(idézet: És a varsói gettó felkelt)

8

VII. Fejezet

„Haljunk meg becsülettel”

A Franciszkanska utcai bunkert védelmezve sokan szenvedtek hősi halált. A harcosok fele elesett. A többieknek sikerült visszavonulniuk a Mila utcai bunkerbe. A németek azonban egyetlenegyet sem tudtak elhurcolni közülük. A harcok a Franciszkanska utcában végleg lezárultak, a megszállók földig rombolták a házakat.

A Franciszkanska utca nem állt egyedül május 2-án és 3-án. Legalább a gettó 19 pontján folyt élethalál-küzdelem. A Transavia-gyár területén például Edward Fondaminskinek, az LMP gettóbeli szervező titkárának vezetésével folyt a harc. Nagyobb összecsapásokra került sor ismételten a Leszno, a Stawki és a Szczeszliwa utcában. Hogy mennyire kitartóan küzdöttek ekkor a gettó területén, annak bizonyítására ismét csak Stroop jelentéseire hivatkozhatunk. Május 4-én például a következőképpen jellemzi a kialakult helyzetet: „Az 1943. május 4-i akció lefolyása. Kezdet: 9 óra. A bunkerok kiürítése; 1/60 erővel rendelkező rohamosztagot indítottunk, Wehrmacht-utászokkal megerősítve. Ez a rohamosztag 550 zsidót kergetett ki a bunkerokból, és a harcok során 188 zsidót agyonlőtt. A bunkerok feltárása mind nehezebbé vált. Gyakran csak más bunkerokból való zsidók árulása révén lehetett feltárni azokat. A zsidók szinte egyetlen esetben sem válaszoltak felhívásainkra, és nem hagyták el önként a bunkerokat, csak ha füstgyertyákkal kényszerítettük rá őket.

A fő erőket 11 óra körül két nagy háztömb átfésülésére, megtisztítására és elpusztítására irányítottam Többens és Schultz, valamint mások volt üzemeinek területén. Mikor szorosan körülvettük a háztömböket, még egyszer felszólítottuk a zsidókat az önkéntes jelentkezésre. 456 zsidó jelentkezett. Csak miután a lángoló házak csaknem összeomlottak, jelentkeztek nagyobb számban a zsidók. Sokan még azt is megpróbálták, hogy a leégett házak omladékaiban eltűnjenek. Néhányan, akik a tűzvész alatt a tetőn maradtak, a lángokban elpusztultak. Mások az utolsó pillanatban jöttek csak elő, s a felsőbb emeletekről leugrottak. A mai napon 2283 zsidót sikerült elkapni, 204-et agyonlőttünk, de nagyon sokan elpusztultak a bunkerokban és a lángokban. Eddig összesen 44 089 zsidót fogtunk el.”⁴⁷

A május 4-i jelentésben Stroop arról is hírt adott, hogyan sikerült elfogni állítólag a pártvezetőség egy részét. Hogy pontosan kikre gondolt, nem lehet tudni. Később magát Stroopot is bosszantotta a tévedése. Bemard Mark szerint a jelentésnek ez a része pontatlan, legalábbis sem a zsidók, sem a lengyel források semmi hasonlóról nem írnak. A visszaemlékezések egybehangzó véleménye szerint a vezérkart 8-án pusztították el. Bár parancsnokok haláláról, harci csoportok vezetőinek mártíriumáról nap mint nap olvasni lehetett a jelentésekben, ez nem volt azonos a ZOB vagy az LMP vezérkarával.

A jól kiépített bunkerhálózatot a németeknek csak nagyon lassan sikerült felszámolniuk, s mint már említettük, többnyire árulók segítségével. Május 5-i jelentésében Stroop 40 bunker felfedezéséről beszélt, 5-én is sokról, 7-én 49-ről stb.

Nem segített a csatornatorkolatok felrobbantása sem, a kis csoportokra szakadt felkelők megtalálták a módot a menekülésre, például a már említett halottaskocsikon. Emellett a lengyel ellenállás segítségével a hitleristák és az árulók között sikerült a félelem légkörét kialakítani, ugyanis mind gyakrabban jártak eredménnyel és egyre nagyobb visszhangot váltottak ki az ellenük intézett merényletek.

A május 4-ről 5-re virradó éjszaka szovjet berepülés volt Varsóban. Varsó lakossága ezt úgy fogadta, mint üzenetet a harcoló gettónak. „Varsóban hosszú ideje először volt ezen az éjszakán olyan riadó, amit nem becsült le senki – írja Landau május 5-i bejegyzésében. – Elsősorban német bázisokat bombáztak, Malkiniát, Brzescet és Lublint is. A Glos Ludu a tegnapi légitámadást azzal magyarázza, hogy a szovjet pilóták a zsidóknak akartak segíteni.”⁴⁸ Újabb, ennél is nagyobb szovjet bombázásra került sor május 13-án. Ez a bombázás a varsói ellenállási mozgalom egyenes kérésére következett be, két óra hosszat tartott, és a németek számos gyülekezőhelyét, objektumát elpusztította. Az irányt az égő gettó fényei pontosan megmutatták.⁴⁹

Május 7-én Landau, aki napokkal korábban arról írt, hogy a harcok a gettóban már a végükhöz közelednek, újból a harcok kiújulását jegyezte fel. „Éjszaka élénk lövöldözést lehetett hallani. Akkor nem voltak tüzek, de egész délelőtt újabb és újabb tüzek gyulladtak ki a Leszno utca környékén.”⁵⁰

Landaunak igaza volt. A Leszno utca környékén május 4-én valóban újra kezdődtek a harcok. Stroop, miután meggyőződött róla, hogy a Többens- és Schultz-üzem területéről nem sikerült elszállítani a zsidó munkásokat, 11 órai kezdettel hozzáfogott a terület felégetéséhez. A küzdelem a megszállókkal és a tűzvésszel napokon keresztül, szinte éjjel-nappal folyt.

A német hadvezetést ekkor újabb meglepetés érte. A harcoló felkelők segítséget kaptak. Lublini táborokból menekült, jól felfegyverzett zsidók jöttek a varsóiak segítségére. „A nagy akció idején sikerült olyan zsidókat elfognunk, akiket már áttelepítettünk Lublinba vagy Treblinkába, és onnan szöktek meg fegyverrel és lőszerrel” – írta összefoglaló feljegyzésében Stroop.⁵¹

A Leszno utcában május 7-én befejezéséhez közeledett a háromnapos keserves küzdelem. A felkelők kimerülőben voltak. Ezekről az utolsó órákról a már többször idézett résztvevő, a nagyon kevés túlélők egyike így emlékezik: „Mindnyájan éreztük, hogy közeleg a vég, de a halál gondolata valahogy nem fogott rajtunk. Arra készültünk, hogy áttörünk az árja oldalra. Mindnyájan csizmát viseltünk, sportnadrágot, hátizsákjainkban kötszer volt, az erdőkbe akartunk eljutni. Elfogyott a töltényünk, legfontosabb fegyverünk ekkor már csak a robbanópalack volt. Mindnyájan bíztunk a menekülésben. Bunkerünkből föld alatti csatorna vezetett egészen a Leszno utca 71. számú ház udvarára, amely már az árja oldalon volt.

Mielőtt azonban le tudtuk volna bontani azt a kőfalat, amely a föld alatti folyó bejáratát elzárta, a hitleristák fölfedeztek bennünket. S miután nem engedelmeskedtünk annak a parancsuknak, hogy hagyjuk el a bunkert, gázt eresztettek be. Ez rettenetes eszköz, nem lehet védekezni ellene. Ekkor éreztük csak, hogy minden elveszett, jön a vég. Ráadásul nem is voltunk egyedül. A harcosokon kívül 150 olyan személy is tartózkodott a bunkerban, aki nálunk keresett védelmet.

Furcsa csend lett a halál beállta előtti utolsó pillanatokban. Elsőnek Itka Hejman elvtársnő vett erőt magán. Éppen őrségben volt, és így elsőnek ő érezte meg a gázt. Kivette zsebéből a revolverét, és az utolsó golyót, ami még megmaradt, saját magába lőtte. Amikor hozzá szaladtunk, utolsó szavai ezek voltak: „Most nincs idő velem foglalkozni … nem akarok senkinek a terhére lenni, nem akarok a kezükbe kerülni.”

Pár perc múlva a németek behatoltak a bunkerünkbe, felrobbantották a bejáratot, s hallottuk a kiáltásukat: »Raus!«

Május 7-e volt. Bunkerünk, a Harci Szervezet Leszno utcai bázisa, elesett.”⁵²

A Leszno utcaihoz hasonló tragikus órákat éltek át a Smocza utcai felkelők és lakosok is. Stroop egységei bunkerról bunkerre haladtak, s mivel a robbantáshoz hatalmas mennyiségű robbanóanyagra lett volna szükségük, Stroop ismét a tűz és a gáz eszközéhez nyúlt.

A felkelés vezérkara, az LMP vezetősége és a ZOB parancsnoksága a Mila utca 18. számú ház hatalmas bunkerjában tartózkodott. A bunker kb. 400 ember számára nyújtott menedéket. Köztük kb. 100 volt a felkelő. A bunker egyes járatait haláltáborok nevéről keresztelték el: „Treblinka”, „Trawniki”, „Poniatow” és „Piaski”. A gettó területén szétvert, majd ismét harcba szálló egységek jelentős része ide vonult vissza. Ebben a bunkerban voltak az LMP gettóvezetőségének tagjai: Edward Fondaminski, Michal Rozenfeld, Sara Zagiel, Szyja Szpancer, Chaim Ankierman, Herman, Frank és Tosie Berman, Mordchaj Anielewicz, Lejb Rotblat – hogy csak az ismertebbeket említsük. Lényegében tehát itt volt a gettóharcok egész irányító gárdája. S bár Stroop már többször azt hitte, hogy sikerült az ellenállás vezetőségének nyomára bukkannia, valójában csak május 7-én érte el a célját. Egységei szoros kordonnal vették körül a házat, megakadályozva ezzel, hogy a bentlevők a titkos folyosókon kijöhessenek és két tűz közé vehessék a hitleristákat. Behatolni azonban nem tudtak. A bunker igen erős tűzzel, tartósan védekezett. És ekkor ismét a gázhoz folyamodtak.

Bekövetkezett a vég. Rövid tanácskozás; a harcosok az öngyilkosság mellett döntöttek. Az utolsó pillanatban kiderült ugyan, hogy van még egy kijárat, amit a németek nem fedeztek fel, de akkorra a felkelők nagy része már nem élt. Azok, akiknek sikerült kimenekülniük, a szabad levegőn összeestek. A jóval később odaérkező segítség ájultan találta őket, de többüket sikerült megmenteni és eljuttatni a keresztény oldalra.⁵³

A vezérkar pusztulása volt a legnagyobb csapás, amely a felkelőket érhette. A harcok még hosszú ideig folytak, de már csak szétszórtan, szervezetlenül, a gettó teljesen még fel nem égetett területein. Az életben maradottak egy részét a Népi Gárda átsegítette a partizánokhoz.

Május 10-én a felkelés újabb szakaszába lépett: a „romharcok” fázisába. Hogy ez meddig tartott, nagyon nehéz megmondani. Május 10-én Stroop megelégedéssel nyugtázhatta, hogy minden épületet elpusztított a gettó területén. Május 16-án jelentette feletteseinek: „A volt zsidó lakónegyed megszűnt létezni.”⁵⁴

Hogy pontot tegyenek az i betűre, Himmler utasította a tábornokot, röpítse a levegőbe a Tlomacka utcai híres nagy műemlék zsinagógát, a neves építész, Leon Marconi neoreneszánsz stílusú remekművét.

Stroop szerint ezzel az aktussal május 16-án végleg befejeződött a felkelés. Hogy a romok között itt és ott újra megjelentek harcoló csoportok, azt Stroop már nem akarta tudomásul venni, pedig a lengyel illegális sajtó még nagyon sokáig közölte a híreket a volt gettó területén folyó harcokról.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!