Ragályhíradó 2020 március 10.

A ma reggeli kínai létszámjelentés szerint tegnap éjfélig a Covid – 19 ragály halálos áldozatainak száma 3136 ra nőtt. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt24 – órában MÁR CSAK 17 – EN HALTAK BELE A JÁRVÁNYBA!

Az egész országban a fertőzöttek száma 80,7 ezer, a kigyógyultaké elérte a 59,8 ezer fő.

Tegnap arról számolt Zsong Nan San, a Kínai Állami Egészségügyi Bizottság különleges szakértői bizottságának vezetője, hogy a COVID – 19 vírusának terjedése a világban legalább júniusig kitart.

Ha pedig tekintetbe vesszük az ellene való – kétségkívül leghatékonyabb kínai – védekezési modellt, hát kalkulálhatunk a zárórával. Június + 3 hónap! MINIMUM!

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a ragállyal megfertőzött személyek száma világszerte meghaladta a 109 ezret.

Az európai ragálygóc Itáliában tegnap estig a fertőzöttek száma elérte a 9172 – t, közülük 463 ember meg is halt!

EZÉRT AZTÁN MA REGGEL 6 ÓRÁTÓL ÁPRILIS 3. – IG EGÉSZ ITÁLIÁT VESZTEGZÁR ALÁ HELYEZI AZ OTTANI QRMÁNY! SE KI, SE BE!

A ragály jelentette kockázatok miatt rövidített plenáris ülést tart a héten az Európai Parlament (EP) – jelentette be a testület elnöke hétfőn Brüsszelben.

DÖBRÖGISZTÁN VÉDI MAGÁT A LEGHATÁSOSABBAN! AZ ITTENI ELLENE VALÓ HARCRÓL SZÓLÓ HÍREKET OLVASVA COVID – 19 EGYSZERŰEN HALÁLRA RÖHÖGI MAGÁT!

„Két magyar vámoson röhög fél Románia

Elég durván elkezdett terjedni a neten az a videó, amelyen két hazai vám- és pénzügyőr látható, amint kivesznek a forgalomból egy romániai teherautóst, majd gyorsan tovább is engedik.

A román teherautósok, kamionosok hasznot húznak a koronavírusból, és azt hazudják, hogy Milánóból jöttek, hogy a vámosok, határrendészek inkább ne ellenőrizzék őket – írta olvasónk, aki felhívta figyelmünket az alábbi felvételre.

A fedélzeti kamerás videón senkit ne tévesszen meg a dátum (valószínűleg rosszul van beállítva a készülék), ez egy friss, hétvégi felvétel.

https://www.facebook.com/tur.retur.35/videos/139940250844330/

Hozzánk vasárnap este jutott el a videó, azóta pedig legalább két tucat olvasónktól megkaptuk a Facebook-linket. Mindenki egybehangzóan azt írja, hogy a teherautó sofőrje szándékosan tévesztette meg a hatóság embereit, remélve, hogy azok a koronavírustól tartva inkább gyorsan továbbengedik őket.

Az esettel kapcsolatban a reggeli órákban megkerestük a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, hogy nyilatkozzanak, munkatársaik valójában miért hagyták félbe az igazoltatást. Amint megkapjuk a választ, frissítjük cikkünket.

Bizonyítékul, hogy a felvétel nem készülhetett 2017-ben:

Két magyar vámoson röhög fél Románia 3

A szolgálati gépjárművet 2018-ban helyezték forgalomba Magyarországon, a rendszáma alapján vezess.hu/vezetunk

Egyéb MINDEN MÁS ABSZOLÚT HITELES – FRISS TÁJÉKOZTATÓ ÉS TUDNIVALÓ vajdaságunk élet – halál nemmzetthy küzdelméről itt:

 https://koronavirus.gov.hu/

Március 10 – én reggel fél hétkor ez volt olvasható rajta: „Legutolsó frissítés dátuma: 2020.03.09. 08:44”

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Kína forradalma

Amikor Kína magárahagyatva küzdött
VIII. Visszavonulás időben és térben
6. A kommunisták ellen-stratégiát fejlesztenek ki

(idézet: Kína forradalma című könyvből)

6. A kommunisták ellen-stratégiát fejlesztenek ki

Az orvtámadásra a Kínai Kommunista Párt éppen olyan jelentős döntésekkel felelt, mint amilyeneket a szingani „gyermekrablás” után hozott 1936-ban.

Akkoriban, a polgárháború kellős közepén, a kommunisták állhatatosan keresték a japánellenes egység útját Nem engedték kísértésbe vinni magukat, noha hirtelen lehetőségük támadt arra. hogy új háborús szövetségeseket keressenek és megsemmisítsék Csang Kai-seket, aki vezetője és legfőbb összekovácsolója volt az ellenük tíz esztendeje irtóharcot vívó erőknek. Előrelátásuk végetvetett a polgárháborúnak és összekovácsolta az össz-kínai seregek frontját a támadó ellen.

Most, a japánellenes háború kellős közepén megtörtént az első provokáció egy új polgárháborúra. Ha a kommunisták ebben a helyzetben felveszik az odadobott kesztyűt és seregeiket a Kuomintang ellen indítják — akkor minden eredmény megsemmisül, amit Kína a nagy szingani változás óta elért. Kína ismét darabokra szakad. A „szabályos” fronton szundikáló Kuomintang-csapatok feltétlenül kapitulálnak a japánok előtt. Az ellenséges vonalak mögötti frontszakaszon a japánok és Kuomintang-osztagok együttesen küzdenének a kommunisták és a nép ellenállási szervei ellen. Ha ez történne, a belső helyzet szűk értelemben kétségkívül kedvezőbb lenne a kommunisták számára. A Kuomintang nem tudná ilyen háborúban összefogni erőit és azok kétségtelenül tömegével állanának át a következetesen japánellenes harcosok oldalára. A káosz, zavar és vérontás azonban nagy és azonnali stratégiai előnyt jelentene az ellenség számára, nemzetközi vonatkozásban pedig az egész kínai kérdést eldöntené az antikommunizmus rikácsolása. Ilyen helyzetben a pozitív tényezőkre „játszani” ugyanazt jelentette volna, mintha a szingani esetben követtek volna el hasonló politikát. Ez az egész egységharc eldobását jelentette volna, amelyért már oly sok áldozatot hoztak s amelyből a kommunisták maguk is, meg a kínai nemzet is már oly sokat nyert.

Ugyanakkor katasztrofális lett volna egyszerűen tovább prédikálni az egységet, amikor a Kuomintang polgárháborús provokátorai irányítják a túlsó oldal politikáját. Ha az Új Negyedik Hadsereg elleni támadást és a segédcsapatok elpusztítását csak a japánellenes harc egyik „incidensének” tekintik — ezzel halálos veszedelembe hozzák az ellenséges vonalak mögötti front egész rendszerét. Csang Kai-sek persze így szerette volna. Ezért mondotta, hogy a Negyedik Hadsereg esetének semmi köze a kommunistákhoz vagy bármiféle más párthoz — egyszerűen „fegyelmi intézkedésről” van szó egy engedetlen csapategységgel szemben. Ha egyetlenegyszer elfogadják ezt a magyarázatot, a Kuomintang tetszése szerint provokálhat új „incidenseket” és darabokra szaggathatja a kommunista hadseregeket, meg a japánellenes támaszpontokat. Az egységfront — amely összetartja a hazafias erőket és egyenlő lehetőségeket biztosit számukra, hogy a lehető legtöbbel járuljanak hozzá a nemzeti erőfeszítés sikeréhez — nem lenne egyéb, mint üres fecsegés. A megmaradó „egység” kivégző négyszög lenne minden nem-Kuomintang csapattest és a hozzátartozó ellenállási frontszakasz számára.

A kínai kommunisták válasza ebben a helyzetben a következő volt: újra leszögezték a nemzeti egység fontosságát, úgy, amint azt ők értelmezték. Ugyanakkor azonban erélyesen elítélték a Negyedik elleni orvtámadást, megtagadták feloszlatásának elismerését és éles politikai hadjáratot indítottak az orvtámadás szervezői ellen.

A Kuomintang lerombolta a Negyedik főhadiszállását. A kommunisták Je Ting tábornok szabadonbocsátását és tisztségébe való visszahelyezését, a többi foglyok szabadonbocsátását, a meggyilkoltak családjainak kártalanítását és a közvetlenül felelős Kuomintang-tisztek megbüntetését követelték.

A Kuomintang „megszüntette” a Negyedik Hadsereg háborús megbízatását. Válaszul a Kommunista Párt ismét felállította a maga katonai szervét: a Forradalmi Haditanácsot, amely 1937-ben szüntette meg működését. Ez a maga felsőbbsége alá rendelte a Negyedik Hadsereget és vezetésére új parancsnokot és főhadiszállást jelölt ki.

Csang Kai-sek bejelentette, hogy a Kommunista Párt helyzetét a történtek nem érintik szükségszerűen. A kommunisták, mint álcázást — elvetették ezt a magatartást. Nyilvánosan közölték, hogy nem vesznek részt a Népi Politikai Tanács ülésein mindaddig, amíg nem szolgáltatnak igazságot az Új Negyedik Hadseregnek és nem adnak egyenlő és törvényes jogokat valamennyi japánellenes pártnak.

A Kuomintang mindent megtett, hogy a helyzet kommunista értékelésének terjesztését megakadályozza — de a kommunisták néhány merész lépéssel mégis megtalálták a terjesztés módját. A csungkingi kommunista lap vezetői — mint mindig — most is bemutatták végső oldalkorrektúráikat a cenzornak — azután a nyomdában kidobtak az első oldalról néhány ártalmatlan cikket és helyére betették az orvtámadás igazi történetét. Amikor az újság felelős vezetőit letartóztatták — a csungkingi kommunista főmegbízott, Csou En-lai tábornok kijelentette, hogy ő a felelős és hajlandó ezért bíróság elé is állani. Persze, a Kuomintang éppen azt akarta elkerülni, hogy az övé legyen a felelősség az egységes front nyílt felrúgása miatt. Így hát nem sürgethette tovább az ügyet.

A kommunista delegáció fiatalabb tagjai, mint Kung Peng, a lelkes fiatal leány és Csen Kia-kang, akik később a sanfranciscói konferencián is resztvettek — életük kockáztatásával járták a jólőrzött külföldi követségeket és a külföldi újságírókat, hogy megismertessék őket pártjuk álláspontjával. Néhány külföldi újságíró kijelentette, hogy nem használja fel Csang Kai-sek beszédét sem — ha nem tudósíthatja lapját a kommunisták álláspontjáról is. Nyíltan szembeszálltak a Kuomintang-cenzurával és légi úton, Hongkong irányában sorra csempészték ki lapjaik számára az incidens teljes és igaz történetét. A nagyvilág így mégiscsak megkapta a gondosan preparált Kuomintang-verzió mellett a tényeket is. A hivatalos angolszász politika persze abban az időben is szigorúan kommunistaellenes volt — az angol és amerikai nép azonban világosan látta a polgárháború és a japánellenes harc kapcsolatát — akárcsak a kínai nép. Ennek a hatása alól az angol és amerikai kormány sem vonhatta ki magát. A gondos előkészület, az otthoni és külföldi hírszolgálat brutális elnyomása ellenére is a Kuomintang elvesztette a közvéleményért vívott csatát.

A kínai kommunisták tehát vállalták a politikai harcot — de nem ugrottak be a háborús provokációknak. Kuomintang-szóvivők is bevallották „bizalmas” beszélgetések közben, hogy a kommunisták kifogástalanul betartották a pártközi béke feltételeit. Ugyanakkor nyilvánosan és magánbeszélgetésekben egyaránt azzal vádolták a kommunistákat, hogy az ellenség hátában végrehajtott japánellenes tevékenység során a kommunisták politikai ereje jelentősen megnőtt. A kommunisták ezt nem is tagadták. Természetesen arra sem voltak hajlandók, hogy lemondjanak az ilyen módon szerzett befolyásról. A Kuomintang előtt is nyitva állott a „befolyás-szerzésnek” ez az útja — mondották — csak éppen olyan jól kellett volna harcolniok, mint a kommunistáknak, s éppen annyira jól kellett volna szolgálniok a nép érdekeit. Belpolitikáiig ismét a japánellenes egységfront fontosságát hangoztatták. Sürgették a Negyedik Hadsereg ellen intézett orvtámadásban közvetlenül felelős tisztek megbüntetését — de tartózkodtak attól, hogy Csang Kai-seket támadják, noha tudták, hogy ő a támadás értelmi szerzője. Csang Kai-sek visszacsúszott ugyan a polgárháborús kísérletezések vonalára — a kommunisták mégis bizonyos különbséget láttak közötte és e politika nyílt hirdetői között. Igyekeztek is kihasználni ezt a különbséget. Tudták: ha nem választják külön a kétféle magatartást — akkor a valóságban is rövidesen elmosódik a közöttük lévő csekély különbség. Az USA és Anglia természetesen kommunistaellenesek voltak — amit a Kuomintang ki is használt — a kommunisták mégis a fokozott egység irányában befolyásolhatták ezeknek az országoknak az irányítóit azzal, hogy feltárták előttük: milyen japán veszedelem fenyeget más frontokon — ha a kínai front a belső vérontás közepette összeomlik. Mint Szingan-nál, most is megmutatták a kommunisták Csang Kai-seknek, hogy távolról sem tehet meg mindent, amit akar. És megmutatták azt is, hogy ők azok, akik megértik Kína és a világ sorsát megszabó alapvető irányzatokat.

Aki abban az időben Csungkingban volt, kétségtelenül tudja, mennyire örült Kuomintang-Kína egész népe, amikor a válságot enyhítették. Ezt a népet japán bombák verték, infláció préselte, figyelte a titkosrendőrség, rabolták a magas állami állásokban ülő tolvajok, akiknek az üzelmei ellen félt tiltakozni. Ez a nép fokozatosan elvesztette érdeklődését minden iránt — kivéve azt, hogy gyermekeit hogyan mentheti meg az éhenhalástól. Ez a nép a polgárháborút a végső csapásnak tartotta: olyan csapásnak, amely kínait gyilkoltat kínaival — és ugyanakkor semmivé teszi az eddigi áldozatok eredményét is. Kuomintang-Kína népe a cenzúra miatt nem ismerhette meg a való helyzetet s a szabad véleménynyilvánítás lehetőségétől is meg volt fosztva. Úgy lesték a vihar közeledtét, mintha az valami megállíthatatlan erő volna. Amikor elvonult a fergeteg — szinte érezni lehetett a levegőben a megkönnyebbülést.

A nép visszhangja azonban még valamit jelzett. A politikai visszaesés ideiglenesen megölte a nemzeti ügyek részleteire is kiterjedő érdeklődést és az aktív részvétel vágyát, amely pedig oly lelkesítően hatott a háború első szakaszában. A válság utolsó szakaszát nemcsak a nagy veszedelem és a veszedelem elkerülése felett érzett megkönnyebbülés jellemezte, hanem az a szégyenteljes felismerés is, hogy Kuomintang-Kína népe teljesen védtelennek bizonyult ezzel a veszedelemmel szemben. Legkiemelkedőbb jellegzetessége ennek a szakasznak, hogy fokozott tevékenységre késztette a „közvetítő” elemeket, azokat, akik sem a Kuomintanghoz, sem a kommunista párthoz nem tartoztak ugyan, de azért szót kértek maguknak az ország ügyeinek intézésében. És amikor megszólaltak — hangjuk az egység és demokrácia hangja volt.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2020 március 10. kedd van. Az esztendő 70. napját tapossuk. Rohan ám az idő! 

A Gergely-naptár szerint az évből még 296 – merthogy SZÖKŐÉV AZ IDEI – nap van hátra. 

De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2024; 2028…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Ildikó, Anaisz, Anasztáz, Anasztázia, Atalanta, Atos, Atosz, Ében, Ede, Édua, Emil, Emilián, Etele, Etre, Ipoly, Itala, Kada, Kadicsa, Kadocsa, Kadosa, Kaducsa, Káin, Kamilla, Kán, Kandid, Kandida, Kolos, Kolozs, Melissza, Melitta, Nasztázia, Neste, Nyeste, Priszcilla, Teofil, Valér, Valérián nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!

Március 10 – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk:

Ma csak a székelyek szabadsága fölötti örömködés van.

A balrad.ru mai zeneajánlata:

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

A világ diplomáciája a ragállyal, az olajpiac „putyini összeomlasztásával” (van benne valami!) van elfoglalva.

Moszkva a maláj utasszállító lelövése miatt ma Hollandiában kezdődött „bírósági per” okán bosszankodik, Kijev pedig evégből örvendezik.

Donbassz problémája a frontokon intéződik.

A DNR – szakaszon Gorlovka – Zajcevo latorostroma során egy zajcevoi férfi súlyos, életveszélyes sebeket kapott.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Szíria

Kardigan vajda tegnap Isztambulban tartott szeánszot. Szónoklatában ERÉLYESEN FÖLSZÓLÍTOTTA Athént, hogy nyissa meg szárazföldi határait az őáltala útnak indított migráncshad előtt. Hadd menjenek az Európai Unióba!

Ugyanezen a szeánszon meghirdette VALÓS CÉLJAIT Szíriával, pontosabban Idlibbel kapcsolatban. Neki semmi szüksége Idlibre. Ő a latorrezervátumot nem akarja annektálni, csupán pacifikálni. Ahová a szíriai menekültek – némi európai utazgatást követően – visszatérhetnek, és ott békében – boldogságban – gazdagságban élhetnek míg meg nem halnak.

Csakis e nemes célkitűzés mielőbbi teljesítése érdekében – de csakis! – ma március 9 – én reggel egy újabb katonai konvoj lépett be Szíriába Hatay török ​​tartományból.

Összességében az elmúlt három napban ez már legalább a hatodik konvoj. Csupa olyan cucokkal, amik az otthonteremtés nélkülözhetetlen kellékei. Tüzérségi lövegek, tankok, utászfelszerelések, lőszerszállítmányok, elektronikus harci rendszerek és önjáró tüzérségi ketyerék. Mindezeket gyalogság és különleges erők kísérik.

Készül ám a szír hadsereg is!

Egy csomó FÖLFÚJHATÓ GUMIAALKALMATOSSÁGOT állítottak tüzelőállásba.

Megállapodás Moszkvában ide – vagy oda, Idlib latorrezervátum déli fertályán a török tüzérségtől támogatott borzasok két falut visszavettek a kormányerőktől.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

USA: (Vén) bolondok hajója

Katasztrófa jöhet az amerikai elnökválasztáson

Joe Biden elnökjelölt-aspiráns látványos sikere az amerikai demokraták előválasztási csatáiban elfedi a tényt, hogy a 77 éves politikus nincs már szellemi képességeinek teljes birtokában – figyelmeztet egy publicista ünneprontó elemzésében. Ez óriási kockázatot jelent, különösen, ha végül őt választanák az USA elnökének.
Alaposan át kellene gondolniuk az amerikai demokratáknak, hogy teljes mellszélességgel beálljanak-e Joe Biden mögé, aki jelenleg vezeti elnökjelölt-aspiránsaik versenyét – véli Miranda Devine, a New York Post publicistája. Szerinte Barack Obama elnök volt alelnökének óriási sikere az úgynevezett szuper kedden – amikor 14 államban volt előválasztás, és ennek nagy többségét megnyerte – nem feltétlenül azt bizonyítja, hogy a szavazók benne látták a legjobb jelöltet. Utalhat arra is, hogy úgy vélik, inkább megkockáztatják az elnökválasztás elvesztését Biden indításával, mint hogy Bernie Sanders szenátor legyen a jelöltjük demokratikus szocialista programjával.

A publicista szerint ez jó hír Amerikának, de egyben súlyosan kockázatos lépés a Demokrata Párt részéről. A 77 éves politikus legutóbb Los Angeles-i nagygyűlésén adta jelét annak, hogy szellemi képességei nincsenek a topon. A sajtó egyértelmű véleménye szerint összekeverte feleségét húgával, amit később azzal magyarázott, hogy tudtán kívül helyet cseréltek ahhoz képest, ahol korábban mellette álltak. Ezután elmondta beszédét, mereven ragaszkodva a súgógépen megjelenő szöveghez, ám amikor egy aktivista felrohant a pódiumra, felesége próbálta arrébb tessékelni, miközben Biden úgy viselkedett mint aki nem egészen tudja, mi történik.

Aki közelről látta

Az igazság az, hogy aki közelről látta mostanában az elnökjelölt-aspiránst, az a szellemi leépülés jeleit vehette észre rajta. Gyakran tűnt zavarodottnak, úgy látszott, hogy nem emlékszik rá, melyik amerikai államban is van éppen, hogy nincs egészen tisztában azzal: szenátori vagy elnökjelölti kampányt folytat-e, illetve hogy a Supert Tuesday a Super Thursday napján tartják-e a nevezetes szuper keddi előválasztásokat.

Texas államban kampányolva elfelejtette, hogy az USA Függetlenségi Nyilatkozatára akar hivatkozni. Ahelyett, hogy kimondta volna ezt, azzal próbálta kivágni magát, hogy azt mondta: tudják mire gondolok. A New York Post cikkírója szerint szomorú látni az arcát, amikor ezek az időskori bajok tükröződnek rajta. És az igazi baj az, hogy hiába próbálja gyerekkori gondokkal magyarázni kihagyásait – amelyek korábban is okoztak nála gondokat, például hasonlóan hangzó szavakat kevert össze -, ez most valami más, valami súlyosabb.

Műtétek és rossz kezdés

Nem titok, hogy 1988-ban két agyműtéten esett át aneurizma miatt. Orvosa szerint teljesen felépült, makkegészséges. Lehet, hogy ez a műtétekre igaz, ám amikor az Iowa és a New Hampshire állambeli előválasztásokon a szavazók közelről látták, leesett nekik, hogy valami nincs egészen rendben vele. Az utóbbit követően terjedt el az a szóbeszéd, hogy nem is igazán akarja már ezt a politikai kampányt, csak kötelességtudatból folytatja még egy ideig. És e két előválasztás idején kezdett hanyatlani a népszerűsége.

A segítőinek mindig a keze ügyében van egy táblagép, hogy le tudjon zavarni egy olyan rövid beszédet, amit egy politikusnak álmából felkeltve is el kell tudni mondania fejből. Akinek ilyen állapotban van a nagypapája, az elveszi tőle a kocsikulcsokat – állapítja meg a New York Post cikkírója.

A nagy gond az, hogy úgy tűnik, sok demokrata szavazó vakon húzta be a neve mellé az X-et. A szuper kedden olyan államokban is nyert, amelyekben nincs is kampányirodája, ahol nem költött hirdetésekre és alig fordult meg a kampány alatt. Ez arra utal, hogy a szavazók nem a valóságos Bidenre adták a voksukat, hanem az ideáljára: arra az udvarias, szenvedélyes, mégis mérsékelt elnökjelölt-aspiránsra, akit régóta látni szerettek volna az indulók között.

Időzített bomba

A baj az, hogy nem lehet örökké elszigetelni a volt alelnököt, nem lehet a végtelenségig gyengéden titkolni a mentális állapotát, nem lehet elrejteni, mintha egy tanúvédelmi programban venne részt. Elég egy kritikus pillanat, amikor nem lesz a közelében egy súgógép vagy a táblakomputer, és mond valamit, amit nem kéne, vagy éppen hogy nem jut eszébe valami, aminek kéne. Tetszik vagy nem tetszik, ebben a szellemi állapotban Bidenben politikai értelemben egy időzített bomba ketyeg.

A demokratákkal barátságos média minden bizonnyal hajlandó jóságos ápolónőként bánni vele a kampány során, de Donald Trump amerikai elnök figyelmét nem kerülte el, mi a gyenge pontja. Nem véletlenül csúfolja Sleepy (álmatag) Joe-nak. Sajtóhírek szerint Biden kijelentette, hogy ha romlana az egészségi állapota, akkor csak egy ciklusra maradna elnök. Ez eleve felveti a kérdést: miért szavazzanak az amerikaiak egy olyan elnökjelöltre, aki úgy látja, hogy nem feltétlenül tudja nyolc éven át ellátni a feladatát?

És ha elnök lesz?

A legnagyobb kockázat azonban abban rejlik, hogy megtörténhet a csoda, hogy elnökké választják. Hogyan bírja majd a 14 órás munkanapokat, amelyeken kritikus döntéseket kell hozni, egyiket a másik után? Hogyan fog tárgyalni olyan minden hájjal megkent, ravasz, tapasztalt ellenfelekkel, mint például Vlagyimir Putyin orosz államfő? És mi a garancia arra, hogy nem épül le annyira, hogy egy ponton túl valaki puszta bábként mozgathatja a háttérből?

A Demokrata Párt vezetősége mindezzel teljesen tisztában van. Ennek ellenére bedobták a mély vízbe Joe Bident, hagynák Trump karmai közt vergődni. A New York Post cikkírója szerint van ebben valami komiszság az idős politikussal szemben, aki talán már azt sem látja kristály tisztán, hogy nem szabadott volna elindulnia az elnökválasztási versenyben. Hirtelen feltámadását az előválasztási versenyben úgy tálalják, hogy végre megvan a támogatható mérsékelt demokrata elnökjelölt-aspiráns, ám látva Biden szellemi leépülését úgy tűnik, könnyen lehet, hogy ezzel megvezetik a szavazókat.

Szép kis meccs jöhet ki belőle
Donald Trump nem várt arra, hogy Biden legyen demokrata párti ellenfele az elnöki székért folytatott harcban, már a volt alelnök előválasztási sikere után megkérdőjelezte Biden szellemi egészségét – derül ki a Guardian tudósításából az elnök egyik fórumáról. Utalt Biden egyik elszólására, miszerint 2007 óta 150 millió embert lőttek le az USA-ban – miközben valójában 2007 és 2017 között 374 ezernél valamivel kevesebbet -, majd azt a homályos célzást tette, hogy „valami történik itt”.

A helyzet azonban az, hogy Trump beszámíthatóságát is megkérdőjelezték már elnöki tevékenysége idején. Decemberben 350 pszichiáter és más mentális egészséggel foglalkozó szakember küldött levelet a Kongresszusnak, amiben arra figyelmeztetnek, hogy az elnök mentális egészsége romlik. Nevük elhallgatását kérő kormányzati tisztviselők arról beszéltek a sajtóban, hogy ha egy átlagos normális ember szemtől szembe beszél Trumppal, akkor zavarva ejtő élményen van része. Nyelvbotlásait, hadarását azzal tetézi hogy könnyen összezavarodik és ingerlékennyé válik. Gondjai vannak az információk szintetizálásával, ráadásul nem csupán alkalmanként, hanem rendszeresen.

Trump vádaskodása azzal a veszéllyel fenyeget, ha Biden hasonló módon válaszol rá – összegzi a tanulságokat a Guardian -, hogy az elnökválasztás két idős ember gyormorforgató sárdobálásává válik arról, melyikük hülyült el jobban hetven-egynéhány éves korára.                                                                         (napi.hu)

Bal-Rad komm: Abból lesz az igazi gond, ha az USA erőszakos jelleme vegyül a hülyeséggel. Márpedig ez valós veszély!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Győr mégiscsak jól választott?!

Képregényben magyarázza Győr hordahelytartója, miért nem ad több pénzt a focistáknak

Képregényben magyarázza Győr fideszes polgármestere, miért nem ad több pénzt a focistáknak

Az új győri városvezetés nem kívánja támogatni a győri csapatot. „Mi a túróra kell a pénz?” – tette fel a kérdést Dézsi Csaba András.

Az új győri városvezetés páros lábbal szállt bele a magyar fociba még a múlt héten. Ugyanis amíg Borkai Zsolt még „korrektül” tolta a…

…százmilliókat a győri fociba, utódja, Dézsi Csaba András ennek véget vetett. A klub tulajdonosa már jelezte is, hogy távozik az ETO éléről, a jövőben az irányításában és működésében nem kíván részt venni. Arra viszont nem tér ki, hogy a tulajdonviszonyok miként alakulnak a győri csapatnál.

A polgármester közösségi oldalán felidézte, hogyan zajlott a közte és Mányi József klubtulaj közti találkozó:

„Mányi tulajdonos úr megkérdezte tőlem, hogy mennyi pénzt tudok adni idén? Visszakérdeztem, hogy mikor lesz a csapat NBI-es? Azt mondta, hogy ez hosszú távon sem szerepel a terveiben, s az előző polgármester biztosította arról, hogy “nem lesz a csapatnál teljesítmény kényszer”. Akkor mi a túróra kell a pénz?!? Mi az, hogy egy profi csapatnál nincs teljesítmény kényszer?!?! Ezután biztosítottam arról, hogy ezzel a mentalitással nem tudok azonosulni soha… sem mint sportoló, sem mint életeket mentő orvos, sem mint polgármester. Küzdjenek a mindenit, mintha az életük múlna rajta!”

  (HVG)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Őszintén reméljük, lesz még HASONLÓAN KELLEMES CSALÓDÁSUNK Dr. Dézsi Csaba András regnálása miatt!  Persze tudjuk jól, hogy nehéz dolga van, hiszen a vajdahobbik kielégítése embert próbáló feladat! 
Még az is megeshet, hogy vissza kell szívnunk a korábbi vélekedéseinket, mert kiderül, hogy Dézsi NERtárs nem is olyan jó NERtárs! Aki a TELJESÍTMÉNYT talán nem is a döbrögista fölfogás szerint értelmezi!
Még meglehet az is, hogy kiderül: GYŐR JÓL VÁLASZTOTT AMIKOR a dokit választotta polginak!

Az út szélén nem hagyottak!

Kilakoltatás: egy kisvárosnyi ember veszítette el otthonát

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar nyilvántartása szerint 13 470 ingatlankiürítés történt az elmúlt négy évben Magyarországon – tudta meg a 24.hu közérdekű adatkikérés nyomán.

Eszerint 2016 és 2020 között minden évben meghaladta a háromezret a kilakoltatások száma, mivel 2016-ban 3474, 2017-ben 3667, 2018-ban 3212, 2019-ben pedig 3117 kilakoltatás volt Magyarországon.

Bár az esetek közé számolják az üzlethelyiségek kiürítését is, a történtek hátterében még mindig leginkább a devizahitelek miatt bajba került adósok fizetésképtelensége áll – írta a portál. Ez azt jelenti, hogy 2016 óta egy kisvárosnyi embert lakoltattak ki az otthonából.

A hitelválság elmélyülése előtt jóval alacsonyabb volt az utcára tettek száma: 2012-ben mindössze 700 lakóingatlant adtak birtokba árverést követően, 2013-ban 550-et, 2014-ben pedig kilakoltatási moratórium lépett életbe a devizahitelesekre vonatkozó törvények alapján. Arról nincs adat, hogy a mintegy 13,5 ezer ingatlankiürítés hány embert érint.

A végrehajtói kar nyilvántartása alapján „lakóingatlan sikeres árverését követő birtokbaadás miatt” 8100 ingatlankiürítés történt négy év alatt. Ide tartoznak a pórul járt devizahiteles családok elárverezett lakásai is.                  (napi.hu)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Még mielőtt BÁRKI IS LEGYINTENE! A fenti írás csak a bírósági végrehajtók által elkergetettekről szól! A nyomorultakon hízó – tollasodó hiénacégek által hajléktalanná tett magyar családokról nem!

DÖBRÖGISZTÁN SZERTE MINDEN MUNKANAPON LEGALÁBB HÚSZ MAGYAR CSALÁD FEJE FÖLÜL VISZI EL A RENDSZER A TETŐT!  

Szili vajdamegbízott jelenti Cardiffból

Sok magyar család gondolkodik Nagy-Britanniában a hazatelepülésen

A 2020 március 3 – i Ragályhíradó

A WHO legfrissebb jelentése szerint már 101 országban hódít Covid – 19.

A mai kínai létszámjelentés pedig azt írja, hogy a ragály halottainak száma 3119 – re emelkedett, ami annyit tesz, hogy vasárnap is 27 – en haltak bele a kórba, ami megegyezik a szombati „eredménnyel”.

A fertőből kigyógyultak száma pedig 58 600 fölé nőtt.

BIZTON ÁLLÍTHATJUK: A KNK KEZDI LEGYŰRNI COVID – 19 – ET!

Az Európa ragályfellegvárának számító Taljánföldön este hat órakor szokás a napijelentés kiadása. A tegnap esti eredménylista nem éppen szívderítő!

Míg szombaton 18 órakor 5061 olasz volt fertőzöttként nyilvántartva, vasárnap estére már 6387-re emelkedett a számuk, vagyis nagyobb emelkedést mutatott az elmúlt 24 órában, mint eddig egy nap leforgása alatt bármikor. Ez a 6387 az aktuális fertőzöttek száma, vagyis nem tartalmazza a már felgyógyult (622 ember) és az elhunyt személyek számát. Ha őket is beleszámítjuk, akkor 7375 a fertőzöttek összlétszáma.

Az elhunytak száma már 366 – ra nőtt, ami annyit tesz, hogy vasárnap 133 elhunyt írható Covid – 19 számlájára, és ez bizony rekord!

Ferenc pápa sem mert tegnap még ablakba sem állni, hogy fölmondja a szokásos vasárnapi szent leckét. Hivatalának könyvtárszobájában hirdette az igét, amit videon közvetítettek a híveknek.

Kontinensünk második legjobbja Gallia is rendesen termel. Ott 19 – en haltak bele tegnap késő délutánig a fertőbe. Emiatt Macron prezi tegnap estére összeröffentette az ország védelmi tanácsát. Macron szerint nincs az rendben, hogy országa a ragály által érintett ötödik legjelentősebb ország lett a világban, s a második legjelentősebb gócpont Európában. A fertőzöttek száma ugyanis meghaladta az ezret.

A gall nemzetgyűlés szombat este jelentette be, hogy egy újabb képviselő ragálytesztje bizonyult pozitívnak, s ezzel háromra emelkedett az alsóházban dolgozók között a fertőzöttek száma.

Germánia is igyekszik tartani a lépést. A náluk garázdálkodó Covid – 19 a 16 tartomány közül 15 – ben legalább egy németet már levett a lábáról. Az üdítő kivétel Szász-Anhalt. A legtöbb esetet – 392 fertőzést – Észak-Rajna-Vesztfáliában regisztrálták. Száznál több ragályos beteget további két tartományban, Baden-Württembergben (182) és Bajorországban (148) találtak, az összes többi érintett tartományban 30 alatt van az igazolt fertőzések száma.

Viszont megvan Germánia Első Ragályhalottja! Egy hatvanas férfi, aki előtte Egyiptomban járt!

Csehorszában már 26 – ra emelkedett a ragályos betegek száma. Emiatt Harácsoló Babis ottani qrmányfő fölszólította a külföldön kéjutazgató cseheket, hogy térjenek vissza haladéktalanul Csehországba!

A ‘ZÚNIJÓ LEGVERSENYKÉPESEBBJÉNEK KIKIÁLTOTT DÖBRÖGISZTÁN A MAGA IGAZOLT 7 RAGÁLYOSÁVAL CSAK HELYBEN JÁR!

Minden szinten szinte semmi növekmény! (Valami azt súgja: LESZ ITT MÉG MEGLEPI! Mert ami műxik a KSH – nál, nem biztos hogy műxik Covid – 19 esetében!)

Vajdaságunk eseti válságtörzse mindenesetre KÓRHÁZI LÁTOGATÁSI TILALMAT rendelt el! (Merő rosszindulatú féjknyúz csupán, hogy a látványtól akarják megfosztani a látogatókat, így akarván elejét venni a riadalomnak és a rémhírek szárnyrakelésének.)

Különben is! A TÖRZS ITT: https://koronavirus.gov.hu/ MINDEN TUDNIVALÓT KÖZZÉTESZ! (Igazán naccerű mozi!)

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com