Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Szereztem egy laptpot. Így aztán, elvben, akár működhetne is a dolog, csakhát… – kórházi ágyon oldalvást fetrengve, két törött gerincsigolyával, plusz két törött bordával, mindig elcsúszó szemüveggel, meg egy merőben szokatlan eszközön… – hááát…- nem egyszerű!
Annyit talán sikerül MOST elérnem, hogy megköszönhetem Önöknek a jókívánságaikat!
Remélem, hamarosan tudok jelentkezni profilba vágó hírekkel is!
Az osztrák nemzetiszocialisták tevékenységének megélénkülése már 1937 végén jelezte, hogy Németország általános rohamra készül Ausztria ellen. A sorozatos tüntetések, a könnyfakasztó bombákkal végrehajtott támadások és az osztrák légió határ menti mozgolódásáról beérkezett jelentések világosan mutatták a németek ellenséges szándékait. 1938 január második felében az osztrák rendőrség házkutatást tartott a nácik úgynevezett „hetes bizottságának” teinfaltstrassei irodájában, ahol megtalálták az NSDAP 1938-ra készített akcióprogramját. Ez kimondta, hogy az osztrák nemzetiszocialistáknak belső nyugtalanságot és zűrzavart kell felidézniük, ami jogcímet teremthet Németország fegyveres beavatkozására. A német kormány informálni fogja Olaszországot a készülő eseményekről, az osztrák kormánytól pedig követelni fogja a náciknak a kormányba való bevonását és a Bundesheer alakulatainak visszarendelését a német határtól. A tervezetből minden kétséget kizáróan meg lehetett állapítani, hogy a német kormány 1938 első felére tervezte az akció megindítását. Michael Skubl belügyi államtitkár és dr. Ludwig Weiser, az osztrák államrendőrség vezetője elmondták Schuschniggnak: a lefoglalt anyag alapján bizonyítani lehet, hogy Németország megszegte a július 11-i szerződést, és hogy a nácik akcióprogramja Hitler helyettesének, Rudolf Hessnek az osztrák párt részére küldött titkos utasításain alapszik. Azt tanácsolták a kancellárnak, hogy a kormány azonnal hozza nyilvánosságra a leleplező dokumentumot, így tárja a világ elé az osztrák függetlenséget fenyegető veszélyt. Schuschnigg azonban elzárkózott a javaslat elől, és elfogadta a nácikkal szoros kapcsolatban álló Arthur Seyss-Inquart érvelését, miszerint a puccstervek nélkülöznek minden komoly alapot, s csak néhány túlbuzgó illegális pártvezető „fantasztikus tervezgetéseiről” van szó, ami miatt kár lenne kiélezni a viszonyt Németországgal. Schuschnigg attól tartott, hogy a két ország viszonyának további romlása következtében a németek fokoznák támadó előkészületeiket, s szertefoszlana a közvetlen tárgyalások lehetősége, melyre vonatkozóan már 1938 elején elvileg megegyezett Papen német követtel. Az osztrák kancellár úgy vélekedett, hogy egy Hitlerrel történő személyes találkozás jelentené az utolsó lehetőséget a német—osztrák ellentétek enyhítésére és az osztrák kormány számára létfontosságú lélegzetvételi szünet biztosítására. Papen követ Hitlerrel és Schuschnigg-gal egyaránt megállapodott abban, hogy január végén tárgyalóasztalhoz ülnek.
A tervezett találkozóra azonban a február 4-i németországi változások miatt nem került sor. Hitler egész figyelmét lekötötte a messze ható belpolitikai változások végrehajtása, melynek során leszámolt az államvezetés belső ellenzékével. Különféle koholt erkölcsi vádak alapján lemondásra kényszerítették Blomberg hadügyminisztert; több száz tábornokot és diplomatát is eltávolítottak állásukból. A február 4-én végrehajtott „tisztogatás” eredményeként megszűnt a hatalmi kettősség, ami a korábbi években némileg korlátozta a párt totális hatalmának érvényesülését. Hitler önmagát nevezte ki a hadsereg főparancsnokává. A külügyi tárcát a londoni nagykövetté avanzsált egykori pezsgőügynökre, Joachim von Ribbentropra, a gazdasági ügyek vezetését Walter Funkra ruházta, akik önálló vélemény nélkül szolgálták Hitler politikáját. A február 4-i átalakulás tulajdonképpen befejezését jelentette a fasiszta rendszer kiépítésének. Az államhatalom minden ágazatában kizárólagossá vált a párt, vagyis Hitler személyes uralma, ami a német külpolitika agresszív jellegének további fokozódását jelentette.
Papen bécsi követ helyzete is megrendült. Február 4-én este Hans Lammers államtitkár telefonon közölte a Führer „bécsi különmegbízottjával”, hogy küldetése véget ért, s legfelsőbb döntés értelmében más beosztásban fogják őt felhasználni. Papent teljesen váratlanul érte leváltásának híre, izgatottan érdeklődött a döntés okai iránt, de Lammers semmiféle felvilágosítással sem tudott szolgálni. Emlékirataiban Papen azt írta: első gondolata az volt, hogy Hitler helyteleníti bécsi politikáját, ezért bizonyára a párt valamelyik exponált tagját kívánja a bécsi követség vezetésével megbízni. Másnap levélben értesítette az osztrák kormányt távozásáról, majd elutazott Berchtesgadenbe, hogy személyesen tisztázza Hitlerrel a leváltás okait. Hitler és Papen beszélgetése Hitler mentegetőzésével kezdődött; mire Papen hosszabb fejtegetésbe kezdett, hogy leváltását annál is inkább sajnálatosnak tartja, mert több éves szívós fáradozásai eredményeképpen az osztrák kancellár most már hajlandó lenne személyesen találkozni Hitlerrel, s a két kancellár személyes megbeszélése nagymértékben hozzájárulhatna a problémák tisztázásához. „Amikor Hitler ezt meghallotta — írja Papen —, hirtelen élénk érdeklődést mutatott. Ez nagyszerű! Kérem, térjen azonnal vissza Bécsbe, és beszélje meg az osztrák kancellárral a közeli napokban megtartandó találkozást!” Papen erre közbevetette, hogy a világsajtó már nyilvánosságra hozta leváltásának hírét, emiatt nehézségekbe ütközik Bécsbe való visszatérése. — Ez nem jelent semmit — felelte Hitler, és megkérte Papent, hogy a találkozó létrejöttéig vegye át újra a német követség vezetését. Papennek tehát egy ügyes sakkhúzással sikerült elkerülnie a teljes mellőzést, sőt újra pótolhatatlanná tenni személyét a Harmadik Birodalom vezetői számára.
Bécsbe visszatérve Papen azonnal átadta Schuschniggnak Hitler meghívását. A rá jellemző ravaszsággal és képmutatással biztosította az osztrák kancellárt, hogy a találkozás során Hitler nem fog olyan követeléseket támasztani, amelyek túllépnék az 1936. július 11-i szerződés kereteit. Bizalmasan — de mint rövidesen kiderült, megtévesztő célzattal — egyéni véleményként sugalmazta az osztrák kancellárnak, hogy a jelenlegi időpontot igen kedvezőnek ítéli a találkozásra, mert a február 4-i változások miatt Hitler súlyos belpolitikai válsággal küzd, ezért külpolitikai nyugalomra volna szüksége. (Hitlernek viszont éppen az ellenkezőjét, tudniillik azt sugalmazta, hogy a február 4-i változások kedvezőtlen belpolitikai hatását eredményesen ellensúlyozni lehetne a találkozástól várható külpolitikai sikerrel.) Az osztrák kormány helytelenül tenné, ha elmulasztaná azt a pillanatot, amikor a legkedvezőbb feltételek kínálkoznak a megegyezésre. — Könnyen elképzelhető — mondta Papen —, hogy Hitler kész lenne néhány engedmény fejében véglegesen elejteni az osztrák illegális nácikat, és tartós jó viszonyt teremteni a két ország között.
Schuschnigg elfogadta a találkozás tervét. Ebben különféle elgondolások és kényszerítő körülmények vezették őt. Nehéz lett volna kitérnie a találkozó elől, amikor az előkészítő tárgyalások már ennyire előrehaladott stádiumba jutottak. A személyes találkozó visszautasítása a belpolitikai feszültség kiélezése mellett alkalmat nyújtott volna Németországnak arra is, hogy a két ország viszonyában lappangó ellentétekért az osztrák kormányra hárítsa a teljes felelősséget. Ezenkívül az osztrák kormány úgy értékelte a február 4-i változásokat, hogy Németországban a párt radikális szárnya került előtérbe, ami az Ausztria elleni nyomás fokozódását fogja eredményezni. Ebben a helyzetben az időnyerés különösen fontossá vált az osztrák kormány számára. Bizonyos mértékig Papen érvei is hatottak Schuschniggra. De talán a legfontosabb az volt, hogy Mussolini megkönnyebbült helyesléssel vette tudomásul a találkozó tervét.
A kölcsönös előkészületek után Schuschnigg kancellár és Guido Schmidt külügyi államtitkár február 11-én este Salzburgba utazott, majd másnap a déli órákban gépkocsin érkeztek Berchtesgadenbe. Papen már a határnál fogadta az osztrák politikusokat, és elmondta, hogy Hitler kitűnő hangulatban várja a vendégeket. Mellékesen megemlítette, hogy „véletlenül” éppen Berchtesgadenben tartózkodik a hadsereg néhány magas rangú képviselője, de jelenlétüknek a tárgyalások szempontjából semmi jelentősége nincsen.
Hitler a berchtesgadeni Berghof bejáratánál Wilhelm Keitel, Walter von Reichenau és Roman Sperrle tábornokok társaságában fogadta az osztrák kancellárt. A kölcsönös bemutatkozás és üdvözlő szavak után Hitler az első emeleti dolgozószobájába vezette Schuschniggot, ahol hosszabb négyszemközti beszélgetésre került sor közöttük. Erről a tárgyalásról nem készült feljegyzés; lefolyásáról csak Schuschnigg emlékiratai adnak számot, párbeszéd formájában összefoglalva a drámai szócsata legfontosabb részleteit. Magyar nyelven itt közöljük először e történelmi jelentőségű dialógust, amely eldöntötte az Első Osztrák Köztársaság sorsát.
„Schuschnigg: Ez a csodálatos szépségű hely bizonyára már sok döntő fontosságú tanácskozás színhelye volt.
Hitler: Igen. Itt érlelődnek gondolataim. De nem azért jöttünk össze, hogy a szép kilátásról beszéljünk.
Schuschnigg: Mindenekelőtt köszönetet szeretnék mondani önnek, birodalmi kancellár úr, hogy lehetőséget adott erre a találkozásra. Biztosíthatom, hogy nagyon komolyan vesszük az 1936 júliusi szerződést, és minden igyekezetünk arra irányul, hogy a még létező nehézségeket és véleményeltéréseket áthidaljuk. Mindenesetre mi már eddig is mindent megtettünk annak érdekében, hogy a szerződés szellemében német politikát folytassunk.
Hitler: Úgy? Ezt ön német politikának nevezi, Schuschnigg úr? Ellenkezőleg, önök mindent elkövettek, hogy ne folytassanak német politikát. Például maguk nyugodtan a Népszövetség tagjai maradtak azután is, hogy a birodalom kilépett.
Schuschnigg: Senki sem követelte Ausztriától, hogy kilépjen a Népszövetségből. Nem is sejtettük, hogy tőlünk ilyen lépést kívánnak, hiszen az 1936-os szerződés megkötése idején Németország már régen kilépett, anélkül, hogy bennünket hasonló lépésre szólított volna fel. Mi úgy gondoltuk, hogy a Népszövetségben maradva szolgálatot tehetünk a közös ügynek. Ebben a hitünkben Olaszország is megerősített bennünket, amely ugyancsak kilépett; de ettől eltekintve, Ausztria pénzügyi okok miatt sem távozhatott a Népszövetségből.
Hitler: Természetes lett volna Ausztria kilépése. De Ausztria egyébként sem tett soha semmit, ami a birodalom érdekeit szolgálta volna. Egész története a népárulások sorozata. Az volt korábban, és az ma is. Ennek a történelmi értelmetlenségnek véget kell vetni. Egyet mondhatok önnek, Schuschnigg úr: szilárd elhatározásom, hogy mindennek véget vessek. A német birodalom nagyhatalom lett, senkinek nem enged többé beleszólást abba, hogy határain mikor teremt rendet.”
A szóváltás egyre hevesebbé vált. Schuschnigg rádöbbent, hogy Papen hazug ígéretekkel tőrbe csalta, s hogy a tábornokok jelenléte sem véletlen, hanem előre átgondolt terv része. A tábornokok fontos kellékei a megrendezett színjátéknak, egyelőre a kulisszák mögötti néma, de fenyegető jelképei annak, hogy Hitler „mindenáron” ragaszkodni fog követelései teljesítéséhez.
„Schuschnigg: Ismerem az ön felfogását az osztrák kérdésről és az osztrák történelemről, de megértheti, hogy én teljesen más véleményen vagyok. Számunkra Ausztria története az általános német történelem fontos és értékes része, amely nélkül a történeti összkép elképzelhetetlen. És az osztrák nemzeti teljesítmények is nagyon jelentősek.
Hitler: A nullával egyenlőek, ezt mondhatom önnek. Minden nemzeti megmozdulás csak ütleget kapott Ausztriától. Ez volt a Habsburgok és a katolikus egyház legfontosabb tevékenysége.”
A Beethoven és Metternich származásáról lezajlott szóváltás után Hitler hosszabb monológba kezdett.
„Hitler: Újra csak azt mondhatom önnek, hogy ez így nem mehet tovább. Történelmi feladatot kell teljesítenem, és én ezt teljesíteni is fogom, mert erre a gondviselés választott ki engem. Sziklaszilárdan hiszek ebben a küldetésben. Istenhivő és vallásos vagyok, ha nem is egyházi értelemben. Gondoljon arra az útra, amelyet megjártam! Ma már a német népet nem forgácsolják szét pártok és osztályok. Valamennyien egyet akarnak.
Schuschnigg: Elhiszem önnek, kancellár úr.
Hitler: Én éppen olyan joggal, sőt még több joggal nevezhetném magam osztráknak, mint ön, Schuschnigg úr! Kísérelje meg, rendezzen egy népszavazást, amelyen ön és én indulnánk, akkor majd meglátná!
Schuschnigg: Ha ez lehetséges volna. De ön is tudja, hogy ez lehetetlen. Én másképp látom a dolgokat. Egymás mellett kell élnünk, kicsiknek és nagyoknak. Nincs más választásunk. Ezért kérem önt, közölje velem konkrét sérelmeit. Mindent elkövetünk orvoslásuk érdekében. Nem akarunk egyebet, mint élni, és mint mindig, teljesíteni német hivatásunkat Közép-Európában.
Hitler: Ezt mondja ön, Schuschnigg úr! Én pedig azt mondom, hogy ezt az egész osztrák kérdést így vagy úgy meg fogom oldani. Azt hiszi, nem tudom, hogy ön megerősíti az osztrák határt a birodalommal szemben?
Schuschnigg: Szó sincs róla!
Hitler: Nevetséges robbantó réseket vésnek a hidak és az utak alá …
Schuschnigg: Erről tudnom kellene …
Hitler: Azt hiszi, hogy akár egy követ is meg tud mozdítani anélkül, hogy azt én másnap reggel részletesen ne tudnám? … Csak parancsot kell adnom, és egyetlen éjszaka alatt az egész szánalmas határzár eltűnik. Azt hiszi, hogy akár egy félórára fel tudna engem tartóztatni? Ki tudja — talán egy éjszaka hirtelen Bécsben termek, mint a tavaszi vihar. Akkor aztán meglátná! Szívesen megkímélném ettől az osztrákokat, mert ez sok áldozatot követelne. A csapatok nyomában jönne az SA és a légió, senki sem gátolhatná meg az önkényes bosszút, én sem! Második Spanyolországot akar Ausztriából csinálni? Ha lehetséges, én szeretném ezt elkerülni.
Schuschnigg: Utána fogok nézni a dolognak, és leállíttatok minden munkálatot a német határon. Természetesen tudom, hogy ön be tudna vonulni Ausztriába, de, birodalmi kancellár úr, a bevonulás véráldozatba kerülne, akár akarjuk, akár nem. Ezenkívül nem egyedül vagyunk a világon. A bevonulás valószínűleg háborút jelentene.
Hitler: Ezt könnyű kijelenteni itt, ahol mind a ketten klubfotelban ülünk. E szavak mögött azonban végtelen sok vér és szenvedés van. Magára vállalná ezért a felelősséget, Schuschnigg úr? Ne higgye, hogy bárki a világon megakadályozhat elhatározásaim megvalósításában! Olaszország? — Tisztában vagyok Mussolinival, és barátságban állok Olaszországgal. Anglia? — A kisujját sem mozdítaná meg Ausztriáért! Azon a helyen, ahol most ül, nemrég egy angol diplomata ült … Angliától nem remélhetnek semmit! Talán Franciaország? — Igen, két évvel ezelőtt, amikor néhány zászlóaljjal bevonultunk a Rajna-vidékre, akkor sokat kockáztattam. Ha akkor Franciaország felvonult volna, kénytelenek lettünk volna meghátrálni, talán 60 kilométert, de ott már fel tudtuk volna őket tartóztatni. Franciaország már elkésett.
A világnak egyszerűen tudomásul kell vennie: egy nagyhatalom nem tűrheti el, hogy határain egy kis állam provokálja. Elég ideig tétlenül néztem mindezt, mert bíztam benne, hogy a józan ész kerekedik felül. De tovább már nem tűrhetjük, hogy osztrákok börtönbe kerüljenek, mert egy dalt énekelnek, vagy „Heil Hitler”-rel üdvözlik egymást. Véget kell vetni a nemzetiszocialisták üldözésének, különben én vetek annak véget.
Schuschnigg: Senkit sem üldöznek Ausztriában, aki nem vét a törvények ellen. Törvényeinket és alkotmányunkat, melyek nem ismernek pártokat, az 1936. július 11-i szerződéssel Németország is elismerte. A múltat el kell felejteni, de a jövőben mindenfajta illegális tevékenységet meg kell szüntetni. Ebben egyeztünk meg. Egyébként pedig a nemzetiszocializmust nem üldözik Ausztriában. Az 1934. július 25-én történtek nélkül pedig már régen rendeztük volna viszonyainkat.
Hitler: Igaza van, kancellár úr, elismerem, hogy Dollfuss köztünk áll. De kijelentem önnek, én nem tudtam a merényletről, és nem kívántam az események ilyen alakulását. De higgye el nekem azt is, hogy Planetta elítélése hiba volt. Nézze meg, hogyan csináljuk ezt mi, például Thälmann esetében! Önök viszont mártírt csináltak.
Schuschnigg: Senki sem cselekedhetett volna másként.
Hitler: Jobban ismerem az ausztriai helyzetet, mint ön. Nem múlik el nap, hogy ne könyörögnének, avatkozzam be végre.
Schuschnigg: Talán ott ön is másképp gondolkozna, hiszen ismeri Bécset.
Hitler: Az már régen volt.
Schuschnigg: Azóta a kancellár úr nem járt Ausztriában?
Hitler: Az osztrák kormány megtiltotta számomra a beutazást. Évekkel ezelőtt egyszer éjszaka voltam Bécsben, majd titokban meglátogattam szüleim sírját. Így bánnak velem.
Még egyszer, de utoljára, lehetőséget akarok önnek adni, Schuschnigg úr. Vagy megoldásra jutunk, vagy szabad folyást engedünk a dolgoknak, s akkor meglátjuk, mi következik. Jövő vasárnap a német nemzet elé lépek; a Reichstagban tartandó beszédemből a német népnek világosan látnia kell, hogyan állunk. Alaposan fontolja ezt meg, Schuschnigg úr, ma délutánig még van időm. Jól teszi, ha ezt szó szerint értelmezi. Nem blöffölök. Múltam ezt teljes egészében igazolja. Mindent elértem, amit akartam, s talán ezért lettem a legnagyobb német a történelemben. Nem szeretek sokat beszélni és kinyilatkoztatni, mint Mussolini. Az ő stílusa egészen más. Az én nevem mellett vannak más nagy német nevek is; ha ma lezárom a szemem, mindenről gondoskodás történt. Itt van Hess, Göring, Frick, Epp és számtalan más. Lehetőséget adok önnek, Schuschnigg úr, hogy az ön neve is e nagy német nevek közé kerüljön. Ez nagy szolgálat lenne, általa mindent rendezni tudnánk. Jól tudom, hogy Ausztria sajátos körülményeit figyelembe kell venni, de ez nem okozna nehézséget.
Schuschnigg: Birodalmi kancellár úr, ön jól ismeri álláspontomat, melyet személyes meggyőződésem és kötelességtudatom szerint képviselek. Melyek a konkrét kívánságai?
Hitler: Ezekről délután tárgyalhatunk.”
A német követeléseket tartalmazó jegyzőkönyvet Ribbentrop adta át Guido Schmidtnek. Hitler az alábbi követeléseket támasztotta:
Az osztrák kormány kötelezi magát, hogy a két országot érintő összes külpolitikai kérdésről mindenkor tanácskozni fog a birodalmi kormánnyal. A német kormány ezt magára nézve is kötelezőnek ismeri el.
Az osztrák kormány elismeri, hogy a nemzetiszocializmus összeegyeztethető Ausztria adottságaival és a Hazafias Arcvonalra felépített belpolitikai rendszerrel, amennyiben a nemzetiszocialisták tiszteletben tartják az osztrák alkotmányt. Ezért az osztrák kormány tartózkodni fog olyan rendszabályoktól, amelyek akadályozzák a nemzetiszocializmusnak a fenti szellemben folytatott tevékenységét.
Seyss-Inquartot belügyminiszterré nevezik ki, egyidejűleg az ő hatáskörébe utalják a belső biztonság ügyeit is. Az ő joga és kötelessége lesz olyan intézkedésekről gondoskodni, amelyek a nemzetiszocialista mozgalomnak az előbb említett keretek közötti tevékenységét biztosíthatják.
Az osztrák kormány amnesztiában részesíti az összes, nemzetiszocialista tevékenységük miatt elítélt vagy rendőri eljárás alá helyezett személyeket, egyidejűleg teljes kártalanítást biztosít számukra.
A sajtóbéke helyreállítása érdekében az osztrák kormány leváltja Eduard Ludwig minisztert és Ludwig Adam sajtófőnököt; a katonai együttműködés elmélyítése érdekében Edmund Glaise-Horstenaut hadügyminiszterré, a gazdasági kapcsolatok megszilárdítása érdekében pedig dr. Hans Fischböcköt pénzügyminiszterré nevezik ki.
Schuschnigg Ribbentrop és Papen jelenlétében áttanulmányozta a követeléseket, és kijelentette, hogy legnagyobb részük teljesen váratlanul éri őt, hiszen az előzetes megbeszéléseken Papen azt ígérte, hogy Hitler nem fog az 1936. július 11-i szerződésen túlmenő követeléseket támasztani. Papen cinikusan megjegyezte, hogy őt is meglepik a jegyzőkönyv követelései, amelyekről nem volt előzetes tudomása, hiszen Wilhelm Keppler, a Führer gazdasági tanácsadója állította össze a jegyzőkönyvet. Az osztrák kancellár tiltakozott a német követelések ellen, és kérdéseket intézett Ribbentrophoz és Papenhez: Hogyan lehet biztosítani a nemzetiszocialisták ideológiai szabadságát, ha a párt nem létezik? Mi a biztosíték arra, hogy Németország a jelenlegi jegyzőkönyvben foglalt pontokkal megelégszik, és rövid idő múltán nem fog még messzebb menő követelésekkel előállni? Mennyiben maradhat meg Ausztria tényleges nemzeti függetlensége, ha a legfontosabb miniszteri tárcák betöltésére egy idegen hatalom ad utasításokat? Ribbentrop és Papen — egyelőre fenntartva a követeléseket — igyekeztek csökkenteni azok jelentőségét, majd élénk vita kezdődött a jegyzőkönyv egyes pontjai felett, miközben Schmidt külügyi államtitkár igen lanyhán támogatta saját kancellárja módosító indítványait.
A késő délutáni órákban Hitler újra kérette Schuschniggot. Ideges járkálás közben emelt hangon kijelentette: elszánta magát erre az utolsó kísérletre. Idézzük újra Schuschnigg emlékiratait.
„Hitler: Elhatároztam, hogy még egy utolsó kísérletet teszek. Itt a javaslat. Nem alkudozom felette, egy vesszőt sem változtatok rajta. Vagy aláírja, vagy pedig minden további vita céltalan, és semmiféle eredményt nem értünk el. Ebben az esetben még ma éjszaka megfogalmazom döntéseimet.
Schuschnigg: Ismerem a javaslat tartalmát, s a jelenlegi helyzetben mást nem tehetek, mint hogy tudomásul veszem. Hajlandó vagyok aláírni, de felhívom a figyelmét arra, hogy a birodalmi kancellár úr az én aláírásommal semmit sem ért el. A mi alkotmányunk értelmében a kormány tagjait a kancellár javaslatára a szövetségi államelnök nevezi ki; amnesztia elrendelése is az államelnök hatáskörébe tartozik. Az én aláírásom ezért csak azt jelentheti, hogy kötelezem magam a követelések előterjesztésére, és kész vagyok végrehajtásukért közreműködni. Ilyen alapon a megállapított határidő — három nap — betartásáért nem kezeskedhetem.
Hitler: De kezeskednie kell!
Schuschnigg: Nem tudok.”
Hitler erre látható felindultsággal az ajtóhoz rohant, és Keitel tábornokot hívatta, Schuschniggnak pedig odavetette, hogy később hívatni fogja.
Schuschnigg ezután Ribbentrop, Papen és Guido Schmidt jelenlétében folytatta a tárgyalásokat a jegyzőkönyvről. Elkeseredett viták eredményeként sikerült ugyan enyhíteni a német követeléseket, de a legfontosabb kérdésekben, így az osztrák nemzetiszocialisták belpolitikai jogainak kiterjesztése kérdésében sorsdöntő engedményekre kényszerült. A személyi kérdésben bizonyos enyhítést sikerült elérni, de Seyss-Inquart belügyminiszteri kinevezését Schuschnigg kénytelen volt elfogadni.
A késő esti órákban Hitler újabb megbeszélésre hívta Schuschniggot. Közölte: életében először történik meg vele, hogy egy már kidolgozott elhatározását megváltoztatja. Ez azonban a legutolsó kísérlet. Az osztrák kormánynak három napon belül végre kell hajtania a jegyzőkönyv követeléseit. Miután az osztrák kancellár ezt megígérte, a tárgyalás résztvevői aláírták a követeléseket tartalmazó megállapodás szövegét. Ezután némileg barátságosabb hangnemben Hitler kijelentette, hogy a megkötött egyezmény alapján az elkövetkezendő öt esztendőre biztosítva látja a két ország békés együttműködését. Hitler szavai — mint a későbbi események bizonyítani fogják — megtévesztették az osztrák politikusokat, illúziókat ébresztettek bennük a német—osztrák kapcsolatok békés rendezése tekintetében. A valóságban Hitler tisztában volt az elért belpolitikai eredmények jelentőségével, és kizárólag ezért járult hozzá a külpolitikai és a gazdasági követelések mérsékléséhez. Az Anschluss külpolitikai feltételeinek létrejötte után az osztrák belpolitikai élet gleichschaltolása került a német törekvések előterébe. Ezt a célt pedig messzemenően elérték. Ezért a berchtesgadeni megállapodásokat az Anschluss kezdetének lehet tekinteni.
A tárgyalásokról kiadott rövid és semmitmondó záróközleményt maga Hitler diktálta le. Tartalma csak ennyi volt: „A mai napon a Berghofban a Führer és birodalmi kancellár megbeszélést folytatott az osztrák kancellárral.” A részletekről, a végrehajtás gyorsaságától függően, a Reichstagban fog nyilatkozni február 20-án — mondta Hitler.
Az osztrák politikusok este tíz óra körül Papen követ kíséretében hagyták el Berchtesgadent. A csaknem tízórás, fenyegető légkörben lefolyt tárgyalások után — mialatt Schuschnigg még letartóztatásuk lehetőségét sem tartotta kizártnak — Papen mosolyogva megjegyezte, hogy Hitler „charmant” is tud lenni, s meglátják, a legközelebbi találkozás alkalmával már sokkal könnyebb lesz vele szót érteni. De ezekben a pillanatokban Schuschnigg aligha vágyott újabb találkozásra Hitlerrel.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Hondurasi Köztársaság: A Függetlenség napja (1821 óta)
Európai mozdonyvezetők napja 1995-től
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Az Egyesült Államok és Ukrajna megtagadta a választ arra az orosz felszólításra, hogy részletes tájékoztatást nyújtson, milyen katonai célú biológiai tevékenységet folytatott a Pentagon az ukrajnai laboratóriumokban. Válasz helyett a NATO és Kijev megállapodás-tervet készített arról, hogy a nyugati hatalmak kezességet vállalnának Ukrajna biztonságáért – tudatta a Magyar Békekör tudósítója szerdán.
A Biológiai és Toxin Fegyverek Egyezmény keretében folytatott államközi tanácskozáson Washington és Kijev nemcsak kitért a válaszadás elől, hanem egyenesen áldozatnak tüntette fel magát, bocsánatkérést követelt magának az „alaptalan vádaskodásért”, majd durva hangnemben változtatni akart a témán. „Magatartásukból arra következtetünk, hogy a Pentagon akadálytalanul folytatni akarja a katonai-biológiai kutatásokat az ország területén kívül, így az orosz határok közvetlen közelében is” – jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes.
Az ukrán elnöki hivatal kedden dokumentum-tervet tett közzé „Kiev Security Compact Nemzetközi biztonsági garanciák Ukrajnának: ajánlások” címmel. A dokumentumot a NATO volt főtitkárának, Anders Fogh Rasmussen, és az ukrán elnöki hivatal kabinetfőnöke, Andrej Jermak vezetésével egy nyugati és kijevi szakértőkből álló csoport dolgozta ki.
A terv szerzői javasolják, hogy Ukrajna kössön kötelező érvényű biztonsági megállapodást az Egyesült Államokkal, Ausztráliával, Nagy-Britanniával, Németországgal, Olaszországgal, Kanadával, Lengyelországgal, Törökországgal, Franciaországgal, s további kelet-európai országokkal. Egy ilyen közös, vagy kétoldalú biztonsági rendszer keretében a nyugati „kezes nemzetek” felelősséget vállalnának Ukrajna biztonságáért.
Ez, vagy ezek a megállapodások nem korlátoznák Ukrajna csatlakozását a NATO-hoz és az EU-hoz. „Mindkét tagság jelentősen megerősíti Ukrajna biztonságát hosszú távon” – áll a dokumentumban.
A dokumentum a továbbiakban részletezi Kijev és a nyugati hatalmak katonai együttműködését.
A tervre reagáló Dmitrij Medvegyev kijelentette: A megállapodás egyenértékű az észak-atlanti egyezmény 5. cikkének Ukrajnára történő alkalmazásával. Ez a cikk a kollektív védelemre, mint a NATO alapító szerződésének központi elvére hivatkozik. A kollektív védelem azt jelenti, hogy a szövetség valamelyik tagja elleni támadást az összes tag elleni támadásnak kell tekinteni.
„A projekt lényegében egy harmadik világháború prológja. Természetesen senki sem fog semmilyen garanciát nyújtani az ukrán náciknak” – mondta az orosz nemzetbiztonsági tanács elnökhelyettese.
Ha a NATO folytatja hibrid háborúját Oroszország ellen, és tovább önti fegyvereit a kijevi rezsimnek, a katonai hadjárat előbb-utóbb új szintre fog emelkedni – figyelmeztetett Medvegyev.+++
Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping Szamarkandban részletesen megtárgyalják az ukrajnai különleges hadműveletet.
Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök a szeptember 15-i szamarkandi találkozón részletesen megvitatja az ukrajnai helyzetet – közölte Jurij Usakov, az orosz elnök nemzetközi ügyekért felelős asszisztense.
„Kína kiegyensúlyozottan közelít az ukrán válsághoz, világosan kinyilvánítja, hogy megérti azokat az okokat, amelyek Oroszországot különleges katonai művelet elindítására kényszerítették. És ezt a kérdést természetesen a közelgő kapcsolatfelvétel során részletesen megvitatják” – idézte a RIA Novosztyi Usakov szavait.
Usakov megjegyezte, hogy „Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping tárgyalásai különös jelentőséggel bírnak, „figyelembe véve a jelenlegi nemzetközi helyzet sajátosságait”.
A tervek szerint az elnökök megvitatják a kétoldalú napirenden szereplő kérdéseket, valamint a fontosabb regionális és nemzetközi témákat.
Ahogy a Handelsblatt című német lap korábban megírta, az orosz elnök és Kína vezetőjének találkozója Peking Moszkva támogatásának a jelzése lesz .
Vlagyimir Putyin megjegyezte, hogy „az Oroszország és Kína közötti kereskedelmi forgalom hamarosan elérheti a 200 milliárd dollárt, és a két ország közötti stratégiai partnerség nagyon sikeresen fejlődik.”
Konkrétan Oroszország és Kína a „Vosztok-2022” stratégiai parancsnoki és törzsgyakorlatok során hadihajók közös akcióit dolgozta ki, beleértve egy képzelt ellenség szárazföldi, repülőgép – hordozó, és hajó – csapásmérő csoportjainak a leküzdését. (russian.rt.com )
Augusztus végén Andrej Jermak, a kijevi bohóchivatal vezetője bejelentette egy, a biztonsági garanciákra vonatkozó ajánlásokat tartalmazó „nagyon erős” dokumentumnak az ötletelő munkálkodását, amely augusztus végén jelenhet meg. Hát kicsit későbbre sikeredett, de meglett:
ÍME A KIJEVBEN KIKOTLOTT „BIZTONSÁGI SZEZŐDÉS” TERVEZETE
Vlagyimir Zelenszkij irodája tegnap közzétette a „Kijevi Biztonsági Szerződés” tervezetét, amely tartalmazza az Ukrajna számára nyújtandó bizonyos biztonsági garanciák követelményeinek listáját.
A dokumentum kidolgozásában nyugati szakemberek is részt vettek, Anders Fogh Rasmussen volt NATO-főtitkár vezetésével. A tervezet ugyanakkor nem tesz említést sem Ukrajna esetleges semleges státuszáról, sem Oroszország részvételéről a megállapodásban. A szakértők megjegyzik, hogy nincs értelme Ukrajnának bármilyen garanciát nyújtani a biztonság területén anélkül, hogy Moszkva részt venne ebben a folyamatban…
A cikk igencsak komoly terjedelmű, ezért kérem az olvasókat, hogy nézzék el a szöveg magyar nyelven való LEÍRÁSÁNAK elmaradását. Ajánlom a Google – fordító használatát.
Офис президента Украины опубликовал проект «Киевского договора по безопасности», посвящённого вопросам предоставления Киеву гарантий со стороны международных участников этого соглашения. Документ презентовали глава президентского офиса Андрей Ермак и бывший генеральный секретарь НАТО Андерс Фог Расмуссен, которые возглавляют рабочую группу по этому проекту.
«Договор будет состоять из совместного документа о стратегическом партнёрстве, подписанного странами-гарантами и Украиной, а также двухсторонних соглашений между Украиной и странами-гарантами», — говорится в документе.
Отмечается, что в разработке этого соглашения принимали участие западные специалисты. Напомним, Ермак ещё в мае сообщил о создании «международной консультативной группы», которая будет разрабатывать предложения по гарантиям безопасности для Украины.
Стоит сразу отметить, что проект договора, опубликованный киевскими властями, не содержит упоминаний о будущем нейтральном статусе страны или об участии России в качестве одного из гарантов безопасности.
Положения документа
В документе указывается, что «стабильность в Евро-Атлантическом регионе тесно связана с безопасностью Украины», а Киев должен получить «уникальные и эффективные гарантии безопасности, которые должны быть заложены в мирный процесс по урегулированию конфликта».
«Членство Украины в НАТО и ЕС значительно укрепит безопасность Украины в долгосрочной перспективе. Однако Украина нуждается в гарантиях безопасности уже сейчас», — говорится в преамбуле проекта.
Отмечается, что договор должен объединить Киев и «основную группу» его союзников: «Эта группа стран-гарантов может включать США, Великобританию, Канаду, Польшу, Италию, Германию, Францию, Австралию, Турцию, а также страны Северной Европы и Балтии, Центральной и Восточной Европы».
Кроме того, в документе подчёркивается, что «широкая группа международных партнёров», включая Японию и Южную Корею, должна поддержать «набор гарантий невоенного характера, основанных на санкциях». Пакет гарантий для Украины также может включать «региональные соглашения относительно безопасности в Чёрном море» с Турцией и другими прибрежными странами.
Также предполагается, что страны-гаранты должны разработать перечень военных, инфраструктурных, технических и информационных мер, часть из которых будет немедленно принята в случае атаки на Украину.
При этом достижение всех договорённостей не отменяет намерения Украины присоединиться к НАТО и ЕС, отмечают составители документа. Отдельно прописано, что гарантии безопасности должны распространяться на всю территорию страны в её «международно признанных границах».
В проекте соглашения говорится, что будущие гарантии безопасности для Украины не должны становиться элементом обмена на её нейтральный статус. Также Киев рассчитывает на инвестиции со стороны союзников в оборонно-промышленный комплекс страны, передачу оружия и разведывательной информации.
Несколько пунктов посвящены введению ограничительных мер. Так, будущие гарантии должны предусматривать «полноценный пакет санкций» против «страны-агрессора». При этом государства-гаранты не должны отменять рестрикции, пока российская сторона «не перестанет угрожать суверенитету Украины». Также гарантии должны включать меры, направленные на конфискацию активов РФ и её граждан.
«Пролог к третьей мировой»
Комментируя проект этого документа, зампредседателя Совбеза России Дмитрий Медведев назвал его шагом к началу третьей мировой.
«Киевская камарилья родила проект «гарантий безопасности», которые по сути являются прологом к третьей мировой войне. Конечно, никто никакие гарантии украинским нацистам не даст», — отметил Медведев.
В свою очередь, глава комитета Госдумы по международным делам Леонид Слуцкий заявил, что этот документ направлен на эскалацию и вовлечение в конфликт стран НАТО.
«Проект «Киевского соглашения по безопасности» — это про то, как Западу продолжить дальше противостояние с Россией на украинском плацдарме… Проект против России, против ядерной державы. Надеюсь, все западные партнёры Киева хорошо осознают, под чем им предлагается подписаться», — приводит слова Слуцкого его пресс-служба.
Вторая попытка
Ранее Украина уже поднимала вопрос о предоставлении ей гарантий безопасности на переговорах с российской стороной в Стамбуле. Тогда представители Киева заявляли о готовности включить в документ пункт о нейтральном, внеблоковом и безъядерном статусе государства.
Однако украинская сторона также заявляла, что эти гарантии не будут распространяться на Крым и территории Донбасса. Кроме того, Киев потребовал предоставить гарантии, аналогичные Пятой статье Североатлантического договора, которая предполагает, что нападение на одного из его участников равноценно нападению на всех.
Впоследствии глава турецкого МИД Мевлют Чавушоглу заявил, что ни одна из потенциальных стран-гарантов не согласится с таким требованием Украины. Кроме того, Киев вышел из переговорного процесса, и вопрос о предоставлении Украине гарантий безопасности был снят с повестки дня.
«Декларативный характер»
Положения нового документа о принятии военных мер в ответ на возможное нападение третьей страны вкупе с определённым списком стран-гарантов демонстрирует, что Киев фактически планирует под предлогом предоставления ему гарантий безопасности стать членом НАТО без формального приёма в организацию, отметил в разговоре с RT научный сотрудник Центра исследования проблем безопасности РАН Константин Блохин.
«Украина пытается заставить Запад дать ей гарантии, смысл которых сводится к тому, чтобы быть частью НАТО и Запада, но в обход официального формата. Это очередная попытка втянуть Запад в конфликт. Киев не оставляет надежд, что западные страны будут участвовать в вооружённых действиях на Украине не сбоку, ведя поставки вооружений и действуя гибридными методами, а напрямую», — пояснил политолог.
Он добавил, что киевский режим почувствовал некий кураж и теперь считает себя вправе требовать от Запада подобных гарантий.
В свою очередь, эксперт Международного института гуманитарно-политических исследований Владимир Брутер, комментируя положения проекта договора, отметил, что целый ряд пунктов невозможно будет выполнить в долгосрочной перспективе, как уже было с другими подобными соглашениями, например с заключительным Хельсинкским актом о закреплении территориальных итогов Второй мировой войны.
«Все подписали этот акт, где также говорилось о международно признанных границах. После этого ликвидируется подписавшая его ГДР, ликвидируется Югославия. Соответствует ли это Хельсинкскому акту или нет? Можно сказать, что ГДР ликвидировалась добровольно, но вот Югославия никаких решений о своём распаде не принимала. Поэтому, когда мы говорим о гарантиях безопасности, мы должны задавать себе вопрос: кто обеспечивает эти гарантии, какую юридическую базу для этого выбирает гарант?» — пояснил эксперт.
Без участия России все проекты соглашений по гарантиям безопасности для Украины носят декларативный характер, отметил в разговоре с RT заведующий Центром глобальных исследований и международных отношений ИАМП Дипломатической академии МИД РФ Вадим Козюлин.
«Россия является основным участником этого процесса, и без России подписание любого такого документа невозможно. Я думаю, и в Киеве понимают, что это больше декларативный документ, нежели действительно жизнеспособный проект договора. Украинская сторона живёт надеждами, что она может выстоять в военном противостоянии и прийти к подписанию такого соглашения. Хотя на сегодня это всё выглядит довольно призрачно, — рассказал эксперт. — Пока российского согласия нет, всё это не имеет смысла. Наверное, страны Запада могут выразить поддержку такой инициативе, послать некий сигнал одобрения, но не более того. Формализовать это в какой-то документ на сегодня невозможно», — заключил эксперт. (russian.rt.com)
Erre a tegnap megjelent Nato – latorszövetségi – kijevi ötletlistára regált aztán Dmitrij Medvegyev :
„Dmitrij Medvegyev, Oroszország Biztonsági Tanácsának alelnöke kommentálta a Kijev által közzétett, Ukrajnára vonatkozó biztonsági garanciák tervezetét.
„A kijevi kamarilla megszülte a „biztonsági garanciák” . projektjét, amelyek lényegében a harmadik világháború prológja. Az ukrán náciknak persze senki nem fog semmilyen „garanciát” adni. Végül is ez majdnem ugyanaz, mint az az Észak – atlanti Paktum (Washingtoni Szerződés) 5. cikke. A NATO számára – ugyanaz, csak oldalnézet. Ezért ijesztő.
Esküdt barátainknak – a különböző kaliberű nyugati főnököknek, akiknek ez a hisztérikus követelőző felhívás szól – végre meg kell érteniük egy egyszerű dolgot.
Ez közvetlenül érinti a NATO Oroszországgal folytatott hibrid háborúját. Ha ezek a félelmék folytatják a kijevi rezsim féktelen pumpálását a legveszélyesebb fegyverfajtákkal, akkor előbb – utóbb a hadjárat egy másik szintre kerül.
Eltűnnek belőle a látható határok és a konfliktusban részt vevő felek cselekvésének potenciális kiszámíthatóságai. Mindenki a saját katonai forgatókönyvét fogja követni, új résztvevőket bevonva abba. Mindig is így volt.
És akkor a nyugati országok vezető politikusai sem fognak tudni ülni tiszta házaikban és lakásaikban, és azon nevetni, hogyan gyengítik óvatosan Oroszországot az ő megbízásaik alapján. Minden lángokba borul körülöttük is. Embereiket teljes mértékben elárasztjamajd a gyász. Szó szerint el fog égni a föld és meg fog olvadni a beton. Persze mi is sokat fogunk kapni. Mindenki nagyon-nagyon rosszul fog járni!
Hiszen azt mondják: „E három csapástól, a tűztől, füsttől és kéntől, amely miatt a nép egyharmada meghalt” (Jelenések könyve 9:18). (Ezt a bibliai idézetet nagyon nehéz magyarítani. Ez magyarítva így hangozhat: „Sóhajtanak – könyörögnek, hogy „E három csapástól, a tűztől, füsttől és kéntől, amely miatt a nép egyharmada meghalt” – MENTS MEG MINKET URAM! B-R)
De miközben a szűk látókörű politikusok és hülye agytrösztjeik, egy pohár bort löbitykelve a kezükben, azon gondolkodnak és arról beszélnek, hogyan bánhatnak el velünk anélkül, hogy közvetlen háborúba keverednének velünk. Buta idióták, klasszikus műveltséggel.”
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Szeptember 15 – én – azaz holnap – az áramszolgáltató által előre jelzett áramszünet lesz karbantartási munkálatok miatt a balrad.hu Gépháznak is helyt adó területen.
Reggel fél nyolctól, délután négy óráig!
Így aztán szeptember 15 – én a balrad.hu – n „adásszünet” lesz.
EZT A NAPOT A „KÜLSŐ KÖRLET” RENDBERAKÁSÁNAK FOGOM SZENTELNI!
A MAI NAPOT PEDIG A HOLNAPI ELŐKÉSZÍTÉSÉNEK, MIVELHOGY MA MÉG VAN ÁRAM, ÉS ÍGY NÉHÁNY – A HOLNAPI MUNKÁHOZ SZÜKSÉGES DOLGOT – ÖSSZE TUDOK HEGESZTGETNI.
A Berlin—Róma-tengely megszilárdulása láttán 1937 tavaszán a Schuschnigg-kormány újabb kísérletet tett, hogy a nyugati kormányok támogatását megszerezze Ausztria számára. Az osztrák kormány akkori reményeiről Guido Schmidt azt írta: „1937 tavaszán az angol és a francia kormány gigantikus fegyverkezési programot hirdetett, és ez megerősítette bennünk a reményt, hogy Európa erőviszonyai újra egyensúlyba kerülnek, sőt esetleg a nyugati hatalmak túlsúlyára fognak vezetni.” Az osztrák kormány gondosan ügyelt a nyugati kormányokkal fennálló szívélyes kapcsolat fenntartására, és ezért nem volt hajlandó eleget tenni Németország ismételt követelésének, hogy Ausztria lépjen ki a Népszövetségből. Ennek az állásfoglalásnak jelentős részben az volt az indítéka, hogy az osztrák kormánykörök még mindig bíztak az angol—olasz kiegyezés lehetőségében.
1937 május közepén, VI. György koronázási ünnepsége alkalmával, az angol és a francia politikusok ismét részletesen megbeszélték a közép-európai helyzetet. Az osztrák kormány képviseletében Guido Schmidt külügyi államtitkár utazott Londonba. Elutazása előtt megállapodtak Schuschnigg-gal: a diplomáciai tárgyalásokon Schmidt arra fog törekedni, hogy felkeltse az angol és a francia politikusok Ausztria iránti érdeklődését, elérje, hogy a nyugati kormányok garanciát vállaljanak Ausztria függetlenségéért, továbbá, hogy közreműködjék az angol—olasz ellentétek enyhítése érdekében.
A koronázás után Schmidt tanácskozott Neville Chamberlain angol miniszterelnökkel, Eden külügyminiszterrel, Vansittart külügyi államtitkárral és más kiemelkedő angol politikai személyiségekkel. Az angol miniszterelnök előtt Schmidt rámutatott arra, hogy az angol—olasz ellentétek fennmaradása katasztrofális következményekkel járhat Ausztriára, mert Németország barátságának megőrzése érdekében Mussolini fel fogja áldozni Ausztriát. Chamberlain azt válaszolta Schmidtnek, hogy a brit kormány nemcsak Olaszországgal, de Németországgal is a legjobb viszony kialakítására törekszik, s ezért olyan útbaigazítást adott Sir Neville Hendersonnak, az új berlini angol nagykövetnek, hogy igyekezzék megvalósítani az együttműködést a nemzetiszocialista Németországgal. Eden és Vansittart valamivel biztatóbb választ adtak Schmidtnek. Biztosították őt, hogy az esetleg sorra kerülő angol—német tárgyalásokon le fogják szögezni, hogy Ausztria függetlenségének megőrzése a brit kormánynak is érdeke.
Az angol vezetőkkel folytatott tárgyalásai alapján Guido Schmidt arra a meggyőződésre jutott — amit egyébként burkolt formában tudomására is adtak Londonban —, hogy Anglia csak abban az esetben határozná el magát fegyveres akcióra Németország ellen, ha a német hadsereg megtámadná Franciaországot vagy Belgiumot, míg a Csehszlovákia vagy Ausztria elleni német támadás esetén megelégedne a diplomáciai tiltakozással.
Londonból hazatérőben az osztrák külügyi államtitkár Párizsban tárgyalásokat folytatott Yvon Delbos francia külügyminiszterrel. A párizsi megbeszéléseken Schmidt már nem tette szóvá a nyugati országok garancianyilatkozatát, mert úgy vélekedett, hogy Anglia részvétele nélkül annak amúgy sem lenne komolyabb jelentősége, sőt egy esetleges egyoldalú francia nyilatkozat csak súlyosbítaná Ausztria külpolitikai helyzetét, mert Berlinben azt a benyomást keltené, hogy az osztrák kormány elkötelezte magát Párizs mellett. Schmidt kifejtette Delbos-nak, hogy Ausztria mindaddig kénytelen lesz németbarát külpolitikát folytatni, amíg a nyugati hatalmak nem garantálják konkrétan Ausztria függetlenségét. A francia külügyminiszter és a párizsi politikai élet több más vezetője rokonszenvvel és együttérzéssel nyilatkozott az osztrák kormány helyzetéről, de a megbeszélések végén Delbos mégis tudomására adta Schmidtnek, hogy Franciaország képtelen hatékony támogatást nyújtani Ausztriának; „Ausztria megmentése csak a Németországgal való kiegyezés alapján lehetséges”.
A francia kormány — noha semmi esetre sem kívánta Németország közép-európai térhódítását — Anglia nélkül tehetetlen volt. Az angol kormány külpolitikáját pedig ebben az időben a Chamberlain-féle elgondolás határozta meg, amelynek az volt a lényege, hogy a fasiszta országokkal békésen együttműködjenek a Szovjetunió ellen. E politika gyakorlati megvalósításában fontos szerepet játszott Henderson, az új angol nagykövet, akit kollégái ironikusan „náci nagykövetnek” neveztek. 1937 tavaszán azzal a feladattal utazott új állomáshelyére, hogy Chamberlain külpolitikai vonalának érvényesítése érdekében mindent elkövessen a német—angol viszony megjavításáért. Egy beszédben, melyet Henderson május végén az angol—német társaság ünnepi ülésén tartott, kijelentette, hogy Anglia semmilyen tekintetben sem szándékozik akadályokat állítani Németország nemzeti törekvéseinek megvalósulása elé. Később Stephan Tauschitz berlini osztrák követ előtt Henderson meglehetősen felületesen úgy nyilatkozott, hogy ő sohasem tudta megérteni Ausztria önállósági törekvéseit, hiszen „Ausztria végeredményben pontosan olyan német, mint Németország”. Anglia az európai béke megőrzését kívánja szolgálni, de az ő véleménye szerint ez sokkal egyszerűbb lenne, ha Ausztria és Németország egy államot alkotnának. Jelentésében Tauschitz keserű iróniával megjegyezte, hogy az angol követségről való távozása után kíváncsian megnézte a házszámot, mert a Hendersonnal folytatott beszélgetés során olyan érzése támadt, hogy talán eltévedt, és a Wilhelmstrasse egyik német hivatalában, esetleg éppen a német külügyminisztériumban tartózkodott.
Ezzel a beszélgetéssel majdnem egyidejűleg, az Union Club ünnepségén, Henderson hosszabb beszélgetést folytatott a Berlinben időző Papen bécsi német követtel. A német—osztrák viszonyról szólva kijelentette, hogy meggyőződése szerint Anglia már csak a történelmi perspektíva alapján is tökéletesen megérti, hogy a kérdésnek birodalmi német szellemben való megoldása történelmi szükségszerűség. Papen erre azt válaszolta, hogy Sir Walford Selby bécsi angol követ egészen más felfogást vall, és mindent elkövet, hogy London védelmezze Ausztria függetlenségét, és nehézségeket támasszon Németország törekvéseivel szemben. Henderson még egyszer hangsúlyozta, hogy ő egészen más véleményen van, és biztos benne, hogy Londonban az ő nézeteit fogadják el, de Németországnak nem szabad elsietnie a dolgokat. Az osztrák kérdés megoldása sokkal inkább Franciaországtól, mint Angliától függ, és ezért időre van szükség, míg a francia álláspontot korrigálni lehet.
A német—angol külpolitikai együttműködés gondolata az angol sajtóban is hangot kapott. 1937. június 5-én Garvin tollából vezércikk jelent meg az „Observer”-ben, amelyben a német—angol kapcsolatok javításának szükségessége mellett az a felfogás is kifejezésre jutott, hogy Nagy-Britannia nem akadályozhatja meg Németország délkelet-európai törekvéseinek megvalósítását. „Senki sem követelheti a brit birodalomtól — hangzott a cikk —, hogy háborút viseljen a békeszerződések fenntartásáért, amelyek az emberi természettel és érzésekkel ellentétesek. A brit birodalom nem avatkozhat be Németország, Ausztria és Csehszlovákia viszonyaiba.” Ennek alátámasztására hivatkozott a Németországban és az Ausztriában élő németek csaknem ezeresztendős szoros kapcsolataira. Garvin 1937 novemberében írt cikksorozatában hangoztatta, hogy csak Németország és Anglia egyetértése biztosíthatja a világbéke fennmaradását. A német egység megvalósulásának történelmi folyamata még nem fejeződött be — fejtegette —, ezért a brit közvéleménynek teljes megértéssel kell fogadnia a valamennyi német egyesítésére irányuló törekvéseket. Hogy Ausztria és Németország szorosabb kapcsolatra lépjen, éppoly természetes és elkerülhetetlen, mint a német államok Bismarck vezetése alatt történt egyesítése. Az Anschluss nélkül Ausztria népe számára nincs biztosítva a jövő. Ezt a rendkívül jelentős kérdést — írta Garvin — a németeknek maguknak kell eldönteniük, Angliának ehhez semmi köze. Őrültség lenne ebbe beavatkozni, vagy különösen háborút viselni, amelyhez egyébként a domíniumok úgysem járulnának hozzá.
Garvin cikkeinek nem lenne érdemes különös figyelmet szentelni, ha a bennük kifejtett gondolatmenet egy újságíró egyéni véleményét vagy szűkebb kör álláspontját tükrözte volna. A tényleges helyzet azonban az volt, hogy Garvin cikkei a hivatalos körök nézeteit fejezték ki; Georg Franckenstein londoni osztrák követ jelentései szerint az angol közvélemény többségének helyeslésével találkoztak. Ennek az a magyarázata, hogy a Chamberlain-kormány céltudatosan bagatellizálta a közvélemény előtt a közép-európai status quo esetleges megváltoztatásának a világbékére gyakorolt hatását, s az angol katonai körök olyan nézeteket terjesztettek, hogy miután a brit és a francia hadiflotta együttes ereje felülmúlja a németekét, Anglia biztosítva érezheti magát Németország támadása ellen.
A Közép-Európára egyre súlyosabban nehezedő német nyomás ellensúlyozására Franciaország 1936—1937-ben sorozatos kísérleteket tett a kisantant belső egységének biztosítására. 1937. szeptember 16-án Thomas Masaryk volt csehszlovák államelnök ravatalánál még egyszer összegyűltek Franciaországnak és kis kelet-európai szövetségeseinek képviselői, hogy búcsút vegyenek Csehszlovákia „nagy öregétől”, a kisantant egyik megalkotójától. Ez alkalommal Léon Blum, a Chautemps-kormány miniszterelnök-helyettese tárgyalásokat folytatott a csehekkel, a jugoszlávokkal, a románokkal és a lengyelekkel. Igyekezett meggyőzni őket az összefogás fontosságáról. Eredménytelenül. Partnerei szinte kivétel nélkül a német hatalmi túlsúly bűvöletébe kerültek, ezért első kérdésük az volt: „Most, hogy Németország a Rajna-vidék birtokába került, segítségünkre tud-e jönni Franciaország, ha a németek fenyegetnének bennünket?” A válasz csak tagadó vagy kétértelmű lehetett. Ezenkívül a Népszövetség tekintélyét és hatalmi befolyását súlyosan megtépázta a németek és az olaszok agresszív lépéseinek büntetlensége, végérvényesen megrendült hitük a kollektív biztonság eszméjében. A legnyíltabban Stojadinovic jugoszláv miniszterelnök fejezte ki elutasító véleményét: „Szó sem lehet többé arról, hogy szorosabb kapcsolatba lépjünk Franciaországgal. De ez már nem is lehetséges. Ti hagytátok nagyra nőni Németországot, a német veszéllyel viszont nekünk kell most szembenéznünk.” Masarykkal jelképesen a kisantant eszméje is sírba szállt.
Erről az oldalról tehát Hitlert nem érhették meglepetések. Anglia érdektelenségéről is egyértelmű információkat kapott Lord Halifax 1937 novemberében tett németországi látogatása alkalmával. Lord Halifax magánszemélyként Göring vadászatára utazott Németországba, de az angol kormánykörökben köztudomású volt, hogy a vadászat szünetében Halifaxnek alkalma lesz Hitlerrel is tárgyalni. Hitler november 19-én Berchtesgadenben fogadta az angol politikust. Halifax azzal a megállapítással kezdte a beszélgetést, hogy az angol közvéleményben ugyan bizonyos előítéletek élnek Németország egyes belpolitikai intézkedéseivel szemben, az angol kormány azonban meg van győződve arról, hogy Hitler a kommunizmus megsemmisítésével nemcsak Németország, de egész Nyugat-Európa számára felbecsülhetetlen szolgálatokat tett. Az angol kormány békét kíván Németországgal, és őszintén az a törekvés vezérli, hogy a négy nagyhatalom ellentéteinek áthidalásával biztosítsa az európai békét.
Hitler válaszul kijelentette: a béke biztosításának elsőrendű feltétele, hogy Németországot mentesítsék a megalázó versailles-i békeszerződés döntései alól és egyenjogú partnernek ismerjék el.
Halifax helyeselt. „Az angol a realitások népe, és talán más népeknél jobban meg van győződve arról, hogy a versailles-i diktátumok hibáit jóvá kell tenni — mondotta. — Anglia a múltban is ebben a realisztikus szellemben érvényesítette befolyását.” Emlékeztetett Angliának a Rajna-övezet idő előtti kiürítésével, a jóvátételi kérdés megoldásával, valamint a Rajna-övezet megszállásával kapcsolatban tanúsított magatartására. Az angolok nem hiszik, hogy a status quónak minden körülmények között fenn kell maradnia. „Elismerik, hogy az új viszonyokhoz való alkalmazkodást, a korábbi hibák kijavítását szem előtt kell tartani.” A beszélgetés során szóba került az esetleges változások konkrét problémája is, nevezetesen Ausztria, Csehszlovákia és Danzig helyzete. Halifax ezekkel kapcsolatban félreérthetetlenül megmondta, hogy a brit kormány felfogása szerint ezeken a területeken elképzelhetők bizonyos területi változások, de ezeknek békés úton kell megvalósulniuk.
Lord Halifax látogatása meggyőzte Hitlert arról, hogy adott esetben Nagy-Britannia tétlenül nézné Ausztria és Csehszlovákia bekebelezését. Litvinov szovjet külügyi népbiztos teljes joggal jelentette ki a moszkvai amerikai nagykövetnek, hogy Lord Halifax berchtesgadeni látogatása megpecsételte Ausztria sorsát.
Dél felől is gyülekeztek a viharfelhők. 1937. szeptember 25-én Hitler meghívására Mussolini Berlinbe utazott. A német vezetők mindent megtettek annak érdekében, hogy az olasz diktátort elkápráztassák a német hadsereg és hadigazdaság sikereivel. „Ami a Duce látogatásának formai részét illeti — jelentette Sztójay Döme berlini magyar követ —, úgy megállapítható, hogy Hitler e tekintetben is történelmi esetet óhajtott alakítani. Költséget és emberi anyagot nem kímélve elment a lehetőségek határáig, úgyhogy egyesek szerint valamivel kevesebb — több lett volna. Impresszionálni akarta a Ducét a Harmadik Birodalom ereje és fegyelmezettsége tekintetében, s hangulatot akart teremteni egy személyes jó viszony kialakulására.”
Hitler és Mussolini második találkozója egészen másképp festett, mint az 1934-es, velencei első találkozásuk. Akkor Mussolini volt fölényben, és a belpolitikai zavarokkal küszködő Hitlernek egyértelműen kijelentette, hogy Olaszország nem tűrné el Ausztria annexióját. 1937-re azonban lényegesen átalakultak az erőviszonyok. Olaszországnak ugyan sikerült meghódítania Abesszíniát, de az olasz „birodalom” gyarmati hadjárata, majd a spanyol polgárháborúban játszott szerepe világosan feltárta az olasz hadsereg alacsony katonai értékét. Olaszország nemzetközi pozíciójában is döntő átalakulás ment végbe. A „stresai front” felbomlása következtében Olaszország külpolitikailag elszigetelődött, és már nem volt lehetősége rá, hogy tartósan útját állhassa a németek közép-európai törekvéseinek. A Hitler—Mussolini-találkozó egyik központi kérdése Ausztria volt. Bizonyos óvatosságot még most is tanúsítottak a németek. Neurath külügyminiszter a tárgyalásokhoz készített elvi útmutatásban leszögezte, hogy „Mussolini előtt fel kell vetni Ausztria kérdését, éspedig azzal a céllal, hogy Olaszországgal szemben a fokozatos gazdasági és katonai közeledés érdekében mozgási szabadságot nyerjünk. Emellett Ausztria függetlenségének látszatát, Mussolininak e kérdésben tett ismételt nyilatkozataira való tekintettel, meg kell őrizni.”
A két diktátor személyes tárgyalásairól nem állnak rendelkezésünkre hivatalos feljegyzések. Neurath német külügyminiszternek szeptember 20-án a német külképviseletekhez intézett tájékoztató köriratából mégis kiderül, hogy megállapodtak: Olaszországot messzemenő jogok illetik meg Spanyolországban és a Földközi-tenger medencéjében, ugyanakkor Olaszország nem támaszt nehézségeket Németország ausztriai külön érdekeinek érvényesülése elé. André Francois-Poncet berlini francia nagykövet úgy nyilatkozott osztrák kollégájának, hogy értesülése szerint Mussolini olyan álláspontot foglalt el, hogy Németországnak nem szabad erőszakot alkalmaznia Ausztriával szemben, Olaszország viszont semmit sem tenne azellen, ha Németország az osztrák nép többségének akarata alapján szorosabb kötelékeket teremtene Ausztriával. Tauschitz osztrák követ szeptember 30-án nyíltan feltette a kérdést Ernst Freiherr von Weizsäckernek, a német külügyminisztérium politikai osztályvezetőjének: Milyen eredményekkel zárult a Mussolini—Hitler-találkozás? Weizsäcker kétértelműen azt mondta, hogy a tárgyalások folyamán Ausztria problémája egyáltalán nem került szóba olyan értelemben, mintha a szorosabb német—olasz együttműködés útjában álló kérdés lenne. Biztosította az osztrák követet, hogy Németország és Olaszország között Ausztriát illetően semmiféle véleménykülönbség nem áll fenn.
A bécsi udvari levéltárban megtaláltunk egy szigorúan titkos ügynöki jelentést, melynek szerzője a legmagasabb német katonai körökből szerzett információk alapján adatokat sorolt fel Mussolini és Hitler konkrét megállapodásáról. Eszerint Hitler, Neurath és Blomberg, valamint Mussolini, Ciano és Badoglio tábornok titkos szerződést írtak alá, amelyben Németország kötelezte magát, hogy maradéktalanul támogatja Olaszország földközi-tengeri céljait (komoly esetben Gibraltár és a Szuezi-csatorna megszállását is); Németország a korábbiaknál nagyobb támogatásban részesíti Franco tábornokot, ennek érdekében a földközi-tengeri spanyol szigeteken légi és flottatámaszpontokat hoznak létre, s azok katonai és technikai személyzetét kétharmad részben Németország, egyharmad részben pedig Olaszország biztosítja; Németország fedezi Mussolini valamennyi Anglia ellen irányuló lépését, és szükség esetén cselekvően is közbelép Olaszország oldalán; a meghódított Etiópia gazdasági kiaknázása érdekében Németország hosszú lejáratú árukölcsönt (gépeket és vegyszereket) nyújt Olaszországnak.
Ellenszolgáltatásként Mussolini támogatja Hitler bármilyen háborús akcióját Csehszlovákia ellen; jóindulatú semlegességet fog tanúsítani Németország arra irányuló lépéseivel szemben, hogy Romániát, ezáltal a rendkívül fontos olaj forrásokat bevonja a német érdekkörbe; Olaszország már nem ragaszkodik feltétlenül Ausztria függetlenségéhez, de kiköti, hogy Ausztria beolvasztása után a Brenner-határtól 50 km-es sávon belül a németek sem garnizonokat, sem pedig katonai erődítményeket nem létesítenek; Olaszország támogatást nyújt Németországnak magyarországi befolyása kiterjesztéséhez, viszont Jugoszlávia fennmarad, illetve háborús széthullása esetén bizonyos részei Magyarország birtokába kerülnek vissza.
A rövidesen bekövetkezett események valószínűsítik, hogy az idézett ügynöki jelentés — szerzőjének kilétét, sajnos, nem sikerült megállapítani — egy valóban létrejött szerződésről számol be.
Ausztria körül mind szűkebbre szorult a gyűrű. Ezt a nemzetközi pénzpiac Ausztriával kapcsolatos álláspontja is világosan kifejezte. 1937 elején az Osztrák Nemzeti Bank elnöke, dr. Viktor Kienböck, tárgyalásokat folytatott Bázelban 8 millió svájci frank kölcsön kiutalásáról. A bankszövetség igazgatósága először hozzájárult a kölcsön kiutalásához, de ősszel váratlanul megváltoztatta előző döntését, és közölte, hogy Ausztria politikai helyzete annyira bizonytalan, hogy még egy rövid lejáratú kölcsönre sem nyújt elegendő garanciát. Ennél meggyőzőbb példa aligha bizonyíthatta volna Ausztria külpolitikai helyzetének általános megrendülését. A nemzetközi tőke rendkívül finom és érzékeny szeizmográfja már jelezte, hogy Ausztria alatt megingott a talaj.
„SONDERFALL OTTO”
1937 közepén a német katonai és politikai vezetés már napirendi kérdésként kezelte Ausztria megszállásának tervét. Június végén Hitler Regensburgba rendelte Papen bécsi követet, ahol a következőket mondta neki: „Bécsben nem haladnak a dolgok a kívánt gyorsasággal. Belefáradtam már abba, hogy evolúciós megoldásra várjak egy olyan országban, melyet három nap alatt el tudunk intézni. Párizs és London — mint mindig— most is üvöltözne, de egyetlen nyugati politikus sem merne megmozdulni. Bevonulásunkat úgy kell előkészíteni, hogy röviddel azután népszavazást fogunk rendezni. Nincs kétségem afelől, hogy a népszavazás nagy többséggel meg fogja erősíteni a katonai megszállást.” A politikai terv tehát készen állt, de lázasan dolgoztak már az akció katonai tervein is.
Blomberg német hadügyminiszter június 24-én kiadta a Wehrmacht egységes háborús felkészülését szabályozó utasítását, amelynek egy pontja „Sonderfall Ottó” fedőnév alatt az Ausztria elleni támadás előkészítéséről intézkedett. Az utasítás kimondta, hogy a Wehrmacht „fegyveres intervenciót hajt végre Ausztria ellen abban az esetben, ha az osztrák kormány megkísérelné újra trónra ültetni Habsburg Ottót. Ennek az intervenciónak az lesz a célja, hogy Ausztriát fegyveres erőszakkal a restaurációról való lemondásra kényszerítse. E cél érdekében az osztrák nép belpolitikai szétforgácsoltságát kihasználva mindenfelől Bécs felé kell előretörni, és minden ellenállást elnyomni. A légierő egységeit közvetlenül a hadsereg támogatására kell bevetni. A légierő harci egységeinek minden további felhasználása az én (Blomberg) döntéseimtől függ. Hogy a fegyveres erőn kívül bevetésre kerülnek-e a párt fegyveres szervezetei is, az erre vonatkozó döntést a Wehrmacht legfelsőbb parancsnoka magának tartja fenn.”
Ez a terv csak a restaurációt jelölte meg támadást kiváltó oknak, de a német kormány és hadsereg vezetőinek jelenlétében november 5-én lefolyt megbeszélésen Hitler már sokkal nyíltabban beszélt Németország hódító terveiről. A négyórás beszélgetés tartalmát — melynek első részében Hitler vég nélküli monológokban fejtegette a távolabbi jövő lehetőségeit — szárnysegédje, Friedrich Hossbach ezredes foglalta írásba. (Akkor természetesen még nem sejtette, hogy ezzel a német fasizmus hatalmi terveinek titkait örökíti meg az utókor számára.) Előadásának első részében Hitler hosszasan kifejtette, hogy Németország „élettér”-szükségleteit csak erőszakos úton lehet kielégíteni, s ennek minden következményét vállalni kell. A német célok megvalósításának legkésőbbi időpontját az 1943—1945-ös években jelölte meg, de kijelentette, hogy Franciaország esetleges belpolitikai megrázkódtatása vagy francia—olasz háborús konfliktus kirobbanása esetén ez az időpont hamarább, lehetséges, hogy már 1938-ban bekövetkezik. A német előnyomulás első célja Ausztria és Csehszlovákia lesz. Ezek az országok elég nagy népsűrűséggel rendelkeznek, de bekebelezésük által mégis biztosítani lehetne 5—6 millió ember élelmezését, különösen, ha e két országból mintegy 3 millió embert kivándorlásra kényszerítenének. Ausztria és Csehszlovákia megszállása révén Németország rövidebb, védelmi szempontból előnyösebb határokhoz jutna, és ezáltal 12 német hadosztályt más célokra lehetne felhasználni.
A két ország eljövendő bekebelezésével kapcsolatban Hitler elemezte a külpolitikai helyzetet, és arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy Anglia és Franciaország már „csendben leírták” Ausztriát és Csehszlovákiát: megbékültek azzal a gondolattal, hogy Németország ezt a kérdést egy napon saját érdekeinek megfelelően oldja meg. Olaszország semmiféle ellenvetést nem tenne Csehszlovákia bekebelezésével szemben, az osztrák kérdésben való állásfoglalása viszont attól függ, hogy az akció megindítása idején Mussolini életben lesz-e még. (Ausztriát illetően még nem bízott teljesen Mussolini beleegyezésében.) Végezetül a francia—angol—olasz földközi-tengeri konfliktus lehetőségét elemezve hangsúlyozta, hogy ebben az esetben „villámgyorsan” le kell majd csapni Ausztriára és Csehszlovákiára.
A november 5-i tanácskozás már nem érlelődő tervekről, hanem végleges elhatározásokról tanúskodik. Hitler Ausztria erőszakos bekebelezése mellett döntött. Ehhez kedvezőnek látta a feltételeket. Az osztrák kormány kísérletei, hogy Angliát és Franciaországot rábírja Ausztria függetlenségének hatékony védelmére, eredménytelenek maradtak. Olaszország a németek oldalán remélt területi hódítások kedvéért hallgatólagosan lemondott Ausztria függetlenségéről. A kisantant bomlási folyamata — mint ezt Delbos francia külügyminiszter 1937 decemberi eredménytelen közép-európai körutazása bizonyította — annyira előrehaladt, hogy az képtelen volt egységesen fellépni a közép-európai status quo ellen irányuló német törekvésekkel szemben. A Szovjetunió töretlenül folytatta a Népszövetség és a kollektív biztonság megerősítésére irányuló politikáját, és egyetlen alkalmat sem mulasztott el, hogy felhívja az európai államok figyelmét: Ausztria csak felvonulási tér a német fasizmus további közép-európai terjeszkedése számára. Anglia és Franciaország vezető köreiben azonban a szovjet kormány ismételt felhívásai süket fülekre találtak. 1937 végére kialakultak Ausztria megszállásának külpolitikai feltételei.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Patrusev: a különleges hadművelet céljai megvalósulnak, annak ellenére, hogy a Nyugat segíti a kijevi rezsimet
Oroszország ukrajnai különleges katonai hadműveletének céljai a „náci rezsimnek nyújtott hatalmas nyugati segítség és a példátlan szankciós nyomás ellenére” megvalósulnak – mondta Nyikolaj Patrusev, az Orosz Biztonsági Tanács titkára, a szibériai szövetségi körzetben tartott nemzetbiztonsági kérdésekről tartott tanácskozáson.
„Általában az Ukrajna körüli események azt mutatják, hogy az Egyesült Államok és vazallusai az ukrajnai konfliktus meghosszabbítására törekednek a fegyverek és katonai felszerelések kínálatának növelésével, amelyeket később civilek ellen is felhasználnak” – idézi Patrusevet a RIA Novosztyi.
A kijevi „náci rezsimnek nyújtott nagyszabású nyugati segítség” és az Oroszországra nehezedő, példátlan szankciós nyomás ellenére „a különleges katonai művelet céljai meg fognak valósulni” – hangsúlyozta.
(russian.rt.com)
„Oroszország nem veszíthet a Washington által vezérelt kollektív Nyugat elleni háborúban.
OROSZORSZÁG NÉPÉT MOZGÓSÍTANI KELL!” – jelentette ki ma Gennagyij Zjuganov, az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának elnöke.
„Valójában Oroszország ellen fenekedik ez az egész, az USA vezette NATO – farkasfalka. Ha feladjuk, akkor véleményem szerint minden második embernek fel kell öltenie kabátot. De nincs jogunk feladni, nem lehetünk lazák,” – írta a Telegram csatornájában.
Zjuganov szerint „az országnak szüksége van a társadalom teljes konszolidációjára, és minden rendelkezésre álló erőforrás mozgósítására.”
Ahogy az Orosz Föderáció Kommunista Pártjának vezetője megjegyzi, „minden orosznak meg kell értenie, hogy a nyugati világ háborúban áll az Orosz Föderációval, és ennek ellen kell állni!”
Donyeck vagy Luganszk ukrán hadsereg általi elfoglalása dominóeffektust váltana ki – véli Mihajlo Podoljak, a kijevi bohóchivatal hivatal főtanácsadója.
Először is, az ukrán erőknek gondoskodniuk kell a kritikus infrastruktúra légvédelmi rendszerekkel történő védelméről – írta Podoljak a közösségi oldalakon.
Másodszor, a tanácsadó szerint az ukrán fegyveres erőknek el kell foglalniuk a donbasszi népköztársaságok egyik fővárosát.
„Luganszk vagy Donyeck felszabadítása dominóeffektust fog okozni. Összeomlik a teljes orosz front, és ez politikai destabilizációhoz vezet az Orosz Föderációban” – állapította meg Podoljak.
Ezt a forgatókönyvet „valósnak” nevezte, és hozzátette, hogy Kijevnek „csak akaratra, meg némi fegyverre van szüksége a TERV végrehajtásához” – jelentette ki.
Ukrajna nagy hatótávolságú rakétákat fog követelni az Egyesült Államoktól és szövetségeseitől.
Erről a The Wall Street Journal számolt be az amerikai törvényhozóknak átadott kijevi óhajlista dokumentumaira hivatkozva.
Az újság szerint Kijev óhajlistáján több tucat típusú fegyver szerepel, amelyekre az ukrán hatóságok szerint 2023 – ban lesz csak igazán szüksége a VSZU – nak, az OFFENZÍVÁJUK folytatásához. Köztük van az Army Tactical Missile System vagy ATACMS, amelynek hatótávolsága körülbelül 190 mérföld.
Korábban a Biden – adminisztráció megtagadta ennek a rendszernek a szállítását, mert attól tartott, hogy Ukrajna felhasználhatja azt orosz területek elleni csapásokra. Azóta persze változhatott az étvágy, és az óhaj is.
Ukrajna a „támadó műveletekre” vonatkozó követelményeinek listája 29 típusú fegyvert és rakétarendszert tartalmaz.
NOS HÁT FELEJIM! A FENTI HÍREK OLVASTÁN ALIGHA LEHET KÉTSÉGE BÁRKINEK IS: A HARMADIK VILÁGHÁBORÚ KEZDETÉNEK (?!) IDŐSZAKÁT ÉLJÜK! (Bár ez a történet már úgy jó 32 ével ezelőtt beindult!) B-R
Vlagyimir Putyin a kinevezés után két héttel elbocsátotta a Nyugati Katonai Körzet parancsnokát
Az elbocsátás oka az orosz csapatok Harkov környéki kudarca.
Vlagyimir Putyin orosz elnök, az Oroszegyveres Erők legfelsőbb főparancsnoka leváltotta a Nyugati Katonai Körzet parancsnokát, Roman Berdnyikov altábornagyot – jelentette az orosz sajtó.
Berdnikov 2022. augusztus 26-án foglalta ela posztját, amit kinevezéstől számított mindössze 16 napig töltött be. Feltételezhető, hogy a tábornok leváltásának az oka az orosz csapatok kudarca Harkov környékén, ahol az Ukrán Fegyveres Erők néhány nap alatt el tudták foglalni az orosz hadsereg által ellenőrzött városokat, közel az Orosz Föderáció határához.
Dmitrij Peszkov, a Kreml sajtószolgálatának vezetője előző nap, szeptember 12-én nem kommentálta a Berdnyikov leváltásával kapcsolatos információkat, és továbbította a sajtó ezzel kapcsolatos kérdéseit a Honvédelmi Minisztériumnak.
Andrej Marocsko, az LNR NM tisztje arról ír Telegram csatornáján, hogy a hírszerzés szerint az Ukrán Fegyveres Erők egységei megkezdték a felkészülést az Artyemovszkból való kivonulásra.
„Artyemovszktól Csaszov Jar településig felfigyeltek a frontvonalban lévő egységek parancsnoki harcálláspontjainak átcsoportosítására.” – írta Marocsko.
Szerinte ezt az intézkedést a szövetséges erők ezirányú sikere okozta. Marocsko azt is közölte, hogy az ukránok lázas erődítményépítkezésekbe kezdtek az Artyemovszktól nyugatra fekvő kisebb településeken. Megjegyezte, hogy az Ukrán Fegyveres Erők – régi jó és bevált szokásaikhoz híven – állásokat építenek a lakóépületek udvarán, és a civil lakosságot „emberi pajzsként” kívánják használni.
A TASZSZ-nak adott interjújában Marocsko azt nyilatkozta, hogy nem tudja megerősíteni azokat az információkat, amelyek arról szólnak, hogy a szövetséges erők elfoglalták Artemovszk ipari övezetét. Hozzátette, hogy a szövetséges erők egységei „korábban kisebb csoportokban már beléptek Artxemovszk határain belülre, és ott folytatják az ukrán nácik elleni harcot”.
Szeptember 13 – án délután az ukrán hadsereg amerikai HIMARS rakétavetőkkel megtámadta az LNR – es Liszicsanszkot.
A támadásnak két civil halottja és egy súlyos sebesültje lett.
Krasznyij Limanynál a jelentések szerint patthelyzet alakult ki. Az ukránok erőlködnek, de rendre visszaverik a próbálkozásaikat.
Belogorovkánál ugyanez a helyzet.
Marinykánál is bepróbálkoztak az ukránok, de ott az orosz légierő beavatkozása gyorsan rövidre is zárta a próbálkozásukat.
Szeverszk lassú ostroma is folytatódik.
Tegnap este Zaporozzsje környéki ukrán állásokat értek orosz tüzérségi csapások.
Az orosz HM mai tájékoztatója arról szól, hogy az orosz légierő, a rakétacsapatok és a tüzérség minden hadműveleti irányban hatalmas tűzcsapásokat mértek az Ukrán Fegyveres Erők egységeire.
Nagy pontosságú légi csapások érték az ukrán 95. légideszant rohamdandár egységeinek ideiglenes bevetési pontjait Szlavjanszk és Konsztantyinovka térségében, a 115. gépesített dandárt Artyemovsk térségében, valamint az 53. gépesített dandár Kurgyumovka környékén.
Ezen kívül a 35. tengerészgyalogos dandár egységei Bereznyegovatoj körzetében, az 57. gépesített gyalogdandárt a Nyikolajev régió Murahovka telpülésnél, a 128. hegyi rohamdandárt a Zaporozzsje régióban Balabino körzetében, valamint a Harkov város területén a 14. gépesített dandárt újtották.
A csapások következtében az ukrán katonák és külföldi zsoldosok vesztesége meghaladta a 800 főt.
Kijev pedig – a jelek szerint – rászánta magát egy déli irányú offenzívára is.
A VSzU szinte a teljes frontvonal mentén összpontosítja a felszereléseket Zaporozzsje térségében. Az M-777 amerikai tarackok és sorozatvetők garmadáinak a frontra mozdulását egyszerre észlelték több irányban a Sztyepnogorszk – Novojakovlevka – Orehov – Guljajpole – Volnoje Polje vonalon.
MÁR ÉPPEN VÉGET AKARTAM VETNI A MAI ÖSSZEFOGLALÓNAK, DE A SZOKÁSAIM RABJA LÉVÉN A „ZÁRÁS” ELŐTT – MINT MINDIG – MÉG EGY UTOLSÓ PILLANTÁS EREJÉIG,RÁNÉZTE A HÍRFORRÁSOKRA! (Bár ne tettem volna!)
Magyar idő szerint 17:25 – kor láttam meg a rusvesna.su -n 18:17 – kor az erre a 14 -óra körül írott megjegyzésre „NOS HÁT FELEJIM! A FENTI HÍREK OLVASTÁN ALIGHA LEHET KÉTSÉGE BÁRKINEK IS: A HARMADIK VILÁGHÁBORÚ KEZDETÉNEK (?!) IDŐSZAKÁT ÉLJÜK! (Bár ez a történet már úgy jó 32 ével ezelőtt beindult!) B-R” rímelő hírt:
„Dmitrij Medvegyev, Oroszország Biztonsági Tanácsának alelnöke kommentálta a Kijev által közzétett, Ukrajnára vonatkozó biztonsági garanciák tervezetét.
„A kijevi kamarilla megszülte a „biztonsági garanciák” . projektjét, amelyek lényegében a harmadik világháború prológja. Az ukrán náciknak persze senki nem fog semmilyen „garanciát” adni. Végül is ez majdnem ugyanaz, mint az az Észak – atlanti Paktum (Washingtoni Szerződés) 5. cikke. A NATO számára – ugyanaz, csak oldalnézet. Ezért ijesztő.
Esküdt barátainknak – a különböző kaliberű nyugati főnököknek, akiknek ez a hisztérikus követelőző felhívás szól – végre meg kell érteniük egy egyszerű dolgot.
Ez közvetlenül érinti a NATO Oroszországgal folytatott hibrid háborúját. Ha ezek a félelmék folytatják a kijevi rezsim féktelen pumpálását a legveszélyesebb fegyverfajtákkal, akkor előbb – utóbb a hadjárat egy másik szintre kerül.
Eltűnnek belőle a látható határok és a konfliktusban részt vevő felek cselekvésének potenciális kiszámíthatóságai. Mindenki a saját katonai forgatókönyvét fogja követni, új résztvevőket bevonva abba. Mindig is így volt.
És akkor a nyugati országok vezető politikusai sem fognak tudni ülni tiszta házaikban és lakásaikban, és azon nevetni, hogyan gyengítik óvatosan Oroszországot az ő megbízásaik alapján. Minden lángokba borul körülöttük is. Embereiket teljes mértékben elárasztjamajd a gyász. Szó szerint el fog égni a föld és meg fog olvadni a beton. Persze mi is sokat fogunk kapni. Mindenki nagyon-nagyon rosszul fog járni!
Hiszen azt mondják: „E három csapástól, a tűztől, füsttől és kéntől, amely miatt a nép egyharmada meghalt” (Jelenések könyve 9:18). (Ezt a bibliai idézetet nagyon nehéz magyarítani. Ez magyarítva így hangozhat: „Sóhajtanak – könyörögnek, hogy „E három csapástól, a tűztől, füsttől és kéntől, amely miatt a nép egyharmada meghalt” – MENTS MEG MINKET URAM! B-R)
De miközben a szűk látókörű politikusok és hülye agytrösztjeik, egy pohár bort löbitykelve a kezükben, azon gondolkodnak és arról beszélnek, hogyan bánhatnak el velünk anélkül, hogy közvetlen háborúba keverednének velünk. Buta idióták, klasszikus műveltséggel.”
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 
