A demokratikus köztársaságtól a konzervatív köztársaságig – 5

A demokratikus köztársaságtól a konzervatív köztársaságig – 5
(idézet: Hitler hatalomra jutása – Székely Gábor)

A választások után a megerősödött jobboldal igyekezett kihasználni az eredményeket. A Német Nemzeti Néppárt kancellárnak a konzervatív és militarista nézeteiről ismert Albert von Tirpitz tengernagyot javasolta Ebertnek. A birodalmi elnök azonban a korábbi Marx-kabinetbe helyezte bizalmát; ez a megoldás csak átmeneti lehetett. A kormány bázisa leszűkült, s ha sikerült is a szociáldemokrácia időleges támogatását megnyerni a jobboldal által is javasolt, a gazdasági stabilizáció utolsó szakaszát jelentő, hatalmas kölcsönökkel járó Dawes- terv elfogadásához, miután egyértelművé vált, hogy a nemzetiek nem vesznek részt a kormányban, Marx benyújtotta lemondását; az elnök új választásokat írt ki.

Az 1924. december 7-i választások eredményei a konzervatív köztársaság stabilizálódását tükrözték. A polgári pártok szavazataiban nem következett be lényeges változás: valamennyi néhány százalékkal növelte korábbi eredményeit. A jobboldal főleg a szélsőséges nacionalista és nemzetiszocialista választóktól hódított el szavazatokat, a centrum és a demokraták a kisebb pártok rovására gyarapodtak. A szociáldemokrata párt, miután ellenzékbe vonult, visszahódította elfordult szavazóinak egy részét, s 6%-kal jobb eredményt ért el. A kommunista párt, egyrészt az ellene irányuló fokozott kampány, másrészt a pártvezetés szektás irányvonala következtében 3,6%-ot veszített.

A választások az országban kialakult, s a húszas évek második felében nagyobb változásokat nem szenvedett erőviszonyokat tükrözték. Az 1925. január 15-én kinevezett kormányt a párton kívüli, de korábban a Német Néppárt képviselőjeként és több kabinet ellátás-, illetve pénzügyminisztereként már hivatalt vállalt Dr. Hans Luther vezette. A kormány összetétele erőteljes jobbratolódást mutatott. A Centrumpárt nem a megerősödött szociáldemokraták bevonásával kívánta stabilizálni a kormányt, hanem a Német Nemzeti Néppárt követeléseinek teljesítésével, az egész polgári blokk egységének megvalósításával. Az új kormányban a legfontosabb tárcák a nemzetiek kézébe jutottak: pártjuk adta a belügyi, a pénzügyi, a gazdasági és az ellátásügyi kormányzat vezetőjét. A szintén négy tárcát betöltő centrumpártiaknak meg kellett elégedniük a jogi, a munkaügyi, a postaügyi és a „megszállt területek” lényegében formális minisztériumával. A külügyi tárcát ismét Stresemann kapta, a demokrata párti Ottó Gessler lett a hadügyminiszter, a közlekedésügyi a párton kívüli (más források szerint néppárti) dr. Krohne. A kormányban képviselt pártok a parlamentben a mandátumok 55,6%-ával rendelkeztek, tehát ismét többségi kabinet alakult.

A kormány jobbratolódását nem csupán a német nemzetiek súlyának növekedése jelezte, hanem a polgári koalíció baloldalának meggyengült képviselete is. A demokraták az előző, a Marx-kabinetben a választásokon elért csekélyebb eredményük ellenére is három tárcát kaptak, most jobb szavazatarányuk és több képviselőjük ellenére meg kellett elégedniük eggyel. Szembetűnő volt a demokratákkal ekkor blokktárgyalásokat folytató Német Néppárt befolyásának csökkenése is. A korábbi három tárcából csak egyet tarthattak meg.

Az új kormányban mind a weimari alapokat elismerő pártok (a demokraták és a centrum), mind pedig az azokkal szembefordulok (a Néppárt és a Nemzeti Néppárt) közül parlamenti képviseleténél nagyobb arányban a jobboldalibb párt került előtérbe. Ez nyilvánvalóan nem a tényleges erőviszonyokat tükrözte, hanem pártpolitikai megfontolásokat, s ami ezek mögött meghúzódott, az uralkodó körök elképzeléseinek módosulását. Ez a változás mutatkozott meg az Ebert elnök halálát követő elnökválasztáson is. A fő kérdés az volt, hogy a köztársaság élén továbbra is a „weimari” pártokat képviselő birodalmi elnök áll-e, vagy jobboldali. A választások első fordulója mindenesetre jelezte, hogy a kormánykoalíció polgári baloldalának esélyei még a szociáldemokraták hagyományos támogatásával sem nagyok. Esélyük Hindenburg részvételével – s ezt a pártok vezetői is tudták – tovább csökkenhetett.

Hindenburg először ingadozott. Rövid gondolkodási időt kért, s csak akkor adott igenlő választ, miután kikérte a hollandiai Doornban élő excsászár, II. Vilmos véleményét is. Ezt követően már nem okozott csalódást megbízóinak: az első fordulóban mintegy három és fél millióval (8,5%) több szavazó jelent meg az urnáknál, nagy többségük őt támogatta. A centrum és a szociáldemokrácia vezette csoport csak 1,9%-kal növelte részesedését, és a kommunistákra, bár a rájuk szavazók száma is nőtt, viszonylagosan a korábbinál 0,6%-kal kevesebb szavazat jutott.

Így a monarchista érzelmű és neveltetésű Hindenburg lett a forradalomból született weimari köztársaság második és egyben utolsó birodalmi elnöke. Megválasztásával a még jelentős parlamenti többséggel rendelkező, weimari alapokon álló koalíciós pártokkal szemben a mandátumok nem egészen 40%-át elnyert erők képviselője jutott hatalomra. Ez a hatalom azonban éppen a Weimarban, 1919. július 29-én elfogadott alkotmány 48. cikkelye értelmében nem volt lebecsülendő. E cikkely kimondta ugyanis, hogy a birodalmi elnöknek, amennyiben a „Német Birodalom közbiztonságát és rendjét komolyan megbontják, illetve veszélyeztetik, a közbiztonság és a rend helyreállítása érdekében alkalmaznia kell a szükséges intézkedéseket, s ha a helyzet megköveteli, a fegyveres erők bevetését is”. A kivételes elnöki hatalom, amit eredetileg a fegyveresen is szervezkedő ellenforradalommal és a restaurációt előkészítő erőkkel szemben, éppen a Német Nemzeti Néppárt és a Német Néppárt szavazatai ellenében fogadtak el, most a támogatásukkal megválasztott elnök kezébe került. E cikkely értelmében lehetőség nyílott arra, hogy amennyiben az elnök és a parlament közötti nézeteltérés miatt az elnök a parlament feloszlatása mellett dönt, felfüggesztheti az alkotmányban foglalt alapvető demokratikus jogokat, és megbízhatja a kancellárt, hogy törvényerejű rendeletekkel kormányozzon. A fő veszély ez utóbbiban rejlett, mert az alkotmányba belefoglalták ugyan, hogy a miniszterelnöknek „bírnia kell a parlament többségének bizalmát”, azaz elvileg kancellári tisztséggel csak a Reichstag többségének támogatását megnyerni képes jelölt bízható meg, „különleges esetben” azonban az elnök bizalma is elegendő volt ahhoz, hogy a kancellár akár a parlamenttel szemben is érvényesíthesse akaratát.

Az alkotmány 48. cikkelyének alkalmazására már korábban is több ízben sor került. Akkor azonban biztosítékot jelentett, hogy a birodalmi elnök a szociáldemokrata párt tagja volt, tehát egy olyan párté, amely egyik kezdeményezője volt az alkotmánynak, és a parlamentben is a legtöbb mandátummal rendelkezett. Hindenburg megválasztásával gyökeresen megváltozott a helyzet. Az új birodalmi elnök nem tartozott egyik párthoz sem. Nem rokonszenvezett viszont a „weimari” koalíció három fő áramlatával, a katolikus jellegű centrummal, a liberális polgári Német Demokratikus Párttal, s különösképpen nem a szociáldemokratákkal. Személye így nyilvánvalóan nem jelentett garanciát az alkotmány védelmére. ígéret volt azonban valamire, amire az ország zilált politikai és gazdasági életében mind nagyobb szükség volt: a „rend helyreállításának”, a „nemzet tekintélyének” jelszavával Hindenburg a társadalom nagy részét megnyerhette magának.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2020 szeptember 28. hétfő van. Az idei esztendő 272. napját tapossuk. Rohan ám az idő! 

A Gergely-naptár szerint ebből az évből még 94 – merthogy SZÖKŐÉV AZ IDEI – nap van hátra.  Tehát ez az esztendő 366 napból áll!

De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2024; 2028…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Vencel, Bernárd, Bernát, Isméria, Izméne, Jusztina, Jusztínia, Pelbárt, Salamon, Salvador, Szelim, Tárkány, Velek nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!

Szeptember 28 – án  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szeptember_28.

Ma van:

– Szent Vencel napja, a cseh államalapítás ünnepe.

– A Magyar Honvédségben szolgáló tűzszerészek napja.

– Tajvan: tanárok napja, Konfuciusz (i. e. 551 – i. e. 479) születésnapja a hagyomány szerint

A balrad.ru mai zeneajánlója:

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Patkány az emberért

London, 2020. szeptember 26. szombat (MB)

    Patkányt tüntettek ki Nagy-Britanniában az emberek javára tanúsított hősiességéért – tudatta az AP Londonból.

     A Magawa nevű afrikai óriáspatkány azért kapott aranyérmet, mert fel nem robbant taposóaknákat szimatolt ki húsz focipályának megfelelő területen, Kambodzsában.

     Az 1917-ben alakult Beteg Állatok Népellátója (PDSA) nevű brit állatorvosi szervezet 1943 óta adományoz kitüntetést olyan állatoknak, amelyek hősies cselekedeteket hajtottak végre az emberekért.+++

Kiadta: Magyar Békekör

Csak maúkázott…!

Jobbik: Alpári sértegetés, bocsánatkérés helyett pedig csak annyi: vicc volt!

Jobbik: Alpári sértegetés, bocsánatkérés helyett pedig csak annyi: vicc volt!

Újabb szintet lépett a Fidesz: alpári és durva szavakkal sértegetik a választókat, és közben még ki is nevetik őket – írja sajtóközleményében a Jobbik.

Nemrég került az internetre az videó, amelyben Koncz Zsófia testvére nyomdafestéket nem tűrő szavakat mond telefonálás közben egy választópolgárnak, a körülötte lévők pedig ahelyett, hogy rendre utasítanák a fiatalembert, inkább nevetgélnek a vérig sértett választón.

Amikor pedig ezt számon kérik tőlük, nem elnézést kérnek, hanem azzal mentegetőznek, hogy csak vicceltek! Ezek után még világosabb, hogy mit gondol Koncz Zsófia és köre a választókról.

Nekik a borsodi emberek annyit érnek, amennyire tisztelik őket: semennyit!

Koncz Zsófia mondhatta volna azt is, hogy bocsánatot kér a testvére viselkedéséért, vagy legalább jelezhette volna, hogy nem ért egyet vele. Ő azonban nem ezt tette. Ahelyett, hogy elnézést kért volna a méltatlan mondatokért, csak annyit mondott: a testvére viccelődött. Értik, viccelődött! Mindenkinek ismerős lehet ez a magyarázat például onnan, hogy amikor a fideszes Pócs János betett egy cigány embert a kazánjába, és azzal fenyegette, hogy megégeti, utána nem bocsánatot kért tőle, hanem csak annyit mondott: viccelt. Ahogy Pócs, úgy Koncz is elintézte annyival, hogy viccelt. Ez felháborító! Mindannyian méltatlanok a magyar emberek képviseletére.

Nincs két Fidesz, hanem csak az van, ami ezen a videón is látható. Arrogancia, közöny és lenézés. A magyar emberek nem ezt érdemlik. Az emberek nem kérnek a kormány mocskos szidalmazásaiból, az arroganciájából, megunták, hogy semmibe veszik, lenézik őket, és még inkább elegük van a hazugságokból és a lopásból!

Lenézni és elárulni a választókat – ez a politikában megbocsáthatatlan!         (Jobbik Magyarországért Mozgalom Sajtóosztálya)

Bal-Rad komm: Mi van/LESZ AKKOR, ha az öcsike nem tréfás kedvében van? És MÁR Ő IS hordafunkci!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Mi lehet ebből?

Karabakh: Erdogan felhívta Alijevet, Jereván megmutatja a lövöldözés eredményeit (VIDEO) |  Orosz tavasz

Összecsaptak vasárnap reggel az örmény és az azeri haderők a kaukázusi Hegyi – Karabahban.

Az örmény hadügyminisztérium közlése szerint az azeriek nehéztüzérséggel támadtak polgári célpontokat többek között a jelenleg örmény fennhatóság alatt álló Hegyi – Karabah Köztársaság fővárosánál, Sztyepanakertnél, helyi idő szerint 8 óra 10 perckor.

Jereván közlése szerint válaszcsapásként két azeri helikoptert, három drónt és három tankot kilőttek.

„Arányosan fogunk válaszolni, Azerbajdzsán katonai – politikai vezetése viseli a teljes felelősséget a helyzetért”
– írták közleményükben.

Mindkét fél civil áldozatokról adott jelentést. Örményország szerint egy nő és egy gyerek is meghalt a támadásokban.

Örményország még a délelőtt folyamán rendkívüli állapotot hirdetett és teljes mozgósítást rendelt el.

„Készüljetek fel szent hazánk védelmére!” – fújt riadót Nikol Pasinjan örmény miniszterelnök.

Azerbajdzsán szerint az örmények támadtak. Ők csak ellentámadtak a teljes fronton annak érdekében, hogy elnyomják Örményország fegyveres erőinek harci tevékenységét és biztosítsák a polgári lakosság védelmét.

„Az intenzív lövöldözés több civil áldozatot is követelt a falvainkban, és kárt tett az infrastruktúrában” – írta az azeri hadügy közleménye.

Ilham Alijev azeri vajda arról beszélt a bakui televízióban közvetített beszédében, hogy Örményország új háborút indított új területekért.

„Örményország folyamatosan provokálta Azerbajdzsánt, de keserű lesz a végeredménye ennek. Örményország egy megszálló ország, aminek véget fogunk vetni!” – közölte.

Ankara máris jelezte: Azerbajdzsánt támogatja a konfliktusban. Kardigan ankarai vajda rátelefonált ma délelőtt Alijev kollegára, és biztosította: MINDEN TÁMOGATÁST MEGAD NEKI, ami csak kell!

Az orosz külügyminisztérium felszólította a feleket, hogy azonnali tűzszünetben állapodjanak meg a helyzet stabilizálása érdekében.

Oroszország viszont Örményország szövetségese, és katonai bázist tart fenn Gjurmiban.

Egy a rusvesna.su – n megjelent friss vélekedés szerint a karabahi háború valódi célja Oroszország!

NE FELEDJÜK: TEGNAP ÉRT VÉGET OROSZORSZÁG DÉLI KATONAI KÖRZETÉBEN A „KAVKAZ-2020”!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A madár tolla…- avagy EZT GONDOLJÁK RÓLUNK „EZEK”!

Kínos videó került elő Koncz Zsófia testvéréről

Koncz Zsófia, a borsodi időközi választás fideszes jelöltjének testvéréről szivárgott ki egy videó. A kormánypárti jelölt szerint politikai ellenfele akar így nyomást gyakorolni rá.

A Facebookon kering egy videofelvétel, amelyen Koncz Zsófia testvére, ifj. Koncz Ferenc szerepel. A fiatalember egy call centerben látható, ahonnan az aktivisták szokták telefonon keresztül szavazásra buzdítani a választópolgárokat.

Azt szeretném megkérdezni, hogy Ön a Fidesz-KDNP jelöltjét támogatná-e egy jelenlegi választás esetében? Biztos, hogy nem?

– teszi fel a kérdést a kormánypárti képviselőjelölt öccse a telefonban, majd így folytatja:

És a büdös kurva anyádat támogatnád, kisfiam?

AZ ÜGYBEN MEGKERESTÜK KONCZ ZSÓFIÁT IS, HOGY MI A VÉLEMÉNYE A VIDEÓRÓL, VALAMINT HOGY NEM TARTJA-E PROBLÉMÁSNAK, HOGY A TESTVÉRE ILYEN STÍLUSBAN KOMMUNIKÁL, DE CIKKÜNK MEGJELENÉSÉIG NEM REAGÁLT.

FRISSÍTÉS!

Barátjával viccelt

Cikkünk megjelenése után mégis jelentkezett Koncz Zsófia, aki elismerte, hogy valóban a testvére látható a felvételen, de állítása szerint nem az időközi választás kampánya alatt, hanem még 2018-ban készült a felvétel, öccse pedig egy barátjával viccelődik rajta.

Politikai ellenfelem a családomra mért ütéssel próbál rám nyomást gyakorolni, de egy ilyen családi tragédia árnyékában azt gondolom, hogy ez a lejárató videó egy rendkívül méltatlan próbálkozás. Én továbbra is csak a választókerületben élőkkel kívánok foglalkozni, és bízom benne, hogy a következő két hétben a másik oldal is tisztességes kampányt fog folytatni.

A fideszes képviselőjelt leszögezte azt is, hogy öccse nem közszereplő, ezért megteszik a szükséges jogi lépéseket az ügyben a videó feltöltőjével szemben.

Durvul a kampány

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os választókerületében egyébként azért kell időközi országgyűlési választást tartani, mert július 10-én egy motorbalesetben elhunyt a térség kormánypárti képviselője, Koncz Ferenc.  A kormányoldal az elhunyt képviselő lányát, Koncz Zsófiát indítja az októberi választáson.

Az ő neve onnan lehet ismerős, hogy még 2015-ben a Fidelitas alelnökeként Böröcz László elnökkel közösen ők vezették elő a provokátorfigyelőnek nevezett ötletet : közzé akarták tenni azok nevét, akik szerintük szándékosan zavarják az állami rendezvényeket. Később Koncz Zsófia a washingtoni nagykövetségen dolgozott külpolitikai munkatársként.

Az ellenzék vele szemben Bíró Lászlót indítja, aki 2018-ban a Jobbik színeiben 31,64 százalékot szerzett Koncz ellen, aki végül 49,3 százalékkal húzta be a körzetet. Mögé minden ellenzéki párt beállt, azonban a Jobbik nem szerepelhet a jelölőszervezetek között hivatalosan, mert a Nemzeti Választási Bizottság azt állapította meg, hogy jogszabálysértően vették nyilvántartásba a pártot.                                                                                                          (index)

Index: Így beszél a Fidesz-KDNP jelöltjének testvére a választókkal

Koncz Zsófia, a borsodi időközi választás fideszes jelöltjének testvére nem átall beszólni annak, aki nem a Fideszre óhajt szavazni – számolt be az index.hu.

Az Inkorrekt nevű Facebook oldal egy videofelvételt közölt, amelyen Koncz Zsófia testvére, ifj. Koncz Ferenc szerepel. A fiatalember egy irodában látható, aki vélhetően call centerezés közben igyekszik telefonon szavazásra buzdítani a választópolgárokat. Az egyelőre nem világos, hogy valós telefonbeszélgetést láthatunk a videón, vagy „gyakorlatozásban” közben hangoznak el az erős mondatok tőle.

                                (atv)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: VANNAK  lehetnek! – KÉTELYEINK Zsófija hordaamazon védekezését illetően, miszerint „emmánrígenvaút”!

MEGTÖRTÉNT! Kamera előtt történt! Annak kevés jelentősége van, hogy éles vagy gyakorló helyzetben történt! Szimbolikus jellege, üzenet értéke van a dolognak! Mint ahogyan a körülményeknek is, amik arról tanúskodnak, hogy a horda MINDEN ESZKÖZZEL RENDELKEZIK, MINDEN ESZKÖZT MEGRAGAD ÉS FELHASZNÁL A SAJÁT ÉRDEKÉBEN!

Az esetnek EZEN KÍVÜL még két tanulsága is van:

1. – A horda kampánystábjából vannak KIUGRÓK! (NAGY VESZÉLY EZ a hordára!)
2. – „Madarat tolláról…” – avagy amilyen jellemű a horda, olyan jellemű a kampánystáb!
NE FELEJTS! „EZEK” a bőrünkre pályáznak, miközben kimondva – vagy kimondatlanul – KURVA ANYÁDOZNAK BENNÜNKET!

Átfogó Ragályhíradó 2020 09. 27.

Legutóbb szeptember 16 – án volt itt a balrad.ru – n „átfogó” Ragályhíradó! Azóta sok víz lefolyt a Mississippin, a Gangeson, az Amazonason a Volgán és a Dunán. És elég szépen híztak Covid világprodukciójának számai.

Bizonyság erre a worldometers.info/coronavirus – on közölt adatok:

A 11 nappal ezelőtti 29 764 825 taggsággal bíró megszállotti táborát Covid – 19 ma reggelre 33 062 502 fősre hizlalta. A gyarapodás 3 297 677 fő. „Akkor” volt neki 939 962 áldozata, ma viszont ez a szám már 998 306. A növekmény58 344.

A koronás világverseny élbolya nem változott.

Továbbra is utcahosszal vezet az USA. 499 122 új igazolással már 7 287 599 amerikai megszállottja van az ottani ragálynak. 8980 halálesettel pedig már 209 177 amerikai áldozata van Covidnak.

A második helyen India áll. Ők az elmúlt 11 nap sorn 967 483 új megszállottal 5 992 532 – re bővítkeztek, és 17 410 embert áldoztak. Összesen már 94 534 halottjuk van.

Brazilia ugyanezen időszak alatt 333 826 fővel tudta növelni a megszállotti csapatát, 4 718 115 – re. 8239 embert veszítettek, összesen idáig 141 441 – et.

Oroszország a tabella negyedik helyén. Ők 64 052 új koronással bővültek 1 143 571 – re. Elveszítettek 1298 embert, eddig összese 20 215 főt.

London városában tegnap volt egy kis csihi – puhi Őfelsége méltatlankodó alattvalói, és Őfelsége rendőrei között. Előbbiek unják már nagyon a Covid – dúlás ürügyén újfent rájuk mért korlátozásokat, és elégedetlenségüket kifejezendő, morgolódásra gyűltek. Utóbbiak meg a szociális távolság betartására igyekeztek rábírni előbbieket. Egyik fél sem respektálta a másik óhaját! Az egymás meg nem értéséből és a kölcsönös intolerancia miatt aztán kialakult egy kis kavar.

DÖBRÖGISZTÁN CSUDAVAJDASÁG RAGÁLYELLENES „VILÁGLEGHATÉKONYABB” VÉDEKEZÉSÉNEK 11 NAPOS MÉRLEGE:

Szeptember 16 – án vajdaságunk 14 460 főnyi megszállottal büszkélkedett. Akkor volt 654 fős áldozati listánk.

Az azóta eltelt 11 nap során a megszállotti állományunk 9594 fővel, 24 014 – re gyarapodott. 11 nappal ezelőtt volt az áldozati listánkon 654 név. Ma reggelre ez a szám már 736. A 11 napos növekmény 72 név.

A nevű koronavirus.gov.hu qrmányvetítölde ma reggeli adatai szerint szeptember 26 – ról 27 – re virradóan hat magyart ragadott el a ragály.

Ajánljuk a fantasztikus történetek rajongóinak a linkre kattintást! Olyan csudállatos dijadalhíreket olvashatnak rajta, hogy…- ihaj!

A horrorisztikus dolgokat kedvelők figyelmébe viszont a hirkereso.hu – t ajánljuk!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A munkásosztály egységfrontja a fasizmus ellen

A munkásosztály egységfrontja a fasizmus ellen –
Az egységfront ellenfeleinek fő érveiről

(idézet: Georgi Dimitrov – Egységfront, népfront, szocializmus)

A fasizmus támadása
és a Kommunista Internacionálé
feladatai a munkásosztály egységéért,
a fasizmus ellen folytatott harcban

Előadás a Kommunista Internacionálé VII. világkongresszusán

[1935. augusztus 2.]

Az egységfront ellenfeleinek fő érveiről

Milyen érveket hoznak és hogyan vetik fel azok, akik az egységfront ellen vannak?

„A kommunisták számára az egységfront jelszava csak manőver” – mondják egyesek. – De ha ez manőver lenne – feleljük mi -, akkor miért nem leplezik le ezt a „kommunista manővert” az egységfrontban való becsületes részvételükkel? Mi nyíltan kijelentjük: azért akarjuk a munkásosztály akcióegységét, hogy a proletariátus megerősödjék a burzsoázia elleni harcában, hogy míg ma mindennapi érdekeiért száll síkra a támadó tőke ellen, a fasizmus ellen, holnapra képes legyen megteremteni végleges felszabadításának előfeltételeit.

„A kommunisták támadnak bennünket” – mondják mások. De figyeljenek csak ide, mi már nemegyszer kijelentettük: mi senkit sem fogunk támadni, sem egyeseket, sem szervezeteket, sem pártokat, amelyek a munkásosztálynak az osztályellenség elleni egységfrontja mellett vannak. Egyidejűleg azonban kötelesek vagyunk a proletariátus és a proletariátus ügyének érdekében bírálat tárgyává tenni azokat az egyéneket, szervezeteket és pártokat, amelyek gátolják a munkások akcióegységét.

„Mi nem léphetünk egységfrontra a kommunistákkal, mert nekik más programjuk van” – mondják ismét mások. De hiszen önök azt állítják, hogy programjuk különbözik a burzsoá pártok programjától, ez azonban nem zavarta és nem zavarja önöket abban, hogy koalícióra lépjenek ezekkel a pártokkal.

„A polgári demokratikus pártok jobb szövetségesek a fasizmus ellen, mint a kommunisták” – mondják az egységfront ellenfelei és a burzsoáziával való koalíció védelmezői. De miről tanúskodnak a németországi tapasztalatok? Hisz a szociáldemokraták blokkot alkottak ezekkel a „jobb” szövetségesekkel. És milyenek az eredmények?

„Ha mi egységfrontra lépünk a kommunistákkal, akkor a kispolgárok megijednek a »vörös veszedelemtől«, és átszaladnak a fasisztákhoz” – halljuk nemritkán. De vajon fenyegeti-e az egységfront a parasztokat, a kiskereskedőket, a kisiparosokat, a dolgozó értelmiséget? Nem, az egységfront a nagyburzsoáziát, a fináncmágnásokat, a junkereket és egyéb kizsákmányolókat fenyegeti, akiknek uralma az előbb említett rétegeknek teljes koldusbotra jutását hozza magával.

„A szociáldemokrácia a demokrácia, a kommunisták pedig a diktatúra mellett vannak, ezért nem tudunk egységfrontra lépni a kommunistákkal” – mondja a szociáldemokrácia több vezére. De vajon mi most a proletárdiktatúra kikiáltására ajánlunk-e egységfrontot? Hisz ezt egyelőre nem ajánljuk.

„Ismerjék el a kommunisták a demokráciát, lépjenek fel a demokrácia védelmében, akkor készek vagyunk az egységfrontra.” Erre mi ezt feleljük: mi a szovjetdemokrácia hívei vagyunk, a dolgozók demokráciájáé, a világ legkövetkezetesebb demokráciájáé. De védelmezünk és védelmezni fogunk a kapitalista államokban minden arasznyi polgári demokratikus szabadságjogot, amelyre kezet emel a fasizmus és a burzsoá reakció, mert ezt követelik a proletariátus osztályharcának érdekei.

„De a kicsiny kommunista pártok részvételükkel semmivel sem növelik azt az egységfrontot, amelyet a Labour Party valósít meg”- mondják például a munkáspárti vezérek Angliában. Emlékezzenek csak, hogy ugyanezt mondták az osztrák szociáldemokrata vezérek is a kis osztrák kommunista pártot illetően. És mit mutattak az események? Nem az Otto Bauer és Renner vezette osztrák szociáldemokráciának lett igaza, hanem a kis osztrák kommunista pártnak, amely idejében jelezte a fasiszta veszélyt Ausztriában, és harcba hívta ellene a munkásokat. Hisz a munkásmozgalom összes tapasztalatai azt mutatják, hogy a kommunisták, még ha viszonylag kevesen vannak is, a proletariátus harcos tevékenységének a motorjai. Ezenkívül nem kell elfelejteni, hogy az osztrák vagy az angol kommunista párt nemcsak azt a néhány tízezer munkást jelenti, akik a párt hívei; ezek a pártok részei a kommunista világmozgalomnak, szekciói a Kommunista Internacionálénak, amelynek az a párt a vezető pártja, amely a már győzedelmeskedett és a Föld egyhatod részén uralkodó proletariátus pártja.

„Az egységfront azonban nem akadályozta meg a fasizmus győzelmét a Saar-vidéken” – hozzák fel mint ellenérvet az egységfront ellenfelei. Különös logikájuk van ezeknek az uraknak. Először mindent elkövetnek, hogy biztosítsák a fasizmus győzelmét, azután pedig kárörvendeznek, hogy az egységfront, amelyhez az utolsó pillanatban csatlakoztak, nem vezetett a munkások győzelméhez.

„Ha egységfrontra lépnénk a kommunistákkal, akkor ki kellene lépnünk a koalícióból, s akkor a kormányba a reakciós és fasiszta pártok kerülnének be” – mondják a különböző országok kormányaiban ülő szociáldemokrata vezérek. Jó. Bent volt-e a német szociáldemokrácia a koalíciós kormányban? Bent volt. Bent volt-e a kormányban az osztrák szociáldemokrácia? Ugyancsak bent volt. Egy kormányban voltak-e a spanyol szocialisták a burzsoáziával? Ők is ott voltak. Gátolta-e a fasizmusnak a proletariátus ellen intézett támadását ezekben az országokban az, hogy a szociáldemokrácia részt vett a burzsoá koalíciós kormányokban? Nem, nem gátolta. Világos tehát, mint a nap, hogy szociáldemokrata miniszterek részvétele a burzsoá kormányban nem gördít akadályt a fasizmus útjába.

„A kommunisták diktatórikus módon cselekszenek, ők akarnak nekünk mindent előírni és diktálni.” Nem, mi semmit sem írunk elő és semmit sem diktálunk. Mi csak megtesszük indítványainkat, amelyekről meggyőződésünk, hogy megvalósításuk megfelel a dolgozó nép érdekeinek. Ez nemcsak joga, hanem kötelessége is mindazoknak, akik a munkások nevében lépnek fel. Félnek a kommunisták „diktatúrájától”? Mutassuk be hát közösen a munkásoknak az összes indítványokat, mind az önökéit, mind a mieinket, tárgyaljuk meg őket közösen, együtt az összes munkásokkal, és válasszuk ki azokat az indítványokat, amelyek a leghasznosabbak a munkásosztály ügyére!

Így tehát az egységfront elleni érvek közül egyetlenegy sem állja ki a kritikát. Ezek az érvek jobbára a szociáldemokrácia reakciós vezéreinek kifogásai, akik inkább választják a burzsoáziával való egységfrontjukat, mint a proletariátus egységfrontját.

Nem, ezt a csűrést-csavarást mi nem vesszük be! A nemzetközi proletariátus megszenvedett a munkásmozgalom kettészakadásáért, és egyre inkább meggyőződik arról, hogy az egységfront, a proletariátus akcióegysége nemzeti és nemzetközi méretekben feltétlenül szükséges is és teljesen lehetséges is. (Taps.)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2020 szeptember 27. vasárnap van. Az idei esztendő 271. napját tapossuk. Rohan ám az idő! 

A Gergely-naptár szerint ebből az évből még 95 – merthogy SZÖKŐÉV AZ IDEI – nap van hátra.  Tehát ez az esztendő 366 napból áll!

De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2024; 2028…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Adalbert, Damján, Damos, Demény, Demjén, Denton, Döme, Dömjén, Dömös, Floransz, Florencia, Florentin, Florentina, Karola, Károly, Kósa, Kozima, Kozma, Mirabel, Mirabella, Vince nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!

Szeptember 27 – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szeptember_27.

Ma van:

– A Turizmus és Idegenforgalom Világnapja (1980 óta)

– A Belgiumi Francia Közösség ünnepe.

A balrad.ru mai zeneajánlója:

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

A tegnap esti Csugujev melletti repülőgépszerencsétlenség első pillanatait rögzítette egy ház tetejére szerelt biztonsági kamera is.

A légikatasztrófának már csak egyetlen – eddig – túlélője van.

Bármily furcsának is tűnhet, de – amellett hogy hétvége van – a csugujevi szerencsétlenség mintha csitítólag hatott volna a donbasszi frontéletre is.

Így hát jöjjön egy a „témába vágó” visszaemlékezős video a nehéz időkről. A DNR „Mamajev Kurgan” – járól, a Szaur Mogila emlékmű körüli élénk életről. Ahová az ifjú házasok és egyéb a vidékre érkező vendégek mind elzarándokolnak. Egy szál virággal, egy emlékszalaggal a Nagy Honvédő Háború, és a mostani szabadságharc elesett hőseire emlékezve.

Az amerikaiak beismerték, hogy hosszú ideje készítették elő és fegyverezték fel az ukrán hírszerzést annak érdekében, hogy a Krímben Oroszország ellen szabotázsháborút folytassanak. Más szavakkal, segítettek előkészíteni a terrortámadásokat. Erről beszélt Jevgenyij Popov újságíró a „Rosszija 1” csatorna adásában.

A jelek szerint Donbassz frontjainak jelenlegi nyugalma inkább ad okot az izgalomra, mint megnyugvásra.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com