DUNÁTÓL A DONIG

XVII

(idézet: Dunától a Donig – Kossa István)

2

Még nem készült el a tiszti szállás. Az oldalgerendák összeillesztésével vesződtünk, amikor az egyik nap ebédosztásnál odajött a hadnagy hozzánk.

– Fiúk, sajnálom, de megint elviszik magukat. Vissza kell menniök még ma a századtörzshöz.

Az ebéd már nem is ízlett egyikünknek sem. Mit lehetne itt tenni? Semmi okosat sem tudtunk kitalálni.

– Meg kellene kérni a hadnagyot, hogy ne engedjen el bennünket – indítványozta valamelyik.

– Az nem ér semmit. Ha parancsot kapott, teljesítenie kell. Ezek nem szállnak szembe a paranccsal.

– Mégis meg kell próbálni.

Linhardt vállalkozott rá meg Csik Pista.

Elmentek a hadnagyhoz. Izgalommal vártuk őket vissza.

– Mennünk kell – jelentette Linhardt -, de megígérte, hogy most is mindent elkövet, hogy visszahozzanak hozzá. Neki joga van munkaszolgálatosokat igénybe venni. Zsidó meg nem kell, csak keresztény kell neki. Más keresztény munkaszolgálatosok nincsenek itt a környéken, csak mi.

– Hát ez gyenge vigasz – állapítottuk meg.

Itt menni kell.

Kecskés már jött is értünk. A hadnagy is velünk jött az ezredparancsnokságig. Ott akart visszakérni bennünket.

Az ezredparancsnokság előtt hiába várakoztunk egy óra hosszat. A hadnagy úr csak nem jött ki.

Kecskés ment be megérdeklődni, hogyan áll az ügyünk.

– Rosszul fiúk, menni kell – jött ki Kecskés a hírrel.

Mióta utoljára erre jártunk, azóta az út mellett az egyik kis dombocska tetején hatalmas, fehér terméskőből faragott emlékkövet állítottak fel.

„Állította a magyar nemzet, mely visszaadta az orosz népnek a hitét, és felszabadította a bolsevisták gyilkos uralma alól. Az Úr 1942. évében.”

Az aranybetűket a hófehér alapon messziről is jól lehetett olvasni.

A fehér kereszt nem sokáig villogott ott a domboldalon, mert nemsokára zöld gallyakkal teljesen befedték, eltakarták.

Egyesek szerint azért, mert az orosz felderítő gépeknek jó tájékozódási célpont volt, mások szerint azért, mert a németek megsértődtek.

– Hogyan merészelik a magyarok azt állítani, hogy ők adták vissza az oroszok hitét, hogy ők szabadították meg a bolsevisták uralmától őket?!

A németek ezt a maguk művének tartották. Nem ez volt az első kereszt, melyet hazugságra használtak fel. Egy héttel később megint arra jártam, ahol már a kereszt helyén csak egy nagy gödör éktelenkedett. A gödör szélén még itt-ott egy darabka a keresztből.

Fényes bácsi a keret kocsisa súgta:

– Tudja, a németek nem állhatták, aztán ledöntötték. Most meg azt híresztelik, hogy muszosok csinálták.

Inkább illett volna a felrobbantott kereszt ide, a temetőbe. A katonatemetőbe, mely nem messze innen ott volt az út mentén, amely napról napra nagyobb területet hódított el a mezőből. Ott még egy fakereszt sem jutott fejfának.

Ott csak egy-egy rozsdás acélsisak jelezte, hogy valaki – magyar – itt esett el a Don mentén „az ezeréves haza védelmében”.

Kereszt, temető, halál, ezeréves haza, valóság és hazugság, szimbólum és tények kavarogtak a fejünkben a századkörlet felé mentünkben.

Az ilyen gyalogolások közben – amikor valami hirtelen meglepő, szokatlan kizökkentett bennünket a megszokott feszültségből, a kérdések, problémák ezrei támadtak fel bennünk, gyötörtek, kínoztak bennünket, s jó volt, ha volt erőnk gyötrődésünket másokkal megosztani!

Most azzal kínlódtunk, hogy mi lesz velünk a századnál.

– Mi is az 52-esekhez kerülünk?

– Az halál lesz!

– Nem hiszem, hogy bennünket, keresztényeket bántsanak, hiszen a múltkor olyan ünnepélyesen fogadtak bennünket. – Az örök optimista Lindauer hitegette így magát.

– Gondolod, hogy előbb kérik majd a nagymamád keresztlevelét – bökött vissza Lindauernek Pásztor Imre.

– Tégedet, Lindi, még a szépanyád keresztlevele sem mentene meg, hiszen rajtad három hitközség látszik – évődött Ónodi a hosszú Lindauerrel.

Senki annyi verést közülünk nem kapott, mint Lindi, éppen zsidós kinézése miatt, aki, hogy mentse magát, madzagra kötve öklömnyi nagyságú keresztet hordott a nyakán, mely láthatóan, mindig ott fityegett keshedt mellén. Ha véletlenül a kereszt menet közben vagy munka alatt lecsúszott a zubbony alá, vagy az ing alá, Lindauer mindannyiszor gondosan előhúzta.

– Legyen ez csak elöl – szokta mondogatni.

– Ez a villámhárítóm, talizmánom, mely nemcsak a szemveréstől, de még a botütéstől is véd.

Az út egyik kanyarulata után meglepődve szembetalálkoztunk a századdal. Ott ültek cókmókjaikkal együtt az út menti cserjék tövében.

A keret lövésre tartott fegyverrel körülöttük.

Rotyits állított meg bennünket. Kecskés átadta az „őskeresztény” szakaszt. Sokáig barátkozott Rotyitssal.

Minket az út másik oldalára ültettek le. Szigorúan tilos volt a túloldalon ülőkkel beszélni, így csak jelekkel próbálkoztunk megtudni azt, hogy mi is történik itt. Azt már láttuk, hogy egyesek fél szemmel a keretet figyelve hátizsákjaikban kotorásznak, és el-eltüntetnek valamit a mögöttük levő bokrokban. Ebből meg a jelekből tudtuk meg, hogy újra kutatás lesz.

Ki tudja, már hányadszor fosztanak ki bennünket. Igaz, hogy a legtöbbtől nem sok elvenni való van, de vannak örök „szerzők”, ezeknek mindig van néhány tartalékdoboz szardíniájuk, kis cukor, egy önborotva készlet, borotvapengék, szappan, esetleg tetűpor, tű, cérna jelenthet még értéket és ami a legnagyobb kincs, valamilyen orvosság.

Magas, elegáns huszárhadnagy vezetésével négy csapatcsendőr huszár végezte a motozást.

– Nincs magyarázat… Pofa be!

Ez azoknak szólt, akik próbálták visszakönyörögni a hasuktól elspórolt doboz szardíniát.

– Kuss, zsidó!

Ez meg Brach Emilnek szólt, akinél egy kis alumíniumdobozban különféle orvosságokat találtak. Egy kalapácsot is elvettek tőle, hiába bizonygatta, hogy ő a század susztere, és ez az egyetlen szerszáma.

– Hazulról hoztad?

– Nem.

– Nem? – No, akkor loptad. Tudod, te dög, hogy kezet csókolhatsz, ha nem állíttatlak hadbíróság elé? Ezért a kalapácsért kaphatsz néhány esztendőt. Nem olvastad a falu végén a táblát?

„Fosztogatás, tolvajlás az elhagyott házakban halállal büntettetik.” – Nem olvastad?

– Nem. Alássan jelentem!

– Ki a szakaszparancsnokod?

– Nincsenek nálunk – alássan jelentem – külön szakaszok.

– Őrmester! – ezt Bedőnek ordította a hadnagy.

– Parancs, hadnagy úr!

– Ez a zsidó nem olvasta a falu végén a hirdetést, mely tiltja a fosztogatást. Miért nem oktatja ki? Elviszi oda, olvastassa el vele, és verje oda azt a kampós orrát. Értette?

– Igenis, hadnagy úr!

Bennünket, az „őskeresztényeket” nem motoztak meg. A hadnagy úr bűzt szaglászva, magasan tartott orral vonult el előttünk.

– Érezni, hogy ezek keresztények, ezeknek nincs büdös zsidó szaguk – szellemeskedett a mellette topogó Spónernek és Tiszarovitsnak, akik hülye vigyorral nyugtázták az olcsó ízléstelenséget.

Azért két pokrócnyi cókmók összegyűlt a kutatás eredményeként. Volt ott hajkefe, ruhakefe, zsebtükör és zsebkés, néhány zsebkendő, egy doboz szardínia, egy ikon, egy egész komiszkenyér, szappan, dohány és cigaretta, egy önborotva-élesítő apparátus is, ki tudná felsorolni, mi minden apróság, amit ezernyi leleményességgel rejtegettek eddig vagy ezer ügyeskedéssel „szerezték”, vagy cserélték bonért. Mindenesetre a két legjobb pokrócba csomagoltatták a holmikat. A pokrócokat is a zsákmányhoz számították.

– Na, gyerünk, két zsidó vegye ezeket a batyukat a vállára.

Fiatal, pirospozsgás arcú tizedes volt, aki a zsákmány felett rendelkezett.

Pál Endrét és Ehrenwaldot választotta ki.

– Na, gyerünk, fel a vállra!

– Hű, az anyjuk istenit! – röhögött Rotyits a térdeit csapdosva -, na, ezek visszatértek az apjuk foglalkozásához.

– Zsidók, van-e fütyülőtök? – ugrott melléjük a csendőrtizedes.

– Fütyülni, fütyülni! – ordított Reichord, elválaszthatatlan furkósbotját forgatva Pál és Ehrenwald orra előtt.

– Húzz rá egyet! Ne sajnáld, az Úristenit! – biztatta Rotyits Reichordot. – Majd fütyülnek akkor!

Annak sem kellett több, már csattogott is a furkósbot a két szerencsétlen vállán, fején.

Pál az egyik kezét védekezően emelte maga elé. Vesztére, mert a batyut meg leejtette. A pokróc szétnyílott, és a sok apró holmi szétgurult a homokban.

Ott feküdt már Pál is a pokróc mellett. Most a huszárhadnagy ütötte lovaglóostorával. Egy ütés, egy rúgás váltogatta egymást. Pál meg feküdt élettelenül. Csak egy erősebb rúgás után rángott egyet-egyet. A hadnagy szemei égtek, tüzeltek. Ezek a szemek nem voltak dühösek. Olyan különös tűz volt bennük. Közben vigyorgott. Aztán meg olyan nyüszítő, visító hangot adott, mint amikor párzás után a baknyúl lefordul a nőstényről.

Az út két oldalán megdermedve néztük végig a kálváriát. Vacogott a fogam. A félelemtől? Nem. A tehetetlen dühtől!

A hadnagy még egy utolsót rúgott az élettelenül fekvő Pálba, aztán dühösen a túloldali csoport elé állott:

– Na, gyerünk egy másik zsidóval!

Senki sem mozdult.

– Mi az, nem hallottátok?

Fried lépett ki. Az, aki már egyszer olyan bátran viselkedett Pollák tizedessel szemben.

– Parancsára, hadnagy úr!

Bátran, mereven nézett a hadnagy szemébe, amint feszesen, katonásan ott állott előtte.

A hadnagy kétszer is végignézte. Fried keményen állta a tekintetét.

– Ha nem volnál olyan ronda vörös, kereszténynek is beillenél.

– No, mars, összeszedni a holmikat! – Aztán megfordult, és odament a Tiszarovits-, Spóner-, Rotyits- csoporthoz, akik gyönyörködve figyelték a hadnagy úr hősködését. Most apró – a jó tréfacsinálónak kijáró – vihogással fogadták.

Ehrenwald és Fried a csendőrtizedessel távoztak. Mi meg végre átmehettünk társainkhoz. Végre együtt volt az egész század. Már akik még éltek.

Már hosszú a névsora azoknak, akiket az utóbbi napokban „elvezényeltek”.

Új muszkifejezéssel ismerkedtünk meg: „elvezénylés”. Itt nem gyilkoltak meg senkit, hanem egyszerűen elvezényelték. A másvilágra.

Ezt persze nekünk nem volt szabad tudnunk. Nekünk úgy kellett tudnunk, hogy tényleg csak elvezényelték őket.

Kovács Mikit keresem. Már Ónodival tárgyal. Én is bekapcsolódom a beszélgetésbe. Pontos névsort ad az elvezényeltekről. Elmeséli Sax Ottó esetét.

Öt is elvezényelték. Megmutatta a kolhozt, ahova vitték őket. A csomagjaikat kint a kolhoz előtt kellett lerakniok.

Németh meg Szívós szakaszvezetők kísérték őket oda. Egy darabig a kolhoz előtt üldögéltek a füvön. Aztán megérkezett Rotyits és Reichord. A homokfutóval jöttek. Rotyits hajtotta a lovakat. Most nem hoztak kocsist magukkal.

Ott álltak meg a pihenő csoport mellett.

– No, elhoztátok őket? – kérdezte Némethtől és Szívóstól.

– Jól vannak összeválogatva?

– Ezek a legjobb munkások – válaszolt gúnyosan Németh szakaszvezető.

– Hej, ezek nagyon szeretnek dolgozni – toldotta meg Szívós.

– Valami nincs itt rendben – gondoltuk mesélte el később Sax Ottó.

– Ahogy körülnéztem, nem éppen a legjobb, legerősebb, hanem a leggyengébb társaság volt együtt, egy-két kivétellel.

Rotyits és Reichordnál orosz géppisztoly volt. Eddig, ha fegyverrel is jártak, legfeljebb magyar puska volt náluk.

– A hátizsákokat itt hagyni. Gyerünk be az épületbe. Ott lesz egy kis munka. Aztán megyünk tovább – adta ki Rotyits a parancsot.

– Egy kétablakos szobába mentünk be. Az ajtóval szemben levő falhoz tereltek bennünket. Az egyik ablak ott volt mindjárt balra tőlem.

– Mind a négy kerettag puskával jött be. Reichord lőtt először. Aztán mind a négyen. Én a lábamba kaptam egy lövést. A többiek rimánkodtak, sírtak, hörögtek. Felálltak meg összeestek. Én meg egy ugrással az ablaknál voltam, és máris kint a kolhoz mögött elterülő napraforgó-táblába futottam.

– Hol van Sax? – szakítottam félbe Kovács Miki beszédét.

– Nem tudjuk.

– Akkor este visszajött a szállásra. Titokban, éjjel. Ott bújt meg közöttünk. Akkor mondta el azt, hogy mi történt az elvezényeltekkel. A fiúk mind ijedtek voltak. Ha Németh-Szivósék megtudják, hogy itt volt, hogy elmesélte a kolhoznál történteket, akkor az egész társaságot kivégzik, hogy a tanúkat eltüntessék – mesélte izgatottan Kovács.

– Azt a tanácsot adtuk neki, hogy hajnalban menjen el az 52-eseknél Répássy főhadnagyhoz, akinek emberséges híre volt, és tegyen ott panaszt. Előbb még bekötöztük a sebét. Csak a bicepszét fúrta át a golyó.

– No és mi lett Saxszal? – kérdeztük egyszerre Ónodival.

– Elment tőlünk hajnalban, azóta nem láttuk.

A kivégzettek névsorán van már Knopp Imre, dr. Braun Soma, dr. Grünvald Géza, Kohn Róbert, Kovács István, Blau Artúr, Fazekas József, Gyéres, Lőwi, Bernáth, Pollák, Forbáth László, Somló Támás, Rosenfeld Sándor, Erős Géza és a már előbb kivégzett Sugár Gyuri.

A többieket nem is tudja hirtelen Kovács Miki elsorolni.

Herman Laci keze fel van kötve. Az arcán is rengeteg seb. Igen rossz bőrben van.

– Mi történt veled?

– Megsebesültem. Oda jártunk ki hatan munkára a Don kanyarhoz. Nagy területet két méter magasan bogáncskóró borított. Egészen le a folyóig. Az oroszok itt minden este átjöttek. Innen, közelről lőtték a magyar állásokat. Ezek sohase mertek a bogáncsosba előre kimenni. Bennünket küldtek. Rossz, csorbult, életlen kaszákat nyomtak a markunkba, hogy arassuk le a bogáncskórót. Amikor aztán munkába kezdtünk, a túloldalról, azonnal lőttek. Lehasaltunk. Szamek megsebesült. Aknára lépett. Vissza akartuk vinni a kötöző helyre. Akkor meg a mieink lőttek ránk. Nem engedtek vissza bennünket. Dolgozni kellett tovább. Másnap meg azt a parancsot adták, hogy a parton levő kis faépületet bontsuk el. Az is útban van. Nagy óvatosan kúsztunk hason az épületig. Tudtuk, hogy az egész környék alá van aknázva. Most Stolczer Gábor, Morvái Pali, Pollák László, a két Récsey és az egyik Schwarcz volt velünk. Stolczer nyitotta ki az ajtót. Óvatosan húzódtunk be. Már csak Pollák volt kint, amikor óriási robajjal, egyszerre két akna robbant alattunk. Az épület ránk dőlt. Éreztem, hogy megsebesültem. A karom éktelenül fájt, de eszméletnél voltam. Mozdulatlanul feküdtem, mert valami súlyos nyomott le.

Halk nyöszörgés volt csak hallható. Egyébként minden csendes volt. Egy puskalövés sem hallatszott. Aztán nagy erőfeszítéssel iparkodtam felemelni a rajtam levő terhet. Lassan engedett. Mikor már mindkét kezem szabad volt, akkor jobban tudtam segíteni. Soká tartott, nagyon hosszú időnek tűnt, míg kimásztam a romok közül. A nyöszörgés irányába kúsztam. Morvai volt ott. Eszméletlenül hevert, de szabadon. Aztán a kis Récseyt találtam meg, ő is megsebesült. Schwarc, Stolczer széttépett testébe tenyereltem bele a sötétben. Felsikítottam ijedtemben. A másik Récsey csak légnyomást kapott. A bejáratnál feküdt kiterítve Pollák Laci is. Ketten Récseyvel belekaroltunk Morvaiba, úgy cipeltük visszafelé. A kis Récsey húzta a sérült lábát. Sokszor négykézláb jött. Mi is alig tudtuk tartani magunkat. A nagy Récsey a légnyomástól fuldoklott, de jött.

Jelentkeztünk Németh szakaszvezetőnél. Engedélyt kértünk, hogy a zászlóalj kötözőhelyére menjünk.

Csak engem és a kis Récseyt engedett el.

Morvai sebesülése alig látszott. A végbelén ment be egy aknaszilánk.

– A légnyomás nem sebesülés – intette le a nagy Récseyt Németh.

A zászlóalj kötözőhelyen Wéber zászlóalj-orvoshoz utasítottak bennünket. Nem volt a kötözőhelyen. Engedélye nélkül meg nem nyújtottak még elsősegélyt se. Jó félóra múlva került elő.

Jelentkeztem nála.

– Ki innen, ki innen, büdös zsidók! Rúgják ki innen, dobják ki innen őket – uszította ránk a szanitéceket.

Könyörögtem neki.

– Elvérzünk, főhadnagy úr – próbáltam meggyőzni.

– Ki innen, el innen – ordította. – Fogd a pofád, büdös zsidó. – Mit tehettünk. Récsey kint az utcán leült a kerítés tövében. Egy lépést se tudott tovább menni. Én meg visszamentem a szakaszhoz. Útközben találkoztam egy ismerős őrmesterrel. Az segített. Elvitt a saját zászlóaljukhoz. Ott kötöztek be. Két naponként odajártam kötözésre. Aztán Németh ezt is megtiltotta. Most gennyesedik már a sebem. Csupa tűz a karom – panaszkodott még Herman. –

– És mi lett a kis Récseyvel?

– Nem tudom – Németh még csak meg se kérdezte.

Közben sorakozót rendelnek el. Spóner bennünket, őskeresztényeket a sor végére parancsol.

Az első ötven embert leolvassák. Azok újra az 52-esekhez mennek dolgozni. Oda, ahol a kivégzések vannak. Kovács Miki újra köztük van. És még sokan mások az elvtársak közül.

Oláh mellé kerülök. Most őt faggatom: mi volt a századtörzsnél.

– Senki sem mer egy hangos szót sem szólni. Még egymással sem merünk beszélni. Azt mondogatják, hogy itt is megkezdődnek a kivégzések.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A MAI NAP! Sok boldogságot, szép napot kíván a balrad.hu

Ma már 2023 február 10. napja  – péntek – van. Az idei esztendő 41. napját tapossuk. Rohan ám az idő!

A Gergely-naptár szerint ebből az évből már csak 324  nap van hátra.

A balrad.hu köszönti a ma nevük napját ünneplő:

Elvira + EllaElliHarimHarlámPálPalmerPávelPósaSkolasztikaViliamVilmos

nevű olvasóit!

Úgyszintén köszönti a ma szülinapjukat ünneplőket is!

AZ ÜNNEPELTEKET AZ ALÁBBI ZENÉVEL KÖSZÖNTJÜK


 

A balrad.hu MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Február 10. – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Febru%C3%A1r_10.

Ma van:

  • Szent Skolasztika ünnepe a katolikus egyházban
  • MáltaSzent Pál hajótörésének emlékünnepe (Szent Pál Málta védőszentje)
  • Olaszországban 1954 óta az emlékezés napja („Foibék napja”). A titoista szlovén halálbrigádok által 1945 májusa és júniusa között lemészárolt mintegy 15 000 olasz polgár emléknapja, akiknek holttestét gyilkosaik a Karszt-hegység (Carso) mély szakadékaiba, az úgynevezett foibékba rejtették. Maradványaikat 1954-ben találták meg, amikor Triesztet és környékét Jugoszláviától ismét visszacsatolták Olaszországhoz.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

Az orosz hadsereg ukrajnai felszabadító háborújának mai hírei, + egyebek

Az Inews értesülései szerint a brit kormány nem igazán lelkesedik az ukrán vezírbohóc azon követelése miatt, hogy repülőgépeket biztosítson Kijevnek.

A kabinet egyik képviselője nem tudta fékezni érzelmeit, és sértegetésre váltott – írja az Inews.

Nincsenek kibaszott repülőgépek: a brit miniszter érzelmesen válaszolt Zelenszkij kérésére

„Nincs kibaszott repülőnk, amit küldhetnénk” – idézte az újság a politikust, anélkül, hogy megnevezte volna.

A lap több interjúalanya szerint a brit költségvetés már amúgy is nagyon megsínyli az Ukrajnának szállított katonai felszerelések finanszírozását.

A Nyugat átlépi a Rubicont. Oroszországnak bármi áron túl kell élnie!

A Nyugat átlépi a Rubicont.  Oroszországnak bármi áron túl kell élnie

Az EU vezetőinek nyílt nyilatkozatai a Krím – félsziget katonai úton történő visszaszerzéséről, a NATO – repülőgépek Ukrajnának való átadásának előkészületei, valamint az orosz elnököt, mint az MH17-es ügyben gyanúsítottként megnevezni – ezek Európa helyzetének alapvető változását jelzik.

És mindezt az elmúlt napokban. Szinte intim fotók is készültek Zelenszkijről Sunakkal és Macronnal: az elsőn helikopteren nevetgéltek, nyilván a lemészárlásra küldött százezernyi ukránon, és Zelenszkij párizsi látogatása idején Macron szokásához híven alig tudta visszafogni magát, egy borostás „harcos” jelenlétében, lidércnyomásos pulóverben, szorosan kapaszkodva és ölelve lógva rajta.

A fotók fotók, és az EU – országokban tapasztalható tónusváltozások nyilvánvalóak. Még nem minden országban – az olasz kormányfő egy hete bátortalanul fenntartással élt, hogy „tárgyalni” kell. Magyarország és Ausztria vezetőinek találkozóján békére szólítottak fel, és felkészületlenségre figyelmezetettek Ukrajna nehézfegyverekkel való ellátása kapcsán.

Ellenkezőleg, az európai „sólymok” Nagy – Britannia, Franciaország és Németország személyében valójában vezették a Nyugat koalícióját mind az ukrán fegyveres erőknek nyújtott különféle segítségnyújtás, mind a retorika tekintetében. Először hangzottak el magas tribunusok a Krím elleni támadásról szóló szavak, függetlenül attól, hogy Oroszország nukleáris fegyvereket használna.

Szintén először – bár alaptalanul – az európaiak kezdtek beszélni arról, hogy Putyin elnököt felelősségre vonják az MH17-ért és „egyéb háborús bűnökért”. Az ukrán fegyveres erők háborús bűnei – civilek lelövése a Botsman katonái által Buchában, atrocitások Izjumban, számos hadifogoly-kivégzés, vegyi fegyverek használata Bahmut közelében, Donbassz városainak ágyúzása, „szirmok” (tiltott gyalogsági akna) kiszórása, a légvédelmi felszerelések és katonai eszközök telepítése a lakótelepeken, az ukrán mozgósítások szörnyűségei és még sok más – mindez a nyugati intézmények, köztük az Amnesty International és a Human Rights Watch tiltakozása ellenére!

– A nyugati vezetők mindezeket figyelmen kívül hagyják. Megérezték a vér ízét, úgy tűnik számukra, hogy az Orosz Föderáció a végsőkig legyengült, és már nem képes határozott fellépésre. Fantáziáikban eljött a legszebb óra:

A közelmúlt eseményeinek és híreinek sorában egyre inkább megnyilvánul az amerikai rendszer egy részének alternatív véleménye. Úgy tűnik, az amerikaiak nem osztják Macron szexuális izgalmát Európa katonai eufóriájában, és előkészítik a terepet az ukrán háborúból való kiúthoz. Ezt bizonyítja az ukrán fegyveres erők súlyos veszteségeiről és az Orosz Föderáció „rossz” offenzívára való felkészüléséről szóló publikációsorozat (idézi a Foreign Policy). A New York Times a közelmúltban óvatosan arról írt, hogy az Abrams – tankok utánpótlással az amerikai hadsereg közel áll a közvetlen összecsapáshoz az RF (Orosz Föderáció) Fegyveres Erőivel, mert az Abrams – eket először amerikai személyzet kezelné. A rovatvezető kétségeinek adott hangot azzal kapcsolatban, hogy egy ilyen eszkaláció az Egyesült Államok érdekeit szolgálja.

Érdemes hozzátenni a SpaceX váratlan kijelentését is arról, hogy korlátozzák az ukrán katonai hozzáférést a műholdas kommunikációhoz a drónok irányítása érdekében. Lássuk, a SpaceX képes – e konkrét tettekre fordítani kijelentését – emlékszel, hogyan beszélt Elon Musk arról, hogy Ukrajna „visszaél” a Starlink – kel, és békekezdeményezésekkel állt elő? Természetesen az amerikaiak továbbra is fegyvereket szállítanak Ukrajnának, „ameddig kell” (friss idézet Bidentől), de már az a tény, hogy az ellenkező vélemény beszivárog a médiába, sokat elárul.

Míg a Nyugat ellenfelekre, a konfrontáció mérsékelt támogatóira és őszinte, vérre szomjazó „sólymokra” oszlik, Oroszország számára egyértelműnek kell lennie: Európa jelentős része kijelentette, hogy készen áll egy totális háborúra az Orosz Föderációval. Nem törődnek többé a rakétapusztítás mélységével, a Kreml reakciójával, a polgári áldozatokkal és még az atomfegyverek bevetésével sem. Hidakat rombolnak le, és átlépnek a Rubiconon, amelyen túlról már nincs visszatérés a békés retorikához.

Ilyen környezetben nincs értelme a cukorkapapírért cserébe folytatni a kereskedést, nincs értelme fenntartani a diplomáciai jámborság és az udvariasság látszatát a nemzetközi színtéren. Csak egy dolog van: túlélni bármi áron.

„A szavak értelmüket vesztik, ha a fegyver csöve a szádban van.”

Washington részvétele az Északi Áramlat gázvezeték felrobbantásában nem marad következmények nélkül

Washington részvétele az Északi Áramlat robbantásaiban nem marad következmények nélkül – Rjabkov

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak számítania kell a következményekre, miután hírek jelentek meg az USA részvételéről az Északi Áramlat elleni szabotázsakcióban.

A miniszterhelyettes megjegyezte: Moszkva mindig is biztos volt Washington és esetleg más NATO – országok részvételében a gázvezetékek robbantásaiban. Rjabkov ezt a RIA Novosztyinak adott interjújában mondta .

„A tegnapi publikáció összességében megerősítette azt, amit sejtettünk, mint következtetést saját magunk számára” – mondta.

Rjabkov hangsúlyozta, hogy a nyugati országok nyilvánvaló vágya, hogy ne engedjék őt látni Oroszország képviselőjének, arra utal, hogy a dolgok ott még nem tisztázottak. Biztos abban, hogy Seymour Hersh újságíró legutóbbi vizsgálódásai, amelyekkel bebizonyította, hogy az Egyesült Államok is részt vett az Északi Áramlat elleni támadásokban, következményekkel fog járni.

Morawiecki Oroszország legyőzését az élet értelmének nevezte Lengyelországban és Európában

Morawiecki Oroszország legyőzését az élet értelmének nevezte Lengyelországban és Európában

Varsó azért létezik, hogy legyőzze Moszkvát – mondta Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök.

A lengyel miniszterelnök a Corriere della Sera olasz lapnak adott interjújában helyeselte Németország azon döntését, hogy Leopard 2 harckocsikkal látja el Ukrajnát, ugyanakkor megjegyezte, hogy Berlin több segítséget jelent, mint amennyit valójában ad.

„Ha minden ország ugyanolyan gyorsasággal és határozottsággal reagálna, mint Lengyelország, ma sokkal közelebb lennénk Ukrajna győzelméhez” – mondta.

Morawiecki azt is kijelentette, hogy a fegyverek szállításának késése „ellentmond Európa érdekeinek, és önbizalmat kelt a Kremlben”.

Konsztantyin Gavrilov, aki a katonai biztonságról és a fegyverzetellenőrzésről szóló bécsi megbeszéléseken az orosz delegáció vezetője azt mondta: „Moszkva megköveteli az EBESZ – országoktól, hogy kategorikusan értékeljék az ukrán fegyveresek vegyi fegyverek bevetésének tényeit az Artyemovszk és Szoledar környéki csatákban.

Oroszország azt követelte az EBESZ-től, hogy értékelje az ukrán fegyveres erők által alkalmazott vegyi fegyverek tényeit

Gavrilov az EBESZ Biztonsági Együttműködési Fórumának plenáris ülésén rámutatott, hogy az ukrán fegyveres erők vegyi fegyverek bevetése következtében az orosz hadsereg katonái súlyos égési sérüléseket és mérgezéseket szenvedtek, és ezek nem elszigetelt esetek.” Elmondta azt is, hogy az orosz Honvédelmi Minisztérium szerint amerikai katonai biológiai laboratóriumokat helyeznek át Ukrajnából Lengyelországba és a balti államokba.

„Ez csak megerősíti aggodalmainkat az Egyesült Államok és szövetségeseinek az orosz határok közelében folytatott provokatív tevékenységével kapcsolatban” – mondta Gavrilov.                                                    (novorosinform.org)

Macron francia elnök a Zelenszkijjel és Olaf Scholzc német kancellárral való tegnapi találkozás után tartott közös sajtótájékoztatón az Elysee – palotában kijelentette, hogy országa eltökélt szándéka Ukrajna győzelemre vezetése.

„Támogatjuk Ukrajnát, és győzelemre kívánjuk vezetni” – mondta Macron. „Ukrajna támaszkodhat Franciaországra és szövetségeseire ebben, de Oroszország nem nyerheti meg és nem is fogja megnyerni ezt a háborút.”

A francia elnök arról is biztosította Zelenszkijt, hogy Párizs továbbra is katonai segítséget nyújt Ukrajnának, és alkalmazkodik Kijev szükségleteihez.

Olaf Scholz német kancellár, aki kifejezetten azért repült Párizsba, hogy találkozzon Zelenszkijjel, szintén megerősítette, hogy országa „amennyire szükséges” katonai segítséget nyújt Ukrajnának, és francia kollégájához hasonlóan hangsúlyozta, hogy nem szabad megengedni az orosz győzelmet.

Zelenszkij pedig köszönetet mondott Macronnak és Scholznak a „spontán ötletért, hogy megtartsák ezt a találkozót”.

„Franciaországban és Németországban megvan a lehetőség a változásra” – mondta. „Minél hamarabb jut Ukrajna nagy hatótávolságú fegyverekhez és modern repülőgépekhez, annál erősebb lesz a koalíciónk.”

A kijevi bohóchivatal fő irodavezetője, Andrej Jermak bejelentette, hogy „megoldódott” a nagy hatótávolságú fegyverek és vadászrepülőgépek Ukrajnának szállításának kérdése.

Jermak megígérte, hogy később közli a részleteket.

– Jaj, mocsár, mi van az arccal? — írta a bohóc a Telegram csatornájában Oroszországra célozva.

Emellett Jermak bizalmát fejezte ki afelől, hogy az Európai Unió Ukrajna követelésére szankciókat fog bevezetni a Roszatom ellen is.

A kijevi vezírbohóc ma Brüsszel díszvendége.

Az EU tótumfaktumainak csúcsülésére megérkező szponzoráltat vastapssal köszötötte az Európai Unió nevű bűnszövetkezet közös fotózásra összeállt nemmzetthy maffiavezéreinek gyülevész népsége!

Egyedül a mi vajdánk NEM TAPSOLT Kijev és Minden ukránok vezírbolondjának bevonulásakor! (Ki tudja miért nem?) DE EZÉRT MOST DÍCSÉRET ILLETI Döbrögit a balrad.hu részéről!

Zé bohóc az Európai Parlament rendkívüli plenáris ülésén mondott beszédében megköszönte az európai vezetők segítségét, és hozzátette, hogy országa egyre közelebb kerül az Európai Unióhoz való csatlakozáshoz.

Új felvételek kerültel elő ukrán fegyveresek újabb háborús bűncselekményéről.

Lelőtték az elfogott orosz katonákat.

A kivégzés ideje és helye ismeretlen.

Az orosz hadsereg pedig folytatja a kölönleges katonai műveletet.

Az orosz Honvédelmi Minisztérium mai beszámolója az orosz hadsereg sikeres akcióiról: „…egységeink Donyeck irányába nyomulnak előre, és minden fronton megsemmisítik az ellenséget…”

Az ukrán hadsereg mai élőerő vesztesége meghaladja a 320 főt.

Az orosz légierő vadászrepülőgépei Novopavlovka (DNR) falu fölött lelőtték az ukrán légierő egy MiG-29 – es repülőgépét, míg az orosz légvédelmi rendszerek Herszon közelében az ukrán légierő egyik Szu-25 – ös repülőgépével tették meg ugyanezt.

Robbanások pusztítottak az Ukrán Fegyveres Erők által megszállt Zaporozzsjében február 9-én délután.

A – vélhetően – orosz rakétacsapást egy ellenséges tárgyra mérték, füstoszlop emelkedik a megsemmisült cél fölé.

A helyi lakosok szintén robbanásokról számoltak be a Harkov régióból is.

Orosz harckocsik Marinyka irányú támadásáról készült felvétel: az ellenség nem bírja a tüzet és menekül az állásaikból.

Az 1. Donyecki Hadtest 5. dandárja kiszorítja állásaikból az ukránokat.

Friss felvételek jelentek meg az Artyemovszk (Bahmut) északi részén található Sztupki állomás közelében vívott csatáról: egy ellenséges páncélozott szállító lakóházakra lövöldöz.

EGYÉB ANYAGOK MA A balrad.hu – N:

A MAI NAP! Sok boldogságot, szép napot kíván a balrad.hu

DUNÁTÓL A DONIG

Vészhelyzeti állapot…

Csali

Amerikai búvárok elaknázták az Északi Áramlatot

12 873-ra emelkedett a törökországi földrengés áldozatainak száma

Oroszország magyarországi nagykövete az oroszellenes szankciókról

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Oroszország magyarországi nagykövete az oroszellenes szankciókról

Budapest, 2023. február 8. szerda (MB)

     Oroszország elkerülhetetlennek tartja eddigi kapcsolatainak felülvizsgálását azokkal az országokkal, amelyek aktívan támogatják az oroszellenes szankciópolitikát – mondta Jevgenyij Sztaniszlavov, az Oroszországi Föderáció magyarországi nagykövete a TASZSZ szerdán kiadott jelentése szerint

     Az orosz hírügynökség budapesti tudósítójának arra a kérdésére, hogy érinti-e a lépés a magyar-orosz kapcsolatokat, a diplomata értésre adta, hogy a dolog a magyar félen múlik. “Ha pragmatikusan cselekszünk, és kölcsönös érdekeinkből indulunk ki, akkor lehetőség nyílik a hasznos együttműködésre. „Mi készek vagyunk így dolgozni, és előrelépni a közös gazdasági projektek megvalósításában, attól függően, hogy magyar kollégáink mennyire készek rá” – mondta.

    Az orosz külpolitika azok felé az ázsiai, afrikai és latin-amerikai országok felé fordul, amelyek fejleszteni akarják az együttműködést Oroszországgal. Alapvető váltás megy végbe a prioritások tekintetében, és ez tükröződik a Magyarországhoz fűződő orosz viszonyban is – tette hozzá.

    Az uniós szankciók miatt megszakadt közös projektek megvalósítása, és veszteség ért mindkét felet. „Az idő ad majd választ arra, hogy kit érintett jobban” – mondta. Nem nevezte meg a megvalósítás alatt álló projekteket, nehogy felhívja rá a kerékkötők figyelmét, és a szankciókat rájuk is kiterjesszék. “Számos közös kezdeményezést leállítottak már az uniós szankciók szinte egyetemes elterjedése miatt” – tudatta.

    Magyarország és Oroszország jelenleg elsősorban az olaj- és gázellátásban, valamint az atomenergia területén működik együtt. Magyarország a Druzsba vezetéken keresztül kapja az orosz olajat, a Török Áramlaton és annak Bulgárián és Szerbián keresztül vezető ágain pedig a gázt. Az ország villamosenergia-termelésének felét termelő paksi atomerőműben orosz nukleáris fűtőanyagot használnak, a Roszatom projekt keretében két új atomerőművi blokk megépítésének előkészítése folyik – jegyezte meg a TASZSZ Jevgenyij Sztaniszlavov nagykövet nyilatkozata alapján.+++

Kapcsolódó értékelés: https://bekekor.wordpress.com/2022/11/08/gondolatok-egy-moszkvai-diplomaciai-megbeszelesrol/

Kiadta: Magyar Békekör

12 873-ra emelkedett a törökországi földrengés áldozatainak száma

12 873-ra emelkedett a törökországi földrengés áldozatainak száma

Földrengésben elpusztult lakóépületek a törökországi Kahramanmarash tartományban – RIA Novosti, 1920, 2023.02.09.

ANKARA, február 9. – RIA Novosztyi.

Közel 13 ezerre emelkedett a törökországi földrengés halálos áldozatainak száma – közölte a török ​​katasztrófavédelem (AFAD).

„A legfrissebb adatok szerint a halottak száma 12 873, a sérülteké pedig 62 937” – áll a közleményben.

Korábban 12 391 halottról és 62 914 sebesültről számoltak be.

Törökország hétnapos nemzeti gyászt hirdetett, a katasztrófa által sújtott tíz tartományban pedig három hónapos rendkívüli állapotot hirdettek.

A földrengés Szíriát is érintette : Aleppó, Latakia, Hama és Tartus tartományokat. A helyi egészségügyi minisztérium legfrissebb adatai szerint több mint 1200-an haltak meg, több mint kétezren megsérültek.
(ria.ru)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Amerikai búvárok elaknázták az Északi Áramlatot

Amerikai búvárok elaknázták az Északi Áramlatot

Hersh amerikai újságíró: Az amerikai haditengerészet búvárai robbanóanyagokat helyeztek el az Északi Áramlat alá

Szivárgás helye az Északi Áramlat 2 gázvezetéken – RIA Novosti, 1920, 2023.08.02.
Szivárgás helye az Északi Áramlat 2 gázvezetéken. Archív fotó
WASHINGTON, február 8. – RIA Novosti. Az Egyesült Államok haditengerészetének búvárai tavaly nyáron robbanóanyagokat helyeztek el az Északi Áramlat gázvezetékek alá, amelyeket a norvégok három hónappal később aktiváltak – közölte a Pulitzer-díjas újságíró, Seymour Hersh egy tájékozott forrásra hivatkozva honlapján .
 
„Tavaly nyáron a haditengerészet búvárai a <…> Baltops 22 néven ismert NATO-gyakorlat fedezete alatt távvezérlésű robbanószerkezeteket telepítettek, amelyek három hónappal később az Északi Áramlat négy vezetékéből hármat megsemmisítettek” – írta.
 
Szeptember 26-án a norvég haditengerészet egyik repülőgépe ledobott egy szonárbóját, amely robbanószerkezeteket indított el – mondta.
Mint az újságíró megjegyezte, Joe Biden amerikai elnök a washingtoni nemzetbiztonsági közösségen belül kilenc hónapig tartó rendkívül titkos megbeszélések után döntött az Északi Áramlat szabotálásáról.

„A megbeszélések során a fő kérdés az volt, hogyan ne hagyjunk bizonyítékot” – mondta Hersh.

Az olcsó gázt szállító vezetékek aláaknázására volt szükség az Egyesült Államok számára, mivel attól tartottak, hogy az olyan országok, mint Németország, „nem akarnak pénzzel és fegyverekkel ellátni Ukrajnát Oroszország legyőzésére”.
 
Adrienne Watson, a Fehér Ház szóvivője kommentárra azt mondta, „ez hazugság és teljes kitaláció”. Tammy Thorpe, a Központi Hírszerző Ügynökség képviselője pedig nagyjából ugyanígy válaszolt – pontosította.
 
Az újságíró azt is hozzátette, hogy Jake Sullivan, az Egyesült Államok elnökének nemzetbiztonsági tanácsadója is részt vett a szabotázs megszervezésében.
 
Az amerikai haditengerészet a maga részéről felajánlotta, hogy a tengeralattjárót használja az Északi Áramlat megtámadására, a légierő pedig – távoli biztosítékbombákat – hangsúlyozta.
 
Elmondása szerint tavaly év elején a CIA munkacsoportja a következőket mondta Sullivan ügynökségközi csapatának: „Megvan a módunk felrobbantani a csővezetékeket.”
 
Hersh személyesen erősítette meg a RIA Novostinak az Északi Áramlat aláásásában való amerikai részvételről szóló cikk hitelességét. Nem volt hajlandó részleteket közölni az anyaggal kapcsolatos munkáról, anélkül, hogy megjelölte volna, ki a forrása.
 
Seymour Hersh az egyik leghíresebb amerikai újságíró. 1969-ben publikált egy átfogó vizsgálatot a vietnami Son My-nél történt amerikai katonai mészárlásról, amiért Pulitzer-díjat kapott. Az 1970-es években Hersh sokat írt a Watergate-botrányról, 2004-ben pedig az Abu Ghraib börtön foglyainak bántalmazásáról.
 
Szeptember végén egyszerre két Északi Áramlaton dörögtek a robbanások. Az üzemeltető Nord Stream AG arról számolt be, hogy a csővezetékeken kialakult vészhelyzet példátlan, és lehetetlen megbecsülni a javítás idejét. Vlagyimir Putyin nyilvánvaló terrortámadásnak nevezte az esetet.
 
SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Csali

Nem kínai szivárogtatás, hogy a qrmány 320 milliárd forinttal csalta Debrecenbe a CATL-t

Nem kínai szivárogtatás, hogy a kormány 320 milliárd forinttal csalta Debrecenbe a CATL-t

A brit Financial Times már novemberben leírta ezt a számot. A kormány vélhetően három módon támogatja a CATL-gyárat: közvetlenül pénzzel munkahelyteremtési támogatás formájában, adókedvezményekkel és infrastruktúrafejlesztésekkel. Egyelőre csak az utóbbi nyilvános, értéke 88 milliárd forint.

800 millió euró, vagyis 320 milliárd forint támogatást ad a magyar kormány (az állam) a Debrecenbe települő kínai CATL-gyárnak – osztotta meg a Facebookon Tompos Márton momentumos országgyűlési képviselő a kínai sajtóban megjelent cikkekre hivatkozva.

Valójában a 800 millió eurós információ nem új, és nem a kínai sajtóban jelent meg először, hanem Financial Timesban még 2022 novemberében – a cikkről annak idején a hvg360 is beszámolt.

Financial Times szerint egyébként ez nem munkahelyteremtési támogatás, hanem adózási és infrastrukturális “ösztönzők”. A cikk a CATL által korábban Lengyelországgal és Szerbiával folytatott tárgyalásokra rálátó forrásokra hivatkozva említi ezt az összeget, illetve emlékeztet rá, hogy Szijjártó Péter külgazdasági miniszter szerint “bravúros mentés” volt a CATL gyárának elhappolása “másik helyszín” elől.

Egyelőre se a magyar kormány, se a kínai fél nem hozta nyilvánosságra, mennyi munkahelyteremtési támogatást kap a CATL. Szijjártó szerint a támogatásról értesítették az Európai Bizottságot (a bármiféle beruházásokra adható állami támogatások mértékét uniós szabályok korlátozzák), a számot pedig majd csak a Bizottság döntése után hozzák nyilvánosságra. A külgazdasági minisztérium egyébként rendszeresen (bár jelentős spéttel) nyilvánosságra hozza, egyedi kománydöntésekkel mely vállalkozások mely beruházásai mekkora munkahelyteremtési támogatásokat kapnak. Tény, a kormány enyhén szólva bőkezűen osztja ezeket a támogatásokat, újabban a legnagyobb kedvezményezettek az ázsiai akkugyártók – erről itt írtunk részletesen:

Azt nyilvános kormányhatározatokból lehet tudni, hogy a kabinet 88 milliárd forint támogatást allokált a CATL-gyárnak is otthont adó debreceni Déli Gazdasági Övezet bővítésére és infrastruktúrájának fejlesztésére.

Ezen túl legalábbis nagyon valószínű, hogy a CATL valamiféle adókedvezményeket is kap a gyár működésének első időszakára. Ez is bevett szokás a nagyberuházások esetében, a jelenleg Magyarországon működő külföldi autógyárak szintén részesültek ilyenekben annak idején. Hogy a CATL milyen, mekkora mértékű adókedvezményeket kap mennyi időre, az szintén nem nyilvános egyelőre.                                                                                          (HVG)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: „…a kormány enyhén szólva bőkezűen osztja ezeket a támogatásokat, újabban a legnagyobb kedvezményezettek az ázsiai akkugyártók …”

-EGYSZER MÁR VÉGRE – VALAHOL – VALAKI! – KÉSZÍTHETNE EGY KIMUTATÁST ARRÓL, HOGY A RENDSZER MENNYI CSALIPÉNZT FIZETETT KI!

Aztán azon sem ártana eltűnődni, hogy ezeken az összegeken mennyi és milyen MAGYAR TULAJDONÚ (állami) CÉGET LEHETETT VOLNA LÉTESÍTENI! Nem is beszélve a rendszerváltással eltüntetett MAGYAR GAZDASÁGRÓL!

Most pedig nagyon úgy tűnik, hogy csupán a NER qrmánypropaganda napi – HAZUG – dijadaljelentéseinek a KÖZPÉNZEZERMILLIÁRDOKON való megvásárlása zajlik! A NER minél további életben tartása céljából!

Vészhelyzeti állapot…

Beköszönt a recesszió, már visszaesőben van a magyar gazdaság

A várnál sokkal jobb decemberi ipari adat ellenére sem kerülheti el a magyar gazdaság az átmeneti visszaesést.

Beköszönt a recesszió, már visszaesőben van a magyar gazdaság

Decemberben megállt a magyar ipari termelés csökkenése, az elemzők az előző két hónaphoz képest az év utolsó hónapjára is visszaesést vártak. A KSH adatai szerint azonban 2 százalékkal nőtt az ipari termelés 2021 decemberéhez képest, sőt, az eltérő munkanapokkal korrigálva a növekedés valójában 5,7 százalékos volt, ami már  jelentős meglepetés a várakozásokhoz mérten.

Arról nem is beszélve, hogy korábban a magyar ipari termelést meghatározó német ipar teljesítménye decemberben az előző hónaphoz képest 3,1 százalékkal, az előző évihez mérten pedig négy százalékkal csökkent. Carsten Brzeski, az ING-csoport vezető globális makrogazdasági elemzője a német adatot nemes egyszerűséggel „borzalmasnak” nevezte elemzésében, amivel arra utalt, hogy a német gazdaság az év utolsó hónapjában hirtelen és keményen fékezett. Az elemző szerint a gyenge német teljesítmény mögött egyértelműen az energiaintenzív ágazatok termelésének csökkenése áll.

A hazai ipar teljesítménye az elmúlt években élesen elvált a német iparétól, köszönhetően az elmúlt évek számos kapacitásnöveléseinek, a rekord mennyiségű működő tőke beáramlásnak, és a kormány beruházásokat kifejezetten támogató gazdaságpolitikájának – ezt már Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője mondta a magyar adatokat kommentálva. Az elemző szerint az elszálló energiaárak több magyar vállalkozást is leállásra kényszerített a tavalyi utolsó negyedévben, de az azóta mérséklődő energiaárak miatt ezen cégek 2023 elején visszaállhatnak a termelésbe. A KSH közleménye szerint a feldolgozóipari alágak többségében csökkent a termelés, ám legnagyobb súlyú járműgyártás, valamint a villamos berendezés gyártásának területén jelentősen bővült a termelés volumene, s ez lehet a meglepő decemberi magyar ipari termelésnövekedés mögött – magyarázata.

Hasonlóan vélekedik Virovácz Péter, az ING Bank magyarországi vezető elemzője, aki rámutatott arra, hogy az hazai autógyártás és a környezetvédelmi okokból támadott akkumulátorgyártásnak köszönhető a meglepő decemberi adat. Az autóipar és a hozzá kapcsolódó beszállítói területek erősödő teljesítménye korrigálta az év végén felfelé az ipar teljesítményét – tette hozzá.

A decemberi növekedés olyannyira erősre sikerült, hogy lényegében az ipar be tudta hozni az elmúlt két hónapban összeszedett csökkenését, és a termelés szintje visszatért a szeptemberben mért értékek közelébe.

Ugyanakkor a teljes negyedéveket vizsgálva összességében a negyedik negyedév így is gyengére sikerült – emelte ki Virovácz Péter. A harmadik negyedévhez viszonyítva – az ING Bank becslése szerint – az ipari kibocsátás negyedéves alapon közel 2 százalékkal csökkent. Mindez arra utal, hogy az utolsó negyedévben az ipar teljesítménye összességében fékezhette a gazdaságot. A hétfői kiskereskedelmi, valamint a decemberi ipari adat fényében tehát még biztosabbá vált, hogy negyedéves bázison a GDP jelentősen, akár 1 százalékot meghaladó mértékben zsugorodhatott. Mindezek után a legnagyobb kérdésnek már csak az tűnik, hogy vajon az éves bázisú GDP-növekedés képes lesz-e a pozitív tartományban maradni az utolsó negyedévben. Az ING legfrissebb előrejelzése szerint 0,4 százalékos növekedést mutathat az év/év adat az utolsó negyedévben – írta elemzésében Virovácz Péter

Vagyis a kedvező decemberi ipari adat ellenére biztosra vehető, hogy a magyar gazdaság teljesítménye a 2022 utolsó negyedében is csökkent, így ez már a  második negyedév, amikor  mérséklődött a gazdaság teljesítménye, ami azt is jelenti, hogy technikai értelemben recesszióba került a magyar gazdaság  – ahogy ezt szinte minden elemző előre megjósolta. A KSH jövő kedden publikálja a friss GDP adatokat, de nagy meglepetés nem várható. Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke is arról beszélt januári sajtótájékoztatóján, hogy 2022 utolsó negyedére már 1,4 százalékos GDP-csökkenést vár az előző negyedhez képest jegybank, így már bizonyosan benne van a magyar gazdaság a technikai recesszióban. Ugyanakkor a gazdaságnak jó esélye van arra, hogy az év egészére nézve a GDP növekedése pozitív tartományban maradjon. A jegybank szerint magyar gazdaság 0,5-1,5 százalékkal nőhet – a független piaci elemzők ezzel szemben az idei növekedést inkább a fél százalék körüli szintre várják, míg a kormány a jegybanki előrejelzés felső értékét a 1,5 százalékos növekedését célozza – ennek érdekében hirdette meg a 700 milliárd forintos hitelprogramját is.

Az idei növekedést az (akkumulátor)ipar húzhatja

Tavaly az egész évben 5,8 százalékkal nőtt a magyar ipar termelése szemben a 2021-es 9,5 százalékkal. A kilátások nem egyértelműek 2023-ra: egyes elemzők arra figyelmeztetnek, hogy a gyenge német ipari adat előbb utóbb Magyarországra is begyűrűzik. Ezzel szemben Suppan Gergely arra hívja fel a figyelmet a hazai ipari rendelésállományok továbbra is magas szinten állnak, mintegy 20 százalékkal meghaladva az egy évvel ezelőtti szintet, így a beszállítói problémák enyhülése további élénkülést eredményezhet. Az energiaválság által okozott várható átmeneti megingásokat követően az idei év közepétől újra fokozatos élénkülésre számít az ipari termelésben, amit új – főleg az akkumulátorgyártáshoz és autóiparhoz, valamint élelmiszeriparhoz, vegyiparhoz, védelmi iparhoz kapcsolódó – kapacitások várható üzembe helyezése is támogathat. Idén 4 százalékkal nőhet a hazai ipar teljesítménye, 2024-től azonban a felfutó új kapacitások hatására tovább élénkülhet a teljesítmény.  Vagyis az akkumulátorgyártás már most jótékonyan hat a magyar ipar teljesítményére, ám hosszútávon belekényszeríti a magyar gazdaságot  egy alacsony hozzáadott értéket termelő, környezetszennyező struktúrába – ez a vita folyik már hónapok óta az új akkumulátorgyárak létesítése miatt.          (Népszava)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: „…A hazai ipar teljesítménye az elmúlt években élesen elvált a német iparétól, köszönhetően az elmúlt évek számos kapacitásnöveléseinek, a rekord mennyiségű működő tőke beáramlásnak, és a kormány beruházásokat kifejezetten támogató gazdaságpolitikájának…”

-Bár ezek a „beruházások” CSAK EZERMILLIÁRDOKAT FELEMÉSZTŐ támogató „gazdaságpolitikai” qrmánydöntések eredményeként valósultak/valósulnak meg, – TÖBBNYIRE ÉLŐHELYÜNK TERMÉSZETES ADOTTSÁGAIVAL SZEMBEMENVE – bátran kijelenthetjük: EZEK CSAK ANNYIBAN TEKINTHETŐK A „HAZAI IPAR” TELJESÍTMÉNYÉNEK, hogy Döbrögisztán területén, és TALÁN MÉG TÖBBSÉGÉBEN MAGYAR biorobotok által előállított produktumokat gyárt(at!).

DUNÁTÓL A DONIG

XVII

(idézet: Dunától a Donig – Kossa István)

1

Szeptember elején már hosszabbodnak az éjszakák. Ez nekünk rossz, mert többet kell éjjel dolgozni, de azért a nappali munkamennyiséget is megkövetelik.

Már napok óta szinte óránként robognak el felettünk a szovjet, vörös csillagos felderítő repülőgépek. Ilyenkor a mindig kéznél levő friss gallyak rákerülnek az ágyúkra. Erős felderítés folyik a túloldalról. Azt beszélik, hogy szovjet támadás készül.

Este nem kellett kivonulni munkára. Azért nem pihentünk. A befogott kocsikra egész éjjel rakodtunk. Lőszer, raktár, konyha mind felcsomagolva. A lovak befogva, minden indulásra készen. Irány: visszafelé. Tehát menekülés. A szovjet csapatok támadnak. Ágyúink is elhallgattak már. Azok elé is befogják a lovakat. Hatot egy-egy elé. Már csak parancsra várunk, hogy induljunk.

Ágyúzás már sehonnan sem hallatszik. Annál inkább ropognak a gépfegyverek, golyószórók. Valahol egészen a közelünkben lehetnek már.

Izgatottan tanácskozunk. Mit tegyünk? Lesz-e alkalom a szökésre? Még nem kaptunk parancsot, hogy mitévők legyünk. De mi már határoztunk.

Ha megkezdődik a visszavonulás – mi lemaradunk. Ónodi már kiszemelt egy jó félreeső bunkert. Eddig lőszer volt benne.

Egész éjjel nem alszunk. Izgatottan várjuk a fejleményeket. A tüzéreknek már nagyon mehetnékűk van. A tisztek nem engedik őket. Pedig már a közelükben folyhat valahol a harc.

Sebesültek százai gyalog vánszorognak visszafelé. Senki sem törődik velük.

Ránk virradt, és még semmi változás. A lovak továbbra is befogva. Hajtók a kocsik mellett. Várják a parancsot. Az egész nap így telik el, de a lövöldözés nem szűnik. Csak úgy estefelé, hogy éjfél körül annál jobban erősödjék. Mégis most parancsot kapunk, hogy az istrángot leakaszthatjuk a hámfákról.

Híre jön, hogy az ellentámadás sikeres volt. Visszaszorították az oroszokat. Reggelre kifogjuk végre a lovakat. Visszahordjuk a lőszert a bunkerekbe, az élelmet a géhá bunkerjébe. A konyhát is felállítjuk. Az ágyúkat is visszavontatják eredeti helyükre, és nemsokára már lőnek is.

Egy újabb reményünk szállt el.

Délután parancsot kapunk, hogy teljes felszereléssel gyülekezzünk a hadnagy úr bunkerje előtt. Visszamegyünk a századhoz. Mindegyikünk kap egy kilós német hurkakonzervet meg egy fél kiló kenyeret.

Ez a jutalmunk a jó munkáért. Meg a hadnagy úr kézfogása, mellyel elbúcsúzik tőlünk. Kicsit furcsán érezzük magunkat. Elszoktunk már attól, hogy embernek tekintsenek bennünket.

Kecskés kísér vissza bennünket. Lassan, beszélgetve haladunk Archangelszkoje felé, ahol a század körlete van. Jövőnket latolgatjuk meg a tegnapi elszállt reményeket.

Sajnáljuk a tüzéreket itt hagyni. Igaz, hogy embertelenül megdolgoztattak bennünket, de legalább az élelmezésünk rendes volt. Sőt, néha-néha még pótlást is kaptunk. Egy-egy vödör krumplit, amit aztán mindenki megfőzhetett vagy megsüthetett. Cukrot, dohányt is rendesen kaptunk. Most mindegyikünknek volt tartaléka. Cukorból is meg dohányból is. A bánásmód is valamivel emberségesebb volt. Kemények voltak hozzánk, de nem aláztak meg lépten-nyomon emberi mivoltunkban.

Az ezredparancsnokság előtt mentünk el. Amíg Kecskés bement eligazításért, mi felbontottuk a hurkakonzervet. Ehetnékünk is volt, meg ilyen ínyencséghez nemigen jutottunk. Erős volt a kísértés, nem tudtunk ellenállni.

Pirók csúnyán ráfizetett az ajándékra. A felbontott hurkás dobozból trágyaszag ömlött. Most már sorba felbontogattuk a dobozokat: egyik büdösebb volt, mint a másik. Német gyártmány volt.

Kecskés szégyellte is a dolgot.

– Majd jelentem a hadnagy úrnak.

– Maguk ott a géhá körül inkább tudták, hogy már romlott ez a konzerv, mint a hadnagy úr – dühösödött Pirók Gyula.

Mióta elkerültünk a századból, nem volt semmi kapcsolatunk a többiekkel, a századtörzsnél maradiakkal.

– Az 52-esekhez kell mennünk – mondotta Kecskés -, Hermándi századoshoz.

Egész úton kérdezősködött minden szembejövő katonától, amíg végre megtaláltuk a 52-eseket. A századparancsnokság előtt állottunk meg. A százados egy törzsőrmester kíséretében jött ki.

– Hát maguk azok a keresztény munkások? Na, jó. Itt nem lesz rossz sorsuk. Majd a törzs úr eligazítja magukat.

Már el is tűnt a parancsnokság épületében. A főtörzs mindenkinek felírta a nevét, születési évét, anyja nevét. Aztán nagy beszédet tartott. Körülbelül ilyenformán:

– Magyar testvéreim! Mi testvérünknek tekintünk benneteket, mert ti keresztény magyarok vagytok. Ti csákánnyal, ásóval, tehát munkával, mi fegyverrel, tehát harccal védjük ezeréves szent hazánkat. Itt jó dolgotok lesz. Segítsetek nekünk, és az Isten áldása nem marad el munkánkról.

Borvirágos arca, egész belevörösödött a nagy szónoklatba. Még tovább akarta folytatni a szónoklást, már csak azért is, mert mind többen állták körül, a házakból kitóduló katonák, de a százados kiabálása félbeszakította.

– Török! Hagyja azt a szónoklást! Itt nem népgyűlés van. Vigye a körletükbe őket, mert estére már kimennek dolgozni.

A falu felső vége felé mentünk. Útközben találgattuk, hogy is van ezzel a nekibuzdult magyarral kapcsolatban a népgyűlés. Megtudtuk hamar. Azt is, hogy nemzeti munkaközpontos titkár valahol Csongrád környékén, meg azt, hogy felterjesztették arany vitézségi éremre, hogy még legényember, mert nem érdemes addig megnősülni, míg más tisztességes embernek felesége van. Már a gyerekkoránál tartottunk ennek a fecsegő szájhősnek, amikor egy ház előtt Kovács Miklóssal akadtunk össze.

– Hát ti?

– Hát te?

– Mi itt vagyunk egy félszázaddal. Németh szakaszvezető a félszázad parancsnoka. A század másik része a falu túlsó végén van.

Kovács már sorolja is, hogy kik vannak ennél a századrészlegnél.

– Sugár elesett.

– Elesett? Hogyan, mikor?

– Tegnap. Szökni akart. Az oroszok lőtték le. Vigyázzatok! Ezt el kell hinnetek.

Azután megtudjuk Kovácstól az igazat. Kivitték munkára, és ott agyonlőtték. Rémtörténeteket mond el hamarjában arról, ami velük történt, mióta elváltunk. Németh, Szívós, Juhász a keret, csupa válogatott bandita.

Knopp Imre és Kovács Miklós itt a csoport lelke. A többi összetörve. Hátul, az udvarban, nyomorúságos fészerben és egy piszkos istállóban laknak. Szörnyen piszkos, sovány és tetves mindenki. Úgy nézünk ki közöttük mi, a tüzérektől jöttek, mint a díjbirkózók. Még ez az összehasonlítás se jó. Pedig mi sem vagyunk valami túl jó bőrben. Hát még ezek!

Braun Soma mindkét keze csupa seb. Még a kanalat is alig tudja a kezében fogni. Gennyes sebei üszkösödnek már. Láza van. Mohón kap a cigaretta után, amellyel mi elhalmozzuk. Ott spóroltuk össze a tüzéreknél. Most mindenkinek jutott néhány cigaretta és egy kevés dohány. Soma szinte megbékél, hogy rendes cigarettát szívhat.

A szumi-ik közül is vannak már itt. Azok, akiket irigyeltünk a jó kondíciójukért, amikor ott jöttek el előttünk. Már nem látszik meg rajtuk a szumi-i szép napok máza. Ők is rongyosak, ők is tetvesek, ők is soványak. Nemcsak kezeik, de egész testük is csupa seb. Ők is egész nap dolgoznak lent a faluban. Éjjel meg kint a vonalban.

Vacsoraosztás. Köleskása vízben főzve, sótlanul. Némethék a sót elcserélik a katonákkal.

Mi, az „őskeresztények” még a kásából sem kapunk. Ma még nem vételeztek nekünk, és addig nem jár koszt. A fiúk meg akarják osztani velünk. Nem fogadjuk el. Egyikünk se. Nekünk van még tartalékunk a tüzérektől. Inkább mi adunk nekik.

Munkára együtt indulunk, amikor besötétedett. Kilométer-szám futóárkon megyünk végig. Szűk, alig derékig érő, hevenyészett árkok csak. Kilométer-szám kétrét görnyedve szabad csak mennünk. Sík, lapos a terület. Itt minden mozgást azonnal felfedeznek a túloldalról.

Nagy, jól kiépített bunkerbe torkollik a lövészárok. Itt átadnak bennünket az első vonalban levő katonáknak. A kerettagok a bunkerben maradtak.

Parancsot kapunk.

Az első vonal előtt hatalmas napraforgó-tábla akadályozza a kilátást az orosz állások felé. A sötét éjszakában, mint valami ősnádas susog, zizeg előttünk a napraforgó-erdő. Ezt kell az éjjel kidöntenünk.

Hosszú láncban fejlődünk fel. Kinyújtott kartávolságra egymástól. Mindenkinek az előtte levő sávot kell megtisztítani. Törni a szárat nem szabad. A recsegés áthallatszana a túloldalra. Egyenként kell minden tövet feltépni és lefektetni. Az érdes napraforgószár sebesre marja a tenyereket. A vérző sebekbe mélyen mar bele a szár. Percek alatt az én kezem is már csupa véres seb. Az agyagos talajból csak két-háromszori nekirugaszkodással lehet a tövet feltépni.

Soma elakadt a munkában. Vérző kezeit hóna alá szorítva leült.

– Üssenek agyon, akkor sem bírom.

A másik oldalon Láng Béla van Soma mellett. Ketten Soma helyett is tépjük a napraforgót.

Nekünk sem megy már.

Mintha tüzes vassal szurkálnának, úgy égeti tenyerünket minden szál. Valamit ki kell találni. Segíteni kell magunkon.

Dühömben belerúgok egy vastag napraforgó-szárba, amely sehogy sem akar kiszakadni a földből. A szár a gyökér felett egy rúgásra eltörött, és a hatalmas tányér odazuhant a többi mellé.

Most már nem tépdesem, hanem rugdalom tőbe a szárakat. Megy, mint a karikacsapás. Pillanatok alatt beérjük, a többieket. Láng is az én módszeremmel dolgozik. Soma frontját is visszük magunkkal. A többieknek is megmutatjuk az új fogást. Csak a szélsőknek kell ügyelni ott, ahol az őrség vigyáz ránk.

Órákon át megy így a munka. Soma egy-egy csomó szárt gyűjt össze, amögé húzódik. Fejére húzza a kabátját, és cigarettázik. Istenkísértés. Nem az oroszok miatt. Életébe kerülhet itt egy szippantás. Mégis vállalja a rizikót.

Kelet felől az ég alját figyeljük. Ha megjelenik az első fénysugár, az a mai kínok végét jelenti.

– Bevonulás – jön suttogva a parancs.

Kelet felől a sötét égen vékony, halvány sáv látszik. Sietni kell, mert itt percek alatt lesz a sötét éjszakából világos nappal.

Bent a körletben kijelölik a szállásunkat. Minket, őskeresztényeket elkülönítenek. Egy üres parasztházat jelölnek ki számunkra. Előbb takarítunk. Mindenki helyet választ magának. Aztán mosdunk.

A fekvéshez készülődünk, amikor váratlanul megjelenik Kecskés őrvezető.

– Na, fiúk, csomagolni. Visszajönnek hozzánk.

Majdnem olyan szívesen mentünk, mintha hazaindulnánk.

Előbb a maradék dohányt, cigarettát, élelmet szétosztottuk a fiúk között. Örülünk a kisebbik rossznak: a tüzéreknek.

Mindenki melegen búcsúzik. A kis Rosenfeldnek a lelkére kötöm, hogy vigyázzon Braunra. Mióta kihoztak bennünket, ő a Soma csicskása. Szívesen gondozza Somát azért a kevés ételmaradékért, amit meghagy.

Dr. Brüll szomorú hírrel jön. Lichtmann Tibor az éjjel meghalt. Ő az, akire a hordó ráesett, amikor a lajtos kocsi a szakadékba fordult. Azóta se tudott talpra állni. Nem vitték kórházba, mert nem hitték az orvosnak, hogy súlyos belső sérülése van.

Már két halottunk van: Sugár és Lichtmann.

Brüll doktor panaszkodik, hogy egy csepp orvosság sincsen, sem kötszer. Vízzel mossa a sebeket, meg egy kis vajat keneget rájuk, hogy a piszkos rongy, mellyel a sebeket bekötözi, ne ragadjon nagyon a sebbe.

A tüzéreknél a hadnagy és egy orvos vár bennünket.

– Mondtam, hogy visszahozatom magukat, csak dolgozzanak jól, akkor itt maradhatnak.

Valami köszönetfélét morogtunk.

Az orvos újra beoltott valamennyiünket tífusz ellen. Most sem fogant meg az oltás egyikünknél sem. Vagy az oltóanyagban volt valami hiba, vagy mi már olyan sok mindenen mentünk keresztül, hogy a tífusz szérum sem ártott meg nekünk.

Megelégedetten mentünk vissza a régi helyünkre. Mindjárt elhatároztuk, hogy tovább építjük a kalibánkat, mert esetleg a tél is itt ér bennünket.

Engem és Lángot kellemetlen meglepetés várt. Lakó volt a bunkerünkben. Gyuri, a bolond tüzér költözött be lakosztályunkba. Kizavartuk.

– Hűh, mit csináljunk?

– Te, Béla, ne menjünk be, ez telehagyta itt tetűvel – tanácsoltam Lángnak.

Mégiscsak kitakarítottuk sátrunkat, amit most már bunkernek neveztünk ki. A földet égő szalmacsóvával végigperzseltük, és friss szalmával hintettük be.

– Lesz, ami lesz. Újat már nincs erünk, se időnk építeni:

Az ágyúk ott előttünk nem több mint száz méternyire egész nap szóltak. Állítólag megint támadnak az oroszok.

Az egyik ágyúnkkal baleset történt. Az egyik lövésnél óriási robbanás történt. A kilőtt golyó ott esett le az ágyútól pár száz méternyire. Robbant. Az ágyú závárzata letörött, és visszafelé vágódott, s éppen a mi bunkereink közé esett. Nem történt nagyobb baj. Se nálunk, se a tüzéreknél. Rosszabbul is végződhetett volna.

Másnap bizottság jött. Az ágyúkat vizsgálták. Nagyon gyanúsan nézegettek felénk. Szerencsénkre nekünk sohasem volt szabad az ágyúk közelébe mennünk.

Most jobb volt a munkabeosztásunk. Reggeltől estig az ágyúk közelében, a domboldalon téli tiszti szállást építettünk. A domboldalból ki kellett vágnunk akkora darabot, hogy oda beépíthessünk egy szétszedett orosz faházat.

Egy egri őrvezető volt a munkavezetőnk. Ács volt a mestersége. Hamar összebarátkozott velünk. Nem engedett nagyon dolgozni bennünket, csak olykor, ha jöttek a tisztek vizsgálni, hogy hogyan áll az építkezés. Egyébként beszélgettünk.

Háborúról, családról. Észre sem vettük, és már a mozgalomnál tartottunk. Azért nagyon óvatosak voltunk. Csak amikor már közös személyes ismerősök – közös események kötöttek össze bennünket, engedtünk fel.

Elvtárs volt.

Újságokat hozott. Igaz, hogy egyik-másik már több hónapos is volt, de nekünk újdonság volt minden betűje. Elsőtől az utolsó betűig valamennyit elolvastuk. Még az apróhirdetést is. Abból is sok mindent meg lehet tudni annak, aki tud olvasni.

Röpiratokat is adott. Szovjet gépek dobták le. Most láttunk először ezekből a színes röplapokból, melyeken térkép volt a pontos hadihelyzet feltüntetésével. Másokon meg a szovjetben élő magyarok felhívása a katonákhoz. Minden röplaphoz volt egy szelvény orosz szöveggel. Aki ezzel jelentkezik, az biztosítékot kap, hogy a háború befejeztével oda mehet a Szovjetunióból, ahova akar.

Később már mi is találtunk ilyen röplapokat. Számozva voltak. Titokban gyűjtöttük, hogy az egész sorozat meglegyen, mert akkor folyamatosan látjuk – bár utólag – a hadihelyzetet.

Nemcsak mi gyűjtöttük, mások is. Mindenki. Pedig szigorúan tilos volt. Mind be kellett volna szolgáltatni. Azért mindenki megtartott legalább egyet. A legképtelenebb helyekre dugdosták el. Nemcsak a közkatonák, a tisztesek, még a tisztek is.

– Ki tudja, mire lesz ez még jó?

Nemcsak mi gondoltunk erre, hanem mások is.

Egyik nap Oláh Feri keresett. A vételező kocsival jöttek Jablocsnojeból. Ott mentek el a szállásunk mellett. Jó meleg, hosszú szárú gyapjúharisnyát hozott. Azt adta át. Neki is jó dolga volt. Szerencsére Rotyits nem járt vételezni, ilyenkor nem kellett félnie, hogy agyonüti.

Oláh nemcsak a harisnyát adta át, hanem valamit súgott is.

– Vigyázzatok, a századnál valami történik. Az éjjel kivégeztek tizenegyet. Dr. Braun, Knopp Imre is köztük van. Állítólag minden éjjel lesz most kivégzés. Ha lehet kövessetek el mindent, hogy vissza ne kerüljetek hozzánk. Ott most mindenki retteg. Még azok a kerettagok is, akik eddig úgy, ahogy rendesen viselkedtek. Most szóba sem mernek állni velünk.

Ónodinak mondtam el először Oláh híreit.

– Megmondjuk a fiúknak?

– Nem mindenkinek. Csak az erősebbjének, akiket nem roppant össze a hír.

Így csak néhányan tudtunk a századnál történtekről, de azért néhány nap múlva mégis kiszivárgott. Már a tüzérek is tudtak róla.

Ők akarták újságolni nekünk.

Fazekas Feri, aki már hetek óta betegállományban volt, mert faragás közben egy bicskával majdnem keresztülmetszette a bal tenyerét, még közelebbit is tudott.

Unalmában híres bicskájával cigarettaszipkákat faragott. Apró kis műremek volt mindegyik. A tüzérek sokat fizettek érte élelemmel, cukorral. Mindent közreadott. A tüzérek ott lebzseltek mindennap körülötte, lesték a munkáját. Egymás kezéből kapkodták ki, ha egy-egy szép darab elkészült.

Közben beszélgettek. Mindenféléről, ami körülöttük történt. Arról is, amit hallottak. Olyasmiről is, ami a mi számunkra különösen érdekes volt. Így már közelebbit is megtudtunk a kivégzésekről.

A Hermádi százados csoportjánál voltak a kivégzések. Szinte naponta jött az újabb hír.

– Az éjjel megint nyírták a zsidókat.

– Az 52-eseknél?

– A Jancsi ott működik.

Akkor hallottuk először ezt a nevet: Jancsi. Később sokat hallottunk róla. Személyesen is megismertük.

Huszártizedes volt. Tóth János. Valahonnan az Alföldről. Az ezredparancsnokságon levő tábori csendőrséghez tartozott. Jóvágású, életerős fiatalember volt. Nem nézett ki gyilkosnak, inkább lányos, mint vad képe volt.

Most még csak egy titokzatos név volt nekünk, mely halált jelentett. Elvtársaink, legjobb barátaink halálát.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A MAI NAP! Sok boldogságot, szép napot kíván a balrad.hu

Ma már 2023 február 9. napja  – csütörtök – van. Az idei esztendő 40. napját tapossuk. Rohan ám az idő!

A Gergely-naptár szerint ebből az évből már csak 325  nap van hátra.

A balrad.hu köszönti a ma nevük napját ünneplő:

AbigélAlex + AladdinAladinAlarikApolApolkaApollóniaCiceróCirillDonaldErikErikaErősHangaKirillMarciánMariánRajnaldRexRinaldóRonaldSzabin

nevű olvasóit!

Úgyszintén köszönti a ma szülinapjukat ünneplőket is!

AZ ÜNNEPELTEKET AZ ALÁBBI ZENÉVEL KÖSZÖNTJÜK


 

A balrad.hu MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Február 9. – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Febru%C3%A1r_9.

Ma van:

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com