Pávkovics Gábor nyerte a mohácsi időközi választást, így újra fideszes polgármestere lesz a településnek. Pávkovics 4 708 szavazatot kapott, ami az összes leadott szavazat 56.44 százaléka. Az ellenzék közös jelöltje, Csorbai Ferenc majdnem kétszer annyi szavazatot kapott, mint legutóbb, összesen 3 369 vokssal a szavazatok 40.39 százaléka az övé.
Mohács hagyományosan a Fidesz egyik legerősebb városának számít, így nem meglepő, hogy ismét kormánypárti polgármester lett. Az már igen, hogy ilyen eredménnyel. Helyszíni riportunkban Pávkovics Gábor maga mondta el, hogy hatvan százalék alatti eredményt már csalódásként élne meg, mivel a korábbi választásokon a Fidesz itt inkább 70 százalék körül nyert. A harmadik jelölt, a Mi Hazánkos Bernáth Csilla 3,18 százalékot szerzett.
Szintén komoly pofon a kormánypártnak, hogy két választókerületet is az ellenzék nyert meg.
A harmadik és negyedik egyéni kerületben is a VAN jelöltjei nyertek, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt. Ezzel is stabil fideszes többség lesz a képviselő-testületben, mert a győzelmek miatt az egyik Fideszes jelölt kompenzációs listáról jutott be a testületbe. Az arány 8-4 a Fidesz javára. (24.hu)
Bal-Rad komm: „…Pávkovics Gábor maga mondta el, hogy hatvan százalék alatti eredményt már csalódásként élne meg…”
-Hát akkor most csak a dijadalnak örülhet, ami LEHETETT VOLNA AKÁR jóval kisebb is, ha a Toroczkai – horda nem kotnyeleskedik.
Ám így is úgy néz ki, hogy a döbrögistáknál is megszólalt a mohácsi vészjelző!
Nagyon megverte a Fidesz a Munkáspártot Karcagon
Nagyon nagy győzelmet aratott a Fidesz Kargacon. A nagykunsági városban Dobos László polgármester halála miatt kellett időközi polgármester-választást tartani. Ugyanakkor az ellenzék előre bejelentette, hogy nem állítanak saját jelöltet.
A Munkáspárt már nem volt ilyen szégyenlős, és a fideszes Szepesi Tibor ellen elindították Nagy Józsefet.

Szepesi 90 százalék feletti eredménnyel hozza a választást, de a maga nemében a Munkáspárt is saját rekordot könyvelhet el a 10 százalék körüli eredménnyel. A részvétel egyébként 26,66 százalékos volt. (444)
Bal-Rad komm: KARCAGON – bár borítékolni lehetett a fényességes hordadijadalt – a munkáspárti jelölt „Vitorla” MINDEN VÁRAKOZÁSON FÖLÜL szerepelt! A közel 10 százalékos eredményt EGYEDÜL KÜSZKÖDTE KI a pénzzel és a hatalommal – A BŰN RENDSZERÉVEL SZEMBEN!
GRATULÁLUNK NAGY JÓZSEFNEK!
KARCAGON VISZONT A RENDSZERNEK SZÓL A VÉSZJELZŐ!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Gratulálok ” Vitorla „, ezt az eredményt 30 évi „néphülyítés ” után érted el, olyan ellenszélben,
amikor az ellenfélnek „felülről nyitott ” választási kenőpénzek jutottak ! Nem árt tudnunk, hogy
az elmúlt harminc évben , felnőtt egy új/másik generáció ! … Ezek után is emelt fővel mehetsz
végig a karcagi utcán ! Mi tudjuk : ez a rendszer csak a pénzről szól , ott helyben megmutatta
ezt az utat a brókermarcsi helyi példakép, mert tévedésben vannak azok akik azt gondolják hogy
az ő nevéhez fűződő spekuláció/ piramis játéknak Karcagon nem voltak nyertesei ! Voltak, sokan
voltak . … Ezeknek már most Kánaán van, így eszük ágában sincs a NÉPJÓLÉTÉRT politizálni !
„…A közel 10 százalékos eredményt EGYEDÜL KÜSZKÖDTE KI a pénzzel és a hatalommal….”
Egyedül ? ? …..sajnos, el tudom hinni, hogy igaz.
MP. Ébresztő ! !
Vitorlának gratula az eredményéért !
Gratulálok Vitorlának!
Most megbizonyosodhatott bárki, hogy érdemes a Munkáspártra szavazni! Lépésről, lépésre kell megerősödni, cél az 5%-os parlamenti küszöb!
A Fidesz „elzavarása” egy ellenzéki összefogás által, ha egyáltalán összejön, csak ártana az országnak.
Sub Zero !
2020-09-28 – 12:56
5*
Én is +1, és Vitorlának is.
Nem kell irreális álmokat kergetni, de a kétharmad alighanem bőven ugrik 2022-ben. Vitorla pedig tisztességgel helytállt, ahogy hallom. Kis lépésekkel visszanyeshető a Jaffa, idővel.