(idézet: Emlékek, gondolatok – Zsukov)

V.

Meg kell mondanom, hogy a Vörös Hadsereg szabályzatainak összeállítására komoly figyelmet fordítottak. Minden esetben a hadtudomány legújabb eredményei alapján készültek, számot vetettek a korszerű technika alkalmazásával és figyelembe vették a hadműveletek jellegében bekövetkezett változásokat. A csapatok 1924-1925-ben kapták meg az első szabályzatokat, amelyek általánosították a világháború és a polgárháborúk tapasztalatait, valamint azokat a változásokat, amelyek a katonai reformmal függtek össze. E szabályzatok többnyire ideiglenesek voltak: például a belszolgálati, a helyőrségi szolgálati, a fegyelmi szabályzat, a lőszabályzat, a hajószolgálati szabályzat, a lovasságnak és a tüzérségnek, valamint a Vörös Hadsereg páncélos erőinek harcászati szabályzata.

E szabályzatok fő irányvonala legteljesebben a Vörös Hadsereg Tábori Harcászati Szabályzatának II. részében (hadosztály, hadtest) tükröződött (1929). Ebben az állt, hogy a harcot összfegyvernemi harcnak kell tekinteni, melyben a siker valamennyi fegyvernem kölcsönös együttműködésén alapszik. Ebben a szabályzatban már szó volt a harckocsik felhasználásának rendjéről, a páncélelhárításról, a légvédelemről és vegyivédelemről, továbbá a repülők és a műszaki csapatok felhasználásáról.

Ekkor vezettek be több új szabályzatot és utasítást, amelyek kiegészítették vagy felváltották az 1924-1925-ös szabályzatokat. Ilyen volt pl. a Munkás-Paraszt Vörös Hadsereg Ideiglenes Álcázási Utasítása, a Vörös Hadsereg Légierőinek Harcászati Szabályzata, a távbeszélő és távíró összeköttetésről, a víz alatti aknatelepítésről szóló utasítások stb.

Hogy a továbbiakban ne kelljen visszatérnem ehhez a témához, megjegyzem, hogy nagyra értékelték az 1936-os Ideiglenes Tábori Harcászati Szabályzatot, amelyben kidolgozták és megalapozták a korszerű harc legfontosabb kérdéseit. Összességében tekintve a 30-as évek közepén a Vörös Hadseregnek fejlett és kidolgozott katonai elmélete volt, amelyet magas színvonalú szabályzatok és utasítások rendszerében rögzítettek.

1931-ben a Vörös Hadsereg Törzsének élére A. I. Jegorov került. A Lovasság Szemlélősége – tevékenységéből adódóan – ritkán került kapcsolatba a Vörös Hadsereg Törzsével, de mi mégis jól tudtuk, hogy a tisztek többsége megelégedéssel fogadta Jegorov kinevezését a Vörös Hadsereg törzsfőnöki tisztjére.

Úgy gondoltuk, hogy Tuhacsevszkij, a népbiztos első helyettese, Jegorov, a Vörös Hadsereg törzsfőnöke és egy olyan tehetséges katonai elméleti szakember, mint V. K. Triandafillov, aki a Vörös Hadsereg törzsfőnökének helyettese, jól tudnak majd segíteni K. J. Vorosilov népbiztosnak.

A lovasság felügyeleti szervénél végzett munkám idején abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy közelebbről megismerkedhettem Mihail Nyikolajevics Tuhacsevszkijjel.

Személyes ismeretségem Mihail Nyikolajeviccsel, mint már említettem, még az1921-es, Antonov-féle kulákfelkelés felszámolása idejéből származott. Az atléta termetű férfi mély benyomást keltő külsővel rendelkezett. Már akkoriban feltűnt, hogy nem a gyáva tucatemberek közül való. Egészen kisszámú kísérettel mozgott azokban a körzetekben, ahol a banditák rejtőzködtek.

Most a népbiztos első helyettese posztján Mihail Nyikolajevics Tuhacsevszkij nagy szervező, alkotó és tudományos munkát végzett. Találkozásainkkor megkapott a hadtudományi kérdésekben tanúsított sokoldalú tájékozottsága. Az okos, rendkívül művelt hivatásos katona nagyszerűen eligazodott mind a harcászati, mind a hadászati kérdésekben. Tuhacsevszkij jól megértette az egyes haderőnemek szerepét a korszerű háborúban, és minden kérdést alkotó módon tudott megközelíteni.

A harcászattal és hadászattal kapcsolatos valamennyi elvi következtetését alaposan megindokolta a tudomány világszerte végbemenő viharos fejlődésével. Hangsúlyozta, hogy ez a körülmény döntő hatással van a fegyveres erők szervezésére és a jövendő háború megvívásának módjára.

Tuhacsevszkij már a harmincas években felhívta a figyelmet, hogy első számú ellenségünk Németország, amely megfeszített ütemben készül egy nagy háborúra, elsősorban kétségtelenül a Szovjetunió ellen. Később megjelent munkáiban többször említette, hogy Németország erős támadó hadsereget készít elő, amely nagy légierőből, légideszant- és gyorsan mozgó csapatokból áll. Ez utóbbiak főleg gépesített és páncélos erők. Rámutatott Németország hadiipari potenciáljának szemmel látható növekedésére és arra, hogy képes tömegesen gyártani a harci repülőgépeket és a harckocsikat.

1931 nyarán, az 1. lovashadtest nyári táboraiban tartózkodva, a Vörös Hadsereg Lovassági Harcászati Szabályzat I. és II. részének tervezetén dolgoztam, Nyikolaj Ivanovics Guszev ezredparancsnok és más elvtársak közreműködésével. A szabályzattervezetet ősszel, a szemlélőségen lefolyt vita után jóváhagyás végett előterjesztettük Tuhacsevszkijnek.

1. D. Koszogovval, aki hadtestparancsnoki rangot viselt és a szemlélőség helyettes vezetője volt, nemegyszer kellett védelmeznünk a szabályzat egyik vagy másik tételét. Bevallom azonban, hogy gyakran lefegyvereztek bennünket Tuhacsevszkij megalapozott és logikus ellenvetései, és hálásak voltunk neki azokért a ragyogó gondolatokért, melyekkel szabályzatterveinket gazdagította.

A Tuhacsevszkij megjegyzései alapján kijavított szabályzatokat kiadták és a lovasegységek jó segédeszközt kaptak ezzel a harckiképzéshez.

Mihail Nyikolajevicset 1931-ben egy pártaktíván láttam utoljára, ahol beszámolót tartott a nemzetközi helyzetről. Meggyőzően beszélt országunk növekvő erejéről, a szocialista gazdaság, tudomány és technika nagy perspektíváiról, és a kultúra felvirágzásáról. A bolsevik pártnak az új állam- és hadseregépítésben játszott szerepéről szólva, Mihail Nyikolajevics meleg szavakkal emlékezett meg Leninről, akivel sokszor találkozott és együtt is dolgozott.

Ezen az aktíván Mihail Nyikolajevics felvázolta azokat a nézeteit, amelyeket több éve készülő monográfiájában kifejtett. Ezek lényege a háború új problémáival függött össze. Ebben az időben még eléggé járatlanok voltunk a hadtudomány kérdéseiben, és úgy hallgattuk őt, mint akiket megbűvöltek. Tuhacsevszkijben a katonai gondolkodás géniusza testesült meg, és hazánk dicső katonáinak sorában egyike volt a legnagyobbaknak.

Később, 1936-ban, amikor Tuhacsevszkij a Központi Végrehajtó Bizottság ülésén felszólalt, ismét felhívta a figyelmet a fasiszta Németország részéről fenyegető veszélyre. Világos, hazafias szellemű beszédét Németország felfegyverzésének adataival és agresszív szándékainak alapos elemzésével támasztotta alá.

A Lovassági Szemlélőség nagy figyelmet fordított a lovasegységek és a magasabbegységek szervezetének, fegyverzetének és harcvezetési módszereinek ellenőrzésére.

A szemlélőségen belüli hosszas viták és a magasabbegységek parancsnokaival folytatott részletes megbeszélések után dőlt el, hogy egy lovashadosztálynak négy lovas-, egy gépesített és egy tüzérezreddel kell rendelkeznie. A lovasezredekben négy kardos századnak, egy géppuskás századnak, egy ezredütegnek, egy önálló légvédelmi, híradó, műszaki és vegyivédelmi szakasznak, valamint a szükséges gazdasági szerveknek kell lenniük. A tüzérezred állományába egy 122 mm-es tarackos és egy 76 mm-es ágyúosztálynak kell tartoznia. A gépesített ezredet BT-5 típusú harckocsikkal láttuk el.

Ily módon a Vörös Hadsereg lovasságát olyan technikai és tűzeszközökkel szereltük fel, amelyek jelentősen megváltoztatták szervezeti jellegét és harcmódját. A lovasság a saját tűzeszközeinek és harckocsijainak csapásával törhetett magának utat, hogy szétzúzza a szembenálló ellenséget.

Az új harcászati szabályzatok és a Lovassági Szemlélőség által kidolgozott több utasítás a nagymélységű hadműveletek és azok fő vezetési elveiből következtek.

A mély támadó hadművelet elméletének kidolgozása hadművészetünk komoly eredménye volt. A hadműveleteket a harckocsik, a repülők, a tüzérség és a légideszantok tömeges alkalmazása jellemezte, mivel korszerű, technikailag jól felszerelt hadseregekkel folytatott harccselekményekre számítottunk. A mély hadművelet lényege a következő. Az első feladat az ellenség védelmének áttörése az egész harcászati mélységre mért egyidejű csapással. A második feladat a gépesített csapatok gyors bevetése az áttörésbe. A gépesített csapatok a repülőkkel együttműködve az ellenség hadműveleti védelmének egész mélységében folytatják támadásukat az utolsó ellenséges csoportosítás megsemmisítéséig.

Tudtuk, hogy a háború több milliós hadseregek között, óriási mélységekben folyik majd. A mély hadművelet sikerét pedig az ellenség egész mélységének repülőkkel és tüzérséggel való pusztítása és az biztosítja, ha a szárnyakon és az ellenséges csoportosítások hátában határozott tevékenység folyik e csoportosítások bekerítése és megsemmisítése céljából.

A hadtudomány, amelyre a Vörös Hadsereg parancsnoki állománya támaszkodott, követte az új technikai eszközökben, fegyverzetben, az ország lehetőségeiben és természetesen a várható ellenség harcképességének színvonalában bekövetkező változásokat.

A párt központi bizottsága ugyanakkor, amikor a hadsereget korszerű hadviselési eszközökkel látta el, segített a katonai vezetésnek abban, hogy mélyrehatóan elemezze a hadtudomány területén végbement változásokat. E célból a politikai bizottság és a Katonai Főtanács rendszeresen megvitatta a problematikus hadászati, hadműveleti művészeti kérdéseket, a hadsereg és flotta átfegyverzésének kérdéseit. Ezeken a tanácskozásokon rendszerint jelen voltak a katonai körzetek parancsnokai, a flotta és a légierő vezetői. A tanácskozás eredményeit és megállapításait közölték a flotta és a légierő parancsnoki állományával.

Számunkra, akik a szemlélőségen dolgoztunk, a lovasság átfegyverzése és új szervezetre való átállása, valamint a harcászati szabályzatok elsajátítása volt a legfontosabb. A legtöbb lovasegység akkoriban a legfontosabb hadászati irányokban, az államhatárok mentén helyezkedett el, s ez fokozott felkészültséget követelt meg a lovasságtól.

Egy alkalommal magához hívatott Koszogov és közölte, előterjesztéssel fordult Vorosilovhoz, hogy nevezzenek ki a 4. lovashadosztály parancsnokává.

Koszogov megkérdezte, mi a véleményem várható kinevezésemről, megfelel-e számomra a Belorusz Katonai Körzetben végzendő munka. Azt feleltem, hogy különös megtiszteltetésnek tekintem egy ilyen dicső hadosztály vezetését. A Belorusz Katonai Körzetet jól ismerem. Tíz évig ott dolgoztam. Ismerem E. I. Gorjacsevet, a 6. hadtest parancsnokát, akit tapasztalt lovasparancsnoknak tartok.

A Koszogovval folytatott beszélgetésünk ezzel véget ért. Amikor elbúcsúztunk, azt mondta, hogy még Bugyonnij is fog velem beszélni.

Erre néhány nap múlva került sor, amikor a kinevezésemről szóló parancsot már aláírta a népbiztos. Amikor elbúcsúztunk, Bugyonnij aggodalmasan mondta;

– A 4- hadosztály mindig a lovasság legjobb magasabbegysége volt, és annak is kell maradnia!

Megelégedéssel jegyzem meg, hogy Szemjon Mihajlovicsnak ez a kívánsága teljesült. Addig azonban, míg a hadosztály ismét a legkiválóbbak közé került, mindenkinek igen sokat kellett dolgoznia, különösen a parancsnokoknak, a politikai munkásoknak és a pártszervezeteknek.

Bugyonnij „Megtett út” című könyvében elég részletesen leírta a 4. lovashadosztály ragyogó győzelmeit. Én csak néhány személyes visszaemlékezésre szeretnék korlátozódni, amelyek e dicső hadosztály parancsnokságom alatti történetéhez kapcsolódnak.

A K. J. Vorosilov nevét viselő 4. lovashadosztály a legendás 1. Lovashadsereg magvát alkotta. A polgárháború éveiben kegyetlen harcok közepette a bátorság és tömeges hősiesség csodálatos példáit tanúsította.

1931-ig a hadosztály a Leningrádi Katonai Körzetben állomásozott, olyan városokban, ahol korábban, a cári uralom idején a lovasság gárdaegységei tartózkodtak Gatcsina, Peterhof, Gyetszkoje Szelo. A 4. lovashadosztály a polgárháború után is lovasságunk egyik legjobb hadosztálya maradt. Személyi állománya gondosan őrizte a dicső harci hagyományokat, sikerrel nevelte ki a fiatal lovaskatonákban a komoly felelősségtudat és katonai kötelesség érzését.

1932-ben a hadosztályt hirtelen átdobták a Belorusz Katonai Körzetbe, Szluck városába. Mint később megtudtam, az áthelyezést rendkívüli hadműveleti elképzelésekkel magyarázták. Ebben az időszakban azonban semmi nem indokolta a hadosztály gyors átdobását egy teljesen előkészítetlen bázisra. Ezt azért fontos hangsúlyoznom, mivel a hadosztály másfél évig kénytelen volt önerejéből laktanyákat, istállókat, törzsépületeket, lakóházakat, raktárakat, gyakorlótereket építeni. Ennek az lett a következménye, hogy a ragyogóan kiképzett hadosztályból rosszul dolgozó katonai egység lett. Az építőanyag hiánya, az esős időjárás és más kedvezőtlen körülmények megakadályozták, hogy a hadosztály időben felkészüljön a télre, ez pedig igen súlyosan kihatott általános állapotára és harckészültségére. Meglazult a fegyelem, a lovak gyakran voltak betegek.

A hadtestparancsnokság semmiben sem tudott segíteni, mivel a 6. kozákhadtest egységei, amelyeket szintén sürgősen dobtak át, hasonló cipőben jártak.

1933 tavaszán a Belorusz Katonai Körzet parancsnoka, az 1. osztályú hadseregparancsnoki rangban levő I. P. Uborevics rövid ellenőrzése során a hadosztályt, amely időközben a 4. „Doni” kozákhadosztály nevet vette fel, a teljes hanyatlás állapotában találta. Meg kell jegyeznem, hogy annak idején ő maga sem nyújtott kellő segítséget a hadosztálynak az építési problémák megoldásában, és nem vette figyelembe az egységek elhelyezési és életkörülményeit. Most sürgősen igyekezett megtalálni a hadosztály állapotáért felelős bűnbakot, G. F. Kletkin parancsnok személyében.

A hadosztályért valóban a parancsnok a felelős, mivel ő az egyszemélyi vezető. Az elöljáró parancsnoknak azonban szolgálati kötelességénél fogva, és mint idősebb elvtársnak is, tárgyilagosnak kell lennie. Uborevics a rá jellemző forrófejűséggel jelentette Vorosilov honvédelmi népbiztosnak a 4. lovashadosztály helyzetét, és követelte, hogy azonnal váltsák le Kletkin hadosztályparancsnokot. A hadosztálynál természetesen voltak hiányosságok, de Uborevics túl sötét képet festett a helyzetről: azt állította, hogy a hadosztály nem ápolja dicső hagyományait és harcképtelen.

Vorosilovot igen kellemetlenül érintette Uborevics jelentése, hiszen a hadosztály az ő nevét viselte, s hosszú időn át a lehető legszorosabb kapcsolatban volt vele, nemegyszer indult rohamra soraiban. A hadosztály a tehetséges parancsnokok és politikai munkások egész sorát nevelte. Bugyonnijnak, a lovasság szemlélőjének szintén kedvence volt a 4. lovashadosztály. Annak idején ő alapította és ő vezette először harcba.

Vorosilov tájékoztatta Bugyonnijt arról a jelentésről, amelyet Uborevics tett, és javasolta, hogy keressenek új parancsnokot.

SaLa

Tisztelt balrad.hu Olvasók!

Kedden délután „ügyintéztem”! Helyi dologról lévén szó, biciklivel mentem. Pontosan fél évvel a gerinc  és bordatöréseket „eredményező” diófagallyazásos mutatványom után.

Az ügyintézés helyszínén, a már álló férfibicikliről való lekászálódásom legalább annyira látványosra sikeredett, mint a diófás alászállásom. Annyi különbséggel, hogy itt minden beton volt, és volt ott még egy kibetonozott árok is!

Szerencsémre voltak ott emberek, akik bár a templomnyi méretű zuhanásomat megakadályozni nem udták, de  kihúztak az árokból. Őszinte bámulattal állapítottuk meg, hogy „amúgy kutya bajom”! – bár én kissé másként érzem azóta is!

Ezen érzéseim okán, sokkal inkább van fekhetném, mint a számítógép előtt gubbasztani.

Amíg ez az érzéstrendem 180 fokos fordulatot nem vesz, kérem megértésüket. Nagyon remélem,  hogy a hét végére bekövetkezik ez a fordulat!

admin

(idézet: Emlékek, gondolatok – Zsukov)

V.

Ezekben az években a Lovassági Szemlélőséget Szemjon Mihajlovics Bugyonnij irányította. Amikor megérkeztem új helyemre, elindultam, hogy bemutatkozzam jövendő elöljáróimnak. Bugyonnij azonban nem volt a szemlélőségen. Személyi titkára, P. A. Belov (ugyanaz, aki a Nagy Honvédő Háborúban kitűnt hősiességével) közölte velem, hogy Szemjon Mihajlovics jelenleg nem foglalkozik a szemlélőség ügyeivel, mivel a Katonai Akadémia egyik különleges csoportjában tanul. Az ügyeket első helyettese, a hadtestparancsnoki rangban levő I. D. Koszogov intézi.

Jelentkeztem Koszogovnál, majd megismerkedtem a Lovassági Szemlélőség munkatársaival: B. K. Verhovszkijjal, F. R. Zsemajtyisszal, P. B. Szabennyikovval, I. V. Tyulenyevvel. A. J. Trejmannal, akik mindannyian jól képzett tisztek voltak.

Megismerkedésünk után Koszogov azt mondta, hogy legjobb lesz, ha a lovasság harckiképzésével foglalkozom, mivel ezen a téren kellő gyakorlattal rendelkezem.

Egy hónapon belül teljesen bedolgoztam magam új munkámba.

Mintegy három hónap múlva összevont taggyűlést tartottunk valamennyi szemlélőség és az akkori Katonai és Tengerészeti Népbiztosság Kiképzési Főcsoportfőnökségének kommunistái számára.²² Mivel a továbbiakban a szövegben a szovjet katonai vezetés különböző szerveit említem, szükségesnek tartom előrebocsátani a következőket:

Mihail Vasziljevics Frunze 1925-ben, negyvenéves korában bekövetkezett halála után a Katonai és Tengerészeti Népbiztosság népbiztosi tisztjére és ezzel egyidejűleg a Szovjetunió Forradalmi Haditanácsa elnöki posztjára (a Forradalmi Haditanács népbiztossági jogkörrel tevékenykedett) Vorosilovot nevezték ki.

A Népbiztosok Tanácsa mellett Molotov vezetésével állandó Honvédelmi Bizottmány működött, amely előzetesen tanulmányozta és kidolgozta a fegyveres erők építésének és a Szovjetunió védelmi képessége fejlesztésének fő elvi kérdéseit, amelyeket azután a törvényes út betartásával további felülvizsgálat és jóváhagyás végett a Munkaügyi és Honvédelmi Tanács elé terjesztett.

A tapasztalat azt mutatta, hogy a Honvédelmi Bizottmány és a Szovjetunió Forradalmi Haditanácsa egy és ugyanazt a munkát végzi. Ezért 1934-ben a Forradalmi Haditanács megszűnik, a Katonai és Tengerészeti Népbiztosság nevét pedig Honvédelmi Népbiztosságra változtatják. Ugyanakkor a népbiztosság mellett tanácskozási szervként megalakul a Katonai Tanács, amelynek határozatait a népbiztosság hagyta jóvá, és ennek utasításai alapján valósultak meg az életben.

1937-ben a Népbiztosok Tanácsa megszünteti a Munkaügyi és Honvédelmi Tanácsot, a Népbiztosok Tanácsa mellett működő Honvédelmi Bizottmányt pedig Honvédelmi Bizottsággá alakítja. Elnöke Molotov marad. Tagjai: Sztálin, Vorosilov és mások. Ugyanakkor alakul meg a Szovjetunió Össz-szövetségi Haditengerészeti Népbiztossága, melynek népbiztosává P. A. Szmirnovot nevezik ki.

1938-ban a Honvédelmi Népbiztosság mellett megalakul a Munkás-Paraszt Vörös Hadsereg Katonai Főtanácsa. Elnöke K. J. Vorosilov, tagjai: V. K. Bljuher, Sz. M. Bugyonnij, G. I. Kulik, L. Z. Mehlisz, J. V. Sztálin, I. V. Fegyko, B. M. Saposnyikov, E. A. Sagyenko. Ugyanakkor megalakul a Központi Haditengerészeti Tanács is, melynek elnöke P. A. Szmirnov, tagjai: L. M. Galler, A. A. Zsdanov, I. Sz. Iszakov, N. G. Kuznyecov, G. I. Levcsenko és mások. A két Népbiztosság Központi Katonai Tanácsa a Szovjetunió védelmi képessége fokozásának, a hadsereg és a haditengerészet építésének alapvető kérdéseivel foglalkozott.

A katonai körzetekben, a flottáknál és a hadseregnél haditanácsok alakultak, amelyek közvetlenül a Szovjetunió honvédelmi népbiztosának vannak alárendelve. *

Ezen a taggyűlésen megválasztottak párttitkárnak, s helyettesem Ivan Vlagyimirovics Tyulenyev lett.

Pártszervezetünk kommunistái sok időt és energiát fektettek a szolgálatba, de nem feledkeztek meg a társadalmi munkáról sem. Nagyon gyakran ellátogattak az üzemekbe, gyárakba és más polgári szervezetekbe és hivatalokba. A munkások és az alkalmazottak szívesen fogadták a kommunista katonákat, és nagy figyelemmel hallgatták őket, különösen amikor a nemzetközi helyzetről vagy a párt és a kormány legutóbbi határozatairól, beszéltek.

A húszas évek végén, a harmincas évek elején a nemzetközi helyzet élesedett. Kialakult az imperialista államok egy csoportja, mindenekelőtt Németország, Japán és Olaszország részvételével, amelyeknek a kormányai a monopolista körök akaratát teljesítve, egyre aktívabban készültek a világ újrafelosztására, hogy ezzel kiláboljanak a gazdasági válságból. 1931-ben japán csapatok hadüzenet nélkül behatoltak Kínába és megszállták Mandzsúriát. Természetesen a japán agresszorok terveiben Mandzsúria mint felvonulási terület szerepelt a Szovjetunió elleni támadáshoz.

1933-ban Németországban uralomra jutott a fasizmus, amely a kezdet kezdetétől fogva világuralomra tört. Az Egyesült Államok, Franciaország és Anglia népei ekkor még aligha sejthették, hogy milyen rossz szolgálatot tesznek hazájuknak országaik imperialista körei, akik aktívan támogatták a német nehézipar helyreállítását. A német monopóliumoknak adott hosszú lejáratú hitelek 70%-át az Egyesült Államok nyújtotta. A külföldi tőke beáramlása Hitler hatalomra jutása után fokozódott.

Németország, Japán és Olaszország iparát a haditermelés szolgálatába állították. A katonai kiadások mérhetetlenül megnőttek. A rohamos fellendülés a harmincas évek második felében lehetővé tette az agresszív európai államoknak, hogy készen álljanak a háborúra. Németország fegyveres erői meghaladták az 1 milliót, s mintegy 2 millió főt számláltak a katonai jellegű fasiszta szervezetek. Háború esetén a fasiszta Németország katonai erőit rövid idő alatt öt-hatszorosára lehetett növelni. Olaszországban békeidőben 400 ezer ember állt fegyverben, de ezt a számot szükség esetén könnyűszerrel többszörösére lehetett emelni.

Természetes, hogy ilyen helyzetben határozott intézkedéseket kellett tenni országunk védelmi képességének fokozására. Ezek az intézkedések nemcsak és nem is annyira a dolog mennyiségi oldalát érintették. Fegyveres erőinknek minőségileg kellett új szintre emelkedniük. Számtalan, a hadsereg és a flotta fejlesztését elősegítő intézkedés született. Elsősorban a haditechnikát fejlesztettük. A szovjet fegyveres erők korszerű haditechnikával való ellátásának, felszerelésének és az új technikai eszközök elterjedésének grandiózus feladatát csak iparosítással lehetett megoldani.

A párt a XIV. kongresszuson, 1925 végén tűzte ki célul a nehézipar villamosítását és minden lehetséges módon történő fejlesztését, az ipar, a mezőgazdaság és a szállítás rekonstrukcióját, valamint új műszaki eszközökkel való felszerelését. Két év múlva a XV. kongresszus határozatai az első ötéves terv összeállításával kapcsolatban leszögezték:

„Figyelembe véve azt a lehetőséget, hogy a kapitalista államok részéről támadás érheti a proletárállamot, feltétlenül szükséges, hogy az ötéves terv kidolgozásakor maximális figyelmet fordítsunk azoknak a népgazdasági, de különösen ipari ágaknak fejlesztésére, amelyek háború esetén döntő szerepet játszanak az ország védelmének és gazdasági állóképességének biztosításában.”²³ Az SZKP határozatai … II. rész 452. old. (oroszul). * Elkezdődött a munka …

Szeretnék itt egy kis kitérőt tenni. A világ népei általában elismerik, hogy a fasizmus pestisétől mindenekelőtt a szovjet fegyverek mentették meg Európát, s hogy a hitleri Németország szétzúzása a szovjet nép nagy jelentőségű történelmi hőstette. Ez a győzelem szerintem akkor kezdődött, amikor a szovjet emberek a párt hívó szavára hozzáfogtak országuk iparosításához.

Nincsenek kezem ügyében a szükséges adatok, de nem is az én feladatom, hogy bebizonyítsam az iparosítás jelentőségét a népgazdaság fejlődése, a kolhozrendszer megerősödése, a nép anyagi jólétének emelkedése stb. szempontjából. Ami a fegyveres erők sorsát és a Nagy Honvédő Háborúban szabadságunkért és függetlenségünkért folytatott harc kimenetelét illeti, mindez szorosan összefügg az iparosítás ütemével és azzal az aktivitással, amellyel ezt megvalósítottuk.

Hiszen el is lehetett volna halasztani öt-hat évvel a nehézipar ilyen gyors fejlesztését. Ez esetben több közszükségleti cikket és könnyűipari terméket adhattunk volna annak a népnek, amely százszorosan rászolgált erre. Vajon nem lett volna csábítóbb ez? De ha így járunk el, ki tudja, mikor lett volna vége annak az időszaknak, amelyet a háború kezdeti időszakának nevezünk? Hol, melyik városnál, vagy melyik folyónál állítottuk volna meg a fasiszta csapatokat? …

A párt bölcsessége és éleslátása, melynek pozitív értékelését maga a történelem adta, az ország fejlesztésének helyes iránya és a nép hősies munkavállalása volt az, amely ezekben az években megalapozta a Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelmeinket.

A párt XVI. és XVII. kongresszusa, rámutatva egy új háború egyre növekvő veszélyére, határozottan követelte, hogy népünk figyelmét a Vörös Hadsereg és Flotta erejének fokozására összpontosítsuk. A párt közvetlen utasítást adott az ipar fejlesztési ütemének meggyorsítására, a közlekedés és szállítás teljes rekonstrukciójára. Azt a feladatot tűzte ki, hogy szélesítsük az egész népgazdaság mozgósítási lehetőségeit, s hogy az ipari objektumokat oly módon építsük fel és telepítsük, hogy támadás esetén gyorsan át lehessen állítani haditermelésre, és biztosítani lehessen termelésének gyors ütemű bővítését.

Pártszervezetünkhöz tartoztak a Lovassági Szemlélőség kommunistáin kívül a Lövész, a Lőkiképzési, a Tüzér, a Híradó és a Műszaki Szemlélőség, valamint a Vörös Hadsereg Kiképzési Főcsoportfőnökségének és a népbiztosság más részlegeinek a kommunistái is. A szemlélőségek és csoportfőnökségek személyi állományát igyekeztünk azoknak a követelményeknek a teljesítésére mozgósítani, amelyeket a párt, a kormány és a népbiztosság tűzött elénk. A Katonai és Tengerészeti Népbiztosság pártvezetői sok fontos kérdéssel foglalkoztak ekkoriban. Megemlítek néhányat.

Befejeződött a Vörös Hadsereg és Flotta katonai reformja. A fegyveres erők életében jelentős változások történtek. Javult a csapatok kiképzésének és nevelésének egész folyamata. Nőtt a fegyelem. A csapatok irányítása a legfelsőbb szervektől a legkisebb alegységekig az egyszemélyi vezetés elvén alapult, létrejöttek a parancsnoki állomány továbbképzésének feltételei. Tovább lehetett és tovább kellett haladnunk.

1929 derekán a párt központi bizottsága elfogadta „Az ország védelmi helyzeté”-ről szóló határozatot, amelyben kifejtette a hadsereg, a légierő és a haditengerészet gyökeres technikai felújításának szükségességét. A párt javasolta a Szovjetunió Forradalmi Haditanácsának, valamint a Katonai és Tengerészeti Népbiztosságnak, hogy a meglevő fegyverzet korszerűsítésével egyidőben mihamarabb tegyen szert korszerű tüzérségi lövegtípusokra, vegyivédelmi eszközökre, harckocsikra és páncélozott szállító harcjárművekre, lássa el ezekkel a hadsereget, és kezdje meg az új típusú repülőgépek és motorok sorozatgyártását.

Ez a határozat szolgált az első ötéves tervben a hadseregfejlesztés alapjául, amely több más intézkedésen kívül új technikai fegyvernemek létrehozását, a gépesítést, a régi fegyvernemek átszervezését, a műszaki-technikai szakemberek tömeges kiképzését, valamint azt irányozta elő, hogy az egész személyi állomány sajátítsa el az új technika kezelését. 1931 januárjában a Szovjetunió Forradalmi Haditanácsa pontosította a Munkás-Paraszt Vörös Hadsereg 1931-1933-as fejlesztésének naptári tervét, és ezzel befejeződött az első ötéves terv katonai fejlesztési programjának tudományos kidolgozása.²⁴ A terv végrehajtása sokat adott a hadseregnek és a haditengerészetnek, de a gyökeres technikai felújítás még előttünk állt. Ehhez az országnak nagyobb anyagi forrásokkal és termelési lehetőségekkel kellett rendelkeznie. *

Az új feladatokkal kapcsolatban néhány fontos változást valósítottak meg a központi katonai apparátusban. Nagy jelentősége volt például annak, hogy rendszeresítették a Vörös Hadsereg fegyverzeti főnöke beosztást, akire a hadsereg technikai átfegyverzésének valamennyi kérdése tartozott. 1931-ig ezt a posztot J. P. Uborevics, majd utána M. N. Tuhacsevszkij töltötte be. 1929-ben a Katonai és Tengerészeti Népbiztosságon megalakul a Vörös Hadsereg Motorizálási és Gépesítési Csoportfőnöksége, amelyet évek hosszú során I. A. Halebszkij és K. B. Kalinovszkij, a harckocsigyártás kiváló szakemberei és lelkes hívei vezettek. A katonai körzetek parancsnokságain páncélos osztály létesült.

1929-ig gyakorlatilag nem volt harckocsiiparunk, hiányoztak a tervezők és kivitelezők. Ugyanakkor a párt és a kormány felismerte a harckocsik szerepét egy elkövetkezendő háborúban. A katonai vezetés elé a harckocsiipar létrehozásának feladatát tűzték ki. A Szovjetunió Forradalmi Haditanácsának külön rendelete a következő típusú harcjárművek kialakítását irányozta elő: kis, közepes, nagy (nehéz) és hídvető harckocsik. Meghatározták az egyes típusok harcászati-technikai jellemzőit. A szakemberek rövid idő alatt új, hazai gyártmányú harckocsikat terveztek. 1931-1935 között a Vörös Hadsereget ellátták a T-27-es kis harckocsival, a T-24-es és a T-26-os könnyű harckocsival, a BT típusú, gyorsjáratú kerekes-lánctalpas harckocsival, a T-28-as közepes harckocsival, majd a T-35-ös nehéz harckocsival és a T-37-es úszó harckocsival. Az első ötéves terv alatt az ipar mintegy 10 ezer harckocsit és páncélozott szállító harcjárművet gyártott.

A szovjet katonai vezetés nekilátott, hogy kidolgozza a Vörös Hadsereg légierejének fejlesztési tervét. 1930 elején a Szovjetunió Forradalmi Haditanácsa jóváhagyta a különböző típusú szárazföldi és haditengerészeti repülőgépek, léggömbök, légi fényképezőgépek és berendezések létrehozásának programját. A fő figyelmet a bombázó- és vadászrepülőkre fordították. Két év múlva hozzáfogtak a Vörös Hadsereg légierejének hadászati és harcászati alkalmazási kérdéseinek kidolgozásához, amelyben a fő figyelmet egy esetleges támadás elhárítására és az ország védelmére irányították. Ilyen elvek alapján folyt a légierő megszervezése. A távolsági bombázókat magasabbegységekbe egyesítették, hogy képesek legyenek önállóan megoldani a hadműveleti feladatokat. Egy évvel később a nehézbombázó légikötelékeket hadtestekbe tömörítették.

A Vörös Hadsereg Lovassági Szemlélősége szorosan együttműködött a Vörös Hadsereg Harckiképzési Csoportfőnökségével. Itt ismerkedtem meg Alekszandr Mihajlovics Vaszilevszkijjel, akivel később együtt küzdöttünk a Nagy Honvédő Háború idején mint a Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállásának képviselői. Alekszandr Mihajlovics már akkor kitűnően végezte munkáját. Hosszú ideig volt ezredparancsnok és alaposan ismerte a harckiképzés problémáit. A csoportfőnökségen igen nagyra értékelték munkásságát. Ismert volt A. J. Lapin hadtestparancsnok és A. J. Szegyakin csoportfőnök eredményes tevékenysége.

1931 derekán az SZK(b)P KB határozatot hozott „A Munkás-Paraszt Vörös Hadsereg parancsnoki és politikai állományáról”, s ebben rámutatott a katonai káderek nevelésének és harckiképzésének fontosabb eredményeire és hiányosságaira.

A határozatban különös figyelmet fordítottak a technikai felkészítés fokozására, a magasabb képesítésű mérnöki-technikusi káderek számának növelésére, a hadsereg politikai nevelésének megjavítására. Ekkorra alapjában már kialakult a Vörös Hadsereg parancsnoki állománya kiképzésének általános rendszere.

A katonai tanintézetek közül a repülő, a páncélos, a tüzér és a műszaki iskolákra fordították a fő figyelmet. Amíg 1924-ben a katonai iskolák növendékeinek száma 25 ezer volt, erre az időszakra ez a létszám a kétszeresére emelkedett. A magasabb képzés kiszélesítése érdekében Haditechnikai Akadémia fakultásainak bázisára építve létrehozták a Tüzér, a Vegyi, az Elektrotechnikai, továbbá a Műszaki Akadémiát és megalakították a Szállítási Akadémiát. Jelentős mértékben növelték a Frunze Katonai Akadémiára és a Katonai Politikai Akadémiára történő felvételt. Ily módon csaknem kétszeresére növekedett a katonai felsőfokú tanintézmények száma. A hallgatói létszám pedig az 1928-ban meglevő 3200-ról 1932-re 16 500-ra emelkedett.

A Kiképzési csoportfőnökség a párt új utasításainak alapján szervezte meg tevékenységét. Világosan megértette, hogy a hadsereg harcképességének fokozása elsősorban a technika és a korszerű harc bonyolult formáinak ismeretétől függ. Ezért sok olyan intézkedést dolgozott ki és valósított meg, amelyek nemcsak a katonai tanintézetek és a különböző továbbképző tanfolyamok hallgatóinak előkészítését, de a csapatoknál folyó közvetlen, feszített ütemű harckiképzést is érintették.

Ez ideig a parancsnokok csaknem 100%-a részesült katonai szakképzésben. A parancsnoki felkészítésre már havi 42 órát fordítottak az 1929-ben meghatározott 6-8 óra helyett. A harcászati és lőkiképzés mellett fontos szerepet töltött be a technikai kiképzés, amely valamennyi fegyvernem és a parancsnoki állomány egésze számára a kötelező technikai minimum oktatási programja alapján folyt. A tartalékos tiszti állomány összevonásain is megkezdték az új fegyverek és technikai eszközök oktatását.

Hatalmas munkát végzett a Tüzérségi Szemlélőség kollektívája N. M. Rogovszkij vezetésével. Rogovszkij jó tüzér-szakember volt és nagy tekintélynek örvendett a csapatoknál. A katonai körzetek parancsnokai, a magasabbegység-parancsnokok, a tüzérfegyverzeti szolgálat mérnökei hallgattak Rogovszkijra és adtak véleményére.

Annak, aki akkoriban a tüzérséggel foglalkozott, nehéz feladatokat kellett megoldania. A tüzérség felszerelése elhasznált volt, és harcászati-technikai mutatóit tekintve nagymértékben elavult. Alapját az képezte, amit a régi hadseregtől örököltünk.

A Szovjetunió Forradalmi Haditanácsa azonban már 1929 derekán kidolgozta a Munkás-Paraszt Vörös Hadsereg tüzérségének ötéves átfegyverzési tervét. Ez a tűzerő növelését, a hatótávolság, a tűzgyorsaság és találati pontosság fokozását, továbbá nagy tüzérségi tervezőirodák létrehozását irányozta elő. Olyan fegyver gyárakat létesítettek, amelyek a későbbiekben lehetővé tették, hogy új és korszerűbb tüzérségi fegyvereket és lőszereket állítsanak elő. Intézkedtek jól képzett mérnökök és technikusok kiképzésére. 1928-tól 1933-ig a fegyvergyárak kapacitása több mint hatszorosára, ezen belül a kiskaliberű fegyvereket gyártó üzemek teljesítőképessége harmincötszörösére nőtt.

A Katonai és Tengerészeti Népbiztosságon végzett munkám e szakaszának vége felé hozzáfogtunk a Munkás-Paraszt Vörös Hadsereg második ötéves tervben történő, 1934-1938 évre szóló fejlesztési tervének kidolgozásához. A párt előirányozta, hogy be kell fejezni a csapatok megkezdett technikai felújítását és korszerű fegyverzettel való átfegyverzését. A harc döntően fontos eszközeivel – sok repülővel, harckocsival és tüzérséggel – felszerelve fokozni kell a Vörös Hadsereg harcképességét egy esetleges agresszió elhárítására. A kitűzött feladat teljesítése érdekében a Munkaügyi és Honvédelmi Tanács határozatot fogadott el a „Haditengerészet 1933-1938-as fejlesztési programjáról”, a „Munkás-Paraszt Vörös Hadsereg tüzérségi fegyverzetének rendszeréről a második ötéves tervben”, s jóváhagyta a légierő 1935-1937-es fejlesztési tervét.

Ha a népbiztosságot említem a 30-as évek elején, beszélnem kell központi pártirodájának tevékenységéről. E szervnek igen nagy tekintélye volt, és alkotóan irányította a pártalapszervezetek munkáját. A népbiztosság valamennyi csoportfőnöksége és a Vörös Hadsereg felügyelőségei aktívan dolgoztak, tartalmas életet éltek. Jól megszervezték a marxizmus-leninizmus eszméinek tanulmányozását, az általános műveltséget fejlesztő oktatást és a kulturális tömegmunkát. A taggyűlések aktívak és önkritikusak voltak.

A Vörös Hadsereg Lovassági Szemlélősége ebben az időben nagy tekintélynek örvendett a lovasság csapatainál, mivel az ellenőrzéseken kívül oktató jellegű, parancsnoki és törzsvezetési gyakorlatokat, csapatgyakorlatokat, különböző továbbképzési foglalkozásokat vezetett le számukra. Ezeken a harckiképzés bevált módszereit alkalmazta.

A lovasság ebben az időben harci felkészültségét tekintve a Vörös Hadsereg legjobb fegyvernemei közé tartozott, és nem véletlen, hogy az újonnan születő fegyvernemekhez, különösen a harckocsi- és gépesített csapatokhoz a lovasság parancsnoki állományának a legjobbjai kerültek.

A szemlélőségnél rám háruló kötelezettségek alapján részt vettem a különböző fegyvernemek és szolgálati ágak szabályzatainak és utasításainak kidolgozásában.

SaLa

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!