“Populizmus a köbön” bővebben

"/>

Populizmus a köbön

Fe-Győr elmondta, hogy mire költené a Lölö – félék vagyonát

„Aláírásommal támogatom, hogy az elmúlt években közpénzen meggazdagodó vállalkozók tevékenységét ki kell vizsgálni, a jogsértő személyeket jogállami eszközökkel el kell számoltatni, valamint olyan szabályozásokat kell bevezetni és betartatni, amelyek megakadályozzák a közpénzek ellopását” – áll a Momentum ívein, amelyekre támogatók aláírásait várják az ország több helyén kihelyezett pultjaiknál.

Ez a legújabb akció illeszkedik Fekete-Győr András miniszterelnök-jelölti kampányába, amelynek fókuszában az elszámoltatás áll. A most (tegnap B-R) bejelentett aláírásgyűjtés kapcsán pontosított is a pártelnök azzal kapcsolatban, hogy mennyi pénzre számít a költségvetésben a NER-közeli vállalkozók vagyonának elvételéből. Szerinte elegendő lenne arra, hogy

  • a kezdő pedagógusi béreket 145 ezer forintról 250 ezerre emeljék,
  • az egészségügyi dolgozók bérét az orvosi bérek 60 százalékáig zárkóztassák fel
  • és arra is, hogy a minimálbér környékén keresők személyi jövedelemadóját eltöröljék. (Ez utóbbiról csak ennyit mondott a sajtótájékoztatón.)

„Úgy érezzük, hogy az elmúlt tíz évben megloptak bennünket. Kilopták a szemünket is, és ellopták a jövőnket is, és ez nem maradhat így. Azt érezzük rajtatok, tisztességes magyar embereken, hogy szeretnétek az ellopott közvagyont visszakapni. És szerintünk ez egy jogos igény. Azt érezzük, hogy a magyarok elszámoltatást akarnak, a magyarok felelősségre vonást akarnak és a Momentumban partnerre találtak” – mondta Fekete-Győr András

Az elszámoltatásról korábban a 444 is kérdezte már a pártelnököt, sőt, a Magyar Jeti első adása is erről szólt.                                                                                (444)

Bal-Rad komm: Hát HA Fe-Győr és társulata JOGÁLLAMISÁGON ALAPULÓ program nélküli programján múlik, Döbrögi nyugodtan tervezhet még húsz évre!  

A juttatásokban részesítendők meg legfeljebb a jelölt beiktatásáig.

Populizmusnak viszont elmegy!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

 

“Populizmus a köbön” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. “…a minimálbér környékén keresők személyi jövedelemadóját eltöröljék.”

    Egy magát nyugatosnak nevező párt nem nyugati béreket kínál? Ezek szerint a Momentum kevésbé értékesnek tartja a magyar melósokat?

  2. A jogállamiság eszközrendszerével semmit sem lehet visszaszerezni, és senkit sem lehet elszámoltatni. Ezt 2010 óta tudjuk, mert Budai Gyula, a fidesz “elszámoltatója” is csak ezzel indokolhatta, hogy pl. Fletó sincs még börtönben… Ezért is tragikus, amikor ovi a parlamentben az “elmúlt nyóc évre” hivatkozva arról károg, hogy “nem érti, hogy Fletó a politikai- teljesítménye és bűnei után hogy lehet mára mégis az ellenzék vezére?” Úgy, kedves Viktor, hogy az elszámoltatást elqurtátok, csak ezt Ti nem vallottátok be, ellentétben Fletóval, aki elismerte az elqurást…

    1. Rosi Nante 2021-06-01 – 19:09

      “A jogállamiság eszközrendszerével semmit sem lehet visszaszerezni, ….”
      Rátapintottál a lényegre, ez olyan lenne, mintha a rablót szép szóval próbálnád meggyőzni tette erkölcstelenségéről és a rabolt holmi visszaadásáról…viccnek is rossz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com