Amerika nem akarja elismerni Oroszország egyenjogúságát a nemzetközi kapcsolatokban. Érezteti az orosz vezetéssel, hogy csak azért ül le tárgyalni vele, mert az amerikai érdek megkívánja, hiszen Oroszország atomhatalom. Egyébként nem tekinti partnernek Oroszországot a világpolitikában, legalább is szeretné nem annak tekinteni, hanem ellenségként kezeli, és mindent elkövet a feltartóztatásáért és az elszigeteléséért, miközben rákényszerül, hogy tárgyaljon vele. Hiszen kénytelen megalkudni a valósággal, és belátni, hogy egymaga többé már nem képes „rendet vágni” a világ dolgaiban, Oroszország és Kína megkerülhetetlen. Az amerikai vezetés azzal igyekszik igazolni Oroszország és Kína ellen irányuló politikáját, hogy egyik keleti nagyhatalom sem demokratikus, elnyomják belső ellenzéküket, Oroszország beavatkozik az amerikai belügyekbe, veszélyezteti Amerika szuverenitását, kibernetikai támadásokat intéz Amerika ellen, egyébként is alárendelt szerepet játszik a világgazdaságban, és a világkereskedelemben. Ezeknek az érveknek egy része hamis, mások féligazságot tartalmaznak, és vannak köztük olyanok is, amelyek helytállóak. Ilyennek tartom a szabadságjogok és az emberi jogok kérdését, amelyek – az orosz történelmi fejlődésből adódóan – jelentős lemaradást mutatnak a fejlett nyugati társadalmak több évszázados polgári fejlődése során kifejlődött és kiharcolt szabadságjogokkal szemben.

Oroszország ilyen körülmények között tehát nem tehet mást, mint hogy kikényszerítse ellenlábasától az egyenjogúság de facto elismerését, mint ahogyan a polgári fejlődés során a dolgozó rétegek kiharcolták szabadságjogaikat az uralkodó tőkével szemben. (De facto, mert hiszen de iure egyenjogúnak számít, tekintettel arra, hogy az Egyesült Államokkal együtt győzte le a náci-fasizmust, hozta létre az ENSZ-et, vált a Biztonsági Tanács állandó tagjává, s alakította ki a II. világháború utáni nemzetközi jogrendet, együtt a győztes hatalmakkal.)

A genfi csúcs megmutatta, hogy az egyenjogú együttműködésre épülő új világrend megszületéséhez vezető útból még nagyon sok hátra van. Az amerikai birodalom annak ellenére sem adja fel világuralmi pozícióit, hogy érzékeli, visszaszorulóban. Anyagi tartalékai beszűkültek ugyan, de távolról sem merültek ki. Ott kénytelen engedni a legjobban, ahol az erőviszonyok a legjobban módosultak a Kelet javára, katonai téren. Ezt támasztja alá az ÚJ START szerződés 2026-ig történt meghosszabbítása, és készsége, hogy utána új szerződést kössenek a hadászati fegyverrendszerek gyors fejlődésének figyelembe vételével. Az amerikai „reálpolitikai” készség segít Oroszországnak és Kínának az egyenjogú együttműködésen alapuló globális rend békés úton történő kiharcolásában. Segít benne Amerika további kompromisszumkészsége  a kibernetikai hakker-támadások elleni harcban, egyes regionális válságok és kérdések közös megoldására, a minszki szerződés Genfben történt amerikai elismerése.

De hátráltatja egy igazságosabb nemzetközi rend kialakulását a folytatódó amerikai katonai nyomás az orosz határok mentén, legfőképpen Ukrajnában és a Fekete-tengeren, az amerikai flottafelvonulás a Dél-Kínai-tengeren, és a NATO szerepkörének legújabb kiterjesztése Kína ellen. Erősíteni akarják a Nyugat politikai-erkölcsi nyomását Oroszországra és Kínára a szabadságjogok, az emberi jogok terén, az ellenzékkel való bánásmód miatt, beleértve a belső felforgató akciókat is. A szabadságjogok és az emberi jogok témája a Kelet „érzékeny” pontja, hiszen az amerikai imperializmus felszámolására, és egy több pólusú világrend megvalósítására irányuló harc központosított hatalmi struktúrát feltételez, melyben a demokrácia szempontja alárendelődik a fő célnak. A globális méretű erőösszpontosítás következtében késlekedik a szegénység felszámolása, a társadalmi egyenlőtlenség enyhítése, a demokrácia-deficit kiküszöbölése. Mindez természetesen a Nyugatra is igaz, azzal a különbséggel, hogy – legalább is eddig – a társadalmi fejlettség magasabb fokán állt. Ezeknek a keleti ellentmondásoknak a megszüntetése, legalább is mérséklése elősegítheti, és közelebb hozhatja ugyan az amerikai imperializmus felszámolására irányuló harc sikerét, hiszen a szabadságjogok és az emberi jogok terén is vonzóvá tehetik a két keleti nagyhatalmat, de igen nehéz egyszerre eleget tenni hazai és nemzetközi követelménynek! A Nyugat összehangolt felforgató műveletével szemben nem lehet demokratikus eszközökkel védekezni, mint ahogyan Amerika sem demokratikus eszközökkel védi birodalmi pozícióit Kínával és Oroszországgal szemben.

A keleti, benne az orosz társadalmi-politikai gondok orvoslásának feltételét a gazdasági fejlődés meggyorsításában, az életszínvonal emelésében, a közösségi érdekek elsődlegességéből kiinduló demokratizálásban látom. Nemzetközi síkon pedig legfőképpen az összefogás elmélyítésében Kínával, és a gazdasági-kereskedelmi érdekközösség erősítésében Nyugat-Európával. (Északi Áramlat-2.)

Ami a demokrácia-deficit felszámolását illeti: A közösségi demokrácia értékrendje nem azonos a polgári individualizmus értékrendszerével. De vannak közös értékek, amelyeknek az ötvözése nélkülözhetetlen ahhoz, hogy egyrészt felszámolják a demokrácia-deficitet, másrészt tovább lépjenek egy közösségi társadalmi értékrend felé.  Arra gondolok, hogy a kollektív emancipáció az egyén emancipációjából épül fel. Mint Marx és Engels írta a Kommunista Kiáltványban: „Minden egyes ember szabad fejlődése az összesség szabad fejlődésének feltétele”. Ahhoz, hogy út nyíljon egy olyan rendszer előtt, amelyik ezt a közös szabadságot biztosítja, véget kell vetni az amerikai birodalmi uralomnak, mert a közösségi megoldás legfőbb akadályát képezi mind hazai, mind nemzetközi tekintetben. Elsődlegesnek tartom a birodalmi egyeduralom felszámolását, mert e nélkül a közösségi demokrácia kibontakoztatása sem valósulhat meg, hiszen a kapitalizmus közös rendszer, annak dacára is, hogy lényeges különbséget mutat Nyugat és Kelet között a tőke hatalomra gyakorolt befolyását és egyéb lehetőségeit tekintve. Ahhoz, hogy túllépjenek a kapitalizmuson és társadalmi demokráciát honosítsanak meg, véget kell vetni a globalizált amerikai tőke uralmának! Természetesen az amerikai háttérhatalom is tisztában van ezzel az orosz-kínai stratégiával. Ezért tűzi zászlajára a „szabadság” és a „demokrácia” védelmét mindkettővel szemben, és erjeszti a polgári individualista értékrendet magáénak valló orosz és kínai ellenzék aktivitását abban a reményben, hogy a két ország hatalmi rendszerének aláásásával megvédheti pozícióját, s fenntarthatja világuralmát.

Simó Endre újságíró, a Magyar Békekör elnöke

Genf, 2021. június 6. szerda (MB)

    Az amerikai-orosz csúcstalálkozón kis lépést tettek egy olyan új kompromisszum felé, amely az amerikai világhatalom visszaszorulásán és a Kelet növekvő befolyásán nyugodnék – értékelte a Genfben történteket a Magyar Békekör tudósítója.

    Három és fél órás megbeszélésén Joe Biden és Vlagyimir Putyin egymás értésére adta, miben látja a két ország viszonyának normalizálását, és miben kész együttműködni érte. Két fő terület körvonalazódott: a fegyverzetellenőrzés és a kibernetikai támadások elleni védelem. Megállapodtak abban, hogy új megállapodás kidolgozásába fognak a hadászati nukleáris fegyverekről szóló, 2026-ban lejáró szerződés (Új START) felváltásáért. Lehetőség nyílik a kibernetikai bűnözés elleni közös fellépésre is. Első lépésben visszaküldik nagyköveteiket egymás fővárosába.

     Putyin hatékonynak, tartalmasnak és eredményre törekvőnek nevezte a megbeszélést. Biden pragmatikus eszmecseréről beszélt, ugyanakkor visszatérően hangsúlyozta „Amerika nemzeti érdekeit”, és a másik fél iránti bizalom helyett is „érdekről” és „érdekérvényesítésről” szólt. Külön-külön tartott sajtóértekezletén mindkét elnök jelezte, hogy nem ringatja magát illúziókban az együttműködést illetően. Ugyanakkor mindketten értésre adták, hogy a két atom nagyhatalomra különleges felelősség hárul a nemzetközi biztonságért. Biden „Amerika visszanyert helyéről” beszélt a nemzetközi porondon, és ezt a Hetek Csoportjával (G7), a NATO-csúcson és az Európai Unióval napokban folytatott tanácskozásaival támasztotta alá. De nem tért ki arra, hogyan tudná a Nyugat feltartóztatni gazdasági, politikai és erkölcsi térvesztését a feltörekvő Kelettel szemben.

     A tanácskozáson elhangzottak arra engednek következtetni, hogy Biden nem adja fel a Kelet feltartóztatására irányuló politikáját, beleértve a katonai eszközöket és a szabadságjogok, és az emberi jogok jegyében kifejtett beavatkozást sem Kína és Oroszország belügyeibe. „Amerika génjeiben hordozza a szabadságjogok és az emberi jogok védelmét” – jelentette ki Putyinnal folytatott tanácskozását követő sajtótájékoztatóján, melyen azt is elmondta, hogy Putyin értésére adta, nem maradna következmények nélkül, ha Navalnij a börtönben meghalna, sem az, ha Oroszország „megint beavatkozna” az amerikai elnökválasztásba. „Ha Oroszország átlép bizonyos vörös vonalat, számolnia kell lépésének pusztító következményeivel – jelentette ki sajtótájékoztatón.

    Putyin kérdésekre válaszolva azt mondta, hogy Oroszországban nem tűrik meg olyan állapotok kialakulását, mint amilyenek az Egyesült Államokban keletkeztek. A mindennapossá vált tömeges gyilkosságokat, a faji alapú leszámolásokat és az alkotmányos rend elleni felforgatást, nevezetesen a Capitolium megostromlását említette.

     Összességében konstruktívnak, ellenségeskedéstől mentesnek ítélte az amerikai elnökkel folytatott genfi tárgyalást, és azt mondta, Bidennel lehet dolgozni.

     A Békekör tudósítójának értékelése szerint a csúcstalálkozó legfontosabb eredménye, hogy létrejött, szembesültek az álláspontok egymással, és olyan megállapodások előtt nyitott utat, amelyek közelebb hozhatják egy több pólusú világrend kialakulásának lehetőségét.+++

Kiadta: Magyar Békekör