- FEJEZET
(idézet: Az Osztrák tragédia – 1933-1938)
1
SCHUSCHNIGG A BERCHTESGADENI „SASFÉSZEKBEN”
Az osztrák nemzetiszocialisták tevékenységének megélénkülése már 1937 végén jelezte, hogy Németország általános rohamra készül Ausztria ellen. A sorozatos tüntetések, a könnyfakasztó bombákkal végrehajtott támadások és az osztrák légió határ menti mozgolódásáról beérkezett jelentések világosan mutatták a németek ellenséges szándékait. 1938 január második felében az osztrák rendőrség házkutatást tartott a nácik úgynevezett „hetes bizottságának” teinfaltstrassei irodájában, ahol megtalálták az NSDAP 1938-ra készített akcióprogramját. Ez kimondta, hogy az osztrák nemzetiszocialistáknak belső nyugtalanságot és zűrzavart kell felidézniük, ami jogcímet teremthet Németország fegyveres beavatkozására. A német kormány informálni fogja Olaszországot a készülő eseményekről, az osztrák kormánytól pedig követelni fogja a náciknak a kormányba való bevonását és a Bundesheer alakulatainak visszarendelését a német határtól. A tervezetből minden kétséget kizáróan meg lehetett állapítani, hogy a német kormány 1938 első felére tervezte az akció megindítását. Michael Skubl belügyi államtitkár és dr. Ludwig Weiser, az osztrák államrendőrség vezetője elmondták Schuschniggnak: a lefoglalt anyag alapján bizonyítani lehet, hogy Németország megszegte a július 11-i szerződést, és hogy a nácik akcióprogramja Hitler helyettesének, Rudolf Hessnek az osztrák párt részére küldött titkos utasításain alapszik. Azt tanácsolták a kancellárnak, hogy a kormány azonnal hozza nyilvánosságra a leleplező dokumentumot, így tárja a világ elé az osztrák függetlenséget fenyegető veszélyt. Schuschnigg azonban elzárkózott a javaslat elől, és elfogadta a nácikkal szoros kapcsolatban álló Arthur Seyss-Inquart érvelését, miszerint a puccstervek nélkülöznek minden komoly alapot, s csak néhány túlbuzgó illegális pártvezető „fantasztikus tervezgetéseiről” van szó, ami miatt kár lenne kiélezni a viszonyt Németországgal. Schuschnigg attól tartott, hogy a két ország viszonyának további romlása következtében a németek fokoznák támadó előkészületeiket, s szertefoszlana a közvetlen tárgyalások lehetősége, melyre vonatkozóan már 1938 elején elvileg megegyezett Papen német követtel. Az osztrák kancellár úgy vélekedett, hogy egy Hitlerrel történő személyes találkozás jelentené az utolsó lehetőséget a német—osztrák ellentétek enyhítésére és az osztrák kormány számára létfontosságú lélegzetvételi szünet biztosítására. Papen követ Hitlerrel és Schuschnigg-gal egyaránt megállapodott abban, hogy január végén tárgyalóasztalhoz ülnek.
A tervezett találkozóra azonban a február 4-i németországi változások miatt nem került sor. Hitler egész figyelmét lekötötte a messze ható belpolitikai változások végrehajtása, melynek során leszámolt az államvezetés belső ellenzékével. Különféle koholt erkölcsi vádak alapján lemondásra kényszerítették Blomberg hadügyminisztert; több száz tábornokot és diplomatát is eltávolítottak állásukból. A február 4-én végrehajtott „tisztogatás” eredményeként megszűnt a hatalmi kettősség, ami a korábbi években némileg korlátozta a párt totális hatalmának érvényesülését. Hitler önmagát nevezte ki a hadsereg főparancsnokává. A külügyi tárcát a londoni nagykövetté avanzsált egykori pezsgőügynökre, Joachim von Ribbentropra, a gazdasági ügyek vezetését Walter Funkra ruházta, akik önálló vélemény nélkül szolgálták Hitler politikáját. A február 4-i átalakulás tulajdonképpen befejezését jelentette a fasiszta rendszer kiépítésének. Az államhatalom minden ágazatában kizárólagossá vált a párt, vagyis Hitler személyes uralma, ami a német külpolitika agresszív jellegének további fokozódását jelentette.
Papen bécsi követ helyzete is megrendült. Február 4-én este Hans Lammers államtitkár telefonon közölte a Führer „bécsi különmegbízottjával”, hogy küldetése véget ért, s legfelsőbb döntés értelmében más beosztásban fogják őt felhasználni. Papent teljesen váratlanul érte leváltásának híre, izgatottan érdeklődött a döntés okai iránt, de Lammers semmiféle felvilágosítással sem tudott szolgálni. Emlékirataiban Papen azt írta: első gondolata az volt, hogy Hitler helyteleníti bécsi politikáját, ezért bizonyára a párt valamelyik exponált tagját kívánja a bécsi követség vezetésével megbízni. Másnap levélben értesítette az osztrák kormányt távozásáról, majd elutazott Berchtesgadenbe, hogy személyesen tisztázza Hitlerrel a leváltás okait. Hitler és Papen beszélgetése Hitler mentegetőzésével kezdődött; mire Papen hosszabb fejtegetésbe kezdett, hogy leváltását annál is inkább sajnálatosnak tartja, mert több éves szívós fáradozásai eredményeképpen az osztrák kancellár most már hajlandó lenne személyesen találkozni Hitlerrel, s a két kancellár személyes megbeszélése nagymértékben hozzájárulhatna a problémák tisztázásához. „Amikor Hitler ezt meghallotta — írja Papen —, hirtelen élénk érdeklődést mutatott. Ez nagyszerű! Kérem, térjen azonnal vissza Bécsbe, és beszélje meg az osztrák kancellárral a közeli napokban megtartandó találkozást!” Papen erre közbevetette, hogy a világsajtó már nyilvánosságra hozta leváltásának hírét, emiatt nehézségekbe ütközik Bécsbe való visszatérése. — Ez nem jelent semmit — felelte Hitler, és megkérte Papent, hogy a találkozó létrejöttéig vegye át újra a német követség vezetését. Papennek tehát egy ügyes sakkhúzással sikerült elkerülnie a teljes mellőzést, sőt újra pótolhatatlanná tenni személyét a Harmadik Birodalom vezetői számára.
Bécsbe visszatérve Papen azonnal átadta Schuschniggnak Hitler meghívását. A rá jellemző ravaszsággal és képmutatással biztosította az osztrák kancellárt, hogy a találkozás során Hitler nem fog olyan követeléseket támasztani, amelyek túllépnék az 1936. július 11-i szerződés kereteit. Bizalmasan — de mint rövidesen kiderült, megtévesztő célzattal — egyéni véleményként sugalmazta az osztrák kancellárnak, hogy a jelenlegi időpontot igen kedvezőnek ítéli a találkozásra, mert a február 4-i változások miatt Hitler súlyos belpolitikai válsággal küzd, ezért külpolitikai nyugalomra volna szüksége. (Hitlernek viszont éppen az ellenkezőjét, tudniillik azt sugalmazta, hogy a február 4-i változások kedvezőtlen belpolitikai hatását eredményesen ellensúlyozni lehetne a találkozástól várható külpolitikai sikerrel.) Az osztrák kormány helytelenül tenné, ha elmulasztaná azt a pillanatot, amikor a legkedvezőbb feltételek kínálkoznak a megegyezésre. — Könnyen elképzelhető — mondta Papen —, hogy Hitler kész lenne néhány engedmény fejében véglegesen elejteni az osztrák illegális nácikat, és tartós jó viszonyt teremteni a két ország között.
Schuschnigg elfogadta a találkozás tervét. Ebben különféle elgondolások és kényszerítő körülmények vezették őt. Nehéz lett volna kitérnie a találkozó elől, amikor az előkészítő tárgyalások már ennyire előrehaladott stádiumba jutottak. A személyes találkozó visszautasítása a belpolitikai feszültség kiélezése mellett alkalmat nyújtott volna Németországnak arra is, hogy a két ország viszonyában lappangó ellentétekért az osztrák kormányra hárítsa a teljes felelősséget. Ezenkívül az osztrák kormány úgy értékelte a február 4-i változásokat, hogy Németországban a párt radikális szárnya került előtérbe, ami az Ausztria elleni nyomás fokozódását fogja eredményezni. Ebben a helyzetben az időnyerés különösen fontossá vált az osztrák kormány számára. Bizonyos mértékig Papen érvei is hatottak Schuschniggra. De talán a legfontosabb az volt, hogy Mussolini megkönnyebbült helyesléssel vette tudomásul a találkozó tervét.
A kölcsönös előkészületek után Schuschnigg kancellár és Guido Schmidt külügyi államtitkár február 11-én este Salzburgba utazott, majd másnap a déli órákban gépkocsin érkeztek Berchtesgadenbe. Papen már a határnál fogadta az osztrák politikusokat, és elmondta, hogy Hitler kitűnő hangulatban várja a vendégeket. Mellékesen megemlítette, hogy „véletlenül” éppen Berchtesgadenben tartózkodik a hadsereg néhány magas rangú képviselője, de jelenlétüknek a tárgyalások szempontjából semmi jelentősége nincsen.
Hitler a berchtesgadeni Berghof bejáratánál Wilhelm Keitel, Walter von Reichenau és Roman Sperrle tábornokok társaságában fogadta az osztrák kancellárt. A kölcsönös bemutatkozás és üdvözlő szavak után Hitler az első emeleti dolgozószobájába vezette Schuschniggot, ahol hosszabb négyszemközti beszélgetésre került sor közöttük. Erről a tárgyalásról nem készült feljegyzés; lefolyásáról csak Schuschnigg emlékiratai adnak számot, párbeszéd formájában összefoglalva a drámai szócsata legfontosabb részleteit. Magyar nyelven itt közöljük először e történelmi jelentőségű dialógust, amely eldöntötte az Első Osztrák Köztársaság sorsát.
„Schuschnigg: Ez a csodálatos szépségű hely bizonyára már sok döntő fontosságú tanácskozás színhelye volt.
Hitler: Igen. Itt érlelődnek gondolataim. De nem azért jöttünk össze, hogy a szép kilátásról beszéljünk.
Schuschnigg: Mindenekelőtt köszönetet szeretnék mondani önnek, birodalmi kancellár úr, hogy lehetőséget adott erre a találkozásra. Biztosíthatom, hogy nagyon komolyan vesszük az 1936 júliusi szerződést, és minden igyekezetünk arra irányul, hogy a még létező nehézségeket és véleményeltéréseket áthidaljuk. Mindenesetre mi már eddig is mindent megtettünk annak érdekében, hogy a szerződés szellemében német politikát folytassunk.
Hitler: Úgy? Ezt ön német politikának nevezi, Schuschnigg úr? Ellenkezőleg, önök mindent elkövettek, hogy ne folytassanak német politikát. Például maguk nyugodtan a Népszövetség tagjai maradtak azután is, hogy a birodalom kilépett.
Schuschnigg: Senki sem követelte Ausztriától, hogy kilépjen a Népszövetségből. Nem is sejtettük, hogy tőlünk ilyen lépést kívánnak, hiszen az 1936-os szerződés megkötése idején Németország már régen kilépett, anélkül, hogy bennünket hasonló lépésre szólított volna fel. Mi úgy gondoltuk, hogy a Népszövetségben maradva szolgálatot tehetünk a közös ügynek. Ebben a hitünkben Olaszország is megerősített bennünket, amely ugyancsak kilépett; de ettől eltekintve, Ausztria pénzügyi okok miatt sem távozhatott a Népszövetségből.
Hitler: Természetes lett volna Ausztria kilépése. De Ausztria egyébként sem tett soha semmit, ami a birodalom érdekeit szolgálta volna. Egész története a népárulások sorozata. Az volt korábban, és az ma is. Ennek a történelmi értelmetlenségnek véget kell vetni. Egyet mondhatok önnek, Schuschnigg úr: szilárd elhatározásom, hogy mindennek véget vessek. A német birodalom nagyhatalom lett, senkinek nem enged többé beleszólást abba, hogy határain mikor teremt rendet.”
A szóváltás egyre hevesebbé vált. Schuschnigg rádöbbent, hogy Papen hazug ígéretekkel tőrbe csalta, s hogy a tábornokok jelenléte sem véletlen, hanem előre átgondolt terv része. A tábornokok fontos kellékei a megrendezett színjátéknak, egyelőre a kulisszák mögötti néma, de fenyegető jelképei annak, hogy Hitler „mindenáron” ragaszkodni fog követelései teljesítéséhez.
„Schuschnigg: Ismerem az ön felfogását az osztrák kérdésről és az osztrák történelemről, de megértheti, hogy én teljesen más véleményen vagyok. Számunkra Ausztria története az általános német történelem fontos és értékes része, amely nélkül a történeti összkép elképzelhetetlen. És az osztrák nemzeti teljesítmények is nagyon jelentősek.
Hitler: A nullával egyenlőek, ezt mondhatom önnek. Minden nemzeti megmozdulás csak ütleget kapott Ausztriától. Ez volt a Habsburgok és a katolikus egyház legfontosabb tevékenysége.”
A Beethoven és Metternich származásáról lezajlott szóváltás után Hitler hosszabb monológba kezdett.
„Hitler: Újra csak azt mondhatom önnek, hogy ez így nem mehet tovább. Történelmi feladatot kell teljesítenem, és én ezt teljesíteni is fogom, mert erre a gondviselés választott ki engem. Sziklaszilárdan hiszek ebben a küldetésben. Istenhivő és vallásos vagyok, ha nem is egyházi értelemben. Gondoljon arra az útra, amelyet megjártam! Ma már a német népet nem forgácsolják szét pártok és osztályok. Valamennyien egyet akarnak.
Schuschnigg: Elhiszem önnek, kancellár úr.
Hitler: Én éppen olyan joggal, sőt még több joggal nevezhetném magam osztráknak, mint ön, Schuschnigg úr! Kísérelje meg, rendezzen egy népszavazást, amelyen ön és én indulnánk, akkor majd meglátná!
Schuschnigg: Ha ez lehetséges volna. De ön is tudja, hogy ez lehetetlen. Én másképp látom a dolgokat. Egymás mellett kell élnünk, kicsiknek és nagyoknak. Nincs más választásunk. Ezért kérem önt, közölje velem konkrét sérelmeit. Mindent elkövetünk orvoslásuk érdekében. Nem akarunk egyebet, mint élni, és mint mindig, teljesíteni német hivatásunkat Közép-Európában.
Hitler: Ezt mondja ön, Schuschnigg úr! Én pedig azt mondom, hogy ezt az egész osztrák kérdést így vagy úgy meg fogom oldani. Azt hiszi, nem tudom, hogy ön megerősíti az osztrák határt a birodalommal szemben?
Schuschnigg: Szó sincs róla!
Hitler: Nevetséges robbantó réseket vésnek a hidak és az utak alá …
Schuschnigg: Erről tudnom kellene …
Hitler: Azt hiszi, hogy akár egy követ is meg tud mozdítani anélkül, hogy azt én másnap reggel részletesen ne tudnám? … Csak parancsot kell adnom, és egyetlen éjszaka alatt az egész szánalmas határzár eltűnik. Azt hiszi, hogy akár egy félórára fel tudna engem tartóztatni? Ki tudja — talán egy éjszaka hirtelen Bécsben termek, mint a tavaszi vihar. Akkor aztán meglátná! Szívesen megkímélném ettől az osztrákokat, mert ez sok áldozatot követelne. A csapatok nyomában jönne az SA és a légió, senki sem gátolhatná meg az önkényes bosszút, én sem! Második Spanyolországot akar Ausztriából csinálni? Ha lehetséges, én szeretném ezt elkerülni.
Schuschnigg: Utána fogok nézni a dolognak, és leállíttatok minden munkálatot a német határon. Természetesen tudom, hogy ön be tudna vonulni Ausztriába, de, birodalmi kancellár úr, a bevonulás véráldozatba kerülne, akár akarjuk, akár nem. Ezenkívül nem egyedül vagyunk a világon. A bevonulás valószínűleg háborút jelentene.
Hitler: Ezt könnyű kijelenteni itt, ahol mind a ketten klubfotelban ülünk. E szavak mögött azonban végtelen sok vér és szenvedés van. Magára vállalná ezért a felelősséget, Schuschnigg úr? Ne higgye, hogy bárki a világon megakadályozhat elhatározásaim megvalósításában! Olaszország? — Tisztában vagyok Mussolinival, és barátságban állok Olaszországgal. Anglia? — A kisujját sem mozdítaná meg Ausztriáért! Azon a helyen, ahol most ül, nemrég egy angol diplomata ült … Angliától nem remélhetnek semmit! Talán Franciaország? — Igen, két évvel ezelőtt, amikor néhány zászlóaljjal bevonultunk a Rajna-vidékre, akkor sokat kockáztattam. Ha akkor Franciaország felvonult volna, kénytelenek lettünk volna meghátrálni, talán 60 kilométert, de ott már fel tudtuk volna őket tartóztatni. Franciaország már elkésett.
A világnak egyszerűen tudomásul kell vennie: egy nagyhatalom nem tűrheti el, hogy határain egy kis állam provokálja. Elég ideig tétlenül néztem mindezt, mert bíztam benne, hogy a józan ész kerekedik felül. De tovább már nem tűrhetjük, hogy osztrákok börtönbe kerüljenek, mert egy dalt énekelnek, vagy „Heil Hitler”-rel üdvözlik egymást. Véget kell vetni a nemzetiszocialisták üldözésének, különben én vetek annak véget.
Schuschnigg: Senkit sem üldöznek Ausztriában, aki nem vét a törvények ellen. Törvényeinket és alkotmányunkat, melyek nem ismernek pártokat, az 1936. július 11-i szerződéssel Németország is elismerte. A múltat el kell felejteni, de a jövőben mindenfajta illegális tevékenységet meg kell szüntetni. Ebben egyeztünk meg. Egyébként pedig a nemzetiszocializmust nem üldözik Ausztriában. Az 1934. július 25-én történtek nélkül pedig már régen rendeztük volna viszonyainkat.
Hitler: Igaza van, kancellár úr, elismerem, hogy Dollfuss köztünk áll. De kijelentem önnek, én nem tudtam a merényletről, és nem kívántam az események ilyen alakulását. De higgye el nekem azt is, hogy Planetta elítélése hiba volt. Nézze meg, hogyan csináljuk ezt mi, például Thälmann esetében! Önök viszont mártírt csináltak.
Schuschnigg: Senki sem cselekedhetett volna másként.
Hitler: Jobban ismerem az ausztriai helyzetet, mint ön. Nem múlik el nap, hogy ne könyörögnének, avatkozzam be végre.
Schuschnigg: Talán ott ön is másképp gondolkozna, hiszen ismeri Bécset.
Hitler: Az már régen volt.
Schuschnigg: Azóta a kancellár úr nem járt Ausztriában?
Hitler: Az osztrák kormány megtiltotta számomra a beutazást. Évekkel ezelőtt egyszer éjszaka voltam Bécsben, majd titokban meglátogattam szüleim sírját. Így bánnak velem.
Még egyszer, de utoljára, lehetőséget akarok önnek adni, Schuschnigg úr. Vagy megoldásra jutunk, vagy szabad folyást engedünk a dolgoknak, s akkor meglátjuk, mi következik. Jövő vasárnap a német nemzet elé lépek; a Reichstagban tartandó beszédemből a német népnek világosan látnia kell, hogyan állunk. Alaposan fontolja ezt meg, Schuschnigg úr, ma délutánig még van időm. Jól teszi, ha ezt szó szerint értelmezi. Nem blöffölök. Múltam ezt teljes egészében igazolja. Mindent elértem, amit akartam, s talán ezért lettem a legnagyobb német a történelemben. Nem szeretek sokat beszélni és kinyilatkoztatni, mint Mussolini. Az ő stílusa egészen más. Az én nevem mellett vannak más nagy német nevek is; ha ma lezárom a szemem, mindenről gondoskodás történt. Itt van Hess, Göring, Frick, Epp és számtalan más. Lehetőséget adok önnek, Schuschnigg úr, hogy az ön neve is e nagy német nevek közé kerüljön. Ez nagy szolgálat lenne, általa mindent rendezni tudnánk. Jól tudom, hogy Ausztria sajátos körülményeit figyelembe kell venni, de ez nem okozna nehézséget.
Schuschnigg: Birodalmi kancellár úr, ön jól ismeri álláspontomat, melyet személyes meggyőződésem és kötelességtudatom szerint képviselek. Melyek a konkrét kívánságai?
Hitler: Ezekről délután tárgyalhatunk.”
A német követeléseket tartalmazó jegyzőkönyvet Ribbentrop adta át Guido Schmidtnek. Hitler az alábbi követeléseket támasztotta:
Az osztrák kormány kötelezi magát, hogy a két országot érintő összes külpolitikai kérdésről mindenkor tanácskozni fog a birodalmi kormánnyal. A német kormány ezt magára nézve is kötelezőnek ismeri el.
Az osztrák kormány elismeri, hogy a nemzetiszocializmus összeegyeztethető Ausztria adottságaival és a Hazafias Arcvonalra felépített belpolitikai rendszerrel, amennyiben a nemzetiszocialisták tiszteletben tartják az osztrák alkotmányt. Ezért az osztrák kormány tartózkodni fog olyan rendszabályoktól, amelyek akadályozzák a nemzetiszocializmusnak a fenti szellemben folytatott tevékenységét.
Seyss-Inquartot belügyminiszterré nevezik ki, egyidejűleg az ő hatáskörébe utalják a belső biztonság ügyeit is. Az ő joga és kötelessége lesz olyan intézkedésekről gondoskodni, amelyek a nemzetiszocialista mozgalomnak az előbb említett keretek közötti tevékenységét biztosíthatják.
Az osztrák kormány amnesztiában részesíti az összes, nemzetiszocialista tevékenységük miatt elítélt vagy rendőri eljárás alá helyezett személyeket, egyidejűleg teljes kártalanítást biztosít számukra.
A sajtóbéke helyreállítása érdekében az osztrák kormány leváltja Eduard Ludwig minisztert és Ludwig Adam sajtófőnököt; a katonai együttműködés elmélyítése érdekében Edmund Glaise-Horstenaut hadügyminiszterré, a gazdasági kapcsolatok megszilárdítása érdekében pedig dr. Hans Fischböcköt pénzügyminiszterré nevezik ki.
Schuschnigg Ribbentrop és Papen jelenlétében áttanulmányozta a követeléseket, és kijelentette, hogy legnagyobb részük teljesen váratlanul éri őt, hiszen az előzetes megbeszéléseken Papen azt ígérte, hogy Hitler nem fog az 1936. július 11-i szerződésen túlmenő követeléseket támasztani. Papen cinikusan megjegyezte, hogy őt is meglepik a jegyzőkönyv követelései, amelyekről nem volt előzetes tudomása, hiszen Wilhelm Keppler, a Führer gazdasági tanácsadója állította össze a jegyzőkönyvet. Az osztrák kancellár tiltakozott a német követelések ellen, és kérdéseket intézett Ribbentrophoz és Papenhez: Hogyan lehet biztosítani a nemzetiszocialisták ideológiai szabadságát, ha a párt nem létezik? Mi a biztosíték arra, hogy Németország a jelenlegi jegyzőkönyvben foglalt pontokkal megelégszik, és rövid idő múltán nem fog még messzebb menő követelésekkel előállni? Mennyiben maradhat meg Ausztria tényleges nemzeti függetlensége, ha a legfontosabb miniszteri tárcák betöltésére egy idegen hatalom ad utasításokat? Ribbentrop és Papen — egyelőre fenntartva a követeléseket — igyekeztek csökkenteni azok jelentőségét, majd élénk vita kezdődött a jegyzőkönyv egyes pontjai felett, miközben Schmidt külügyi államtitkár igen lanyhán támogatta saját kancellárja módosító indítványait.
A késő délutáni órákban Hitler újra kérette Schuschniggot. Ideges járkálás közben emelt hangon kijelentette: elszánta magát erre az utolsó kísérletre. Idézzük újra Schuschnigg emlékiratait.
„Hitler: Elhatároztam, hogy még egy utolsó kísérletet teszek. Itt a javaslat. Nem alkudozom felette, egy vesszőt sem változtatok rajta. Vagy aláírja, vagy pedig minden további vita céltalan, és semmiféle eredményt nem értünk el. Ebben az esetben még ma éjszaka megfogalmazom döntéseimet.
Schuschnigg: Ismerem a javaslat tartalmát, s a jelenlegi helyzetben mást nem tehetek, mint hogy tudomásul veszem. Hajlandó vagyok aláírni, de felhívom a figyelmét arra, hogy a birodalmi kancellár úr az én aláírásommal semmit sem ért el. A mi alkotmányunk értelmében a kormány tagjait a kancellár javaslatára a szövetségi államelnök nevezi ki; amnesztia elrendelése is az államelnök hatáskörébe tartozik. Az én aláírásom ezért csak azt jelentheti, hogy kötelezem magam a követelések előterjesztésére, és kész vagyok végrehajtásukért közreműködni. Ilyen alapon a megállapított határidő — három nap — betartásáért nem kezeskedhetem.
Hitler: De kezeskednie kell!
Schuschnigg: Nem tudok.”
Hitler erre látható felindultsággal az ajtóhoz rohant, és Keitel tábornokot hívatta, Schuschniggnak pedig odavetette, hogy később hívatni fogja.
Schuschnigg ezután Ribbentrop, Papen és Guido Schmidt jelenlétében folytatta a tárgyalásokat a jegyzőkönyvről. Elkeseredett viták eredményeként sikerült ugyan enyhíteni a német követeléseket, de a legfontosabb kérdésekben, így az osztrák nemzetiszocialisták belpolitikai jogainak kiterjesztése kérdésében sorsdöntő engedményekre kényszerült. A személyi kérdésben bizonyos enyhítést sikerült elérni, de Seyss-Inquart belügyminiszteri kinevezését Schuschnigg kénytelen volt elfogadni.
A késő esti órákban Hitler újabb megbeszélésre hívta Schuschniggot. Közölte: életében először történik meg vele, hogy egy már kidolgozott elhatározását megváltoztatja. Ez azonban a legutolsó kísérlet. Az osztrák kormánynak három napon belül végre kell hajtania a jegyzőkönyv követeléseit. Miután az osztrák kancellár ezt megígérte, a tárgyalás résztvevői aláírták a követeléseket tartalmazó megállapodás szövegét. Ezután némileg barátságosabb hangnemben Hitler kijelentette, hogy a megkötött egyezmény alapján az elkövetkezendő öt esztendőre biztosítva látja a két ország békés együttműködését. Hitler szavai — mint a későbbi események bizonyítani fogják — megtévesztették az osztrák politikusokat, illúziókat ébresztettek bennük a német—osztrák kapcsolatok békés rendezése tekintetében. A valóságban Hitler tisztában volt az elért belpolitikai eredmények jelentőségével, és kizárólag ezért járult hozzá a külpolitikai és a gazdasági követelések mérsékléséhez. Az Anschluss külpolitikai feltételeinek létrejötte után az osztrák belpolitikai élet gleichschaltolása került a német törekvések előterébe. Ezt a célt pedig messzemenően elérték. Ezért a berchtesgadeni megállapodásokat az Anschluss kezdetének lehet tekinteni.
A tárgyalásokról kiadott rövid és semmitmondó záróközleményt maga Hitler diktálta le. Tartalma csak ennyi volt: „A mai napon a Berghofban a Führer és birodalmi kancellár megbeszélést folytatott az osztrák kancellárral.” A részletekről, a végrehajtás gyorsaságától függően, a Reichstagban fog nyilatkozni február 20-án — mondta Hitler.
Az osztrák politikusok este tíz óra körül Papen követ kíséretében hagyták el Berchtesgadent. A csaknem tízórás, fenyegető légkörben lefolyt tárgyalások után — mialatt Schuschnigg még letartóztatásuk lehetőségét sem tartotta kizártnak — Papen mosolyogva megjegyezte, hogy Hitler „charmant” is tud lenni, s meglátják, a legközelebbi találkozás alkalmával már sokkal könnyebb lesz vele szót érteni. De ezekben a pillanatokban Schuschnigg aligha vágyott újabb találkozásra Hitlerrel.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!