A munkásosztály egységfrontja a fasizmus ellen

A munkásosztály egységfrontja a fasizmus ellen –
Az egységfront tartalma és formái

(idézet: Georgi Dimitrov – Egységfront, népfront, szocializmus)

A fasizmus támadása
és a Kommunista Internacionálé
feladatai a munkásosztály egységéért,
a fasizmus ellen folytatott harcban

Előadás a Kommunista Internacionálé VII. világkongresszusán

[1935. augusztus 2.]

Az egységfront tartalma és formái

Mi az egységfront alapvető tartalma, és mi legyen az a jelen szakaszban?

A munkásosztály közvetlen gazdasági és politikai érdekeinek védelme, a fasizmus elleni, védekezés kell hogy az egységfront kiindulópontja és fő tartalma legyen valamennyi kapitalista országban.

Mi nem elégedhetünk meg csupán üres felhívásokkal a proletárdiktatúráért folytatandó harcra, hanem olyan jelszavakat és harci formákat kell találnunk és alkalmaznunk, amelyek a tömegek életszükségleteiből, jelenlegi harcképességük színvonalából fakadnak.

Meg kell mutatnunk a tömegeknek, mit kell ma tenniük, hogy megvédjék magukat a kapitalista rablástól és a fasiszta barbárságtól.

Meg kell teremtenünk a legszélesebb körű egységfrontot a különböző irányzatú munkásszervezetek közös akciója segítségével, a dolgozó tömegek létérdekeinek védelmére.

Ez először: közös harcot jelent abból a célból, hogy a válság következményeit ténylegesen az uralkodó osztályok vállára, a kapitalisták, a földesurak, egyszóval a gazdagok vállára rakjuk át.

Másodszor: közös harcot a fasiszta támadás minden formája ellen, a dolgozók vívmányainak és jogainak védelmére, a polgári demokratikus szabadságjogok megszüntetése ellen.

Harmadszor: közös harcot az imperialista háború közeledő veszélye ellen, olyan harcot, amely megnehezíti ennek a háborúnak az előkészítését.

Fáradhatatlanul elő kell készítenünk a munkásosztályt a harci formák és módszerek gyors megváltoztatására, ha a helyzet változik. Amilyen mértékben növekedik és erősödik a munkásosztály egysége, olyan mértékben kell továbbmennünk: elő kell készítenünk az átmenetet a védelemből a tőke elleni támadásra, szem előtt tartva a politikai tömegsztrájk szervezésének fontosságát. Az ilyen sztrájknak okvetlenül kötelező előfeltétele az, hogy részt vegyenek benne az illető ország legfontosabb szakszervezetei.

A kommunisták természetesen nem mondhatnak le és nem is kell hogy lemondjanak egy percre sem önálló munkájukról a tömegek kommunista nevelése, szervezése és mozgósítása terén. Abból a célból azonban, hogy biztosítsuk a munkásoknak az utat az akcióegységhez, egyidejűleg rövidebb vagy hosszabb tartalmú megegyezéseket kell kötni a szociáldemokrata pártokkal, a reformista szakszervezetekkel és a dolgozók egyéb szervezeteivel a proletariátus osztályellenségei elleni közös akciókra. A fő figyelmet ennek során az olyan helyi tömegakciókra kell fordítani, amelyeket az alsóbb szervezetek hajtanak végre, helyi megegyezések útján. Mi lojálisan teljesíteni fogjuk az összes velünk kötött egyezségek feltételeit, de kérlelhetetlenül le fogunk leplezni a közös akció szabotálására irányuló minden kísérletet az egységfrontban részt vevő bármilyen személy és szervezet részéről. Az egyezségek felrúgásának minden kísérletére – ilyen kísérletek valószínűleg lesznek majd – azzal fogunk felelni, hogy a tömegekhez fordulunk, és folytatjuk a fáradhatatlan harcot a megbontott akcióegység helyreállításáért.

Magától értetődik, hogy az egységfront konkrét megvalósítása a különböző országokban különböző lesz, különböző formákat ölt majd aszerint, hogy milyen a munkásszervezetek helyzete és jellege, milyen a politikai színvonaluk, milyen az illető ország konkrét helyzete, milyen változások mennek végbe a nemzetközi munkásmozgalomban stb.

Ilyen formák lehetnek például: a munkások esetről esetre, konkrét alkalomból, egyes követelésekért vagy általános platform alapján végrehajtott, egymással összeegyeztetett akciói egyes üzemekben vagy iparágakban; összeegyeztetett akciók helyi, területi, országos vagy nemzetközi méretekben; összeegyeztetett akciók a munkások gazdasági harcának megszervezése ügyében, politikai tömegakciók végrehajtására, fasiszta támadások elleni közös önvédelem szervezésére; összeegyeztetett akciók a bebörtönzöttek és családjaik segélyezése ügyében, a szociális téren mutatkozó reakció elleni harcban; közös akciók az ifjúság és a nők érdekeinek védelmében, a szövetkezetek, kultúra, sport stb. terén.

Nem elégedhetünk meg azonban azzal, hogy egyezséget kötöttünk közös akciókra, bizottságokat szerveztünk az egységfrontban részt vevő pártokkal és szervezetekkel való kapcsolatokra, ahogy az most például Franciaországban történik. Ez csak az első lépés. A megegyezés – segédeszköz közös akciók megvalósítására. A megegyezés azonban magában véve még nem egységfront. A kommunista és a szocialista párt vezetőségei közötti kapcsolatot tartó bizottság azért szükséges, hogy megkönnyítse a közös akciók végrehajtását. De magában véve még korántsem elegendő az egységfront valódi kifejlesztéséhez, a legszélesebb tömegek bevonásához a fasizmus elleni harcba.

A kommunistáknak és az összes forradalmi munkásoknak arra kell törekedniük, hogy választott (a fasiszta diktatúra országaiban pedig az egységfrontmozgalom legtekintélyesebb résztvevőiből kiválogatott) pártokon kívüli egységfront-osztályszervezeteket teremtsenek az üzemekben, a munkanélküliek körében, a munkáskerületekben, a városi kisemberek körében és a falvakban. Csak ilyen szervek lesznek képesek egységfrontmozgalommal átfogni a dolgozók hatalmas szervezetlen tömegeit is, csak ilyen szervek lesznek képesek a tömegkezdeményezés fejlesztésével közreműködni a tőke támadása, a fasizmus és a reakció elleni harcban, s ennek alapján megteremteni az egységfronthoz szükséges kiterjedt munkásaktívát, megteremteni a kapitalista országokban a párton kívüli bolsevikok százait és ezreit.

szervezett munkások közös akciója: ez a kezdet, ez az alap. Nem szabad azonban szem elől tévesztenünk, hogy a szervezetlen tömegek alkotják a munkások túlnyomó többségét. Így Franciaországban a szervezett munkások száma – kommunisták, szocialisták, a különféle irányzatú szakszervezetek tagjai – összesen körülbelül egymillió, a munkások száma pedig összesen 11 millióra rúgAngliában a szakszervezetekben és a különböző pártokban körülbelül ötmillió munkás van. Az összes munkások száma ezzel szemben 14 millió. Az Egyesült Államokban körülbelül ötmillió szervezett munkás van, az összes munkások száma pedig 38 millió. Körülbelül hasonló az arány sok más országban is. „Normális” időben ez a tömeg alapjában véve a politikai életen kívül áll. Most azonban ez a hatalmas tömeg egyre inkább mozgásba jön, bevonódik a politikai életbe, és a politikai színtérre lép.

A pártokon kívüli osztályszervek megteremtése a legjobb formája az egységfront létrehozásának, kiszélesítésének és megerősítésének a legszélesebb tömegek körében. Ezek a szervek lesznek egyúttal a legjobb támpontok az egységfront ellenségeinek minden olyan kísérlete ellen, amely a munkásosztály akcióegységének megbontására irányul.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2020 szeptember 29. kedd van. Az idei esztendő 273. napját tapossuk. Rohan ám az idő! 

A Gergely-naptár szerint ebből az évből még 93 – merthogy SZÖKŐÉV AZ IDEI – nap van hátra.  Tehát ez az esztendő 366 napból áll!

De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2024; 2028…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Mihály, Gábor, Gabos, Gábriel, Gabriella, Kapolcs, Mikes, Rafael, Ráfis nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!

Szeptember 29 – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szeptember_29.

Ma van:

– A kávé világnapja. Döbrögisztánban (2009-től)

– Paraguay: boqueroni csata napja (1932),

– Mihály arkangyal, Gábriel arkangyal és Rafael arkangyal ünnepe a katolikus egyházban, az Egyesült Királyságban: Michaelmas.

A balrad.ru mai zenei ajánlata:

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Olvasói kérés! Kéretik megosztani!

SZÜLŐKERESÉS!

Egy meglepő, ám teljesíthető olvasói kérés érkezett a balrad.ru villanypostájára.

Olvasónk KERESI A SZÜLŐAPJÁT!

Amit tud róla:

A neve: SZABÓ SÁNDOR

Született: 1930 január 24. Szombathely.

Anyja neve: BUDAI MÁRIA

…Ennyi! Nem sok, de…- kiindulási alapnak talán elegendő!

A balrad.ru arra kéri olvasóit, hogy SEGÍTSENEK EGY SZÜLŐ megtalálásában. Kérjük, hogy ezt a cikket osszák meg minél többen a Facebookon és egyéb közösségi médiafelületeken!

Ha pedig bárkinek érdemi információ kerül a birtokába, kérjük jelezze a balrad.ru e- mai címére: balrad13@gmail.com

A segítséget előre is köszönjük!

Donbassz

Donbassz problémáját most Hegyi – Karabah konfliktusa takarja. Hiszen aki él és mozog, az most a dél – kaukázusi háborún témázik. Donbassz ügyével viszont – LÁTSZÓLAG – senki nem foglalkozik!

Pedig nagy ott most a jövés – menés. Donbassz hoholmegszállta részein Kijev martalócerői „operatív képesség fejlesztő hadgyakorlatba” kezdtek.

A „képességfejlesztés” helyszínét a latorerők főparancsnoksága nem nevezte meg, csupán utalásokból lehet következtetni: A NEHÉZFEGYVER – MENTESÍTETT ÖVEZETBE TELEPÍTIK VISSZA A KETYERÉIKET!

A frontokon viszonylagos nyugalom volt/van. Kirívó esetként említhető a DNR délvidéki Leninszkoje „megerpégézése”, valamit a Szpartakra leadott néhány géppuskasorozat.

A hét végén mind az LNR, mind a DNR – frontszakaszokon hullottak a martalócok a hibás aknatérképek miatt. Sztanyicja Luganszkánál pedig egy bedrogozott lator vélte „szeparatistáknak” a kollegákat. Utóbbiak közül hármat Harkovban próbálnak meg életben tartani!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Mikhál úr kicsomagolt! Nesztek semmi, fogjátok jól!

Adócsökkentés lesz a cégeknek és a lakosságnak is – jelentette be Varga Mihály

Hétfőn ülésezett a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs, ahol átfogó intézkedésekről született döntés – jelentette be ezt a pénzügyminiszter Facebook-oldalán.

A Gazdaságvédelmi Operatív Törzs ülése után Varga Mihály pénzügyminiszter egy Facebook-oldalán közzétett videóban számolt be az ülésen meghozott döntésekről. Mint mondta: olyan átfogó adóügyi könnyítésekről határoztak most, amelyek érdemben tudnak hozzájárulni a vállalkozások működéséhez és csökkentik a háztartások terheit is.

A könnyítésnek három alappillére van, melyek egyébként is évek óta az adópolitika fókuszai Varga Mihály szerint, a koronavírus-járvány azonban most felgyorsította ezeket a döntéseket:

  • adócsökkentés,
  • adminisztáricó egyszerűsítés
  • és befektetésösztönzés.

A konkrét intézkedések a következők:

    1. Jövőre még kedvezőbbé válik a kisvállalati adó. Miután tavasszal már döntöttek arról, hogy az adó kulcsa 13-ról 12 százalékra fog mérséklődni, most a bevételi értékhatár megduplázásáról döntöttek. 2021-től tehát már 3 milliárd forintig lehet élni a kisvállalati adóval.
    2. Mintegy 1,5 millió államigazgatási ügy intézése válik majd ingyenessé, amivel 5 milliárd forint maradhat a családoknál, egyben az ügyintézés is gyorsabbá válik majd.
    3. A Gazdaságvédelmi Operatív Törzs döntése alapján 2021 második félévétől az adóhivatal minden cégnek elkészíti az áfabevallását.
    4. Befektetésösztönző intézkedésként ismertette a pénzügyminiszter, hogy eltörlik a cégeknek a fejlesztési tartalék 10 milliárd forintos felső határát.
    5. Végül javaslatot tesznek arra is, hogy az összes járványügyi szűrővizsgálat adómentes legyen. Ezzel tesztenként 7000 forint spórolható meg.

          (privátbankár)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Akkora baj van Döbrögisztánban, hogy minden napra kitalálnak valami újabb „könnyítést”, amit aztán süvöltöznek keresztül – kasul, Facebook – videokon keresztül.

Sajtó elé egyik hordapotentát sem mer kiállni, hiszen ott kérdeznek! Ők csak a jól makkolt udvari potkánmédia előtt hirdetik az igét, amit a lihencek buzgón terjesztenek. Kérdezés nélkül.

Megkérdeznénk Mikhál úr őszinte véleményét a nagy garral bejelentett „Nesze Semmi, Fogd Meg Jól!” – Új Csomagról.

Szerintünk jobb is ha nem ismerjük meg az ŐSZINTE véleményét!

Gallyazás

Nem akarnánk a vasút mellett gallyazó helikopter útjába kerülni

De a fűrésze útjába sem.

A vasúti sínre szakadó ágak akár súlyos balesetet is okozhatnak, de ha nem, akkor is komoly késéseket és sok bosszúságot. A sín körüli fák elpusztításánál sokkal szimpatikusabb, ha idődről időre gallyazzák azokat. Lehetne ezt valamilyen darus-emelőkosaras szerkezettel is, sokkal gyorsabb viszont helikopterrel, a levágott ágakat pedig munkások takarítják el, hogy ne zavarják a menetrend szerinti vasútközlekedést.


(player)

Fenyegető levél jött a balrad.ru villanyposta fiókjára! RETTEG A HORDA!

ifj. Koncz Ferenc kérelme sérelmezett tartalom azonnali eltávolítására

Beérkező levelek

Giró Szász és Társai Ügyvédi Iroda <iroda@giroszasz.hu>

9:56 (2 órával ezelőtt)
címzett: én

Tisztelt Szerkesztőség!

 

  1. Ügyfelem, ifj. Koncz Ferenc képviseletében eljárva kérem azonnali intézkedésüket a csatolt levél alapján, a következő linken elérhető sajtócikkel kapcsolatban:

 

https://balrad.ru/2020/09/27/a-madar-tolla-avagy-ezt-gondoljak-rolunk-ezek/

 

Tisztelettel:

 

Giró Szász és Társai Ügyvédi Iroda

1126 Budapest, Kiss János altábornagy u. 23.  I/1.

Dr. Giró Szász János ügyvéd

Tel:06-20-9468-221, tel: 210-4857

e mail: iroda@giroszasz.hu

balrad.ru közbeszúrása: az alábbi linkre kattintva megnyílik a dörgedelem:

pdf

Giró Szász és Társai Ügyvédi Iroda 1126 Budapest, Kiss János altábornagy u. 23. I/1

Dr. Giró Szász János ügyvéd Tel:06209468221, tel: 2104857 

e mail: iroda@giroszasz.hu adószám: 28335078243 

Tisztelt Szerkesztőség

  1. T. Ügyfelem, ifj. Koncz Ferenc megbízásából és képviseletében eljárva az alábbiakkal keresem meg Önöket

A mai napon a T. Szerkesztőség által szerkesztett web oldalon közlésre kerültek az alábbi linken elérhetővé vált kép és hangfelvétel egyes részletei

https://www.facebook.com/inkorrektek/posts/183722683269344 

A FIDESZ Magyar Polgári Szövetség BorsodAbaújZemplén megyei 6. számú választókerületi szervezetének (Tiszaújváros és Szerencs környéke) döntése értelmében Koncz Zsófia lett a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje a 2020. október 11. napján megtartandó időközi választáson

Az időközi választás kampányában Koncz Zsófia országgyűlési képviselőjelölt testvéréről, ifj. Koncz Ferencről a Facebook közösségi médiában egy videófelvétel jelent meg, amely ifj. Koncz Ferencet mutatja be olyan hamis színben, mintha a jelenlegi választási kampánnyal összefüggésben egy ismeretlen választópolgárral folytatna telefonbeszélgetést, amely választópolgárnak a FIDESZ esetleges támogatásának elutasítására vonatkozó kijelentésére ifj. Koncz Ferenc durva, sértő, közönséges szavakkal válaszolt

A fentiekkel szemben a tényszerű igazság az, hogy az adott videófelvételen 2018. évben ifj. Koncz Ferenc egy barátjával folytat magánbeszélgetést, ahol egyfajta bolondozás, szerepjáték látható, amely 

lgetés egy része kétségtelenül közönséges tartalmú, de egyrészt egy fiatalember magánbeszélgetésének felvételéről készült, a videónak, illetve az ott elhangzottaknak semmi köze a jelenlegi kampányhoz, vagy bármilyen kampánytevékenységhez, FIDESZ Magyar Polgári Szövetség BorsodAbaújZemplén megyei 6. számú választókerületi szervezetének egyetlen tagjához, vagy azok tevékenységéhez. A fentiekre tekintettel a fenti videófelvétel hozzáférhetővé tétele, nyilvánosságra hozatala, terjesztése súlyosan jogellenes, sérti ifj. Koncz Ferenc személyiségi jogát, hiszen az érintett hozzájárulása nélkül elkészített, vagy felhasznált képmásés hangfelvétel a Ptk 2:48. § (1) bekezdésébe ütköző jogcselekmény

Btk 226. § (1) Aki valakiről más előtt a becsület csorbitására alkalmas tényt állít, híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, ha a rágalmazást 

  1. a) aljas indokból vagy célból, b) nagy nyilvánosság előtt, vagy 
  2. c) jelentős érdeksérelmet okozva követik el

Btk 219. § (1) Aki a személyes adatok védelméről vagy kezeléséről szóló törvényi vagy az Európai Unió kötelező jogi aktusában meghatározott rendelkezések megszegésével haszonszerzési célból vagy jelentős érdeksérelmet okozva 

  1. a) jogosulatlanul vagy a céltól eltérően személyes adatot kezel, vagy b) az adatok biztonságát szolgáló intézkedést elmulaszija. vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő

A fenti cselekmény álláspontom szerint kimeríti a Btk. 226 § (1) és (2) bekezdésében meghatározott rágalmazás minősített esetének megvalósulását, hiszen a közzétett videó valós tényt hamis színben feltüntetve ifj. Koncz Ferencet olyan színben tünteti fel, mintha a jelenlegi országgyűlési választásokkal összefüggésben a potenciális választópolgárt durván sértő megjegyzéssel illetné, ezzel megsértve az adott választópolgárt, de az adott kampány során a FIDESZ MPSZt is, hiszen a videó alapján az feltételezhető, hogy Ő a FIDESZ kampánystábjának tagjaként jár éppen el

Álláspontom szerint a fenti cselekmény a Btk. 219 § (1) bekezdésében meghatározott személyes adattal visszaélés bűntettét is kimeríti, tekintettel arra, hogy egy adott személyről elkészített képmásés hangfelvétel a NAIH jogértelmezési álláspontja szerint is az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.] 3. § (2) bekezdése alapján személyes adatnak is minősül, így annak az érintett személy előzetes hozzájárulása nélkül történő kezelése, felhasználása, nyilvánosságra hozatala vagy nyilvánosság felé történő sugárzása kimeríti a fenti törvényi tényállást, figyelembe véve azt a körülményt, hogy a 2018. évben készült kép 

és hangfelvétel Koncz Zsófia képviselőjelölt választási kampányvideóját egy olyan nem létező összefüggésbe és kontextusba helyezi, amely alkalmas arra, hogy az időközi választáson jelöltként induló Koncz Zsófia számára jelentős érdeksérelmet okozzon

Álláspontom szerint továbbá a Facebook közösségi médiában a mai napon megjelent kép és hangfelvételt egységes egészként video montázsként teljes szövegösszefügésben értékelve az állapítható meg, hogy a 2018. évben ifj. Koncz Ferencről készült kép és hangfelvételből és a választási kampányvideóból, azok összevágásának eredményeképpen egy új, összességében hamisított tartalmú kép és hangfelvétel került előállításra, amelynek készítőjével szemben a Btk. 226/A. § szakaszába ütköző, becsület csorbítására alkalmas hamis hangvagy képfelvétel készítésének vétsége, a közzétevőjével szemben a Btk. 226/B. § szakaszába ütköző, becsület csorbítására alkalmas hamis hang vagy képfelvétel nyilvánosságra hozatalának vétsége is adott esetben megállapításra kerülhet egy esetleges büntetőeljárás keretében, figyelembe véve azt a nyilvánvaló tényt, hogy a video montázs elkészítésének alapvető célja az volt, hogy T. Ügyfelem és Koncz Zsófia becsületét csorbítsa, utóbbi személyt illetően kiegészítve azzal is, hogy az időközi választási kampánnyal összefüggésben a cselekmény jelentős érdeksérelmet is okozhat

A fentiekre figyelemmel felszólítom Önöket arra, hogy haladéktalanul szüntessék meg Koncz Zsófia országgyűlési képviselőjelölt testvéréről, ifj. Koncz Ferencről a Facebook közösségi médiában egy videófelvétel bármely részletének a nyilvánosságra hozatalát, nyilvánosság felé 

sugárzását, ellenkező esetben T. Ügyfelem minden szükséges jogi lépést megtesz a fent vázolt történeti tényálláson alapuló büntetőjogi igény államhatalmi kényszer útján történő érvényesítése érdekében, illetőleg személyes adat visszaélésszerű kezelése miatt bejelentéssel él az adatvédelmi hatóság irányába is

Btk 226. § (1) Aki valakiről más elött a becsület csorbitására alkalmas tényt állit, hiresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő (2) A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, ha a rágalmazást 

  1. a) aljas indokból vagy célból, b) nagy nyilvánosság előtt, vagy 
  2. c) jelentős érdeksérelmet okozva követik el

Btk 219. § (1) Aki a személyes adatok védelméről vagy kezeléséről szóló törvényi vagy az Európai Unió kötelező jogi aktusában meghatározott rendelkezések megszegésével haszonszerzési célból vagy jelentős érdeksérelmet okozva 

  1. a) jogosulatlanul vagy a céliol eliérően személyes adatot kezel, vagy b) az adatok biztonságát szolgáló intézkedést elmulasztja, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő

Együttműködésüket előzetesen köszönve maradok tisztelettel

Kelt: Budapest, 2020. szeptember 26

Giró Saász és Társai Ügyvédi Iroda 

Dr. Giró Szász János ügyvéd 

Btk 226. § (1) Aki valakiről más elöli a becsület csorbitására alkalmas tenyt állit, hiresztel, vagy ilyen lényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, ha a rágalmazási 

  1. a) aljas indokból vagy célból, b) nagy nyilvánosság előtt, vagy c) jelentős érdeksérelmet okozva 

követik el

Btk 219. § (1) Aki a személyes adatok védelméről vagy kezeléséről szóló törvényi vagy az Európai Unió kötelező jogi aktusában meghatározott rendelkezések megszegésével haszonszerzési célból vagy jelentős érdeksérelmet okozva 

  1. a) jogosulatlanul vagy a céltól eltérően személyes adatot kezel, vagy b) az adatok biztonságát szolgáló intézkedést elmulaszija, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesziessel büntetendő

ÜGYVÉDI MEGHATALMAZÁS 

Meghatalmazom a Giró Szász és Társai Ügyvédi Irodát (1126 Budapest, Kiss János alt. utca 23. 1/1.. tel: 2104857, mobil: 0036209468221, email: iroda u giroszasz hu, ügyintéző ügyvéd: dr. GiróSzász János ügyvéd ), hogy 

a https://1454.facebook.com/inkorrektek posts: 183723683209344 linken elérhetővé vált képés hangfelvétel jogosulatlan felhasencilásu, uz azzal való visszaélésszerü magatartások kapcsán keletkező polgári és hümetójogi igenvek érrémentése sorábbi szükség eseten dizudarvédelmi hatóság felé történő 

bejelentés 

ügyében, a 2017. évi LXXVIII SZ. törvényben mcghatározott jogkörrel képviscljen

Szerencs. 2020. szeptember 26

meghatalmazó ügyfél 

ifj. Koncz Ferenc 

Alulírott dr. GiróSzász János ügyvéd a fentiek szerint adott meghatalmazást a mai napi hatállyal elfogadom

Telki, 2020. szeptember 26

meghatalmazott ügyvéd 

Giró Szász és Társai Ügyvédi Iroda 1/26 Budapest, Kiss János alt. u. 23.1.1. dr. Giró Szász János ügyvéd 

tel:270)4857 email: irodowgiroszasz.hu 

KASZ: 36060696 

Helyettesítésre jogosult

dr. Giró Szász Beáta ügyvéd dr. Gáspár Attila Tibor ügyvéd dr. Tallár Ákos ügyvéd

HÁT ITT TARTUNK KEDVES FELEJIM!

A hóhérpribék panaszkodik a delikvensre, hogy az annyira ordít kínjában, hogy őneki cseng a füle! És ez zavarja őt!

„Kelt: Budapest, 2020. szeptember 26.” A balrad.ru – n a „sértés” CSAK 27 – én történt meg! COPY – PASTE MÓDBAN! Az index.hu és az atv.hu nyomán.

A fenyegetés hatására a videofelvétel az inkriminált anyagból ki lett szerkesztve. Eleget téve a fenyegetőző követelésnek!

JOGGAL BÍZHATUNK AZONBAN ABBAN, HOGY A KOLLEKTÍV EMLÉKEZETBEN VISZONT MÉG MINDIG OTT VAN! ÉS MÉG EGY IDEIG OTT IS MARAD! A VONAT INDULÁSÁIG MINDEN BIZONNYAL!
A balrad.ru adminjaként kissé elégedett vagyok avégett, hogy a hordapánikhoz egy kicsit ez a blog is hozzájárult!
Ez a villanypostán érkezett fenyegetőzés ugyanis ékes bizonyíték arra, hogy A HORDA PÁNIKOL! FÉLNEK!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Hegyi – Karabah

Javában dúl tegnap reggel óta az azeri – örmény háború Hegyi – Karabahért. Örményországban és Azerbajdzsánban is háborús helyzetet hirdettek, teljes a katonai mozgósítás mindkét országban.

A dologról mindenki – mindenkivel beszélt már telefonon (és még fognak is)!

Vardan Taranyjan moszkvai örmény nagykövet jelezte: országa ugyan tagja a Kollektív Védelmi Szervezetnek (CSTO), de nem kéri annak beavatkozását. (Valójában nem is kérheti, hiszen NEM ÖRMÉNYORSZÁGOT érte támadás, hanem csak katonáit Hegyi – Karabah területén.)

A harci terepen zajlanak az összecsapások. Mindkét ország a másikat okolja, és saját győzelmekről számol be.

Ugyanakkor Hegyi – Karabah vezetője – Arayik Harutyunyan – komoly örmény pozícióvesztésekről, és súlyos örmény katonai személyi veszteségekről beszélt, és klasszikus háborúnak nevezte a történéseket. Elmondása szerint Törökország aktívan van jelen hadseregével a konfliktusban, és török F16 – os harci gépek és török drónok vesznek részt az azeriek oldalán az összecsapásokban.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vajdasági Ragály Actual 2020 09. 28.

„702 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 24 716 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 13 beteg, így az elhunytak száma 749 főre emelkedett, 5152-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 18 815 fő. Az aktív fertőzöttek 37%-a, az elhunytak 54%-a, a gyógyultak 39%-a budapesti. 693 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 44-en vannak lélegeztetőgépen…” – közli ma reggel a szigorú és szomorú ragálytényeket a qrmányvetítölde, a koronavirus.gov.hu

(Amúgy érdemes ám rákattintani! A napi tényközlésen túl meglehetősen szórakoztató a műsor.)

Kevésbé szórakoztató a privatbankar.hu írása:

Nem a vírust volt nehéz legyőzni – kipakol egy magyar Covid-fertőzött

Jani a bürokráciát és a bezártságot sokkal jobban megszenvedte, mint a koronavírust. Mire beigazolódott, hogy fertőzött, már rég túl volt a betegségen. A való életből vett sztori idegőrlő várakozásról, fel nem vett telefonokról, Facebookon nyomozó rendőrről és bohózatba hajló vírus elleni küzdelemről.

Jani 34 éves, pesti srác. Irodában dolgozik, van lakása, kocsija. Egészségesen él, káros szenvedélye nincs. Hetente kétszer felveszi a Barca-mezt, és lemegy a haverokkal focizni. Irányít, szólózik, belövi a labdát üresbe. Néha kinéz egy Vasas-meccsre, de volt már a Camp Nouban is. Szeptember óta pedig azt is tudja, milyen koronavírusosnak lenni.

A fertőzést a jelek szerint könnyen legyőzte, az egészségügy labirintusában viszont elveszett. A Privátbankár.hu-nak elmesélte, min ment keresztül az elmúlt három hétben. (Kérésére teljes nevét nem közöljük – a szerk.)

(Illusztráció. Forrás: Depositphotos)

Szeptember 2., szerda: 

Jani látszólag átlagos napra ébred. Felöltözik, megreggelizik, fogat mos, aztán beül a Hondájába, beindítja a motort, és elindul a munkahelyére.

A kocsiban már érzi, hogy valami nincs rendben  émelyeg a gyomra, fáj a feje.

Útközben állapota rosszabbodik. Felhívja osztályvezetőjét, és közli vele, hogy a mai napot kihagyná. Főnöke rábólint a kérésére. Jani visszafordul a munkahelye előtti parkolóból, és hazahajt.

Délután elmegy a háziorvosi rendelőbe. A váróban megállítja egy nővér, és kikérdezi a panaszait. Rossz a közérzete, érzi a torkát, hőemelkedése van. Nem mehet tovább.

Még a váróból felhívatják vele háziorvosát, aki néhány kérdés után azt mondja, hogy felső légúti megbetegedése lehet. Maradjon otthon a héten, és hétfőn hívja fel újra, ha pedig újabb tünetei lesznek, jelezze, teszi hozzá.

Rendben, válaszolja Jani, és kiíratja magát táppénzre.

Akkor még nem tudja, hogy a következő csaknem három hetet a négy fal között fogja tölteni.

Szeptember 3., csütörtök:

Jobban érzi magát, de továbbra is otthon marad.

Szeptember 5., szombat:

Észreveszi, hogy nem érez ízeket és szagokat. Tudja, hogy ez a koronavírus-fertőzés egyik tünete. De azt is tudja, hogy hétvége van, háziorvosa nem elérhető.

Ennek ellenére nyugodt marad, nem izgulja túl a dolgot.

Szeptember 7., hétfő:

Felhívja háziorvosát, és elmondja neki az új tünetet. Ő meghallgatja, és kér neki egy Covid-tesztet.

Szeptember 9., szerda: 

Délelőtt 10 óra körül hívást kap a mentőszolgálattól. Megtudja, hogy aznap késő délután fogják letesztelni otthonában. Ha enni akar, most egyen, mondják neki, a teszt előtt már nem szabad ennie.

Délután kettőkor újabb hívást kap a mentőszolgálattól. Ott állnak a háza előtt. Kisvártatva egy férfi tetőtől talpig védőfelszerelésben bejön a lakásába, majd mintát vesz az orrából és a garatjából.

Kérdésre közli vele, hogy 24 órán belül elvileg meglesz az eredmény.

Ezt az online egészségügyi adatbázisban, az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) is el tudja majd érni, és háziorvosa is kap majd róla tájékoztatást, teszi hozzá.

Szeptember 10., csütörtök:

Jani bejelentkezik az EESZT rendszerbe, de nem talál új dokumentumot. A műveletet számos alkalommal megismétli a következő napokban, mindhiába.

Elmondása szerint ekkor már tünetmentes, jól érzi magát. Szeretne ismét dolgozni, de egyelőre nem tehet semmit.

Szeptember 11., péntek:

Felhívja háziorvosát, aki közli vele, hogy ő sem kapott semmit. Azt tanácsolja, hogy érdeklődjön az ÁNTSZ-nél, talán hétvégére lesz eredmény.

Jani vár. Továbbra is jófiú, nem megy sehova. Néha ránéz az adatbázisra, amely azonban hétvégén sem frissül.

Szeptember 14., hétfő:

Ismét felhívja háziorvosát, aki azt mondja: nincs új információja, de ha neki lesz, értesítse.

Jani töpreng egy kicsit, majd az EESZT honlapján található telefonszámmal próbálkozik. Egy hang közli vele, hogy ők az üzemeltetéssel foglalkoznak, keresse az ÁNTSZ-t. Megfogadja a tanácsot, és felhívja az ÁNTSZ központi számát, de senki nem veszi fel. Többször próbálkozik, a vonal mindig megszakad.

Kínjában már a szervezeti ábrát böngészi, és találomra hívogatni kezdi a főosztályokat.

Végül felveszi egy hölgy, aki közli vele, hogy ez nem az ő hatásköre, de utánakérdez az ügynek. Jani pár percig tartja a vonalat. A hölgy végül azt mondja, hogy elérte az illetékest, de ők nem tudják az eredményeket. Javasolja neki, hogy próbálkozzon a mentősöknél, akik talán meg tudják mondani, hogy melyik laborba szállították a tesztmintáját, és ott érdeklődje meg az eredményt.

Oké, válaszolja Jani.

Homlokán ekkor kezdenek megjelenni az első izzadságcseppek. Keze ökölbe szorul, arcán fura grimasz körvonalazódik. De nem adja fel.

Felhívja a mentőszolgálatot, majd nagy figyelemmel végighallgatja Győrfi Pál jótanácsait a járvány elleni védekezésről. Mielőtt azonban bárkivel beszélhetne, a vonal megszakad.

Ezt a játékot körülbelül tízszer játsszák el vele ezen a napon.

Itt kicsit elengedtem a sztorit 

– meséli Jani a jelenből visszatekintve. Sóhajt.

Időközben főnöke is tudni szeretné, mi van vele, hiszen már két hete nem dolgozik. Erre a kérdésre azonban a világon senki sem tud választ adni ebben a pillanatban – maga Jani sem.

Szeptember 15., kedd:

Vár, de semmi sem történik. Munkahelyén üres marad az asztala, este a fiúk nélküle futnak ki a gyepre.

Szeptember 16., szerda:

Délután – pontosan egy héttel a tesztelést és két héttel az első tünetek jelentkezését követően – megjelenik egy dokumentum az EESZT-adatbázisban.

Jani teszteredménye. Pozitív. Ekkor már rég túl van a víruson, jól érzi magát, tünetei nincsenek.

Hívja háziorvosát, aki azzal fogadja, hogy már látta az eredményt. Jani kérdezi, hogy most mi lesz. Majd jelentkezik az ÁNTSZ, meg lesz valami kontaktkutatás, keresi majd a rendőrség is, mondja a doki.

Jani azt is szeretné megtudni, hogy mi lesz a karanténnal, mikortól számolják a kezdetét. Majd az illetékesek megmondják, válaszolja az orvos.

Jani nyel egyet, és kezdi magát úgy érezni, mintha David Lynch Inland Empire-jának egyik jelenetébe csöppent volna.

Ezen a napon már ismét dolgozik otthonról (azóta is home office-ban van), és várja a hatóságok jelentkezését. De senki nem jelentkezik.

Szeptember 18., péntek:

Megcsörren a telefonja, háziorvosa keresi. Azt mondja, hogy mivel a mintavétele és a teszteredménye is csúszott, és már nincsenek tünetei, feloldhatja a karantén alól.

Jani még aznap bemegy hozzá a papírért, amely hivatalosan is gyógyultnak nyilvánítja.

Szeptember 19., szombat:

Üzenetet kap a Facebook Messengeren. Egy idegen szeretné vele felvenni a kapcsolatot. Azt állítja, hogy rendőrhadnagy, és a pozitív teszt miatt keresi.

Jani szeme tágra nyílik. Nem érti, miért itt keresik, hiszen telefonszámát háziorvosa és a mentőszolgálat is ismeri. Kér egy visszakereshető vezetékes számot a hadnagytól, és felhívja. Kiderül, hogy valóban az, akinek mondja magát.

A hadnagy szintén megkísérli beazonosítani Janit: beolvassa születési helyét és idejét. Stimmel, mondja Jani, és elmosolyodik.

Nem tűnt túl összeszedettnek. Aztán egy pillanat türelmet kért, hogy megnézze, mit kell ilyenkor kérdezni

– meséli a jelenből visszatekintve.

A rendőr három kérdést tesz fel: járt-e a közelmúltban külföldön, volt-e egészségügyi intézményben, és tartózkodott-e a közelében bárki 15 percnél tovább két méteren belül a tünetek jelentkezése óta.

Jani válaszol, majd ő is feltesz néhány kérdést a hogyan továbbról. A hadnagy nem mond semmi konkrétumot.

Néhány nappal később még felhívják egy önkormányzati intézménytől, és feltesznek néhány kérdést adatgyűjtés céljából, de más már nem történik. Az ő sztorija itt véget ér.

Mi a tanulság?

Természetesen nem állítjuk, hogy minden fertőzöttnek ilyen viszontagságokon kell keresztülmennie, mint ahogy azt sem kívánjuk sugallni, hogy a koronavírus félkézzel legyőzhető és nem kell komolyan venni.

„Mindössze” azt meséltük el, min ment keresztül egy fertőzött, miközben próbált segítséget kérni, és hogyan élte meg ezt az időszakot.

Mindenhol csúsztak. Nulla volt a kommunikáció az intézmények között. Nem tudod, hogy merre indulj, szinte semmilyen tájékoztatást nem kapsz, és nem is nagyon tudsz kérni (kivéve, ha kórházi kezelésre szorulsz). Néha már komikus volt az egész

– mondja összegzésképpen.

Arra máig nem kapott magyarázatot, miért csúszott csaknem egy hetet a teszteredménye, és miért volt szinte mindenki elérhetetlen.

Csináltam magamnak egy brutál telefonszámlát

– jegyzi meg. A táppénz miatt amúgy is kevesebb fizetést kap majd.

Azt mondja, ettől eltekintve jól van, csak az erőnléte romlott le: az esti meccsen nem bírja a sprinteket.

A vírusnál sokkal jobban lerombolta az állóképességemet, hogy majdnem egy hónapig semmit sem tudtam csinálni. Be voltam zárva a négy fal közé.

És mi számára az elmúlt három hét tanulsága?

Nagy csalódás az egész. Megcsappant a biztonságérzetem. Ha már most ennyire nem tudják kezelni a helyzetet, akkor mi lesz később, ha beüt a krach, és ha majd télen bejön az influenza is? Ha majd mindenki otthon marad mindennel, és sokkal több embert kell majd tesztelni.

Szerinte a történteknek van egy olyan üzenete, hogy jobban jár az, aki nem jelenti be a fertőzésgyanút, hanem otthon marad két hétig. És – ha tudja – kibekkeli a koronavírust.

Különben jön a teszt és a karantén, és a csúszásokkal együtt másfél hónapig megszűnsz létezni a munkáltatód számára is. Persze senkit nem biztatok arra, hogy ne jelentse a gyanús tüneteit. De számoljon azzal, hogy úgy járhat, mint én.”

JOBB A RAGÁLY ELLEN MAGUNK ÉS EMBERTÁRSAINK EGÉSZSÉGE MEGVÉDÉSE ÉRDEKÉBEN MEGELŐZŐ INTÉZKEDÉSEKET TENNÜNK!

VISELJÜNK MASZKOT!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vészjelzés a hordának, vészjelzés a rendszernek!

Pávkovics Gábor nyerte a mohácsi időközi választást, így újra fideszes polgármestere lesz a településnek. Pávkovics 4 708 szavazatot kapott, ami az összes leadott szavazat 56.44 százaléka. Az ellenzék közös jelöltje, Csorbai Ferenc majdnem kétszer annyi szavazatot kapott, mint legutóbb, összesen 3 369 vokssal a szavazatok 40.39 százaléka az övé.

Mohács hagyományosan a Fidesz egyik legerősebb városának számít, így nem meglepő, hogy ismét kormánypárti polgármester lett. Az már igen, hogy ilyen eredménnyel. Helyszíni riportunkban Pávkovics Gábor maga mondta el, hogy hatvan százalék alatti eredményt már csalódásként élne meg, mivel a korábbi választásokon a Fidesz itt inkább 70 százalék körül nyert. A harmadik jelölt, a Mi Hazánkos Bernáth Csilla 3,18 százalékot szerzett.

Szintén komoly pofon a kormánypártnak, hogy két választókerületet is az ellenzék nyert meg.

A harmadik és negyedik egyéni kerületben is a VAN jelöltjei nyertek, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt. Ezzel is stabil fideszes többség lesz a képviselő-testületben, mert a győzelmek miatt az egyik Fideszes jelölt kompenzációs listáról jutott be a testületbe. Az arány 8-4 a Fidesz javára.      (24.hu)

Bal-Rad komm: „…Pávkovics Gábor maga mondta el, hogy hatvan százalék alatti eredményt már csalódásként élne meg…”

-Hát akkor most csak a dijadalnak örülhet, ami LEHETETT VOLNA AKÁR jóval kisebb is, ha a Toroczkai – horda nem kotnyeleskedik.

Ám így is úgy néz ki, hogy a döbrögistáknál is megszólalt a mohácsi vészjelző!

Nagyon megverte a Fidesz a Munkáspártot Karcagon

Nagyon nagy győzelmet aratott a Fidesz Kargacon. A nagykunsági városban Dobos László polgármester halála miatt kellett időközi polgármester-választást tartani. Ugyanakkor az ellenzék előre bejelentette, hogy nem állítanak saját jelöltet.

A Munkáspárt már nem volt ilyen szégyenlős, és a fideszes Szepesi Tibor ellen elindították Nagy Józsefet.

Fotó: valasztas.hu

Szepesi 90 százalék feletti eredménnyel hozza a választást, de a maga nemében a Munkáspárt is saját rekordot könyvelhet el a 10 százalék körüli eredménnyel. A részvétel egyébként 26,66 százalékos volt.                                    (444)

Bal-Rad komm: KARCAGON – bár borítékolni lehetett a fényességes hordadijadalt – a munkáspárti jelölt „Vitorla” MINDEN VÁRAKOZÁSON FÖLÜL szerepelt! A közel 10 százalékos eredményt EGYEDÜL KÜSZKÖDTE KI a pénzzel és a hatalommal – A BŰN RENDSZERÉVEL SZEMBEN!

GRATULÁLUNK NAGY JÓZSEFNEK!  

KARCAGON VISZONT A RENDSZERNEK SZÓL A VÉSZJELZŐ!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com