A népi honvédelmi nap

(idézet: A Nagy Honvédő Háború története – 1976)

Már a háború első napjaiban az értekezleteken és tömeggyűléseken a munkások, a parasztok s az értelmiség képviselői javaslatot terjesztettek elő a szovjet népgazdaság pótlólagos anyagi és pénzügyi forrásainak megteremtésére. Amellett, hogy megkettőzött energiával dolgoztak, a szovjet emberek személyes anyagi eszközeikkel is igyekeztek segíteni a frontot. Javaslatukat mindjárt ott helyben tettekkel támasztották alá. A permi terület Dzerzsinszkij üzemének kollektívája 1941 júniusában 58 000 rubelt adományozott kórház létesítésére. A brjanszki „Palco” tőzegüzem munkásai elhatározták, hogy a védelem megszilárdításának céljára felajánlják egynapi keresetüket.

A kolhozokban a háború első napjától kezdve mozgalom indult meg pótállamkölcsönök jegyzésére és határidő előtti befizetésére. Emellett a védelem szükségleteire különféle kötelezettségeket vállaltak. A kurszki terület „Krasznaja szlobodka” nevű mezőgazdasági arteljének kolhozparasztjai miközben pénzt ajánlottak fel, gyűlésük határozatában ezt írták: „Tudjuk, hogy hazánk hatalmának további erősítésére fordítjuk.” A pótállamkölcsönök jegyzésére és idő előtti befizetésére irányuló mozgalom hamarosan a kolhoztagok széles tömegeit fogta át.

A munkások és alkalmazottak többsége egyhavi, de sokan másfél, kéthavi bérüknek megfelelő kölcsönt jegyeztek. A munkások és alkalmazottak által jegyzett kölcsönök 1945-ben 1941-hez viszonyítva csaknem kétszeresükre nőttek, a parasztok kölcsön jegyzései pedig ötszörösükre. A háború előtt a kölcsönjegyzések átlagos összegének 15-17 százaléka falun történt, a háború utolsó éveiben viszont már körülbelül az egyharmada. Az állami költségvetés bevételeinek általános összege a háború évei alatt 76 milliárd rubel. A kölcsön jegyzésben, állapította meg a Szovjetunió Tájékoztatási Népbiztossága, „a szovjet nép ama készsége nyilvánult meg, hogy minden erejével támogatja a Vörös Hadsereget”.

Szélesen kibontakozott a kolhoztagok mozgalma, hogy élelmiszereket juttassanak a honvédelem céljára. A saját személyes tartalékaikból „vörös gabonaszállítmányokat” szerveztek, állatokat, vajat, tejet adtak az államnak. Csupán a Tulai terület arszenyevói járásának kolhozparasztjai 1941. június végéig 23 700 liter tejet, 8440 tojást, 12 700 kg húst ajándékoztak a szovjet hadseregnek. Ugyané közigazgatási terület oktyabrjszkij járásának lakosai több mint 200 különféle szarvasmarhát juttattak a szovjet katonáknak.

Így alulról, a nép kezdeményezéséből indult el a honvédelmi alap megteremtésére irányuló mozgalom, s egyszeriben tömeges jelleget öltött. 1941. július 29-én a „Pravda” „A dolgozók javasolják honvédelmi alap létesítését” című rovatában levélszemelvényeket közölt. Ezt megelőzően a lap vezércikket jelentetett meg „A honvédelmi alap – a szovjet hazafiság új megnyilvánulása” címmel. A cikk hangsúlyozta: „A honvédelmi alap ösztönösen keletkezett. Megfelelő szervezeti formát kell adni neki – erről a pártszervezetek, a szakszervezetek és a Komszomol-szervezetek tartoznak gondoskodni.” Az Állami Bank fiókjaiban külön számlát nyitottak, amelyre a honvédelmi alapra befolyt összegeket könyvelték el.

Hogy ez valóban a dolgozók önkéntes mozgalma volt, kétségtelenül bizonyítja az egyéni befizetések nagyarányú növekedése. Így például K. Z. Rigavanov nyugdíjas beállt dolgozni a Kizil-Kija (Kirgizia) bányába, nyugdíját pedig a háború végéig a honvédelem szükségleteire ajánlotta fel. Példáját sok nyugdíjas követte. G. N. és N. O. Scsegoljov házaspár két fiukat küldve a hadseregbe, az arcvonalat segítő népi alapnak átadták arany jegygyűrűjüket és 1000 rubelt. A távoli inunyi tundra nomádja, a csukcs Karague 1500 szarvast juttatott a honvédelemnek. A frontra elvonult hat fiú atyja, I. F. Naumov kolhozparaszt, minden megtakarított pénzét – 100 000 rubeljét – a honvédelmi alapnak adta át. Az arcvonal megsegítésére 100 000 rubelt küldött A. I. Maszlov nyugdíjas kolhozparaszt is.

Sok család családi értékeit adta át a honvédelmi alapnak, az asszonyok kedvelt ékszereiktől váltak meg. A Mari Autonóm SZSZK-ban, Türkméniában a nők a régi ezüstérmékből készült nemzeti ékszereiket adták oda. Csupán a „Kizil-Kosun” nevű kolhozban (Türkménia) a honvédelmi alapnak 82 kg ezüstöt juttattak. „Nincs szükségünk cicomára, amíg a haza veszélyben van” – mondották a kolhozparasztok.

Tevékeny részt vállalt a hovédelmi alap megteremtésében a szovjet értelmiség is. Tudósok, írók, zeneszerzők, művészek, színészek, orvosok, tanítók jelentős anyagi eszközökkel járultak a honvédelmi alaphoz. 50 000 rubelt adtak e célra V. I. Lebegyev-Kumacs és más költők is. A. A. Osztuzsev népművész kötelezte magát, hogy havi keresetének 50 százalékát a háború végéig a honvédelmi alapnak számolja el. A Szovjetunió népművésznője, V. V. Barszova 15 000 rubel készpénzt juttatott a honvédelmi alapnak, 15 000 rubel államkölcsönt jegyzett és több mint 200 gramm aranytárgyat adott át; M. D. Mihajlov, I. Sz. Kozlovszkij, M. O. Rejzen, a Szovjetunió népművészei 15 000-15 000 rubelt juttattak a fenti célra, és államkölcsönt jegyeztek.

Sok olyan eset is volt, amikor a hazafiak megtakarításukat a szovjet hadsereg megsegítésére fordították, de nem kívánták megnevezni magukat. Moszkvában például a háború első másfél hónapjában ékszereket, gyűrűket, brossokat és egyéb értékeket tartalmazó borítékokat dobtak be a postaládákba. A borítékokban 256 darab ötrubeles és 127 tízrubeles aranyérmét találtak. A borítékokon ilyen felirat állt: „A honvédelmi alapnak”, „Az ország védelmére”. Az ékszerekből, aranyból és ezüstből álló névtelen küldemények százai érkeztek az Állami Bank leningrádi, kujbisevi, kijevi, gorkiji és sok más városi fiókjaihoz. Így a voronyezsi postahivatalra érkezett egy csomag, amelyikre ez volt írva: „Harmincöt aranyrubel. Átadni a haza védelmére.” A szaratovi postahivatal olyan küldeményt kapott, amelyen ez a felírás állt: „Kérem eljuttatni a honvédelmi alaphoz az aranymonogramos ezüst étkészletet. Több mint negyven éven át őriztem. Voltak idők, amikor szükséget láttam, de megőriztem, mint a szívemnek kedves értéket. Most örömmel adom át szülőhazám védelmi alapjának.” A küldemény feladója csak annyit közölt, hogy nyugdíjas nő.

Tulajdonosaik gyakran személyesen hozták el értékeiket. Így a dnyepropetrovszki Állami Bank fiókjához 1941 júliusában egy nő egy tízezer rubel értékű briliáns nyakláncot hozott.

Amikor értékeiket átadták a honvédelmi alapnak, a szovjet emberek ezt mondták: „Írják oda egyszerűen azt, hogy egy szovjet embertől” vagy „A szovjet haza honvédelmének erősítésére egy hazafitól”.

Azt követően, hogy a „Pravda” 1941. július 29-én „A dolgozók javasolják honvédelmi alap létesítését” cím alatt közzétette a beérkezett levelekből összeállított szemléjét, az iparvállalatoknál, az intézményekben, a kolhozokban, szovhozokban, tudományos intézetekben gyűléseket tartottak. „Hozzájárulásunk a népi alaphoz újabb csapás lesz az elbizakodott ellenségre! Minden erőnkkel segítjük a frontot” – mondották a tömeggyűlések részvevői.

A honvédelmi alap gyorsan nőtt. A készpénzen, az értéktárgyakon, a sok-sok vállalat munkásainak és alkalmazottainak kölcsön jegyzésein kívül, keresetük egy részét is az alapnak adták át. Így 1941. július 31-én a „Krasznij proletarij” moszkvai üzem azzal a felhívással fordult az ország munkásaihoz, mérnökeihez, technikusaihoz, a tudomány és a művészet dolgozóihoz, hogy a háború végéig havonként utalják át a honvédelmi alapba egynapi keresetüket. A moszkvaiak felhívása lelkes visszhangra talált a szovjet emberek körében. Az önkéntes átutalások Szovjetunió-szerte százmillió rubeleket tettek ki.

A honvédelmi alap létesítésének egyre újabb formái jöttek létre. Szabad idejükben a hazafiak megjavították az üzemi felszereléseket, a munkapadokat, a vasúti kocsikat, és az így keresett pénzt a honvédelmi alapnak utaltatták át. Az államkölcsönök nyereményeit, a prémiumokat, a túlórabért, a nyereségrészesedést, a fűtőanyag- és villamosenergia-megtakarítást az alapnak adták át.

1941 augusztusában Moszkva, Leningrád és Tula egész sor üzemének Komszomol-szervezetei kezdeményezték, hogy az újítási javaslatokat és találmányokat a honvédelmi alap céljára fordítsák. A fiatalok kezdeményezését a munkások és mérnök-technikusok százezrei karolták fel.

Szüntelenül nőtt a honvédelmi alap létesítésében a kolhozparasztság aktivitása is. Az egyéni pénzbeli és természetbeni juttatásokon kívül a honvédelmi alap gyarapításában széleskörűen részt vállaltak a kolhozok is. 1941 augusztusától a falvak dolgozói között mozgalom indult meg, hogy a munkanapokat a honvédelmi alap javára számolják el.

A kolhoztagok között elterjedt az a gyakorlat, hogy külön vetettek a honvédelmi alap javára, és más terményt is az alapnak számoltak el. „Hiszen, hogyha minden kolhozgazdaság – írták levelükben a Kirgiz SZSZK vorosilovgrádi járásából a „Lenin” kolhoz tagjai -, 100 kilogrammos sertést nevel fel és a honvédelmi alapnak juttatja el, az tetemes pótlólagos élelmiszer – hús és zsír – forrás lesz a hadsereg számára, azok számára, akik fegyverrel a kezükben, életüket nem kímélve visszaverik az ellenséget, és akik az üzemekben a harci fegyvereket kovácsolják.”

Mindenhol széles körben elterjedt az önkéntes vasárnapi munka, amelynek jövedelmét a honvédelmi alap javára számolták el. A Komszomol kezdeményezésére végzett öt össz-szövetségi vasárnapi munkán 43 millió ember vett részt. Ezek a munkák területenként, városonként, vállalatonként folytak. A háború ideje alatt a vasárnapi önkéntes munkákon összesen megkerestek és a honvédelmi alapnak számoltak el 460 millió rubelt, és 9 700 000 munkanapot dolgoztak le.

Az arcvonal megsegítésére nagy összegeket számoltak el a véradók is. A véradásért az állam fizetett, de a véradók túlnyomó többsége lemondott róla a honvédelmi alap javára. Csupán a leningrádi véradók 1 350 000 rubelt fordítottak így a front megsegítésére.

A honvédelmi alap megteremtésére indult mozgalom össznépi méreteket öltött. A mozgalom fejlődésének további formájaként a dolgozók saját anyagi eszközeikből egyre több harci technikát juttattak a szovjet hadseregnek.

1941 nyarán egész sor járásban megkezdődött ez a mozgalom. Így már 1941 júliusában Rubcovszk (Altaj) komszomolistái értéktárgyak és pénzeszközök gyűjtését kezdték meg az „Altaji komszomolista” nevű harckocsi gyártásához. Kezdeményezésüket a terület többi járása is magáévá tette. A „Szibszelmas” (Omszk) nevű üzem komszomolistái 1941 szeptemberében pénzgyűjtést indítottak az „Omszki komszomolista” nevű repülőszázad létesítésére. A területi pártbizottság támogatta a javaslatot, és kidolgozta a gyakorlati megvalósítás módját. 1941 őszén hasonló kezdeményezéssel léptek fel a narimi körzet komszomolistái is, és mozgósították a körzet ifjúságát, hogy indítsanak gyűjtést a „Novoszibirszki komszomolec” harci repülőszázad felállítása számára. Mindezek és más egyéb javaslatok meg is valósultak. A technika egyre nagyobb bőségben áradt az arcvonalra.

1942 őszén a tambovi terület izbergyejevói járásának kolhozparasztjai pénzgyűjtést kezdeményeztek harckocsik gyártására. A kezdeményezés nyomban visszhangra talált más területek kolhozaiban is. A tambovi kolhoztagok 40 millió rubelt adtak egy harckocsioszlop gyártásához. 1942. december 3l-re a tulai kolhozparasztok 44 millió rubelt gyűjtöttek össze egy harckocsioszlop gyártására és 2,3 millió rubelt az Alekszandr Csekalin nevét viselő repülőszázad felállítására.

Moszkva és környékének lakosai 1942-1943-ban harckocsi- és repülő-magasabbegységek létesítésére mintegy 800 millió rubelt adományoztak. A szverdlovi, a cseljabinszki, molotovi terület dolgozói 1943-ban az általuk összegyűjtött pénzből harci technikai eszközöket gyártottak az uráli önkéntes hadtest számára.

Több százmilliónyi rubelt gyűjtöttek össze Grúzia, Azerbajdzsán, Örményország, a közép-ázsiai köztársaságok és Kazahsztán dolgozói harckocsioszlopok, repülőszázadok, tüzérütegek létesítésére.

Az állampolgári öntudat magas fokáról tett bizonyságot Ferapont Golovatij szaratovi kolhozparaszt, aki repülőgép építésére egymaga 100 000 rubelt ajánlott fel. „Elhatároztam – írta -, repülőgép építésére adom oda minden megtakarított pénzemet. A szovjethatalom révén egykori mezőgazdasági cselédből jómódú kolhoztag lettem. Most a háború borzalmas napjaiban mindannyiunknak, anyagi eszközeinket és életünket nem kímélve, kötelességünk segíteni hazánkat, a Vörös Hadsereget. Nemrégen két fiam és három vőm ment el a frontra. Arra kértem őket, hogy üssék, könyörtelenül verjék a német betolakodókat! Jómagam megígértem gyermekeimnek, hogy odaadó kolhozmunkámmal segítem a Vörös Hadsereget.” Golovatij kezdeményezése széles körben elterjedt a kolhozparasztok között.

Önkéntes áldozatból a repülőgépek, harckocsik és tüzérségi lövegek ezreit gyártották.

A honvédelmi alapba a háború éveiben a lakosság 94,5 milliárd rubelt, nagy mennyiségű nemesfémet és mezőgazdasági terményt juttatott el. A polgári lakosság által a háború éveiben adományozott pénzösszegek együttesen 118 milliárd rubelt tettek ki. 9,6 milliárddal felülmúlták az 1942. évi állami hadikiadások összegét. A nép ilyen óriási méretű anyagi támogatását a világ egyetlen hadserege sem ismerte.

Azoknak a tényezőknek a sorában, amelyek meghozták a szovjet hadsereg győzelmét a Nagy Honvédő Háborúban, méltó hely illeti meg az egész nép által nyújtott segítséget. Ebben, miként mindabban, ami a szovjet népnek a Nagy Honvédő Háborúban tanúsított példátlan hősiességével függ össze, tisztán megmutatkozott a háború össznépi jellege, a szovjet társadalom kiemelkedő erkölcsi-politikai arculata, amelyet a győzelmes szocializmus formált ki. A szovjet nép segítségére és minden irányú támogatására támaszkodva, a dicső Vörös Hadsereg szétzúzta a német fasiszta területhódítókat, megvédte szocialista társadalmunk szabadságát, becsületét és függetlenségét.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogasd  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Kolcsak ellen!

(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)

2

A kolcsakisták megpróbálták véres terrorral megtörni a munkások és a parasztok ellenállási szellemét. Elfogták és agyonlőtték az OK(b)P Szibériai Bizottságának csaknem valamennyi tagját: Maszlennyikovot, Vavilovot, Rabinovicsot és másokat. Sorra lőtték agyon a partizánokat, egész járások lakosságát ütötték-verték, falvakat gyújtottak fel. De az elpusztultak helyébe új harcosok léptek. A népi háború lángja hónapról hónapra terjedt.

Márciusban hatalmas parasztfelkelések robbantak ki a turgaji és az akmolinszki területen. A turgaji terület kusztanaji járásában a bolsevikokkal (Inozemcevvel, Letunovval, Miljajevvel) együtt szegényparasztok és katonák is részt vettek a felkelés előkészítésében. Április 5-én a felkelők — mintegy kétezren — harcban elfoglalták Kusztanaj városát; a kolcsakisták csak néhány nap múlva vették vissza nagy erőfeszítések árán. A felkelők hősiesen küzdöttek, noha kevés volt a fegyverük (három emberre jutott egy puska). A nők és a gyermekek segítették a férfiakat. Az ellenség nagy erőfölényben volt, s ez eldöntötte a harc kimenetelét. A felkelők Kusztanajból a Turgaj felé, majd Cselkar vasútállomásra vonultak vissza. Itt egyesültek a Vörös Hadsereggel.

Kolcsakék kegyetlenül leszámoltak a kusztanaji járás lakosságával, nemcsak a férfiakkal, hanem a nőkkel is. A kusztanaji fehérgárdista helyőrség vezetőjének parancsa a többi között így szólt: „Személyesen meggyőződtem arról, hogy Kusztanaj városában, valamint a kusztanaji járás falvaiban a bolsevista bandák felkelésében nemcsak férfiak vettek ténylegesen részt, hanem nők is, nem átallván sarkok mögül, ablakokból, háztetőkről és padlásokról lövöldözni dicső védőinkre. Semmiképpen sem tartom helyénvalónak, s túlságosan megtisztelőnek vélem az ilyenfajta bűnözők számára az agyonlövetést és az akasztást, ezért felhívom a figyelmet arra, hogy a nevezett személyek tekintetében kizárólag botozást fogunk alkalmazni, s a bűnösök agyonveréséig is elmegyünk.”¹⁸ Krasznij Sztrelok (az 5. hadsereg politikai osztályának lapja), 1919. augusztus 28.* Így írtak a fehérgárdisták, s így is cselekedtek. A férfiakat agyonlőtték, a nőket halálra verték.

1919 tavaszán indult meg az altaji partizánmozgalom, élén a bolsevik Gromovval, a kamenyi járási szovjet volt elnökével és E. M. Mamontov volt frontharcossal. Három partizán-törzs alakult. Augusztusban a partizánok felszabadították Kameny városát, s a nyár végére a Szlavgorod, Barnaul és Szemipalatyinszk közötti hatalmas területet megtisztították az ellenségtől. Ebben a térségben visszaállították a szovjethatalmat.

Kelet-Szibériában — a taszejevói, a sitkai, a tajseti és a sztyepno-badzseji körzetben — is erősödött a partizánmozgalom. A partizánok felrobbantották a vasúti pályatestet, a hidakat, rongálták az összeköttetést; ezzel zavarták a Kolcsak-hadsereg ellátását (Kolcsakhoz az utánpótlás a Távol- Keletről érkezett), s nagy segítséget nyújtottak a Vörös Hadseregnek. Még a fehérgárdisták is kénytelenek voltak elismerni, hogy a partizánharcok hatalmas lendülettel és eredménnyel folynak. Budberg báró, Kolcsak hadügyminisztere 1919. június 21-én a következőket írta naplójába: „A legnagyobb nehézség a szállítások körül van, mivel a krasznojarszk—tajseti körzetben a felkelések csaknem 2 hónapra leállították az éjszakai vonatközlekedést, s Krasznojarszktól keletre mintegy 140 megrakott tehervonat torlódott össze, hadtáp- és tüzérségi felszereléssel.”¹⁹ A polgárháború Szibériában és az északi területen. Moszkva—Leningrád 1927. 149. old. (oroszul).*

Májusban és júniusban a fehérgárdisták és az intervenciósok támadást indítottak a kelet-szibériai partizánok ellen. Birtokukba vettek sok községet és falut, elfoglalták a felkelők központjait, Sztyepno-Badzsejt és Taszejevót, s kegyetlenül leszámoltak a lakossággal. Zazubrin, a szibériai polgárháború egyik részvevője így írja le egy jenyiszeji kormányzóságban garázdálkodó büntetőosztag kegyetlenkedéseit.

„A Medvezsjától három versztnyire, Cseremsanovkában a temető felé özönlött a nép. Nagy, újonnan megásott sír szélén hat férfi és egy nő állt. Halálraítéltek. A kivégzőosztag a puskákat töltötte. Egy zömök, rőt szakállú paraszt, fehér ingben, kínnal-keservvel mozgatva kihűlt, szederjes ajkát, így szólt a tiszthez:

— Tiszt uram, hát csak így, minden bíróság, minden vizsgálat nélkül, egyenesen a gödörbe hajítanak? Nem lehet ezt így, kérem! Előbb ki kéne vizsgálni a dolgot. Mire való így elveszejteni az embert? Azt hisszük, nincs olyan törvény, hogy se bíróság, se vizsgálat, és kész!

A tömeg, amely ellepte a szomszédos sírokat, csendben állt, a megriadt, merev tekintetű szemek hunyorogtak. Darja Nyepomnyascsih, a rőt szakállú felesége egy zöld sírhalmon ült szopós csecsemőjével. Állni már nem tudott, lába remegett és rogyadozott. Már nem sírt, nem jött könny a szemébe.

— No, búcsúzni! Mindjárt lövünk!

Az elítéltek megbiccentették fejüket. A hozzátartozók oda akartak rohanni.

— Vissza!

A tiszt felemelte kezét:

— Azt már nem. Csak távolról. Úgy is mindegy!

Az asszony térdre borult és a mellét verte:

— Tiszt uram, hadd sírjak még utoljára férjem keblén; Jaj, jaj! Hogyan élünk már ezután, kicsi árvám? Tündöklő kis csillagom, Petyenka! Szerencsétlen kis Petyenkám! Jajajaaj!

A kisgyermek felriadt Darja karján, s anyja kiáltásától sírva fakadt. A rőt szakállú elvesztette feleségét szeme elől. Megbabonázva meredt a puskacsövekre, minden elsötétült előtte. Már nem látta szeretteinek arcát, sem a tömeget. Mögötte a sír mélyebb, tágabb lett, s nedvességet lehelt. Az elítélt nő hangosan felsóhajtott, teli tüdőből szívta be a levegőt. Elkábította a föld nehéz illata. Megingott. Mellette álló fivére gyengéden átkarolta.

— Légy erős, Masa!

A férfi szeretetteljes hangon beszélt, de szeme már élettelen volt, üvegesen csillogott, pupillái kitágultak és megmerevedtek. A tiszt, szemével a nő felé intve, valamit súgott a katonáknak. Amazok bólintottak. S a fehér kesztyű az ellenzős sapka fölé emelkedett. Az elítéltek egyszerre, megerőltetéssel, mintha valaki nyakuknál fogva húzná őket, felemelték fejüket, komor pillantást vetettek a finom, ápolt kézre, amely kilátszott a zubbony ujjának hosszú, fehér mandzsettájából. A szél lebegtette a fehér kesztyű üres ujjait. Az elítéltekre meredő puskacsövek megrezzentek, szinte egyetlen óriási fekete torokká folytak össze. Tüzes kés villant elő az acélos homályból, s átjárta a hat férfi mellét. Az elgyöngült kezek és lábak, a hátrahanyatlott fejek eltűntek a gödörben. Darja eszméletlenül feküdt. A kisgyermek sírt:

— Oááá, oááá!

— Hol a bíró? — kiáltott a tiszt.

— Itt vagyok. — Kaduskin ősz szakálla remegett a félelemtől.

— Elásni ezeket a rablókat. Meg ne engedje, hogy a hozzátartozók eltemessék. Ellenőrizni fogjuk!

A katonák vállukra vetették a puskát. Lóra ültek.

— Ellenőrizni fogjuk, s ha egy is hiányzik a gödörből, felgyújtjuk az egész falut!

A tiszt vezényszót harsogott. A lovasok vágtatva indultak. A tömeg kétoldalt félreugrott, utat engedett.

Az embereket hallgatás ülte meg. Pcselin felé harcok folytak. Tompa ágyúdörgés remegtette a földet.”²⁰ V Zazubrin: Két világ. Moszkva 1958 93—94 old (oroszul).*

Ilyen bestiális módon garázdálkodtak Kolcsakék. Ám a fehérgárdisták nem tudták megsemmisíteni a partizánokat, sőt gonosztetteikkel inkább maguk ellen hangolták az egész lakosságot.

Ősszel a szibériai felkelés újult erővel lángolt fel, és példátlan méreteket öltött. A parasztok, akik bőrükön érezték a Kolcsak-rendszer „áldásait”, ezrével léptek a partizánosztagokba. Meggyőződtek arról, hogy csakis a szovjethatalomért folytatott aktív harc mentheti meg őket. 1919 júliusában Lenin ezt mondotta:

„Végtelenül erősek lettünk azért, mert milliók ismerték fel, hogy mit is jelent voltaképpen Kolcsak; Szibéria parasztjainak milliói eljutottak a bolsevizmushoz — ott kivétel nélkül mindenki várja a bolsevikokat —, nem a mi beszédeink és tanításaink, hanem saját tapasztalataik alapján, annak következtében, hogy hívták és hatalomra juttatták a szociálforradalmárokat, s az eszereknek meg a mensevikeknek ez a hatalomra juttatása a régi orosz monarchia, a régi önkényuralom feltámadására vezetett, ami a «demokrácia« idején a hallatlan erőszakoskodások áradatát zúdította az országra. De a nép ilyen kiábrándulása sokat ér.”²¹ Lenin Művei 29. köt. 478. old.*

Az OK(b)P Központi Bizottsága, számításba véve a szibériai partizánmozgalom hatalmas arányú növekedését és a Vörös Hadseregnek a keleti fronton elért sikereit, külön határozatot hozott a szibériai partizánosztagokról. 1919. július18-án az OK(b)P Központi Bizottságának Szervező Bizottsága olyan utasítást adott a Szibériai Bizottságnak, hogy a pártszervezetek útján nyújtson anyagi támogatást a partizánosztagoknak. A Politikai Bizottság és a Szervező Iroda július 19-i határozata rámutatott arra, hogy a partizánosztagoknak haladéktalanul meg kell teremteniük az állandó kapcsolatot egymással, össze kell hangolniuk harci cselekményeiket és központi parancsnokságot kell létrehozniuk. A keleti front politikai funkcionáriusait megbízták, hogy dolgozzák ki a Népbiztosok Tanácsának a szibériai partizánokhoz intézendő felhívása téziseit. E felhívás célja az volt, hogy összehangolják a szibériai partizánok és a Vörös Hadsereg tevékenységét.

A partizánmozgalomra vonatkozó párthatározatokat a Szibériai Bizottság továbbította a szibériai és uráli pártszervezetekhez, valamint a partizáncsapatokhoz, amelyeknek létszáma napról napra növekedett.

Augusztusban összeült a taszejevói körzet partizánosztagainak kongresszusa, s az egybegyűltek elhatározták, hogy létrehozzák az észak-kanszki frontot. A partizánosztagokat ezredekbe tömörítették. Csakhamar egész partizánhadsereg alakult ki.

Az Altaj-vidéken is egyesültek a partizánosztagok. 1919 végére ezeknek az osztagoknak a létszáma elérte a 25 000 főt. Az altaji hősi harcokról szól a partizánok dala:

Altaji és orosz
Napszámos és paraszt
Vörös lobogónkra bízva néz fel.

Csatába így megyünk,
Kolcsakra így törünk,
Ezt fogadtuk szent nagy esküvéssel.

Sötét az éj s az ég,
A hold se bújt ki még,
Sötétben is ég a zászlónk lángja.

Október csillagát
Látjuk az éjen át,
A szovjetekért hív hős csatára …

Fordította: Brodszky Erzsébet

A hatalmas népi hadsereg, amely Kolcsakék erőit a hátországban rombolta, elég jelentős részét kötötte le a fehérgárdista csapatoknak. Ezzel az uráli és a szibériai partizánok jelentősen hozzájárultak Kolcsaknak, a szovjethatalom egyik legveszélyesebb ellenségének legyőzéséhez.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogasd  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!