“Spanyolországi napló” bővebben

"/>

Spanyolországi napló

HARMADIK RÉSZ

(idézet: Spanyolországi napló – Kolcov)

5

JÚNIUS 17

A fasiszták elfoglalták Las Arenast. Már át is keltek a Nervión folyón. Bevonultak a külvárosokba. A kormány evakuált, és három tagú védelmi juntát hagyott hátra: Lerzaolát, Azanát és Astigarraviát. Néhány óra múlva azonban ez a triumvirátus is elhagyta a várost. Bilbao elesett. Franco tábornok eltörölte a baszkok autonómiáját. Nem történt csoda. Ez alkalommal nem történhetett.

Valencia levert, de nyugodt. Az utcákon újonnan szervezett egységek menetelnek. Az emberek tisztelettel vegyes kíváncsisággal nézik őket. Amikor a menetoszlopban meglátnak egy ismerős könyvelőt vagy torreádort, összenevetnek.

A csapatok elég jól mutatnak, szépen, egyformán vannak felöltözve, fegyverzetük teljes; a géppuskás-szakaszokban megfelelő számú géppuska, az utászoknál szerszámok, az egészségügyieknél hordágyak és tábori gyógyszertárak. A katonák megjelenése szolidabb, a tisztek kicsit hivalkodnak új hivatásukkal, érzik a rájuk szegeződő tekinteteket és pózolnak. Az egység parancsnoka mellett, vele lépést tartva menetel a politikai biztos. Miért, miért nem, rá különleges kakaószínű egyenruhát és valami rendkívül furcsa, félig katonai, félig sportsapkát adtak, így a politikai biztos, mint valami idegen test, kirí a többiek közül. Akik ezt az ötletet kiagyalták, nyilván arra gondoltak, hogy hangsúlyozni kell a komisszár különleges jogait és funkcióit. De más sült ki belőle: a politikai munkás elszakítása a harcosok tömegétől, a politikai biztos szembeállítása a parancsnokkal.

Nem rossz most a hangulat se a csapatok körében, se a törzsben, se a mögöttes területeken. Ezen még Bilbao elvesztése sem sokat rontott. Itt hamar hozzá tudnak szokni a vereségekhez, sőt el is tudják felejteni őket. Nagyon is hamar. A higgadt Prieto – akit, tekintve, hogy nem baszk, különösen keserűen kellene hogy érintsen Bizcaya elvesztése azt mondta egyik beszédében: – Egyik barátom nagyon szerette a feleségét, aki gyógyíthatatlan betegségben szenvedett. Barátom mindent elkövetett a megmentéséért, de csak enyhíteni tudta szenvedéseit. Amikor az asszony meghalt, barátom bevallotta, hogy megkönnyebbülést érez. Amellett most többet tud foglalkozni a családja többi tagjával.

Prieto lépten-nyomon hangsúlyozza, hogy most a család többi tagjával van elfoglalva. Újabb támadás készül, méghozzá igen heves támadás, Madrid térségében. A múlttól eltérően, erről keveset fecsegnek. Egy s más kiszivárog ugyan, de a készülő támadás irányáról úgyszólván senkinek sincs tudomása. Ebben a tekintetben Bilbao elvesztése még a vakokat is látóvá tette. Túlságosan sok az áruló!

A becsületes és bátor emberek kezdik megérteni, hogy az árulók nem tömörülnek valamilyen külön, áruló szektorba, hanem közöttük, a becsületes és bátor emberek között vannak elszórva. A nedvesség rozsdát és penészt szül, de a rozsda- és penészfoltok a maguk törvényei szerint ütnek ki, néha távolabb, néha közelebb, mint várható. Idejében meg kell szüntetni a nedvességet, még mielőtt a penész jelentkezne. Bilbaóban is ezt kellett volna tenni. Nem tették. Valenciában csak most kezdik alaposan megnézni egymást az emberek, csak most kezdik új módon, kritikus szemmel figyelni még a jól dolgozókat is.

Nem lehet ehhez olyan egyszerűen és gyorsan hozzászokni. Élettapasztalatra van szükség. Itt volt valaki a körünkben, dolgozott, örült a sikereknek, elkeseredett a balsikerek miatt – és egyszerre kiderül, hogy áruló. Hogy lehetséges ez? Egész idő alatt, reggeltől estig állandóan álarcot hordott? Nem, nem okvetlenül kell állandóan álarcot hordania. Még a legmegrögzöttebb áruló is megfeledkezhet néhanapján a maga véka alá rejtett titkos gondolatairól, előfordulhat, hogy magával ragadja a munka, lehet okos, energikus, bátor.

Tizenkilenc augusztusában a délnyugati fronton visszavonultunk Gyenyikin elől, felfelé a Dnyeperen. A 12. hadsereg lapjának munkatársa voltam; egy bizonyos Szaharov intézte az expedíciót és kezelte a papírraktárt. Ez az ember valóságos anyagbeszerző-csoda volt. A föld alól is szerzett papírt. Eljuttatta a lapot az első vonalakban harcoló vöröskatonákhoz is. A szerkesztőség reménysége és támasza volt … Amikor hajóra szálltunk, az általános zűrzavarban elvesztettük egymást. Én az egyik hajóra ültem, Szaharov meg egy másikra, nyilván arra, amelyikbe a papírt berakta. Két álló napig szaladgáltam a kikötőben és érdeklődtem, nem látták-e Szaharovot a papírral. Sürgősen meg kellett indítani újból a lapot. Mogiljovszkij, a hadsereg forradalmi törvényszékének elnöke egy ideig figyelte, hogyan futkározok, majd ridegen így szólt:

– Mit szaladgál maga, mint akit besóztak? A maga Szaharovja bizonyára Kijevben maradt. A papír biztosítja számára a kedvező fogadtatást.

Mindenre gondoltam, csak erre nem. Még hogy Szaharov ott maradt! Ilyen munkatárs, ilyen ember! De Mogiljovszkij feltevése igaznak bizonyult. Ő volt az idősebb és az okosabb.

Largo Caballero távozása után elég erélyes tisztogatás kezdődött a hadseregben. Most már nemcsak azokat váltották le, akik ellen kompromittáló adatok szóltak, hanem azokat is, akik olyanféle menlevelekkel szaladgáltak, hogy „tehetségtelen, de ártalmatlan”, „becsületes, de tehetetlen”, „osztályidegen, de hozzáértő és felhasználható”. A gyakorlat megmutatta, hogy az egyik mínusz csaknem mindig magában rejtette a másodikat. A „tehetségtelen, de ártalmatlan” nem sokkal elbocsátása után kísérletet tett, hogy átszökjön a fasisztákhoz. Az „osztályidegen, de hozzáértő és felhasználható”, mint kiderült, igen nagy hozzáértéssel demoralizálta egységét és dolgozta meg a parancsnoki kart, hogy az első adandó alkalommal álljon át az ellenség oldalára. Az illető után egész sereg tisztet kellett még leváltani és letartóztatni egységében.

A tisztogatás, a hadsereg harcképességének fokozása nagy nehézségekkel jár. Nemcsak az ellenség nyílt ellenállását kell leküzdeni, hanem egy csomó előítéletet, családias-patriarkális szokást, a protekciót, a fellengzős donkihótkodást, vagy egyszerűen a nehézkességet és a kedélyeskedést.

A spanyol kommunisták mindig magukra vállalták az előharcos szerepét ezekben a nehéz feladatokban. Largo Caballero hajszát indított ellenük, azzal vádolta őket, hogy diktátori szándékaik vannak, hogy az egész népfrontot ők akarják irányítani, hogy megkísérlik megkaparintani a vezető posztokat, és mindenütt, mindennel ők akarnak rendelkezni. Ez hazugság volt. A kommunisták nem követeltek maguknak hatalmat. Ez egyszerűen értelmetlen lett volna, szöges ellentétben állt volna az összes antifasiszta pártok együttes, össznépi, nemzeti harcának eszméjével.

Annyi azonban igaz, hogy a kommunisták, szigorúan a kormányban vállalt munkájuk keretei között, saját kezdeményezésükből, a nehézkes államapparátus bevárása nélkül, rengeteg elfelejtett, halaszthatatlan problémát vesznek a kezükbe és harcolják ki megoldásukat. A sajtót, a gyűléseket, a személyes levelezést, a szakszervezeti munkát – mindent felhasználnak arra, hogy megszervezzék az antifasiszta hazafiakat. Mindenbe „beleütik az orrukat”: a tölténygyártásba, a gyerekek evakuálásába, a védelmi vonalak építésének irányításába, a katonaköpenyek szabásába, a rizsaratásba. Néha fejükbe száll a dicsőség, túlbecsülik szerepüket és befolyásukat a tömegre, a szakszervezetekre. Az élet alaposan az orrukra koppint minden hibáért, minden tévedésért. Megrázzák magukat, és tovább dolgoznak. Ez felingerelte és dühítette Caballerót, a bürokrata diktátort. Szálka volt a szemében az alulról jövő kezdeményezés, a társadalmi, a pártiniciatíva, kétségbevonta a néptömegnek azt a jogát, hogy maga szervezze meg sorait az ellenség ellen. Ebben a kérdésben nem engedett, megütközött és csatát vesztett – kénytelen volt távozni.

A Negrin-kormány szívesen veszi valamennyi párt segítségét, így a kommunistákét is a front és a hátország megszervezésében. – Ma már szabadabban lélegzünk – mondja Dolores. Most különösen sokat dolgozik ez az asszony – éjjel, nappal, mindig. Holnap lesz a Központi Bizottság plénuma, és ő tartja a beszámolót a fő kérdésről: az egységes proletárpártról. Mindenki féltő gondoskodással veszi körül, mindenki igyekszik lehetővé tenni neki, hogy pihenjen, koncentráljon, rendezze dolgait, és mégis állandóan zavarják: kérdésekkel, írásokkal zaklatják, s mind újabb emberekkel ismertetik meg. Néha ő maga nem bírja tovább. Engedélyt kér és otthagyja az értekezletet, lefekszik, pihen egy keveset valami üres, hűvös szobában. Ma én is kénytelen voltam éppen ilyenkor háborgatni. Kopogtam, s hogy nem jött válasz, csendesen benyitottam. Nem feküdt, az ablakmélyedésben ült a nyitott ablaknál, s nagyon elégedett, szinte gyermeki arckifejezéssel írt. Nagyon szeret írni, de isten tudja miért, kicsit szégyenkezik a cikkei miatt. Pedig igazi író, népi író. Sokat tud, mégpedig nemcsak a politikából, hanem az irodalomból, a történelemből is, elsősorban hazája történelméből. Írásait gyakran illusztrálja történelmi példákkal … Minduntalan zaklatják, cibálják, hogy beszéljen gyűléseken vagy a rádióban, de ő sokkal szívesebben ír. Szemmelláthatóan kedvére való dolog így egyedül üldögélni, összeszedni a gondolatait és csendesen papírra vetni őket.

– Emlékszel, Dolores, hogyan ismerkedtünk meg? Bilbaóban.

Hat esztendővel ezelőtt Bilbao külvárosában, egy Nervión-parti kiskocsmában bemutattak az elvtársak egy magas, sovány, hallgatag asszonynak. Mint minden egyszerű spanyol nő, a perzselő hőség ellenére talpig feketében volt. Zárkózottan, kissé elfogódottan viselkedett, mohó érdeklődéssel figyelte a beszélgetést, de alig-alig szólt valamit, csak nézett ránk nagy, tiszta fekete szemével, és – amint ez tekintetéből látható volt – alaposan megrágta a beszélgetés minden mondatát.

Akkor csak ennyit mondtak róla:

– Az első spanyol kommunista nő.

A monarchia akkor már megdőlt Spanyolországban. A spanyol kerenszkijek és miljukovok voltak hatalmon. A kommunista párt, akár a királyság idején, illegális és üldözött párt maradt. De egyébként is gyenge volt, kevés hozzáértéssel dolgozott, s csak laza szálak fűzték a tömegekhez.

Harmincegyben ez az egyszerű, fekete ruhás asszony nagyon sokat jelentett a pártban. Burzsoá, parlamenti, világi körökben már megjelentek a női ügyvédek, professzorok, szónokok, sőt még képviselők is. A munkásnő, környezetének elmaradottsága folytán, remetesorban maradt, nem engedték érvényesülni; félénken, zavartan viselkedett, ritkán mutatkozott az emberek között, arra pedig, hogy hallgatóság előtt felszólaljon, beszédet mondjon, még csak gondolni sem mert.

Akkor alig tudtam megjegyezni a fekete ruhás, hallgatag spanyol asszony nevét. Csak később találkoztam Doloresszel, amikor pártja küldöttei közt ült a Komintern VII. kongresszusának padsoraiban, hallgatta a szónokokat, gondos feljegyzéseket készített, és maga is szenvedélyes hangú, ragyogó beszédet mondott. Aztán még később, az idén, amikor milliók és milliók láthatták büszke fejét, haragos vagy nevető ajkait a szónoki emelvényen, a mikrofonnál, a mozivásznon, újságok és folyóiratok hasábjain, a Barcelona, Párizs, London, Kanton, Mexico City utcáin kifüggesztett hatalmas plakátokon mint a bátorság és nemeslelkűség, a proletár patriotizmus, a szenvedő és harcoló spanyol nép szimbólumát.

– Emlékszel Bilbaóra, Dolores?

– Bilbao! – Arca eltorzult a fájdalomtól. – Ó igen, emlékszem Bilbaóra. Ne beszéljünk most erről, Miguel. Beszámolót írok holnapra.

 

JÚNIUS 18

Ismét összeült a plénum a konzervatórium épületében. A fő kérdés: az egységes proletárpárt.

Az utóbbi hetekben különösen sokat beszélnek és vitáznak erről. A munkásosztályban óriási az egyesülés vágya. A lövészárkok összehozták, összeszoktatták a kommunistákat a szocialistákkal. A munkások, a katonák körében úgyszólván teljesen elmosódott a határ a két párt között. A vezető körökben is erős az egységtörekvés, jóllehet itt sokkal több az óvatoskodás és a bizalmatlanság. A kommunisták félnek egyes szocialista vezérek opportunizmusától, megalkuvó gondolkodásmódjától. A szocialisták viszont a kommunisták célratörő magatartásától, szervezeti aktivitásától és – az ő kifejezésükkel élve – diktátori tempóitól tartanak. Rémülten nézik, hogy a szocialista munkások egyre-másra belépnek a kommunista pártba, a kommunista pártból viszont most senki sem lép át a szocialistákhoz. Attól tartanak, hogy felszívódnak. De vannak igen tekintélyes szocialisták, akik az egyesülés hívei. Mindenekelőtt Alvarez del Vayo és Ramón Lamoneda.

Del Vayo meg is jelent a kommunista KB plénumán. Éljenzéssel, tapssal fogadták. Del Vayo lágyszívű, jó ember, de politikai kérdésekben elvhű és szilárd. Bátran elfordult Largo Caballerótól, bár nem volt számára könnyű dolog sokévi barátság után szabadulni az öreg hatása alól. Del Vayo nem lépett be az új kormányba, csupán a hadsereg főbiztosa maradt. Elmesélte nekem, hogy Largo Caballero gúnyolódik vele: Szegény Vayo, mondja, semmiféle jutalmat sem kapott azért, hogy cserbenhagyott engem! … Caballero visszatért az Általános Munkásszövetség titkári irodájába. Onnan sző intrikákat az új kormány ellen, terjeszti a rémhíreket, ármánykodó memorandumokat, jelentéseket irkál és küldözget mindenfelé. A szabotázs és árulás miatt bíróság elé állított Asensio tábornokkal állandó és élénk kapcsolatot tart fenn.

Dolores nagy beszámolót tart.

A nemzetközi és katonai helyzet elemzésével kezdi. Létrejött a reguláris hadsereg. Ki gondolta volna a háború elején, hogy több mint félmillió felfegyverzett katonánk lesz? És ez a szám állandóan nő.

A párt növekedéséről ezt mondja:

– Büszkén jelenthetjük ki, hogy sorainkban ma már 301 500 embert egyesítünk. Ezek valamennyien a köztársasági kormány kezében levő területen élnek. Nem számítottuk be az Egyesült Szocialista Párt 64 000 katalóniai és 22 000 bizcayai tagját.

A továbbiakban a proletárpolitika vezetésének két módszeréről szól: a proletárerőket szétforgácsoló II. Internacionálé módszeréről, szembeállítva vele a Kominternt, amelytől a népfront eszméje, a proletariátus politikai és szakszervezeti egyesítésének gondolata származik.

Ezután a Spanyol Kommunista Pártnak az egységért folyó harcát méltatja. Beszél az egység ellenségeiről. A trockistákról, a katalóniai trockista lázadásról, melynek célja a proletáregység megbontása volt. Az egység barátairól: – Vannak szocialisták, akik a baloldali mozgalomban kifejtett becsületes munkájukkal magasra tudták emelni az egység zászlaját, amelyet mások eldobtak! Az egység e bajnokai között kiemelkedő helyet foglal el Alvarez del Vayo, aki fáradhatatlanul küzd a szocialista és a kommunista párt szövetségéért. A proletariátus és a forradalom érdekeit mindenek fölé helyezi, s helyesen mondja, hogy az egység a mostani történelmi pillanat legfőbb törvénye.

Dolores részletesen ismerteti azokat a feltételeket, amelyek mellett a kommunisták hajlandók megalakítani az egységes pártot.

Demokratikus centralizmus. Proletárdemokrácia és fegyelem. Önbírálat. Ideológiai egység a marxizmus-leninizmus tanításai alapján.

– A szocializmus országának szolidaritása új erőt öntött hazánkba. Alig néhány napja jelentette ki Martinez Barrio, a képviselőház elnöke határozottan és egyértelműen, hogy a Szovjetunió szolidaritása nélkül Spanyolország megszűnt volna létezni mint köztársaság és mint nemzeti egység. Vajon nem elég ok ez arra, hogy az egységes proletárpárt az igazi proletár internacionalizmus alapján álljon?

Dolores élénk, meggyőző, bizonyító erejű beszámolója bizakodó, ünnepi hangulatot keltett – mintha legalábbis létrejött volna már az egységes párt. De igen sok még a nehézség. Nemcsak Largo Caballero frakciója áll ellenségesen a kommunistákkal szemben. A szocialista vezérek egy része, még azok is, akik meleg baráti magatartást tanúsítanak a kommunisták iránt, elfogultan és aggályoskodón foglalnak állást az egységes párt gondolatával kapcsolatban. Egyelőre még nem nyilatkoznak, de amikor majd a kérdés gyakorlati megvalósítására kerül sor, ki fogják mutatni a foguk fehérét.

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com