoztak a tömeghez.
Sokáig tartott az út, a menet valahová messze a földek közé igyekezett. A kanyarnál a csendőrök parancsnoka a városba küldte egyik társát. Az emberek észrevették ezt, és meggyorsították lépteiket.
Egy nagy, üres térségen, a puszta vörös földön rendezték a gyűlést. A szónoki emelvény két egymás mellé állított kő volt. Az első sorban haladó béres megállt, magasra emelte a sarlót meg a kalapácsot – az emberek gyűrűt alkottak körülötte.
Először egy öreg paraszt beszélt. Emlékszem: szegényesen öltözött, sápadt, magas öregember volt.
Arról beszélt, hogy a parasztok belefáradtak a tűrésbe. Végső erejüket adják bele ebbe az átkozott, idegen földbe. Cserébe még csak a reményét sem kapják annak, hogy megmenekülnek az éhhaláltól. A földesúr traktort rendelt magának, és harminc embert űzött el családostul, még csak utánuk sem nézett. A parasztok nyomorognak, ráadásul naponta jönnek munkanélküliek a városból, járják a birtokokat és lenyomják a napszámot. A szegényparasztok fulladoznak a vízben, és egymást nyomják lefelé. Pedig éppen az ellenkezőjét kellene tenni: tömörülni és kihúzni egymást a vízből. Lucenában néhány gyerekember jelentkezett a kommunisták közé. Idehívták Sevillából ezt a fiatal senort. Beszéljen hát a vendégünk. Mondja el, hogyan kell harcolni, hogy legyen eredménye, hogyan harcolnak a kommunisták Oroszországban, hiszen ott már van eredménye.
Az öreg félreállt, a tömeg a sevillai felé fordult, és barátságosan üdvözölte őt. A fiatalember komoly volt, már nem mosolygott. Arca, ez a rokonszenves arc, egy spanyol munkás egyszerű, fiatalos, erősen gondolkodó kifejezésű arca feszültséget árult el. El akarta kezdeni a beszédét.
– Elvtársak!
A megszólításra azonnal reagált a guardia civil káplárja. Odament a szónokhoz, és a gyengédség legcsekélyebb jele nélkül karon ragadta. Az agitátor kiszabadította a karját, megfordult, és folytatni akarta a beszédét. A csendőr nem tágított:
– A köztársaság védelméről szóló törvény nevében megtagadom a szót!
Az emberek dühbe gurultak.
– Cristóbal, te vén monarchista kutya, mikor csaptál föl a köztársaság védelmezőjének? Hiszen még a választások napján is felírtál mindenkit, aki szerinted nem a Bourbonokra szavazott! És ma megint fojtogatsz bennünket mint „köztársasági”!
A káplár jelt ad társának. A másik csendőr keresztülfurakodik a tömegen, és a szónok másik oldalán megáll. Minden jel arra mutat, hogy a sevillait már letartóztatottnak lehet tekinteni. De ő, két háromszögletű kalap és két puska közé szorítva, felemeli a karját. Csendet kér. Egy szempillantás alatt elnémul mindenki.
– Elvtársak! Fütyülök ezekre a láncos kutyákra. Nem félek tőlük. Azt se bánom, ha a börtönben fogok ma éjszakázni, de segítsetek elmondani a mondókámat. Tegyétek lehetővé, hogy elmondjam, amit akarok. Hogy elmondjak mindent, elejétől végig, aztán akár a fejemet is levághatják, akár rács mögé dughatnak és …
Hangja beleveszett az általános vad kiáltozásba. Az egy perccel előbb szinte álmos mozdulatlanságban álló tömeg lávaként tört előre, elválasztotta az agitátort a guardia civiltől, a csendőröket félreszorította a zsombékra, a porlepte kaktuszok közé.
A csendőrök ott maradtak állva, döbbenten, fenyegetően. A parasztok meg is feledkeztek róluk. Mohón, tágra nyílt szemmel hallgatták a sevillai kommunistát. Az pedig beszélt, az emberek meg habzsolták a szavait, s bánatosan rándították meg a vállukat mindannyiszor, mikor azt hitték, hogy a szónok elfáradt és befejezi a beszédét.
A sevillai kommunista pofonegyszerű dolgokat mondott.
Arról beszélt, hogy el kell venni a földesuraktól a földet, itt ni, ezt a földet, el kell venni, és fel kell osztani maguk között. Mégpedig nem száz év múlva, hanem most.
– Ki hallott már olyat, mondhatná valaki, hogy a parasztok és a béresek elveszik a földet a földesuraktól, elkergetik őket, és maguk lesznek a gazdák? De hiszen valamennyien tudjuk: tizenhárom esztendeje már, hogy Oroszországban a parasztok és a munkások elűzték a senorjaikat, kikergették őket az országból, és maguk vették kezükbe életük alakítását! Ott a traktorok nem fosztják meg a szegényparasztokat a kenyerüktől, ott maguk a parasztok kérnek traktorokat, hogy megkönnyítsék a munkájukat, és az állam gépekkel segíti a paraszti társulásokat. És a parasztfiatalok, a legények és leányok az egyetemeken tanulnak, semmivel sem rosszabbul, mint az itteni senorok. Tizenhárom éve rendíthetetlenül áll Szovjet-Oroszország, tizenhárom éve, mi pedig itt egyelőre csak azt értük el, hogy a guardia civil nem a király, hanem a köztársaság nevében kerget szét bennünket.
Cinco Casasban a parasztok jól elbántak uraikkal. Éjfélkor megjelentek az alcaldénál, ennél a potrohos léhűtőnél, felráncigálták a felesége mellől, és azt mondták neki: – Vedd magadhoz a bírói pálcádat, és vedd a nyakadba díszláncodat! – Az alcalde sárga lett, mint a kukoricaliszt, nem mert kérdezősködni. Magához vette bírói pálcáját, nyakába akasztotta az ezüstláncot, de nadrágot nem húzhatott. Így ment ki az utcára Cinco Casas község tekintélyes vezetője. Ezután az emberek a guardia civil vezetőjéhez is beszaladtak, és így szóltak hozzá: – Öltsd fel az egyenruhádat, tűzd ki az érdemrendjeidet! – Ez is megrémült, mint a kisegér, nem vitatkozott, felvette az egyenruháját, kitűzte az érdemrendjeit, a fegyveréért azonban nem mert benyúlni a szekrénybe, mert ott helyben végeztek volna vele a saját fegyverével. Kiment az emberekkel az utcára; már ott állt az egész falu, a nadrág nélküli alcaldéval együtt. A két hájas tarantellapókot végigvezették a főutcán, a templom és a kocsma mellett, ki a város kapuján. Ott pedig azt mondták nekik: – Menjetek, jó urak, ha kedves az életetek. Nekünk nincs szükségünk rátok.
A sevillai kommunista elemzi az esetet:
– Vajon helyesen jártak el Cinco Casasban? Helyesen, de nem egészen. Az alcalde és a csendőr eltávozott, ez igaz. Reggelre azonban visszatértek egy katonai alakulattal, és amikor visszatértek, a falu helyén megrémült tyúkólat találtak. A csendőrök puszta kézzel elfogták a vezetőket, ráadásul még egy csomó olyan embert is, aki nem vett részt semmiben. A falu nem tudott harcolni. Erejük és képességük csupán a dolog első részének végrehajtásához volt elég. Nem azt mondom, hogy nem kellett kiűzni ezeket az aljas parazitákat. De közben szervezkedni kellett volna, parasztbizottságokat kellett volna választani. Elfoglalni és felosztani a földet. Fegyvert kellett volna szerezni, és fegyverrel megvédeni ezt a földet. Fegyverrel! Mi, kommunisták azt javasoljuk nektek, hogy ne ököllel, hanem késsel és puskával verekedjetek. Ha pedig eljön az ideje, szerzünk géppuskát, ágyút, és géppuskával, ágyúval fogunk harcolni!
Szavait kitörő taps, éljenzés szakította félbe, száz meg száz szalmakalap repült a levegőbe.
Az öreg paraszt, aki az ülést megnyitotta, most ismét középre lépett, felmászott a kőemelvényre, és lassan, szinte minden szó után szünetet tartva, beszélni kezdett:
– Testvérek! Nem mondtam el nektek mindent, amikor először szóltam hozzátok. Azt mondtam, hogy minálunk a faluban van néhány kommunista. Pedig én magam is egyike vagyok e néhány embernek. Már elég régen. Eddig hallgattam, de most – az öreg felemeli a hangját -, most hangosan kimondom, hogy kommunista vagyok, hadd hallja mindenki. Cristóbal is, ez a hájas moszkitó! Hallja és tegyen velem, amit akar. Nem szégyen-e, testvérek, hogy nálunk a faluban mindössze féltucat kommunista van? Amikor kisgyerek voltam, hallottam az öregektől, hogyan küzdöttek valaha a földijeink a senorok és lakájaik ellen. És most, amikor szenvedéseink megsokszorozódtak, most ne lépjünk be abba a pártba, amely tudja, hogy kell torkon ragadni a hóhérainkat?
Az öreg magasra emelt egy tiszta fehér papírlapot, és lobogtatni kezdte a forró, mozdulatlan levegőben. Így hívta az embereket.
Különös hullámok futottak végig a tömegen. Az emberekben egymást kergették a gondolatok; valami vonzotta és valami visszatartotta őket. A tömeg feszítő, görcsös fájdalmakat érzett. Szülési görcsök voltak ezek.
A puszta, vörös földdarabon sötétségben tartott, tudatlan spanyol földmunkástömeg vajúdott. A tömeg felismerte magában a harcoló osztályt, és megszülte a pártot, megszülte a kommunistákat. José Díaz, a fiatal sevillai kommunista volt a keresztapa. Cristóbal, a csendőr elővette jegyzetfüzetét. Egymás után, végeláthatatlan sorban járultak az emberek a gránitkőhöz, farkasszemet néztek a megdermedt csendőrrel, majd a papírlap fölé hajoltak.
A jelentkezésre szólító öreg a falu minden lakosát ismerte. De most ünnepélyes volt, spanyolosan kimért, szinte szertartásos. Hangosan kérdezte a neveket, és mindenki hangosan megnevezte magát.
Azok is, akik már aláírták a papírlapot és azok is, akikre még nem került sor, minden idegszálukkal beleélték magukat a körülöttük állók helyzetébe. Szemükkel szinte tapogatták egymást. A gyávák e tekintetek súlya alatt igyekeztek csendesen odább állni. Mások emelt fővel, tüntetően csörtettek az emelvényhez. Az emberek alaposan kiélvezték azt a helyzetet, hogy nyíltan, a rendőrség szeme láttára jelentkeznek a pártba. A lista egyre bővült, mégpedig mind a kettő: az egyik az öreg papírlapján, a másik a csendőr jegyzetfüzetében.
Végül az öreg felállt.
– Száznégy – mondta jó hangosan.
A csendőr becsapta a füzetét. A gyűlés elégedetlen volt.
– Kevés!
– Nem, testvérek, nem kevés. Ez a szám majdnem egynyolcada az itt levőknek. Még ezt a száznégyet is megrostáljuk. Mindenkit megvizsgálunk külön-külön, hogy felvehetjük-e a kommunisták közé. Ha a falunkban csak ötvenen kezdik meg bátran a harcot a földesurak, uzsorások és csendőrök ellen, az az ötven ezret és tízezret von maga után. Csak arra ügyeljetek, hogy sohase mutassátok a hátatokat az ellenségnek, ne áruljátok el elvtársaitokat! Hiszen felesküdtetek – ravaszul elmosolyodott egészen hivatalosan, csendőr jelenlétében esküdtetek fel!
A menet visszafelé indult, és most már egészen másképp hatott. A száznégy kommunista földmunkás menetelt a nyurga zászlóvivő és a barna képű sevillai ifjú után. És másként hatott a mögöttük haladó tömeg is. Nem tömeg volt ez már, hanem osztag. Parasztosztag, harcra kész és győzelemre éhes. Az emberek más szemmel néztek az olajfaligetekre: nem az áldozatok, hanem a jövendő gazdák szemével.
Vajon hányan maradtak meg az akkori lucenai pártsejtből? Nehéz megmondani. Dél-Andalúziában most Queipo de Llano tábornok az úr. De a kommunisták százával és ezrével mentek délről Jaénba, Estremadurába, Madridhoz, hogy harcoljanak a fasizmus ellen. És még többen maradtak otthon, hogy szülőföldjüket védelmezzék. Ügyes, rugalmas partizánosztagokban portyáznak Sevilla körül, támadásokat intéznek a fasiszta csapatok ellen, ébren tartják a parasztok szívében a győzelem reményét, azt, hogy joguk van erre a forró, vörösesbarna andalúziai földre, az olajfaligetekre, a földesúri kúriákra.
A fiatal sevillai munkásagitátor azóta a spanyol kommunisták összességének vezetője lett. Milyen kár, hogy most ágyhoz van kötve! Természetesen meg fog gyógyulni. Minél előbb meg kell operálni … Felveszi az éjjeliszekrényről a poharat, és lassan kortyolgatja a vizet. Bezzeg akkor, Lucenában nem adtak neki módot rá, hogy a szomját oltsa …
Megbízható védelem alatt kísérték az állomásra. Ünnepélyesen és örömtől sugárzó arccal. A csendőrök még csak közeledni sem mertek hozzá. A vonaton visszafelé egy másik vagonból figyeltem a fejleményeket. A második megállónál leszállt vizet inni. Egész nap nem ivott. Hiszen Lucenában a rögtönzött szónoki emelvény nem volt kancsóval és poharakkal felszerelve. Egy fiúcska tíz céntimo ellenében átnyújtotta neki a porrónt. Az egyszerű spanyol emberek megszokott mozdulatával feje fölé emelte a korsót, majd megdöntötte, hogy a hideg vízsugár nyitott szájába ömöljön. Ebben a pillanatban vállon ragadta a guardia civil.
Ez a csendőr akkurátusán meg volt borotválva, és lila napszemüveget hordott. Éppen az imént lépett ki egy papírlappal a kezében az állomás telefonfülkéjéből. A peron másik végéről még két karabélyos csendőr sietett hozzá.
Míg az agitátor iratai bemutatásával volt elfoglalva, a fiúcska elszaladt a korsóval. Így az ivásból nem lett semmi. Két kísérője közt haladva, elővett a zsebéből egy csipetnyi hosszú szálú dohányt, s cigarettát sodort magának.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Fiatalítanák az állományt: a honvédelmi miniszter felmondhat minden 45. évét betöltött katonának, ha legalább 25 évet szolgált a seregben
Egyoldalú döntéssel, indoklás nélkül felmondhat a honvédelmi miniszter minden katonának, aki betöltötte a 45. évét és legalább 25 évet szolgált a hadseregeben. Az erről szóló kormányrendelet kedden jelent meg.
A miniszter arról beszélt, tőle függ az is, hogy az elküldött katonák kaphatnak-e havi juttatást a nyugdíjig, vagy nem. A tárcavezető a tiszti állomány fiatalításával indokolta a döntést, a DK szerint azonban csak meg akarnak szabadulni azoktól, akik a hazájukat szolgálják, és nem a NER-t.
(RTL.hu)
Bal-Rad komm: „…a DK szerint azonban csak meg akarnak szabadulni azoktól, akik a hazájukat szolgálják, és nem a NER-t…”
-MOST – de csak ebben a kérdésben – EGYETÉRTUNK AZ EL QRO – FÉLE ÁRNYÉKQRMÁNY hadügyérével, Vadai művésznővel.
A vajda BÁRMIRE VALÓ ELSZÁNTSÁGA JELE EZ az intézkedés! Az ÉLETFOGYTIG TARTÓ HATALMÁT BÁRMI ÁRON, BÁRMILYEN ESZKÖZZEL GARANTÁLNI AKARÓ Döbrögi úgy döntött, hogy amíg a körülmények az ő uradalmában annyira el nem fajulnak, hogy a „hadserege” zömét adó, és a többségében a póri népség soraiból verbuvált „öregkatonákat” – akiknek még habár csak gyerekkori élményeik is lehettek a szocializmus korszakából – kényszerobsitozza! Merthogy ez az állomány – pontosan a származása okán – még ha csak közvetett formában is, de érintettje lehet a NER -„versenyképességi” akciójának a társadalom széles rétegeit lepusztító következményeinek. Aztán ezek a póri származású, de így – vagy úgy mégiscsak fegyverforgatásra kiképzett katonák, még meglehet, hogy egy ERŐTELJESEBB TÁRSADALMI TILTAKOZÁS KIBONTAKOZÁSA ESETÉN, PUSZTÁN A SZÁRMAZÁSUK OKÁN, még tán arra is készek lennének, hogy nem lőnek a sajátjaikra, hanem ESETLEG ŐELLENE FORDULNÁNAK! Ami viszont tűrhetetlen! Ezért aztán kiókumlálta aző kaszinótulajdono és fegyvergyáros hadügyérével, hogy megelőzendő a bajt, JELZIK AZ ÁLLOMÁNY FELÉ: TUDJÁTOK MEG, HOGY HOL A HELYETEK, MEG MI A FELADATOTOK! Aknek pedig ez közületek nem tetszik, az le lesz léptetve! CSÖKKENTETT JÁRANDÓSÁGGAL!
Ráadásul MÁR JÓ IDEJE KI VAN TERVELVE A „HONVÉD” FŐPARANCSNOKSÁG ÁLLOMÁNYÁNAK A FRISS – MEGBÍZHATÓ! – JÓL KÉPZETT, NER – HŰ SZEMÉLYEKRE VALÓ LECSERÉLÉSÉSE IS! Persze ÜZENET ám ez NEKÜNK – MAGYAROKNAK! – IS! AZ ÜZENET LÉNYEGE:
ELSZÁNTAM MAGAM HATALMAM ÉLETEM VÉGÉIG TARTÓ BITORLÁSÁRA! HA TETSZIK EZ NEKTEK, HA NEM!
Egy óvoda és egy lakóépület közelében csapódott a földbe egy Eurocopter EC225 Super Puma helikopter szerda reggel Brovariban, Kijev egyik külvárosában – közölte Alekszej Kuleba, Kijev – régió gubernátora.
A balesetben meghalt Gyenyisz Monasztirkszkij ukrán belügyminiszter, a helyettese, Jevgenyij Jenyin, és Jurij Lubkovics, az ukrán belügyminisztérium államtitkára is.
Kuleba megerősítette azt az ukrán Állami Sürgősségi Szolgálat által kiszivárogtatott információt, hogy 18 ember, köztük három gyermek halt meg a baleset következtében, és hogy 29 – en megsérültek, közülük 15 gyermek.
A helikopter – baleset két fő változatát tárgyalják most a médiában.
Az egyik szerint a helikopter túl alacsonyan repült, és a ködös időben a pilóta valamilyen földön lévő tárgynak vezette a gépet. A másik verzió szerint az ukrán légvédelem lőhette le a forgószárnyast.
A ‘zoroszokvaútak verzió egyelőre nincs terítéken KÖZVETLEN OKKÉNT!
Kirilo Tyimosenko a kijevi bohóchivatal hivatalvezető – helyettese szerint a minisztérium vezetése „a front egyik forró pontjára repült volna utasaival.”
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Kezdődhet az igazi böjt: embertelen drágulás csap le a magyar családokra, nyugdíjasokra 2023-ban
Egyre csak nyílik az olló a magyar társadalom rétegei között, mivel még a rekordinfláció sem hat egyformán mindenkire.. A legfrissebb adatok azt mutatják, hogy kifejezetten az élelmiszerek drágulásának az alacsony jövedelmű, a három vagy több gyermeket nevelő és a nyugdíjas háztartások vannak leginkább kitéve. Amíg a járvány első évében, 2020-ban is a kispénzűek és a nyugdíjasok voltak az infláció nagy vesztesei, úgy a 2022-es, válságokkal teli évben is ők húzták a rövidebbet. A 2023-as évben pedig egyelőre nem látszik lassulás, tovább folytatódhat az árak emelkedése, az infláció növekedése.
Lezárult a 2022-es év, azonban az inflációt nem hatotta meg, hogy áthajtottuk a naptárat 2023-ra. Mostanra rendelkezésre állnak a teljes 2022-es évi adatok, amelyekből kiderült, hogy a nyugdíjasok és az alacsony jövedelmű háztartások a múlt évi drágulás legnagyobb vesztesei. A Pénzcentrum friss elemzéséből az is kiderül, hogy amíg az élelmiszerek a nagycsaládosok számára drágultak a leginkább, addig a szeszes italok, dohányáru a magas jövedelemmel rendelkezőknek, a háztartási energia pedig szintén a nyugdíjasoknak került a leginkább többe.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nemrég publikálta a 2022-es évre vonatkozó inflációs jelentését, melyből kiderült, hogy 2022. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 24,5 százalékkal, csak az élelmiszerek 44,8 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Az éves drágulás januártól decemberig pedig 14,5 százalékos volt a drágulás mértéke, az élelmiszerek 26 százalékkal kerültek többe 2022-ben, mint 2021-ben.
Nem minden társadalmi csoport szenvedi el azonban ugyanolyan mértékben a drágulást.
A KSH arról is vezet nyilvántartást, hogyan hat az infláció például a nyugdíjasokra, az alacsony, magas, vagy közepes jövedelműekre, valamint a három vagy több gyermeket nevelőkre – aszerint, hogy alakulnak az egyes lakossági rétegek fogyasztási szokásai. Ebből az adatsorból az is látható, melyek azok a csoportok, akiket különösen hátrányosan érintett a járvány óta folyamatosan tartó magas drágulás, ami 2022 őszétől ijesztően meredeken kezdett emelkedni.
Látható, hogy amíg 2020-ban 3,3 százalékos volt a drágulás, 2021-ben 5,1 százalék, 2022-ben már 14,5 százalék – ez az általános, átlagos fogyasztói árindex. Különbségek azonban mindig adódtak, többek között attól függően, hogy mely társadalmi réteghez tartozik valaki. Amíg 2021-ben a nyugdíjasok csak 4,6 százalékos inflációt szenvedtek el, ezzel alulmúlva a teljes lakosságra vonatkozó átlagot, addig 2022-ben már ők, illetve az alacsony jövedelmű háztartások tapasztalhatták a legnagyobb mértékű drágulást: 15,2 százalékot:
A grafikonon jól látható, hogy 2022-ben az éves infláció csak az élelmiszereket nézve az alacsony jövedelműeknek fájhatott a leginkább: 27,3 százalékos volt számukra az áremelkedés üteme, több mint 1 teljes százalékponttal magasabb, mint az átlag (26%). A nagycsaládosok (27%) és a nyugdíjasok (26,8%) szintén nagyobb mértékű drágulást tapasztalhattak. A ruházkodási kiadások leginkább az alacsony jövedelműek számára drágultak meg, a rezsi pedig a nyugdíjasoknak. A háztartási energia ugyanis számukra 22,3 százalékos áremelkedésen ment át, míg az aktív háztartások számára 21,5 százalékos volt a drágulás mértéke.
Az élelmiszerinfláció 2021-ben is a nyugdíjasokat sújtotta leginkább, viszont a rezsiköltség tavaly inkább a nagycsaládosok és az alacsony jövedelmű háztartások számára drágult a legnagyobb mértékben. Nem rendkívüli tehát, hogy az egyes rétegek eltérő inflációt tapasztaljanak attól függően, mi jellemző a vásárlási szokásaikra. Az üzemanyagárak változása például biztos érzékenyebben érinti általánosságban a három vagy több gyermeket nevelőket, akik gyakrabban használhatják az autót, mint egy nyugdíjas. A magas jövedelmű háztartások több gyümölcsöt, az alacsony jövedelműek több kenyeret fogyaszthatnak, így másként hathat rájuk az egyes termékcsoportok drágulása is. Attól függően tehát, éppen milyen termékek, szolgáltatások ára megy fel, érintheti különféleképpen az egyes társadalmi rétegeket az infláció.
Hónapról hónapra
Érdemes megnézni a havi szintű áremelkedés mértékét is, amikor az adott hónapot – utoljára 2022. decembert – a megelőző év azonos hónapjában mért árakkal vetik össze. Ebből kirajzolódik, hogy a járvány óta tartó drágulás mely társadalmi csoportoknak jelentett nagyobb terhet. Az alábbi grafikonon látható, hogy vannak időszakok, amelyekben a nyugdíjasokra kisebb infláció érvényes, mint az aktív – vagyis keresőtevékenységet folytató – háztartásokra. 2021 márciusától 2022 májusáig volt ez így, utána a nyugdíjasok előztek, viszont a két vonal szorosan együtt haladt még augusztusig. Tavaly szeptembertől viszont a nyugdíjasok leszakadtak, sokkal nagyobb lett a rájuk érvényes drágulás:
Az ábrán látható, hogy a szeptember nem csak a nyugdíjasok számára volt vízválasztó. Az alacsony jövedelműek is jóval az átlagos felett tapasztalható drágulást szenvedték el. Még a közepes jövedelmű háztartásokra érvényes drágulás is felette van az átlagnak, csak a magas jövedelemmel rendelkezők maradnak alatta. A nagycsaládosok szinte hajszálra akkora inflációval szembesülhettek, mint az átlag. Az alacsony jövedelmű és nyugdíjas háztartásokat összevetve pedig látható, hogy ezek a görbék is nagyrészt követik egymást.
Ha pedig csak az élelmiszerek drágulását vesszük havi bontásban, az látható, hogy az egyes társadalmi rétegek között nem volt nagy eltérés egészen 2022 nyaráig, amikortól a nyugdíjasok, alacsony jövedelműek, és főként a nagycsaládosok leszakadtak az átlagtól és egyre szélesebbre nyílt az olló:
Azt is érdemes megfigyelni, hogy az élelmiszerek esetében kialakult egy „plató”, ezt az általános fogyasztói árindexről nem lehet elmondani. Tehát bár magas az élelmiszerinfláció, nem emelkedett olyan meredeken decemberben, mint korábban. Azt viszont nem lehet megállapítani, hogy ez okot adhat-e bizakodásra, hogy megáll az élelmiszerdrágulás, vagy ez mennyiben volt inkább a decemberi nagy karácsony előtti akciók hatása.
Egyszer fent, egyszer lent
Ha évtizedes viszonylatban nézzük meg a drágulást a társadalmi csoportonként, akkor látható, hogy egyik évben a nyugdíjasok, másik évben a dolgozó réteg jár rosszabbul. Ugyanígy változik évről évre, hogy a közepes vagy a magas jövedelműek vannak-e a legkisebb mértékű áremelkedésnek kitéve, vagy hogy a három vagy több gyermeket nevelők átlag feletti drágulást tapasztalnak-e. Ami igazán érdekes, az a járvány óta eltelt 3 év: 2019-ben a nyugdíjasokra nagyobb infláció hatott, és így volt ez 2020-ban, az eltérés még több százalékpont volt. 2021-ben viszont fordult a kocka, amiről most már tudjuk, hogy nem tartott sokáig. 2022-ben ismét a nyugdíjasok a drágulás egyik legnagyobb vesztesei.
Nem különben az élelmiszerdrágulásnak, melyet szintén az alacsony jövedelműek és a nyugdíjasok szenvedtek meg jobban tavaly – illetve ki kell emelni a három vagy több gyermeket nevelő háztartásokat is. Érdekes módon a hosszú idősor alapján, az élelmiszerek áremelkedésének üteme 2016 óta évről évre nagyobb mértékű. 2020-ban a magyarországi koronavírus járvány első évében – biztosan mindenki emlékszik még a nyári drágulásra – volt valamivel nagyobb az infláció mértéke, de valószínűleg a járvány nélkül is folytatódott volna egy emelkedő trend.
2021-ben pedig kisebb mértékben nőttek az árak, mint 2019-ben! Természetesen ehhez a 2020-as magasabb bázis is hozzájárulhatott, hiszen a 2021-es drágulást már a 2020-as magas árakhoz képest mérte a KSH kisebbnek.
Indul a versenyfutás az árakkal
Csak remélni lehet, hogy a 2023-as év a kiszámíthatóság éve lesz három évnyi kiszámíthatatlanság után. Még mindig sok a bizonytalansági tényező és azt sem lehet még megjósolni, hogy mikor és hol állhat meg az árak emelkedése. Az árak emelkedése már most csökkentette a keresletet, még élelmiszerből is, pedig az árstopos termékekből duplaannyi is elfogy. Többek között viszont az ár-bér spirál miatt sem tudott még számottevően mérséklődni a drágulás.
A Pénzcentrumnak év elején nyilatkozó elemzők szerint a 2023-as év sem tartogat sok jót, akár akár 18 százalékos éves drágulás is jöhet idén – ez 3,5 százalékponttal még a tavalyit is meghaladná. Azt pedig sosem szabad elfelejteni, ahogy már fentebb is hangsúlyoztuk: ez a 18 százalék már a 2022-es magas árszintre tevődik majd rá! Tehát magas bázis – vagyis viszonyítási érték – mellett is rekordmértékű infláció várható. Az élelmiszerek esetében is várhatóan – meg-meg torpanva, de – tovább nőnek majd az árak.
Az élelmiszerárstop – egyes szakértők szerint elkerülhetetlen – kivezetése pedig valószínűleg további áremelkedést hoz majd.
Az viszont folyamatosan változik, melyik társadalmi réteg érzi meg leginkább az árak emelkedését. 2019-től nézve például sokáig az alacsony jövedelműek voltak az infláció legnagyobb vesztesei, majd a nyugdíjasok 2020 tavaszán átvették az elsőbbséget. A két csoport versengése eltartott 2021 áprilisáig, amikortól a nyugdíjasok sereghajtókká váltak, és ez így is maradt 2022. áprilisig. Azt is érdemes megfigyelni, hogy a három vagy több gyermeket nevelők inflációállósága is mennyit változott 3 év alatt:
Hol a legolcsóbb bevásárolni Magyarországon?
A Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem közös kutatást indít. A kutatás keretei között végső fogyasztókat kérdezünk meg, véleményük szerint mely élelmiszerlánc üzleteiben tudnak a legolcsóbban és mely lánc üzleteiben tudnak a legdrágábban bevásárolni. A kérdőív mindenki számára nyitott, bárki kitöltheti azt. Az űrlap kitöltése csupán néhány percet vesz igénybe, mindössze egy lényegi kérdést tartalmaz a demográfiai jellegű kérdések mellett. Kérjük, töltsd ki a kérdéssorunkat!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Bal-Rad komm: Kommentár HELYETT! (Aztán ki – ki azt gondol amit akar!)
Az orosz külügyminisztérium szóvivője, Marija Zaharova kommentálta az Európai Bizottság vezetőjének, Ursula von der Leyennek azon kijelentését, miszerint Ukrajnának minden olyan fegyvert meg kell kapnia, amelyet használni tud.
„Von der Leyen arra szólított fel, hogy Ukrajnának adjanak minden fegyvert, amit használni tud. Nukleárist is, vagy mi?” – kérdezte Zaharova a Telegram csatornáján.
Oroszország korábban jegyzéket küldött a NATO – tagországokból Ukrajnának való fegyverszállítás miatt. Szergej Lavrov külügyminiszter ebben jelezte, hogy minden olyan rakomány, amely Ukrajna számára fegyvereket tartalmaz, legitim célponttá válik Oroszország számára.
Az Orosz Külügyminisztérium kijelentette, hogy a NATO-országok a „tűzzel játszanak” azzal, hogy fegyvereket szállítanak Ukrajnának. Dmitrij Peszkov a Kreml sajtószolgálatának vezetője megjegyezte, hogy Ukrajna nyugati fegyverekkel való pumpálása nem járul hozzá az orosz – ukrán tárgyalások sikeréhez, és negatív hatással lesz. (ria.ru)
Vaszilij Nyebenyzja, Oroszország állandó ENSZ – képviselője arról beszélt, hogy az ukrán légvédelem lelőtt egy dnyepropetrovszki lakóépületre zuhant orosz rakétát.
„Ma sokan emlegették a dnyepropetrovszki tragédiát, ahol egy rakéta tönkretette egy lakóépület lépcsőházát. Ám önök közül senki sem említette a történtek valódi hátterét, amit hangoztattak, többek között ukrán tisztviselők is.
Egy energetikai infrastruktúra – létesítményre indított orosz rakétát találtak el az ukrán légvédelmi erők. És mivel a légvédelmi létesítményt egy lakónegyedben helyezték el, megsértve a nemzetközi humanitárius jogot, amire olyan büszke vagy, a lelőtt rakéta egy lakóépületre esett.
Ha az ukrán hatóságok hallgattak volna a nemzetközi humanitárius jog követelményeire, ez a tragédia nem történt volna meg.
Azt is sajnáljuk, hogy önök közül senki nem talált egyetlen elítélő szót az Ukrán Fegyveres Erők szinte folyamatos támadásairól Donyeck ellen, ahol szintén emberek halnak meg. Ráadásul ebben az esetben a kijevi rezsim kimondottan a lakott területeket veszi célba, a csapások helyén ugyanis nincsenek katonai létesítmények.”
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Százezrekkel nő a dagonyaegyedek költségtérítése IS!
Vannak, akik ebben a nehéz gazdasági helyzetben is könnyen talpon tudnak maradni. Ilyenek például a parlamenti képviselők.
Az átlagbérek növekedéséhez igazítva, bő 17 százalékkal, így egy jelenleg 1,3 millió forintot kereső parlamenti képviselő alapilletmény több mint 200 ezer forinttal is nőhet. Az emeléssel várhatóan Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök is jól jár majd. Ahogy beszámoltunk róla, a kormányfő bruttó fizetése márciustól csaknem 860 ezer forinttal nőhet, míg a parlament elnökének több mint 600 ezer forinttal emelkedhet a bére.
Ám márciustól hasonló mértékű emelkedésre számíthatnak a költségtérítések terén is – írta meg a Blikk.hu. Például egy jelenlegi 461 ezer forintos havi lakásbérlet felső határa 539 ezer forintra nőhet, míg a most 921 ezer forintban maximalizált irodai bérleti díj bőven egymillió forint fölé emelkedhet. Így sok emberrel ellentétben, a képviselőknek nem kell majd az aprópénzt számolgatniuk.
A lap átfutotta a parlamenti honlapra feltett szerződéseket, amiből azt a következtetést vonták le, hogy bár nagy a szórás,
a képviselők jelentős hányada a lakás- és irodabérleteknél igyekezett minél jobban kihasználni a költségtérítést, vagyis közel a maximális pénzért bérelnek ingatlant.
Szatmáry Kristóf fideszes képviselő budapesti irodája az egyik legfényűzőbb lehet: 169 négyzetméterért havi 847 ezer forint szerepel a szerződésben. Kálmán Olgának, a Demokratikus Kolalíció képviselőjének a neve mellett 779 ezerért egy Teréz körúti iroda található.
A lakások terén is találhatóak maximumhoz közeli árak. Tilki Attila fideszes képviselő például éppen belefért a keretbe: 460 ezerért szerződött egy budapesti ingatlanba, amely 67 négyzetméteres. Mátrai Márta háznagy ugyanakkor beéri egy 46 négyzetméteres lakással, amiért 280 ezer forintot kell fizetni.
A képviselői esküt utolsóként letevő független Hadházy Ákos a középmezőnyben foglal helyet: 320 ezer forintért bérel egy 59 négyzetméteres budapesti irodát, az ugyancsak fővárosi 53 négyzetméteres lakásáért pedig 326 ezer forintot fizet havonta. (RTL.hu)
A balrad.hu kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Bal-Rad komm: „…Szatmáry Kristóf fideszes képviselő budapesti irodája az egyik legfényűzőbb lehet: 169 négyzetméterért havi 847 ezer forint szerepel a szerződésben. Kálmán Olgának, a Demokratikus Kolalíció képviselőjének a neve mellett 779 ezerért egy Teréz körúti iroda található…”
Persze a lakás és irodabérlések MELLETT JÁR A polythykay dagonyában visítozó csürhék egyedeinek közlekedési támogatás, telekommunikációs „támogatás”, meg a qrrvajannyuktuggyamég miféle jogcimeken őket megillető herdálás. Függetlenül attól, hogy qrmánypártijak vagy árnyékqrmánypártijak vagy „függetlenek”, meg hogy az állandó lakcímükként fővárosi vagy vidéki cím van megadva!
Ők azok, „…akik ebben a nehéz gazdasági helyzetben is könnyen talpon tudnak maradni…”
HÁLA A MI GONDOSKODÓ ODAADÁSUKNAK! (No meg az ő találékonyságuknak!)
Rácsodálkozott a vajda familiájának hatvanpusztai birtokára a francia állami tévé is
Hadházy Ákos Facebook-oldalán osztotta meg az erről szóló videót, amiben őt is kérdezték.
„A France24 állami televíziós hírcsatorna is bemutatta a hatvanpusztai csodát” – írja Facebook-oldalánHadházy Ákos, aki nyilatkozott a francia tévének Orbán Viktor családjának nagyszabású építkezéséről. Hozzáteszi: „mindig mosolygok a stábokon, akik alig akarják elhinni, hogy a grandiózus épületkomplexum a puritán miniszterelnöki családé”.
A France24 egy hosszabb anyagot forgatott a magyarországi korrupciós ügyekről, amelyben megszólalt Hadházy Ákos mellett Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter és Tüttő Kata, Budapest főpolgármester-helyettese, valamint civil szervezetek képviselői is.
„A magyar helyzettel foglalkozó riportban is elmondtam: EU-ügyészség nélkül botorság lenne azt hinni, hogy kicsit is kevesebbet fognak lopni”
– írta bejegyzésében Hadházy.
A francia televízió kb. 20 perces, angol nyelvű riportja:
(szmo)
A balrad.hu kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Bal-Rad komm: Nem a rendszer korrupt, hanem az emberek – véli az Integritás Hatóság elnöke.
Bíró Ferenc a Bloombergnek nyilatkozott.
„Nem a rendszer a korrupt, hanem egyes emberek azok” – mondta Bíró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke a Bloombergnek.
Bíró „elitcsapatot” toboroz a korrupció felszámolásához, amire nagy szükség lesz, ugyanis a válságban lévő magyar gazdaság megerősítéséhez több milliárd euró uniós támogatás felszabadítására van szükség. Úgy látja, hogy nem lehet egyenlőségjelet tenni a korrupció és a magyar kormány közé – hiába tárt fel az Európai Unió rendszerszintű hiányosságokat és szabálytalanságokat – és nem nagyobb mértékű a korrupció Magyarországon, mint máshol.
A fasiszták elfoglalták Las Arenast. Már át is keltek a Nervión folyón. Bevonultak a külvárosokba. A kormány evakuált, és három tagú védelmi juntát hagyott hátra: Lerzaolát, Azanát és Astigarraviát. Néhány óra múlva azonban ez a triumvirátus is elhagyta a várost. Bilbao elesett. Franco tábornok eltörölte a baszkok autonómiáját. Nem történt csoda. Ez alkalommal nem történhetett.
Valencia levert, de nyugodt. Az utcákon újonnan szervezett egységek menetelnek. Az emberek tisztelettel vegyes kíváncsisággal nézik őket. Amikor a menetoszlopban meglátnak egy ismerős könyvelőt vagy torreádort, összenevetnek.
A csapatok elég jól mutatnak, szépen, egyformán vannak felöltözve, fegyverzetük teljes; a géppuskás-szakaszokban megfelelő számú géppuska, az utászoknál szerszámok, az egészségügyieknél hordágyak és tábori gyógyszertárak. A katonák megjelenése szolidabb, a tisztek kicsit hivalkodnak új hivatásukkal, érzik a rájuk szegeződő tekinteteket és pózolnak. Az egység parancsnoka mellett, vele lépést tartva menetel a politikai biztos. Miért, miért nem, rá különleges kakaószínű egyenruhát és valami rendkívül furcsa, félig katonai, félig sportsapkát adtak, így a politikai biztos, mint valami idegen test, kirí a többiek közül. Akik ezt az ötletet kiagyalták, nyilván arra gondoltak, hogy hangsúlyozni kell a komisszár különleges jogait és funkcióit. De más sült ki belőle: a politikai munkás elszakítása a harcosok tömegétől, a politikai biztos szembeállítása a parancsnokkal.
Nem rossz most a hangulat se a csapatok körében, se a törzsben, se a mögöttes területeken. Ezen még Bilbao elvesztése sem sokat rontott. Itt hamar hozzá tudnak szokni a vereségekhez, sőt el is tudják felejteni őket. Nagyon is hamar. A higgadt Prieto – akit, tekintve, hogy nem baszk, különösen keserűen kellene hogy érintsen Bizcaya elvesztése azt mondta egyik beszédében: – Egyik barátom nagyon szerette a feleségét, aki gyógyíthatatlan betegségben szenvedett. Barátom mindent elkövetett a megmentéséért, de csak enyhíteni tudta szenvedéseit. Amikor az asszony meghalt, barátom bevallotta, hogy megkönnyebbülést érez. Amellett most többet tud foglalkozni a családja többi tagjával.
Prieto lépten-nyomon hangsúlyozza, hogy most a család többi tagjával van elfoglalva. Újabb támadás készül, méghozzá igen heves támadás, Madrid térségében. A múlttól eltérően, erről keveset fecsegnek. Egy s más kiszivárog ugyan, de a készülő támadás irányáról úgyszólván senkinek sincs tudomása. Ebben a tekintetben Bilbao elvesztése még a vakokat is látóvá tette. Túlságosan sok az áruló!
A becsületes és bátor emberek kezdik megérteni, hogy az árulók nem tömörülnek valamilyen külön, áruló szektorba, hanem közöttük, a becsületes és bátor emberek között vannak elszórva. A nedvesség rozsdát és penészt szül, de a rozsda- és penészfoltok a maguk törvényei szerint ütnek ki, néha távolabb, néha közelebb, mint várható. Idejében meg kell szüntetni a nedvességet, még mielőtt a penész jelentkezne. Bilbaóban is ezt kellett volna tenni. Nem tették. Valenciában csak most kezdik alaposan megnézni egymást az emberek, csak most kezdik új módon, kritikus szemmel figyelni még a jól dolgozókat is.
Nem lehet ehhez olyan egyszerűen és gyorsan hozzászokni. Élettapasztalatra van szükség. Itt volt valaki a körünkben, dolgozott, örült a sikereknek, elkeseredett a balsikerek miatt – és egyszerre kiderül, hogy áruló. Hogy lehetséges ez? Egész idő alatt, reggeltől estig állandóan álarcot hordott? Nem, nem okvetlenül kell állandóan álarcot hordania. Még a legmegrögzöttebb áruló is megfeledkezhet néhanapján a maga véka alá rejtett titkos gondolatairól, előfordulhat, hogy magával ragadja a munka, lehet okos, energikus, bátor.
Tizenkilenc augusztusában a délnyugati fronton visszavonultunk Gyenyikin elől, felfelé a Dnyeperen. A 12. hadsereg lapjának munkatársa voltam; egy bizonyos Szaharov intézte az expedíciót és kezelte a papírraktárt. Ez az ember valóságos anyagbeszerző-csoda volt. A föld alól is szerzett papírt. Eljuttatta a lapot az első vonalakban harcoló vöröskatonákhoz is. A szerkesztőség reménysége és támasza volt … Amikor hajóra szálltunk, az általános zűrzavarban elvesztettük egymást. Én az egyik hajóra ültem, Szaharov meg egy másikra, nyilván arra, amelyikbe a papírt berakta. Két álló napig szaladgáltam a kikötőben és érdeklődtem, nem látták-e Szaharovot a papírral. Sürgősen meg kellett indítani újból a lapot. Mogiljovszkij, a hadsereg forradalmi törvényszékének elnöke egy ideig figyelte, hogyan futkározok, majd ridegen így szólt:
– Mit szaladgál maga, mint akit besóztak? A maga Szaharovja bizonyára Kijevben maradt. A papír biztosítja számára a kedvező fogadtatást.
Mindenre gondoltam, csak erre nem. Még hogy Szaharov ott maradt! Ilyen munkatárs, ilyen ember! De Mogiljovszkij feltevése igaznak bizonyult. Ő volt az idősebb és az okosabb.
Largo Caballero távozása után elég erélyes tisztogatás kezdődött a hadseregben. Most már nemcsak azokat váltották le, akik ellen kompromittáló adatok szóltak, hanem azokat is, akik olyanféle menlevelekkel szaladgáltak, hogy „tehetségtelen, de ártalmatlan”, „becsületes, de tehetetlen”, „osztályidegen, de hozzáértő és felhasználható”. A gyakorlat megmutatta, hogy az egyik mínusz csaknem mindig magában rejtette a másodikat. A „tehetségtelen, de ártalmatlan” nem sokkal elbocsátása után kísérletet tett, hogy átszökjön a fasisztákhoz. Az „osztályidegen, de hozzáértő és felhasználható”, mint kiderült, igen nagy hozzáértéssel demoralizálta egységét és dolgozta meg a parancsnoki kart, hogy az első adandó alkalommal álljon át az ellenség oldalára. Az illető után egész sereg tisztet kellett még leváltani és letartóztatni egységében.
A tisztogatás, a hadsereg harcképességének fokozása nagy nehézségekkel jár. Nemcsak az ellenség nyílt ellenállását kell leküzdeni, hanem egy csomó előítéletet, családias-patriarkális szokást, a protekciót, a fellengzős donkihótkodást, vagy egyszerűen a nehézkességet és a kedélyeskedést.
A spanyol kommunisták mindig magukra vállalták az előharcos szerepét ezekben a nehéz feladatokban. Largo Caballero hajszát indított ellenük, azzal vádolta őket, hogy diktátori szándékaik vannak, hogy az egész népfrontot ők akarják irányítani, hogy megkísérlik megkaparintani a vezető posztokat, és mindenütt, mindennel ők akarnak rendelkezni. Ez hazugság volt. A kommunisták nem követeltek maguknak hatalmat. Ez egyszerűen értelmetlen lett volna, szöges ellentétben állt volna az összes antifasiszta pártok együttes, össznépi, nemzeti harcának eszméjével.
Annyi azonban igaz, hogy a kommunisták, szigorúan a kormányban vállalt munkájuk keretei között, saját kezdeményezésükből, a nehézkes államapparátus bevárása nélkül, rengeteg elfelejtett, halaszthatatlan problémát vesznek a kezükbe és harcolják ki megoldásukat. A sajtót, a gyűléseket, a személyes levelezést, a szakszervezeti munkát – mindent felhasználnak arra, hogy megszervezzék az antifasiszta hazafiakat. Mindenbe „beleütik az orrukat”: a tölténygyártásba, a gyerekek evakuálásába, a védelmi vonalak építésének irányításába, a katonaköpenyek szabásába, a rizsaratásba. Néha fejükbe száll a dicsőség, túlbecsülik szerepüket és befolyásukat a tömegre, a szakszervezetekre. Az élet alaposan az orrukra koppint minden hibáért, minden tévedésért. Megrázzák magukat, és tovább dolgoznak. Ez felingerelte és dühítette Caballerót, a bürokrata diktátort. Szálka volt a szemében az alulról jövő kezdeményezés, a társadalmi, a pártiniciatíva, kétségbevonta a néptömegnek azt a jogát, hogy maga szervezze meg sorait az ellenség ellen. Ebben a kérdésben nem engedett, megütközött és csatát vesztett – kénytelen volt távozni.
A Negrin-kormány szívesen veszi valamennyi párt segítségét, így a kommunistákét is a front és a hátország megszervezésében. – Ma már szabadabban lélegzünk – mondja Dolores. Most különösen sokat dolgozik ez az asszony – éjjel, nappal, mindig. Holnap lesz a Központi Bizottság plénuma, és ő tartja a beszámolót a fő kérdésről: az egységes proletárpártról. Mindenki féltő gondoskodással veszi körül, mindenki igyekszik lehetővé tenni neki, hogy pihenjen, koncentráljon, rendezze dolgait, és mégis állandóan zavarják: kérdésekkel, írásokkal zaklatják, s mind újabb emberekkel ismertetik meg. Néha ő maga nem bírja tovább. Engedélyt kér és otthagyja az értekezletet, lefekszik, pihen egy keveset valami üres, hűvös szobában. Ma én is kénytelen voltam éppen ilyenkor háborgatni. Kopogtam, s hogy nem jött válasz, csendesen benyitottam. Nem feküdt, az ablakmélyedésben ült a nyitott ablaknál, s nagyon elégedett, szinte gyermeki arckifejezéssel írt. Nagyon szeret írni, de isten tudja miért, kicsit szégyenkezik a cikkei miatt. Pedig igazi író, népi író. Sokat tud, mégpedig nemcsak a politikából, hanem az irodalomból, a történelemből is, elsősorban hazája történelméből. Írásait gyakran illusztrálja történelmi példákkal … Minduntalan zaklatják, cibálják, hogy beszéljen gyűléseken vagy a rádióban, de ő sokkal szívesebben ír. Szemmelláthatóan kedvére való dolog így egyedül üldögélni, összeszedni a gondolatait és csendesen papírra vetni őket.
– Emlékszel, Dolores, hogyan ismerkedtünk meg? Bilbaóban.
Hat esztendővel ezelőtt Bilbao külvárosában, egy Nervión-parti kiskocsmában bemutattak az elvtársak egy magas, sovány, hallgatag asszonynak. Mint minden egyszerű spanyol nő, a perzselő hőség ellenére talpig feketében volt. Zárkózottan, kissé elfogódottan viselkedett, mohó érdeklődéssel figyelte a beszélgetést, de alig-alig szólt valamit, csak nézett ránk nagy, tiszta fekete szemével, és – amint ez tekintetéből látható volt – alaposan megrágta a beszélgetés minden mondatát.
Akkor csak ennyit mondtak róla:
– Az első spanyol kommunista nő.
A monarchia akkor már megdőlt Spanyolországban. A spanyol kerenszkijek és miljukovok voltak hatalmon. A kommunista párt, akár a királyság idején, illegális és üldözött párt maradt. De egyébként is gyenge volt, kevés hozzáértéssel dolgozott, s csak laza szálak fűzték a tömegekhez.
Harmincegyben ez az egyszerű, fekete ruhás asszony nagyon sokat jelentett a pártban. Burzsoá, parlamenti, világi körökben már megjelentek a női ügyvédek, professzorok, szónokok, sőt még képviselők is. A munkásnő, környezetének elmaradottsága folytán, remetesorban maradt, nem engedték érvényesülni; félénken, zavartan viselkedett, ritkán mutatkozott az emberek között, arra pedig, hogy hallgatóság előtt felszólaljon, beszédet mondjon, még csak gondolni sem mert.
Akkor alig tudtam megjegyezni a fekete ruhás, hallgatag spanyol asszony nevét. Csak később találkoztam Doloresszel, amikor pártja küldöttei közt ült a Komintern VII. kongresszusának padsoraiban, hallgatta a szónokokat, gondos feljegyzéseket készített, és maga is szenvedélyes hangú, ragyogó beszédet mondott. Aztán még később, az idén, amikor milliók és milliók láthatták büszke fejét, haragos vagy nevető ajkait a szónoki emelvényen, a mikrofonnál, a mozivásznon, újságok és folyóiratok hasábjain, a Barcelona, Párizs, London, Kanton, Mexico City utcáin kifüggesztett hatalmas plakátokon mint a bátorság és nemeslelkűség, a proletár patriotizmus, a szenvedő és harcoló spanyol nép szimbólumát.
– Emlékszel Bilbaóra, Dolores?
– Bilbao! – Arca eltorzult a fájdalomtól. – Ó igen, emlékszem Bilbaóra. Ne beszéljünk most erről, Miguel. Beszámolót írok holnapra.
JÚNIUS 18
Ismét összeült a plénum a konzervatórium épületében. A fő kérdés: az egységes proletárpárt.
Az utóbbi hetekben különösen sokat beszélnek és vitáznak erről. A munkásosztályban óriási az egyesülés vágya. A lövészárkok összehozták, összeszoktatták a kommunistákat a szocialistákkal. A munkások, a katonák körében úgyszólván teljesen elmosódott a határ a két párt között. A vezető körökben is erős az egységtörekvés, jóllehet itt sokkal több az óvatoskodás és a bizalmatlanság. A kommunisták félnek egyes szocialista vezérek opportunizmusától, megalkuvó gondolkodásmódjától. A szocialisták viszont a kommunisták célratörő magatartásától, szervezeti aktivitásától és – az ő kifejezésükkel élve – diktátori tempóitól tartanak. Rémülten nézik, hogy a szocialista munkások egyre-másra belépnek a kommunista pártba, a kommunista pártból viszont most senki sem lép át a szocialistákhoz. Attól tartanak, hogy felszívódnak. De vannak igen tekintélyes szocialisták, akik az egyesülés hívei. Mindenekelőtt Alvarez del Vayo és Ramón Lamoneda.
Del Vayo meg is jelent a kommunista KB plénumán. Éljenzéssel, tapssal fogadták. Del Vayo lágyszívű, jó ember, de politikai kérdésekben elvhű és szilárd. Bátran elfordult Largo Caballerótól, bár nem volt számára könnyű dolog sokévi barátság után szabadulni az öreg hatása alól. Del Vayo nem lépett be az új kormányba, csupán a hadsereg főbiztosa maradt. Elmesélte nekem, hogy Largo Caballero gúnyolódik vele: Szegény Vayo, mondja, semmiféle jutalmat sem kapott azért, hogy cserbenhagyott engem! … Caballero visszatért az Általános Munkásszövetség titkári irodájába. Onnan sző intrikákat az új kormány ellen, terjeszti a rémhíreket, ármánykodó memorandumokat, jelentéseket irkál és küldözget mindenfelé. A szabotázs és árulás miatt bíróság elé állított Asensio tábornokkal állandó és élénk kapcsolatot tart fenn.
Dolores nagy beszámolót tart.
A nemzetközi és katonai helyzet elemzésével kezdi. Létrejött a reguláris hadsereg. Ki gondolta volna a háború elején, hogy több mint félmillió felfegyverzett katonánk lesz? És ez a szám állandóan nő.
A párt növekedéséről ezt mondja:
– Büszkén jelenthetjük ki, hogy sorainkban ma már 301 500 embert egyesítünk. Ezek valamennyien a köztársasági kormány kezében levő területen élnek. Nem számítottuk be az Egyesült Szocialista Párt 64 000 katalóniai és 22 000 bizcayai tagját.
A továbbiakban a proletárpolitika vezetésének két módszeréről szól: a proletárerőket szétforgácsoló II. Internacionálé módszeréről, szembeállítva vele a Kominternt, amelytől a népfront eszméje, a proletariátus politikai és szakszervezeti egyesítésének gondolata származik.
Ezután a Spanyol Kommunista Pártnak az egységért folyó harcát méltatja. Beszél az egység ellenségeiről. A trockistákról, a katalóniai trockista lázadásról, melynek célja a proletáregység megbontása volt. Az egység barátairól: – Vannak szocialisták, akik a baloldali mozgalomban kifejtett becsületes munkájukkal magasra tudták emelni az egység zászlaját, amelyet mások eldobtak! Az egység e bajnokai között kiemelkedő helyet foglal el Alvarez del Vayo, aki fáradhatatlanul küzd a szocialista és a kommunista párt szövetségéért. A proletariátus és a forradalom érdekeit mindenek fölé helyezi, s helyesen mondja, hogy az egység a mostani történelmi pillanat legfőbb törvénye.
Dolores részletesen ismerteti azokat a feltételeket, amelyek mellett a kommunisták hajlandók megalakítani az egységes pártot.
Demokratikus centralizmus. Proletárdemokrácia és fegyelem. Önbírálat. Ideológiai egység a marxizmus-leninizmus tanításai alapján.
– A szocializmus országának szolidaritása új erőt öntött hazánkba. Alig néhány napja jelentette ki Martinez Barrio, a képviselőház elnöke határozottan és egyértelműen, hogy a Szovjetunió szolidaritása nélkül Spanyolország megszűnt volna létezni mint köztársaság és mint nemzeti egység. Vajon nem elég ok ez arra, hogy az egységes proletárpárt az igazi proletár internacionalizmus alapján álljon?
Dolores élénk, meggyőző, bizonyító erejű beszámolója bizakodó, ünnepi hangulatot keltett – mintha legalábbis létrejött volna már az egységes párt. De igen sok még a nehézség. Nemcsak Largo Caballero frakciója áll ellenségesen a kommunistákkal szemben. A szocialista vezérek egy része, még azok is, akik meleg baráti magatartást tanúsítanak a kommunisták iránt, elfogultan és aggályoskodón foglalnak állást az egységes párt gondolatával kapcsolatban. Egyelőre még nem nyilatkoznak, de amikor majd a kérdés gyakorlati megvalósítására kerül sor, ki fogják mutatni a foguk fehérét.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 
