Biden ismét…

Meglehetősen kínosra sikeredett Joe Biden hétfői sajtótájékoztatójának utolsó néhány pillanata.

Az amerikai elnöktől a Fehér Házban kérdezhettek a sajtó képviselői, az utolsó kérdés elhangzása után viszont trágár szavakkal illette a Fox News újságíróját.

A CNN beszámolója szerint Peter Doocy az esemény végén egy, az inflációval kapcsolatos kérdést kiabált be az amerikai elnöknek, aki először csak elütötte a kérdést egy megjegyzéssel, majd – amikor már azt gondolta, hogy a mikrofonját kikapcsolhatták, – azt mondta, „what a stupid son of a bitch”, ami magyarra fordítva nagyjából úgy hangzik: „milyen egy kib@szott idióta.”

Doocy nem sokkal később elárulta, az incidens után nagyjából egy órával Biden felhívta őt, hogy elnézést kérjen, és hangsúlyozta, hogy személyesen semmilyen baja nincs az újságíróval.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A magyar közismerten nagy meseszerető nép. -Hát mesél a KSH (is!)

Durva ellentmondásban élnek Döbrögiék – hatalmas a szegénység, hiába a KSH statisztika

Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 482 400, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 494 100 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 320 800, a kedvezményeket is figyelembe véve 329 700 forintot ért el.

Durva ellentmondásban élnek Orbánék – hatalmas a szegénység, hiába a KSH statisztika

A hivatal szerint a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 10,1 százalékkal nőtt. A bruttó kereset mediánértéke 375 600 forint volt, amely 8,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

Az év egészét tekintve a bruttó átlagkereset 433 800 volt, a nettó pedig kedvezmények nélkül 288 500. Mindkettő egyaránt 8,3 százalékkal haladta meg az előző évi szintet.

Ezzel szemben az Eurostat adatai szerint Magyarország az Európai Unió második legszegényebb országa, nálunk csak a bolgárok élnek rosszabbul.

Lehagytak bennünket a románok is, a szlovákok pedig már jó ideje előttünk járnak. Románia már 2014 óta megelőzi Magyarországot, sőt, 2020-ban a román háztartások fogyasztása már mindhárom másik visegrádi országénál is nagyobb volt

2020-ban a teljes hazai lakosság 20,4 százaléka azaz több mint 1,98 millió ember élt olyan otthonban, ahol a tető vagy a falak átáztak, megpenészedtek, beáztak vagy a nyílászárók cserére szorultak. Az adatok szerint ma a magyar lakosság 1,6 százaléka, 156 ezer ember él olyan lakásban, ahol nincs vécé és fürdőszoba.

(propeller)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: A KSH Döbrögiék KAMPÁNY- VARÁZSKONYHÁJA! De nem csak az övék, hiszen a cég a rendszerváltás óta – KIVÉTEL NÉLKÜL – lelkes kiszolgálója a mindenkori qrmányok „népjólétet” harsogó propagandájának.

A KSH FELADATA NEM EGYÉB, MINT EGY ELSIKKASZTOTT ORSZÁG JÖVŐTLENNÉ TETT NÉPÉT HÜLYESÉGEKKEL LELKESÍTENI!

AMÍG CSAK LEHET!

Amíg csak hisszük/hiszik! Márpedig a magyar közismerten nagy meseszerető nép.

A mai napra rendelt ragálymatinéból… + egy kis…

Mai (2022 01. 25.) ragálymatinéjában azt a produkcióját adja elő NEKÜNK a vajdasági qrmányvetítölde, hogy Döbrögisztánban tegnap éjfélig bezárólag:

„A beoltottak száma 6 344 089 fő, közülük 6 082 196 fő már a második, 3 560 753 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette. Összesen 9717 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 451 102 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 74 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 41 018 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 216 454 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 193 630 főre emelkedett. 3115 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 177-en vannak lélegeztetőgépen. Az omikron és február 15-től életbe lépő oltási igazolvány miatt is érdemes kihasználni az oltási akciót, amely csütörtökön, pénteken és szombaton folytatódik.

Következő  oltási akciók a kórházi és járásközponti oltópontokon:

·         2022. január 27-28. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között.

·         2022. január 29. (szombat) 10-18 óra között…”

A RAGÁLY TEGNAPI ÁLDOZATAI KÖZÖTT OTT VAN CSOLLÁNY SZILVESZTER OLIIMPIAI BAJNOK TORNÁSZUNK IS! 51. ÉVES VOLT!

„Kötelező Covid-oltás: nagyot változott a magyarok véleménye

Ötödik hullám ide vagy oda, mára jelentősen erősödött az elutasítása a Covid-oltás esetleges kötelezővé tételének novemberihez képest. A Pulzus-kutató lapunk számára készített januári felmérésében a válaszolók 59 százaléka mondta, hogy nem tenné kötelezővé a koronavírus elleni vakcinát, míg novemberben 44 százalékuk vélekedett így. Akárcsak ősszel, most is az idősebbek, a diplomások és a budapestiek voksoltak az átlagnál nagyobb arányban a vakcina kötelezővé tételére. Az ellenállás a legfiatalabbak és a megyeszékhelyen élő válaszolók körében kiemelkedően nőtt.

Magyarországon is berobbant a koronavírus-járvány ötödik hulláma, az omikron variáns rohamos terjedése nyomán az új fertőzöttek száma egyre újabb csúcsokat dönt, az elmúlt hétvégén 40 ezer új fertőzöttet azonosítottak, közel kétszer annyit, mint egy héttel korábban. A járvány megállításában kitüntetett szerepet játszó Covid-oltásból mára 6 millió 342 ezer magyar kapott legalább egy adagot,  közel 6,1 millióan kaptak két szúrást, a harmadik, emlékeztető oltásra 3,5 millióan vállalkoztak eddig. Az oltási hajlandóság azonban az omikron tarolása közepette sem akar erősödni, alig pár ezerrel nő naponta a legalább egy oltást felvettek száma.

Az Európa-szerte dühöngő újabb hullám nyomán lazítások és korlátozások egyszer vannak jelen a kontinensen. Az EU tagállamok jelentős részében gondolkodnak a lágy kényszerek keményítéséről, hogy az oltási apátiából kizökkentsék a lakosságot, a Covid-oltás általános kötelezővé tételét azonban eddig mindössze egy ország vállalta fel. A sokáig hazánk víruslaborjának tekintett Ausztria februártól általános oltási kötelezettséget ír elő polgárai számára, az oltatlanoknak március közepéig még van idejük felvenni valamelyik készítményt. Csak néhány kivétel van, a szabályokat nem igazán lehet kijátszani, a döntés miatt heves tüntetésekre is sor került.

Ausztriában a lakosság 75,3 százaléka vett fel legalább egy oltást, a teljes oltási sort pedig 71,8 adatta be magának. Harmadik oltást eddig mindössze a lakosság oltható részének 49,8 százaléka igényelt. Az oltást a védettségi igazolványhoz kötött szolgáltatásokkal, vakcinalottóval sem sikerült népszerűbbé tenni.

Csehországban az előző kormány a hatvan év felettieknek és bizonyos szakmák gyakorlóinak tette kötelezővé az oltás felvételét. Az új kormány ellenezte az idősek beoltását, de nem zárta ki, hogy a járvány alakulásától függően egyesek számára kötelező lesz. A kormány várhatóan február végéig jelenti be, hogyan döntött.

Németországban az egészségügyi miniszter a koronavírus elleni védőoltás kötelezővé tétele mellett érvelt egy lapinterjúban, de döntés még nem született.

Olaszországban az 50 év felettieket, Görögországban a 60 év felettieket bírságolják meg, ha nem oltatják be magukat.

Magyarországon jelenleg nincs szó általános kötelezővé tételről, az oltatlanok azonban többféle korlátozással szembesülnek. Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő a napokban úgy nyilatkozott, hogy nincs az ország olyan helyzetben, hogy megússza a kötelező oltást, amihez szerinte ehhez egy lépéssel közelebb visz a védettségi igazolvány feltételeinek szigorítása.

A kötelező oltást lakossági elutasítása – omikron ide vagy oda – mindenesetre egyre masszívabb, míg november közepén egy szintén lapunk kezdeményezésére végzett felmérésben 44 százalék utasította el egyértelműen a kötelező oltást, mostanra a Pulzus Kutató már 59 százalékos elutasítást mért a Napi.hu számára végzett közvélemény-kutatásban.

Egyértelműen a kötelező oltás mellett állt a lakosság 41 százaléka, novemberben 39 százalék vélte így, de az akkori felmérésnél további 17 százalék bizonyos munkakörökhöz kötötten elfogadta volna a bevezetését.

A kötelező oltás támogatottsága a januári felmérés eredménye szerint független volt a választoló nemétől, nagyjából ugyanolyan arányban álltak ki mellette, illetve utasították el a nők és a férfiak, mint az átlagos eredmény.

Novemberben kicsit megosztottabbak voltak a nemek szerinti válaszok, míg a teljes elutasításra a férfiak 40 százaléka szavazott, a nők 48 százaléka volt ezen a véleményen.

Korcsoportonként vizsgálva a válaszokat a trend hasonló mint novemberben, vagyis a legfiatalabbak a legkevésbé támogatnák a kötelezővé tételt, és ők utasítják el a legnagyobb arányban azt, míg a legidősebbek éppen fordítva vélekednek, ők lennének a legelfogadóbbak a bevezetésével. A középkorúak körében eléggé kiegyenlítettek a vélemények.

A 18-39 éves korosztályból mindössze 27 százalék tenné kötelezővé a vakcina felvételét, a középkorúak 43 százaléka támogatná a szigort, míg a 60 felettiek 54 százaléka állt ki a kötelező Covid-oltás mellett.

Iskolázottság szerint az alapfokú végzettségűek és az érettségizettek nagyjából azonos arányban, rendre 38 – 39 százalék, tennék kötelezővé a vakcinát, míg a diplomások 52 százaléka vezetné be a kötelező immunizálást.

Az alapfokon iskolázottak és az érettségizettek közel kétharmada utasította el a szigorítást, szemben a diplomások 48 százalékával.

Novemberben is a diplomások voltak elutasítók a legkisebb arányban, de akkor csak mindössze 28 százalékuk mondta, hogy nem tenné kötelezővé a koronavírus elleni oltást.

novemberi felmérésnél az alapfokon végzettek 49 százaléka, az érettségizettek 43 százaléka volt ezen az állásponton.

A válaszolók lakhelye szerint vizsgálva az eredményt kiderül, hogy a novemberi felméréshez hasonlóan ezúttal is a budapestiek szavaztak legnagyobb arányban a kötelezővé tétel mellett – 54 százalék – , azonban a legkisebb támogatottságot most a megyeszékhelyeken mérték a kutatók  – 35 százalék – , míg novemberben a városokban és községekben élők közül hajlottak a legszerényebb mértékben a további szigorításra.

A kötelezővé tétel ellen a megyeszékhelyek lakosai tiltakoztak a legnagyobb arányban, csaknem kétharmaduk utasította el a lehetőséget. A községi lakosok 63, az egyéb városokban élő válaszolók 61 százaléka, a budapestiek 46 százaléka mondott nemet a kötelező Covid-oltásra.

Novemberben a budapestiek 32 százaléka, a megyeszékhelyeken élők 34 százaléka, az egyéb városi lakosok 49 százaléka, a falusi válaszolók 52 százaléka utasította el a kötelező koronavírus elleni oltás bevezetését.

Kép: Pulzus

Ezt kell tudni a kutatásról

A Pulzus Kutató felmérése 1000 fő megkérdezésével történt, a válaszok reprezentálják a magyar felnőtt lakosság véleményét. Ez azt jelenti, hogy az adatok nem, kor, iskolai végzettség és településtípus szerint a magyar alapsokasági adatoknak megfelelően tükrözik a felnőtt, 18 pluszos lakosság véleményét.” – írja a napi.hu

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Washington háborús hisztériát szít, mielőtt válaszolna az orosz biztonsági követelésekre

Washington, Moszkva, 2022. január 24. hétfő (MB)

      A NATO további csapatokat, hadihajókat és vadászgépeket irányított Kelet-Európába, és készenlétbe helyezte tagállamainak fegyveres erőit. A lépést azzal indokolták, hogy el akarják rettenteni Oroszországot Ukrajna elözönlésétől. Moszkva biztonsági intézkedésekkel reagált a NATO haderő növelésére az orosz határok mentén – jelentette a Magyar Békekör hétfőn délután.

     Az amerikai külügyminisztérium hétfőn Ukrajna elhagyására szólította fel az Egyesült Államok kijevi nagykövetségén szolgáló személyzet családtagjait. A lépést azzal indokolták, hogy küszöbön áll Ukrajna orosz megszállása. Orosz részről háborús hisztériakeltésnek minősítették Washington állítását, és ukrán részről is eltúlzottnak minősítették az amerikai lépést.

     A Kreml szóvivője ismét cáfolta, hogy Oroszország Ukrajna megtámadására készülne, és azt mondta, hogy a NATO felvonulása az orosz határok közelében jól mutatja, ki készül háborúra. „Oroszország jelenleg agresszív környezetben él” – jelentette ki Dmitrij Peszkov.

      A világ feszülten várja, milyen választ ad az amerikai kormány Oroszország követelésére, hogy nemzetközi szerződésben szavatolják biztonságát. Oroszország fő követelése, hogy a NATO hivatalosan lemondjon Ukrajna és Grúzia integrálásáról, és támadó fegyverek telepítéséről a két ország területére. További orosz követelés a NATO haderő visszavonása minden olyan országból, amely 1997 után lépett be a katonai szövetségbe. (A további orosz követelések listája olvasható: https://bekekor.wordpress.com/2021/12/17/oroszorszag-a-kelet-europaba-telepitett-nato-csapatok-es-fegyverzetek-kivonasara-szolitotta-fel-a-nyugati-szovetseget/

Moszkva tudatta, hogy ha az USA negatív választ adna biztonsági követelésére, katonai-műszaki ellenlépéseket fog tenni azért, hogy maga szavatolja biztonságát, ha a NATO nem ismeri el jogos biztonsági igényeit. Az orosz követeléseket 2021. december 15-én nemzetközi szerződéstervezet formájában átadták az Egyesült Államoknak, majd két napra rá nyilvánosságra hozták. Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes a dokumentum nyilvánosságra hozatalakor tartott december 17-i sajtótájékoztatóján közölte, hogy az orosz biztonsági követeléseket olyan csomagnak kell tekinteni, amelyből nem lehet válogatni, mert a követelések összefüggenek egymással és egységes egészet alkotnak. Ezt az elvet hétfőn megerősítette az orosz külügyi szóvivő is. Kijelentette: „a jogilag kötelező erejű biztonsági garanciákat változatlanul egységes egésznek kell tekinteni.”

      Moszkva az amerikai választól tette függővé, hogy tárgyal-e vagy katonailag lép.

    Az orosz központi bank, törvényes felhatalmazásával, élve hétfő délután felfüggesztette a valutavásárlás lehetőségét a belső piacon.+++

Kiadta: Magyar Békekör

Az „őszirózsás” forradalom

Március felé …

(idézet: A Magyar Tanácsköztársaság – Liptai Ervin)

 

1918 nyarán az Osztrák-Magyar Monarchia katonai és politikai válsága már a mélyponthoz közeledett.

Augusztus 14-én az osztrák-magyar kormányzat közölte a német szövetségessel, hogy a monarchia már nem képes a háború folytatására, és ragaszkodik az azonnali békekötéshez. Németország katonai helyzete sem volt rózsásabb. Ugyanebben az időben a német koronatanács ülésén Hindenburg maga is a béke haladéktalan megkötése mellett foglalt állást.

Szeptember végén a központi hatalmakkal szövetséges Bulgária kapitulálni kényszerült. Hamarosan letette a fegyvert a másik szövetséges, Törökország is.

Október 17-én a parlamentben már Tisza István is kénytelen volt nyíltan beismerni a háború elvesztését.

A háborús vereség az osztrák és a magyar kormányt korántsem akadályozta meg abban, hogy a csapatokat az immár céltalan küzdelem, az értelmetlen áldozatok továbbfolytatására utasítsa.

Megkezdődött a monarchia politikai felbomlása is. A nemzetiségek egymás után alakították meg nemzeti tanácsaikat. Július 13-án a cseh nemzeti bizottság alakult meg, augusztus közepén Ljubljanában létrehívták a jugoszláv nemzeti tanácsot, amelyben hamarosan az összes délszláv párt egyesült. E szervek a monarchiától való elszakadás irányában fejtették ki tevékenységüket.

A császár – megpróbálva menteni, ami menthető – október közepén Ausztriát szövetséges állammá nyilvánította. Ez az eseményektől messze elmaradt intézkedés azonban már nem tudott változtatni a helyzeten. A nemzetiségek már nem elégedtek meg az Ausztria kebelén belül biztosított autonómiával.

A magyar kormány még ekkor sem volt hajlandó lemondani az ország területi integritásáról. A kormány merevsége, vaksága azonban már a legkevésbé sem befolyásolta az események alakulását. Október végén Csehszlovákia és Horvátország is bejelentette elszakadását a monarchiától.

Október 25-én a szociáldemokrata pártból, a Károlyi-pártból és a Polgári Radikális Pártból megalakult a magyar Nemzeti Tanács.

A következő napon kiadott kiáltványában a Nemzeti Tanács 12 pontban foglalta össze követeléseit. A kiáltvány követelte Magyarország függetlenségét, az azonnali különbékét, a reakciós kormány elmozdítását, a parlament feloszlatását és az általános választójog alapján történő parlamenti választások megtartását. A kiáltvány követelte továbbá a demokratikus szabadságjogok biztosítását, a földreform végrehajtását, a „túltengő tőkefelhalmozás” megakadályozását és közcélokra való igénybevételét. Hangoztatta, hogy el kell ismerni az újonnan létrejött lengyel, cseh, délszláv stb. nemzeti államokat, biztosítani kell Magyarország nem magyar ajkú népeinek nemzeti önrendelkezési jogát. Ezzel egyidejűleg a kiáltvány annak az akkor már minden alapját vesztett reménynek adott kifejezést, hogy mindez nem veszélyezteti, hanem megszilárdítja az ország területi integritását.

A kiáltványban megfogalmazott követelések a helyzet radikális megváltoztatására irányultak. A kiáltvány hangvételét, célkitűzéseit érezhetően befolyásolta a szociáldemokrata párt, amely már több mint két héttel korábban egy többé-kevésbé hasonló tartalmú, de határozottabb, és bizonyos mértékig messzebb menő követeléseket tartalmazó felhívással fordult az ország népéhez.

A magyar dolgozó tömegekben megvolt a készség, hogy a Nemzeti Tanács kiáltványában megfogalmazott követelések teljesítését, ha kell, forradalmi erőszakkal kényszerítsék ki.

A Nemzeti Tanács vezetői azonban az utolsó pillanatig abban reménykedtek, hogy az államhatalom és a tömegek közötti fegyveres összecsapást elkerülve, a király meggyőzése után, az alkotmányosság betartásával vehetik át a kormányt. Azt hitték, a miniszteri kinevezések mindent megoldanak, és a történelem időt biztosít számukra, hogy hosszú ideig tartó, alkotmányos ceremóniák betartásával valósítsák meg az ország demokratikus átalakítására irányuló célkitűzéseiket, a demokratikus szabadságjogok kihirdetését, a földreformot, a köztársaság megteremtését stb.

Nem csupán a polgári pártok vezetői idegenkedtek attól a gondolattól, hogy a forradalmi tömegekre támaszkodva erőszakkal szerezzenek érvényt akaratuknak. A szociáldemokrata pártvezetőség jobboldali többsége maga is a legalitás betartásával igyekezett célkitűzéseit elérni.

A volt szövetséges, a radikális polgár Jászi Oszkár, később maga is így jellemezte a jobboldali szociáldemokrata vezetők magatartását:

„Ennek a pártvezetőségnek nagy többsége talán sosem csinált volna forradalmat, ha a katonaság, a diákság és a munkásság egy részének váratlan föllépése egyszerre élére nem állította volna a helyzetet.”4

A helyzet megoldását az októberi napokban a Nemzeti Tanács és a tömegek legnagyobb része is még attól várta, hogy a király a Nemzeti Tanács elnökét, a néhány hónap alatt az ország legnépszerűbb emberévé vált Károlyi Mihályt bízza meg a kormányalakítással, s így az hozzákezdhet programjának megvalósításához.

A király Magyarországra utazott, hogy személyes jelenlétével helyreállítsa a trón megingott tekintélyét, s megszilárdítsa a magyarsághoz fűződő, amúgy sem erős személyi kapcsolatait. Magyarországi tartózkodásának másik oka az volt, hogy a helyszínen folytatott tárgyalásokkal kívánta a monarchia fennmaradásához szükséges legmegfelelőbb megoldást megtalálni.

A helyszínen szerzett benyomásai alapján IV. Károly már hajlandónak mutatkozott Károlyi kinevezésére, és ezért őt október 26-án, Bécsbe visszatérve, magával vitte, hogy ott a kormányelnöki kinevezés és az eskütétel ünnepélyesen megtörténjék.

A határozatlan királyon azonban Bécsben ismét reakciós környezetének befolyása kerekedett felül, és Károlyinak másnap minden eredmény nélkül kellett hazatérnie Magyarországra.

A királyi udvar mesterkedései olajat öntöttek a tűzre. A magyar közvélemény a Károlyival szemben alkalmazott megalázó eljárást a nemzet sérelmének tekintette, és annak bizonyítékaként fogta fel, hogy a nemzet akaratának már csak erőszakkal lehet érvényt szerezni.

28-án a Károlyi-párt Gizella téri központja előtt tüntető tömeg a Lánchídon át a Várba indult, hogy József főhercegtől, aki Magyarországon a király helytartójának szerepkörét töltötte be, Károlyi kinevezését követelje.

A tüntetők útját a Lánchídnál katonai és rendőrkordon zárta le. Míg a katonák utat engedtek a tömegnek, a rendőrök fegyverüket használták. Három ember meghalt, vagy félszáz megsebesült.

Az eseményt országos felháborodás követte. A helyzet óráról órára feszültebbé vált. A tömegek már csak a Nemzeti Tanácsot ismerték el az egyetlen hatalomnak. A legkülönbözőbb szervek és szervezetek, katonai és rendőri alakulatok képviselői jelentek meg a Nemzeti Tanács vezetőinél, és támogatásukról biztosították őket.

A monarchia agonizáló államgépezete már semmiféle hatalommal nem rendelkezett. Hiába bízták meg Lukachich tábornokot – akit a katonaszökevények elleni kegyetlen ítéletei miatt országos gyűlölet övezett – a főváros fegyveres erői felett teljhatalommal, már nem álltak rendelkezésére azok az erők, amelyekkel a nép forradalmát vérbe fojthatta volna.

A fővárosban elhelyezett katonai alakulatok többé nem akartak a hadvezetőség utasításainak engedelmeskedni. A Nemzeti Tanáccsal egyidejűleg, október 25-én Budapesten megalakult a katonatanács is, amely hamarosan kiterjesztette befolyását a fővárosi helyőrség alakulatainak nagyobb részére.

A katonatanács – elnöke Csernyák Imre százados – lényegében időleges szövetség volt néhány, a háborús kormány fegyveres megdöntését elkerülhetetlennek tartó és ezért erre tudatosan készülő, szocialista érzelmű tartalékos tiszt és néhány véletlen személy között. Ez utóbbiakat a háborúval szembeni elégedetlenségük és kalandos természetük minden távolabbi elképzelés nélkül kapcsolta ehhez a szervezethez. A katonatanács tagja volt Szántó Béla is, a szociáldemokrata párt régi ellenzéki tagja, kinek személyén keresztül kapcsolat jött létre a szociáldemokrata párt baloldala és a katonatanács között.

Károlyi, aki az utolsó pillanatig ragaszkodott az alkotmányos eszközökhöz, bizalmatlan volt a katonatanáccsal szemben, és igyekezett azt az események irányításából kikapcsolni. Amikor 30-án reggel Csernyák felkereste őt, és közölte, hogy a katonák el akarják foglalni a középületeket, megalakítják az önálló magyar hadsereget, és követelni fogják miniszterelnökké való kinevezését, a Nemzeti Tanács elnöke minden erővel igyekezett lebeszélni őt a terv végrehajtásáról. „A Nemzeti Tanácsnak emberfölötti munkájába került az is, hogy a matrózokat, akik monitoraikról mindenáron lőni akarták a főherceg palotáját és a minisztériumokat, valahogy leszerelje”- írta visszaemlékezéseiben Károlyi.5

A budapesti munkásosztály is felkészült a rendszer megdöntésére. A fegyvergyári munkások átvették a hatalmat az üzemben és felfegyverkeztek.

Október 29-én József főherceg Hadik János grófot bízta meg az új kormány megalakításával. A Hadik-kormányt azonban már senki sem akarta tudomásul venni. Hadik miniszterelnöki kinevezése csak arra volt jó, hogy végképp eloszlassa azokat a gyér reményeket is, amelyeket még a közvélemény egy része az udvarral való békés megegyezés lehetőségeivel kapcsolatban táplált.

A szikra, amely a forradalmi robbanást elindította, október 30-ának éjszakáján a Keleti pályaudvaron pattant ki. A tüntető tömeg, tudomást szerezve arról, hogy a budapesti katonai parancsnokság a számára megbízhatatlanná vált alakulatok egy részét a frontra akarja indítani, behatolt a pályaudvarra. A katonák elindítását megakadályozták, majd az egyik szerelvényből fegyvert és lőszert szerezve, a civilek is felfegyverkeztek és a katonákkal együtt elindultak, hogy csatlakozásra bírják a főváros helyőrségét, és megszerezzék a hatalmat a Nemzeti Tanács számára.

Az események gyorsan peregtek. A katonatanács néhány napos munkája nem múlt el nyomtalanul. Az irányítása alatt álló tisztek forradalmi lelkesedéstől áthatott katonáikkal néhány óra leforgása alatt, különösebb ellenállás nélkül, elfoglalták a városparancsnokságot, hatalmukba kerítették a kaszárnyákat, megszállták a főpostát és a telefonközpontokat. Várkonyi tábornokot, a budapesti térparancsnokot elfogták és a Nemzeti Tanács főhadiszállására, az Astoria Szállóba szállították.

Lukachich tehetetlen volt. A reakció utolsó reménységei, a Budapesten kifejezetten ellenforradalmi célokkal tartott bosnyák alakulatok sem voltak hajlandók a felkelt nép ellen fordulni.

  1. október 31-én reggel beláthatatlan tömegek lepték el Budapest központi útvonalait. A főváros piszkosszürke házfalai nem először visszhangozták a tüntetők ezreinek hangját, de ez a hang még sohasem volt ennyire lelkes, boldog és felszabadult, mint ekkor.

Az ide-oda hullámzó sokaság hol összetömörült, hogy az alkalmi szónokok szavaira egy harsány éljent kiáltson a forradalomra, a békére, a szabadságra és a köztársaságra, hol fellazulva sodródott tovább.

Mindenütt az elmúlt éjszaka eseményeit tárgyalták.

Fegyveres civilek és fegyvertelen katonák egyaránt jócskán akadtak a tömegben. A katonák sapkáján a monarchia gyűlölt sapkarózsája helyén őszirózsa virított, amely most nem a temetők bágyadt mélabúját, hanem a forradalmat szimbolizálta.

Néhol csoportosulás támadt: itt egy röplapot olvasott fel valaki:

„Munkások! Elvtársak! Most rajtatok a sor!

Az ellenforradalom valószínűen vissza akarja szerezni a hatalmat. Meg kell mutatni, hogy ti együtt éreztek katonatestvéreitekkel! Ki az utcára! Szüntessétek be a munkát!”6

Másutt egy-egy későn ébredt tisztecskét kényszerítettek sapkarózsájának eltávolítására: az vagy zavart mosollyal engedte, hogy ezt „szolgálatkész” kezek megtegyék helyette, vagy a körülvevők ovációja közben maga cselekedett. A nap folyamán csak egyetlen esetben fordult elő, hogy egy tiszt a felszólításnak nem engedelmeskedett…

Az Astoria Szálló körül ezrek várakoztak. Itt székelt a Nemzeti Tanács, amelyben a forradalmi nép vezetőjét, törekvéseinek kifejezőjét látta, és amely most, a forradalom győzelmének eredményeképpen hatalomra jutott.

A Nemzeti Tanács vezetői – kivéve azokat, akik otthon aludtak – a forradalom éjszakáját az Astoriában, kétségek és félelmek között töltötték.

A forradalmat nem akarták, arra nem voltak felkészülve. Károlyi még néhány nappal az október 30-31-i események előtt is kijelentette, hogy „nem forradalmat akarnak, hanem békét”.

Garami Ernő „Forrongó Magyarország” című könyvében a Nemzeti Tanács magatartását jellemezve leírta: Mindenki tudta, „hogy a forradalom most már dübörgő léptekkel közeledik, de senki sem hitte és senki sem akarta, hogy munkáját még azon éjjel megkezdje”.7

„Egészen meg voltunk döbbenve. Mi nem akartuk még átvenni a hatalmat: mi szervezni akartuk erőinket. De eközben már az egész forradalom kifejlődött… A nép maga csinálta meg a forradalmat, a nép vette kezébe a hatalmat és adta át a Nemzeti Tanácsnak” – írta Károlyi az október 30-án éjjel történtekről.8

A Nemzeti Tanács vezetői csak reggel felé nyugodtak meg, mert a mindenünnen érkező hírek meggyőzték őket arról, hogy az irányításuk nélkül – sőt, szándékaik ellenére – kirobbant népfelkelés nagyobb vérontás nélkül győzött, és a katonák nemcsak a fővárosban, hanem a vidéki helyőrségek legnagyobb részében is a forradalom mellé állottak. Amikor pedig József főherceg magához hívatta Károlyit, hogy a forradalom győzelmét tudomásul venni kényszerült IV. Károly nevében megbízza őt a kormányalakítással, szentül meg voltak győződve: elérték a legtöbbet, ami az adott helyzetben elérhető volt.

Csupán akkor rendült meg nyugalmuk, amikor kiderült, hogy Károlyi kinevezése korántsem azt a visszhangot váltotta ki a tömegekből, amit vártak. A dolgozókat egyáltalán nem hatotta meg, hogy a király végül is beadta a derekát, és szentesítette azt, ami már megtörtént. Mindenki tudta, hogy Károlyi nem a király jóvoltából, hanem a nép akarata folytán lett miniszterelnök. Az utcákon október 31-én elhangzó számtalan éljenből egy sem szólt a királynak, de annál több a köztársaságnak!

Az országban egyre határozottabb jelleget öltő köztársasági törekvések október 31-én még nem akadályozták meg Károlyi újonnan alakított kormányának minisztereit (köztük a két szociáldemokratát: Garami Ernőt és Kunfi Zsigmondot) abban, hogy ünnepélyesen letegyék az esküt a királyt megszemélyesítő József főherceg előtt. Nem sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ez a hűségeskü az egyik legsúlyosabb gondját jelentse a kormánynak.

Az új kabinet kinevezését a Nemzeti Tanácsban tömörülő pártok vezetői a forradalmi cselekmények megkoronázásának tekintették, és ettől az időtől kezdve tevékenységük egyik központi kérdése a helyzet konszolidálása, a tömegek leszerelése, a forradalom továbbfejlődésének megakadályozása volt.

Kunfi Zsigmond, akit a nép demokratikus forradalma juttatott a miniszteri székhez, már a hatalomátvétel másnapján az osztályharc felfüggesztését hirdette: „Nehéz nekem, meggyőződéses szociáldemokratának mondani, de mégis azt mondom, hogy hat hét alatt az osztálygyűlölet és az osztályharc eszközével nem akarunk élni” – mondotta a Nemzeti Tanács november 1-i ülésén.9

Ez a felhívás akkor hangzott el a munkásság pártja egyik vezetőjének szájából, amikor a nép forradalmi követelései közül gyakorlatilag még semmi sem valósult meg, amikor még a régi rend emberei tartották kezükben az ország egész közigazgatását, a csendőrséget, a rendőrséget stb.

Az új kormány haladéktalanul megkezdte azokat az intézkedéseket, amelyekkel gátat kívánt szabni a további forradalmi tömegmozgalmaknak. Már október 3 i-ének délutánján ott virítottak a főváros utcáin a plakátok, amelyek a dolgozókat a munka folytatására, a katonákat a kaszárnyákba való visszatérésre szólították fel. A következő napon pedig megjelent a Nemzeti Tanács, a katonatanács és a munkástanács napiparancsa, és mindenkit, akinek fegyvere volt, annak leadására kötelezett.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A MAI NAP! Sok boldogságot, szép napot kíván a balrad.ru

Ma már 2022 január 25. – kedd – van. Az idei esztendő 25. napját tapossuk. Rohan ám az idő! 

A Gergely-naptár szerint ebből az évből már csak 340 nap van hátra. 
A balrad.ru köszönti a ma nevük napját ünneplő: 
Pál + ApostolBottyánHarrietHendrikHenriettHenrietta  HenrikPalmerPávelPéterPetőPósaSaul
nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván Nekik a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

AZ ÜNNEPELTEKET AZ ALÁBBI ZENÉVEL KÖSZÖNTJÜK:

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Január 25. – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Janu%C3%A1r_25.

Ma van:

  • Szent Pál apostol megtérése (katolikus ünnep) – a néphit szerint ha a „pálforduló” napján süt a nap, akkor még hosszú kemény télre kell számítani.
  • BrazíliaSão Paulo város alapításának napja, népünnepély – a várost Szent Pál apostol megtérésének ünnepnapján alapították, így a szentről nevezték el (São Paulo magyarul „Szent Pál”)
  • Litvánia: Kirmeline – hagyományos pogány újévünnep
  • Skócia:: Robert Burns költőnek, a „skótok Petőfijének” a születésnapi estje (lásd még: Burns-vacsora)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Akárhogy is fáj, a vajda itt a sztár!

Szelfikoncert címmel töltött fel egy videót a Facebook oldalára a vajda, amelyben a legnagyobb rajongói szerepeltek.

„A videón érzelmekből nincs hiány, rajonganak érte, ölelgetik, imádják, és az egészen pici gyerekektől kezdve, az idősebb korosztályig mindenki szeretne egy képet az ország miniszterelnökével.

A koronavírus-járvány miatt tavaly decemberben elmaradt Ákos évzáró duplakoncertje, mivel két zenésztársáról is kiderült, hogy covidos lett. Most azonban egy gigantikus show keretében bepótoltak mindent, ami eddig elmaradt.

Ott készült az alábbi videó is amelyen részt vett a miniszterelnök, aki szemmel láthatóan lubickol ebben a helyzetben…”

(Forrás: propeller)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: Érdemes Döbrögi öntömjénezős videóját a 40. másodperctől újra és újra megnézni.

Íííjjjáájjj Rozo! Sukár a csávó de nágyonn!

Donbassz

Donbassz frontjai MOST MÉG VISZONYLAG CSENDESEK!

A DNR hírszerzése ugyanakkor jelezte, hogy Kijev martalócsereglete több „Uragan” rakétavető üteget vitt a frontvonalhoz.

Ukrajna a DPR frontvonalába helyezte át a Hurricanes hadosztályt

Mára virradóan Kijev „Boriszpol” repterén landolt a Gazda újabb fegyversegély – szállítmánya. A 80 tonnányi amerikai adományt az USA – beli Kalifornia állam „Trevisz” nevű bázisán rakodták be.

A Fekete  tengeren pedig már hemzsegnek a NATO – latorszövetség hadihajói, így akarván elejét venni „Oroszország Ukrajna elleni inváziójának”!

Az ukrán katonai felszerelések és személyzetnek a front vonalakon történő koncentrációja azt jelzi, hogy Kijev offenzívára készül – mondta Dmitrij Peszkov a Kreml fősajtósa.

Hogy aztán a jelekből mi fog kisülni? – MAJD MEGLÁTJUK!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

 

Hazánk békéjéről és a javasolt különalkuról Oroszországgal

Petráss László írása:

A magyar Békekör Egyesület 36 ezret is meghaladó olvasóinak több mint 2/3-a szimpatizál, sőt egyet ért az egyesület legutóbbi nyilatkozatával, mely „Különalkut javasol a Békekör Oroszországgal” címmel jelent meg 2022. január 16-án. (https://bekekor.wordpress.com/2022/01/16/kulonalkut-javasol-a-bekekor-oroszorszaggal/

Az egyetértők és az egyesület iránt érdeklődők nem csak európaiak, hanem olvassák és értékelik az Egyesült Államokban, Oroszországban, Törökországban, Franciaországban, Romániában, Szlovákiában, az Egyesült Királyságban, Finnországban, Izraelben, Írországban, Szerbiában, Montenegróban, Hollandiában, Kanadában, Ecuadorban, és Belgiumban is.

Az is érdekes, hogy ellenvéleményt kifejtők, e pillanatban, csak Magyarországon vannak.

A Magyar Békekör értékrendje, nem különbözik az átlagember értékrendjétől, hitvallásától, mindennapos szándékától, életvitelétől.

Kiélezett helyzetben élünk most világszerte, itt, a bővebb hazánkban, Európában, de Magyarország, a szűkebb hazánk, nem a saját hibás döntései miatt került most veszélybe.

Társadalmunk jelentős részét, most leköti a pártok és ideológiák harca, aminek végére majd április 3-án pont kerülhet. De ez a mi belügyünk.

Van azonban egy ennél fontosabb, a belső önzőséget valójában egy pillanat alatt szétrobbantó, világméretű folyamat. A Kelet és Nyugat, valójában a NATO szövetséget a saját hódító politikája érdekében kihasználó Amerika és az egykor Szovjetunió néven, Kelet-Európát katonailag és gazdaságilag megszállva tartó, mára azonban az agresszív politikát maga mögött hagyó, saját és egyben Európa biztonságáért politizáló Orosz Föderáció között.

Európa, benne Magyarország az elmúlt századokban már kétszer is elszenvedő alanya volt háborúk pusztításának, a békétlenségnek.

 Az Amerikai Egyesült Államok azonban ez idő alatt, kitűnően politizált, és saját területét megvédte a háborúk gyötrelmeitől. Sőt annyira sikerült „jól” politizálnia, hogy a kívülmaradásból világméretű hasznot húzott. Ezt a szokását a mai napig megtartotta. Rádöbbent arra, hányféle képen lehet hasznot húzni, még akkor is, ha önmaga gerjeszti a háborús helyzeteket akként, hogy a feszültséget ő maga teremti és exportálja.

Féktelen haszonszerzési ideológiájához persze társakat is verbuvál, akik szerződésben kénytelenek igazolni – annak ellenére, hogy csak hozzá járulnak az amerikai önköltségekhez, de cserébe csak bajt, baj hátán kapnak -, hűségüket egy igaztalan elvhez.

Nos, mérföldkőnek tartom a mostani, már egyszer volt, hidegháborús időszakot és annak következményeit tekintettel, a NATO tagországok önálló döntéseire. Főleg ha az amerikai partner figyelmen kívül hagyja Oroszország elvárását biztonságának szavatolásával kapcsolatba.

Mert ki is akarna háborút? A demokráciának van-e súlya a tagállamok között? Lesznek-e a 30-ból, akik mell veregetve küldik fiaikat meghalni, amint nemrég mi tettük Afganisztánba, és most Afrikába?

Lesz-e legalább 1 a harmincból, aki kimeri mondani: megállj! Békében akarunk élni. Békében mindenkivel.

És lesz-e követője egy vékony, de meg nem alkuvást sugárzó hangnak? Sikerülhet-e Dávidnak újra legyőznie Góliátot?

Mert el ne feledjük: ez most a lelkek harca. A színtiszta igazság vágya!

Legyen az Isteni, vagy emberi akarat.

2022. január 21.

Sárgapólósok

A PKKB Lajos utcai bíróságán megtartott tárgyaláson történtekről számolnak be Sárgapólósok. Ne feledjétek, ha változtatni szeretnétek a világon, először nektek kell változnotok!

Jókor provokált minket a reszibónás büntetőügyben a bíró. – Most higgyük is el, hogy függetlenek?

Történt, hogy a rezsibónás büntető ügyben már két éve is kifogásoltuk, hogy az eljáró csepeli bíróság elnöke rezsiszilárdék családi barátja.

Kértük a bíróság kizárását, mert úgy gondoltuk, hogy nem lehet így független és pártatlan az eljáró bíró.

Az első előkészítő ülésen meg is tapasztaltuk, amikor szinte minden hallgatóságot ki akart zárni a tárgyalásról annak ellenére, hogy korábban jeleztük, hogy lesznek páran.

Mivel ekkor tiltakozásként nem mentünk be az ülésre, a következőre elővezetéssel idézett. – Csak jelzem, hogy ilyen intézkedés nem létezik a Be-ben.

Ezt természetesen megkifogásoltuk és kértük akkor a kizárását is.

Most az ügy eljutott alkotmánybíróságig. A panaszunkba beleírtuk, hogy szerintünk alkalmatlan és méltatlan a bíró a hivatására.

Most azt kérdezte, hogy ezt újabb kizárási indítványnak tekintjük-e.

Megírtuk és természetesen hivatkoztunk a mostanában a függetlenség hiányáról felröppent hírekre is.

Mellékletben néhány rezsis és bónás akció képei mellet a megkeresést láthatjátok. Itt érhető el: https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/7579522732073606

Itt lentebb a beadványunkat olvashatjátok.

Tárgy: Nyilatkozat a 10.B.1254/2019/157-I. számú megkeresésre

Tisztelt Bíróság!

Alulírott Póka László és Póka Anita, nyilatkozunk, hogy a kérdezett beadványunkban nem újabb kizárási indítványt terjesztettünk elő.

Csupán véleményünket fejeztük ki mind eljáró bíró tevékenységével, mind az igazságszolgáltatásban hasonló elvek mentén tevékenykedő bírók munkájával kapcsolatban.

A beadványunk okán nyilván egyre több helyre – jelen esetben az Alkotmánybírósághoz is – eljutnak az ügyben tapasztalt aljasságok.

A beadványunkban is érintett ügy miatt már korában benyújtottuk a kizárási indítványunkat.

Ezt elbírálta egy bíró, akinek a főnöke ugyan az, mint jelen ügyben eljáró bírónak, amely főnök családi barátja az ügy egyik sértődött sértettjének és egyben a pedofideszes bűnbanda egy meghatározó figurájának, rezsiszilárnak.

Ilyen feltételek mellett és az ügyben eddig tapasztalt eljárási aggályok miatt meglehetősen könnyelműség lenne, ha bármilyen alkalmat kihagynánk, amikor is megemlíthetjük a fent említett tényt és az összeférhetetlenséggel kapcsolatos véleményünket.

Különösen időszerű ez most, amikor kiderült, hogy bírósági vezetők – akihez az ügyben eljáró bíróság is tartozik – milyen készségesek, amikor egy-egy bíró megrendszabályozásáról van szó.

Sajnos ez a rendszabályozás nem akkor történik, amikor az igazságosság, a józan ész és a törvényesség követelményét sérti egy-egy bíró, hanem akkor, amikor a pedofideszes bűnbandának és köreikhez tartozó további bűnözőknek ez az érdeke.

Vagy csak véres szájjal bosszúért kiáltanak.

Érdemes Önnek is elgondolkodnia azon, hogy amikor legközelebb az Ön kirúgását fogja követelni egy bűnöző a főnökétől, akkor mire számíthat.

Vagy lehet, hogy pont Ön is attól fél, hogyha nem szolgálja ki rezsiszilárdék érdekeit, akkor az ön közvetlen és közvetett főnökei is elgondolkodnak az Ön megrendszabályozásán?

Bizonyára emlékszik, hogy néhány éve ebben az ügyben az első beadványunkban pont ezt vetettük fel.

Ezért gondoltuk, hogy az a bíróság amelyik elnöke baráti kapcsolatot ápol az egyik sértett családjával, nem tekinthető függetlennek és pártatlannak.

Szerintünk abba kellene már hagyni az orbáni bűnbanda seggnyalását Önnek és minden bírónak.

Határidő

A megkeresést 2022.01.18. napján vettük át először, így a 2022.01.23. napján történő benyújtás határidőben van.

Tököl, 2022.01.23

 Tisztelettel:

Póka László                                                                                       Póka Anita”

Megvan az 1500 km DIKTA-TÚRA. – Hét héttel előbb értem el a kitűzött célt. Vajon folytatom a választásig?

A múlt héten meglett az eredetileg tervezett 1500 km gyaloglás a „MAGYARORSZÁG DIKTATÚRA!” és az „O1G” zászlóval.

Nagyon kalandos volt április óta ez a 44 túra.

Lentebb az összes beszámoló hivatkozását megosztom, ahol a túrák élő bejelentkezései is elérhetők lesznek részletes leírással az ötletről és az egyes túrákon történtekről.

Röviden annyit, hogy 2021 áprilisában volt, hogy 1500 napja voltam kitiltva Budapestről. Ebből jött az ötlet, hogy a már 2018 óta, elsősorban bírósági tárgyalások előtt és után használt zászlóval a választásig 1500 km-t túrázom. Minden héten egy hétköznapi napon legalább alkalmanként 30 km-t.

Ha Budapestre tárgyalásra vagy kihallgatásra voltam hivatalos, – Ilyen esetben beléphetek a fővárosba – akkor Budapesten, amelyik héten nem volt ilyen, akkor Budapest környékén okoztam agyvérzés közeli állapotot az orbánhívőknek.

Nagyon jó hangulata volt minden túrának.

Rengeteg biztatást és elismerést kaptam. Sokszor fényképeztek, videóztak.

Néhány érdekes vagy jellemző képet meg is osztok a bejegyzéshez. Itt érhetők el nagyban: https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/7579899425369270

A túrák során eddig elhasználtam két cipőt, kilyukasztottam több zoknit.

Nagyobb javításra szorul a zászlóm.

Megittam legalább 160 l, általam készített sportitalt.

Megettem legalább 40 csomag szőlőcukrot.

Készítettem legalább 200 élő videót.

Nagyjából 300 órát voltam az utcákon.

A lehetőséget és a támogatást köszönöm Anitának. Bár a túrák nagyrészét egyedül teljesítettem, de nagyon sokat segített, hogy ez megvalósulhasson.

Ha leginkább izgalmas jelenetet kellene választanom az eddigi túrákból akkor azt említeném, amikor éppen Nagyné Tündi készített velem riportot Diósdon. Ekkor odajött egy orbánhívő, aki kikérte magának, hogy fideszes lenne. Azt állította, hogy mihazánkos. Megfélemlítésként össze akart törni a fejemen egy borosüveget. Miután rájött, hogy ettől nem ijedek meg, látszólag úgy döntött, hogy inkább megissza.

A címben lévő kérdésre a válaszom az, hogy igen. Folytatom a túrákat egészen a választásig. Akkorra nagyjából 1800 km lesz a lábamban körülbelül 55 túra során.

Mert az orbáni bűnbandának mennie kell!

A túrák beszámolói itt érhetők el:

  1. 2021. 04. 08. – 31/1500 – https://facebook.com/626932930665989/posts/5978547955504433/
  2. 2021.04. 15. – 62/1500 – https://facebook.com/626932930665989/posts/6016389481720280/
  3. 2021.04.22. – 103/1500 – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/6046511192041442
  4. 2021.04.27. – 158/1500 – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/6098233953535832
  5. 2021.05.06. – 210/1500 – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/6141048812587679
  6. 2021.05.12. – 252/1500 – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/6158519967507230
  7. 2021.05.18. – 292/1500 – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/6217195978306295
  8. 2021.05.26. – 324/1500 – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/6250816178277608
  9. 2021.06.02. – 355/1500 – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/6281364085222817
  10. 2021.06.08. – 385/1500 – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/6314005658625326
  11. 2021.06.15. – 423/1500 – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/6345988825427009
  12. 2021.06.22 – 454/1500 – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/6376009372424954
  13. 2021.06.28 – 492/1500 – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/6414740151885209
  14. 2021.07.06 – 522/1500 – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/6444644802228077
  15. 2021.07.12 – 553/1500 – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/6483911641634726
  16. 2021.07.21 – 583/1500 – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/6518003851558838
  17. 2021.07.27 – 614/1500 – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/6559692527389970
  18. 2021.08.04 – 645/1500 – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/6590192304339992
  19. 2021.08.10 – 676/1500 – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/6634107356615153
  20. 2021.08.18 – 707/1500 – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/6664397496919472
  21. 2021.08.24 – 740/1500 – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/6695259677166587
  22. -2021.08.31 – 772/1500 – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/6751034988255722
  23. 2021.09.09 – 812/1500 – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/6778702658822288
  24. 2021.09.14 – 847/1500 – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/6787447671281120
  25. 2021.09.16 – 877/1500 – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/6795588933800327
  26. 2021.09.17 – 919/1500 – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/6828046423887911
  27. 2021.09.23 – 951/1500 – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/6856525967706623
  28. 2021.09.28 – 983/1500 – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/6910829852276234
  29. 2021.10.08 – 1021/1500 – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/6943971948962024
  30. 2021.10.14 – 1053/1500 – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/6987884881237397
  31. 2021.10.22 – 1087/1500 – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/7026659197359965
  32. 2021.10.29 – 1119/1500 – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/7055414701151081
  33. 2021.11.03 – 1150/1500 – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/7087323801293504
  34. 2021.11.09 – 1180/1500 – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/7123645317661352
  35. 2021.11.15 – 1210/1500 – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/7170074846351732
  36. 2021.11.24 – 1247/1500 – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/7227749213917628
  37. 2021.12.03 – 1279/1500 – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/7262963787062837
  38. 2021.12.09 – 1311/1500 – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/7314679118557970
  39. 2021.12.17 – 1345/1500 – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/7355350394490842
  40. 2021.12.22 – 1376/1500 – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/7409814999044381
  41. 2021.12.29 – 1408/1500 – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/7450414211651126
  42. 2021.01.06 – 1445/1500 – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/7477818638910683
  43. 2022.01.11 – 1477/1500 – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/7530407310318482
  44. 2022.01.18 – 1508/1500 – https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/7568165629875983

Ha megoldást akarsz, legyél kiskakas, aki minden nap berepül az ablakukba, és követeli, hogy adják vissza, amit elvettek!

NeFizess! Pörölj! Tiltakozz!

HA neked sem tetszik az orbáni önkény és a kifosztás, tegyél ellene!

Mutassuk meg az imf-eknek (idomított majom fideszeseknek) és idomárjaiknak a bankároknak, hogy a végső szót nem ők, hanem az emberek mondják ki!

Cselekedj! Legyél győztes! Állj a bátrak közé!

HAjrá!

PL

! O1G !

Sárgapólósok büntetései és eljárási költségei:

Az összes terhelésünk – büntetések, eljárási költségek – elérte az 5 000 000 Ft-ot.

Eddig a gyűjtésekből ennek töredéke, kicsit több mint 500 000 Ft jött össze.

És természetesen vannak a működési költségek is.

Azt is érdemes megjegyeznünk, hogy az akcióink videóit általában 1000 – 20 000 ember nézi meg. Néhányat többen.

Ha minden videónk után a nézők fejenként csak 10 – 100 Ft-tal járulnának hozzá a költségeinkhez, akkor sokkal könnyebben tudnánk a hatalomnak nem tetsző tetteket végrehajtani.

Ha segíteni akarsz, akkor minden megnézett videó, vagy minden neked tetsző bejegyzés után utalj, vagy küldj egy százast. Vagy amennyit tudsz.

Fontos, hogy biztass erre másokat is.

A támogatást természetesen készpénzben is odaadhatod valamelyik Sárgapólósnak.

B3 Takarékszövetkezet 73604095-10211768-00000000

Név: Golcs Roland, vagy Sárgapólós büntetésszámla

Megjegyzés: Büntetés hozzájárulás

Külföldről erre a számra tudsz utalni: IBAN szám: HU11 7360 4095 1021 1768 0000 0000

Ezt követően a legtöbb bejegyzésünkbe és videóleírásba beletesszük a fentieket. Hátha egyre többen kapnak kedvet az ellenállás támogatásához.

Részletek a büntetéseinkről az alábbi hivatkozáson érhetők el: https://www.facebook.com/notes/nem-adom-a-h%C3%A1zamat/val%C3%B3ban-a-s%C3%A1rgap%C3%B3l%C3%B3sokkal-vagy-van-r%C3%A1-n%C3%A9gysz%C3%A1z-forintod-hogy-ki-tudj%C3%A1k-fizetni-a/2256767784349154/?hc_location=ufia/2256767784349154/?hc_location=ufi

#Sárgapóló #Nemadomaházamat #O1G #Ellenállás #SeViza #deviza

 Póka László

Nem adom a házamat mozgalom

0630-931-9802

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com