“A fejétől bűzlik a hal!” bővebben

"/>

A fejétől bűzlik a hal!

Nem áll le Kálmán Olga fenyegetője: az összes baloldali érzelmű embert kiirtaná

Nem áll le Kálmán Olga fenyegetője. Miközben a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagja már kedden feljelentést tett azért, mert egy ismeretlen Facebook-profilon keresztül valaki halálosan megfenyegette őt a családja kiirtásával, újabb mocskolódó üzeneteket kapott. A küldő most sem vett vissza a fenyegetésből, az írta: minden baloldali érzelmű embert ki kellene irtani.

Az üzenet írója szerint Magyarországon kétféle ember létezik: a Fidesz–KDNP-hívő és az elmebeteg, amelybe szerinte Kálmán Olga is beletartozik, és úgy véli, az ilyen embereket ki kell irtani, mert nincs rájuk szükség.

Minden baloldali gengszter, gazember, igenis ki kellene irtani. És ebbe nemcsak a mocsok a politikusok tartoznak bele, hanem akik velük szimpatizálnak, azok is

– írta Kálmán Olga fenyegetője.

Kálmán Olga kedden az Indexnek azt mondta, hogy a munkájával kapcsolatban kapott már kritikai hangvételű megjegyzéseket, olykor csúnyát is írtak már neki, de eddig sem őt, sem pedig a családját nem fenyegették még meg halálosan. Erre úgy reagált, hogy a szerettei életével senki nem játszhat.

Elmondta azt is, hogy szerinte a kormány évek óta tartó gyűlöletkampánya, amelyet óriásplakátokon és a fideszes médiabirodalmán keresztül tesz, annyira megmérgezte az országot, hogy ha valakinek más véleménye van, azt legszívesebben azonnal megölnék. Kálmán Olga hozzátette, sajnálja, hogy ide jutott az ország, ugyanakkor bízik benne, hogy mihamarabb kigyógyul ebből a betegségből.

Az üzenet írójának kilétéről egyelőre nincs információ, a hatóságok feladata lesz kideríteni, hogy kihez tartozik a Facebook-profil, amelyről Kálmán Olga az üzeneteket kapta.                                                                                                        (index)

A balrad.ru kommentje a “kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: Bízhatunk abban, hogy NEM FOG KIDERÜLNI a döbrögista lihenc személye! Nincs is jelentősége, hiszen MINDANNYIAN ISMERÜNK legalább egy ilyen bármire kész vajdahívet. Aki gyilkolni is kész Döbrögiért.

Az már egy másik történet, hogy ha vágyai beteljesülnének a döbrögista féregnek, A KIVÁLÓ INGYENÉLÉS HELYETT DOLGOZNIA KÉNE!

Ugyanakkor tény, hogy EZEK BÁRMIRE KÉPESEK! Ha buszon, fényes nappal képes valaki megkéselni embertársát, mert az szerinte nem hordafan – és teszi ezt a korlátlan vajdauralom idején – el lehet képzelni, hogy mire képesek “vészhelyzetben”!

Sokkal nagyobb  a baj, mint azt sokan feltételezik! De ne feledjük: “FEJÉTŐL BÜDÖSÖDIK A HAL”!

“A fejétől bűzlik a hal!” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Az egy nagyon jó megjegyzés,amit admin írt,hogy a gyilkolászni vágyó vágyai beteljesülnek,akkor nei ingyenélés helyett dolgoznia kell!
    Ez kicsiben, de nagyban is igaz!
    Ugye,feltételezik ,hogy a háttérhatalom az emberiség 90-95 % -át szeretné kiirtani!A jelek szerint a pandémia helyi azaz országos szinten elősegítői, támogatói,a kormány,meg néhány cinkos benfentes jeleskednek,de rájuk is igaz,hogy ha sikerül a tervük ,a dolgozó-rabszolgák kiirtása,akkor nekik kell a seggnyaló ,rabszolgasorsot felvállalni,ha élni akarnak!Csak ezt a barmok nem veszik,illetve nem akarják észrevenni vakhitükben,és azzal való magahitegetésükben,hogy őket majd a győztes háttérhatalom megkíméli ettől!
    Pedig ha így lesz,akkor” vissza mindent” lesz a jelszó,ugik a júdás-pénzen összeharácsolt vagyon,a kényelem,és a nagy öntudatos ,beképzelt nagypofa!

  2. Gyurcsány amikor hatalmon volt elszórta a gyűlölet magvait és termékeny talajra lelt. Nem Orbán kezdte a gyűlöletpolitikát, ő csak tovább vitte. Sőt, egyenesen tökélyre fejlesztette. A radikális gyurcsányisták is simán bármikor átnyisszantanák bármelyik fideszes torkincáját. Hadd öljék egymást! Hogy egy klasszikust idézzek: “Mindenkinek alkotmányos joga hülyének lenni.”

  3. Ha netán valami csoda folytán az “ellenzék” nyer lehet , hogy lángba borítják az országot ezek a kretének !
    A híres faszbik ellenörzés a “gyülöletbeszéd” , fenyegetés miatt miért nem tiltja ki az ilyen szarházit ? Jobb helyen már egy óra mulva rárugták volna az ajtót egy ilyen kinyilatkoztatásért !

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com