(idézet: Emlékek, gondolatok – Zsukov)
V.
Meg kell mondanom, hogy a Vörös Hadsereg szabályzatainak összeállítására komoly figyelmet fordítottak. Minden esetben a hadtudomány legújabb eredményei alapján készültek, számot vetettek a korszerű technika alkalmazásával és figyelembe vették a hadműveletek jellegében bekövetkezett változásokat. A csapatok 1924-1925-ben kapták meg az első szabályzatokat, amelyek általánosították a világháború és a polgárháborúk tapasztalatait, valamint azokat a változásokat, amelyek a katonai reformmal függtek össze. E szabályzatok többnyire ideiglenesek voltak: például a belszolgálati, a helyőrségi szolgálati, a fegyelmi szabályzat, a lőszabályzat, a hajószolgálati szabályzat, a lovasságnak és a tüzérségnek, valamint a Vörös Hadsereg páncélos erőinek harcászati szabályzata.
E szabályzatok fő irányvonala legteljesebben a Vörös Hadsereg Tábori Harcászati Szabályzatának II. részében (hadosztály, hadtest) tükröződött (1929). Ebben az állt, hogy a harcot összfegyvernemi harcnak kell tekinteni, melyben a siker valamennyi fegyvernem kölcsönös együttműködésén alapszik. Ebben a szabályzatban már szó volt a harckocsik felhasználásának rendjéről, a páncélelhárításról, a légvédelemről és vegyivédelemről, továbbá a repülők és a műszaki csapatok felhasználásáról.
Ekkor vezettek be több új szabályzatot és utasítást, amelyek kiegészítették vagy felváltották az 1924-1925-ös szabályzatokat. Ilyen volt pl. a Munkás-Paraszt Vörös Hadsereg Ideiglenes Álcázási Utasítása, a Vörös Hadsereg Légierőinek Harcászati Szabályzata, a távbeszélő és távíró összeköttetésről, a víz alatti aknatelepítésről szóló utasítások stb.
Hogy a továbbiakban ne kelljen visszatérnem ehhez a témához, megjegyzem, hogy nagyra értékelték az 1936-os Ideiglenes Tábori Harcászati Szabályzatot, amelyben kidolgozták és megalapozták a korszerű harc legfontosabb kérdéseit. Összességében tekintve a 30-as évek közepén a Vörös Hadseregnek fejlett és kidolgozott katonai elmélete volt, amelyet magas színvonalú szabályzatok és utasítások rendszerében rögzítettek.
1931-ben a Vörös Hadsereg Törzsének élére A. I. Jegorov került. A Lovasság Szemlélősége – tevékenységéből adódóan – ritkán került kapcsolatba a Vörös Hadsereg Törzsével, de mi mégis jól tudtuk, hogy a tisztek többsége megelégedéssel fogadta Jegorov kinevezését a Vörös Hadsereg törzsfőnöki tisztjére.
Úgy gondoltuk, hogy Tuhacsevszkij, a népbiztos első helyettese, Jegorov, a Vörös Hadsereg törzsfőnöke és egy olyan tehetséges katonai elméleti szakember, mint V. K. Triandafillov, aki a Vörös Hadsereg törzsfőnökének helyettese, jól tudnak majd segíteni K. J. Vorosilov népbiztosnak.
A lovasság felügyeleti szervénél végzett munkám idején abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy közelebbről megismerkedhettem Mihail Nyikolajevics Tuhacsevszkijjel.
Személyes ismeretségem Mihail Nyikolajeviccsel, mint már említettem, még az1921-es, Antonov-féle kulákfelkelés felszámolása idejéből származott. Az atléta termetű férfi mély benyomást keltő külsővel rendelkezett. Már akkoriban feltűnt, hogy nem a gyáva tucatemberek közül való. Egészen kisszámú kísérettel mozgott azokban a körzetekben, ahol a banditák rejtőzködtek.
Most a népbiztos első helyettese posztján Mihail Nyikolajevics Tuhacsevszkij nagy szervező, alkotó és tudományos munkát végzett. Találkozásainkkor megkapott a hadtudományi kérdésekben tanúsított sokoldalú tájékozottsága. Az okos, rendkívül művelt hivatásos katona nagyszerűen eligazodott mind a harcászati, mind a hadászati kérdésekben. Tuhacsevszkij jól megértette az egyes haderőnemek szerepét a korszerű háborúban, és minden kérdést alkotó módon tudott megközelíteni.
A harcászattal és hadászattal kapcsolatos valamennyi elvi következtetését alaposan megindokolta a tudomány világszerte végbemenő viharos fejlődésével. Hangsúlyozta, hogy ez a körülmény döntő hatással van a fegyveres erők szervezésére és a jövendő háború megvívásának módjára.
Tuhacsevszkij már a harmincas években felhívta a figyelmet, hogy első számú ellenségünk Németország, amely megfeszített ütemben készül egy nagy háborúra, elsősorban kétségtelenül a Szovjetunió ellen. Később megjelent munkáiban többször említette, hogy Németország erős támadó hadsereget készít elő, amely nagy légierőből, légideszant- és gyorsan mozgó csapatokból áll. Ez utóbbiak főleg gépesített és páncélos erők. Rámutatott Németország hadiipari potenciáljának szemmel látható növekedésére és arra, hogy képes tömegesen gyártani a harci repülőgépeket és a harckocsikat.
1931 nyarán, az 1. lovashadtest nyári táboraiban tartózkodva, a Vörös Hadsereg Lovassági Harcászati Szabályzat I. és II. részének tervezetén dolgoztam, Nyikolaj Ivanovics Guszev ezredparancsnok és más elvtársak közreműködésével. A szabályzattervezetet ősszel, a szemlélőségen lefolyt vita után jóváhagyás végett előterjesztettük Tuhacsevszkijnek.
- D. Koszogovval, aki hadtestparancsnoki rangot viselt és a szemlélőség helyettes vezetője volt, nemegyszer kellett védelmeznünk a szabályzat egyik vagy másik tételét. Bevallom azonban, hogy gyakran lefegyvereztek bennünket Tuhacsevszkij megalapozott és logikus ellenvetései, és hálásak voltunk neki azokért a ragyogó gondolatokért, melyekkel szabályzatterveinket gazdagította.
A Tuhacsevszkij megjegyzései alapján kijavított szabályzatokat kiadták és a lovasegységek jó segédeszközt kaptak ezzel a harckiképzéshez.
Mihail Nyikolajevicset 1931-ben egy pártaktíván láttam utoljára, ahol beszámolót tartott a nemzetközi helyzetről. Meggyőzően beszélt országunk növekvő erejéről, a szocialista gazdaság, tudomány és technika nagy perspektíváiról, és a kultúra felvirágzásáról. A bolsevik pártnak az új állam- és hadseregépítésben játszott szerepéről szólva, Mihail Nyikolajevics meleg szavakkal emlékezett meg Leninről, akivel sokszor találkozott és együtt is dolgozott.
Ezen az aktíván Mihail Nyikolajevics felvázolta azokat a nézeteit, amelyeket több éve készülő monográfiájában kifejtett. Ezek lényege a háború új problémáival függött össze. Ebben az időben még eléggé járatlanok voltunk a hadtudomány kérdéseiben, és úgy hallgattuk őt, mint akiket megbűvöltek. Tuhacsevszkijben a katonai gondolkodás géniusza testesült meg, és hazánk dicső katonáinak sorában egyike volt a legnagyobbaknak.
Később, 1936-ban, amikor Tuhacsevszkij a Központi Végrehajtó Bizottság ülésén felszólalt, ismét felhívta a figyelmet a fasiszta Németország részéről fenyegető veszélyre. Világos, hazafias szellemű beszédét Németország felfegyverzésének adataival és agresszív szándékainak alapos elemzésével támasztotta alá.
A Lovassági Szemlélőség nagy figyelmet fordított a lovasegységek és a magasabbegységek szervezetének, fegyverzetének és harcvezetési módszereinek ellenőrzésére.
A szemlélőségen belüli hosszas viták és a magasabbegységek parancsnokaival folytatott részletes megbeszélések után dőlt el, hogy egy lovashadosztálynak négy lovas-, egy gépesített és egy tüzérezreddel kell rendelkeznie. A lovasezredekben négy kardos századnak, egy géppuskás századnak, egy ezredütegnek, egy önálló légvédelmi, híradó, műszaki és vegyivédelmi szakasznak, valamint a szükséges gazdasági szerveknek kell lenniük. A tüzérezred állományába egy 122 mm-es tarackos és egy 76 mm-es ágyúosztálynak kell tartoznia. A gépesített ezredet BT-5 típusú harckocsikkal láttuk el.
Ily módon a Vörös Hadsereg lovasságát olyan technikai és tűzeszközökkel szereltük fel, amelyek jelentősen megváltoztatták szervezeti jellegét és harcmódját. A lovasság a saját tűzeszközeinek és harckocsijainak csapásával törhetett magának utat, hogy szétzúzza a szembenálló ellenséget.
Az új harcászati szabályzatok és a Lovassági Szemlélőség által kidolgozott több utasítás a nagymélységű hadműveletek és azok fő vezetési elveiből következtek.
A mély támadó hadművelet elméletének kidolgozása hadművészetünk komoly eredménye volt. A hadműveleteket a harckocsik, a repülők, a tüzérség és a légideszantok tömeges alkalmazása jellemezte, mivel korszerű, technikailag jól felszerelt hadseregekkel folytatott harccselekményekre számítottunk. A mély hadművelet lényege a következő. Az első feladat az ellenség védelmének áttörése az egész harcászati mélységre mért egyidejű csapással. A második feladat a gépesített csapatok gyors bevetése az áttörésbe. A gépesített csapatok a repülőkkel együttműködve az ellenség hadműveleti védelmének egész mélységében folytatják támadásukat az utolsó ellenséges csoportosítás megsemmisítéséig.
Tudtuk, hogy a háború több milliós hadseregek között, óriási mélységekben folyik majd. A mély hadművelet sikerét pedig az ellenség egész mélységének repülőkkel és tüzérséggel való pusztítása és az biztosítja, ha a szárnyakon és az ellenséges csoportosítások hátában határozott tevékenység folyik e csoportosítások bekerítése és megsemmisítése céljából.
A hadtudomány, amelyre a Vörös Hadsereg parancsnoki állománya támaszkodott, követte az új technikai eszközökben, fegyverzetben, az ország lehetőségeiben és természetesen a várható ellenség harcképességének színvonalában bekövetkező változásokat.
A párt központi bizottsága ugyanakkor, amikor a hadsereget korszerű hadviselési eszközökkel látta el, segített a katonai vezetésnek abban, hogy mélyrehatóan elemezze a hadtudomány területén végbement változásokat. E célból a politikai bizottság és a Katonai Főtanács rendszeresen megvitatta a problematikus hadászati, hadműveleti művészeti kérdéseket, a hadsereg és flotta átfegyverzésének kérdéseit. Ezeken a tanácskozásokon rendszerint jelen voltak a katonai körzetek parancsnokai, a flotta és a légierő vezetői. A tanácskozás eredményeit és megállapításait közölték a flotta és a légierő parancsnoki állományával.
Számunkra, akik a szemlélőségen dolgoztunk, a lovasság átfegyverzése és új szervezetre való átállása, valamint a harcászati szabályzatok elsajátítása volt a legfontosabb. A legtöbb lovasegység akkoriban a legfontosabb hadászati irányokban, az államhatárok mentén helyezkedett el, s ez fokozott felkészültséget követelt meg a lovasságtól.
Egy alkalommal magához hívatott Koszogov és közölte, előterjesztéssel fordult Vorosilovhoz, hogy nevezzenek ki a 4. lovashadosztály parancsnokává.
Koszogov megkérdezte, mi a véleményem várható kinevezésemről, megfelel-e számomra a Belorusz Katonai Körzetben végzendő munka. Azt feleltem, hogy különös megtiszteltetésnek tekintem egy ilyen dicső hadosztály vezetését. A Belorusz Katonai Körzetet jól ismerem. Tíz évig ott dolgoztam. Ismerem E. I. Gorjacsevet, a 6. hadtest parancsnokát, akit tapasztalt lovasparancsnoknak tartok.
A Koszogovval folytatott beszélgetésünk ezzel véget ért. Amikor elbúcsúztunk, azt mondta, hogy még Bugyonnij is fog velem beszélni.
Erre néhány nap múlva került sor, amikor a kinevezésemről szóló parancsot már aláírta a népbiztos. Amikor elbúcsúztunk, Bugyonnij aggodalmasan mondta;
– A 4- hadosztály mindig a lovasság legjobb magasabbegysége volt, és annak is kell maradnia!
Megelégedéssel jegyzem meg, hogy Szemjon Mihajlovicsnak ez a kívánsága teljesült. Addig azonban, míg a hadosztály ismét a legkiválóbbak közé került, mindenkinek igen sokat kellett dolgoznia, különösen a parancsnokoknak, a politikai munkásoknak és a pártszervezeteknek.
Bugyonnij „Megtett út” című könyvében elég részletesen leírta a 4. lovashadosztály ragyogó győzelmeit. Én csak néhány személyes visszaemlékezésre szeretnék korlátozódni, amelyek e dicső hadosztály parancsnokságom alatti történetéhez kapcsolódnak.
A K. J. Vorosilov nevét viselő 4. lovashadosztály a legendás 1. Lovashadsereg magvát alkotta. A polgárháború éveiben kegyetlen harcok közepette a bátorság és tömeges hősiesség csodálatos példáit tanúsította.
1931-ig a hadosztály a Leningrádi Katonai Körzetben állomásozott, olyan városokban, ahol korábban, a cári uralom idején a lovasság gárdaegységei tartózkodtak Gatcsina, Peterhof, Gyetszkoje Szelo. A 4. lovashadosztály a polgárháború után is lovasságunk egyik legjobb hadosztálya maradt. Személyi állománya gondosan őrizte a dicső harci hagyományokat, sikerrel nevelte ki a fiatal lovaskatonákban a komoly felelősségtudat és katonai kötelesség érzését.
1932-ben a hadosztályt hirtelen átdobták a Belorusz Katonai Körzetbe, Szluck városába. Mint később megtudtam, az áthelyezést rendkívüli hadműveleti elképzelésekkel magyarázták. Ebben az időszakban azonban semmi nem indokolta a hadosztály gyors átdobását egy teljesen előkészítetlen bázisra. Ezt azért fontos hangsúlyoznom, mivel a hadosztály másfél évig kénytelen volt önerejéből laktanyákat, istállókat, törzsépületeket, lakóházakat, raktárakat, gyakorlótereket építeni. Ennek az lett a következménye, hogy a ragyogóan kiképzett hadosztályból rosszul dolgozó katonai egység lett. Az építőanyag hiánya, az esős időjárás és más kedvezőtlen körülmények megakadályozták, hogy a hadosztály időben felkészüljön a télre, ez pedig igen súlyosan kihatott általános állapotára és harckészültségére. Meglazult a fegyelem, a lovak gyakran voltak betegek.
A hadtestparancsnokság semmiben sem tudott segíteni, mivel a 6. kozákhadtest egységei, amelyeket szintén sürgősen dobtak át, hasonló cipőben jártak.
1933 tavaszán a Belorusz Katonai Körzet parancsnoka, az 1. osztályú hadseregparancsnoki rangban levő I. P. Uborevics rövid ellenőrzése során a hadosztályt, amely időközben a 4. „Doni” kozákhadosztály nevet vette fel, a teljes hanyatlás állapotában találta. Meg kell jegyeznem, hogy annak idején ő maga sem nyújtott kellő segítséget a hadosztálynak az építési problémák megoldásában, és nem vette figyelembe az egységek elhelyezési és életkörülményeit. Most sürgősen igyekezett megtalálni a hadosztály állapotáért felelős bűnbakot, G. F. Kletkin parancsnok személyében.
A hadosztályért valóban a parancsnok a felelős, mivel ő az egyszemélyi vezető. Az elöljáró parancsnoknak azonban szolgálati kötelességénél fogva, és mint idősebb elvtársnak is, tárgyilagosnak kell lennie. Uborevics a rá jellemző forrófejűséggel jelentette Vorosilov honvédelmi népbiztosnak a 4. lovashadosztály helyzetét, és követelte, hogy azonnal váltsák le Kletkin hadosztályparancsnokot. A hadosztálynál természetesen voltak hiányosságok, de Uborevics túl sötét képet festett a helyzetről: azt állította, hogy a hadosztály nem ápolja dicső hagyományait és harcképtelen.
Vorosilovot igen kellemetlenül érintette Uborevics jelentése, hiszen a hadosztály az ő nevét viselte, s hosszú időn át a lehető legszorosabb kapcsolatban volt vele, nemegyszer indult rohamra soraiban. A hadosztály a tehetséges parancsnokok és politikai munkások egész sorát nevelte. Bugyonnijnak, a lovasság szemlélőjének szintén kedvence volt a 4. lovashadosztály. Annak idején ő alapította és ő vezette először harcba.
Vorosilov tájékoztatta Bugyonnijt arról a jelentésről, amelyet Uborevics tett, és javasolta, hogy keressenek új parancsnokot.
SaLa
Örülök ezek szerint Adminunk jobban van!