Nagy Szent Antal ünnepe a katolikus egyházban: Szent Antal a háziállatok védőszentje
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Nagy-Britannia szombaton közölte, hogy a következő hetekben 14 darab Challenger 2 harckocsit, valamint egyéb modern tüzérségi eszközöket küld támogatásként a kijevi cionfasiszta rezsimnek.
„Ukrajnát a britek eszközként használják az oroszellenes céljaik eléréséhez, de ezek a tankjaik is úgy fognak elégnik majd, mint az eddigiek” – nyilatkozta a témával kapcsolatosan ma Dmitrij Peszkov, a Kreml sajtószolgálatának vezetője.
Peszkov szerint ugyanakkor a Nagy-Britanniából és Lengyelországból érkező új szállítmányok nem változtatnak a hadihelyzeten, miközben ezen államoknak a konfliktusba történő beavatkozása összességében „csak még több bajt” okoz Ukrajnának.
„Az orosz fegyveres erők nem lőnek lakóépületekre” – jelentette ki Dmitrij Peszkov. Az orosz politikus szerint az ukrán fél már közölte, hogy a csaknem negyven ember halálát okozó dnyiprói tömbházba csapódott rakéta az ukrán fegyveres erők légvédelmi rakétája volt.
„Az orosz fegyveres erők nem csapnak le lakóépületekre vagy szociális infrastruktúrára. A csapásokat egyértelmű vagy álcázott katonai célpontok ellen hajtják végre” – mondta Peszkov, hozzátéve, maga az ukrán fél is azt a következtetést vonta le, hogy a tragédia oka az ukrán légvédelm kapitális hibája volt.
„A rakétát lelőtték, eltalálta a lépcsőházat, felrobbant” – mondta Alekszej Aresztovics a kijevi bohóchivatal főtanácsadója szombaton, Mark Fejgin műsorában a YouTube-on.
„Nagy gondot okoznak a gyilkos gázok, ez is azt mutatja, hogy X-22-esről van szó, (az X-22-es orosz hiperszonikus rakéta B-R) azt rendkívül mérgező üzemanyaggal töltik fel. Újabb és újabb vizsgálatokra van szükség, de feltételezhető, hogy a katasztrófa méreteiben ez is szerepet játszott.”
Lett is Ukrajna – szerte nagy cirkusz a bohóchivatal főtanácsadójának beismeréséből!
Az ukrán „közvélemény” úgy érzékelte hogy Zelenszkij bohóc egyik jobbkeze megpróbálta áthárítani „az agresszor egyértelmű felelősségét a honvédő fegyveres erőkre.”
Dnyepropetrovszk polgármestere Borisz Filatov, „csak egy lepcses szájú volandnak – azaz gonosznak” nevezte Aresztovicsot, és felszólította szakszolgálatokat – az SZBU-t –, hogy reagáljanak az elhangzottakra. De nem csak ő volt az egyetlen, aki a bohóchivatali főtanácsadó soron kívüli nemzetbiztonsági átvilágítását szorgalmazta.
Mikola Olescsuk tábornok, az ukrán légierő parancsnoka is megszólalt. NemAresztovics mellett! Kijelentette, hogy Ukrajnának nincsenek is olyan eszközei, amelyekkel le tudna lőni ilyen típusú rakétát. Erre viszont néhány ukrán sajtótermék felidézte, hogy a hadsereg legalább három alkalommal számolt be eddig X-22-esek megsemmisítéséről, a fegyveres erők azzal reagáltak, hogy azok a korábbi információk tévedéseken alapultak.
Aresztovics pedig magyarázkodásba kezdett. Előbb arról írt a közösségi médiában, hogy Ukrajnát senki sem hibáztathatja semmiben, Oroszország felelősségét pedig nem lehet elkenni, ha nem lőtték volna ki a rakétát, nem következett volna be a tragédia. Aztán vasárnap arról értekezett – ezt a posztját később törölte –, hogy egy sétálgatás közben összetalálkozott egy Dnyepropetrovszkban élő volt légvédelmis kollégával. Akitől azt hallotta, hogy két robbanás volt, ebből következtetett arra, hogy leszedték a rakétát.
Az alábbi videó pedig két rakéta lezuhanása utáni pillanatot mutatja be.
KÉT TŰZ jól látható jelentős távolságban egymástól a földön: az egyik egy légvédelmi rakétából, a másik pedig egy általa lelőtt cirkálórakétából származik. A jobb oldalon ugyanaz a „találatot kapott” kilencemeletes épület.
De van egy másik videó is. Ez a orosz rakéta érkezésének pillanata: néhány másodperccel a becsapódást követő robbanás előtt egy villanás látható az égen – abban a pillanatban, amikor egy ukrán légvédelmi rakéta eltalálta.
Egy másik verzió szerint a forgatás közvetlenül az ukrán légvédelmi rakéta felrobbanása után kezdődik, ezért kezdték el forgatni a videót, hogy mi is lesz a következmény.
Arra nem is gondolva, hogy Aresztovics vallomását igazolja a készítő.
De még két mondat erejéig visszatérve Aresztovics bohóchivatali főtanácsadó „mosakodására”.
A legújabb verziója szerint amit Fejginnek mondott előzőleg, az annak tudható be, hogy fáradt volt az adás idején, ezért nem fogalmazott pontosan, illetve nem érzékeltette kellőképpen, hogy amit mond, az csak egy ellenőrzésre váró verzió. Ezért aztán kész is elnézést kérni. Végül ezt a nyilatkozatát is visszavonta, mondván: „ő már az első alkalommal jelezte, hogy újabb és újabb vizsgálatokra lesz szükség.”
Márpedig ilyesmit nem mondott szombaton este!
Január 16-án az orosz hadsereg légvédelmi rendszerei és a fekete-tengeri flotta erői visszaverték az ukrán drónok egy méretes támadását Szevasztopol ellen.
„A Szevasztopol elleni mai ellenséges támadás eredménye : a légvédelem és a fekete-tengeri flotta 10 ukrán drónból 10-et lelőtt a Fekete – tenger felett.
Sem a városban, sem a vízterületen nem sérültek meg tárgyak. Minden nyugodt a városban” – közölte Mihail Razvozsajev, Szevasztopol kormányzója.
Az orosz Honvédelmi Minisztérium mai beszámolójából a különleges katonai művelet állásáról.
„Egységeink Donyeck irányába nyomulnak, és az egész fronton megsemmisítik az ellenséget .
Az Orosz Föderáció Fegyveres Erőinek hadműveleti-taktikai repülőgépei, a rakétacsapatok és a tüzérség a mai nap folyamán sapásokat mért az Ukrán Fegyveres Erők fegyverek, katonai és speciális felszerelések raktárára a Donyecki Népköztársasághoz tartozó Krasznyij Limany közelében. Ennek során megsemmisült egy hangár katonai felszerelésekkel. Csapásokat mértek az Ukrán Nemzeti Gárda 9. különleges rendeltetésű ezredének a Zaporozzsje régióban található Malokatyerinovka falu közelében, valamint 79 tüzérségi ütegére, továbbá 101 körzetben az ukrán hadsereg élőerő és katonai felszerelési koncentrciós bázisaira.
Ezekben a csapásokban közel 200 ukrán katonát, és nagyszámú haditechnikát semmisítettek meg.
Az orosz hadsereg Ka-52-es támadóhelikopterei rendszeresen támadják az ukrán fegyveresek megerősített állásait, sújtva az ellenség felszerelését és élőerejét.
A helikopter-pilóták rendkívül alacsony magasságban közelítenek, és rakétákat indítanak ki magasról, ami lehetővé teszi a célpontok nagy távolságból történő eltalálását anélkül, hogy az ellenséges légvédelm zónájába kerülnének.
A DNR speciális felderítői megsemmisítették az ukrán SzPG-9 ellenséges legénységét.
A 3. Gárda Különleges Célzású Zászlóalj felderítői a felderítő tevékenység során hőkamerával felfedezték egy SzPG-9 nehézgránátvetőt és a legénységét, amely lövöldözte az övéiket.
Az azonosított ukrán csoportot egy páncéltörő irányított rakéta (PTUR) igénybe vételével megsemmisítették.
Egy elfogott ukrán katona az ukrán hadsereg valódi veszteségeiről beszél Artyemovszk környékén.
Szerinte Bahmut közelében – ahogy Ukrajnában Artyemovszkot hívják – most és hat hónappal ezelőtt is „nagyon nagyok voltak az ukrán veszteségek”.
Ezt a megszállt várost a DNR északkeleti részén továbbra is a Wagner-csoport erői támadják.
Az ott lévő ukrán fegyveres erők hatalmas veszteségeket szenvednek el, és ezért az ottani művelet a „bahmutkai húsdaráló” nevet kapta.
Ma reggel 8 óra 35 perckor Kijev martalóctüzérsége mét megtámadta Donyecket: a Kalinyinszkij kerületben szó szerint leromboltak egy épületet.
Január 16-án, hétfőn Zelenszkij kijevi vezírbohóc bejelentette, hogy öt napon belül már másodszor röffentette össze a Legfelsőbb Főparancsnokságának közös ülését.
„Megbeszéltük a frontvonalon történt eseményeket, külön elemeztük a Donbaszban és a déli fronton helyzetet” – írta Zelenszkij bohóc a Telegram csatornáján.
Arról is tájékoztatott, hogy a közös ülésen tájékoztatás hangzott el Oroszország lehetséges közeljövőbeli lépéseiről. Az összeröffenet résztvevői újabb kemény orosz rakétacsapásokra számítanak Ukrajna energetikai infrastruktúrájára.
„Ezért a leghatékonyabb ellenintézkedéseket dolgozzuk ki” – jelentette be Kijev vezírbohóca.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Kijev, Minszk, Donyeck, Brüsszel, 2023. január 16. hétfő (MB)
A kijevi vezetés attól tart, hogy a Fehéroroszországban hétfőn kezdődő és két hétig tartó nagyszabású orosz-fehérorosz légi hadgyakorlatot Ukrajna elleni offenzívára használják ki – jelezte a Reuters hétfőn.
Az összes fehérorosz légi támaszpontot érintő hadgyakorlat taktikai támadóerő leszállását irányozza elő – írta a hírügynökség.
Az egymással államszövetségben álló két ország szoros katonai viszonyban áll egymással. Katonai együttműködésük különösen akkor erősödött meg, amikor Fehéroroszország nyugati határai mentén NATO erőket vonultattak fel, az ukrán fegyveres erők pedig diverzáns akciókat hajtottak végre déli határán.
Oroszország csapatszállító és vadászgépeket, helikoptereket telepített Fehéroroszországba, a hadgyakorlat előtt pedig tízezer katonát irányított oda.
Kelet-Ukrajnában Artyomovszkért folyik a harc Soledar orosz visszafoglalása után. Donyecki jelentések szerint az ukrán csapatok pánikszerűen menekültek Soledarból, felszerelést és NATO fegyvereket hagyva hátra. Nincs nagy reményük Artyomovszk megtartására sem, mert az orosz erők bekerítik őket.
A kialakult helyzetben Németországban vasárnap óta amerikai fegyverek használatára képeznek ki ötszáz ukrán harcost – tudatta Mark Milley tábornok, az amerikai fegyveres erők vezérkari főnöke. +++
Uniós elsők lettünk, de ezt most szívesen megspóroltuk volna
Az inflációról van szó, amelynek éves mértéke decemberben messze Magyarországon volt a legmagasabb a 27 tagot számláló EU-ban.
Hiába lett tehát a decemberi éves infláció a vártnál több százalékponttal alacsonyabb, 24,5 százalék, egyáltalán nincs okunk az örömre, hiszen a mostani inflációs hullám már a világ számos részén túl van a csúcsán, egyre emelkedik azon országok száma, amelyek arról számolnak be, hogy a fogyasztóiár-indexük már csökken – írja laptársunk, a Privátbankár.hu a legfrissebb európai inflációs körképe alapján.
Míg ugyanis októberben 13, addig novemberben 23, decemberben pedig már 28 állam inflációs rátája lett alacsonyabb az egy évvel korábbinál az adataikat e sorok írásáig publikált nemzetek közül. További háromé stagnált, s már csak hat olyan ország akad, amelynél novemberről decemberre még fokozódott a pénzromlás.
Mint az összeállításból kiderül, az Európai Unióban a második legmagasabb inflációjú ország, Litvánia rátája csaknem 3 százalékponttal alacsonyabb a magyarnál. De Európa egészét – vagyis az Unión kívüli államokat is – figyelembevéve is csak három országban, Ukrajnában, Moldovában és Törökországban volt decemberben magasabb az éves pénzromlás, mint nálunk.
Pedig az uniós jegybankok közül a Magyar Nemzeti Bank tartja fenn a legmagasabb kamatot, akár a 13 százalékos alapkamatot, akár a valójában most irányadó 18 százalékos egynapos betéti kamatokat nézzük. Ez utóbbi egyébként már alig marad el Moldova 20 százalékos alapkamatától. Rajta kívül egész Európában még egy országnak, Ukrajnának magasabb az irányadó rátája – írja a Privátbankár.hu. (mfor.hu)
A balrad.hu kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Bal-Rad komm: Ez az uniós”házibajnoki” cím ugyanakkor párosítva a világbajnok ÁFA mértékével ELKÉPESZTŐ HASZNOT HOZOTT Döbrögisztán vajdaság qrmányának konyhájára! Ha pedig ezt párosítjukaqrmány által rendkívüli alapossággal megszervezett és kivitelezett „versenyképessé” tételi akcióval, EMBER LEGYEN A TALPÁN, AKINEK KÉTELYE TÁMAD: ez az egész történet a qrmány által TUDATOSAN KIFUNDÁLT PÉNZHARÁCSOLÓ MŰVELET!
Hiszen kell a pénz a „magyar emberek és a magyar családok megvédelmezésére”! Arra az esetre, ha Brüsszel – ESETLEG! – visszafogná a júdáspénzeknek a qrmány karmai közé való folyósítását!
A nemmzetthy szagértő szerint dúskálnak a magyar nyugdíjasok!
A nyugdíj tavaly nominálisan 18,2 százalékkal emelkedett, ami a 15,2 százalékos éves átlagos nyugdíjas infláció mellett is 2,6 százalékos reálérték emelkedésnek felel meg – állítja a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakértője. Szalai Piroska szerint a nyugdíj a fizetést is meghaladó mértékben nőtt.
Nyugdíjemelést követel a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) , mert az idősek juttatása reálértéken csökkent. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézetének munkatársa a Napi.hu-nak erre úgy reagált: rosszul számolnak, akik azt állítják, hogy a nyugdíj az infláció alatti mértékben, 14 százalékkal nőtt 2022-ben.
Mint Szalai Piroska kifejtette, nyugdíjemelés tehát valóban 14 százalékos volt tavaly azoknál, akiknek a nyugdíját 2022 előtt állapították meg, de ehhez még hozzá kell adni a januári emelt nyugdíjjal egyenértékű, februárban folyósított 13. havi nyugdíjat és a novemberben folyósított nyugdíjprémiumot. Ez azt jelenti, a nyugdíj nominálisan 18,2 százalékkal emelkedett, ami a 15,2 százalékos éves átlagos nyugdíjas infláció mellett is 2,6 százalékos reálérték emelkedésnek felel meg. Így a fizetést is meghaladó mértékben nőtt tavaly a nyugdíjak vásárlóereje Magyarországon.
A nemzeti szakértő szerint a nyugdíj átlagos összege tavaly meghaladta a havi 193 ezer forintot. Idén januártól 15 százalékkal tovább emelkedett az ellátás összege, így jelenleg átlagosan 205 ezer forint (13. havi és prémium nélkül) az öregségi átlagnyugdíj. Szalai Piroska kiemelte: ha csak a januári 15 százalékos nyugdíjemeléssel, és a februárban folyósított, a januári emelt összeggel azonos 13. havi nyugdíjjal számolunk, 2023 végére legalább 222 ezer forintra nőhet az átlagnyugdíj. (azenpenzem.hu)
A balrad.hu kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Bal-Rad komm: Hát Drága Felejim! Sok magyar nyögdíjast fölvidíthatott a nemmzetthy szagértő mindenre kiterjedő fölvilágosítása.
„…a nyugdíj átlagos összege tavaly meghaladta a havi 193 ezer forintot. Idén januártól 15 százalékkal tovább emelkedett az ellátás összege, így jelenleg átlagosan 205 ezer forint (13. havi és prémium nélkül) az öregségi átlagnyugdíj…”
Jómagam – balrad.hu admin – épp egy órával e sorok bepötyögése előtt kaptam kézhez az idei első, immáron megemelt összegű nyögdíjamat. Pontosan 76 750 forintnyi összegben! Most a nemmzetthy szagértő állítása elolvasása után, dúskálni való kedvem támadt! Magyar nyögdíjasként!
SAJNOS NEM MEGY A DOLOG! HIÁBA A HANGULAT MEGLÉTE, DE HA PÉNZ NINCS HOZZÁ… – NEM MEGY! A Jaújistenért se!
Ugyanakkor belém nyilallott a gyanú, a tegnapi jászberényi ELMARADT VÁLASZTÁSI HORDADIJADAL kapcsán!
Elképzelhető, hogy a vajdabanda azért nem dijadalmaskodott tegnap, mert a jászsági fővárosban is döntően meghatározó nyögdíjas vajdahitű szavazóik – már akik bankszámlára utalva kapták meg a januári ellátmányt – INKÁBB DÚSKÁLÁSSAL MÚLATTÁK A TEGNAPI NAPJUKAT, MINTHOGY INKÁBB ELEGET TETTEK VOLNA HITBŐL FAKADÓ KÖTELEZETTSÉGÜKNEK?
Az orosz nyomozó hatóság több mint kétezer büntető eljárást indított ukrán nacionalisták ellen 118 ezer donbászi lakossal szemben elkövetett bűntettek miatt – tudatta Leonyid Paszecsnyik, a Luhánszki Népköztársaság vezetője vasárnap.
A bűnvádi eljárás hatszáz ukrán nacionalistát érint.
A nemzetközi emberjogi és bírósági szervek nyolc éven át eltekintettek Kijev cselekedeteinek jogi értékelésétől, figyelmen kívül hagyták a nacionalisták cselekedeteit elszenvedő civilek véleményét. “Ilyen körülmények között vált az orosz nyomozó bizottság a donbászaik reménységévé, hogy igazságot szolgáltassanak nekik a háborús bűnösök megbüntetésével – mondta.
Ukrajna keleti országrészein tömegtüntetések zajlottak a 2014. februári majdani puccs miatt, amikor eltávolították a hatalomból Viktor Janukovics elnököt. Válaszul az új kijevi kormány katonai műveletet indított a többségében oroszok lakta Donbászban. Tüzérségi tüzet zúdítottak a lakónegyedek ellen, légierőt vetettek be, és humanitárius katasztrófát idéztek elő a térségben.
A háborús bűntettek elkövetőit most felelősségre vonják. A büntető eljárás azzal vált lehetővé, hogy 2022. február 21-én Putyin orosz elnök elismerte Donyeck és Luhánszk függetlenségét, és barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási megállapodást kötött vezetőivel. Kérésükre Oroszország február 24-én katonai támogatást nyújtott, hogy felszabadítsák a két népköztársaságot Kijev fennhatósága alól.
2022. szeptember 23-27. között népszavazást tartottak Donyeckben, Luhánszkban, továbbá Herszonban és Zaporozsjében. A szavazók többsége a mellett foglalt állást, hogy a nevezett területek csatlakozzanak Oroszországhoz.
2022. szeptember 30-án a területek vezetői és az orosz elnök szerződéseket írtak alá a négy régió Oroszországhoz csatolásáról. Az orosz törvényhozás ratifikálta a szerződéseket, az orosz szövetségi alkotmányban pedig rögzítették, hogy Donyeck, Luhánszk, Herszon és Zaporozsje az Orosz Föderáció részévé vált.+++
Kétharmados győzelmet aratott az ellenzék Jászberényben
A vártnál jóval simábban nyert Budai Lóránt ellenzéki polgármesterjelölt a vasárnapi jászberényi időközi önkormányzati választáson, és tízből tíz egyéni körzetben is az ellenzéki szövetség képviselőjelöltje győzött.
A Közösen Jászberényért színeiben induló jobbikos polgármesterjelölt közel 60 százalékos részvétel (59,75%) mellett több mint kétszer annyi szavazatot kapott, mint a Fidesz által támogatott, ám függetlennek nevezett Besenyi Orsolya.
A jászberényi polgármester-választás végeredménye:
Budai Lóránt (Közösen Jászberényért): 8267 (67,24%)
Besenyi Orsolya (a Fidesz–KDNP által támogatott független): 3671 (29,86%)
Nagy Tímea (független): 185 (1,5%)
László Péter (Mi Hazánk): 172 (1,4%)
Mind a tíz egyéni választókerületben a Közösen Jászberényért képviselőjelöltje nyert a fideszes és mi hazánkos jelöltekkel szemben. A szövetségben a DK kivételével minden ellenzéki párt részt vett. A Jobbik, az MSZP, a Momentum és a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje is az egyesület színeiben jutott a képviselő-testületbe.
Az újonnan felálló képviselő-testületben a polgármesterrel együtt 11 tagja lesz a Közösen Jászberényért egyesületnek, a Fidesz–KDNP pedig négy helyet szerzett kompenzációs listáról. A Mi Hazánk Mozgalom nem jutott be a testületbe.
Jobbik: A helyi politikát mérgező Gyurcsány-párt nélkül is lehet nyerni
A Jobbik már a szavazatszámlálás befejezése előtt gratulált Budai Lórántnak. „Jászberény életében egy új időszak kezdődhet el a lakosoknak köszönhetően, hiszen nemcsak vezetőjüknek szavaztak bizalmat újra, de kisebbségbe kerültek azok is, akik eddig arra használták a felhatalmazásukat, hogy akadályozzák a szakmai munkát. Jászberény végre a béke városa lehet egy erős vezetővel és egy lokálpatrióta csapattal” – fogalmazott közleményében a párt.
A Jobbik szerint „a büszke jászokat nem tudta megvezetni a Fidesz médiagépezete, és bár hatalmas volt az ellenszél, de győzni tudott Dávid Góliát ellen”. A választás tanulsága a párt szerint az, hogy „kétharmados győzelmet tud aratni egy igazi lokálpatrióta csapat a pártérdekekkel a helyi politikát mérgező Gyurcsány-párt nélkül, a Fidesszel és kollaboránsával, a Mi Hazánkkal szemben”.
A MSZP is üdvözölte a jászberényiek döntését. „A Jobbik, a Kossuth Kör, a Momentum és az MSZP összefogása bebizonyította, hogy a mai választási rendszerben kizárólag akkor van esély a sikerre, ha együttműködnek a demokratikus ellenzéki pártok, és ez még akkor is igaz, ha ezt nem mindenki vállalja közülük, mint ahogy most a DK sem tette” – áll a szocialisták közleményében.
A párt szerint világossá vált, hogy az önkormányzati választásokon az a helyes, ha helyben és nem a pártközpontokban döntenek a jelöltekről. „Akár úgy, mint Jászberényben, hogy megállapodtak, akár úgy, hogy megállapodás híján helyi előválasztáson választják ki a legalkalmasabb jelöltet.”
Eltűntek a logók a kampányból
A 27 ezres jászsági városban azért kellett időközi választást kiírni, mert a Demokratikus Koalíció és a Fidesz közös kezdeményezésére feloszlatta magát a képviselő-testület.
Jászberényben 2019 óta meglehetősen viharos volt a politikai helyzet. Az akkori választáson ugyanis úgy alakult az eredmény, hogy az ellenzéki szövetség (Közösen Jászberényért) és a Fidesz–KDNP frakciójának is hét-hét tagja került be a képviselő-testületbe, és a mérleg nyelve sokáig a Mi Hazánk képviselője, Dobrán Gyula volt.
A DK képviselője, Gedei József tavaly januárban – sokak szerint személyes konfliktus miatt – kilépett az ellenzéki szövetségből, és a városvezetés így végképp elvesztette a többséget a testületben. A DK nem vett részt a mostani választáson sem.
A jobbikos Budai Lóránt igyekezett távol tartani a kampánytól az ellenzéki pártokat.
„Én azt látom, hogy országosan, de itt helyben is elvesztették a hitelüket a pártok” – mondta ennek okairól a Telexnek Budai.
A Fidesz a helyi kórház orvosigazgatóját, Besenyi Orsolyát támogatta, aki szintén pártlogó nélkül indult. A térség kormánypárti országgyűlési képviselője, Pócs János teljesen a háttérben maradt a kampányban, a Fidesz több prominens politikusa – mások mellett Varga Judit, Varga Mihály és Gulyás Gergely – viszont közös fotóval vagy videóval segítette a polgármesterjelölt kampányát, aki még Fásy Ádámmal is együtt főzött a TV2 műsorában.
A Jobbik politikusa 2019 óta harmadszor nyert Jászberényben. 2019 októberben sokak meglepetésére legyőzte a várost kilenc évig vezető kormánypárti jelöltet, Szabó Tamást, még ha csak 14 szavazat is volt a különbség kettejük között. A Fidesz nem fogadta el az eredményt, kifogással élt a választási bizottságnál, és novemberben meg kellett ismételni a polgármester-választást. Az ismétlésből Budai jött ki jobban,
a mostanihoz hasonlóan magas részvétel (62 százalék) mellett nagyot nyert: a 14 szavazatos előnyből 3758 lett.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Bal-Rad komm: „…Én azt látom, hogy országosan, de itt helyben is elvesztették a hitelüket a pártok…”
BÁR ÚGY LENNE!
Mindenesetre elmaradt a nem kis zajjal – csörtetéssel beharangozott hordadijadal! A vajdabanda facebookos megmondói pedig már a várható fényes győzelem reményében, tegnap egész nap tobzódtak! Most pedig – mondhatnók – döbbent csend uralkodik köreikben! NAGYOT BUKTAK!
Mindezt pedig El Qro bandájának TÁVOLMARADÁSA MELLETT!
Yanguaz ma nem indult el. Vagy az idő nem tetszett neki, vagy valami más. Nem magyarázkodik, akkor jön és megy, amikor jólesik neki, még ha a legsürgősebb megbízatása is van. Azt tartja, hogy Aguirre elnök személyesen rendelkezik vele, de valójában még az elnök sem rendelkezik a légi útjai fölött. Yanguaz kijelentette, hogy csak akkor tudja ellátni veszedelmes feladatát, ha senki sem ellenőrzi.
Roman Karmen a gépkocsi volánja mellé ült, és hosszú körutat tettünk a városban. Derék fiú ez a Karmen, szerencsés keveréke a filmoperatőrnek és az újságírónak: élénk, bátor, vidám. Minden fontosabb helyen megjelenik a kellő pillanatban. Nagyon örültünk a viszontlátásnak Madrid után itt, a nyugtalan, komor Bilbaóban.
Ez a megkínzott, kimerült város nyugtalanul, de csöndben, hallgatagon szenvedi át a kapuja előtt dúló harcot. Félóránként újra meg újra üvöltenek a légiveszélyt jelző szirénák, s az óvóhelyekre kergetik a lakosságot. De már senkinek sincs kedve és türelme a pincében ülni. A baszkok csoportokba verődve figyelik hol szomorúan, hol örömmel, hol reménységgel a külvárosok felől idehallatszó ágyúdörgést. Hosszú sorok állnak az üzletek előtt negyedkiló kenyérért vagy kásáért vagy fél liter olajért. Az asszonyok és a gyerekek sápadtak. Az emberek a saját árnyékukká lettek.
De ezek az árnyékok élni akarnak, örülni, nevetni. Esténként, ha csak egy órára elcsöndesedik az ágyúzás, a város igyekszik kifújni magát, békés arculatot ölteni. A házak elé, a járdára székeket hordanak ki; a családanyák mint a kotlóstyúkok ülnek kicsinyeik körében. A valaha fényes, nagy kávéházban szomorúan világít egy szál villanykörte. A félhomályban fáradt katonák pihennek egy pohár limonádé mellett, fejüket feleségük vagy babájuk vállára hajtva bóbiskolnak. És minden asztal fölött nyomtatott plakát: „Harcos, légy óvatos! A nő legjobb barátod és legnagyobb ellenséged lehet! Ne fecsegj!” A százados bejön a kávéházba, egy kézmozdulattal jelzi, hogy vége a pihenőnek. A katonák röviden búcsúzkodnak, és a kijáratnál sorakoznak.
Hogy szenved ez a város! És miért? A köztársasági parlament, Spanyolország törvényes kormánya megadta a baszk népnek az autonómiát, amelyre mindig is joga volt.
Az én hazámban, ahol a népek az egyenlők szövetségében élnek, még a gyermek is természetesnek tartja a baszk autonómiát. Itt, a tőkés világban a külföldi intervenciósok hordája a spanyol fasiszta reakcióval együtt tűzcsóvát dobott a baszkok békés országára, el akarja törölni a föld színéről embereit, házait, kertjeit, sőt még templomait is csupán azért, mert a papság ápolta a nép lelkében a nemzeti és antifasiszta érzelmeket. A beavatkozók megsemmisítették Guernicát, a baszkok szent városát, és most Bilbaóból új, nagy Guernicát akarnak csinálni. És egyetlen kapitalista állam sem sietett az egyenlőtlen harc súlya alatt összeroppanó magányos baszk nép segítségére, még a legkeresztényibb államok sem.
JÚNIUS 8
Ma Franciaországban voltam, mégis Bilbaóban töltöm az éjszakát. Furcsa, de így van!
Reggel megjelent Guidez, vidáman, ragyogó hangulatban.
– Még ha a Szaharából küldtél volna egy rádiógramot, hogy hozzalak ki onnan, oda is elrepültem volna érted! – Ezek voltak az első szavai.
Válasz helyett megöleltem erős, testvéri öleléssel.
Elutazásom másnapján érkezett Toulouse-ba, összeköttetésbe lépett az Air Pyrénées társasággal, segített nekik vásárolni Párizsban egy alig használt kétmotoros repülőgépet, azzal nyomban Toulouse-ba repült, és lám, már ide is érkezett az első fordulóval. Nagyon elégedett, örül, hogy ismét bekapcsolódott a munkába.
– Igen, nagyon örülök, és még sokkal jobban örülnék, ha elhelyezhetnék legalább két gépfegyvert a gépben. Szörnyű érzés, ha az ember héjának érzi magát, de nyúlbőrbe bújtatják. Már mondtam a társaságnak: egy gépfegyverért lemondok az illetményem feléről, a másodikért ingyen dolgozom. De ők csak nevetnek. Gondold el, milyen ostoba dolog: nekem jönnek, megölnek, én meg, aki bátrabb vagyok náluk, mert tudom, hogy bátrabb vagyok! – kénytelen leszek eliszkolni avagy golyóiktól eltalálva lezuhanni!
Leszállóhelynek ő is Laredót választotta, mint Yanguaz. Ez nem tetszett a spanyolnak. Amikor estefelé megérkeztünk a homokos partra, Yanguaz Guidez gépére sandított, és kijelentette, hogy többé nem fog itt leszállni, mert a hely elvesztette konspiratív jellegét. Talán igaza van.
Az idő alaposan elromlott. A Bizcayai-öblöt teljesen elborították a felhők, nagyon rosszak voltak a látási viszonyok. Yanguaz mégis rászánta magát az útra. Végiggördültünk a nedves homokon, majd felemelkedtünk a levegőbe. Néhány perces repülés után sűrű ködbe és esőbe kerültünk. Ellenszél nyomta vissza a gépet. Yanguaz rendületlenül repült előre. A másfél óra örökkévalóságnak tűnt. Körülbelül így repültünk harmincban Szpirinnel egy R-5-ösön a Fekete-tenger fölött … Végre-valahára felrémlettek a távolban a francia partvidék halvány körvonalai. Fellélegeztem. Még tíz perc – körülbelül a Cap Breton fölött elhagytuk a tengert, és már Franciaország fölött voltunk.
További három-négy perc elteltével teljesen megvakultunk. Úgynevezett „tejbe” kerültünk. Sűrű, fehér, mozdulatlan köd vette körül a gépet. Még a szárnyak végét sem láttuk. Yanguaz már nem tudott tájékozódni. A gép vergődött, mint lepke a hálóban. A pilóta éles fordulattal hol egyik, hol másik oldalára döntötte. Lejjebb ereszkedtünk, hogy legalább valamit lássunk. A ködtakaró egy kis hasadékán át dimbes-dombos tájat pillantottam meg, valamilyen várat, melynek palatetejét áztatta az eső, azután ez is eltűnt.
A gép ficánkolt, Yanguaz dühöngött, mintha valami vad lovat törne be. Egyszer még rá is csapott öklével a kormánykerékre, mintha csak a ló nyakára csapott volna. Egy éles fordulatnál rázuhantam. Nem voltunk odakötözve az üléshez. Yanguaz nevetve biztatott: – Ne féljen!
Végül is tucatnyi fordulat után visszabukfenceztünk a tenger fölé. A partot sűrű, áthatolhatatlan felhőfal takarta el. Még csak gondolni sem lehetett rá, hogy még egyszer megkíséreljük áttörni. Franciaország kitaszított bennünket.
Most hová? Baloldalt a partvidék végig, egészen Bilbaóig a fasisztáké. Ezt az utat már ismerjük. Tehát vissza Bilbaóba? Vajon elég lesz-e a benzin? Yanguaz nem vett fel üzemanyagot Bilbaóban, nagyon nehéz lett volna kivinni a partra.
A pilóta, hogy megrövidítse az utat, csaknem a part mentén haladt. Igaz, hogy most egyetlen kutya fasiszta sem fog fölrepülni, hogy megtámadjon bennünket, még ha hallja is a motorzúgást. De ha kifogyunk a benzinből, fasiszta területen kell leszállnunk. Vagy ha bedöglik a motor. Már a legutóbbi utunkon, Bilbaóba menet is baj volt vele. Yanguaz akkor azt mondta, hogy ez a motor nincs rendben, meg kell majd nézetni Toulouse-ban.
A felhők leszorítottak bennünket csaknem a háborgó tengerig; kerekeinkkel a vizet súrolva repültünk a sötétben.
Végül, úgyszólván találomra, pontosan ugyanarra a nedves, néptelen partra szálltunk le. Zuhogó esőben indultunk el a faluba, hogy gépkocsit keressünk.
Már Franciaországban voltunk – és most mégis itt vagyunk! Olyan valószerűtlen az egész!
Késő este volt, mikor berontottam Bilbaóban abba a szobába, amelyet tegnap átadtam Guideznek. Abel aggodalommal vegyes csodálkozással fogadott. Alváshoz készülődtünk.
– Repülj holnap velem.
– Nem akarom megbántani a spanyolt. Azt gondolná, hogy a mai história után nem bízom többé pilóta-képességeiben. Márpedig azt meg kell hagyni, remek pilóta ez a Yanguaz.
– Miért, én talán rossz pilóta vagyok szerinted?
– Neked kis fizetés és két gépfegyver való.
Már-már elaludtunk, amikor egyszer csak felkacagott a sötétben.
– És a Pireneusok fölött ki állt a gépben pisztollyal a hátam mögött? Azt hiszed, nem vettem akkor észre semmit?
Kínosan feszengtem az ágyban.
– Aludj már, ne locsogj! Nem tudhatja az ember rögtön, kivel áll szemben.
JÚNIUS 9
Az időjárás nagyon kedvezőtlen, se Guidez, se Yanguaz nem repül.
A fasiszták egyre nagyobb nyomást gyakorolnak Bilbaóra. Közelednek a megerősített övezet felé. Félek, hogy a cinturón nem tart ki. De a város viszonylag nyugodt.
JÚNIUS 10
Guidez délre tervezte az indulást, Yanguaz este hat órára. Azt mondtam Abelnek, hogy ha délig nem érek ki a partra, induljon el nélkülem; este Toulouse-ban, a Hotel Lafayette-ben találkozunk … Magával vitte a csomagomat.
Három óra lett, mire visszatértem a harcolóktól.
Amikor Yanguazzal, Karmennel és a többi kísérőnkkel öt óra tájt Laredóba érkeztünk, olyan látvány tárult elénk, hogy megfagyott a vér ereinkben.
A parton, mereven maga elé nézve, mozdulatlanul, ziláltan állt Guidez. Mellette az én fehér bőröndöm hevert teljesen átázva, egyik zárja letörve.
A tengerben, vagy ötszáz méternyire, félig kiállt a vízből Guidez repülőgépe. Egyik motorja letörött és valami csövön lógott, mint a gödréből kiszakított szem. Egyik lába a kerékkel együtt szintén letörött. A repülőgép teteméhez egy halászcsónak volt hozzákötve.
– Mi történt, Abel?!
Lassan, tagoltan beszélt, mint az álmából ébredező gyermek: idejött, berakodott a gépbe, elhelyezte az utasokat, nem várt rám, megindította a motorokat, kitűnően működtek, nem próbálgatta sokáig, nehogy túlságosan felhevüljenek és fogyjon az üzemanyag, felszállt, a felszállás jól sikerült, már elhagyta a partot, amikor hirtelen bedöglött mind a két motor. Egyszerre, egy és ugyanabban a pillanatban. Ez pedig sohasem fordulhat elő, ugye? Mind a kettő ugyanabban a pillanatban. A gép zuhanni kezdett, ő óriási erőfeszítéssel, siklórepüléssel némiképpen gyengítette az ütést. Mindannyian a vízben találták magukat, kikászálódtak a kabinból, a gép valami csoda folytán félig-meddig fennmaradt a hullámokon. Az emberek azért menekültek meg, mert a halászok, akik a partról látták a gép zuhanását, segítségükre siettek. Még két perc, és a magára maradt gép elpusztult volna.
– De hát mi történt a motorokkal? Miféle gazember mesterkedett velük?
– Nem tudom – felelte Guidez. – A gépet valami idevalósi emberek őrizték, ugyanazok, akik Yanguaz gépét is őrzik. Ki kell nyomozni. Ki kell vontatni a gépet a partra, és megvizsgálni a motorokat.
– Cukor – mondta Yanguaz.
– Mi az, hogy cukor?
– Cukrot szórtak a benzinbe.
– Honnan tudja?
– Nem tudom, de meg vagyok róla győződve. Cukrot szórtak a benzinbe. Ennek hatása nem azonnal jelentkezik, hanem néhány perccel a motorok beindítása után, amikor eltömődik az adagoló. Régi trükk.
Minden szem rá szegeződött. Yanguaz többet nem mondott, csak intett, hogy gördítsék ki gépét az induláshoz. Kisujjával a bőröndöm fogantyúja alá nyúlt, és könnyedén felemelte az átázott táskát. Különös ember!
– És a maga motorjaiban nem lehet cukor?
– Nem lehet. Az én szerelőm a kabinban töltötte az éjszakát.
Guidez és Karmen a Havanna gőzösre száll, amely baszkgyerekek újabb csoportját szállítja. Guidez még mindig ugyanazon a helyen áll tanácstalanul, elanyátlanodva.
– Ki fogom harcolni a legszigorúbb vizsgálatot! Majd én megmutatom nekik!
Úgy érzi, csorbát szenvedett pilóta-tekintélye. A fejébe vette, hogy kínos helyzetbe hozott engem is, mert én ajánlottam őt.
– Érdeklődhetnek felőlem mindenütt, ahol dolgoztam. Soha semmi, még csak valamelyest hasonló dolog sem történt velem. Gondold csak el: két motor egyszerre, ugyanabban a pillanatban!
– Ne izgasd magad. Nem rólad van itt szó. A dolog világos. Gyere minél előbb, szerezz másik gépet, és repülj tovább.
– Most már csak azért is repülni fogok! Majd én megmutatom nekik!
– Jobb lenne, ha ön is bevárná a Havannát – fordult hozzám hirtelen a kíséretünkben levő Basilio. Mindeddig szótlanul figyelte a jelenetet. – Az egyikben cukor, a másikban méz … tudja, ez nem tréfa, az ilyesmi csak a Szentpétervárott Pjotr Szojkin kiadásában megjelent Kalandok világa című könyvecskében végződik szerencsésen.
A magam részéről nem vagyok ellene a Havannának. De vajon mikor indul? És Yanguaz már a kormány keréknél ül, a légcsavarok zúgnak. Beülök mellé.
Ismét ez a bizcayai tenger, immár negyedszer, legyen átkozott! De most úgy ment minden, mint a karikacsapás. A jobboldali motor ezúttal egészen jól viselkedett. Lent a tengeren nagy cirkáló tűnt fel. – A Baleares – intett a fejével Yanguaz. A pilóta most kitűnő hangulatban volt, állandóan fütyörészett. Udvariasan kikerültük a cirkálót, tisztes távolságban maradtunk légvédelmi ágyúitól.
A francia partvidék most vendéglátó volt. Utunk csendes ligetek, szőlők, kis városkák, a még Napoleon korabeli nyílegyenes utak mentén sorakozó évszázados fák fölött vitt. Toulouse fénytengere és színes világítótornyai fogadtak bennünket. Mindjárt ott, a repülőtéren jegyet váltottam reggelre Barcelonába.
JÚNIUS 11
Az Air France nagy gépe simán, könnyedén vált el a repülőtér zöld szőnyegétől. A négy hatalmas motor tompán és nyugodtan zúgott; a tágas kabin hatalmas ablakainál a kényelmes karosszékek szinte álomba ringatták az utasokat. A kis asztalokon tarka prospektusok és útikalauzok hevertek; a Toulouse-Alicante-Tanger-Rabat vonalon repültünk. A pilóta közönyösen nézett előre, mellette a fedélzeti repülőgépszerelő újságot olvasott. Eszembe jutott, hogyan jött át Miguel Martinez Barcelonába ugyanezen az útvonalon. Azután eszembe jutott a „kalandok világa” Bayonne és Bilbao között … Mostani utunk csak szokványos légiút egy biztonságos légi expresszen.
Barcelonára fojtogatóan nehezedett rá a nyomasztó hőség. Az utcákról mindenki az árnyékba menekült. Kocsit rendeltem Valenciába. A Majesticben összefutottam Ehrenburggal. Borzasztóan szenvedett a hőségtől. Elmondta, hogy tegnap a köztársaságiak támadást indítottak Huesca ellen. A hadművelet rohamcsoportja a 45. hadosztály Lukács-Zalka parancsnoksága alatt. A frontról még nem érkeztek hírek.
Elhatároztuk, hogy együtt reggelizünk. Ehrenburg kiment valahova a közelbe, és egy perc múlva feldúltan tért vissza.
– Azt telefonálják – mondta hogy Lukács állítólag elesett.
– Ki telefonál?
– Léridából valaki. Állítólag Lukács és Regler együtt pusztult el, egy gépkocsiban. Lövedék vagy repülőbomba ölte meg őket.
Némán meredtünk egymásra.
– Biztos kacsa – nyögtem ki végül nagy nehezen. – Itt előszeretettel találnak ki mindenféle rémhíreket.
A reggelitől azonban elment a kedvünk, és az autó is várt már bennünket. Különböző helyekről különféle hírek és változatok érkeztek telefonon, de egyik sem jogosított fel sok reményre. Lukáccsal kétségkívül történt valami. Az egyik változat szerint Lukács meghalt, Regler pedig súlyosan megsebesült. A másik szerint mindketten megsebesültek. A harmadik szerint hárman haltak meg: Lukács, Regler és Heilbrunn, Lukács hadosztályának egészségügyi parancsnoka. A Huesca elleni támadás félbeszakadt.
Lukács, drága barátom, hát valóban lehetséges ez?
Utoljára Guadalajarában találkoztunk, egy sziklák között megbúvó apró falucskában. Az egyik szikla fokán ősi templom állt. Junkersek köröztek és zúgtak a fejünk fölött, szét akarták szaggatni a törzset, bombázták a sziklákat. Lukács parancsot adott: hozzák ki a képeket a templomból, nehogy ott pusztuljanak. Együtt gyönyörködtünk egy XV. századbeli ismeretlen művész naiv és szenvedélyes festményében: a szentek torreádorokra, egyben szerelmes caballerókra emlékeztettek. – Van Moszkvában valami Zalka Máté nevű magyar író – mondtam neki -, ha az ide kerülne ebbe az eldugott fészekbe, ezekre a mesebeli helyekre, leírná, amit látott és beadná a kiadónak, alaposan leszidnák, amiért ennyire vonzódik az egzotikumokhoz! – Magával ragadóan nevetett, mint egy gyerek. – Bizony leszidnák, Mihail Jefimovics, mint egy taknyos kölyköt! – Irigyelt, hogy Moszkvába készülök, megkért, hogy okvetlenül keressem fel Vera Ivanovnát és Tálocskát, ezernyi üdvözletei küldött, aggódott a Nascsokinszkaja utcában levő szövetkezeti ház miatt …
A kocsiban kivettem az aktatáskámból két címzés nélküli borítékot. A két levelet személyesen kellett átadnom a 12. brigád, jelenleg 45. spanyol hadosztály parancsnokának. Az egyik borítékot, a leragasztottat visszatettem. A másikban, amelyik nem volt lezárva, a következőket olvastam:
„Kedves lakóbizottsági elnök elvtárs!
Jelentem, hogy a 3/5. sz. házban minden rendben van. A fűtést a tavasz beköszöntése következtében megszüntettük. A főhomlokzat tatarozása befejeződött, a többiek állapotában nincs változás … Én, elnök elvtárs, helyettesítem önt, ahogy tudom. Natalja Nyikolajevnával is dolgozom az ön megérkezéséig. A lakók nagyon elégedettek, azt mondják, hogy én semmivel sem dolgozom rosszabbul nálad, sőt inkább jobban. Így hát óriási perspektíva nyílik előttem. De félre a tréfával. Nagyon hiányzol nekem, és büszke vagyok, hogy ilyen barátom van. Mihail Jefimovics majd elmondja, hogy mennyire szeretnek téged. Tizenegyen átköltöztek a Lavrusinszkaja utcába. Pelik üdvözletét küldi. Csókollak, Matjusa, és büszke vagyok rád
Viktor”
Az autó szerpentineken kanyarogva kapaszkodott Tortosa felé. A nap kegyetlenül égetett. A Földközi-tenger ragyogó kéksége elmaradt mögöttünk. Egy éles kanyarnál csaknem összeütköztünk egy szembejövő kocsival. Megállt, Kleber tábornok lépett ki belőle. Levettük a napszemüveget, és kezet ráztunk.
– Lukács hadosztályát megyek átvenni – mondta. – Látogass majd meg.
JÚNIUS 15
Lukácsot ide szállították. A volt jezsuita szeminárium nagy, hűvös termében ravatalozták fel, ahol most a valenciai Parasztszövetség bizottsága rendezkedett be. A tarka délvidéki virágok valóságos orgiát ülnek sápadt, elsötétült arca körül. Csak északon lehet a virágokkal gyászos temetői hangulatot kelteni. Itt buján, szenvedélyesen hirdetik az életet és tagadják a halált.
Estefelé volt a temetés. A gyászgyűlést az utcán, a város központjában tartották, a pályaudvar és az aréna között. A forgalom elakadt. Villamoscsilingelés és autótülkölés zavarta a szónokok beszédét.
Juan Negrin, az új kormányfő és Rojo ezredes, az új vezérkari főnök állt a sírnál.
A szónokok arról beszéltek, hogy Lukács tábornok, a dicső antifasiszta felejthetetlen hősként vonult be a spanyol nép történetébe. A díszőrség fegyverrel tisztelgett. A hatalmas tömeg némán, lehajtott fejjel hallgatta a beszédeket.
JÚNIUS 16
Bilbao a jelek szerint utolsó óráit éli. Valencia és a baszkok között minduntalan megszakad az összeköttetés. A rádióállomást Santanderbe helyezték át. Még heves harcok folynak az ostromló olaszokkal, de a városban már nyilvánvalóan kitört a pánik, és terjed az árulás.
A fasiszták Las Arenas tengerparti fürdőhelyet támadják. A köztársaságiak a Nervión folyónál, a Deusto-, Begonia-, Echébarri- és Galdacano-magaslaton még valahogy tartják magukat. A lázadók bőszen rohamozzák ezeket a pontokat, tervük az, hogy Bilbaótól északra és délre egyidejűleg törnek át, s minden oldalról bekerítik a várost. Nyomás alatt tartják Los Caminost is, hogy behatoljanak Bilbao déli negyedeibe.
Elviselhetetlen érzés innen, Valenciából figyelni mindezt. Figyelni és nyomon követni – tehetetlenül. Madridban akkor, novemberben, az utolsó pillanatban csoda történt. Egyesek remélik, várják, hiszik, hogy Bilbaóban is csoda történik. – Ön nem ismeri a mi spanyoljainkat – mondják. – Olyanok azok, mint a gyerekek, mint a diákok. Nem készülnek a vizsgákra egészen a legutolsó napig, de amikor körmükre ég a dolog, egyszeriben felébrednek, és egyetlen éjszaka alatt mindent bepótolnak. Hát Madridban nem az utolsó éjszaka szerveztek meg mindent? Így lesz északon is.
Én nem hiszek ebben a csodában. Én nagyon is csodahívő vagyok általában, erősen hiszek, de Bilbaóban nem lesz csoda. Csak öt napja jöttem el onnan, láttam. A nép, a katonák, a munkások akarnak küzdeni szabadságukért, függetlenségükért, az olaszok ellen, de nincs aki megszervezze őket. Nincs gerinc. Nincs összekovácsolódott élcsapat. Nincs igazi harci egység. Nincs 5. ezred. A kommunisták ott nem tudják megszervezni a városi tömeget a védelemre, ahogyan ez Madridban történt. A baszk kommunisták vezetői nem ismerték fel a helyzetet, se ösztönösen, se tudatosan, és nem mutattak igazi harci elszántságot sem. Juan Astigarravia önimádó séma-lovag, felbőszült pártbürokrata, aki csalhatatlannak hiszi magát, amióta bekerült a koalíciós kormányba. Természetesen a kommunisták részt vehetnek, sőt bizonyos körülmények közt részt is kell venniük a népfront-kormányban. De a vegyes kormányokban működő kommunista minisztereknek erős pártellenőrzés alatt kell állniuk. Bilbaóban ilyen ellenőrzés nem volt. Az egésznek szocdem-politika lett a vége, akárcsak Blum esetében.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Hszi Csin-ping kínai vezető már nem reménykedett a Nyugattal való együttműködésben. Előbb-utóbb Kínának „forró” háborúval kell szembenéznie az Egyesült Államokkal.
Hszi Csin-ping harmóniában akart élni a Nyugattal
Kína idén Liu He alelnöki szinten képviselteti magát a davosi Világgazdasági Fórumon – közölte a kínai külügyminisztérium. Ez a tisztviselő tavasszal lemond, ami azt jelzi, hogy a nyugati narratívák már nem érdeklik Pekinget.
Ám közvetlenül azután, hogy a Joe Biden -kormányzat 2017-ben Davosban hatalomra került, Hszi Csin -ping kínai elnök személyesen is jelen volt. Ezután a globalizáció védelmében szólalt fel, és felszólította az Egyesült Államokat, hogy hagyjon fel a protekcionizmus politikájával.
„Az a helyes, ha megragadunk minden lehetőséget, hogy közösen megfeleljünk a kihívásnak, és felvázoljuk a gazdasági globalizáció helyes irányát” – mondta Hszi Csin-ping.
Emlékezzünk vissza, hogy Biden elődje, Donald Trump republikánus elnök „hozta” Kínát a fő stratégiai versenytársak közé , és kereskedelmi háborút indított vele. Vámokat vetett ki számos kínai árura, betiltotta a kínai 5G rendszert és a Huawei-vel való együttműködést.
Biden megerősíti Trump Kína-ellenes politikáját
Biden nem figyelt a kínai vezető felszólítására. Covid-hisztériát kényszerítettek a világra, és Kínát azzal vádolták, hogy kiszivárogtatta a vírust laboratóriumaiból. Az Egyesült Államok úgy próbálta destabilizálni Hongkongot, hogy Hszi Csin-pinget „autokratának”, azaz ideológiai ellenfélnek ismerte el. A Biden-adminisztráció távol áll attól, hogy felszámolja Trump protekcionista korlátait, hanem éppen ellenkezőleg, újakat vezetett be , különösen a fejlett technológiai iparágakban.
Az Egyesült Államok elkezdte fokozni a helyzetet Tajvan körül, ahová a Kongresszus alsóházának elnökét, Nancy Pelosi -t küldték .
Pekinget ezután azzal vádolták meg, hogy támogatta Vlagyimir Putyin orosz kollégáját Ukrajna elleni „agressziójában”. Kínát elkezdték démonizálni az EU-ban, ami arra kényszerítette Brüsszelt, hogy támogassa a kínai technológiai szektor elleni szankciók bevezetését. Az amerikai hírszerző közösség a közelmúltban aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy kínai vállalatok amerikai katonai bázisok közelében földet vásárolnak, amelyeket aztán hírszerzési tevékenységre használhatnak fel.
Vagyis az Egyesült Államok Biden alatt a Kínával való közvetlen konfrontáción dolgozott.
Kína és az Egyesült Államok viszonya kritikus szinten van
Múlt év szeptemberében Wang Yi kínai külügyminiszter , miután New Yorkban találkozott Anthony Blinken amerikai külügyminiszterrel, az ENSZ-közgyűlés 77. ülésszakának apropóján kijelentette, hogy a két ország kapcsolata kritikus szinten van, és megvádolták. az Egyesült Államokat Kína szuverenitásának és területi integritásának aláásásáért.
Ennek eredményeként ez érintette a két ország közötti kereskedelmi forgalmat, amely 2022-ben mindössze 0,6 százalékkal (759 milliárd dollárral) nőtt, míg 2021-ben 28%-kal.
Hszi Csin-ping a közelmúltban számos lépést tett, amelyek jelzik eltökéltségét az Egyesült Államok hegemóniáját biztosító világrend újraalkotása iránt. Meglátogatta a Perzsa-öböl uralkodóit, elkezdett jüanban kereskedni az olajjal, ázsiai és latin-amerikai pártfogoltjainak meghívásával összegyűjtötte a BRICS- államokat , és elkezdett alternatív fórumokat gyűjteni Davosba, és népszerűsíteni saját nemzetközi integrációs projektjeit az USA befolyási övezeteiben. .
A Kína és az Egyesült Államok közötti konfrontációban a tét mindig nőni fog
Az Egyesült Államoknak nincs erős ellenjátéka a KNK-val szemben anélkül, hogy fokozná az eszkalációt. A kétoldalú kapcsolatok, ha 2024-ben republikánus elnököt választanak, legyen az Trump vagy Ron DeSantis floridai kormányzó, csak romlani fognak.
Florida kormányzója azt tervezi , hogy hamarosan megtiltja a kínaiaknak, hogy ingatlant vásároljanak az államában, ami a mintegy 6 milliárd dolláros teljes kínai befektetés 24%-a az Egyesült Államokban.
DeSantis betiltotta a Konfuciusz Intézetek munkáját, korlátozta a helyi főiskolák együttműködését a kínai egyetemekkel. Nyíltan „ellenséges államként” jellemzi Kínát, és minden lehetséges módon igyekszik csökkenteni jelenlétét az állam gazdaságában.
Nyilvánvaló, hogy Kína már nem reménykedett a Nyugattal való együttműködésben, akárcsak az Orosz Föderáció. Hszi Csin-ping megértette, hogy előbb-utóbb egy „forró” háborúval kell szembenéznie az Egyesült Államokkal Tajvan miatt. Ez az, ami közelebb hozza egymáshoz Moszkvát és Pekinget abban a reményben, hogy együtt könnyebb lesz megbirkózni az amerikaiak világuralmi vágyával.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!