(idézet: És a varsói gettó felkelt)
4
- Fejezet
„Varsó zsidó lakossága védekezik”
Egy másik érdekes írás, Bemard Borg visszaemlékezése, már az áprilisi felkelés közvetlen előzményeibe, a felkészülés folyamatába nyújt betekintést. Borg leírja, hogy az ő körzetükben, amelyet a Leszno-Smocza-Nowolipie utcát határolta, körülbelül 150 aktív harcosból álló ZOB-szervezet tevékenykedett. Volt ott még néhány másik laza csoport is; ezek nem álltak szervezetileg kapcsolatban a ZOB-bal, de támogatták. Összesen 13 harci csoport alakult a környéken. Fegyverzetük igen vegyes volt, sok esetben csak késekkel szerelték fel magukat. Rádiójuk is volt a Leszno utca 72. szám alatti házban. Egy elvtárs mindig mellette ült. A híreket sokszorosították és naponta több száz példányban szétküldték. „A központi gettóban fejlettebb volt a nyomdatechnika – írja Borg. – Ott könnyebben és nagyobb példányszámban nyomtattak, mint a gettó többi részében. Az utolsó napig kapcsolatban álltunk a lengyelekkel. A találkozóhely a Chlodna utca 49. volt, ahol összekötőnket egy lengyel elvtárs, Kowalski várta. Az egyik legjobb összekötő Tolek elvtárs volt (a másik nevére nem emlékszem). Utolsó napig csempészte a fegyvereket és az irodalmat az árja oldalról a gettóba.
… Az egyik fagyos estén – írja a továbbiakban Borg úgy január vége felé, mi, a ZOB egységében levő LMP tagjai, összegyűltünk Halinka Rochman lakásán, a Leszno utca 42. számú házban. A fegyverek kezeléséről terveztek előadást. Heten voltunk … Tudtuk, hogy ma valami új dologról lesz szó. Mint minden előadás előtt, kis időt a politikai és szervezeti kérdések megbeszélésére fordítottunk. A bevezetés után megtudtuk, hogy egy újfajta »tojással« (kézigránáttal) fogunk megismerkedni. Mindnyájan félkörben közelebb húzódtunk az asztalhoz, szabad helyet hagyva Janeknak (Szwarcfus). A táncoló fénynyelv újra és újra megvilágította Janek karcsú, szép, magas alakját, felfelé fésült világosszőke haját, hosszúkás, sápadt arcát, kék szemeit … »Mielőtt rátérünk a dolgokra, valamit el kell mondanom« – kezdte Janek, és értékelte a varsói gettóban lezajlott januári harcok tapasztalatait. Mint katonai szakértő meghatározta a fő irányokat. Elmondta, feltétlenül szükséges, hogy valamennyi harci csoport kaszárnyába vonuljon, hogy az ellenség hirtelen támadása esetén gyorsan mozgatni lehessen a szervezetet. Azután majd az ellenség elleni gyors támadás és gyors visszavonulás taktikáját kell alkalmazni, lehetőleg elkerülve az állóharcot. A harcnak mindig tömegesnek kell lennie, egyéni akciókra nem kerülhet sor, nehogy megismétlődjék, ami a januári harcok alatt történt …
A januári harcok után világossá vált, hogy ez csak kezdetét jelentette a varsói gettó végső megsemmisítésének. Pártbizottságunk a Többens- és Schultz-gyár területén elhatározta: gyors tempóban egybegyűjti a Zsidó Harci Szervezet tagjait, általános és gyors katonai kiképzést szervez, elkészíti a terveket, megteremti a fegyver- és élelmiszer-ellátás feltételeit. Szwarcfus és Hersz Kawe kapta a megbízást a harci tervek kidolgozására és a katonai felkészítésre. Janek Szwarcfus volt a Többens- és Schultz-terület tényleges parancsnoka.”27
A Borg visszaemlékezésében szereplő Janek Szwarcfus joggal bírálta a januári taktikát. A harcok ekkor főként az egyéni találékonyságra és önfeláldozásra épültek. Ez természetesen sokkal nagyobb áldozatot követel, mint a jól szervezett tömegharc. A kegyetlen, embertelen, gőgös ellenség mégis megtorpanásra kényszerült. Félbe kellett szakítania tervezett akcióját. Legalább 20 német SS és csendőr elesett, 50 pedig megsebesült. S ha ez a veszteség nem is volt arányban az elhurcolt zsidók számával, és a harcolók veszteségeivel, mindez azt bizonyította, hogy a varsói gettó talpra állt, kész az ellenség akcióinak visszaverésére. „Varsó zsidó lakossága január 18-tól kezdve állandó harcban áll a megszállókkal és kiszolgálóikkal”- állapította meg a ZOB vezetősége.28
Mint a fent idézett visszaemlékezésből kiderült, a vezetés a januári harcokból levonta a kellő tanulságokat. Hozzálátott a megfelelő taktika kidolgozásához, amely a sajátos helyzetben sokszoros túlerővel támadó ellenséggel szemben valami védelmet biztosíthat és hatásos lehet. Új és új erőket szerveztek be, s ezúttal nem is nehezen, mert a januári események bizalmat és szeretetet ébresztettek a ZOB egységei iránt.
A katonai és a politikai felkészítés mellett a ZOB parancsnoksága azzal is ébren tartotta az ellenállás szellemét és bizonyította harci elszántságát, hogy állandó kemény harcot folytatott az árulók ellen. Továbbra is végrehajtottak népítéleteket a Gestapo zsidó ügynökei a zsidó rendőrség tagjai ellen. A rendőröket, az SS tagjait, a gestapósokat félelem fogta el, ha erősebb őrizet nélkül léptek ki a gettó utcáira.
Ez a pánikhangulat egyébként erősödött az ellenállási mozgalom hatása alatt, s a gettó falain kívül is szinte az egész főkormányzóság területén érzékelhető volt. Hans Frank már az1942. december 9-i kormányülésen arról panaszkodott, hogy „állandóan növekszik a minden németet fenyegető veszély … Talán be kellene vezetni azt az elvet, hogy a németeknek nem szabad egyedül mutatkozniuk esténként a kivilágítatlan helyeken.”29
Himmler mindenesetre elérkezettnek látta az időt arra, hogy végre érvényt szerezzen a német kormány korábbi döntésének. 1943. február 16-án egyidejűleg utasította Oswald Pohl SS- Obergruppenführert, az SS gazdasági hivatalának vezetőjét és Krügert, a főkormányzóság SS-egységeinek főparancsnokát a varsói gettó teljes likvidálására és az összes értékek elszállítására.
„1. Elrendelem, hogy a varsói gettóban koncentrációs tábort létesítsenek.
- Minden Varsóban élő zsidót át kell vinni ebbe a táborba, a zsidóknak tilos magánvállalatoknál dolgozni.
- A varsói gettóban működő eddigi magánvállalatokat áttelepítik a koncentrációs táborba (állami vállalatokként).
- Az egész varsói koncentrációs tábort üzemeivel és lakóival együtt a lehető leggyorsabban át kell telepíteni Lublinba és környékére, lehetőleg úgy, hogy a termelés ne szenvedjen károsodást.”30
A Krügernek küldött utasítás még azt is tartalmazza, hogy az intézkedést biztonsági okok indokolják. „A gettó elpusztítására és koncentrációs tábor alakítására azért van szükség, mert másként soha nem fogunk Varsóban nyugalmat elérni …”31
A varsói gettó ellen hozott halálos ítéletek sorában kétségtelenül ez volt a végső. A gettó sorsa végleg megpecsételődött.
A végrehajtás tervének kidolgozásával Pohlt és Krügert bízták meg. Krügernek az embereket kellett megsemmisítenie, Pohlnak az anyagi javakat összegyűjtenie.
A német hatóságok igen óvatosan láttak hozzá az emberek és a gépek átszállításához. Először a Hallmann-asztalosüzemeket akarták áttelepíteni, amelyet a kovácsműhely követett volna. Többens gyártulajdonosnak azonban – aki az áttelepítés irányítását magára vállalta – csalódnia kellett. Az asztalosműhely ezer dolgozója közül alig 20-30 jelentkezett az önkéntes kitelepítésre. A ZOB csoportjai pedig, hogy megakadályozzák az értékes gépek és nyersanyag elszállítását, az egyik február végi éjszakán felgyújtották a szállításra előkészített nyersanyagot és gépeket, súlyos milliókkal károsítva meg a német vállalatokat.
Eredménytelenül végződtek a többi üzem kitelepítésére irányuló kísérletek is. Február végén, márciusban megszaporodtak és mind nagyobb visszhangot váltottak ki a szabotázsakciók. Március 13-án pedig olyan eseményekre került sor a gettóban, amelyek nemcsak a ZOB, hanem talán még inkább a megszállók számára szolgáltak figyelmeztetőül.
A dolog úgy indult, hogy a megszállók meg akarták félemlíteni a gettó lakosságát. 13-án 2 és 4 óra között e célból a gestapós Brandt „pacifikációs” akciót hajtott végre. A Mila, Zamenhof és Nalewka utca által bezárt körzetekben minden arra haladót lelőttek, kikergették az embereket a lakásokból, s velük is végeztek. 200 embert, közöttük 14 gyereket gyilkoltak meg. A ZOB gyorsan akcióba lépett. Feltartóztatta és kizavarta a gettóból azt az 50 SS-t, akiket von Sammern erősítésül küldött. Így Brandt emberei kénytelenek voltak elhagyni a gettó területét, amit a ZOB újabb, a januári akcióhoz hasonló jelentőségű sikerként könyvelhetett el.32
Ezekben a hetekben sokkal szorosabbá vált az együttműködés mind a gettó területén szerveződött ellenállási csoportok között, mind pedig a ZOB és a lengyel ellenállás között. Ennek egyik megnyilvánulása volt az a felhívás, amely „A zsidó fiatalok levele a falon túli elvtársakhoz” címet viselte, s a közös cél és a közös harc jegyében íródott. Hozzá hasonlót mindkét fél részéről többet is idézhetnénk. De tükröződött ez abban is, hogy a harcosok nagy része, akiknek lett volna lehetőségük és voltak is kapcsolataik ahhoz, hogy kimeneküljenek a gettóból, vállalták az ottmaradást és a közös harcot.
Márciusban, áprilisban a varsói gettó lényegében már a ZOB kezében volt. Tekintélye a zsidó lakosság egészében szinte osztatlanná lett. A ZOB parancsnoksága jól látta, hogy már csak napok kérdése a végső összecsapás, de azzal is tisztában volt, hogy súlyos, egyenlőtlen harcot kell vállalnia. Mint számára egyetlen kedvező tényezővel, csakis a város topográfiai helyzetével számolhatott, amit pontosan ismert. A gettó szűk utcácskái, átjáróházai az ellenállóknak kedveztek, bár sokszor akadályozták is a menekülést. Éppen ezért a zsidó ellenállás vezetői kettős taktikát dolgoztak ki. Úgy tervezték, hogy a harcok első fázisát a föld felett vívják meg, a második fázist viszont a föld alá húzódva, a bunkerekben, a föld alatti folyosórendszerben, partizántaktikát alkalmazva.
A ZOB parancsnoksága – a felkelés vezetősége – négy fő egységre oszlott. Az első egység a gettó központi részét, a Nalewki, Gesia, Mila, Wolynska és Stawki utca által bezárt részt tartotta megfigyelés alatt. Ebben a csoportban volt Fondaminski, a LMP gettóbizottságának titkára és a ZOB két parancsnoka, Anielewicz és Rojzenfeld.
A második egység Jurek Grynszpan, Sara Zagiel, Edelman és Berlinski vezetésével a kefeüzemek területét ellenőrizte. A harmadik egység Eliasz Gutkowski irányításával a Muranówski téren vette be magát. A negyedik az ún. termelő gettóban helyezkedett el (Leszno, Nowolipia, Karmelicka utca); itt harcolt Szache Fajngold, Róza Rozenfeld, Hersz Kawe, Jan Szwarcfus, Dawid Nowodworski, Eliazar Geller stb. Az egységek kisebb harci csoportokra oszlottak. Hogy milyen erőt képviselt a ZOB a felkelést megelőzően, arra nézve nagyon eltérnek az adatok. Januárban 50 csoport volt, ebből 5 maradt. Márciusban 22 csoportról írnak, csoportonként 20-30 fővel, ami körülbelül 600 szervezett harcost jelentett. Ez a szám később változott, és nincs benne a ZOB-hoz nem csatlakozott ellenállók száma, akik szintén lehettek pár százan. Mindenesetre számuk elenyésző volt Sammern – majd Stroop – több ezres, jól felfegyverzett és mindenre elszánt egységeivel, ágyúival, tankjaival és repülőgépeivel szemben.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
