“A 2020 március 3 – i Ragályhíradó” bővebben

"/>

A 2020 március 3 – i Ragályhíradó

A WHO legfrissebb jelentése szerint már 101 országban hódít Covid – 19.

A mai kínai létszámjelentés pedig azt írja, hogy a ragály halottainak száma 3119 – re emelkedett, ami annyit tesz, hogy vasárnap is 27 – en haltak bele a kórba, ami megegyezik a szombati “eredménnyel”.

A fertőből kigyógyultak száma pedig 58 600 fölé nőtt.

BIZTON ÁLLÍTHATJUK: A KNK KEZDI LEGYŰRNI COVID – 19 – ET!

Az Európa ragályfellegvárának számító Taljánföldön este hat órakor szokás a napijelentés kiadása. A tegnap esti eredménylista nem éppen szívderítő!

Míg szombaton 18 órakor 5061 olasz volt fertőzöttként nyilvántartva, vasárnap estére már 6387-re emelkedett a számuk, vagyis nagyobb emelkedést mutatott az elmúlt 24 órában, mint eddig egy nap leforgása alatt bármikor. Ez a 6387 az aktuális fertőzöttek száma, vagyis nem tartalmazza a már felgyógyult (622 ember) és az elhunyt személyek számát. Ha őket is beleszámítjuk, akkor 7375 a fertőzöttek összlétszáma.

Az elhunytak száma már 366 – ra nőtt, ami annyit tesz, hogy vasárnap 133 elhunyt írható Covid – 19 számlájára, és ez bizony rekord!

Ferenc pápa sem mert tegnap még ablakba sem állni, hogy fölmondja a szokásos vasárnapi szent leckét. Hivatalának könyvtárszobájában hirdette az igét, amit videon közvetítettek a híveknek.

Kontinensünk második legjobbja Gallia is rendesen termel. Ott 19 – en haltak bele tegnap késő délutánig a fertőbe. Emiatt Macron prezi tegnap estére összeröffentette az ország védelmi tanácsát. Macron szerint nincs az rendben, hogy országa a ragály által érintett ötödik legjelentősebb ország lett a világban, s a második legjelentősebb gócpont Európában. A fertőzöttek száma ugyanis meghaladta az ezret.

A gall nemzetgyűlés szombat este jelentette be, hogy egy újabb képviselő ragálytesztje bizonyult pozitívnak, s ezzel háromra emelkedett az alsóházban dolgozók között a fertőzöttek száma.

Germánia is igyekszik tartani a lépést. A náluk garázdálkodó Covid – 19 a 16 tartomány közül 15 – ben legalább egy németet már levett a lábáról. Az üdítő kivétel Szász-Anhalt. A legtöbb esetet – 392 fertőzést – Észak-Rajna-Vesztfáliában regisztrálták. Száznál több ragályos beteget további két tartományban, Baden-Württembergben (182) és Bajorországban (148) találtak, az összes többi érintett tartományban 30 alatt van az igazolt fertőzések száma.

Viszont megvan Germánia Első Ragályhalottja! Egy hatvanas férfi, aki előtte Egyiptomban járt!

Csehorszában már 26 – ra emelkedett a ragályos betegek száma. Emiatt Harácsoló Babis ottani qrmányfő fölszólította a külföldön kéjutazgató cseheket, hogy térjenek vissza haladéktalanul Csehországba!

A ‘ZÚNIJÓ LEGVERSENYKÉPESEBBJÉNEK KIKIÁLTOTT DÖBRÖGISZTÁN A MAGA IGAZOLT 7 RAGÁLYOSÁVAL CSAK HELYBEN JÁR!

Minden szinten szinte semmi növekmény! (Valami azt súgja: LESZ ITT MÉG MEGLEPI! Mert ami műxik a KSH – nál, nem biztos hogy műxik Covid – 19 esetében!)

Vajdaságunk eseti válságtörzse mindenesetre KÓRHÁZI LÁTOGATÁSI TILALMAT rendelt el! (Merő rosszindulatú féjknyúz csupán, hogy a látványtól akarják megfosztani a látogatókat, így akarván elejét venni a riadalomnak és a rémhírek szárnyrakelésének.)

Különben is! A TÖRZS ITT: https://koronavirus.gov.hu/ MINDEN TUDNIVALÓT KÖZZÉTESZ! (Igazán naccerű mozi!)

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“A 2020 március 3 – i Ragályhíradó” bejegyzéshez 12 hozzászólás


  1. Koronavírus: a szocializmusnak jeles, a kapitalizmusnak elégtelen!
    https://munkaspart.hu/mi-ti-2/4263-koronavirus-a-szocializmusnak-jeles-a-kapitalizmusnak-elegtelen


    „Észrevették? Amikor Kínában kitört a járvány, az első kérdés az volt, hogy mit tehet az állam az emberek megmentéséért. A tőkés világ fő kérdése: mibe kerül a járvány, mennyi a veszteség, ki fogja fizetni? A tőkés nyugat kigúnyolja a szocialista Kínát, mert ott „diktatúra van” és ezért lehet rendet tartani. Ugyanakkor a tőkés nyugat még a pánikot sem képes megakadályozni. Sőt, ösztönzi is, mivel a pánikoló tömegek egyre több élelmiszert vásárolnak fel. Egyébként a mai napig a világban összesen 81829 esetet regisztráltak, amiből 78630 Kínában van. 34893 ember már ki is gyógyult a betegségből, az abszolút többségük Kínában. A halálesetek száma az egész világon 2799, ezek jó része, 2641 Hubei tartományra esik.”
    https://munkaspart.hu/mi-ti-2/4263-koronavirus-a-szocializmusnak-jeles-a-kapitalizmusnak-elegtelen


  2. „Szolidaritás és együttműködés nélkül nem lehet a járványt legyőzni
    Szolidaritás és együttműködés – e két dolog jelenti a legerősebb fegyvert a koronavírus elleni harcban – hangsúlyozzák Kína vezetői. Vitathatatlan, hogy a járvány legnagyobb feladataival Kínának kell megküzdenie. Kína a világtörténelemben páratlan korlátozó intézkedésekkel, a kínai állam emberi, pénzügyi erőinek teljes mozgósításával lép fel a járvány megállítása érdekében. Mindehhez kellett a kínai emberek egymás iránti szolidaritása, a kínai társadalom belső szilárdsága és a kínai állam szervező ereje.”
    https://munkaspart.hu/mi-ti-2/4267-szolidaritas-es-egyuttmukodes-nelkul-nem-lehet-a-jarvanyt-legyozni


  3. „Kína legyőzi a koronavírust
    A világ most már a kínai tapasztalatokat kezdi tanulmányozni. – írja Dong Yuzhen a People’s Daily Online oldalon. Kíváncsiak, hogy lehetett egy 10 milliós várost hermetikusan lezárni? Hogy lehetett az ipari üzemek jelentős részét leállítani? Hogy lehetett megszervezni sok millió ember élelmiszerellátását? Hogy lehetett megakadályozni a pánikot és összefogni a társadalom erőit? A válasz nem tetszik a tőkés nyugatnak. Mindez azért volt lehetséges, mert a kínai társadalmat a Kínai Kommunista Párt irányítja, és emberek a magukénak érzik a kínai sajátosságú szocializmust.”
    https://munkaspart.hu/mi-ti-2/4279-kina-legyozi-a-koronavirust

    1. …Hogy lehetett a több mint másfél hónapja fertőző vírus jelenlétét elsunnyogni,vegzálni azt,aki ezt nyilvánosságra hozta,majd e jelentős idő után 5 millió embert karantén belóbálással szétküldeni a világban,követségi,képviseleti és más dolgozókat.
      Olaszoknál is ez van,kifosztottak mindent mint az itteni idióták,aztán most dübörögnek délre a karantén elől.

      De legalább a migranték nem ott dokkolnak mint ez előtt.

      1. Ja…, tényleg… !

        2020-03-09 – 16:04

        Szoktál Te értelmessen is írni !
        Ez nem az .
        Tudjuk , mert tudjuk , hogy az ifluenza és e imposztor tünetei a végső stádiumig azonosak .
        Csak megfelelő vizsgálatokkal mutatható ki az eltérés .

        1. Akkor nézz utána mióta tudtak erről a vírusról Kínában.
          Megírták,az érintett doki el is mondta,és nem az influenzához hasonlította a tüneteket.
          Csak éppen a Párt leoltotta a száját.
          Nem kell rám figyelni csak a véleményem mondom el.
          Amikor szétspricceltek a városból millió szám,akkor már bőven volt fertőzött,ez megelőzhető lett volna ha az elején komolyan veszik.
          Hogy mennyire veszélyes,vagy életképes ez a vírus a későbbiekre még nem tudni,csak a vészmadarak üvöltése hallik,akinek kéne vele foglalkozni lapít mint szar a fűben.
          Ha meg síma influenza,azt honnan a faszomból tudjam a ragály után másfél hónappal,ha nem kíván senki megvizsgálni,mert a tünetek azonosak,és a háziorvos nem távgyógyász.
          Aperitív szóvivő

          ” 24 órán belül „földrajzi és klinikai szempontból” megváltoztatják a koronavírussal kapcsolatos protokollt, ami alapján el kell végezni egy emberen a tesztet.
          Aki a karantén szabályait betartja és egészséges, 14 nap után elengedik, de ha megszegi a szabályokat, a karantén időtartama is megújul.
          Nem fogják szűrni rutinszerűen az egészségügyi dolgozókat, mert az „csak álbiztonságot jelentene”.
          Hamarosan magánlaborokban is lehet majd tesztet elvégeztetni, de az nem számít majd hivatalos tesztnek.
          Irániak már akkor sem utazhatnak be az országba, ha most érvényes vízumuk van.
          A karanténban lévő iráni betegek egy részét kiutasíthatják a karantén lejárta után, mert nem működnek együtt. ”

          https://index.hu/belfold/2020/03/09/koronavirus_operativ_torzs_sajtotajekoztat_hetfo/

          Értelmet keresel rajtam?
          Miért nem ezen a csürhén?


  4. „A szájmaszk kifog a tőkés Európán A politico.eu hírportál szerint Olaszország hiába kérte az EU többi országát, hogy szállítsanak neki szájmaszkot a koronavírus elleni küzdelemre, a válasz néma csend. A tőkés EU, a világ egyik vezető tőkés központja, nem képes ráállni egy egyszerű termék azonnali és tömeges gyártására. Az EU a tőkés cégekre mutogat, azok meg az EU-ra. A szájmaszk kifog a tőkés Európán.”
    https://munkaspart.hu/mi-ti-2/4291-a-szajmaszk-kifog-a-tokes-europan

  5. Azért ne ragadtassuk el magunkat teljesen bármilyen propagandának hitelt adva.
    Amit tudunk:
    A COVID-19 ember által létrehozott mesterséges katonai vírus.Minden kétséget kizáróan készítőinek helyszínét, kilétét és terjesztőit még nem ismerjük, csak közvetett formában vannak feltételezések, találgatások a terjesztők motivációs hátterére.A vírus terjedése jelenlegi ismereteink szerint megállíthatatlan és ez semmilyen politikai eszközzel nem befolyásolható.Még kormánypropagandával sem. Az alábbi linkben lévő cikk szerzőinek véleménye nem azonos személyes véleményemmel, de néhány fontos dologra rávilágít amin érdemes elgondolkodni.
    “2014-től Dr. Shi Zhengli https://en.wikipedia.org/wiki/Shi_Zhengli számos amerikai állami támogatásban részesült, valamint a kínai nemzeti alapkutatási programban, a Kínai Tudományos Akadémia, a Kínai Nemzeti Természettudományi Alapítvány és a Stratégiai Prioritású Kutatási Program támogatásaiban is részesült.Tehát a Kínai Tudományos Akadémia munkatársának koronavírusok kutatásában végzett munkáját egyaránt szponzorálta az amerikai kormány és a kínai kormány is.A kutatás tárgyát képező koronavírus az University of North Carolina at Chapel Hill-ből (észak-karolinai egyetem,USA) származik.
    Amint azt a 2015-ös cikkben elmondják, létrehoztak egy „hibrid vírust”, amely sokkal halálosabb és nem vakcinázható. Új géntechnológiával módosított vírusuk a patogenezis előnyeit képviseli. Ennek a funkciónak a beépítését beismerik. A patogenezis letalitást és fertőzőképességet jelent. Dr. Shi megtanulja, hogyan kell elvégezni a „funkciószerzés” mûveleteket a vírusokon belül, majd visszatér posztjára Wuhanba, Kínába.Gyakorlati szempontból mit jelent a “funkció megszerzése”? Alapvetően azt, hogy sokkal virulensebb és halálosabb lett, mint azelőtt. Ez nem közönséges influenza, had mondjam el. És most megtudtuk, hogy a “jó orvos” és csapata beillesztette a HIV és a MERS fehérjéket a koronavírusba , hogy csak egy kis rúgást adjon neki.” -tovább a cikkben olvasható.

    Mindezek messzemenő következtetésekre adhatnak okot, de bizonyítékokkal nem szolgálnak.Egy biztos, a jelenlegi állás szerint további 3-4 hónapon belül megtudjuk, hogy van/lesz-e értelme az elszigetelő karanténoknak, vagy a vírust mindenki előbb-utóbb úgy is megkapja.
    A kulcs a fertőzés leküzdéséhez az erős immunrendszer, amihez néhány jótanács olvasható a cikkben:
    “…csak azok az emberek fertőzhetők COVID-19 koronavírussal, akiknek kevesebb, mint 98,7 µg / L szelén van a vérplazmájukban vagy a szérumban. Azoknak, akiknek elegendő szelén van, azoknak immunitásuk vannak erre és az összes többi burkolt vírusra. A szelént brazil dióból, szelén pirulákból vagy Astragalus teából szerezhetik be.”
    (vagy gyógyszertári szerves!!!szeléntabletták)
    https://capitalisteric.wordpress.com/2020/03/08/coronavirus-blunt-truth/
    https://www.sciencedaily.com/releases/2015/11/151110115711.htm
    https://m.facebook.com/notes/richard-sexton/lipinski-2015-ebola-and-selenium-how-not-to-catch-the-2019-novel-coronavirus-201/10156477705211673/
    https://www.pharmanord.hu/termekek/seleno-precise100mcg
    https://www.webbeteg.hu/cikkek/egeszseges/6137/szelen

  6. Olaszország a a 16 milliós észak-olaszországi Lombardia régió teljes lezárására készül, hogy megállítsák a COVID-19 koronavírust.Egyre nő a pánik, a lakosság délre menekül, a gazdaság és a tőzsde zuhanórepülésben, a kaotikussá váló helyzetben az elítéltek kitörtek a börtönből Puglia Foggia börtönéből és a rendőrség körzet üzletvezetõinek azt mondta, hogy zárják be üzleteiket a börtön közelében…
    Az északi és déli régiók között egyre nő a feszültség, a déli régiók vezetői rendeleteket írtak alá, amelyek előírják, hogy mindenki, aki az érintett északi régiókból érkezik , két hétig önálló karanténba kerüljön.Puglia elnöke szerint azok, akik figyelmen kívül hagyták a rendeletet, bűncselekményt követtek el, és büntetőeljárás alá vonhatók.(Olaszok, egy országon belül így szeretik egymást, ha bajba kerülnek.)
    http://stateofthenation.co/?p=8767

    1. “.(Olaszok, egy országon belül így szeretik egymást, ha bajba kerülnek.)”

      Soha sem “szerették ” egymást !

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com